Vanilla ice cream

**Esther Selassie** · Vanilla ice cream Kedd Márc. 07, 2023 12:13 pm

Esther & Joa

A friend who understands your tears is much more valuable than a lot of friends who only know your smile. --

Olyan zavaros mostanában az életem, bár néha úgy érzem, hogy kezdek visszazökkeni a régi kerékvágásba, mégsem lesz már semmi ugyanolyan. Erre vágytam, akartam, hogy legyen változás, hogy kizökkenjek a megszokott kerékvágásból, mert éreztem, hogy valami vár rám, valami sokkal jobb, mint amiben voltam. Egész életemben úgy éltem, hogy másoknak megfeleljek, alárendeltem magam anyaként, majd felességként, éppen ideje volt már annak, hogy magammal is törődjek. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a válásom, Seb nem az a fajta férfi, aki belenyugszik a dolgokba, de a legfiatalabb lányom reakciója minden képzeletet felülmúlt. Másfél évvel ezelőtt jelentettem be, hogy elhagyom az apját és elköltözöm és Ő pontosan ennyi ideje büntet. Eleinte azt hittem, hogy megenyhül, hogy csak pillanatnyi felháborodás a részéről amiért felrobbantom a családi életet, de szemmel láthatóan több ez annál és bár próbálkozom, ő nem enyhül meg felém. A napokban végleg pont került a válásunk hosszú folyamatára, nem vártam semmit, de abban az utolsó pillanatig bíztam, hogy megjön az esze és hozzám költözik, de ő szemrebbenés nélkül választotta az apját. Ha tudtam volna, hogy a lányomat is elveszítem a férjemmel együtt soha nem hozom meg ezt a lépést.
Néha nagyon magányosnak érzem magam. Itt van ez a szép új lakás, a nyüzsgő Manhattan közepén, minden adott lenne ahhoz, hogy elkezdődjön a nagyszerű életem amire vágytam, de még várat magára. Minden este egyedül vacsorázom, egyedül kuckózok be a kanapéra, egyedül térek nyugovóra. Hiányoznak a gyerekeim. A szabadság engem nem szabadított fel, rám békjót adott.

Többek között ezért is örülök, hogy Jo barátnőmmel közös programot beszéltünk le a hétvégére. Ő is egyedül van abban a nagy házban, mindkettőnkre rá fog férni egy csajos este. Holnap pedig elrángatom magammal jógázni. Elég az önsajnálatból, a saját sebeink nyalogatásából, felnőtt, önálló, szabad nők vagyunk, éppen eleget siránkoztunk már a hálátlan gyerekeink miatt. Néhány váltás ruhát pakolok a hátizsákomba, majd összecipzározom a dzsekimet és kilépek a lakásom ajtaján. Várom, hogy a legjobb barátnőmmel töltsem az időmet, jó lenne többször összeegyeztetni a szabadidőnket és eljárni közösen. A megszokott tömegközlekedési eszközök helyett most taxival megyek. Nincs kedvem nyomorogni a bűzös metrón és buszokon, kényelmesebb a sárga ubert használni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem két dollár lesz Manhattanből Brooklynba taxizni, de nem bánom, most megengedhetem magamnak ezt a fajta luxust. Legalább kevesebb esély van arra, hogy a sarki kisboltban beszerzett bourbon vaníliás, nagy dobozos jégrkrém nem olvad meg teljesen.

Hát, ha időben nem is spóroltam a Taxizással, mindenképp kényelmesebben utaztam és még a sofőrrel is kellemesen elbeszélgettem. Nem sokszor választom az utazás ezen formáját, kellemes volt látni, hogy nem minden taxis morgó vénember. Leparkolunk Joa felhajtóján, én pedig a fizetést követően ki is pattanok az autóból. Remélem már itthon van, nem szóltam neki, hogy mikor jövök. Mit mondhatnék? A meglepetések embere vagyok. Ujjamat rányomom a csengőre és kicsit rajta is felejtem, biztos ami biztos, ha a kertben van is hallja, hogy itt vagyok. Széles mosoly jelenik meg az arcomon, amikor hallom lépteit közeledni, magam elé emelem a jégkrémes zacskót amolyan védekezésképp.
- Tudom, hogy váratlanul és lehet nem a legjobb időben, de te itt a jégkrém! ki ne örülne a legjobb barátnőjének, aki néhány hanyag SMS után képes felbukkani az ajtóban?
- Bourbon vaníliás! Bemehetünk?

Vendég · Re: Vanilla ice cream Vas. Márc. 19, 2023 3:52 pm

Esther&Jo

There are friends, there is family and then there are friends that become family.

Egy monoton, rezgő hangra ébredek. Az túlzás, hogy ébredek, mondjuk úgy, akárki is az, ma még tuti biztos megkeresem, hogy feldughassam a telefont a seggébe amiért ilyenkor keres.
Félálomban, különböző szitokszavakat köpködve kezdek tapogatózni az ágynemű rengeteg között az iPhone-om után kutatva. Amint megtalálom, félszemmel vetek egy átkozódó pillantást a kijelzőre. Amint meglátom ki a hívófél, ez a pillantás máris gyilkosba csap át. Jeremy.
-Mit akarsz? - Morgom elfojtott hangon a párnámba, s bár szinte majdnem leküzdhetetlen a kísértés, hogy felvegyem a telefont -nyilván a legrosszabb forgatókönyvek egyike jut az eszembe rögtön-, mégis megállom, és nemes egyszerűséggel csak elutasítom a hívást.
Lomhán fordulok a hátamra. Susie, a fehér, nyomorúságos kis dög valamikor ekkor élénkül fel az ágy végébe, és máris a fejemnél kotor, csaholva vakkantgat, és hogy biztos kellőképp magamhoz térjek, egy random, kósza tincset cibálni kezd a fejemen.
-Téged miért nem vittek magukkal? - Tenyereimmel átdörzsölöm az arcom, s a tervezettnél nagyobbat lökök a fehér kis szarzsákon, aki ennek köszönhetően nyikkanva landol a padlószőnyegen.
Miután erőt veszek magamon, hogy felülve kiforduljak az ágy szélére, még jó pár percig csak térdeimen könyökölök, fejemet kezeimbe ejtve, egyre inkább azon kattogva, hogy mi volt az az égbekiáltó dolog amiért az exemnek reggel kilenckor feltétlenül telefonálnia kellett.
Mi van, ha Tökit valami baleset érte, vagy allergiásrohamot kapott, vagy elment a haverjaival és tegnap óta nem ment haza?!
-Ffffrancba! - Öklözök bele magam mellett a matracba, végül feloldom a telefonom számkóddal védett kijelzőjét, és mindennemű női büszkeségemet félretéve tárcsázom Jeremyt. Néhány másodpercig megdermedek, mikor felcsendül a túlvégről az igen erős akcentusa.
-Khmm... kerestél. - A kezdeti ijedtségemet hamar levetkőzöm, helyét a teljes közömbösség, ridegség veszi át.
-Mit művelt? - Sóhajtom gondterhelten, unottan forgatva meg szemeimet miközben kihangosítom a telefont, Susiet kirugdosom a hálóból, én magam pedig a fürdő felé indulok. Ennyi kellett csupán, Jeremy máris éktelen, ideges kerepelésbe kezd, én pedig akarva, akaratlanul is egy meglehetősen kárörvendő mosolyt vonok az arcomra, s miután letojtam a problémáját, lehúzom a vécét, majd a mosdóhoz lépek.
-Kamasz. - Válaszolom nemesegyszerűséggel, majd megmosakszom, kiveszem a szárítógépből a szürke színű, Nike márkájú melegítőszettemet, lófarokba kötöm a hajam, és győzelemmámorban lubickolva tovább úszok a konyha irányába, ahol némiképp reményvesztetten nyugtázom ama szomorú tényt, miszerint tegnap este óta senki nem rakott rendet helyettem.
-...te pedig milliomos! Kit érdekel egy kis horpadás azon a rohadt autón?! Bármikor meg tudod csináltatni. - Vágom a fejéhez, közben vérre menő farkasszemet nézek a konyhapulton heverő, két darab üres borosüveggel. Becsaphatnám az agyam azzal, hogy szabadságon vagyok, összefolynak a napok, és nem két este alatt pusziltam be ezt a két üveget teljesen egyedül, de a lelkiismeretem azért bonyolultabban működik, mint a kissé másnapos elmém. Szóval meg se próbálok trükközni.
Pillanatok alatt összegyűjtöm az utóbbi napok alatt felhalmozódott szemetet egy üres szemeteszsákba. Jeremy ez idő alatt persze folyamatosan károg arról, hogy Jayce mennyire pofátlan és kezelhetetlen lett, hogy az iskolában nem hozza az elvárt teljesítményt, hogy a vártnál nehezebben illeszkedik be az új helyre, hogy állandóan a baseballal van elfoglalva. Én pedig csak mosolygok. Kárörvendően. Legszívesebben belevágnám a képébe, hogy: Üdv a valóvilágban te nyomorult szarkupac.
De nem teszem.
-Ne büntesd meg. Csak azt fogod vele elérni, hogy még jobban fellázad ellened, és az észak-koreai rezsimeddel szemben. - Mindig is gyűlölte, ha ehhez a diktatórikus államhoz hasonlítottam. Ahogy hallom, most is pillanatok alatt felmegy benne a pumpa. Nem volt nehéz, már eleve füstölgő fejjel hívott fel.
-Visszahívlak. Valaki csenget. - Nem, ez most nem az a lerázós szöveg, valaki tényleg csenget, és bennem kábé rögtön megfagy a vér. A zsákot bedobom a konyha egyik falába rejtett szemétledobóba, ami a kinti kukánkba szállítja a szemetet. Jeremy ötlete volt amikor a konyhát terveztük. Hülyeségnek gondoltam, ma már hálás vagyok érte. Legalább ennyivel is kevesebbet kell a szomszédjaim szánakozó tekintetének kereszt tüzében eltöltenem.
Jeremy még makog valamit, de azelőtt rányomom a telefont, hogy befejezhetné. Kíváncsian lépek az ajtóhoz, s mikor feltárom, kissé megdöbbenek. Csupán Susie fékezhetetlen óbégatása ráz vissza a valóságba.
-Nahát, egy elkóborolt bárányka, aki végre hazatalált! - Túl egyszerű lett volna azt mondani: Szia, régen láttalak, hiányoztál! Azt hiszem az nem is én lettem volna.
-Még emlékeztél a címemre? - Cukkolom tovább egy fölényeskedő, kissé gunyoros mosollyal, aztán félrelépek az ajtóból, Susiet arrébb lökve mielőtt örömében lehugyozná Esther lábát, majd becsukom mögötte az ajtót.
-El is felejtettem, hogy mára beszéltük meg! - Szabadkozom, s bár nagyjából összeráztam a lakást ameddig Jeremy panaszkodását hallgattam, attól még ég a pofám, mert nem vagyok épp berendezkedve vendég fogadására. Bár Esther koránt sem számít itt vendégnek. Inkább aféle családtag már.
-Váó! Ma adunk a kalóriáknak kisanyám! - Jegyem meg szórakozottan, majd betuszkolom a jégkrémet a fagyasztóba, s fejemmel a konyhaszigetnél helyet foglaló egyik bárszék felé bökök, jelezve, foglaljon csak helyet.
-Kávé? - Kérdezem, ám közben már tüstént jár a kezem, s szinte pillanatok alatt beüzemelem a kávézőfőt, ami frissen őröli a kávét. Ezt is tök fölöslegesnek gondoltam annak idején amikor megvettük, ma már semmiért nem lennék képes megválni tőle.
-Közben ide a legütősebb, legszaftosabb pletykákkal, sztorikkal! - Ülök le a konyhasziget másik oldalára, vele szembe, tekintetem kíváncsiságról árulkodik. Tudja mire gondolok. Nagyon is!

♡

**Esther Selassie** · Re: Vanilla ice cream Kedd Ápr. 18, 2023 12:43 pm

Esther & Joa

A friend who understands your tears is much more valuable than a lot of friends who only know your smile. --

A különbözőségeink ellenére szinte első perctől fogva megtaláltuk Joa-val a közös hangot. Ő tökéletesen az ellentéte annak amit én képviselek és amilyen vagyok, és talán ez a nagy különbség az, ami mégis összetart minket évtizedek óta. Nem volt mindig zökkenőmentes ez a kapcsolat, ahogyan egyetlen kapcsolat sem az, de az évek összecsiszoltak minket. Nagyon sok szaron mentünk keresztül együtt, voltunk, egymás támaszai, egymás erősségei és minden nehézség csak még erősebbé tette a barátságunkat. Jót és rosszat is megéltünk együtt és az emlékeinket senki nem veheti el tőlünk.
Az útóbbi hetek, hónapok történeseiben kicsit én magam is elvesztem. Olyan gyorsan történtek a dolgok, olyan bizarr helyzeteket szültek a mindennapok, hogy nem igazán maradt időm a barátságunkat ápolni. A lányaim körüli folyamatos aggódás, a válással járó procedúra, az új lakásomba költözés és a mindennapi munkával járó stressz teljesen elvette az időmet. Pedig tudom, hogy neki is van most bőven gondja, és talán jól esne kiadni magából a gondolatait. Valkinek, aki nem ítélkezik, aki csendben figyel, aki hallgat, aki támogatja ha arra van szüksége. Bár kettőnk közül én vagyok az érzelmesebb, én szeretem kibeszélni az érzéseimet, azért tudom, hogy neki is szüksége van arra, hogy meghallgassák, még ha ezt nem is mondja ki hangosan.
Úgyhogy fogtam magam és egy doboz jégkrém kíséretében bepattanatam a legelső taxiba, hogy végre egy kis időt töltsek a barátnőmmel. Valami azt súgja, hogy mindkettőnknek jól fog jönni egy kis kanapén fagyit zabálós hétvége. Meg egy kis jóga az új oktatóval. Széles mosollyal az arcomon álldogálok az ajtaja előtt, miközben arra várok, hogy ajtót nyisson nekem. Személy szerint én izgatottan állok a közös hétvégénk előtt, tényleg úgy érzem, hogy ez már nagyon-nagyon kijár mindkettőnknek.

- Képzeld! Véletlenül a költözés közben pont a kezembe került a címed, gondoltam megnézem, hogy még itt laksz-e szánom, bánom bűneimet, tényleg elég régóta nem jártam már erre. Viszont, Joanna sem koptatta el a szállodai szobám ajtajának kilincsét. Belépek a jól ismert előszobába, hogy azzal a lendülettel le is guggoljak Suzie ugrándozó kis teste mellé, hogy megsimogassam. - Igen...igen, te is hiányoztál nekem vakargatom meg a fehér kis bundás fülét mielőtt újra kiegyenesedek, hogy a barátnőm tekintetét keressem sajátommal.
- Konkrétan nem beszéltük meg, csak emlegettük, hogy jót tenne nekünk egy kis csajos hétvége, szóval voilá mutatok végig magamon – Már itt is vagyok. Miközben ő elpakolja az ajándékként hozott jégkrémet, én leveszem a kabátomat és a fogasra akasztom, miközben kibújtatom lábam a cipőmböl. Suzie lelkes tánccal kísér a konyháig ahol helyet is foglalok a bárszéken. Imádom ezeket a székeket, annyira kényelmesek. Mindig elhatározom, hogy én is szerzek magamnak párat, de végül sose teszem meg. Eddig butaság lett volna a hotelszobában kerülgetni, most meg egyszerűen nem olyan nagy a lakás, hogy még ez is elférjen benne.
- Tudod, hogy a kávénak sosem tudok nemet mondani ez is egy közös vonás bennünk, mindkettőnk vénájában kávé csordogál vér helyett.
- Milyen pletykára gondolsz pontosan? Tudod, hogy milyen unalmas életet élek. még drámaian fel is sóhajtok mondatom végén. Ujjaimmal szórakozottan círogatom a lábamon támaszkodó kis dög buksiját. - Végre sikerült találnom egy kellemes kis lakást, Manhattanben, a munkahelyemmel szemben. Két szobás, modern stílusú, kellmes kis lakás. A főnököm segített a beköltözésben nem tudom leplezni a széles mosolyt ami kiül az arcomra. Nyilván, minden apró, pikáns részletet elmesélek neki, csak előtte kicsit húzom az agyát.
- Na de mesélj, mi a helyzet veled? A fiad? Még mindig a hűtlen disznó exed boldogítja? a lehető legjobb döntés volt annak idején, hogy Joanna beadta a válási igényeit. Hiszem, hogy neki mindenképp jó hatás lesz, ha végre a férje bűvköréből szabadul. A sok különbözőség ellenére a leginkább közös pont az életünkben, hogy rosszul választottunk férjet.

Ajánlott tartalom