Cassius a legtöbb sztereotípiának megfelel, amikor a származása kerül terítékre. Noha olyan, hogy brit akcentus általánosságban nem létezik a különböző nyelvjárások okán, az övé mégis tipikusan az a felső osztálybeli, amelyről ordít, az Oxfordra járt (és ez így is történt). Ha pedig mindez nem volna elég, a családi háttere is adja magát. A szülei világéletükben a felső társadalmi réteghez tartoztak, ahogyan már az ő felmenőik. Annak ténye, hogy a királyi család számos tagjával ápolnak kifejezetten jó viszont, egyáltalán nem számít különlegességnek köreikben. Megrögzött konzervatív pártiak és elkötelezett hívei a monarchiának.
Apja elismert sebészorvos az Egyesült Királyságban, az anyja pedig tökéletesen ismeri egy kellemes teadélután megszervezésének és lebonyolításának minden csínját-bínját, aminek természetesen semmiköze a Lipton-lőre jellegű, még a közréteg számára is ihatatlannak bélyegzett moslékhoz.
Egyáltalán nem okoz számára gondot az, hogy a ránézésre is egyértelmű feltételezésekre teljes mértékig rászolgál. A fekete teát kevés tejjel kedveli a leginkább, bár kávét is fogyaszt, a munkája mellett ez elengedhetetlen. A reggeleket azonban minden esetben egy csésze tea társaságában költi el, általában az angol és az amerikai sajtó híreit, de leginkább a nagyobb lapok cikkeit átfutva, ha az ideje engedi.
Ruhatárának fontos részét teszik ki a különböző öltönyök, természetesen mind a brit irányvonalat idézők, három gombos zakókkal, hátul dupla nyílással. Ugyanilyen norma mentén választja ki sportzakóit, amelyeket a hétköznapokban szívesen visel, illetőleg minden kiegészítőjét is úgy illetszi be ruhatárába, hogy azok mindegyike bármikor alkalmassá tenné megjelenését példának okáért a királyi család tagjai előtt. Nem mintha erre gyakran kerülne sor mióta az Államokban él, azonban sosem lehet tudni, mikor történik meg.
Körülményes férfi, aki egyáltalán nem kedveli a túlzott szókimondást, továbbá vallja, van, amit jobb, ha nem feltétlen köt az ember a másik fél orrára. Azonban ezzel együtt is van hajlama a szarkazmusra, gyakran olyan köntösbe öltöztetve, amely nem feltétlen tűnik fel a társalgásban résztvevő másik félnek elsőre. Nem az a fajta, aki kimondja, amit őszintén gondol, tekinthető ez is nemzeti szokásból fakadónak. Modorossága kéz a kézben jár körülményességével, szereti, ha a dolgok bizonyos sorrend mentén haladnak és akkor a legelégedettebb, amikor az élet kiszámítható mederben folyik.
Udvarias és számára fontosak a klasszikus nemi szerepek és az azokhoz tartozó rituálék megtartása. Kinyitja az ajtót a hölgyek előtt, nem vág más szavába, hidegvérét idegesítően következetesen prezentálja, amitől gyakran hat úgy, nem csak távolságtartó, de talán érzéketlen is. Valójában egyszerűen csak nem gondolja úgy, elengedhetetlen az, hogy bárki és mindenki elé tárja, ahogyan érez vagy amit őszintén gondol. Tipikus gentleman miliő veszi körül, amit ritkán vagy szinte egyáltalán nem hajlandó feladni. Mindezzel együtt azonban levetkőzhetetlenül, szinte a bőre alá nőtt a tradicionális szerepek tisztelete és noha nem ítéli el a társadalomban egyenlőségért harcoló nőket, egyenlőségüket nem feltétlen abban látja, hogy felcserélnek bizonyos szerepeket. Vallja, hogy a nőknek és a férfiaknak is megvannak a maguk ugyanolyan módon és szinten fontos feladataik, azok azonban nem feltétlen ugyanazok minden körülményeket illetően. Ő maga sosem vallaná be, de házassága tönkremeneteléhez jelentősen hozzájárult az, harsány, amerikai felesége nem tudott dűlőre jutni annak tényével, a vonzó akcentussal együtt járt az a fajta önuralom, amely nem engedte, hogy a szabadjára bocsátott érzelmeket ugyanolyan vehemenciával viszonozza, mint amilyen módon azt ráöntötték. A válás során gyakran hangzott el az, rideg, érzéketlen és nem törődöm személy, akinek a munkája fontosabb, mint a neje szeszélyeinek kielégítése. Természetesen egyetlen vád sem állta meg a helyét ennyire szó szerinti formában, de részben tartalmazott igazságokat.
Alapvetően jó indulatú és segítőkész egy bizonyos szintig, amely gyakran hat olyan módon, mintha lenézné a körülötte lévőket. Az esetek egy részében meg is teszi, de valójában sosem lehet tudni valóban ez áll-e a háttérben nála vagy sem és igazság szerint ez számára teljesen megfelel így. Nem tartja fontosnak azt, hogy mindenki kiismerje, akivel találkozik vagy huzamosabb ideig tart fenn ismeretséget.

1:1
- Tudok valakit, akivel találkoznod kéne.
- Miért? Beteg? - A kezemben tartott laboreredményekből fel sem pillantva válaszolok Josephnek, ahogy a semmiből felbukkanva kezd bele valamibe, amelyet nem egészen vagyok biztos abban, hallani szeretnék. Ez az elhanyagolható apróság azonban nem úgy tűnik akár cseppet is zavarná, tekintettel arra, gond nélkül folytatja;
- Nem, dehogy. Csinos lány, a recepciósok egyike, formás ott, ahol kell, érted mire gondolok. - Mindehhez némi szemöldök emelgetést celebrál, amelyet pont olyan rezignáltan mérsékelt érdeklődéssel nyugtázok, mint annak a tényét, hogy beszél hozzám.
- Vannak kezei és lábai? Felcsaptál kerítőnek talán? - Megjelölöm a papíron, a páciens mely értékeit kell figyelni és ellenőrizni, aztán leteszem a pultra és csak ekkor emelem a tekintetem a kollégára, aki úgy látszik még mindig nem hajlandó venni a napnál is világosabb lapot. Gyakran úgy érzem az amerikaiak és én nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, ami tulajdonképpen igaz. Furcsa szavakkal kereszteltek át dolgokat, teljesen érthetetlenül.
- De nehézkesen megy ez. Menj el vele randira, rád fér.
- Nem teljesen érthető számomra, egészen pontosan miként érted ezt, de tájékoztatásul közlöm, tökéletesen képes vagyok találkozóra hívni valakit, ha úgy gondolom, igényem van erre. - Kevéssé szívmelengető mosolyra húzom a számat, azt remélve, békén hagy. Nincs különösebb problémám a kollégával, a tudása a helyén van, a gondot inkább az jelenti, ő is abban a helyi népbetegségben szenved, minthogy mások magánügye, mindenki közügye.
- Tudom, tudom, de láttam rajtad, hogy tetszik neked, főleg azok után, ahogy beszélsz vele minden alkalommal és hát ő sem közömbös irántad, ebben teljesen biztos vagyok.
- Hányszor kell még emlékeztesselek arra, brit vagyok, minden hölgyet Kedvesnek, Gyönyörűnek vagy ezek bármely változatának megfelelően szólítok. Ez azonban még a világon nem jelent semmit. - Meg sem említve, ha megeresztek egy mosolyt is, a legtöbb esetben a kedvükre van az akcentussal együtt és egyszerűen előbb elérem, amit szeretnék, ez pedig nem elhanyagolható tény. A flört jellegnek azonban a világon semmi köze ahhoz, amit egyébként gondolok. Nem is kell, hogy köze legyen, nem ez a célja ugyanis.
- Már mondtam neki, hogy benne vagy. Hétkor Mario éttermében lesz a találkátok. Csak aztán ne fogd vissza magad. - Lapogatja meg a vállamat olyan módon, mintha naponta csinálnánk ezt. Nos, ő talán igen, a magam részéről tartózkodom az ügyben, nem véletlenül.
Lenne mit feleljek neki, de minthogy az ellenkezik mindazzal, amely az elfogadható viselkedési normát jelenti számomra, egymásnak préselem az ajkaimat egy mély légvétel társaságában. Neki természetesen nem esik nehezére egyáltalán nem észrevenni, mennyire nem vagyok elragadtatva a hátam mögött leszervezett tényétől. Azt ugyanis értelemszerűen nem csinálom meg, felültetem a hölgyet, legyen az akárki is, csak, mert egy idiótával ment bele ebbe az ismeretlennel megejtendő randevúba.

1:2

- Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megosszam a kedves egybegyűltekkel, az ifjú pár személyesen nekem köszönheti, egyáltalán találkoztak. Már az első pillanattól biztos voltam abban, hogy összeillenek és így vettem a bátorságot ahhoz, elküldjem őket egy vakrandira. Mint azt jól látjátok, tökéletes munkát végeztem. Emelem poharam rátok és az eljövendő, közös életetekre. - Nem is Joseph lenne, ha nem ragadta volna meg az alkalmat arra, beszédet mondhasson az esküvőmön. Sharon rokonai és barátai hangos üdvrivalgással és köszöntésekkel fogadják a hallottakat, nos az enyéim szolid, visszafogott mosolygással és jól álcázott, lenéző pillantásokkal. A fogadást kifejezetten Sharon kérésére a szüleim Hemingford Abbots-i, Cambridgeshireben található nyári otthonuk helyén tartjuk, szebb a környezet és nem tagadom, az ő rokonai és barátai jóval lelkesebbnek bizonyultak a több órás repülőút megtétele hallatán, mint a hozzám tartozók. Szó szerint láttam anyám tekintetében a megkönnyebbülés csillanását, amikor közöltük velük, mely helyszínt választottunk az alkalom megejtéséhez. Természetesen a szervezésből kivette a részét, gyakori értetlenkedések közepette Sharon kéréseit és a vendégei igényeit érintően. Majd hangos sóhajtások közepette nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy megemlítse természetesen kizárólag nekem, bár inkább egy hozzámvaló lány mellett döntöttem volna. Apám a gyakorlatiasabb végéről fogta meg az egész helyzetet, megadta az ügyvédje számát, aki elmondása szerint jártas a nemzetközi válások ügyében, arra az esetre, ha szükségessé válna a jövőben.
Sharon boldog. Nem feltétlenül vette észre mindazt, ami a színfalak mögött zajlik és ez úgy hiszem így van rendjén. Csak felzaklatná, ha tudná az anyósa és az apósa valódi álláspontját a nászunk kapcsán. Nincs szükség arra, hogy elszomorítsam, mert abban biztos vagyok, túlságosan személyesnek venné és megbántaná, ha tisztában lenne azzal, nem annyira a személye, mint inkább a származása az, amely nem feltétlen elégéti ki a családom elvárásait. Tetszik neki az elegancia és a kimértség, akkor is, ha ő nem feltétlenül képes ezen irányok mentén haladni. Nekem pedig pont ez vonzó benne. Eleven, gyakorlatilag jóval elevenebb annál, mint amilyen én vagyok és minthogy a kapcsolatunkat kielégítőnek találom, a maga természetes hozadéka volt a kapcsolatunknak az eljegyzés és most a házasság. New Yorkban képzeljük el az életünket anyám legnagyobb bánatára.

1:3

- Este Denniséknél vacsorázunk.
- Ma estére gondolsz, kedves? - Egy szaklap cikkét futom át a teám felett. Van még néhány percem indulásig, azt pedig, mint máskor is mindig, szeretem ilyen módon kihasználni.
- Persze, hogy ma este, butus. - A nevetése szinte csilingel, ahogy tovalibben még mindig a hálóruháját viselve egy félig megrágott croissanttal a kezében.
- Ügyelek este, nem leszek itthon. - Ami nem meglepő, tudta előre.
- Most az egyszer nem tudnád kihagyni? Majd holnap ledolgozod, ha akarod. - Nos, érdekes elgondolás az ügyeletet majd később ledolgozni, ha van hozzá kedvem, de a tény az, hogy ez nyilvánvalóan nem így működik.- Nem, nem tudom holnap bepótolni.
- Hetek óta nem voltunk sehol. Nekem ez fontos. Találkozni akarok velük és azt akarom, hogy legyél ott. Miért nem vagy képes ezt megadni?
- Tudtad, hogy be vagyok osztva, de rettenetesen sajnálom kedvesem, hogy kellemetlenséget okoz számodra a munkám. - Meg úgy általánosságban életek mentése, de ezt nem szükséges hozzátennem. Elvégre mily’ szerencsétlen eset, egy harsány vacsora nem üti a pácienseimről való gondoskodást a beosztásom szerinti időben. Igazán szörnyűséges eset. Ki látott már ilyet?!
- Ne legyél ilyen.
- Egészen pontosan drágám, milyen? - Leteszem a kezemben tartott olvasnivalót és a teáscsészét emelem, hogy belekortyoljak. Kíváncsian várom, mire gondol.
- Leereszkedő. - Már megint itt tartunk. Nem válaszolok neki, kivárom, hogy befejezze, amit még mondani szeretne. A teáscsésze porcelánja halkan csörren neki a tányérjának, ahogy visszahelyezem rá.
- Egy nyavalyás este. Ennyit kérek csak tőled.
- Ó, hogy ennyit. Ha gondolod betelefonálok és megkérem szépen a betegeimet, legyenek oly’ kedvesek és ma passzolják a haldoklás lehetőségét, ha egy mód van rá. Holnap majd bepótolom az életük megmentését és akkor elmehetünk együtt arra a vacsorára. Így jó lesz? Így gondoltad? - Türelemmel követem a pillantásommal mozgását, kíváncsian arra, ezen megoldás vajon megfelelőnek bizonyulna-e a világában, amely szerint csakúgy kihagyhatom a munkát minden különösebb, nyomós ok nélkül.
- Tudod, hogy nem így értettem. - Húzza fel az orrát, ahogy látványosan hozza tudomásomra, kedvének mélyrepüléséről természetesen én tehetek jelen pillanatban.
- Ez esetben elnézésedet kérem, lennél olyan jó és kifejtenéd pontosan miként értetted?
- Hagyjuk Cassius. - Kiviharzása után tekintek. Bármennyire is szeretném, egyszerűen nem értem azt, miként várt a hátam mögött szervezéstől más eredményt arra vonatkozóan, mennyi időt töltök itthon a nap hátralévő szakaszában.

2:1

- Tudok valakit, akivel találkoznod kéne.
- Megkérlek, hogy ne kezd el ezt megint. - Magamra kanyarítom a gyapjúszövet kabátot. A tavasz ellenére kifejezetten csípőssé vált mára az idő és bár kifejezetten jól vagyok edzve a helyénvalóan illő esős időjáráshoz, az, ami itt folyik, egyáltalán nem hasonlítható ahhoz, mint amit életem első szakaszában megszoktam.
A válást két éve mondták ki és bár azóta nem ítéltettem szerzetes létre, az igazsághoz hozzátartozik, jobb kedvelem a hölgyekhez való viszonyomat diszkréten annak kezelni, ami; magánügynek. Nincs szükségem még egy baráti, jó indulat vezérelte boronálásra, különösképpen nem Joseph részéről.
- Ugyan. Belátom az első nem annyira sült el a vártaknak megfelelően, de eleinte azért úgy tűnt nem volt olyan rossz ötlet.
- Kimondtad a lényeget, Nem tűnt rossz ötletnek, mégis kiderült, hogy az volt, szóval a válaszom nem. - Nem mondhatni túlságosan nagy kedvvel kívánnám folytatni ezt a beszélgetést, de a neveltetésem nem engedi meg, hogy faképnél hagyjam, holott igencsak erre érzek erős késztetést.
- Már mondtam neki, hogy benne vagy.
Megint ellenállhatatlan késztetést érzek arra, egymásnak préseljem az ajkaimat egy mély légvétel kíséretében azt megelőzendően, amit valóban mondanék, ha igazán késztetést éreznék rá. Nem arról van szó, nem érdemelné meg vagy nem fedné a valóságot, azonban olyan mégsem fog megtörténni, az arcába közöljem, amit valóban gondolok jelen pillanatban róla és a helyzetről is.
- Csinos lány. - Próbálkozik tovább.
- Legutóbb sem ezzel volt a probléma. - Mintha a külsőség jelentené a legfontosabb szegmensét a teljes egésznek ebben a tekintetben.
- Akkor ott leszel?
- Van más választásom? - Látom rajta, hogy megfordul a fejében, valójában lenne, de minthogy az nem szolgálná a hátam mögött leszervezett ügyét, rájön arra, nem hagyott mást, minthogy elfogadjam a sorsomat. Megint.
- Remek. Jól fogod érezni magad, majd meglátod.
Hogyne. - Azt esetleg volnál szíves elárulni melyik napra, mikorra és hová invitáltad a kisasszonyt? - Épp csak a lényegi információ hiányzik még, de sebaj.
- Persze, 8kor találkoztok Guilianonál. Jó szórakozást! - Olyan magabiztosan mosolyog, hogy gyakorlatilag a fogorvosa reklámarca is lehetne. Abba bele sem kezdek, hogy az időpont választása mennyire szerencsétlen, de minthogy már elrendezte a dolgot a megkérdezésem nélkül és annál jobb nevelést kaptam, felültessem, akárki is legyen a ma este másik áldozata, kénytelen vagyok a következő egy órában átszervezni a dolgaimat.

2:2

- Túl fiatal hozzád. - Anyám kategorikusan jelenti ki a nyilvánvalót. Részben valóban egyetértek vele, tíz év nem kevés, ez tény, más oldalról azonban, ténylegesen olyan sokat számít mindez életem ezen szakaszában még? Felnőtt nő, innentől fogva nem különösebben érzem úgy a világ legnagyobb terhét vettem volna a vállamra vele kapcsolatban. Jelenleg úgy vélem túl van már azon az időszakon, ahol és amikor még rizikósabb lett volna ugyanez a távolság a korunk tekintetében. Természetesen megértem az ő álláspontját is.
- Bár unokát szülni nekem még valóban alkalmasabb, mint egy az élete virágán már túllépett nő. - Időt sem hagyva a válaszra folytatja a telefonbeszélgetést, ugyanolyan beleéléssel, amilyennel az időjárást szokta megvitatni a hölgykoszorújával a délutáni tea alkalmával.
- Ettől nem kell tartanod, ott nem tartunk.
- De csak akkor mutasd be, ha biztosabb vagy vele kapcsolatban, mint az első nejed esetén voltál. Nem kívánok még egy sikertelen házassághoz esküvőt szervezni. Túl sok fáradtsággal és magyarázkodással jár a köreinkben.
- Rendben. Később beszélünk, vigyázz magadra. - Bontom a hívást. Egyrészről értelmetlennek találom jobban belemenni abba, ami egyáltalán nem lényeges jelen pillanatban. Másrészről pedig lassan ideje indulnom. A munkával végeztem egy fél órája és a megbeszéltek szerint hamarosan találkozunk a korábban szóban forgóval, érthetően pedig nem akarok elkésni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A jellemzésed olvasva akaratlanul is eszembe jutottak azok az évek amikor Angliában éltem és munkám során nagyon sok „gentleman-”el találkoztam.   Nagyon tetszett, hogy ennyire életszagú a karakter és számomra teljesen felelevenítette az angol mentalitást, azt az érzést amit ott tapasztaltam, aminek a részese voltam. Ezért igazán hálás vagyok.     Nem kellett megerőltetnem magam, hogy elképzeljem ezt a modoros, az újdonságokra néha értetlenül pislogó úriembert. Élmény volt olvasni!
Mindenkinek kellene egy olyan barát mint neked Joseph! nagyon úgy tűnt nekem, hogy néha még saját magadnál is jobban ismer és jobban tudja mire van szükséged. Bár az első próbálkozásának végül kudarc lett a vége én mindenképp adok neki egy hatalmas pirospontot az igyekezete miatt. Az, hogy végül nem úgy alakult a házasságod pedig nem az ő bűne.
Szurkolok, hogy ezúttal jobban sikerüljön a „vakrandi” és a magánélete is révbe érjen a doktorúrnak. Lehet, hogy Jospeh már a következő beszédet írja.  
Színt és rangot hamarosan admin fog adni, de addig is vesd bele magad az oldal életébe!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!