Nia Spencer élete soha nem volt egyszerű és ez a személyiségére is rányomta a bélyegét. Idejekorán vált önállóvá, az alapvető életben maradáshoz szükséges készségeket hamar megtanulta. Korábban tanult meg ételt készíteni, használni a mosó- és szárítógépet, feladni a postán a számlákhoz tartozó csekkeket, minthogy betöltötte volna a tizedik életévét. Pedig nem arról van szó, hogy szülei elhanyagolták volna, csupán a fontossági sorrendek eltolódtak. Talpraesettségére szüksége is van, ha az életben egyről a kettőre szeretne lépni.
Amennyire sóvárog aziránt, kitörjön abból az életből, amivel születésétől fogva beleragadt, annyira képtelen erre. Elkötelezett és szorgalmas, munkamorálja messze magasabbra hág, mint a korabeliek közül bárkinél egy kívülálló számára mégis úgy tűnhet képtelen az előre jutásra. Megmarad mindig egy pincérnőnek, aki több műszakot is vállal csak azért a kötelező kiadásait tudja fedezni… és a szüleiét is. Életének rákfenéje, akármikor félretud tenni annyi pénzt, amit saját oktatására tudna fordítani, kap egy telefonhívást az otthon melegéből. Adósságok felhalmozódása, ki nem fizetett számlák várnak erre az összegre. Nia pedig minden egyes alkalommal zokszó nélkül kifizeti ezeket.
Felelősséget érez irántuk, még akkor is ha a józan paraszti ész azt diktálná, ne tegye meg, visszahúzzák és képtelen lesz elérni a céljait. Paramedic képzést szeretne szerezni, jó érzéke van az emberekhez a velük való kommunikációban és a segítőkészsége is a megfelelő helyen van ahhoz, hogy tudja jó lenne a szakmában. Többet érhetne el az életben ezáltal, de a visszahúzó erők ellehetetlenítik akaratában. Miért nem szakít velük? Kérdezhetné egy laikus és erre két egyszerű választ is kaphatnának: ott van a tizenkét éves öccse, akinek sokkal jobb életet szán, mint ami neki juthatott, nem akarja, hogy ugyanazon az úton kelljen végigjárnia, amire nővére is kényszerült. És szereti őket, minden hibájukkal együtt.
A velük való szoros és egészségtelen viszony merőben meghatározza a másokkal való kapcsolatait. Hiába a közvetlensége, érdeklődő hozzáállása egy idő után a felszínre bukkannak azon jellemhibák, amelyek egy brooklyni lakáshoz kötik és amit levetkőzni sem akar. Büszke nő, aki elhitette magával képes megoldani az otthoni helyzetet – még apját is képes lehet megváltoztatni – és innentől fogva segítséget a témában nem hajlandó elfogadni. Köszöni szépen, de megtudja magának teremteni az életéhez szükséges feltételeket. Az már más kérdés, hogy az olykor nehéz körülmények miatt rosszul bánik a pénzzel. Tűnhet úgy, hogy elherdálja azt és vannak alkalmak, amikor ez igaz is, szüksége van arra, hogy önmagát is kényeztesse olykor egy-egy ruhával, cipővel vagy épp ékszerrel, mégiscsak nő. Ám a legtöbbjükre jellemző elvárás, miszerint más lásson bele a fejébe és olvasson a gondolatai között nem jelenik meg az ő esetében. Véleményét, főleg ha kérdezik, elmondja és minden noszogatás nélkül beszél a másikkal való esetleg problémájáról. A kölcsönös, őszinte kommunikációt minden körülmény között fontosnak tartja.

A kanapén ülve görnyedek előre, a dohányzóasztalon papírhalmazok kupacai szétszóródva hevernek. Egy részük a több éves laptop világító billentyűzetét takarja el. A képernyőre kivetített banki kivonat fehér háttérszíne zseblámpaként világítja meg az előtte heverő számlák halmazát. Könyökömmel a térdemen támaszkodom meg, öt ujjal dörzsölöm át a halántékom. Fizetési határidők szerint sorrendbe állítom a kifizetésre várókat és anélkül, hogy a takarétszámlát megnyitnám a meglévő összeget próbálom akként elosztani, hogy a hónap végén még egy kis pluszban maradhassak.
Megoldható, minden hónapban megteszem, egyszerűen csak a két hetente kapó fizetés időszakára kell időzítenem a számlákat. A matek minden hónapban kijön, a dolgom mindössze annyi ne csábuljak el minden nap a kórház közelében található kávéskocsihoz, mert nincs szükségem, hogy ott igyam meg a sokadik kávémat, amikor az étteremben is kaphatok. Vagy épp itthon is letudom főzni. Nagyobb levegővételt fújok ki az orromon és még anélkül, hogy a korábbi gondolatok jelentősége átvenné felettem az uralmat zárom ki magamból. Az asztalon álló barna üvegből egy korty sört iszok. Felegyenesedem egy pillanatra, ujjaimat összefűzve roppantom ki, mint aki nagy munka előtt áll.
A percek telnek, a naptáram pedig megtelik a várható bevételek és kiadások beidőzítésével. Meglehet vannak erre jobb megoldások is, nekem ez vált be az elmúlt években a legjobban.
A mellettem heverő telefon éktelek rikoltással szólal meg, melytől kissé ugrok meg a kanapén. A francba! A kinti forgalom miatt mindig maxra veszem a hangerőt, amit aztán elfelejtek lejjebb venni a lakásban. A hívószám láttán könnyed mosollyal fogadom a videóhívás túloldalán a nekem életet adót.
- Szia anya! - a telefont a laptopnak támasztom, ez ad egy olyan szöget, hogy kényelmesen láthasson.
- Ugye nem felejtetted el a holnapot? - hangja aggódó, s ahogy rápillantok látom a szemeiben is megülni a kezdeti pánikot. Lágy mosollyal és birka türelemmel ingatom meg a fejem.
- Nem, hétre otthon vagyok. Bevisszük Leot az iskolába onnan pedig megyünk a kórházba. Összeszedtél mindent? - hiába kérdezem, a válaszát előre sejtem. Nem tette meg és nem is fogja. Normális esetben nem indokolná semmi, hogy ilyen korán már ott legyek, viszont mivel tudom, hogy mivel állok szemben kénytelen vagyok. A túloldalt lévő mindennek ellenére biztosít arról, hogy minden elől van és mindössze fel kell majd kapnunk, tudom, hogy ez nem így van.
Nem hazudik, ő tényleg akként emlékszik, ahogy állítja, de az évek és a rutin miatt tudom, hogy egy korábbi időszak emlékei űznek csúfos tréfát vele. Őrmesteri rangból nyugdíjazták korábban, mint ahogy azt kellett volna egy baleset okán, azóta minden hónap első hétfőjén jelenése van a veteránkórházban. Itt kaphatja meg a gyógyszereket, amikre saját bevallása szerint nincs szüksége.
Ez az egyetlen, amiben apám mellettem áll, ha én nem is vagyok ott, ő gondoskodik arról, felesége szedje őket.
- Viszont sok időm nem lesz utána, rohannom kell egy találkozóra a város túlfelére – figyelmeztetem jó előre édesanyámat, még mielőtt programot tervezne velem. Nem számítok arra, hogy egyhamar végeznénk a VA-ban, de utána muszáj leszek tovább is rohannom Manhattambe. Munkáink miatt nehezen tudjuk a szabadidőnket összeegyeztetni.
- De hát az óráit után visszük Leot a szemészhez! - sopánkodik anyám, mind a két kezét az arcához emelve. Szemöldökeim első ízben vonom össze, úgy érzem itt van egy olyan hiányzó kirakós, ami nincs az ujjaim között.
- Szemészhez? Miért? - öcsém sem említette, hogy szüksége lenne rá, így ez derült égből villámcsapásként ér.
- Az iskolában mondták, hogy kénytelenek előre ültetni, mert hátul nem lát jól és hát beszéltük is Nia, hogy elvisszük a szemészhez, hogy megvizsgálja és hogy mondja meg milyen szemüveget kell viselnie – szám eltátva meredek a telefon képernyőjére. Biztos vagyok abban, hogy erről nem beszéltünk! Nagyobb sóhajt eresztek ki újra.
- Oké. Apa biztosítása fedezi, igaz? - veszem a kezembe a telefont, hogy már most tudjak szólni a férfinak meddig ér rá holnap... nem vagyok elragadtatva a fejleménytől, de muszáj leszek elkísérnem öcsémet, ebben nem hagyhatom egyedül... Röviden meg is magyarázom üzenetben, miért is kérdezem... legalább is azt a részét, hogy hova vinném Leot.
- Miről beszélsz angyalom? Hát tudod, hogy nem!
- Nem? Miért? Leo még benne…
- De hát visszább vágták a biztosítását! Magán kívül senkire sem terjed ki – anyám! Ne csalódottan tekints rám, hanem mondd el, amikor ez megtörténik! Fogaim összeszorítva meredek a képernyőre, mert erről eléggé elfelejtettek szólni! Anyát alanyi jogon megilleti a veteránoknak járó biztosítás– még ha az sokszor semmire sem elég – de apa munkahelyén legalább a gyerekek beletartoztak az övébe!
- És kötöttetek a nevében? - szűrőm ki a fogaim között nehezen és már előre tudom a választ. Ebben nem is csalódom és kevés híján vagyok annak, hogy ne vágjam a falhoz a telefont. Helyette a sörhöz nyúlok és egy kisebb kortyot iszok belőle. Imádom anyámat, de megnehezíti ezt, amikor így viselkednek mindketten, mert neki még lehet is mentsége, de apámnak!?
A telefon mellett eltekintek a banki kivonatra, pontosabban a takarékszámlára… A keserűség hirtelen önt el, minden létező formában. Szitokszavakkal karöltve tájékoztatom drága felmenőm, hogy ennyire felelőtlenek nem lehetnek, nem ha a fiúkról van szó. Látom arcán a szomorúságot és az elkeseredettséget is és azonnal megbánok mindent, amit mondtam neki.
- És mi van apa bónuszával, amit múlt hónapban kapott?
- Az nincs már meg - rebegi anyám, tekintetét lesüti a padlóra. Minden izmom megfeszül.
- Ne aggódj, majd elintézem. Leonak is egy biztosítást holnap – ő nem maradhat anélkül, még ha ez azt is jelenti, hogy a sajátomat kell egy ideig nélkülöznöm. Remek, mit ne mondjak, már csak épp ez hiányzott.
Ha nem lettem volna így is kellően fáradt, most még nézhetek utána mit tudok nyújtani az öcsém számára.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Először is engedd meg, hogy megdícsérjem az avatár választásod. Alexandra gyönyörű és nagyon ritkaság számba megy a szerepjátékos oldalakon, a karakterhez pedig szerintem telitalálat. Kedvelem a ritka és különleges PB alanyokat.  
Hát nem volt hozzád kegyes az élet az már biztos. Nagyon hamar, gyerekként kellett felnőnöd és ez hatalmas teherként nehezedhetett rád. De téged ez nem megtört, hanem erősebbé és talpraesettebbé tett, amire méltán lehetsz büszke.  
Becsülendő, hogy a munkád és a saját életed mellett még arra is marad energiád, hogy a szüleid illetve a kisöcséd segítsd, ami igazán nemes lélekre vall. Azért ne feledkezz meg közben a saját álmaidról és céljaidról sem, az is pontosan annyira fontos, mint a családod.
Nem foglak tanácsokkal untatni, azokat kéretlenül is megkapod a körülötted élőktől ebben biztos. vagyok. Büszke lehetsz magadra, hogy minden nehézség ellenére mindig képes vagy két lábbal a földön állni és kitartani. Ez hatalmas erény.

Élvezetes volt olvasni a történetet, teljes mértékben sikerüt bemutatnod vele azt amit szerettél volna a karakterről. Nem is tartalak fel tovább, színt és rangot nemsokára admin fog adni, addig is nincs más hátra, mint belevesd magad az életbe!


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!