Anitat kiskorában örökbe fogadta egy amerikai pár, Qantico városában nevelkedett, biológiai szüleiről semmit nem tud, de nem is kíváncsi rájuk. Már nem. Valamikor bosszantotta és úgy érezte, hogy őt nem lehet szeretni, mert életének legsérülékenyebb időszakában lemondtak róla. Bizalmatlan a kapcsolataiban, nagyon sok barátja és ismerőse van, de mindegyik kapcsolata nagyon felszínes, kevesen vannak, akikben igazán megbízik. Különös vonzalmat érez a  művészetek iránt, azonkívül, hogy fest illetve rajzol kislány kora óta játszik a hegedűjén, szereti a hangszer kellemesen magas hangját. Nagyon életigenlő nő, már-már szüksége is van arra, hohy különböző hatások érjék, mert nem szeret ellaposodni. Egyszerűen képtelen megülni a fenekén és várni, hogy valami történjen vele. Mindig kitalál valamit amivel lefoglalhatja magát, különösen igaz ez azóta, mióta New Yorkban él. Könnyen köt barátságokat, nagyon impulzív személyiség. Kedves és barátságos, egy számára teljesen ismeretlen emberrel is képes megtalálni a közös hangot közvetlensége miatt. Elég sokat fecseg, van, hogy senki nem érti, hogy éppen miről beszél, mert már mindneki elveszítette a fonalat. Felolvasó estekre jár. Szabadidejében, ami a munkájából kifolyólag nem sok van, óvodákba jár énekórákat tartani. Szereti a gyerekeket, mindig feltöltik őt energiával. Ez nem volt mindig így. Az életének volt egy szakasza, amikor tinédzserként petefészekrákot diagnosztizáltak nála. A betegséget legyőzte ugyan, de a méhét eltávolították, aminek következtében nem lehet gyereke. Nehezen fogadta el ezt a tényt akkoriban, mert mindig is nagy családot szeretett volna, aztán szépen lassan lefoglalta magát különböző hobbikkal, hogy minél kevesebb ideje legyen gondolkodni a dolgon. Jó pár évnek el kellett telnie amíg teljesen el tudta fogadni a tényt, de mostanra annyira vibráló, annyira aktív és folyton pezsgő életet él, amiből nem is hiányzik már a gyerek jelenléte. Örül, hogy kapott egy második esélyt és lehetősége van úgy élni ahogy szeretne.
Évek óta próbál leszokni a dohányzásról kisebb-nagyobb sikerekkel, most éppen azt találta ki, hogy elektromos cigit szív, amikor dohányozni támad kedve. Kevésbé ártalmas és a célnak tökéletesen megfelel. Nagyon szereti a bort, az egyetlen ital, amit szívesen fogyaszt. Nem tud és nem is szeret főzni. Annak ellenére, hogy édesanyja már kiskorában tanítgatta a főzés tudományára, valahogy nem sikerült megszerettetni vele. Nincs sem kedve sem ideje ahhoz, hogy egy-egy étel elkészítése miatt órákat álljon a tűzhely előtt, rendelni sokkal gyorsabb és egyszerűbb. Na meg persze tisztán tartja a konyhát.
Jógázik. Egyszer kipróbálta a vegán életmódot, de csak egy évig bírta, azóta ugyanúgy fogyaszt húst, mint eddig. Bár fontos neki a föld sorsa, a környezetkímélés, de ez az életmód nem igazán az ínyére való, viszont hisz a műanyagmentes életben és a szelektív hulladékgyűjtés megszállotja. Ha már nem tudja visszautasítani a duplahúsos marhaburgert legalább ennyiben segíti az anyaföldet.
Az LMTBQI csendes tagja. Nem szereti a nyilvános felvonulásokat, nem lobogtat szivárványos zászlót, de vállalja saját identitását és elfogadja mindenki másét is. Nem szereti, ha a meleg párok pellengére vannak állítva, kegyetlen megvédi őket, ha úgy érzi szükségük van rá.
Jelenleg nincs tartós kapcsolata, de a futó kalandoktól nem zárkózik el, mondhatni él a lehetőségekkel. Férfiakkal és nőkkel egyarát randizik, de hosszú kapcsolata eddig csak pasikkal volt. A főiskolán volt egy barátnője, de az csak pár hónapig tartott. A hazugságot nem szereti, ő maga a kegyetlen igazságban hisz. A kritikát viszont elég nehezen viseli. Rendetlen, néha arra sem emlékszik, hogy milyen nap van éppen. A pontosság mellett sem az ő neve szerepel a szótárban.

Qantico, Virginia, 2021 július
Idegesen szaporázom meg lépteimet, hogy minél gyorsabban a biztonságot jelentő otthonom falai között legyek. A sötétség úgy karol át, mint egy néma szörnyeteg, miközben cipőm sarka hangosan koppan a járda kövén. A lámpa fénye gyengéden világítja be előttem az utat, de éppen csak annyira, hogy nem ütközöm neki az oszlopoknak és látom a lábam előtt heverő pocsolyákat. Napok óta van egy olyan érzésem, hogy valaki követ. Mintha direkt figyelnék minden lépésemet. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mikor kaptam az első szál vörös rózsát a küszöbömön, mikor érkezett az első hívás a telefonomra. Először azt hittem, hogy Edmund vette nekem a rózsát, de amikor rákérdeztem, ő semmit nem tudott róla. A telefonhívás akár véletelen is lehetne, ha nem ismétlődött volna meg azóta még néhányszor. Azt hiszem akkor kezdtem el felfigyelni a furcsaságok sorozatára, amikor különböző csomagok, ajándékok, szerelmes levelek sorakoztak hétről hétre különböző helyeken. Mintha valaki, minden egyes lépésem figyelné. Bevallom Edmund nagyon félreérthető helyzetbe hozta magát minden alkalommal, amikor felkerestem őt ezzel kapcsolatban. Túlságosan birtoklóvá vált, a féltékenység zöld szemű szörnyetege bekebelezte. Miután több száz dollár csak úgy eltűnt a számlámról és zárolták a hozzáférésemet a hitelkártyámhoz, megpróbáltam saját magam kideríteni, hogy ki szórakozik velem. Próbáltam kideríteni az illetékes banknál, hogy mégis mi a fene történt, de ott nem tudtak semmi érdemleges válasszal szolgálni. Amikor megemlítettem Edmundnak hetekig hitegetett, hogy utánajár a dolognak, de a végén a kisujját sem mozdította az érdekemben. Számonkértem. Amire a válasza az volt, hogy inkább örüljek, így is túl sokat költekezem. Ez volt az a pillanat, amikor betelt a pohár és szakítottam vele. Őrjöngött, toporzékolt, az égvilágon mindennek elhordott és elment. Ahogy kisétált az életemből megkönnyebültem. Túlságosan hosszú ideig ragadtam bele ebbe a kapcsolatba, pedig már a legelején egyértelmű volt, hogy nincs közös jövőnk. Ed teljes mértékben az ellentétem és azt képviseli az életben, amitől én szeretnék távol maradni. Ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam.
Ennek már két hónapja. Azóta megszűntek az ajándékok, nincs több rózsa, rejtélyes módon a pénz is visszakerült a számlámra és megszűntek a hívások. Végre azt éreztem, hogy az életem ismét kezd visszaállni az eredeti medrébe, hogy vége ennek a rossz álomnak. Két nappal ezelőtt a szokásos jóga órám után, a közeli kávézóban leült mellém egy férfi. Fiatalabb nálam, beszédes, gyönyörű kék szemekkel, kellemes megjelenéssel. Órákig beszélgettünk, majd megbeszéltünk egy randevút másnap estére. Sosem voltam az a típus, aki visszautasítja az élvezeteket, így a randi a lakásomban fejeződött be néhány pohár bor társaságában.
Az ébredést követő néhány óra múlva ismét kaptam egy szál rózsát az autóm ablaktörlője alá csíptetve. Aznap délután, mint akinek teljesen megbolondult a telefonja tíz percenként kaptam különböző spam hírleveleket, borkóstolókről, leárazott táskák reklámját, nyaralást stb.
Megpróbáltam kizárni a negatív történéseket az életemből, úgy élni tovább, mintha semmi nem történt volna. Elvégre mit tehetnék? Azt sem értem teljesen, hogy mi történik, miért érkeznek fura hívások és üzenetek a telefonomra, ki érzi szükségét annak, hogy pár naponként meglepjen egy-egy szál virággal? A szüleimnek nem beszéltem róla, apámat ismerve hatalmas patáliát csapna a rendőrségen, vagy ő maga próbálná kideríteni, hogy ki szórakozik velem. Ennek meg semmi értelme, lehet, hogy az egész csak a véletlen műve.Megkönnyebülten felsóhajtok ahogy megérkezem végre a lakásomhoz. Még egyszer hátrapillantok, de nem látok senkit a sötétben. Elfordítanám a kulcsomat a zárban, de az nyitva. Megtorpanok. Próbálok visszaemlékezni, lehetséges, hogy nem zártam be az ajtót? Óvatosan nyitok be a kicsi, de annál otthonosabb lakásom ajtaján, felkapcsolom a lámpákat. Nem tudom pontosan, hogy mire számítok, de megkönnyebülten sóhajtok fel, látva, hogy minden ugyanúgy van ahogyan hagytam. Ezek szerint figyelmetlen voltam és nem zártam be. Még szerencse, hogy nem vittek el semmit. Lerúgom a cipőmet és bennebb sétálok a lakásban. A kabátomat ledobom a kanapéra és a hűtőszekrényhez sétálok. Anya tegnap hozott egy kis süteményt, most jól esne. A tányér azonban amiben a sütik voltak üresen állnak a polcon. Megvakarom a halántékom. Nagyon úgy tűnik, hogy egyre szétszórtabb és figyelmetlenebb vagyok. Azt hittem még maradt egy szelet a csokis sütiből. Előveszem a telefonomat.
- Apa? Vacsiztatok már? Átjönnék!

New York, 2021 november
- Muszáj volt elköltöznöd kicsim? Tudod, hogy nálunk addig maradhatsz ameddig csak akarsz.
- Anya, tudod, hogy az nem megoldás hosszútávra, egymás idegeire megyünk rövid időn belül. Jó itt. szükségem volt már egy kis levegő változásra. Új inpulzusokra, új lehetőségekre.
- De hát olyan messze vagy. Mi lesz a vasárnapi közös ebéddel?
- Ne már anya, repülővel csak egy órányi az út, ígérem, hogy gyakran meglátogatlak. De ti is jöhettek amikor csak szeretnétek.
- Tudod, hogy mennyi munka van az éttermek körül...
- Nem lenne jó egy kicsit nyugdíjba vonulni végre? Rátok fér egy kis pihenés.
- Szóval azt mondod, hogy öregek vagyunk? Felsóhajtok.
- Dehogy! Azt mondom, hogy nem vagytok már fiatalok. nevetem el magam. A kihangosított készüléket a kanapéra dobom miközben hallgatom a szüleim méltatlankodását a vonal másik felében, amíg én kicsomagolom a KONYHA feliratú dobozt.
Meggyőződésem, hogy ez a legjobb amit tehettem. Szerencsére a labor nagyon rugalmas volt és aláírták az áthelyezési kérelmem a New Yorki irodába. Igaz, itt kevesebb lesz a munkaórám, de nem is bánom igazából, legalább több időm lesz festegetni.
- Mit mondtál mikor kell kezdened? apám hangja rángat vissza a valóságba.
- Holnap reggel megyek beszélni az új felettesemmel. Szurkoljatok!
- Fantasztikus leszel, mint mindig. Remélem nem bánom meg a döntést, hogy az idős szüleimet felügyelet nélkül hagytam. Egész életemben a támaszaim voltak és habár idős koruk ellenére mindketten nagyon fiatalosak, azért már nem húsz évesek. Apa makacsul ellenkezik a diabéteszes gyógyszerei szedése és a diéta ellen, anya pedig annyira vajszívű, hogy nem erőszakoskodik. Nekem kellett az asztalra csapnom.
- Mennem kell apa, találtam egy jóga termet a közelben, megyek és kiváltom a bérletet. Aztán pedig bevásárolok és talán festek is kicsit. Holnap beszélünk! És vedd be a gyógyszereidet! már megint azok a hülye gyógyszerek megjegyzés után bontja a vonalat.
Ha ők nem lennének, talán nekem sem ilyen életem lenne. Nekik köszönhetek mindent amit kaptam, nem is beszélve a mérhetetlen szeretetről. Hálás vagyok azért, hogy újszölöttként lemondtak rólam az igazi szüleim, mert így egy olyan családot kaptam, amire mindenki büszke lenne. Szeretem őket, de egy kis távolság talán tényleg jót fog tenni. A változatosság szórakoztat.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A gyerekkorodban történt eseményeknek a jelentőségét csak később érthetted meg igazán. Nem könnyű szembenézni ezzel, ahogyan értelmes magyarázatot sem találni rá miért is alakultak így a dolgok. Ezek után érhető, hogy bizalmatlan vagy másokkal szemben és kétszer is meggondolod, hogy kit is engedsz magadhoz közel. Egy fontos védelmi hálót veszítettél el a szüleid döntése miatt, így a saját magadra történő odafigyelés kell hogy az elsődleges legyen. Mégis jó volt olvasni, hogy sokszor sikerül ezen felülkerekedned és ilyenkor megpróbálod kihozni a maximumot az életedből felfedezve annak lehetőségeit.  
A történeted folytatásához először csak annyit fűznék hozzá, hogy maximálisan támogatom a költözésedet. A helyedben már rég a világból kirohantam volna.   Az újrakezdés pedig nem mindig rossz és a te felfogásodhoz mérten rengeteg új élményt is hozhat magával. Remélhetőleg ez a változás kevesebb megmagyarázhatatlan ajándékot ígér és helyette több olyan alkalmat, aminek segítségével megtalálhatod végül a helyedet. Drukkolok neked, hogy jól alakuljon a folytatás.
Igazán tetszett a sztorid és köszönöm az élményt.  


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!