Olyan ez, mint a ló és a szamár esete. Mármint, ahogyan a Starbucks-szal kapcsolatban viseltetem. Pontosan tudom, hogy van otthon egy kétszáz dolláros kávéfőzőm, ami olyan presszót főz le, hogy elsírom magam a gyönyörtől, de nem ugorhatok haza minden egyes alkalommal, amikor kávéra vágyom. És inkább megyek a huszonhárom Starbucks egyikébe, ami a munkahelyem közelében van, mintsem a bíróság kétes hírű automatájából reméljem a frissítő, forró italt. De ez valahol jól is van így, hiszen kell a mozgás, néha ki kell jutni az irodámból, és ha véletlenül akad abból a cukormázas répatortából, akkor abból is vennem kell. Mert szükséges, mert kötelező, és annak ellenére be kell lapátolnom a szervezetembe, hogy nem vagyok édesszájú. - Baszd meg seggfej! - kiáltom a biciklis futár után, és egy pillanatra hetvennek érzem magam, hiszen még az öklömet is jól megrázom felé. A srác pedig vissza sem néz, amit jól tesz, hiszen pár méterrel később majdnem elüt egy másik járókelőt. - Elmész a picsába! - ordítja felé a másik majdnem sértett, összenézek vele egy pillanatra, és mindketten megállapítjuk, hogy nekünk van igazunk. És pontosan ez gyönyörű New Yorkban, hiszen itt mindent lehet és annak az ellenkezőjét is. Ha akarom, fejhangon vitatkozom válogatott szitokszavakkal a mellettem elszáguldó futárral, és ha úgy van és elkapom a pillanatot, akkor fellököm. De nem agresszívkodom, inkább belépek a kávézóba, és beállok a sorba, ami az egyetlen hátránya annak, hogy Starbucksból szerzem be a fekete nedűt. Viszonylag gyorsan megy a sor, szinte bele sem tudok merülni a telefonomba, majd amikor én következem, felnézek a készülékből és azonnal elteszem azt a zsebembe, hiszen sokkalta érdekesebb látvány fogad élőben, mint a mobilon. - Szia! Dupla americano, szumátra pörkölés, tej nélkül. - mindig ezt iszom, és soha nem térek el a bejáratott recepttől. A lány viszont új, vagy még én nem láttam eddig az üzletben, mindenesetre imádnám, ha mélyrehatóbban megismerhetném. - Jensen... Ha kérdezi, ha nem, elárulom neki a nevemet, amit majd felírhat a pohárra. - Répatorta van?
Két napja nem voltam bent a munkahelyemen, Danny nagyon odafigyel az órarendemre, hiába mondtam neki, hogy a vizsgaidőszak alatt ugráltathat kedvére délelőtt, ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor jöjjek, amikor be vagyok osztva. Tudom, hogy nem vagyunk elegen a pult mögött, de inkább beáll ő is és besegít, hogy én pihenni tudjak. Kevesebbet dolgozok így itt, ezért kellett másik állás is estére. Imádom őt, tényleg már lassan 10 éve dolgozok neki olyan mint egy nagy báty, aki mindig figyel rám és törődik velem. Mosolyogva megyek be a kávézóba, nem nyitásra jöttem, így már vannak páran a helyen. Megüti az orrom a friss kávé illata, nem vagyok nagy kávés, így leginkább csak az orromon keresztül szívok magamba egy kis koffeint. Erre a célra inkább az energiaitalt részesítem előnybe, de azt sem nagy mennyiségben, mert káros, és igyekszek minden káros szenvedélyt elkerülni. Gyorsan beszaladok átöltözni és beköszönök az irodába. -Szia Danny! - mosolygok rá, kicsit gondterhelten köszön vissza. Leülök vele szembe. - Mi a baj? - szegezem neki a kérdést. Csóválja a fejét, nem akar felelni, nem baj, úgyis elmondja ha olyan a dolog, addig is nem faggatom, mert kezdődik a munkaidőm. Beállok a pultba, és sorban veszem fel a rendeléseket. Ugyan nem csúcsidő van, de bőven állnak a sorban, így megpróbálom pörgetni a dolgokat. Mindenkire kedvesen mosolygok, de néhány ember olyan mogorva, vannak akik csak odalökik a rendelést semmi szia, semmi kérek. Megszoktam, már ilyeneken nem akadok fenn, ettől függetlenül én vidám maradok, és meg is van a jutalmam néha, egy kedves viszonzás mosoly formájában. -Szia Jensen! - szeretem a nevükön köszönteni a vendégeket, ez tesz minket kicsit jobbnak, mint a többi ugyanilyen hely. Persze ha elárulják a nevüket. - Azonnal csináljuk a rendelésed, én Wendy vagyok és mivel nincsenek mögötted ha vársz egy kicsit hátra szaladok megnézni neked a tortát. - a pultból már elfogyott így nem tudok neki adni innen. De mindent a vendégért. Mázlija van, még van három szelet hátul, gyorsan ki is hozom mindet, hogy az üres polcot feltöltsem vele. -Egy szeletet kérsz? - kérdezem, majd veszem elő a tálat, amire ráteszem neki.
Wendy, milyen egyszerű név. Nem mintha értenék hozzá, de valahogyan illik is rá. Magamban vállat vonok, majd bólintok neki, amikor hátra akar szaladni, és amíg várok körbenézek a kávézóban. Pontosan olyan, mint a többi a környéken, ugyanazok a bútorok, ugyanazok az egyenruhák, ugyanaz a kínálat. És ez valahol megnyugtató, hiszen ha az összetevők ugyanazok, akkor talán a végeredmény is ugyanaz. Túl sokszor használom, az ugyanaz kifejezést. Ezzel azonban nem érek rá foglalkozni, hiszen már vissza is tért a lány, kezében a süteménnyel. - Igen, egy szelet elég lesz, vigyázok az alakomra... Elvitelre. - kacsintás, mosoly, és már be is izzítottam a flörtgépet, de egy krákogást hallok mögöttem, és amikor tekintetem arra fordítom, egy hasonló fickó tekint vissza rám, mint én. Öltöny, szövetkabát, vékony talpú cipő, de annyi kencével van összefogva a frizurája, hogy egy apró cseppet vélek felfedezni a halántékán, valószínűleg a pomádé talált utat magának kifelé hajának labirintusából. - Köptetőt? A fickó természetesen nem érti, hogy miről van szó és olyan bárgyú képet vág, hogy majdnem megsajnálom. Valószínűleg bankban dolgozik, azoknak van ilyen méla kifejezés mindig az arcukon, de igazából mindegy is, hiszen nem miatta vagyok itt. - Köszönöm Wendy, szép napot! - fordulok vissza az egyetlen érdekes dologhoz, amit ez a kávézó kínálni tud, majd kiállok a sorból és a szerzeményekkel a kasszához lépek. - Egy dupla americano tej nélkül és egy... - Répatorta. - a fiatal srác szolgaian táplálja be a cuccokat a pénztárgépbe, majd felém tartja a terminált, amikor látja, hogy a kártyámat készítem elő. - Ez a Wendy, új csaj? Nem láttam még itt... - Miért kérdezi? - csak vállat vontam, igazából nem is volt érdekes az egész, és amíg átvettem a bizonylatot, még egy utolsó pillantást vetettem a lányra, és kiléptem a kávézóból. - Wendy, cicccám, az a pasi az előbb... Kék szem, szakáll, kb. ilyen magas... Anyám, de elvesznék az ölelésében! - a kasszában álló srác pár pillanattal később odalépett Wendyhez, és olyan csillogás volt a fiú szemében, mintha legalábbis megnyerte volna a lottó főnyereményt. - Nem tudom miért, de felkérdezett... Érdekelte, hogy mióta dolgozol itt... Persze engem meg észre sem vett, pedig még a számat is beharaptam. Nézd, így! A szavakat cselekedet követte, majd a pletykamenet végén visszaállt a kasszába, ahol a bárgyú bankos fickó megint krákogni kezdett. - Köptetőt?
Az öltözéke olyan mint a vendégeink nagy részének, hivatalnok, ügyvéd, ingatlanos, a lényeg, hogy elegáns. Jó látni amikor egy pasi ad magára. De nem nézem meg annyira magamnak, se időm, de energiám most hozzá, és kedvesnek tűnik, így én is kedvesen kiszolgálom. -Egy kis répatorta nem fog ártani az alakodnak. - végre valaki aki a rendelésen kívül mást is képes kommunikálni. A mai rohanó világban ez olyan ritka, hogy igazi kincs az ilyen. Nem azért mert unalmasak lennének itt a napok, de ha mindig csak a rendelések repkednek felém, rohadt jól tud esni egy kedves mondat. Már előre láttam, hogy a mögé beálló férfi nem lesz fele annyira sem kedves, mint Jensen. Amint sorba került már krákogott, mert biztosan nagyon siet, vagy megfázott, de arra kevés esélyt látok, mert még toporog is. Minden undorom ellenére továbbra is mosolygok, de átváltok a művigyorra. Érezze csak a törődést, de ne túl hihetően. Elnevetem magam, mert helyettem kicsit eligazította őt csupán egy szóval az előtt álló. Megérdemelte, én meg élveztem a rövid műsort, ha a szemével ölni tudott volna, szerintem mindketten halottak lennénk. -Neked is Jensen, remélem hamarosan újra látunk. - köszönök el tőle, a vendégeket szeretjük visszavonzani, mert abból jön a bevétel nyilván. Kiszolgálom a köhögős vendégünket is, majd a hátsó pultra támaszkodok, elfogytak egy időre. Brian sétál oda hozzám, és az répatortás férfiről kezd beszélni. Olyan lelkes, remélem nem kezdett ki vele, mármint a kollégám az úriemberrel. - Drágám te minden pasi ölelésében elvesznél. - nevetek rá, gyorsan szerelembe tud esni egy szép mosoly láttán. - Érdekes, még én sem láttam őt. - régóta vagyok itt barista, és egészen biztos emlékeznék egy ilyen arcra mint az övé. - Amúgy meg ha rólam kérdezett, nem gondolok, hogy ezek jobban vonzzák. - mutatok diszkréten a melleimre, utalva ezzel arra, hogy hahó lányokhoz vonzódik, de ez lerí róla. Mondjuk ennyiből nem egyszerű ilyet megítélni.
- Nem, persze, hogy nem, halasztást kértek. Már áttetettem a tágyalást holnapra, szóval most van pár óra szabadidőm... Egyelőre csak egy kávét. - a mobilomon beszélek, hangom nyugodt, és nem véletlen, hiszen a feleségemmel beszélek. Szokásos napi csacsogás, ő elmondja az addigi napját, míg én is elmesélem, hogy mi történt velem. - Igen, egy répatortát is, de hiszen ismersz, nem? Nevetek fel, és ahogy egyre közelebb érek a pulthoz, úgy csökken a távolság köztem és az a bizonyos lány között. Nem mondanám fair játéknak Stellával szemben, hogy bűnös gondolatok fordulnak meg a fejemben Wendyvel kapcsolatban, miközben éppen arról beszélgetek életem szerelmével, hogy milyen csacskaság történt vele. - Szia! Dupla americano, szumátra pörkölés, tej nélkül. - kacsintok a rendelés mellé, majd elfordulok a pulttól, és a mögöttem álló sorra tekintek. Hárman állnak ott, igazából egyiket sem találom túl érdekesnek ahhoz, hogy említés érdemeljenek, majd a kasszában álló srácra pattan tekintetem, aki azonnal elkapja rólam a szemeit. - Ez furcsa volt... Jelentem ki értetlen hangon, majd elmagyarázom a feleségemnek, hogy miért is ragadtattam el magam egy pillanatra. - Jaj, ne cukkolj már! - fordulok vissza Wendy felé, majd szélesre húzódnak ajkaim, ha a kávém mellett azt a bizonyos süteményt is megtalálom. Ha nem, akkor kénytelen vagyok húzni a mögöttem állók idejét, és külön kérni a répatortát, de történjék is bárhogy, amint két elem van előttem a pulton, egy pillanatra félretolom a telefonom. - Köszönöm! Legyen szép napod! - a torta papírzsacskója a telefonomat tartom ujjaim közé kerül, míg a kávét a másikba veszem, és már sietek is a kasszához fizetni. - Nem, csak kedveskedni akartam, ne láss mögé többet. Tudod, hogy téged szeretlek! A kasszában álló srác, Brian a névtáblája szerint, vöröslő fejjel áll előttem, amikor a terminált nyújtja, majd lesütött szemmel pötyög valamit a gépen, hogy végül átadja a számlát. - A feleségem... - suttogom neki, amit nem tudom, hogy mennyire ért meg ebben a hangzavarban, de nem is érdekes, hiszen az üzenetet átadtam, ő pedig egy elnyújtott sóhajjal nézett egy pillanatra Wendyre, majd ismét rám. - Nem, megfagynék ebben a hidegben, vissza az irodába, majd ott eszem meg. - folytatom immáron rendes hangerővel, és ahogyan farral nyitom ki az ajtót, még egy utolsó pillantást vetek a lányra, megállapítom magamban, hogy mennyire jól áll neki a zöld kötény, és egy másodpercre elképzelem magamban, hogy csak azt viseli. Kérem, kérem bíró úr, nem történik meg újra, nem fogom összekeverni a rendelését... Nevetem el magam. - Áhh, semmi, semmi, csak egy vicc poénját hallottam... Nem, inkább nem mondanám el, te nem értékelnéd.
Sikeresen meggyőztem Danny-t, hogy egész napos műszakba rakjon be, tudja jól, hogy bírom a kiképzést, hiszen mindent tőle tanultam. A nap szokásos ütemben folyik a kávézóban, kicsit kiálltam a pultból, mert egy forró csokira vágytam. Néztem, ahogy szállingóznak az emberek az ajtón ki és be. Kevesen maradnak elfogyasztani a rendelésüket, a legtöbben rohannak is tovább a kávét szürcsölgetve. A forró csokim túl forróra sikeredett, így csak fogom a kezemben a poharat és bambulok tovább, nekem ilyen egy szünet. Az ajtót bámulva látom meg pár napja betért vendégünket, a répatortás fickó. A nyelvemen van a neve, de nem jut eszembe. Odalépek Brianhez és a fickó felé mutatok neki a fejemmel. -Ne feltűnően bámuld kérlek, mert a végén elijeszted. De itt van a te dögös kék szeműd. - addigra már rajtunk volt a tekintete én csak mosolyogtam rá de Brian elkapta a tekintetét. - Baszki, ne legyél ilyen, a szemnek bármit lehet. - ha egyszer bejön neki mit szégyelli, meg amúgy is miért érdekelné bárki véleménye. Mire sorra kerül már én állok előtte, kéri a kávét és rutinszerűen csomagolom a répatortát. -Tehát újra találkozunk. - motyogom, de inkább magamnak. - Szép napot! - mire kiadtam a kávét beugrott a neve, hála Briannak mély benyomást keltett, mert még napokig róla hallgattam, ahogyan áradozik róla. Fél füllel hallom, hogy a feleségével beszél és ezt pont a kis epekedő fiúnak mondja. Nem az ő hibája nem sejtheti mik zajlanak a kis kattant huszonéves fejében. Igaz, hogy a sor nem csökken, de vissza tuszkolom az előttem rendelést felvevő kollégám és odaszaladok Brian-hez, mielőtt emberünk eltűnik az ajtóból. - Viszlát Jensen! - kiáltok utána, mert tudom, hogy rohadt kínosan fogja érinteni kedvenc kis dinkámat. De nem tehetek róla, élvezem kínozni őt, a nap végére úgyis megbocsát, és ismer tisztában van vele, hogy ilyen vagyok. -Felesége van, foglalt és tuti hetero, nézz körbe, egy-két órán belül találsz mást akiért oda lehetsz. - mosolygok rá, és megölelem. Majd visszacsoszogok a forró csokimhoz és folytatom a bambulást szünet név alatt.
Azt hiszem, az utóbbi napokban törzsvendéggé váltam ebben a kávézóban, hiszen azon veszem magam, hogy már nem is gondolkodom rajta, hogy hol szerzem be a serkentőt az adott napra, és mindig abba a bizonyos Starbucksba megyek, ahol Wendy dolgozik. Voltam már más helyeken, ugyanaz a kávé mindegyikben, de van valami abban a lányban, ami nem hagy békét, ami miatt pontosan arra a helyre kell mennem. - Szia Wendy! Dupla americano, szumátra pörkölés, tej nélkül. - én állok a sor elején, szóval természetes volt, hogy én kérem ki a kávémat, de amikor a répatortáért nyúl, megállítom. - Tudod mit, ma nincs kedvem hozzá, inkább lepj meg valamivel, ma kísérletező kedvemben vagyok. Kacsintok rá, és szóval tartom, amíg a meglepetésemmel foglalatoskodik. - Mióta dolgol itt? - teszem fel a kérdést, és ha válaszol, folytatom. - Kérlek, ne csinálj semmit! Fagyasztom meg a pillanatot kettőnk között, és ha tényleg megáll, ha tényleg engedelmeskedik a kérésemnek, akkor kissé közelebb hajolok hozzá, és újra megszólalok. - Egy szempilla van az arcodon, és ugye senki sem szeretné, ha valakinek a kávéjába kerülne. Ha megengeded, akkor leszedem rólad... - Igyekeznél öregem, még ezer helyre kell eljutnom ma! - sürgetett a fickó mögöttem, de nem törődtem vele, csak az engedélyre vágytam, és ha megkaptam jobb mutatóujjammal megsimítom Wendy arcát. Őszinte leszek, nem sietem el a dolgot, lassan húzom végig arcán az ujjam, és amilyen szerencsétlen vagyok, elsőre nem sikerül a manőver, csak másodjára vagyok sikeres a küldetésben. - Nézd, kívánj valamit! Ha lefújja az ujjamról a pilláját, akkor mosollyal fogadom a reakciót, ha pedig nem, nadrágomba törlöm az apró kellemetlenséget. - Mit kívántál? - ha mégis elfújta, szerintem megfelelő kérdés egy megfelelő pillanathoz.
Brian kedvenc vendége elég sokszor teszi tiszteletét nálunk. Hiába mondtam neki, hogy engedje el, ne bámulja annyit, mert nekem kínos, nem hagyja abba. Már nem foglalkozok vele, ha Jensen belép egyszerűen elkészítem neki a megszokott italt és a tortát is csomagolom és elköszönök. Igazából azt sem tudom miért maradt meg nekünk ő annyira az emlékezetünkben, miért téma ő minden egyes nap. Nagyon sok ilyen vendég jár hozzánk, tipikus kurva jó pasi, aki nős, és egész biztosan gazdag, és maximum annyit akarna a fele annyi idős felszolgálóktól, hogy kitöltsék a kávét és egy mosollyal jutalmazzák az övét. Az bónusz persze, hogy kedves és barátságos mert ebben nagyon eltér a magafajtáktól és ez jó pont neki. Amint belép ma az ajtón, mosolygok, de szinte mindig ez a látvány fogadja ha belép. -Jensen! - üdvözlöm ma is a kávézóban. - Készítem. - amint nyúlnék a megszokott sütihez meglepő fordulatot vesz a kapcsolatunk. Kilépünk a megszokott kis kényelmes komfortzónánkból. - Megleptél, de akkor cserébe én is megfoglak. - vigyorgok. Szeretem ha rám bízzák a választást, mert nagyjából el tudom képzelni milyen az ízviláguk ha már hozzánk járnak egy ideje. Ő egy kicsit más tészta, sosem tesz kivételt a rendelésekben, mindig ugyanazt kéri, így kicsit megdolgoztatja az agyam. Benézek a pultba, és végigmérem a kínálatot, közben feltesz egy kérdést, de nem akarok illetlen lenni, gyorsan kiveszem a választott szeletet és becsomagolom, majd felé fordulva válaszolok. - Már lassan 10 éve, nagyjából itt nőttem fel. - közben odaadom neki a becsomagolt sütit. - Nem mondom el mi van benne, de garantálom, hogy ízleni fog. - sajttorta, totál nem a répatorta világa, de ízleni fog neki. Már adnám neki át a kávét is de megállít, kicsit megrémülök, de gyorsan fény derül a dologra. Óvatosan leszedi a pillát az arcomról, és ez már kezd egy kicsit furcsa lenni, de a múltkori beszélgetésből úgy tűnt szereti a feleségét, nagy valószínűséggel nem fog velem kikezdeni, így ennek tudatában azt kívánom, hogy Peter nővére ne öljön meg, amint fény derül a piszkos kis titkunra. Szép álmok ezek, és remélem szerencsét hoz. - Sok múlik most ezen. - utalok a kívánságomra. - Remélem szerencsét hozol. - mosolygok rá, majd tényleg átadom neki a rendelés minden darabját. Közben odahívok valaki a pulthoz, hogy vegye fel a következő rendelést, én megyek és intézem a számlát vele. Briant meg elhessegettem a megszokott kis helyéről, mert ha megint összeakad a tekintetük még két napig fogom hallgatni. -Ha elmondom, hogy teljesülne? De tudod mit mivel reménykedek, hogy jó szériát hoztál nekem, ma a vendégem vagy. - már köszönnék el tőle, mert az előző vendég felháborodott, hogy cseverészünk ahelyett, hogy dolgoznánk, de megpróbálom feltartani egy kicsit. - Amúgy most költöztél a közelbe vagy eddig inkább otthoni kávés voltál? - hátha sikerül valamit kiszednem belőle, és mivel szeretek lázadni, a hisztis vendég még várhat magára a pult mellé sétáltam ahol nem zavarunk senkit a rendelésben. Remélem lesz pár perce beszélgetni, mert ma valahogy mindenki olyan morcos, kell egy jó csevej, hogy ne úgy menjek haza, mint egy holdkóros.
Próbálom összerakni, de valahogy nem jön ki a matek. Ha már tíz éve itt dolgozik, akkor hány éves lehet? Huszonnyolc? Harminc? Akkor viszont nagyon jól tartja magát, inkább korai huszasnak mondanám, de végülis mindegy, hiszen rettentő jól néz ki, és a felszínes énemnek ez az egyetlen dolog, ami számít. Mondhatnánk azt, hogy ez egy rossz tulajdonságom, de nem igazán érdekel mások véleménye, nekem úgy vagyok jó, ahogy vagyok. - Garantálod? És mi történik akkor, ha mégsem ízlik? Nagy vállalás ez egy ilyen gyönyörű lánynak! - mosolygok rá, majd ahogyan a kassza felé lépdelek, észreveszem, hogy ő is arra veszi az irányt. Eléggé szokatlan dolog, hiszen a napi találkozónk mindig abból áll, hogy rendelek, kiszolgál, majd elköszönök. Most mégis követ, amit kíváncsisággal figyelek, s ahogyan beáll a kasszába, nem tudok nem mosolyogni rá. - Ebben igazad van, majd elmondod, ha már teljesült. - és már éppen készíteném a kártyámat, hogy lecsippantsam, amikor egy újabb meglepetéssel szolgál, kijelentve, hogy állja a számlámat. - Milyen kedves tőled, de nem fogadhatom el, bíróként függetlennek kell maradnom. Még a végén a tárgyalótermembe kerülsz és akkor kiderül, hogy lefizettél egy kávéval és egy különleges süteménnyel. Oda a megítélésem! Természetesen nem gondoltam így, de nem fogadhattam el a meghívást. Szavak nélkül próbálom kikényszeríteni, hogy fogadja el a kártyámat és ha érti a célzást az előpattintott plasztikkal, akkor le is csippantom a terminálon. - Régóta a környéken dolgozom, mindig váltogattam a kávézókat, de amióta először betértem ide, valami mindig visszacsábít. És nem mondd el Briannek, de nem ő az... - kacsintok felé, majd belekortyolok az italomba, és egy halk "hmmm" hagyja el a torkomat, hiszen ismét finom kávét kaptam Wendytől. - A telefonszámodnak viszont örülnék, nem esik csorba a hírnevemen, és biztosíthatjuk a jó szériát. Mit gondolsz?
-Garantálom, hogy nem fogsz csalódni. Elmondom miért, én se a répatortát se a most választott tortát nem szeretem - de akinek az egyik ízlik általában a másik is szokott, tapasztalatom szerint, így magabiztos maradok. - Pontosan az én ízlésem ellentéte a tied. Még nem ismertem ki teljesen mit szeretsz így jobb ha csak reménykedek én is. - magabiztosan hatott, vagyis remélem, de cseppet sem vontam kétségbe a választásom, mert tudtam, hogy úgyis visszajön, bevontuk a csábkörünkbe. Bár a sütiket nem mi készítjük, és majdnem minden Starbucks ugyanilyet ad el, nehéz megtartani egy bizonyos vásárlói kört. Aki régóta ide jár miattunk jár ide, nem az ellátmány miatt. Ugyanilyen kávét és sütit vehet két utcával arrébb is, ezért is nehéz néha Danny-nek, de nagy szerencséje van velem. -Szóval bíró vagy, kalapácsod is van? - kérdezem nevetve. Minden jó szándékom ellenére a kedves vendég nem engedi meghívatni magát. - Nem ígérhetek semmit, sajnos megeshet, hogy elítélnek mert nem megfelelő tortát adtam valakinek. - még nekem is tetszett a saját viccem. Jót nevetek magamon, és remélem nem fogom elijeszteni legújabb törzsvendégünket. -Szegény csalódott lesz. - nézek szomorúan Brian felé, aki fél szemmel néz minket, most tudom, hogy utál, de ismer, mindenkivel képes vagyok azonnal jó kapcsolatot kialakítani, és vele ellentétben én nem olvdok el egy szép szempártól, vagy két kedves mondattól. Még nem nézek vissza Jensenre, mert meglep, miért is kell neki a számom. Elbizonytalanodok, most az egész életem tök bonyolult, nem hinném, hogy egy nős pasival kellene kezdenem, de lehet nem is akar semmi olyat. Olyan kedvesen beszélt a feleségével, nem akarja megcsalni, főleg nem egy huszonéves pultossal. Mosolyogva nézek vissza rá, továbbra sem értem a kérését, de nem fogom olyan hamar beadni a derekam. -Bíró úr, erre mi is lenne a legjobb válasz? - heccelem kicsit, - Egy feltétellel. - mutatom felé a mutató ujjam figyelmeztetően. - Ha kapok visszajelzést a választásról és lehetőleg pozitívat. - merész vagyok, túl merész, de egyszer élünk, és a barátságok is kezdődnek valahogy. A sor közben feltorlódott, így elkérem a telefonját beleírom az enyémet és elköszönök tőle, valami azt súgja nem fog keresni, de találkozni még fogunk. - Jensen Bíró, holnap? - nézek rá kérdőn a pult mögül. Majd megyek is rendezni egy balhét a kasszánál.
Egyszerű lélekre vall, ahogyan a saját poénján nevet, de nem tudok mit tenni, a kacaj engem is táncba hív, keringőjével bevonz csábító valójába, és nekem is szélesre húzódnak ajkaim. Klasszikus értelembe véve nem szép lány, nem mondanám azt, hogy nem dobogtatja meg a szívem, de ha felköpnék a Time Square közepén, és az eltalálna valakit, az valószínűleg vonzóbb, sikkesebb, izgalmasabb lenne, mint Wendy, de van ebben a lányban valami megmagyarázhatatlan, valami különleges, valami eltérő a megszokottól, ami miatt képtelen vagyok szabadulni tőle. Igen, bájos arcocskája van, élmény számba megy, amikor kék szemeibe tekintek és azok a dús ajkak, minden férfi magát látja abban a húsos szájban... - Igen, van kalapácsom. - vallok neki igazat, és bár nem tudom, hogy miért kérdezte és mit nyer azzal, hogy válaszolok, feleltem a kérdésre. - Szóval visszajelzés... - kinyitom az apró papírdobozt, amiben a sajttorta volt, és egy pillanatra eleresztem a lány tekintetét, hogy megkóstoljam a süteményt. Miközben rágok, visszatérek azokhoz a kék szemekhez, majd a falatot lenyelve megtörlöm a szám. - Enyhén fanyar a citromos krém miatt, selymes és gazdag a krémsajt miatt, a kekszalap pedig ropogós és vajas. Öt bírói kalapácsból négy... Bármikor újra kóstolnám! - teszem el a süteményt vissza a dobozába, majd lenyalom a krémet ujjaim végéről, és bármennyire szánalmasnak tűnhet a külső szemlélő számára, még mindig Wendy szemeibe nézek ezen manőver során. A visszajelzés megtörtént, speciális telefonomat feloldva adom a kezébe, majd amikor bepötyög egy számot és visszaadja, elteszem a készüléket. Csak biccentek neki, amikor elköszön, és elállok az útjából, hogy visszatérhessen a kávézó vendégeihez. Már három sarokkal arrébb jártam, amikor felhívtam a telefonszámot, amit adott. - Csak ellenőrizni akartalak... Akkor holnap!
Komolyan mondom nem értem néha az embereket, tudom, hogy sok a meló, zűrös a család, kemény az élet, de ne egy kávézóban akarják levezetni. Mégis nap mint nap botlunk akadékoskodó, unatkozó emberekbe, akiknek soha semmi nem jó. Persze már a rutin segít, nem húzom fel magam rajtuk, de kellett ehhez is pár év. Az elügyetlenkedésből hamar csináltunk boldog távozást, mert ehhez értek, bár mind csak színjáték, de ha ez kell a népnek hát legyen. Megcsörren a telefonom, nem tudom ki lehet az de felveszem. Jensen, nem köszön, csak ellenőriz. -Jensen! - nézek közben Brianra. - Mindenképp. - majd leteszem a telefont. -Baszki! - csúszik ki a számon és már hallom, ahogyan pótapám ecseteli az ismerkedés szabályait. Danny mérgesen néz rám, mert megint hülyeséget csináltam. - Mindent a cégért. - mosolygok rá, majd ledobom a kötényt és elindulok haza.
2 nappal később
Tegnap a tett ígéretemmel szemben nem mentem be dolgozni, Danny megtiltotta, nem akarja, hogy találkozzak, az általa zaklatónak hívott tözsvendégünkkel. -Hahó! - esek be az ajtón még nyitás előtt. - Remélem hiányoztam. - kacsintok a vezetőmre. - Bár igen jól telt az estém, köszi a szabit, egy állati szexnél többre tartom a pénz keresést. - ezzel mindig ki tudom húzni a gyufát nála. - Nyugi, maradok a korombelieknél, a bírót meghagyom Briannek. Amúgy hol van ő? - utalok kedvenc kasszás kollégámra. Általában mindig együtt vagyunk beosztva, így meglep, hogy most nincs itt. - Később jön, el kell intéznie valamit, ugye addig tartod a frontot egyedül. - hát persze, ez a bosszúja. Hátramegyek felveszem a kötelező csini zöld kötényt és kirakom a nyitva táblát. Szombat van, ma nem számítok annyi emberre, ilyenkor nem kávéznak az emberek annyit. Este jelenésem van az Emperorban, ott viszont elvárt a teltház. Takarítom a kávégépet, amikor valaki belép az ajtón. Még meg sem fordulok, de már látom, hogy Danny rohan a rendelést felvenni, szóval sejtem ki lehet az.
Megint egyedül a hétvégén, és itt vagyok a bíróságon, mert annyi papírmunkát kell bepótolnom, hogy arra nincs sem szó, sem több szóból álló kifejezés. Ez az ára annak, hogy a munkámban álhatatos vagyok és minden apró részletre odafigyelek. És a legjobb az egészben, hogy a minisztérium egyetlen centtel sem támogatja az én túlmunkámat. Inkább szakadjak meg hétköznap... Legalább annyi előnye van az egésznek, hogy nem a hatalmas lakásunkban vagyok egyedül, hanem a kis irodámban lehetek magányos. Sokkalta jobb... Már elmúlt tíz óra, amikor ki akarok nyújtózni, sétálni egyet, hiszen a szemeim már annyira golyóztak a monitor és a gépelt iratok között, hogy simán cirkuszi látványosságnak is el lehetett volna adni őket. Hát persze, hogy abban a kávézóban kötöttem ki, hát persze, hogy már előkészítettem ezer wattos mosolyomat, de a pultban nem az van, akinek szánom a grimaszt, hanem valaki teljesen más. - Szia... - nézem meg a névtábláját. ...Daniel. Dupla americano, szumátra pörkölés, tej nélkül. - nem, nem fogom mondani, hogy még egy meglepetés sütemény, mert tőled nem kérek. Ez a mi belső poénunk Wendyvel, amióta megkóstoltatta velem a sajttortát. Voltak baklövések, el kell ismerni, a marzipános golyók nem a kedvenceim, de voltak jobb napok is, amikor sikerült eltalálni az ízlésem. - Csak én érzem úgy, vagy valóban neheztelsz rám valamiért? - kérdezem meg tőle, hiszen amióta beléptem furcsa ábrázattal, már-már haraggal a szemeiben néz rám, én pedig egyáltalán nem értem a helyzetet. Nem értem és nem is érdekel, de Wendyhez ezen a kávézón keresztül vezet az út, és ha ez a Daniel kitilt, akkor se kávé, se sütike, se Wendy. - Ha arról van szó, hogy pár napja letüsszentettem a pultot, azért már elnézést kértem, és nézd... Zsebkendő! Mutatom meg neki a tizes csomagot, de úgy látom ez sem hatotta meg a fickót. - Wendy, segítenél kérlek, úgy érzem Daniel bele fog köpni a kávémba, amit szeretnék elkerülni!
Minden lány álma, hogy egyszer az esküvőjén az apukájával táncoljon, miután az oltárhoz kísérte. Hogy az idősebb testvérei ugrassák, meghallgassák, és viccelődjenek vele. Majdnem minden lány álma. Én esküvőt nem tervezek kiskorom óta, főleg nem apámmal, aki semmibe vett, mióta tudomást szerzett a létezésemről. Egy testvérre mindig is vágytam, aki annyira odafigyel rám, hogy néha már nekem kínos. Ezért is olyan fontos nekem Danny, 14 éves korom óta ő a sosem létezett bátyám, apám helyett apám és néha még anyámat is képes helyettesíteni, mert mindent el lehet neki mondani. A pasi témát annyira nem szereti, mert kikészíti, hogy ilyen hamar felnőttem. Pont ezért is rohant a pulthoz, amikor meglátta a kétszer annyi idős vendégünket, aki szerinte erősen rám van kattanva. Pedig nincs, kedves ember, és pont. Nem kell belegondolni semmibe se többet, mint ami valójában. -Kezd azzal, hogy nem hívod Danielnek, utálja.- az anyja hívta így amikor kicsi volt és rosszat csinált, mindenki Danny-nek hívja, de a névtáblára tévedésből felkerült, így mindenki így ismeri, hogy utálja. -Szívesen felveszem a rendelését, menj csak vissza az irodába. - nézek hálásan rá, mert tudom, hogy jót akar. Nem tágít, elindul ugyan az irodába, de csak az ajtóig jut, mert eszébe jut hirtelen feltölteni a sütis pultot, ami majdnem tele van. - Tudod ha valaki csak csúnyán néz arra a pultra halál fia, de te voltál olyan merész és letüsszentetted? Hol a modorod ?- nevetem el magam. - Mond, melyik meglepetés szelet volt eddig a kedvenced? - faggatom, tudod, hogy voltak rossz választások is, de benne van a pakliban. Nem látnok vagyok, csak mázlista ha sikerül eltalálnom ez olyan vendég ízlését mint ő. Mostanában szereti rám bízni a rendelést, vagy ha éppen a telefonján beszél valakivel meg sem várom, hogy kérjen, már adom is az újabb kóstolásra szánt szeletet neki. Fáradt vagyok, nagyon fáradt, este sokáig dolgoztam, alig aludtam és egyedül kezdtem a műszakot. Nem veszi kedvem a fáradtság de érzem, hogy a mosolyom ma nem őszinte. - A kávéval nem vagy olyan merész, mint a tortával? - azért mégis beszédbe elegyedek, mert nagyjából senki nincs a kávézóban akit ki kéne szolgálni. Na meg barista tudásom lehet kicsit szélesebb, mint a sütiválasztás.
Nem ígérem meg, hogy megjegyzem utálja a Daniel nevet, sőt abban sem vagyok biztos, hogy a nevére fogok emlékezni pár órával később. De csak bólintok Wendynek, mintha tényleg érdekelnének az intrikák a kávézó legmélyebb berkeiben. Bár Brian nevét is megjegyeztem, de tegyük hozzá, hogy az övét azért, mert túl sokszor stírölte a hátsómat, amit nem szívesen fogadok egy férfitől. - Elismerem, bűnös vagyok... - próbálom komoly arccal fogadni a kritikát, de elnevetem végül és képtelen vagyok komolyan venni a vádakat. - Otthon, valahol a kamra mélyén... Kacsintok rá, majd újabb kérdésére is válaszolok, miközben közelebb hajolok hozzá, hogy Daniel ... bocsánat, Danny meg ne hallja, amit mondani készülök neki. - Mondjuk úgy, nem a sütemény miatt kérem azt, hogy behajolj a pultba... És bármennyire áll jól ez a zöld kötény, furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehetsz nélküle. Vagy csak abban. Bizonyos körökben ezek a szavak teljes mértékben kimerítenék a szexuális zaklatás fogalmát, és én már csak tudom, ismerem a jogot és a törvényeket. Volt előttem már olyan eset, hogy ennél kevesebbért is felháborodott a fogadó fél, de bízok abban, hogy Wendy a helyén kezeli a dolgot, és van benne annyi játékosság, annyi pajkosság, annyi csalafintaság, hogy érti, mit akarok mondani, de ha mégsem, akkor bizony valamit nagyon benéztem. - Van, amiben szeretem az állandóságot, de van, amiben szeretek kísérletezni, újakat kipróbálni, megkóstolni valami ismeretlen, gyönyörködni az ízek és aromák csodálatos elegyében. Aztán visszatérek a jól ismerthez, az megszokotthoz, a szeretetthez, de ez nem jelenti azt, hogy időnként nem kóstolom meg az újdonságot. - remélem, nem kell tovább ecsetelnem, hogy mire is gondolok ezekkel a metaforákkal. Vagy hasonlatokkal, a franc tudja jobban ezeket az irodalmi huncutságokat. - Mit gondolsz erről? Te is szeretsz kísérletezni? Vagy inkább elítéled, ha valaki máshol keresi az élvezeteket? Elhajolok tőle, de tekintetemet még mindig az övébe fúrom. Mondjuk úgy, táncba hívtam és érdekel, hogy vajon bekerülök a táncrendjébe. Nem okozz csalódást Wendy, már régóta vágyom "megkóstolni" téged.
Már egészen megszoktam a jelenlétét, lassan mindennap a kávézóban, még lehet hiányolnám is ha nem jönne be. Szeretem ha színt visznek unalmas napjaimba a kedvesebb vendégek. Mondatai meglepnek, de nem fedem fel magam, nem adom meg azt az örömöt, hogy meglepődők, az arcom rezzenéstelen marad. Már megszoktam az ehhez hasonló közeledéseket, mondjuk ilyen finoman ritkán fogalmaznak, mert általában részeg pasik szoktak a szórakozóhelyeken bedobni valamilyen nagyon béna csajozós szöveget. Persze nem csak ennek szól a meglepetés ereje, felesége van és mégis ilyeneket mond, persze a hűség tág fogalom, érzelem nélkül is van szex. Én meg aztán azt sem tudom mi az a szerelem, vagyis még csak talán belekóstoltam, de az sem biztos, hogy az. Vajon ilyen könnyű átverni a másikat, akit elvileg szeretsz? Rákönyökölök a pultra, minden összeszedettségem kell, hogy a leghatározottabban tudjak reagálni erre a kijelentésére, nem akarom, hogy az irodából lássák reakcióm, mert abból balhé lenne. - Mit szólna ehhez a feleséged? - vágok vissza. Lehet, hogy kislánynak tűnök és fiatal vagyok, de elég talpraesett lettem az évek alatt. - Túl sok minden választ el minket ahhoz, hogy ezt kiderítsd. - mutatok a pultra, mert az sziklaszilárdan a földhöz van rögzítve. Ezzel próbálok utalni neki arra, hogy amíg itt próbálkozik nem fog sikerrel járni. Nem is adnám magam egykönnyen, de belemegyek a játékba. Szóval ez volt egész végig a célja? Ilyen naiv lennék? - Nem az én feladatom ítélkezni, és fontos a kísérletezés. - bólintok felé, majd ellökőm magam a pulttól és rá mosolygok. Engem nem vonzanak azok a kék szemek, sem az öltöny és a hízelgés, de az izgalom és a kaland igen. Eddig nagyon jól mozgatta a szálakat, tökéletesen közel férkőzött hozzám, és én hagytam neki. De most én fogok játszani vele, és még élvezni is fogja. - Így kénytelen leszek teljesen megvonni tőled a répatortát, hiszen még annyi minden van amit kipróbálhatnál. - húzom végig a kezem a pulton és behajolok a sütikhez. Ezt szerette volna nemde? Hát megkapja, és én önelégültem mosolygok, de úgy, hogy ne lássa.
- A feleségem meggyűlölne, kirúgna és valószínűleg egy életre búcsút vehetnék attól az élettől, amit eddig éltem. De a játék, a dominancia, az izgalom, a feszültség megér ennyit, kockázat nélkül nincs beteljesedés, és csak elvesztegetjük azt a rövidke időt, amit ezen a bolygón töltünk. - válaszolom neki, és ahogyan a pultra dől, egy újabb arcát látom. Azt az arcot, amit sok nő mutatott már felém, aki térden állva imádkozott nekem, aki felfelé tekintett rá, mintha Istenhez fohászkodna, aki fulldokolva, köhögve könnyebbült meg, amikor könyörgésük meghallgattatott. - És mi bontaná le a falat közöttünk? Egy csendes, meghitt vacsora? Egy szállodai szoba? A lakásod? Esetleg egy bűzös, hugyszagú sikátor és a pillanat izgalma, hogy talán észrevesznek? Arra viszont csak bólintok, hogy nem tekinti feladatának az ítélkezést. Jó kislány! S miközben mozdulatait követem, látom macska szerű mozgását, az idomok és alakok kecses játékát, ahogyan apró lúdbőr költözik alkarjára a hűtőpult hidegjét érezvén, és csak elképzelni tudom, hogy máshol is összerándultak izmai a hűvös klímát tapasztalva. Talán átütnek bimbói a kötény anyagán, talán nincs szerencsém ilyen látványban részesülni, de azon nem fog múlni a mutatvány, hogy nem nézem minden mozdulatát a lehető legtüzetesebben. Elmosolyodom, amikor nyeregben érzi magát, de velem ezt nem játszod Wendy, ezt tartogasd azoknak a pöcshuszároknak, akikkel diszkókban, meg egyéb szórakozóhelyen találkozol. - Danny, szeretném kifizetni a kávém! Mégis emlékszem a nevére, és nem törődöm azzal, hogy Wendy mennyire mélyen mászott bele a süteményes pultba, én már ott vagyok a kasszánál, a fickó pedig szinte szalad, hogy végre kint tudjon engem a kávézóből. Ahogyan lehúzom a kártyát a terminálon, el is köszönök, majd kilépek az üzletből és visszasétálok az irodámba. Még rengeteg papírt kell egyik helyről a másikra tolnom. - Wendy, te mégis mit csinálsz? - hangzott el a kérdés Danny szájából, de a választ már nem hallottam, hiszen addigra már ott sem voltam.
Kezdőlap
