icsit idegen lesz nekem a mai este, de már megbeszéltem Zeyno-val a találkozót, nem akarom lemondani, így belevetem magam az éjszakába, az biztos, hogy inni nem akarok, így elkérem anyu kocsiját, ami még kevésbé komfortos számomra, mert egy Ferrari után nem túl tempós anyu Mercedese. Caesarnak már mondtam, hogy ide akarom hozni a kocsim Franciaországból, de még csak pár napja határoztam el, vagyis tegnap előtt, még igencsak bele fog telni pár hétbe, ameddig itt bőgethetem fel a pacikat. Nem az én környezetem, de néha nekem is kell a buli hangulat, bár most tökéletesen elvagyok a világomban, de hiányzik a barátnőm társasága. Monacóból csak tegnap estem haza, ami ott várt engem valami fantasztikus volt, fel nem tudom fogni, hogy egy hétvége mennyire meg tudja változtatni az embert. Próbálom úgy alakítani az itt létemet, hogy a barátaimra is legyen időm, meg Caesarra is, mondjuk ez a hét igen kemény lesz nekem, készülök a hétvégi versenyre, fizikailag a topon vagyok, az előzésekkel kellene még valamit kezdenem, mert az tényleg elég siralmas, de majd megpróbálok többet a szimulátor közelébe kerülni, hogy tökéletesítsek azon is. De szem előtt kell tartanom, hogy már nem magányos lányként tengetem a napjaimat és számítanom kell rá, hogy erősebb lesz Caesar hiány bennem, mint bármi más. Az a mázlim, hogy ma nem ér rá a pasim, így nem lesz bűntudatom, hogy le kell mondanom a randit vele, mert tudom, hogy dolgozik és még nem kerítettünk alkalmat arra, hogy ellátogassak hozzá, de nem is lenne jó a mai, mert nem érne rám és nem akarnám feltartani sem. Nem is tudom hol találkoztam Zeyno-val, de azt hiszem ez egy olyan barátság, amit nem kell mindennap ápolnunk, mert valamiért természetesen jött és olyan könnyedén kezdünk el beszélgetni egy hónap után, mintha tegnap tettük volna le a telefont. Nagyon sok mindent kell neki mesélnem. Ő tudja, hogy szenvedélyesen űzöm a versenyzést a lóerőkkel, talán ő az egyik olyan barátom, akinek mellei vannak és valamennyire megérti, hogy engem nem vonzanak különösebben a nagyon csajos programok. Vele mégis el tudok cseverészni, úgy, hogy magam maradok és nem játszom aki vagyok csak azért, hogy kedveljen. Mivel tudom, hogy nem egy kávézóba ülünk be azért nem egy sima szettet kapok magamra, a hajam hagyom kócosan, mert szerintem abszolút megy a laza stílushoz. Kivételesen belebújok egy magassarkúba, a kocsi automata nem fog kelleni a pedálokhoz annyira, így ezzel sem lesz gond. Az igazat megvallva, már kicsit akaratlanul is odafigyelek mennyire dobjam ki ezt azt a testemből, van akinek tartogathatom magam és nem akarom, hogy mindenki rajtam legeltesse a szemét. Így is lesznek fürkésző tekintetek, mert aki otthon van a Forma 1 világában tudja ki vagyok, az egész családom versenyző, így nehéz lenne elkerülni a rivaldafényt. Ennek hála a családom mindig előbb tud meg rólam bármit a netről, mint én magam. - Anyu elmentem! - kiáltok be a szobájába, már lefeküdt így nem akarom zavarni, felkapom a kulcsot és nyitom az ajtót, amikor megjelenik. - Caesarral találkozol? - olyan pimaszul kérdezi meg, hogy zavaromban elmosolyodva pördülök felé. - Nem anyu, Zeyno-val, de ne legyél ennyire kíváncsi. - amióta olvasta a cikkeket az új kapcsolatomról meg akarja ismerni a választottam, de még nem tudtam bemutatni neki, pedig apuval már találkozott Monacóban és ez anyut nagyon zavarja. Végre valaki aki az én érdeklődésemet is felkeltette, már régóta szerette volna, hogy találjak valakit, aki csak fele anynira bolond mint én és képes minden hülyeségemet és merészségemet elviselni. - Érzed jól magad Savi, de azért tudod, hogy illene már bemutatnod. - megforgatom a szemem, két egész napja járok valakivel, de nálam már ez is nagy szám, mert egyáltalán nem vagyok nagy pasizós jellem. Mindig alaposan megnézem kit engedek közel magamhoz és nagyon kevés ember van akivel le is fekszek, igazából alig van olyan a világon. Szóval igen nagyon kíváncsi rá a családom összes tagjai, de erre még várniuk kell. Egyenlőre magamnak akarom őt. Az én vezetési stílusommal elég hamar érek oda, egy két dudaszó, és szerintem káromkodást követően leparkolok, nem tudok azonosulni az itteni borzalmas vezetéssel, így csak szlalomozok a forgalomba, gyakorlom legalább a tökéletes előzést ezzel. - Zeyno! - lépek oda hozzá mosolyogva, és megölelem, bá nem tudom mennyire van még munkában.
Az tetszik a legjobban New Yorkban, hogy itt távol a családomtól az lehetek, aki igazán lenni szeretnék. Önmagam. Nem kell rosszul éreznem magam, ha valaki elhív valahová és vissza kell utasítanom, mert az apámnak éppen más tervei vannak velem. Nem kell különbséget tegyek az emberek között, lehetek egyenjogú bárkivel, barátkozhatok olyan emberekkel is, akiket Törökországban kerülnöm kellett, csak mert éppen kevésbé állnak jól anyagilag, mint mi. Én nem vagyok büszke arra, hogy az apám gazdag, és soha nem is éltem vissza a családnevemmel, mert én csak bele születtem ebbe az életbe, de még sokat nem tudtam tenni azért, hogy bármim is legyen. Épp ez az oka annak is, hogy munkába álltam, mert nem akarom életem végéig azt a pénzt költeni, amit az apám küld, mert sajnos Ő úgy gondolja, hogy amíg az Ő pénzét költöm, addig bármit megtehet velem, amihez kedve tartja. Például férjhez adhat, mert szerinte van joga mások sorsa felett dönteni. A hideg fut végig a hátamon, ha bele gondolok, hogy nemsokára megérkeznek hozzám New Yorkba. nem csak a rám kényszerített vőlegény jelölt miatt izgulok, hanem amiatt is, hogy véget vethetnek a kiegyensúlyozott életemnek, amit nem kevés erőfeszítésembe került ki alakítanom. Fogalmuk sincs például arról, hogy nem lakok abban a puccos hotelben, amit fizetnek, ahogyan arról sem tudnak, hogy nem is azt tanulom az egyetemen, amit akartak. Építész mérnök kéne legyek, de pár hónap elég volt, hogy rá jöjjek, hogy utálom. így iratkoztam át a divattervezésre, ami közelebb húz a szívemhez. A rajzolás a mindenem, bár apa szerint a művészetből nem lehet megélni. Szerintem pedig igenis meg lehet, nem kevés divattervező van, aki sokkal többre vitte, mint az apám a hatalmas cégével. Szóval én igenis hiszek abban, hogy ezen az úton haladva is leszek valaki. A családom támogatása nélkül is. Hogy mindezeket, hogy közlöm velük még nem tudom, de valahogyan megoldom. Nem sok ember van a földön, aki ellenkezni mert volna eddig az apám akaratával. - Zeyno? Minden rendben? - gondolataimból a Susanne hangja riaszt fel, akivel már évek óta együtt dolgozunk, csak Ő velem ellentétben nem csak hétvégente jár ide, hanem szinte mindennap. Kettőnk közül neki van nagyobb szüksége erre a munkára. Ma csak néhány órára ugrottam be egy kicsit segíteni, mert az egyik munkatársunk lebetegedett. Mosolyogva bólintok, aztán eltörölök egy újabb poharat, majd gondosan a helyére rakom. A karomon lévő órára pillantok, megkönnyebbülve sóhajtok, hogy még néhány perc és lejárt a műszakom. Holnap azt hiszem, hogy ki hagyok néhány órát az Egyetemen, muszáj lesz egy kis ideig át cuccoljak az apám által fizetett lakosztályba, elég sok dolgot kell megmagyarázzak nekik, ennyivel legalább legyen kevesebb. Ebben a pillanatban veszem észre Savit, akit még nem olyan régóta ismerek, de épp elég ideje ahhoz, hogy ki merjem jelenteni, hogy barátok lettünk. - Meg bírod most már egyedül?- pillantok rá a kolléganőmre, aki bólint, nekem pedig épp elég ennyi, hogy ki bújjak a köpenyemből, és ki lépjek a pult mögül, hogy üdvözölhessem Savannah-t. - Nagyon örülök, hogy látlak. - viszonzom az ölelését, és bár legszívesebben haza mennék innen, mégis úgy döntök, hogy maradásra bírom inkább.- Mit szólnál, ha egy kicsit megpróbálnánk szórakozni miközben beszélgetnénk? Boldognak tűnsz. Mesélhetnél. - nem vagyok az a bulizós fajta, Törökországban például csak a filmekből hallottam az éjjeli klubokról, az apám miatt csak ilyen szigorú céges rendezvényeken vehettem részt, amiket egyáltalán nem élveztem. Valahogy nem az én világom bájologni az emberek előtt csak azért, hogy jó véleménnyel legyenek rólam.
em szokásom hétköznap ilyen helyekre járni, de ha őszinte akarok lenni hétvégén sem. Nem az én világom, igazából ez sem egy partis estének indul, így könnyen belemegyek, hogy legyen itt a találka, azután elmehetünk majd máshova is, vagy belevethetjük magunkat az estébe. Néha elvileg nem árt ha kitombolja magát az ember, bár nekem bőven elég szokott lenni, egy gyorsabb 250 km/h-ás menet a versenypályán, csak az a baj, hogy olyanban nem mostanában volt részem. Az hátránya ennek a sok kihagyásnak a pályán, hogy hiába az utcai versenyzés, ami jóval nehezebb tud lenni, mint az erős biztonsági szabályoknak megfelelően megrendezett forma 2-es futam, de mégsem ugyanaz, így lehet kicsit le vagyok maradva annak ellenére, hogy azt hittem nem. Két napot kaptam apámtól, amikor a segítségemre lesz, így már csütörtökön Barcelonában kell lennem, kevés az időm anyuval, addig be kell érnem a szimulátorral, de a nem fogja segíteni az előzni nem tudásomat, na jó nem a tudás hiánya van meg bennem, inkább csak egy kicsit hiányos tapasztalat. Állandóan ezen jár az agyam, meg azon, mikor láthatom végre azt a személyt, aki minden eddigi elvemet bedöntötte. Azt hiszem lesz mit mesélnem Zeynonak, de szerintem neki is bőven, mert nagyon elfoglalt voltam mostanában, hogy nem nagyon adtam lehetőséget egy találkának sem, nem csak vele, túlságosan magamra és a karrieremre koncentráltam, pedig tudom, hogy nem ez a legjobb módja a továbblépésnek az életemben. Tényleg nincs sok barátom, de akik vannak azokkal szeretném sokáig tartani a kapcsolatot, mert nem igazán tudok barátkozni, főleg, hogy sosem tartózkodok egy helyen, vagyis most már nem fogok. A kocsi sebesen hajt végig az utakon, a cél felé haladva, nem kímélem szegényt, igaz nem túl nagy teljesítményű, de ide ez megfelel, nem egy olyan szakaszon kell végigmenni, ahol nagy a gyorsítási lehetőség, cserbe nagyon sok a lámpa és a mazsola vezető, és az amúgy nagyon nyugodt természetem a volán mögött igen agresszívvá tud válni. A helyre belépve meg is pillantom a csodás barátnőmet, aki mindig sugárzik, legalábbis nekem úgy tűnik, meglehet, hogy túl kevés a nőnemű barátom. Megölelem, és boldogan nyugtázom, hogy végzett mára, így nem szükséges várnom rá, mondjuk az időmbe beleférne, ma még van egy nyugodt estém, holnap Caesarral akarok lenni, aztán belevetem magam a munkába, na jó az nekem szintén a szórakozásról fog szólni, de től álomszerű az életem, így néha magamnak rondítom, hogy ne legyen olyan tökéletes. - Nekem megfelel, úgyis ilyen helyhez öltöztem. - na jó igazából bárhova mentünk volna jó lenne ez a szett, de így talán még jobban mutat. - Boldog is vagyok, nagyon. - vigyorgok rá, akkor ezek szerint ő nem olvasta a sok pletyka oldalt, ahol már minden tele van az én és Caesar fotójával amint Monaco tengerpartján kezdtünk bele a randinkba, aztán a hotel előtt másnap, na jó az már teljesen félreérthetetlen volt. Azért örülök neki, hogy ő nem onnan tájékozódik, mert mindenképpen a saját szemszöögemből akarom neki elmesélni a csodás napomat, két napomat vele. - Te viszont egy kicsit lestrapált vagy, gyönyörű, de lestrapált. - biggyesztem le az ajkaimat, miközben leülök egy kicsit csendesebb helyre, mert mindenképpen ki kell adnia magából a dolgokat, mielőtt a szórakozás részére térnénk, na meg nekem is. Anyu ki akart belőlem szedni mindent a randimmal kapcsolatban, és persze el is mondtam neki, de vannak olyan részei ennek is, amiket nem a szüleimmel akartam megosztani, ilyenkor jó, hogy van olyan lány barátom, akinek mesélni tudok, a bátyám vagy a haverjaim elég furán néznének, ha arról beszélnék nekik, hogy miért gondolom úgy, hogy nem kell az első randin lefeküdni senkivel sőt. Szertinük túlságosan sokat húzom a srácok agyát, de ha nem tudnak rám várni miért is feküdjek le velük? Nekem nem egy gyors numera kell valakivel, hanem olyan valakivel kell sok, akivel tényleg azt érzem, hogy tökéletes lesz. De ennyit a pasikról ugye, mert nekik ehhez képest teljesen más a felfogásuk. - Nem tudom emlékszel e, hogy voltak terveim, hogy visszatérek az egyetem után a versenypályára. - kezdek gyorsan bele, mert igazából ettől vagyok annyira bezsongva most. - Jövő héten lehetőséget kaptam, Barcelonában megnézik mit tudok a Forma 2-es kategóriában, ez nekem óriási szintlépés lenne ennyi év kihagyás után. - érzem magamon a túlzott energiákat, amit nem mindenki tud befogadni, ezért kicsit nyugtatok magamon és úgy folytatom. - Ami a legjobb, hogy apu nagyon ellenzi, de mégis azt mondta segít, viszont tényleg ez az utolsó dobásom, ha karambol lesz a vége, akkor bukom ezt az életet. - ez a része azért annyira nem jó, és aggaszt is, de rajtam kívül három másik pilóta ül kocsiba, így talán kevesebb az esélye a balesetnek és ha szerződést kapok az nem apu csapatánál lesz, így kevés beleszólása lesz a későbbiekben. - 22 éves vagyok Zeyno, és nő, tudod mekkora úttörő lennék, ha jövőre ott versenyezhetnék? Az nagyjából egyenes utat jelente a királykategóriába egy-két éven belül, mert tudásilag sokak szerint nagyon jól állok a magam szintjén, ami sok dobogós helyet jelent. - tapsikolok, mint egy gyerek, de ez a téma olyan, mint egy álom, mert nekem ez a valóra vált álmom is. - Na jó, én kibeszéltem egy témámat, nyugi rengeteg van még, de annyira kíváncsi vagyok rád, szóval mesélj nekem kicsit.
Néhány napom maradt még élvezni a nyugodt életem mielőtt a családom Törökországból egészen idáig érne, hogy tönkre tegyenek mindent, amit csak éppen lehet. Az életemet. Valamiért olyan, mintha azért születtem volna erre a világra, hogy mások dönthessenek az életem felett. Ha Gökhan Özdemir úgy akarja akkor nevetek, ha pedig úgy, akkor sírok. Ha Egyetemre akarja, hogy járjak, akkor oda járok. Ha boldog családosat kell játszanunk, akkor az is úgy történik. És ha éppen ahhoz van kedve, akkor megmondja, hogy kihez menjek hozzá feleségül és mikor. Fogadni mernék, hogy már az esküvőruhát is megvette, és a helyszínt is lebeszélte, mindezt úgy, hogy még csak arra sem volt hajlandó, hogy legalább telefonon keresztül megkérdezzen. A húgomtól kell megtudnom, hogy az apám által előkészített poklom nemsokára elér hozzám. Olyan ez az egész, mint valami rossz rémálom, amiből képtelen vagyok felébredni. Az elmúlt pár napom arról szólt, hogy próbáltam a fejemben rendet tenni, mérlegeltem az esélyeimet, de sajnos nem sok mindenre jutottam az esküvőmmel kapcsolatban. Nem akarok férjhez menni. Nem csak Kadirhoz nem, hanem úgy egyáltalán nem. Tanulni akarok, karriert építeni magamnak, és majd ha eljön az ideje, és a megfelelő ember, akkor jöhet a család alapítás is. De nem így és nem most. Szerelemről ábrándoztam, hatalmas fehér ruháról és egy olyan társról, aki viszont szeret, akivel kiegészíthetjük egymást. Ehhez képest kapok magam mellé egy önelégült barmot, aki nem csak szeretni nem képes - legalábbis magán kívül senkit -, hanem még a tisztelet is hiányzik belőle. A húgom szerint sokat változott, jót tett neki is a levegőváltozás, de szerintem kutyából szalonna soha nem lesz. Az ember a vele született természetét nem tudja megváltoztatni. Hihetetlenül örvendek a Savannah társaságának, akivel nagyon rövid ideje ismerjük még csak egymást, de valahogy már az első pillanattól fogva sikerült megtalálnunk a közös szót. Bár teljesen mások vagyunk, más világban élünk, más dolgokon mentünk át, de mégis úgy érzem, hogy a személyében egy olyan személyt ismertem meg, akiben meg szabad bíznom. Kevés embert engedek közel magamhoz a családomnak hála megtanultam, hogy nem szabad bízni senkiben sem, mert ha az embert a saját apja is képes bábuként kezelni. akkor egy idegentől sem lehet többet elvárni. Mégis felettébb örülök, hogy Savi nem akar haza sietni, így az utolsó napjaimat, óráimat, amit a szüleim és a jövendőbelim nélkül tölthetek ki élvezhetem. Csak elég rá néznem az újdonsült barátnőmre és lerí róla a boldogság, amit ahogy szóvá teszek Ő meg is erősít, aminek tényleg tiszta szívből örvendek. Jó látni, hogy nem mindenki élete olyan pocsék, mint az enyém. Megjegyzésére vonok egyet a vállamon, közben pedig követem, nem szeretném elrontani a kedvét a saját nyomorúságommal. Szükségem van valami vidám dologra ma. Amint helyet foglalunk, már érkezik is Susan, hogy felvegye a rendelésünket, arcáról lerí, hogy meglepi az, hogy itt maradok munkán kívül is. Számomra a szórakozás nem az ilyen klubokban való riszálást jelenti, hanem inkább a szabadban sétálást, vagy az árva gyerekek látogatást, de most valahogyan ehhez van kedvem. Ki kapcsolni az agyam, ha csak egy rövid időre is. - Nekem most egy erős koktélra lenne szükségem. - adom le a rendelésem, és bízok abban, hogy Savi is valami alkoholosat fog inni, a kocsiját meg majd itt hagyjuk, taxival is haza mehet. Korántsem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet nekem alkoholt inni, nem igazán vagyok hozzá szokva, de úgy gondolom, hogy egytől nem lehet olyan nagy bajom. Ha már Savi is rendelt és Susan elmegy, akkor kíváncsian hallgatom a barátnőm boldogságának okát és lelkesen vigyorgok közben, amíg mesél. -Ez fantasztikus hír. Szívből kívánom neked a legjobbakat. - néha irigylem Őt azért, mert képes ilyen hosszan beszélni. Én alapjában elég csendes lány vagyok, nem szoktam túl sokat beszélni, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem örülök éppen annyira a boldogságának, mint amennyire Ő. - Én hiszek benned, tudom, hogy meg fogod csinálni, és így eloszlatod a férfiakból való hitetlenséget, akik szerint egy nő nem tud vezetni. Igaz, hogy én utálom az autókat, meg a vezetést és mindent, aminek kerek van, de ha eléred,a mit akarsz, akkor eskü, hogy nézni foglak a tévében. - kacagok fel és valóban örülök, hogy vannak nő társaim, akik kevésbé bénák, mint én, ha a vezetésről van szó. Én utálom, éppen ezért ülök inkább buszra ha úgy adódik, mint hogy a saját autómmal menjek bárhová is. Lelkesedését látva, én is tapsolok egyet, hogy lássa, hogy valóban, vele örülök. Ebben a pillanatban érkezik meg Susan az italokkal, rá mosolygok, ő kacsint egyet, aztán tovább is megy. Mielőtt a témát magamra fordítanám, kortyolok egyet az italomból, amit egy fintorral kísérek, és ebben a pillanatban meg is bánom a rendelésem. Fogalmam sincs, hogy a kolléganőm mit kevert nekem, de ereje az van. - Én... férjhez megyek. Vagyis azt hiszem. - vágok egy újabb grimaszt, bár azt ezúttal a házasság gondolata váltja ki belőlem. Kortyolok még egyet a koktélomból, ami így másodjára már nem is tűnik olyan rossznak.
éha azt hiszem fárasztó vagyok azoknak, akik nem abban a világban élnek amiben én. Sokszor a túl nagy lelkesedésem mindenkit letarol, pedig nem ez a célom, csak nem tudom visszafogni a boldogságom. De ez nem azt jelenti, hogy nem tudom végighallgatni azt, hogy mi van a másikkal. Igaz a legtöbb barátom pasiból van és maximum arról panaszkodnak nekem, hogy mennyire nem ment jól az előző hétvégén a kocsi a pályán, és emiatt nem kaptak pontot. De velük könnyű dolgom van, mivel a legtöbbnél régebb óta vagyok benne ebben az egész versenyzés témában, általában csak megmondom nekik miért nem ment az a kocsi. Nincsen semmi baj általában a gépezettel, de ha egy kanyart olyan szerencsétlenül vesz be a pilóta, hogy veszít egy másodpercet, akkor lehet akármennyire jó a kocsi, ami alatta búg, nem nyerhet vele. A női dolgokban már kevésbé vagyok otthon, persze fejlődtem a 3 egyetemi évem alatt, amikor hallgattam a barátaim problémáit, egy idő után könnyen tudtam párhuzamot húzni a régi életem tanácsai és az új között. Na jó nem tanácsoltam még senkinek, hogy inkább vegyen vissza a lelkesedésből, hanem a csajokat inkább buzdítani kell, mert azt vettem észre, hogy a legtöbb pasi olyan szinten becsüli alá a nőket és emeli magasba a saját egóját, hogy a nők sokszor érzik magukat kevesebbnek. Pedig nem kellene, és ezt próbáltam minden szomorú, frissen szinglivé vált barátnőmnek is elmondani, de akkor nehéz vígasztalni bárkit is. A psikba vetett hitem nekem nem veszett el, sosem voltam közel hozzá, mert nekem több eszem volt, és bíztam abban, hogy jó dolgokat súg a megérzésem. De megérte, mert találtam valakit aki igazolta, hogy megéri várni valakire, akinek számítok is. Az az igazság, hogy szeretem ha valaki meg tud nyílni nekem, tudom, hogy Zeyno nem bőbeszédű, de valahogy mindig megértettük egymást anélkül is, hogy túl sokat mondott volna. Én beszélek helyette is, a riporteri énem nagyon szereti, hogy ilyen szinten ontom magamból a szót, lehet néhány ember már nem. De eddig nem adott senki hangot annak, hogy sok lennék, bár lehet sosem hagytam őket szóhoz jutni. Ilyen lelkesedéssel mesélem neki milyen jövő vár rám, a szerződés, a versenyek, de a szerelmi életemet kihagyom, egyszerre nem akarok mindent rázúdítani és azt hiszem Caesarról nem tudnék ennyire röviden beszélni. Nekem ő különleges, egy csodás része lett az életemnek, persze még ott van az a rózsaszín köd és lehet túlságosan még nem ismerem, de azt hiszem sokáig lesz az életem része, nagyon sokáig, így nem kizárt, hogy majd Zeyno is megismerheti, ha akarja. Szóval róla nem tudok egyszerűen beszélni, ahhoz nekem idő kell, hogy úgy tudjam bemutatni neki, ahogyan én látom őt, bár szerintem ez lehetetlen. - Akármennyire is csábító az a koktél, én ma is maradnék a virgin Mojitónál. - lombozom le kicsit a hangulatot, szinte sosem iszok alkoholt, főleg mert vezetek, legalábbis ez egy nagyon jó kifogás erre, de amikor nem kocsival vagyok akkor egyszerűen csak nem kívánom. Fontos, hogy a testem épp maradjon, és egészséges és nem is nagyon tudom magamba önteni az erős löttyöket. Amíg beszélek végig mosolygok,ő is mosolyog és nagyon jól esik, hogy támogat a szavaival. Tudom, hogy ő komolyan is gondolja, nem csak a formaságok miatt mondja azt amit. - Még küzdök ezzel a tévhittel rendesen, nem mindenki néz rám jó szemmel a jövőhét miatt és nem csak azért mert féltenek, hanem mert a kategóriámból többen vélnek ellenfélnek, ami hízelgő, de néha nagyon zavaró tud lenni. Ha pasi lennék nem lenne ez a fajta kinézés, de majd szépen földbe döngölöm őket és akkor nem lesznek ennyire lenézőek. - kortyolok bele a kapott italomba. Imádom a mentát, frissít, most jól is esik, annyit beszéltem, hogy kiszáradt a szám is,pedig csak nemrég értem ide. Már érdekel mi van vele, mert az én dolgaimon kívül még nem tértünk ki rá. Szavaira felnevetek, mintha érezném az iróniát, kicsit bele is megyek a vicceskedésbe. - Igen, nemsokára én is, mondjuk még elég friss… - a szavaim elakadnak,amikor nem nevet velem. - Várj mi? -akadok ki egy kicsit, és felcsúszik a hangszínem az egekbe. - Azt hittem viccelsz, mi az, hogy azt hiszed? Miért nem tudok róla, mesélj. - nem olyan lelkesek a kérdéseim, inkább faggatóak, mert most határozottan ki kell faggatnom erről. Tudom, hogy nem olyan egyszerű az élete, mint nekem, de annyira a részletekbe sosem mentünk bele, mert szerintem annyira nem szeret erről beszélni. Intek a kolléganőjének és kérek még egy pohár koktélt neki és magamnak még egy nagyon erős alkoholmenteset. - Azt hiszem itt leszünk egy darabig. - kezemet az asztalnak támasztom és fürkésző tekintetem az övébe mélyesztem. Nem engedem, hogy ezt ne adja ki magából, mert tudom, hogy jobb lesz neki, és én meg nagyon akarom tudni mégis miért kell ilyet megtennie, ha határozottan nem akarja.
Amióta magam mögött hagytam Törökországot, egyre több mindent merek kipróbálni és egyre inkább próbálok önmagamra találni. Nem hajt a megfelelési vágy, nem akarok bizonyítani senkinek semmit, csak próbálok önmagam lenni. A családom mellett ilyesmire nem igazán volt lehetőségem, úgy jöttem Amerikába, hogy nem is tudtam valójában, hogy milyen vagyok. Vagyis, hogy milyen is lehetek. Nem baj, ha nem szeret mindenki, ahogyan az sem baj, ha néha csalódást okozok az embereknek, vagy néha magamnak. Lehetőségem van tanulni a hibáimból és ezáltal sokkal érettebb lettem. Ez pedig boldoggá tesz, még ha tudom, hogy talán nem is tart örökké. De semmi sem tarthat örökké. Erről szól az élet. Hogy új dolgokkal, új emberekkel vegyük körbe magunkat. És bár az ember nem tud változtatni azon, hogy milyen családban születik, talán, ha megtehetném akkor sem választanék mást - mert bizony az enyémeknél azért rosszabb is van -, de azt akkor is megtehetem, hogy döntök a sorsom felől. Többször is eljátszottam már a gondolattal, hogy nemet mondok az apámnak, előbb utóbb úgyis bele törődne, hogy nem irányíthat életem végéig, mégis, mikor arról van szó, hogy szemtől szembe ezt vele is közöljek, valami történik. Elő bújik az a szófogadó kislány, akivé nevelt. Aki nem felesel a szüleivel s bólogat mindenre, mert az idősebbek jobban tudják, hogy mi a jó nekünk. Legalábbis így tartják. Próbáltam erre rá cáfolni, már többször is, hiszen elég nagy lány vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy valójában mi az, ami boldoggá tesz, de aztán valami mindig történik, amire az apám azt mondhatja: én megmondtam. Most azonban, hogy még nincs itt, jól akarom érezni magam. Minden bizonnyal szívrohamot kapna, ha látna egy ilyen helyen koktélt iszogatni, arról nem is beszélve, ha meglátna a pult mögött. Az Ő lánya nehogy már egy clubban szolgáljon ki részeg embereket. Számára egyébként is elítélendő minden olyan munka, amit nem öltönyben egy irodában végeznek el. Egyáltalán nem lep meg, hogy Savannah úgy dönt, hogy nem iszik olyant, amiben alkohol is van, az viszont nagyon is újdonság számomra, hogy én meg olyat akarok. Utálom a részeg embert, az viszont ha egy nő ittas, számomra egyáltalán nem elfogadható. Mióta itt dolgozok annyiféle embert láttam már, hogy az ember azt hinné, hogy semmi sem tud már meglepetést okozni. Nem áll szándékomba addig inni, amíg be esek az asztal alá, csak valamiért most ez esik jól. Egyszer élünk, vagy nem? Tudom, hogy mikor kell megállj parancsoljak magamnak, elsüllyednék szégyenemben, ha az embereknek olyannak kéne látniuk, amilyen sosem szeretnék lenni. Miközben az italomat kortyolom, mosolyogva hallgatom a Savi szavait, látom rajta, hogy ez valóban mennyire fontos a számára. Még a szeme is csillog a boldogságtól, emiatt pedig én is szívből örvendek. Jó látni, hogy nem mindenki élete áll romokban, azért vannak olyanok is, akik számára sokkal jobban mennek a dolgok. - Itt az ideje, hogy megmutasd, hogy mire képes egy nő. Én hiszek benned. Ha meg véletlenül mégsem jönne össze az, amit szeretnél, akkor sem szabad feladnod. Fiatalon, nőként eddig eljutni azért nem semmi. - tényleg jó dolog, hogy vannak nő társaim, akik szembe mennek azokkal a dolgokkal, amiket a társadalom már jó előre eldöntött. Például azzal a z elmélettel, hogy a nők nem tudnak vezetni. Savi az élő példa arra, hogy a nők sem hülyébbek a férfiaknál, sőt ha engem kérdeznek, akkor szerintem egy nő sokkal talpraesettebb, mint az ellenkező nem tagjai. Mi nők valóban képesek vagyunk megélni a jég hátán is, ellentétben a férfival, aki nem sokra megy, ha nincs mellette egy nő. Amint rám terelődik a téma, egyre inkább azt érzem, hogy szükségem van erre a koktélra. Nem szeretem magamról, a családomról vagy éppen a múltamról beszélni, de most úgy érzem, hogy ha nem mondhatom ki magamból, ami nyomaszt, akkor megbolondulok még azelőtt, hogy a jövendőbelim feleségül vehetne. Látom a barátnőm arcán, hogy nem érti, hogy miről beszélek, ami jogos. Hiszen én sem igazán értem ezt az egészet. A 21. században ki hallott már kényszer házasságról, nem igaz? Nálunk Törökországban sajnos elég gyakori az ilyesmi, ott nincs ennyi joguk a nőknek, mint itt Amerikában. Talán épp azért is nem vágyakozok vissza a szülőföldemre. - Senki sem kérdezte, hogy mit akarok. - vonok vállat és csak akkor tűnik fel, hogy ki ürítettem a poharam tartalmát, amikor Savi már a következőt rendeli. Na jó. Ez az utolsó pohár, aztán többet nem iszok. Tényleg nem szeretném lejáratni saját magamat. Főleg most nem, amikor a családom bármikor megérkezhet. Nem szeretném, hogy az apám fülébe jusson, hogy ilyen helyre járok. - Nevetséges az egész, tudom. De Törökországban másképp mennek a dolgok, mint itt. Így hát, ha az apám azt akarja, hogy menjek férjhez, akkor férjhez megyek. - vonok vállat, és amint Susane ki hozza a következő kört, ismét iszok egyet a koktélomból. - De nyugi. Nem olyan vészes azért. Nem egy fogatlan, félkezű az, akit választottak nekem. - nevetem el magam, de csak azért, hogy véletlenül se rontsam el a hangulatot az önsajnálatommal. Egy olyannak, aki nem ismeri a török szokásokat fura lehet ezt így hallgatni, de ezért nem haragszom. Kinek milyen sors jutott, azt viszi véghez. - Az előbb ha jól értettem arra céloztál, hogy van valakid. Nem is tudtam. - bár kíváncsi vagyok, de ezt a témát inkább csak egy kicsi figyelem elterelésként hoztam fel, már így is többet beszéltem, mint kellett volna.
többi itteni barátnőmmel, na jó kit akarok áltatni csak itt vannak csaj barátaim szinte, már régen komoly pletykálásba kellett volna kezdenem. Nekem ez tök fura, mert a haverjaim sosem pletykálnak, egymásra fújnak, de azt is nyíltan, mert azt tanuljuk már gyerekkorunk óta, hogy sportszerűnek kell lenni az életben, legyen szó a barátságról vagy bármiről. Ilyen a mi szellemiségünk, de ezek a new york-i lányok mások, nekik sokkal inkább mutatott példát a Gossip Girl vagy az ehhez hasonló tini sorozatok. Jobb ha mindenkit kibeszélünk a háta mögött, azzal nem tudunk rosszat tenni. Dehogynem, mert utána ezek a lányok annak a képébe mosolyognak, két puszit követően, akit előtte lévő nap nekem beszéltek ki. Nekem ez sok, nem is tudok azonosulni, de azért is jó, hogy vannak olyan lányok is, mint Zeyno, kicsit keveset beszél, de ha megszólal, akkor sem mások lehordás a célja, hanem annak az ösztönzése, akivel beszél. Legalábbis én mindig jobb kedvvel távozok tőle, nem tudom, hogy ő igazából tényleg ennyire pozitív e, vagy csak másokkal és önmaga nem az, mert kicsit azért még zárt könyv ő előttem. Nem nagyon szeretem faggatni, mert ha nem akar beszélni, nem fogom kiszedni belőle, ez nem rám vall. Most mégis előtör belőlem ez az énem, mert neki akarok azzal segíteni. - Megmutatom Zeyno, történelmet írok, vagy legalább a sajátomat. - nevetek fel, mielőtt egy újabb korty csúszik le a torkomon. Amikor a téma elterelődik rá, először csak elpoénkodom, mert azt hiszem, hogy ő is viccből mondja, de amikor az arcvonásai nem változnak, akkor rájövök, hogy nem vicc volt és nekem is megkomolyodnak a vonásaim. - Én értem, hogy nem innen származol, mások ott nálatok az elvárások egy nő felé, de azért ez elég erősnek érzem. - persze, mert fogalmam sincs miben nőtt fel, még csak elképzelni sem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a mai világban nem ezzel kellene szembesülnie egy nőnek, hogy más dönti el kit szeressen. Vagy igazából a legrosszabb, hogy nem is szereti azt a valakit akivel le kell élnie az életét. Beleszólok egy kicsit, pedig nincs jogom hozzá, próbálom visszafogni magam és nem kiakadni annyira, mert pont most beszéltem róla, hogy azért dolgozok, hogy a nőknek könnyebb legyen. A franciák mások, mint a törökök, ezt tudom, nekem mindig szabad volt a szerelem, csak tudni akarták ki az, de nem szóltak bele az életem ezen részébe, cserébe mindenmásba igen. Nekem “csak” azért kell küzdenem, hogy az álmaimat élhessem, mint nő, neki meg azért, hogy az életét élhesse függetlenül. Annyira különbözünk, és mégis olyan jól megtaláljuk egymást, nem akarom, hogy egy hülye feministának tartson, így tényleg visszafogom az indulataimat. - A nem olyan vészes és az igaz szerelem között óriási különbség van Zeyno. - nézek rá aggódva, úgy érzem beletörődött, az szemei ezt mutatják. Lehet csak próbálkozik beletörődni, de ez akkor sem így járja, ő sokkal többet érdemelne, ő egy csodálatos lány és fáj a szívem érte, hogy nem élheti meg az igazi szerelmet, a csalódást, mindent ami ezzel jár. - Nem akarok beszédet tartani, mennyire fontos lenne, hogy ne engedd magadat ennyire alárendelni, de nincsen semmi jogom hozzá. Ez a te életed drágám, de azért tudd, hogy mindig itt leszek, ha támogatás kell. - legalábbis próbálok itt lenni, ha tényleg annyira szorul a hurok, hogy szüksége lesz valakire. A rám utaló mondata tudom, hogy elterelés, mert nem akar beszélni róla, így hagyom egy kicsit szusszani, de nem végeztem vele. Szeretném ha tudná, hogy származás ide vagy oda, igenis tehet az ellen, ami jön, esetleg beleszerethet abba a valakibe, az lenne a legjobb de olyan nem tudom létezik e. - Caesarnak hívják. - mosolygok rá, felvidult arccal, amikor Róla lesz szó, a korábbi féltő arcomat kicsit leplezve vele. - Monacóban a futam előtt találkoztam vele, tudod mennyire nem szeretek belecsapni semmibe, de vele valahogy olyan volt, mintha a sors adta volna. Olyan egészen tökéletes, mint egy puzzle két darabja. - próbálok nem elpirulni, de nem tudom mennyire járok sikerrel. - Elvileg egy igazi nőcsábász volt eddig, de tiszteletben tartja, hogy nem fogok vele lefeküdni, amíg nem tudom meg ki is ő valójában. - én tényleg nem olyan lány vagyok, akit hazavisz valaki egy estére majd elköszön gyorsan a menet után. Nekem kell az ismeretség, a közelség, egy kapcsolat a másikkal, hogy működjön. Kevés ilyen lányt ismerek manapság, de csak mert szerintem rossz társaságban kerestem. - De nem akarok itt ömlengeni neked, miközben tudom, hogy mennyire nem vagy jól, vagyis gondolom nem vagy megbékélve ezzel az egésszel. - kicsit olyan, mint én, csak teljesen más világban. Ő is függetlenedni akar, nehéz neki, ahogy nekem is, mondjuk az én gondjaim az övé mellett igen törpének tűnnek. Igaz abban nagyon eltérünk, hogy engem sosem erőltettek semmire, és ha valamiben ellent mondtam nekik és ész érvekkel tudtam alátámasztani, akkor néha visszanyertem a bizalmukat egy egy dologgal kapcsolatban. Vele nem tudom ez mennyire van így, de szeretném azt hinni, hogy mások szülei is tudnak olyan jófejek lenni mint az enyémek, de persze ahány család, annyi szokás, és nem élhetek álomvilágban ezzel kapcsolatban.
Amióta New Yorkban élek, távol a szülőhazámtól, sikerült sokkal több barátra szert tennem, mint amennyi valaha is volt Törökországban. Talán ez azért van így, mert távol vannak tőlem azok az emberek, akik bele szólhatnak az életembe. A családom. Mindig is vigyáznom kellett azzal, hogy kivel beszélek, hogy hova járok, itt viszont nincs aki ellenőrizzen, így nekem sem kell különbséget tennem gazdag és szegény között. Számomra minden embernek egyforma értékei vannak, nem szoktam azzal foglalkozni, hogy kinek mennyi pénz van a pénztárcájában, vagy hány darab gyémánt ékszer lóg le róla. Szentül hiszem, hogy az embert nem az anyagi értékek teszik azzá, aki, hanem a lelke, ami vagy romlott, vagy nem. Mert biza a gazdagoknál is vannak rossz emberek és jók is, ahogyan ez fordítva is igaz a szegényebb rétegre. Elég jó ember ismerő vagyok, általában elég egy-két találkozás ahhoz, hogy felismerjem az emberekben a jót, vagy akár a rosszat is. Savannah azok közé tartozik, akikben minden megvan ahhoz, hogy szeretni lehessen. Kedves, barátságos, ha kell humoros, álmodozó és hisz önmagában, ami nagyon fontos dolog. Mert az az ember, akinek van hite, és elég önbizalma, az bármit elérhet az életben, amit csak akar. Talán ez hiányzik belőlem a leginkább. Az apám annyira belém nevelte azt, hogy nélküle és a támogatása nélkül soha nem fogok elérni semmit, nem leszek senki, hogy néha valóban elgondolkodok azon, hogy igaza lehet. Hol lennék most, ha Ő nem lenne? Kevés esélyt látok arra, hogy el jutottam volna Amerikáig az egyetem miatt, vagy, hogy itt el tudnám-e egyáltalán tartani saját magamat. Az rendben van, hogy dolgozok, de a fizetésem önmagában kevés lenne mindahhoz, hogy azt az életet élhessem, amihez hozzá vagyok szokva. Én nem tudom azt, hogy milyen nélkülözni. Aztán a másik felemmel úgy vélem, hogy talán sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb lenne az életem. Lehet, hogy kicsit szerényebb körülmények között kellene élnem, sok mindenről le kéne mondanom, amihez hozzá vagyok szokva, de cserében boldog lennék. Én nem vagyok az a fajta ember aki elégedetlen lenne bármivel is, gyerekként sem követeltem túl sok dolgot, mégis mindent megkaptam készen. Épp ezért talán nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy szembe menjek az életemmel és valami mást alakítsak magamnak. Mert tudom, ha az apám megharagszik, és valóban le mond rólam, akkor az egy életre szóló lenne. Nem csak pár hétről szólna. A bátyámmal is megtette ezt, még nekünk is megtiltotta, hogy szóba álljunk vele. És mikor mindez az eszembe jut, akkor ismét pánikba esek. Mert mi van akkor, ha nem sikerülne önerőből a sarkamra állnom és még családom sem lesz, aki segítsen, ha éppen valami rosszul sül el. A barátnőm lelkesedése engem is energiával tölt fel, és irigylem azért, amiért képes ilyen kitartóan hinni valamiben, amit nagyon akar. Pontosan ez az, amiért én is hiszek benne. - Nagyon elszánt vagy, így biztos vagyok abban, hogy menni fog. Alázd le a férfiakat. - kacsintok rá, majd egy újabb kortyot iszok a koktélomból, amiből minél többet iszok, annál finomabb kezd lenni. Így talán bátrabban tudok mesélni az életemről, amit annyira nem szeretek. Látszik Savannah-n, hogy először azt hiszi, hogy valami rossz poént dobtam be, majd az is feltűnik, ahogy hirtelen megváltoznak az arcvonásai, amikor én nem kacagok. Bár nevethetnék az egészen én, bárcsak valóban egy rossz vicc lenne ez az egész. - Az apám szerint nem létezik a szerelem. Szerinte mindenki érdekből választ magának párt, akit egy idő után megszoksz, és ez amint megtörténik, boldog lesz a házasság is. - vonok vállat egy újabb korty után, és csak ekkor tűnik fel, hogy mindjárt elfogy a második poharam tartalma is. Ennyi épp elég is lesz mára azt hiszem. Úgysem hiszem, hogy létezhet az az alkohol mennyiség, ami el tudná feledtetni velem a rám váró sorsomat. Nálunk ez az érdek házasság elég nagy divat, főleg azok között, akik a felső körben mozognak, de nem igazán ismerek olyan házaspárt, akik ki csattannának a boldogságtól. A szüleim sem azok. Anya csak próbál alkalmazkodni az apám rigolyáihoz, apa pedig megtűri maga mellett. Én egyáltalán nem így képzelem el a házasságomat. Bár még sosem voltam úgy igazán szerelmes, nem éreztem még azt a bizonyos szikrát, amit éreznem kellett volna, de mégis van egy apró reményem, hogy talán majd egyszer. Bár ha házasodnom kell, akkor egyre kevesebb hitem maradt ebben is. - Nálunk nem igazán fontos a szerelem. Csak az, hogy legyen egy társunk. - pontosan azért nem szeretek az életemről beszélni, mert az emberek furcsának tartják, sokan vannak, akik még el is ítélik az ilyen életet. Ezért nem haragszom, hiszen az, aki nincs ebben az egészben benne, az nem is értheti. Néha még én sem értem, hogy miért van ez így, de megtanultam alkalmazkodni az élethez. Vagy pontosabban az élet tanított meg alkalmazkodni az apámhoz. - Bár csak ilyen könnyű lenne minden. Ha ismernéd az apámat, akkor megértenéd, hogy nem olyan könnyű vele szót érteni. Elég vaskalapos ember. Amit egyszer eldönt, abból csak valami csoda beszélheti le. - remélem, hogy ezzel le is zárjuk ezt a témát, már így is túl sok mindent mondtam, amit nem kellett volna, éppen ezért váltok át ismét rá, mert ahogy látom az Ő életében sok vidám dolog történik, nekem pedig most épp arra van szükségem. Egyébként sem szeretek másokat az én nyomorommal fárasztani. Ezt a dolgot úgyis nekem kell végig vinnem, sajnos nem sok ember van aki segíteni tudna. Vagyis lenne. A jövendőbeli férjem, aki remélem, hogy sokkal reálisabban gondolja végig ezt a dolgot és azt mondja, hogy nincs az a pénz, amiért feleségül venne. Érdeklődve hallgatom a Savannah szavait és remélem, és bízok abban, hogy így legalább egy kicsit sikerül megint vissza hozni a kellemes estét, aminek indítottuk. - Ne bízz meg benne túl korán. Hagyd, hogy egy kicsit bizonyítson, ha valóban téged akar, akkor várni fog rád. Bármeddig. - kicsit viccesnek tartom, hogy pont én akarok neki szerelmi tanácsokat osztogatni, mikor hagyom, hogy mások döntsék el a saját szerelmi életemet, de tudom, hogy Savannah sosem élne vissza azzal, amit az imént elmeséltem neki. Talán nem is kellene tanácsot adjak neki, hiszen okos lány Ő, tudja, hogy mi a helyes és mi nem, de a barátnőjeként úgy éreztem, hogy mégis megpróbálom. Amint ismét megpróbálja vissza terelni a témát hozzám, veszek egy mély levegőt, kifújom azt, majd rá mosolygok ismét. - Az ember a sorsát nem tudja elkerülni. Mindegy, hogy miről beszélünk, az úgysem fog változtatni semmin. Úgyhogy inkább hallgatom a te boldogságodat, mint itt sírjunk az én bánatomon. - Nem szeretem, ha valaki sajnál, vagy szánakozik, mert semmi szükségem arra. Ahogy az apám is mondaná: minek sírok annyit, ha mindenem megvan? Valóban van mindenem, csak épp azt nem tudom, hogy milyen, amikor az embert szeretik.
etekig sirattam magamat belülről és sajnáltatni akartam volna magam, mert ennyire elszúrta egy kisebb baleset az egész életemet, mert akkor azt hittem nekem az a világvége, hogy nem ülhetek többet forma kocsiba, ami az álmom. Persze, akkor nem nagyon szembesültem még Zeyno életéhez hasonló sztorival, ami egy kicsit megrémiszt, másrészről meg teljesen undorodok attól, hogy én egy ilyen úgymond apróság miatt akartam a kardomba dőlni, holott, mások sokkal több minden miatt szenvednek hiányt. Nem azt mondom, hogy nekem az nem volt óriási törés, de valójában eltörpül más problémái mellett. Ha valaki ezt hallaná azt mondaná, hogy egy elkényeztetett lányka vagyok, aki jó dolgában nem tudja mit csináljon és olyaért hisztizik, ami másnak sosem adatik meg. Igen valójában ez így is lehetne, de sosem voltam elkényeztetve, az, hogy mindent megkaptam szerintem egy normális családi háttérrel is megtörtént volna, mert a szüleim olyanok, amilyenek. Viszont a sikereimért én küzdöttem, én harcoltam, dolgoztam és álltam ki annyi versenyt a férfiakkal szemben is, és nyertem. Nekem nem volt elég apám neve, mint ahogy sokan hiszik, talán arra elég volt, hogy sokkal többet kelljen dolgoznom, mint egy csak valahonnan becsöppent pilótának. Az elvárások olykor annyira természetesek egy ilyen családban, hogy észre sem vesszük, de kívülről könnyű azt mondani, hogy persze jó családba születtem. Ezzel nem vitatkozok, a családom tökéletes úgy ahogy van nekem, de a karrierembe nem tudtam beleszületni, megörökölni, vagy átvenni, mert akinek ehhez nincs tehetsége az nem kerül oda ahova én eljutottam. Sokan ezt nem értik meg, és szerinte ez egy kicsit hasonlít Zeyno életére is, az ő világában. A gazdag családi háttér, azt engedi következtetni, hogy az ő élete csodás, mert itt van New York-ban tanulhat, mindent megkap a támogatást, a csodás életet messze a családi fürkésző szemei elől, pedig ezt ahogy hallom nagyon nehezen éli meg. Neki nehezebb, ő nem tud küzdeni, nem tudom egyáltalán lenne e értelme harcolni az apja ellen. - Még jó, hogy több ember is meg tudja cáfolni az apád állítását. - nevetek fel egy kicsit mérgesen. Az a fene nagy nők felé hajló védelmem mindig bennem van, nehéz csillapítani és olykor képes vagyok jobban felkapni a vizet, mint szeretném, annak ellenére,hogy egy egész nyugodt ember vagyok. - Ne haragudj! - kérek tőle bocsánatot, nem hinném, hogy pont az hiányzik neki, hogy én oktassam ki erről, na meg förmedjek fel az apja ellen. - Csak nekem ezt nagyon rossz hallani, nehéz felfogni az egészet, annak örülök, hogy legalább egy kicsit volt szabadságod, de akkor lennék a legboldogabb ha a jövődet is te alakíthatnád. - vaskalapos apa, igen ez érthető, hogy akkor ennyire csak az a lehetséges opció, amit ő mond, mert más nem is megfelelő a lánya számára. Bizonyos értelemben viszont jót akar a lányának, csak a felfogása rossz hozzá, ebbe nevelkedett ő is gondolom, és a felmenői is mind, így ezt a vonalat egyszer majd meg kell szakítani, ha lesz rá lehetőség, mert egyszer oda is el fog jutni a modern élet és a felfogás, ami már nagyon rájuk fér, főleg az ottani nőknek. Tudom, hogy sok neki erről beszélni, így most hagyom pihenni és beszélek az én csodás szerelmi életemről, de próbálom nem úgy tenni, hogy neki közben rossz legyen hallgatni. - Már megbízok benne. - sütöm le a szemem kicsit szégyenlősen. - Nem tudok, úgy nekimenni egy kapcsolatnak, hogy nem adom meg a teljes bizalmat, igazából csak abban reménykedek, hogy ezt nem fogja eljátszani. Tudod, hogy elég sok mindent el tudok nézni, szemet hunyni elég meredek dolgok felett is, ha valakit szeretek. De persze, még nem adom be a derekam, pedig ő megérdemelné, komolyan mondom, hogy megtenném vele a lépéseket olyan tempóban, hogy még én is meglepődnék rajta. - de nem sietem el, valószínűleg így is sokkal korábban fogok az ágyában kikötni, mint terveztem, amikor elhívott randira, de ha így kell lennie, akkor érezni fogom. Na jó, nem tudom ki áltatok, már a futam előtt tudtam, hogy mehet a menet, de akkor sokkalj obban forgott az agyam, mint a testem, így volt stop tábla, ami visszatartson. - Ő azt hiszem várna rám, nagyon sokáig, elég sokszor hoztam olyan helyzetbe, hogy rám mozdulhasson, próba vagy csak az ösztönök nem tudom, de mindig úriember volt. - mosolygok, amikor a hétvégére gondolok. Felteszem a kezeimet, nem mentegetődök, hogy újra szóba hoztam őt, de egyszerűen nem hagy nyugodni az egész sztori amit mesélt, mégis úgy érzem le kell zárnom a témát most, mert nem szívesen beszél róla. A testbeszéde is ellenkezik, és annyit iszik, hogy azt hiszem jobb is, hogy nekem csak alkoholmentes ital került a poharamba. Tudom, hogy az alkohol néha jó hatással tud lenni az agyra, de egy ilyen dolgot elég nehezen fog kiverni neki belőle. - Na jó, komolyan nem szedjük tovább az életedet. - hagyom annyiban, most már tényleg. - De ha az én életem minden egyes boldogságát akarod hallni, akkor szerintem jobb ha mesélek a kellemetlen részéről is. - meséltem neki már korábban, hogy az egyik pilótánk volté letem első szerelme, igaz csak egy csók volt mielőtt repülőre szálltam, sosem mondtuk ki mi van köztünk, mert nem volt semmi, ő ment tovább a csapattal én meg New York-ban rekedtem, és nem beszéltünk 3 évig, neki rengeteg barátnője volt ez idő alatt, nekem nem igazán,mert sokáig vártam. Nem törte össze a szívem, de sikerült túllépnem rajta, mert rájöttem, hogy ő nem más nekem csak egy plátói szívdobbanás,amit jobb elengedni. - Emlékszel a szexi pilótára, akiről meséltem? - kezdek bele. - Ott volt hétvégén és beszélni akart velem, tudod az sem egyszerűbb ha a két tűz közé esel. Teljesen boldog vagyok Caesar és az alakuló kapcsolatunkkal, és nem érzek semmit a srác iránt, de kíváncsi vagyok. - nem nem esnék bele újra, eszem ágában sincs kideríteni mit akar, mert nem onlanék a karjaiba, az egészen biztos. - De nem tudom mit okozna ez a mostani kapcsolatomban. - Caesar tudja az üzenete váltásunkat, ott volt, amikor válaszoltam neki, nincsenek titkaim előtte, de nem akarom, hogy emiatt úgy érezze, hogy veszélyben vagyunk, mert nem. Nekem csak az számít, hogy mi lesz vele és velem, és nem az mi volt a korábbi sráccal, mert őszintén azt kell mondjam, hogy semmi.
Vannak napok, amikor nem gondolva semmire, képes vagyok örülni mindannak, amim van, máskor pedig a pokolba kívánok mindent. Nem mi választjuk meg, hogy hová szülessünk, de azt nagyon is mi magunk döntsük el, hogy hogyan éljük az életünket. Legalábbis így kéne lennie. Nem szeretem az önsanyargatást, próbálom a rosszban is keresni a jót és a szépet, pont azért igyekszem úgy élni az letemet, mintha nem lenne holnap. Tudom, hogy egyáltalán nem jó a múltban ragadni és hagyni, hogy az apám elnyomjon és, hogy döntéseket hozzon helyettem, de jelenleg nem nagyon látok kiutat a helyzetemből. Ha valamit megtanultam az elmúlt életem során az az, hogy nem túl jó ötlet ellenszegülni az apámmal, mert bár a makacsságomat jó részt tőle örököltem, de mivel van pár évtizedes előnye, nem hiszem, hogy a javamra tudnám fordítani. Itt Amerikában valahogy minden teljesen más. Mások a törvények, másmilyen az emberek, és nőként könnyebben érvényesül az ember, mint az otthonomban. Néha hiányzik Törökország, a szigorú neveltetésem ellenére vannak jó dolgok is, amik miatt büszke vagyok arra, hogy török vagyok és soha eszembe sem jutott amerikainak vallani magam csak azért, mert egy jó pár éve itt élek. Talán ha az apám másmilyen lenne, mint amilyen, akkor soha eszem ágában sem lett volna idáig eljönni, hiszen a szülőföldemen is van sok nagyszerű egyetem. Az itt eltöltött néhány évem alatt, sikerült sok barátra szert tennem, ez talán azért is van, mert nincs rajtam az a nyomás, amit mindig a családom gyakorolt rám. Azzal beszélhetek, akivel csak a kedvem tartja, én választhatom meg a társaságomat és ezáltal úgy vélem, hogy sokkal őszintébb emberek is vesznek körül, mint Izmirben valaha is. Bár Savannah-t nem ismerem túl régóta. mégis sikerült nagyon hamar be lopnia magát a szívemben. Nem vagyok túl jó emberismerő, nem is bízok meg könnyedén akárkiben, de neki valahogy mégis sikerült elérje, hogy megnyíljak neki. Igaz, hogy teljesen mások vagyunk, másról álmodozunk, de ez valahogy mégsem számít, ha találkozunk. Látszik rajta, hogy feldühíti az, amire rá akarnak venni, ami valahol jó érzéssel tölt el, hiszen ez is azt jelzi, hogy valóban törődni akar velem. Másrészt pedig megnyugtat a tudat, hogy nem csak számomra ilyen teljesen abszúrd ez az esküvős dolog. Hozzá menni valakihez, akihez nem kötnek érzések, és akit nem ismersz igazán, eléggé beteg dolog. De ahogy mondani szokták: az ember nem futhat el a saját sorsa elől. Bár szeretnék elrohanni mindennél jobban, de annyira mégsem tartom magam erősnek. - Elég nagyfejű ember az apám. Nem könnyű Őt meggyőzni arról, hogy nem mindig neki van igaza. - vonok vállat ismét, amitől talán úgy tűnhet, hogy bele törődtem a sorsomban, pedig egyáltalán nem. Amint alkalmam lesz beszélni a jövendőbeli férjemmel, rá veszem majd, hogy beszéljen a családjaink fejével. Az Ő szavára valahogy mindig jobban adtak, mint az enyémre. Bár egy olyan egoista, öntelt alakot, mint Ő, nem biztos, hogy könnyű lesz lekenyereznem, az egyetlen reményem csak az, hogy neki sincs esze ágában sem elköteleződni, ahogyan nekem. - Jelenleg nem nagyon van egy képem, ami a jövőmet illeti. Nem is szeretek rajta rágódni. De hiszek abban, hogy majd minden jóra alakul. Ha meg mégsem. Akkor ez járt nekem. - nevetek fel egy újabb korty után, majd arrébb lököm a poharamat, mert azt hiszem, hogy kezd a fejembe szállni a koktél. Még sosem voltam részeg, sőt még csak ittas sem, nem most szeretném elkezdeni, mire a családomnak érkeznie kell. Még csak az hiányzik, hogy az apám megtudja, hogy milyen helyekre járok iszogatni. Pedig nem is szeretem az alkohol. Sőt, a részeg emberektől egyenesen hányingerem van. Nem akarok megundorodni saját magamtól, szeretnék emelt fővel az emberek szemébe nézni holnap is, így inkább megállok, amíg késő nem lesz. Örülök, hogy nem firtatjuk tovább ezt a témát, nem akarok tovább rágódni a jövőmön, vagy a múltamon, csak és kizárólag a jelennek akarok élni. Jelen pillanatban pedig örülök annak, hogy itt ülhetek Savival és eltölthetünk egy csajos estét együtt. Talán utoljára. - Nekem nincs túl sok tapasztalatom a párkapcsolatok terén, de ha úgy érzed, hogy boldog vagy, akkor mindent tegyél meg azért, hogy működjön a dolog. Sokkal jobb lehet szerelemből cselekedni, mint anélkül. - nem volt túl sok és tartós kapcsolatom, mi törökök nagyon is tartjuk a szokásainkat, hogy az esküvő előtt senkivel semmit, és bár Amerikában vagyok, távol a családomtól, de soha nem jutott eszembe megszegni ezt a szokást. Én amúgy is mélyen legbelül hiszek az igaziban és abban, hogy valahol mindenkinek meg van a párja. Talán gyerekesen hangzik, de attól még így gondolom. - Nagyon örülök, hogy boldog vagy. - mosolygok rá barátságosan, majd az asztalon át a kezéhez nyúlok, hogy megszoríthassam azt. - Te is számíthatsz rám bármiben. - próbálom viszonozni a kedvességet én is, és valóban így is gondolom. Elég jó hallgatóság szoktam lenni, ha túl sok tanácsot néha nem is tudok adni. Szerintem néha egy ölelésnél nincs nagyobb vigasz. Miközben kérek ezúttal egy kávét magamnak s Savinak is, ha szeretné, érdeklődve hallgatom a szavait. Milyen jó lehet annak, akinek nem telik eseménytelenül az élete. Savi aztán igazán tud élni. És ez nagyon jó. Most kell jöjjön menjen, amíg fiatal, mert az élet annyira hamar pereg. Nem, mintha én túl öreg lennék, de mivel mások az elvárások felénk, így nekem nem adatik ennyi minden. - Szerintem, ha fontos a kapcsolatod, akkor hagyd magad mögött a múltadat másokkal. - próbálkozok ismét egy tanáccsal, és reménykedek abban, hogy nem veszi majd úgy, hogy bele akarok szólni bármibe is. Az olyasmi tőlem teljesen távol áll. - Mármint nyilván a te élete, te tudod, hogy mi a legjobb a számodra, de szerintem vigyázz. Nehogy két szék közül, a földre ess! Vagy gondolj arra, hogy te mit tennél, ha Caesar volt barátnője kerülne elő csak úgy a semmiből?
okan kérdezték az egyetemen, akik nem ismertek annyira, csak a francia lányt látták bennem igen menő felmenőkkel, hogy nincs e honvágyam. Mondhatnám, hogy Franciaország az otthonom vajon? Ott karácsonyoztunk hosszú évekig a családdal, ott volt a családi fészek, de valahogy sosem éreztem egy helyet sem otthonomnak. Mindig az engem körülvevő emberek voltak az otthonom, mert akkor éreztem magam jól, ha körülöttem voltak. Nem tudom milyen lett volna, ha francia szokásokhoz híven élem az éltem, mint Zeyno az övét a saját nemzete szokásai szerint. Persze nekünk azért nincsenek ilyen nagyon földhözragadt mániánk például a házassággal kapcsolatban. Az viszont, hogy a franciák a legtöbb népségnél feljebbvalónak hiszik magukat az kétségtelen. Nekem nem rögzül be ez a fajta viselkedés forma, talán nem is vagyok igazi francia, a nyelvemen és a származásomon kívül nem igazán jelzi más a hovatartozásom. Anyám amerikai, apám francia, a két világ találkozás pedig én vagyok, de nem mondanám magam se tipikus amerikainak, se franciának, a bátyám ugyanígy van ezzel. A mi kis kalandor életünk egy kicsit engedi, hogy mindenhova tartozzunk, így könnyebb alkalmazkodni az adott helyhez. Valamilyen téren azért örülök, hogy nem sorolnak be sehova, mert így magam is el tudok rugaszkodni mindkettő nép szokásaitól, nincsenek elvárások, mint Zeynotól. Komolyan nem akarok beleszólni az életébe, nem olyan ember vagyok, még kíváncsiskodni sem nagyon szoktam mások magánéletéről, mert szerintem csak akkor tartozik rám valami, ha az illető magától meséli el, és nem kell unszolni miatta. Nem vagyok erőszakos ilyen téren, mert a pletykálás és a mások kibeszélése nem az én asztalom szerencsére, így nem szomjazok olyan információkra másoktól, amit csak nagy nehezen lehet belőle kihúzni. - Biztos vagyok benne, hogy neked nem ennyi járt. Sokkal többre vagy hivatott, ha mégis belemész ebbe az egész hülyeségbe, akkor is ki fogod hozni belőle azt ami neked jó. - próbálom biztatni, de legfőképpen magamat, hogy ne akarjak mindenáron olyan ember lenni, aki a szavakkal akarja irányítania másikat, főleg mert nincsen tapasztalatom abban, amit átél szerencsére. Nem akarok olyanról észt osztani, amiről fogalmam sincs, neki sem egyszerű, elég nagy csatákat vívhat magában. Tudom milyen, amikor meg akarsz felelni apádnak, én is meg akartam, teljesíteni akartam, engedelmeskedni, nálam a példaértékű élete volt a kiváltó ok, neki egy kicsit más. - Az igazat megvallva, én sem tudom miként működhet egy igazi párkapcsolat. A miénk, Caesarral csak úgy megy a maga útján, nem kell semmin feszkózni, nincsenek felesleges körök, nincsen féltékenykedés, pedig hidd el bőven lehetne mindkettőnk részéről. - mindketten tudjuk, hogy kinek milyen élete volt ezelőtt, neki igen kalandos csajokkal dúsított, az enyém meg egyszerűen pasik körül forgott, bár nem olyan értelemben, ami miatt féltékenykedni lehetne, de az életem nagy részét nem nők között töltöm. - Pontosan ezért sem akarom neked ebben osztani az észt sem, de azért határozottan örülök, hogy nem érzem magam mégsem kezdőnek annak ellenére, hogy egy ilyen nagyon jól működő kapcsolatban még az vagyok. - nagyon az elején vagyunk tényleg, de nagyon jó érzés,hogy már most tudom, hogy nem lesznek olyan nagy bökkenők köztünk, amit ne tudnánk megoldani. Mennyivel könnyebb, így stressz nélkül benne lenni valamiben. - Köszönöm! - nézek rá hálásan a kávé miatt is és a bizalmáért is. Nem lehetett egyszerű elmondania nekem és mindezek után még jól közöltem vele, hogy én milyen boldog vagyok. Egy kicsit szemétnek érzem magam, hogy az ő nem éppen rózsás helyzete közepette áradozok mérhetetlen boldogságomról, de nem tűnik úgy, mint akit különösebben zavarna. Tudom, hogy nem törődött bele a jövőjébe, de azzal is tisztában vagyok, hogy én nem fogok tudni rajta változtatni, hiába is firtatnám tovább. Érzem rajta, hogy nem szívesen beszél róla, terelné a témát valami olyanra, ami mégis kicsit pozitívabb, én pedig egy olyan dolgot hozok fel, ami nem feltétlen a boldogságról szól, inkább a zavartságról az én életemben is. - Tudod ő nem teljesen a múltam, apunak még mindig ő a legjobb sofőrje, és mielőtt a kis incidens megesett volna nagyon jóban voltunk. A barátom volt, vagyis még mindig az csak egy kicsit eltávolodtunk egymástól. - kicsit nagyon, 3 év beszélgetés nélkül és egy nem éppen megbeszélt lopott csók után nem tudom mennyire maradhat még mindig a régi. - Caesarnak elmondtam, hogy mi volt, azt is, hogy a barátom és szeretném megbeszélni vele. Nem volt sosem a pasim és nem is szeretném ebben a titulusban látni. Amíg ezeket úgy tudom megbeszélni a pasimmal, hogy a szeme sem rebben és én sem leszek ideges a témától szerintem nem lesz gond ha mégiscsak nyer a kíváncsiságom. - egészséges egy kapcsolatban az őszinteség, mert nagyjából elvárt is lenne, sokan mégsem élnek ezzel a nagyon egyszerű módszerrel. Tudom, hogy nem fogja magára venni Caesar ha mégis találkoznék vele, és megbeszélnénk, még az sem lenne kizárt, hogy vinném magammal a barátomat, mert szeretném ha ez a két fiú jóban lenne, mindketten sokat jelentenek nekem, a barátaim a családom és a családom része lett Caesar is. - Nincsen olyan mérhetetlenül rossz tapasztalatom a pasikkal, amiért azt mondanám a volt barátnőre, hogy ne akarjon barátkozni vele Caesar, mert akkor is tudom, hogy engem akar és bízok benne annyira, hogy ebben ne kételkedjek. - ezt határozottan így hiszem, enélkül az erős bizalom nélkül nem is tudnék létezni senki mellett, mert nem kellene sok idő addig, ímeddig beleőrülök a saját magam féltékenyfgésébe, de az nem is én lennék.
Kezdőlap
