Amennyire kellemes, úgy ugyanannyira fura is ez a helyzet Camillaval. Van benne valami érdekes kettősség, melynek egy része biztos és kitörölhetetlen, a másik pedig sok szempontból összezavaró. Az este folyamán többször is azon kapom magamat, hogy a tetőn történteket veszem elő, mint egy filmet melyet újra és újra előre tekerek, közben pedig apró jelentős kis részletekre szedem őket. Az akkor zajló beszélgetésünk jár a fejemben, meg az érzelmi világ amit a tudat hozott magával, hogy a tetőn lévő, akkor még számomra idegen nő mire is készült pontosan. Camillaval szembe állva sokszor ott él bennem a késztetés, hogy rákérdezzek az akkor történtekre, még ha kifejezetten meg is kért arra, hogy ne tegyem. De nem tudhatom mit hoz számunkra a jövő és akarhatom én az újra találkozásunkat, ha éppen ő nem tartja helyesnek. Lehet, hogy ez egy ilyen utolsó utáni pillanat, én nekem pedig most kellene minden eddig ki nem mondott kérdésemet felsorakoztatni neki. Előhozakodni a költözésemmel meg annak indokaival és a tetőn történtekkel. Mert ha most nem akkor mikor? A kérdések viszont lufiként szállnak el az erre alkalmas pillanatokkal együtt és a pohár mélyén találkoznak. Minden elfogyasztott korty csak távolabb visz attól amit szeretnék és közelebb ahhoz, hogy el is feledkezzek róla. Részben úgy gondolom erre is van most szükségem, mert őt látva minden túl intenzív, túl sok, én meg ezzel szemben részben gyenge is. Camilla megérdemli az igazságot, de ezzel szemben én nem az évekig tartó szótlanságomnak köszönhetően. Ő követelhet magyarázatot, de nekem nincs jogom felhozni a tetős incidenst. Zavaró helyzet ez és az elfogyasztott italokban keresek erre választ, míg nem újra a látóterembe kerül, hogy kimentsen ebből a mókuskerékbe formálódott helyzetből.
A kocsiban ülve nyomorultul érzem magamat és sejtéseim szerint így is festek. Sophie viszont örül nekem és úgy próbál társalogni velem mintha csak napokkal ezelőtt találkoztunk volna, miközben Camillaval kettőnket megesz a feszültség. Ettől eltekintve nem mutatom ennek jelét és csupa tényeket sorolok fel amiket az agyam még képes előhalászni a megannyi összemosódott élményből. Voltak jó pillanataink. Töredékei csak az estének, de attól még valósak és számomra megmaradnak. Hiányoztak a beszélgetéseink vagy csak azok a percek amikor egyszerűen léteztünk egymás társaságában, miközben bíztunk a közös jövőnkben. Megvoltak a magunk gondjai, de akkoriban valahogy ez mégsem kavart akkora port, elvégre mindketten tudtuk, hogy amíg ott vagyunk egymásnak, addig a megoldásra is rájövünk. Most nincs ez így, mert a szavaim nem tükrözik a valóságot. Hiába bizonygatnám minél változatosabban a bizalmamat, attól még nem lenne jelen. Az akkor meghozott döntések és annak körülményei tettek erről.
Az autó lelassít, én pedig csak sodródom az engem körülvevő eseményekkel. Camilla a háttérben marad a húgával, engem pedig egy szobába kísérnek. Nem érzem magamat fáradtnak, mert mondanivalóm lenne bőven, mégis a magam mögött események és gondolatok mázsás súlyként nehezednek rám és nyomnak el. A köszönöm legalább ötször és egymást követve hagyja el a számat, olykor egy jól vagyok-kal együtt, amire senki nem kérdezett rá, de kedvem van bizonygatni a még megmaradt függetlenségemet. Amennyire csak tudom szalonképessé teszem magamat; a cipőmből kibújok, az ingemen meglazítom a gombokat, hogy ne fojtogató indaként érződjenek a nyakam körül, aztán elnyúlok az ágyon ahová határozottan terelgettek eddig is. Néha elkapom Jürgen együttérzéssel vegyített szavait meg a rövidre szabott nevetését amikor éppen másfelé indulok vagy olyat mondok aminek csak az én fejemben van értelme. Camilla biztosan ki tudná hámozni őket ebből a rejtélyes burokból, de számára a távolság nyújt segítséget, nem az én pátyolgatásom. Motyogok még valamit, egy karomat pedig a párna alá csúsztatom és úgy szorítom szédelgő fejemhez mintha annak kényelme megállítaná a világot. A gondolat irreális, de mégis működőképes, mert épp csak percekre nyúlt ideig tart, de végül a külvilág megszűnik körülöttem.
A reggel rövid és tömören: borzalmas és megfordul a fejemben, hogy Sophiék valamelyik állatkája az éjszaka folyamán fejbe is rúgott. Amennyire csak tudom összeszedem magamat és felmérem a környezetemet. Az ágy melletti kis széken egy üveg ásványvíz hever, mellette egy-két gyógyszer. A közelebbi fotelbe egy gondosan összehajtogatott pulóver-farmer kettős, felette pedig egy fehér törölköző, rajta egy üzenettel Sophietól, hogy ezeket nyugodtan felhasználhatom. Az óra szerint még piszok korán van, szóval fogalmam sincs mikor ébredhetett ő ezek után, de végül magamhoz veszem a nekem kikészített cuccot és kisunnyogok a fürdőbe, hogy egy zuhannyal emberibb formába szedjem magamat.
Mire végzek a házat már az összetéveszthetetlen kávé illat tölti be. A zuhany némiképp felébresztett, de még mindig gyűrött a képem és a szervezetem kívánja a koffeint.
A konyhában Sophie köszönt, én pedig kissé karcos hanggal szintén őt, melyet egy hálásabb köszönöm követ amikor felhívja a figyelmemet a kávéra. Ki is töltök magamnak egy bögrébe és egy-kettőt fújok rajta mielőtt rövid és lassú kóstolással megkezdhetném. Ökörnek érzem magamat az este után, de ma már kerülni fogom az alkohol minden létező formáját.
A telefonomra néznék éppen rá amikor Sophie kétségbeesett hangja tölti be a teret. Egyből leteszem a bögrét és sietős léptekkel haladok a kiabálás irányába, majd egyből ki is szúrom őt, aztán Camillat is.
- Mi történt? - haladok beljebb, de Sophie se tudja hirtelen megmondani. Arról magyaráz, hogy lázasnak tűnik és alig akart felébredni. Az ágyhoz lépek és egyből megérintem kézfejemmel a homlokát amely még így érintésre is jóval melegebbnek tűnik.
- Sophie, tudnál hozni nekem egy lázmérőt? És Jürgen itthon tartózkodik? - ő bólint, ám magam sem tudom melyikre, de mivel hozzáteszi, hogy szól neki, így gondolom mindkettőre szólt.
- Camilla, hallasz engem? - érdeklődöm tőle, mert úgy tűnik ébren van, de kissé bágyadtan. Én eközben a nyaka környékén tapintom ki pulzusát, mely hevesebb és a egyenlőtlen levegőteleinek is a hozadéka, amit a láz válthat ki belőle. Épp úgy mint a bőrén megjelenő libabőr és a kezének hidegsége amelyet megérintek miközben eligazítom rajta a takarót.
Sophie nemsokára befut, nyomában pedig Jürgen is. Előbbi a lázmérőt nyújtja át nekem, amit bekapcsolva egyből eligazgatok Cami hónalj hajlatában.
- Jürgen, én nem szívesen mozdulnék Camilla mellől most, így beugornál nekem a motelbe az orvosi táskámért? A kulcs a szobában van a zakóm zsebében. - célzok itt arra a helyre ahol korábban aludtam és mivel igent mond, így a címet és a szoba számot is megadom neki.
- Sophie, tartotok itthon lázcsillapítót? - máris fordul, hogy megnézze, én pedig kisimítom Camilla arcából a szőke tincseit amíg a lázmérő jelzésére várok.
- Itt vagyok. Rendben leszel. - mivel eléggé kába és csak pillanatokra van magánál így nincs lehetőségem kérdezgetni további tünetekről, de elsőre az alap problémával kell megfogalmaznunk, melynek értéke egyértelműen rajzolódik ki számok formàjàban a magam előtt tartott làzmérőn.