Nem hiszek abban, hogy a férfiak tökéletesnek születtek. Nekem rengeteg munkám volt abban, hogy jól nézzek ki, szimplán a nők szeretnek úgy gondolni ránk, mintha legalábbis egy másik bolygóról származnánk, ami nyilvánvalóan nem volt igaz, mivel én rengeteg csodás nőnemű lényt ismerek, akik hihetetlenül gyönyörűek. Többek között a barátaim nagy százaléka szimplán csak nagyon jó csaj, és nem tudom, hogy én vagyok valami mágnes, vagy szimplán csak szép emberekkel kötök ismeretséget, és ez pusztán a véletlen műve. Olyanról is hallottam már, hogy a legtöbb földönkívüli lény az hihetetlenül, már-már nem emberi módon vonzó. Nyilvánvalóan nem fogom felhozni a barátaimnak mindezt reggeli közben, mivel egyáltalán nem érdekem az, hogy megdobáljanak az összeaszott sültkrumplikkal, amiket a gólyatáborok alkalmával fogyasztunk. Nem lehet elhagyni a tábor területét, viszont mivel minden évben finoman szólva is kurva visszataszító volt a kaja, amit intéztünk, idén mindenkinek járt napi egy mekikártya. Valószínűleg emiatt három hétig képtelenek leszünk majd vécére menni, de ennyi baj legyen, én valójában úgyis csak az arcomra szoktam hízni, nekem egyáltalán nem akadály a korlátlan mennyiségű gyorséttermi étel.
Összességében véve viszont ma morcosan keltem. Egyrészt láttam Lorettát a tábor környékén, aztán pedig a feladataim miatt el is veszítettem. Ő valójában nem HÖK-ös, de szeretjük, ha valaki, aki más szakmában is mozog, esetleg ismert lehet a diákok számára és az egyetemünk büszkesége – olyan lány, mint az én Lorettám pedig nem lehet semmi más – szintén részt vesz a táborban. Ezt az ilyen személyek számára természetesen ingyen biztosítjuk, én pedig jelenleg haragudtam a szőkeségre… Gondolom egészen addig, amíg nem találkozunk újra. A rossz kedvem másik oka a tegnapi, túl jól sikerült parti volt. Az arcom gyűrött, a szemeim még mindig csillogtak, az elfogyasztott alkohol mennyiségétől. A hajamat hiába mostam meg, illetve gyakorlatilag ennek hatására is vált hullámossá, ami miatt egyszerűen kezelhetetlen volt jelenleg. Így nem volt más választásom, lehúztam a három hajgumi közül az egyiket a csuklómról és annak a segítségével próbáltam meg rendbe szedni a tincseimet. Így legalább a barátnőim és egyéb gólya lányok nem tudják majd taperolni, amitől végül tiszta zsír lesz az egész.
Az ellenérzéseimet leszámítva azt hiszem jól voltam. Mert most lesz újra esélyem látni Lorit a táborban és nem fognak megállítani abban, hogy végre vele tölthessem az időmet. Elhatároztam, hogy ha legközelebb találkozunk, akkor elmondom neki, hogy van nálam valami, ami talán az övé, vagy egykor hozzá tartozott. Még mindig nem voltam teljesen biztos abban, hogy igazam van, de minél többször találkoztam vele, annál élesebben élt bennem az emlék, ami olyan mély nyomot hagyott bennem. Ugyanakkor nagyon visszatartott az is, hogy kettőnk közül én voltam az egyetlen, aki ezzel így volt.
A csalódottságom azért, hogy őt nem láttam sehol, mindössze két percig tartott, mivel az egyik asztalnál rögtön megpillantottam az egyik legjobb barátnőmet. Tudom, hogy pofátlanság volt a részemről az, ahogyan odamentem hozzá, és a sültkrumplit konkrétan kiharaptam az ujjai közül, de azonnal nyomtam is egy puszit az arcára és rámosolyogtam, hogy ne lehessen mérges.
- Találtam egy lyukat a kerítésen, amin mind a ketten kiférünk – az információt egyenesen a fülébe suttogtam – És két utcával lejjebb van egy reggelizőhely, ami lehet a mi titkunk.
Ahelyett, hogy megvártam volna a válaszát a dologról, kiszolgáltam magam a kajájából, még egyszer, aztán kézen fogtam és magam előtt kezdtem el terelgetni úgy, hogy a karjaimat egyszerűen a nyakába tettem.
- Nem láttad Lorit? – igyekeztem a lehető legközömbösebb hangomon kimondani ezt – Bár jobban belegondolva nem baj, ha nem. Meghívlak egy palacsintára, mivel most csúnya vagyok és így kell velem mutatkoznod.

592 || kinézet || ne fogdosd a hajam      || yungblud - mars || ●

Demian & Saffie

Akármennyire szerettem mindig is tanulni, semmi nem múlta felül azokat az emlékeket az egyetemről, amelyek mind valamilyen ivós eseményhez kapcsolódtak és szerepet játszottak bennük a barátaim is. Vitázhatnánk azon, hogy pontosan mennyi emlékről is van itt szó, tekintve, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiségének növekedésével ellentétesen csökkentek az elraktározódni képes információk az agyamban és memóriámban. Például azt sem merném bátran kijelenteni, hogy a tegnap éjszakából minden megvan. Arra határozottan emlékszem, ahogyan megérkeztünk a karaokéra, de arra már egyáltalán nem, hogy mi történt azután, hogy kimentünk az udvarra, amikor az első ember bejelentette, hogy ő most cigi szünetet tart. Egyértelműen volt a vállamon felelősség minden HÖK-ös társammal együtt, mert jelen helyzetben mi vigyáztunk a "kicsikre", de attól még felesleges lett volna befeszülni. Így mindenkinek megvolt a lehetősége arra, hogy jól érezze magát, ráadásul nem véletlenül voltunk irtóra felülreprezentálva, mint csoportvezetők, mert ha valaki kiesett, ott volt minden beosztott csapat mellett még további kettő HÖK tag, akik meg tudták válaszolni a kérdéseket, vagy segítséget tudtak nyújtani.
A tény, hogy ez határozottan nem egy zéró tolerancia tábor volt, valójában meglátszott minden reggel azokon az arcokon, akik képesek voltak felkelni reggelizni - vagy épp le sem feküdtek a hajnalig tartó bulit követően. Ha saját tapasztalatok alapján kell nyilatkoznom, az ember úgyis csak a harmadik este kezdi el érezni, hogy valami nincs rendben - mondjuk az elmúlt napok alvásmennyisége, vagy épp az elfogyasztott alkoholé.
Korántsem volt igaz erre a helyre az, hogy ami itt történik az bizony itt is marad, mert mindenki előszeretettel osztotta meg az otthon maradtakkal azt, hogy idén éppen miből maradtak ki. Ilyenkor fordult elő egyébként az is, hogy a HÖK-be jelentkező hallgatók száma jócskán megduzzadt, hirtelen mindenki részt akart venni ebben, figyelmen kívül hagyva, hogy milyen egyéb teendőink vannak a félévek során. Ha valamit megbántam, hát egyáltalán nem az volt, hogy jelentkeztem a diákmentorok közé, sokkal inkább az, hogy annak ellenére is bíztam benne, hogy rendben lesz a reggeli, hogy tudtam mire kell számítanom.
Így hát ami azt illeti nem túl nagy lelkesedéssel majszoltam az előttem heverő sültkrumpliból az újabb darabokat. A gyomrom úgy érezte, hogy szükségem van valamire, ami stabilizálja, de nem döntöttem még el, hogy tényleg arra volt-e szükségem, amit épp bevittem. Vagy vittem volna, ha nem eszmélek arra, hogy valaki megelőzött. A kíváncsi pillantásom előbb Demire vetült, aztán mosoly ült ki az arcomra. - Még jó, hogy nem jogra járok, ugye? Beperelnélek, mert lopsz tőlem. - Jókedv csengett a hangomban, s nem is bírtam túl sokáig, hogy ne nevessem el magamat. Egy olyan embert, mint Demian valójában senki nem akart volna a bíróság elé rángatni, végképp nem olyan ügyben, ami most közöttünk történt. Sóhajtva dőltem hátra, miközben megkapaszkodtam a székem sarkaiban, úgy figyeltem a további lopásait.
- Egyáltalán hogy találtál lyukakat a kerítésen? Mit csináltál, amikor rájuk találtál? - Ezer és egy további ilyen kérdést tudtam volna feltenni neki, mert ha most az van amire gondolok, akkor sokkal több dolog maradt ki számomra a karaoke utánról, mint gondoltam volna.
- Nem fogom elmondani senkinek. - Hogy nyomatékosítsam ezt, megemeltem a kezemet, a kinyújtott kisujjammal együtt és vártam, hogy Demi is beleakassza a sajátját, így ígéretet téve. - Ölni tudnék most valamilyen normális reggeliért. Neked nem fáj a tegnap éjszaka? - Nekem azt hiszem minden porcikám csak engem hibáztatott érte.
- Mintha láttam volna már... - Elhalkult a hangom. Részben mert a fiú újra megszólalt, én pedig nem tudtam volna egyszerre kettő dologra figyelni, részben pedig mert a nyakamat nyújtogatva néztem körül. - Á, azt hiszem már elment. Rákérdezzek? - Részben azért ajánlottam ezt fel, mert tudtam mennyire érdekli ő Demit, részben meg látni akartam az arcát amikor felteszem neki a kérdést. - Más szeretne úgy kinézni másnaposan, mint te. Az átlagos emberek inkább pont a palacsintára ütnek. - Én legalábbis akárhányszor próbáltam palacsintát készíteni, mindig csúnyára sikerültek. Ebből indult ki a hasonlatom is, függetlenül attól, hogy egy ügyes szakácsnak más élményei lehetnek.
- Ha nem ismernélek eléggé, még azt gondolnám valami rosszban sántikálsz Lorival kapcsolatban. Este sikerült beszélnetek? - Kérdőn pillantottam rá, miközben a vállamra nehezedő kezéért nyúltam, hogy az ne csússzon le onnan. Elég stabilnak tűntünk most, de sosem lehet tudni.