Néha elfelejtem, hogy miért szeretem annyira a hivatásom... Igen, hivatás és nem munka, hiszen egy munkát az ember csak a pénzért csinálja, nem adja bele a szívét és a lelkét, blokkol egyet reggel nyolckor és megkönnyebülten lép ki a munkahely kijáratán, amikor letelik a munkaidő. Bírónak lenni azonban hivatás, és ennek megvannak a jó és rossz oldala. Igen, néha éjszakába nyúlóan kell unalmasnak mondható ügyiratokat tologatni, néha olyan esetek kerülnek a hatáskörömbe, melyektől hányni van kedve az embernek, de olykor megtalálható a hivatás szép oldala is, azok a gyönyörű pillanatok, amikor jó irányba tudod terelni egy ember életét. - Jensen Stockton... - mondom a recepciósnak, aki álmos tekintettel tekint vissza rám. Megértem, hiszen hajnali fél négykor nekem sincs túlságosan csábító ábrázatom. Nem azt mondom, hogy másként néznék ki egy délelőtt kilenc órás megbeszélésen, de akkor legalább figyelni tudnék arra, hogy ingem egyik gombját elfelejtettem begombolni, figyelnék arra, hogy ne ásítsak minden harmadik percben, és talán nem a második kávémat innám a kialvatlanság miatt. - Bronson hadnagy már várja, második emelet, kettő-negyvenhetes tárgyaló. - csak bólintok, majd megrázom a fejemet, és elindulok a helyiségbe. Pedig annyira jó lett volna még aludni, egy hosszú éjszakán voltam túl, alig tudtam pihenni, és most mégis itt vagyok a rendőrségen, mert szükség van rám. Én a megmentő! Ketten jönnek velem szemben, az egyik valami disznó vicc csattanójával csal mosolyt az én arcomra is, majd talán én is elsütöm valakinek. A fordulóban egy idősebb férfi beszél mobiltelefonon, kissé ideges, de nem figyelek a beszélgetésére, és elérve a második szintet már el is felejtem, hogy létezik. Azt viszon nem tudom elfelejteni, hogy Burrow tartozik nekem. Persze, hogy most kellett két hétre szabadságra mennie, persze, hogy engem hagyott meg vész esetére, és persze, hogy kapok egy telefont az éjszaka közepén, amíg ő sütteti a hasát a Karib-tengeren. És irigykedem rá, hiszen én is inkább lennék egy óceánjáró hajón, kis napernyős koktélokat szürcsölgetve és naptejet kenve a feleségem testére. Kellemetlen, de apró erekciót érzek a nadrágomban. - A negyedik ajtó balra, nem lehet eltéveszteni! - kapok segítséget egy járőrtől, és meg is lepődöm, hogy megköszönöm neki, majd elindulok az irányba és pár lépés után meg is találom a tárgyalót. Nem kopogok be, minek is tenném, és különben is otthon hagytam a jómodorom, majd a kabátomat, a táskámat és a papírpoharat, ami még félig tele volt kávéval az asztalra teszem. Nem, nem kérdezem meg, hogy hová üljek le, tetteimmel nyilatkoztattam ki, hogy innentől fogva ezen a helyen én ülök. - Jó estét, hajnalt, mindegy... Stockton bíró, én vagyok a szerencsés, aki helyettesíti Burrow bírót a szabadsága alatt. Egyrészt nem hibáztatom önöket, mert éjnek évadján felkeltettek és beráncigáltak ide, tudom, mennyire sürgős az eset, eltekintek attól, hogy szemrehányást tegyek. Másrészt nem szeretnék akadékoskodni, szóval amilyen gyorsan csak lehet, legyünk túl rajta és talán még visszabújhatok a feleségem mellé, és talán még aludhatok pár órát az ébresztőmig. - nevetem el magam, majd a laptopot, amit a táskámból vettem elő, kinyitom és elindítom. - Harmadrészt, nem szeretném újabb példával mélyíteni a sztereotípiát, de megőrülök, ha nem ehetek valamit... Szóval kit kell megzsarolnom, hogy kapjak egy fánkot? Ismét elnevetem magam, és vannak, akik veszik a poént, megint mások inkább csak húzzák a szájukat. - Hadnagy, pár kérdésem van... Kicsoda? Milyen vád és milyen bizonyíték?
A szervezett bűnözés legtöbbször jegyben jár a drogkereskedelemmel, pornográfiával, gyermekpornográfiával, emberkereskedelemmel, szervkereskedelemmel, prostitúcióval, szervkereskedelemmel és hasonló földi fertőkkel, melyektől a normális és jóérzésű embereknek hányingere van. Én is egy maffiacsaládból származom, a család férfi tagjai szintén bűnözők, mégis valamelyest büszke vagyok rá, hogy a felsoroltak közül egyikkel sem foglalkoznak. Rossz és rossz között is van ám nüánsznyi különbség, és azt hiszem, bennük még mindig van annyi emberség, hogy gyerekeket és nőket soha nem bántalmaznak, sőt, a bátyám az ilyesmit egyenesen megveti. Egy kicsit várom is már, hogy átvegye apa helyét, mert akkor tudom, hogy az egész szervezet jobb irányba terelődhet. A családom főként ingatlanokkal való manipulációból, feketén megszerzett műkincsekből és fegyverkereskedelemből szedte össze hatalmas vagyonát. Nem mintha ez valami dicsőséges életforma lenne, de még mindig jobb az előbb felsoroltaknál. Nem védem őket, sok szörnyű dolog szárad a lelkükön. Hiába vagyok a maffia beépített embere, egy tégla a rendőrség berkein belül, én minden nappal erősebben érzem magamban azt az érzést, belső késztetést, amit csak egy valódi rendőr érez. Nem tudom tétlenül nézni az ártatlan emberek, főként a gyerekek szenvedését, ezért eltökélt szándékom, hogy amíg itt vagyok, amíg ezt a szerepet kell játszanom, addig segítek, ahol tudok. A mai ügyet pedig azt hiszem, már szívügyemnek tekinthetem. Én voltam az, aki jelen volt akkor is, amikor az utcáról összeszedték a bedrogozott, törött orrú-és állkapcsú, kitört fogú, szétrepedezett bordájú, véres, bedagadt arcú spanyol származású nőt, és én voltam az is, aki megbizonyosodott róla, hogy rendes orvosi ellátást kap, mert napokig megszólalni se tudott szétrepedt és összevarrt ajkai miatt. Aztán nekem nyílt meg először azzal kapcsolatban, mi történt vele, ki a férje, MI a férje... Igazából a végére már minden összeállt, és valami mégis hiányzott. Megvolt már a házkutatás, és mégsem találtunk semmit, pedig érzem a zsigereimben, hogy ott volt a szemünk előtt, amit kerestünk, ezért szükségem van egy újabb házkutatási engedélyre. Ilyenkor, ugyebár az a szokás, hogy egy ilyen engedélyt kell szereznünk valamelyik igazságügyi szervtől, de ezzel általában nem szokott probléma lenni. Burrow bírót jól ismerem, már több közös ügyem is volt vele, így tudtam, hogy az eljövetele, csak formalitás lesz. - Miller, ma nem Burrow jön, elutazott nyaralni - közli velem a hadnagy körülbelül egy órával a megbeszélt időpont előtt, amikor már társammal, a rendőrfőnökkel és még pár nyomozóval, orvosi pszichológussal várakozunk a tárgyalóban. - Micsoda, uram? És akkor ki jön helyette? - kérdezem nem tetszésemet kifejező hangnemben, hiszen én itt mielőbb szerettem volna ma végezni, hogy egy óra múlva már teljes csapattal át tudjam kutatni a vádlott otthonát. - Azt nem mondták, valakit az utolsó pillanatban dobtak be, de Brooke, nem lesz baj! - mondja a középkori férfi, akinél igazából jobb főnököt nem is kívánhatna az ember. Közben pedig magamban azon agyalok, hogy számomra melyik másik ítész is jönne jól. Míg várjuk a férfit vagy nőt, addig én az tárgyalóban az asztalnál ülve újra átvizsgálom a jelentést és a bizonyítékot, amit át kell majd adnom az ide érkezőnek. Végül is elég időben meg is érkezik a helyettesítő személy, miközben és gyorsan helyrerakosgatom a papírokat. Így nem is tudok azonnal felnézni rá, miközben lelejt egy kis monológot, amiből azonnal meg is tudom állapítani, hogy ez is csak egy nagyképű majom, mint a legtöbb jogász. Még mindig a dokumentumokat rakosgatom, amikor meghallok egy fülemnek igazán irritáló szót, - egy bizonyos este óta eléggé érzékenyen érint a téma -, s mikor meghallom a zsarolni szót, hirtelen pontosan azzal találom szemben magam, aki engem is megzsarolt. Viszont mikor felkapom fejemet és tekintetem összetalálkozik egy ismerős acélkék szempárral, azt kívánom, bárcsak ne tettem volna. Szinte azonnal felgyorsul a szívverésem, ami már a torkomban dobog, a testem remegni kezd, és erőt kell vennem magamon, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire ideges vagyok. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mindez velem történik. Még, ha jobbik esetben nem is azért jött, hogy engem beáruljon a főnökömnél, akkor is biztos vagyok benne, hogy most keresztbe fog nekem tenni. - Köszönjük, Stockton bíró úr, nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen gyorsan eleget tett a kérésünknek és idefáradt - szólal meg végül a hadnagy, amikor hagyják is szóhoz jutni. Tudom, hogy valóban hálás, de nem fog nyalizni senkinek. - Erre majd inkább Miller nyomozó válaszol, mivel az ő ügye és ő kérvényezte ezt a találkozót. Meg amúgy is ő ismeri legjobban a részleteket - felel Burrow Stockton sürgető kérdésére. Képtelen vagyok megszólalni, a pasasra még csak rá se akarok nézni, egészen addig, amíg a főnök át nem adja nekem a válaszadást. - Khm...hogyne - kezdek bele még mindig kissé összeszedetlenül miközben meg is köszörülöm a torkon. A hadnagy bizonyára furcsa pillantásokat szegez felém, hiszen tudja, hogy általában mennyire határozott vagyok, főleg ilyen esetekben. - Cesar Mauricio Herrero López. Ötvenegy éves spanyol származású férfi. Ha annyira siet – ó, én aztán nem tartom vissza! - röviden és tömören a legvalószínűbb, hogy a férfi egy szintén spanyol bűnszervezet tagja. - Itt egy pillanatra megállok, mert rájövök, hogy tulajdonképpen én is egy bűnszervezet tagja vagyok, Stockton pedig ezt nagyon jól tudja. - De a lényeg igazából, hogy bedrogozta és félholtra verte a harmadik feleségét, aki ezután idegösszeroppanást kapott és a pszichiátriára került. Az elkövető persze mindent tagad, az orvosi vizsgálat közben nem találtak rajta semmiféle zúzódást, ami ezt bizonyítja. Most nem beszámíthatóság és alkalmatlanság címén magához akarja venni a közös, 10 éves kislányukat is, Gabriela -t. Mikor azonban ezt megtudta az édesanya, csak még rosszabb állapotba került, ugyanis állítása szerint a férje pedofil és gyermekekkel létesít szexuális kapcsolatot. Ez mellett félti tőle a gyermekét, ami azt hiszem, érthető is. - Itt egy pillanatra megállok, hogy megfigyeljem a bíró reakcióját és talán pillantásommal kissé meggyőzzem az ügy fontosságáról. - A feleség azt állítja, hogy brutális verés - ami persze, nem első eset - oka is nem más volt, hogy rájött a férje gusztustalan titkára. Talált egy videofelvételt, ahol egy kiskorú lánnyal van együtt, ezt a férfi orra alá dörgölte, és ez lett a tragédia lett belőle. Viszont bizonyítékunk nincs más, csak az asszony vallomása. Ezért lenne szükségem azonnal egy házkutatási engedélyre, hogy tüzetesebben megvizsgáljuk a házat- magyarázom komoly tekintettel, és érzem, hogy lassan visszatér a színem és a lélek is belém. Közben felállok és átviszem neki az asztal szemközi oldalára a jelentést, a vallomásokat és a kevéske bizonyítékot. - Ebben minden részletesen benne van, de ha kérdése van, kérdezzen. Itt van velünk Dr. Emma Harper igazságügyi pszichiáter is, aki igazolja Mrs. Lopez épelméjűségét. - És mivel nem szeretem a zsarolást - igen, ezt neki címezem miközben megjátszva magam elmosolyodok -, ezért, ha gondolja, intézek magának fánkot, amíg kiállítja a szükséges nyomtatványt. Remélem, egyet értünk abban, hogy a kislány és más gyerekek jövője mindennél sürgetőbb?
- Köszönöm hadnagy! Nyomozó, kérem ismertesse a részleteket! - nem ismertem fel Brooke-ot a tárgyalóban lévő emberek gyűrűjében, de nem is igazán figyeltem meg a közösséget, csak gyorsan le akartam tudni az egészet és haza akartam menni. Amikor elkezdte a mondandóját, csak figyeltem őt. Láttam rajta, hogy ideges és nem azért, mert elő kellett adnia a bűnesetet, hanem azért mert én itt vagyok. Pontosan tudom, hogy milyen hatással tudok lenni egyes emberekre, és legyen bárki bármilyen magabiztos, képes vagyok az ember bőre alá kúszni és megzavarni őket. - Cesar... Mauricio... Herrero... López... - mondom ki halkan a nevet, amíg a laptopon jegyzetelek, és egy pillanatra sem akarom megzavarni őt a beszédében, inkább csak arról van szó, hogy így könnyebben megjegyzem a fickó nevét.
Ha spanyol, bevonták a bevándorlási hivatalt?
Írom le a kérdést, és az sem érdekel, hogy Bronson látja a laptop képernyőjét. Hiszen őt is érdekelheti, hogy milyen következtetésekre jutok az esettel kapcsolatban. Ahogyan hallgatom a nőt, újabb mondatok, újabb kérdések villognak a képernyőn.
Nincs orvosi jelentés a gyanusítottról? A nő pedofíliával vádolja a férfit, bizonyíték? Új házkutatás? Mire alapozva?
Tekintetemet felkapom, amikor a zsarolás szót említi, és csak megrázom a fejemet, miközben apró mosolyra nyílik a szám. - Kérem, Miller nyomozó, maradjon. Ha jól értettem, maga tud a legtöbbet az esetről, tudásának elvesztegetése lenne, ha ilyen semmiségra pocsékolnánk az idejét... Kérem, maradjon! Rövid mondandóm után hatalmasat sóhajtok, és hátradőlök a székemben, majd belekortyolok a kávémba, de még nem iszom ki teljesen, az alján még hagyok pár kortyot a fekete léből. - Több kérdésem is lenne, de talán a legfontosabb, amit kihagyott a mondandójából, hogy már volt egy házkutatás az esetben... Látok itt egy parancsot Burrow bíró aláírásával, az asszony vallomása alapján rendelte, hogy kutassák át López lakását. Most is ezt az ingatlan kívánják ellenőrizni? Milyen új bizonyíték alapján rendeljem el a házkutatást? Találtak valami terhelőt, amit nem említett? Mert itt az anyagban nem látom... Nézek fel a nyomozóra az iratokból, majd a hadnagyra nézek, az igazságügyi pszichiáterre, akinek a jelenlétét nem igazán értem, de el tudom fogadni. - Miller nyomozó, beszéltek a gyanúsítottal? Összefoglalná, hogy mit mondott a pedofília vádjára? Gondolom ellenőrizték a szexuális bűnelkövetők nyilvántartását, találtak bármilyen egyezést? És a bántalmazás? Azt mondja, nem találtak semmit a gyanúsítotton? Karcolások, zúzódások az öklön? Újra felemelem a papírpoharat, majd kiiszom annak a tartalmát. - Elnézésüket kérem, hogy úgy tűnik akadékoskodom, de egyelőre nem győztek meg arról, hogy indokolt lenne egy újabb házkutatás...
Amikor megláttam, hogy ki is az a Burrow-t helyettesítő bíró, akitől egy házkutatási parancsra lesz szükségem, azonnal tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom és pasas akadékoskodni fog. Ami az egyetlen jó dolog ebben, a kellemetlen helyzetben hogy úgy tűnik, a munkájának elvégzésében nem akadályozza meg rövid életű ismeretségünk. Egy kicsit megnyugtat a dolog, hogy úgy viselkedik, mintha soha az életben nem találkoztunk volna, így reményeim szerint valóban azért van itt, amiért elhívtuk. - Igen, ez a teljes neve. A spanyol férfiak teljes neve általában egy első és egy második keresztnévből, apai vezetéknévből és egy anyai vezetéknévből áll - állapítom meg komolyan, amikor megismétli a vádlott nevét, de biztos vagyok benne, hogy ezt ő maga is tudja. Ha nem, most megtudta. Miközben beszélek, észlelem, hogy Stockton valamiket irkál a laptopján, és én biztos vagyok benne, hogy a mondandóm után lesz hozzáfűznivalója a dolgokhoz. Mert miért is könnyítené meg a dolgunkat? Mit gondol, hogy én szórakozásból akarom átkutatni újra Lopez házát? Úgy érzem, valóban szükségem lenne egy sétára és pár perc távollétre innen, hogy összeszedjem a gondolataimat. Hiszem úgy igen nehéz lesz a kislány érdekében beszélnem, ha közben fejszét tartanak a fejem fölé. Mikor viszont arra "kér", hogy ne menjek sehová, megtorpanok és kénytelen vagyok visszaülni a helyemre miközben Bronson hadnagy irányába pillantok. Erősen figyelem, amikor nekiáll feltenni a kérdésem, hiszen abban is száz százalékig biztos vagyok, hogy sikerült megragadnia az ügy leggyengébb láncszemeit. Az első perctől fogva idegesít a jelenléte és a viselkedése, de ezt egyelőre nem fejezhetem ki a többi jelenlévő miatt. - Igen, valóban kihagytam, mint ahogy ígértem is, csak a legfontosabb tényeket közöltem, hiszen az új fejleményeket tekintve itt most nem lényeges, hogy már voltunk kint. Akkor a nő még kevésbé volt beszámítható, mint jelen esetben - válaszolok kapásból és karizmatikusa az első kérdésére. Hol van az előírva, hogy nem lehet kimenni kétszer ugyanarra a helyszínre? - És igen, most is pontosan ugyanezt az ingatlant szeretnénk ellenőrizni - bólintok hevesen, hogy ne akadjunk már le ilyen részletkérdéseken. - A bizonyíték pedig az új vallomás - folytatom tovább, miután egy rövid szünetet tartok. - Az asszony az első vallomásakor pszichiátriai kezelésen vett részt, jelenleg viszont teljesen egészséges. - Kérem, Dr. Harper, erősítsen meg ebben, vagy szóljon, ha tévedek! - szólok a tőlem kettővel balra ülő hölgyhöz, hiszen jelenleg az ő vallomása is aranyat ér nekem. - Ez így van, ahogy Ms. Miller fogalmazott, Mrs. Hermosa Lopez a gyógyszeres kezelés után maximálisan felépült, eltekintve attól, hogy aggódik a gyermeke miatt, és az új bizonyíték, amivel szolgál szerintem is teljesen hihető - felel a doktornő, amikor megszólítom és őt is bevonom a beszélgetésbe. - Ez helytálló, de az első vallomása után, kaptunk egy újabb részletet tőle, ami eddig vagy nem jutott a nő eszébe vagy csak nem akart elmondani. A feleség szerint a férje dolgozószobájából nyílhat egy másik, titkos helyiség vagy pedig egy kivezető ajtó a házból. Mivel volt már olyanban része, hogy a férje órákra eltűnt a dolgozójában, majd amikor benyitott hozzá, üres volt a szoba, végül a férje mégis abból a helyiségből jelent meg a közös helyiségekben - magyarázom tovább, hogy mi is lenne az új bizonyíték. - Beszéltünk a gyanúsítottal, és természetesen mindent tagad. Nézze, én nem akarok elfogult vagy részrehajló lenni, de az nyílt titok, hogy az ilyen alakoknak erős hátszelük van. - Itt egy picit elhallgatok, majd nyelek egyet, hiszen eszembe jut, hogy az én családom is "ilyen" alakokból áll, már ami a szervezett bűnözést illeti. - Tehát orvos is látta őt értelemszerűen - mi sem vagyunk amatőrök -, de nem talált horzsolásokat. Véleményem szerint a férj óvatos volt, a durvább bántalmazást pedig mással végeztette el. És nincs a szexuális bűnözők listáján sem - magyarázom egy sóhajtás közepette, mert érzem, hogy akármit is mondok, nem akarja, hogy meggyőzzem, pedig muszáj lesz. - Tisztában vagyok vele, hogy a bizonyítékom elég gyenge lábakon áll, de én hiszek a nőnek, ahogy itt mindannyian. Egyszerűen érzem, hogy a következő házkutatásnál találnék valamit. Ezen kívül azt hiszem, hogy ilyen esetben, amikor gyerekek élete a tét, akkor muszáj eltérnünk a kézzel fogható bizonyítékokhoz való ragaszkodástól - folytatom most már hevesen és teljes beleéléssel. - Mondja, magának nem ér meg annyit, hogy megbizonyosodjon egy kislány biztonságáról? Még, ha tévedek is, de nem fogok. - Tudja mit, ha annyira szüksége van a meggyőződésére, akkor legyen jelen, amikor leleplezek egy pedofil bűnözőt! - Most ezt komolyan kimondtam? Azonban úgy gondolom, hogy ilyenkor teljesen mindegy, és nem én számítok, amikor ártatlan gyermekek életéről van szó.
Annyit biztos, hogy a nyomozó szívén viseli annak a kislánynak az érdekeit. És természetesen én is olyan állásponton vagyok, hogy egy gyerek sem nőhet fel toxikus környezetben, egy gyerek sem élhet bántalmazó szülők felügyelete alatt, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kimenekítsük onnan az áldozatot. És pontosan erre valók a gyermekvédelmisek, de bármennyire is fontos tényező ebben az esetben a lány, semmi köze nincs ahhoz, hogy megkapják a házkutatási engedélyt. Ezért nem kérdezek rá a másik ügyosztály bevonására, ezért maradok csendes ezzel kapcsolatban. - Álljunk meg egy pillanatra... Nem dolgom ítélkezni Burrow bíró döntései felett, de azt mondja, hogy az előző házkutatás egy gyógyszeres kezelés alatt álló, beszámíthatatlan tanú vallomására alapult? És most, hogy felépült a tanú, új vallomást tett, kiegészítette azt és most erre a vallomásra kellene alapoznom az engedélyt? Ha ez az egyetlen új bizonyítékuk, akkor nem értem miért vagyok itt... Nyomozó, ugye most viccel velem? Kérem mondja azt, hogy ez egy előrehozott április elsejei tréfa! Haragos voltam, és talán hallatszott is a hangomon. Sok mindent el tudok képzelni a rendőri inkompetenciával kapcsolatban, de ez mégiscsak több a soknál! - Örülök, hogy elismeri, gyenge lábakon áll a bizonyítéka! - fortyogok. - El kell térnünk a kézzel fogható bizonyítékoktól? És egyszerűen érzi, hogy most találni fognak valamit? Felállok a székemből és hátra lépek egy méterrel, majd a nekidőlök a mögöttem lévő falnak. - Elnézést kérek, kicsit elragadtattam magam... - fújom ki a levegőt. - Látom, nagyon szenvedélyes ezzel az üggyel kapcsolatban, és higgye el, én is azért vagyok itt, hogy megnyugtató eredménnyel záruljon le a nyomozás, majd a tárgyalás. De egy pillanatra képzelje magát az én helyembe... Megköszörülöm a torkomat, majd ellököm magam a faltól és járkálni kezdek a tárgyalóban, jobbra és balra, mintha egy állatkerti medve lennék, amelyik már túl sokáig élt fogságban. A kép ellenére eléggé megnyugtató tud lenni számomra ez a sétálgatás, és most ez a legfontosabb. Hogy mindenki megnyugodjon. - Nem a mostani házkutatással vannak problémáim... Ha ugyanígy megkeresnek, előadják a nő vallomását, a beszámítható változatot, szinte gondolkodás nélkül megadom az engedélyt. Semmi probléma... De gondoljanak bele, megjelennek a gyanúsítottnál, és az ügyvédje megkérdezni, milyen jogcímen? Új bizonyíték... Új bizonyíték? Az asszony új vallomása... Mi volt a baj a régi vallomással? Gyógyszeres kezelés alatt állt és beszámíthatatlan volt? Azt mondja beszámíthatatlan? Igen, de most tuti biztos az igazat mondta, Dr. Harper megerősítette! Dr. Harper? Igen, a pszichiáter szakvélemény alapján... Pszichiátriai szakvélemény? És a többi, és a többi... - éppen a székemmel szemben állok meg, majd Brooke felé fordulok. - Tudják milyen szarul fog ez kinézni a tárgyaláson? Bármit remélnek most találni, azt már valószínűleg eltűntették, amire gondosan felkészítették őket az előző látogatásukkal. És jelen esetben az asszony ... tippje? Megérzése? Gondolata alapján küldjem ki magukat? Ha arról lenne szó, hogy "igen, én Hermosa López láttam, amint a férjem elhagyta az irodáját a titkos alagúton", akkor lehet, hogy kinevetném az egészet, de bólintanék, hogy mehet. De így mi van a kezünkben? És ha a fickó azt mondja, hogy nem, nincs titkos járat? Akkor ez az egész egy óvodai udvar szintjére süllyedő vita lesz két ágybavizelő között! Megint kezdek mérgesedni, és szerintem okkal. - Tudják mi a legnagyobb bajom ezzel az egésszel? Miért kellett azonnal, ész nélkül ugrani? Gyorsan-gyorsan, mint egy puncira éhes fasz, előre, kapjuk el, cserkésszük be! És mit értek el vele? Véletlenül, valahogyan bíróságra kerül az ügy, az ügyészt vádjait még egy közepesen szar ügyvéd is elemjeire tapossa az esküdtszék előtt, és most azt akarják, hogy ehhez még muníciót is adjak neki? Újra sóhajtok egyet, kifújom a levegőt. - Kinek van egy cigarettáka? Ugyan emberek, ne mondják, hogy senki nem dohányzik maguk közül!
Mindig is idegesítettek a jogászok. A gondolkodásmódjuk, a hozzáállásuk az ügyekhez, a nyakatekert beszédstílusuk, amivel kiforgatják mások mondnadóját, még a testtartásunk, a mozdulataik is. A bűnüldözés robotjainak tartom őket, akik csak gombnyomásra működnek és csak megadott programok parancsait hajtják végre. Számukra nem létezik köztes út, csak fekete-fehér, van bizonyíték és nincs bizonyíték, ez az egyetlen út. Persze, kivételek mindig vannak, Burroe is egy közülük.Benne van még valami emberi, s néha ő is megengedi magának, hogy az belső intuíciói vezessék. A megjelenése pillanatától tisztában vagyok vele, hogy Stocktonnal nem lesz ilyen egyszerű dolgom, de mégis mindent be kell vetnem, hogy elkaphassam azt a szemétláda Lopezt. - Nem ezt mondtam - rázom meg a fejem miközben érzem, hogy állam megmerevedik az ellenállásától és stílusától. - Azt hiszem, félreértett, vagy nem olvasta át rendesen a jelentésemet. - Vagy csak simán a felfogásával van gond, de ezt azért egyelőre nem mondom ki hangosan. - A vallomását még az incidens után tette azonnal, a gyógyszeres kezelését utána kezdte el kapni, amikor megtudta, hogy elveszik tőle Gabriela-t, miután összeomlott , ami szerintem teljesen érthető - magyarázom kissé lehalkítva a hangomat és lassabban beszélve. - Igen, kiegészítette a vallomását, kaptunk egy új, jelentős információt. Nem tudom, mi ezzel a gond. Hogy most elsőre hazudott-e nekünk félelemből vagy csak nem volt teljesen magánál, az nem derült ki, de én úgy gondolom, hogy ilyen esetekben minden eshetőséget át kell vizsgálni - folytatom ugyanúgy, majd idegesen elhúzom a számat, amikor jön nekem az áprilisi tréfájával, azaz hülyének néz. Közben észreveszem a pasason, hogy kezd rendkívül dühös lenni, aminek nem értem az okát és az alapját sem, hiszen itt most nem ő a lényeg. Valószínűleg ő ezt nem tudja. - Természetesen elismerem. És képzelje, nekünk, egyszerű rendőröknek néha bizony el kell térnünk a kézzel fogható bizonyítékoktól - szólok rá most már kissé ridegen és talán durván is, mert olyan érzésem van, hogy szándékosan belém akar kötni.Bár ki tudja, lehet, hogy ő csak simkán ilyen minden esetnél. Elképedve figyelem, ahogy feláll a székéből és a falnak dől, miközben szkeptikus tekintettel a hadnagyra nézek, hogy szerinte vajon épeszű-e ez a bíró. - Semmi probléma. Jól mondja, általában szenvedélyes vagyok az ügyeimmel kapcsolatban, főleg, ha gyerekekről van szó. Maga miért nem? - jegyzem meg már én is egy kicsit ingerülten, miközben kezeimet átkulcsolm egymáson és a hátradőlök a székemben. Ezután járkálni kezd, mint valami ketrecbe zárt cirkuszi majom, mi pedig a kollégákkal váltakozva pillogunk egymásra. Szerintem mindannyiunknak ugyanaz a véleménye, de a világért sem akarjuk megsérteni a bírót, hiszen nekünk pozitív visszajelzés kell tőle. Ráadásul ki tudja, ha még itt megsérjük, beperel valamelyikőnket... - Megkerestük Burrow bíró urat. Mi a különbség? - helyezem tenyereimet a kör alakú tárgyalóasztalra, majd ujjaimmal láthatóan dobolni kezdek rajta, hiszen a pasas már megint csak a saját oldaláról közelíti meg a dolgot. - Egyelőre kit érdekel a tárgyalás? - forranok fel, mert nekem azok a dolgok, amikről ő beszél egyáltalán nem számítanak. Ezért szeretek rendőr lenni, mert mi olykor át tudjuk hágni azokat a bizonyos szabályokat. Nem azért, mert akarjuk, hanem, mert a jó ügy érdekében muszáj. - Viszont, ha most találnék valami bizonyítékot, akkor lenne mit felmutatni a bíróságon. Pontosan azért akarok oda menni, hogy találjak valami kézzel fogható tárgyi bizonyítékot, mert az maguknak anyira fontos. Nem számít, ha a pasas egy maffiózó, hogy nőket és gyerekeket bántalmaz, maguknak csak a bizonyíték a fonbos? - kérdezek vissza most már én is egyre heveseben. - Lehetőséget se kapok rá, hogy felmutassak valamit? - Komolyan, miért nem küldtek egy normális jogászt? - szalad ki a számon miközben idegesen az asztalra csapok. Egy pillanatnyi filmszakadás történik nálam, hiszen gyűlölöm ezt a rendszert, amikor a Lopez-féle szörnyetegeknek is vannak jogaik, - Miller, fogja vissza magát! - szól rám hirtelen a hadnagy miközben nagyot sóhajva valóban megpróbálom visszafogni az indulkaiamat. - Sajnálom, Mr. Stockton. - szól most ő is végre a bíróhoz. - Nem ok nélkül gondoljuk, hogy a férfi mindenképpen bűnöző. Vannak arról is adataink, telefonbeszélgetéseink és fotóink, ha nagyon kell valami bizonyíték, de az egy másik ügy, és nem szerettük volna ide keverni. Viszont biztos vagyok benne, hogy Miller nyomozó döntései helyesek. Én vállalom a felelőséget, ha tévedne - folytatja komoly arccal és meggyőződéssel a bíróra nézve. - Miért kellett azonnal? Ész nélkül? - Csak nem bírom ki és felvont szemöldökkel folytatom a "vádbeszédemet", miközben újra rám szegeződnek a tekintetetek. Tudják rólam, hogy nagyon ritkán borulok ki, de ha ez megtörtéik, akkor nagyon. Ez a pasas ezt már másodszor éri el nálam. - Maga tisztában van vele, hogy a rendőrségi ügyek felgönygyölítésének 90%-a a gyors reakcióidő miatt sikeres? Nekünk nincs időnk holmi papírokat tologatni és töltögetni, azért vannak maguk. Ha ártatlan életekről van szó, azonnal cselekednünk kell. De most komolyan, magának miből állna azt a nyavalyás parancsot kiadni? - kérdezem továbbra sem túl kedvesen, de azért már visszafogotabban, mint az imént. - Gondolkozzon el! Magának nem érné meg, ha egy ilyen állat a rácsok mögé kerülne, ha az a kislány biztonságban lenne? Maga mégis mit veszít, ha tévedek? - kérdezem fenhangon, de nem kiabálva. - Csak gondolkozzon el...Kérem... Csak egy esélyt szeretnék - nyögöm ki a szavakat egy pillantra elhalkulva, miközben egy percre lahajtom a fejemet. Nem szeretek könyörögni senkinek sem, de azt hiszem, vannak olyan esetek, amik fontosabbak a büszkeségemnél. - Tilton, adj neki egy cigarettát! - szólok oda jelenlegi társamnak egy újabb sóhajtás közepette. Tisztában vagyok, hogy a hadnagy is meg fog pirítani a stílusom miatt, de jelen pillanatban, az sokkal jobban érdekel, hogy még mindig nem vagyok a Lopez-villában.
- Nyomozó, nem szeretem, ha meghazudtolnak. Pár perccel ezelőtt még azt mondta, hogy a nő az első vallomásakor már pszichiátriai kezelés alatt állt és akkor még kevésbé volt beszámítható. Most pedig azt mondja, hogy a bűncselekény és a gyógyszeres kezelés között tett vallomást. Melyik az igazság? A tanúk padján melyiket mondja majd? - idegesített, hogy ilyen pőre munkát végeznek New York legjobbjai. Miért nem szól közbe a felettese, hogy ügyes voltál angyalom, de ezt elkúrtad, állj a sarokba addig, amíg nem szólok? Miért nem szól a társa, hogy töröld meg a szádat babám, már elég szar folyott ki a fogaid közül, nem kellene tovább tetézni az egészet? Nincsenek válaszaim és egyszerűen nem tudom hová tenni az egészet, hiszen ez egy olyan amatőr hiba, ami fel fogja menteni a gyanúsítottat. - Hallja egyáltalán, hogy mit mond? Nem derült ki, hogy először hazudott vagy csak nem volt teljesen magánál? És a rendőröknek nem kellenek kézzel fogható bizonyítékok? Ugye tudja Miller nyomozó, hogy nem áll a törvények felett és ez már nem a vadnyugat, ahol csak úgy lepuffanthat embereket, mert éppen ahhoz van kedve? Megáll az ember esze, ilyen egyszerűen nem létezik, nem lehet, kizárt dolog, és még én vagyok felkérdezve, hogy miért nem vagyok szenvedélyes az üggyel kapcsolatban? Amióta megjöttem, nem csinálok mást, mint megpróbálom rendes jogi keretek közé terelni ezt a kulimászt, próbálom megmenteni az ügyet annak ellenére, hogy Brooke képtelen felfogni, hogy egyelőre az ő hozzáállása a legnagyobb gátló tényező abban, hogy Lópezt rácsok mögé juttassuk. Ha ezt a hülyeséget eljátszaná a bíróságon, tizenkettőből huszonnégy esküdt egy életre meggyűlölné a rendőröket, és meggyőznék a közeli ismerősöket, családtagokat, hogy nem lehet egyetlen kék egyenruhásban sem bízni. - Már megkapta a lehetőségét, és higgye el, nagyon örülök annak, hogy nem találtak semmit az első házkutatásnál, különben kizárták volna azokat a bizonyítékokat a tárgyalásból. És mit ért azon, hogy egyelőre kit érdekel a tárgyalás? Ennyire szűk látókörű lenne? Nem képes felfogni, hogy ez az egész rendszer arra épül, hogy az előttünk lévő jól végzi a munkáját? A technikus rögzíti a bizonyítékokat, mindent pontosan felcímkéz, dátumoz, a protokol szerint tárol; a rendőrök ezek alapján elindulhatnak, kikérdezik a tanúkat, a gyanúsítottat, pontosan vezetik a jegyzőkönyveket, hangfelvételeket készítenek; az ügyészek ezekre a bizonyítékokra és vallomásokra alapozzák a vádat, erre építik a tárgyalás menetét; a bírók pedig biztosítják, hogy az esküdtek megismerjék a vádakat, a bizonyítékokat, de a vádlott hangját is hallják. Olyan érzésem van, mintha erről elfeletkezne... Nem az ördög ügyvédje vagyok, hanem a tisztességes ügymenet hangja. Lehet, hogy nem érti, nem nézi jó szemmel, de a gyanúsítottaknak is vannak jogai, és ha ezek a jogok sérülnek, akkor nem lesz tárgyalás, nem lesz börtönbűntetés, és a maga összes szenvedélye sem lesz elég arra, hogy rács mögé juttassa! Miért kell ezt elmondanom? Hogyan jutott eddig a ranglétrán, hogy ilyen alapvető dolgokkal nincs tisztában? Egyre inkább úgy érzem, hogy már az sem érdekel, ha beledöglök, de akkor is szertekürtölöm a világban, hogy egy alvilági tégla, de ezt ne csinálhassa tovább. Ilyen ember nem kell a rendőrségre, vagy menjen stadionokba meccseket biztosítani. A hadnagy eréjes hangja meglep, és megrázom a fejem miközben hallgatom őt. Kérlek, ne csináld, nem éri meg, ne hozd magad szar helyzetbe, nem érdemes megdögölnöd ezért az ügyért. Ez az egész egy humbug, hazugság, átverés, és bárcsak elmondhatnám, hogy mi a teljes történet, de nem tehetem. - Valószínűleg az állásomat... Ha kiadom azt a nyavajás parancsot, akkor elveszítem az állásomat. És Burrow is el fogja veszíteni, mert holnap reggel ... ma reggel az lesz az első dolgom, hogy bejelentést tegyek eljárásbeli vétség miatt, és emiatt ellenőrizni fogják az összes parancsot, amit engedélyezett, az összes ítéletet, amit hozott, belemásznak az arcába, az életébe, minden apró körömpiszkot ellenőrznek a munkájával kapcsolatban, és ha egyetlen apró problémát találnak, lehet, hogy egy gyilkos kerül szabadlábra. És ezt csak azért, mert maga nem tudja pontosan megmondani, hogy mikor tett a sértett vallomást... Ezen gondolkozzon el nyomozó, hogy mikor hajlított a szabályokon, hogy mikor volt inkább terhes baromság a papírmunka, hogy mikor áldozta fel a jó munkát a gyorsaság oltárán. Elveszem azt a kurva cigarettát és az öngyújtót is. - Egy esélyt szeretne? Már megkapta és rohadtul elbaszta! - csapom be magam mögött a tárgyaló ajtaját, majd követem a piktogramokat, hogy végül eljussak az épület tetejére, a kijelölt dohányzó helyre. Rágyújtok a cigire, mélyet szippantok belőle, majd lassan fújom ki a füstöt. - Nehéz éjszaka? - Próbálom visszalapátolni a szart a lóba, de nem nagyon sikerül... - Kettő-negyvenhetes? - a velem szemben állom fickó olyan természetességgel kérdezett vissza, hogy az már hátborzongató volt. - Miből gondolja? - Nevezzük zsaruszimatnak... Nem sokan tudják úgy kikészíteni az embert, mint Miller. És mivel maga nem tűnik rendőrnek, a kettő-negyvenhetesben pedig igazi kupaktanács ült össze vele az élen, kikövetkeztettem, hogy onnan szabadult. A cigarettát pedig úgy megszívta, hogy majdnem az egész eltűnt a tüdejében, szóval gondolom valami felbaszta... Nem volt nehéz kitalálni. Részvétem pajtás! - Köszi... Valami tanács? - a fickó megvonja a vállát és csak mosolyog rám. - Egyelőre semmi, de ha megtudok valamit, mindenképpen szólók. Eugene Vogel, belső ügyosztály. - nyújtja a kezét, amit el is fogadok. - Jensen Stockton, állami bíróság. - csak bólogat, majd elenged és egy intéssel belép az épületbe, egyedül hagyva a gondolataimmal és a cigarettámmal.
- Senki nem hazudtolja meg, de maga se tegye ezt fordítva. Talán volt egy nyelvbotlás. Az asszony első vallomását akkor vettük fel, amikor az orvosok először engedélyezték, hogy beszéljünk vele. Akkor Dr. Harper még nyilván nem kezdte el gyógyszeresen kezelni, hiszen ehhez idő kell. Őszintén, nem gondoltam, hogy le fogunk akadni az első házkutatás részletein, azt hittem, egy a célunk. Nehogy már én legyek beállítva a „rosszfiúnak’! - rázom meg a fejem, amikor valamiféle olyan választ kapok tőle, amit vártam is. Talán jobban érvel nálam, hiszen ez a szakmája, de egyelőre még mindig én voltam, aki elvégezte a piszkos munkát helyette és a fajtája helyett. Csak megforgatom a szemem, amikor jön nekem itt azzal, hogy nem állok a törvény felett stb., stb., mert most egyáltalán nem érdekel a személyeskedése. Habár néha valóban azt kívánom, hogy bárcsak a felett állnék. Mennyivel több mocsokláda ülne már a börtönök legsötétebb bugyraiban. Rohadt sokat beszél, látom, hogy kurvára magabiztos, mert nagyon magas lovon ül, habár arról pedig igen nagyot lehet esni. A dühöm miatt nem is igazán tudok arra figyelni, amit mondd, de tisztában vagyok vele, hogy csak a bürokraták szokásos sablonos szövegét nyomja le nekem. Ha tudná, hányszor hallottam már ezeket, de azután mindig nekem volt igazam. - Köszönöm, hogy elmondta nekem, hogy működik a jogi protokoll - jegyzem meg egy kicsit cinikus hangnemben, hiszen azt hiszem, hogy teljesen átmentünk más témába és személyeskedésbe. Mintha egyáltalán nem érdekelné az ügy súlyossága, minta nem is érdekelné, hogy egy olyan ember járkál szabadon, aki gyerekeket zaklat. Ha annyira jó abban, amit csinál, tudja, hogy simán bejelenthetném őt, amiért degradál, de jelen pillanatban nem ér annyit a dolog. - Ha nem találunk semmit, akkor talán elveszítheti az állását, de ennek sem látom nagyon esélyét. Viszont, ha mégis sikerrel járunk, akkor maga vihetné el a pálmát. Habár magát ez gondolom, nem érdekli, csak a jó ügy - pislogok rá megint csak egy epés megjegyzés keretében. Viszont, amikor azt említi, hogy Burrow-t be fogja jelenteni a feletteseiknél, újra felmegy bennem a pumpa. Nem hiszem el, hogy olyan féreg lenne, hogy a saját kollégájával képes lenne ezt tenni, habár biztos vagyok benne, hogy Burrow-nak nincs félnivalója. - Ahogy én, úgy maga sem áll a törvény felett, sem a kollégái felett. Burrow mindig is kitűnően végezte a munkáját, maga nyilván azért is csak helyettesíti. Mégis mit fog bizonyítani, ha megvizsgálják az ügyeit? Látni fogják, hogy hány sikeres ügy megoldásához asszisztált. Nyilván meg fogják róni érte - grimaszolok egyet. Engem vádol azzal, hogy a törvény felett állok, miközben ő képzeli azt, hogy mindenki felett áll. Mikor elhagyja a szobát, azt hiszem, egy kicsit mindenki fellélegzik a helyiségben, bele értve a kapitányt is. - Jogászok. Utálom őket - jegyzem meg undorodva miután már csak a mi csapatunk maradt bent. – Ilyenek miatt nem tudjuk rendesen végezni a munkánkat, mert akadályoznak. Mégis, hogy tud rendesen aludni az ilyen? - Hú, Brooke, még egyiket se sikerült így felhúznod - jegyzi meg Thomas Tilton, jelenlegi társam, aki szinte mindent tud rólam. Akarom mondani, majdnem mindent. - Nem fogja kiadni a parancsot – állapítja meg Bronson, amikor a fejét rázva feláll a székében, és most ő kezd el vad oroszlán módjára járkálni odabent. - Akkor majd megadja más - vágom rá határozottan miközben hosszú hajzuhatagomba túrok. Viszont nem hagy nyugodni a dolog, hogy ma nem tudom átkutatni azt a rohadt házat, ráadásul a másik bírót eléggé kedvelem ahhoz, hogy hagyjam őt bejelenteni. - Utána megyek - közlöm hirtelen felindulásból a többiekkel, majd miután felnyalábolom az általam előbb átadott jelentést, elindulok megkeresni a bírót. Mivel cigarettával a kezében tűnt el, feltétezésem szerint csak egy helyre mehetett, a dohányzásara kijelölt helyre, a tetőtérre. Még mindig nagyon korán van, folyosókon még csak a cipőm hangos kopogása hallatszik, s ahogy egyre dühösebb leszek, úgy gyorsulnak és hangosodnak is ezek a lépések. Amikor a tetőtéri ajtóhoz érek, vadul kirántom azt és szintén gyors léptekkel megindulok a férfi felé, aki természetesen ott dohányzik. - Hey, Stockton! - kiáltok oda neki, ha nem veszi észre, hogy társasága érkezett. - Ha a személyemmel van probléma, akkor át is adhatom ezt az ügyet, nekem nem probléma, nem célom a trófeagyűjtés, van elég - kezdek bele, amikor már hallótávolságon belül vagyok. - De adja meg az esélyt arra, hogy valaki más lecsukassa azt az undorító embert - rázom meg a fejem miközben belegondolok, hogy az az állat mit művel gyerekekkel. - Én hiszek az asszonynak. - Ez a nő maga szerint hazudik, van kedve és ereje hazudozni? - emelem fel arca elé a felismerhetetlenségig vert Hermosa Lopez fotóját kiszedve a mappából. - Vagy, aki ezt tette, nem érdemel börtönt? - Vagy ez a kislány nem szeretne inkább az anyukájával lenni, mint a betegagyú apjával? - mutatok fel tovább képeket anyáról és lányáról, melyekről lerí a kötelék közöttük. - Nézze, ha nem akar engedélyt adni, ne adjon, majd szerzünk máshonnan, de azzal időt ad annak az embernek, hogy még több bizonyítékot eltüntessen. Másrészt, ahogy a hadnagy is monda, más oldalról is el tudjuk kapni a pasast, de ehhez megint csak idő kell. Ebben az esetben pedig az idő számít - próbálok igazán higgadt és visszafogott lenni, így talán átjön neki a mondanivalóm egyszerű lényege és tartalma. - Vagy Tudja, mit? Ha nem is adja ki az engedélyt, Burrow-t hagyja békén! Ne őt büntesse az én hibámért! – teszem hozzá összeráncolt szemöldökkel, amikor befejeztem a mondandómat.
- Hey, Miller! - fordulok meg, és látom őt közeledni, mint egy megvadult rinocérosz. Most valahogy elfelejtem azt, hogy pár nappal ezelőtt leginkább megkúrni akartam, hiszen az érzések, amik a fejemben kavarognak inkább a ledoblak a tetőről és a szívlapáttal verem be a fejedet tengelyen közlekednek. - Miért hiszed azt, hogy rólad szól? Jó persze, te vezeted ezt a nyomozást, de nem Brooke Millerrel van bajom, hanem a nyomozóval, aki hibát hibára halmoz. Mint egy tornádó, úgy tarol le mindent maga körül, és amikor megérkezik, olyan, mintha még hidegebb lenne a tetőn. - Szerinted én nem hiszek neki? Szerinted közömbös vagyok azzal, hogy megverték? - próbálok nyugodt maradni, de emelett a nő mellett ez képtelenség. - De ahogy beállítod ezt az egészet, nem más, mint vádaskodás. Az asszony ezt mondja, a fickó az ellenkezőjét. Nem kételkedem abban, hogy a nőt megverték, rács mögött a helye annak, aki ezt csinálta, de kell valami bizonyíték vagy tanúvallomás, ami alátámasztja az állításait. És amíg ilyen nincs, nem tudok mit csinálni... Újabb slukkot szívok a cigiből, majd a csikket eldobom, hogy egy másik szálat pattintsak a számba, amit szintén meggyújtok. - Azt várod igaz, hogy ajánlatot tegyek... Hogy megadom az engedélyt, ha megkefélhetlek, de ez nem így működik. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, te pedig biztosan ezen gondolkodsz, amióta először megláttál. Ez itt emberek életéről szól! López, a felesége, a lánya, Burrow, a te életed, az én életem... És te tényleg azt hiszed, hogy kockáztatnék mindent egy dugásért? Nem esik jól a cigi, de legyűröm. - Ne, ne hazudj, tisztelj meg legalább annyival, hogy nem hazudsz. Tudom, hogy gondoltál rá, hogy megfordult a fejemben... Faszom ebbe a szarba! - dobom el az alig megkezdett csikket. - Ez a hajó itt és most elúszott, nem fogom kiadni a parancsot, és gyűlölj érte, vess meg, verj meg, lőjj le, nem változtatok a döntésemen. Ajánlani fogom a hadnagynak, hogy bízzon meg más a nyomozás vezetésével. Persze, semmi befolyásom nincs erre, de a nyomozás érdekeit az szolgálná a legjobban, ha valaki higgadtabb, megfontoltabb vezetné. Ami pedig ezt az ügyet illeti... Menjünk be, megfagyok! Kinyitom a vészkijárat ajtaját, majd amikor belépek, máris érzem a fűtést jótékony hatását. - Adja be a válókeresetet, és veszélyeztetés címén kérvényezze a gyermek teljes felügyeletét. Ha reggel beadja a papírokat, egy jó ügyvéd öt nap alatt átveri az egészet a bíróságon. A segítségemmel kettő... Ez a legjobb, amit ajánlani tudok, és te is tudod, hogy még a házkutatásival sem érsz el ilyen gyors eredményt. Ugyan már Brooke, hidd el, hogy segíteni akarok, de az úgy nem megy, ha olyan csökönyös vagy, mint egy szamár. Próbálok mosolyogni rá, de grimaszom nem őszinte, mert még mindig dühös vagyok. - Addig kapjátok el a másik oldalról, izzasszák meg őt a bevándorlásiak, küldjétek rá a gyermekvédelmit, de a házkutatást egyelőre felejtsétek el... - sóhajtok. - Nem azért vagyok ideges, mert ostobaságot csináltál, hanem azért, mert amióta megjöttem, te eldöntötted magadban, hogy nem fogok segíteni, és senki nincs ezen a világon, aki az ellekezőjéről meggyőzzön. - Végeztek bíró úr? - Nem tudom hadnagy, végeztünk Miller nyomozó?
- Hát, ha azt mondod, nem azért, akkor ezt elfogadom - nézek rá igen csak kétkedve, de tisztában vagyok vele, hogy a kijelentésén nem fog változtatni. Szóval akkor csak zsigerből vagy ekkora faszfej? Rendben van. Végül is ezt eddig is tudtam. - Nem tudom, őszintén nem úgy nézel ki, mint, aki hisz neki vagy nekem - rázom meg a fejemet, amikor bizonygatni kezdi, hogy ő már csak bizony a jó ügyért harcol. - Te tudod a legjobban, hogy én belelátok a másik oldalba is, hogy tudom, azok, akik egy bűnszervezet tagjai, minden védelmet megkapnak, ezek bármit eltussolnak, bizonyítékokat hamisítanak és tüntetnek el, embereket, orvosokat, bírókat fenyegetnek meg. Szerinted jómagam ezt nem tehettem volna meg, és akkor már meg lenne a fickó? Én viszont próbálok a jó úton haladni, de látod, mire megyek vele, széllel szemben pisilek - magyarázom neki megingatva fejemet. Most így, hogy a kollégáim nem hallanak, még inkább el tudom neki magyarázni a dolgokat, habár nem hiszem, hogy meg akarja érteni. - Ez kész! - nevetek fel harsányan és őszintén, amikor azzal jön, hogy én meg akarom dugatni magam vele a házkutatási engedélyét cserébe. Habár egy kicsit sértő is, hogy ezt gondolja rólam. - Habár tiszteletet nem érdemelsz, de jó, valóban megfordult a fejemben, hogy ilyet kérnél tőlem. Ne hibáztass, magadnak köszönheted! De úgy őszintén, szerinted megtettem volna veled most itt a tetőtéren egy házkutatási engedélyért? - nevetek fel ismét a képtelenségen, amit mondott. - Szerinted, ha az apám és a családom érdekében nem tettem, mennyire az esély rá, hogy most megtenném? Szembe is köpném magam, ha ilyesmire folyamodnék. - Értem - mondom nem is tudom, hogy neki vagy inkább csak magamnak, mert miközben beszél, én már a többi opción gondolkodok, és a következő lépésemen az üggyel kapcsolatban. - Ajánlhatod, de semmit nem érsz el vele. Te láttál belőlem egy szösszenetet, ők viszont évek óta ismernek - reagálok vissza, amikor azt mondja, hogy ő majd ajánlja az áthelyezésemet. Ez nem is működik, öregem, ez csak akkor ért volna, ha megadod a papírt! – De ezzel az erővel akkor magadat is szabira küldheted, mivel csak úgy szó nélkül elhagytál egy tárgyalást. Mégis melyik jogász vagy bíró tesz ilyet? Nem, nem fogok neki magyarázkodni, hogy általában nem vagyok ilyen heves, hiszen nem érdekel, hogy mit gondol tőle, és azt se vallom meg, hogy igazából az ő jelenléte volt az, ami ezt kihozta belőlem. - A bevándorlási papírjai teljesen rendben vannak, ellenőriztük - húzom el a számat, hiszen itt megint csak a spanyol maffia keze nyúlhatott el messzire, de majd ezzel is foglakozunk. - Öööö, és a veszélyeztetés vádját arra az anyai vallomásra alapozzuk, ami nem volt elég a házkutatási parancshoz? – grimaszolok egyek, hiszen most saját maga ellen beszél. - De tudod mit, elfogadom a segítséget a kislány érdekében - teszem azért gyorsan hozzá, miután visszaindulunk a tárgyalóba, hiszen nekem tényleg csak az ügy pozitív kimenetele számít. - Természetesen el fogjuk a másik oldalról, amihez közöltük is, hogy van több bizonyítékunk, hogy a bíró uraknak is elég legyen - teszem még hozzá eddigi mondandómhoz, majd besétálok a tárgyaló ajtaján. - Ami engem illet, igen - válaszolok Stockton kérdésére, miszerint befejeztük e- a mai tárgyalást, miközben szemeimmel jelzem a hadnagynak, hogy nincs meg a nyomtatvány. Közben visszamegyek és leülök a helyemre, de tovább nem foglakozok a bíróval. Nem kaptam meg, ami tőle kellett volna, így már teljesen más veszi el a figyelmemet. Elveszem a telefonomat az asztalról, amit a előbbi nagy rohanásban ott felejtettem, majd egy üzenetet írok az asszisztensemnek , Jane-nek:
" Szedj elő minden anyagot, mire felmegyek Cezar Muricio Herreo Lopez-zel kapcsolatban! Mindent elölről kezdünk."
Kezdőlap
