Már 12 éve annak, hogy először találkoztunk Hasonló korúak voltunk, de te jóval magasabb minőségben éltél, mint év valaha is fogok. A családod éppen súrolja a New York-i elit alját, mégse vagytok középosztályba sorolhatóak. Téged határozottan elkényeztettek, kevesen kapnak a húszas éveik elején saját lakást, autót a szüleiktől, téged mégis aranytálcán szolgáltak ki. Cserébe csak azt kérték, hogy tanulj, amit természetesen nem tettél meg. Téged sokkal jobban vonzott az alvilági lét, ahogyan én tudom már a középiskolában is előszeretettel éltél mindenféle szerekkel. Részben a gyógyszerfüggőségem is neked köszönhetem.

Szóval egy klubban találkoztunk, és még aznap este a lakásodon kötöttem ki. És ugyan nem volt szó többről, de elkezdtünk összejárogatni, szigorúan mindig csak a te lakásodra. Hamar kiderült, hogy a személyiségünk túlzottan hasonló, habár mindig megvoltak köztünk a kisebb súrlódások. Ezt főként az egód és az érzéketlen viselkedésed okozta. És ilyenkor bármennyire is meg tudtál sérteni, mindig visszagaloppoztam hozzád, mert szükségem volt valaki szeretetére, és habár ezt őszintén sose kaptam meg tőled, teljesen rád függtem. Évekig laktam nálad, és sose érdekelt, hogy kit hozol fel, csak az számított, hogy velem is foglalkozz. Ezt közel 5 évig csináltuk így. Én voltam a bejárónőd, a szakácsod, a kellék barátnőd, aki bármit is mondtál egyetértett veled.- Habár sose találkoztam egy rokonoddal se, valószínűleg még életükben nem hallották a nevemet se, éppen csak néhány barátoddal futottam össze, akivel muszáj volt. Ha valahova elmentél, akkor se hívtál magaddal, én többnyire a lakásban töltöttem az időmet a pirulákkal, amiket szereztél nekem.  De te sose árultál drogot, az számodra aljamunka lett volna.

És hogy ért véget az ideálisnak tűnő kapcsolatunk? Terhes lettem. Te pedig a hátad közepére se akartál egy gyereket, így teljesen kiborultál, mikor közöltem, hogy nem vagyok hajlandó elvetetni. Ez volt az első, hogy ténylegesen nemet mondtam neked. Te pedig nem tudtad kezelni, végletekig elmenve fenyegetőztél. Először csak a gyereket akartad megölni, aztán már az én halálom is felsejlett a szavaidban. A bennem élő dac, pedig erősebb volt, így mikor másnap elmentél -, ki tudja hova – összepakoltam a cuccaim és se szó se beszéd, leléptem. Még egy feclit se hagytam, úgy gondoltam nem érdemelsz ennyi tiszteletet. A fiúnk már 6 éves, te pedig sose találkoztál vele, ahogy velem se azóta. Nem kerestél, mintha sose lettünk volna egymásnak.

De úgy tűnik a kapcsolataidon keresztül kiszimatoltad, hogy valami nincsen rendben. Hogy a fiúnk, újabban egy gyermekotthonban él, vagy hogy a bérelt lakásom falán tenyésző penész kezdi eltörölni a maradék épp eszemet is. Vagy talán az nem tetszett, hogy nem hozzád rohanok segítségért? Vagy hogy rendszeresen visszaélek a neveddel? Mi az indokod arra, hogy egyik napról a másikra feltűnsz az életemben, és bekopogtatsz a lepukkant albérletembe? Mert kétlem, hogy az apai szeretet vonzana. Mi az indítékod?


Nem ragaszkodom se névhez, se PB-hez, ezekre csak azért volt szükség, hogy valahogy beszélni tudjak a karakterről. Lauren ET-jében is találsz némi említést a múlt második felénél Jacksonról, esetleg azt olvasd el. Várom a felbukkanásod.