- Szeret aludni - sokat, kényelmes, pihe ágyban puha párnák és paplanok között.
- Nem érdekli, ha mások gyerekesnek gondolják, a mai napig plüssökkel alszik.
- Szereti a kávé minden formáját. Ha túl fáradt, feketén issza cukorral vagy ízesítő sziruppal, soha nem édesítővel. Ha rossz kedve van, biztosan dob bele egy kis csokoládét, hogy „több boldogsághormonhoz jusson a szervezete”. Ha siet azt issza, amit menet közben szerezni tud valahonnan. Nyáron jéggel, ősszel naranccsal és fahéjjal. Karácsony idején megszállottja a mézeskalács ízesítésű kávéknak sok habbal, szórással. És olyan nincs, hogy nincs kávé.
- Hajlamos elkésni bárhonnan. Mindig rohanás lesz a vége a reggeli készülődésnek. Valahol mindig megcsúszik, hiába tervezi meg lépésről lépésről, hogy mit miért és hogyan fog csinálni.
- Munkába érkezéstől számított fél órán át még használhatatlan. És kell az a kávé mert, hiába tűnik derűs természetű, csillogó szemű kedves tündérkének, amíg nem issza meg a reggeli kávéját, ördög szarvai vannak és vasvillája.
- Soha nem tudott és nem is akar megtanulni vezetni. Ön- és közveszélyesnek tartja magát, New York utcáitól retteg, és különben is „jobban szeret utas lenni, hogy tudjon nézelődni.”
- Szeret rácsodálkozni a mindennapokra: az egyszerű, mocskos kukára a járda szélén, a reklámtáblákra, a kirakatokra, a kék égre vagy a jóképű férfiakra, akik szembe jönnek vele az utcán.  
- Szereti, és mindig képben van az aktuális öltözködési trendekkel, de megvan a saját stílusa így inkább azt követi.
- Mindig tip-top és csinos, ha elhagyja az otthont jelentő falak rejtekét és sok amerikaival ellentétben ő sose megy el otthonról toprongyosan, még akkor se, ha csak a közértbe kell leugrania.
- Szereti a prospektusokat, magazinokat.
- Képtelen arra, hogy ne vakargassa meg a biciklitárolóhoz kikötött, gazdájukra hűségesen váró ebek feje búbját. Még gügyög is nekik.
- Állatmániás. Mindig szeretett volna egy kiskutyát, de soha nem volt olyan élethelyzetben, hogy megengedhesse magának.
- Egészen biztos, hogy ő az, aki mosolyogva közlekedik az utcán, ezzel komoly fejfájást okozva másoknak: ennek a lánynak vajon elmentek otthonról?
- Mindig van néhány kedves szava az újságárushoz, vagy a sokadik vevővel küszködő eladóhoz, mert tisztában van azzal, hogyan lehet és hogyan kell feldobni valakinek az unalmas vagy kellemetlen, fárasztó napjait. Neki is jól szokott esni az ilyesfajta figyelmesség.
- Igyekszik azt adni, amit ő is vár másoktól: figyelmességet, kedvességet, empátiát.
- Naiv, kedves természetű lány, gyakorlatilag az arcára van írva, hogy egy jól használható – vagy kihasználható – lelkiszemetes. Szeret segíteni, de néha nem ismeri fel a határt, hogy mikor kellene magával, a saját érzéseivel foglalkoznia másoké helyett.
- Jellemző rá a szeszélyesség. Akár percenként változhat a hangulata.
- Könnyen azonosul más szokásokhoz, más emberek természetéhez, kultúrájához és tiszteletben is tartja azokat.
- Nagyon gyorsan reagál a körülötte lévő személyek lelki változásaira.
- Jól és könnyen alkalmazkodik az új élethelyzetekhez, viszont nem szereti a változásokat. Minden egyes nagyobb volumenű dolog, például egy új munkahely, komoly lelki vívódásokat okoz neki, és előjönnek a pro-kontra érvek: miért van értelme váltani vagy miért nincs értelme? Miért lesz jó, miért nem lesz jó? Több pénz vagy több szabadidő?  
- Az anyja habitusát örökölte, ami az utóbbi években sokat csiszolódott, finomodott. Ma már nem akar felrobbanni egy-egy kifakadása alkalmával, sőt, már azt is elég jól kezeli, hogy ne mondjon ki mindent, ami a szívét nyomja. Megtanulta, hogy olykor jobb hallgatni vagy azt mondani, amit a másik hallani szeretne, ahelyett, hogy a saját véleményéről nyilatkozna. Az általában csak másodlagos.
- Neki nem az apja, hanem a bátyja volt az élete első nagy szerelme. Hozzá mind a mai napig nagyon erős kötelék fűzi, végletekig ragaszkodik hozzá. Ha ő nem lenne, elveszett- és megbolondult volna.
- Imádja a gyorskajákat… és a süteményeket.
- Heti két alkalommal jógát oktat, amit ő maga fiatal tinédzser korában kezdett el művelni. A saját véleménye szerint ez az egyik olyan sport vagy elfoglaltság az életében, amivel kordában tudja tartani az indulatait, letudja benne vezetni a feszültségeket, ráadásul feltölti szellemileg és lelkileg is.
- Imád olvasni főként romantikusokat, de néha-néha egy „izgalmasabb” regény is előkerül valahonnan. Munkatársai között szokott menni az adok-veszek kölcsönzés.
- Sokszor bújik meg netkávézókban.
- Szereti a jó zenét és a jó filmeket. Konkrét stílusa nincs, nem tudná megmondani, hogy miket szeret igazán vagy miket nem. Ami jó az jó, műfajtól függetlenül és ezt el is ismeri.
- Tél és karácsony megszállott. November 1-től év végéig számára minden nap egy kiskarácsony.
- Jobban szeret ajándékot adni, mint kapni. Véleménye szerint nem tudja, hogy kell kimutatni az örömét, hogy kell „ajándékot kapni”. És abban se túl profi, hogyan rejtse el, ha valami nem tetszik neki.

2022. November 20.
Az elmúlt évek, az egymást követő hamar véget érő vagy sehova se tartó kapcsolataim, a tragikus szerelmi életem, ha valamire, hát elrettentő példának még jók lehetnek azok számára, akik szentül hisznek a „szerelem első látásra” vagy a „boldogan éltek míg meg nem…” abszurd víziójában. Ti mit gondoltok, létezik egyáltalán olyan, hogy igaz szerelem? Sírig tartó szerelem? Vagy együtt megöregedni? Én szeretnék hinni benne. Nem tudom, hogy azért, mert a családom jeles képviselőinek egyike se büszkélkedhetett hasonlóval, én pedig nem akarok egy lenni közülük, vagy szimplán úrilányos képzelgések hitetik el velem, hogy márpedig mindenkinek jár egy ilyen szép, mesekönyvekbe illő történet? Talán. De hiszem, hogy valahol számomra is ott a nagy ő, és én mindent meg is teszek annak érdekében, hogy ezt a mendemondát megőrizzem az utókornak. Csakhogy az élet, mint olyan, kegyetlen és jobban szeret rajtam röhögni és előre kárörvendeni, mint megajándékozni a szebbik oldalával.
Ti küszködtök olyan problémákkal az életben, mint a függőség? Van valami olyan szenvedély, jó vagy rossz dolog, amitől komolyan függtök és nem tudnátok anélkül elképzelni az életeteket? Hát én most elmondom, hogy komoly, elkötelezett mániákusa vagyok az édességeknek. Rémisztő igaz? Igen, az lenne, ha nem örököltem volna jó géneket, mert gyanítom, hogy ez esetben egy-egy ajtót jócskán ki kellene bővíteni ahhoz, hogy én is beférjek egy adott intézménybe. De komolyra fordítva a szót… Tudjátok, hogy mikor ismertem fel azt, hogy komoly „elszakadási” problémáim vannak? Régen. És nem az a fajta, amikor a nevén nem nevezett „gyerek” még harminc évesen is az anyuci ebédjét eszi és képtelen eléggé felnőni ahhoz, hogy magáról gondoskodjon. Ez talán még annál is rosszabb. Képtelen vagyok elfogadni azt, hogy akár egyedülálló, önálló nő is lehetnék, ami amúgy valószínűleg nem rossz dolog. Ugye?
De, hogy pontosan mikor? Amikor az átlagemberek Brad Pittje kidobott, majd a következő sráchoz szaladtam, azután a következőhöz és így vettem őket sorra ahogy sorban álltak. És még ezek ellenére sem tudom, és képtelen is vagyok azt mondani, hogy ennyi csalódás után "le a pasikkal, mostantól csak és kizárólag amellett fogok lehorgonyozni, aki igazán komoly kapcsolatot keres." Mert ez a véglet se kecsegtető. Soha semmi se jó. Nevezhetnénk nevén az ilyen embereket: kurva. De ez annál több. Mélyebb. Talán szomorúbb is, ezt még nem döntöttem el, de tényszerű és már-már írásba is adhatnám, hogy szükségem van arra, hogy valaki legyen mellettem. Aki, ha csak egy kis ideig is de elhiteti velem azt, hogy szeret. Szükségem van a kedves szavakra, az odafigyelésre. Ez az, ami éltet. „Szeretni kell, és szeretve lenni jó.”
Viszont hiába szeretsz valakit feltétel nélkül, hiába képzeled el vele az életedet és tervezed úgy, ha egyedül is vagy ezekkel az érzésekkel, hogy majd ő lesz az, aki oltárhoz vezet, akinek majd gyereket szülsz, ha ő nem így gondolja. Márpedig ők vannak többen. Mindenki csak alkalmakra vágyik, egyre, kettőre vagy többre, de sose örökké. Szórakozásra és egy jó numerára, akin majd röhöghet a haverokkal, mikor az görbülő szájjal veszi tudomásul, hogy kikosarazták. Igen, ez vagyok én! Aki sírdogál és sajnáltatja magát két napig, majd leakaszt valahonnan megint valakit, aki istápolgatja a kis lelkét. Most akkor velem, vagy a világgal van a baj?
Megszállottság ide vagy oda… éreztétek már azt a félelmet, hogy egyedül maradtok az életben? Mert akit akarsz annak nem kellesz, de akinek kellenél, az téged nem érdekel? Ördögi kör és most már biztos, hogy Fülesben egy próféta veszett el, én pedig jóslatainak eleget téve huszonnyolc macskával fogtok megöregedni.
Addig pedig csendben reménykedek, hogy lesz olyan ember, akinek egy királyi menyegzőn vagy egy családias hangulatú, bájos kis esküvőn mondom majd ki a boldogító igent. Akinek majd gyereket szülhetek, akivel együtt teremtem meg a legszebb, legkedvesebb családi fészket fehér kerítéssel és egy Retrieverrel a zöldpázsitú kertben. Akivel a legboldogabb karácsonyokra készülünk évről évre és akivel együtt tervezzük meg a „boldogan míg meg nem halunk” káprázatos életünket. Talán sokan vagyunk, akik mind-mind erre vágyunk és erről álmodozunk, és ki-ki a maga módján keresi rá a megoldásokat. Én még nem találtam meg. Megjegyzések rovatban várom a tanácsokat, ötleteket, tapasztalatokat.
Tudjátok, van nekem egy nagyon nagy hibám és egy bátyám, aki, ha nem lenne, valószínűleg senki más nem hozta volna a tudomásomra: hamar szerelembe esek. Akkor is fülig. Nem ismerem a férfi és nő közötti barátságot. Egy kedves szó, egy szép mosoly, egy csillogó szempár, lágyan búgó hang, kifogástalan stílusérzék, kutyával vagy macskával suttogó, remek érzék a gyerekekhez, barna haj és fekete szem, én máris odavagyok. Rajongásig képes vagyok belehabarodni valakibe, aki kicsit is beleillik a zsánerfaktoromba. Csakhogy ostobán – a bátyám szerint túl naiv is vagyok - nem tanulok a hibáimból, és ezek a kedvesen becéző szavak, lelkekig hatoló tekintetek és édesgetve suttogó hangok meg az ő képviselőjük általában mind csak mese habbal. Pont, mint amikor tinderen jobbra húzol valakit, megismerkedsz magával George Clooney hasonmásával, aztán ha eljuttok a találkozásig – már ha eljuttok és nem futamodik meg abban a percben, hogy kiderül, a mai napig plüssökkel alszol - egy Donald Trump köszön vissza az asztal másik oldaláról. Amivel amúgy nem is lenne probléma, ha megnyerő a modora és megvan közöttetek a kémia. És még mindig jobb, mintha tényleg Georgie lenne az, aki két-három hétig hiteget, majd fogja magát és lelép, vagy nem is jelentkezik többet.
Kapuzárási pánik? Azt mondják. Sokan nem is értik a problémámat arra hivatkozva, hogy fiatal vagyok még, igazán nincs hova rohannom és sietnem vagy elköteleződnöm. Éljek, ne azzal foglalkozzak, hogy mi lesz akkor, ha nem találok valakit. Csakhogy bocsika, nem segít az se rajtam, hogy lassacskán elfogy körülem mindenki. Lassan, ha észrevétlenül is de elmaradnak a hetente tartott barátnős pizsipartik és a közös éjszakai bulizások, és rá kell döbbennem arra, hogy a barátaim és barátnőim párjai teszik ki javarészt az én baráti társaságomat is. Hozzájuk pedig délutánokra vagyok hivatalos, teadélutánra vagy ebédre, de koránt sem arra, hogy kirúghassunk együtt a hámból és szórakozzunk egy nagyot, mint évekkel ez előtt. Minden barátom és barátnőm vagy kollégám megtalálta a szíve választottját. Még az is, akiből senki nem nézte volna ki, mert ízléstelen ruhákban jár, furcsa a természete és összevissza kergetik egymást a szemei. Addig én csont utolsóként, egyetlen komoly kapcsolat híján egyik néhány napig tartó alkalmi kapcsolatból lépkedek át a másikba úgy, hogy mindegyiket egy életre szóló nagy szerelemnek kiáltom ki közvetlenül az előtt, hogy kiadnák az utamat.
Hát ez vagyok én. Szerencsefazék, és nem tudom, hogy mi a baj velem. Nem vagyok butuska, mondhatni értelmes, önálló nővé cseperedtem felnőtt, olykor kicsit talán gyermeteg gondolatokkal, felfelé ívelő karrierrel és nem utolsó sorban, híján vagyok a rosszakaratnak is...kivétel amikor nem. Lehet, hogy néha váratlan pillanatokban tör elő belőlem a származásom heve – aminek köszönhetően amúgy két nyelven is beszélek, ez sem utolsó szempont ám! - de azt hiszem az évek már így is jócskán tompítottak ezen a szomorú tényen.
Miért nem vagyok képes senkit megtartani? Miért nem látja bennem senki a nagy Ő-t? Pontosítok: miért nem tudok olyan pasit találni, aki hosszú távra tervez és nem csak valakivel vagy valamilyen nővel a nagyvilágban, hanem velem?

Bejegyezte: Addie dátum: 12:48 Megjegyzések: 125
Címkék: Gondolatok, szerelem, kapcsolatfüggőség


2022.November 21.
Idegen illatok és annál is idegenebb ágynemű ébreszt fel a legmélyebb álmaimból és a furcsa zajok, mintha valaki a konyhában kotorászna a fazekak, tányérok és evőeszközök között. Poharak csilingelnek, pirítós köpi ki magából a kenyérszeletet a maga jellegzetes hangjával. Kávé szörcsög a gépben, zuhanyrózsa csapódik a csempének majd a fürdőkád, vagy pedig a fürdőtálca felületéhez. Ez nem a megszokott, mindennapos reggeleknek a hangja, amikor Hugo hangos horkolásától zeng a ház vagy a kellemetlen morgásán kívül csak az elfojtott szitkozódását lehet hallani, mivel – szerinte – túl nagy zajt csapok a fürdőszobában tárolt piperéimmel, vagy úgy közlekedek a késésre hivatkozva, mint egy felbőszült hurrikán. Hát persze! De ki ne lenne felbőszülve és zúgna fel és alá, ha lépten-nyomon késésben van? De ez nem az én hibám! Szégyenemre be kell vallanom, hogy az egész New Yorkban töltött időszak, amit magam mögött tudhatok másról sem szól, mint a rohanásról. Rohantam az iskolába, rohantam a különórákra, találkozókra vagy a néha szükséges állásinterjúkra. Még a körmöstől is képes vagyok elkésni a mai napig vagy a fodrásztól, pedig az nagyban, és voltaképp teljes mértékben az én kényelmemet és szórakozásomat szolgálja. „Tíz perc még belefér.” – nyugtatom magam rendszerint, mire aztán rá kell döbbennem arra, hogy az a tíz perc legtöbb esetben húsz- és harminc percre szokott duzzadni. „Nő vagyok! Nekem jogom van a késéshez!” Ezt is mondhatnám igen, de hiába szabad, ha egyszer nem illik. Ez a pech. Az ő hibája, ő csinálja ezt velem. Nem szándékos.
Ma vajon honnan fogok elkésni?
Beletelik néhány másodpercbe, míg az éjjeliszekrényen lévő digitális óra számai életre pofoznak. A szemeim csípnek, nehezen nyílnak a le nem mosott sminktől, és durva a bőröm amiért nem végeztem el a szokásos, lefekvés előtti, több lépésből álló rutinomat. Valljuk be, nem ezzel voltam elfoglalva…
- Baszki! Elkések! – kapok észbe – az első munkanapod Addie és mégis elkésel. Innen is! Ennyire nehezedre esik egyszer az életben odaérni valahova időben? – szidom magam és kapkodva bújok bele a szoknyámba és minden másba, amiket a szoba legkülönbözőbb részeiből szedek össze, s mint azt Hugo is mondani szokta, hurrikánként viharzok helyiségről helyiségre, míg kitalálok a puccos konyhába. Mert Istenemre mondom, ekkora és ilyen királyi konyhát márvány felületekkel és aranyozott berakásokkal, nem lát minden nap az ember.
- Jóreggelt szépségem! Csodásan festesz – hazudik. Nem nézek ki csodásan. Az egyik folyosón volt szerencsém szembe találkoznom a tükörképemmel. Bár ne tettem volna. Államig folyt a fekete szemfesték, foltos az arcom az összeállt alapozótól, a szemöldökömet mintha valamelyik operadarab utcáról összeszedett sminkesei készítették volna két egymást követő jelenet között, a hajam pedig… lehet még egy mókuscsalád is beleköltözött az éjszaka. Ez minden, csak nem csodás. Nem meglepő, hogy olyan korán katapultálta az ágy mellőlem. De a gúnyt még ezek ellenére se hallom ki a hangjából.
Erőltetett mosollyal, hümmögve nézek végig rajta. Tip-top fel van öltözve. Mint mindig. Márkás, valószínűleg vagyonokat érő farmer, sötétszürke férfipapucs ami minden bizonnyal ha páratlanul akarnék megvenni is többe kerülne egy havi fizetésemnél. Karácsony hangulatát idéző kockás flaneling, fogkrémreklámba illő hibátlan mosoly. Pont olyan fess, fitt és jóképű, mint lenni szokott. Zavartan pördülök egyet-kettőt, hogy felmérjem a helyzetemet, pontosabban azt, hogy merre tudnék a leghamarabb távozni. Ez most nem az a pillanat és főleg nem az az alkalom, amikor beleszerethetnék az ellenségbe, vagy épp az aranytálcán kínált villásreggelibe. Pedig Istenemre mondom, majd’ éhen halok!
„Mennem kell! Hol egy ajtó?"
- Nem tudom pontosan, hogy mit szoktál reggelizni vagy mit kívánsz – töri meg a kínos csendet, ami voltaképp nekem róható fel - erről nem beszéltünk az este. De készítettem omlettet, sütöttem palacsintát, van juharszirup, gyümölcs, tejszínhab hozzá. A kávé lefőtt, de ha esetleg inkább teáznál helyette, ne tartsd magadban, bőven van választék – kíváncsian andalgok közelebb hozzá - Ja, és csináltam pár pirítóst is vajkrémmel, sziruppal vagy mogyoróvajjal, ami a személyes kedvencem, és…
- …és az enyém is – kapom ki a kezéből mielőtt még beleharaphatna – ne haragudj, de nem maradhatok tovább, mennem kell – igazgatom fel a vállamra a blézeremet és vele együtt a retikülömet is, kevesebb mint több sikerrel. A mutatvány végére könnyen lehet, hogy több mogyoróvaj lesz a ruhámon, mint a kenyéren.
- Máris?
- El fogok késni. Pontosabban már el is késtem.
- Oh. Pedig gondoltam, hogy együtt tölthetnénk a reggelt. Vagy a napot – szám szélét rágcsálva nézek végig rajta ahogy anyátlan-apátlan árva ábrázattal ácsorog a pult mellett. Kiskutya szemeit keretező dús szempillái meg-megrebbennek, ajka szélei mintha lebiggyednének. Cuki. Mintha tényleg egy kölyökkutya lenne. Kiábrándító. Nem is! Inkább szívfacsaró. Tetszik. Nagyon tetszik!
- Ne haragudj. Tudod… remekül éreztem magam… veled, és tényleg hálás vagyok az… éjszakáért? Azt hiszem. Szabad ilyet mondani? Lehetek egyáltalán hálás ezért? – hebegek nevetgélve – Ja igen, meg a reggeliért is, hogy ekkora felhajtást csináltál, de nekem most tényleg mennem kell. Merre találom a kijáratot?
- Arra. Hívhatlak majd? – nem tudom mit láthat az arcomon, vagy, hogy egyáltalán milyen képet vágok anélkül, hogy tudomásom lenne róla, mégis mintha választ kapna a kérdésére és nem firtatja tovább.
- Gracias por una tarde encantadora (köszönöm a kellemes estét) – zavartan felvonja a szemöldökét, egy szót se ért belőle, talán csak azt, hogy köszönöm. A többit majd kikövetkezteti magától, okos gyereknek tűnik. Nem kérdez semmit. De ha kérdezne se válaszolnék. Így minden bizonnyal amilyen gyorsan érkeztem előző nap, úgy viharzok is tovább.
Hugo ki fog nyírni. Ez biztos. Most már végérvényes és szent meggyőződésem van arról, hogy felkerül a nevem a reménytelenek, és ha így haladok a halottak listájára is, mert ha Hugo megtudja, hogy én az egyik ősellenségének az öccsével töltöm el az „unalmas” perceimet, egészen biztos, hogy utánuk engem fog kinyírni.
Mi a baj velem? Hogy lehet az, hogy képtelen vagyok olyan pasast találni, aki egyszerre normális, kedves, grátiszként jóképű is, és nincs fasírtban ilyen-olyan módon a bátyámmal? Miért nem lehet egyszerűen csak…kedves, cuki, ragaszkodó, mézesmázos – na nem ám ragadós, tapadós és túl nyálas - és rohadtul idegen? Miért nem jött Angliából? Ott talán Hugonak nincsenek zűrös kapcsolatai.
Bokacsizmám sarkának hangos kopogása azok ellenére ver visszhangot a magas épületek között, hogy a reggeli zsinat már rég felébredt a hajnallal és emberek százai, ezrei sorjáznak át a zebrán előttem, kocsiban ülök tülkölnek a dugóban, mert nyilvánvalóan attól majd gyorsabban fog haladni a sor.
- Amanda! – tapasztom rá a fülemre a telefonomat - Oh dios mío(ó istenem), ments meg kérlek. Úton vagyok a stúdióba, de történt egy kis… baleset az éjjel és a jelenlegi állapotomban nem mutatkozhatok nyilvánosság előtt. Már az utca népe is úgy néz rám, mintha hátrafelé haladnék.
- "Baleset?" Miféle baleset? Anyukám, mondd, hogy jó volt a pasi!
- Nagyon, hát… hogy is mondjam?
- Te hezitálsz!
- Nagyon aranyos volt.
- Aranyos?
- Részeg voltam.
- Te részeg ő meg aranyos. Ez úgy hangzik, mint valami komédia. És mégis miről beszélgettetek részegen és aranyosan? Kiskutyákról?
- Sajnos nem. De a konyhája irigylésre méltó!
- Jézusom Adelaide…
- Tényleg szép az a konyha. Amanda! Kérlek segíts, haza nem mehetek így, Hugo valószínűleg kitépné az összes hajamat. És nem csak azért, mert nem csattogtam haza éjjel takarodó előtt, mint egy kislány...
- Kit szedtél össze?!
- Majd elmondom, de…tehetnék egy kitérőt feléd, hogy gatyába rázzam magam? Könyörgök! – szánalomraméltón, cincogva mentegetőzök és reménykedek, hogy kihúz a bajból, bár…legjobb tudomásom szerint ezért vannak a barátok nem?
- Most mondanám azt, hogy menj máshova? Gyere. Egy feltétellel! Beszámolsz Mr. Nagyon Aranyosról!
- Muchas gracias! Egy istennő vagy komolyan! Akkor akár ki is nyitnád az ajtót.  

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon részletes jellemzést olvashattam tőled, de bevallom, hogy engem már a kávé iránti rajongásoddal levettél a lábamról. Ahogy mondani szokás, ( vagy nem ) aki a kávét szereti rossz ember nem lehet.
Nagyon kedves és bájos személyiséged van, amihez párosul egy kifejezetten csinos külső, mindenki sajnálhatja, aki nem látja meg benned az értékeket. Talán magaddal is szigorú vagy kicsit nem? Nincs olyan ember a földön, akinek ne lenne rossz tulajdonsága vagy éppen, mások szemében kevésbé elfogadott viselkedési formája, de ezért nem kell megbélyegezned önmagad. Majd eljön az idő, amikor egy olyan férfi karjaiba sodor az élet, ahonnan ki sem akarsz majd mászni, és akiben megtalálsz mindent amire szükséged van.
Addig pedig keresgélni és kísérletezgetni nem bűn. Jusson eszedbe, amikor nagyon magad alatt vagy, hogy a testvéred mindig ott van neked hátvédnek, ha nem  is mindig mondja, de biztos vagyok abban, hogy számíthatsz rá, ez a nagytesók dolga.

Rangot és színt admintól fogsz kapni, addig is vesd bele magad az életbe, boldogítsd Hugot és keresgélj tovább.
U.I: a reggelit legközelebb ne hagyd ki

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!