"If you don't get caught, you deserve everything you steal."
Mikor először a látóterembe került Alexandra De Mevius, s gomolygó, sötét viharfelhőként kezdett gyülekezni bennem az apja általi bosszúm, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar a személyes terembe fog kerülni. Úgy gondoltam, hogy lassan cserkészem be őt, mint oroszlán a gazellát, de úgy tűnik, hogy az élet nagyon hamar próbálja őt közelebb lökni hozzám. Vajon van valami bűne, ami alól én fogom feloldozni? Parfümjének illata áthatja az autót, mely olyan számomra, mint friss vér egy vadnak. Mennyei. Tökéletes. - Biztosan meglesz valahol, talán a végtelen fenekű női táskád mélyén. - fordulok felé egy pillanatra egy könnyed mosollyal. Micsoda “véletlen”, hogy elhagyta a kulcsát, nem igaz? Nekem ezáltal lehetőségem lesz arra, hogy némi információt gyűjtsek arról, hogy merre is él Alexandra. Utunk nem tart sokáig, így hamarosan elhalkul a kocsi motorja a ház előtt nem sokkal. Tehát a családi fészek lakója ő maga is... Biztosan nagyon fontos az apjának, ha még itt él. Csodálatos! - Igazán nincs mit, Alexandra. - bólintok biztatóan. Miatta akár városokat is átszeltem volna csak azért, hogy a privát szférámban tudhassam egy kicsit. Jó érzés, hogy karnyújtásnyira van. Mintha a bosszúvágytól újra... Élnék... - Ó, valóban? Ha nem sikerül megoldanom, akkor szívesen felkeresnélek. - semmi erőszak, semmi akaratosság. Az már önmagában pozitív, hogy nem utasít el, s egy jövőbeli kommunikációra hívja fel a figyelmem. Természetesen élni fogok a lehetőséggel... Az ajtó bezáródik, s újra egymagam leszek a gondolataimmal. Rövid ideig még figyelem őt, ahogy eltűnik a kapun túl, végül mielőtt belépne, én magam is elhajtok a viharos éjszakába. Nem gondoltam volna, hogy így alakul ez a mai nap. Nem tagadom, az utóbbi időkben volt bennem egy enyhe kiábrándultság, mintha nem igazán találtam volna meg a helyem, de most végre úgy érzem, hogy újra visszatértem. Alexandrának köszönhetően. Fáradtságomat jól tükrözi, hogy csupán akkor veszem észre az ülésen hánykolódó papírt, mikor beállok a garázsba, annak ajtaja lecsukódik, s elhalkul teljesen a Mercedes motorja. Pedig itt volt a színes lap a látóteremben, valamiért mégsem sikerült felfedeznem. Legalábbis eddig. Szeretem rendben tartani az autómat - is -, viszont nem gyűröm össze egyből a papírt, hiszen tudom jól, hogy nem tőlem származik. Halk sóhajjal kattintom fel a fejem felett levő fényforrást, s döntöm hátra tarkóm az ülésnek, úgy kezdem el fürkészni a brossúrát, mely az Adirondack-hegységbe vezeti el az olvasót. Eddig nem igazán kelti fel az érdeklődésem, hiszen ha a természetbe vágyom, akkor azt csak és kizárólag egyedül szeretem űzni. Csoporttal semmiképp. Átolvasom a túráról szóló részleteket, mely több napos, sátrazós, sütögetős. Még mindig nem fog meg. Azonban egy tollal firkantott kicsiny körön mégis megakad a tekintetem... - Jövőhét szombat. - ejtem ki halkan borostáimon túlra a bekarikázott dátumot, mintha ezzel lehoznám az időpontot a valóságba. S ha az ember megszállott, akkor nem ismer határokat. Ott leszek hát egy hét múlva az Adirondack-hegységben.
***
Nem vagyok hozzászokva a sportosabb, környezeti viszonyokhoz igazított öltözékhez, ezért sem érzem magam túlságosan komfortosan, mikor az Adirondack lábánál kiszállok az autómból. Túlzás lenne öltönyben vagy labori köpenyben megjelenni, pedig milyen kényelmes lenne! Halk ciccegéssel forgatom meg szemeimet, s kénytelen vagyok megelégedni ezzel a minőségi túrafelszereléssel, amit magamra öltöttem. A számtalan zsebbel rendelező nadrág praktikus és masszív, épp úgy, ahogy a fekete, kemény anyagból készült dzseki is. A cipőmről ne is beszéljünk! Amellett, hogy vízálló, bent tartja a meleget még a hidegebb vidékeken is. A hátamra közben felhúzom a hátizsákot, mely méreteiben nem túl nagy, de nincs is szükségem temérdek holmira. Leginkább azért, mert a legapróbb helyet felhasználva precízen pakoltam be minden szükséges holmit. Összecsatolom amazt a mellkasom és a hasam előtt, hogy jobb tartása legyen, végül lezárom az autót, aminek a kulcsát elrejtem az egyik belső zsebemben. Egyetlen pillanatra sem töprengtem azon, hogy mi lesz, ha nem lesz itt Alexandra. Ezt a verziót lehetetlennek tartottam az utóbbi egy hétben. S most tessék. Parfümjének illata ismét olyan, mint a friss vér aromája, mikor megállok mögötte a gyülekező tömeg szélén. - Alexandra? - szólalok fel mögötte tettetett meglepetéssel. - Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sportszerető vagy. Bár magamról sem gondoltam volna... - mosolyodom el, mintha természetes lenne, hogy mi itt véletlenül összefutottunk. Holott ebben semmi természetesség nincsen. Mintha a pokoli malmok egyre csak nekem őrölnének...
Mivel, hogy vannak olyan dolgok az életemben, amiket nem szabadna tennem, amiket a családom előtt titokban tartok, minden nappal egy kicsit jobban vonzódok is a titkos életemhez. .Amióta pedig belementem egy kényszerjegyességbe, egyre jobban érzem, hogy fogytán a szenvedélyemre megmaradt időm, ezért igyekszem ezt a kis időszakot még rendesen kihasználni. Habár ebben a rejtőzködő éjszakai életben - itt, ugye, nem a tipikus éjszakai életről van szó -, próbálok elvegyülni és nem kitűnni az emberek között, az elmúlt évek alatt mégis úgy alakult, hogy szereztem új barátokat, akikkel közös passziónk van. Az egyik ilyen barátom, Jamie Carter, aki az évek alatt az egyik hozzám legközelebb álló személy lett, nem számítva bele természetesen azt, hogy nem árultam el neki mindent a családomról és a társadalmi helyzetemről, és arról, hogy a közeli ismerőseim nem tudhatják meg, hogy mi a hobbim. Még nem jött el az az idő, hogy bárkiben is teljesen meg tudjak bízni, nem vagyook benne biztos, hogy esetleg ne akarnák kihasználni a velem való barátkozást Egyszerűen nem kockázathatom meg, hogy a szüleim tudomást szerezzenek a munkán kívüli elfoglaltságaimról. Szánalmas, tudom, de egyelőre ez van. Jamie-ről tudni kell, hogy az egyik legkedvesebb, legviccesebb, legjóképűbb, legkisportoltabb, legerősebb, legszexibb pasi, akit valaha láttam és ismertem, és emellett - hogy minden lányt elszomorítsak - meleg is. Robby-val, a párjával igazán sportszerető, túrázni és kirándulni vágyó emberek, és Jamie többszöri unszolására úgy döntöttem végül, hogy egyszer én is elmegyek velük egy ilyen túrára. Habár gyertyatartó se nagyon szeretek lenni, de úgy tűnik, Robby is kedvel engem. Azt még fogalmam sem volt, hogy oldjam meg, hogy ezt valóban meg is tegyem, de mit ad isten, az egyik ilyen túrázós alkalomkor De Mevius-éknak éppen halaszthatatlan útjuk volt Belgiumba a távoli rokonsághoz, én pedig egyedül maradhattam az öcsémmel egy rövidke időre. Legújabb úticéluk az Adirondack-hegység volt, ami távolságát tekintve egyáltalán nem lehetetlen megközelíteni, már ami a titokban tartását illeti, hiszen New York északi részén helyezkedik el. Habár nincs messze az otthonomtól, még sosem voltam ennek a hegységnek a lábánál, csupán csak hallottam szépségéről és környékének és az itt található park feneketlen látnivalóiról. A tavakat, a magaslatokat, a vízeséseket, az erdőségeket, a gyaloglókat mindent látni akartam, igaz, azt is tudtam, hogy ez a hétvége villámgyorsan elmúlik. Mi természetesen nem - csak - megcsodálni megyünk ezt a környezetet, hanem egy nem is éppen sétagaloppszerű túrán és hegymászáson is részt veszünk. Ez mellett tartogat még némi izgalmat ez a kirándulás nekünk, de mindent csak sorjában.
Külön autóval érkeztem a megbeszélt helyszínre, mivel nekem így sokkal egyszerűbb és biztonságosabb eljönni otthonról vagy netán hazamenni, ha valami közbejön vagy a szüleim előbb érkeznek haza. Jamie-vel és a párjával pedig majd itt találkozunk. Mivel a pontosság az erényeim közé tartozik, szinte elsőként érkezek meg a hegység lábához, ezért még van időm magamban alaposan körülnézni és elmerülni a látványban. Ahogy így elmélázva bámészkodok, egyszer csak egy olyan férfi hangra leszek figyelmes a hátam mögül, amit valahol már halottam, de abban száz százalékig biztos vagyok, hogy nem a barátom, akire várok. Hirtelen fordulok meg a hang irányába, majd meglepettségemben még a szám is tátva marad, amikor felismerem a hang tulajdonosát. - Khaled??? - kérdezem elkerekedett szemekkel köszönés helyett, majd mivel kellemes emlékeim vannak vele kapcsolatban, elmosolyodom. - Hát te mit keresel itt? Nem mondod, hogy te is a túrára jöttél? - Záporoznak belőlem a kérdések, mert nagyon furcsa és meglepő számomra, hogy pont azon a túrán vesz részt, amire én is befizettem. - Pedig mondjuk éppen egy edzőteremben találkoztunk - jegyzem egy halvány mosollyal az arcomon a kérdésére reagálva, miszerint sem rólam, sem magáról nem gondolta volna, hogy ennyire sportszerető emberek vagyunk. – Azért lehetett sejteni. - Most vagy itt először? - teszem fel a következő kérdést, ha már így alakult, s ez mellett hátha tud nekem, kezdőnek valami tanácsod adni az itteni viszonyokkal kapcsolatban. - Egyedül érkeztél? - folytatom tovább a kérdezősködést miközben a háta mögé pillantok párszor.
Everybody wants to be famous, but nobody wants to do the work. You grind hard so you can play hard.
"If you don't get caught, you deserve everything you steal."
Egy ilyen alkalom még a véletlen csodás játékának sem lenne betudható normális körülmények között, hiszen semmi pénzért nem vennék részt egy ilyen erdei, hegyvidékes túrán - másokkal. Egyedül meglehet ugyan, hogy belevágnék, viszont több napra nem vagyok képes elengedni a városi életem, s a cég fejeként ezt nem is tehetem meg egyáltalán. S nem is akarom. Az Ayahuasca-szeánsz is csupán egy délutánt és éjjelt ölel magába, a következő nap esti órái már ismét a visszazökkenésről szólnak. Alexandra mögött lépkedve s egyre közeledve hozzá azért megfordul a fejemben, hogy az elveimet feldobva tényleg ezt csinálom? Hogy egy évek óta hordozgatott bosszúért ennyit képes vagyok megtenni, hogy egy csoport tagjaként több napos túrára vetemedek olyan emberekkel, akik közt teljesen biztosan nem lelem meg a társaságom? Nagy sóhajt eresztek el a levegőbe, melynek vége enyhe remegésbe torkollik, mikor a közelébe érek. Megszállottság. Áldás, s egyben átok is. - A szervezetemnek kezd egy kicsit sok lenni a munka, s mivel a héten fejeződött be az egyik fontosabb projektünk, úgy döntöttem, hogy egy kicsit megpróbálok kikapcsolódni a természetben. Egyedül nem feltétlenül lenne olyan hangulatos, mint egy társaságban, s mivel nem is vagyok ismert a vidéken, így egy vezető útmutatása sem árt. - részletezem és hazudom egyben. Mindezt kellemesen melengető, borostám mélyén ülő mosollyal, mintha az ott olyan természetes lenne, mint a fák tömege körülöttünk. Halkan azért megjegyzem magamban Alexandra légiességét látván, hogy nem gondoltam volna, hogy egy De Mevius sarj ilyen helyen leli szórakozását. - Az edzőterem semmit sem jelent, hiszen a kényelmes és időhiányban szenvedő embereknek a helye leginkább. Sokan közülük nem lépnének ki a természetbe hosszabb időre. Nehéz elhagyni a technika világát. - mondom ezt úgy, mintha jómagam a kivételt képezném, ez persze közel sincs így. Én sem szívesen hagyom el a modern világot, de hát léteznek olyan dolgok az életben, amik sok mindent felülírnak. Alexandra most épp egy ilyen “dolog” lett. - Egyedül érkeztem teljesen, és igen, új vagyok még ezen a vidéken. Jó ötletnek találtam a sátrazással egybekötött túrázást. - ha nem lennék képes szemrebbenés nélkül hazudni, most biztosan egy illetlen fintor telepedne az arcomra. Szerencsére abba még nem gondoltam bele, hogy mi lesz az éjjel, s igyekeztem elhessegetni a képzelgéseimet. Egy ujjamon meg tudnám számolni, hogy hányszor kerültem ilyen helyzetbe... - Na és te egyedül érkeztél? - pillantok köré kíváncsian. Remélem, hogy helyeslő lesz a válasza, hiszen így kicsit közelebb tudok hozzá kerülni. Bár, magamat ismerve, az sem okozna problémát, ha más társaságában jött volna el a túrára. Valahogy akkor is a közelébe férkőzök. Az évek alatt – a gyermeki éveimtől kezdve – alkalmazom a manipuláció mágikus erejét, s ha kell, némi érzelmi zsarolást is bevetek majd a siker érdekében. Egy magányba boruló férfi sokakat arra késztet, hogy vigaszt nyújtsanak a számára. - Mindenki megérkezett? - csendül fel egy hang valahonnan a tömegből, s egy magas, ötvenes éveiben járó férfi a magasba emeli kezét, jelezve, hogy ő szólalt meg. Minden bizonnyal ő lesz a túravezetőnk. - Ó, ezt nem hiszem el... - morgok fel váratlanul, s hirtelen a táskámhoz kapok. - A nagy sietségben otthon hagytam a sátramat. - fújom mérgesen a levegőbe, aztán mintha eltűnt volna a mérgem, elmosolyodom. - Sebaj, jól bírom a hűvös időt. Elvégre egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz? - teszem fel költői kérdésem szórakozottan, bár arcomra mintha némi kényelmetlenség ült volna ki. Természetesen minden szavam előre eltervezett, és a sátor, mely nem létezik, nagyon jó helyen pihen az üzletben. Nem véletlenül akartam annyira elhessegetni az este gondolatát... Valamit valamiért! A bosszú olyan édes, hogy ezért sok mindent feláldozok. Közben a túravezető hangja újra felcsattan, ezennel már indulásra készen lengeti meg karját a levegőbe. Remélem, hogy Alexandra tényleg egymaga érkezett.
Ha az ember egy teljesen új helyen jár, mindig jó látnia ismerős arcokat, még akkor, ha az ember azzal az "ismerőssel" életében csak pár alkalommal vagy csak egyszer találkozott. Egy ismeretlen ismerős még mindig jobb, mintha valahol az ember teljesen egyedül lenne, Legalább is én így vélekedek ezzel kapcsolatban. Jelen helyzetben tehát az mellett, hogy meglep Khaled látványa az Adirondack lábánál, egyben örülök is neki, hogy valakihez tudok szólni, amíg várakozok a többiekre. Mindaz mellett, hogy mindig is a vágyam volt egy hasonló túra, egy picit tartok is tőle, hogy mennyire bírja majd a szervezetem a hajtást, hiszen jómagam azért nem űzhetem a szenvedélyemet olyan sűrűn, mint például azok az emberek, akik nem titokban járnak el munka után konditerembe és sportklubokba. Azért is fogadtam el végül Jamie invitációját, mert tudtam, hogy ha ő mellettem van, akkor mindenben számíthatok rá, de a barátom sajnos még mindig nem érkezett meg a helyszínre. - Ó, akkor tényleg túl sokat dolgozhatsz, ha már te magad is belátod, hogy egy kis szünetre van szükséged - állapítom meg egy kedves és sokatmondó mosoly keretében, amikor Khaled saját bevallása szerint a munkájából "menekült" ide, a természet szépségébe. Azok az emberek, akik túlhajszoltak és munkamániásak, csak ritkán látják be, hogy talán egy kicsit vissza kellene venniük a tempóból, de úgy tűnik, a mellettem álló férfi van annyira intelligens, hogy saját magának ezt be tudja ismerni. - Ezzel én is így vagyok, igazából még sosem vettem részt ilyen túrán, habár mindig is rajta volt a bakancslistámon. Most megvalósíthatom. - Ha nem a munka elől jöttél volna ide, akkor megkérdezném, mi volt ez a projekt, de akkor ennek tudatában inkább hanyagoljuk munka témát - teszem hozzá hasonló stílusban, mint az imént. - Lehet, hogy igazad van, de mi mégis itt vagyunk, és mások is vannak, akik nem csak az a négy fal közt gyakorolják a sportszeretetüket - cáfolom azért meg szavait határozottan, hiszen több olyan embert is ismerek, akik ehhez hasonló vagy még ennél is meredekebb túrákat látogatnak rendszeresen. Vannak, akik nem kizárólag a kinézetük miatt járnak edzőterembe. - Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor elmondhatom, hogy még sosem aludtam sátorban - vallom be az igazat neki, hiszen igazából ilyesmire sohasem volt lehetőségem, most pedig pontosan azért is kaptam az alkalmon. - De állok elébe, sőt, nagyon jó mulatságosnak tartom! - Egyedül, de... - kezdek bele a válaszomba, de akkor a túravezető harsány hangja elnyomja az enyémet a kérdésével, így egyelőre nincs rá alkalmam, hogy befejezzem a mondanivalómat. Közben kissé idegesen tekintgetek körbe-körbe a terepen, hiszen Jamie még mindig nem érkezett meg a párjával. Nem tudom kiverni a gondolatot a fejemből, hogy engem bizony alaposan átvertek, és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire ki fogom osztani jóbarátomat, ha legközelebb találkozok vele. Nem tudom elhinni, hogy így faképnél hagyott. - Nem, szerintem még nem érkezett meg mindenki! - válaszolok végül határozottan a kérdést feltevő férfinek, hiszen azért még nem dobom el annak lehetőségét, hogy megérkeznek az előbb említett személyek.
Közben, úgy tűnik, hogy újonnan szerzett túratársam, Khaled is nagy pácban van, mert ez idő alatt konstatálja, hogy bizony nem hozott magával sátrat. Mondjuk elég kellemetlenül érintette a dolog, és már hangosan fel is akarom tenni a kérdést az itt lévőknek, illetve a természetjáró férfinak, hogy nincs-e neki egy felesleg, amikor végül is mégiscsak meghallok egy újabb ismerős hangot. - Mivel Alexandrának van egy spéci kétszemélyes MSR Elixir 2 túrasátora, amit ma fog felavatni, szerintem szívesen befogad - szól oda Jamie hirtelenjében a hátam mögül egy hangos nevetés közepette, s én amennyire megkönnyebbültem az érkezésének és hangjának hallatán, most úgy vágnám őt kupán legszívesebben. - Ráadásul szerintem segítségre is szorul a felállításánál - fokozza még a hangulatot Robby is, aki Jamie-ba karolva áll meg mellettem. - Amire, fiúk, pont ti vállalkoztatok - szólok vissza miközben szembefordulok a kis gerle párral, miközben olyan kitekerem a nyakukat nézéssel célzom meg őket. Semmi bajom a férfitársasággal, hiszen azokon a helyeken, ahol a hobbimat űzve megfordulok, igen sok férfival kerülök kapcsolatba, de azért egy idegen férfival egy légtérben aludni mégsem szeretnék. Azonban az is jellemző rám, hogy szeretek segíteni másokon, ezért is akartam védőügyvéd lenni, így azt is tudom magamról, hogy én magam sem tudnám álomra hajtani a fejem, ha tudom, hogy egy másik ember a szabad ég alatt fagyoskodik, holott nálam van elég hely. - Khaled, a barátomnak igaza van, nálam van elég hely, ha szeretnél, nyugodtan alhatsz az én sátramban - ajánlom fel végül én is az előbb említett férfinak, mivel, hogy győz a lelkiismeretem. - Sátrat mondjuk valóban nem állítottam még, úgyhogy el kéne a segítség - húzom el a számat egy vállrándítás mellett. Nyilván azért bízom magamban, és ha nem olvastam volna el alaposan a használati utasítást és nem néztem volna meg pár videót az ilyen fajta sátor felállításáról, nem jövök el túrázni, de így legalább ő is kisegít engem egy kicsit. Már, ha belemegy a dologba egyáltalán. - Emberek, akkor, ha mindenki megérkezett végre és összeszedte magát, akkor ideje megindulni a kijelölt táborhely felé, hogy elhelyezzük a sátrakat. Utána egy gyorsabb sétát teszünk meg az egyik látványos gyaloglón, délután pedig hegyet mászunk! - szólal meg végül kissé türelmetlenül a vezetőnk, én pedig érzem, hogy igazán kemény nap elé nézünk ma.
Everybody wants to be famous, but nobody wants to do the work. You grind hard so you can play hard.
"If you don't get caught, you deserve everything you steal."
- Ezt akkor szoktam észrevenni, amikor egyrészt elfelejtem, hogy mennyi is az elég, és ébredéstől elalvásig csak dolgozom. Másrészt pedig amikor már a munkával álmodok... Na, az szokott lenni a végső jel, hogy egy kicsit meg kell állnom. - sajnos ez most a valóság, semmiféle hazug szó sem kerül válaszomba. Könnyen túllépem a saját magamnak kiszabott határokat, és ez mindig akkor tűnik fel, mikor a szervezetem is már elkezd jelezni. Mégis a megszállottságom olykor képes kizökkenteni a hétköznapok mókuskerekéből, mely tökéletes arra, hogy az érzelmeim újra a felszínre törjenek, s a tomboló, pusztító vihar megújulást hozzon. Ez a vihar most Alexandra arcát öltötte magára. - Na és téged mi szél hozott erre? Neked is ilyen bonyolult a háttered, mint nekem, vagy csak egyszerű kikapcsolódás az egész? - egy hűvös szellő kíséri szavaimat, melytől a ruhám alatt érzem, hogy megborzongok. Nagyon kívül esik ez az egész a komfortzónámból, de az, hogy közelebb férzkőzzek Alexandrához, bármit megér most nekem. Mintha hirtelen az életem múlna azon, hogy megkaparintsam a bosszúm eszközét. - Szívesen hanyagolom a témát, bár egy kérdésem azért lenne hozzád. - ajkaim bágyadt mosolyra húzódnak. - Mikor elváltunk azon a viharos éjjelen, említetted, hogy ha ügyvédgyakornokra lenne szükségem, tudnál esetleg segíteni. Áll még ez az ajánlat? - bátorkodom témába hozni utolsó mondatát, amit hozzám intézett, mikor kiszállt az autómból. Nem lehet elég korán elkezdeni egy jövőbeli kommunikációt. Mikor pedig közli, hogy egyedül érkezett, elégedetten szusszanok, bár úgy tűnik, hogy mégis keres valakit. Egyedül érkezett, de talán ismerősök által? Nem szólok semmit, csupán akaratlanul én is körbenézek, de szerencsére számomra egyáltalán nincs itt ismerős alak. Pedig jó az arcmemóriám, szinte már páratlan, így nincs kétségem afelől, hogy engem senki sem fog megzavarni a küldetésemben. Ami pedig a sátramat illeti... Kellemetlen, ám betervezett tényező, csak hogy még inkább szítsam a kedélyeket, s összehozzam azt a sok véletlen egybeesést, ami a jövőben Alexandrának nyilvánvaló lesz, ha már soha többet nem fogja látni a napfelkeltét. Közben megérkeznek azok a bizonyos ismerősök, kiket egy üdvözlő, mosollyal tarkított intéssel köszöntök, mikor kihajolok Alexandra mellett. A pillanatnyi unszimpátia pedig épp olyan gyorsan tűnik tova, mint amilyen gyorsan érkezett, hiszen a két úriember egyből az én malmomra hajtja a vizet. Velük nem ártana hoznom a kedvesebbik énem, még a hasznomra lehetnek! - Ugyan, megoldom én, egyáltalán nem szeretnék zavarni. - legyintek könnyeden a levegőbe, miután közli Alexandra, hogy a két férfi dolga lett volna a sátorállítás. Természetesen mielőtt eljöttem a túrára, felkészültem. Temérdek utasítást fürkésztem át, hogyan is kell tökéletesen felállítani egy sátrat, ha arra kerül a sor, hogy segítenem kell. Aztán győzhet a hölgyemény lelkiismerete? Bárcsak én is érezném ezeket, mint a bűntudat, empátia, sajnálat. Talán sokkal teljesebb lehetnék, mint most vagyok, ki tudja? - De csak ha tényleg nem okoz ez neked nagy gondot, mert én tényleg szívesen alszom a szabad ég alatt. - szabadkozom még egy keveset, hiszen az illem így diktálja, de azért túlzásba sem szeretnék esni. Könnyen át lehet lendülni a ló másik oldalára. - De akkor a sátrat bízd csak rám! Nagyon köszönöm. - érintem meg enyhén vállát egy a borostám mélyén ülő lelkes mosollyal, melyről jól látszik, hogy egyben megkönnyebbült is. Ami igaz is, számomra még a sátorban való létezés is kérdéses lenne, nem hogy a szabad ég alatt... Nem vagyok ilyen beállítottságú, és sajnos ezen változtatni sem tudok. A vezetőnk közben összeboronálja a társaságot, én pedig elfojtott büszkeséggel lépek Alexandra mellé indulásra készen. A terveim egyelőre nagyon szépen haladnak előre. - Nem bánod, ha csatlakozok a menetelésben? - pillantok le felé. - És ti? - teszem fel kérdésem a másik két úriembernek. Úgy látszik, hogy egy párt alkotnak, így remélhetőleg nekik sem lesz ellenvetésük. - Khaled vagyok. - nyújtom feléjük markom. Ha esetleg kérdeznek valamit, szívesen válaszolok, de egyelőre inkább Alexandrára koncentrálnék. - Meglett végül a kocsidnak a kulcsa? Nem lett gond, hogy ott hagytad az edzőteremnél? - kezdek bele a beszélgetésbe, mikor megindul előre a társaság. A környező fákat lágy, hűvös szellő kezdi mardosni, de ez nem előjele semmi rossznak, hiszen az égen csupán pár kósza bárányfelhő kering. Szerencsére az elmúlt két hétben esőnek szinte nyoma sem volt, így a bakancsok is a felszáradt földes úton koppannak egészen a táborhelyig, mely szerencsére nincs túlságosan messze a kiindulási ponttól. Az emberek mégis csak jobban vetik bele magukat a túrába és a hegymászásba, ha nem kell hatalmas holmikkal a hátukon lenniük.
Ezt az egész túrát a saját eszemtől bizonyára sosem vállalom be, hiszen Jamie-nek és Robby-nak is csak hosszas győzködés után sikerült, rávenniük, rábeszélniük engem. Nem mintha nem vágytam voltam ilyesmire, de a félelem bennem, hogy esetleg a családom vagy a leendő férjem megneszelik ezt, nagyobb volt bennem a vágytól. Mindezek mellett ez a kirándulás egyáltalán nem kezdődik jól, hiszen valóban egy ideig azt képzelem, hogy a barátaim csúnyán rászedtek engem és egyedül kell végigcsinálnom ezt a kemény hegyi túrát. Ez mellett elsőre, kissé kellemetlenül érint a lehetőség is, hogy a sátramat is meg kell osztanom egy számomra idegen emberrel. Még szerencse, hogy sosem voltam babonás, sem pedig pesszimista, hogy ezek a jelentéktelen történések elvegyék a kedvemet e-hétvége élményeitől, ráadásul mindig is szívesen segítettem másokon, így számomra teljesen nyilvánvaló, hogy senkit nem fogok hagyni a szabad ég alatt aludni egy ekkora sátor mellett. - Ahogy ez előbb is mondtam, ez egy nagyon jó tulajdonság, hogy be tudod ismerni, ha egy kis szünetre van szükséged - bólogatok mosolyogva, habár átérezni nagy sajnálatomra nem teljesen tudom a dolgot, hiszen én még sosem járhattam úgy, hogy túl sok lenne számomra a munkából. A családom szabta korlátokból viszont nagyon is szabadulni szeretnék, úgyhogy ilyen szempontból mégis csak értem, amit mond. - Teljes mértékben kikapcsolódás - húzódnak ajkaim széles mosolyra, hiszen nagyon szeretek életem-e részéről beszélni. - Imádok mindenféle sportot, amit pedig még nem próbáltam, azt mindenképp ki akarom életem során. - Persze, meg kihasználom a lehetőségeket, amíg még módon van rá, ebben a kis időben, amíg nem kényszerülök férjhez menni. Persze, ezeket a részleteket nem osztom meg beszélgetőtársammal, sem pedig senki mással. Sem pedig azt, hogy most is, mint egy rossz kisgyerek, "elszöktem" otthonról. - Csak tessék! - csillannak fel szemeim, amikor a férfi mégis csak ki akar valamire térni a munkájával kapcsolatban, habár nem teljesen arra, amire én számítok. - Ja, hogy az? Azt hiszem, hogy tudnék segíteni - vágom rá végül is kapásból. Igaz, még fogalmam sincs, hogy tudnám még jobban beosztani amúgy is véges szabadidőmet, de sosem szalasztanék el valami érdekes munkalehetőséget. - Amikor azt mondtam, hogy tudnék segíteni, igazából saját magamra gondoltam, ugyanis én is ügyvédbojtár vagyok - teszem hozzá még mindig mosolyogva. - Nem tudom, megfelelek-e… - Esetleg megtudhatom, mire kellene, kellenék neked...? - kérdezek vissza már kissé azért bizonytalanabbul, hiszen félek, hogy valami olyan kéréssel, munkával áll elő, amit a helyzetem miatt esetleg nem tudok teljesíteni. Amikor viszont folytathatnánk a beszélgetést, a csendet megzavarja a túravezető harsány hangja és az bennem lévő megkönnyebbülés, amikor meglátom a barátaimat. Persze, amint megszólalnak, már enyhül is a bennem lévő öröm, de azért mindenképpen igazat adok nekik. - Jaj, ugyan már. Miért zavarnál? - nézek most már végre őszintén Khaledre, amikor enyhül bennem a kezdeti döbbenet. - Azt a sátrat amúgy is csak alvásra fogjuk használni a temérdek program mellett. - Nem fogom hagyni, hogy te vagy bárki a szabad ég alatt aludjon! - jelentem ki határozottan és ezt a határozottságot jelölve még közelebb is lépek a sötét hajú férfihez és kezemet karjára helyezem, hogy nyomatékosítsam szavaimat. Aztán azonban gyorsan el is rántom a kezemet, nem szokásom belerondítani mások magánszférájába, csak néha kicsit szenvedélyes vagyok. - Rendben, azt meg én megköszönöm, mert Robby-nak igaza van, még valóban nem állítottam fel sátrat egyedül - nevetem el magam halkan, mikor végre már lebeszéltük a "szállás" dolgát. - Egyébként pedig így még meg is tudom neked hálálni, hogy a múltkor hazavittél abban a szakadó esőben, ahogy te is mondtad. Mikor végre már tényleg minden résztvevő megérkezett, a vezető vezetésével a kempinghely felé vesszük az irányt. Egy ideig gyönyörködöm a táj szépségében, de akkor ismét Khaled hangját vélem magam mellett felfedezni. - Egyáltalán nem - rázom meg a fejemet, hiszen mindig is illedelmes voltam másokkal, de amúgy is társaságkedvelő ember vagyok. - Csak nyugodtan - felel hasonlóan Jamie is, miközben egyik karját Robby vállára helyezi. - Alex úgy is attól félt, hogy majd harmadik kerék lesz, így legalább lesz neki is társasága, ha mi éppen elvonulunk - jegyzi meg sejtelmesen a barátom, mire és látványosan megforgatom a szemeimet. Tényleg imádom ezt a pasit, de néha nagyon idegesítő is tud lenni azzal a tulajdonságával, hogy mindenben a szexet látja. Miután megtörténik a fiúk közt a kölcsönös bemutatkozás, tovább folytatjuk a sétát a táborhely felé, immáron, nekik köszönhetően, a sor legvégén. - Ó, igen, a takarítók megtalálták az öltözőben az egyik pad alatt - mondom bűnbánó arckifejezéssel. - De mielőtt ez kiderült volta, az öcsém visszavitt az autómhoz és a pótkulccsal hazahajtottam - magyarázom tovább a történteket. - Még egyszer nagyon köszönöm az akkori segítséget... - ...és remélem, hogy a mait is meg fogom - kuncogom el magam, hiszen végre meg is érkezünk az előbb említett táborhely felé. - Szerinted hova tegyük le a sátrat? Nem lenne rossz valami védettebb helyre, ha netán lenne egy kis szeles zápor - folytatom miközben az elénk táruló gyönyörű, a zöld mindenféle árnyalatában pompázó tájat veszem szemügyre, miközben próbálok keresni valami zártabb területet is a sátornak. - Tényleg értesz hozzá? - kérdezem azért mégis meg felvont szemöldökkel, miközben leemelem hátamról a kicsit sem könnyű hátizsákot, hogy előkészüljek.
Everybody wants to be famous, but nobody wants to do the work. You grind hard so you can play hard.
"If you don't get caught, you deserve everything you steal."
A sport sosem gyarapította az életemet túlságosan, néha engedtem meg magamnak csupán, hogy a laboratórium mélyéről kimászva megmozgassam a testrészeimet. Azonban sosem vonzott a mozgás, s az Alexandrával való első találkozásom az edzőteremben is egy volt a ritka esték közül. Mégis mennyire könnyedén felülírja az elveket és az ész érveket a megszállottság! Minden porcikám elvágyódik vissza a fehér, minimalista falak mélyére, mégis mindenem itt akar lenni Alexandra mellett. Egyben őrjítő, s fenséges is ez a kettős. - Ezek szerint az extrém sportok sem riasztanak vissza? - ha igaz, amit mond - márpedig miért ne lenne az -, akkor már most messze felülmúlja az apját. Mint ég és föld. - Na és a párodnak nem volt ellenére, hogy eljöjj? - biccentek körbe a vidéken, s egy könnyed, meleg szellő meg is kapaszkodik barna tincseimben. Az illendőség úgy diktálja, hogy eleve azt feltételezzük, hogy másik kapcsolatban van, így nem lesz túlságosan nyilvánvaló, hogy mi is volt a kérdésem valódi, háttérben bújó célja. Ugyanis ez is egy fontos szempont, hogy Alexandra mögött áll-e egy szerelem, aki féltheti őt tőlem. Miközben várakozunk, érintőlegesen feljön a munka téma is, de nem olyan szigorú értelemben. Méregzöld tekintetem egyből felcsillan. - Ez remek hír! Igazság szerint semmi olyan dologra nem kell gondolni, ami ne férne bele egy gyakornoknak. Mivel nagy a cégünk, és számtalan ügyféllel rendelkezünk, így szívesen fogadnék egy gyakornokot, aki a kisebb papírmunkákat elvégezné. - hogy eddig egyáltalán el fogunk-e jutni, az még kérdéses. Azonban egyáltalán nem ártanak a jövőbeli tervek, hogy még közelebb édesgessem magamhoz. Hamarosan a túravezető összecsődíti a társaságot, és Alexandra kísérői is megérkeznek, akik nagy szerencsémre az én malmomra hajtják a vizet. - Még nem ismerlek igazán, és sokan vannak, akiket nagyon zavarna egy idegen jelenléte a privát szférájukban, amit én teljes mértékben megértenék. - enyhén azért megnyomom a mondat elején levő “még” szócskát. - Úgyhogy nagyon köszönöm, hogy befogadsz. - a mosolyom most nagyon őszintén húzódik a borostám mélyére, s nem csak azért, mert így esélyem nyílik arra, hogy jobban belevéssem magam a szívébe? A lelkébe? Még magam sem tudom igazán, hova akarok bejutni. Hanem azért, mert őszintén nem lett volna ínyemre, hogy a szabad ég alatt töltsem az éjjelt a bogarak és az erdei lények világában, Alexandra pedig a karom érintésével nyomatékosítja is bennem, hogy komolyan is gondolja az ajánlatát. Szépen haladunk a cél irányába! Lassacskán pedig megerednek a lábaink a táborhely irányába, s innentől már egyértelmű is lesz, hogy Alexandra mellett fogok haladni, legalábbis addig, amíg nem lesz terhes a társaságom. Egyelőre nem úgy tűnik, hiszen az a kis idő, amíg az erdőn át lépkedünk, egészen jól telik. - Szerintem a fák szélére helyezzük. Ha esetleg eleredne az eső, viharos szél lenne, akkor az erdő jobban felfogna mindent. A tábortűznek sem árt, ha szélvédett helyen lesz. - mutatok a széles zöldterület szélére, mikor megérkezünk. Ha nincs ellenvetés, abban az esetben meg is indulok előre a célunkig. - Az útmutatókat szeretik csak túlbonyolítani, de amúgy nem olyan nehéz összerakni egy sátrat. Megmutatom, és meglátod, milyen egyszerű! - kissé elferdített a valóság, hiszen csak a videókból lestem el, hogyan kellene felállítani, de nem tűnt egyik fajta sátor sem bonyolult eszköznek. Ennél azért bonyolultabbal is már megbirkóztam... Mikor kipakolja Alexandra az alkatrészeket, én némi tanulmányozás után kézbe kapom őket, s magyarázva elkezdem összerakni. Nagyjából negyed órát igényelhet, míg felépül az ideiglenes kis szállóhely. - Nem rossz, igaz? - helyezem csípőre kezeimet. Azt hiszem, ezek után sem fogok jobban vonzódni a sátrakhoz, de igyekszem visszafogni az ellenszenvem. - Nem probléma akkor, ha beteszem pár holmimat ide? - biccentek a bejárat felé, hiszen a hálózsákot és a hasonló dolgokat nem szívesen cipelném magammal. Fél óra szerintem, s úgyis indulunk tovább.
Lorem ipsum dolor sit amet, consetetur sadipscing elitr, sed diam nonumy eirmod tempor invidunt ut labore et dolore magna aliquyam erat, sed diam voluptua.
Most, hogy így összeállt ez a jó kis csapat, hogy Jamie-ék is megérkeztek gyarapítani a csoportot, és hogy kiderült, ez a Khaled is egy egész jó fej pasas, magamban meg kell állapítanom, hogy mégsem bántam meg, hogy meghoztam ezt a döntést, és eljöttem erre a túrára. Szeretek új emberekkel megismerkedni, főként, hogy tudom, ez az időszak már nem tart túl sokáig. - Ezek szerinte nem - válaszolok széles mosollyal, megrázva fejemet, amikor Khaled afelől érdeklődik, hogy tartok-e az extrém sportoktól. - Bár bevallom, még számos nincs kihúzva a bakancslistámról. - És te, hogy állsz ezekkel? Ki tudja, talán legközelebb egy extrémebb helyen futunk össze - vonom meg a vállamat, hiszen már nem első eset, hogy ugyanazon emberekkel különböző sporttevékenységre alkalmas helyeken futok össze. Viszont a következő kérdése hallatán már nem támad annyira kedvem vigyorogni, hiszen egy olyan témát feszeget, amiről nem igazán szoktam beszélgetni szinte senkivel. A párom? Milyen vicces. Az is párnak számít, ha kényszerítenek, hogy hozzámenjek egy olyan emberhez, akit még csak nem is ismerek igazán, hírből viszont csak rosszat lehet róla hallani. Akihez csak azért megyek feleségül, hogy apám ne kerüljön börtönbe? - Miből gondolod, hogy van párom? - válaszolok tehát kérdéssel a kérdésére vissza így próbálva kitérni a válaszadás elől. Nem igazán akarok senkinek se beszámolni erről a kényszerjegyességről, sem a körülményeiről. Úgy gondolom, hogy ez mindenkinek jobb így. - Egyébként meg nem szoktam engedélyt kérni. - Hát persze, hogy nem, inkább ellógok a szüleimtől, mint egy tini kislány. Igazán nagymenő vagy, Alexandra De Mevius. - Miért, te igen? - Természetesen, ahogy nekem is megvannak az életemnek azon részei, amiről nem szeretek beszélni, így én is igen visszafogottan foglalkozok mások magánéletével, de úgy vagyok vele, hogy ha ő a téma, addig sem az én párkapcsolatomat vesézgetjük. Viszont amikor visszakanyarodunk a munkatémára, ismét lazábban kezdek el viselkedni és érdeklődve hallgatom, hogy milyen munkaerőre is lenne szüksége. - Nagyszerű. Ha gondolod, ezt én szívesen el tudom vállalni a munkám mellett, persze, csak ha megfelelek, ezt majd te eldöntöd - jegyzem meg egy halvány mosoly keretében, miközben zavartan kissé ajkamba harapok. Nem azért, mert az ajánlattól jöttem zavarba, hanem mert máris azon agyalok, hogy hogyan tudom még ezt is besűríteni az amúgy is kaotikus és hazugságokkal teli kettős életembe. - Nem mondom, hogy szokásomban áll idegen emberekkel együtt éjszakázni, de úgyis kíváncsi vagyok erre a tábor feelingre, és az azzal is együtt jár, ha többen alszunk egy sátorban. Ráadásul a sportok során már megszoktam a férfitársaságot, úgyhogy hidd el, nincsen semmi gond! - nyugtatom meg szavaimmal, mikor gyalogosan követni kezdjük a vezetőt, hogy higgye már el végre, hogy szívesen osztozom meg vele az alvóhelyemen. Ezen kívül a másokon való segítés amúgy is életem része, többet amúgy sem tehetek. - Igazán nincs mit! Nekem is jól jött, amikor a szakadó esőben valaki hazavitt - kacsintok rá, amikor már majdnem a lehetséges táborhelyhez érünk. Kifejezetten örülök annak, hogy egy rugóra jár az agyunk, már ami a sátrunk felállításának helyére vonatkozik, úgyhogy hamarosan le is helyezzük a ponyvát a fás rész szélére két fa közé. - Rendben - bólogatok helyesen, amikor Khaled végül is rááll a sátor felállításának témájára, majd negyed óra múlva az enyhe segítségemmel már készen is van ideiglenes alvóhelyünk. - Nem, valóban nem. A sportüzletben igazat mondtak, hogy nem fogom megbánni, ha ezt a modellt vásárolom meg - felelek elégedetten, miközben megállapíthatom, hogy itt lesz elég hely mindkettőnk számára. - Tényleg nem csináltál még ilyet? Mert úgy ment, mintha nem először tennéd. - Természetesen nem gond , érzed magad "otthon"!- nevetek fel, amikor Khaled ismét finomkodni kezd és engedélyt kér tőlem, hogy a cuccait bepakolja a sátorba. Közben én magam is felkapom a hátizsákom és finoman bedobom azt a sátor ajtónyílásán. - Emberek, ha mindenki megvolna a sátor felállításával, akkor meg is indulunk egy sétára az egyik látványos gyaloglón a helység oldalán. De senki ne számítson valami lányos sétafikálásra, hanem gyors lépésben fogunk mozogni, hogy időben visszaérjünk élelmet venni magunkhoz, azután pedig megmásszuk ezt a szépséget! - szakítja félbe beszélgetésünket a túravezető harsány hangja. Ha jobban megnézem a férfit, el tudom képzelni, hogy valamiféle katonaiskolát végzett. - Alig várom! - szólok oda újonnan szerzett hálótársamnak, amikor a vezető megemlíti a vágyott hegymászást. - Még sose másztam hegyet - tezsem hozzá kislányos izgatottsággal.
"If you don't get caught, you deserve everything you steal."
Ahogy telnek a percek, egyre inkább megmutatkozik, hogy Alexandra milyen sokoldalú, s mennyire tévesen ítéltem csupán a neve miatt. Ez azonban nem számít. - Bevallom, első pillantásra egy egészen finom hölgyeménynek tűntél, akihez el tudtam volna képzelni a jógát, a festészetet, a zongorázást. Erre tessék, ezért nem jó ítélni az első benyomás alapján. - nevetésem tovaszáll a lágy tavaszi szellővel. - És mik vannak még a listádon? Most már őszintén kíváncsi vagyok. - és ez nem hazugság, komolyan érdekel, milyen vágyak lappanganak még benne, amiket soha sem fog beteljesíteni. Az álmai megmaradhatnak, amiket majd elnyelnek a laboratóriumom halott fehér falai örökre. Nagyot szippantok a friss természet illatából egy mosollyal, hiszen a gondolatmenetem igazán kielégítő. Minél különlegesebb valaki, annál szebb és gyönyörködtetőbb, ha áldozat lesz a fejlődés oltárán. - Én egy hosszabb biciklitúrát terveztem a közeljövőre, szintén egybekötve sátrazással, és természetesen társasággal. - néha még én is meglepődök saját magamon, hogy a hazugságaimat olyan átéléssel adom elő, mintha magam is elhinném azokat a szavakat, amik kiszállnak ajkaimon. Még az Alexandra felé mutatott lelkesedésem is páratlan. Holott ez a füllentés most nagyon spontán jött, de még ez a szerencse, hogy nem gondoltam át, hiszen amint kimondtam, már elborzadtam az ötlettől. Hogy én biciklin? Ki van zárva! Ez a túra, és esetleg pár találkozó a városban bőven elegendő lesz arra, hogy őt magam felé fordítsam, és jobban fájjon, ha nálam ébred. - Intelligens nő vagy, sokoldalú, igazán kedves és bájos, így nehéz volt azt hinni, hogy egyedülálló vagy. - fejezem ki könnyedén és légiesen magam, mintha ez a bók mindennapi lenne. Lehet, hogy valóban így van, hiszen nem ferdítettem el a valóságot, Alexandra valóban ilyennek tűnik, s ezt minden bizonnyal már más férfiak is a tudtára adták. Úgy azért könnyebb megvezetni valakit, ha nem épül minden hazugságra. - Erős fogalmazás, de ha lenne párom, akkor igen, kikérném a véleményét, először is, hogy szeretne-e velem tartani, s ha nemleges a válasza, akkor azt, hogy nem lenne-e ellenére, ha én egyedül eljönnék. Ha párkapcsolatra adnám a fejem, én úgy gondolom, így lenne tisztességes. - ez annyira szépen hangzik, hogy ha nem lennék tele a múlt sebeivel, talán ilyen is lehetnék. Azonban a rideg valóság az, hogy ha lenne is egy komoly kapcsolatom, akkor a másikat teljesen biztosan nem engedném el egyedül sehová. Még mit nem! Még a gondolattól is borsózni kezd a hátam. Így viszont mielőtt még átterelődne beszélgetésünk fonala a munkára, legalább ő már tudja, hogy Dr. Khaled Al Nassart senki sem várja otthon. - Jövőhétre esetleg megbeszélhetnénk egy találkozót. Szívesen körbevezetnélek a cégnél, aztán megbeszéljük a részleteket egy kávé társaságában. Vagy egy vacsora közben, ahogy neked kényelmesebb. - mintha nem is hagynék választási lehetőséget, úgy zúdítom rá határozottan a meghívásomat, amit természetesen van esélye elutasítani, bár akkor szembesülne kell azzal, hogy mennyire kitartó tudok lenni, ha egy komoly cél lebeg a szemeim előtt. S most olyannyira csak ő lebeg előttem, hogy ez az újra felkavaró, izgatott, érzelmekkel teli mánia most mindent felülír. Tovább nem szabadkozom, hiszen minden csodásan megy a terveim szerint. Számtalan apró kiskapu van még a tarsolyomban, amiket bármikor bevethetek, ha úgy hozza a helyzet. Nem érkeztem felkészületlenül. Ezért is rakom össze könnyedén a sátrat igazán hamar, felidézve memóriámban az otthon átfésült videókat. - Párszor állítottam már fel több fajta sátrat, elég sok hasonló elven működik. - mintha annyira értenék hozzá, úgy mondom, holott ez közel sincs így, s mielőtt még belebonyolódnék, berakom azokat a holmikat a sátorba, melyeket nem kívánok magammal hozni az útra. Épp felvetnék egy teljesen ellentétes témát, de a túravezetőnk kimenekít, és indulásra int minket. - Még én sem. Érdekes tapasztalat lesz. - a hegymászás köré azért tapasztalat híján nehéz lenne valami valótlanságot kerekíteni, így hát nem is teszem. Majd ketten megszerezzük ezt az új élményt, bár, ha egy héttel ezelőtt állt volna elő valaki ezzel az ötlettel, nem csak kiröhögöm, de ki is rúgom. Abszurd. - Akkor ezek szerint nincs tériszonyod? Vagy épp arra készülsz, hogy leküzdjed ezt? - ezt már akkor kérdem tőle, mikor rátérünk a gyalogútra. Remélem, hamar eltelik ez a bohóckodás, s már arról ábrándozok, ahogy sétálunk vissza a tábor felé a hegymászás után. Mit meg nem tesz az ember a megszállottsága közben...
Kezdőlap
