The family is

one of nature's masterpieces

Csendes készülődéssel telt az idő, míg vártuk őket, s aznapra én sem vállaltam be semmit. Persze gyakran vágytam arra, hogy majd veszünk valahol egy kertvárosban valami remek hàzat, de a környező helyeken annyira nem tűnt felemelő gondolatnak.
A szüleim gyakran pedzegették, hogy költözzünk haza DC-be, de valahogy nem vitt rá a lélek. Szerettem a szüleim, ám az a rengeteg megkötés, mi akkor érne, pont olyan lenne, mint gyerekkoromban.
Nem akartam ilyen hatást elérni a gyerekeimnél. Nem akartam én lenni a rosszfiú, aki folyamatosan csak megugorhatatlan szarságokat követel tőlük. Olyan akartam lenni, akihez bármikor fordulhatnak. Akihez bármikor intézhetnek őszinte szavakat, s elnézve a beszélgetésünket David-el valamit sikerülhetett megvalósítanom mindabból.
A konyhàból érkező hangok zökkentették meg a beszélgetést, mire elmosolyodtam. Annyira idilli bolt minden.
-Ki nem hagynám.- felkeltem a helyemről, a poharam kivittem a konyhába, csókot hintettem Kat ajkaira, aztán vettem a kabátom, cipőm, tárcám telefonom a zsebembe ejtettem.- Sétáljunk. - megindultam fiammal kifelé, hogy aztán a kulcs fordítása után mehessünk a lifthez. Nem volt egyszerű menet megszerezni egy komplett emeletet, majd az átalakítások, de legalább volt hely rendesen, és mindenki megkaphatta benne a maga helyét.
-Többet használtam a Jetet mostanában, de szereztem egy helikopter szimulátort.- villantottam egy mosolyt felé.Szándékos megjegyzés volt, hisz tudtam szeretne repülni megtanulni vele. Persze szerettem volna egy vadászgép szimulátort, már csak magam miatt is, de azt inkább még megtartottam magamnak, mint álmot. No nem mintha nem futotta volna rá, de akkor sem akartam minden pénzem elverni ezekre.  – Akad pár fuvar is, pár hét múlva az egyiptomi kiállítást viszem vissza Kairóba. -magyaráztam rá emelve tekintetem, s közben eszembe jutott Kenny is, hisz tudtam mennyire szeretne eljönni velem arra az útra. -Remek!- elmosolyodtam, majd beléptem a liftbe.-Részemlők rendben... Csak anyád ne tudjon a szivarról, mert kitekerné a nyakam. Majd felhívom. Ugyan az a száma? Még mindig ugyan olyan pokróc modora van? -épp elég volt a repülés a baleset után, amiről mindenki tudta nem baleset volt, de jobban esett így gondolni rá, mint egy félresiklott küldetésnek. Mondjuk azóta se zuhantam le semmivel, ha nem számítjuk a kétéltüt.
-Emlékszel a kétéltűre, amit pár hónapja szereztem? Sikerült életet lehelni belé. Makacs dög volt, de végre működik.A multkor az utolsó pillanatban sikerült felhúzni az orrát, és letenni a folyóra... de végre rendesen megy.- elégedett voltam az eredménnyel, hisz még Chaerles is azt mondta, nem fog életre kelni. Sétarepülésekre a víz felett tökéletes lesz majd, és talán a landolás is kellemesebb lesz ha valami mégis megadja magát benne.
Megnyomkodtam a vállam, de szót nem emeltem róla. Az én gondom volt, amit az évek múltával megtanultam elviselni. Nem volt kellemes akkor sem, és most sem az. De a vágy még ugyan úgy égett bennem, hogy egy nap... egy nap talán ha kis időre is, de újra lehetek ugyan az a fickó, aki egykor voltam.
-Valami gyümölcsöt. Almát talán.- morfondíroztam, majd odakint zsebrevágott kézzel mentem egészen a portásig, kivel egy kézfogással üdvözöltük egymást, majd odakint ismét zsebembe ejtettem kezeim.
-Ezt mondani sem kell.- mosolyodtam el. Szerettem apróságokkal meglepni a feleségem. Szerettem kedveskedni neki amikor csak lehetet, és nem azért mert úgy éreztem sokkal tartozok neki. A kitartásáért, és hogy képes volt észheztéríteni. Felnyitni a szemem, hogy mire is vagyok hivatott,s miért kell visszatérnem a helyes ösvényre.
-Merre mászkáltok mostanában?- emeltem rá tekintetem miközben kikerültem egy embert, majd adtam némi pénzt az öregnek, aki minden nap ugyan ott szokott üldögélni. Visszafelé hozok neki valami meleg ételt, hisz a menhelyek ellátása nem a legtökéletesebb. Sokan vannak kevés a hely.
-Mellesleg... Ha annyira ragaszkodik Falcone ahhoz a szivarhoz, jöjjön el a találkozóra, és ott majd megtalál. Szia Bob! – fogtam kezet egy ismerőssel, aztán már haladtam is tovább, s persze eszembe jutott, hogy időpontom is akad kivizsgálásra, hogy továbbra is rendben van e minden, és csak a szokásos helyek a szarok, szóval reményeim szerint a helyzet változatlan. Minden téren, hisz a szívem továbbra is visszahúzott a vízre, a gépek közé, az égbe a többiekhez.

The family is

one of nature's masterpieces

Kevés időt töltöttünk együtt, bár annak idején sem jutott olyan sok idő egymásra. Sokmindenről lemaradtam, de mindketten betudtuk a munkámnak, és annak, hogy ez a munkakör bizony ezzel jár, de mindig a szavamat adtam, hogy visszatérek, és sosem szegtem meg a szavam. Bár egyszer majdnem sikerült, de az egyéb okokból történt. Még sem tántorított el semmi sem attól, hogy újra repüljek. Akartam. Vonzott. Úgy éreztem, beleőrülnék, ha többet nem ülhetnék fel egy gépre sem úgy, hogy azt én vezessem. Kellett, mint a fuldoklónak a levegő, vagy épp a vér a szervezetbe.
Adott egyfajta löketet, hogy nem vagyok teljesen hasznavehetetlen.
Az a baleset sokat kivett akkor belőlem, és csorba esett az egómon is, de nem ezeken kellett gondolkodnom, és szerencsére ebben a fiam is segítségemre volt.
Megemlítettem neki a  szimulátort, aztán szavaira egy pillanatra rákacsintottam.
- Még szép! Szakítunk rá időt, és ha gondolod, elviszlek egy körre a géppel… - vonásaim elkomolyodtak, de szemeim felcsillantak. Tudtam, hogy mellette bátran trükközhetek majd, nem kap sikítófrászt, és nem fog veszett módon ellenkezni, hogy a végén még megölöm. -Ha anyádnak nem olyan fontos az ecet… akár most is elmehetünk… - emeltem rá a tekintetem, egy cinkos mosollyal arcomon, de persze nem erőltettem semmit. Akár bolt után is mehetünk, hisz én bármikor vevő voltam egy kis repülésre.
- Eléggé. De eddig a legdurvább fuvarom egy elefánt volt… - húztam el a számat. - Ott voltak a gondozói, orvosok, és egyéb alkalmazottak, de szerencsére jól viselte az utat. - magyaráztam megvonva a vállam, aztán még hozzátettem. - A műkincseknél a biztosítás változó. Van mikor mi intézzük, és saját embert alkalmazunk rá, de van hogy a megbízó biztosítja a biztonsági embereket.- magyaráztam. - Eddig szerencsére nem volt gondunk ilyen téren.
Aztán jött az említés Falcone találkozóra invitálásáról.
Elnevettem magam.
-Akkor semmi sem változott. Bár én a képébe vágnám a véleményem. - hangom vidáman csendült, s persze nevettem is ismét egyet, aztán megemlítettem a kétéltűt is, és elmeséltem neki a landolásom élményét is, mire megdörgöltem a nyakam, s megingattam fejem.
- Talán egy kicsivel jobb a helyzet. Már nem hagy cserben félúton, szóval az élmény elmarad a sétarepülőknek. - persze nem mondom, hogy nem lenne izgalmas, és némiképpen extrém is, és meglehet, csak én élvezném az egészet, az utasaim meg falfehéren szállnának le a gépről, és egty ilyen után nem is akarnának
-Rendben! - bólintottam. Az édesebb gyümölcsöket, talán jobban preferálják, bár én erősen alma párti voltam egy jó ideje. Használt talán a dohányzás ellen is, ami elég rossz szokásom volt, s olykor még előkerül, de pusztán ritka esetekben füstölög a kezemben. Otthon sosem gyújtottam rá, főleg nem a család előtt.
-Van egy egész jó asztalos a közelben. Jó áron dolgozik. Ha gondolod, majd megadom a számát. - fejből igaz nem tudtam, de majd otthon előkeresem a névjegyét, hisz tökéletesen megfelel majd arra a célra, hogy megcsináltassák a bölcsőt, ha csak nem olyan összeszerelhetős vacakkal akarnak majd vacakolni.
Kedves megértő mosoly került arcomra, miközben rá emeltem tekintetem, s zsebre tettem kezem. Felsóhajtottam.
-Meglepődtem… de szerintem mindketten. Nem számítottunk rá. Egy ideig furcsa volt, aztán felakartam adni mindent, hogy bebizonyíthassam, képes vagyok megoldani, és jó apa leszek. Ami talán többé kevésbé össze is jött. - mosolyodtam el megvonva a vállam. - Mikor anyád elmondta, még annyira nem tudatosult bennem, de később, már jóleső érzés volt rá gondolni, hogy lesz egy gyerekem… 19 éves voltam, szinte még magam is gyerek. Egy lázadó kölyök, aki a szülei ellen akart menni, és ez lett belőle. - felé fordulva emeltem rá tekintetem fiamra. - De tudod mit? Nem bántam meg. Ha visszatekerődne az idő kereke, akkor sem akarnám másképpen tenni...Maximum a repülő „balesetet”... de ez mellékes... - intettem, hogy több szót nem érdemel a téma, és vissza is tértem az eredeti gondolatmenetemhez. - Jó érzés volt mikor hazajöttem, és szaladtál elém, széles mosollyal az arcodon... Addig nem is igen fogod fel, hogy apa leszel, míg a karjaidba nem fogod. De abban a pillanatban már el is veszel. Attól a pillanattól kezdve, már más a sorrend...  . - szándékosan fogalmaztam úgy, hisz valóban annak lett mondva a médiában, annak ellenére, hogy mi tudtuk mi is volt az igazság.
Ott volt bennem a szálka, és a vágy a visszatérésre, de már nem erőltettem semmit. Talán ki is öregedtem volna az egészből, de oktatni akkor is tudtam volna.
-Megvan még a régi lakás ha gondolod… tágas...kényelmes. - aztán elhallgattam. - Neki vázoltad már a terveidet?
A zöldségesnél megvártam míg elnyomja a cigarettáját, s csak utána indultam meg befelé, hogy köszöntsem az eladót, majd nekiveselkedjek megkeresni a nekünk kellő dolgokat. Jó érzés volt vele tölteni egy kis időt, és olyan dolgokról beszélgetni, amiről mással nem lehetett.

The family is

one of nature's masterpieces

-Van bizony! És csodálatos darab! - villantottam egy büszke mosolyt.- Már régi vágyam volt szerezni egyet, és amikor megtaláltam a megfelelőt… A pasas akitől megvettem, összehányt mindent a próbaút során. - nevettem el magam, de azért igyekeztem együtt érző lenni. - Elfelejtettem neki mondani, hogy nem kezdő amatőr vagyok. - megdörgöltem a tarkómat. - De nem… nem adtam el semmit. Bővítettem a helyet, megvettem még egy kisebb területet, és azt kerítettem el a reptér közelében.- magyaráztam, aztán felajánlottam, hogy elviszem egy körre, mit finoman visszautasított, és az igazat megvallva megértettem.
-Akkor holnap! -bólintottam.
Meséltem az elefántról, a szállításáról, aztán kérdésére megingattam a fejem.
-Meglepő, de nem! - ingattam meg a fejem. - Egy afrikai rezervátumba vittem! Az állatkert ajánlotta fel a bikát, mert elérte azt a kort, hogy költöznie kellett. A többiben pedig nem volt hely, így maradt a rezervátum. - pillanatra elhallgattam. - Más nem vállalta be, én meg voltam olyan elvetemült, hogy elvittem.
Aztán az ezredesről beszéltünk. Csapongtunk egyik témától a másikig, és valahogy élveztem az egészet. Szerettem vele beszélgetni. Annyival másabb volt, mint Ken. Érződött a rengeteg korkülönbség.
-Meglehet, akkor sem  lenne akkora a büntetés, ha valaki be merne neki szólni… - mosolyodtam el. Vagy az is lehet, csak én voltam túl bátor ezen a téren, és kiálltam az igazamért a feletteseim hülyesége mellett. Nem hiába töltöttem a hajón is jó néhány órát a konyhán, és egyéb helyeken.
-Mi másról? - emeltem rá a tekintetem, hisz valóban kíváncsi voltam mire gondolt. - Mikor legutóbb másról beszéltem vele másról, 2 év szenvedés lett a vége, és majdnem ráment a házasságom...- húztam el a számat, aztán megingattam a fejem, és inkább igyekeztem elterelni a témát, amiben a kérdése segítségemre volt.
Persze nem mondom, hogy nem égtem a vágytól, hogy ismét felülhessek egy vadászgépre, vagy elvigyek egy katonai helikopter pár körre, vagy egy csapatszállítót, de arra nem láttam semmi lehetőséget.
Így aztán a téma váltott, és előkerült, hogy miképpen érintett az érkezése.
- De az öcséd érkezése jobban meglepett… - dörgöltem meg a tarkómat. Utána már nem próbálkoztunk, pedig mindig szerettem volna egy kislányt. Egy lányt, akit megóvhatok, akire vigyázhatok, hisz a fiaim hamar megtanulták, legalábbis remélem Kenny is… megtanulták megvédeni magukat.
Szavaira jóleső mosoly költözött az arcomra, s rá emeltem kékjeim. Bólintottam párat.
Valóban arra tanítottam, hogy hiába van rengeteg pénzünk, nem kell szórni. Beosztani, és vigyázni, mert érkezhetnek inségesebb idők.
-Ha nagyapád nem köti meg a szerződést, még mindig abban a kisebb lakásban laknánk… - húztam el a számat, de nem tudtam miatta haragudni apámra. Ő mindig is azt akarta üzletember legyek mint ő, és vigyem tovább azt amit elkezdett. Amit felépített, de sosem volt hozzá kedvem. - De igazad van! - bólintottam. - Ha van rá időd, akár te is csinálhatsz egyet az öregnél. Lépésről lépésre elmagyarázza, megmutatja mit hogyan kell csinálni. - mosolyodtam el. Kedveltem az öreget, gyakran segítettem neki bevinni az alapanyagot, vagy elvinni kicsit messzebb őket. - Ő csinálta a konyhaasztalt…
Egy pillanatra elgondolkodtam. Valóban makacs asszony volt, ami mellé társult még, hogy akaratos is, szóval fel lett adva a lecke.
-Nem igazán tudom. Talán anyád is hasonló...esetleg ő tudna hatni rá. - megvontam a vállam,  aztán bementünk az üzletbe, és szedtem össze pár gyümölcsöt. Almát, körtét, s mivel találtam barackot, így azt is tettem oda, majd fizetés után mehettünk a közértbe a fő dolgokért.
-Őszintén elé állsz, és megmondod neki, hogy aggódsz. Érte, és a kicsiért. Hátha hajlandó lesz rá. És ha kell, majd fuvarozom, ha látni akar, és akad rá lehetőség. - mosolyodtam el, bár tudtam, a makacsság furcsa dolog. Olyan, amit elég nehéz eltüntetni. -Ha a makacsságot nézzük, anyád sem gondolt másra...a legcsodálatosabb asszony, akit valaha ismertem… -mormogtam az orrom alatt, a bolt felé tartva.

The family is

one of nature's masterpieces

Valóban kár volt nem felvenni, de akkor és ott, nem az járt a fejemben, hogy felvegyem, és mindenkinek mutogassam a pórul járt ex tulajdonost. De elmesélnem azért el kellett, főleg olyas valakinek, aki tudott rajta derülni, és nem azt vágta a fejemhez, hogy mekkora egy szemét vagyok.
-Ha egyszer úgy kezelt, mint egy kezdőt, hát elsőre megkapta amit óhajtott, de átment nagyképűbe. - megvontam a vállam, s megengedtem magamnak egy mosolyt, s egy grimaszt, ám az arcom vidám volt.
Jólesett beszélgetni vele, és hogy gondol ránk is. Eljönnek, és tudom, én ennyire nem voltam kegyes a szüleimhez, de… inkább el is tereltem a gondolataimat, és beszélgettünk cseppet az elefántról.
- Nem volt olyan öreg állat. Benyugtatózták, készenlétben álltak. Más nem volt elég „őrült” ahhoz, hogy ezt bevállalja.  - rá emeltem tekintetem. - Gyorsabb volt így, mintha felpakolják egy hajóra. - fejeztem be a magyarázatot ezzel a témával kapcsolatban.
Azt meg valójában én magam sem akartam, hogy egy  egyszerű apró beszólásnak az legyen a vége, hogy nem kaphatja meg a kapitányi rangot.
- Meglesz majd az is Fiam! Tudom, hogy úgy lesz! - nem csak reméltem, hanem tudtam, hogy képes rá, és eléri a céljait. Eléri amit akar, mert… nos mert ő olyan. Akaratos, és makacs. Talán kicsit olyan mint én…
Aztán cseppet beszélgettünk a gyermekáldásról, és szóba került Kenny is, akinek az érkezése mindkettőnket meglepett, bár az igazat megvallva, annyira nem is kellett volna meglepődnöm rajta, csak hát egyikünk sem számított a váratlan vendégre.
-Nem. Akkor már nem. - ingattam meg a fejem. - Csak gondolkodna mindig az eszével, és ne a haverjai után menjen. - forgattam körbe a szemeim, megdörgöltem arcomat, aztán zsebre tettem szabad kezem. Eszembe jutott azaz állatkerti kihágás, mikor belógott az oroszlánfókákhoz, pusztán azért a 360 dollárért, amit aztán meg sem tarthatott, mert nem engedtem neki. Meglehet gonosz dolog volt, de mindig megkapta a maga zsebpénzét, amit azóta is félre tettem neki egy számlára, hogy nem kaphatta meg.
Aztán beszéltünk a lakásról, amit felajánlottam neki, s ha kellett, akkor a kulcsot is oda tudom neki majd adni.
-Meg igen. De akkor talán nem Manhattan lenne az otthon, hanem valahol a kertvárosban, egy nyugis utcában. - körbepillantottam, kikerültem egy embert, majd visszasétáltam fiam mellé.
Beszélgettünk kicsit a bútorokról, és arról, hogy mennyire klassz dolog, ha valamiről elmondhatod, hogy te magad raktad össze, és a két kezed munkáját dicséri.
Elmosolyodtam.
-Az is jó. Kezdetnek tökéletes! - bólintottam egy mosollyal arcomon, majd elgondolkodtam, még is mi lenne a reakció a költöztetésre, s végül arra jutottam, hogy jobb egyenesnek lenni. A nők szeretik az őszinteséget, bár bizonyos keretek között, hisz azt még sem vághatod a fejéhez, hogy „kövér”, vagy hogy „nyúzottnak néz ki”.
Szavaira elnevettem magam.
-Igen. Szinte látom magam előtt a jelenetet, ahogy duruzsolnak, és szúrós pillantást vetnek feléd! - ismét nevettem, majd megingattam a fejem.
Nevetésem elhalt, majd mosoly került képemre szavait hallva, s bólintottam párat.
-Tudod, mikor gondok adódtak, azt hittem, anyád majd fogja az öcsédet, és lelép. Túlságosan kézenfekvőnek vettem, hogy ott van velem, és az életem része. - ezelőtt ezt még senkinek sem mondtam el, de valahogy kikívánkozott belőlem. Szar alaknak éreztem magam, de annyi év távlatában is úgy gondoltam, nem cselekednék másként ennyi idős fejjel sem. -De nem ez most a lényeg... Shaya csodálatos asszony, és nála jobban senki nem fog szeretni a világon… Ha megbecsülöd, a ti kapcsolatotok is rúghat ilyen messzire. - aztán beléptünk az üzletbe, ahol megragadtam egy kosarat, s megindultam a sorok között, hogy körbenézzek, hátha találok valami olyasmit, amire majd szükség lehet odahaza.
Az italpult előtt nem álltam meg, rájuk sem emeltem tekintetem. Hazudnék, ha azt mondanám, néha nem esne jól egy pohárka bor, vagy épp egy üveg sör, de nem ült a vállamra az ördög, és nem csábított le a kitaposott útról.
-Vihetnénk sajtot, talán egy kis tejet...meg a csoki az öcsédnek. - magyaráztam, megállva az édességek előtt.

The family is

one of nature's masterpieces

-Meglehet, de nem látott át a szitán. - megvontam a vállam. Mind a mai napig mosolyt csalt a képemre az emléke a fickó képének, mikor megmutattam neki, nem vagyok én olyan béna mint amilyennek elsőre gondolt.
-Ezzel a példánnyal kivételt tettek, mert a fajmegóvás érdekében született, és az állatkert nem akarta, hogy egy kifutóban élje le az életét… vagy a támogatója. Annyira nem mentem bele a dologba. - magyaráztam, s közben belegondoltam, mennyi minden történhetett volna rosszul egy ilyen út során, s még is mennyi- mennyi kárt okozhatott volna magában az állat, ha a gondozói, és az orvosok nem kísérik el erre az útra.
Előszedtem zsebemből a telefonom, majd kikerestem egy képet, és megmutattam a fiatal bikát.
- Sokat bajlódtak mire hajlandó volt felszállni a gépre, de végül sikerült. - kicsit tovább lapoztam, átugortam pár fotót. - Ezt pedig már a helyszínen készítettem, miután magához tért. - mivel oda vissza útra szerződtem, így vissza kellett hoznom a gondozókat, és a dokikat is, s persze pár más szállítmány is landolt a fedélzeten, és ajándékot is hoztam, amit nem kellene elfelejtenem odaadnom, szóval észben tartás is fontos lesz.
Ha megnézte a képeket, eltettem a készüléket, majd tovább folytatódott a beszélgetésünk.
-Remélhetőleg! -mosolyodtam el. - Okos, csak sokszor megy a barátai után, az esze helyett. Menőnek lenni nehéz dolog. - körbeforgattam a szemeim, aztán elnevettem magam. Az én tini gondjaim hamar eltűntek, és talán nem is voltak ilyesfajták, hisz inkább csak lázadni akartam a hovatartozás révén, és amiatt, hogy ne kelljen sznob körökben mozognom. A lázadás bejött, hisz hamar apa szerepben tündökölhettem.
Szó került a házakról, és hogy szeretnék egy kertet, grillt, és kiülős teraszt… arról persze nem meséltem, hogy akartam egy nyikorgós karosszéket, ahol majd öreg koromban üldögélhetek, kezemben Kat kezével, s együtt nézhetjük a naplementét.
Sosem gondoltam volna, hogy annyira magához láncol majd a szerelem, hogy meg se akarjak válni tőle.
-Gyerek nevelésére tökéletes! Kert, és talán frissebb levegő. - bólintottam. - Ha közelebb lenne, jobban tudnánk segíteni neki, amíg nem vagy itthon. De az is egy megoldás, hogy amíg kicsi a gyerek, addig ideköltözik, és akkor anyád is nyugodt lesz. - elmosolyodtam, hisz elképzeltem mennyire menni akarna, és mennyire nem lehetne visszatartani, hogy ne menjen segíteni a menyének, a kicsi körül az első időszakban.
-Meglehet nem tennéd zsebre! - nevettem el magam, majd hallgattam mondandóját, mit őszintén megértettem. Rengeteg mindenen mentek keresztül, ami hamar összekovácsolta őket.
-Tudod, idővel, ha megszokja, hogy mi is itt vagyunk, és hozzánk is fordulhat, talán majd megbízik bennünk is. De nem megy egyről a kettőre ez sem. - zsebre tettem kezeimet, majd beléptünk a boltba, ahol kosarat ragadtam, s megkezdődhetett a vásárolgatás.
Összeszedtem ami kellett, majd bólintottam.
-Persze! - az édességek környékén megálltam, összeszaladt szemöldökkel tekintettem a rengeteg felhozatalra, miközben próbáltam a fiam fejével gondolkodni, még is melyiket választaná, így betettem vagy három félét, majd mikor Dave csatlakozott hozzám, mehettünk is fizetni, ahol persze nem engedtem, hogy ő fizesse ki a dolgokat. Ő volt a vendég, nem pedig én. A cigaretta vonzott egy pillanatra, de otthon nem gyújthattam rá, főleg, hogy elvileg leszoktam, és elvileg nem is dohányoztam soha, szóval akadnak azért apró titkok, apró stiklik, de valahogy még is volt egy olyan érzésem, Kat még is tudott mindenről.
Az, hogy odakint ő cipekedett, zavarta az egómat, hisz én magam is elbírtam, és nem álltam volna neki vinnyogni, hogy a vállam, hisz nem fájt minden pillanatban meg ilyesmi, csak  olykor azért éreztem, hogy bizony nekem vállam is van.
Már épp kérni akartam egy szálat, mikor éttermekről kérdezett, így az ördögi csábítás tovasiklott.
- Attól függ, puccosabb, vagy kevésbé puccosabbat szeretnél. - pillanatnyi szünetet tartottam, s zsebre tettem jobbomat.- Ott van a Scarpetta, ez egy olasz étterem, a Madison Ave és a 29. sarkán. A 12-en a Gotham, ez kicsit kisebb, vagy… - kicsit gondolkodtam, majd még hozzátettem. - De én szeretem a Buddakan ázsiai kajáldát… fúziós… isteni! Bár nem tudom mennyire viseli jól a fűszeres dolgokat. - kicsit morfondíroztam. - De ajánlom az Olasz Carbone-t a Thomzon-on. - igaz igyekeztem nem sznobnak lenni, és nem úgy viselkedni ahogy az elvárás lett volna régebben a szüleim részéről, bár olykor megengedtem egy kis rongyrázást. Évfordulók, születésnapok esetén, mikor étterembe vittem életem hölgyét.

The family is

one of nature's masterpieces

-Az elefánton múlott a java! - mosolyodtam el. - Tulajdonképpen akkor nem rohantam annyira. Mivel a doki még egy ideig figyelte az elefántot, így volt időm szétnézni a környéken. Safarin meg még gyerekként voltam a szüleimmel. - persze akkor nem értékeltem annyira, de így visszagondolva, tökéletes alkalom volt. Együtt a család, és apám sem rohant sehová. Csak mi voltunk. Csodás hétvége volt az akkor. Ezzel a tudással, mivel rendelkezem, már jobban tudom értékelni azt a pillanatot.
Aztán beszéltünk kicsit a testvéréről, és nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
-Igen. Képzelheted mit kaptam az első alkalommal. - az emlékre elmosolyodtam. Nem voltak a legegyszerűbbek a kezdeti időszakjaim, ám később bizonyítottam, és már nem a gazdag ficsúr voltam az ezüstkanállal a szájában, hanem egy közülük. - Hagyni akarom, hogy ő döntse el mit kezd az életével. Nem akarom rákényszeríteni, hogy már pedig Te azért is katona leszel. Elég ha megnézel engem… - én sem akartam azt csinálni amit az apám. Nem akartam egy irodában kuksolni, s annak ellenére, hogy eleinte csak dacból akartam katona lenni, a végén szerelem lett a javából, és a mai napig visszavágyom.
Jó lett volna, ha közelebb költöznek, de azt sem akartam, hogy emiatt nehezebb legyen az életük. Egy gyereknek valóban jobb távol a város nyüzsgő zajától felnőni, kertes házban, ahol kedvére rohangálhat, és talán még egy lombháza is lehetne.
-Amilyen odaadással van irántad… hidd el, tökéletes anya lesz belőle. Te pedig jó apja leszel. - ráemeltem tekintetem, megengedtem magamnak egy mosolyt. Nem csak azért mondtam mert lelkesíteni akartam, hanem mert valóban úgy is gondoltam.
Tudtam, hogy készen fog állni az adott pillanatban, s akkor és ott nem lesznek már kétségei. Amint a karjaiban tartja az apróságot, minden a helyre kerül majd.
- Jól fog jönni a segítség, anyádnak meg, hogy segíthet. Furcsa még neki, biztos, hogy nem csak téged nyert meg azzal a házassággal, de mellé kapott minket is.
A bizalom pedig egy olyan dolog, ami nem terem meg minden bokorban. Azért meg kell dolgozni, ám még is reménykedek, hogy végül majd kiérdemlem, és nem csak azért mert közös témánk is akad, és mert Dave apja vagyok. De erőltetni semmit sem fogok.
A boltozás után vetettem rá egy csúnyább pillantást, amiért nem engedett semmit sem cipelni. Mintha csak érezte volna… vagy talán látta, mikor a vállamat masszíroztam odabent. Sosem panaszkodtam miatta, és még csak a bogyókat sem szedtem, amiket a doki írt fel. Úgy gondoltam, nélkülük is megvagyok. Épp elég volt egy függőség az életembe, s egy másikra köszönöm, de semmi szükségem nem volt.
-De valóban az vagy! - ingattam meg a fejem tetetett rosszallással, de nem bírtam megállni mosolygás nélkül.
Aztán ajánlottam pár éttermet a számára, ahová majd elviheti a feleségét, s végül az olasz mellett döntött, én pedig előszedtem a telefonomat, majd elküldtem neki a két olasz étterem címét, és telefonszámát, hisz így nem kell majd kutakodnia merrefelé leli meg az alkalmas helyet.
- Elküldtem a címeket. - visszacsúsztattam a telefont a zsebembe, aztán felvettem vele a ritmust.
– Mostanában sok volt a melóm, és kevesebb időm volt anyádra, amiért ég is a pofám rendesen, de tervezem, hogy a napokban elhívom egy randira. - a gondolatra elmosolyodtam. Rég nem csináltunk már randiestet, s úgy éreztem, Kat is értékelné a gesztust. - De a nyáron, vagy kicsivel hamarabb tervezem, hogy elviszem a Bahamákra. - zsebembe ejtettem kezeim, aztán kiszedtem jobbomat, majd sóhajtva ejtettem vissza belső zsebembe az öngyújtóm.  Ott égett a kísértés, hogy rágyújtsak egy szálra, ám még sem tettem meg. Elviekben leszoktam. Elviekben már nem dohányoztam. Elvileg…
-Tudom kifogás ez a meló dolog, de… mit szólnál hozzá, ha valamelyik este elmennénk csak négyen. Megtáncoltatnánk a lányokat... Az öcséd úgy is az egyik haverjánál alszik... Anyád legalább nem a konyhában töltené az egész napot...de ha nem akarsz, nem gond az sem. - megálltam egy pillanatra, szereztem egy újságot magamnak, amit majd unalmas pillanataimban átlapozok, bár általában úgy szokta végezni, hogy összeolajozom valami szerszámmal, vagy Charles olvassa el helyettem, és valamelyik polcon végzi összehajtogatott origami állatkaként.

The family is

one of nature's masterpieces

-Salonga Nemzeti parkba vittük. Kevés arra az elefánt. Szóval tesznek egy próbát hátha. - magyaráztam. Kevés időt lehettünk arrafelé, hisz nem a legbékésebb környék, én meg azért annyira nem rajongok Afrika egyes részeiért, akkor sem ha az a része nem sivatagos. Nem szerettem a sivatagot érthető módon.
Befejezve azt a témát, szót ejtettünk a nevelésről a seregben, s szavaira elnevettem magam.
-Remélem csupa rosszat! - megingattam a fejem. -Bár annyira nem voltam kezelhetetlen. - legalábbis én magam abban bíztam. Mondjuk ha az lettem volna, akkor nem jutottam volna el addig a ranglétrán, ahol abbamaradt az egész. Pedig mennyi de mennyi tervem, és elképzelésem volt annak idején!
Sokszor megfordult a fejemben a kérdés, hogy miért pont az én gépemet lőtték le, s miért pont velem kellett mindannak megtörténnie. De választ sosem sikerült úgy megalkotnom, hogy abból az jöjjön ki, hogy véletlen volt csupán, mert épp ezt dobta a gép. Megtörtént, és mögöttem van. A múlt fájdalmas is tud lenni, és nem csak a mesében bizonyult igaznak ez a szöveg. Fájhat a múlt, mert lehet kegyetlen is.
-Iiigen… erre emlékszem! De nézz magadra! Nem lett belőled majom. - vontam meg a vállam egy nevetés kíséretében, aztán vonásaim megkomolyodtak. - Tudtam, hogy büszke leszek majd rád. És így is lett!
Nem akartam nagyon érzelgősködni, csak ha egyszer már ott volt a számon, akkor igen is tudnia kellett róla. Akkor is, ha már elmondtam egy pár alkalommal. Büszke voltam rá, és reméltem, hogy egy napon, majd Kenny is lesz olyan helyzetben, hogy büszke lehessek arra, amit elért.
Aztán Shaya került szóba, s próbáltam megmaradni a racionalitás talaján.
-Igyekszik hidd el. Nem fog egyről a kettőre menni. Ha ő nem jön, akkor majd megyünk mi. Bár a múltkor is meglátogatott, szóval ha nem is sikerül rávenned a költözésre, szerintem el fog jönni majd párszor. - magyaráztam. Ahogy azt Shayanak is mondtam, úgy szerettem, mintha a lányom lett volna. Sikerült hamar megkedveltetnie magát velem, szóval akár mondhattam volna azt is, hogy megvett kilóra.
A bolt után újfent beszélgetve haladtunk tovább, s ajánlottam pár éttermet, aminek a címeit el is küldtem a számára, amit szerencsére meg is kapott.
-Akár foglalhatunk is egyet. - mosolyodtam el. - Szuflé nem maradhat le a kínálatból. Az egyik legjobb! - szerettem a csoki szupflét. Igaz nem voltam egy nagy édesszájú, de az a sütemény, álom volt még a számomra is.
Aztán szó esett az anyjáról, és eszembe jutott, egy randi gondolata, majd válaszára felszaladt a szemöldököm, aztán elnevettem magam, majd nagy komolyan zsebeimbe ejtettem kezem, s mintha csak egy haverral csevegnék válaszoltam.
- Régen is megtaláltuk rá az alkalmat...De ne izgulj! Nem kell olyasmit hallanod, amit nem akarsz! - nem tartottam magam öregnek, annak ellenére, hogy eltelt felettem az idő. Igyekeztem formában tartani magam, hogy minden téren elégedett legyen velem. Persze nem csak Kat miatt tartottam formában magam. Hajtott a tudat is, hogy a szar vállamnak is jót tesz a mozgás, és a térdem sem fogja azt mondani, hogy kösz az eddigi sétát, de én nem viszlek tovább. A rendszeres mozgás csodákra volt képes. Bár meglepő módon a térdemet jobban összetudták rakni a dokik, és a vállamnál szúrtak el valamit csupán.
Aztán felvetettem a tánc gondolatát, és mivel Dave beleegyezett, mosolyom kiszélesedett.
-Majd körbenézünk! Hazaérünk, keresünk egy helyet. A disco nem az én világom. - fintorodtam el. Belegondolva, szinte egyszer se tettem be olyan helyre a lábam, és talán a szüleim is megcsapkodtak volna miatta. Nem olyannak neveltek, és az igazat megvallva, sokkal jobban élveztem egy rock koncertet. - Sok ilyen hely akad a környéken. Táncos mulatók… ha jól emlékszem van egy a környéken, ahol bérelhetsz magadnak ruhát az alkalomra. Mindig meg van adva, melyik év stílusa lesz aznap. - morfondíroztam, s eszembe jutott, milyen remek lenne egy olyanra benevezni. Jelmez, játék, és hozzá tánc is.
-Viszont, ha már programok...mit szólnál egy kis Paintball -hoz? - pillantottam felé, s karba fontam karjaim egy pillanatra. Remek apa fia program lenne, hát még ha egy csapatba kerülnénk. Néha elszoktam járni a haverokkal, csapatunk is megvolt, felszerelésem is akadt. Aki katona volt, mindig katona marad.

The family is

one of nature's masterpieces

Nevetés szakadt ki belőlem. Nem bírtam megállni, de aztán nagy komolyan megvontam a vállam.
-Az már régen volt. Ma már örülök, ha huszat megcsinálok úgy, hogy nem ugrik ki a vállam. - húztam el a szám, s futólag meg is érintettem, kicsit nyomkodtam rajta. Egyre erősebben élt bennem a gondolat, hogy újra megnézetem, hátha tudnak vele mit kezdeni, bár lehet hagynom kéne az egészet a fenébe. - Bár ha beszedem a bogyókat, akkor simán lemegy az ötven is, de nem tömöm magamba feleslegesen.
Büszke voltam. Miért is le lettem volna rá?! Mindennél jobban, és ezt bárkinek büszkén a képébe vágom bármikor.
-Annak ellenére is… bár ez rossz megfogalmazás. - pillanatnyi hallgatás után megszólaltam. - Azért is! Megtaláltad aki fontos, és ez mindennél többet ér fiam! - finoman megérintettem a vállát, szorítottam egyet rajta, aztán Shaya került szóba, és a távolság.
-Igen tudom. De akkor majd mi megyünk, ha nem sikerül meggyőznöd, hogy legalább arra az időre költözzön közelebb. - zsebre tettem kezem, ha egyszer nem engedett cipelni semmit sem, szóval nyugodtan ballagtam mellette. Pedig nem voltam egy vénember, hogy ne tudjak elvinni semmit sem. Ám még is hallgattam, s csendben tűrtem, majd kicsit személyesebbre fordult a téma, amit aztán szépen el is bohóckodtunk a szokásunknak megfelelően.
-Már is megvan a haszna annak a nagy lakásnak! - nevettem el magam, s még kacsintottam is egyet hozzá, aztán étterem ajánlás, majd jöhetett a tánc gondolata is, ami mosolyt csalt az arcomra, hisz eszembe jutott mennyire utáltam, mikor a szüleim kötelező alapon beirattak tánc órákra, és végig kellett szenvednem az egészet.
Bár egy idő után csak úgy mutattam, mintha utálnám.
-Anyád nagyon ügyes volt benne. - mosolyodtam el. - Mostanában ráfogja hogy öreg, és néhány táncot nem bírna a dereka, de... - vágtam egy grimaszt. - Még sok van az öregségig. A múltkor láttam egy idős házaspárt táncolni a nagyapádék partiján. Fiatalokat meghazudtoló könnyedséggel járták a Swinget! - elismerés volt a hangomban, s mellé még egy aprót bólintottam is, aztán szóba hoztam egy újabb gondolatot.
-Igen gondoltam rá, hogy ő nem maradhat ki a buliból! - nevettem el magam. Tudtam, hogy akkor nem csak Dave-re haragudna meg, hanem rám is, és kapnám a csúnya pillantásokat. - Intézkedtem, szóval el lesz látva mindenféle védelemmel, hogy az alakuló kisemberben se essen kár.
Valóban mindenre gondoltam. Napok óta készültem arra, hogy meglátogatnak majd, szóval úgy készültem kajára is, meg Lucifer számára is készítettem kis sarkot, ahol kényelmesen ellehet, mikor látogatóba jönnek hozzánk.
-Igazság szerint az öcséden gondolkodtam, elvigyük e magunkkal, bár őt annyira nem érdekli ez a téma. - morfondíroztam hangosan.

The family is

one of nature's masterpieces

Az unoka… maga a gondolat is mosolyt csalt az arcomra. Olyan régóta voltam már apa, meg aztán már nem leszek fiatalabb, csak öregebb, és lehetséges, hogy nem űrtana egy cseppet unokázni is. Ha meg adott hozzá a lehetőség, hát akkor bele kell vágni.
-Azzal nem lesz gond! - elmosolyodtam. -De a gyógytornával igazad van. Kellett volna. De a sajnálkozás nem segít rajta.
Megdicsértem. Büszke voltam rá, ahogy mindig is. Szerettem vele lenni, a közelében, és nem akadt olyan pillanat az életében, vagy csak nagyon kevés, amire ne lettem volna büszke soha sem. Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy benne megvan az esély arra, hogy több legyen, mint amire én magam képes voltam. Hogy tökéletesen kezelje a dolgokat. Hogy olyasmit érjen el, amire én magam nem voltam képes. Vagy ha még is, akkor pár fokkal jobban tegye azt.
-Nincs mit köszönni Fiam! Ez az igazság. - finoman meglapogattam a hátát, aztán haladtam is tovább, közben persze beszélgettünk a lakásról, kicsit másabb téma is közbeékelődött, de nem zavartattam magam, s nem hajtottam el, hogy hagyja az egészet annyiban. Sosem voltam olyan prűd, hogy kerüljem a témát, ám magamtól nem hozom fel. A szüleim belém nevelték az illemet, amit azért nem igen sikerült levetkőznöm magamról.
Felvetettem a dupla randi gondolatát, egy kis tánccal megfűszerezve, s eszembe jutott, Kat mennyire visszafogott, ha a táncról van szó, főleg ha nekünk kettőnknek kellene elkövetnünk azt.
-Szerintem is. -bólintottam. - Még mindig remek formában van. De talán majd akkor vinni fogja magával a hangulat, és csak rábírom egy táncra.
Szerettem a feleségemmel táncolni. Mindig is remek időtöltés volt, még akkor is, ha csak egy lassú számra kellett lötyögni, s karjaimba zárni. Szerettem vele lenni. A mindenem volt.
Meséltem egy idős házaspárról, és a táncukról is, de mint aféle nézőpontról, hogy táncolni bizony lehet bármikor. A kor mit sem számít.
Kenny-ről hasonlóképpen vélekedtünk. Nem az a fajta kölyök volt, aki bármikor fegyvert akarna ragadni, vagy éppen rohangálni, és vadászni a többiekre.
-Finomabb a lelkülete. Azt hiszem inkább Anyátokra hasonlít jobban. - mosolyodtam el elgondolkodva. - Most ezt mondod, de a kezdők szerencséjét sem szabad lebecsülni. - elgondolkodtam, s eszembe jutott pár alkalom, amikor bizony ez a tényező javában közrejátszott az élet alakulása közben.
-Oh igen… a sérülések. Bár kellemetlenebb, mikor gumilövedékekkel soroznak meg, és sikerül ott eltalálniuk, ahol épp nem véd a felszerelés. Egyszer az egyik srácot, Rick Thomson volt a neve… egy gyakorlaton a sisakja ellenére sikeresen homlokon lőtték. - morfondíroztam hangosan. - Nem hiszem hogy az öcsédet ki tenném ilyesminek. - megingattam a fejem, kikerültem egy két embert, aztán előszedtem a kulcsot a zsebemből.