A felelősségtudat egy örök béklyó az ember lelkén. Rabláncon tart mások boldogságának a megőrzése, miközben a boldogulásod csak mellékszereplőként játszik a saját életed regényében. Az elnyomottság érzésével tölt el miközben a fék elérhetetlen távolságba sodródik a lelked pilótafülkéjében. Az elkötelezettség jeges ujjai a csuklódra fonódnak, miközben a saját érdekeid halványulnak. Az önállóságról álmodom, az előrelépésről, de ez vajon milyen árat követel mindattól, ami fontos számomra? Mindenki életében eljön a pont, amikor el kell döntenie, hogy meddig és mennyit bír még el. Erősnek mutattam magam, mint egy oltalmazó nagytestvér, aki mindig mindenben helyt áll, de hol vagyok ebben én? Ki vagyok én?
Korán kellett felnőnöm. 10 éves voltam, amikor a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Egy részeg sofőr felelőtlensége az én szüleim életét követelte. Mégsem omolhattam össze. A 7 éves húgomnak stabilitásra volt szüksége. Nem sírtam, ő sírt kettőnk helyett is. A képzeletemben csak egy álom volt az egész.
A feldolgozatlan, feloldatlan trauma egy életre megpecsételi az ember lelkét. Koppenhágából New Yorkba költöztünk édesanyám szüleihez. Új nyelv, új iskola, új élet. Gyorsan kellett alkalmazkodni. Fél éven át nem szóltam senkihez. Nem tudtam mit mondhatnék, így nem mondtam semmit. A pszichológus is csak akkor tud segíteni, ha adnak valami használhatót a kezébe. Én ilyesmivel nem szolgáltam.
Terápiás céllal vittek lovagolni. Akkor kezdtem el beszélni az állatokkal, amikor senki sem hallotta. Csendes társaim voltak a fájdalomban, bizalmasaim a nehéz időkben. Lassan találtam vissza önmagamhoz, nehezen nyíltam meg újra a közvetlen környezetemnek, így 1 évet ki is hagytam az iskolában. Örökké velem marad a nap, amikor megtört a jég. A kedvenc pónimról leestem. Mármint nem úgy, mint egy kis falevél, hanem vicces kedvében úgy állított a földbe, mint egy halott indiánt. Ültem a pálya közepén a fogaim közé ragadt homokkal és nevettem. Teljes szívemből nevettem. Akkor tanultam meg a legfontosabb szabályt. Mindegy mekkorát esel. Mindig vissza kell ülni a nyeregbe.
Újra megnyíltam az embereknek. Megengedtem a kis szívemnek, hogy újra szeressen. Mások jókedvét kerestem, hogy a sajátomra is rátaláljak. Újra mindenbe 100%-ot tettem... a tanulásba, a kapcsolatok kiépítésébe.
Hamar elkezdtem dolgozni az iskola mellett. Szerettem volna támogatni a nagyszüleinket, még akkor is ha semmiben nem szenvedtünk hiányt. A főnök-alkalmazott viszony viszont sosem volt igazán kielégítő a számomra. Nem kedveltem, hogy utasítások korlátoznak, hogy nem vevők az innovatív gondolatokra.
Néhány hete vásároltam egy kis üzlethelységet. Tényleg kicsi. Talán 4-5 asztal elfér, de pont olyan üvegkirakatos amire vágytam. De a felújítás még folyamatban van és az eszközök egy része még nem érkezett meg, így még nem mondtam el senkinek. Még Wendynek sem pedig előtte nincsenek titkaim. Ezt viszont csak akkor akarom neki elmondani, amikor már tényleg kész van. Addig csak egy álomnak érzem és nem valóságnak.
Szeretnék majd családot.. egy szép feleséget.. egy vagy két gyereket. De valahogy ez mindig háttérbe szorult a munka és a már meglévő kapcsolataim mellett. Talán pont itt az ideje, hogy ez megváltozzon.

Ma enyém a nyitás. Valahogy elveszik az ember motivációja, amikor valami jobb kerül kilátásba. A saját hely gondolatának közelsége pedig libabőrként szalad végig a gerincem vonalán. Szinte egy karnyújtásnyira van, de még mindig nem érzem valódinak... addig nem amíg le nem főzöm az első kávét az első vevőnek. Hamarosan meg kell ejtenünk a nagy beszélgetést Wendyvel. Ez rá is nagy hatással lesz, hiszen terveim szerint a Danny's Café nyitása előtt nem csak egy felmondólevelet kap majd a Starbucks, hanem kettőt. Szeretném, ha velem tartana. Szeretném, ha ketten csinálnánk az új helyet és bár tudom, hogy nem tudok egyelőre semmi biztosat ígérni, de szerintem ez egy jó lehetőséget jelentene mindkettőnknek. Elhanyagolhatónak érzem annak az esélyét, hogy nem tart majd velem. 10 éve harcolunk a világgal egy csapatként. Azóta a nap óta, hogy elmenekült a szüleitől és nálam keresett oltalmat. Szeretnék úgy gondolni rá, hogy az ő személyében egy életre kaptam csapattársat. Csak egy elveszett tini volt.. tini? Szinte még gyerek. Én meg éppen csak 23 voltam és az is problémát jelentett, hogy megálljak a saját lábamon. Mégis az univerzum dobott nekem megint egy seggbe rúgást, hogy gyorsan szedjem össze magam. Meg is tettem. Érte és magamért. Úgy tűnik az élet ilyen lesz. Amikor előre kell lépnem, akkor ahhoz mindig lesz egy partnerem. Ezen a lépcsőn viszont szeretném Wendyt is magammal vinni.
Bekapcsolom a kávégépeket, leveszem a székeket és nyitom az ajtót, de az OPEN feliratú fényt még nem kapcsolom fel. Van még negyed órám. Főzök magamnak egy kávét. A teljesség igénye nélkül csak egy kevés cukrot és egy csepp tejet teszek bele. Nyílik az ajtó. Először Brian érkezik meg.
-Jó reggelt!-engedek meg felé egy mosolyt.
-Reggelt, főni.-int egyet és indul is az öltöző felé.
-Mit kérsz?
-Caramel Waffle Latte. Egy kis extra szeretettel, kérlek.
-Meglesz.-bólintok. Mire átöltözik már ott várja a bögréjében a kávéja, a karamelldarabokat pedig szív formában szórtam neki a habra. A kezei közé fogja a bögrét.
-Ha meleg lennél itt helyben megkérném a kezed.-pillant rám majd a bögréjére teljesen meghatódott szemekkel.
-Ha meleg lennék itt helyben igent mondanék.-nevetek, de nyílik az ajtó.
-Sziaaa cicááám!-köszönti Brian.
-Jó reggelt, Wendy!-mosolygok rá. Minden reggel egy megkönnyebbülés, amikor látom. Nagy lány már. Nem szabhatom meg minden lépését, de valahogy belül mindig szorongok egy kicsit, hogy nem a legjobb döntéseket hozza. Félek, hogy mikor fogják utolérni a következmények. Most azonban jó kedvűnek tűnik. Kicsit fáradt, bár az a mi szakmánkban elengedhetetlen. Neki is elkészítem a reggeli italát majd felkapcsolom a pénztárgépet és az OPEN feliratot. Kezdődjön a nap.
Hamar érkeznek az első munkába, iskolába indulók és a lusták, akik inkább lesétálnak a közeli lakásaikból, mint, hogy otthon főzzenek maguknak egy kávét. Mondjuk mi jobbat tudunk... az is biztos.
A pultnál maradok. Figyelem az érkezőket. Várok valakit. Azt a zöld szempárt, aki miatt szívesebben kelek fel minden reggel.
Pontos, mint mindig. Megvárom, amíg már csak egy ember van előtte. Amikor Brian felvette a rendelést mögé lépek és megveregetem a vállát.
-A következő az enyém.-sejtelmes pillantást kapok válaszul, de megteszi amit kérek és biztos vagyok benne, hogy siet Wendyhez sugdolózni.
-Jó reggelt! A szokásosat?-kérdezem egy könnyed mosollyal. Igent mond én pedig beütöm a gépbe, de lehúzom a kártyámat.
-A vendégem vagy.-elkészítem a kávéját. Előhúzom a zsebemből a múzeum jegyet, amit tegnap vásároltam és beleszúrom a papírgyűrűbe, amit ráhúztam a pohárra.
Átadom neki a poharat a pult fölött. A jegyre téved a tekintete.
-Remélem nem veszed zaklatásnak.. eljönnél velem? Ma? 19:00?-a legszebb mosolyt kapom válaszként és egy bólintást. Nem vagyok már tinédzser. Nem akarom túlgondolni a dolgot. Csak két ember elmegy értékelni a művészetet. Mégis valami fantasztikus kezdete lehet.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Ahhoz tudnám hasonlítani a történetedet, mint amilyen egy jó nagy bögre forró kávé egy esős nap reggelén. Olyan volt, mint egy kellemes ölelés, amiből nem akarunk kiszakadni vagy épp a kedvenc puha takarónk, ami alatt egy napot végig tudnánk szundikálni. Egy szó mint száz a nyugalom és biztonság érzését keltette bennem a történeted - eltekintve attól a résztől, hogy elveszítetted a szüleidet. Senkinek nem kellene átélnie hasonlót olyan fiatalon, ráadásul azzal a tudattal, hogy ott a kisebb testvéred, akire vigyáznod kell és aki számára támaszként kell szolgálnod. De azt kell, hogy mondjam, biztosan büszkék lennének a szüleid arra, ahogyan visszatértél azok táborába, akik értékelik az életet és tudnak nevetni, akiknek van célja és akik meglátják a jót is mindabban, ami körülveszi őket. Nem könnyű feladat, mégis úgy érzem neked sikerült.
Remélem a terved a saját vállalkozást illetően is pont ilyen sikeres lesz, elvégre nem ugyanaz rendelkezni egy álommal és meg is valósítani azt. Viszont azt szokták mondani, hogy ha eléggé hiszünk benne és akarjuk, akkor olyan energiákat is felhasználhatunk amelyekről nem is tudtuk, hogy rendelkezünk velük. Talán ez a legszebb az egészben, amikor a kemény munka gyümölcse megtérül. Én pedig kívánom, hogy ne csak a saját üzleted sikerüljön jól, hanem Wendyvel kapcsolatban is bejöjjenek a számításaid.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!