Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
Normális esetben két ember között kialakul valamiféle dinamika az ismeretségük során. Minket Jackson Stowellel ez kilométerekre elkerült. Amióta ismerem, azóta betöltöttem már nála a gyakornok szerepet, a lelkizős pajtiját, a partnerét és azt akit rendszerint felhívott, mert valamit már megint az irodájában hagyott. Halkan megsúgom, ő közelebb lakik, de szerinte bennem még túlbuzog a teljesítés iránti vágy és az egész létezésemnek körülötte kell forognia. Ilyenkor jön az, hogy a dokumentumok leadása után megvárom amíg a bejárati ajtaja végleg becsukódik és a középső ujjamat mutatom felé mielőtt hazafelé vehetném az irányt. Olykor beválik, máskor meg öt perc múlva jön az üzenet, hogy Láttam, Hughes. Ki vagy rúgva. Legtöbbször nem reagálok erre, habár az elsőnél egy lábon kihordott szívinfarktus megvolt, de gyorsan helyrerázódtam. Mégis mit kezdene nélkülem? A választ az azt követő két percben kaptam meg amiben azt taglalja, hogy legyek bent fél nyolcra és találjak ki valamit Sandra Wallace ügyében. Szóval jó dolog, hogy az állásom még megvan, a rossz viszont, hogy állhatok meg energiaitalért, mert megint hosszú éjszaka áll majd előttem. Stowellel ez egy hullámvasút játszma és még a szerepek sem egyértelműek. Reggel még a felelősségteljes öccse voltam, aki kirángatta őt az ágyból miután az ötödik időkorláton túli üzenetre sem érkezett válasz. Azt mondta, hogy csak két pohár pezsgő lesz. Megünneplik a sikeres partneresdit, elcsevegnek, majd ki-ki megy a saját dolgára. A nyúzott ábrázatából ítélve ez jócskán több volt annál és még az agyamra is megy a percek óta tartó észosztás miatt. Most éppen egy ügyet sózott rám - azt mondja neki fontosabbat kell vinnie, hogy kiérdemelje a helyét és ezzel nincs is semmi baj. Az viszont már végképp nem simogatja a hangulatomat, hogy ennyivel le is zárja a dolgot. Semmi útmutatás, biztatás, hátba veregetés, hogy egy kalappal, öcsém" csak a megmásíthatatlan parancs. Aztán egyszerűen sarkon fordul és kettesben hagy minket a dossziéval, mint valami elcsépelt rom-com felvezetőjében. Most jön az a pont, hogy jobban megismerkedünk egymással aztán elválik mennyire passzolunk? Sajnos a mi történetünkből hiányzik a döntési szabadság, mert ha tetszik, ha nem, meg kell nyernem az ügyet. Fél órával később az irodához közeli parkban ülök a kávémmal és az ügy részleteit magolom. A dossziéban többször is említett Hannah Thompsonnal itt beszéltünk meg egy találkozót és elnézve a két perccel később felém közeledő nő alakját, azt nem lehet mondani, hogy nem pontos. Jogtalan elbocsájtás az ügy és a cég ajánlatot tett, nekem meg annyi lenne a feladatom, hogy beavatom a részletekbe őt és a végén bezsebelek egy aláírást. Egy kört már a leírtak szerint megjártak, mert szinte nevetséges az összeg amivel megpróbálták kiszúrni a nő szemét, így egyértelműen nem egyeztek meg. Az újabb ajánlat kecsegtetőbb, sok mindent lefedező, habár még lehetne csiszolni rajta. Hannah érzelmi megaláztatása sajnálatos módon nem nullákban mérhető. Fél órát beszélgetünk, de valami nem tetszik, ezért felidézem magamba az üggyel kapcsolatos részleteket és mire elérünk a találkozó végére, ott állok a park közepén félig büszkén veregetve a vállamat és anélkül az aláírás nélkül amiért eredetileg odamentem. - Hogy mit műveltél?! - muszáj vagyok eltartanom a készüléket a fülemtől amire körülöttem többen is felfigyelnek, mert Jackson most tudta meg a jónak tűnő rossz hírt. Eddig két percig arról tartott előadást, hogy milyen kávé és kaja kell neki, nekem meg gondolom a homlokomra van vésve, hogy futárszolgálat, csak annyira ökör vagyok, miképp észre sem vettem eddig. - Nem írta alá és bíróságra megyünk. Hurrá? - hibáztatom? Meg nem tenném. Egyszerűen rajongok érte. - Komolyan mondom, hogy a sírba teszel, Hughes. 42 évesen fog elérni a vég az értetlenséged miatt. De te fogod megmagyarázni a családomnak. - szövegel tovább. De hogy minek? Elszúrtam - részletkérdés - de ha egy kicsit segítettél volna te görény, akkor nem lennénk ebben a helyzetben. Mondanám, de ehelyett.. - Nem is áll veled szóba a családod. - ennek sem örül, szóval olyan mindegy mit mondok. - Most már oldjad meg ezt valahogy. Te okoztad, én nem segítek. - eddig sem tetted, kit akarsz ezzel hülyíteni? Ő valamit még beszél, de a vállamhoz szorítom a telefont, hogy ne is halljam miközben leadom a rendelését. Nem bántam meg, mert Hannah valójában többet érdemel annál, mint amit igyekszenek lenyomni a torkán csak mert szerintük pénzzel megoldható minden. Ilyen családból jövök, de esküszöm nem az elfogultság beszél belőlem vagy a bosszú hadjárat, hanem mert biztos vagyok abban, hogy többet is ki lehet ebből hozni. Stowell még mindig süketel amikor átveszem a kávét, ezért fél kézzel azt tartom, a másikkal a mappát, a telefont meg a vállamhoz szorítom, hogy ki tudjak valahogy jutni az ajtón, de az első fordulattal neki is rohanok valakinek, a kávé teteje meg megadja magát. A fehér ingemnek annyi, de amikor felnézek a másik félre, ő sem néz ki jobban. - Leteszlek Jackson. - szakítom meg a hívást, aztán megrázom a kezemet ami ázik a szirupos italtól. Ahogyan a velem szemben álló ruházata is. - Ez nem néz ki túl jól. - húzom el a számat. - Figyeljen, innen pár lépésnyire láttam egy üzletet. Válasszon valami magának tetszőt és én állom. - ajánlom fel hirtelenjében, mert mást mit tehetnék? Gondolom nem hord magával az utcán váltás ruhát és hiába törölgetném fél napon át, nem oldaná meg a helyzetét. Meg illetlen is lenne ami azt illeti. A válaszára várás közben most van időm jobban szemügyre venni őt, aztán enyhén félre is biccentem a fejemet mellé, mert valamiért nagyon ismerős. Aztán kapcsolok, mégpedig olyan nagyon koppanósat. - Diane?
A mai napra betervezett megbeszélés Mr. Waldorf-al elmaradt. Hogy szavait idézzem: “ a business nem várhat.” Hát rendben. Ha neki fontosabb a borászata mint a szép kis per amit a nyakába akasztottak és a bírósági tárgyalás ami néhány nap múlva esedékes hát nekem aztán mindegy. Én a rám bízott feladatot becsülettel elvégzem, mint mindig, mások hozzáállása nem az én gondom. Unottan nyitom fel a laptopomat, hogy sokadjára is átrágjam magam az ügy részletein, mást nem igazán tehetek a személyes megjelenés hiányában. Hónapok teltek el azóta, hogy Qadirral egyességet kötöttem és magam mögött hagytam a banda mocskos ügyeit, de még azóta sem sikerült visszarázódnom a normális élet kerekei közé. Elég sok a felkérésem mostanában, de mindegyik annyira egyhangú, annyira “sima,” hogy nem okoz különösebb fejtörést. A bandával többek között azért szerettem dolgozni, mert folyamatos kihívás elé állított, mindig volt munkám, volt adrenalin abban amit csinálok. Én nagyon szeretem beleásni magam a részletekbe, átnyálazni a törvényeket, kiskapukat, kibúvokat keresni. Attól eltekintve, hogy elég gyakran védtem a rossz fiúkat hiszek abban, hogy mindenkit megérdemel az ártatlanság védelme és mindenki ártatlan amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik róla. Ez a két mondás nekem olyan, mint a szentírás. Ehhez tartom magam, és rendszerint addig keresem a kiskapukat, annyiszor írok át egy-egy beszédet amíg nem vagyok teljsen biztos abban, hogy nyert ügyem van. Természetesen nem vagyok tökéletes, és van már eleve halálra ítélt ügy is, néha veszítek, máskor pedig nyerek. Nem reklámozom, de az alvilági bandával kapcsolatban is csak úgy tudtunk igazán sikert elérni, hogy felkutattuk azokat az embereket, akiket meg lehet vesztegetni. Pénzzel mindenki megvehető. De, mindezek ellenére, kivétel nélkül odateszem magam, ha van egy ügyem, mert engem ez éltet, ezt szeretem csinálni. Még körülbelül fél órán keresztül bámulom a képernyőt, mielőtt lecsukom a laptopot. Mostanában nem viszem haza a munkámat, úgyhogy a készüléket az íróasztalamon hagyom és magamra veszem a sötétbarna kabátomat, hogy magam mögött hagyva a csendes irodát kilépjek a zajosabb előtérbe. - Ruby, mára végeztem. Hazamegyek. Megtennéd, hogy a holnapi megbeszéléseket később átküldöd a telefonomra? Ha valaki keres hívjon vissza holnap. nézek rá a mindig serény asszisztensemre, aki nem olyan régen dolgozik velem, de eddif kifogástalan az együttműködés, ami nagy szó, mert eléggé bogaras vagyok a munkámmal kapcsolatban. - Persze Diane, meglesz! Jó pihenést! mosolyog rám a kis íróasztala mögül. - Ma te is menj haza hamarabb, holnap nehéz napunk less. Viszlát Ruby! intek búcsúzóul majd belépek a liftbe. Az egyik- talán az egyetlen- előnye a megcsappant munkának, hogy sokkal több időt tölthetek a családommal, ami azt hiszem, hogy mindhármunknak hiányzott már. Néha azt éreztem, hogy lemaradok Benjamin életéről. A parkoló helyett a kedvenc kávézóm irányába fordulok. Mielőtt hazamegyek még egy gyors kávé belefér, hogy képes legyek tartan a tempót a kisördöggel akit még haza kell vinnem az oviból. Hihetetlen, hogy már óvodás, pedig mintha tegnap született volna. Kissé el is érzékenyülök mindig ha arra gondolok, hogy már milyen nagyfiú. Pikk pakk tinédzser korba lép és akkor aztán magasról tesz majd az anyja fejére. Nem lep meg, hogy egy jókora sor van előttem, a nap ezen szakában eléggé forgalmas ez a hely, ami szintén nem véletlen hiszen isteni a kávéjuk. Zsebembe csúsztatom a kezeimet és az ital. kínálatot figyelem, amikor a semmiből, váratlanul belém csapódik valaki, a még forró ital. pedig a kedvenc kabátomon landol. - Nem hiszem el, hogy nem lehet figyelni! majdnem kicsisszan ajkaim közül egy cifrább kifejezés is, de visszafogom magam. - Nincs szükségem arra, hogy shoppingolni menjünk, egy kis figyelmesség jobban jött volna. próbálom egy papírzsebkendővel felitatni a csúnya foltot, de úgy tűnik a kabátom anyaga jobban szereti. Már egészen belelendülök a törölgetésbe és a saját magamban szitkolódásba, amikor a nevem hallatára felkapom a fejem. Haragom azonnal elillan ahogyan felismerem őt. - Preston! mióta is nem találkoztunk már? - Micsoda meglepetés! mondanám, hogy örülök, de a kabátomon éktelenkedő folt ezt nem teszi lehetővé. Közelebb hajolok hozzá, hogy két puszival köszöntsem. - Semmit nem változtál az elmúlt években!
The fastest way to break the cycle of perfectionism & become fearless mother is to give up the idea of doing it perfectly - indeed to embrace uncertainty and imperfection.
Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
A kezdeti félelmeim ellenére kezdtem úgy érezni, hogy a beilleszkedés nem olyan nehéz hogyha engeded másoknak is a vélemény formálást. Márpedig az 'osztályba' későn érkező gyerekként nem is lehetett nagyon más választásom. Végül is ha azt nézem mindannyian egy csónakban evezünk. Mind ugyanúgy túl akarjuk élni ezt a pár évet, hogy ügyvédek lehessünk, még ha az első felhozatalt nézve páran biztosan ki fognak szóródni közülünk. Mr. Baker - másnéven Owen - fogta ki a mi terelgetésünket. Elmesélte, hogy az előttünk álló évek nem lesznek kíméletesek és aki nem bírja a gyűrődést, az már most kisétálhat az épületből. Hozzátette, hogy neki nincs szüksége nyafogásra, mert abból otthon is kap bőven. Miért is érzékelem, hogy egy nap a mi kezeink alatt fut majd át a válásának elrendezése? Engem Baker monológja inkább motivált, minthogy megrémisztett volna, de néhány jelölt arcán láttam némi kezdeti kételyt. Személy szerint én tudtam mire vállalkoztam és gondolom azok is akik idáig már elértek. Így ha egy kicsit is egyformán gondolkozunk, akkor egyikünk se fogja könnyen adni magát. Owennek jó pár módszere akadt, amit ő csak a bevált stratégiáinak nevezett. Ezek között az egyik a rangsorolás volt, ami által négy fős csapatokba szedett minket, hogy csapaton belül és kívül is versenyre keljünk egymással. Itt fogja felmérni a gondolkozásunkat és minden értékünket, ami elengedhetetlen lesz a későbbiekben, aztán pedig kapunk egy összesített értékelést. Én kifogtam a törtető Jackiet, a mindenkit lenéző Austint és egy Robbie nevű srácot, akiről egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy mennyire lesz méltó vetélytárs, mert eddig csak figyelt és nem nagyon szólt közbe. Ezt követően mindegyik csoport kapott egy megrendezett ügyet, amit közösen kell négyen megoldanunk. Az én egyéni feladatom egy több dobozból álló archivált anyagból állt amiből elő kell majd ásnom valami bizonyítékot az ügy javára. Az első doboz nem tartalmazott semmi terhelőt, de még előttem volt négy és azt se tudtam merre induljak. Még szerencse, hogy Stowell egy normális pillanatában elhintette, hogy segítségül hívhatjuk a gyakornokokat és ha mázlink van, akkor szánnak ránk némi időt. Meg is környékeztem még a délelőtt folyamán egy Patrick nevű srácot a fénymásolóban, de csak kiindulási pontot kaptam tőle, mert többre egyelőre ő sem ért rá. Viszont miatta volt egyszerűbb menet átrágnom magamat az első dobozon és valljuk be, nemet se mondott. Szóval valahogy így érkeztünk el a délutánig, ahol ki se látszottam a Baker által kiszabott ügy dokumentumai közül és még mellé Stowell is átpasszolt egy számára könnyű ügyet, mert ő neki fontosabbakkal kellett foglalkoznia. Értsd: akinek mélyebb a zsebe és többet hoz az irodának. Én magamnak soha nem vallottam volna be, de kívülről nézve mindenki számára egyértelműen borítékolt volt az a katasztrófa, ami engem vett célba. A probléma viszont az, hogy nem viseltem sosem túl jól a vereséget és ha az utolsókig is kellett mennem, hogy végül jól jöjjek ki az adott helyzetből, akkor akár hason csúszva is beszenvedtem magamat a célvonalba. Mellettem szóljon, hogy egyszerű terveim voltak. Kiugrok valami kajáért, aztán nekiállok a többi doboz átnézésének. Ebből az lett, hogy az ételem még sehol, de van egy félig-meddig elrontott ügyem, amivel továbbra is magamra maradtam és mínusz két kávé, mert a harmadik kezem még a prototípus fázisban van, az egyensúlyérzékem meg egyre instabilabb, mert szerintem kora hajnalban ettem valamit utoljára. Persze, most vitatkozhatnék naphosszat Jacksonnal, hogy Ms. Thompsonnak ez jó lesz, ő akkor se értene egyet. Ő már rég félredobta volna az ügyet az aláírás megszerzése után, hogy egy újabb plusz ponttal gazdagodjon amivel Parker előtt tűnik majd fel jó színben és akár idővel névadó partnert is csinál majd belőle. Hannah azonban tetemes összeget bukott volna el. És igen, az is jobb volt már az elsőnél amit legutoljára felajánlottak, de tudom, hogy kihozhatunk ebből még többet is. Nem akartam belefolyni, főképp nem részese lenni a szüleim vállalatának, de apám módszerét ismertem. Körbe vehette ő magát bármilyen jó ügyvéddel, de ha vaj folt a füle mögött és végül kiderült, akkor ímmel-ámmal ugyan, de mélyebbre nyúlt a pénztárcájába. Itt is elérhetjük ezt. Stowell szirupos választása másodpercek alatt ivódik bele az ingem anyagába, de sajnálatos módon nem csak az enyémbe. És bár felajánlom, hogy veszek valami újat, mégis élből kapom az elutasítást meg mellé köretnek egy jó tanácsot. - Megoldható és kitanulható a figyelmesség, de kétlem hogy bármelyikünknek is akadna annyi ideje, hogy ezt kivárja. - egy szolid vállvonás követi szavaimat, de az okoskodás akkor marad csak abba amikor felfogom kit öntöztem meg kávéval. Erre is érvényes a megöntözlek, nehogy elhervadj hiedelem? - Szóval tényleg te vagy! - nyugtázom önmagam érdekében, közben meg egy mosoly is elterül az arcomon ahogyan fogadom üdvözlését. Uh anyám, utoljára még egyetemistaként találkoztunk és az elmúlt hónapok pörgését összevetve most ez szinte egy életnek is érződik. Diane azon kevesek egyike volt akit pályafutásom során jó főnökként könyvelhettem el, de talán ő is volt az utolsó. - Az aktuális helyzetet nézve mondhatni inkább visszafelé fejlődtem. Akkoriban legalább sértetlenül juttattam el a kávét hozzád. - próbálom elvenni egy keveset a helyzetünk élét, ha már időgéppel nem szolgálhatok. - Rohannod kell valahova? Mert ha már nem engeded, hogy valami szép és foltmentes felsővel meglepjelek, akkor csatlakozhatnál hozzám helyette egy kávé-szendvics párosra. - Jackson feje biztosan füstölög majd, de mivel úgyis még éjszaka is bent leszek, ezért nem fogom kihagyni, hogy egy kis energiát magamhoz vegyek. - Muszáj valamit bedobnom, mert valószínű páros lábbal repítenek ki, ha most éhesen visszamegyek az irodába. - vallom be. - Közben felzárkózhatnék veled kapcsolatban. Elmesélhetnéd, hogy milyen hatalmas űrt hagytam a távozásommal és nálam jobb asszisztensed nem volt.. - itt már muszáj elvigyorodnom, de csak cukkolom őt. Valójában elég amatőr asszisztens voltam, ahogyan arra én emlékszem.
Ha szeretném sem tudnám letagadni, hogy unatkozom. Van munkám, vannak ügyeim, akad közöttük kihívás is, izgalom, de én nem feltétlenül erre vágyom. Mert nekem kell az az adrenalin löket, amit a banda által kaptam. Nem mondom, hogy a Qadir által élt lehetőség óta nincs célja az életemnek, mert az nem lenne igaz, hiszen a családom mindig ott van nekem, de az igaz, hogy a munkám sokkal üresebb és ezt az érzést eddig még semmivel sem sikerült pótolni. Öröm az ürümben viszont, hogy tényleg sokkal több időm jut a családomra és az elmúlt időszakban látványosan javult a kapcsolatom mint a férjemmel mint pedig a fiammal. Ennek igazán örülök, végre úgy érzem, hogy minden a normális kerékvágában van. Úgy élem az életem ahogyan azt a normális emberek teszik. Dolgozom, majd a délutánomat a gyerekemmel töltöm. Nem kell végre minden lehetséges szabadidőmben azon gondolkodjak, hogy hogyan fogok megoldani minden utamba kerülő akadályt. Mégis, üresnek érzem magam legbelül. A munka a bandával nem csak egyszerű meló volt számomra, az évek hosszú folyamán barátaim lettek, családom. Mindenekelőtt azonban a saját családomat kell szem előtt tartanom, a férjem és a fiam, akik jóléte azt kívánja meg, hogy visszovonulót fújjak. Abban bízom, hogy idővel hozzászokom majd a fennálló helyzethez. Mielőtt hazafelé venném az irányt, utam a kávézóba vezet, egy jó erős feketének soha nem lehet nemet modani. Már hozzászoktam, hogy ebben a helyiségben mindig elég nagy sor kígyózik, hiszen a környéken az egyik legjobb kávét őt szolgálják fel. Általában nem szeretek sorban állni, de most van rá időm és kivételesen kedvem is. Jobb kezemben a táskám pántját szorongatva, balom a zsebembe csúsztatva nézem a kijelzőn felsorakoztatott kábé különlegességeket. Úgy érzem, hogy most valami újdonságra vágyom, valamire amit még nem kóstoltam de a kedvemre lenne. Mielőtt azonban választhatnék bármit is, valaki erőnek erejével csapódik nekem és az italának tartalma a kabátomon landol. Felmordulok. Komolyan mondom nem hiszem el, hogy nem lehet figyelni kicsit jobban. Magamban cifrábbnál cifrább mondatokkal illetem a figyelmetlen felet, miközben ujjaimmal megpróbálom lepalni a kabát anyagáról a csúnya foltot. Mintha ez lehetséges lenne. - Mostmár tök mindegy... felnégyelni nem áll szándékomban amiért figyelmetlen volt, itt állni és kioktatni pedig nincs kedvem. Mielőtt azonban bármit is mondhatnék, felpillantva ismerős vonásokat pillantok meg. Szinte azonnal eltűnnek a ráncok a szemem sarkából és őszinte döbennettel vegyes meglepettséggel mosolygok rá. - Teljes életnagyságban üdvözlöm őt a szokásos puszi kombókkal. Bár, szó mi szó, hogy azért boldogabb lennék, ha nem az imént öntött volna „nyakon” egy pohár kávéval. Eszem sem tudom már, hogy mikor találkoztunk utoljára Prestonnal. Néhánt évvel ezelőtt hosszú időszakon keresztül mindennapos társaságai voltunk egymásnak, és bár a munkák már akkor is rengeteg stresszel járt azért jól éreztük magunkat. Már amikor nem éjszakákba nyúlóan bújtunk egy-egy ügyet vagy éppen törvényt. Senki nem mondta, hogy ez a szakma könnyű. - Majd megadom a tisztítom címét... veregetem meg a vállát, de nyilván csak viccelek, nem áll szándékomban ennél több szót fecsérelni az előbbi kis balesetre. Bárkivel előfordulhat. - Szót se róla többet, semmi gond. ez csak egy hülye kabát, habár kellemetlen, de a tisztitóban megoldják. Rápillantok az órámra. - Ki tud nemet mondani egy kávé-szendvics párosra veled? pislogok rá kissé értetlenkedő tekintettel. - Éppenséggel van pár szabad órám. Mostanában túlságosan is sok a felszabadult szabadidőm. - Gyorsan szerzek magamnak én is egy kis feketét, gondolom te is kérsz egy másikat? lépek előre néhány lépést. - Aztán a tied vagyok néhány óráig. Úgy érzem, hogy jót fog tenni egy pár szabad óra, egy kis beszélgetés Prestonnal, van mit megbeszélnünk az elmúlt időszakból bőven. - Pótolhatatlan űrt hagytál magad után Preston, ez vitathatatlan. Nem is kérdés, hogy jól működtünk együtt, szerettem vele dolgozni. Azon kevesek egyike, akikkel különösebb súrlódás nélkül ment a közös munka. - Dolgozol mostanábam valamin? érdeklődöm miközben lassan araszolva előre végre odaérek a pulthoz. - Egy Caramelles lattet kérek, meg egy croisant. fordulok a pult másik oldalán álló nő felé.
The fastest way to break the cycle of perfectionism & become fearless mother is to give up the idea of doing it perfectly - indeed to embrace uncertainty and imperfection.
Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
A kihívások sok embert arra késztetnek, hogy hátráljanak két lépést a problémától, engem viszont éltetett ha bizonyítani tudtam mire vagyok képes. Az új irodánál most ez elkerülhetetlen lesz, mert lehet hogy Stowellt a fél év közös munka alatt sikerült meggyőznöm, de Mr. Baker már elsőre is nagyobb falatnak tűnik. Jacksonnal az volt a baj, hogy sokszor túlzottan is az arrogáns énje került felszínre. Biztosnak érezte a pozícióját, a tudását és úgy hitte az ügyvédjelöltek akkor okulnak csak ha a mélyvízbe dobálják őket. Szóval röviden és tömören, ő neki eszébe se jutott oktatni minket. Owen más és ez jó hatást gyakorolt rám, mert nem az a fajta ember voltam akinek már nem taníthattak semmit. A családunkban megvolt ez a rossz szokás és talán egy-két ponton engem is idegesít, ha valaki ki akar oktatni, de az ügyvédi karrierem felé vezető úton nem ezt érzem. Tudok egyet s mást, de nem élek abban a tévhitben, hogy a legjobb vagyok, Owen pedig meg tudja adni azokat a kellő információkat amik ehhez kellenek. Addig azonban bármilyen ügy vagy feladat kerül az utamba - vegyen az igénybe órákat/napokat - nem számít, mert a nagyobb képre koncentrálok, ahhoz meg nem léphetem át ezeket a részeket. Amikor az előző munkahelyünk becsődölt, tudtam hogy a lelkemet adtam cserébe Stowellnek amiért magával hozott. Most viszont dühít, mert a kérései visszatartanak attól, hogy haladni tudjak. Nem fixáltunk le egy időt Patrickkel amikor összefutunk majd a közös munkához, de neki is megvan a maga menetrendje és azt sem szeretném, ha valaki lecsapná a kezeimről. Amúgy sem vagyok még közkedvelt, de nem is azért mentem oda, hogy életreszóló barátságokat gyűjtsek, viszont azt én is tudom, hogy a jó kapcsolatok nem ártanak. Talán vetélytársak vagyunk, de nem kétlem hogy olyan szituációban is leszünk majd ahol szövetségesekké kell válnunk. Ott pedig nem segít ha fújunk egymásra. Így zavar Stowell külön listája meg a folyamatos sürgetés aminek meg is lesz az eredménye. És bár az 'ütközőpontom nem csinál belőle nagy ügyet, engem azért emészt a bűntudat, mert hát félig Hollis is vagyok, ők meg sokkal emberibb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a Hughes része. A felismerés azt hittem segítőkész lesz, de így az érzés a duplájára rúg, mert sosem úgy terveztem az újratalálkozást Diane-el, mint ez itt. Persze tökre rendes és próbálja elhessegetni a probléma jelentőségét, de fordított esetben engem már az agyvérzés kerülgetne. - Ez a minimum. De tényleg. - és ebből nem engedek. Vagy én viszem el neki a tisztítóba a ruháit vagy később küldi el az árát, bármelyikkel maximálisan kiegyezek. Mosoly terül el a képemen amikor beleegyezését adja a közös programba, végül pedig a sorba is beállunk. Ez a gesztus azonban halk nevetéssé alakul át amikor egyetért a hiányommal kapcsolatos elszólásomba. - De szerencsére nem olyat, amit ne lehetne túlélni. - veszem alapul most a pozitívabb oldalát elválásunk körülményeinek. A kérdésére adnék éppen választ mikor sorra kerülünk, én pedig helyette körülnézek a helyiségben. - Kérsz még valamit? Mert akkor ezt intézem, te pedig lennél oly drága és keresnél nekünk egy üres helyet? - fordulok Diane felé és ha elmondja mit szeretne még, akkor azt is hozzádobom a rendelésünkhöz. Az enyém most csak egy szimpla presszó kávéban és sajtos-sonkás szendvicsben merül ki. Vannak már most is egy jó páran és az előbbi izgalmak után nem szeretnék még harcot is vívni valakivel egy üres helyért. Nem hiszem, hogy még egy fekete pontot be kellene zsebelnem Diane társaságában. Stowell újabb 'hol a kajám? üzenete jelenik meg a telefonom képernyőjén, így amíg összekészítik a rendelésünket, addig én egy másikat adok le és az irodához intézem Jacksonnak a kedvenc kínai étterméből. Még gyorsan visszaírom, hogy már 'úton van, aztán fizetem és át is veszem a mi tálcáinkat, majd átfurakodok az emberek között a helyünkig. - Itt is vagyok. - félmosolyt ejtve foglalok helyet vele szemben miután lepakolok a kezemből. A kabátomból is kibújok, a mappákat meg magam mellé pakolom le. A telefonom újra jelez egyet, Jackson 'igyekezz üzenete meg ott virít a képernyőn. Rosszallóan megingatom a fejemet, de már nem méltatom őt válaszra. - Ne haragudj, csak úgy tűnik rossz embernek passzoltam el a lelkemet. - féligazságomat némi szórakozottsággal a hangomban fejezem ki, de eszembe jut hogy még tartozok neki korábbról egy válasszal. - Éppen egy jogtalan elbocsájtás ügyén, amit igazából ma már le kellett volna zárni, de miattam nem teljesen így alakult.. - egy 'lehet ezt elszúrtam grimasz jelenik meg az arcomon. Nem mintha akkor bántam volna, de könnyen megeshet hogy a későbbiekben mégis fogom amikor nem tudok majd megoldást találni. - Emlékszel amúgy még az öreg Fieldmanre? - kérdezek rá. - Egyszer bejött hozzánk is balhézni mikor együtt dolgoztunk..nem is tudom így hirtelen melyik ügyfél miatt, de szerencsétlen Stilinskit támadta. - tartok egy gyors nosztalgia túrát. Akkoriban talán fogadások is mentek innen-onnan, hogy mennyi évet fog még szórakozni az öreg mielőtt rájön, hogy ideje lenne már visszavonulni. Aztán most nagy port kavart mikor kiderült, hogy Fieldman egyetlen fia és reménysége mégsem tart igényt az apja örökségére, más meg nem akarta bekockáztatni azt, ami már amúgy is a szakadék szélén állt. - Egy fél évet sikerült lehúznom nála mielőtt csődbe ment volna az iroda, aztán mindenki ment a szélrózsa minden irányába. Erről jut eszembe, véletlenül nem hallottál valamit Milan Parkerről? Most hozzá kerültem át. - zúdítok rá egy kisebb információ-halmot összefoglalóan, majd beleiszok a kávémba. - Te még ugyanott? - fordítom felé az érdeklődésemet.
Ügyvédnek lenni igazi kihívást jelent annak, aki elég őrült ahhoz, hogy ezt válassza szakmájának. Nem csak az esetleges ügyek miatt, hanem azon tényezők miatt is, amiket nem tudunk irányítani. Például, hogy milyen hírnevünk lesz majd a szakmában, hogy mennyire lesz megbízásunk, hogy milyen keményen kell majd harcoljunk a nevünkért. Nőként ezek a tényezők megduplázódnak. Még a mai világban is, a kiharct egyenjogúság, a demokrácia, az esélyenlőség közepette is nehezebb dolga van annak a nőnek, aki ennyire férfi orientált szakmát választ hivatásául. Ha apám, aki bíróként tevékenykedett annyi éven keresztül, nem nevel szánt számdékkal erre a szakmára, talán eszembe se jutott volna ezt az iránytt vűlasztani. Most már elképzelni sem tudom, hogy mi más csinálhatnék, hiszen semmi máshoz nem értek, ezt szeretem, ez a szenvedélyem és ebben vagyok piszok jó. Bár elhelyezkedni friss végzősként sokkal könnyebb volt apám befolyásának köszönhetően, de azóta is minden nap keményen dolgozom azért, hogy bebizonyítsam nekem helyem van itt. A legnagyobb erényem, hogy kitartó vagyok, jöhet bármilyen nehézség, bármennyi akadály én nem fogom feladni mindaddig amíg a két lábam bírja én tovább taposom az utam. Nem érdekel senki véleménye, eddig is és ezután is úgy török magamnak utat ahogyan én azt jónak látom. A sorbanállás közben ért támadásra egyáltalán nem vagyok felkészülve, sokkal gorombábban reagálnék, hogy a támadóm nem egy bagyon régi, és nagyon kedves ismerősöm lenne. Mindig örülök, ha rég nem látott barátokkal fúj össze a szél. Nem vagyok boldog, hogy egy csúnya folttal a kabátomon kell hazamennem, de Prestonra nem lehet haragudni. - Semmi szükség rá, de tényleg. Viszont, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, és megkönnyebbülsz miatta, akkor rendben., elküldöm neked a számlát. nem mintha egy tisztítás árát nem tudnám megengedni magamnak, de ez lovagias férfi szokás, nem tiporok bele a lelkébe, nyugodtan fizethet, ha ettől jobban érzi magát. - Olcsóbb lesz, mint egy új kabát vigyorgok rá széles mosollyal. Tudom, elég sokszor csak nekem vicces a saját poénom, milliószor megkaptam már, hogy nem vagyok egy humorherold. - NE VICCELJ, azóta is van egy naaagy lyuk az iroda közepén... próbálkozom újra valami szar poénnal, arra célozva, hogy a hiánya milyen nagy űrt hagyott az életemben és a munkakörnyezetben. - Igen kérlek, még egy üveg mentes vizet. egészítem ki a rendelésem, majd kérését teljesítve elindulok, hogy keressek magunknak egy üres aztalt. Nem lep meg. hogy csúcsidőben ennyire zsúfolásig van tele a helyiség. A kávé is finom, jó helyen is van és a kinti hideg még mindnekit becsábít. Találok egy két személyes asztalt az egyik félreeső sarokban, amit gyorsan el is foglalok. Kabátomat a szék hátára akasztom, majd miután leülök gyorsan írok anyának, hogy legyen gondja Benjire mert még dolgoznom kell. Mire felnézek a telefon képernyőjéről Preston már ott is áll mellettem. - Ez ügyvédként elég gyakran előfordul, csoda, hogy még van lelkünk... próbálom bíztatni egy újabb idióta szójátékkal. Lehet valami a levegőben. - Na mesélj, mit csináltál? veszem magamhoz a saját kávémat. Annyira ki vagyok éhezve egy kis munka után, hogy kábé bármiről szívesen beszélgetnék hajnalig. - Fieldman...Fieldman mantrázom a nevét...- Áh igen, Fieldman. Mrs, Dojinszkij ügyében baszogatott minket folyton. ugrik be az említett öreg neve és vele együtt az ügy is, amiben egyszerűen soha nem tudtunk jól teljesíteni, mert neki mindig volt valami baja. - Nagon botrány szaga van annak a hirtelen becsődölésnek, azt hallotam, hogy volt valami botrány a mellette dolgozó nők és közte. Kénytelen volt csődöt jelenteni. Errőlt tudsz valamit? a pletykára éhes oldalam felébredt benne. Miközben a kávémat kortyolom még közelebb is hajolok hozzá, hogy jobban halljam. - Úgy hallottam, hogy Parkert San Franciscoba helyezték át. Azóta meg is nősült. harapok bele a croissantba - Van egy kis irodám innen nem túl messze, mondhatni a saját szerencsém kovácsa vagyok. Na meg az alvilági banda finanszíroz, akiket kiszedek a szarból. - Te most kinél igázol? Megbecsülnek? mert fontos az elismerés. - Milyen ügyön dolgozol most? Ha elárulhatsz róla ilyen-olyan kis információmorzsát.
The fastest way to break the cycle of perfectionism & become fearless mother is to give up the idea of doing it perfectly - indeed to embrace uncertainty and imperfection.
Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
Úgy érzem levegőre van szükségem vagy inkább távolságra. Igen, ez találóbb szó arra ami most érzelmi alapon nézve sorakozott fel bennem Stowell iránt. Igényelem ezt, mert a magamra hozott ügy és Baker feladata mellett nincs túlzottan idegzetem ahhoz, hogy az ő kívánságait vegyem előtérbe. Jó pontot akarok szerezni a főnökömnél és bár hivatalosan nézve ő is az, de már nem kifejezetten a hatásköre alá tartozom. Amíg Fieldman irodájába dolgoztunk addig Jackson terelgette a jelölteket, de most ez nincs így. Stowell a nagyok asztalához került, én meg Baker kezei alá, ami azt jelenti, hogy elsődlegesen neki kell megfelelnem. Nem akarok már az első feladatnál elbukni, hogy aztán az itt töltött éveim csak azzal teljenek, hogy bizonygatnom kell a helyemet meg azt, hogy ide tartozok. Benne kell lennem a top 5-be, mert csak így maradhatok felszínen és tarthatom a lépést a többiekkel, hiszen láttam, hogy mi történt azokkal akik hibáztak. Őket sose hívták sehova vagy csak olyan feladatokat bíztak rájuk amelyekhez túlzottan nem volt szükségük az egyetemre. Hiába akartak, nem fejlődhettek. A tápláléklánc aljára száműzték őket és ha egy kicsit is feljebb akartak mászni, akkor visszalökték a kiindulási pontra. Ez így megy és para belegondolni, hogy azért kerülök ide, mert éppen Stowell kajarendelése mellett nem értem rá semmi más elvégzésére. Meg kell oldanom ezt az ügyet, mert ha sikerrel járok azzal bebiztosítom a helyemet. Már ha mellette azt is megcsinálom, amire Baker eredetileg megkért, mert anélkül esélyem sincs. Diane megjelenése most olyan mintha az égiek küldték volna őt az utamba. Persze lehetett volna ennél kevésbé foltmentesebb is a helyzet, de ezt már nem tudjuk megváltoztatni. Itt az számít mit teszünk a jövőben, én meg nem tágítok attól, hogy helyrehozzam a hibámat. Majd Stowell rendeléséhez írom, mert ha a nagyobb képet nézzük, akkor ez is az ő hibája. Visszatérve rá, örülök hogy összefutottunk a kishölggyel. Ő mindig is egy inspiráló személy volt számomra és élveztem a közös munkát, mert sokat formàlódtam amiatt is, amit akkoriban tőle tanulhattam. Úgy érzem most is jól fog jönni egy csipetnyi Diane-bűbáj, ha normálisan végig akarom csinálni az előttem álló napokat. Szórakoztat, hogy egyből kapcsol amikor a távozásom kerül szóba. Sokszor esek abba a hibába, hogy mondok valamit, a másik nem érti, aztán csak bàmulunk egymásra. Roppant kínos tud lenni. Vele szerencsére ez nincs így, ezért a hangulatom is jobb lesz, már csak amiatt is, hogy beleegyezik a meghívásomba. Ezután le is rendezem a rendeléseket, majd csatlakozok hozzá meg a választott asztalához. - Na látod, ebben van valami. Gondolom el kell telni pár lehúzott évnek ami után már muszáj a máséra vadásznod. - tuti Stowell is erre hajt, de nagy bánatára Benedict mellett megtanultam hogyan ne essek ennek àldozatává. - Lényegében rávettem az ügyfelünket, hogy ne írjon alá semmit amit legutóbb megbeszéltek, mert többet érdemel. Csavar a sztoriban, hogy ez lett volna az egyetlen feladatom, de most a lezárt ügy helyett a nő kockáztat, a főnököm meg tombol és levette teljesen a kezét rólam. Én meg sík ideg vagyok, mert bár megvan az indokom miért beszéltem magunk ellen, de sosem volt még bírósági ügyem és mi van, ha kihagytam vagy félrenéztem valamit és elszúrom? - foglalom össze az aggályaimat, majd sóhajtok egy nagyot. Túl konkrét ugyan nem voltam az üggyel kapcsolatosan, de a sztori alapja ez lenne. Egy részem foggal-körömmel kitart és kapaszkodik az elméletembe, a másik meg pont emiatt a túlzott önbizalom miatt érzi a vesztét. Ez nem olyan mint amit Bakerrel most művelünk. Ott senki nem sérül, itt viszont egy nő jövője a cél, aki volt annyira merész és bizakodó, hogy a kezembe helyezze a sorsa alakulását. Pazar elgondolás. - Igen, pontosan az a Fieldman. - egy vigyor terül szét az arcomon, majd megakadok a szendvicsemhez közelítő mozdulatban amikor plusz információkat tudok meg. - Nem mondod komolyan.. amiről mi tudunk az az volt, hogy az öreg idegrendszere megadta magát és emiatt vonult vissza. De így már érthető, hogy a fia miért nem akarta átvenni a vezetést tőle. - elgondolkozóan biggyesztem le ajkamat emiatt. Néha valóban jobb, ha nem ismerjük túlzottan a másikat. - Hű tényleg, annak az okoskodó srácnak is ez volt a neve aki akkortájt dolgozott nálatok, mint én. Csak őt hogy is becézték? Lenny...igen, ez volt az. - pörgetem a gondolataimat amíg el nem jutok a megoldásig. - Akiről én beszélek.. - kapok a telefonomhoz és kikeresem a pasas képét. - az ő. Milan Robert Parker. Övé most az iroda, ahova átmentünk Fieldman után. Így ismerős? - igazából nem is gond, ha nem. Az előbbi Fieldman információk után tartok attól mi derülhet ki róla. - Ez remekül hangzik. És jól megy? - érdeklődök tovább, majd beleharapok a szendvicsembe. Eközben egy újabb üzenet érkezik, majd még egy. Elég csak egy fél pillantást vetnem a kijelzőre, hogy Stowell nevét felfedezzem és valahol ennyi idő az is amikor eldöntöm: öt perc erejéig hanyagolom őt a magam meg az ő érdekében.
Teljesen felvillanyoz a tudat, hogy Prestonnal töltehetek néhány órát, beszélgetve. Szinte már ki vagyok éhezve a jó kis szaftos sztorikra, szeretek nosztalgiázni és az, hogy mindezt most Prestonnal tehetem meg teljesen fellelkesít. Valahogy már az első pillanatokban megtaláltuk a közös hangut évekkel ezelőtt, a közös munka vele egyszerű volt és zökkenőmentes. Nem is tudom, hogy miért sodródtunk ennyire távol egymástól az évek során, a munka és magánélet vékony mezsgyéjén egyensúlyozni nem könnyű. Engem beszippantottak az alvilági dolgok, a folyamatos hatalmi harcok, a problémák a házasságomban, Benjamin jóléte. Néha én magam sem értem, hogy honnan van bennem ennyi energia és szenvedély, de ha a munkámról van szó felszívom magam mint egy szivacs és egyszerűen nem tudok lemerülni. Miközben beszél, egy másodpercre sem veszem le róla a szemem, figyelmesen hallgatom minden szavát, még arról is megfeledkezem, hogy közben belekortyoljak a kávémba. Minden apróságnak tűnő ügy, minden munkafolyamat most olyan számomra, mint szomjazónak a víz. Unom a tanácsadásokat, unom, hogy naphosszat az üres irodában kuksoljak, piti ügyeket olvasgatva. A hírnév nem teljesen olyan eseményeket vonzott maga után, mint amire számítottam, ahelyett, hogy tele lennék munkával, az emberek mintha kerülnének. Talán félnek tőlem. Vagy attól amit képviselek. Nem tudom. - Szóval, szerinted van esélye arra, hogy a megállapodáson túl, jóval kedvezőbb legyen a kimenetele az ügynek? Nagyon nehéz feladat az ész érveket a megérzéseinkkel kombinálni. - Tudod, hogy én azt vallom, hogy soha nem szabad a legkevesebbel megelégedni, hogyha esély van arra, hogy jóval kedvezőbb legyen az ügy lefolyása. Ha tényleg bízol abban, hogy el tudjátok érni a jobb végkifejletet, akkor jól döntöttél. beleiszom a kávémba mielőtt folytatom. - Hát lehet, hogy most nem a legbologabb az iroda a döntésed miatt, de amikor majd megnyered nekik ezt az ügyet körbecsókolják a segged is. Mutasd meg nekik, hogy Preston Hughes nem viccel! veregetem meg a vállát bátorítóan. - Ne feledd, kockázat nélkül nincs nyereség. Jól döntöttél. Minden bizonnyal én is hozzá hasonló döntést hoztam volna meg. Fontos, hogy a megérzéseinkre hallgassunk. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek aki beszabadult az ajándék üzletbe és hirtelen azt sem tudja, hogy mihez nyúljon, mi tetszik neki a leginkább. Nem tartom magam alapjáraton egy pletykás embernek, de egy ksi információ csere és tapasztaklat megosztással a másikkal már-már kötelező. Nem? Hamiskás, mindent tudó mosoly terül szét az ajkaimon, úgy bólogatok a felvetsére, mint az autók ablakában a bólogatós kiskutya. - Bizony bizony. Nem csoda, hogy öreg idegei felmondták a szolgálatot, nem lehetett könnyű folyamatosan attól rettegni, hogy ki és mikor jelenti fel őt szexuális erőszakért. Allítólag közelebb hajolok hozzá - A felesége is emiatt hagyta el őt évekkel korábban. Azt mondják, hogy a jóga oktatóval szökött el Párizsba. aztán, hogy mindennek mi a teljes igazság alapja, azt nyilván csak a szóban forgó család tudja, de az öreget ismerve, én nem kétlem, hogy ne lenne igaz. Eléggé tenyérbemászó alak volt. - Oh, hogy az a Parker! Kicsit elvesztem itt a nevekben. Rokona a pókembernek? Ő is Parker nem? egy újabb gyenge vicc Diane részéről, haha. - Szeretsz nála dolgozni egyébként? Megbcsül? Gondolom nem. Mindig is nagy idióta hírében állt, a mi köreinkben egyébként sem annyira elterejdt a megbecsülés, mint fogalom. Sajnos. Beleharapok a croissant-ba mielőtt válaszolok a kérdésére. - Hát... felsóhajtok. - Mostanában sajnos eléggé megcsappantak a felkérések. Nem olyan régen zártam le egy nagy ügyet, biztos hallotál róla. elég nagy port kavart az egész a médiában és a mi köreinkben is megindultak róla a pletykák. Egy bűnszervezet tagjait képviselni nem kis feladat, elérni, hogy szabadok legyenek, pedig egyenesen csoda. Tény, hogy hárman képviseltük őket ügyvédek, de az én jelenlétem ennyire fiatalon, a pályám elején mindenképp szóra érdemes. - Azt hiszem eléggé negatív lehet most a megítélésem. szomorkás mosoly jelenik meg a szám szegletében. Nem mintha ügyvédként törvény lenne csak a „jókat” képviselni. Jelentsen is az bármit. Mivel mindannyian szabaldábon vannak, jogilag ártatlannak számítanak, nem számít, hogy igazából mások hogyan tekintenek rájuk. - Ha megunod Parkernél a csicskáskodást, keress fel. Jó páros lehetnénk.
The fastest way to break the cycle of perfectionism & become fearless mother is to give up the idea of doing it perfectly - indeed to embrace uncertainty and imperfection.
Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
Nem áll tőlem messze, hogy saját problémákat okozzak magamnak ott is ahol eredetileg nincsenek, mert tudatában vagyok annak, miképp valahogy úgyis megoldom majd őket. De ezek csak a magánéletem során fordultak elő, hisz a munkámat illetően sosem mertem úgy igazán kockáztatni. Tudom jól, hogy még távol vagyok az elérni vágyott céltól és épp emiatt hülye lettem volna elbízni magamat. Minek is felvágni a korlátozott tudásommal, hogyha úgyis a végén elhasalok? Tudtam hol a helyem és ha még több is akartam lenni akkor is kivártam az időmet. Egy részem tisztában volt azzal, hogy az eset amire igent mondtam már meghaladja a képességeimet, mégsem tudtam csak úgy elsétálni és beletörődni. Elegendő volt pár percig komolyabban végigolvasni a szerződésben összefoglaltakat ahhoz, hogy még a magamfajta újonc is észrevegye a kiaknázatlan lehetőségeket és örültem is, hogy megtettem. Az ügyfél többet kaphat, amit jócskán megérdemel a vele történtek után. Hol itt a hiba? Jackson szerint mindenhol. Nincs aláírás, nincs megállapodás és ha elveszítem az ügyet akkor attól az összegtől is elállnak amit legutoljára felajánlottak. Röviden és tömören: ha nem nyerek azzal kisemmizem az ügyfelünket. Így kimondva nem hangzik túl jól, de még ha ez mélyen ott is volt a tudástáramban, attól egy naiv részem hitt abban, hogy Stowell majd kisegít valahogy. Tanácsokat ad vagy kész megoldásokat, ami neki jobban fekszik. Bármit annál a nagy semminél amivel visszavárt. Épp ennek részleteit panaszolom el Diane-nek is, aki mint valami reménysugár, úgy botlott belém a mai nap folyamán. Vagy én belé, ez már talán csak részletkérdés. Évek teltek el mióta utoljára láttam őt, de a kihagyott idő alatt sem veszett el belőlem az amit mellette tanulhattam. Már az, hogy egy kis időt is eltöltök vele is elegendő ahhoz, hogy a bennem felszínre tört morális kérdések egy kicsit nyugalmi állapotba kerüljenek. Úgy érzem jó döntést készülök hozni, csak rá kell jönnöm ezt hogyan alkalmazzam a gyakorlatba. - Pontosan. - erősítem meg a feltételezését. - Nem csak a hasamra csaptam és a levegőbe beszélek, mint ahogyan azt a főnököm hiszi. A családi vállalat miatt volt lehetőségem átböngészni hasonló szerződéseket még amikor besegítettem. Tudom milyen plusz juttatások maradtak le az ügyfelünk szerződéséről amik járnának neki és nem kevés összeget tartalmaznak. Szimplán annyira mellékesnek tűnnek a többi nagyobb mellett amire általában odafigyelünk. Gondolom épp ennek okán próbálják ők is kijátszani ezt. - foglalom össze a saját elméletemet. Bizonyára Stowellnek is ezért nem tűnt fel. Vetett egy pillantást a végösszegre meg az azt megelőző ajánlatra és mivel több volt, így rábólintott. Tény, hogy az ügyfél jobban járt volna vele, de az érzelmi részét senki sem fogja vele elfeledtetni. Ahogyan apám mondja: a plusz meg mindig plusz. Fordított helyzetben ezek a nagy vállalatok a végsőkig kizsigerelnék az embert. Mi miért ne tehetnénk ugyanezt, ha már adott a lehetőségünk? Diane biztató szavai piszkosul jól jönnek most és még mosolyt is festenek a képemre. - Ez a terv. Csak jól jönne valami útbaigazítás, mert sosem csináltam még ilyet. Lehet nem vagyok totál süket, de van még mit tanulnom mielőtt erre a szintre kerülök. - sóhajtok egyet emiatt. Avassam be Bakert? Fix, hogy kinyírna amiért mellékesen akciózom amikor az ő feladatával kellene foglalkoznom. - Van valami tanácsod hogyan nem égetném be teljesen magamat? - kérdezek rá, bár most a legkevésbé őt szeretném fárasztani munkával vagy azt éreztetni vele, hogy körülbelül ennyibe ki is merül a személyiségem. Lehet hogy jó úton haladok a munkamániás roncs cím megszerzéséért, de vannak egyedi és magànèleti gondolataim is. Azt a három-négy órát is ki kell tölteni valamivel, amikor nem az irathalmok vagy Stowell baromságai járnak a fejemben. Csak pislogni tudok azon mik derülnek ki azokról akikre a magamfajta zöldfülű még példaképként is tekint. El is megy a kedvem attól, hogy a saját megítélésem helyett máséban is megbízzak. Az atyai figurával már egyszer jól bebuktam Benedict miatt. Az ember már csak-csak tanul ebből valamit. - Ez ritka kiábrándító. - a fejemet ingatom erre, de egyelőre még apránként dolgozom fel a most tudomásomra jutott információkat. - Igen, ő is. De tudtommal nem. - jót vigyorgok a pókemberes feltételezés miatt. - Eddig igen, de még friss a kapcsolat. Térjünk vissza erre pár hónappal később amikor túlestünk a mézesheteken. - mint mondják lakva ismerszik meg az ember és amennyi időt ezek után az irodában töltök majd, akár még be is véshetném azt második otthonomnak. Még az eddig megszokott családias légkör/feszültség sem ütne el annyiban. Érdeklődéssel hallgatom Diane beszámolóját, majd amikor az általuk lezárt ügyet említi egy pillanatra elmélyülnek a ráncok homlokomon az elmerengésem jeleként. - Várjunk csak, rémlik valami. - egy ujjamat feltartom egy kis időt kérve ezzel amíg összepakolom a szanaszét hullott emlékeimet. - Volt egy fickó..nem fog eszembe jutni most a neve, de nagy média visszhangot kapott. Úgy emlékszem gyilkossággal vádolták, de ő ártatlannak vallotta magát és nyert is. Azok ti voltatok? - kérdezek rá, mert elég nagy volt a felhajtás az ügy körül. Most már bánom, hogy nem ültem le egy két percre és másztam bele jobban a témába. - Ez annyira kettős, Diane. Mindig lesznek olyanok akik megkérdőjelezik a védenced ártatlanságát, de a nap végén úgyis azt fogják nézni hogy mennyire voltál jó abban amit rád bíztak. - próbálom egy más szemszögből megközelíteni az ő esetét, végül elvigyorodok az ajánlatán. - Lennél olyan rendes, hogy hagynál nekem egy kiskaput amin bekúszhatnék? - kérdezek vissza. - Mert ha Parker az agyamra megy, kapom a cuccomat és vissza se nézek. De van egy olyan érzésem, hogy előbb fognak páros lábbal repíteni, ha az ügyet elcseszem. - Na hát azzal aztán szépen festene a nem létező hírnevem.
Amíg össze nem sodort a véletlen ma délután Prestonnal, nem is realizáltam, hogy mennyire ki vagyok éhezve egy kis társaság, jó szaftos pletykákra. Azt hiszem, hogy kicsit belefásultam a mindennapjaimba, habár ezt az égvilágon nem ismerném be senkinek. Szeretek ügyvéd lenni, ez éltet, ez a motivációm, amióta csak az eszem tudom ezzel akartam foglalkozni. A kemény munka, na meg persze az atyai segítségnyújtás mostanra teljes mértékben beérett, akárcsak az őszi gyümölcsök. Sokat dolgoztam és fáradtam azért, hogy sikereket érjek el abban, amit annyira szeretek. Apám hagyatéka nem csak az ügyvédi karrier volt, hanem az az alvilági banda is, akiknek a piszkos ügyeit olyan nagy hűséggel egyengette. Amennyire féltem és irtóztam ettől az egésztől apám halála után, most éppen annyira szippantott be magával az a világ és nyert értelmet minden a fejemben. Az eltitkolt testvéreim, apám titkos élete, a banda hierarchiája, egyszerre lett a családom és baráti társaságom. Én, aki mindig a jót és az igazat akartam szolgálni egyzerűen engedtem a kísértésnek és átadtam magam annak, aminek apa is annyira hűségesen a tagja volt. Astonon kívül természetesen erről senki nem tudhat a civil életemben, azt nyilván látják, hogy néha a rosszfiúk mellett jelenik meg a nevem, de egyébiránt minden alvilági munkásságom titok övezi. Hála a mi kis jogi rendszerünknek, mindenre és mindenkor van kiskapu csak tudni kell hol keresse az ember. Szinte iszom magamba Preston minden egyes szavát, annyira ki vagyok éhezve egy jó kis ügy iránt, hogy bármilyen apróság képes lenne most felvillanyozni. - Egészen biztos vagy abban, hogy ezek a juttatások járnak neki? Nincs semmilyen bújtatott feltétel a szavak mögött? Apróbetűs rész? néha nagyon könnyű átsiklani a rejtett információk felett. - Ha teljesen biztos vagy abban, hogy a kliensnek jár és meg is kaphatja ezeket a juttatásokat, akkor ne hagyd magad befolyásolni sem pedig lebeszélni. Nem mindig a tapasztalat jelent előnyt, egy-egy üggyel kapcsolatban, van, hogy az intiúciók, a megérzések sokkal hasznosabbak. Preston nagyon tehetséges, alapos és igazán lelkiismeretes, ami miatt mindenki szerencsés, akivel együtt dolgozhat. A kávémról már szinte teljesen megfeledkezem időközben, mire újra a számhoz emelem a csészét, már szinte teljesen kihűlt a fekete ital, ennek ellenére jól esik minden korty. - Hát figyelj, nem ismerem a részleteket, de azzal nem nyúlhatsz mellé, hogy kutakodsz egy kicsit. Csinálj egy kis háttérmunkát, a tényeket felsorakoztatva, kiemelve a fontos részeket és a többi, aztán ezt a kész munkát dugd a főnököd orra alá. Szerintem, ha csak nem idióta nem fogja visszautasítani a több pénz lehetőségét. vonom fel a vállam. - Ne hagyd magad! Szorongasd meg a tökeiket! imitálom tenyeremmel a szorító mozdulatot a levegőben, közben arcomról egy másodpercre sem lohad le a mosolyom. - Neem! csóválom meg a fejem - Ebben az ügyben hárman képviseltünk három fickót, állítólagos kartell tagokat. Birtoklás, gyilkosság, nyilvános fegyverhasználat és még sorolhatnám az apróbb és nem teljesen apró kilengéseket. Nyertünk. Mindhárman szabad emberek Rengeteg munka, még több kitartás, átvirrasztott éjszakák, megvesztegetés, zsarolás, hazugságok, minden van mögötte, ami ahhoz kellett, hogy nyerjünk. Nem állítom, hogy mindenre büszke vagyok, de lelkiismeretesen nem lehet ügyvédnek lenni. - Kiskaput? szalad fel a szemöldököm - Kaput, ajtót, ablakot, mindent nyitva hagyok, ha kéred. Komolyan. Az alvilági piszkos ügyletekbe nem vonhatom be, de jelentősen jobban működne az iroda, ha ketten párhuzamosan vállalnánk el ügyeket. - Hagyd ott Pókembert, és kress fel Szerelmben és háborúban mindent szabad, ez az elv érvényes ügyvédként is. Az én nézetemben mindenképp. - Nem fogod elcseszni. Legyen egy kicsit több önbizalmad és bízz a megérzéseidben. Le fogod nyűgözni őket!!! akkor is, ha nem tűnik ennyire könnyűnek a helyzete, ha most nem látja a fényt az akagút végén. Kitartó és nagyon alapos, én nem kételkedem abban, hogy sikerül kedvezőbben zárnia az ügyet. - Mesélj nekem egy kicsit Preston kedves, a rengeteg munka mellett van időd magadra? Barátnő? Feleség? Gyerek? mindent tudni akarok.
The fastest way to break the cycle of perfectionism & become fearless mother is to give up the idea of doing it perfectly - indeed to embrace uncertainty and imperfection.
Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
Hogy Deb nénikém szavaival éljek: sokszor olyan önfejű vagy, mint Vincent (a férje). Ezt akár bóknak is vehetném, mert titkon mindig is olyan akartam lenni, mint ő, ha Deb nem éppen úgy nézett volna rám a beszélgetésünk közben ahogy. Valóban nem áll tőlem messze az, hogy a saját igazamat kergessem, ha látok abban értelmet és még akkor se engedjek amikor valaki azon van, hogy lebeszéljen róla. Vincent mindene a zene volt mindig. Még egyetemi évei alatt alapítottak egy bandát az akkor haverjaival, majd addig hajtották a lehetőséget amíg szerencséjük nem lett. Vince sokszor mesélt arról milyen kocsmákba jutott be, amik másoknak kedvüket szegnék, de ő mindig ugródeszkaként tekintett rájuk. Nem egy ember próbálta lebeszélni őt erről az útról, de nem hitt nekik. Annál azért erélyesebbnek bizonyult a kitartása. Aztán a kocsmákat követték a személyes bulik és végül a nagyobb rendezvények. Két albumot adtak ki, amiket még ma is a legnagyobb büszkeségeként emleget. Ugyan már fellépéseket nem vállal, de egy lemezkiadó tulajdonosa és producerként egyengeti az ifjú tehetségek útját. Vincent elégedett az életével és azt csinálja amit mindig is szeretett volna és amely soha nem lett volna az övé, ha hallgat a külső és őt meggondolatlannak beállító nyomásokra. Persze hozott ő is rossz döntéseket, de valahogy mindig megoldotta őket és elmondása szerint az akadályok csak még erősebb köteléket képeztek az elképzelései és ő közé. Az én helyzetem annyiban másabb, hogy nem hozhatok felelőtlen döntéseket, mert azzal más ember jövőjét kockáztatom. Jelen helyzetben biztos vagyok a dolgomban, de egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy véghez is vigyem, így szükségem van egy Diane-féle mentőkötélre, jótanácsra vagy pusztán egy fejbekólintásra ami kisegít a helyzetemből. Első évesként a tárgyaló közelébe se szagolhatok, Stowell pedig kikötötte, hogyha vagány voltam egyedül meghozni egy ilyen döntést akkor meg ne tudja, hogy az iroda ügyvédeit zaklatom ezzel. Kedvem lenne megkerülni, de esélytelen hogy magammal húzom őt is amiért felügyelet nélkül hagyta a kis kedvencét. Diane szavai megdolgoztatják a fejemben lévő fogaskerekeket, mégis egyéb okosság helyett bólintással jelzem kezdetben igenlésemet. - Egészen. - felelem elmerengően aztán államat dörzsölöm meg miközben azt ecseteli mire kellene odafigyelnem ezzel kapcsolatban. Az én fejemben is megfordult, hogy elhamarkodottan jártattam a számat. Hogy talán csak én láttam bele többet a kelleténél, mert az agyam egy rejtett zugában megvetem az olyan embereket mint a kliensünk munkaadója. Igen, minden elfogult verzión átrágtam magamat mielőtt Stowell irodáját megkörnyékeztem, hogy ne tudjon belekötni a személyesnek hitt érintettségembe. Ha akarom, ha nem, apám tesz róla, hogy a neve emlékezetes legyen a köztudatba. A kávém felett gondolkozok tovább a társaságom ötletein és a biztatása egyből vigyort fest bárgyú képemre. - A munkahelyi zaklatás pont nem hiányzik a portfóliómba, de már kevésbé érzem reménytelennek a helyzetemet, szóval köszönöm. - enyhe félmosollyal reagálok erre mielőtt folytathatnám. - A közvetlen felettesem lemondott rólam, ahhoz meg még ott a tojáshéj rajtam, hogy egyedül vigyem, így a tudta nélkül kell megkörnyékeznem valakit. Szerencsére úgy tűnik akad egy-két gyakornok akivel alakul a kapcsolatunk így hátha kapok valami belsős infót. - akár magamban is tarthatnám ezeket a gondolatokat, de a kimondásukat fontosnak érzem. Egyrészt Diane miatt, hogy ezzel is jeleztem felé azt, hogy a mondatai tényleg segítettek. Másrészt meg valahol magam miatt is. - Őszintén szólva te lennél az akivel szívesen lepaktálnék, de hát azzal csak még mélyebbre ásnám a gödrömet az irodán belül. - fintorgok. Nem kell nagyobb rivaldafény annál is mint amekkora rám fog vetülni, ha Stowell nyilvánosan akar majd belőlem példát statuálni. Nekem még jó pár év és tripla annyi alvásmegvonással töltött óra kell ahhoz, hogy Diane szintjén legyek, így töretlen figyelemmel hallgatom a nyertes ügyet taglaló beszámolóját. - Minden elismerésem! - őszinte a körülírt gratulációm meg az azt követő, de érzelmeiben hasonló rövid hümmögés is amit hallatok. Biztos nem kevés közvetett bizonyítékon kellett magukat átrágni ahhoz, hogy felmentsék őket. Tényleg csak csodálni tudom az eszüket. Jót mosolygok az ajánlaton és nem hazudok, hogy vannak elmerengő pillanatok amikor el is játszom a váltással. Tiszta lap még így az elején és még jobb, hogy Diane biztos hátszél lenne nekem. - Értékelem, tényleg, de úgy tűnik Baker aki idén az ügyvédjelöltekkel foglalkozik egész korrekt arc és sokat tanulhatok tőle. Ha mégis tévednék, akkor tiplizek, de egyelőre ő ígéretesnek tűnik. - indokolom meg döntésemet. Azért mentem oda hogy tanuljak és végül jó ügyvéd váljon belőlem. Stowell mellett ez nem adatott meg, de Baker más és ehhez elég volt pár alkalmat eltölteni a közelében. Márpedig nagy vàgyam, hogy megmásszam a partner székig vezető ranglétrát melynek fokai egyelőre ingatagnak bizonyulnak. Muszáj egy nagyot sóhajtanom Diane kérdésére mintha ezzel készítenék magamnak egy összefoglalót. Bàr nincs sok mesélni való, mert a magánéletem szinte nem létezik. - Üresjárat minden téren. - vallom be őszintén. - Olykor egy-két találkozó a családdal, de a legtöbb időt a lakás meg az iroda között ingázva töltöm. Nem panasz ez, mert nem érzem magamnak a késztetést, hogy most megállapodjak. A terveimre fókuszálok, aztán ha időközben befut egy ilyen lehetőség akkor majd kiderül. - nem mintha Theresa jelenléte az irodában ne kavart volna fel mindent, de minket úgyis egy láthatatlan, azonban számunkra érzékelhető tiltófal választ el egymástól. - Nálad jól mennek otthon a dolgok? - kérdezek rá őszinte érdeklődéssel.
Mindannyiunknak eljön egyszer az a pillanat a karrierünkben, amikor megkérdőjelezzük saját magunkat, a tudásunkat, a hozzáértésünket. Amikor komoly kétségek gyötörnek afelől, hogy biztosan jó munkát végzünk, és a belénk vetett bizalom nem alaptalan. Nehéz kiállni az igazunk mellett, ha a környezetünk nem áll mellettünk és nem bíztat. Remélem, hogy Preston kedvét nem veszi el a felettesse nemtörődömsége. Sajnos – vagy nem – az is jellemző a mi szakmánkra, hogy egyesek nem szeretnek a lényeg mögé látni, mondhatnám, hogy nincs bennük kellő fantázia. - Akkor ne hagyd, hogy elbizonytalanítsanak a dolgodban. Ha kell kerüld meg a felettesed, megköszönni majd ráér később is bíztató mosolyom mellé, támogatásom jeléül megveregetem az asztalon pihenő kézfejét. Rövidre terveztem ezt a napot, hogy minél előbb haza mehessek a fiamhoz, de végülis egyáltalán nem bánom, hogy terveimet keresztezte ez a váratlan találkozás. Jó látni Prestont, beszélni vele és tudni, hogy hozzámm hasonlóan, mondhatni, hogy Ő is a munkánk szerelmese. - Lepaktálnál az ördöggel? hajolok hozzá közelebb felvont szemöldökkel, de arcomon széles mosoly terül szét mindvégig miközben beszélek. - Nagyon szívesen állok a rendelkezésedre, ha segítségre van szükésged. Jelenleg úgy sem temet be a munka, bőven belefér az időmbe. De, mégha tele lennék melóval is szívesen segítenék egy régi barátnak. - Viszont, ha úgy érzed, hogy ez csak felbosszantaná a felettesedet, úgy szívesen segítek valakit keresni, akivel beszélhetsz az ügyről és elé tárhatod a gondolataidat. Tényleg ne hagyd, hogy eltiporjanak. Nem vagyunk egyformák, de az tény, hogyha nem áll idejében a sarkára, akkor nem fogják tisztelni és ott tapodják bele a sárba ahol csak tudják. Nekem persze könnyebb dolgom volt. Apám, a nagyszerű bíró árnyékában vagy inkább fényében sütkérezve kerültem be az egyetemre, kaptam meg a legjobb gyakornoki állásokat. Habár ő már évek óta halott, a hagyatéka által lehetek az, aki most vagyok. A bandát képviselni, főleg kezdőként nagy ugródeszka volt ahhoz, hogy a karrierem felefelé görbülő ívet mutasson. Az igaz, hogy elsősorban apám akarata volt, hogy ügyvédi pályára lépjek, ahogyan az ő hírneve lendített előre lépcsőfokakat, az ő tisztelete az enyém is lett, de a belefektetett munka, a szenvedély és kitartás viszont már az én érdemem. Ha élne, egészen biztosan nagyon büszke lenne arra a magabiztos, erős, eltökélt nőre aki lettem. Akinek mindig is nevelt. A nő, aki nem hagyja, hogy férfiak uralják az életét, aki nem hallgat, ha igazszágtalanságot érez, aki kitartó, kellően magabiztos, kreatív és szívvel-lélekkel áll minden egyes ügye mellé, amit képvisel. Büszke lenne rám. - Remélem, hogy Baker kiaknázza a benned rejlő lehetőségeket. Ezt teljes szívemből kívánom. Preston megérdemli, hogy a szakma figyeljen rá, hogy valaki a szárnyai alá vegye és engedje, hogy kibontakozzon. Nem lesz egyszerű dolga, de bízom abban, hogy sikerrel jár. Bakerrel vagy nélküle. - Nehéz összeegyeztetni a munkát a magánélettel, tudom. Mondhatni szinte lehetetlen. Nekem hatalmas szerencsém van Astonnal, azzal, hogy megért és támogat. Bár neki is kicseszettül nehéz, mégsem panaszkodik szinte soha. - Nehéz olyan társat találni, aki ebben a kemény világban stabilan a támaszod lehet. De azért, a sok munka mellett hagyj egy kis időt magadnak a szórakozásra. mindenkinek ki kell kapcsolódni néha. Mindenkinek kell társ a bajban. - Benji már igazi nagyfiú. Éppen hozzá készülök az oviba. Hihetetlen néha, hogy mennyire repül az idő. Aston pedig azt hiszem futólag már többször is találkoztak a férjemmel, aki akkoriban még csak a pasim volt. - igazán türelmes és támogató férj. Habár neki is nagyon nehéz a munkája,mégis igazi támaszom. És nagyon jó apa. Szándékosan nem beszélek a drogproblémáiról, ahogyan azt is kihagyom a monológomból, hogy az alvilági összeköttetéseim miatt folyamatosak a viták közöttünk és bizony vannak pillanatok amikor zátonyra fut a házasságunk. De dolgozunk azon, hogy ne történhessen meg mindez. - Nagyon örülök, hogy összefutottunk. Hihetetlen, hogy mennyire közel dolgozunk egymáshoz, mégis mennyire régen nem találkoztunk már. Tényleg jó volt kikapcsolni a folyton saját problémáimon kattogó agyam, és valaki másra koncentrálni. - Ha nem haragszol, most mennem kell. Benjamin nagyon megorrol, ha nem érek oda időben az oviba, és gondolom téged is várnak már a kávékkal. Találkozunk még? remélem, hogy igen. Jó lenne barátságot ápolni egymással.
The fastest way to break the cycle of perfectionism & become fearless mother is to give up the idea of doing it perfectly - indeed to embrace uncertainty and imperfection.
Help me if you can, I'm feeling down And I do appreciate you being 'round
Számomra sosem volt kérdéses hova szeretnék eljutni majd és csakis ez a cél lebegett a szemeim előtt. Az alap már megvolt ehhez, most már csak azokat a szinteket kell meglépnem, amik elvezetnek odáig. A fejemben ez úgy néz ki, mint az egyre feljebb vezető lépcsőfokok, amin óvatosan haladsz, mert eléggé ingatag. Aztán valamelyik részén elidőzöl egy kis ideig, hogy felmérd a lehetőségeidet és képességeidet, aztán csak tartasz előre. Így gondolva a helyzetemre egyszerre volt szórakoztató és közben motiváló. De mint minden más, ez sem járt buktatók nélkül, mert akadtak olyan személyek akik előszeretettel akadályoztak a terveimben. Nem azért, hogy abból okulva építő jellegként fogjam fel a mi interakciónkat, hanem azért, mert megtehetik. Jackson ez a kategória volt, Baker pedig a másik, ahogyan Diane is. Az utóbbi két embertől rengeteget tanultam az ismeretségünk alatt és valahol épp ezért vagyok hálás, hogy összefutottunk. Aggódtam az ügy miatt amelyet Stowell a nyakamba varrt, mint tanulópénz. Őt nem érdekelték különösen az ügyfelek csak az, hogy a végén ő jöjjön ki nyertesként. Megelégedett azzal is ami előtte volt és felteszem szándékosan hunyt szemet azon apró betűs információk felett amik még többet nyújthattak volna az ügyfeleinek. Abban megvolt a kockázat, hogy olyan irányt vesz a tárgyalás amelyben nem garancia a nyerés. Maradt a biztossal és olyan könnyedén adta elő ezt, hogy mások mindent elhittek neki, amit csak kiejtett a száján. Én nem ilyen voltam és nem is akarok ilyen lenni. Egyelőre nem tudom ez hosszútávon hova vezet majd el. Diane szavai segítőkésznek bizonyulnak most és egy pillanatra tényleg eljátszom a gondolattal, hogy csatlakozom hozzájuk. Őt már ismerem, tudom mire számítsak tőle és ez fordítva sem volt másképp. Azóta persze a tudásom szerencsére fejlődött, így még akár hasznára is lehetnék. - Nem tervezem. Csak még abban a helyzetben vagyok ahol fel kell mérnem kire kell hallgatnom és ki akar lehúzni. Ha ez sikerült, nekem is egyszerűbb dolgom lesz. – most kifejezetten nyugodtan közlöm ezt vele, mert így is gondolom. Amíg nem ismerem a játékosokat és azok szabályait, addig – ahogyan Diane is megfogalmazta – eltipornak a térfelükön. Helyeslően bólintok egyet amikor a magánéletünk összegzése kerül felszínre. Egyelőre már annak is örülök, ha a saját fejemet tudom hol találom a megannyi feladat és elvárások közepette, így még arra sincs lehetőségem, hogy magányosnak érezzem magamat. Azt se tudom szükségem lenne kapcsolatra vagy sem. Múltkor Kayla feltett szórakozásból egy társkereső oldalra, aztán abban a pillanatban, hogy rájött mennyire nem tud semmit se írni a hobbikhoz, utána egyből le is törölt. Azóta nem egyszer jelentette be, hogy mikor következőleg itt jár szigorúan változtatnunk kell ezen, mert a helyzetem nagybetűsen siralmas. Ettől még jó azt hallgatni, hogy Diane életébe belefér a család is. Meg is mosolygom a szavait, mielőtt a magamét kifejezhetném az irányába. - Bármennyire is hangzik betegesen, de a munka nekem most az ami agyilag egyszerre kapcsol ki és folyamatosan éberen tart. Azt se tudom mit kezdenék a szabad perceimmel. – vallom be. Lehet Kaylanak tényleg igaza van és ha a közeljövőben bármit is akarok majd kapcsolat terén okozni, akkor nem ártana valamit beújítani, mert ez így elég sivár. Persze nem nekem és nem is tervezek egyből változtatni rajta. Ráér majd mikor az unokahúgom is itt lesz, aki addigra biztosan összegyűjt néhány gyötrelmes programot. De jó lesz nekem! - Már ovis? Öregszem.. – kettőt pislogok egy halk nevetés kíséretében, hisz Diane társaságában most olyan lenni, mintha az évek nem is léteztek volna. Kivéve azt a részt amikor mégis mely leginkább akkor érződik amikor próbálunk felzárkózni egymás életével kapcsolatba. – Ezt örömmel hallom. – őszintén fejezem ezt ki a férjével kapcsolatban, majd ezután iszom meg most a maradék kávémat, de neki úgy tűnik rohannia kell és ezzel engem is emlékeztet arra a keserű tudatra, hogy Stowell üzenetei attól még nem tűntek el, mert én ezt akartam. - Persze, semmi gond. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy Benjamin haragjának okozója vagyok. – vele együtt állok fel a helyemről és elköszönésképp ölelem át. – Ragaszkodom a találkozóhoz, ez nem is kérdés. – mondom hezitálás nélkül és ennek okán el is veszem az egyik tiszta szalvétát, majd papír hiányában arra vésem fel gyorsan a számomat. - Így könnyebb lesz. Valószínű neked még a régi van meg. Add át üdvözletem a srácoknak. – mosolyodok el, majd már el is állok az útjából, hogy ne tartsam fel ennél is tovább. Végszóra a telefonom képernyője felvillan, rajta pedig Stowell neve éktelenkedik. - Tíz perc és ott vagyok. – szólok bele köszönés nélkül, mire megkapom, hogy „ha már itt lennél is késő lenne.” Sóhajtva szedem össze a cuccaimat és nem sokkal Diane után én is elhagyom a kávézót.
Kezdőlap
]