Zeph barátnője és annak exe beszélgetnek:
- Zeph makacs, tudod jól - szólal meg T, a lány egyik legjobb barátnője. - De szüksége van arra, hogy kisegítse valaki. Egyedül nem fogja tudni fenttartani a lakását.
- Szerinted, én ezzel nem vagyok tisztában? - jegyzi meg füstölőgve az egyébként mindig nyugodt pasi, aki amellett, hogy készül beköltözni Zeph-hez, a lány barátnőjének az exe. - De képtelen lennék elhinni, hogy élvezné, ha együtt élhetne a barátnője exével - vágja oda epésen.
- Hiszen barátok vagytok - nevet fel T. - Egyébként meg szerintem tetszene is neki - kacsint.
- Bocs, de ez elég beteges. Zeph vagány csaj, tűzrőlpattant művészlélek, aki mindig a képedbe tolja az igazságérzetét. Egy valamit sose tenne meg. Nem kezdene ki a barátnője exével.
- Engem nem zavarna - vonja meg a vállát T. - Mi sosem voltunk szerelmesek, csak kényelmes volt a kapcsolatunk.
- De ő erről nem tud - sóhajt fel a fiú, miközben beletúr a kissé lenőtt hajába. - Kedvelem Zeph-et, te is tudod.
- Szerintem több, mint kedveled.
- Oké, jó nő. - Mert hát tényleg tetszik neki. Sokszor elképzelte már, ahogy Zeph sötét haját a csuklója köré tekeri, és belecsókol az enyhén napbarnított, kipirult bőrébe. Hogy azok az őzike szemek őt vizslatják, miközben az aktuális kedvenc horror filmjükről duruzsolnak. Mert sok közös volt bennük, és sosem értette igazán, végül miért T mellett kötött ki. Ja igen, mert őt ismerte meg először, és amióta találkozott Zeph-el, próbálta elnyomni az iránta érzett vonzalmát.
- Jézusom, te tényleg belé vagy zúgva - nevet fel szórakozottan T. - Szerintem ti nagyon, de nagyon jól meglesztek együtt ebben a lakásban.
   

Minden megtakarításom ráment a lakásra, amit a kampusz mellett béreltem, de arra koránt sem gondoltam volna, hogy le kell tennem egy búsás összeget óvadékként az öcsém szabadságáért cserébe. Már megszoktam, hogy szereti a bajt. Talán így lázad a pubertás kor problémái ellen, vagy csak így akarja kivívni magára a szüleink figyelmét. Vagy csak így dolgozza fel, hogy apánk katonaként odavészett a tengerentúlon. Talán így dolgozza fel, hogy Billie nem az igazi apánk, mégis sokkal inkább annak érezzük, mint a vérszerintit bármikor. Néha nehéz megbírkózni az érzéseinkkel, de én próbáltam mindig a támasza lenni, habár úgy tűnik, most igencsak kudarcot vallottam. Ha nem ismerném az öcsémet, valószínűleg arra saccolnék, valamiféle elcseszett szívfájdalma van, és féltékenységből verte be a srác képét. De az öcsém nem ilyen. Egy szoknyapecér, aki nem szerelmes, csakhogy néha még őket is fejbe kólintja egy nyíllal kupidó. Akárcsak engem. Amikor megismertem T pasiját, eleinte arra gondoltam, hogy természetes a vonzalmam irányába, mivel mégiscsak a kampusz egyik legvonzóbb srácáról beszélünk. Hülye lettem volna nem úgy nézni rá, mint a többire, ám a heves szívdobbanások, ahogy a vér az arcomba zúdult, akárhányszor megérintett, és ahogy rám nézett, teljesen felajzott. Miért nézett úgy rám, amikor T ott volt mellette? Ám mintha a barátnőm ezt élvezte volna. Nem tartott sokáig a románcuk, mi pedig barátok maradtunk. És most itt van. Itt áll dobozokkal körbeölelve a lakásom nappalijában, hogy beköltözzön a szomszédszobába...
Amióta az eszemet tudom, a művészet rabja voltam. Gyerekként, tinédzserként, és most is. Amikor a legjobb elfoglaltságom az volt, hogy az ujjamra kent festékkel bepöttyöztem Spike-ot, a kutyánkat, hogy instant Bambit csináljak belőle. Bár a családom frászt kapott tőle Halloween-kor, a kutyám biztosan élvezte. Effelől kétségem sincs. A tinédzserkorom a kellő lázadással telve telt el, amikor igyekeztem kiállni a művészeti stratégiám mellett, miközben a szénkrétával bemocskolt kezemet tisztítottam meg a rajz terem melletti ütött-kopott mosdóban. A piercing az orromban, egy-két rasztatincs, a szakadt farmer, és acélbetétes bakancsom minden külső ember számára dresscode-ként jelzett, hogy hova is tartozom. A középiskolai éveimben a sport szakos diákok voltak a szöges ellentéteink, miközben a kampuszon a legtöbb órám velük van. Eleinte nem értettem, aztán az egyik tornász lány leszögezte, hogy ezt amolyan menekülő útként használják. Annyira felszívtam magam rajta, hogy büfészaknak gondolják a képzőművészetet, hogy közöltem vele, szerintem felkéne vennie a művészettörit, mire a csapat fele megbukott. Az összes viszgán. Azóta ez egy macska-egér játék köztünk. Sosem jöttem ki jól velük, talán mert egy túlságosan elszeparálódott világban éltem, amelyben nem volt helye a drága melegítőknek, a luxus márkáknak, és reklámlehetőségeknek. Na meg a nemzetközi legjobb csapatokba való belépés sem. De most alkalmazkodnom kell, és nyitottá kell válnom.
Mert itt az új lakótársam, aki jócskán ennek a világnak a része. Totálisan ellentétek vagyunk, mégis valami iszonyatosan vonz minket a másikban...
És 23 éves koromra, amikorra végre letettem arról, hogy lázadjak a világuk ellen az elnyomás, és anyagi hátráltatások miatt, valahogy képes lettem mind belsőleg, és külsőleg is kivetíteni magamban azt, hogy megváltoztam.
Attól néha még dühös vagyok, mert a szívem lázadó. Igen, most már tudom, kitől látta a rossz példát az öcsém.
   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Huszonhárom évesen megspórolni annyi pénzt, hogy saját albérletet tudj béreleni az nem kis dolog, már erre büszke lehetsz . Az meg, hogy mindezek tetejében még az öcsédről is képes vagy gondoskodni az már csak hab a tortán. Azt a benyomást keltette az írásod, hogy az öcséddel sokkal több a közös vonás bennetek, mint azt szeretnéd. El tudom képzelni, hogy milyen lehet egy családi vacsora két ennyire temparamentumos emberrel )
Van egy olyan érzésem, hogy az élet tartogat még számodra meglepetéseket, csak megsúgom, hogy talán jobban kellene figyelned arra a bizonyos lakótársra, nehogy kicsússzon az ujjaid közül. Mi nők, valahogy úgy vagyunk kódolva, hogy szinte már létszükséglet számunkra az, hogy valaki legyen az életünkben, valaki akihez olyan jó bújni, akivel sok a közös témánk, akire támaszkodhatunk.
Szurkolok, hogy az élet minden területén, anyagilag, érzelmileg és intellektuálisan is megtaláld a számításaidat, remélem, hogy az öcséd nem okoz túl sok zűrt neked és ne felejts el köszönetet mondani T-nek, amiért ennyire jó barátnak bizonyul.
Színt és rangot admintól kapsz. Foglalózz és vesd be magad az életbe.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!