Kisebb gesztusok, visszafogottság jellemző rá. Előfordulhat, hogy mások hűvösnek, távolságtartónak gondolják. Jellemzően előfordul, hogy kerüli a szemkontaktust. Mindezt nem tiszteletlenségből teszi vagy mert simlis lenne, egyszerűen zavarja, ha nézik és bámulják. Kihívó viselkedésnek gondolja. Megjelenésedre a praktikum és a kényelem jellemző az idő nagy részében. Nem öltözködsz feltűnően, inkább komolynak és visszafogottnak találhatnak mások. Hetente mégis egy napot kiválaszt arra, amikor finom, nőiesen elegáns ruhákat húz fel. Kedveli a szépet, de nagyon nehezen talál olyan anyagot, színt és formát, amit valóban kedvelne. Szereti a fekete színt, számára nem a halált, nem a drámaiságot, hanem az örök szépséget szimbolizálja. Előfordulhat, hogy jellemében tükröződik a kukacosság és a kritikus megnyilvánulás. Mindezt csak akkor gyakorolja, ha a szakterületén vagy az általa annyira szeretett témákban ki akarják javítani vagy fölényeskedő stílust engednek meg maguknak mások. Precíz, pontos személy vagy, aki boldogul a számok világában is. Rendszert kedvelő, minden kiadását excel táblázatba írja, pontosan tudja, hogy mire mennyi pénzt fordított. Megvannak a maga céljai, amit el akar érni és abból senki kedvéért nem enged. Távolságtartó és racionális, következetes; néha azonban aggodalmaskodó. Változatos a beszédstílusa, igyekszik mégis a másik félhez igazodva beszélni, de lealacsonyodni senki kedvéért nem akar. Inkább hátat fordít a számára értéktelen beszélgetéseknek. Alaposan, sok információt közölve beszél, de képes mindenről részletekbe menni, ha kérik és tudja, mikor volt elég az információmennyiség. Lassabban beszél, mint az ismerkedő személyiségek, de gyorsabban, mint a szociális típusok. Értékeli az egyenrangú barátságokat, ilyenekre törekszik a munkahelyi kapcsolataiban is. A döntéseit a korábban is leírt számok, adatok alapján hozza meg, az összehasonlításon alapuló döntéseket is. Előfordul, hogy idegessé válnak a környezetében, amit nem annyira szeret, de nem tud tenni ellene. Nem a legbeszédesebb, társaságkedvelő nő, akivel bármikor lehetne beszélni. Intelligens, a legtöbb elvontnak titulált témáról könnyedén elbeszélget. Nem rémíti meg a halál, a vallás témaköre, amivel sokszor kiveri a biztosítékot másoknál. Kedveli, ha beszélgetőpartnerei felkészültek, a tényekre szorítkoznak, pontosak és profik. Az évszakok közül ő lenne a tél a visszafogottsága, az elbújás és befelé fordulás iránti igénye miatt.
Fekete humora van, sokszor betegnek mondják, a morbid és perverz felszólalások sem állnak tőle távol, férfiak közelében nem szégyell beszállni a szókimondóbb társalgásba, ezzel szemben magáról, a vágyairól nem igen beszél. Meggyőződése, hogy mindenki képes gyilkolni körülményektől függően, több vitát is kirobbantott már ezzel, akár karácsonykor is a családi asztalnál - de ha egyszer igaza van?! Kedveli a lélektan útvesztőit, a motivációt keresi mindenkiben  a tetteinél.

⊦ ISTJ jellem
⊦ Toyota Corolla Hatchback típusú autót vezet
⊦ elvált szülők gyereke, a válással az anyja vezetéknevét vette fel
⊦ ikernővérével a legszorosabb a kapcsolata, hat percnyi különbséggel születtek, ezt a testvére mindig kihangsúlyozza
⊦ vérszegény, vastablettát szed rendszeresen
⊦ havonta egyszer nightclubba megy (minden hónap utolsó csütörtöke), privát szobát igényelve mindig ugyanazzal a lánnyal
⊦ gyerekkorában meggyőződése volt, hogy látott szellemeket, a nagyapját halálát követően két hétig vendégül látta esténként a szobájában
⊦ rendszeres alapítványi támogató

18 éven aluliak számára nem ajánlott - amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása





Find another victim for my machine
Put him in a home-made guillotine
Blade falls, gonna need a casket
Watch your head plop in a wicker basket

Tudta, hogy miért érti meg a holtakat. A belőlük áradó nyugalmat és tisztaságot és nem mint az elmúlást hirdették neki, hanem a lehetőségét annak, hogy tiszteletet tanúsítson azok iránt, akiket lehet, hogy valaha a társadalom önmagukból kivetett. Nem tett különbséget.
Várta az estét, különösen azok után, hogy megint éjszakába nyúlóan nevethet és alkothat. Gyors ritmusban szelte át az iskola folyosóit, egy odavetett köszönéssel már suhant is el a barátnői mellett és az sem izgatta, hogy Dixie várta őt a hétvégi szülinapi bulijára. A vállára kapott táskájának pántja újra és újra le akart csúszni onnan, mintha azt jelezné, hogy maradnia kell. Nem mehet tovább, nem mehet oda, ahova tartott, de rútúl ellenkezett minden megérzésével szemben. Akkor sem rettent vissza, amikor a zebra szélén szinte elsodorta egy Ford és Mrs. Hamilton a kabátja csuklyájánál fogva rántotta vissza őt, nehogy a tanító előtt lapítsák ki. A heves szívdobbanásai csak ideiglenesen tartották őt egy helyben, a nála jóval idősebb nő vonásaira siklott a tekintete, kezét tördelve nyelt egyet. Feszes mosollyal köszönte meg a segítséget, de amikor a lámpa zöldre váltott, a latyakos részekkel átitatott csúszós, hóval borított úton igyekezett nem elesni a sietsége közepén. Átvágott a még három héttel ezelőtt is zölden virító füves parkon és kitért Brandon hógolyója elől. Tegnap nem volt ilyen szerencsés, a hóban kötött ki, a bugyijáig átnedvesedett testtel kelt fel aztán. Az anyja persze őt szidta le és nem érdekelte az sem, hogy "de Brandon tehet róla" és az "úgy utálom az a fiút, mindig csak bánt" méreggel teli felszólalásokkal idézte fel az esetet. Dixie bulijába nem csak azért nem mehetett, mert tanulnia kellett hétvégén, hanem mert az anyja szobafogságra is ítélte tegnap azon nyomban, az új év első napjáig kellett gondolkodnia a tettein. Amikor ellenkezett, akkor pedig csak "nem felesel a kisasszonny" szállóigét kapta meg, valamint a "Sutton Belghoul, az ördög vigyen el" mondókát, amit az anyja előszeretettel használt, ha a lánya valami blődségben vett részt. Még egy őrült nyelvnyújtásra is futotta neki Brandon felé a két "nem talált" között, de arra nem vette a fáradtságot, hogy a fiú felé nézzen, mert tudta, hogy akkor seggre ülne a hóban. Belekapszkodott mindkét kezével a táskájának pántjaiba, még elszántabb arccal menetelt előre, azzal sem törődve, hogy a párapamacsot, amit lihegve fújt ki a hideg időben, éppen az arcába csapódik a lendülete miatt. Minél előbb ott akart lenni! Ezt csak az éppen az orra előtt elsuhanó buszos nem tudta. Toppantott a lábával is egy hangos hét sikoltva a busz után, de fittyet hányva a gyermeki akaratnak, a robosztus jármű mégis csak jobbra kanyarodott a sarkon. Negyed óra! Ennyit kellett várnia a hidegben. Egy ideig bírta, fázósan megrázkódva a vastag rétegek alatt, de egy idő után toporogni kezdett, megtett párt kisebb kört is és a kesztyűje tenyerébe fújta a kilélegzett, meleg levegőt. Várt. Két perccel később is várt. Hat perccel később már felbámult az elnehezedő sötétségre, de csak azért, hogy ne a szemben kacskaringós úton járó részegen éneklő férfit nézze. Zsebre dugta a kezeit. Megígérte volna bárkinek, hogy innentől jó lesz, csak haza akart jutni végre, nem holmi karácsonyi ajándékokra vágyott, csak arra a buta buszra, ami csak nem akart jönni.
Amikor pedig mégis csak megérkezett, inkább fel se szállt volna rá. Az utolsó ajtónál Brandon vigyorgott rá hiányos fogazattal. Megforgatta a szemeit és egy házsártos vén kiskutya mellé zuhant le az ülésre, aki egy lila biliszerű sapkában lévő idősebb nő ölében lógatta ki bénán a nyelvét a szájából. Épp, hogy csak a nyála le nem csöppent a néni kabátjára. A tüsszentésre nem volt felkészülve, a kiskutya teste rázkódva spriccelte szét a szmötyit rajta, a gazdáján, az előtte lévő ülések háttámláján, Sutton viszont megkövülten nézte az előtte ülő afro frizurában fogságba esett zöld trutyit. Elfintorodott. A mellette ülőre nézett. A lila sapkás néni a téli fényeket nézte az ablakon keresztül. Véletlenül úgy mozdult, tényleg véletlenül, mondom VÉLETLENÜL, hogy a mellette ülő kabátjába törölje a rá került turhát. Bárkinek megígérte, hogy jó lesz, de csak a busz érkezése miatt. Arról nem szólt a fáma, hogy akkor is jónak kellett lennie, amikor tönkreteszik a ruháit. A tegnapi havas élményét Brandonnal csak félig mesélte el az anyjának. Arról elfelejtett VÉLETLENÜL beszélni, hogy előtte állcsúcson vágta a fiút, természetesen mindenki tudja; VÉLETLENÜL történt mindez. Sutton életében sok ilyen esetet dokumentálhatunk, ez valóban igaz. Nagyjából huszonkét perccel később furakodott át a testek között, bevásárlószatyrokat libbentett arrébb, lépett rá egy fickó lábára és gurított arrébb egy futóbiciklit, csak hogy le tudjon szállni. Csípőre tett kézzel, mélyet lélegzett a hideg levegőből, ahoogy becsukódott mögötte az ajtó, de csak azért szusszant egyet, hogy célba vegye az erről a pontról még nem látszódó házat, ahova érkeznie kellett. Háromig számolt magában, mielőtt nekiiramodott volna, a családi házig le sem lassított a tempóján. Teljes testével nekifeszült az egyébként meleg időben is nyikorgó kapunak, amit ugyanolyan erőfeszítések közepette zárt be maga után. Felszaladt a lépcsőkön, ötöt koppantott az ajtón, ahogy azt megbeszélték a papájával a megfelelő ritmusban. Benyitott az ajtón, levágta a táskáját az ajtó mellé a padlóra, a kabátját úgy tépte le magáról szinte, aminek ujjaiba gyűrte a sapkáját, sálját és kesztyűjét is. A konyha felől érkező meleg illatok csiklandozták az orrát és borzasztó éhséget idéztek elő benne, de ahelyett, hogy elüvöltötte volna magát, hogy megjött, gyors egymásutánban nézett be a helyiségekbe, keresve az ismerős alakot.
Az alsó szinten nem bújócskáztak vele, ezért is lépdelt fel az emeletre. Aztán a titkos világukat rejtő tetőtérbe. A szája azonnal mosolyt formált, ahogy meglátta a papát. Furcsán, a padlótól alig egy lábnyi magasságban lebegett a levegőben, amit először nem is értett, de volt már arra példa, hogy ugráltak ők ketten. A szemeivel végigkövette a keresztgerendára csomózott és arról lelógó kötelet, ahogy finoman a papája nyakának ívét követte. Tetszett neki, ahogy még mindig lassan himbálózott a test. De aztán a felborult széket nézte a padlón rosszallással. Az nem lehet, hogy a papája ilyen rendetlenséget hagyjon maga után! Megigazította a széket és csak azt követően nézett fel papára. Békés volt, mintha aludna. A kezéért nyúlt, még mindig meleg volt a bőre, mint amilyen mindig, amikor megfogta.



Choose a life. Choose a job. Choose a career. Choose a family. Choose a fucking big television. Choose washing machines, cars, compact disc players and electrical tin openers... Choose DSY and wondering who the fuck you are on a Sunday morning. Choose sitting on that couch watching mind-numbing, spirit crushing game shows, stucking junk food into your mouth. Choose rotting away in the end of it all, pishing your last in a miserable home, nothing more than an embarrassment to the selfish, fucked up brats you spawned to replace yourself, choose your future. Choose life...

- Késtél! - biggyesztette le ajkát a lány, de Sutton nem foglalkozott ezzel a szemrehányással. Elmosolyodott lassan, egészen közel lépve a hiányos öltözetű, már-már pucér lányhoz, akinek egy hajtincsét a füle mögé tűrte, csak hogy az arcára hintsen egy hosszú csókot.
- Te sem töröd magad, hogy engem keress. - jegyezte meg csendesen, mégis annyira hangosan, hogy a dübörgő, lüktető dallamokon túl meghallja a másik lány. Kedvelte, ha hullámos loknikban aláhullva hagyta a puha tincseit, játékossá tette a megjelenését.
- De te mindig itt vagy időben! - igaza volt. Sutton ezért is hagyta ennyiben a dolgot. Nem igazán volt most ehhez kedve, ezért is indult el a kettejük szobájába, ahol mindig kilyukadtak minden hónap utolsó csütörtökén. Távol a zajoktól, távol attól, hogy bárki is meghallja kettejüket, és az az intimitás volt az egyik, amit kedvelt ebben a helyben. Itt felszabadulhatott, itt elmondhatta, mi bántja, itt tehetett azért, hogy a lelke kicsit könnyedebb legyen. Előbb átemelte a fején az áthurkolt anyagot, végül a nyakából elhúzta a kasmír sálat, a kezében összegyűjtve azt lazán menet közben, intve Tonynak, aki ma a bárpultot felügyelte és adta ki a kért italokat. Az intés mozdulatát módosította csak annyira, hogy jelezze, két italt kért be a privát szobába. Tudta, hogy a lány követni fogja és azt is, hogy amikor megérkeznek a szobába, a lány becsukja maguk mögött az ajtót, a kulcsot is elfordítva a zárban. Ha megérkezik az italuk, akkor pedig a megegyezett koppanások jelzik azt. A következő két órában csak az övé volt a lány és ezt már évekkel korábban tisztázták a night club tulajdonosával. A havonta átutalt adomány Sutton részéről volt a biztosíték arra, hogy megkapja azt, amit kívánt. Ezt a két órát ezzel a bizonyos lánnyal.
- Hadd segítsek! - már ott is volt mögötte a fekete hajú, a tűsarkúi koppanásából tudta, hogy egészen közel álltak meg a háta mögött. Hagyta, hogy lehúzzák a válláról a kabát anyagát és azt is, hogy a lány magához ölelje azt azután, az arcát is belemerítve a gyapjúkabátjának anyagába, ezzel beszívva a most használt parfümjének illatát is. Nem tartott attól, hogy a sminket rákenik az anyagra, ugyanis tudta, hogy a szemceruzán kívül nagyon nem használt sminket Sloan. Capri, a művésznevén, ami alapján kérhették a szolgáltatásait. Évek óta itt dolgozott, megérdemelten kijárt neki a luxus, viszont a pénzzel sosem tudott jól bánni, s a pénz lassan de biztosan csúszott ki a kezei közül minden egyes hónapban. Hiába rendezte be a lakását luxustermékekkel, hiába öltözött a high fashion trend alapján, de arra már nem maradt pénze, hogy egy-egy kényeztető és kiérdemelt külföldi utazásokra eljusson. A tavalyi év során Sutton volt az, aki lebeszélte Sloan főnökével azt, hogy meghatározott időben két hét szabadságot hozzon össze a táncoslánynak és ő volt az, aki felnyalábolva Caprit csak ők ketten tíz napot töltöttek Srí Lankán. Sutton becsúszott a vérvörös, páholyszerű kényelmet biztosító sarokkanapéra, megpaskolta maga mellett a bársonyos huzatot is egy mosoly kíséretében.
- Mindened megvan, amire szükséged van? Jól érzed magad? - a kérdéseire tudta, hogy Sloan nem akart válaszolni. Tudta, hogy Sloan a lelke mélyén gyűlölte azt, amivel foglalkozott, mert nem tudott hiteleket felvenni arra, hogy hivatásos kurva volt, már ahogy a társadalom megítélte őket. Rengetegszer próbálta magát megvédeni a társadalmi elítélést követően. Hiába vallotta magát táncosnak, előadónak, de azzal sokra nem ment, amikor a papírját lobogtatta meg a színművészeti egyetemről és jelezte, hogy tizenkilenc évig balettozott. A kutyát nem érdekelte, hiába járt el válogatásokra. Hiába próbálkozott évekig bekerülni egy-egy színház darabjára, feladta és belefáradt. Sloan elmosolyodott kényszerűen, az ujjait összefonva Suttonéval, ahogy mellette foglalt helyet.
- Persze, minden rendben. Hiányoztál! - a vállára hajtotta Sloan a fejét. - Gyakrabban is jöhetnél! Nincs kedved találkozni jövő héten? Csak úgy beülni valahova. Régen voltunk moziban. Vagy mit szólnál Coney Islandhez? Ott még régebben voltunk.
- Dolgozom. Nagyon jól tudod, hogy hétköznap dolgozom és nincs időm. Rád sem. - elhúzta a karját, ő maga is arrébb csúszott pár centit, hogy Capri fel tudjon egyenesedni. Kényelmetlenül felsóhajtott, jelezve, hogy kényes témát akar érinteni, Sloan erre egész testében megfeszült. Bármit megtett volna a lányért, de a felelősségvállalás teljes hiányát gyűlölte benne. Egyet is érthetett akár vele, hogy igen, a rendszer a hibás, amiért csak egy lecsúszott, alja munkát képes elvállalni Capri, de talán ebben a lány keze is benne volt. Nem is kicsit.
- Felhívtak a központból. El vagy maradva három havi áramszámlával. És a lakás tulajdonosa is már rajtam keresztül akarja behajtani a bérleti díjat. Miért nem fizeted be a közüzemi számláid, Sloan? - a kérdés direkt volt. Már csak az hiányozna, hogy kilakoltassák a lányt. Azt még megértette, hogy ő volt a vész esetén értesítendő személy, de attól, mert a testvére volt, megvoltak a maga szabályai. Az egyik pedig az volt, hogy pénzügyileg csak akkor támogatná Sloant, ha valóban veszélyben lenne.
- Majd befizetem. Nem nagy ügy! - rántotta meg a vállait.
- Sloan.. - kezdett volna bele a meggyőzésbe, hogy ne rontsa el az életét, segítene akár a pénzügyei közt rendet is tenni, spórolni, de a gondolatmenetét az ajtón felhangzó három koppanás szakította félbe és az ikre már mozdult is, csak hogy távol tarthassa magát a számára ártó gondolatoktól. Feltépte az ajtót, kelletlen mosollyal nézett Amberre és felhajtotta mindkét gin-tonicot.
- Befejeztük mára, Sutton. Köszönöm, hogy bejöttél. Egy hónap múlva ugyanitt. - nem mosolygott, amikor elviharzott. Amber a munkatársa után nézett, Sutton viszont csak a kabátját húzta magára, a sálját is a nyaka köré tekerte.
- Rendezem Tonyval a számlát, Amber, köszönöm. - mosolyodott el Amber mellett. A jattot a tálcára pakolta, tudva, hogy Sloan a dolgozói bejáratnál éppen most gyújthatott rá. Azt is sejtette, hogy a kint lévő lányokkal a pénzes ipséket beszélték ki hangos nevetésekkel és a furcsa fétiseikkel. Még egy utolsó pillantást vetett a színpadon vonagló lány erotikus táncára, mielőtt kilépett volna az utcára.
Ugyanolyan volt, mint a tűzoltók, akik a bajba jutottakon segítenek, mint a tanárok, akik oktatnak és nevelnek, mint a sarki virágárus, aki mosolyogva gyűjti csokorba a virágokat. Olyan volt, mint a traumatológus. Olyan, mint a Starbucks dolgozó, aki folyton elírja a neved. És mégsem volt ugyanolyan. Balzsamozóként dolgozott, holtakkal körülvett világban élt. Mindig valamiért máshogy néztek rá az emberek.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Kétségtelen, hogy van benned valami különleges, amit nehezen lehet csak megfogni. Azt hiszem nagyon ritka, hogy az emberek olyan hivatást válasszanak maguknak, aminek halottakhoz van köze, de persze ez is csak egy munka, amit el kell végezni. Nem kell, hogy valakibe rögtön rosszat lássunk, amiért így van. Szokták mondani, hogy az ilyen munkakörökben legalább nem beszél vissza az ügyfél és nem idegesít fel a viselkedésével. Nos... Technikailag igaz, de arról már kevesen szólnak, hogy ezek a munkák más szempontból megterhelőek. Van ugyan idő egyedül lenni és gondolkodni, épp ezért érezheti ugyanakkor magát az ember magányosnak. Azért az is tud frusztráló lenni, ha órákig nincs kivel beszélgetni - legalábbis nem úgy, hogy az illető válaszoljon is.
De ha már a beszélgetésnél tartunk, muszáj megemlítenem, hogy milyen ravasz voltál. Már az elején felkeltetted az érdeklődésemet azzal kapcsolatban, hogy ki az a bizonyos nő, akit minden hónapban ugyanazon a kijelölt napon meglátogatsz. Még szerencse, hogy nem hagytál minket kérdések között, a végén kiderült a turpisság és a pengeélen táncoló viszonyod a testvéreddel. Senkinek nem esik jól, ha megmondják neki mit tegyen az életével, de sokszor épp azokra a tanácsokra kellene hallgatnunk, akik nem élnek benne a mindennapjainkban.
Különleges atmoszférát teremtettél a karakter köré, amitől élvezetes volt olvasni a soraidat és minden egyes szóval egyre inkább megismerni ezt a hölgyeményt, aki a legjobb jóindulattal is nem mindennapinak tekinthető. Köszönöm az élményt!
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!