Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Imádom a hajnali ébredések némaságát, a félhomályos, csendbe kiáltó magányt, amikor csak én vagyok és a tiszta gondolataim. Amikor önmagam vagyok és a képzeletemben az lehetek, aki csak akarok lenni megfelelni akarás nélkül.
Az első kávé illata orromba szökik, majd a koffein hatása eljut egészen az agyam minden egyes lebenyébe, ami szinte azonnal kattogni kezd. Átgondolom a napi teendőket, amikor még senki sem zavarhatja meg a gondolataimat sem butaságokkal, sem kívánságokkal, de még csak teljesítendő parancsokkal sem, hiszen nekem ez kijár mindkét oldalról, így sose tudhatom, hogy mi vár rám, mire leszáll egy újabb éjszaka.
Kilépvén a lakásomból újabb illat szökik orromba, méghozzá a békés pirkadat illata, amikor még nem száll rá New York mozgalmas utcáira a világ össze szmogja, a kipufogó füst, a hangos utcai árusoktól származó különféle szagok, nem csapja fel fejét a morajló tömeg összemosódó hangja. Itt  még mindig egy kicsit egyedül lehetek. Határozottan bírnám, ha ez mindig így lenne és valami csendes, békés helyen élhetnék, de ez jelenleg nem lehetséges.
Autóba ülve az új járgányommal kihasználom a sebesség okozta örömöket is, de persze csak módjával, mégis csak rendőr lennék vagy mi.
Minden nap az elsők között érkezem meg a munkahelyemre, amikor még csak a portás és más hozzám hasonló stréberek jelennek meg velem egyetemben.
Nem sokkal utánam megérkezik az asszisztensem, Jenny is, aki azért érkezik szintén a napfelkelte első beszűrődő fényével, mert tudja, hogy én már bent vagyok. Nem várom el tőle, mégis megteszi, mint ahogy azonnal kávét is főz nekem. Ez sem kötelessége, de szívesen megteszi nekem, mivel az elmúlt évek során amolyan baráti viszony alakult ki köztünk. Barátokban pedig nem bővelkedek, hiszen a kettős élet, amit folytatok, nem teszi lehetővé, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz.
A hozzám hasonló adrenalin-imádóktól eltérően, én a papírmunkát is szeretem és fontosnak tartom. Mindig rendszerezem a dolgaimat, az ügyeimet és a napi feladataimat. Hiszek benne, hogy ha papíron rendbe rakom a dolgokat, akkor egy kicsit a fejemben és sikerül, és mire oda kerülök, hogy terepre kell mennem, már minden világos előttem, és tudom, mit akarok.
Számomra az adminisztráció rendszerezése valami olyasmi, mintha valakivel megbeszélném a teendőket, és nem csak a számítógépen, de e fejemben is rendet tetszek.
Ahogy így belemerülök a rendszerezésbe, hallom, hogy megcsörren a telefon, amin Jenny jelentkezik, majd pár perc múlva jelentést is ad nekem.
- Brooke, ma estére be kellene menned a bíróságra, egy bizonyos Jensen Stockton bíró szeretne veled beszélni - mondja szokásos gyors, mégis könnyen érthető hanglejtésével.
- Hogy mi? Mégis honnan veszik, hogy este is dolgozok? - kérdezem kissé értetlenkedve és mérgelődve. Az egy dolog, hogy általában valóban késő délutánig vagy estig munkával foglalkozom, de ezt idegenek nem tudhatják.
- Mit akar? - kérdezem meg azért miközben egyet belekortyolok a még reggel behozott jéghideg kávémba.
- Azt nem osztották meg velem, csak azt, hogy hívat téged.
- És más nem mehetne helyettem? Vannak ennél fontosabb dolgaim is.
- Nem, kifejezetten téged kértek.
- Nagyszerű...

Pár percig elgondolkodva bámulok magam elé a beszélgetés után, mert fogalmam sincs, hogy miért kellene bemennem az egyik állami bíróhoz, ráadásul este. Persze, nyilvánvaló, hogy valami munkaügy lesz, de valahogy egyik ügyemmel sem tudom összeegyeztetni. Elfelejtettem volna valamit? Nem szokásom.
Mindegy, nem agyalok tovább ezen, és nem is rakom ezt a találkozót a fontosabb feladataim közé. Szó szerint majdnem meg is feledkezek róla, és éppen terepen vagyok, amikor beugrik ez a program. Ráadásul észlelem, hogy már szinte el is késtem, így kénytelen vagyok ma még egy újabb száguldást véghezvinni az utakon, hogy aránylag időben odaérjek.
Nem szokásom késni sehonnan sem, most mégis megtörténik velem, és mikor belépek annak a bizonyos irodának az előcsarnokába, észlelem is a titkárnőn, hogy elkéstem.
- Stockton bíró irodája? - kérdezem azért meg köszönés helyett a biztonság kedvévért, majd amikor jelzi, hogy jó helyen járok, belépek a masszív faajtón.
Viszont, amikor benyitok a helyiségbe és egy ismerős arc találkozik tekintetemmel, az ajtóban azonnal meg is torpanok. Mi a fene??
-  Maga? - kerekednek el szemeim és ajkaim egy időben a kellemetlen meglepettség hatására.
- Ezt nem hiszem el!  - Több mint fél órán keresztül néztem ezt az arcot mindenféle állapotában, mosolyogva, könyörögve, reszketve, sírva, de még gyengéden és szenvedélyesen is. Nincs az az isten, hogy összetévesszem valakivel, hiszen annyira közel voltam hozzá, ahogy azt sosem szerettem volna. És olyan dolgokat tettem, amit még sohasem.
Minden esetre most rendőrként sem akar összeállni a kép. Mi a jó büdös francot akarhat tőlem ez a pasi, hogy ha még csak nem is emlékezett arra, ami történt? Talán volt egy rejtett kamera, amin felvettek bennünket, ő pedig megszerezte a felvételt? De akkor meg mindent látott, miért akarta, hogy ide jöjjek.
- Azt hiszem, ez valami tévedés lesz. Én Stockton bíróhoz jöttem, maga nyilván nem.... - folytatnám még véleményem kifejtését és távoznék is azonnal, de akkor megpillantok a falon egy képet, amin a mi szépfiúnk virít hófehér mosolyával, a kép alatt pedig tisztán olvasható az a név, aki meghívására ide jöttem.
Az lehetetlen, hogy ez a férfi egy nagyra becsült állami bíró legyen...habár, ha így jobban belegondolok, pont az ilyenek rejtegetnek mindig sötét titkokat. Lassan egy kép is összeáll a fejemben: a férfi attól tarthat, hogy elmondom a nőjének a bűnéről, amiket nekem mondott, és most meg akar győzni. Ekkora mocskot. Nem áll szándékomban szólni erről senkinek, nem szokásom mások magánéletébe belekeveredni, de ezek után…
De akkor sem értem, miért kellett ide jönnöm. Csak azt érzem, hogy nagyon nem akarok itt lenni, és még az is megfordul a fejemben, hogy kifordulok az ajtón és nem beszélek vele, azonban nem lennék Brooke Hamilton, hogy ha megfutamodnék egy kellemetlen beszélgetés elől.
Ezzel a szándékkal, végül beteszem magamon mögött az ajtót és pár lépéssel közelebb sétálok a férfihoz miközben le se veszem róla a szemem.
- Most komolyan maga hívatott ide? Mit parancsol? – teszem fel halkan a kérdést, még egy kicsit mindig naivan reménykedve abban, hogy talán ez csak egy véletlen egybeesés és munkáról lesz szó.

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Azzal, hogy tárgyilagos stílusban válaszoltam minden kérdésére, hogy valamilyen szinten betöltöttem a emlékei helyén tátongó lyukat, részemről lezártnak tekintettem ezt az ügyet. Habár még továbbra sem értem, hogy ezért miért kellett nekem az irodájába jönnöm. Miért nem ő jött, ha annyira érdekelték azon délután jelentéktelen eseményei?
Pontosabban sejtem, hogy miért, hiszen tekintetét, gesztusait, mozdulatait megfigyelve rendőrként arra tudok következtetni, hogy ez a férfi egy egoista, nárcisztikus bohóc. Az irodája hangulata, az önnön magáról kiállított képek a falon mind erről tanúskodnak.
Azért engem hívatott, mert úgy érzi, megteheti, különbnek érzi magát mindenkitől, és azok alapján, amiket a liftben kotyogott nekem önkívületi állapotában, valószínűleg azt is képzeli magáról, hogy bolondulnak érte a nők. Én csak azt tudom, hogy ha nem hiszem azt, hogy munkaügyben hívatnak erre a helyre, akkor biztosan nem jövök el. Így viszont tálcán szállítottam neki az infókat és a - rész- igazságot.
Még illemből ülök ott pár percig a kanapé egyik szélén arra várva, hogy talán normális emberként megköszöni, hogy eljöttem hozzá és megosztottam vele a liftben történteket.
Ehelyett azonban ő belekezd valami régi, unalmas és érdektelen gyerekkori történetbe, én pedig kénytelen vagyok végighallgatni. Habár, bevallom, nem igazán figyelek oda, és jegyzem meg a részleteket, végig miközben hallgatom őt, csak azon jár az agyam, hogy mikor fejezi be ezt végre.
Ahogy hallgatom, arra gondolok, hogy hogy lehet valaki ennyire önző. Biztos vagyok benne, hogy a hozzá közel álló személyektől - bár nem hiszem, hogy sok olyan van - elvárja, hogy meghallgassák ők, azonban ezt ő nem viszonozza. Még csak nem is jó pasi. Ez az érzelemhiányos, üveges, semmimondó tekintet, hiába kék a szeme, a kis malac orr, a jelentéktelen ajkai, annyira nem tudom megérteni a nőket, akik bedőlnek neki.
Aztán egyszer csak kiböki végre, hogy miért mesélte el ezt a történetet, én pedig bólintok egyet annak jeléül, hogy akkor minden tiszta.
Sok mindent láttam és tapasztaltam már az évek során egy maffiavezér lányaként, de ami ezután történik, még engem is váratlanul ér, és csak nézek, mint a moziban, amikor egy komédiát nézek.
- Ugye, most viccel? - csattanok fel miközben zavaromban vagy haragomban felpattanok ültő helyemből. Erre nem létezik más magyarázat, mint, hogy szórakozik velem, ezt nem gondolhatja komolyan.
Azonban nem hagyja abba, hanem olyan hisztit ver le, amilyen szerintem én még kislány koromban sem produkáltam.
És akkor jött is nekem a feleségével, hogy én megrontottam őt, miközben szerelmes a feleségébe.
Eltökélt szándékomban állt, hogy egy szót se szólok a sötét kis családi titkairól és bűneiről, de sajnos ezt az eltökéltséget egy perc alatt sikerül megváltoztatni a bennem.
- Felesége? Mármint az a feleség, akit megcsal? - kérdezek vissza ridegen kissé felemelt hangon, hogy tudja, én nem veszem be a hősszerelmes szövegét. Én pontosan tudom, hogy ő micsoda.
- Ne legyen nevetséges! - emelem égnek a tekintetem, amikor azt kiabálja, hogy szerinte én bizony megerőszakoltam őt. Most még azt hiányzik, hogy kártérítést is követeljen tőlem. Nem is értem, hogy keveredtem egy ilyen abszurd helyzetbe, csak azt tudom, hogy egyre jobban kezd idegesíteni ez a pasi és egyre szánalmasabbnak látom a viselkedését.
- Ha maga lenne az egyetlen férfi a földön, akkor sem nyúlnék magához - mondom undorodva, hiszen azért azt már nem képzeltem el még róla sem.
Férfi? Lehet e egyáltalán ezt az egyedet annak nevezni? Ugyanis számomra akkor, ott a liftben elvesztette minden férfiasságát, amikor nekem kellett segteni rajta és nem fordítva történt. Aztán jött még a könyörgése és sírása, amit ilyen formában egy FÉRFI nem csinál. Majd még ezt tetőzte a megcsalással, ez a mai kényszerképzete azonban mindent visz.

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Sosem voltam egy elveszett ember - talán ez egy családi vonás, ami mindannyiónkban megvan, velünk született -, az utóbbi időben pedig ez csak még inkább jellemző rám. Egyre több olyan dolgot teszek, amit sose képzeltem volna magamról, azzal magyarázva ezt saját magamnak is, hogy ezt a családom iránti elköteleződésből teszem.
Tehát ez a mostani helyzet sem ijeszt meg igazán, sem ez a nagyképű fickó, inkább csak nem értem a viselkedését. Viszont egyre inkább az a meggyőződésem, hogy egy ilyen ember nem birtokolhat egy olyan pozíciót, amit ő birtokol.
Emberi életekről dönt, a jogszabályoknak és bizonyos féle erkölcsi rendszernek kellene megfelelnie, az igazságszolgáltatás szerteágazó labirintusában kellene objektívnek lennie. Nos, ő azonban, meglátásom szerint nem tartozik ebbe a kategóriába.
Egyre inkább elgondolkodom azon, hogy valamit tennem kellene, tennem kellene az ellen, hogy ez az ember továbbra is ebben a posztban maradjon. Ő nem igazi bíró, ő ennek a munkakörnek csak a hatalommal való visszaélését gyakorolja.
- Csak szeretné - szűröm ki a szavakat mogorván, amikor ismét csak azzal jön, hogy én rámásztam.  - Úgy látszik, hogy nem volt elég nagy az a pofon, vagy éppen túl nagy volt, hogy elment tőle az esze? - kérdezek vissza kissé gúnyosan, kissé hitetlenkedve, mert egyre kevésbé tudom elhinni, hogy ilyen szituációba keveredtem. Valóban csak a kötelességemet végeztem, csupán segítettem, de lassan már a vádlottak padján érzem magam.
Nem elég, hogy valótlan állít, sőt egyenesen valótlan dolgokkal vádol meg, még úgy érzi, joga van engem becsmérelni és kritizálni, mintha valóban elkövettem volna, amiket nekem céloz.
Amikor megkérdezi, hogy kinek képzelem magam, komolyan kezdek dühbe jönni, pedig már számos valódi nehézfiút sikerült helyretennem olykor, de azt hiszem egyikük se volt még ilyen pofátlan. Legalább is nem ilyen formában.
Vagyok már annyira érett, hogy képes vagyok elviselni mások bírálatát, el is fogadom, hogy ha hibázok - ha bár erre eddig még nem sok precedens volt -, de azt, ha valótlant állítanak rólam, azt nem jól viselem.
Valóban elgondolkodom róla, hogy ismét csak fel kellene pofozni vagy másmilyen formában helyretenni, de még nem húzott fel eléggé ahhoz, hogy leereszkedjek a szintjére.
- Ééén kinek képzelem magam? - kérdezem felvont szemöldökkel miközben egy apró grimasz jelenik meg az arcomon. - Maga kinek képzeli magát? Idehív valami mondvacsinált ürüggyel, hogy aztán ellenem fordítsa azt? Szerintem mindvégig emlékezett arra, ami a liftben történt. Attól fél, attól retteg, hogy beárulom a feleségénél, és most ellenem akarja fordítani a helyzetet? - kérdezem kissé erősítve hangerőmön. - Meggyőződésem, hogy maga nem csak egyszer, de nem is csak kétszer lépett félre, és mégis játssza itt az ártatlant. Nyugodjon meg, eszem ágában nem volt szólni erről a feleségének, akit annyira szeret, és akit sosem csalna meg, mert nem az én dolgom, és nem is érdekel a maga élete. Habár van egy olyan érzésem, hogy már a felesége is tudja, hogy maga milyen ember. Vagy hamarosan meg fogja.
Innentől kezdve már valóban nincs maradásom, viszont a pasas továbbra sem hagyja abba a hülyeségeit és szabályosan megfenyeget.
- Tudja, nem képzelem én senkinek magam, de ez mellett azonban magának tényleg fogalma sincs róla, hogy én ki vagyok - mondom neki elkomorodott tekintettel és közben nagyon vissza kell  fognom magam, hogy ne tegyek olyat, amitől lelkiismeret-furdalásom lenne. Csak egy telefonhívás, csak két szó. Megjelenne a bátyám az embereivel és nem lenne szükségük arra, hogy lepuffantsák, csupán elszórakoznának vele olyan módon, hogy többet még csak a nevemet se merné kiejteni a mocskos száján. Mennyire egyszerű lenne, azonban kockázatos is. Embert öletni nem akarok, azonban ki garantálja, hogy ez a szemétláda nem köpne mindezek után a rendőrségen?
- Egyáltalán nincs szükségem a maga pénzére - jegyzem meg őszintén, de nem áll szándékomban beavatni a részletekbe, hogy apám New York egyik legtehetősebb embere, hogy akkora vagyonnal rendelkezik, amit ő még csak el se tudna képzelni.
- Maga egy seggfej - állapítom meg könnyed egyszerűséggel, amikor a képembe vágja, hogy szándékában áll engem feljelenteni. - Mégis ki hinne magának velem szemben? - rázom meg a fejem értetlenkedve mégis lazán.
- Ha már bíró, akkor tudnia kellene, hogy ahhoz, hogy bármit is tegyen ellenem, szüksége lenne egy kis argumentumra. Magának hol van a bizonyítéka? - Azonban egyidejűleg a szavai elgondolkodtatnak, mert tisztában vagyok, hogy hogy mennek az ilyen dolgok, ha megfelelő pozícióban vannak az emberek, ha megfelelő ismerősei vannak és kellően gátlástalanok. Ha csak elhint valamit a munkahelyemen és kutakodni kezdenek utánam, csak a biztonság kedvérért, akkor nagy bajba keveredhetek. Ezt azonban még el tudom viselni, de azt nem, ha az én hibámból kerülne börtönbe az apám. Itt és most megfogadom, hogy többet nem segítek ily' módon senkinek.
Amikor szörnyetegnek nevez és hasonlónak, azzal nem tudok mit kezdeni, szavai leperegnek rólam, hiszen tudom, hogy csak megjátsza magát.
- Figyeljen ide! Elég a drámázásból! Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy amit állít, nem történt meg és soha nem is fog. Bökje ki gyorsan, hogy pontosan, mit is akar tőlem, hogy aztán végre elmehessek innen! - szólalok meg végre, amikor befejezi a légből kapott szövegét.

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Egyre jobban bosszant ennek a pasasnak az egoista és polgárpukkasztó viselkedése.
Nagyon-nagyon közel áll hozzá. hogy előhozza belőlem a legsötétebb Brooke-ot, azonban az eszem egyelőre még a helyén van és tudom, hogy az én helyzetemben, az én posztommal nem lehetek meggondolatlan.
Azt hiszem, a legjobb megoldás, ha én elhagyom ezt az irodát és mindketten elfelejtjük, hogy valaha találkoztunk abban a liftben. Mondjuk, én magam el is felejtettem volna, ha ő nem bolygatja a jelentéktelen történéseket és nem fújja fel azokat.
Mialatt feltett szándékom, hogy megindulok az ajtó irányába, a férfi olyasféle módon változik meg, ahogy csak a skizofrén személyek szoktak.
Mindene, az arca, a hanglejtése, az arckifejezése, de legfőképp az állít meg tettemben, hogy letegez. Első körben ez az, ami felkelti a figyelmemet, és csak azután, amit mondani akar.
- Igen? És mégis ki vagyok? - kérdezek vissza flegmán, habár itt azért elgondolkodom azon, hogy vajon mi az, amit tudhat rólam. Vagy én nagyon nem vagyok képben, vagy ennek a pasasnak vannak nagyon súlyos mentális problémái. Először ártatlannak téve magát megvádol engem mindenféle bugyutasággal, majd egyre inkább olyan kijelentéseket tesz, amivel meg akarja akadályozni, hogy elhagyjam a helyiséget.
Ahogy beszél hozzám, egy szavát sem hiszem el. Most már biztos vagyok benne, hogy hátsó szándékkal hívott el engem az irodájába, és a mese arról, hogy ő csak meg akarta tudni a teljes igazságot, hogy megnyugtassa hófehér kis lelkét, teljes mértékben hazugság. Mintha lenne egyáltalán lelke ennek a féregnek.
Nem akarom neki bizonyítani, hogy a családommal a háttérben mennyire nem tud semmit tenni ellenem, hiszen nem tartom szükségesnek. Hogy talán nekem is vannak olyan kapcsolataim, mint az uraságnak.
- Legalább beismered - jegyzem meg alig hallhatóan, amikor elismeri az őt illető "bókot" a részemről.
Pfff, kit érdekel, hogy milyen vagy? Azt hiszed, körülötted forog a világ? - forgatom meg a szememet magamban miközben kénytelen vagyok hallgatni újbóli regélését önmagáról.
Viszont, amikor befejezi mondandóját, attól még nekem is tátva marad a szám - szó szerint -, egyrészt a megrökönyödéstől, másrészt pedig a pasas pofátlanságától.
- Hogy mit csinálsz te? - kérdezek vissza immáron már én is átlépve tegeződésbe, ha már ő is megengedte magának, azt hiszem, ökölbe szorított kezekkel miközben én is pár lépéssel közelebb lépek hozzá. -  Már mondtam, hogy csak szeretnéd. Hihetetlen! Szóval végig erre ment ki a játék - rázom meg a fejemre undorodva és bele gondolva abba, hogy én pedig önként és dalolva beléptem a kis csapdájába. Na, jó, lehet, hogy nem dalolva, de hittem neki.
De ő csak tovább folytatja a liturgiát, és egészen addig nem is érdekel a szövege, amíg nem jut el egy kép említéséig, amit rólam talált.
Összeszűkült szemekkel és összeráncolt szemöldökkel hallgatom, hogy mire akar kilyukadni, de amikor visszakérdez, hogy szerintem mit találhatott, nem válaszolok, csak olyan szúrósan bámulok rá, hogy arckifejezésemből érteni lehet, követelem, hogy bökje ki, ami a nyelvén van.
Amikor a sötétkék Jaguárt említi meg, valami nagyon rossz érzés kerít hatalmába, hiszen egyetlen személyt ismerek a városban, aki ezzel rendelkezik, méghozzá pont azt a személyt, aki a világon a legközelebb áll hozzám. Ismét csak vissza kell fognom magam, hogy ne mossak be neki egyet, amikor tulokként említi meg a bátyámat, de közben a mondandója meg is akadályoz ebben.
- Szóval küldesz mindenkinek egy csomagot? - kérdezem idegesen miközben mély levegőket veszek. Valójában az is zavart, hogy amiket elmondott az elmúlt pár percben, valóban megfordultak a fejemben. Valóban a családomat gondoltam első megoldásnak erre a helyzetre, de ezt nem engedhetem meg neki, hogy bárkinek is elmondja, ki vagyok. Egyszerre vagyok dühös és kétségbeesett, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ha a rendőrségen kiderül, ki vagyok, annak az apám issza meg a levét. Olyan sokszor voltak már egészen közel hozzá, mindig olyan kevés kellett hozzá, hogy elkapják és mindig én voltam az, aki megakadályozta ezt, aki miatt nem tudták rács mögé dugni.
Tehát nem magamat féltem, mert legrosszabb esetben kirúgnak, talán kihallgatnak, lecsuknak egy időre, de én azért volt ott, azon a helyem, hogy a családomat megvédjem. Egyszerűen tennem kell most valamit, ezt nem hagyhatom annyiban.
- Akkor ez azt jelenti, hogy most kell elintézni a dolgot, igaz? - rázom meg a fejemet, majd kezemet lassan  a derekamra csatolt pisztolytáskához simítom és hirtelen előrántom a pisztolyomat.
- Ugyebár, ha elmegyek innen, akkor szétkürtölöd, hogy ki a bátyám. Jól értettem? - kérdezem haragosan miközben az arca irányába tartom a fegyverem. - Kérlek, javíts ki, ha rosszul mondom!
- Így tehát, ha el akarlak hallgattatni,  ha meg akarom ezt akadályozni, nincs más megoldás, minthogy magam öllek meg. Jól mondom? - folytatom a kérdésözönt gúnyosan. - Mondhatom, hogy önvédelem volt, hogy te akartál megerőszakolni engem. Egy kis kutatás utánad a picsa neten, ahogy te mondtad - hidd el, erre is meg vannak az embereim -, és tádám!, biztos vagyok benne, hogy rólad is kiderül sok kis pikáns titok, amit senki se sejt.  Tudod, nekem is elég erős a fantáziám, nem csak neked.
- Nos, ilyesféle kedvességre gondoltál?  - A fegyvert még mindig arca felé tartom, miközben farkasszemet nézek a pasassal. Az agyam tudja, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás, de egyszerűen képtelen vagyok meghúzni a ravaszt, nem vagyok gyilkos, viszont ezt a másik fél eygáltalán nem tudja rólam.

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Annyi igazi rosszfiúval álltam már így szemben, de azok a helyzetek valahogy annyira kiszámíthatóak voltak, tudtam, hogy mit várnak tőlem, azt is tudtam, hogy én mit akarok, minden egyes lépés előre látható volt, mint egy sakktáblán. Jelenleg azonban annyira lehetetlen helyzetbe kerültem, hiszen nem én alakítottam, csak hagytam magam az orromnál fogva vezetni és úgymond be is sétáltam az oroszlán barlangjába.
Annyira sima lenne a szituáció, ha csak egy kicsit is hasonlítanék apámhoz és a bátyáimhoz. Csak egy puffanással elintézhetnék mindent. Csal egy lövés, aztán hívnék valakit, aki eltakarítja a holttestet és minden folytatódna úgy, mint ahogy eddig volt.
Fölényben érzem magam, ahogy a fegyvert a pasasra tartom és rajta is látom, az arcán, a mozgásán, a tekintetén, hogy most ő az, aki nem számított erre a tettemre.
- Sose kellett volna kimondanod ezt a nevet! Istenem, miért kellett pont belém kötnöd?? - rázom meg a fejem rosszallóan, amikor ismét csak az igazi nevemmel jön. Vajon honnan jöhetett rá egyáltalán, amikor az egész rendőrségnek nem sikerült? És miért mászott bele ennyire az én jól megtervezett és megszervezett életembe. - Jópolgári fenét! Mikor voltál te jó polgár?

Nyilvánvalóan elégedettséggel tölt el, hogy most félelmet látok az arcán. Ha szorult volna belém némi szadizmus, talán ezzel a pisztollyal most olyan dolgokra kényszeríteném őt, amivel megalázhatom, és más a helyemben ezt talán örömmel nézné. Most mégis csupán csak eljátszadozom a gondolattal - legalább is egyelőre -, inkább csak szeretnék véget vetni ennek a találkozónak, bár szavait hallva, félek, hogy az csak egyikőnk kiiktatásával végződhet.
- Azt mindjárt gondoltam - nevetek fel halkan, mégis egy kicsit gonosz arckifejezéssel, amikor egy ez egyben bevallja, hogy nem éppen ezt értette kedvesség alatt, amit most csinálok. Mégis, mit várt? Megfenyeget, tönkre akarja vágni az egész életem, én meg szó nélkül hagyni fogom?
-  Ó, most már kérsz is? Ilyet is tudsz? - billentem oldalra a fejem tovább folyatva a gúnyolódást. Valóban nem hittem volna, hogy ez a pökhendi alak ilyesmire is képes. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy csak azért változott meg ilyen hirtelen, mert félti a nyavalyás kis életét, hiszen nyilvánvalóan ez az egyetlen dolog, ami fontos számára, és a látszat.
Be kell vallanom, igazán élvezem most ezt a helyzetet, hogy csak egy mozdulattól függ az élete, ez én ujjmozdulatomtól.
Csak nagyképűen bólintok egyet, amikor azt kérdezi, hogy szólhat e az utolsó szó jogán. Most komolyan, ezt azt hiszi, hogy valami királydrámában szerepel és ő benne a főszereplő?
Egyébként is jól jön nekem, hogy meghallgassam, addig is húzza nekem az időt, én pedig gondolkodhatok egy kicsit, hogy mitévő legyek, hiszen bármennyire is úgy tűnhet, hogy a helyzet magaslatán állok, ez egyáltalán nem így van.
A mocsok, a szemét, amelyben némely ember mozgolódik, egyáltalán nem állnak közel hozzám. Aki ismeri a családomat, aki tudja, honnan származom, nem sejtheti az egyik legnagyobb vágyamat, hogy én tényleg a rendőrség dolgozója akarok lenni. Tenni akarok a bűn ellen, pontosan az ilyen emberek ellen, mint ez a Stockton bíró, aki ártatlannak vélt nőket akar csőbe húzni. S ki tudja hány olyan nő járt már itt előttem, akinek nem volt fegyvere, nem volt egy olyan családja és háttere, mint nekem, aki elveszik ebben a férfiak uralta világban.
Közben figyelem őt, ahogy közelebb merészkedik hozzám, hátha támadni próbálkozna, habár tudom, hogy semmi esélye nem lenne ellenem. Ráadásul kíváncsi vagyok, hogy mi olyat tud mondani, amivel kihúzza magát a saját maga kifőzte pácból.
- Ki ne hallott volna? - kérdezek vissza miközben ajkaim  résnyire nyílnak és kissé gyorsabban kezdem el szedni a levegőt. Ezt a szemétládát! Ez komolyan mindent alaposan kitervelt. Talán, ha nem éppen én lennék az áldozati bárány, még meg is tapsolnám.
- Tehát akkor teljesen mindegy, hogy megöllek vagy sem, akkor is kiderül, ki vagyok? Ha nem húzom meg a ravaszt, akkor is elveszed tőlem - kérdezek vissza elhúzva a számat inkább csak amolyan költői módon feltéve a kérdést, hiszen nincs szükségem arra, hogy válaszoljon.
A gondolatok meteoresőként kezdenek el cikázni a fejemben
Igazából faképnél kéne őt hagynom, és rábízni magam a sorsra - inkább, mint, hogy ez a faszfej irányítson -, könnyen elmenekülnék, a családom mindenben segítene nekem, soha nem találnának meg… De vajon milyen élet lenne az, ha folyamatosan bujkálnom kellene? Igen, gondolhatnék magamra, de mi lesz az apámmal, ha kiderül, hogy egy tégla vagyok, az ő téglára.
- Na, jó, valóban meghalhatsz, de akkor már nem így, nem ilyen könnyen és fájdalommentesen. Tudod, el kellene intéznem, hogy előtte baromi sokat szenvedj - mondom összeszűkült szemekkel, majd lassan leengedem a fegyvert magam mellé, de azért nem eresztem ki a kezemből.
- Ha annyira sok mindent tudsz a családomról, azt is tudhatnád, hogy van egy rohadt jó hackerünk, és ha most nincs is rólad semmi a neten, akkor pár perc alatt lehet. Lehet, hogy én bukok, de abban biztos lehetsz, hogy te, bíró úr, jössz velem!
- Már csak egy dolog érdekel: mi a francért csinálod ezt? – szegezem neki a kérdést miközben még mindig a fegyvert szorongatom a kezemben, hiszen egyáltalán nem látok a gondolatai közé, és nem értem, mi vezérli a beteg a fejét.

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Az időm pazarlásának tekintem ezt az egész helyzetet - sőt, már akkor is annak tekintettem, amikor még itt sem voltam, mintha éreztem volna -,  hiszen az nem történhet meg, hogy én ne jöjjek jól ki ebből a helyzetből.
Dühös vagyok magamra, amiért eljöttem erre a helyre, hiszen e helyett a színjáték helyett, annyi hasznos dolgot tehetnék. De nem, én egy beteg agyú ember éber kényszerképzetébe csöppenek bele, és nem akarja, hogy véget érjen.
- Ez most valahogy nem érdekel - jegyzem meg jeges hangon, amikor beavat abba, hogy neki nem mindegy, hogy meghal-e vagy sem. A további mondandója közben, csak állom a tekintetét. Nem érdekelnek a gombjai, sem a fenyegetései, hiszen a helyzet számomra ott csúcsosodott ki, amikor elmondta, hogy tudja, melyik családhoz tartozom. A jelenre koncentrálok, az, hogy mi lesz később, még át lehet gondolni. Ezt a helyzetet azonban itt és most kell megoldanom.
Örülök, hogy elmondta, hol vannak a rólam készült képek, anyagok, és majd tudom, hová kell küldenem az emberem egy bizonyos pillanatban, amikor a bíró nem tartózkodik itt, de ezt nem osztom meg vele.
- Ezt most tényleg te rovod fel? Te hívtál ide pont azért, hogy megfenyegess, hogy olyan dolgot kényszeríts ki belőlem, amit nem akarok - kérdezem hitetlenkedve, amikor azzal jön, hogy nem kellene fenyegetnünk egymást és senkinek sem kell elbuknia, amikor pontosan ő volt az, aki azért hívott ide, hogy ezeket tegye velem.
- Jaj, már megint ez... - sóhajtok fel egy gunyoros fintorral az arcomon, amikor végül is kiböki a piti kis dolgot, amiért ez az egész cécó van, és azt kezdi el ecsetelgetni, hogy miféle módon baszna meg engem. - Azt hittem, valami olyat akarsz, amire van is esélyed.
Egy kis időre elhallgatok, amikor elmondja, hogy ő hogyan is tervezte a mi kis " kapcsolatunkat" és igazából nem tudom, hogy a képébe röhögjek vagy inkább menten arcul köpjem, azonban mivel én nem vagyok akkora paraszt, mint ő,. az első verzió mellett döntök.
- Ó, minő csalódás! - szalad ki e szarkasztikus megjegyzés a számon, amikor hozzáteszi, hogy nem szerelmet akar, csupán szexet. Hogy a fenébe, pedig én amint megláttam őt, halálosan belézúgtam. Ja, nem.
Aztán mikor a nekem mondottakat bóknak nevezi, ismét előtör belőlem a nevetés, hiszen biztos vagyok benne, hogy minden nőnek pontosan ugyanezt mondja, hogy megfektesse őket. Csak éppen azzal nem számolt, hogy én nem vagyok a többi nő.
- Ja, valahogy nem az ilyesmihez vagyok hozzászokva - jegyzem meg egy enyhe grimasz keretében, habár egyáltalán nem is vágyom rá, hogy pont ő bókoljon nekem. - Ez nyilván nem az erősséged.
- Én azt mondom, hogy ha rajtam múlna, akkor ez csak a fantáziádban maradna meg - kacsintok rá, amikor a rólam való fantazmáiról beszél.
- Nézzenek oda, hát mennyire szánalmas ez már! - ingatom meg a fejemet, miközben állom a tekintetét, ahogy végigbámul rajtam.   - Másképpen nem jön össze egy rendes nőt megdugni, csak, ha megzsarolod? Az egyáltalán nem fontos, ha te semmit nem mozgatsz meg egy nőben? - emelem fel szemöldökömet és hagyom neki, hogy tovább bámuljon.
Mikor azt sugallja, hogy nézzem meg meg magamat a tükörben, kelletlenül oda pillantok pár másodperc erejéig, de sosem voltam az a típus - főként az utóbbi időben -, aki órákig bámulja magát és gyönyörködik magában. Nyilván tisztában vagyok a saját adottságaimmal, és az is biztos, hogy nem ő az első férfi, aki ilyeneket mondd nekem, de számomra ezek csak külsőségek, és semmit nem érnek a belső nélkül.
Már nem tudom hanyadszor forgatom meg a szemem az est folyamán, de amikor jön nekem Párizzsal és Milano-val, na meg a kifutókkal, megint ezt kell tennem.
Ez a nő, akiről beszél, annyira nem én vagyok, sose érdekelt a modellkedés vagy, hogy a külsőmet használjam fel a céljaim eléréséhez
- Mit gondolsz, nem keresik így is? Nem irigyelnek így is? - kérdezek vissza nagyképűen, bár egyáltalán nem hazudok. Azok, akik csak kívülről látják az életemet, látják, milyen kocsit hajtok, milyen lakásban élek, hol vásárolok, ha éppen nem rendőrösdit játszok, és igen, a külsőmre is azok voltak mindig, örömmel a helyembe lépnének, hiszen ők nem látják ennek a csillogásnak az árnyoldalait.
- Nagyon jó kis terv, csak egy gond van vele, hogy nekem ez nem igazán tetszik. Mi van az én elégedettségemmel? Én nem kapok semmit? - teszem fel neki a kérdést ugyanúgy.
- Mi lenne, ha módosítanánk az alkun?  - Itt nem állok meg a mondandómban, és nem hagyom most én őt szóhoz jutni. - EGYETLEN alkalom…, és aztán törlöd azokat a rohadt képeket! Nagyon rossz személyt választottál ki, ha azt hiszed, hogy úgy ugrálok, ahogy a kedved tartja! Ne feledd, a pisztoly még mindig nálam van!
- Azonban kellene nekem valamiféle biztosíték is. Honnan tudjam, hogy ha megteszem, akkor holnap nem buktatsz le ugyanúgy? - teszem a fel talán a számomra legfontosabb kérdést, ami itt ma elhangzott, miközben hosszú hajamba túrok, és egyelőre egyáltalán nem áll szándékomban letenni sem a fegyvert, sem a kabátomat.  - Ugye, nem rovod fel nekem, ha nem bízok benned?

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Mindig én voltam az a személy, aki a tápláléklánc csúcsán helyezkedik el, aki irányítja a dolgok menetét, aki mindig minden lépését előre tudja. Most mégis egy olyan helyzetben találom magam, amikor nem tudom, mi fog történni a következő percekben. Soha nem hagytam, hogy mások irányítsanak, egyedül az apám volt, aki ezt meg tudta tenni velem, és nehezen viselem az ilyen szituációkat, ami most történik.
Ez mellett azonban mindig is bírtam a rizikós élethelyzeteket. Az életem, a munkám, a család által utasított feladatok közben megismertem egy kicsit más, kicsit sötétebb, kaotikusabb világot, mint amire egyébként vágytam, és amit az egyszeri emberek megélnek. Már annyi adrenalinbomba érte a szervezetemet az évek során, ami egy átlagos ember életében talán egyszer történik meg.
Talán ezért is van az, hogy nem vagyok egy egyszerű eset, engem nem lehet irányítani, és talán ezért van az, hogy minden haragom, minden dühöm ellenére, egy kicsit tetszik is ez az állapot, amit a másik fél előidézett.
Mindig is mondták a bátyáim, hogy azok az emberek, akikhez valami közöm lesz, nem fognak hálálkodni a mindenhatónak, hogy velem találták magukat szemben. Van egy olyan érzésem, hogy ez a bíró most pontosan ugyanezt érzi.
Talán azt gondolta, hogy megvádol, aztán megzsarol, én pedig inni fogom minden szavát és ugrani fogok minden utasítására a félelem miatt.
Igazából nem félek tőle és azzal is tisztában vagyok, hogy ha nekem és a családoknak bármi bajunk származik a fenyegetései miatt, akkor azt ő is nagyon meg fogja érezni a saját bőrén. Viszont a tudat, hogy valaki rájött és rávilágított a legféltettebb titkomra, egyáltalán nem kellemes érzés. Egyetlen szavával képes lenne megváltoztatni az egész életemet, és akármennyire is bátor vagyok, ezt nem kellene félvállról venni.
- Ami azt illeti nincs is szükségem a TE bókjaidra - felelem ridegen, hogy értse, itt nem is arról van szó, hogy nem hiszem el a nyáltól nedves szavait, hanem arról, hogy azzal, amiket mond, nem jut jobban előre. - Akkor tartsd meg azoknak, akiknek jelentenek is valamit!
- Rólad a véleményem? Szerinted van olyan univerzum, ahol ez megváltozhatna? - kérdezem hihetetlenkedve és megjátszott csodálkozó tekintettel. - De miért is érdekel a véleményem? Hiszen az imént mondtad, hogy neked csak a te elégedettséget számít.
A szövegelése arról, miszerint őt nem érdekli, hogy ki vagyok, milyen vagyok, mit csinálok hétköznapjaimon, hogy mit szeretek és mit nem, egyáltalán nem bántóak számomra, hiszen ezzel én is pont így vagyok, sőt, legszívesebben itt se lennék. Habár az egy másik jó kérdés, hogy akkor miért vagyok még mindig itt?
Tisztában vagyok vele, hogy nem sértegetni akar, ő csak szimplán ilyen ember, aki csak magával törődik, akinek nincsenek érzései, csak elveszi, amit akar...Jómagam is ismeretem ilyen embereket, csak akkor valahol a másik oldalon álltam.
Talán pontosan ő az, aki jól csinálja a dolgokat, hiszen én mindig jó ember akartam lenni, és mire mentem vele?
Az mellett, hogy ami az anyagiakat, ami a státuszt illeti, mindenem megvan, nincs egy normális emberi kapcsolatom a hülye titkaim miatt.
A kollégáimhoz sose kerülhetek igazán közel, hiszen mindig ott lesz bennem az érzés, hogy ha kiderül, hogy ki vagyok, és miért vagyok köztük, megvetnének. Egy rendes pasim se lehet, szintén ilyesmi okokból, hiszen ki lenne az az idióta, aki szerepet akarna vállalni a manhattani elit maffia fejének életében?
- Azt azért nem mondanám, hogy ezt mástól nem kaphatom vagy kaptam már meg - reagálok csak ennyit szavaira, amikor elhallgat, és tovább folytatja testem bámulását. Talán zavarban kellene éreznem magam, mégsem érzek ilyesmit egyáltalán. Az évek alatt már megtanultam, hogy az embereknek a legrosszabb az, ha elvesszük tőlük, amire a legjobban vágynak.
Látom az arckifejezésén, hogy egy kicsit megváltozik, amikor azt hallja tőlem, hogy talán mégis van arra esély, amit szeretne, de előtte szükségem van a megerősítésére, valami biztosítékra, hogy nincs értelme engem beárulnia.
- Annyi idő nem is biztos, hogy létezik a világon - jegyzem meg halkan, amikor ő is belátja, hogy idő kell ahhoz, hogy megbízzak benne. Viszont én nem hinném, hogy valaha is meg tudnék benne bízni. Ez a pasi egy rohadék.
Bárki, aki ebben a szobában tartózkodna, könnyen megállapítaná, hogy ez a férfi rengeteget beszél, talán túl sokat is. Én egy olyan világból érkeztem, ahol az emberek tudják, hogy a sok beszéd nem mindig célravezető.
Azt is látom rajta, hogy mindenáron le akarja rólam beszélni a bugyit, próbálna meggyőzni, hogy ez az egész kényszeredett helyzet nekem is örömöt fog okozni, de én ebben egyáltalán nem hiszek...Pontosabban egészen addig, amíg nem érkezik el a mondandója végére.
Szavaival nagyon is belém talál, habár ezt soha se vallanám be se neki, se másnak, de hangosan még saját magamnak sem
Valóban nem vagyok olyan, mint a többi lány, makacs vagyok, szenvedélyes, valami különlegesre vágyom. Sokszor csak annyit szeretnék, hogy ne kelljen titkolóznom, hogy olyannak és annak fogadjanak el, amilyen vagyok. Hogy ne kérdezősködjenek, ne vonjanak kérdőre, ne kelljen magyarázkodnom és hazudoznom, hogy éppen hol vagyok és mit csinálok.
- Nekem csak egy dolog kell tőled, méghozzá, hogy tartsd a szádat. Akármit is teszek, ha megadom, amit kérsz, az kizárólag azért lesz - mondom őszinte tekintettel a szemébe nézve, és eszem ágában sincs neki bevallani, hogy talán egy hangyányit még nekem is bejön ez a körülmény.
Az imént említett életvitelem miatt az utóbbi időben nem igazán foglalkoztam férfiakkal, hiszen olykor nincs nappalom és éjjelem sem, ahogy a kettős életemen közt próbálok ingázni. Szóval nyilvánvaló, hogy rám is rám férne egy kiadós dugás, viszont azt nem szeretem, ha fenyegetnek és kényszerítenek.
Azt viszont elhiheti, hogy ő se fogja saját magát sosem úgy látni, ahogy én látom őt!

Amikor ismét arra kér - ami nála nagy szó -, hogy tegyem el a fegyverem és vegyem le a kabátom, bólintok egyet, majd lassú kézmozdulattal visszacsúsztatom a pisztoly a fegyvertáskába, a kabátomat szintúgy lassan tolom le magamról, majd egy jó irányzott mozdulattal a legközelebbi ülőalkalmatosságra dobom miközben kihívóan tartom vele a szemkontaktust. Még véletlenül se a fogasra akasztom, ahogy azt ő elvárta.
Közelebb lépek hozzá, majd határozottan megragadom jobb kezét és az íróasztalánál levő székhez vezetem, ahová határozottan rálököm, persze nem annyira, hogy összeverje magát.
Azután elé állok és felé fordulva az ölébe ülök, miközben egy kicsit engedek nyakkendőjének szorításán.
- Tudod, ... - kezdek bele halkan mialatt hirtelen felállok az ülésből, megkerülöm a széket és a háta mögé lopózva nyakához hajolok. Ajkaimat lassú, kínzó tempóval vezetem fel egészen füléig, de csak éppen annyira érek hozzá, hogy libabőrös legyen érintésemtől  - ahogy mondtad is, nem vagyok egy egyszerű eset, és ez mellett én is szeretem az extrém helyzeteket - folytatom miközben megragadom jobb kézét és magamhoz vonom a szék támlája mögé. Gyors mozdulatokkal előszedem a rendőrbilincsem és egy szakavatott mozdulattal kezére csatolom, majd ugyanígy teszek a másik kezével is. Ha engedi, hogy irányítsam, könnyű dolgom van, ha pedig ellenkezik, akkor kénytelen vagyok egy kicsit durvább módon dolgozni.
Amikor megvagyok a bilincseléssel és olyan módon helyezkedik el a székben, hogy még véletlenül se tudja kezét átemelni a szék támláján, akkor ismét szembe kerülök vele és hirtelen felpattanok az asztalára a számítógép mellé. Az sem érdekel, ha fontos papírok vannak rajta, én akkor is oda ülök, aztán két kezemet hátam mögé támasztom, mintha éppen napozni készülnék.
- Ahogy mondtam, egyáltalán nem bízok benned, viszont most egy olyan dologba másztál bele, ami teljesen tönkreteheti a családomat - komolyodik el arcom miközben belegondolok abba, mi történne, ha valóban beárulna a rendőrségnél.
- Jensen - szólítom most meg először a keresztnevén, ha már őt is megtette -, kérlek, navigálj a gépeden, hogy hol is vannak a rólam szerzett mocskos adataid. Mondd el, hol kell kitörölnöm, és hogy tudom leállítani a biztonsági kapcsolódat! - szavaim kérésnek hangzanak, de most inkább utasítok. - Ha ezt megteszed, ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.- Hiszen azzal is tisztában vagyok, hogy hiába törlöm a bizonyítékokat, ő tud rólam és bármikor köphet.
- A másik opció, hogy most idehívom a hackerem, aki ezt elintézi a segítséged nélkül, de félő, hogy ő koránt sem olyan kedves, mint én - kacsintok rá, majd megengedek magamnak egy halvány, pajkos mosolyt is.

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Őszintén azt hittem, hogy innen majd könnyebben mozdulnak a dolgok előre, de néha viszont azt kell hinnem, hogy Robertnek van igaza, mert: vannak olyan helyzetek, amikor az agresszió az egyetlen megoldás. Valahogy mégsem áll szándékomban ezt megfogadni, legalább is próbálom mellőzni a fizikai agressziót.
Nem gondolom, hogy nagy jelentősége lenne azon elszólásomnak, amikor kijelentem, hogy nem szokásom a színjáték, de úgy tűnik, hogy ő igen.
Az erre való reakcióján első körben magamban ledöbbenek, aztán meglepődök, elszörnyedek, míg végül utolér a keserű felismerés. Persze vagyok már annyira jó az érzelmek elrejtésében, hogy ez a hullám nem látható rajtam.
Pár perc erejéig még azt is eléri, hogy lefagyjak és belém fojtsa a szót, pedig az nem a legkönnyebb dolog.
Teljes mértékben igaza van, valóban az egész életem egy színjáték, de én mégis próbálok benne találni olyan élményeket és olyan pillanatokat, ahol önmagam lehetek, ahol nem lépem át azt a bizonyos határt, és ezért is érzem jogosnak és őszintének az előbbi határozott kijelentésemet. Pontosan ennek köszönheti most ő is, hogy még él és nem valamelyik folyó mélyén rothad. Ő viszont ezt nem, hogy megköszönné, hanem még kritizálja is az életmódomat.
- Ahhoz képest, hogy nem érdekel az életem, elég jól belemerültél - állapítom aztán csak meg még mindig egy kicsit színtelen hangon a blokkolástól. Meg amúgy is mi köze van hozzá, hogy iszogatok-e a kollégákkal vagy sem? Az már megint egy másik dolog, hogy sosem kedveltem a kedves mosolyú srácokat, de ez nem tartozik ide.
- Ha olyan okos vagy, azt is tudnád, hogyan és mire értettem a színjátékot, de egyébként meg nem érdekel, mit gondolsz rólam - teszem hozzá hideg tekintettel, mert már valóban eljutottam egy olyan szintre, hogy nem érdekel semmi, csak, hogy megszerezzem, amit akarok. Nem mellékesen most nem is kis dologról van szó.
Azt meg végképp nem fogom neki magyarázgatni, hogy nem önszántamból élek úgy, ahogy élek, hogy tőlem is tulajdonképpen elvették az álmomat. Persze, könnyű azt mondani, hogy mi válasszuk a sorsunkat, mi felelünk a saját élünkért, de előbb bele kell születni egy ilyen bölcsőbe, és akkor beszélni a szabadulási lehetőségekről.
- Igen, dönthettél volna, de ha nem lennél egy ekkora perverz barom, akkor nyilván nem is nyomozol utánam. Szóval, te nem is akartál beköpni, csupán meg akartál zsarolni. Csak azt nem hitted, hogy ilyen nehezen megy majd - állapítom meg én is saját véleményemet, akikor ő is elmondja rólam a sajátját. - Ja, élvezed, ahogy irányítasz másokat, pontosabban irányítanál...
Meglep, hogy azt látom, valami mintha átkattant volna nála, és ez előbbi bizonytalanság átvált valami karakánabb és diktatórikus hadviselésbe.
- Ó, nem fogom - nyílnak tágra a szemeim miközben nagyképűen elmosolyodok, amikor azt mondja, hogy tőle nyugodtan hívjam a hackert, majd gondosan ecsetelgetni kezdi az épület biztonsági rendszerének részleteit. Persze, ezzel is csak hatni akar rám, meg akar félemlíteni, el szeretne bizonytalanítani.
- Ugye, tisztában vagy azzal, hogy egy számítógépzseni otthon ülve is fel tudja törni a gépedet? - emelem fel szemöldököm kicsit lenézően. Hát mit gondolt, hogy valami pancsert "alkalmaz" a családom, vagy az ország egyik legnagyobb mesterét?
- De, ha ide jönne, ugye, azt is tudod, hogy ezeket a szép kis rendszereket, amiket felsoroltál, szintén meg lehet babrálni ugyanonnan?  - kérdezem fejemet rázogatva. Azt hitte, hogy most elkapott, de azt hiszem, még midig nincs tisztában azzal, hogy kivel sodorta össze a sors balkeze.
- Úgy gondolom, túl sok akciófilmet nézel. Ha meg akarlak ölni, akkor csak egyszerűen lepuffantalak, de ha akartam volna, akkor azt már rég megtettem volna - magyarázok miközben fejemmel még mindig az oldalamhoz erősített fegyvertok felé biccentek.
Viszont, amikor elkezd kiabálni rám, egy kicsit dühbe gurulok, hiszen nem szokásom eltűrni, hogy valaki ilyen stílusban beszéljen velem. Most egy kicsit még bánom is, hogy nem eresztettem bele egy golyót nemrégiben, mondjuk a térdébe.
- Azt teszem éppen, bíró úr, mert maga kényszerít rá! - emelem meg én is a hangom egy kicsit, habár koránt sem olyan a stílusom, mint az övé. Nyilvánvaló, hogy ő idegesebb is nálam.
- Kettőnk közül, még mindig nem én vagyok a rosszfiú, rémlik? Nem én hívtam ide a másikat, holmi aljas indokkal, vádoltam meg, zsaroltam meg, csupán azért, hogy megkeféljem, szóval nem kellene áldozatnak beállítani magad. Csodálkozol, hogy ide jutottunk? Csodálkozol, hogy védem magam? - osztom most ki egy kicsit harsányabban őt, mert rohadtul bosszant, hogy még ő az, aki kikéri magának a dolgokat, majd figyelmemet most mér végleg a telefonomnak szentelem, és megpróbálom elérni Crypto-t.



-  Brooke? - pár csengés után már meg is hallom az ismerős, mély hangot a vonal túlsó végén.
- Crypto, lenne egy kis munkám a számodra, most rögtön. Ráérsz?
- Egy Hamiltonnak bármikor, tudod. Mondd, mi kell?
- Be kellene törnöd egy gépbe.
- Igen? Hova, bogaram?
- Egy hivatali számítógépről lenne szó. Konkrétan egy állami bíró gépébe a bíróságon. Jensen Stockton a neve - pillantok egy pillanatra a még székhez bilincselt emberre, majd elsétálok az ajtóig, hogy megnézzem az iroda ajtaján levő számot és átadjam a hackernek. - Le kell innen törölnöd mindent, amit velem és a családdal kapcsolatban találsz minél gyorsabban!Ide kell jönnöd hozzá, vagy megoldod a helyedről?
- Brooke, mi a faszba keveredtél? De nyilván megoldom, ismersz.
- Az most nem lényeg, majd elmondom, a lényeg, hogy most azonnal neki kell látnod, hogy ne tudjanak zsarolni az anyagokkal, amiből kiderül az igazi személyazonosságom!
- Állítólag tizenhat karakteres a jelszava, de szerintem hazudik - húzom gúnyos mosolyra a számat és pillantok ismét Stocktonra.
- Rendben, azonnal nekiállok.
- Ja, és Crypto, van még valami. Állítólag a pasas egy biztonsági kapcsolót is aktivált, ami önműködősen továbbítja az anyagokat a hivatalos személyeknek, ha valami baja lesz...
- Mi az? Megölted?
- Még nem. Szóval, ha valami baja lenne a pasasnak, akkor kiderül rólam minden. Tudod,mit jelent ez. Mennyi idő ez?
- Azt azonnal nem tudom megmondani, amíg nem láttam a computer védelmi rendszerét, de hívlak, amint megtudok valami pontosat...



Miután bontja a vonalat, újfent érzem a vérereimben áramló adrenalint és fülemben hallom a szívem egyre hevesebb zakatolását. Most minden perc számít, ha ez a majom igazat mondott. Az ablakhoz sétálok, és miközben idegesen kocogtatom rajta körmeimet a New York-is éjszakát szemlélem. Hogy keveredhettem ilyen helyzetbe??

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Őszintén azt hittem, hogy innen majd könnyebben mozdulnak a dolgok előre, de néha viszont azt kell hinnem, hogy Robertnek van igaza, mert: vannak olyan helyzetek, amikor az agresszió az egyetlen megoldás. Valahogy mégsem áll szándékomban ezt megfogadni, legalább is próbálom mellőzni a fizikai agressziót.
Nem gondolom, hogy nagy jelentősége lenne azon elszólásomnak, amikor kijelentem, hogy nem szokásom a színjáték, de úgy tűnik, hogy ő igen.
Az erre való reakcióján első körben magamban ledöbbenek, aztán meglepődök, elszörnyedek, míg végül utolér a keserű felismerés. Persze vagyok már annyira jó az érzelmek elrejtésében, hogy ez a hullám nem látható rajtam.
Pár perc erejéig még azt is eléri, hogy lefagyjak és belém fojtsa a szót, pedig az nem a legkönnyebb dolog.
Teljes mértékben igaza van, valóban az egész életem egy színjáték, de én mégis próbálok benne találni olyan élményeket és olyan pillanatokat, ahol önmagam lehetek, ahol nem lépem át azt a bizonyos határt, és ezért is érzem jogosnak és őszintének az előbbi határozott kijelentésemet. Pontosan ennek köszönheti most ő is, hogy még él és nem valamelyik folyó mélyén rothad. Ő viszont ezt nem, hogy megköszönné, hanem még kritizálja is az életmódomat.
- Ahhoz képest, hogy nem érdekel az életem, elég jól belemerültél - állapítom aztán csak meg még mindig egy kicsit színtelen hangon a blokkolástól. Meg amúgy is mi köze van hozzá, hogy iszogatok-e a kollégákkal vagy sem? Az már megint egy másik dolog, hogy sosem kedveltem a kedves mosolyú srácokat, de ez nem tartozik ide.
- Ha olyan okos vagy, azt is tudnád, hogyan és mire értettem a színjátékot, de egyébként meg nem érdekel, mit gondolsz rólam - teszem hozzá hideg tekintettel, mert már valóban eljutottam egy olyan szintre, hogy nem érdekel semmi, csak, hogy megszerezzem, amit akarok. Nem mellékesen most nem is kis dologról van szó.
Azt meg végképp nem fogom neki magyarázgatni, hogy nem önszántamból élek úgy, ahogy élek, hogy tőlem is tulajdonképpen elvették az álmomat. Persze, könnyű azt mondani, hogy mi válasszuk a sorsunkat, mi felelünk a saját élünkért, de előbb bele kell születni egy ilyen bölcsőbe, és akkor beszélni a szabadulási lehetőségekről.
- Igen, dönthettél volna, de ha nem lennél egy ekkora perverz barom, akkor nyilván nem is nyomozol utánam. Szóval, te nem is akartál beköpni, csupán meg akartál zsarolni. Csak azt nem hitted, hogy ilyen nehezen megy majd - állapítom meg én is saját véleményemet, akikor ő is elmondja rólam a sajátját. - Ja, élvezed, ahogy irányítasz másokat, pontosabban irányítanál...
Meglep, hogy azt látom, valami mintha átkattant volna nála, és ez előbbi bizonytalanság átvált valami karakánabb és diktatórikus hadviselésbe.
- Ó, nem fogom - nyílnak tágra a szemeim miközben nagyképűen elmosolyodok, amikor azt mondja, hogy tőle nyugodtan hívjam a hackert, majd gondosan ecsetelgetni kezdi az épület biztonsági rendszerének részleteit. Persze, ezzel is csak hatni akar rám, meg akar félemlíteni, el szeretne bizonytalanítani.
- Ugye, tisztában vagy azzal, hogy egy számítógépzseni otthon ülve is fel tudja törni a gépedet? - emelem fel szemöldököm kicsit lenézően. Hát mit gondolt, hogy valami pancsert "alkalmaz" a családom, vagy az ország egyik legnagyobb mesterét?
- De, ha ide jönne, ugye, azt is tudod, hogy ezeket a szép kis rendszereket, amiket felsoroltál, szintén meg lehet babrálni ugyanonnan?  - kérdezem fejemet rázogatva. Azt hitte, hogy most elkapott, de azt hiszem, még midig nincs tisztában azzal, hogy kivel sodorta össze a sors balkeze.
- Úgy gondolom, túl sok akciófilmet nézel. Ha meg akarlak ölni, akkor csak egyszerűen lepuffantalak, de ha akartam volna, akkor azt már rég megtettem volna - magyarázok miközben fejemmel még mindig az oldalamhoz erősített fegyvertok felé biccentek.
Viszont, amikor elkezd kiabálni rám, egy kicsit dühbe gurulok, hiszen nem szokásom eltűrni, hogy valaki ilyen stílusban beszéljen velem. Most egy kicsit még bánom is, hogy nem eresztettem bele egy golyót nemrégiben, mondjuk a térdébe.
- Azt teszem éppen, bíró úr, mert maga kényszerít rá! - emelem meg én is a hangom egy kicsit, habár koránt sem olyan a stílusom, mint az övé. Nyilvánvaló, hogy ő idegesebb is nálam.
- Kettőnk közül, még mindig nem én vagyok a rosszfiú, rémlik? Nem én hívtam ide a másikat, holmi aljas indokkal, vádoltam meg, zsaroltam meg, csupán azért, hogy megkeféljem, szóval nem kellene áldozatnak beállítani magad. Csodálkozol, hogy ide jutottunk? Csodálkozol, hogy védem magam? - osztom most ki egy kicsit harsányabban őt, mert rohadtul bosszant, hogy még ő az, aki kikéri magának a dolgokat, majd figyelmemet most mér végleg a telefonomnak szentelem, és megpróbálom elérni Crypto-t.



-  Brooke? - pár csengés után már meg is hallom az ismerős, mély hangot a vonal túlsó végén.
- Crypto, lenne egy kis munkám a számodra, most rögtön. Ráérsz?
- Egy Hamiltonnak bármikor, tudod. Mondd, mi kell?
- Be kellene törnöd egy gépbe.
- Igen? Hova, bogaram?
- Egy hivatali számítógépről lenne szó. Konkrétan egy állami bíró gépébe a bíróságon. Jensen Stockton a neve - pillantok egy pillanatra a még székhez bilincselt emberre, majd elsétálok az ajtóig, hogy megnézzem az iroda ajtaján levő számot és átadjam a hackernek. - Le kell innen törölnöd mindent, amit velem és a családdal kapcsolatban találsz minél gyorsabban!Ide kell jönnöd hozzá, vagy megoldod a helyedről?
- Brooke, mi a faszba keveredtél? De nyilván megoldom, ismersz.
- Az most nem lényeg, majd elmondom, a lényeg, hogy most azonnal neki kell látnod, hogy ne tudjanak zsarolni az anyagokkal, amiből kiderül az igazi személyazonosságom!
- Állítólag tizenhat karakteres a jelszava, de szerintem hazudik - húzom gúnyos mosolyra a számat és pillantok ismét Stocktonra.
- Rendben, azonnal nekiállok.
- Ja, és Crypto, van még valami. Állítólag a pasas egy biztonsági kapcsolót is aktivált, ami önműködősen továbbítja az anyagokat a hivatalos személyeknek, ha valami baja lesz...
- Mi az? Megölted?
- Még nem. Szóval, ha valami baja lenne a pasasnak, akkor kiderül rólam minden. Tudod,mit jelent ez. Mennyi idő ez?
- Azt azonnal nem tudom megmondani, amíg nem láttam a computer védelmi rendszerét, de hívlak, amint megtudok valami pontosat...



Miután bontja a vonalat, újfent érzem a vérereimben áramló adrenalint és fülemben hallom a szívem egyre hevesebb zakatolását. Most minden perc számít, ha ez a majom igazat mondott. Az ablakhoz sétálok, és miközben idegesen kocogtatom rajta körmeimet a New York-is éjszakát szemlélem. Hogy keveredhettem ilyen helyzetbe??

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt

Idézet szövege, vagy információk helye, ismétlem, idézet szövege, vagy információk helye ez itt