Én sosem vágytam szőke hercegre fehér lovon. Na jó... a fehér lóra azért igen.. melyik kislány ne kért volna legalább egyszer az életben egy pónit a karácsonyfa alá. Nekem nincs szükségem arra, hogy valaki levágja a sárkányt értem, az is bőven elég ha meg tud velem birkózni olyankor, amikor én magam okádom a tüzet vagy éppen csak csendben mellém kuporodva a társam marad azokban a pillanatokban amikor fáradt agyam elhiteti velem, hogy az egész világ lángba borult körülöttem.
Az emberek szeretik túlkomplikálni a dolgokat pedig néhány aprósággal meg lehet változtatni egy ember teljes életét. Nem is kell más csak, hogy a saját hangunkon kívül megadjuk a lehetőséget annak, hogy a másik lelkének gyengéd dallamait is meghallhassuk.  Sajnos manapság már nem csak az nehéz, hogy saját lelkünk vad zúgóját egy mellékes mederbe terelgessük, hogy valaki más is teret kapjon mellettünk, hanem az is, hogy olyan partnerre találjunk, aki nem akar teljes mértékig elnyomni a maga erejét bizonygatva. A szerelemben sosem voltam egy küzdő alkat, amikor a párom a saját hatalmát akarta érvényesíteni felettem, hiszen sosem akartam úgy együtt lenni valakivel, hogy folyamatosan gondoskodnom kellett a saját védelmemről. A legtöbbször éreztem, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor eljött az ideje annak, hogy minden érzelmi szálat egyesével elkezdjek elvágni, hogy megkönnyítsem a távozást. Elégszer hunyászkodtam meg a karrierembe ahhoz, hogy ezt a a fajta gyengeséget az életem más területein ne akarjam elszenvedni. Csak annyira vágytam, hogy valaki az egyenrangú partnerét lássa meg bennem és ne akarjon mindenáron egy dobozba tuszkolva elzárni, mert máshol tartunk az életben vagy éppen ne egy ugródeszkának akarja használni azt, amiért én minden erőmmel megdolgoztam. Tisztában vagyok azzal, hogy képtelenség lenne teljesen elkülöníteni a karrieremet és a magánéletemet, így egyszerűen nem tehettem mást csak azt, hogy reménykedtem egy olyan ember létezésében, aki képes ebben a káoszban is tökéletes egyensúlyozni az oldalamon.
Minden párkapcsolat egy kötéltánc és az együtt töltött idővel egyenesen arányosan növekszik a távolság a talpad és a biztonsági háló között egyre félelmetesebbé téve a zuhanást. Olyan sokszor estem már a mélybe vagy éppen önként taszítottak el maguktól, hogy volt idő azt gondoltam már hiába reménykedek és az egyébként se égbe kiáltó elvárásaim is talán már ütik a túlzás mértékét.  Most először érzem azt az életemben, hogy két olyan kéz nyúlt felém, ami biztosan tud majd megtartani akkor is amikor amikor saját démonaim miatt remeg majd meg a térdem és a magamba vetett hitem. Mathieu karjaira támaszkodva azonban már tényleg csak önmagammal kell majd megvívnom. Ez lesz a legnagyobb harcom, de már van okom arra, hogy legalább megtegyem a szükséges lépéseket, hogy elinduljak a gyógyulás felé vezető úton. Csak akkor lehetek a teljes értékű partnere, ha közben magammal is sikerül dűlőre jutnom. Megérdemli, hogy egy olyan ember legyen az oldalán, akivel bármit képes lesz legyőzni, amivel csak az élet megpróbálja majd próbára tenni. Ez a személy pedig én akarok lenni, mert nem tudnék lemondani róla. Minden porcikáját a magaménak akarom tudni.... a testének és a lelkének egyaránt.
Minden érintése gyógyír a számomra és boldogan adom át magam minden szenvedélynek, amit a puszta létezése is az elviselhetetlenségig volt képes fokozni bennem. Feszít a testem. Szorítanak a ruháim, de fizikai képtelenség lenne ennél jobban sietnünk, hogy gyorsabban teljesedhessünk ki egymás meztelen ölelésében. A testeink úgy kapaszkodnak egymásba, mintha a holnap már nem is létezne. Megveszek érte ahogyan a sóhajok legördülnek az ajkairól vagy éppen az izmai megfeszülnek érintésem nyomán. Nem tudok betelni vele és nem tudom, hogy mi lehetne elég amitől képes lenne végre csitulni a lelkemet égető tűzörvény, ami egyre inkább csak azt üvölti "még". Testének fedetlen látványa csak még türelmetlenebbé tesz, de azt hiszem akkor veszek csak el igazán amikor saját ruháimtól megszabadulva állok előtte és már a tekintete önmagában képes lenne nyomot hagyni a bőrömön. Bármit megadnék ennek a férfinek, hogy örökre így nézzen rám.
A teste fölé emelkedek és először csak a felsőtestén siklanak végig az ujjaim mielőtt elérek az öléhez és a kezembe fogom férfiasságát, amivel már most sejtem, hogy nehezen fogok megbirkózni. Nem akarom megsürgetni, hiszen gyakorlatilag megrészegít minden mély nyögés ami csak kipréselődik ajkai közül miközben tovább hergelem egyébként is felhevült testét, ami még mindig alattam hever kiszolgáltatva a mozdulataimnak. Erősebben tartom amikor a keze az enyémre szorít, hogy a testi élvezetekben is a támasza legyek.
Csak egy halk, rövid nevetés képes megszökni az ajkaimról amikor maga alá forgatva fölém emelkedik. Úgy kap az ajkaimra, mint a sivatagban szomjazó ember az első korty vízre és én hasonlóan viszonzom a csókját. Keze gyengéd érintése a lábaim között csak pillanatokra enyhíti vágyakozásomat, mielőtt újult erővel feszül belülről a bőrömnek felé nyújtózkodva, hogy ennél is többet kaphasson belőle. Nem akarom, hogy megálljon, ahogyan azt sem, hogy még csak lelassítson. Ha tehetném soha többé nem ereszteném ennél távolabb magamtól.
A csípőmet megemelve feszülök a kezének, ami finoman dolgozik azon, hogy a testem a legmegfelelőbb állapotban tudja majd magába fogadni őt miközben az ajkai fáradhatatlanul vándorolnak a bőrömön vagy éppen megállapodnak az ajkaimon egy heves csókba feledkezve és én egyre nehezebben kűzdök már a levegőért miközben izmaim megfeszülve próbálják uralni azt, amit kivált belőlem.
Készségesen engedem a csípőjét az ölemhez süllyedni és éppen csak egy másodpercre pillantok le a testeink közé miután közelebb igazított magához. Alsó ajkamba harapva kapaszkodok újra a tekintetébe amint megérzem magamban őt. Tényleg kicsi vagyok hozzá képest, így hiába bánik velem a lehető legnagyobb körültekintéssel, van egy pillanat amikor még nem áll rá teljesen készen a testem annak ellenére, hogy ennél jobban nem tudott volna előkészíteni magának. A hátába kapaszkodva igyekszem ellazulni, bár ezt nem lehet siettetni. Türelmes marad. Még meg is áll egy pillanatra, amíg ölem szorítása nem enged fel annyira, hogy a teljes méretével elmerüljön bennem. A szinte fájdalmas feszítés és a gyönyör kézenfogva jár egymással táncot a testemben miközben még levegőt is elfelejtek venni amíg a hátam megfeszül. Ajkai gyengéd becézgetése a nyakamon gyorsan kezd felolvasztani és borzasztóan jól esik, hogy még ebben a helyzetben is ennyire figyel minden apró rezdülésemre. Lassan nézek újra a  szemeibe és kissé oldalra fordítva a fejemet adok egy rövid csókot a tenyerébe mielőtt közelebb vonom magamhoz, hogy ajkaiban leljek támaszra amíg nem bírok lazítani a lábaim szorításán a teste körül. Nincs szükségem túl sok időre, hiszen figyelmessége hatalmas segítséget jelent a számomra, így lassan engedek az ölelésemen elmélyítve a csókunkat hagyom őt végre szabadon mozogni. Türelmesen vesz birtokba és csak akkor vállal határozottabb ütemet, amikor ténylegesen megbizonyosodott róla, hogy elbírok vele. A hajába túrva tartom közel magamhoz, amíg bírom levegővel míg a másik kezem újra és újra a hátába kapaszkodik.
Olyan erős érzelmek kavarognak bennem, hogy szinte csoda, hogy nem robbantanak atomjaimra. Valósággal pulzál az összes sejtem érte. Egyszerre érzek mindent... a gyengéd kötődést, amivel a lelkem az övéhez simul és azt a forró perzselést, amivel a testem válaszol minden mozdulatára.
Ha akarnám sem tudnám kontrollálni, hogy milyen hangos kezdek lenni, amint elszakadnak tőlem az ajkai. Fokozatosan kezd el rövidülni a testemet megfeszítő hullámok közötti szünet. Amint a nyakamba temeti az arcát szemeimet összeszorítva próbálom meg tartani még magam egy kicsit, hogy ne billenjek át egyből a végső határomon, de amikor a fenekembe kapaszkodik a kezem a hátáról az alkarjára siklik és szorosan kapaszkodok bele erős tartásába. Ahogy gyorsít és nagyobb erővel feszül a testemnek már tudom, hogy végem van. Megfeszülök alatta és a neve egy nyögéssel szakad ki belőlem, amint magával sodor az ő testének kemény élvezete az enyémben. Derekát ölelő lábaim megremegnek miközben kissé rekedten kapkodom a levegőt. Érzem a mellkasomban hevesen pumpáló szívem vad küzdelmét. Lassan kezdem ellazítani a szorításomat a karja körül, de még ő sem bír megmozdulni, így én sem kapkodom el. Ajka gyengéd érintése a vállamon mosolyt csal ajkaim szegletébe. Amint a szemeimbe néz kissé megemelkedve röviden csókolom meg az ajkait mielőtt visszaejtem a fejem a puha takarómra, hiszen még mindig harcolok a légszomjjal. Ahogy elkezd elhúzódni tőlem hasít belém a felismerés, hogy annyira elveszítettük a kontrollt, hogy védekezni is elfelejtettünk. Ezzel az erővel lefeküdhettem volna vele szombaton is. Most azonban semmi energiám nem maradt arra, hogy ezen bepánikoljak, illetve igyekszem azzal nyugtatni magam, hogy egyetlen figyelmetlenségből még csak nem lesz baj. Az egész gondolatmenetből maximum egyetlen pillanatnyi feszülés ülhet ki az arcomra, majd a vonásaim újra meglágyulnak, amint mellém helyezkedik és magához ölel. Felé fordítva az arcomat támasztom a homlokom az övének és gyengéden cirógatni kezdem a hátát, amin minden bizonnyal még napokig fognak látszódni körmeim nyomai. Lassan telepszik a testemre a zavartalan nyugalom ahogyan a szívverésem megnyugodni látszik. Számomra korábban nem tapasztalt erősséggel kötődöm hozzá és ez végtelenül jó érzéssel tölt el. Erre vágytam.. hogy valakihez tartozhassak feltételek és aggodalmak nélkül. Kicsit megemelkedve halmozom el az arca minden milliméterét apró csókokkal, mintha csak meg akarnám jelölni magamnak a összes részletét.
-Olyan jól áll neked, hogy összekócoltalak.-mosolyodok el és adok még egy puszit az orra hegyére.
-Mit szólsz hozzá, ha engedek egy kád vizet magunknak és kicsit kiáztatjuk az izmainkat?-kérdezem a kezemet feljebb vezetve a hátáról a vállára. Az ő fizikai állapotából nem feltétlen gondolnám, hogy őt ez megviselte annyira, hogy holnap megérezze, de ettől függetlenül még lehet, hogy jól esne neki is egy jó fürdő. Főleg ha azt az időt is együtt tölthetjük.
Ha nincs ellenvetése és tetszik neki az ötlet, akkor lassan adok még egy csókot az ajkaira mielőtt kimászok az ágyból és a szobámból nyíló nagyfürdő felé veszem az irányt. Megnyitom a vizet és nyomok egy kicsit a vaníliás tusfürdőmből a vízsugárhoz, hogy hab is legyen. Elvonulok egy kicsit a mosdóba, hogy lent is rendbe szedjen magam majd visszatérek a fürdőbe. A tükör elé lépve veszem kicsit jobban szemügyre a foltokban még kipirult bőrömet miközben egy széles mosoly jelenik meg az arcomon. Mérhetetlenül jól érzem magam most a bőrömben.
Halkan dúdolni kezdek és a megszabadulok a kontaktlencséimtől. Ha még szükségem lesz ma a látásromra maximum felveszem a szemüvegemet, de semmiképp sem szeretném ezeket a szememben felejteni.
Amint a kádban a vízszint eléri a megfelelő magasságot elzárom a csapot.
-Na gyere, szépszemű!-eresztem el egy kicsit a hangomat, hogy meghalljon a szobában is és feltekerem egy kontyba a hajamat, hogy ne lógjon majd a vízbe.

Sokszor tartottam attól, hogy talán örökre csak próbálkozni fogok a különböző emberekkel, de sosem találom majd meg azt a személyt, aki mellett végleg le tudok horgonyozni. Nekem mindig a szüleim házassága volt a példa a szemeim előtt. Ők 30 év házasság után is képesek egymást körbekergetni a kertben a locsolóval vagy éppen egy-egy pohár borba kapaszkodva lassúzni a nappali bolyhos szőnyegén. Miattuk voltam mindig képes hinni a szerelemben annak ellenére, hogy szinte az összes ismerősöm szülei elváltak és más utakon folytatták az életüket. Én hálás vagyok, hogy ők minden nehézség ellenére kitartottak egymás mellett ezzel hitet adva a számomra, hogy igenis létezhet ilyen jövő még az én számomra is. Mindegy, hogy hányszor kellett csalódnom és tovább lépnem.
Anyám mindig úgy tartotta, hogy egy lány szívét legalább egyszer alaposan össze kell törni mielőtt férjhez mehetne. Mintha csak mi nők a szenvedés által tanulnánk meg azt, hogy mire is van szüksége igazán a lelkünknek ahhoz, egy életre magunk mellé tudjunk valakit fogadni. Hát én már bizton állíthatom, hogy az én szívem volt már többször is millió darabban és talán pontosan ezért ismeri fel a lelkem ilyen gyors tempóban, hogy éppen egy olyan valakivel rezonál, akiben nem kell majd csalódnia. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám elviselni, ha benne is csalódnom kellene, vagy éppen én szúrnám el. Millió okunk lenne arra, hogy a másik irányba meneküljünk egymás elől mégis ezeket totálisan kizárva egyszerűen arra koncentrálunk, hogy miért is kellene együtt lennünk. Az egyértelmű pedig tagadhatatlan. Ahogyan az ajkai az enyémre illeszkednek hevesen vagy éppen gyengéden mintha már ezer életet leélhettem volna a karjaiban és végre ebben is visszataláltam hozzá. Minden ölelése a végtelen biztonság örök érzetével kecsegtet.
Én tényleg mindig nagyon igyekeztem, hogy olyanokba fektessek csak energiát, akik potenciálisan nagyobb valószínűséggel hordozhatták magukban ezeknek az érzéseknek az esélyét. De más remélni és más a saját bőrömön tapasztalni, hiszen vele szinte el sem jutottam addig, hogy vágyakozva kívánjam, hogy illeszkedjen ebbe a képbe, mert jóformán ezt a lépést átugorva vehettem biztosra biztosított jellemének makulátlanságáról.
A köztünk feszülő szenvedély egyszerűen minden képzeletemet kenterbe veri, még sosem éreztem hasonló vágyakozást senki iránt és nem is tudom, hogy hogyan uralkodjak a káosz felett, amit előidéz bennem. Talán ez most nem is szükséges, hiszen eszemben sincs megtagadni egyikünk testétől sem a feloldozást. Mindennél jobban akarom őt és mindent amit adhat nekem még akkor is amikor meztelen testének a látványa komoly kérdéseket vet fel bennem, hogy vajon bírni fogok-e vele. Abban azonban egyetlen másodpercig sem kételkedem, hogy hiába ködösül el a tekintete, miközben a keze már a lábaim között érint végig tekintettel lesz arra, hogy valószínűleg az első mozdulat nem lesz teljesen akadálymentes. Ahogy az ölemhez helyezkedik igyekszem segíteni, hogy a lehető legjobban hozzámférjen. Akarom őt. Nagyon. Veszettül.
Ahogy finoman elkezd belém ereszkedni már tudom, hogy szükségem lesz legalább néhány lélegzetvételnyi időre, amíg engedek annyi, hogy kényelmesebb legyen a helyzet mindkettőnk számára. Még most is türelmes annak ellenére, hogy egyszer már végleg elengedett minden kontrollt, de még így is elég a testem egyetlen rezdülése és pontosan ugyanúgy, mint eddig előtérbe helyezi az én komfortomat. Pedig a mély nyögéséből, amit a hátába mélyedő körmeim váltanak ki tudom minden eddiginél jobban odavan a teste a folytatásért. Eszembe sem jut, hogy innen kihátráljak, mert minden feszítés ellenére tudom, hogy tökéletes lesz a számomra. Ajkainak gyengéd csókjai a testemen könnyedén lazítanak el. Más talán megpróbálna erővel utat törni magának, de ő még mindig csak finoman édesgetve várja, amíg teljesen alkalmassá válok arra, hogy magamba fogadjam. Talán csak egyetlen perc amire szükségem van és már engedem is mozogni, hogy megadhassa mindkettőnknek azt az élvezetet, amért  mindkettőnk teste szétszakadni készül, hogy átélhesse.
Másra sem vágyom csak arra, hogy atomjaimra zuhanhassak és újra egy egészebb formámban épülhessek fel miközben mindenemet átadom neki, ami csak fizikailag lehetséges. Óvatosan vesz birtokba és én egyre jobban csak ellazulok alatta mielőtt egy egészen más fajta feszültség kezd el épülni a testemben csípőjének ütemes mozgásának a hatására. Ajkaim hol az övébe kapaszkodnak, hol pedig levegőért kapva nyílnak szét, miközben egyre erőteljesebben feszül a testemnek. Magamhoz ölelve, zihálva, nyögve igyekszem felfogni azt a mértékű élvezetet, amit a teste nyújt a számomra. Tudom, hogy nem fogom sokáig bírni, hiszen már eddig is lángoltam egyetlen csókjáért is, most pedig ahogy érzem magamban az erejét szinte mindent elsöprő dinamikával növekszik bennem a gyönyör. Ahogy az arca a nyakamhoz bukik és a kezével szinte az életéért kapaszkodik a testembe úgy érzem mintha csak az utolsó métereken szaladnék fel egy hegycsúcsra, ahonnan már nincs hova tovább. A nevével az ajkaimon feszít meg az élvezet, ami mintha ezerszeresére növekedne az ő gyönyörétől, aminek minden kicsi és nagy hullámát érzem magamban pulzálni. Megremegnek a csípőjét ölelő lábaim miközben lassan egy meleg kellemes érzésként ömlik szét a kielégülés minden sejtemben.
A levegő mindkettőnk részéről hiánycikk és az sem sokat segít, hogy az egy percre jutó szívveréseimnek a száma még a plafont veri. A keze finoman enged el majd simítja végig a bőrömet, de most nem féktelen vágyat kelt, hanem mérhetetlen nyugalmat. Máskor ilyenkor mélyesztené ocsmány fogait a lelkembe a félelem, hogy csak ennyire kellettem, de nála ez még csak pillanatnyi délibábként sem jelenik meg a láthatáron. Az egyetlen pillanatra belém nyilaló pánikérzet, csak a védelem hiányának felismerése okozza. Utólag ezen viszont már kár lenne fájnia a fejemnek, hiszen abban még bőven reménykedhetek, hogy a testem talán nem pont most van abban az állapotában, hogy ennek más következményei legyenek.
Testének gyengéd ölelésében lazul el teljesen a szervezetem, bár a normális nyugalmi állapotban mérhető értékektől még borzasztóan messze járok. Egymás gyengéd simogatásával keressük a békénket. Érzem a saját bőrömön az ő szívének heves munkáját és mosolyát megpillantva az én ajkamimon is tükörként jelenik meg. A szívem lassan talál békére gyönyörű vonásaiban, amiket ajkaimmal finoman végig is járok mielőtt megállít, hogy a csókjába feledkezhessek. Lehunyt szemekkel viszonzom édesgetését megpecsételve mindazt, ami köztünk történt. Másodpercek? Percek? Nem tudom. Nem is számít más csak az, hogy milyen kimondhatatlan boldogság járja át az egész lelkemet. Ő a lehető legtökéletesebb megtestesítője mindannak, amit magamnak kerestem. Egy életen át tudnék így létezni a karjaiba simulva és minden erőmmel remélem, hogy ezt majd meg is tehetem.
Kérdésére halkan felkuncogok.
-Még soha életemben nem éreztem ilyen jól magam senkivel, úgyhogy ez nem a te teljesítményedet minősíti lefelé, hanem a fodrászomét felfelé.-mosolyodok el. Majd el ne felejtsem megdicsérni a munkájukat, hogy úgy összeraktak a fotózáson, hogy azután még elég sok gyűrődést kibírt. Bár minden bizonnyal nem fogom részletezni, hogy mennyi és milyen intenzitású megpróbáltatásnak volt is kitéve.
-Akkor intézem is.-mosolyodok el majd egy csókkal búcsúzok el tőle erre a rövid időre, amit ugyan egy lakásban, de két külön légtérben fogunk eltölteni. Engem már az a tudat is bőven nyugtat, hogy itt van velem és ma már biztosan semmi nem is fog az együtt töltött idő útjába állni.
A víz egyenletes csobogása tölti meg egy alapzajjal az utánunk hirtelen elcsendesett lakást. Csendesen dúdolva szabadulok meg a szemem tökéletesen éles világától. egyöntetű fáradtságot érzek minden izmomban, ami holnapra már valószínűleg nem lesz ilyen kellemes, mint most, mégsem cserélném el a mai napom egyetlen másodpercét sem semmi másra.
Miután szólok neki, hogy csatlakozhat hozzám hamar érzem meg körém fonódó karjait és amint bebiztosítom, hogy a hajam ne omoljon le a kontyból nekidöntöm a fejem a mellkasának egy pillanatra és átsimul az egyik kezem a nyakára amíg a testéhez illeszkedik az enyém. Lassan lépek csak el tőle és a kád peremébe kapaszkodva ereszkedek a meleg víz ölelésébe. Amíg ő is hasonlóan tesz a tekintetem végigsiklik még egyszer a testén mielőtt a hab megfoszt a látványától. Egy mosollyal az arcomon figyelem a szemeit miközben élvezem keze érintését a lábamon. Amint értem nyújtózkodik előredőlve csúsztatom a tenyerem az övébe majd helyezkedek át a segítségével, hogy a hátam a mellkasának támaszkodik és ujjainkat összekulcsolva húzom magam köré a karjait. A halántékomat az övének billentem amint az álla megpihen a vállamon és csak lehunyom a szemeimet, hogy csendesen merülhessek el az érzésben, hogy végre életemben először tartozhatok félelem nélkül valakihez.
Kérdése hallatán szorosabbra húzom magam körül az ölelését majd felé fordítva a fejemet adok egy puszit az arcára mielőtt nekibillentem a homlokomat és elengedve a kezét az arcára simítom a kezemet.
-Még soha életemben nem voltam ilyen jól.-a hangom csendes. Most nem akarom, hogy aggódjon értem, mert nem tett semmi olyat amivel tényleges fájdalmat okozott volna. Sőt. Az volt a legjobb az egészben, hogy nem bírta túlóvatoskodni velem az egészet. Persze az elején szükségem volt arra, hogy gyengéden, szinte suttogva kérje a testemből a befogadást, de utána már érezni akartam az erejét, ezt pedig meg is adta nekem.
Amikor az ujjai végigrajzolják a bőrömön hagyott nyomait kicsit félrebillentem a fejem egy széles mosollyal, mintha csak büszkén viselném ajkainak pecsétjeit.. és így is van. Ha tehetném így is a világba kiabálnám, hogy mennyire boldog vagyok vele és minden bizonnyal meg is fogom tenni. Mondjuk nem pont ezeket a részleteket fogom kihangsúlyozni, hiszen az intimitást mindenképp szeretném megőrizni kettőnk számára.
-Mindenki sárgulhat majd az irigységtől, hogy milyen jó estém volt..-vonom meg a vállamat szemtelenül megcsillanó szemekkel amikor újra rápillantok.
-Hát.. holnap után van egy rövid forgatás, szóval esélyes, hogy néhányan észreveszik majd, de ha jól láttam semmi olyan nem történt, amit egy ... két réteg alapozó ne tudna eltüntetni, hogy ne vigyem a nagyérdemű szeme elé.-meg fogják oldani. Ebben biztos vagyok. Ha mégse sikerül olyan jól, akkor még egy kis digitális retusálással is rá tudnak majd segíteni a dologra.
-Apropó fellépés. Ha esetleg már lenne programod akkor szabadítsd fel a péntek estédet, kérlek. Jelenésed van a barátnőd koncertjén este 8 órától a Madison Square Gardenben. Ez lesz egy időre az utolsó. Szóltam Clairenek, hogy kezdje el kiüríteni a naptáramat, mert szünetet tartok. Úgyhogy töméntelen mennyiség időm szabadul majd fel, amit kitölthetsz majd.. ha akarod.-már milliószor biztosított arról, hogy minden lehetséges alkalmat ki szeretne használni arra, hogy majd együtt lehessünk, de úgy érzem még mindig szükségem van egy kis megerősítésre ebben. Nem az ő adott szavában kételkedem, hanem még mindig hihetetlen a számomra, hogy valaki ilyen formában is igényt tart rám. Vagy éppen csak szeretem hallani ahogyan kimondja ő igenis velem akar lenni.
-Ha megfelelőnek érzed az időt akkor szólhatsz Hazeléknek is. Félrerakattam 4 jegyet, hogy tudjon hozni magával barátnőt és Bia is be tudjon csatlakozni.-így majd nem kell egyedül túlélnie az egészet a sikoltozó kamasz lányok tengerében, bár nem vagyok benne biztos, hogy pont Bianca lesz majd a felnőtt érett társaság a számára.
Csak ekkor jövök rá, hogy Hazellel még akkor beszéltem amikor még mi is éppen csak egymásba botlottunk, ők pedig minden bizonnyal már olvasták a megjelent cikkeket, hogy Mathieu nem csak szimplán együtt szórakozott velem egy koncerten. Alsó ajkamba harapva jövök egyből zavarba, pedig még egyetlen szó sem jött ki ezzel kapcsolatban belőlem.
-Vele beszéltél már?.. Mármint Hazellel.-kérdezem kicsit szégyenlősen. Biancával is halasztgatta az információ megosztást és nem tudom, hogy a két lány reakciója egymáshoz viszonyítva egy skálán mennyire lenne azonos szinten, de ebből az egyik lány csak egy barátja, míg a másik a rokona. A családtól pedig mindig nehezebb megvonni az ilyen jogokat, mint bevállalni, hogy egy kicsit hallgatásba burkolózik az ember a barátai előtt.

Erősen feszül a teste az enyémnek, kezei határozottan tartanak meg miközben az egész bensőmet egyszerűen letarolja a mindent elsöprő gyönyör. Heves légzésünk összecsengően tölti be a teret és az ujjaim még mindig sötét tincsei között kapaszkodnak, amíg mindenét átadja nekem. Nem tudnám semmihez sem hasonlítani és nem is akarom, hiszen minden szempontból egyedülálló az egész lénye és az is amit kivált belőlem. Gyengén megremegnek a lábaim és még néhányszor elfojtja sóhajaimat miközben még gyengéden mozog bennem levezetve minden megmaradt feszültségét mielőtt lassan nem marad más csak a csendesedő kielégült fáradtságunk. Finoman távolodik el tőlem de azonnal félig maga alá fogva ölel a testéhez, hogy együtt találjunk a békére is a közös élvezet után.
Nem is tudom mikor volt olyan utoljára, hogy fáradt testemben már nem tudott vadul zúgni a lelkem. Most azonban minden porcikámat egyöntetűen járja át a teljes megnyugvás a karjaiban még akkor is ha még a szívverésem a mellkasomnak feszülve dörömbölve próbálja feldolgozni mindazt, ami azóta történt, hogy beléptünk a liftbe. Minden, ami eddig a egy pánikszerűen gyötrő állapotba tartott, most szépen elcsendesedve elvonul a sarokba és nem létezik semmi más csak ő és én.
Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy találok majd valakit, aki vissza bír rántani a szakadék széléről és most tessék.. itt fekszünk egymás köré fonódva gyengéd csókokkal borítva egymást megpecsételve valamit, amit már kimondatlanul is érzünk... hiszen érzem. Az ajkai és a bőre érintéséből is szinte árad a szeretet és gyengéd gondoskodás, amit az én bőröm szinte szomjazva igyekszik magába szívni. Cserébe pedig az én bolondul kalapáló kis szívem szinte elolvad, hogy végre révbe érhet.
Tudom, hogy nagy változásokra lesz szükség, de bármit feladnék azért, hogy minden napunk így vagy legalább ehhez hasonlóan telhessen. Tisztában vagyok vele, hogy sosem kérné tőlem, hogy teljesen vonuljak vissza.. valószínűleg nem is lennék rá képes, de azt érzem, hogy találni fogok egy olyan megoldást, akivel mindkettőt megkaphatom. Telhetetlen lennék? Talán.
Már azt kell mondanám, hogy kezdek öreg lenni ahhoz, hogy csak és kizárólag a munkámnak éljek. Persze vannak olyanok, és nagyon tisztelem is őket, akik képesek mindent félretéve a karrierjükért dolgozni. Azt gondolom, hogy én már ilyen szempontból elég alaposan felépítettem már saját magamat. Én mindig akartam családot, ahhoz viszont az kell, hogy megtaláljam azt, akivel ezt megteremthetem. Mathieu még fiatal ugyan, de már most jóval érettebb, mint az én korombeliek, így talán az ő esetében nem kell attól tartanom, hogy a következő 10 évben sem fog még az érzelmi érettség olyan szintjén járni, hogy ténylegesen hajlandó legyen elköteleződni. Ahhoz viszont még gyerekcipőben jár a kapcsolatunk, hogy az ilyen irányú terveiről érdeklődjek. Egyelőre bőségesen elegendő a számomra, hogy biztonságban érzem magam mellette.
Olyan odaadással csókolja meg az ajkaimat, mintha csak hangosan kimondana egy vallomást. Közelebb húzódva a testéhez szinte visszabújva alá viszonzom ajkai érintését. Egy részem egyszerűen megbolondul érte, egy részem pedig végtelen szeretettel köteleződik el felé. Ahogy a mellkasomhoz bújik finoman kezdem el simogatni a tarkóját és lehunyt szemekkel élvezem teste melegét a bőrömön.
Szavaira halkan nevetek egyet, de igyekszem ügyelni rá, hogy ne rázkódjon túlságosan ahogy rajtam pihen.
-Igen? A kócos Daisy lett a kedvenced?-kérdezek vissza szórakozottan.
-Ne izgulj.. estére úgyis szét szedem ezt a remekművet és reggel már élvezheted is a látványt, főleg, ha megint zaklatni foglak még álmomban is.-mosolyodok el végül egy puszit adva tincsei közé. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ma este még lesz ereje a testemnek bármennyit is izgágázkodni elalvás után, de hát a közelében ezt nem jelenthetem ki teljes bizonyossággal, hiszen eddig is olyan dolgokat váltott ki belőlem, amit korábban elképzelni sem tudtam.
Talán csak azért vetem fel a közös fürdő ötletét, mert akkor is együtt lehetünk. Egyébként biztosan nem lennék hajlandó kimászni az ágyból mellőle, bármi másért, hiszen olyan, mintha maga a jó Isten is azért teremtett volna, hogy vele lehessek. Lassan enged el, mintha csak külön erőt kellene vennie magán ahhoz, hogy teste eleressze az enyémet és most nem a fáradtságra gondolok. De én ugyanígy érzek. Adok még egy puszit az arcára mielőtt magára hagyom az ágyam ölelésében.
A jelek szerint mindketten nehezen viseljük még a legrövidebb időt is, amit érintések nélkül kell külön töltenünk még akkor is ha egyébként szinte egy légtérben tartózkodunk. Amint ismét magához ölel mintha megint teljes emberré változnék, aki egyetlen másodpercig sem kételkedik saját erejében. Ehhez azonban szükségem van rá... úgy tűnik gyakorlatilag minden másodpercben. Ez pedig ijesztő, hiszen elképzelni sem tudom, hogy ezek után hogyan fogom majd viselni ha távol kell lennünk egymástól. Még akkor is azt érzem, hogy túl messze van tőlem amikor néhány másodpercre egymással szemben helyezkedünk el a kádban pedig a tenyere még ekkor is a bőrömet érinti. Amint értem nyújtózkodik már mozdulok is, hogy karjaiba temetkezve simulhassom újra a testem az övének. Mintha tényleg csak ilyenkor tudnék teljesen egészségesen működni.
Aggodalma jól esik, hiszen még az egyértelmű ellenére is azon jár az esze, hogy vajon nekem minden tökéletes volt-e. Én már megszoktam, hogy mindenki mellett kicsi vagyok, de tudom, hogy a magasságkülönbség még önmagában nem is problémás, de hát amilyen adottságokkal rendelkezik valószínűleg akkor is lettek volna nehézségek, ha legalább a női nem átlagmagasságát elértem volna. Így azonban még egy kis hátránnyal indultam, hogy megbirkózzak a kihívással. Most azonban már büszkén mondhatom, hogy megugrottan az akadályt és részemről ez volt életem legjobb élménye férfival.
Amíg az ajkai a halántékomat érintik lehunyom egy pillanatra a szemeimet mielőtt újra felnyílnak a szemeim. Persze  nem kerüli el a figyelmét a foltokban kipirult bőröm, ami néhol csókjai, néhol fogai útvonalát jelzik ez pedig nem tud nem mosolyt csalni az arcomra. Ha tehetném egy óriástáblával jelezném, hogy én bizony a párja vagyok, így ezeket az apró emlékeztetőket is büszkén viselem magamon.
-Hát.. ma már millió okot adtál rá, hogy ilyen elégedett mosoly pihenjen az arcomon.-vonom meg a vállamat kicsit szórakozottan.  Kissé lustán libabőrösödik végig a nyakam ahogy újra ujjbegyei érintenek.
-Ezek nem károk.-csóválom meg a fejemet tiltakozóan.-Ezek emlékeztetők valami mérhetetlenül fantasztikusról.-szélesedik egy picit a mosolyom, de egy pillanatra összerezzenek amikor lejjebb csúszik velem együtt, mert nem tudom egyből, hogy szándékos a mozdulat. Halkan kuncogva döntöm vissza a fejemet félig a vállára, félig a mellkasára.
-Jajj nem. Dehogyis. Csak vicceltem, ha bármi olyan dolgod van én megértem.-kapom rá hirtelen a tekintetem, de pimasz vonásaiból már tudom, hogy csak szemtelenkedett velem. Ettől függetlenül nem akarom, hogy azt gondolja, hogy bármi is kötelező velem kapcsolatban. Természetesen semmi sem az, csak a lehetőség nyitott a számára, hogy ilyen alkalmakon is velem legyen.
Kicsit felhúzom a térdeimet, hogy könnyebben elérje a lábaimat a keze simogatásával miközben újra mosolyra húzódnak ajkaim szavai hallatán. Kimondhatatlanul örülök neki, hogy ott lesz majd. Valószínűleg a vakító reflektoroktól nem fogom majd látni, hogy pontosan hol van, de ettől függetlenül már velem lesz a tudat, hogy ő is ott van valahol.
Szóval mindig velem akar lenni, pontosan úgy ahogyan én is vele. Ajkamba harapva hallgatom őt és lehunyva a szemeimet felé fordítva a fejemet rejtem az arcomat a nyaka ívébe. Fogalma sincs róla, hogy mennyire fontos számomra minden szó, amit most hallok tőle.
-Ha minden jól megy nem kell majd külön lennünk csak akkor amikor óráid vannak vagy más kötelességeid. Én minden elvárástól visszavonulok egy időre..-a hangom csendes, már teljesen megbékéltem ezzel a gondolattal.
-Ha pedig a szuflé tart mellettem akkor nem is tudom, hogy megcsináljam-e neked valaha vagy csak ígérgessem, hogy mindig velem legyél...-mosolyodok el szemtelenül egy pillanatra ráöltve a nyelvemet. Szükségem van erre. Vele pedig millió új kaland vár rám, amivel újra erőre kaphatok. Tudom, hogy nem térhetek majd vissza ugyanabba az életmódba amit eddig folytattam, hiszen az már kiderült, hogy nem bírom már ilyen szinten cipelni a hátamon a hírnevem súlyát.
-Claire nagyon örült. Ő pontosan tudta, hogy már a végét járom és azt is, hogy egyedül nem lettem volna képes belátni, hogy pihenőre van szükségem. A menedzserem még nem reagált. Nem tudom, hogy a megfelelő válaszon gondolkozik-e vagy azon, hogy hogyan beszéljen le a pihenőről.. annyit jelzett e-mailen hogy a koncert előtt mindképp személyesen akar velem beszélni. Szerintem abban reménykedik, hogy szemtől szemben nem merek majd nemet mondani neki. Már pedzegetett egy nyári Európai turnét, amit már előtted sem vállaltam volna el szívesen. Szóval ő még biztosan megpróbálja majd kijátszani az "egy friss kapcsolatért ne rúgj fel mindent" kártyát. Nem tudom hogyan fogom megértetni vele, hogy ha te nem jössz, akkor nyáron valószínűleg már rehabon lettem volna és nem Európában.-mindig iszonyú nyomást helyeztek rám annak ellenére, hogy nem is kifejezetten ellenkeztem a tervekkel kapcsolatban. Mindig igyekeztem mindenkinek megfelelni és szerintem egyszerűen be akarták biztosítani, hogy nem veszek vissza a lendületből. Edward Darcy a kiadóm képviselője, a menedzserem, az aki az első igazán nagy számok óta a szárnya alatt nevelgetett kikövezve előttem az utat. Mégsem álltunk emberileg túl közel egymáshoz. Amikor lát úgy tesz, mintha a legkedvesebb ismerőse lennék, de még sosem emelte fel azért a telefonját, hogy megérdeklődje vajon jól vagyok-e. Vele biztos nem lesz egyszerű. Nem is tudom, hogy mi vár rám még ezzel kapcsolatban pénteken. Majd megbirkózom vele aznap. Addig nem akarom nyomasztani a témával egyikünket sem.
-Te meg az alkotás nem hiszem, hogy kizárnátok egymást, de tény, hogy a mérleg nyelve igen jelentős mértékben fog feléd billenni.-főleg az elején, amíg az agyam kipiheni magát, én pedig kiélvezhetem a kapcsolatunkat minden zavaró tényező nélkül. Így lesz alkalmunk ténylegesen összeszokni illetve ha már én is kezdek sínre kerülni, akkor lesz végre erőm, hogy arra is több energiát fordítsak, hogy őt a megfelelő módon támogassam abban, ami az életében történik.
-Édes vagy. Biztos nagyon imád majd érte.-a múltkor már egy telefonbeszélgetéstől odáig voltak meg vissza és most a vártnál előbb be is tudom tartani a nekik tett ígéretemet a koncertről szóval remélem, hogy tényleg nagy lesz az öröm.
Nem tudom, hogy az milyen érzéseket vált ki belőlük ha tényleg látnak majd Mathieu oldalán és nem csak telefonon keresztül. Meglepően izgatott vagyok ezzel kapcsolatban, hiszen hiába nem mondta el Hazelnek konkrétan, hogy milyen jellegű lett a kapcsolatunk abban igaza van, hogy a mai fiatalok ezt valahogy nagyobb érzékkel kiolvassák, mint az én korosztályom. Nevetve csóválom meg egy kicsit a fejemet, hiszen közte és Hazel között nem akkora a korkülönbség, mint köztem és az említett kisasszony között. Hiába az a korosztály teszi ki a célközönségem egy igen jelentős részét mégsem olyan szoros a kapcsolatom velük.
-Hát a mai 16-20 közötti korosztály már sokkal vadabbul éli az életet, mint ahogy azt mi tettük... De ezen lehet, hogy jobb, ha nem is gondolkozol. Az az édes mosoly legalább annyira hihető, mint az enyém.-szórakozottan mosolyodok el az orrom alatt. Persze most nagy az arcom, hiszen nem az én rokonomról van szó. Ha az az imádnivaló kislány az én rokonom lenne, akkor biztos rosszabbul érintene, hogy sokkal nagyobb kanállal habzsolja az életet, mint amibe szívesen belegondolna az ember.
A szülei említésére hirtelen kapom rá a tekintetem. Elképzelni sem tudom, hogy mi járhat a fejükben azzal kapcsolatban, hogy betoppantam a fiuk életébe. A hangja sem éppen a legbíztatóbb, így kissé megfeszülnek az én vonásaim is.
Minden várakozásommal ellentétben azonban úgy tűnik nem is velem szemben van a családjának ellenérzete, hanem még ők is azt feltételezik, hogy a saját vérük nem viselkedik a vártaknak megfelelően. Aggodalmasan ráncolom össze a homlokomat. Hogyan lehet az, hogy a szülei sem látják őt olyan tisztán, mint én.
-Ugye most csak viccelsz velem?-bár miért tenné?-Engem féltenek tőled? És nem fordítva? De hát..-tényleg nem bírom ép ésszel felfogni, hogy hogyan gondolhatja azt az apja, hogy ő jelentene veszélyt rám. A szülőknek nem az lenne a dolguk, hogy a világ végéig védelmezzék a gyerekeiket? Apám képes lenne lángra lobbantani a fél világot, hogy kiálljon mellettem. Csak egy pillanatra enyhül meg hirtelen felbőszült lelkem amikor az ajkai a kézfejemet érintik.
-Annyira hihetetlen... Mintha én lennék az egyetlen, aki lát téged.. úgyhogy együtt.. együtt fogjuk neki bebizonyítani, hogy az amink van az valódi. Mi ketten igaziak vagyunk.-Elengedem a kezét, hogy a sajátomat az arcára vezethessem közelebb fordítva magamhoz mielőtt lágyan megcsókolom. Azt akarom, hogy tudja már nincs egyedül. Már nem kell semmivel sem szembenéznie egymaga. Ott leszek mellette ha törik, ha szakad és készen állok mindenre, ami csak ránk vár akármekkora akadályokat is görgessen elénk az élet vagy éppen az emberek. Vele vagyok teljes szívemmel. Lassan húzódok el tőle, hogy a szemeibe nézhessek.
-Szeretlek... és vigyázni fogok rád.-korai. Mégis így érzek és szeretném, ha ezt tudná. Tudnia kell, mert szüksége van rá, ahogyan nekem is arra, hogy ezt kimondjam.

A testéhez simulva találom meg a saját személyes mennyországom. Hazaértem. Rátaláltam. Boldog vagyok. Egyszerűen nem tudok betelni az érzéssel ahogyan a bőre melege betakar és a lélegzete a mellkasomat csiklandozza. Az egész testemet átjárja az elégedettség nyugalma miközben ujjaim még mégis békésen kalandoznak tovább a bőrén.
-Hmm... hát ezt mindenképp megjegyzem magamnak.-a válláról sötét tincsei közé vándorolnak az ujjaim. Anya mindig azt tanította, hogy ne kezdjek olyannal akivel nem tudom elképzelni a jövőmet. Mathieu pontosan az az ember, aki mellett az egész életemet le tudnám élni.. így.. ahogy most vagyunk. Minden megvan benne, amit csak magamnak kívánhatok és még annál is több. Tökéletesen boldoggá tesz és egy másodpercig sem tudok kételkedni abban, hogy neki legalább annyira szüksége van minden ölelésre, mint nekem, hiszen egyből a karjai közé von, szorosan a testénél tart miközben már a meleg víz ölel minket körbe és bájos kis habpamacsok úszkálnak körülöttünk.
Végig olyan gondos tekintettel volt rám, hogy minden probléma nélkül segített át a kezdeti nehézségeken. Egyszerűen nem tudok betelni végtelen törődésével amit folyamatosan kapok tőle és egyre hihetetlenebb, hogy eddig tudtam létezni nélküle. Már szinte magától értetődő a közelsége, ahogyan a karjai biztonságban tartanak. Mintha csak ő lenne az oxigén, amihez eddig nem juthattam hozzá.
-Szeretem amikor ilyen szépeket mondasz..-ajkai édesen cirógatják a bőrömet miközben beszél ettől pedig a nyakamtól indulva egészen a derekamig szalad végig a borzongás a gerincem mentén.
Épp csak egy pillanatra feszülök meg, de egyből meg is nyugtat, hogy direkt csinálta, így azonnal engedek is fel a karjaiban újra elkényelmesedve ahogy ő is megtalálja a számára kényelmes testhelyzetet.
-Hmmm.. hát ezt örömmel hallom, a koncert után, ha hazavittük a lányokat majd mindenképp meghálálom a rugalmasságodat.-megemelve az államat lehelek egy gyengéd csókot nyaka ívére miközben végigsimítom az engem ölelő karját. Ujjai könnyed játéka a combomon folyamatos bizsergést hagy maga után.
Egyre szélesebb mosolyra húzódnak az ajkaim miközben hallgatom őt.
-Egy életre? Igen.. azt hiszem ebben akkor megegyezhetünk.-boldogan lennék az ő kis konyhatündére egy életem át, a sütiket különösen kedvelem egyébként is elkészíteni, ő meg akkor elkényeztethet a főzőtudományával, hiszen én sem feledkeztem meg arról a bizonyos olaszos vacsoráról, amit beígért, hogy elkészít nekem.
A kérdésein kicsit elgondolkozom és közben csendesen figyelem ahogyan a habbal játszik.
-Hát.. de biztos nagyon idegen érzés lesz. Mármint az első néhány nappal nem lesz baj.. valószínűleg gyakorlatilag csak aludni fogok van néhány évnyi lemaradásom és alváshiányom, amit pótolnom kell, úgyhogy lehet, hogy tényleg az lesz a legjobb, ha adok neked egy kulcsot, hogy bármikor be tudj hozzám jönni.-nevetek egyet.
-Afelől kétségem sincs, hogy a sajtó még jobban rám fog akadni.. érdekelni fogja őket, hogy mivel foglalom el magam olyan nagyon a szabadidőmben... úgyhogy lehet, hogy egy darabig nem árt ha kicsit meghúzom magam.-rövid szünetet tartok, hogy kicsit bele tudjam képzelni magam abba, hogy vajon milyen is lesz hátrálni néhány lépést a rivaldafénytől.
-Őszinte leszek. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom viselni. A karrierem során még nem volt hasonlóra példa. Talán botorság lenne részemről azt gondolni, hogy nem okoz majd problémát. Kipihenem magam.. az egy dolog. Hogy utána mihez kezdek a felszabaduló energiáimmal azt nem tudom. Lehet, hogy komolyan meg kellene terveznünk néhány olyan programot, ami jelentősen le tud majd fárasztani, mert van egy olyan érzésem, hogy kibírhatatlan leszek ha nem tudom majd levezetni az erőmet..-legalábbis még kamasz koromban így volt. Amikor besült a testembe a sok energia és mondjuk a tanulás vagy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni otthonról napokig akkor egyszerűen elviselhetetlen voltam. Nyűgösen hisztiztem mindenre és mindenkire aki csak rosszul szólt éppen hozzám, ezt pedig semmiképp sem szeretném, hogy Mathieun csattanjon. Bár azt hiszem az előzőek után már lesz bőven ötlete, hogy hogyan mozgasson le anélkül hogy akár elhagynánk a lakást mégis jobban érezzem magam a bőrömben.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy a pihenő után ugyanabban a formában folytassam. Óvatosan és fokozatosan kell majd visszatérnem az életembe anélkül, hogy ugyanazokba a hibákba a nyakamat törve belesétálnék. Mértéket kell tanulnom és tartanom, ha nem akarom, hogy a magánéletem vagy a karrierem derékba törjön, márpedig egyiket sem szeretném. Új fejezetet szeretnék kezdeni, amiben már tényleg van helye egy egészséges párkapcsolatnak, a munkának és a szabadidőnek egyszerre. Talán ez csak egy naiv álom. Talán nem. Csak ügyesnek kell lennem. A motiváció már itt van és szorosan tart magához ölelve.
Még azt sem tudom pontosan, hogy a menedzserem torkán hogyan nyomom le, hogy egy időre el kell felejtenie. Kétség sem fér hozzá, hogy kezét lábát fogja törni, hogy valahogyan meggáncsolja majd az ilyen jellegű terveimet és a csillagokat le fogja nekem ígérni az égről csak ne most álljak le. Ő nem tudja, hogy ezt lassan lehetne kényszerpihenőnek nevezni. Nincs túl sokat mellettem, de sajnos van egy olyan sejtésem, hogy ha ez másképp lenne akkor sem eresztene túl könnyen. Kicsit tartok is ettől a beszélgetéstől, hiszen ebben senki sem lesz majd a segítségemre egyedül kell majd megharcolnom a magam érdekeiért, de talán éppen itt az ideje, hogy megtanuljak kiállni magamért.
Ahogy szorosabban húz magához néhány másodpercre lehunyom a szemem és csak megpróbálom a lehető legjobban elraktározni ezt a belőle áradó biztonságot, hogy majd felidézhessem amikor fel kell majd vennem a nagylány cipőmet és megvédenem azt a tervet, ami az én javamat fogja szolgálni. A hangja kicsit megkeményedik. Talán még nem is hallottam ilyennek. Néhány szavamtól azonnal előjött belőle a védelmező ösztön, amihez hasonlóval nem is tudom, hogy találkoztam-e valaha a családomon kívül.
-Tudtommal Európa nem szalad el.-nevetek egyet halkan, hogy oldjam egy kicsit mindkettőnk feszültségét a témával kapcsolatban.
-Mondjuk ehhez az is kell, hogy egyáltalán elvállaljam. Ez azt jelentené, hogy két hónapon keresztül Amerika közelében sem járok majd... azt viszont nem biztos, hogy szeretném..-vele sem tehetem meg, hogy azt mondom, hogy pakoljon össze és szaladgáljon utánam a fél világon keresztül. Itt van a családja, a barátai, a testvére akinek szüksége van rá.
Valami kisebben kellene gondolkoznunk, de ehhez a tárgyaláshoz mindenképp ki szeretném kicsit pihenni magam, hiszen a Daisy Winterberg név szinte már összefonódott azzal, hogy csak nagyban játszunk.
Finoman elkezdem a combjait simogatni. Nagyon jól esik, hogy ennyire aggódik értem.
-Majd valahogy megértetem velük az új határokat.-nem áltatom magam azzal, hogy majd könnyű dolgom lesz. Erre szinte semmi esély sincs. De nem lehetetlen a harc, hiszen tudtommal még mindig az én nevemből keresik a pénzt.
-Szívem.. érted én bármit mosolyogva felrúgnék.. de ez most tényleg nem erről szól. Hanem, hogy ki kell szakadnom ebből egy kicsit mielőtt élve felzabál a saját életem.-elkerülhetetlen lesz, hogy sokan azt gondolják majd, hogy Mathieu miatt vonulok vissza egy időre. Egyébként... ha érte tenném.. akkor azzal miért is lenne akkora baj? Tulajdonképpen mióta mondhatják meg nekem, hogy mit tehetek és mit nem? És miért is kell nekem magyarázkodni bármiért?
Megenyhülő szavaira már visszatér a mosoly az arcomra.
-Ő is kedvel téged. Majd pénteken bemutatlak titeket egymásnak és akkor megismerheted a nőt, aki eddig talpon próbált tartani.-ha nehéz napom volt, akkor neki is. Ha szenvedtem akkor ő is. Talán ő volt eddig az egyetlen aki személy szerint értem kűzdött és nem azért amit megtestesítek.
Halkan felnevetek amikor a nyakamhoz bújik ajkai és a szuszogása egy kicsit megcsiklandozzák a bőrömet.
-Hmm.. már most érzem milyen jó dolgom lesz.-ez egy jó lehetőség lesz arra is, hogy az emberek egy kicsit jobban belelássanak a rám gyakorolt hatására. Egyetlen este elég volt neki ahhoz, hogy 2 napig kicsattanjak az erőtől és a jókedvtől. Mit fog velem tenni néhány hét? Vagy hónap? Még azt sem tudom mennyi időt töltök majd a színpadtól távol. Szerintem majd érezni fogom amikor eljön az ideje a visszatérésnek. Sürgetni nem fogom az biztos. Biztosan eljön majd az a pont amikor készen állok majd rá, de nem szeretném ezt most időhöz kötni.
Jókedvű nevetés tör ki belőlem ahogy vázolja a számomra, hogy Hazel mennyire lelkes lesz majd arra, hogy beléptem Mathieu életébe.
-Kis édes... már most nagyon kedvelem. Hát most időmbe bőven bele fog férni, hogy tartsunk egy olyan napot amikor kiélheti magát teljesen a társaságomban. Majd alaposan bemelegítek előtte, hogy ne most legyen ínhüvelygyulladásom.-ingatom meg egy kicsit a fejemet mosolyogva. Mérhetetlenül jól esik a lelkemnek az az édes "kislány" ekkora örömmel fogadja majd a jelenlétemet az életükben.
Megértően simogatom meg egy kicsit a felkarját. Igen. Jobb is ha bele sem gondol, hogy talán Hazel életének az egyik legártalmatlanabb része az értem való rajongása, hiszen valószínűleg az élet többi területén már jóval felnőttesebb dolgok is foglalkoztatják... ezzel viszont tényleg nem szívesen néz szembe az ember. Még szerencse, hogy nem is kötelező.
Persze a család téma nem lehet ennyire egyszerű. Én biztos vagyok benne, hogy anya odáig lesz érte meg vissza és apa is kedvelni fogja, hiszen tisztetettudó és látni fogja, hogy jól bánik velem. Nekik pedig ennél többre nincs is szükségük ahhoz, hogy megnyugodjanak. Ami a kérdés rá vonatkozó részét érinti már korántsem lesz ennyire egyszerű. Eddig azon aggódtam, hogy biztosan rossz néven fogják venni a velem együtt járó felhajtást és figyelmet, ami rájuk szegeződhet a kapcsolatunk miatt. Az amit ő említ még csak meg sem fordult a fejemben lehetőségként. Mi az, hogy a szülő nem a saját gyerekét védi? Főleg így, hogy nekik kellene csak igazán tudniuk, hogy mennyire alaptalanok a vádak, amivel időről időre megtámadják a saját fiúkat.
Csendben hallgatom miközben beszél és minél jobban belemegy a maga történetének elmesélésébe annál jobban megfeszülnek a vonásaim. Hitetlenkedve bámulom a falat miközben a szavai egyre csak visszhangzanak a fejemben. Az egyik keze gyengéden simogatja a karomat, ami nem hagyja hogy elsodródjak a valóságtól.
Igyekszem feldolgozni mindent, amit csak megoszt velem, de az egész nekem olyan lehetetlenül elképzelhetetlennek tűnik. Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Azt hiszem ma külön elmormolhatok egy imát, hogy abba a családba születtem amelyikbe. Én ezt biztos nem bírtam volna ennyi éven át. Már nincs egyedül. Már itt vagyok neki és mind a 153 centimmel mellette állok, de ami fontosabb a szívem is az övével van. Ahogy a keze az arcomra simul már nem eresztem a tekintetét. Talán életemben először nem rettegek attól, hogy mi lesz akkor, ha kimondom neki azt a bizonyos szót. Tudom, hogy ő akkor is a helyén tudja majd kezelni, ha még nem akarja kimondani. Látom a szemein, hogy kűzd és talán már nedvesedik is a szeme. Válaszát hallva mégis az én arcomon gördül le az első könnycsepp. A megkönnyebbülés olyan terheket akaszt le a vállaimról és a mellkasomról, amikről nem is tudtam, hogy ott vannak. Szorosan magához von én pedig a nyakába temetem az arcomat. Most nem kezdek el úgy sírni, mint korábban az autóban. Most csak néhány csepp szökik meg a szemeimből. Ennyi.. kész... az övé vagyok egy életre. Önként adtam át magam neki és már tudom, hogy jobb helyen nem is lehetnék.
Nem tudom mennyi ideig fekszem így a karjaiban, de amikor úgy érzem, hogy nem fog megremegni a hangom ha megszólalok lassan felülök és szembefordulva vele ülök szemből az ölébe miután közelebb igazítottam egymáshoz a két lábát. A szivacsomért nyújtózok amit meg is merítek néhányszor a meleg vízben majd nyomok rá egy kis tusfürdőt. Ma mindkettőnknek vanília illata lesz.
-Az emberek nem tudják, hogy mit veszítenek azzal, hogy esélyt sem adnak neked.-kezdek bele és közben elkezdem finoman a szivaccsal végigtörölni a teste azon részeit amik kilógnak a vízből.-Egyszerűen mélységesen elkeserít, hogy az apád sem áll ki melletted úgy ahogyan megérdemelnéd. Egy szülőnek szerintem az lenne a dolga, hogy minden erejével védje az életet amit teremtett. Én legalábbis így tapasztaltam. Nem szolgáltál rá arra, hogy az emberek így bánjanak veled. Minden jogod meglenne arra, hogy úgy élj ahogyan csak szeretnél anélkül, hogy megpróbálnának beskatulyázni vagy éppen olyan formára törni, ami az ő szemüknek a legszimpatikusabb. De tudod mit? Ne is törődj vele..-ingatom meg egy kicsit a fejemet majd elengedem a szivacsot, hogy békésen tovább lebegjen a víz felszínén.
-Majd én támogatlak mindenki helyett. Melletted leszek akármit is mondjanak.. még kirándulni is elmegyek veled... megtaníthatsz hegyetmászni.. és még élvezni is fogom.. annyi országban jártam már és mégis olyan keveset láttam még a világból.-közelebb hajolok hozzá és gyengéd csókot adok a homlokára.
-Idővel pedig mindenki látni fogja, hogy mekkorát tévedtek veled kapcsolatban. Minden más lesz mindkettőnk számára, mert már itt vagyunk egymásnak.-ahogyan ő is szeretne megóvni engem mindentől, úgy én is őt. Nem akarom, hogy az emberek tovább kreáljanak történeteket arról, hogy mit csinál és kivel, mert ez egyszerűen rányomja a mindennapjaira, a családjára és úgy egyszerűen mindenre a bélyegét. Azért nagyon remélem, hogy ha szépen lassan az emberek eljutnak a felismerésig, hogy tévesen ítélték meg őt akkor nagyon lelkesen sorba fog állni mindenki, hogy bocsánatot kérjen tőle. Bár erre fogadni sajnos nem mernék. Amíg kővel lehet dobálózni addig lelkesen összegyűlnek az emberek, ha viszont saját hibáik beismeréséről van szó, akkor valahogy már nem állnak olyan lelkesen sorba a legjobb helyekért.

Kívülről az életem csupa pompa, csupa csillogás, minden amiről az emberek csak álmodoznak nekem már réges rég a lábaim előtt hever. Dizájner ruhák százaitól roskadoznak a szekrényem polcai, olyan cipőim vannak, amiket mások csak képeken láthatnak, az ékszerek csillogó halmairól nem is beszélve. Mindenki erre vágyik, nem igaz? Az emberek rajongása és az irigykedése minden pillanatomat körülöleli. Megosztok egy képet és néhány másodperc alatt már ezrek vetődnek rá, hogy éreztessék tetszésüket az általam elhintett morzsák felé. De mégis mi marad, ha levetkőzteted a Barbie babát és kiveszed a csoda házából. Egy lány, aki a diéták végtelen sorának köszönhetően a lehető legtökéletesebb alakkal rendelkezik, egy csillogó mosoly, ami az örökkévalóságig az arcára égett. Mi van belül? Az üres semmiség, amit a saját fantáziádnak kell megtöltenie, hogy ne csak egy élettelen tárgy legyen. Táncolok ahogyan fütyülnek, énekelek ahogyan ők szeretik. Majdnem minden dalom a két kezem műve, az agyam szüleménye de belegondolni is fáj, hogy a legőszintébbek ott porosodnak valahol egy pendriveon vagy ha el sem jutottak a studióig akkor egy meggyűrődött, szétsatírozott füzet lapjain várják, hogy egyszer napvilágot láthassanak... ez pedig talán soha nem következik be, mert valaki, aki azt állítja magáról, hogy ismeri az emberek ízlését és véleményét azt mondta, hogy nem érdemes beléjük energiát fektetni. És én mit tettem? Meghajoltam mások akarata előtt elengedve a legmélyebbről eredő gondolataim kivetüléseit, mert egyszerűen meggyőztek, hogy nem azok a balladák lesznek a befutók az emberek elismeréséért folytatott versenyben. Kár lenne szépíteni. Eladtam magam, mint mindenki a szakmámban, de attól hogy nem vagyok ezzel egyedül még nem ment fel a saját lelkem ellen elkövetett bűnök alól. Az egészben talán az a legrosszabb, hogy még csak észre sem vettem, hogy mi történik, csak akkor amikor már késő volt és nem lehetett pepecseléssel elrejteni a repedéseket a porcelánon. Egy napon már nem csak egyszerű szépséghibákról volt szó, hanem már lepergett a gondosan, kézzel felvitt festés, ami nélkül ott maradt a csupasz valóság... ami nem más, mint az, hogy én is csak egy egyszerű halandó ember vagyok. Talán ez volt az egyik legnagyobb felismerés ami nyakon csíphetett. Az álmaim már nem is az enyémek voltak... már nem saját magamért harcoltam és végképp nem olyan irányba, mint amerre eredetileg menni szerettem volna. Amikor az ébredés elért olyan erővel rengetett meg, hogy a talaj is kicsúszott a lábaim alól... nem egy hanem majdnem két alkalommal.
Nem rajtam múlott, hogy nem estem el újra. Egyedül már képtelen lettem volna megharcolni a gravitációval és a becsapódással, ami napról napra elkerülhetetlenebbnek tűnt. Az égiek kegyelmeztek? Az univerzum? A karma? Mindegy minek nevezzük, mert ajándékba kaptam őt, hogy miért arra talán sosem kapok választ. Nem vagyok benne biztos, hogy kiérdemeltem, de bolond lennék, ha nem élnék a lehetőséggel. Meg sem tagadhatnám magamtól... de miért tenném? Inkább az a fontos, hogy valamilyen módon megháláljam.. neki és magamnak is. Napok leforgása és valójában alig egyetlen napnyi ténylegesen együtt töltött idő elegendő volt Mathieu számára, hogy hitet adjon, valami olyanban, amiből én már kiábrándultam... magamban.
Az ölelésében lelek vígaszra minden korábbi fájdalmamra. Egyszerűen megsemmisíti őket, mintha soha nem is bírtak volna a fejem fölé tornyosulni. Az egyik legsötétebb időszakomban csalta vissza a mosolyt az arcomra.... az őszinte mosolyomat.
-Igazad lehet... de talán az idő majd a mi oldalunkon áll. Este nyolc órakkor kezdek. Körülbelül másfél órát leszek színpadon.. vagy inkább kettőt. Mire találkozunk a backstageben már lesz vagy fél tizenegy.. Egyébként meg fogsz lepődni, de fellépések után Bia sokkal tapintatosabb tud lenni, mint egyébként bármilyen másik helyzetben. Tudja, hogy elfáradok és nem szokott olyan sokáig nyaggatni.-testileg és lelkileg is ki szoktam merülni, ezért az sem ritka, hogy le sem jön hozzám. Bár eddig ebben az is szerepet játszott, hogy nem távozhattunk együtt ezzel védve a kapcsolatunkat. Nem tudom, hogy ezen mennyit fog változtatni, hogy kivételesen nem egyedül jön.
-De ne izgulj.. általában a koncertek után még órák kellenek mielőtt el bírok aludni.-aránylag sok idő mielőtt az agyam leereszt annyira, hogy engedje a testemet pihenni. Persze minden kellemes koncert utáni tervemet keresztülhúzhatja a 'megbeszélés' Mr. Darcyval, aki valószínűleg már predátor üzemmódba kapcsolva tervezgeti, hogy hogyan csábítson a folytatás irányába.
Ujjai egyetlen másodpercig sem hagynak kedveskedés nélkül ezzel pedig el sem tudnám dönteni, hogy melyikünket szórakoztat jobban, hiszen én is úgy figyelem és élvezem a mozdulatait, mintha a kedvenc műsoromat nézhetném a kijelzőn. Széles mosollyal az arcomon pillantok fel a szemeire.
-Én pedig várni foglak.. majd felismersz ha újra letarollak...-jókedvű mosolyra húzódnak az ajkaim, hiszen még mindig úgy felderít, hogy egyszerűen a figyelmetlenségemnek köszönhetem, hogy szó szerint belé botlottam.. meg persze a szerencsének, hogy pont ő állt ott.
-Majd legközelebb igyekszem egy kicsit jobban megnőni.. mert ebben az életben biztosan megölöm a derekad a sok hajolgatással majd.-nevetek fel. Tudom, hogy tetszik neki, hogy pici vagyok. Hát még akkor mennyire odáig lesz, amikor rájön, hogy a hűtő felső polcát sem érem el a kis sámlim nélkül.
Nem mondom, hogy hiszek abban, hogy van bármi a halál után. Inkább úgy fogalmaznám, hogy csak reménykedem benne... hiszen mi lenne ijesztőbb annál, hogy egyszer csak valaki leoltja a lámpát ás egyszerűen minden megszűnik. Sokkal bíztatóbb lenne az a gondolat, hogy van folytatás és a lélek nem veszik el, hanem folytatja a maga útját. Ha pedig tényleg van egy olyan erő is ami együtt tarthatja az összetartozó lelkeket, akkor én boldogan vágnék bele még ezerszer abba, hogy ezen a világon éljek.
Kissé félrebillentem a fejemet, hogy kényelmesebben hozzáférjen a vállamhoz az ajkaival mielőtt újra elkényelmesedik a kádnak dőlve. Még a korábban történtek után is képes vagyok zavarba jönni tőle. Én, mint erős nő? Sok mindennek éreztem magamat az elmúlt időszakban csak annak nem, de talán ő ezt jobban látja, hiszen az ember jobban szeret ösztönösen a saját gyengeségeire fókuszálni.
-Nálad jobbat nem is kívánhatnék magamnak.-hátrabillentem a fejemet, hogy az állkapcsa vonalára adhassak egy apró csókot.
Szavaira halk kuncogás csúszik ki belőlem. Bármennyire is értékeltem a lelkesedését mégis csak a 72. emeletről van szó az üvegtorony teteje felé.
-Hát ebben ne legyél olyan biztos.. kidobnának és még a biztonsági csapatomat is értesítenék, de majd ezt elkerülendő jelzem a recepción, hogy szabad bejárást kaptál.-még csak az kellene, hogy lent feltartsák amikor éppen hozzám igyekszik... bár tudom, hogy mindenki csak a saját kötelességének tenne eleget. Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen híresség, aki itt lelt rá a számára megfelelő lakásra, arról nem is beszélve, hogy az itt uralkodó ingatlanárak miatt csak olyanok laknak itt, akiknek nincs gondja a pénzzel, így kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra.
-Hmm..-dőlök bele dorombolva a nyakamat érintő csókokba.
-Azt tudom, már bebizonyítottad..-mosolyodok el szemtelenül.
-Kétségem sincs afelől, hogy megtalálod majd a módját az energiáim lekötésének..-vallom be neki. Még annyi mindent nem tettem meg és milliónyi kaland áll még előttem... illetve előttünk, hiszen már nem egyedül álmodom meg a jövőt. Ő már annyi mindent látott, tett és tapasztalt. Mégsem kételkedem abban, hogy még neki is akadnak olyan tervei amiket nem tudott megvalósítani.
Nem tudom, hogy ez árt-e majd a népszerűségemnek. Annyiban tényleg igazuk van, hogy nem a legmegfelelőbb az időzítés arra, hogy totálisan összeomoljak. Igyekeztek talpon tartani, de a hangulatjavítok, az alkohol mind csak egy ideig tudta palástolni az elkerülhetetlent. A kártyavár már inogni kezdett.. és ha nem akarják, hogy én legyek a következő hullócsillag az égen akkor el kell majd engedniük a kezemet egy kicsit. Akármilyen nehéz is lesz ebbe néhány embernek beletörődnie.
-Igyekszem..-gyengéd mosolyra húzódnak az ajkaim. Lehunyom egy kicsit a szemeimet, hogy az általa biztosított biztonságérzetben elmerülhessek. Nagyon szeretem azt ahogyan az ölelésében létezhetek. Minden annyira ... normális.. mégis tudom, hogy ez különlegesebb, mint amiről a legtöbben álmodozhatnak. Nehéz, hogy az ember megtalálja azt, akivel igazán otthon érezheti magát, anélkül, hogy igazából ez egy helyhez lenne kötve.
-Hidd el, Claire pontosan tudja, hogy milyen amikor ok nélkül meghurcolják az embert.. annyi PR botrányt kellett már elrendeznie körülöttem, hogy szerintem már ő sem tudja a számát.-és igen. Még annak ellenére is kedveli, hogy tudja ez még több munkát jelent majd neki is bizonyos szempontból, hiszen már nem csak az én egyedüli sajtós dolgaimra kell figyelmet fordítania, hanem a közös ügyeinkre is. Minden bizonnyal próbál majd elsimítani mindent körülöttünk, még akkor is ha nem lesz ezzel egyszerű dolga. Még tényleg nem olvastam el semmit azzal kapcsolatban amit rólunk írnak... és lehet, hogy nem is lenne jó ötlet ezt megtenni, de tudom, hogy csak idő kérdése, hogy győzzön a kíváncsiságom. Egyébként sem biztos, hogy baj, ha kicsit jobban átlátom, hogy mivel is állunk majd szemben.
Szórakozott nevetése megmelengeti a lelkemet.
-Lehet akkor egy sokkterápiát kellene neki tartani.. majd egy, két napra a szárnyaim alá veszem és akkor totálisan kiélheti rajtam a kíváncsiságát.. utána pedig már valószínűleg, hogy nem lesz neki olyan sokkoló a közelségem. Majd elviszem vásárolni és áttúrhatja a szekrényemet is.. még mindig meg van egy csomó fellépőruhám, amit biztos szívesen felpróbálna.. igazából csak ezzel el tudnánk szórakozni egy egész napot.-nevetek fel. Így legalább én is bőven el tudnám csapni az időmet anélkül, hogy becsavarodnék és lehet, hogy Hazel rajongása sokat segítene abban, hogy visszataláljak ahhoz, hogy miért is szerettem ezt csinálni. Persze nem az a célom, hogy a lehető leggyorsabban visszakerüljek a színpadra. Tényleg szeretném ezt az időszakot a lehető legjobban kiélvezni.
A családjával kapcsolatos gondolatait hallgatva úgy érzem még az is jobb lenne, ha engem utálnának. Azon könnyebben lehetne változtatni, mint azon, hogy a saját fiuk irányába nincs meg az a magától értetődő bizalom, aminek feltétel nélkül ott kellene lennie. Egy racionálisabb embert talán megingatna, hogy még a saját szülei sem hisznek benne és elgondolkozna azon, hogy vajon tényleg jól méri-e fel a helyzetet és  valóban alaptalan-e az emberek véleménye. Én ezzel ellentétben a saját megérzéseimre és tapasztalataimra hagyatkozom. Sosem hittem el valamit csak azért, mert mások azt állították, hogy az igaz. A legtöbben szeretik azt ismételgetni, hogy tanulni kell mások hibájából. Mégis szent meggyőződésem, hogy itt most nem én követek el hibát, hanem mindenki más, aki még az esélytől is megfosztja magát, hogy egy ilyen csodálatos ember az életük része legyen. A lehetőséget sem adják meg neki, de én megteszem, hiszen már most minden tettével önzetlenül arra törekszik, hogy saját problémái tetejébe még az enyémekkel is segítsen. Ha a világban több ilyen ember lenne, akkor az rengeteg problémát megoldana.
Ezért sem esik nehezemre kimondani amit érzek. Ő pedig minden hezitálás nélkül viszonozza. Mindketten csak arra vártunk, hogy megtaláljuk azt aki a partnerünk lehet az élet viharos vizein és végre révbe értünk. Kissé megremegő hangja ellenére nálam törik el a mécses, Mathieu pedig azonnal közelebb von magához miután édesen végigsimítja az arcomat eltüntetve egy könnycseppet. Megkönnyebbülés. Ez járja át az egész testemet.
Ahogy áthelyezkedek arcát kezeim közé fogom és ahogyan ő is megtette, úgy én is elsimítom azt az egy csepp formájú jelét annak, hogy mennyire szükségünk volt egymásra. Keze a combomon pihen meg, míg a tekintete végigjárja a testemet, ami már csakis az övé, mégis hamar visszatalál a szemeimhez.
-Tudod mindenkiben van egy hang, amit azt ismételgeti, hogy mennyire nem elég.. akármit is tesz... és ez egyre csak erősödik, amikor a külvilág alátámasztja ezeket a kételyeket. Az a lényeg és egyben a legnehezebb, hogy ilyenkor is kitartson az ember... és te megtetted. Most meg már itt vagyok, hogy a valós értékeidre tereljem a figyelmedet. Amit én látok az a valódi. Nem pedig az amit az emberek kreáltak.-Kicsit megemelem az állam amikor a keze a nyakamat érinti és a még kellemesen langyos víz végigcsordogál a bőrömön.
-Semmi mást nem szeretnék jobban.-mosolyodok el. Még nyaralni is ritkán mentem, hiszen sokszor már az is kikapcsolódás volt, hogy a saját otthonomban lehetek és nem kellett kimozdulnom. Nem gyakran jutott idő arra, hogy még el is utazzak önös célból. Ha más vízpartra vágytam akkor is olyan célpontot választottam, ami néhány óra alatt elérhető volt repülővel. Így most annyi lehetőség nyílik majd meg előttem, hogy az már szinte elképzelhetetlen, mégis olyan jó belegondolni. Biztos vagyok benne, hogy általa elképzelhetetlen szépségeket ismerhetek meg.
Ahogy feljebb emeli a lábait már előrébb billenek és ösztönösen simulok a mellkasához miközben egyik kezemmel megtámaszkodok a kád szélén a másik pedig az arcára simul. Lehunyva a szemeimet merülök el a csókjában. Az egész testemet átjárja ugyanaz a melegség, ami korábban, amit csak tőle kaphatok meg.
Ahogy egy leheletnyi távolságot vesz tőlem kíváncsian pillantok a szemeire. A legédesebb szavakat suttogja az ajkaimra. Tekintetem csak egy pillanatra kalandozik el ajkaira mielőtt újra elmerülök zöld íriszeiben, amik kezdettől a gyengémmé váltak.
-Kiérdemelni? Engem? Nem, életem.. te megmentettél.-ingatom meg éppen csak egy picit a fejemet.
-Én már mindig itt leszek neked.-simítom végig a hüvelykujjam az arcán még egy egy apró csókot hagyok ajkain. Mindkettőnknek szüksége volt a másikra. Hogy végre megnyugodhasson tévelygő sebzett lelkünk. Nem tudom, hogy tényleg megérdemlem-e a háláját, hiszen azon kívül, hogy esélyt adtam neki jóformán semmit sem tettem. Ez pedig nekem magától értetődő.
Elmosolyodok és kezei segítségével helyezkedek vissza elé. Kissé előrehajtva a fejem élvezem ki minden gondoskodó mozdulatát, amivel fáradt testemet maszírozza. Eléggé sikerült meggyötörnöm magam az elmúlt napokban, de mégsem tennék semmit máshogyan.
Ahogy az evést említi jövök csak rá, hogy egyébként mennyire éhes vagyok, hiszen a mai napot gyakorlatilag műzliszeleteken éltem túl. Az engem ölelő karjaira simítom a kezemet .
-Akármennyire is szeretnélek kiskötényben látni ezt mára elengedem. Ráérünk a konyha megszállására holnap is. Úgyhogy rendeljünk. Mondjuk pizzát. Bár lehet megölnek a szénhidrátért, de péntekig egy csaló napból még csak nem látszódik meg semmi..-az örökös kalóriaszámolgatás a halálom. Mindig figyelnem kell arra, hogy mit viszek a testembe és az mit jelent majd a mérlegen. A pihenő egyik legjobb része az lesz, hogy ezt is magam mögött hagyhatom... legalább részben.
Eltekerve a kör alakú gombot a kád oldalán kezdem el leengedni a kihűlni készüli vizet majd előredőlve zuhanyzom le magamról a bőrömre tapadt habot majd átadom neki a zuhanyfejet és én kiszállok a kádból. Nagyjából törlöm át csak magam majd a csaphoz sétálok, hogy a szekrényből kivegyek neki is egy törölközőt, amit oda is készítek neki a kád mellé.
Épp csak annyi időre hagyom magára amíg a szobámban valami kényelmesebbet magamra veszek majd vissza is térek a fürdőbe, hogy valahogy szétszedjem a hajamat. A törölközőt felterítem a szárítóra majd felkapcsolom a tükör fölötti világítást. Egészen ráhajolok a mosdóra, hogy jobban lássam a sok apró hullámcsatot, ami egyben tartotta egész nap a hajamat, de a kontaktlencse nélkül már nem sokat látok. Hátat fordítva a tükörnek támaszkodok meg a hűvös márványlapon és megemelve a csípőmet dobom fel magam majd felhúzva a térdeimet fordulok a fenekemen, hogy lábaimat a mosdókagylóba támaszthassam. Így már közelebb tudok hajolni a tükörhöz és jobban látom, hogy hol is biztosították reggel a hajamat. Lassan találom meg így is csak az összeset, de néhány perc után már csak a hajgumit kell kihúznom a hajamból, ami sajnos nem omlik le a vállaimra egyből mint egy mesebeli hercegnőnek, hanem sokkal inkább emlékeztet egy madárfészekre.
-Na! Nesze neked kócos haj.-nevetek fel és elkezdem kifésülni a gubancokat még mindig ugyanúgy üldögélve.

Talán az egyik legfurcsább részlete a jelenlegi életemnek az az, hogy a szüleimnek mennyire kevés rálátásuk van a hétköznapjaimra. Ők azt gondolják, hogy naphosszat mást sem teszek csak énekelek és ruhákat próbálgatok. Nem tudnak a problémáimról, a nehézségekről. Kínosan ügyeltem arra, hogy sose kelljen szembenézniük a ténnyel, hogy egyre nehezebben vagyok csak képes megbirkózni a legegyszerűbb feladatokkal is, így pedig a saját életem kezdett iszapos mocsárként magába rántani és centiről centire feljebb kúszni a testemen egészen addig, amíg a torkomhoz nem ért és fuldokolni nem kezdtem a hétköznapok terhei alatt is. Segíteni akartak volna, a nyakamra költözni, hogy mindenben a kezem alá dolgozzanak. Őszintén úgy gondolom, hogy minden igyekezetük ellenére csak rontottak volna a helyzeten, hiszen görcsösen próbáltam volna minél gyorsabban jobb állapotba kerülni, ami mint mind tudjuk konkrétan lehetetlen. Ha van egy kis szerencsém sosem kell megtudniuk, hogy miken mentem keresztül, hiszen a köztünk lévő távolság bőséggel elegendő ahhoz, hogy úgy adhassam elő a nekik írt színdarabomat, hogy még csak gyanakodni sem kezdenek el. Néha bűntudatom volt emiatt, mert elvettem tőlük a lehetőséget, hogy mellettem állhassanak, de valahol azt is tudom, hogy ez volt a jó döntés. Nem kell, hogy még ők is halálra aggódják magukat és felborítva a saját életüket próbálják helyre rázni az enyémet. Ez az én dolgom. A lehető legnagyobb segítséget pedig már megkaptam, hiszen megtaláltam azt az embert, aki miatt elindultam abba az irányba ami mindent helyrehozhat. Még nem járok azon az úton... az a pénteki koncert után kezdődik majd csak el. Addig csupán annyit jelenthetek ki teljes magabiztossággal, hogy tudom merre kell elindulnom.
Mathieuvel nem kell attól tartanom, hogy egyoldalú lesz a segítségnyújtás. Neki pontosan akkora szüksége van a megfelelő támaszra, mint nekem. Talán fel kellene merülnie a kérdésnek, hogy két sérült ember mégis hogyan tudná előre segíteni egymást az életben, de erre meg csak azt tudom felelni, hogy pont a sebeink miatt értjük meg egymást. Nem fogjuk lehúzni egymást. Éppen ellenkezőleg.. bakot tartva egymásnak jutunk majd feljebb és ha valamelyikünk lemarad akkor segítő kezet nyújthat a másiknak, míg el nem érjük azt, hogy a napok kínzó fájdalma egyszerűen megszűnik majd létezni és elkezdünk gyógyulni. Mindketten. Egymást ölelve.
-Nem tévedsz nagyot csak a kettő nálam az idő nagy részében kéz a kézben jár... ha elfáradok hamarabb megborulok lelkileg. Akármekkora bulit tudok csapni, de ahogy leereszt az adrenalin végem van mentálisan és minden amit addig olyan ügyesen rejtegettem előjön.-nem tudom, hogy ez a mostani koncert után másként lesz-e. Lehet, hogy rosszabb lesz, mint valaha hiszen nem kell tovább szaladnom. Mindent elengedhetek. Csak le kell majd vennem a fellépőruhát és szabad leszek. Lehetek egyszerűen Daisy, egy fantasztikus srác barátnője, egy lány, aki világot láthat, aki azt tehet amit csak akar. Fogalmam sincs, hogy ez milyen érzés lesz. Felszabadító? Ijesztő? Semmilyen, mert fel sem tudom majd fogni ott hirtelen? Lesz lehetőségem egyáltalán ezzel foglalkozni vagy a menedzserem borít mindent és csak egy oltári nagy veszekedés lesz az egész?
-Annyit tud, hogy át akarom szervezni a kis életemet. Még a repülőn beszéltünk róla. Aztán persze rápörgött arra, hogy mi van velünk, úgyhogy egy kicsit elveszítettem őt... szóval végülis tudja, de nem ennyire részletekbe menően, hogy most mindent félrerakok egy időre a karrieremmel kapcsolatban.-jó is, hogy mondja. Beszélnem kell majd vele, hogy ne a koncerten szembesüljön az időszakos visszavonulásommal, mert még a végén a fejemet veszi, hogy nem mondtam el neki... még akkor is ha én megpróbáltam beavatni őt.
-Lenne pár ötletem...-kuncogok egyet amikor szorosabban magához ölel. Tudom, hogy akárhogyan is leszek majd képes átvészelni a pénteki napot az ő karjaiban lesz annak is vége. Ennél több nekem pedig nem is kell, hogy ne féljek attól, hogy miként zajlik le majd az egész. Soha egyetlen partneremet sem hívtam el a koncertjeimre. A legtöbb szakmabeli volt és előszeretettel szóltak bele abba, hogy mit hogyan csinálok és nem akartam még fellépés közben is azon agyalni, hogy vajon miben találnak majd kivetnivalót. Most azonban emiatt kicsit sem kell aggódnom, hiszen eddig akármit tettem Mathieu maximálisan támogató volt, így őszintén kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólna, ha sikerül átvészelnie az estét a lányokkal.
Szórakozottan nevetek fel a szavaira.
-Életem legszerencsésebb szerencsétlenkedése volt.-bólintok egyetértve. Igazából simán egy bocsánatkérés után elválhattak volna az útjaink egymástól és úgy folytathattuk volna az életünket, hogy többször eszünkbe sem jutott volna az idegen, akivel egymásba botlottunk a Coachellán. Mi mégis beszélgetésbe elegyedtünk kihasználva a lehetőséget. Ki gondolta volna, hogy az a pillanat volt az, ami mindkettőnk életét fenekestül felforgatja majd. Amikor még a repülőn öltözködtünk Biával még csak meg sem fordult a fejembe, hogy valaki olyannal találkozok aki egyetlen este alatt teljesen levesz majd a lábamról.
-Ugye tudod, hogy idővel én is csak kisebb leszek?-kuncogok egyet az orrom alatt.-Mire megöregszünk már lehet, hogy hiába hajolsz le.. mikroszkóp kell majd, hogy megtalálj.-én tényleg nagyon szeretném ha elmondhatnám magamról, hogy már megtaláltam azt az embert akinek az oldalán békességben megöregedhetek. Mindig erre a fajta biztonságra vágytam... valakire aki nem menekül a problémák hallatán, hanem szépen nyugodtan elkezdi visszafejtegetni a csomókat míg minden egyenesbe nem kerül. Szerintem ez hiányzik a mai kapcsolatok többségéből. Az emberek az egyszerűbb utat választják és inkább hátat fordítanak a nehézségeknek ahelyett, hogy rájuk szánnák az időt.
-Választottam?-utánzom az ő hangsúlyozását.-Nem tudom emlékszel-e de még a feliratokat sem láttam a pultnál.. túlbecsülöd a képességeimet ha azt gondolod, hogy háttal így be tudtalak volna célozni... állapodjunk meg abban, hogy a sors nekem szánt és éppen ezért nem bírtál elmenekülni se...-nevetek végül fel. Tényleg mennyire furcsa, hogy a véletlenek mekkora változásokat hozhatnak valaki életébe akkor, amikor a legkevésbé sem számít rá. Egyikünk sem kereste az adandó lehetőséget, mégis két kézzel belekapaszkodtunk ahogyan az kínálkozott. Most pedig semmi sem tűnik természetesebbnek annál ahogyan együtt tudunk létezni.
Egy széles mosollyal, a fejemet ingatva képzelem magam elé a képet ahogyan próbál belopakodni az épületbe hozzám.
-Bármennyire is szeretném én ezt megnézni magamnak, nem kell izgulnod. Holnap már el is lesz intézve.-valószínűleg bőven elegendő lesz reggel letelefonálnom, hogy a fiatalember akivel ma hazaérkeztem szabad bejárással rendelkezik és ne próbálja meg senki se a földre teperni, amikor nélkülem érkezik majd a lakásom irányába. Mondanám, hogy kényelmetlen, hogy itt ennyire figyelnek arra, hogy ki jön-megy, de igazából ez azt is jelenti, hogy az otthonomban senki sem zaklathat, hiszen az illetéktelenek még a liftig sem juthatnak el.
Szinte érzem a bőrömön a mosolyát.
-Röplabda?-ráncolom össze egy kicsit a homlokon értetlenül.-Jaaa.. igen... az is jó volt.-kis szemtelen. Persze, hogy nem bírta ki, de nem baj. Én pontosan így szeretem őt.
Feltétel nélküli bizalmamat élvezi a programszervezéssel kapcsolatban. Magamtól valószínűleg olyan szinten elkapna a bőség zavara, hogy az lenne a vége, hogy semmit sem sinálok egy hétig majd újra elkezdenék dolgozni, mert nem bírnám elviselni a céltalanságot. Ő azonban minden bizonnyal a lehető legjobb idegenvezetőm lesz akármit is találjunk majd ki és bármibe is vágjunk bele.
A nagy bejelentés még várat magára. Szerintem összességében megértő lesz mindenki és lehet, hogy lesznek olyanok akik még össze is teszik a két kezüket, hogy végre ők is pihenhetnek vagy éppen családozhatnak egyet. A turné nem csak nekem volt hosszú és ugyan az emberek időről időre cserélődnek körülöttem, de van egy réteg, akik állandó alkalmazásban állnak, így folyamatosan kísérnek mindenhova. Claire a karmesterem, aki összefogja az egész cirkuszt és ugyan olyan fizetést kap, amiről mások csak álmodoznak mégis rajta egyértelműen azt érzem, hogy ha valamilyen oknál fogja megszűnne a munkakapcsolat ő még akkor is felemelné a telefont az irányomba, hogy megkérdezze rendben vagyok-e.
-Én is nagyon örülök neki.-tényleg nagyon hálás vagyok, hogy van egy ilyen hős harcos mellettem már évek óta. Sokszor úgy érzem, mintha ő a szöges ellentétem lenne és erre nagy szükségem van. Amikor én őzike szemekkel pillázva tűröm, hogy az emberek kényük, kedvük szerint forgassanak, akkor ő igazi viharfelhőként robban be a szobába helyre igazítva mindenkit. Ha ő kinyitja a száját akkor mindenki csendben marad és hátrál néhány lépést. Sokszor úgy érzem, hogy ő a családot tévesztett nővérem. Persze nem mondom, hogy nálam soha nem csattan el a cérna, de komoly munkát igényel, hogy engem kihozzanak a sodromból és kifejezetten ritka, hogy a nyúlcipő helyett a boxkesztyűt válasszam.
Én sosem voltam az a kamasz, aki a színpad előtt harcolt a legjobb helyekért. Én ennél sokkal simulékonyabb voltam, így csak sejtéseim lehetnek arról, hogy Hazelnek milyen lesz az, hogy Mathieu oldalán láthat majd. Arról nem is beszélve, hogy nagyon szívesen látom majd vendégül őt az otthonomban. Mindig igyekeztem a lehető legtöbb embernek megadni a lehetőséget, hogy a közelembe férkőzhessen, persze amennyire csak amennyire az időm és a lehetőségeim engedték, de a kisasszony nyilván nem csak egy rajongó a sok közül, így hiába vagyok tisztában azzal, hogy már most odáig van értem szeretnék tenni azért, hogy emberként is kedveljen majd.
-Neee..-pillantok rá elképedve. Valami lehet a Girard vérvonalban, hogy mindenki ilyen lelkesen belehúzott a növésbe amikor eljött az ideje. Már bőven volt időm, hogy megszokjam a legkisebb szerepét, de most megint lesz valaki az életemben, aki ugyan az években jóval mögöttem jár, de mégis nekem kell majd felfelé néznem beszélgetés közben.
-Jó. Akkor marad a vásárlás és csajos nap. A ruhapróbát kihagyjuk, de a szekrényemet áttúrhatja.-biztos vagyok benne, hogy így is remekül fogjuk érezni magunkat. Megpróbálhatom beleképzelni magam a kisasszony helyzetébe, de valószínűleg nem menne teljesen. A mai napig nehezen fogom fel, hogy tényleg ilyen sokat jelentek az embereknek ismeretlenül is. A dalaimat ismerik, a színpadi produkcióimat és valószínűleg van is egy kialakult kép a fejükben rólam. Hogy a valóságnak mennyi köze van hozzá, azt sajnos nem tudnám megmondani.
Ahogy azt is nehéz elhinni, hogy végre minden kétség nélkül megtaláltam a helyemet. Furcsa, hogy már most mennyi mindent szemrebbenés nélkül képes lennék megtenni érte. Igazából bármit... akármit... csak vigyázhassak rá és ott lehessek az oldalán ha törik, ha szakad. Erősnek kell majd lennünk, mindkettőnknek, de azt hiszem bőséggel elegendő erőt tudunk majd meríteni egymásból, hogy bármivel szembe tudjunk nézni. Az apró könnycseppek illékony emlékeztetői annak, hogy milyen sokat vártunk erre, hogy végre a megfelelő partnerrel kezdjünk táncba.
Ahogy a keze a nyakamra simul kicsit megemelem az állam és beledőlök az érintésébe.
-Elhiszem, de már nem kell egyedül csinálnod.-gyengéd mosolyba görbül az ajkam miközben arca rezdüléseit figyelem.
Testeink újra egymásra találnak, hogy csókkal mondjuk el egymásnak mindazt, amit szavakkal már nem lehet. Minden sejtemmel kötődök hozzá, mindenhez, amit a lénye képvisel és hihetetlenül boldoggá tesz, hogy mellette nem kell feszengve megválogatnom a szavaimat. Elfogad, megért, támogat. Mindezt ösztönösen viszonzom, hiszen pontosan tudom, hogy kettőnknek kell egyetlen egészként működnünk. Azt akarom, hogy tudja én már mellette állok és nekem ő bőven több, mint elég. Nála tökéletesebbet el sem tudnék képzelni, hiszen minden megvan benne amire csak vágytam. Ő nekem nem megalkuvás, hanem a fődíj.
-Hmm.. helyes. Túl ügyesek a kezeid ahhoz, hogy lemondjak róluk.-mosolyodok el szemtelenül.. értse ahogy akarja.
-Nincs sajnos.. van egy fáradt rózsaszín és egy fekete, de most itt szentül megfogadom, hogy szerezni fogok egy csipkéset.-nevetek vele én is. Mondjuk az igazat megvallva szerintem mindegy is, hogy mit visel valószínűleg még ennél is jobban képes lesz levenni a lábamról, ha tényleg olyan magabiztosan mozog a konyhában, mint állítja. Márpedig eddig sem kellett kételkednem egyetlen szavában sem.
-Jó ég.. nem is emlékszem mikor futottam utoljára odakint. Mindig csak az épület konditerméig megyek és a futópadot használom.-mosolyodok el kicsit elgondolkozva. Valahogy fel sem merült bennem, hogy egyedül nekiinduljak egy Central Park futókörnek, de vele még lehet az edzőterem kényelméről is hajlandó lennék lemondani.
-Bár azzal számolj, hogy mielőtt ilyenekre invitálsz egy közös futás valószínűleg úgy nézne ki, hogy te kocogsz én pedig az életemért sprintelek a rövid lábaimmal.-persze az is lehet, hogy megtalálhatjuk ebben is a közös ritmust, de elég sok a nehezítő körülmény ebben a témában.
A fizikai állapotom alkalmasságára mindig nagyobb figyelmet szentelt mindenki. Egy dietetikus és egy személyi edző folyamatosan megfigyelés alatt tart, hogy mindig a lehető legjobb formámat nyújtsam. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy nincsenek csaló napok, de utána mindig emészt egy kicsit a bűntudat, hogy mások munkáját teszem vele tönkre. Igen.. még ebben is igyekszem mindenki más kedvére tenni, de talán azt is mondhatom, hogy részben ezzel magamat is védem. Nincs rosszabb annál, amikor az ember tisztában van a testi adottságaival és mégis egy fotózás után a kész képen látszik, hogy valaki rengeteg időt töltött azzal, hogy szűkebbre húzza a derekát, a karját és a combját. Éppen ezért mindig ügyeltem arra, hogy legalább ilyen fronton ne találjanak rajtam fogást.
A kádból kiszállva körbe tekerem fáradt testemet és miután odakészítem számára is a törölközőt már indulok is a szoba felé.
-Hozom.-csiripelek neki vissza a szobából és miután felöltöztem a telefonjával a kezemben térek vissza. A tekintete épp csak egy pillanatra kalandozik el rajtam mielőtt a nekilátna a vacsoránk felkutatásának. Lábujjhegyre emelkedve adok egy puszit az arcára majd a tükörhöz lépve kezdek neki a hajam boncolgatásának. Éles látás hiányában azonban a megszokott módszerhez kell folyamodnom és gyakorlatilag a csapba telepedve helyezkedek el, hogy közelebb tudjak hajolni a tükörhöz. Hát igen.. nem gyerek méretre szabták ezt a lakást, de nekem nem jelent problémát, hogy könnyen feltaláljam magam.
Csendesen hallgatom őt miközben sorolja a lehetőségeket. Lassan akadnak el a szavai, én pedig csupán arra gondolok, hogy biztos talált valamit az étlapon, amin elkalandozott, de a kérdése és a döbbenete a hangjában kizökkent, hiszen már tudom, hogy én vagyok a ludas amiért nem bír a kínálatra koncentrálni. Nevetve húzok ki még egy hullámcsatot a hajamból amikor már el is indul felém és a tükörben figyelem ahogy teljesen sikerül elolvasztanom egy számomra teljesen hétköznapi dologgal.
-Tudod, hogy nem látok..-nevetek tovább és amint a kezei a bőrömre simulnak háta is dőlök a mellkasának és éppen csak addig hunyom le a szemeimet amíg kiélvezem azt a hatalmas puszit amit kapok tőle.
-Azt hiszem említettél valami hasonlót.-oldalra fordítva a fejem adok egy csókot a szája szegletéhez majd újra közelebb hajolok a tükörhöz, hogy folytassam amit elkezdtem.
-Csak bátran.-ingatom meg egy kicsit a fejemet egy széles mosollyal, hogy még meg is akarja örökíteni magának. Édes Istenem. Hát annyira imádom ezt az embert, hogy nem is tudnám pontosan szavakba önteni.
-Vékony tészta, szénhidrát csökkentve, sok sajt, esetleg egy kis sonka. Nekem így tökéletes lesz, de magadnak mindenképp keress valami combosabbat... és a későbbi aggodalmak elkerülése végett nem szeretem az ananászt.. semmilyen formában.-főleg nem a pizzán. Még ha több gyümölcslével van keverve, akkor nem zavar, de egy pizzát szerintem konkrétan bűn ezzel elrontani.
Szavaira az örült professzor hajammal az orromat összeráncolva pillantok rá miután ajkai a vállamat érintették.
-Te vagy egy lila minion..-kuncogok egyet és elkezdem a fésűvel menteni a menthetőt. Néhány perc alatt sikerül minden gubancot és csomót eltüntetnem. Ez az ára annak, hogy ha profi fodrászok úgy összerakják az ember haját, hogy egy ilyen napot is túlél.. utána rendesen meg kell verekedni minden tinccsel, ha bármilyen más formában akarja látni az ember. A fésűt lerakva emelem fel a lábaimat majd fordulok meg, hogy lenyújtózzak a föld felé. Kicsit ellökve magam a peremtől huppanok le és talpaim rövid zuhanás után érkeznek meg a kőre. Kezemet az övébe csúsztatva vezetem vissza a szobámba, hogy ne kelljen magam mögött hagynom, amíg ő még a rendeléssel bíbelődik, de az ágynál elengedem, hogy majd fel tudjon öltözni. Épp csak addig szaladok ki amíg az előszobában hagyott táskámból kihalászom a telefonomat és a padlón pihenő pólóját összehajtom és lerakom a szekrényre.
Szerencsére semmilyen halaszthatatlan ügyben nem keresett senki. Főleg Bia bombázott le körülbelül kétmillió kérdőjellel és padlizsán emojival, de ebbe a beszélgetésbe nem szeretnék belemenni... se ma, se máskor igazából, hiszen ugyan nincs titkolnivalóm előtte, de nem kell, hogy minden részletről tudjon. Magamhoz veszek egy üveg vizet a hűtőből és két poharat.
A szobámba visszatérve a mindent lepakolok az éjjeliszekrényre és töltök is mindkettőnknek egy kis folyadékot, gondolom rá is ráfér már. Miután csillapítottam a szomjamat hason fekve helyezkedek el a puha takarómon az egyik kispárnát félig magam alá gyűrve és a tekintetemet újra rajta pihentetem meg. Kimondhatatlanul vonzódom minden apró részletéhez és minden testi kötődést azt ezerszeresére erősít a lelki kapcsolat.
-Tudsz róla, hogy milyen szép vagy?-csúszik ki a számon a kérdés, mint egy szerelmes kis tininek, aki még nem tudja kontrolálni, hogy melyik gondolatát tartsa bent és melyiket hagyja kicsúszni a száján. Végülis nem bánom, hiszen ő is szüntelen dicsér engem még a tekintetével is.

Mindig nehéz volt eldöntenem, hogy kire is támaszkodhatok igazán az életben. Az ágyban fetrengős tini kacagást leváltotta a felhőkarcolók tetőteraszain átmulatott éjszakák, amikre sokféle jelzőt lehetett aggatni csak éppen azt nem, hogy őszinték. Az a kör amiben mozgok színlelt. Ostoba, művi, szinte megkomponált emberi jelenetek, amiknek egyetlen másodperce sem igaz mégis az követők rajongva koppintanak duplán az instagram bejegyzésekre miközben arról álmodoznak, hogy EZ... ez az élet csúcsa. Az igazság az, hogy ez nem más, mint egy kígyókkal teli verem, ahol mindenki mérges, sziszeg, a nyelvét nyújtogatja és vagy belédmarnak te magad is viperává válsz, hogy megvédd azt a keveset, amid még megmaradt önmagadból. Vannak olyanok akik erre születtek... már totyogós korukban villogtatják méregfogaikat és nincsen aki rájuk szóljon, sőt... kifejezetten buzdítják erre a viselkedésre, hiszen ebben a világban hogyan tudnának másképp életben maradni. Én sosem voltam ilyen. Jóval jámborabb jellem voltam és az elején elhittem, hogy a filterek mögött van némi igazság. Fájdalmas volt a tanulási folyamat. Annyiszor estem pofára emberekben, hogy belegondolni is rettenetes egyszerűen. Szóval nem volt elég, hogy a média örökké igyekezett ízekre szedni, de még a hozzám hasonlóakra sem támaszkodhattam, hiszen ők már tudták azt, amit akkor én még nem... ha dobsz egy csontot az újságíróknak, akkor addig sem a te botrányaiddal foglalkoznak. Kiadtak, kitálaltak, hazudtak rólam, az exeim a nevem után köptek, hogy még véletlenül se ők kerüljenek ki vesztesként a helyzetből. Csendes és békés is lehetett volna a szakítás, mint ahogyan azt Marcoval is intéztük. Talán ő volt az egyetlen aki egyszerűen zsigerből visszautasított minden kérdést velem kapcsolatban az interjúkon és nem volt hajlandó rosszat mondani rólam. Ezért pedig valahol mélyen mindig hálás leszek neki.
Minden emberi csalódás ellenére hittem abban, hogy egyszer még eljöhet az a bizonyos valaki, aki majd tényleg illik hozzám, akinek én is passzolok az életébe. Mégis ki lettem volna akkor ha feladom a lelkem egy legelemibb részét? A hitet a szerelemben. Mathieu élete és az enyém borzasztóan messze állnak egymástól, mégis megvannak azok a közös vonások, amik miatt tökéletesen megértjük egymást. Bár azt mondhatnám, hogy ezek a szép részek, de pont az ellenkezője. Mindketten sérültünk, mindkettőnket bántottak és emiatt szenvedtünk már bőséggel.. közben pedig másra sem vágytunk csak arra, hogy néhány másodpercig csend legyen.. valaki a karjába zárjon és azt suttogja, hogy minden rendben lesz.
Ismeri.. tudja milyen nehéz sokszor fenntartani azt a bizonyos álarcot.. és minél több a figyelő szempár annál erősebben kell tartani, hiszen elég egyetlen apró botlás és az emberek máris megneszelték, hogy valahol sántikálunk. Jöttem már le nevetve a színpadról, fülig érő szájjal, harsányan kacagva, de amint Claire a karjai közé zárt, hogy gratuláljon a teljesítményhez valami egyszerűen eltörött. A nevetésből egyetlen másodperc leforgása alatt lett levegőért kapkodó zokogás és még csak meg sem bírtam magyarázni. Elfáradtan és megbillent az az egyensúly, amit a kötéltánc közben igyekeztem megtartani. Mindenki azt gondolta, hogy csak meghatott a turné vége. Belül viszont egyszerűen romokban voltam és nem azért, mert egy csodálatos időszak elmúlását gyászoltam.
Az apró csók erejéig, amíg az ajkai a halántékomat érintik lehunyom a szememet mielőtt kicsit jobban megbillentve a fejemet megkeresem a tekintetét.
-Úgy érzem már az is vagy. A napját sem tudnám megmondani, hogy mikor voltam ennyire jól utoljára... ez pedig egyedül a te érdemed.-adok egy apró csókot az ajkaira.-Hát.. pénteken már szorongathatod is majd a kis kezemet miután lejöttem a színpadról.-csak remélni tudom, hogy nem fog padlóra küldeni a koncert. Nagy volt az arcom, hogy az állapotom ellenére egyből mindenkit odaszerveztem. Matheiu előtt nem szégyellnék egy kiborulást, de nem biztos, hogy az édes Hazelék is ezt a képet szeretnék rólam látni. Én is jobban örülnék, ha nem ezzel az arcommal találkoznának először, úgyhogy majd igyekezni fogok, hogy ne egy roncs legyek mire bejutnak majd a backstagebe. Már most tudom, hogy az Ő jelenléte nagyon, de nagyon sokat fog segíteni azon, hogy a kicsi lelkem ne próbáljon meg millió apró szilánkos darabra repedni majd vagy ha meg is teszi, akkor legalább hozzá menekülhetek majd vígaszért akkor is ha nem fogom tudni elmagyarázni, hogy pontosan mi is történik a fejemben és a lelkemben.
-A koncert előtt mindenképpen beavatom majd. Még csak az kéne, hogy akkor tudja meg.-bólogatok egyetértve. Akkor az egész tényleg rajta csattanna, hiszen ő lenne kéznél.
-Nincsenek titkaim Bianca előtt... de biztosan nem fogom beavatni minden részletbe én sem a mai délutánból... estéből... azt se tudom hány óra van.-mosolyodok el. Nem is igazán számít. Semmi dolgom azon kívül, hogy azzal lehetek akit szeretek.
-Elrontasz? Ugyan már.. Ő is teljes mértékig tisztában van azzal, hogy mennyire kizsigerelt már az ami az elmúlt 1-2 évben történt. Szerintem még örülni is fog, hogy több szabadidőm lesz... azt viszont lehet tényleg zokon fogja venni, hogy ebből nem gazdálkodhat kénye, kedve szerint... ha még el is utazunk akkor meg pláne.-nevetek egyet, de inkább csak kínomban. Hiába vagyok biztos abban, hogy örül annak, hogy mi ketten így egymásra találtunk valami azt súgja lesznek ezen még kiborulásai. Erre bőven kell majd elegendő figyelmet és energiát fordítanom, hogy még véletlenül se érezze kizárva magát a kettőnk életéből. Nehéz lenne megmondani, hogy kire és hogyan lenne féltékeny. Valószínűleg éppen az adott helyet függvényében hiányolna minket feltváltva, bár egyébként egyikünk sem tervezi elhanyagolni őt.
Kétség sem fér hozzá, hogy nem lesz gondunk azzal, hogy lekössük egymást a koncertet követő néhány órában, amikor még nem enged le teljesen a testem annyira, hogy aludni is tudjak bármennyire is érzem majd magam kimerültnek.
-Jó azért nem csak én kellettem ehhez... a lehengerlő pimaszságod volt az ami igazán elindította a dolgokat... és csak biztosítottam a kiindulópontot a számunkra.-talán sosem fogom elfelejteni, hogy ő tényleg egyetlen másodpercig sem volt megszeppenve tőlem, hanem azonnal szemrebbenés nélkül szemtelenkedni kezdett velem anélkül, hogy azt éreztette volna velem, hogy különb vagyok bárkinél. Nyugodtan lehettem önmagam mellette és pontosan ezért nem féltem megmutatni neki a sebeimet.
Azt hittem ennyi idős koromra már férjnél leszek, de persze a karrierem borított minden ilyesmit, de lehet, hogy pontosan emiatt találtam meg a lehető legalkalmasabb személyt, akivel leélhetem majd az életemet, hiszen szűntelenül arról biztosít, hogy teljesen nyugodt lélekkel tervezhetek vele annyi évre ahányra csak szeretnék. Ettől pedig azonnal átmelegszik a lelkem és kicsit hevesebben ver a szívem.
-Majd együtt leszünk vaksik.. abban én már úgyis rutinos vagyok.. és pimasz papókának is nagyon foglak szeretni.-manapság egyre ritkábbak az olyan kapcsolatok, amik tényleg kitartanak egy életen át. Nekem azonban a szemeim előtt lebegő példa a szüleim házassága. Akármennyire is tündériek együtt megvoltak a maguk csatáik amiket olykor egymás oldalán, néha pedig egymás ellen folytatták, de a nap végén biztos, hogy mindig ugyanabban az ágyban aludtak el.
-Fuhh.. ne is mondd... tudod, hogy megkönnyebbültem amikor a Coachella után lecsekkoltalak szemüvegben?-nevetek fel szemtelenül.
-Egyébként meg már homályos foltokból meg tudom mondani, hogy valaki vonzó vagy nem... ez a szupererőm..-vonogatom meg a szemöldökeimet. Természetesen ennyire nem rossz a helyzet de viccelődni attól még lehet. Pont, mint a magasságommal, meg az ő fiatalságával.
Fejemet a vállára támasztva nevetek hangosan miközben elképzelem ahogy próbál totál beolvadni a környezetébe és igyekszik feljutni valahogyan hozzám .
-Sosem vetnélek így az oroszlánok elé, de egy kicsit fáj a szívem, hogy nem fogom látni azt a "csábtáncot"..-nevetek tovább végtelenül szórakozottan. Ez ma a második szó amivel sikerül kiborítania teljesen. A "nyuszibusz" a másik nagy kedvencem. El kell kezdenem összeírni az ilyeneket, mert a végén még megfeledkezek róluk.
-Van ami mélyebb benyomást tett rám..-kifejezetten szórakoztatom magam a saját szófordulatommal.
-Egyébként nagyon örülök, hogy megismerhettem a barátaidat. Jó volt egy kicsit elengedni mindent az utolsó nagy hajsza előtt.-már az is önmagában megdöbbentő volt, hogy mennyire elfogadóak voltak velem. Bár gondolom Mathieu miatt már pontosan tudják, hogy a média nem a legmegbízhatóbb forrás, így a popsztárok híre sem feltétlen igaz. Mindig rengeteg ember vesz körül, de nagyon más az amikor a saját stábon dolgozik vért izzadva, hogy minden a helyén legyen vagy éppen az, amikor a táncosokkal próbálunk, de még az is, ha egy díjátadón összejön az a banda akikkel a karrierem elején együtt mozogtam. Nekik nem csak Daisy vagyok. Az ő szemükben én reklámérték vagyok és megtöltött stadionok. Mindenki megpróbál egy kicsit feljebb kapaszkodni a másik hátán. A mai délután viszont minden érdek gesztustól mentes volt és egyszerűen kikapcsolódhattam. Már amennyire bírtam a saját vágyaim miatt. Mathieu társasága előtt viszont nem kellett kínosan ügyelnem minden mozdulatomra. Ez pedig az egyik legfelszabadítóbb érzés amit az elmúlt időszakban tapasztaltam.
Ez pedig még csak ízelítő volt abból, ami rám várhat az Ő oldalán. Boldogan tartok majd vele bárhova, hogy megtaláljam azt, aki igazán lenni szeretnék, hiszen az a formám amit eddig mutattam a külvilág felé már tarthatatlan. Csak bízni tudok abban, hogy a visszatérésem után éppen annyira fognak majd szeretni, mint előtte... ha nem.. igazából az sem baj. Éppen itt volt már az ideje, hogy priorizáljak.
Egy gyengéd mosollyal hallgatom ahogyan kiemeli a két legfontosabbat a társaságból. Fontos, hogy az ember mellett legyenek olyanok akik a legnehezebb pillanatokban is jelen vannak átsegítve a nehézségeken, hiszen egyedül olyan lehetetlenül nehéz talpon maradni.
-Nagyon örülök, hogy ennyire vigyáztak rád. Az ember ilyen barátok nélkül olyan elveszett tud lenni sőt.. -sokszor konkrétan csak miattuk folytatjuk az utunkat, mert tudjuk, hogy van kire támaszkodni.
-Sajnos egyre kevesebb ember ilyen beállítottságú, a legtöbben csak legyintenek és inkább szépen fokozatosan felszívódnak amikor már nem vagy olyan szórakoztató és egy nehéz szakaszhoz ér az életed, amikor igazán szükséged van rájuk. Ők tényleg csodálatos emberek.-bólintok elismerően. Tudom, hogy támogató barátnak sem egyszerű lenni. Egy konkrét szélmalomharc az egész, amiről nem tudhatod, hogy mikor ér majd véget, hiszen egy előrelépés még nem feltétlen jelent valós javulást, mert lehet, hogy utána két lépés jön majd hátrafelé.
-Majd szeretném őket egy kicsit jobban megismerni, amikor jobban tudok koncentrálni.-szélesedik egy kicsit a mosolyom. A játék utáni evés valószínűleg jó lehetőség lett volna erre, de ez nem az a nap volt, hogy akár még egy perccel is tovább bírtuk volna.
-Megértem a kapcsolatotokat. Claire az eleje óta velem van. Talán csak az első évemben nem volt velem. Azóta viszont szinte minden napunkat együtt éltük meg... vagy éppen éltük túl. Ő volt az egyetlen aki látogatott a rehabon. Nem lett volna szabad, hogy bejöjjön, de addig veszekedett mindenkivel, amíg legalább öt percre beengedték és legalább válthatott velem néhány szót. Az Oscar díjátadót most konkrétan nem éltem volna túl nélküle. Borzasztóan szét voltam esve. Szerintem már konkrétan konkrétan keresett nekem helyet, hogy egyből tudja melyik intézményt hívja amikor teljesen megborulok.-az alkohol, a tabletták mind csak ideig, óráig foltozzák be a réseket. Nem jelentenek valós javulást, csak a kíváncsi szemek elől rejtették el, hogy mennyire ingatag lábakon állok már. Még Bia sem tudta, hogy mennyire nagy kezd lenni a baj. Tőle is megpróbáltam elzárkózni egy kicsit. Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon egy olyan dolog miatt, aminek egyikünk sem tudta volna az útját állni.
-Egyébként meglepően jól boldogulok ám az energiabombákkal. De legyen. Nem kapkodom el. Egyébként is még látnom kell, hogy saját magammal hogyan vergődök zöldágra a sok szabadidőmben.-biztos lesznek olyan napok amikor egészen egyszerűen begubódzok és ki sem dugom majd az orromat a lakásból, mert nem lesz kedvem emberek közé merészkedni, majd másnap az egész világot a nyakamba tudnám ültetni, hogy szökdécselve elvigyem a vállaimon, mert feltöltődtek a szociális elemeim.
Legalább lesz elég időnk arra, hogy ténylegesen összeszokjunk. A kettőnk összhangja ugyan több, mint tökéletes, de bőven vannak még olyan körök, amiket meg kell majd futnunk egymás oldalán. Még nekem is meg kell tanulnom megfontoltan és okosan kezelni bizonyos helyzeteket, hiszen az, ahogyan az apja kezeli számomra több, mint kiborító. Ezt viszont nem rendezhetem el csapkodva és értetlenkedve. Isten igazából bele sem szólhatok. Annyit tehetek, hogy igyekszem mindenki szemét felnyitni, hogy mekkora kincset próbálnak a sárba taposni.
-Ühümm... csak erre...-mindkettőnk pimasz mosolyában benne van minden további hátsó gondolat és borzasztóan élvezem, hogy már ennyiből totálisan megértjük egymást.
Kérdésére megingatom a fejemet.
-Hát.. lehet valami pink, magenta, mályva, rágógumi, fáradt rózsaszín, bugyi rózsaszín, baba rózsaszín, flamingó, vattacukor...-inkább abba is hagyom a felsorolást, hiszen rá kell jönnöm, hogy éppen egy férfi embernek próbálok színárnyalatokról magyarázni.
-Hagyjuk.-nevetek fel.-Valószínűleg ha ezeket eléd tenném, akkor azt mondanád, hogy maximum két különbözőt látsz.-ezzel pedig nincs is semmi baj. A férfiak egy autó hangjából képesek megmondani, hogy dízel vagy benzin és még azt is hallják, hogy vajon motorikusan minden rendben van-e.... én pedig ismerek 12 különböző fajta rózsaszínt... pedig nem is az a kedvenc színem.
-Én hiszek neked... de ezért nem ugrasztottam volna szegény Mitch-et, hogy kocogjon a hátam mögött. Valószínűleg meg is őrültem volna, ha végig ott lohol a nyakamba. A konditeremben tényleg egyedül lehettem.-és félreértés ne essék. Nem Mitch személyével van problémám.
-Na akkor majd kipróbáljuk.-bár tényleg nem szívesen rondítanék bele az ő kikapcsolódásába az én tempómmal, de a jelek szerint neki ez nem jelent akkora áldozatot. Maximum, ha nagyon nem megy együtt, akkor majd a következő alkalommal én csak az 50. szintig megyek le kondizni, ő megy le futni és akkor majd ha jön visszafelé akkor összeszed.
Amíg ő a vacsorát intézi én megpróbálok megszabadulni a bitang erős copftól, amit összehoztak nekem, minden bizonnyal rommá törne a hajam, ha még estére is így hagynám , arról nem is beszélve, hogy valószínűleg olyan fejfájással kelnék, hogy a falat is lekaparnám a helyéről. Azzal mondjuk nem számoltam, hogy őt ennyire meg fogom majd döbbenteni az én kis rituálémmal, hiszen nekem ez már egy bevett dolog, de másoknak nem feltétlen ennyire hétköznapi a látvány. Egyre csak szélesedő mosollyal hallgatom ámuldozását és élvezem lopott kis érintéseit abban a néhány másodpercben amíg mögöttem áll.
-Sejtettem.-de nem is bánom. Annyira édes, hogy éppen csak felé kell hajolnom és mindig ösztönösen billenti magát felém, hogy könnyebben elérjem akárhova is akarok neki puszit vagy csókot adni. Tényleg kicsi vagyok és ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni, még szerencse, hogy ő annyira odavan ezért a tényért, hogy még meg is örökíti magának. Édes Istenem.. úgy imádom ezt a fiút.
Piszkálódására csak összeráncolom egy kicsit az orrom egy hatalmas mosollyal miközben már tényleg az utolsókat simítom a hajamon a fésűvel. Egész jól meg tudtam még menteni.
Képzeletben azért megveregetem a saját vállam, hogy még ebben is passzolunk, hogy az ananász egyikünk szerint sem való a pizza tetejére, mondjuk én személy szerint tényleg nem kedvelem egyik formáját sem. Az "élete asszonya" megnevezés persze kicsalogat belőlem egy szégyenlős kuncogást mielőtt megfordulva lehuppanok a tükör elől. A kezénél fogva átvezetem a szobába, majd elszaladok a saját telefonomért, bár inkább csak az érdekel, hogy van-e valami extrán sürgős, ami a figyelmemet igényli, de szerencsére semmi ilyesmi nem köszön vissza a kijelzőről.
-Szuper!-nyújtózok el az ágyon és félre is teszem a telefonom miközben hallgatom ahogyan az övé teljesen megvadul pont, mint a fesztivál estéjén. Úgy tűnik tényleg mindenki mindent akar tudni, bár fordított esetben én is biztosan pontosan ilyen kíváncsi lennék.
Érdeklődve figyelem ahogyan elkezd közelíteni és megnedvesíti az ajkát.
-Igen, szép.. az hogy helyes vagy az gyenge kifejezés.-nevetek halkan és ahogy a keze a fenekemre simul még kicsit meg is emelem a csípőmet épp csak néhány centit, hogy jobban az érintésébe helyezkedjek, de ahogy tovább simogat már vissza is engedem magam a matracra.
Édes udvarlásába még most is teljesen belepirulok, főleg amikor az ajkai a fedetlen bőrömet érintik és újult erővel ébredeznek a pillangók a hasamban minden dicséretétől. Ahogy lefekszik mellém kezem a mellkasára simul.
-Úgy szeretlek..-tényleg totálisan odáig vagyok érte. Mindenéért.
Kérdésére kicsit megemelem a fejem és végigmérem a testét majd finoman az ajkamba harapva az oldalamra fordulok.
-Visszafelé ne felejtsd el a pálmaleveleket és a csábtáncot...-nevetek fel.
-Egyébként a portás átveszi és felhozza.-le sem engedném így. Vannak olyan dolgok, amiket csak én láthatok.
Ahogy a keze a combomra simul még a derekam is libabőrös lesz és kicsit közelebb helyezkedek hozzá.
-Holnap?-gondolkozok el egy kicsit. Még jó is, hogy reggel nem akar futni. Szerintem a mai nap után aligha leszek sportra alkalmas.
-Ezek szerint holnap egész nap enni fogunk. Reggelizünk, aztán elmegyünk vásárolni... ebédet főzünk, teletömheted a hasadat szufléval...-mosolyodok el.
Ahogy az oldalára fordul velem szembe már ölelem is magamhoz és a lábamat felvezetve az oldalán húzom magamhoz közelebb.... pontosabban a saját testem mozdul nem az övé, miközben az nyakamba temeti az arcát.
-Hmm..-hümmentek egy kicsit elgondolkozva.
-Állam vagy országhatár?-kérdezek vissza, de igazából időt sem hagyok neki a válaszra, mert már folytatom is.
-Anyáék voltak egyszer Alexandria Bay-en. Ahol a folyó parton ezer apró sziget van... tényleg olyan aprók, hogy egy-egy házikó áll rajtuk és az valami mesésen hangzott, de sosem esett úgy útba, hogy meg tudtam volna nézni. Az mondjuk államon belül van. Az országban meg... hát... lehet, hogy ki fogsz nevetni... még sosem láttam a Grand Canyon-t csak képeket.-az egész életemet Amerikában éltem le és még egyszer sem jutottam el oda, hogy megnézzem. Egyszer egy nyáron azt terveztük, hogy lemegyünk oda lakókocsival, de még Minnesotát sem hagytuk el és már kétszer lerobbantunk... ilyen az amikor Winterbergék nyaralnak... szóval végül nem jutottunk el odáig.
-Na és neked? Van még bármi olyan a listádon itt Amerikában, amit még nem pipáltál ki?-tényleg kíváncsi vagyok, hogy egy olyan aktív valaki, mint ő még hagyott-e felfedeznivalót saját magának. Bár a világ hatalmas, az USA pedig tele van gyönyörű helyekkel szóval még biztosan akadnak olyan úti célok amiket még nem sikerült elérnie.

Az érzés amikor fellépsz a hírnevet, a sikert, az életet jelentő deszkákra és a tömeg egyként hördül fel, sikoltozva, a nevedet kántálva miközben a reflektorok fénye szinte elvakít, ezzel megfosztva a tömött sorok látványától. Egyszerűen érzed az emberek pulzálását és ahogy azonos ütemet találnak szinte hullámokban ölel körbe a hangjuk egészen addig a pillanatig amíg fel nem csendülnek az ismerős dallamok elnyomva minden mást maguk körül. Kezek nyújtóznak egyetlen ember felé, örömkönnyeket hullajtva. Szerencsés lennék, hogy pont én vagyok az az ember? Milyen életem lett volna, ha a tehetségkutatón elbukok... vagy egyszerűen el sem indulok... nem merem kinyitni a számat majd végigharcolni az egészet a végső győzelemig? Valószínűleg sosem hagytam volna el a szülővárosomat. Egy étteremben dolgoznék pincérnőként vagy egy butikban eladóként. Nyáron talán fagyit árulnék. Rosszabb lenne az az élet? Nem. Kicsit sem. Mégis bármennyire úgy éreztem, hogy a saját karrierem a torkom köré fonja az ujjait és fellépésről fellépésre kicsit erősebben összeszorítja az ujjait mégsem cseréltem volna el soha. Főleg most, hogy egy olyan emberrel lehetek akit tényleg a másik felemnek érzek. Akármilyen megtörtek vagyunk már, akárhány hegyet és árkot kellett már lekűzdenünk az mind pontosan ehhez a pillanathoz vezetett. Talán még mindig ugyanaz az álmodozó vagyok, aki régen is voltam, hiszen olyan sok csalódás után is képes vagyok hinni abban, hogy MOST tényleg jó helyen vagyok. Révbe értem. Mindez pedig csakis neki köszönhető és minden tapasztalatom ellenére éppen ugyanúgy elhiszem, hogy ennek jó vége lesz, mintha ő lett volna az első. Évekkel ezelőtt is lehetett volna ő a megfelelő társam, de nem biztos, hogy én is az lettem volna a számára. Cserfes voltam, örökmozgó, csupa nevetés és könnyed öröm, de nehezen ismertem fel, hogy mikor kell komolyabb hangvételt megütnöm. Az élet a saját fájdalmaimon keresztül tanított megértésre, csendes hallgatásra, ami nélkülözhetetlen része a felnőtté válásnak.
Nagyon sokáig tudtam merre tartok még akkor is ha nem láttam az út végét... mindig a következő lépcsőfokra koncentráltam, feljebb és feljebb egyre közelebb a Naphoz, míg végül sikerült megégetnem magam. Nagyon sokáig nem tudtam elfogadni, hogy nem bírom már tartani a lépést saját magammal és pontosan emiatt jutottam oda ahova.... a gyógyszerek, az alkohol tompa lebegésébe, ahol nem igazán zuhansz, de nem is haladsz tovább. Nem szólt másról csak arról, hogy időt nyerjünk... hogy mire azt nem tudom megmondani.
-El sem tudod képzelni, hogy mennyit segítesz..-búgok neki egy gyengéd mosollyal az ajkaimon. Tudom, hogy így van és ez mérhetetlen keserűséggel tölti el a szívemet. Az ilyen embereket, mint ő kincsként kellene kezelni. Ha mások is észrevették volna őt korábban és lehetőséget biztosítottak volna a számára, hogy igazán önmaga lehessen akkor valószínűleg nem egyedülálló férfiként ismertem volna meg. Sosem sajnáltam volna tőle ezt a fajta boldogságot, hiszen akkor legalább neki egy sokkal kiegyensúlyozottabb élete lehetett volna. Az utunkat azonban nem mi választjuk magunknak, bár abban sem hiszek, hogy valaki ezt előre kijelölte volna a számunkra. Véletlenek összjátéka? Egyszerűen ilyen az élet? Nem tudom. Akármi is intézte úgy az életet ahogy én hálás vagyok, hogy mi egymásra találtunk.
Vele tudom, hogy az utolsó koncertem is túlélhető lesz, hiszen ott áll majd mellettem. Lesz kihez mennem. Csak azt kell majd szem előtt tartanom, hogy mi vár rám azután, hogy elhagyom a színpadot. Ez pedig már elég kell legyen. Egy utolsó nagy buli aztán miénk a világ. Lehetek csak Daisy. Mathieu Daisyje, akire vár a világ.... és nem úgy, mint eddig. Végre élvezhetem mindazt a sok lehetőséget, amire korábban egyszerűen nem jutott idő, pedig minden forrásom meg lett volna hozzá. Bár azt mondhatnám, hogy ha 48 órából állna egy nap, akkor mindenre lett volna időm. Valószínűleg még akkor sem jutottam volna azoknak a programoknak a közelébe sem, amiket tényleg csupán a saját kedvtelésem miatt csinálnék. Azt sem tudom, hogy mikor vettem elő utoljára a gitáromat a tokjából például.
Természetesen Biancát is bele kell számolni a történésekbe, hiszen ő nem az a fajta tényező, amiről csak úgy megfeledkezhet az ember, hiszen jajj annak, aki nem helyezi őt a szerinte megérdemelt helyre a fontossági sorrendben. Persze egyébként ő az egyik legközelebbi barátnőm és annyi mindent köszönhetek neki, hogy belegondolni is hihetetlen, így egyébként tényleg megérdemli, hogy ne a nagyérdeművel egyszerre tudja meg a híreket, arról nem is beszélve, hogy mivel én nem leszek kéznél neki, így nem akarom, hogy Mathieut vonja kérdőre helyettem.
Más esetben fél szemem mindig a kijelzőn lenne, hogy hány óra is van, hiszen ez mindig fontos része volt a beosztásomnak. Hány órát alszok, mikor eszek, mennyi időm marad pihenni és hánykor kell elkezdenem reggel készülődni. Tényleg ritkák azok a napok, amikor nem kell ébresztőt állítanom és úgy tölthetem el a napomat ahogyan csak szeretném.
-Héééééé!-nevetek fel még akkor is ha ő próbálja elrejteni a saját kacagását.-Nem tennék ki sehol.-ingatom meg a fejemet bár tudom, hogy csak viccel, hiszen hogyan is tenné meg ő ezt bárkivel.
-Akkor majd elvisszük valahova. Vidámparkozni vagy valami ilyesmi.-Disneylandet úgy emlékszem kedvelte. Lehet, hogy levihetnénk Floridába a Disney World-be. Azt még én is kifejezetten kedvelem, bár lehet, hogy ketten már tényleg kicsináljuk teljesen Mathieu idegrendszerét, ha bepörgünk.
-Elijah biztos nagyon szívesen megismerne. Majd megkérdezem meddig van itt New Yorkban és összehozhatunk egy találkozót... vagy majd meglátogatjuk őket Washingtonban.-Elijah alapvetően eleinte mindenkivel bizalmatlan, főleg azokkal akik körülöttem és Bianca körül lebzselnek, de inkább csak szereti próbára tenni az embereket, hogy letesztelje mennyire kitartóak.
-Elijah zenészként próbálkozott, de az nem nagyon jött neki össze, viszont modellként befutott, úgyhogy hasonló körökben mozogtunk. A barátaim nagy részét azt hiszem díjátadókon és divatbemutatókon ismertem. A párja Jerome egyébként édes, imádni fog téged. Mondjuk Jerome-ot én sem ismerem túl jól, néhányszor találkoztunk de végtelenül kedves volt velem. Elég gyorsan haladtak, igazából még két éve sincsenek együtt, de nyáron már házasodnak, mondjuk nem is tudom, hogy láttam-e valaha olyan párt, akik tényleg ennyire egy hullámhosszon vannak.-persze mi sem vagyunk gyengék, de ők tényleg olyanok voltak, hogy egymásra néztek és bumm ott volt a szikra. Még a vakoknak is tisztán látható volt, hogy az első másodperctől összetartoznak. Természetesen ez a kapcsolat azzal járt, hogy Elijah elköltözött New Yorkból, de valahogy senki nem kérdőjelezte meg, hogy jó döntés-e olyan hamar beleugraniuk egy ilyen komoly lépésbe. Őket egymásnak szánta az ég és kész.
-Meg se próbáld az alkoholra fogni. Pimasz voltál és imádtam.-megvonom a vállam egy széles mosollyal. Az a könnyed légkör, amit ő teremtett a hozzáállásával alapozta meg az egész esténk hangulatát. Akkor sem hagytam volna faképnél, ha körülrajong, de merőben más lett volna az egész megismerkedésünk. Sokan azt gondolják, hogy másként kell kezelniük azért, amit már letettem az asztalra, de ez nincs így. Hajlamos vagyok idomulni az emberek hozzáállásához. Ha sztárként kezelnek úgy is viselkedem, mert tudom, hogy azt az oldalamat akarják látni. A nőt, aki uralja a színpadot, aki nem jön zavarba ezrek figyelő tekintetétől, akinek buli az egész élet. Ő azonban elérte, hogy Daisy legyek minden álca nélkül, amit magamra szoktam aggatni amint az énekesnőt akarják alaposabban szemügyre venni.
Őszintén bevallom sosem gondoltam volna, hogy pont a Coachella fogja ilyen szempontból felforgatni az életemet. Persze, mint a legtöbb dolog, Ő is váratlanul toppant az életembe, de bolond lettem volna ha nem élek a lehetőséggel. Az a kézfogás volt az, ami az egész beszélgetést átbillentette bennem... de azt hiszem benne is. Csak meg akartunk pecsételni egy megállapodást... pontosan a mai napról mégis ahogy először igazán, szánt szándékkal egymáshoz simult a bőrünk az volt az a pillanat, hogy elindult a bizsergés és azt hiszem visszatért a szemembe a csillogás és a rajongás egy férfi iránt. Most először pedig biztos vagyok benne, hogy nem kell majd csalódnom, hiszen ahogyan magához ölel már tudom, hogy biztonságban vagyok és minden rendben lesz... annak ellenére, hogy mennyi akadályt kell majd még legyűrnünk. Anya mindig azt mondta, hogy ne pazaroljam olyanra az időmet, aki mellett nem tudom elképzelni a jövőmet és érezni fogom, amikor megtaláltam a társamat. Én most pontosan ezt érzem. Akármilyen gyors is ez, akármennyire hirtelen jött.. a lelkem úgy simul az övéhez, mintha évezredeket töltöttek volna már együtt. Talán így is volt. Ki tudhatja ezt?
-Persze, hogy tudtam... ilyen szép szemeket mérföldekről kiszúrnék még akkor is ha az orrom hegyéig nem látok sokszor.-mosolygok kicsit összeráncolva az orromat miközben kicsit megringat.
-A bugyimat pedig ott hordom, ahol akarom.-nyújtom rá a nyelvemet szórakozottan. Az ő közelében valószínűleg nem is kellene hordanom.
Ahányszor szóba kerül a tánctudása egyre szórakoztatóbb képek jelennek meg a lelki szemeim előtt, hogy vajon mennyire lehet... vagy mennyire nem lehet a táncparkett ördöge. Szóval nincs más megoldás... egyszer mindenképpen látnom kell majd azt a mozgáskultúrát.
Hirtelen kapom rá a tekintetem egy széles mosollyal az arcomon.
-Zongorázol?-emelkednek fel a szemöldökeim nem is kevéssel és még az sem lombozza le a lelkesedésem, hogy a éppen csak gyerekdalokkal boldogul problémamentesen.
-Hát ez mindenképp egy közös dalért kiállt még akkor is ha csak egy karácsonyi dalt tudunk produkálni.-máris az egekben van a lelkesedésem, hogy valami ilyesmit össze tudunk majd hozni. A zongorához sajnos én sem túl sokat értek annak ellenére, hogy van egy a lakásban. Ajándékba kaptam, bevallom őszintén díszként nagyobb szerepe van, de majd leporoljuk akkor egy kicsit.
Szégyenlős nevetése megsimogatja a lelkemet. Az újságok által nagy lepedőakrobatának titulált férfi zavarba jön a dicséretemtől. Ez az egyik legédesebb dolog, amit életemben tapasztaltam.
-Ohh igen, Jeremy. Azt hiszem sikerült kicsit kibillentenem a fene nagy önbizalmából egy-két megszólalásommal, szóval ha ezzel nem loptam be magam a szívébe, akkor semmivel. Én csak örülök, hogy ennyire sikerült megtalálnom velük a közös hangot, remélem később sem lesz velem problémájuk.-nekem tényleg fontos, hogy az ő társasága elfogadjon, hiszen mondjon bárki bármit a barátok véleménye igenis fontos. Azt hiszem jól sikerült az első benyomás és ebben semmiféle megjátszásnak nem volt helye.
Igaza van. Minden embernek más szerepe van az életünkben. Kellenek az olyanok is, akik egyszerűen a könnyed kikapcsolódást jelentik, akik nem feltétlen kérdezik meg, hogy minden rendben van-e hanem csak együtt szórakozunk velük, mert van amikor egyszerűen erre van szükség. Akkor van a baj, amikor már csak ilyen személyeket tudhatunk magunk mellett és elfogynak az olyanok, akikkel valódi, mély kötődést alakíthatunk ki, hiszen egy hatalmas társaság közepén is lehet magányos az ember.
Kíváncsian hallgatom, ahogy egy újabb barát neve kerül elő, bár elsőre azt mondanám, hogy na ő lesz az aki konkrétan nem fog engem kedvelni. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy az én népszerűségem igen kevés esetben túlragyogható.
Nem mondhatnám, hogy túlságosan ismerném Mathieu türelmét, de azt bizton állíthatom, hogy nem gondolnám olyannak, aki túl hamar a tettlegességhez fordulna.
-Most, hogy így meséled mintha Bia említette volna azt az estét. Bár nem ennyire részletekbe menően, mert nem akarta szerintem, hogy túlságosan felszívjam magam, hogy valaki tiszteletlen volt vele és gondolom egyébként is úgy érezte, hogy te már elsimítottad azt a helyzetet.-valahogy kételkedni sem tudok abban, hogy igen nagyot tud ütni, ha akar. Általában a nyugodt emberek tudják a legnagyobb meglepetést okozni ilyen szempontból.
-Ha úgy érzed, hogy eljön majd az ideje, hogy megismerjem akkor nagyon szívesen találkozok vele is, akármilyen nehéz eset. Ő is a részed, úgyhogy örülnék ha ő sem kifogásolná, hogy betoppantam az életedbe.-már most tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de ennyi még sosem ijesztett el semmitől, hiszen akkor nem tartanék ott ahol. Ennek az időpontját azonban maximálisan rá fogom bízni, hiszen ő ismer mindkettőnket, így csakis ő tudja megítélni, hogy mi lesz erre a találkozásra a legmegfelelőbb alkalom, ha egyáltalán létezik ilyen. Mindenesetre én nyitottan állok a dolog felé annak ellenére, hogy a végkimenetel eléggé megkérdőjelezhető.
-Ohh dehogynem. Ő írta fel a tablettákat. Van amikor nincs idő megállni pihenni és rendet tenni még akkor se ha pszichiáter tanácsolja. Olyankor a legtöbb amit tehet, hogy jó dózisokat állít be... és nem ad annyi gyógyszert amivel túl tudnám adagolni magam.-sosem volt öngyilkos hajlamom, de amikor az ember egy pánikrohamban reked és minden kicsúszik a talpa alól nehéz megállni, hogy ne csússzon meg a keze a megkönnyebbülést remélve. Éppen ezért mindig Claire kezelte a gyógyszereimet. Csak annyit hagyott nálam, amivel nem lehet gond a következő találkozásunkig. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen időszakokban szerintem csak egyet rezzen a telefonja és már félig fel is vette a cipőjét, hogy indulhasson hozzám. Mindig készenlétben. Mindig kiélezve. Neki sem volt túl egyszerű az elmúlt néhány hónap.
-Köszönöm.-mosolyodok el gyengéden. Nem lenne kötelessége ilyen ígéreteket tennie nekem.
Úgy tűnik nekünk ez lesz a védjegyünk, hogy a mély témákat szinte azonnal feloldjuk egy könnyed csacsogással, mint például most a színekkel. Férfiembernek nem kell ismernie a különböző árnyalatokat. Ez szerintem ilyen női szuperképesség, hogy alkalmasak vagyunk arra, hogy ezer árnyalatban is meglássuk az eltéréseket.
-Végülis nem feltétlen sértés, inkább csak egy kicsit pontatlan leírás.-nevetek fel. Az biztos, hogy ha bármihez színt kell majd választanunk akkor azt nem bízhatom rá, mert ha azt mondom, hogy égkék festéket keressen például, akkor biztosan nem ugyanarra fogunk gondolni. Legalább már most tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal.
-De jó lenne. Még a rend nemes őreit is megmozgatnám, mert elindultam kocogni.-ingatom meg egy kicsit a fejemet. Jobb volt eddig is a békesség, hogy csak az ablakokon keresztül csodáltam a természetet miközben a testemet edzettem. Mitchnek meg már így is tisztességgel megdolgoztam néhányszor a tűrőképességét, bár velem még igazán nem panaszkodhat. Az előző munkaadója tudtommal még nálam is jobban megnehezítette az életét, szóval egy igazi vakáció lehetek a számára még akkor is, ha ezt sosem ismerné be.
Imádom, hogy Mathieu nem tudja levenni rólam a tekintetét vagy éppen a kezeit, mikor éppen mennyire billentem ki a nyugalmából. Nagyon tetszik, hogy ennyire rajong minden apróságért, hiszen én is minden részletéért egyszerűen odáig vagyok. Mint egy szerelmes kislány úgy lesem minden rezdülést és sikítozva tudnék toporogni, hogy ennyire tetszik neki minden amit csak csinálok. Nem kell attól tartanom, hogy majd felhúzza az orrát vagy éppen megforgatja a szemét mert valami éppen nem tetszik neki.
A hálóban sem bír távol maradni tőlem és ezt nagyon szeretem, hiszen egy múlandó pillanatig sem érzem, hogy kevés lennék neki. Minden mozdulatával körbeudvarol miközben a szavaimat emésztgeti. Már éppen meglódulna a fantáziám újult erővel minden fáradtság ellenére, de ahelyett, hogy folytatná elhelyezkedik mellettem ezzel talán megmentve saját magát attól, hogy többet akarjak bár a kezem azonnal elindul a testén.
Épp csak egy pillanatra mosolyodok el szavait hallva mielőtt az ajkai az enyémekre találnak. Ha lehetne egy kívánságom biztosan az lenne, hogy az utolsó dolog amit ebből a világból tapasztaljak az az Ő csókja legyen.
Hiába mérem végig kuncogva a testét a tekintetem végül ajkain áll meg, amibe finoman harap bele. Voltak már kapcsolataim, hogy teljes rajongással tekintettem a partnereimre, de hol vannak azok Mathieuhöz képest. Minden aprósággal valósággal az egekbe tornázza a pulzusomat tűnjenek akármilyen észrevehetetlennek. Mit csinál velem, te jó ég...
-Már próbálkoztam ilyesmivel de sajnos sosem fogadta el..-pedig nekem is mindig nagy segítség volt, hogy nem kellett lelifteznem a vacsoráért.
Nyelvem hegyével megnedvesítem az alsó ajkamat ahogy a keze a combomra simul feljebb húzva a lábamat az oldalán.
-Akkor délelőtt pihenünk, főzünk, eszünk. Délután pedig elmegyünk valahova.-hogy hova azt még ráérünk kitalálni. Most ahogyan az ujjai a bőrömet cirógatják ha akarnák se tudnék gondolkozni, hiszen minden gondolatomat az érzés uralja amit a gyengéd érintése hagy rajtam.
-Ugyan kérlek.. ki sem hagynám a szuflét... egy gyűrű múlik rajta.-nevetek fel.
Egész testem az övéhez simul és ilyenkor tűnik igazán könnyűnek ebben a világban létezni. Óvó karjai ölelésében kapok csak tényleg levegőt, mintha tényleg minden rosszat távol tudna tartani tőlem.
Ahogy magára húz még csak helyezkednem sem kell különösebben, hiszen tudom, hogy valószínűleg meg sem kottyan neki a súlyom. Ujjaim végigsimítják a nyaka ívét miközben az államat a mellkasára támasztom, hogy lássak valamennyit az arcából.
Szóval a Grand Canyon mindkettőnk életéből kimaradt eddig. Ez csak jó, hiszen így együtt fedezhetjük majd fel.
-A pokol ezer ördöge sem tudna visszatartani. Sőt, ha van kedved és kijátszottad magad a fiúkkal, akkor egy könnyebb mászást még nekem is megmutathatsz, ha létezik ilyen.-mosolyodok el. Annak is nagyon örülök, hogy a többiek is jönnek. Én nem leszek az a barátnő aki azon nyafog, hogy mások is ott vannak. Szeretek társaságban lenni és kifejezetten megkedveltem a barátait már egyetlen nap után is szóval én csak örülök, hogy továbbra sem fél a közelükbe ereszteni.
-Igen ott van. Ahol a folyó a tóban torkollik.-bólintok. Elég jól tippelt.-Nem csak úgy gondolom, hanem így is lesz, úgyhogy mehetünk.-ha ezt nem jelentem ki ilyen határozottan, akkor nem is lesz belőle semmi, így nem árt ha gyakorlom mielőtt tényleg oda kell majd állnom az emberek elé, hogy bejelentsem a döntésemet. Claire már tudja, úgyhogy ő már élezi az összes kardját, hogy ezt megharcolja az oldalamon.
-A Yosemite gyönyörű. Egyszer voltam ott, bár még elég kicsi voltam. A Bryce Canyonhoz még nekem sem volt szerencsém, úgyhogy azt is felfedezhetjük együtt.-még annyi mindent nem láttam ebből a világból, hogy az szinte fájdalmas pedig annyit voltam már úton.
-Hmmm... majd én romantikázok veled Hawaii-n. Kétszer nyaraltunk ott Biával, de veled majd biztos más oldalát is megismerhetem majd.-kuncogok egyet halkan. Akármennyire klisé én imádom Hawaii-t. Szerintem gyönyörű és tényleg van ott egy olyan életérzés, ami talán sehol máshol.
-Te meg akkor megmutathatod nekem Mexikót. Még úgysem búvárkodtam soha.-már most úgy érzem, hogy annyi tervünk van, hogy egy élet is kevés lesz hozzá, de jobban várom, mint bármi mást az egész világon.
-Kórházzal?-emelkednek fel a szemöldökeim, de ebben a pillanatban megszólal a csengő.
-Szavad ne feledd..-adok egy gyors csókot a szájára és már fordulok is le róla, hogy az ágyból kipattanva szaladjak az ajtóhoz. A küszöbnél a portás türelmesen várakozik.
-Miss Winterberg.-biccent átnyújtva a dobozokat.
-Daisy.. már annyiszor kértem.-mosolyodok el átvéve a vacsoránkat.
-Daisy.-bólint, de tudom, hogy legközelebb ugyanúgy meg kell majd kérnem, hogy a keresztnevemen szólítson.
-Egy percet várjon kérem.-fordulok sarkon, hogy letegyem az előszobaszekrényre a dobozokat.
-Tudja, hogy nem fogadom el.-már hallom ahogy távolodik a hangja.
-De neee..-nevetek fel de mire visszaérek az ajtóhoz már csak a liftajtóból integet.
-Szép estét.-sosem hagyja, hogy adjak neki borravalót. Még intek neki, de erősen kétlem, hogy látja.
Becsukom az ajtót és átviszem az ennivalót a nappaliba.
-Gyere, édes.-szólok a háló irányába. Nem szeretem, ha morzsás lesz az ágy viszont általában a nappaliban a kanapén eszek, így most is ott pakolok le az asztalra. Felnyitom a dobozokat amíg Mathieu is kiér. Még gyorsan hozok néhány szalvétát, két poharat meg egy nagy üveg vizet a hűtőből majd elhelyezkedem a kanapén.
-Szóval mit is csináltál te ott Alaszkában?-kérdezem, hiszen nem felejtettem el, hogy hol is tartottunk korábban a beszélgetésben.

-Ne is merészelj kételkedni! Mindig szükségem lesz rád valami okból kifolyólag.. ha más nem azért, hogy levegyél valamit a felső polcról.-nevetek egyet játékosan, de remélem a könnyed, játékos hangvétel ellenére tudja, hogy teljes mértékig komolyan gondolom. Van amikor már olyan régóta az ember csakis önmagára számíthat és támaszkodhat, hogy amikor végre talál egy ilyen partnert, aki előtt lehet törékeny, akár elveszett sőt még talán gyenge is és nem kell rettegnie attól, hogy vajon milyen reakciót vált ki a másikból, hogy kilátszódnak a lélekben mélyen rejtegetett sebek akkor mázsás súlyok tudnak leszakadni az ember vállairól. Már a napját sem tudom, hogy mikor kaptam ennyire könnyen levegőt. Mégis tudom, hogy most még csak egyetlen ponton tisztult ki az ég a fejem felett. A vihar attól még ott tombol körülöttem, hiszen az életem még nem vett olyan fordulatot, amitől elindultam volna kifelé az ingoványból. Most már azonban tudom, hogy van valaki mellettem, aki a kezét nyújtja ha megint elbizonytalanodok, ha megint túlhatalmasodik rajtam az élet, ami az elején olyan gyönyörű magasságokba emelt, hogy józan ésszel szinte képtelen voltam felfogni. Figyelnem kell majd az egyensúlyra, hogy ne csak ő vegye a nyakába az én lelki jólétemet is. Alapvetően mindig jobban szerettem mások problémáival és életével foglalkozni, hiszen addig is kiszabadulhattam a saját árnyaim fojtogatásából. Neki legalább annyira szüksége van arra, hogy valaki a támasza legyen, mint nekem. Én pedig mellette fogok állni. Jöjjön eső, szél, akár maga a világvége. Én ott leszek majd.
A történet Bianca-t érintő része még komoly logisztikát fog igényelni mindkettőnk részéről és minden bizonnyal nem is kevés időre lesz szükségünk ahhoz, hogy ki tudjunk alakítani egy olyan légkört, ami mindenki számára egyaránt kényelmes. Akármi is történjen a kapcsoltunk nem mehet a Biancával kötött barátságunk rovására, valahol azonban meg kell húznunk egy egészséges határt, hogy hol kezdődik Bia lelkének az a része, ahol már csak egyszerűen túlkövetelőzik. Semmiképp sem szeretném ha azt érezné, hogy most tennie kell néhány lépést hátra tőlünk és szerintem ezt Mathieu is így gondolja. Ebben biztos vagyok. Már most belefájdul kicsit a fejem, hogy hány felé kell megosztanunk a figyelmünket. Hogy ez eltántorít-e? Nem. Kicsit sem.
Megpróbálok elfojtani egy halk kuncogást, de még így is kicsit kicsúszik.
-Gondolom nagy betűkkel ide..-finoman a mutatóujjamat végighúzom a homlokán.-.. lesz írva.-mosolygok tovább. Szinte már előre sajnálom szegényt, hogy mennyire megterhelő lesz majd az idegrendszerének néhány program, bár azzal is tisztában vagyok, hogy nyilván már kellően edzett ahhoz, hogy valahogy átvészelje az ilyen helyzeteket. Őszintén bevallom valahogy most még el sem tudom milyen lehet, ha valami ténylegesen kihozza a sodrából. Eddig csak ezt a végtelenül játékos oldalát láttam, amit előttem előszeretettel csillogtat és én rajongok érte... és a megfontolt, békés, türelmes arcát, ami a mérhetetlen nyugalmat tudja nyújtani az embernek. Biztos vagyok benne, hogy egyszer azonban az ő tűrése is véget ér valahol, csak azt nem tudom, hogy olyankor mégis mekkorát robbanhat az a bizonyos bomba.
Kérdésére szabályosan tátva marad a szám és össze is kell fésülnöm a gondolataimat, hogy találjak egy megfelelő választ a számára.
-Köszönöm az aggodalmad. Igen, felülhetek.-nyújtom ki rá a nyelvemet.
-Neked viszont még vehetünk gyerek jegyet, nem? Ha már úgyis ott leszek neked felnőtt kíséretnek..-még rá is kacsintok, mintha élete legjobb üzletét dobtam volna be neki éppen.
Már az is kicsit szélesebb mosolyt csal az arcomra, hogy Elijah szóba kerül.
-Indie rock vonalon volt. Bár őszintén megmondom neked leginkább egy gimis iskolai bandára emlékeztettek amikor megmutatta az egyik klipet. Egyébként lehetett volna benne potenciál, ha hajlandó lett volna kiválni a bandájából, hogy önálló karrierbe kezdjen. A hangja jó volt, de valahogy az összkép nem működött.. és mivel nemet mondott minden ilyen lehetőségre, így egy idő után kifutottak a lehetőségekből.-ebben a szakmában ha valaki nemet mond az első lehetőségre, akkor nem fogják a végtelenségekig kergetni. Általában vagy belekapaszkodik az ember az első szalmaszálba és reménykedik, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy megtartsa vagy kár is nekivágni.
-Talán régen mintha sportolt volna valamit, de erre most nem esküdnék meg.. nem akarok hülyeséget mondani neked, de mintha amerikai focizott volna még a gimiben. Most már biztos vagyok benne, hogy csak a konditermeket gyűri, mert amíg itt lakott New York-ban addig sokszor együtt edzettünk. Vigyáznia kell magára úgyhogy a legtöbb sport, ami érdekelte kiesett a pakliból. Modellként még nagyobb a daráló.. ha kiesik mondjuk egy kéztörés miatt, akkor 3 másik fiatalabb srác áll készenlétben, hogy átvegye a helyét azonnal.-az ő munkája talán még kegyetlenebb, mint az enyém. Én úgymond pótolhatatlan vagyok. Az én nevem... az én hangom. A kifutón viszont tényleg szinte azt lehet mondani, hogy egymás torkán taposnak a modellek a lehetőségekért és majdnem szó szerint elég egy botlás, hogy kiess a belső körből....
-Ebben igazad van.. amilyen körökben én mozgok ott gyakorlatilag sok esetben párkapcsolatról sem lehet beszélni... az emberek túlnyomó többsége csak "kavar" és még csak nem is gondolnak arra, hogy valakivel megállapodjanak..-végigsimítom néhányszor a karját amikor szorosabban magához ölel. Tényleg nagyon hálás vagyok, hogy mi ketten egymásra találtunk. Szerintem nem éltem volna túl ha valaki egyszerűen átgyalogolt volna egy gyors menet reményében.
Ahogy egy másik lány nevét hallom a szájából szinte érzem, hogy melléüt néhány ütemet a szívem, de miután nagyon gyorsan emlékeztetem magam arra, hogy most már én vagyok a karjaiban hamar rendeződik a vérnyomásom.
-Hát az egyszer biztos, hogy én örülök neki, hogy nem adtad be nekik a derekad.... de ez elég nagy teher lehetett, hogy ekkora nyomást helyeztek rád és nem mehetett békésen a maga medrében a dolog..-valahogy nem tudom megérteni a szülőket akik ilyen szempontból sürgetik a gyerekeiket. Mintha ettől hamarabb rátalálna a megfelelő partnerére valaki.
-Már anyu is sokszor emlegette, hogy szeretne lassan abban a bizonyos fehér ruhában látni, de sosem sürgetett, hogy minden áron ilyen irányba siessek. Tudja, hogy a mai világban ez már nem megy olyan könnyen. Ha még esetleg találsz is egy ideális partnert.. lehet, hogy az élet egyszerűen az útjába áll a folytatásnak.-igen... volt olyan akivel el tudtam képzelni az életemet és az, hogy az a kapcsolat nem működött jobban fájt, mint amikor megcsaltak és eldobtak, hiszen ott van benne egy boldog élet ígérete és mégsem jut a közelébe az ember. Ma már mondhatom azt, hogy valószínűleg minden okkal történt. Nekem nem Marco mellett volt a helyem. Nagyon... nagyon... Nagyon remélem, hogy Mathieu az akinek szánt az ég.
-Majd holnap felhívom Elijah-t és egyeztetünk valamit. Lehet egyébként is örülni fognak egy kis kikapcsolódásnak az előkészületek közepette.. vagy egy kis segítségnek.-ahogy Elijah-t ismerem mindenre csak bólogat, hogy minden részlet Jerome ízlése szerint alakulhasson, ez viszont adott esetben lehet inkább nehézség, mint kedvesség, hiszen bizonyos helyzetekben az ember tényleg rettenetesen nehezen dönt.
-Csoda? Ne viccelj, édes. Szó szerint üdítő volt, hogy végre valaki nem akart mindenáron különleges bánásmódban részesíteni. Melegebb éghajlatra pedig egyértelműen csak azokat küldöm, akik egy közös kép készítésénél a derekam vonala alá próbálják csúsztatni a kezüket.-vonom meg egy kicsit a vállaimat. Ez egyébként meglepően sokszor előfordul amikor férfi rajongók kerülnek a közelembe. Az öltözködésem és a színpadi produkcióim miatt sokszor azt gondolják, hogy vevő vagyok az ilyesmire, holott kifejezetten rosszul viselem ha valaki váratlanul érint meg. Arról nem is beszélve ha nem adják meg a kellő tiszteletet, ami bármelyik embernek járna. Mathieu ugyan pimasz volt, de egyetlen másodpercig sem volt tiszteletlen és ez szerintem nagyon ritka, ha valaki ennyire jól érzi, hogy hol is húzódik a kettő között a határvonal.
-Pedig olyan édes vagy, amikor elpirulsz..-biggyesztem le egy kicsit az alsó ajkamat, de épp csak egyetlen pillanatra, hiszen a bőrömön rezgő basszusa miatt résnyire szétnyílnak ajkaim és a szemeimet lehunyva döntöm hátra a fejemet a vállára. Ahogy fogai a gyengéden belémcsípnek akaratlanul is egy halk sóhaj hagyja el a testemet és jóformán fel sem fogom, hogy milyen szavakat is intéz hozzám amikor a keze lejjebb indul a testemen. Lángra tudnék lobbanni az érintése alatt még így is, hogy tudom most csak a szavait akarja nyomatékosítani bennem. Kezeim a combjaira siklanak végigsimítva ameddig csak elérem őt. Fülemet cirógató ajkaitól pedig az egész gerincemen libabőrös leszek.
-Nem is fogom... ebben egy percig se kételkedj..-közben meg kell találnom a hangom.
-Természetesen... ez a látványhoz csakis neked van jogod..-húzódnak mosolyra az ajkaim. Valahol rettenetesen imponál ez az oldala is annak ellenére, hogy semmiképp sem szeretnék az idegein táncolni... mégis tetszik amikor megcsillan benne ez a kellemesen kimért birtoklás. A vállamat érintő puszi mintha lezárná az előző játszadozást, így az én gondolataim is csillapodni kezdenek.
Amikor a zongorázást említi egy egészen másfajta izgatottság kerít a hatalmába. Ahogy felemeli a kezét kicsit jobban szemügyre veszem. Azt hiszem mindig egy érzékeny pontom volt a férfiak keze és az övéről konkrétan még egy dalt is tudnék írni. Hogy lehet ennyire rajongani valakiért? Összefonom az ujjainkat és közelebb húzva magamhoz adok egy csókot az ujjaira.
-Talán nem zongorista kéz, de egyébként tökéletes...-nézem végig újra minden apró részletét.
-Egyébként csak azért meglepő mert manapság már nem sokan játszanak hangszereken, ha igen akkor általában gitáron...-pedig a zongora szerintem sokkal szebb és nemesebb hangszer, bár nyilván sokkal nehezebben elérhetőek a gyakorlási lehetőségek az otthoni kivitelezésről már nem is beszélve.
Halkan kuncogok egyet.
-Ohh kérlek.. lepj meg..-mosolygok rá. Ha már csak a magunk örömére tudunk egy kicsit együtt zenélni nekem már az is hatalmas szó. Nem mintha szükségem lenne erre a boldogsághoz, de mégis úgy érzem, hogy ez még egy nagyon szép pillanat lehet majd az életünkben. Még egy pont, amin keresztül kötődhetünk..
Jeremy vicces volt, kedves és szerintem megpróbálta kicsit megborzolni a kis tollaimat, hogy kipróbálja vajon a hírnév és az ártatlannak tűnő külsőm mögött vajon egy mimóza lélek bujdokol-e vagy sem.
-Tenni? Semmit. Csak beszélgettünk és amikor szóba hozta az állóképességed elengedtem egy megjegyzést, amire azt hiszem nem teljesen állt készen..-nevetek fel szórakozottan. Szinte még mindig látom magam előtt a meglepett arcát.
-Hát ebben mondjuk a legvadabb álmaimban sem mertem volna reménykedni. Nekem már bőven elegendő az is, ha nincs ellenvetésük, amikor az oldaladon látnak.-persze jobban örülnék neki ha tényleg kedvelnének, hiszen mindkettőnknek könnyebb és kellemesebb lenne. Semmiképp sem szeretném ha miattam kevesebb időt töltene a barátaival, de a kölcsönös szimpátia esetén nem is kell választania, ha éppen olyan a program vagy nem vágyik arra, hogy egyedül kapcsolódjon ki velük. Természetesen sosem várnám el tőle, hogy minden egyes alkalommal magával vigyen. Mindenkinek szüksége van egy kis "én" időre.
Nekem jelentősen körültekintőnek kell lennem, hogy melyik ismerősi körömbe viszem be őt magammal. Vannak olyanok, akikkel csak azért találkozok közös partyk során, mert egyszerűen marketing értéke van egy-egy közös képnek. Az ilyen ismerősökben, viszont nem feltétlen bíznék meg annyira, hogy ne próbáljanak mindenáron belekavarni a kapcsolatunkba. Talán a közelgő pihenőm alatt nem árt azt is átgondolnom, hogy a jövőben is szükségem van-e ilyen jellegű együttmőködőkre.
A jelek szerint pedig nem csak nekem vannak olyan ismerőseim, akiknél kétszer át kellene gondolnom egy találkozót, hanem az ő életében is van olyan személy, akivel várhatóan kicsit sem lesz zökkenőmentes az ismerkedés.
-Hát ha nem volt más megoldás...-néha végülis ez kell, hogy az embert jobb belátásra térítsék. A jelek szerint az ő esetükben működött. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szorul össze egy kicsit a gyomrom a gondolattól, hogy mégis miként fog menni ez a találkozó, de talán most még korai ezen aggódnom.
Ahogy lesüti a szemét az álla alá támasztom a mutatóujjam és kicsit feljebb emelem a fejét, hogy a szemeibe tudjak nézni.
-Édes...-a hangom lágy és gyengéd.-Sosem gondolnám, hogy bármelyik barátodat szégyelled. Te ismered őt és lassan tényleg kiismersz engem is. Amikor megfelelőnek érzed majd az időt, akkor majd nagyon szívesen találkozom vele is. Meglehetősen türelmes vagyok ám az emberekkel úgyhogy ha eleinte nem is lesz zökkenőmentes biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk majd a módját, hogy zöld ágra vergődjünk.-küldök felé egy bíztató mosolyt. Ha pedig adott esetben arra van szükség, akkor hagyunk még egy kis időt a dolognak és majd újrapróbáljuk, ha mindenkinek megfelel. Nekem alapvetően rettenetesen fontos az első benyomás, de sosem voltam haragtartó. Látom, hogy mennyire fontos ez a dolog Mathieu-nek, így nagyon szívesen teszek akár több próbát is, hogy egy normális, emberi talán még baráti kapcsolatot is kössek az említett Noah-val.
-Csak időt nyertek.. semmi mást.. tompítottak, elnyomtak, kikapcsoltak... a rossz érzésekkel együtt minden mást is... voltak napok, amik egyetlen maszlaggá mosódtak össze és órák, amik gyakorlatilag teljesen kiestek. Ki kellett húzni a turnét... a lemezkiadást.. el akarták tolni a teljes kiesést, amíg csak lehetett.-hogy ez meddig működött volna azt erősen megkérdőjelezném. Fogalmam sincs, hogy milyen sokáig halasztották volna az elkerülhetetlent. Talán még reménykedtek is benne, hogy idővel egyszerűen elmúlik és tovább tudok majd lépni... mindenen.
Neki pedig a jelek szerint nem kell ezt túlmagyaráznom, hiszen pontosan ismeri, hogy azt az üres lebegést, amit ténylegesen okoznak a tabletták.
-Megegyeztünk, de csak akkor, ha te is így gondolkozol. Ott leszek neked mindig.. történjen bármi.-szeretném ha tudná, hogy hiába vagyok törékeny lelki állapotban sokszor attól függetlenül neki lehetek erős támasza.
Akkor is ha csak arról van szó, hogy hadilábon áll a színek különböző árnyalataival. Ez szerintem egyébként is a nőknek érzékeny téma. Nekünk sosem mindegy, hogy milyen színek vesznek bennünket körül, mert ez már alapból meghatározza egy szoba hangulatát. Apám egyszer azt sem vette észre, hogy anya újratapétázta a nappalit amíg ő két napig pecázni volt.
-Minden bizonnyal csuklanék egy darabig.-bólintok néhányat egyetértve. Nem egyszerű velem még egy ilyen hétköznapi dolog sem, mint egy reggeli kocogás. Őszintén bevallom, hogy csak remélni tudom, hogy az, hogy az én nevem innentől kezdve elég gyakran fog szerepelni az övé mellett nem fogja teljesen felborítani az ő rutinját sem, hiszen minden bizonnyal a korábbinál is nagyobb figyelmet fog kapni. Nem szeretném ha tönkre tennék a futást neki, ami ténylegesen a kikapcsolódást jelenti a számára.
Most azonban nem figyelnek minket. Úgy rajonghatunk egymásért, ahogy csak akarunk és azt hiszem ennél jobb érzés nincs is a világon. A lakásom nem változott. Az életem még nem vett teljes fordulatot, most mégis úgy érzem, hogy már semmi sem olyan, mint néhány nappal ezelőtt. Ez pedig egyszerűen csodálatos. Mintha tudnám, hogy a szekrényem sötét sarkaiból kiűzte volna az ott rejtőző démonokat, akik szüntelen csak rám fenik a fogukat. Biztonságban érzem magam és egyszerűen boldog vagyok. A lehető legszebb és legtisztább érzést hozta vissza az életemben és nem tudom, hogy ezt valaha meg tudom-e majd kellően hálálni neki. Egy dolog biztos. Minden erőmmel azon leszek, hogy ő ugyanezt érezze majd mellettem. Mindig.
Mindegy hogy a fürdőszobában vagyunk vagy a hálóban szinte mágnesként vonzzuk egymást. Nem kell könyörögnöm neki, hogy maradjon közel. Keresi magától is a folyamatos kontaktust, mintha csak ezzel nyugtatna mindkettőnket, hogy ez tényleg a valóság és nem csak egy álom. Ösztönösen igazodok erős vonalaihoz a lehető legminimálisabbra csökkenteni a távolságot közöttünk. Hiába rettentő különböző az alkatunk úgy érzem tökéletesen tudok idomulni hozzá.
-Ugye?-mosolyodok el miközben még egy kicsit közelebb próbálok húzódni hozzá annak ellenére, hogy ez szinte már lehetetlen. Keze a lábamon kalandozik ettől pedig még a derekam is libabőrös lesz. Szerintem nem is tudja, hogy mennyire nehéz így koncentrálnom a beszédre... nem mintha azt akarnám, hogy abbahagyja.
Az orromat összeráncolva grimaszolok rá egyet miután megpöccintette a hegyét majd egy széles mosoly terül el az arcomon.
-Valóban megdöbbentő élmény lenne..-bólintok. Eddig is valami szédületes tempóban haladtunk mindennel, de ez tényleg túlzás lenne még tőlünk is. Őszintén? Minden gyomorgörcs és kétség nélkül el tudom képzelni, hogy egyszer ő fog várni az oltárnál amikor kinyílik előttem a kápolna ajtaja, de azt hiszem addig még mindenképp meg kell élnünk néhány dolgot egymás oldalán. Én idősebb vagyok nála, így hozzám közelebb áll az a kor, amikor már megszólal az a bizonyos biológiai óra, de ez nem azt jelenti, hogy egy ekkora lépést szívesen elkapkodnék.... bár az is igaz, hogy ezekre a dolgokra már valahol vágyik a lelkem.
Egyelőre az is bőséggel átmelegíti a szívemet, hogy nyugodtan tervezhetek vele a nyárra. Ahogy kicsit arrébb húzódik, hogy jobban lássa az arcom én felemelem a fejem a mellkasáról, hogy megkeressem a tekintetét. Egészen furcsa döbbent csillogás tükröződik a szemeiben, de ahogy szélesedik a mosolya úgy ez enyém is tükörként válaszol neki.
-Jó, akkor meg is van a délutáni program, ha végül úgy döntünk, hogy tényleg felöltözünk és emberek közé merészkedünk..-bólintok. Valószínűleg délutánra már tényleg lesz kedvünk egy kicsit kimozdulni. Ahogy az ujjbegye végigcsiklandozza a bőrömet a gerincemnél kuncogva feszülök jobban a mellkasának ahogy menekülök egy kicsit a gyengéd kínzás elől.
-Van valami kimondhatatlanul dögös abban, amikor ilyen szigorú vagy...-húzom végig az ajkaimat a nyaka vonalán.
-Természetesen ebben te vagy a főnök. Akkor mászok, ha te azt mondod, hogy nyugodt a lelked közben.-ha aggódna még akkor is ha egész jól megy, akkor sem szeretném ezzel stresszelni. Akkor is remekül érzem majd magam ha marad a gyalogtúra és a kirándulás biztonságos keretek között. De azért mindenképp megpróbálkoznék azzal, hogy beletanuljak ebbe is. Sosem voltam se túl kényes, se túl finnyás és ugyan szeretek tengerpartokon napozni nagyon hamar megtekeredik az agyam, ha a testem nem fárad el kellően.
-Igen... de ez sose tartson vissza attól, hogy újra és újra elmond... mert én is nagyon szeretlek.-egy pillanatra lehunyom a szemeimet, amíg az ajkai a homlokomat érintik majd kicsit feljebb emelkedve ezt viszonzom neki egy csókkal az állára. Csak most értem meg igazán, hogy tényleg ennyit jelent neki, hogy ebben én partner leszek a számára. Nyilván sokat dob a lelkesedésemen, hogy én is aktív életet élek, még akkor is ha nem olyan extrém szinten, mint ő, de akkor is boldogan vele tartanék, ha ez nem így lenne.
Kérdésére felnevetek.
-Mindenképp megpróbálunk majd keresni a méretedben mindkettőt.-nevetek tovább.
fi]-Aztán majd táncolunk a tengerparton a naplementében.[/i]-adok egy puszit az orra hegyére. Biztos vagyok benne, hogy Hawaii el fogja nyerni a tetszését. Én nagyon szerettem ott lenni és egyébként meglepően nyugodt hely az olyanok számára is, mint én. Bia mellett bizonyos oldalát nem ismertem meg a szigetnek, így ez még arra vár, hogy Mathieu-vel együtt fedezzük fel és ezt már kimondhatatlanul várom.
-Van egy olyan érzésem, hogy te még egy piacról is tudnál úgy beszélni, hogy kedvet kapjak hozzá... akkor Mexikó is felkerül a listára.-tényleg el kellene kezdenem összeírni, hogy mennyi mindent sikerült már most elterveznünk. Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni egyetlen másodpercig sem.
Most azonban erre nincs idő, sőt még arra sem, hogy válaszoljon, mert már repülök is az ajtóhoz, hogy ne várakoztassam meg a portást, ha már van olyan rendes, hogy mindig felhozza a rendelt vacsorát.
Amíg én elrendezem a dobozokat ő átöltözik az éjszakai viseletébe.
-Nekem mondod?-kérdezek vissza nevetve. Szerintem még a legjobb formámban sem lennék képes ennyit enni, bár nincs is kötelezettségem, hogy az egészet eltüntessem szerencsére.
Egy pizzaszeletért nyúlok, de valahol félúton kicsit lelassul ez a mozdulatom ahogyan beszélni kezd és a figyelmem jelentős része rá és a mondandójára korlátozódik, így végül el sem jutok addig, hogy kiemeljek egyet a dobozból. Az első gondolatom amikor a kórházat említette egy sportbaleset volt vagy valami hasonló, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ő gyerekkorában ilyen problémákkal kűzdött.
Amikor tányérért indul sűrűn pislogva rántom vissza a gondolataimat a történetéből.
-A sütőtől eggyel balra, fent, balra a szekrényben.-csak remélni tudom, hogy érthetően írtam neki körbe az útvonalat amin haladnia kell, de mivel egy fél percen belül meg is jelenik a tányérokkal, így már tudom, hogy gond nélkül megoldotta a helyzetet.
Amikor folytatja nem tudom megakadályozni, hogy ne költözzön még több aggodalom a szívembe vele kapcsolatban. Valahol teljesen megértem, hogy a mozgásban leli meg a lelki békéjét, de őszintén szeretnék neki kiosztani így visszamenőleg egy kis fejmosást, amiért nem vigyázott magára ennél sokkal de sokkal jobban.
Annyira rá koncentrálok, hogy szinte a tányér mellé teszem le a pizzaszeletet, amit kiemeltem a dobozból, de szerencsére még időben kapcsolok és végül csak sikerül a jó helyre helyeznem. A lábaimat felhúzva a tányért a kezemben tartva helyezkedek el a kanapén.
Amikor a Coachellát említi elmosolyodok és közelebb húzódva hozzá adok egy puszit az arcára majd újra a háttámlának dőlve harapok egy aprót a pizzámból.
-Megértem, hogy a mozgás az, ami kikapcsol.... de .... ugye tudod, hogy ezzel foglalkoznunk kell..? Nem teheted így tönkre magadat pusztán figyelmetlenségből.. ha megengeded beszélnék néhány szakemberrel, hogy csináljanak egy terheléses kivizsgálást.. hátha megtalálják a kiváltó okot és akkor legalább tudnánk, hogy mi az amire oda kell figyelni..-azt most számításba sem szeretném venni, hogy esetleg egy jelenleg is fennálló komoly egészségügyi problémáról van szó. Ezt tényleg nem teheti meg már velem az univerzum, hogy megadja a tökéletes partnert majd azzal a lendülettel el is veszi.
Tudom, hogy most a figyelme ezer felé szakad, de ez nem azt jelenti, hogy magát elhanyagolhatja.
-Számolnod kell azzal, hogy most már eggyel több okod van odafigyelni a saját egészségedre is.-gondolni sem akarok arra, hogy egyszer akár ott kell majd ülnöm a kórházi ágya mellett, mert túlterhelte magát és nem tudtam megakadályozni, mert nem tudtam mivel kellene különösen körültekintőnek lennem.

Egy jókedvű kuncogással pillantok fel az arcára miközben végigmérem a vonásait.
-Elég sok defektem van, de szerencsére a tériszony nincs közöttük, az évek alatt már csodálatosan megtanultam otthoni körülmények között jószerével bármire felmászni, hogy elérjem azt amire szükségem van... de ha a közelben vagy akkor nyilván elő fogom adni a bajba jutott hölgyet, hogy megmenthess.-megrebegtettem a szempilláimat miközben kicsit oldalra biccentem a fejemet. Korábban is probléma nélkül megoldottam, ha valami éppen a hatótávolságomon kívül helyezkedett el, de persze a lustaság nagy úr és egyébként is szerintem ő lenne a leginkább rosszul, ha egyszer úgy találna meg, hogy már a konyhapulton egyensúlyozok lábujjhegyen, mert mondjuk próbálom leszedni a tavaly elrakott karácsonyi dísztányérokat.
Elég nehéz dolgunk lesz anélkül is, hogy ilyenekkel megnehezíteném az életét vagy éppen megfájdítanám a fejét. Szeretném hinni, hogy nagyobb segítséget jelentünk majd egymásnak, mint kihívást.. abból már mindkettőnknek jutott bőven elég és szerintem ő is leginkább csak biztonságra és nyugalomra vágyik ahogyan én is. Persze nem fordíthatunk mindennek hátat, de legalább egymás dolgát nem kell, hogy megnehezítsük, így én is kímélni fogom a lehető legtöbb dologtól, ami az én eszeveszett karrieremmel együtt jár. Mondjuk ez a szünet jót tehet annak, hogy úgy térjek vissza majd ahogy a számára is a lehető legkényelmesebb és legelfogadhatóbb legyen. Valami azt súgja, hogy nekem is az lesz a legegészségesebb verzió.
Horkantására csak nevetek egyet. Tisztában vagyok vele, hogy a sok idő azzal is jár, hogy az esetleges felgyülemlett feszültséget egymáson vezetjük majd le és most nem arra gondolok amit korábban csináltunk. Az ember hajlamos abba belerúgni, aki a legközelebb áll hozzá minden szeretet ellenére. Akármilyen konfliktus kerülőek vagyunk mindketten szerintem van az a pont, amikor már mindkettőnknél elpattan a cérna. Én sem vagyok túl sokszor a türelem mintaképe, de igyekszem ebben fejlődni.
Vonásaim gyengéddé válnak és a lehető legszerelmesebben nézek fel rá a szempilláim alól.
-Ahhhh... már két éve? Olyan édes vagy..-dorombolom körbe kuncogva.
-Probléma? Ugyan kérlek.. egy nőnek azért nem olyan rossz dolog, ha a párja fiatalabb és ahogy elnéztelek... kifejezetten élvezed, hogy ilyen pici vagyok hozzád képest..-nevetek egyet én is hozzá hasonlóan majd lehunyva a szemeimet viszonzom gyengéd csókját, amit az ajkaimra lehet. Egyébként értem, hogy mire gondolt.
-Hogy jó lehetőség lett volna-e a számára azt már sosem tudjuk meg sajnos. Az, hogy elindítják az embert sajnos még nem jelenti egyből azt, hogy a karrierje a csúcs felé ível és nem pedig egy alacsony emelkedés után hullik a porba.-kicsit megvonom a vállamat. Akár működhetett volna a dolog Elijah-nak, de sosem éreztem azt rajta, hogy bánná, hogy nem így történt.
-Szerintem valahol élvezi, hogy ekkora a verseny a modell szakmában... mármint nyilván így, hogy ő van pillanatnyilag a jó helyen. Ebben igazad van.. a lelkiismerete tiszta maradt az biztos.-bólintok egyetértve.
-Tavaly volt az amerikai Vogue címlapján, Anna Wintour kifejezetten kedveli őt és a Dior is előszeretettel alkalmazza. Főleg divatbemutatókon vesz részt, nem tudom, hogy az ilyesmi mennyire mozgat meg téged..-kicsit elgondolkozok, hogy hol máshol láthatta még esetleg.
-Egyébként igen komoly követőtábora van a közösségi platformokon szóval ha egyébként bebukja valamiért a kapcsolatait a divatvilágban még akkor B tervnek ott lehet neki az influenszer vonal. Jerome pedig ha jól tudom pszichológus és nagyon jól keres, illetve a család is elég tehetős szóval lehet, hogy egy idő után ő maga fogja javasolni Elijah-nak hogy vonuljon vissza és babázzanak.-ha jól tudom az esküvő után terveznek belevágni az örökbefogadásba, de majd kifaggatom erről a nagy nap után, ha már most nem annyira volt lehetőségünk kitérni az ilyen részletekre. Velük ellentétben más ismerőseim már kevésbé törekszenek a klasszikus családmodell kialakítására. Mintha már nem lenne divat valakivel együtt megöregedni.
-Ne is mondd... néha már én éreztem magam földönkívülinek, hogy nem passzolok közéjük a saját vágyaimmal.-részemről mindenki úgy éli az életét ahogyan akarja, csak akkor cserébe ne nézzenek rám furcsán, ha én pedig azt mondom, hogy egyszer majd fehér ruhát és családot szeretnék.
Pillanatnyi feszültségem gyakorlatilag azonnal szertefoszlik ahogy a keze gyengéden becézgeti a bőrt a karomon és ahogy megérzem a nevető szuszogását a bőrömön újra könnyedén simulok a meleg bőréhez.
-Jajj édes...-egy gyengéd csókot adok a homlokára.
-Ha ez bármennyire vígasztal... anya akár akarod akár nem szinte örökbe fog fogadni miután bemutattalak otthon és bár Minneapolis messze van biztos lehetsz benne, hogy rendszeresen felhív majd, hogy rendben vagy-e amint megkaparintja a telefonszámod.-ő mindig ilyen volt. Mindenki felé végtelen szeretettel fordult főleg akkor ha az én életem részévé váltak. Mathieut pedig minden kétség nélkül nagyon fogja kedvelni, hiszen messze a legjobb partner, akit haza tudok vinni.
Az hogy a rajongók... különösen a férfi rajongók hogyan fogadják az persze egy egészen más kérdés. Én rettenetesen örülnék ha mindenki számára egy kicsit elrettentő erő lenne attól, hogy túl bátran nyúljanak hozzám, amire korábban azért rendszeresen volt példa.
-Már alig várom...-mármint nem azt, hogy ezen idegesítse magát, hanem azt a biztonságérzetet amit majd ő adhat a puszta jelenlétével és sokat segít majd a tudat, hogy van kinek a karjai közé meneküljek amikor egyszerűen úgy érzem, hogy elég volt.
Most valami egészen mást érzek ahogyan egymáshoz simulva kezdünk megint elkalandozni, de szavak nélkül is egyetértünk abban, hogy most ezt nem folytathatjuk, hiszen hamarosan minden bizonnyal meg fognak bennünket zavarni és akkor sokkal rosszabb lenne szétrebbenni.
Olyan hálás a tekintete minden alkalommal, amikor fizikailag kedveskedek neki, mintha korábban soha nem tapasztalt volna hasonlót. Ez egyszerre szomorít el és tölt el boldogsággal, hogy ezt végre én megadhatom a számára. Egyébként is a testi érintés az én egyik fő szeretetnyelvem, úgyhogy jó ezt végre olyan felé kimutatni, aki ténylegesen értékeli is.
-És csak díszítő elemnek használták vagy a tulajdonos meg is tudta szólaltatni?-kérdezem kíváncsian. Én egyszerű családból jövök. Igazából azóta nincs anyagi problémája a családnak, hogy én befutottam és többet keresek, mint amit az egész családom el bírna költeni. Ehhez képest ők ragaszkodnak a szerényebb környezethez, sőt még a munkát sem hagyták abba teljesen pedig már évekkel ezelőtt boldogan nyugdíjba mehettek volna. Rendes zongorát is csak az iskolában láttam, sőt jó darabig saját gitárom sem volt csak kölcsön kaptam barátoktól vagy éppen a zenetanáromtól.
Örülök, hogy ilyen hamar megismerhettem az ő társaságát. Nekem tényleg sokat jelent, hogy minden félelem nélkül mutatott be nekik és tölthettem velük a napot ténylegesen önfeledten. Most már azt is tudom, hogy a neheze még hátravan, hiszen ez a bizonyos Noah semmiképp sem lesz egy könnyű menet, de ez nem fog elrettenteni attól, hogy összeismerkedjünk amikor Mathieu a legalkalmasabbnak találja majd az időpontot.
Márpedig időnk az most lesz bőven. Sok dolgot kell kipihennem és magam mögött hagynom, hogy ténylegesen folytatni tudjam. Ha van egy kis szerencsém akkor ezzel a szünettel tényleg lejjebb adhatok majd a terhekből és nem kell tovább orvosi "segítség" vagy pontosabban közbelépés ahhoz, hogy tovább tudjam csinálni.
-Ez csak természetes..-gyengéden csókolom meg az ajkait. Ő tényleg érti miről beszélek, hiszen ő is járt már a cipőmben sőt talán alkalmanként még manapság is aktuális volt számára is a hasonló megoldás. Mostantól viszont lehetünk egymás orvossága, egy közös jól kihasznált nyár pedig erre tökéletes lehet, bár nem mintha a jelenléte a mindennapokban nem lenne már most elegendő.
Kezének gyengéd érintése azonnal megerősít abban, hogy mennyire jót is tesz ő nekem. Ahogy a hátamra billent már húzom is magammal annak ellenére, hogy magától is megtenné. A határozottságához igazodva viszonzom a csókját miközben a kezem sötét tincsei közé túr.
-És tőled el is fogom fogadni, mint egy jó kislány..-mosolygok az ajkára, mielőtt még egy gyengéd csókkal kedveskedek neki.
Mindig szerettem a határaimat feszegetni és erre a mászás tényleg egy jó lehetőség lesz főleg az ő iránymutatásával, de nyilván csak akkor fogok ilyen terepre merészkedni ha az ő lelke nyugodt közben.
Hawaii és Mexikó már nem igényel ilyen szintű felkészültséget. Másra sem vágyom csak világot látni és néhány napig hátra sem nézni arra a zűrzavarra, ami minden bizonnyal haza fog majd várni. Mégis tudom, hogy mindkettőnknek szüksége van erre a szünetre, hogy utána tisztább fejjel és több energiával nézhessünk szembe mindennel.
A Pizza illata egyszerűen mennyei, de mégsem tudom az evésre korlátozni a figyelmemet, hiszen az amit megoszt velem az életével, az egészségével és a múltjával kapcsolatban az minden gondolatomat eltereli. Aggódok érte.. ez természetes, hiszen szerintem túlságosan hamar belenyugodott abba, ami vele történt. Pontosan ezért örülök is annak, hogy ezzel kapcsolatban is megnyílt nekem. Szeretnék a segítségére lenni, ha ebbe beleegyezik.
Ahogy közelebb húz magához lerakom az asztalra a tányéromat és úgy simulok hozzá közelebb. Finoman simítom végig a karjait miközben a lábaimat simogatja.
-Nem vagy defektes, édes.... csak annyi dolog történt veled, mint mással egy élet alatt sem. Ez pedig veszettül megterhelő a megfelelő támogatás nélkül. Az agyban megragadó dolgoknak nincsen lejárati idejük. Minél jobban próbálod őket kilökni annál jobban kapaszkodnak, mindegy hogy valami apróságról van szó vagy valami nagyobb dologról. Ha az ember nem birkózik meg ezekkel akkor időről időre visszatérnek a sötétségből, ahova elpakoltuk őket. Ha bármi nyomaszt... BÁRMI... akkor szeretném ha megosztanád velem.. meséld el.. beszéljük át.. hátha az segít egy kicsit.-a nyakára simítom a kezeimet, hogy közelebb húzzam és a homlokomat az övének támasztom.
-Engem megnyugtatna ha konzultálnánk egy orvossal.. millió dolog lehet a háttérben a stresszen kívül és nem szeretném a véletlenre bízni a dolgot.-tudom, hogy az aktív életmódról nem tudna lemondani, hiszen szüksége van rá, így ilyesmire sosem kérném. De egy kis útmutatással és kellő körültekintéssel lehet, hogy ezt a problémát jobban kordában lehetne tartani.
Amikor a mellkasára bök az egyik kezem a nyakáról a szíve fölé siklik.
-Te is tudod, hogy aggódni fogok érted. Fordított esetben te is ezt tennéd..-ennyi idősen tényleg nem kellene ilyenekkel foglalkoznia, de hát a kort nem fogadja el kifogásként maga a probléma.
Szavaira elmosolyodok.
-Helyes. El is várom, mert szeretlek. Viszont én is vigyázni fogok rád ahogy csak tudok, te nagyfiú..-mondom és finoman megcsókolom.