Elérkezett az én időm. Be kell szerveztetnem magam az alvilág kutyái közé. Nehéz dolgom van, ezt most tudom. Jelenleg az autóversenyzés foglalkoztat, az időpont megvan, igen ám de majdnem ugyanarra az időre kaptam belépést a nagykutyához. Csak fél órával későbbre. Így a haveromat, aki egyben tartozik is, Jo-Jo-t bérlem fel a versenyautóm meglovaglására. Egymagasak vagyunk. Átadom neki az irataimat, a felszerelésemet, a ruháimat, amikkel majd a papírok elrendezése után már rajtolhat is. Mindez talán 15 percet ha igénybe fog venni neki. Elmondtam, hogy kire kell figyelnie, melyik versenytársára és hogy az milyen csalással fog érvényesülni. A saját technikámat is felvetettem, hogy mikor gyorsítson, merre előzőn, vagy mikor lassítson. Sikeres regisztráción esett túl, így a kocsimba is beleült, átnézte a dolgokat, de persze az arcába húzott baseballsapkától nem látták a személyét. Itt mondjuk az igazolvány volt a számot tevő leginkább. A mobilomat nem adtam át a srácnak, kikapcsoltam, kiszedtem belőle a simet és a táska mélyére tettem, amit magammal cipeltem. Volt benne pár dolog, ami kellett. Kések, autólopáshoz szükséges eszközök, csavarhúzók, bicska, fogók, villáskulcs készlet. Mindre szükségem van, szóval azzal pattanok meg a verseny helyszínéről. Nem érdekel a bátyám sem, hogy azt sem tudja lassan egy hete hogy hol járok, hiszen nem jelentkeztem. Cindy jelenléte, az ismerős arca és a testbeszéde, mely Maisire emlékeztet, túl sok fájdalmat és pofont osztott. Ráadásul a haláláért én vagyok a felelős és attól hogy találkoztunk egy őrült pillanatban, nem oldódnak meg a problémák. Csak többet generáltunk. És ez csak elviselhetetlenné teszi az egész további találkozóinkat. Nem volt azóta, hiszen ha csak belegondolok ebbe az egészbe, ólomszerű súlyként vándorol végig a gerincem mentén a fájdalom. Nem tettem magam még túl rajta. Ennyi az egész.  
Amiről fogalmam sincs, hogy a verseny elkezdődött és utána a tizedik percben az autóm hatalmasat ütközött három másik autóval, akik beleszaladtak, az oldalára borult többször is, hatalmas károkat szenvedett ezáltal. A felismerhetetlenségis roncsolódott. Majd lesodródott és fának ütközve berobbant. A tűzoltókat, a rendőrséget és a mentőket értesítették.  
A helyet már jóval elhagytam, autót kellett szereznem, hiszen a várostól jó pár km-re tettük a verseny székhelyét. Manhattant New Jerseyvel összekötő North 129-es útig sétáltam, csupán 5 km-t, míg elértem egy rég nem használt cirkusz közelébe. Fullra nem érdekelt a dolog, de a rendszám nélküli vöröses autó már annál inkább tűzbe hozott. Nem akartam vissza gyalogolni a városba, több idő, ráadásul nem Manhattenbe van dolgom. Kicsit messzebb. Körül jártam az autót, a cirkuszt is figyeltem, de se mozgás, se hangok, se fények nem jelezték, hogy lenne itt valaki. Sötétedik, szóval cselekedtem. A kormányfelőli oldalra léptem, az üveget onnan erővel és erőszakkal betörtem, kinyitottam a zárt autót, majd beültem. Nem kellett senkinek sem magyaráznia, hogyan kell egy slusszkulcs nélküli autókat elindítani. A műszerfal alatt intéztem a kábeleket, aztán az autó fel is röffent.  

//Öltözet//

Nem. Kurvára nem számítottam arra, hogy itt a semmi közepén lesz valami élhető mozgás. Így a tekintetem is nagyra nyílt, mikor megszólítottak majd ki is rántottak a tevékenységem közepén. Felhorkantam mélyről ekkor. Felugrottam volna a földről, hogy bemossak neki, mikor gyorsabbnak bizonyult és a botjával fejbe vágott. Pár másodpercre kizökkentett ezzel, a látásom is homályosabb lett, ám ahogy rántott, úgy ellenkeztem magam is, hiszen nem féltem egy szarrágótól. Ugyan! Félni? Az mi? Igaz, ami igaz. Előnyben volt, hazai pályán robogott, ráadásul övé volt a meglepetés ereje is. Nem tudtam ekkor még megnézni magamnak miféle vagy kifélével akadt dolgom. Tekintetem egyből kutakodott, ám egyből érdekesebb dolgot nem fedeztem fel, így rámartam a karjára, hogy szembe húzzam magammal, hogy bemossak neki. Helyette mellkason vágott, melytől bent maradt a levegőm egy pillanatra. Fázis késéssel reagáltam a szavaira, ám nem adtam meg a választ számára. Semmire sem. A bátyáimnak sem szoktam megadni ezt a tiszteletet.  A padlóra taszajtott, majd kutyákat uszított rám. Nem voltam pánikolós, sosem féltem állatoktól, most sem rémültem halálra három veszettől. Sőt. Az egyiket pofán is csaptam ököllel, de a fickó jelzésére megálltak mindennemű támadásban. A tekintetem végig a fickón tartva álltam fel a földről, végig néztem rajta tetőtől talpig, majd az ő őrült vigyorát leutánoztam. Automatikusan. Én is tudok hasonlót. Ahogy az irányba bökött, nem érdekelt, szavai meg pláne nem. Rohadjon meg a jófejségével. Kezdte felpöccinteni a villogómat. Az pedig rossz ómen. Elfog járni a kezem az arcába... A kutyákra siklott a tekintetem, méregettek, parancsra vártak. Vajon ha mozdulok gyorsabban, az lesz amire gondolok? Vagy várjam meg mire készül az őrült? Válaszolnom kellene ezekre a szaros feltett kérdésekre, vagy elég ha kiröhögöm?  
- Közöd?! Cimbora... - köptem felé a szavakat lesújtó hangnemmel, nem érdekel az előnye, sem hogy három kutya van a seggében. A kocsit leszartam kié, csak az számított, hogy elcsórjam, magamévá tegyem és elhajtsak innét a megfelelő úti cél felé. Várat magára azt hiszem. Kártya került elő, keverni kezdte, lesújtó pillantást kapott érte, felszegett fejet. Én vagyok itt a valaki! Nem kellett a rohadt itala sem, a tekintetét figyeltem, a lapjait miképpen keveri, ahogy húzta az időt ezzel, a pumpa úgy ment fel bennem szépen lassan. Rossz arccal húzott újat egy kocsi miatt. Az asztalhoz ült le, a ruházata alapján az itteni góré lehet...tulajdonképpen ez egy üres cirkusz. Szóval annak a WC-nek a góréja lehet, senki másé. Figyeltem a kezeiben a lapokat, majd ahogy szétágazóan felnyíltak ott, szavaira összehúzott szemekkel ingattam a fejem. Mi van? Értettem, csak azt nem, hogy miért? Értelmét nem láttam. Fenyegetőzését nem vettem fel, hiszen nem maradok itt 2 percnél tovább, a tökömet érdekli kinek a fia borja ez itt szembe velem. Úgy tettem, mint aki valóban lapot akart előhúzni, közelebb léptem az asztalhoz, már majdnem magam is elhittem, hogy húzok egy kártyát tőle. De aztán megmarkoltam az asztalt és szó szerint ráborítottam azt. Még egy rúgást is mértem rá, hogy azzal foglalkozzon, ne velem. Az sem érdekelt, ha feldőlt a székkel és ráesett az asztal. A befele jövő kijárat felé vettem az iramot.  
- Rohadj meg a kártyáiddal együtt! Nő kell neked seggfejkém, nem kártyázó partner! - kiáltottam visszafelé futás közben, a vigyorom szélesedni kezdett, a kutyák se érdekeltek, a kocsit akartam és csak elakartam lépni. Dolgom volt. Nem akadályozhatott meg benne egy üres fejű idióta. Nem akartam sem rendőrt hívni, sem mást, hiszen ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Minennap találkozok idiótákkal. Ez sem különb!  



//Öltözet//

Nem számítottam arra, hogy majd még fegyver is eldörren majd. Túlságosan arra összpontosítottam, hogy a kocsiját lopjam végre el és mehessek a megbeszélt helyre. Ez tűnt akkor ott a legfontosabbnak. Ám ahogy a lövés horderejét megérzem a vádlimban, úgy csuklok össze egy elfolytott káromkodással, már nyúlnék hátra, hogy elszorítsam a vérzést, mikor az újabb lövés is elér, ahogy amaz közelebb lépdelt. A tenyeremet lőtte át, azzal együtt a kézfejemet. A sértetlen kezemmel ragadtam meg a sérültet. Húztam magamhoz, hogy a felsőm is némi segítséget adjon a vér elszorításában. Már épp hangot is akartam felé köpni, valami agresszív bunkó stílusban, mikor aztán a lábamba bökött valamit, amire még a testem ragált is pár rángással. A nyálam kifolyt, a tekintetem kissé fenakadt. A fickó felrántott a földről, majd az előbb felborított asztalhoz cibált, ahova aztán nekitaszajtott. Reccsent. Csak nem tudom mi. Az én csontom, vagy az asztal lapja ketté. Ám ahogy valamit a hátamra vágott, felnyögtem, végül a hátamra ráncigált és egy botot vagy olyasmit dugott a számba. A tekintetem hűvös volt, nem voltam valami félős fajta egyén. Kiölték már belőlem. Több ízben keveredtem már veszélybe, hogy aggasszon a saját testi épségem. Ám nem számítottam arra, hogy valaki épp a kocsija miatt fogást talál rajtam. Nem sokáig, legalábbis remélem, hiszen a legtöbb helyzetben mindig akad előnyöm. Hogy most akad majd, nem tudom. Ő volt otthoni terepen. Felrántott a földről, kést dugott a számba, majd bocsánatkérést akart kicsikarni belőlem. Elvigyorodtam, kicsúszott egy haha...Azonban a tekintetem az övét hűen tükrözte. Ugyanolyan lélektükrök voltak, ugyanazt sugalták, mint az övéi.  
- Úgy érzed, hogy bocsánatkéréssel tartozom? - elkomorodott a képem. Fájdalom ült lassan az arcberendezésemre. - Felőlem ezt annak is veheted... - ha szemmel ölni lehetne, már rég nem élne. Már akkor, mikor a kocsiban meglepett. Mástól meg a magam büszkesége miatt sem fogok segítséget kérni.


//Öltözet//

Egy bocsánatkéréssel nem lehetne elrendezni semmit, nálam sem így működnek a dolgok, mégis mindig ehhez nyúlok. Így megszívom általában, mint most is, szóval szívhatom, mint a torkosborz. Felránt a földről, elhúzom a fájdalomra a szám, lüktet, kiakar a helyéről szakadni, bizsereg, vérzik, összeszorítom az álkapcsom, vékony csíkká húzódik össze ajkam. Valamit ki kell találnom az eltűnésre, kinyírom a fickót, ellene fordítom a szaros trükkjeit. Szép gondolat, azonban a kivitelezéssel lehet gondok lesznek. Nem is kicsit, főleg miután a guruló fosba ültet és lekötöz a pókkal. Aztán már visz is valami elfuserált szart dúdolva. Fészkelődni kezdek, azonban a fájdalom mindenhonnan érződni kezd, a tenyerem átlőve, a golyó a lábamban... valahogy le kellene kopnom innen, míg nem késő. Ahogy fényeket kapcsol, úgy hunyom le a szemeimet, zavarnak a fények, de csak amíg hozzá nem szokik másodpercek alatt. Végül kinyitom azokat és végig mérek elég fürgén mindent... bár ne tettem volna. Óriáskerék...kirázott a hideg. Soha életemben nem szerettem, a kezeim ökölbe szorulnak, a vér kitolul a helyéről, fáj-fáj, de a haragom akkor is most elnyomja. Gyülölöm a bohócokat, most már azt is tudom, miért. Hát pont ezért, őrült mind! A figyelmem arra terelődik, amelyik pont a mi úti célunk. Kicsit meghökkenek, ez rá van írva az arcomra is. A látvány nem tetszik... de megállunk egy pillanatra, ez pedig némileg kizökkent. Valami után kutakodni kezdett, közben meg fészkelődtem, hogy szabadságra leljek, ám mivel idő előtt tért vissza, az édes szabadság elmaradt. Helyette maradt a fájdalom, ahogy ellátta a sebemet. Felüvöltöttem, a fájdalom kínoz, az meg még jobban, ahogy durvábban bánik a dolgokkal.  
- Menj a picsába! - durranok oda hevesen, fújtatva, mint aki épp most érkezett a maratonról, holott csak felszökött az adrenalin szintem. A tenyeremet sem szép szóval tette helyre, így ez a fájdalom elterelte arról a figyelmet, hogy eloldozott és a helyemre tett. Mire észbe kaptam, hogy némileg elmúlt egy röpke pillanatra a fájdalom...talán a rémület elüldözte, addigra már a dobozban voltam. A lakat is lezárult, majd szövegelni kezdett. Újab rúgkapálózás vette kezdetét, folyamatosan, hátha valami megadja magát, azon kívül, hogy a vér jobban kiserken a sérülésekből... ám amikor a véres fűrészt is előszedte...az tényleg vér? Száraz vér? Némileg elhallgattam és mozdulatlanságba fagytam.
Az csak rozsda.
- MEG A LÓSZART! ERESSZ EL!! - üvöltöttem rá hirtelen, akaratosan, a hisztérikus kirohanás most elmaradt. Helyette a srác fűrészelni kezdte a ládát. Figyeltem egy röpke darabig, majd kiút után figyeltem, újra rúgkapálni kezdtem, hátha hamarabb szabadulok, vagy esetleg megunja.  
- Eressz el! Őrült vagy ez stimm! Nem kell bizonygatni! Hidd el nem taszítalak le a rühes piadesztálodról! Rohadt életbe!  - hadartam ingerülten a dolgokat, kicsit sem tudtam józan fejjel neki esni a szavaimnak, dehát mit várt? De az éneklés sem segített...



//Öltözet//

Nagyon kis pont vagyok. Ahhoz, hogy átvegye bárki is a helyét a bűn világában, ahhoz nem elég pár verda lenyúlása. Nem mondod? Tisztában vagyok vele én is, nem kell a fejemhez dörgölnie senkinek sem. Se a bátyámnak, hogy letérítsen erről az útról, sem ennek a parádésnak, hogy rossz út felé tapogatóztam végig. Jól tudom, hogy mibe akartam bele vágni, jól tudom hol van az a pont, ahol már mélyebben megüthetem a bokám. Felordítok, ahogy a fűrésszel eléri a testemet, ahogy belém vág, de aztán elnyomom a káromkodással telített fájdalmas nyögést is. Nem viccelt! Ezért mennyi idő börtön járna neki? Főleg ahogy elnéztem nem az első alany vagyok? Nem egy-két év ez biztos. Én csak a kocsitolvajlásért kapnék 3 évet... ő emberölésért? 10-et megkapná. Mit tudok neki nyújtani, amiért életben tartana? A középső ujjam bőven megteszi seggfej! Semmit se adnék sem magamból, sem a szolgáltatásaimból...épp elég a lábnyom, amit itt hagyok. El fogok tűnni, vagy így vagy úgy. Ha megkell játszanom magam, akkor az lesz! Abbahagyta a fűrészelést, majd az újabb kérdése tényleg meglepett. Csatlós? Egy kis csicska, aki nyalja a szaros seggét és ugrál? Még mit nem! Még csak az kéne, eddig sem volt főnököm, eztán sem lesz akire hallgatnék... de... egy valamiért megérné! Hogy féltem-e? Volt bennem félsz persze, nem voltam még ilyen szorult helyzetben, szóval a dühkitörésem kicsit elvonult. A félelem annyiban látszódott csak meg hogy remegtem, bár az lehet hogy a cigihiányától volt. Fájdalmam volt, nem kicsi és ez miatt is a cigit akartam magamhoz venni. De leginkább egy kurva rendőrt hívnék. Mély levegőt vettem, felszisszentem egy újabb fájdalomhullámra, összeszorítottam a szemeim, majd újra szemkontaktust kerestem vele. Főlkeg hogy a lábbelimet kezdte el lehuzogatni rólam és az ujjaimhoz emelt egy kést. Egy tört? Tökömet sem érdekli mi az! Hideg, éle van és kurvára közel tartja a dolgaimhoz. Elhúztam a szám, miközben izegni kezdtem, hogy rálássak a dolgokra, de aztán jobban megéreztem a kellemetlen érzést. A kérdése azonban meglepett. Leszek-e a cinkosa? Értetlenül figyeltem, a szemöldököm is a homlokom közepére csúszott egy pillanat alatt. Naná hogy éreztem a hideg fémet, talán elrúgni és fejbe rúgni is megfeledkeztem...de hé. Akkor sosem leszek szabad... ő szeret vagdalózni, ha nem lenne a válaszom. Hát egyszer élünk, húzzuk magunkhoz a legegyszerűbb megoldást és...
- Bármit, hogy kiszabaduljak innen! - ez bőven felért egy igen, csatlakozok az őrült oldalra. Rosszabb mi lehet? Nem hazudtam, tényleg bármit megteszek, azért, hogy innen szabaduljak... még azt is hogy a képébe hazudjak a csatlakozást illetően...Ki lenne olyan marha aki csatlakozna hozzá? Megtartaná egyáltalán a szavát? Tartaná is magát hozzá? Az ilyenek nem. Én sem szoktam, szóval ebben tuti hasonlítunk. Érzem a melegséget végig folyni az új sérülésemen... kellemetlen feszülést hoz magával. Ez nem egy kicsi karcolás, nem egy kés által okozott sérülés...fűrészfogak okozta tépés...mélyre!  
- Kicsit ez azért kényelmetlen. Nem gondolkodtál el azon még hogy kipárnáztasd? - dobok fel egy tippet, hogy eltereljem rólam a figyelmét, úgyis egy újabb fájdalom nyilall az eddigiek mellé, egy még nagyobb a tenyerembe.  

//Öltözet//

Végre nyitja a lakatot és feltárja a dobozt is. Gúnyolódik a sérülésen, majd megpaskolja azt. Rohadtul fáj, a felszisszenésem is hangosra sikeredik, de nem adok okot arra, hogy élvezze a műsort, amit előkészített. Az ordítást elnyomom, fáj fáj, de nem kapja meg az az örömöt, hogy ezt világgá is kürtöljem. Csak az adrenalin az, ami lábon tart, az élni akarás és a menekülés szikrája. Van egy pont az életemben, ahol megakarok halni, igen, de nem így, nem ilyen mód. Küzdeni akarok. De lehet ilyen mocskosul fogom majd végezni, ahogy a korábbi fűrészelés áldozata.  A földre teper végül, összeszorított szemekkel várom hogy végezzen. Bármivel. Velem, vagy az összefércelésemmel. Amint megéreztem a kapcsolás érezte fájást, szó szerint megugrottam, felnyögtem, majd másom nem lévén a karomba haraptam. Elviselhetetlen volt még nekem is ez a módszer. Pedig bírom a fájdalmat, de ez túl söpört a tűrésemen. Még csinált vele ezt azt, én meg engedelmes kutyaként engedtem magam neki. Amikor végzett, akkor keltem csak fel, eresztettem el a kezem, majd mint aki a maratonról jött éppen úgy fújtattam, kaptam levegő után. Figyeltem ahogy távolodik, figyeltem a fegyvert a kezében. Persze, mentem vele, a fájdalom ott vibrált a levegőben, a lépéseim is szaggatottak voltak, nem elég a láb lövés, meg a tenyerem, még ez is akkor? A tenyeremet emeltem fel magam elé, hogy megnézzem miképpen van ellátva, de ahogy vérezni kezdett, nem túrtam meg még jobban. Azt hiszem nem volt jó ötlet ide jönni. Undor fog el a férfire nézve, ahogy megszólal, ahogy felpillantok arra az izére...vér. Nem takarították le... szóval emberölés... A kérdésére nem válaszolok, hiszen embert ölni? Odáig nem fajultak el a tetteim, de őt szívesen fejbe lőném szinte azonnal a saját cseszett fegyverével. Az nekem biztosan jó buli lenne! A nagy sátorba visszaérve a kérdését ignoráltam, napokig megvagyok kaja nélkül. A szemeimet nem vettem le róla még akkor sem, mikor hátat fordított hogy kaja után kutasson. Megszívtam az orrom, miközben figyeltem hogyan telepszik le egy tállal a kezében az asztalhoz. Ahogy böfögött, ahogy kérdezett az ebédről...a tekintetem rideggé vált, ám hamar felszöktek szemöldökeim a homlokom közepéig a mutatványára. A saját szarjain kezdett el nevetni, nekem viszont eszembe sem jutott semmi hahotázni való... ez csak produkció lehet a részéről hogy elismerjék. Vagy mi.  
- Fagyit... ühm, jahm. Egy kisadagot talán. - nem volt elsöprő ez a produkció, igazából nem is kedveltem a cirkuszos előadásokat és bohóckodásos előadásukat.
- Utálom a fagyit... egy hamburgerrel viszon levehető vagyok a lábamról...vagy egy lövéssel jelen esetben!
Ezek után meg végkép nem lesz a kedvencem. De amíg ő tömi a hasát, addig magam is letelepszek vele szembe, azonban én nem eszek, nem nyúlok és nem nézek az ételre, még akkor sem, mikor felkínálja azt. Egy ideig meredten figyelem, ahogy eszik, majd a sérült tenyeremet veszem gorcsó alá. Jelenleg az jobban sajog, hiszen átlőtte. Ki kell találnom, hogyan is léphetnék le. Nem maradok ez is biztos, de szívesen eljátszodozom vele. Gondolkodok ahogy ő is, arra felé terelem a dolgokat, ami neki kényelmes, aztán majd...amikor azt hiszi nyeregben van, majd csak akkor lépek én magam! Ezért nagyon csúnyán meg fog fizetni! Mi van ha Judék keresni fognak? Mi van ha... fenébe! Minél előbb le kell innen lépnem.  
- Szóval te vagy ennek a nagy üres félelmetes cirkusznak a Főnöke. Az ügyeletes bohóc... miért is jó ez neked? - szólalok meg aztán mindenféle kertelés nélkül ráemelve pillantásomat.


//Öltözet//

Szereti az otthonát...ezt lehet otthonnak nevezni ezt a lebújt? Egy porfészek, egy elátkozott hely. Soha nem hajtanám ide nyugovóra a fejem az egyszer biztos, így mentem amit lehet. Terelek. Ordítani tudnék az okozott kártól, ami engem és a testemet érte, de az adrenalin pörög, néha felnyögök egy fájdalom hullám miatt, de ennyi lényegében. Ha elmúlik az adrenalin, akkor tuti kínlódni fogok pár kört a tenyerem miatt és a kapcsozás okozta pokoli fájdalom nem tűnése végett. Az oké, hogy azt csinál amit akar, de a végítéletig nem csinálhatja ezt...hmpf. Pont én dumálok? Pont én mikor egy kapcafán ücsörgünk bassza meg! Én is kerestem a magányt és azt, hogy némi haddelhadd után jobb legyen. Hát most éppen nem jobb, de kit is áltatok? Egy fájdalomhullám eléri a tudatomat, szó szerint felszisszenek, fel kell állnom, hogy a hasam ne nyomódjon és járkálni kezdek. Büdös életbe! Milyen szarba tenyereltem bele!?  
- Ja! Van néhány hely, hogyne! - válaszoltam felé fordulva, lepillantottam a hasrészhez, mit összekapcsozott...nem túl bizalomgerjesztő valljuk be... ez vagy elfog fertőződni vagy nem tudom, de így nem maradhat hosszútávon. Ostobaságot műveltem! Megint. Sosem gondolkodom, lobbanékonyságom vezetett megint ide, hogy elkössem az autót, hogy eljussak az alvilág mocskába. Azt hiszem most ottand vagyok és elkívánok innen menni. Figyelem mit vesz elő, már összerezzenek hátha fegyvert kap elő és lelő, vagy bármi ilyesmi, ami a halálomat követelheti a vérveszteségen túl. De csak egy...fogsor? Egy önműködő, ami épp megeszi a vacsorát...megrándul a szám, elpillantok róla, a hajamba túrok ám nem mozdulok a helyről, ahová némiképp elhátráltam tőle. A közeléből. Csak egy méter az asztaltól, de így nem húzódik a kapocson belüli rész... a tenyerem meg...talán összeforr alatta a lik. Luk. Akármi is legyen ott. Mondjuk a tömés miatt nem tudom mi lesz rajta, nem értek hozzá... A lábaim is lassan megadják magukat, főleg a golyó ütötte, mindenhol elkezdem érezni a kellemetlen nyomást. Felsorolja a neveket, amikkel illeti magát, majd jön az én munkámmal is.
- Na és? Mi a valódi neved a Porondmesteren túl? Biztos van valami születési neved! Emlékszel még rá? - nem akarom felbosszantani magam, hogy gáz munkám van. Most nem jött be a dolog, ennyi történt. Hamarosan meg kell lépnem, amíg még bírom talpon....talán még két óra, talán több, talán kevesebb. Addig még kihúzom! A tenyereimre emelem a pillantásom, mindkettő csupa vér, felciccenek, majd leengedem őket magam mellé.


//Öltözet//

Igen, pórul jártam és úgy is érzem magam. Erre még fegyvert is fog a fejemhez. Lemerevedve nézek magam elé, nem tudok a szemeibe nézni, ellenkezni meg még úgysem. A félelem, még ha nem is látszik, megdermeszt. Pedig csak kocsit akartam lopni. Az ő kocsiját. Hogy lelépjek a környékről, hogy elhagyjam New Yorkot, hogy elhagyjak mindent ami ide köt. A családomtól elkezdve mindent. Cindyt. A munkámat. Az apámat a kórházban. Csak egy kolonc vagyok. Ez a mondat víszhangot ver az elmém minden részére. Olyan ütemesen kopog végig az elmémen, hogy kínoz. Egyszerre fáj és gyötör mindenütt ezzel az egésszel. Vajon Jude is így érzi? Végül a lövés nem dördült el, helyette taszított rajtam egyet és kivezetett a kocsijához, melyet korábban megakartam lovasítani, majd beültetett hátra és még be is kötött. Kellemetlenül felnyögtem, a testem kezdte felmondani a szolgálatot, de úgy tűnik a fickónak élve kellettem. És itt nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy életben tartson. A zötykölődés sem tett jót, bár behányni nem hánytam a kocsiba. Nem figyeltem a környezetet, hogy merre lehetünk. Ki sem akartam szállni a mozgó járműből. Őrültség lett volna. Aztán megálltunk. Arra emeltem fel a fejemet, meg a szemeimet is rá emeltem. Az ő szemeibe bámultam. Szavait hallgattam. Az ő cinkostársaként nem hallhatok meg, vissza fog értem jönni, ha az orvosok ellátták a sebeimet. Ha életben maradok visszatér. Elmosolyodtam. Ám ez a mosoly gúnyos volt, keserű. Komolyan gondoltam azokat a szavakat, vagy eldobható tervnek csupán? Már magam sem tudom, de Cale Braxton úgy ránt ki a kocsijából, mint holmi zsákot. Aztán kiszedte/leszedte a kötéseket, majd a kapcsokat is tépkedni kezdte, amire már kénytelen voltam hangot is kiadni. A vérem ennek köszönhetően megeredt, ellepte a nadrágomat, a lábszáramat, majd a földet is. Végül ott hagyott és elhajtott. Ápolók, orvosok és biztonságiak lepték el egyből a helyet. Rájuk néztem, az érkezőkre, ahogy az ellátásomat próbálták ráncba szedni, az állapotomat mérték fel hamarjában. A tekintetemben keserűség uralkodott el, majd térdre rogyva hulltam össze a földön. Aztán ellepett a sötétség. Talán fél óra múlva nyilottak fel a szemeim. Az asztalon feküdtem, körülöttem sürögtek forogtak, ketten a hasamhoz fértek hozzá, hogy összeférceljék, egy másik a tenyeremen lévő lukat tisztította meg, hogy összehúzassa. Kérdezték a nevem, azt hogy tudom-e hogy mi történt velem, hogy ki volt aki így cserben hagyott. Ki volt az, aki betörte az üveget. Csak egy telefonszámot adtam meg nekik, egy telefonszámot, ami Judé persze és a nevemet. Caleb Hyde! Ám talán nem telt el egy újabb fél óra, mikor magamra hagytak, mikor már a golyótól is megszabadítottak, hogy felkelljek az ágyból és szó szerint megléceljek. A branül még a kezemben volt, de a plusz folyadékot, amit adtak, azt leszereltem róla. Aztán szereztem ruhát, míg senki sem figyelt és leléptem. A varratok felszakadtak közben, hiszen ágyfogságban kellene lennem pár napot a hasfalam miatt, de pont nem érdekelt. Leakartam lépni. Meg is tettem. Kiszöktem a kórházból a ruhákkal, így a fejembe húzott kapucnival nem ismerték fel bennem a korábbi műtöttet. Utálom a kórházakat, így sokáig nem kellett élveznem a vendégszeretetüket. Minél távolabb annál jobb!  




Köszönöm a játékot! Egy élmény volt, majd még biztos keresni foglak egy újabb kör miatt!
//Öltözet//