Soha egyetlen alkalmat sem hagytam még ki amióta itt élek. Minden egyes meccset végigülök Mira-val, ráadásul a középsor szélén, ahonnan a legjobb lelátásunk van a történésekre. Nincs túl közel, hogy attól keljen félni, hogy pofán találnak, de annyira messze sem, hogy hangyáknak lásd a játékosokat. Szerencsére a csapat egyik tagja, Bret, a szaktársunk, és mindig sikerül általa lefoglalnunk a törzshelyünket. A mai egy különleges nap. Ritkán jut el az St. Margreth arra a pontra, hogy az NYU ellen játszhasson. Ennek az is az oka, hogy nekünk nincs egy akkora sztárjátékosunk, mint náluk O'Dell, akit nagyvalószínűséggel fog kiválasztani valamelyik NFL csapat a diplomát követően. Én nekem ez még mindig újdonság, ugyanis otthon semmilyen hagyománya nincs ennek a sportnak. Persze vannak csapatok, mint mindenhol közel keleten, de azért nem egy NFL színt, ez mégis csak maga az amerikai életérzés. Megrázom a fejemet, hogy elnyomjam a bensőmben feltörő honvágyamat. Ha bár Mira a kezdetektől fogva itt van mellettem, néha még most is magányosnak érzem magam, és ha tehetem, ellátogatok a török negyedbe, hogy feltölthessem a lelkemet egy kis otthoni ízzel. Mira még mindig nem barátkozott meg az otthon tartott ayrannal. Sose felejtem el, amikor részegen benyakalta, és egész este hányt. Mondanom kellett volna neki, hogy szerintem a török joghurt, szódával felkeverve a legfinomabb. Ja, fura vagyok... De nem bánom, mert ez mind ahhoz köt, aki voltam, és ha elfelejtem ki voltam, akkor nem akarnék jobb ember lenni annál a lánynál. Már pedig ezért vagyok itt, hogy eltöröljem minden ballépésem, de ha az nem is sikerül, akkor többé ne kövessem el azokat a hibákat. - Itt vannak! - kiált fel Mira, és feltartja a transzparensét, amelyen a sulink logója virít lila és fehér színkavalkádban. Hangos fújolásba kezd, amikor az NYU játékosai kifutnak a pályára. Egyből meglátom O'Dell számát, és gunyoros mosollyal az arcomon dőlök hátra a székemen. Valamiért feszélyez, bármikor szembe jön velem egy vele kapcsolatos hír vagy cikk. Vagy akár ő maga. Pár hete láttam élőben is Queen egyik kávézójában, ahol valami szöszivel duruzsolt. Olyan furcsa enegiája van a srácnak, ami nagyon, de nagyon emlékeztet egy otthoni barátomra, Berk-re. - Nyírjátok ki őket fiúk! - üvölt Mira mellettem, én pedig észrevétlenül bedugom a fülhallgatómat. Ha valami keleti csendül fel a fülemben, könnyebben tartom magam.
- Kev! - kiált rám egy erős férfi hang. A tenyerembe temetett arcomat a hang irányába emelem. - Bealudtál? Haladj már, mindjárt kezdünk! - érzem a szeültséget a csapattársam hangján. - Ez csak a St. Margreth, le fogjuk őket alázni - nevetek. Ennek a csapatnak nem kéne kihívást jelentenie nekünk, hiszen nem tartoznak a legjobbak közé, velünk ellentétben. De csak tettetem a nyugodtságot, hiszen ez egy fontos mérkőzés. Végzős vagyok az egyetemen és muszáj jól teljesítenem minden mérkőzésen, ha hivatásos NFL játékos akarok lenni. Már nincs sok játék hátra, ezért minden mozdulatomra figyelek, hogy elégedettek legyenek a teljesítményemmel. Egyetemre is sportösztöndíjjal kerültem be, de ez nem jelent automatikus feljebb jutást. Megrázom magam majd felállok a padról és a kezembe veszem a sisakom. - Csapassuk! - lelkesítem magam és elindulok kifelé az öltözőből. Szeretem az érzést, ami elkap, amikor kilépünk a pályára. Odakint már elkezdett sötétedni és az idő is kellemesen hűvös. A tömeg tombol, ami csak még egy löketet ad, hogy mindent beleadjak ma. Az ellenfél lelátójáról érdekes mondat üti meg a fülem. A St. Margrethes lányra pillantok, aki arra bíztatja a csapatát, hogy nyírjanak ki minket. Két lány is áll ott egymás mellett, azt pontosan nem tudom melyikük mondta, de csak vigyorogva megrázom a fejem. - Vigyázz az ellenfél rajongóival. Nagyon vadak tudnak lenni azok a lányok - tanácsolja a csapattársam miközben a vállamra rakja a kezét. - Mióta értesz te bármilyen lányhoz is? - szúrok vissza. Nálunk gyakori, hogy egymásnak beszólogatunk vagy oltogatjuk egymást, így nem sértődik meg egyikünk sem ezeken.
A mérkőzés a papírofrma szerint halad végig. Tényleg mindenre odafigyelek és szerintem egy szép játékot viszek véghez. A félidőből már nem sok van hátra, de sebesen futok a labdával a kezemben a vonal felé. Egy ellenfél játékos közeledik felém, mert meg akarja akadályozni, hogy beérjek a labdával. Az esetek többségében kerülöm a felém vetődő játékosokat, hiszen nem vagyok egy nagyon nagy darab srác, de most belemegyek a játékba. Vállal veszem le az ellenfelet és egy pillanatra megingok, de ő borul fel én pedig tovább tudok futni egészen a vonalig. A csapatom kiabálva rohan oda hozzám és együtt örülünk az újabb pontnak. A félidőt lefújják és elindulunk vissza az öltözőkbe. Egy pillanatra megállok még mielőtt vissza mennék és ismét arra a két lányra nézek, akik az elején megragadták a tekintetemet. - Majd nézzetek rá a pasitokra, hogy jól van e - utalok a srácra, akit az imént löktem fel. Az elején még azt akarták, hogy nyírjanak ki minket, de egyelőre elég csúnyán verjük őket, szóval kíváncsi vagyok mi lett a nagyszájú lányokkal.
- Köszi, hogy megint bajba keversz - sziszegem idegesen Mira-nak, aki tudomást sem vesz rólam. Bret-et figyeli, aki könnyen leszerel általában mindenkit, és a csapat legjobb játékosa. Emellett egy önjelölt seggfej, aki minden beszólást mesterien csap vissza. Nála viszont egy valaki seggfejebb. O'Dell, aki jobban törődik a háborgó barátnőmmel, mint a saját kicseszett játékával. Mira-ra pillantok, aki kitágult orrlyukkal, összeszorított szájjal figyeli a távolodó NYU játékosokat. Keze ökölbe szorul, és tudom azt, hogy ez nem egy szimpla hiszti. Ez komolyabb, és onnan tudom, hogy így van, mert magamat látom benne. Én már könnyen veszem a seggfejkedést, de ő úgy tud robbani, mint a Csernobili atomerőmű. Káoszt hagy magaután, és vérző szíveket. Mira azért a legjobb barátom, mert olyan, mintha a lelkem másik fele lenne. Én voltam a luxus gonosz királynője, ő pedig a szegénység vad Istennője. Olyan balhékban vett részt, amelyienekről én régen csak álmodtam. Ha engem a bosszú angyalának tartottak, ő a bosszú démona. Megfogom a karját és kirángatom a lépcsőre. Sebesen elindulok az akadémia épülete felé, és mosdók felé rángatom. Hallom a hangokat az öltözőkből, a nevetéseket, és kiabálásokat. Továbbhúzom magammal Mira-t, és bepördítem az egyik zúgba. Elindul, távolódva tőlem, és erősen beletép a hajába, miközben ide-oda járkál. Idegesen szorítja össze a fogait, szemei dühösek. Nagyon dühösek. - Picsába! - rúg bele a falba, és hevesen lélegzik. Nem bírom tovább tartani magam, így odalépek hozzá és megfogoma vállainál fogva. - Fejezd be! - rivallok rá. - Szedd össze magad! Ez csak egy játék. Fogalmam sincs, mi tört fel belőle, de tudom, hogy ennek valójában semmi köze a játékhoz és O'Dell faszfejségéhez. Valami gombot nyomott meg benne. Nagyon ritkán ennyire kikelve magából, és tudom, hogy ilyenkor arra van szüksége, hogy valahogy levezesse a feszültségét. - Majd... elmegyünk valahova a meccs után - ígérem. - Az NYU-ban játszik egy görény, akit gyűlölök. Szóval ha a program nem az, hogy élve elássuk, kösz, nem megyek sehova. Azt hiszi, nekem könnyű? Szerinte nem vágyom arra, hogy olyan könnyen bosszút állhassak bárkin? Mert megtennék, és elég sok jelöltem van. A középiskolámban egy rossz szó miatt elértem, hogy valakit felfüggeszzenek, vagy olyan videó terjedjen el róla, ami megpecsételi az egyetemi jelentkezését. Egy lány fordul be a sarkon, mire mindketten odakapjuk a fejünket. Furcsán méreget minket, és látom, nem ide jár, ugyanis az NYU meze van rajta. Ha mégis, akkor egy idióta lehet, és nem túl kedves neki az élete. - Húzz innen! - rivallok rá, mire nagyokat pislantva hátat fordít. Az St. Margreth-ben a pozícióm a hiearchia listán hasonló, bár ilyen keményen és barátságtalanul nem szoktam beszélni senkivel. Legalábbis már. - Menjünk vissza - intek Mira-nak a kijárat felé, majd nagy nehezen bólint, és úgy veti át haját a vállán, mintha mi sem történt volna. Biztos vagyok abban, hogy ezt a témát még nem zártuk le.
Elégedettséggel tölt el, hogy sikerült felbosszantanom a lányt. Nem reagált a mondandómra, de láttam rajta, hogy nem lelkesedett érte. Sajnos túltásogsan szeretem húzni az emberek agyát, főleg ha az ellenfél csapatról van szó. Önelégült vigyorral sétálok vissza az öltözőbe. Jó végre leülni egy kicsit a szekrényem elé és megpihenni, de a többiek hangosan kiabálva ugrálnak és már most ünneplik a győzelmet. Nem akarom elrontani a kedvüket, de még bármi megtörténhet. A csaphoz sétálok és egy kis vizet engedek a kezembe, amivel megmosom az arcomat. Így próbálom meg felfrissíteni magamat. A szünet vége előtt egy ismerős lány ront be hozzánk az öltözőbe. - Shell, már megkértünk párszor, hogy ne gyere be ide - forgatom a szemeimet, de a lány barátja, aki a csapattársam, már ott is terem, hogy lesmárolja a lányt. Utána veszem észre, hogy könnyes a szeme. - Mi történt? - kérdezi aggódva a barátja. - Nagyon gonoszak voltak velem azok a St. Margreth-es lányok. - szipogja. - Ne aggódj, csak idegesek, amiért megint kikapnak - próbálom én is megnyugtatni, de nincs időm, mert már menni is kell vissza a pályára. Most sokkal lelkesebben rohanok ki és a nézőtéri hangulat is megváltozott. A mi szurkolóink hangosabbak, mint voltak, az ellenfél csapatán pedig érezni, hogy már elásták ezt a mérkőzést. Kicsit talán túlságosan is ünnepeltetem magam a közönséggel, mielőtt újra játékba állnánk. A sisak felvétele előtt még körbe nézek, hátha megpillantom az ellenfél csapatához tartozó lányokat, akiknek a játék eleje óta szívom a vérét. Amint elkapom a tekintetüket, kapnak egy félmosollyal egybekötött kacsintást, aztán tényleg kezdődhet a játék.
A második félidő is hasonlóan telt az elsőhöz. A másik csapat játékosai még jobban rám voltak állva. El is kaptak párszor, de ez a sport ezzel jár. El kell viselni a fájdalmat és nem szabad félni az apróbb sérülésektől. Még jó hogy a játék közben nem tudom annyira figyelni a lelátót, mert nem akarom tudni, hogy milyen reakciót vált ki a közönségből, amikor engem is sikerül a földre juttatni.
A végén sikerül megnyernünk a mérkőzést, bár ez nem is volt kérdéses szerintem. Szokásos ünneplés zajlik a pályán, mielőtt levonulnánk, de én hamar kibújok a srácok közül. A két lány lelátójához rohanok, hogy be tudjam vetni az utolsó húzásom. Először egy szívet formázok a két kezemmel, amit nekik mutatok. Leveszem mindkét kesztyűmet és feléjük dobom, ajándék gyanánt. - Ha valamelyikőtök eljön az öltözőhöz, akkor a mezem is megkaphatja - nevetek miközben megfordulok és elindulok vissza a csapatomhoz. Tudom, hogy már túlzásba vittem a kötekedést, de mégis jól esett most.
Elkapom Mira karját, mielőtt kesztyűkkel a kezében megindulna az öltözők felé. - Majd én - válaszolom, és felkapom az izzadt felszerelést. Azt mondta, megkapom a mezét? Hát nem csak a mezét fogom elvenni, hanem a nadrágját is. Írok egy üzenetet Kevinnek, aki sokkal, de nagyon sokkal tartozik nekem, és megkérem, hogy a zuhanyzás alatt mindent tűntessen el amit kérek tőle, és rejtse el az alagsori szertárban, amihez történetesen van kulcsa. Elégedett mosollyal az arcomon sétálok az öltözők felé, ahol már morajlanak fel a dühös hangok. A lábammal tolom be az ajtót, és mit sem törődve a meztelen pasik látványával elindulok a kiszemeltem felé. Dühös tekintete rám villan, amitől egy pillanatra majdnem megtorpanok, de csak majdnem. Még senki nem tudott megállítani a dühével, de neki majdnem megvolt. Majdnem elkapott és azt hiszem, egy kicsit tetszik... Felszegett állal lépek oda hozzá, és végigpillantok a testén. Nincs zavarban. Miért is lenne? Elvégre úgy néz ki, mint egy görög Isten. Ha én lennék Aphrodite, valószínűleg egésznap pucéran mászkálnék. Odadobom neki a két kesztyűt. - Erre még szükséged lesz, O'dell - dobok felé egy mosolyt. - Tartozol a beígért mezzel. - Hátat fordítok neki. Közbe még a hajammal meg is csapom az arcát, és egy pillanatra megmernék esküdni rá, hogy bele akar túrni. Mit sem törődve a testem reakciójával kilépek a bosszankodó pucér pasikkal teli öltözőből. Mira kint vár vigyorogva a parkolóban, két másik szaktársunkkal együtt. A padnál ülnek, ahol a videón nevetnek, amit Kevin küldött körbe. Azt hiszem, elfelejtettem említeni a fiúknak, hogy Kevin még az öltözőben rejtőzködött, amikor azok a ruháikat kezdték el keresni. Sajnálatomra viszont O'Dell nincs a videón, és ahogy visszagondolok az iménti találkozásunkra, fogadni mernék rá, hogy ez a seggfej még élvezte is, amit csináltam. Vajon, mikor találják meg a ruhákat? Miközben a lányokat hallgatom, próbálom kitörölni a fejemből azokat a tökéletesen kidolgozott vállakat, és fantasztikus szemeket. A haja kissé lenőtt, és vizesen kunkorodott a fülénél. Bizseregtek az ujjaim, annyira beletúrtam volna. Kétségtelen, hogy nem egy ligában játszunk, és teljesen mások vagyunk. Velem ellentétben, és annak ellenére, hogy egy seggfej, ő tudja, hogyan kell megdolgozni a sikerért a pletykák alapján, emiatt pedig talán egy kicsit gyűlölöm, mert irigy vagyok.
Nagyon meglephette a kis akcióm a lányokat, hiszen reagálni sem tudtak rá. Csak nézték, ahogy odadobom nekik a kesztyűket és elvonulok. Elismerem, hogy tényleg sok volt már ez, de ők kezdték. Hangosan ünnepelve mentünk vissza az öltözőbe. Mostmár én is önfeledten tudtam a srácokkal együtt kiabálni és ugrálni. Még egy sikeres mérkőzés letudva, már nincs sok a szezonból és ha így folytatjuk, akkor jó helyen fogunk végezni. Az öltözőben végre le tudom dobni magamról az összeizzadt és összekoszolt ruhákat. Egy hosszú mérkőzés nagyon megviseli az öltözékünk, szóval mindenkinek megváltás, ha végre lekerül rólunk. Nem is húzom az időt, rögtön beállok az egyik zuhanyrózsa alá. Hosszú percekig csak engedem magamra a vizet és nem is foglalkozok a mellettem ökörködő csapattársaimmal. Játék előtt és után kell idő, amíg átkapcsol az agyam és végre azzal foglalkozik amivel kell. A tusolás az folyamat, amikor őrjöngő játékosból visszaváltok a hétköznapi Kevin O'Dell-be. A tisztulás bejefeztével különös dologra leszek figyelmes. Egy tiszta törölköző sincs a tárolóban. Nem gyakori eset, de máskor is volt már ilyen, ezért még gyanútlanul sétálok vissza a szekrényemhez meztelenül. Szoktam hozni magammal is törölközőt, az ilyen esetek elkerülésének érdekében. A szekrényemet kinyitva meglepetten tapasztalom, hogy ott sincs semmi, amibe meg tudnám törölni magam. De nem csak az tűnt el, hanem minden ruhám. Körbenézek és azt látom, hogy nem csak én jártaam így, hanem a többi csapattársam is. Valaki lenyúlta a ruháinkat. Nem járt bent idegen, így csak közülünk lehetett valaki. Nem is a ruhák eltűnése idegesít fel, hanem az, hogy egy áruló van köztünk. Ezért is nézek először mérgesen a lányra, aki beront a meztelen férfiakkal teli öltözőbe. Rögtön az oroszlán barlangjába jön...bátor. Látom rajta, hogy örül a kis bosszújának. Felém dobja a kesztyűt, amit még én adtam neki a mérkőzés végén. - Szerinted ez elég lesz, hogy eltakarja? - lefelé pillantok, majd rá nézek kérdőn. Aranyos, hogy azt hiszi zavarba tud hozni. Legbelül még élvezem is, hogy meztelenül állok egy ilyen csinos lány előtt. Tisztában vagyok az adottságaimmal és tudom, hogy ő is élvezi a látványt, sőt talán nem is az volt a célja, hogy piszkáljon, csak látni akart ruha nélkül. Az ajkamba harapva figyelem, ahogy kiviharzik. Nagyon bejött a magabiztossága és az is, hogy próbált kitolni velünk. - Látod, mondtam, hogy a St.Margrethes lányok vadak - jegyzi meg az egyik csapattársam, miközben együtt nézzük, ahogy távozik. - Látom, csak nem tudom, hogy ez miért vonz engem ennyire - sohajtok és körbe nézek, hogy most mit is tehetnék. A maradék cuccaimat megragadom és kimegyek a folyosóra. Nem érdekel, hogy még mindig nincs rajtam ruha. A falon lévó St. Margrethes zászlók közül leveszek egyet és azt tekerem a derekam köré. Ezt is egy kis szúrkálódásnak szánom, mert ki akarná, hogy a zászlója egy meztelen férfi alsó felével érintkezzen. Így megyek ki a parkolóba a kocsimhoz. - Majd ezért cserébe odaadom a mezt legközelebb - kiálltok oda a lánynak és a rajtam lévő zászlóra mutatok.
Önfeledten nevetek. A lányok úgy néznek rám, mintha elment volna az eszem, de én tényleg, úgy igazán mélyről jövően nevetek. Le a kalappal O'Dell előtt, hogy így állta a sarat, és ahelyett, hogy az izzadt cuccát rángatta volna magára, mint a többiek, minusz fokban, kisétált, derekán az akadémia zászlajával. Annyira nevetek, hogy erre még ő is odafigyel. Lassan felállok, és elindulok felé, még mielőtt beszállna. Nem is tudom, miért akarom feltartani. Talán azt akarom, hogy a hidegben összemenjen a töke. A gondolt részre pillantok, és megvonom a vállam. - Úgy látszik, megoldottad - nézek fel rá. - De nem gondoltam volna, hogy a teljes méretedben láthatlak. Így felizgattak a társaid? Nem szeretnél valamit elmondani nekem, O'Dell? - vonom fel a szemöldököm, miközben még mindig vigyorgok. Kesztyűs kezemet a kabátom zsebébe mélyesztem, és oldalra döntöma fejemet. Úgy pillantok fel rá, mint egy kiskutya. Jó magas, sőt, hátra kell döntenem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Ahogy mosolyog megjelenik az arcán két mély gödröcske, pont olyan, mint az enyém a jobb arc felemen. Vigyorom szélesebbé válik. - Nos? Ha már így visszadobtad a labdát, nem szeretnéd vissza a ruháidat? Szívattam eleget. A kulcs a zsebem mélyén, de van egy olyan érzésem, mintha ő nem elégedne meg pusztán azzal, hogy átadom neki. Fogalmam sincs, hogy ezután hova mennek, valószínűleg a kampuszukra bulizni, ahol nem látnának szívesen minket. Bár ez annyira minket sosem zavart, mert Mira-val gyakran megfordultunk ott, csak hogy idegesítsük a barátunkat Bret-et. Egyszer még ő is eljött velünk, és akkora görbe estét csapott, hogy ölelkezett pár NYU-s játékossal, mintha régi barátok lettek volna. Ölelkeztek... Megrázom a fejemet, és lejebb húzom a gyapjúsapkámat. Hatalmas szemekkel várom, hogy végre megszólaljon, mert olyan, mintha valamin nagyon gondolkodna. Közelebb lépek hozzá, még mindig telimosollyal, de még mielőtt megszólalhatnék, az egyik csapattársa és egy ismerős lány sétálnak oda hozzánk. Amikor jobban megfigyelem a lányt, beugrik az emléke annak, ahogy próbáltam lenyugtatni Mira-t, és rárivalltam az idegenre. A mókás énem, amit kitártam az imént O'Dell előtt, eltűnik, és ösztönösen zárkózom be. Kissé megfeszülök. - Te vagy az? - mutat rám a lány. - Most is bunkózni fogsz? - Nem bunkóztam volna, ha nem hallgattál volna ki olyat, ami nem rád tartozik. - Nem szándékos volt - néz rám panaszosan. - Nem mindegy? Attól még hallottad - vonom meg a vállam. Elkéne mennem... Nem tartozom ide, sem a Kevin O'Dell fajtákhoz, mégis ott maradok, és keményen, hangtalanul próbálok jelezni a két vendégnek, hogy zavarnak.
Nem titkolom, a célom volt, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Akartam, hogy lássák, hogy a zászlójukkal takarom a seggem. Ez a célom sikerült is elérnem, hiszen a pimasz lány elindul felém. - Ja, csak ezt a szar rongyot találtam - mutatok a zászlójukra. Valamiért nagyon élem az ilyen egyetemek között rivalizálást. - Teljes méretben? - nézek rá meglepetten, majd nevetek - Ha szeretnéd úgy is láthatod, de ez még messze van attól - kacsintok rá. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért jön be ennyire, ha egy lány ilyen beszólogatós, de valamiért ez megmozgat bennem valamit. Sokkal elérhetetlenebbé és izgalmasabbá teszi őt. Rámosolygok, ahogy felnéz rám. A pimasz belsőhöz egy csinos külső tartozik, ami csak még jobban beindítja a fantáziámat. - Szerintem neked jobban tetszik így a látvány, szóval valami mást kéne felajánlanod - látványosan végig mérem őt, de a mosolyom még mindig nem tűnik el az arcomról. Nekem nem lesz abból problémám, ha meztelenül vezetek haza, hogy felvegyek valamit és utána menjek el megünnepelni a győzelmet. - Te talán szeretnéd vissza a zászlótokat? - nézek rá kíváncsian. Már el is kezd közeledni felém a lány, amikor a csapattársam és a barátnője megjelenik. - Kev, Shell hozott nekünk ruhát - felém nyújt egy melegítőnadrágot és egy pólót. - Kösz, de mint látod így is ura voltam a helyzetnek - nevetve veszem át a nekem szánt textilt. A lányt mintha zavarná, hogy a barátaim becsatlakoztak hozzánk. Kicsit zárkózottabbnak tűnik, már nem olyan nagy a szája. Végül a két lány vitába kezd, amit nem szívesen hallgatnék végig. - Csajok! Nem lehetne, hogy a vitát egy kevésbé hideg helyen folytatjátok? Például az NYU-s házibuliban? - A barátaim csak bólintanak és elvonulnak a saját kocsijukhoz, amíg én kinyitom az enyém ajtaját. - Csatlakozol? Vagy egyedül nem vagy annyira bátor? - nézek rá mielőtt levenném magamról a zászlót és felvenném a ruhát, amit a többiek hoztak nekem.
Kezdőlap
