Jellem? Tulajdonságok? Mit tudnék ezzel kapcsolatban mondani? Milyen vagyok? Mimóza talán? Cseppet sem. Érzékeny vagyok a világ dolgaira, ugyanakkor a világ tele van mindenfélével, amelyek vagy vidámságot, vagy bosszúságot hoznak. Mint a víz, vagy a tükör, amibe ha belenézel, csak magadat látod.  Csendes, végtelenül türelmes, intelligens. Nem egy őrült a szabadéletben, sokkal inkább tartozok a visszahúzódó kategóriába, noha bennem is lakozik egyfajta vadság. Nem a pszichés gondok fajtából. Tudok hülyeségeket csinálni, bár szeretem előbb mérlegelni a dolgokat, mielőtt megtenném azokat. Viszont az sem ritka, hogy pimasz vagyok egyesekkel szemben, amihez hozzákapcsolódik a sajátos humor is. Elfogadtam, hogy nem vagyok olyan, mint sokan mások és soha nem is lehetek hozzájuk hasonló. Megtanultam, hogyan álljak ki magamért, ha nem akarom, hogy teljesen elnyomjanak, de egyben azt is, hogy hol a helyem. Értékelem azokat az apróságokat az életben, amelyek mellett sokan egyszerűen elmennének. Vagy, mert nem érdekli őket vagy, mert olyan régen élnek, hogy már észre sem veszik azokat. Szeretem az életet minden nehézségével és könnyedségével együtt. Szeretem a pillanatot megélni. Szeretek gyorsan dönteni, de ezzel együtt megállni és átgondolni is a dolgokat. És ettől még nem hiszem, hogy gyenge vagy puhány lennék.
Nekem is van véleményem és ki is állok mellette. Vannak elveim és tudom mit akarok. Alapvetően kifejezetten normális és barátságos tudok lenni. Nincs bennem felsőbbrendűségi érzés.
Szeretek szórakozni, kedvelem mások társaságát, de ezzel együtt kifejezetten zárkózottnak tartom magam. Megannyi titkom van, amiket nem adok ki és nem is vágyom arra, hogy velőmig megismerjen bárki is. Vágyom a normális életet, és élvezem annak minden percét, ami kijut belőle.

Egyéb tudnivaló róla:

Magassága: 175 cm
Édesapja koreai (Hwanhee/Jeremy), édesanyja (Joanna) ír származású

Hajszíne: sötét barna
Szemszíne: sötét barna
Szemüveges. Otthon azt hordja. Ha kimozdul otthonról kontaklencsére vált.
Anyanyelv: korea és ír /kelta ág-gael nyelv/, angol

Édesapja megtanította az írásrendszerükre, mikor a fiú 4-5 éves lehetett.  

Harcművészeti tudása: thekkjon pusztakezes (koreai nagyszülők tanítása volt nyári szünetek alkalmával), Taekwondo

Célok: Édesapja ugyan azt akarja, hogy a srácé legyen majd a vállakozás, ám az öreg hiába mutogatja mit és merre hogyan csinálja...a fiú csak tetteti, hogy érdekli mindez. Ő segíteni szeretne a siket-némáknak, ezért is tanulta meg a siketek jelnyelvét. Szeretne majd tanár lenni, de ehhez sok mindent el kell majd érni.
 
Blu-ray DVD -k nagy gyüjtője. Tele van a szobája ezekkel. Ez mellett PS4 konzol és játékai vannak.
Az akváriuma bölcsőszájú és egyéb halaknak ad otthont. Néha elfelejti kitakarítani és etetni őket. Talán megunta. Talán nagyobb kihívás kellene neki.  
Szeret: Ps játékok, kirándulások, a káosz a szobájában, koreai hip-pop zene hallgatása és tanulása, béke és csend, repülő makett gyűjtés (rengeteg van már belőle)
Nem szeret: rend a szobájában, ha igazán mérges vagy fél akkor koreaiul beszél, verekedni, vagy ha valaki nem áll ki magáért

1gwon

- Anyáddal elváltunk. Neked hozzám kellene költöznöd! - közölte apa anyanyelvén, miközben leült az ágyam szélére és figyelte a játékot, amit a ps-el nyomtam. Rápillantottam, miközben a szokott gombot megnyomtam, hogy a harcistílust megkezdje az emberem. Tétován ráztam meg a fejem lassan, nem értettem miért ezt akarja.  
- Hülyeség. Itt jó helyem van. Miért mennék át hozzád és a nődhöz? - fordultam vissza a játék felé, hallottam sóhajtását.  
- Édesanyád a betegsége miatt biztosan elveszíti majd a munkáját. Ha ez megtörténik akkor ennél már csak lejjebb fogja találni magát. Elveszti a tetőt a feje fölül... nem akarod ezt visszahallani máshonnan, hogy édesanyádnak milyen problémákkal kell szembe néznie, nem? Tudod milyenek az emberek, mikor megtudnak egy csomó plusz információt. És ez mellé még zúg ívó is... mi van ha piásan megy érted az iskolába? Vagy ittasan megy szülőiértekezletre?  
Meghökkenve néztem rá apa komoly arcára. Ilyennel miért hazudna? Láthatta. Együtt éltek, mindennap látta őt... ettől akarna megkímélni? Egész eddig le voltam tojva mert a munkája volt a fontosabb...akkor most miért akarja hogy hozzá költözzek? És mi lesz a sulival? Mi lesz majd anyuval?
- Költözz hozzám. Csinálunk klassz programokat. Elviszlek vidámparkba, Disneylandbe, moziba. Kipróbálhatunk egy csomó ízesítésű hamburgert. Repülőbe is beültetlek.  - az utolsó szavaira felcsillantak a szemeim. Egy remek dolog az egész szónoklatában. És mi van ha nem tartja meg? Mármint az eddigi szavait? Mi van ha tényleg több időt akar velem tölteni, most hogy betöltöttem a tizenhatot? Mi van ha erre várt, hogy valami normálisabb programokat tudjon velem csinálni? Jobbakat mint amit eddig anyuval. Extrémebbeket. Klasszabbakat.  


2gwon

- Apa! Nézd! Repülő bemutató lesz a … - izgatottan mutattam meg a telefonomban a hirdetést, miközben apa előtt megálltam. De ő közbe szólt kicsit ingerülten.  
- Ne most Jayce! A naplómat keresem. Égen-földön nem találom. Nem vetted el remélem! - tolt kicsit félre az útból, hogy átnézze a kanapénak is minden egyes szegletét. A nőci az ajtóban állt meg, miniszoknya és ing volt rajta. Mosolygott. De ez olyan más mosoly volt, olyan...nem tettszett.
- De Apa! Egyetlen egy nap lehet lefoglalni a jegyeket rá... - újra belekezdtem, de apa már idegesen emelte fel a hangját, miközben felém fordult.
- Mondtam, hogy ne most! Adok pénzt, foglalj le valami jó helyet és menj el egy barátoddal. Nem érek rád! - szavai végeztével egy újabb lépést tett meg a naplójának felkutatásában. Leeresztettem a mobilt tartó karomat, keserű pillantással figyeltem a kutató szempárt, a feszes testtartást. Az apámat. Aki tett egy ígéretet, ha eljövök hozzá. És nincs ideje egy napló miatt!  
- Hazug vagy! - csúszott ki ajkaimon mindez. A nő lassú, ám méltóságteljes léptekkel közeledett, az ő pillantása fagyos volt, már-már megvető, amit egy perccel később az arcomon csattanó, fájdalmas pofonnal erősített meg.
- Ilyet ne mondj még egyszer az apádra! Rengeteget dolgozik.... - szavai hidegen csepegtek le ajkairól, ridegen néztem rá, majd elhátráltam tőle és felszaladtam az emeleti szobámba. Apám persze semmit sem szólt, fontosabb volt számára a napló. Bevágtam az ajtót, kattant a zár is, majd a hajamba túrva körbe forogtam kicsit. Ebben a káoszban döbbentem rá, hogy én Jayce Long Nguyen, a családom elsőszülött fia, apám szemében szinte nem is létezem. Olyan hevességgel vágott mellbe ez a felismerés, elbőgtem magam. Keservesen, vigasztalhatatlanul, ahogyan csak a kicsi gyermekek képesek sírni tehetetlenségükben.


Az iskolába apa vitt el, persze a nagybetűs nő is velünk jött, így hátra kényszerültem. Elől szeretek ülni, de így ez kuka a mai napon. Lefékezett a szokásos helyen az iskola előtt, kikötöttem a biztonsági övemet és nyitottam az ajtót.
- Jayce. - szólalt meg apa koreaiul. Lassan pillantottam felé, bele néztem a sötét szemeibe. Elmosolyodott. Ez a kedves mosolya volt, amit szeretek tőle. Amit mindig is szerettem az egész férfiben. Olyan megnyugtató volt mindig ezen része.  
- Ügyes légy! Számítok rád!- folytatta, kiléptem az autóból, becsuktam az ajtót, majd odébb álltam. A nő lágy mosollyal és úriasszony mód integetni kezdett, majd elhátráltam, hogy az épületbe tartsak. Ma lesz egy vizsgám, azon ha túl leszek, akkor megkönnyebbülök némileg. Csak egy kicsit, de az bőven elég lesz számomra. Utána meg érdekesebb lesz a nap és végre újra baseballozhatunk! A legjobb lesz a mai napban.  
Délután hatra értem haza. A táskámban kutakodtam a kulcsom után, de nincs benne. Emlékszem, hogy bele tettem de most...nincs. Elhagytam volna? Vajon merre lehet? Kiöntöttem a táskám tartalmát, nem volt nyoma, visszahalmoztam bele újra mindent. A zsebeimet is átkutattam, de az az átkozott kulcs nem volt sehol. Telefon elő és apát hívtam kétségbeesetten. Mikor a hatodik kicsengés után sem vette fel, már kicsit félni kezdtem. De csak a hangposta volt a túloldalról, így beleszóltam.
- Apa nem tudom hol vagy, de nincs meg a kulcsom. Haza tudsz jönni?- ennyit tettem az üzenetbe és vártam. Húsz perc múlva újra hívtam az öregemet, de nem vette fel és megint csak a hangposta volt. Ott cövekeltem az ajtó előtt, így körül jártam, de semmi mozgás nem volt. Lelépett valahová? Újra hívtam, úgy másfél óra múlva. Lementem a játszótérre is közben, leültem a hintára és vártam. De nem hívott vissza. Még Sms-t is küldtem. Felhívtam az otthoni vezetékest is. Felhívtam a nőcijét is, de az meg nem volt kapcsolható. Aggódni kezdtem, járt az agyam mindenen, mi van ha nem jönnek ma haza? Mi van ha baleset érte őket és... picsába. Éhes vagyok! Szomjas vagyok. Kiszúrtak velem. Ez se az én napom. Visszatértem a házhoz, újabb hívást intéztem. Eszembe jutott anya, hogy elkellene mennem hozzá...de lemondtam erről a tervemről. Mi van ha rosszkor keresem fel? Mi van ha olyan állapotban van, amire nem vagyok felkészülve? Így minden reményem Aaliyah volt, hogy ma éjjelre befogadnak és adnak egy párnát a fejem alá, meg valami kaját is a gyomromba. És csak imádkozhatok, hogy anyát ne keressék fel, mert ott csövelek náluk. Mert apa nincs sehol és nem tudok bejutni a házba. Kicseszés.  

mueum

- Anya, te is tudod, hogy a baseballnál két kilenc fős csapat van, de csupán az egyik oldal játszik. A csapatok védekezés és ütést felváltva végzik. Az ütő csapat a támadó csapat a pályán levő a védekező.  Eddig meg van? Nah most képzeld oda Tod-ot. Azt a szemüveges fogszabályzóst. Nem tudta elütni a labdát. Az edző is röhögött, mert nem hogy a labdát nem találta el, az ütőt is eldobta közben. Szóval ez az idióta akar profi baseballos lenni. Kíváncsi leszek meddig bírja. A lényeg az, hogy négy hónap múlva élesben megyünk neki a Póniknak! Érdekes lesz! Én már nagyon várom, de addig sok felkészülést igényel a dolog. - rengeteget magyaráztam egyszerre, izgatott voltam és felvoltam ez miatt spanolva. Anya meg csak mosolygott. Hogy rajtam-e vagy azon, hogy örültem, mint majom a fejének, nem tudom. De ott volt testben és lélekben is velem.  
- Anya! Rajtam mosolyogsz? - tettem fel egy ártatlan kérdést, de a mosoly nevetésbe fordult át. Értetlenül álltam kis ideig, de aztán anyával együtt nevettem. Imádtam anyával lenni. Imádtam a programjainkat, amiket közösen szerveztünk meg és kihagytuk belőle mindig apát. Ha anyának nem volt ideje azt mindig megértettem, de igyekezett, hogy jóvá tegye.  

chimmug-ui bugwa

A kinti plakátból ítélve sokkal jobbnak hittem a filmet. A vásznon viszont rémesen unalmas. Mocorogtam is a székemben, mert ráadásul az is kényelmetlen lett. Két és fél órán keresztül mozdulatlanul ülni? Igen, mert a többi moziba járó tag nem díjazza azt, ha megzavarná valaki a filmet. Ez persze érthető… egy jó filmnél, de ennél nem. Legszívesebben felkeltem volna és kisétáltam volna innen. Csak nem akartam elrontani ezt az anya-fia napot, ha már egyszer nyertünk rá kupont. Vagyis inkább a család nyerte, de három felé nem lehetett elosztani a kettő jegyet. Én átadtam volna az ősöknek, hogy menjenek nyugodtan ők a programra. Aztán valahogy úgy voltam vele, hogy miért is ne lehetnék én, aki anyával csinál valamit? Egy marék nachost tömök a számba, nem épp sikeresen.  Jobban szerettem anyát ahhoz, hogy bajt hozzak a fejére, szóval senkivel sem keveredtem vitába semmi miatt sem. Ki is mehettem volna a filmről, de az olyan snassz. Ha már „fizettünk” a jegyekért, legalább végig szórakozom a filmet másmilyen mód. Mekkorát kellett csalódnom. A filmben természetesen, mert anyával nagyon is jól éreztem magam, de a vásznon lévő mozgóképnek csúfolt valami elrontotta ezt az egész dolgot.



Apa autójának neki ütöttem a baseball labdát, az eleje kapott egy csinos horpadást. Jó, tény, talán nem az utcán kellene gyakorolni ilyesmit a haverokkal. Apám idegesen szaladt ki a házból, ahogy a kocsijának riasztóját meghallotta. Vészjósló tekintete volt.
- Uppsz... - csúszott ki mindez ajkaimon. Féltem? Talán egy kicsit.  
- Mit műveltetek?! - dörmögte, egyre dühösebb tekintettel.  
- Hát... az úgy volt...- kezdte el a haverom, de egyből közbe szóltam.  
- Az úgy volt, apa, hogy csak ki akartuk próbálni, hogy milyen az új ütő, mert annyira iszonyatosan menő ajándékot kaptam tőled!
- Te most hazamész! - mutat a haveromra, aki egyből haptákba vágja magát, majd lepacsizva velem ott hagy. Apa rám mutat, majd int, hogy menjek be vele a házba. Már tudom mire is számítsak, így csak hallgatok mélyen. Behúzom a nyakam, mert úgy tűnik, ez nagyon nem az alkudozás ideje; némán pislogva, biztonságosan nagy távolságot hagyva követem őt a folyosón, hogy ha meggondolná magát a fenyítéssel kapcsolatban, akkor se érjen el.  
- Ezért megérdemelnél egy alapos seggberúgást, fiam! - nagyon ideges volt. - Sikerült elintézned ezzel, két hétre szobafogságot kapj. A kocsidról jövőre ne is álmodj egy ideig!
Nem jutok először szavakhoz, pár pillanatig, talán egy teljes percig csak kapkodok levegő után, eltátott szájjal, és meredek arra az emberre, aki a példakép volt hosszú éveken át. Nem értem, mik hirtelen ezek a szavak, amik elhagyják a száját, s miért. Arcomra kiül a veszteség, a fájdalom, a becsapottság érzése.  
- Szobafogság? Ezért? Ne már! Vedd el a zsebpénzem. Vagy vond meg a ps-t, de ne akarj két hétre a szobámba zárni suli után! Nem teheted!
- De megtehetem! Az apád vagyok Jayce! - fonja maga előtt össze a karjait és még nagyobb szigorsággal néz rám. A tekintete mindent elárul, most azonnal abba akarja ezt hagyni, hogy folytatni tudja a munkáját. De ezt nem hagyhatom csak úgy annyiban. Nem teheti...nem!  
- Hát csezd meg tudod! A héten a csapattal tréningezni megyünk suli után és te nem állíthatsz meg benne! - lépek el mellette majdnem fellökve őt a sietségembe, utánam fordul meglepett tekintettel, majd a hangjára, mit nevemet adja ki, megtorpanok és visszafordulok.
- Ha megszeged a szavam, ha nem tartod be fiatalember...bajban leszel... - persze hogy hallottam a szavait, de pont leszartam, beviharoztam a szobámba és elő sem jöttem vacsoráig. Nem tartottam be a szobafogság dolgot, miért is kellett volna amúgy?  
A zene üvölt, mivel folyamatos lejátszásra állítottam, így nem hallom meg a kopogást, csak amikor valaki benyit, arra leszek figyelmes. Felállok, és a gépemhez sétálok pause üzemmódba teszem a számot, majd az apámra pillantok. Szigorú, hiszen nem talált itthon sosem suli után, az arca mindent elárult.  
- Megvonom a zsebpénzed egészen addig, míg ezt teszed. - ennyit szólt, majd kisétállt a szobámból, jómagam pedig hökkent arckifejezéssel néztem utána.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A szülők válása egy gyerek életében mindig olyan, ami kivétel nélkül mély nyomot hagy. Elfogadni nagyon nehéz, hogy az addig biztonságban tartó buborék többé már nem létezik és az életed már nem lesz ugyanolyan. Megkezdődik a dilemma, hogy mégis ki mellett maradj, mert bár nem akarsz dönteni, de muszáj és bármelyiket is választod, attól a kellemetlen érzés veled marad.
Határozottan állítható, hogy édesapád nem járt el veled tisztességesen amikor arra kért, hogy tarts vele. A neked ígértekből szinte semmi nem lett, mellé pedig kaptál egy olyan személyt is az új nő személyében aki még nehezebbé teszi számodra a dolgokat.    Nekem tetszett ahogyan bemutattad mekkora ellentét húzódik meg a szüleid között. Mert amíg apukád mellett folyamatosan feszélyezve kell érezned magad és elhanyagolva, addig anyukád azon van, hogy törődjön veled és bepótolja a kiesett időt. Kár, hogy a jelenlegi helyzeted nem úgy alakult ahogyan te azt szeretted volna. Remélem a későbbiekben kapsz majd arra lehetőséget, hogy változtatni tudj ezen, ahol megkaphatod azt a boldogságot és odafigyelést amit bőven megérdemelsz.
Igazán szép és összeszedett történetet hoztál nekünk én pedig örülök, hogy olvashattam.  


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!