Szerettem volna különbséget tenni jó barátnő és rossz barátnő között, de jelenleg bármennyire is próbálkoztam nem sikerült. Olyan rég vágytam már Olaszország csodás utcái közé és amikor Yasmine egy hosszú hétvégét adott nekem születésnapomra akkor alig vártam, hogy eljöjjön ez a hétvége, mégis most hogy itt volt kevésbé vágytam erre az egészre. Hajnali 4-kor csörgött a telefon, hogy tudja, hogy ezért utalni fogom, de mégse fog összejönni ez az utazás. És kit hívjon az ember lánya, hogy 2 óra múlva legyen a repülőtéren? Senkit. Eldönthettem tehát, hogy egyedül vágok neki ennek a kalandnak vagy ülök otthon és kidobom az egészet az ablakon. Az előbbit választottam, így vissza gondolva rosszul. Úgy gondoltam majd mindenért kárpótol a toszkánai látvány, a pihentető szálloda, a helyes olasz pasik így a repülőúton el is határoztam, hogy nem engedem, hogy a kezdeti nehézségek után bármi is elrontsa ezt az utazást. A szálláshoz érve azonban ez is megdőlni látszott. Úgy tűnt az én drága barátnőm ezen próbált spórolni -nem keveset-, amivel nem is lett volna gond ha én nem pezsgőfürdőre, szaunára és helyes londiner fiúkra számítottam volna. Egy kollégiumszerű épület előtt tett ki a taxi, aminek sarkába tinédzserek szívták a cigarettát és vizes ruhák lógtak az ablakokból. Mély levegőt vettem és újabb célokat kitűzve arra gondoltam, hogy nem baj, úgyis csak aludni és fürdeni fogok ide járni, a napok többi részét majd városnézéssel, kávézással és vásárlással fogom tölteni. A szobáig amíg sétáltam csak arra gondoltam, hogy 10 óra tömény utazás után mennyire jól fog esni lemosni magamról az út porát és utána megenni valamelyik domboldalba egy jó vacsorát, sőt már arra is esküdni mertem volna, hogy egy pohár bor is le fog csúszni. Csak ez tartotta bennem a lelket, ebbe tudtam kapaszkodni, hogy végképp ne akarjam eltemetni az utazást, de ahogy beléptem a szobába és körbe pillantottam világossá vált, hogy a kollégiumi szobához nincs külön fürdőszoba. Sírni lett volna kedvem a gondolattól, hogy huszonéves kislányokkal kell majd egy fürdőt használnom, vagy ami meg rosszabb lehet az egész koedukált? A bőröndjeimet a szoba közepén hagyva roskadtam le az egyik ágyra és éreztem, hogy muszáj újra terveznem és a lehető legjobbat kihozni ebből az egész káoszból vagy magamba fogok fordulni. Hirtelen pattantam fel, hogy ne legyen időm meggondolni magamat és kezdeti terveimhez hűen elő szedtem a törölközőmet, tusfürdőmet és papucsomat a bőrönd aljából, bugyira és melltartóra vetkőztem, majd a törölközőt magam köre tekerve, a tusfürdőt szorongatva indultam el megkeresni a fürdőt. Szerencsétlenségem közepette megcsillanni látszott a remény, hogy valami jó is fog történni ugyanis a folyosó végén, pár szobányira az enyémtől már ott is volt a fürdő amin hatalmas női alak tündökölt. Hála a magasságosnak legalább nem koedukált. Sóhajtottam egyet és minden lelki erőmmel beléptem a helységbe. Rögtön szemben csapok és tükrök sokasága fogadott kis szigetként, bentebb pedig két oldalt a zuhanyzók műanyag függönnyel elválasztva. A vizes csempén csak úgy csattogott a papucsom miközben a leghátsó zuhanyfülke irányába vettem az irányt. Legnagyobb örömömre legalább nem volt senki a helységben. Vagy már mindenki elment bulizni vagy még csak alapoznak, de legalább a zuhanyzót messziről elkerülték. Felakasztottam a zuhanyzó melletti fogasra a maradék ruhadarabomat és törölközőmet, hogy aztán beléphessek a zuhanyfülkébe. Magamra húztam a barna fehér pöttyös függönyt és már nyitottam is volna meg a csapot mikor halk szuszogást hallottam. Összehúzott szemöldökkel hegyeztem a fülemet, de miután nem hallottam ismét el is hessegettem a gondolatot, hogy rajtam kívül más is tartózkodik a helységben. Igazán frissítő érzés volt a forró víznek az érintése a bőrömön és talán tovább is élveztem volna mikor egy rövid sikoly is felcsendült szinte olyan közelségből mintha mellőlem jönne az. A sikolyt egy hangos „Óh” is követte én pedig villám gyorsasággal rántottam félre a mellettem lévő függönyt bárminemű gondolkodás nélkül.  
- Mi a…? – hőköltem hátra mikor egy gyors légyott tárult a szemem elé. Olyan volt az egész mint egy baleset amit nem akarsz látni, a szemed mégis valahogy vonzza az egész jelenet.
- E…e… elnézést. – rántottam vissza a függönyt és fordítottam az egésznek hátat mintha az ott se lenne. Arcomat megdörzsölve próbáltam felocsúdni, amikoris leesett, hogy én is anyaszült meztelenül vagyok. Basszameg. Úgy ugrottam ki a zuhanyfülkéből mint aki tüskébe lépett és csavartam a törölközőmet magam köré. Ennyit a nyugodt utazásról és nyugodt zuhanyzásról.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Az üzleti ügyeim az utóbbi időben sajnos gyakrabban szólítanak külföldre, mint én azt szeretném. Főleg az utóbbi időben történik ez meg, amikor nem is a Keane Mega-Company ügyeit kell intéznem, hanem valami egészen mást, mégpedig a Gordon által egyre jobban preferált fegyver gyártással kapcsolatos ügyleteket, amit szépen a nyakamba sózott.
A mentorom egyre mélyebbre ássa magát ezekben a piszkos ügyekben, s míg engem is magával ránt a mocsokba, ő egyszerre egyre feljebb tornázza magát a társadalmi ranglétrán. Ezért is van az, hogy a kisebb üzleti tevékenységeket már én intézem helyette, mivel neki "fontosabb" dolgai akadnak. Mintha nekem nem lennének...
Nem mondom, hogy különösebb bajom lenne egy-egy kiruccanással, ahol talán még én is jól érzem magam. A cég is biztos kezekben van akkor is, ha én házon kívül vagyok, de ettől függeltelüm még mindig én szeretem intézni a Keane Company ügyeit, úgy vagyok a legnyugodtabb.
Azonban ez az út már azt elejétől fogva nem olyan, mint amilyennek elterveztem. Szerettem volna elhalasztani, de Gordon szerint nem lehetett.
Nem vagyok senkinek a csicskája, mégis ő az egyetlen ember, akinek sosem mondok nemet, és ennek természetesen megvan a maga jó oka.
Szóval természetesen rendelkezem saját magánrepülővel és a külföldi utakat is kizárólag így oldom meg. Nem szeretem, amikor idegen, ostoba, unalmas és proli emberekkel kell szívnom egy levegőt, de most mégis úgy adódott, hogy a gépem papírjait meg kellett  újítani. Pontosan akkor, amikor nekem útra kellett mennem.
Végül azért csak rászántam magam, hogy az egyik neves légitársaság, az Alitalia egyik repülőjének első osztályán "szenvedjem" végig az utat Olaszországba.
Tudom, sok ember az első osztályt sem engedheti meg magának, de engem akkor is idegesít a dolog.
Hát, amikor megérkeztem az adott címre, amit az olaszországi összekötőm, Amadeo adott meg, csakis akkor kezdtem el végre szitkozódni magamban a nap folyamán.
Tisztában voltam vele, hogy valami olyan helyen akar velem találkozni, ahol nem leszünk feltűnőek és ahol senki sem gondolná rólunk, hogy miben sántikálunk, de ez azért már igazán túlzás.
A hely láttán olyan érzésem volt, mintha visszarepültem volna egyenesen a kommunizmus korába. Az épületet az egyszerű szürkeség jellemezte, és látszott az egész épületen, hogy a tulaj olcsó pénzből akarta megoldani az építkezést és a hely tulajdonképpen valami diákok számára épülhetett, akiknek nem számít a luxus, csak kell nekik egy hely, ahol kedvükre piálhatnak, drogozhatnak és kefélhetnek és egyben nyaralhatnak.
A karórámra pillantok, s ekkor esik le, hogy az időeltolódás miatt vagy két órával korábban érkeztem, mint kellett volna, vagyis mire Amadeo megérkezik.
A számat elhúzva mégis úgy döntök, hogy nincs kedvem tovább a napon rohanni és talán van nekik valami normális italuk, amivel elüthetem az időt még várakozok.
A hely belső kinézetét inkább nem is kommentlem, csak némi eligazítás után keresek magamnak valami bárfélét, majd miközben rágyújtok, rendelek magamnak egy whiskyt tisztán.
Eltervezem, hogy addig megejtek pár üzleti hívást, amíg a talján meg nem érkezik, de eközben észreveszem, hogy egy kis szöszi csaj beül mellém a pulthoz és feltűnően stíröl engem. Sejtem, hogy milyen szándékkal, de attól függetlenül, hogy naponta van szexuális életem és szükségem is van rá, nem szólítom le, hiszen nem látok a csajban semmi különöset. Nem mintha létezne olyan nő a világon, akiben látnék ilyesmit. Ahhoz meg amúgy is hozzá vagyok szokva, hogy tapadnak rám a nők.Nem jelentenek nekem kihívást.  Aztán meg csodálkoznak, hogy ha nem azt kapják tőlem, amit szeretnének.
- Helló! A barátnőimmel, ott - mutat ujjával pár vihogó cafkára az egyik asztalnál - fogadtunk, hogy nem merlek leszólítani téged - vigyorog rám miközben elmondja a kicsit sem átlátszó okot, amiért egy ideje próbálja felhívni magára a figyelmet.
- Ó, de ezek szerint te nagyon bátor voltál - mormogom felé rezzenéstelen arccal miközben most én is egy kicsit szemre veszem a lányt. Mondjuk második ránézésre nem csúnya, a testén is mindene a helyén van, de vagy egy tízessel fiatalabb lehet nálam. Azonban az út amúgy is kimerített és mivel ki tudja, a nap folyamán mikor jutok rendes nőhöz, eszembe jut valami.
- Ennél már csak akkor lennél bátrabb, ha ki is próbálnád, amit kinéztél magadnak - jegyzem meg perverz képpel, de halálosan komolyan.
- Komolyan? Megtehetném? - kérdezi csillogó szemekkel a csaj, mint valami kislány, aki új játékot.
- Meg kell próbálni. Ha netalán van itt fent egy szobád, akár most azonnal - kacsintok rá, de az arcom még mindig komoly marad, hiszen nem akarom, hogy bármi többet lásson a dologba annál, ami.
Ezután nem is várakoztatjuk egymást, és megindulunk az emeletek irányába. A csaj útközben kapcsol, hogy a szoba bizony nem csak az övé, ezért felveti a dolgot, hogy a mosdóban is ki tudja próbálni azt a bizonyos dolgot, amibe én belemegyek, ha már idáig feljöttem.
Miközben szájával kényeztet odalent, rájövök, hogy ennek a lánynak nem sok tapasztalata van, jó szex terén, ezért inkább csuklóját elkapva leállítom, majd magamhoz ragadva kezembe veszem az irányítást.
Látom rajta, hogy nem igen volt még dolga igazi férfival, de innentől több nem is érdekel belőle.
Ahogy így rendesen dolgozok a kislányon, arra leszek figyelmes, hogy valaki szabályosan ránk nyit, illetve félrehúzza a zuhanyfüggönyt.
Pillantásomat a hang irányába kapom és azonnal szemben találom magam egy világító zöld szempárral. Rendes esetben nem szoktak zavarni az ilyen dolgok, illetve, hogy más ilyen helyzetben lát, most mégis megállok a tevékenységemben, és ha már a kukkoló hölgy is ruhátlanul van, szemrebbenés nélkül is végigstírölöm a csajt.
Persze, ő azonnal távozik is köreinkből, azonban most valamiért rohadtul nincs kedvem tovább folytatni a kiscsaj döfködését, ami velem még sosem fordult elő -, majd kiszállva belőle összeszedem a szerteszét hányt ruháimat. Gyorsan magamra az alsónadrágomat és a nadrágomat, majd már a bézs színű ingemmel a kezemben lépek ki a fülke rabságából.
- Maga még itt van? - szólalok meg, amikor meglátom az előbbi nőt miközben szemtelenül végig bámulok törölközőbe bújtatott testén.
- Netán azon gondolkodott, hogy csatlakoza? Mert tőlem visszamehetünk - jegyzem meg szemtelenül, de azt hiszem, ez nekem tényleg nem jelentene problémát.
- Megiszunk egy italt lent? - lép ki ekkor hirtelen a fiatal szőke szexpartnerem is az előző helyükről, mire én flegmán megforgatom a szemeimet.
- Nem igazán vagyok már szomjas és találkozóm is van, de menj előre! - Hangom utasító és rideg, de azt akarom, hogy többet ne szólaljon meg, mert én most nem akarok magyarázkodni, főleg nem egy idegen nő előtt.
Közben lassan magamra veszem az inget és begombolok, de még mindig ezt az idegen nőt figyelem. Valamiért érdekel a válasza.

Olaszország gyönyörű volt, a Toszkán régió pedig különösen a szívem csücske, a tökéletesen finom boraival, a lankás tájjal, a hajnalig tartó beszélgetésekkel, romantikával és ínycsiklandó vacsorákkal. Életemben először apámékkal voltam itt és minden rossz emlékem ellenére maga a vidék örökre az emlékeimbe vésődött. Anyámnak itt sem számított a bor minősége, még mi arra vágytunk, hogy minél drágább és minél jobb italokat kóstoljunk anyám a pancsolt borok szerelmese lett. Bár én mindig mélyen elítéltem az alkoholt és nagyon-nagyon ritkán nyúltam a pohárhoz az itteni finomságoknak nem bírtam ellenállni. Így mikor ez az utazás szóba került már lelki szemeim előtt láttam ahogy az egyik falusi teraszon ülve órák hosszat fogunk beszélgetni, elvonatkoztatva mindenféle munka és férfiügytől. Én sajnos olykor beleestem abba a hibába, hogy túl sokat csacsogtam a polgári jogról, különös eseteket fejtegettem ami nyilvánvalóan rajtam kívül senki mást nem érdekelt. Yasmine viszont örök lázadó volt, aki falta a férfiakat, minden szexuális élményéről tudnom kellett és minden bulit olyan részletességgel mesélt el, hogy szinte én is jelen éreztem magamat. Különbségeink ellenére remekül kiegészítettük egymást. Ő valahogy megnyugodott mellettem bennem pedig néha felkavarta az álló vizet. Azt hittem az én kis álló vizem Olaszországban fog csak igazán felbolydulni, talán még egy helyes olasz férfival is flörtöltem volna, de most itt voltam csurom vizesen, anyaszült meztelenül és azon imádkoztam, hogy minél hamarabb kereket oldhassak ebből a rém kellemetlen helyzetből. Milyen más elképzeléseim voltak ezzel az úttal kapcsolatban. Talán egyszer visszagondolva majd nevetni is lesz erőm ezen, most azonban azt éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék a föld alá.
Tévedés ne essék, nem ítéltem el a gerlepárt a zuhanyfüggöny mögött, még akkor sem ha én tőlem olyan messze állt ez az egész mint Makó Jeruzsálemtől. Sose volt részem egyéjszakás kalandban, sőt még akkor is én éreztem kötelességemnek a másik tudtára adni, hogy nem kívánok többet mikor komolyabb flörtölésbe kezdett velem valaki egy szórakozóhelyen. De persze nem vagyunk egyformák. Bár igen rövid időm volt felmérni a két embert, a kislány alig lehetett 20 felett, a férfi viszont jóval többnek tűnt, mi sem bizonyította ezt jobban mint az, hogy ő pont annyira szemtelenül mért végig amennyire én szemtelenül férkőztem bele egy intim pillanatba. Arcomat elöntötte a vörösség és anélkül, hogy jobban szemügyre vettem volna a férfit már rántottam is vissza a függönyt. Ebből a pár másodpercből egyértelművé vált, hogy ez nem egy meghitt szerelmi turbékolás volt hanem egy gyorsmenet. Átfutott az agyamon, hogy vajon kinek állt ez a légyott jobban szándékában, a kislánynak, hogy megkapjon egy felnőtt férfit vagy a férfinak aki szerette a tapasztalatlan tiniket.
A testem párolgott ahogy kiléptem a forró zuhany alól és más cél sem lebegett a szemem előtt mint az, hogy a helyszínről elmeneküljek és csak reménykedni tudtam abban, hogy az elkövetkezendő napokban nem találkozom össze egyikükkel sem.
Siettem volna mindennél jobban ha a vizes lábam nem csúszott volna a papucsban olyan nagyon. Csak csoszogtam tyúklépésekben a kijárat felé ölelve magamhoz a maradék ruhadarabjaimat és szorítva magamon a vizes törölközőt mint akinek az élete múlik rajta amikor is meghallottam a férfi hangját. Összerezzentem, végig futott rajtam a hideg és bár egy porcikám se kívánt ebben a helyzetben több időt tölteni a második kérdésére olyan hévvel pördültem szembe az ismeretlennel, hogy én magam is meglepődtem, hogy nem vágódtam hanyat.
- Parancsol? - kerekedett ki a szemem. Láttam, hogy szemtelenül méreget, de a mondata ezerszer jobban zavart mint az, hogy egy darab húsnak néz. Így hogy szemtől szembe voltunk egymással egyértelműen meg tudtam állapítani, hogy inkább állt közelebb a 40-hez mint a 30-hoz. Szemtelenül jóképű volt és a rosszfiús külsőn csak dobott a borosta, a kockás has és az ing anyaga alatt megbújó tetoválások. Más helyzetben talán több ideig legeltettem volna rajta a szememet, de nagyképűsége mérföldekkel visszavett a sármjából.
- Úgy látom a kislánnyal sem sikerült elbánnia, talán először csak eggyel próbálkozzon. - szorítottam erősebben magam köré a törölközőt, ujjaim elfehéredtek az erős nyomástól. Nem tartottam magamat egy prűd nőnek, bár tény ami tény apám megtanított arra, hogy soha ne adjam magam oda senkinek a két szép szeméért és becsüljem magamat annyira, hogy én döntöm el azt, hogy ki láthat engem ruha nélkül. Erős elképzeléseim voltak a női mivoltomat tekintve és ebbe most mélységesen beletiportak.
A kislány megjelenésére szemeim átsiklottak rá és kérdését hallva én magam sem értettem, hogy mit keresek még itt, de úgy éreztem, hogy a lábaim szinte földbe gyökereztek. Szép, fiatalak lány volt szőke loknikkal, de cserfessége és a férfi szemforgatása teljesen egyértelművé tette, hogy itt arról van szó, hogy ennek a lánynak imponált a rosszfiús külső és hogy egy nála jóval idősebb férfit kipróbálhat.  
A szöszi minden további kérdés vagy hozzáfűzés nélkül libben el mellettem fülig érő önelégült vigyorral amit mélyen éreztem, hogy nekem szól, de nem voltam hajlandó ennek jelentőséget tulajdonítani.
- Menjen csak, én igazán nem akarom feltartani és ha őszinte szeretnék lenni szívesen befejezném azt amit elkezdtem.... egyedül. - Új terv. Nem én fogom menekülőre fogni hanem menjenek csak ők, végtére is én azt csináltam amire egy fürdőszoba hivatott: fürödtem, ők zavartak meg engem a sikítozásokkal és kéjes nyögésekkel plusz a tusfürdőm még mindig a hátsó fülkében pihent.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Minden embernek megvan a maga életvitele, szokásai, szükségletei s lehet, hogy az enyém sok mindenkinek nem felelne meg, számomra mégis az a normális.
Sosem érdekelt az emberek véleménye, mára már pedig úgy érzem és hiszem, hogy én bármit és bármikor megtehetek, bármit elvehetek. Határozottan ki tudom jelenteni, hogy sok embernél feljebbvalónak érzem magam. Az évek során már teljesen elfelejtettem, honnan indultam és ki voltam. Mára már csak azt ismerem,, ami most vagyok és percre sem kívánok engedni belőle.
Az általam szert tett vagyon és hatalom által, úgy érzem, hogy nincsenek korlátaim és ez meggyőződésem.
Tehát tőlem egy ilyen eldugott, wc-s légyott teljesen normális jelenségnek számít, az már egy másik tészta, hogy nem vagyok hozzászokva az ilyen lebujokhoz, és hogy valójában miért is szakítom meg? Idáig az ilyesmi nem szokott zavarni. Volt már dolgom egyszerre több nővel, volt már olyan is, hogy mások néztek a swinger klubban, de jelenleg mégis valami gátat érzek?Rohadtul dühösnek érzem magam, de azt nem éppen tudom, hogy tulajdonképpen kire is vagyok mérges. Az ismeretlen nőre, aki megzavarta a kefélésemet, magamra, hogy én ezzel most foglalkozom és elmegy a kedvem az egésztől, vagy a kiscsajra, hogy nem hoz annyira lázba, hogy engem ez az egész szar ne érdekeljen?Minden esetre, ahogy öltözködöm, érzem, hogy egyre jobban felmegy bennem a pumpa, amiért nem tudtam kielégülni és azt már most elhatározom magamban, hogy amint végzek itt a tárgyalással, felkeresek egy elit szórakozóhelyet, ahol valakin kiélem elfojtott vágyaimat.
Csak még bosszantóbb a helyzet, amikor beigazolódik számomra, hogy a leskelődő nőszemély arra nem volt képes, hogy csendesen lelépjen a fürdőből. Az egész szituációnál jobban már csak a szemtelen és flegma válasza dühít fel. nem igazán vagyok hozzászokva, hogy ilyen lekezelően beszéljenek velem emberek - pláne nem nők -, ahhoz pedig még kevésbé, hogy visszautasítsanak. Ennek oka talán a hatalmam, talán a pénzem, talán a külsőm - sosem foglalkoztam vele - , de azt mindenképpen tudtam, hogy mindig megkapom, amit akarok, mert az nekem alanyi jogon jár. Ha egy nő kellett, megszereztem, ha azt akartam, hogy széttegye a lábát vagy csak szimplán kielégítsen, szó nélkül megtörtént. Bár többet soha nem is akarnék tőlük, számomra csak tárgyak, amiket használok. Ilyen közegben létezem a mindennapjaimban, ahol mindenki ugrik a parancsomra, zokszó nélkül megteszik, amit mondok nekik.
Ez  a nő pedig itt azt hiszi, hogy joga van kifejteni a véleményét vagy bármit is. 
- Igen, parancsolok! Igazából ez lenne a minimum, ha már olyan szépen tönkretette a kora estémet - lépek egy kicsit előrébb a nő irányában. Teljesen komolyan gondolom azt, amit mondok, ezért rezzenéstelen és egy kicsit dühös arckifejezéssel meredek rá, hogy ezt ő is tudatosítsa magában, illetve, hogy nem akárkivel áll szemben.
Egy ideig hagyom neki, hogy ő is végig merjen engem, sőt, még egy kicsit viccesnek is találom, hogy szavai ellenére megteszi. Viszont csak addig érzem az egész helyzetet viccesnek, amíg újra meg nem szólal. De nem akármit mond, hanem újfent engem becsmérel. 
- Hm - horkanok fel azon szavai hallatán, miszerint én nem bírok el egy kislánnyal. - Talán nem a kislányok a nekem valók - vonom fel szemöldökömet kétértelműen. Nem látszik rajtam, hogy dühös vagyok, de egy nőt talán mégsem bánthatok.
Nem áll szándékomban magyarázkodni és bizonygatni, hogy én az életben valójában hány nővel bírtam már el kortól függetlenül egyszerre és külön, nem érzem szükségesnek, de azért továbbra is bosszant, hogy így mer beszélni velem. 
- Itt saját magára gondol? Elhiszem, hogy kedvet kapott a dologhoz a látvány után - kérdezek azért vissza szemtelenül, bár itt most el is döntöm, hogy ezzel a nővel már nem is lenne kedvem semmit se csinálni, amilyen nagyszájú. - Gondolom, nem sok ilyen élményben van része, ha már arra szorul rá, hogy mások után leselkedjen.
Az előbbieknél jobban már csak az a mondata ér váratlanabbul, amikor kijelenti, hogy nem szándékozik elhagyni a mosdót, helyette inkább majdhogynem engem tessékel ki. Na, ilyen sem fordult még velem elő, hogy egy nőnemű kiutasít valahonnan. 
- Ja, azt én is szívesen befejeztem volna... - mormogom a bajszom alatt azért miközben grimaszolok egyet, de aztán arckifejezésem újra dühösbe vált át, aztán se szó., se beszéd faképnél hagyom a nőt, és vissza sietek a hotel bár részlegébe.
Útközben egyáltalán nem gondolok arra, hogy a továbbiakban bármit is akarnék a fiatal szőkétől, de arra viszont igen, hogy ez a másik mennyire felbosszantott.
Visszaékezvén a pultokhoz Amadeo-t még mindig nem látva sehol, egyre idegesebb leszek. Nem elég, hogy ilyen szarul kezdődik az itt tartózkodásom, még meg is váratnak.
Újfent rendelek magamnak egy italt, majd azt le is hörpintem a pulton ülve, majd rögtön rendelek még egyet. Távol álljon tőlem, hogy megártson, főleg nem tárgyalás előtt, de valamivel csak el kell ütnöm az időt ezen a nyomorult helyen.

Mindig megvolt a magam elképzelése arról, hogy milyen ember akarok lenni. Voltak terveim, céljaim az életben és minden amibe csak bele kezdtem azt ennek megfelelően próbáltam csinálni. Úgy éltem az életem, hogy kevés támadási felületet hagyjak magamon, hogy számomra is kevés esély arra, hogy idegeskedjek vagy feleslegesen szenvedjek. Persze ember tervez, Isten végez szokták mondani és ez az utóbbi időben bebizonyosodni látszott. Azt a nyugodt környezetet amit magam köré építettem másodpercek alatt rombolta szanaszét az élet. Azzal próbáltam nyugtatni magamat, hogy ez értem van és az élet csak próbatételek elé állít, hogy megerősödjek, hogy a gondolkodásom változzon. Apám kálváriáját betudtam annak, hogy önállóbbnak kell lennem, hogy ki kell szakadjak az apuci kislánya szerepből és olyan döntésekre kényszerüljek amit mindeddig apám támogatása nélkül nem sikerült volna megoldanom. Ezt az utat is azért fogtam fel úgy ahogy mert azt hittem az élet egy csodálatos utazást tartogat a számomra ahonnan ezernyi élménnyel és emlékkel térhetnek majd haza, épp ezért nem mondtam le az egészet és indultam egyedül útnak. De most itt álltam és bármennyire szerettem volna, ebben az egészben semmilyen tanító jelleget nem véltem felfedezni. Gondolhattam volna bele mindent, de egy olyan pozitív dolog sem jutott eszembe amitől én magamat többnek vagy jobban éreztem volna.
Büszke voltam magamra mindig, hogy nyugodt és higgadt tudtam maradni minden helyzetben tekintve, hogy feleslegesen sose akartam idegeskedni, de most mégis azt éreztem, hogy menten felrobbanok. Itt volt ez a pökhendi, arrogáns férfi az ő neveletlen, jó modort nem ismerő stílusával, és itt volt ez a rém buta kislány akinek a bárgyú, bugyuta, öntelt vigyora mögött egy szemernyi jóindulatot sem véltem felfedezni és itt voltam én aki isten bizony próbáltam volna mihamarabb eltűnni ebből a rémálomból, menekülve a kellemetlen helyzet elől mégis a lábaim nem engedték.
Mérges voltam, soha nem beszéltek még ennyire tiszteletlenül velem és hirtelen csak azt éreztem, hogy az idegtől összeszorult a torkom és bármennyire is akartam nem jött ki semmi a számon. Álltam így pár másodpercig szemben az ismeretlen férfival, kimeredt szemekkel, homlokomon magasra szökő szemöldökkel.
- Tehát arra számít, hogy bocsánatkérésem jeléül szétteszem a lábamat? Igazán rossz ajtón kopogtat ez esetben. - a szavaim utolértek a gondolataimat, mégsem éreztem teljes elégedettséget. Nem éreztem azt, hogy mondandómmal a teljes megsemmisülésbe küldöm az újonnan megismert férfit, de én elég közel voltam hozzá. Csak remélni mertem, hogy a következő mondatommal pontot tehetek ennek a kellemetlen találkozónak a végére, mégis a kicsit sem kedves idegennek ehhez is volt hozzáfűzni valója. Olyan rémesen megalázónak éreztem minden mondatát, hogy éreztem arcomat elönti a vér, kipirosodtam, egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat és olyan erővel szorítottam magamon a törölközőt, hogy nem tudtam a vékony anyag fog-e átszakadni vagy az ujjaim eltörni.
- Akkor nagyon rossz helyen keresgél tekintve, hogy egy kollégiumban vagyunk. A magafajta férfiaknak inkább a bordélyház való nem gondolja? - na majd ez jó lesz, gondoltam magamban. Nem voltam jó ezekben a játékokban, fizikálisan képtelen voltam arra, hogy ismeretlen embereket tiporjak a földbe, de a helyzet megkövetelte.
Az eszem és maradék önuralmam azonban egy másodperc alatt foszlott szét mikor az én szexuális életem került az előtérbe. Szó ami szó az utóbbi időben nem volt részem ilyesfajta helyzetben, de még szexben sem, mégsem kívántam az idegen orrára kötni, sőt hihetetlenül felháborított az, hogy ez számára ennyire nyilvánvaló, vagy legalábbis anélkül, hogy bármit is tudna, vagy ismerne beletrafált a közepébe.
- Ha kedvet is kaptam volna, maga lenne a világon az utolsó ember akivel ilyesfajta kapcsolatba akarnék kerülni. - Remegni kezdtem az idegtől, újra lábat váltottam ami a súlyelosztást illeti és már csak reménykedni tudtam, hogy véget ér ez a kis adok-kapok.
Valamit még hallom, hogy mogott az orra alatt, de az ingerültségtől már be nem tudtam azonosítani, hogy mi is az. Csak szabadulni akartam, és ahogy láttam, hogy a másik elindul a kijárat felé én vele egy időben vettem az irányt a zuhanyfülke felé. Bosszankodásom közepette még talán pár káromkodás is elhagyta a számat és nem tudom milyen indíttatásból, de szemeim az előbb fülledt vággyal és sóhajokkal megtöltött kabin felé tévedtek. Talán reménykedtem valamiben vagy csak a kíváncsiság hajtott, de rögtön meg is láttam egy az én méretemnél jóval kisebb hófehér melltartót. Ez már csak olaj volt a tűzre. Az agyamat teljesen el borította a méreg s miközben az ujjamat bele akasztotta a melltartó pántjába már fordultam is vissza a szobám irányába. Elhatároztam, hogy ezt márpedig nem fogom szó nélkül hagyni és még akkor is cirkuszt fogok rendelni ha ez kicsit sem az én stílusom. Mit képzel magáról, hogy így megaláz?
Lábaimat egy farmerbe bújtattam amihez egy fekete balerinacipőt húztam, felsőtestemre pedig egy sötétkék a megszokottnál jóval dekoltáltabb blúzt vettem. Azt akartam, hogy akadjon meg a szeme, hogy essen le az álla és lássa, hogy milyen nőbe kötött bele. A hajam kócos kontyba kötöttem és bár még nedvesek voltak tincseim nem kívántam bajlódni a szárítással. A telefonom és egy doboz cigarettát a hátsó farzsebembe csúsztattam, a kislány elhagyott ruhadarabját pedig az oldalamhoz szorítva indultam el a bár felé. Fogalmam sem volt mit fogok mondani, de olyan voltam akár egy dúvad így nem is számított, hogy mi fog most következni csak elégtételt szerettem volna venni.
A bárba leérve a szemem egyből megakadt a pultnál ülő férfin. Háttal foglalt nekem helyet s bár újdonsült barátnőjét nem láttam a közelben úgy gondoltam épp elég megalázó lesz ez így is.
- Talán meg kéne tanítani a kislányt, hogy nem hagyjuk szét a ruháinkat. - szólaltam meg fennhangon miközben átdobtam a melltartót a férfi válla felett, rá a pultra. Nem érdekelt, hogy a pultos rögtön felénk fordította a tekintetét és az sem, hogy a mellettünk pár székkel arrébb ülő férfi vigyorogva kezdett méregetni.
- Vagy van egy jobb ötletem. Legközelebb olyat rángasson a fürdőbe aki mellé már nem kell szülői felügyelet. - paskoltam meg a vállát az ismeretlennek mintha világi cimborák lennénk, majd intettem a pultosnak aki azóta is kikerekedett szemmel meredt az irányunkba. Bármennyire is rossz emlékeim és érzéseim voltam az alkohollal kapcsolatban tudtam, hogy ehhez meg kell innom egy pohár bort.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Érzem, hogy fortyog bennem a düh, az a fajta düh, amit akkor érzek, mikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy azt szeretném, illetve nem az történik, amit én akarok.
Mostanság csak nagyon ritkán érzek ilyesmit, hiszen megszoktam, hogy a körülöttem lévő dolgok az én irányításom alatt állnak.
A nők meg számomra egyébként is olyan egyszerű lények, akiket gond nélkül irányítok és "leigázok".
Ez a helyzet most mégis csak valamiféle hiányérzetet ébreszt bennem. Nem vagyok az a típus, aki bármit is a lelkére vesz, pláne nem egy ilyen kis szócsatát, de ennek a nőnek mégis sikerül engem felbosszantania.
Mármint felbosszantani engem azért nem nehéz, de ilyen hülyeségekkel biztos nem sikerül senkinek, és ami még fontosabb, hogy főleg nem megtorlás nélkül.
- Végül is azért teszi meg, amiért akarja - vonom meg a vállamat miközben szemtelenül mélyedek a szemébe. - Nevezhetjük bárminek, mint a legtöbb nő esetében - teszem hozzá ugyanúgy, amikor megállapítja, hogy én képes lennék elvárni tőle, hogy valami kiengesztelésképpen széttegye nekem a lábát, hogy az ő szavaival éljek. Igazából volt már ilyesmire példa nem is egyszer, nem is kétszer, de jelen pillanatban meg sem fordult a fejemben, hogy ezt akarjam tőle.
Mint, ahogy azt se fejtettem ki neki, hogy hány és milyen nőkkel volt már dolgom életem során, így azt sem fogom, hogy nem szoktam és egyáltalán nincs szükségem arra, hogy szexért könyörögjek egy nőnél. Általában csak úgy elveszem, amit akarok,mert megtehetem, vagy még ők hálásak nekem, hogy beengedem őket szexuális világomba.
Nem bírom ki, és egy gúnyos felhorkanás egy nevetéssel egybekötve szökik fel torkomból, amikor a bordélyházat ajánlja nekem.  Most el kéne szégyellnem magam? Ó, ha tudná, hányat jártam meg, persze, nem ilyen lebujokat és nem ilyen egyszerű nőkkel.
- Micsoda ötlet! Hát tudja, majd lehet, megfogadom a tanácsát, és meglátogatok egyet, ha már maga azt ajánlja - vakarom meg államat még mindig gúnyolódva. Ha azt hitte, hogy engem ezzel megsért, akkor nagyon rossz embernek szánta a célzását. Fogalma sincs róla, hogy a bordélyház még egy kellemes hely azokhoz a helyekhez, amiket már megjártam.
- Ilyen helyre be se tenném a lábam, ha nem lenne itt egyéb dolgom - teszem azért még hozzá most már elkomolyodva, amikor ezáltal arra is felhívja a figyelmemet, hogy egy kollégiumban vagyunk. Mondjuk ezt azért biztos nem fogom szó nélkül hagyni, ha megérkezik Amadeo.
Nem vagyok egy nevetgélős ember, ezt mindenki tudja rólam, de ez a nő a kis visszafogottságával és a prűd szövegével folyamatosan azt éri el nálam, hogy röhögnöm kell. Nem is emlékszem, mikor fordult velem elő hasonló.Egyébként azt valóban nagyon viccesnek találom, hogy ő kijelenti, hogy nem feküdne le velem.
- Azt csak úgy megjegyzem, HA AKARNÁM,  megkaphatnám magát is ugyanúgy, mint bárki mást. Ha akarnám. - szólalok meg komor, szaggatott hangon, minden szót külön kihangsúlyozva, s teljesen őszintén gondolom a szavaimat. - De...nem akarom, úgyhogy megnyugodhat, mert sosem szerettem a tapasztalatlan és fantáziátlan nőket - teszem még hozzá hasonló goromba és pervez stílusban. Valóban nem szeretem az unalmas nőket, és biztos vagyok benne, hogy ez a szűzike csakis az lehet.
Persze nem mondom, hogy visszautasítottam volna, ha másként áll hozzá a dolgokhoz, mert ránézésre is látszik, hogy szép nőről van szó, de így már nem igazán érdekel a dolog.

Végül aztán véget is ér ez az "izgalmas" beszélgetés, és pár perc múlva  egy ital mellett találom magam a bárpultnál.
Egyre jobban unom, hogy az olaszra kell várnom, de a jeges whisky és a hozzá párosuló minőségi szivar egy kicsit elfeledteti velem haragomat miatta is, meg az elmaradt kielégülés miatt is.
Ahogy így elmerengek magamban, az egyik pillanatban egy nemrég hallott női hang üti meg a fülemet, majd mielőtt az elképedt tekintetemet a hang irányába emelném, pillantásom a pultra penderített melltartóra vetül. Csak akkor esik le, hogy miről van szó, amikor kimérten a dühös és utasító hang irányába fordítom a fejemet.
- Mi van??? - nyögöm ki a szavakat, ami csak úgy elsőre kibukik belőlem. Még életemben nem beszélt velem ilyen hangon senki, pontosabban az új életemben, ami számít. Senki, nem, hogy egy nő. Egyszerűen megáll bennem az ütő egy pillanatra, hogy ezt megengedi magának, de aztán ahogy megfordulok és arcába nézek, valahogy azonnal elmúlik a haragom, ami rám viszont egyáltalán nem jellemző.
- Most komolyan? Mi vagyok én? Az apja? - kérdezek vissza gúnyosan, habár azonnal leesik, hogy magasra dobtam neki a labdát, hiszen az előbb még javában döfködtem odafent a lányomnak tűnő szőkeséget.
Látom azt is, hogy a pultos bennünket figyel, és ami még rendkívül zavaró, hogy mások előtt enged meg valaki ilyen hangnemet velem szemben. Na, de nem akarok adósa maradni.
- Nyugi, szivi, nem kell már megint féltékenykedni. Mondtam, hogy én a fiatalabb nőket szeretem, de ha annyira akarja, találok magának is helyet - szólalok meg aztán már összeszedetten és fennhangon, hogy a közelünkben mindenki hallja a szavaimat, és úgy jöjjön le a dolog a kívülállók számára, mintha valami féltékenységi jelenetnek lenne a szemtanúja.
Aztán a következő mondatát hallva, pajzán vigyor ül ki arcomon, mivel most meg ő dobja fel számomra azt a bizonyos labdát, amit muszáj vagyok leütni.
- Például magát? - kérdezek vissza miközben most először nézem meg őt jobban magamnak, amióta csak "csevegünk" a mai nap folyamán. Most így a magára és a fejére tekert törölköző nélkül, emberi ruhába bújva, azt kell megállapítanom, hogy igazán szemrevaló jelenségről van szó. Az egész arca szabályos, az ajkai kellően teltek  és a kék szemeit valamiért többször is kénytelen vagyok megnézni. Ezután lepillantok dekoltázsára, és azt is meg tudom állapítani, hogy mindene pontosan olyan, amilyennek lennie kell egy számomra szép nőnek. Mondjuk az tőlem egészen új dolog, hogy előbb nem a melleit néztem meg. - Meggondolta magát? - vonom fel szemöldökömet, habár száz százalékig biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem így értette a "tanácsát", de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne húzzam az agyát egy kicsit.
Ha ez mind nem lenne elég, a fiatal kislány is megjelenik a hátunk mögött, én pedig lassan érzem, hogy kezd betelni a pohár. Engem senki nem szokott kérdőre vonni.
- Az ott az én melltartóm? - kérdezi a fiatalabb meglepődve, amikor konstatálja, mi van a pulton.
- Ó, szeretnéd megtartani? Tőlem nyugodtan elviheted emlékbe - vigyorodik el valóban olyan képpel, mint egy kislány, én pedig életemben most először bánom meg, hogy közöm volt egy nőhöz. Úristen, hova keveredtem!
- Megiszunk egy italt? - kérdezi olyan fejjel, mint aki éppen szerelmes - habár fogalmam sincs róla, milyen szerelmesnek lenni. Ekkorra már tényleg elég a csajból.
- Nem, biztos, hogy nem iszunk meg semmit és a melltartód sem kell! - vetem oda mogorván, mire látom, hogy a lánynak eltűnik arcáról a bárgyú vigyor. – Figyelj ide, kislány, és most nagyon kedves vagyok, azt tanácsolnám neked, hogy keresd meg a barátnőidet, és csináljatok valami lányos dolgot! - Maga a szöveg teljesen normális lenne, de hanglejtésem már koránt ilyen finom.
- De én azt hittem... - kámpicsorodik el a lány szavaim hallatán, és ha ismerném a női lelket, talán meg tudnám állapítani, hogy hamarosan sírni is fog.
- Ugye, vele vagy? - néz hirtelen a másik meglepett fejű nőre mellettem, aki nemrég még kioktatott engem a neveléssel kapcsolatban.
 - Te! Nem elég, hogy megzavarsz bennünket, még a pasimat is le akarod nyúlni, te szemét kurva! - kel ki magából a kislány a szintén pultnál ülő másik szőkeség felé. Mondjuk ilyen kicsinyes játékot már rég láttam, mint ami itt zajlik le előttem.
- Ácsi... - emelem fel jobb kezem mutató ujját és hozzátenném azt is, hogy nem vagyok senkinek se a pasija, pláne nem egy félresikerült numeráé, de ekkor észreveszem, hogy a fiatalabb a kezét emeli a kioktatós felé, hogy megtépje vagy megpofozza azt. Általában nem érdekelnek az ilyen gyerekes cicaharcok, de most valami ösztönszerű módon a keze felé nyúlok és megállítom azt. Aztán felállok ültő helyemből, megragadva csuklóját egy kicsit odébb rángatom, majd halk, mégis ellentmondást nem tűrő hangon kezdek el neki magyarázni:
- Ha nem takarodsz el innen azonnal, én magam távolítalak el! - Szavaimban nem volt semmi, de a tekintetem olyan sötét lehetett, hogy a lány azonnal elrohant.
Ezután nyugodtan visszasétálok a helyemre, mintha mi se történt volna. Nem nézek senkire, nem érdekelnek, leperegnek rólam a figyelő tekintetek, mintha ott se lennének. Szó nélkül intek a pincérnek még egy rövid italért, majd magam elé meredve az italba temetem tekintetem.

Egészen biztos voltam abban, hogy nagyon más világból jöttünk ezzel a férfival. Én kimért voltam, megfontolt, jól nevelt, kedves és végtelenül egyszerű. Ez az idegen pedig maga volt a tűz, a vadság, az a fajta rossz fiú akitől minden lányos anyuka retteg. Bármennyire is próbáltam nyugtatni magamat azzal, hogy a különböző világaink sose találkoztak volna ha ez a kellemetlen helyzet nincs, a józan gondolkodásomat valahol a kollégiumi szobában hagyhattam. Minden egyes mondata csak olaj volt a tűzre. Rég éreztem magamat ennyire feszültnek, ennyire ingerültnek, hogy bármire is gondoltam, bármivel is próbáltam csillapítani magamat egyszerűen nem sikerült.
- Áh, tehát ahogy a szavaiból kiveszem magam tipikusan az a férfi aki azt gondolja, hogy egy nőnek semmi más haszna nincs mint a szex, igazán modern felfogás. – fintorodtam el. Utáltam, hogy a mai világban még mindig fennállt az a gondolkodásmód miszerint egy nőnek annyi a dolga, hogy széttegye a lábát, kielégítse a kedves férfi minden vágyát, majd gyereket szüljön – lehetőleg fiút – akit aztán otthon nevel, háztartást vezet és még csak véletlenül se legyen okosabb mint a férje. Még mindig voltak olyan gondolatok bizonyos emberek fejében, hogy egy nő nem lehet okos, nem lehetnek önálló gondolatai és még véletlenül se akarjon többet mint amire egy nő hivatott.
Gúnyos nevetése hallatán ajkaim megremegtek és egyszeriben kezdtem el azt érezni, hogy menten elsírom magam. Valósággal földbe tiporva éreztem magamat. A gondolatok a fejemben megfagytak, szavak nem hagyták el a számat csak meredtem az ismeretlen férfira, remegte a dühtől miközben hatalmasakat nyeltem visszafogva magamba a feltörő sírást.
- Ha meg akarna kapni ahhoz, úriembernek kellene lennie és mint látjuk az nem megy magának. – préseltem még ki egy mondatot mielőtt egyedül maradtam volna a zuhanyzóban.

Olyan nagy volt bennem az elhatározás, a vágy, hogy  elégtételt vegyek, hogy nem érdekelt volna senki és semmi, mindent megtettem volna azért, hogy csak egy másodpercre is megszégyenítve érezhesse magát ez a gazember. Csak csörtettem lefelé a váróba az idegen melltartóval a kezemben. Nyoma sem volt bennem annak a fajta idegnek ami a fürdőben elkapott, most már nem sírni lett volna kedvem hanem verekedni, ordibálni, csapkodni, törni vagy bármi olyat csinálni amivel le tudom vezetni a feszültségemet. Most már inkább az ijesztett meg, hogy valaki ezt az állapotot így ki tudta hozni belőlem. Ha most látna apám valószínűleg rám sem ismerne. Az ő mindig nyugodt angyalkája épp veszekedni készül egy férfival? Mi történt velem?
Ahogy arca meglepetten felém fordult egy másodpercig összeakadt íriszeivel az enyém. A fenti szűrt fényben és távolabbról fel sem tűnt, hogy milyen érdekes szemei vannak. Semmiképp nem mondtam volna kéknek, sokkal inkább szürke volt, de ahogy megvillant benne a bár lámpájának fénye mégis egészen olyannak tűnt mint a háborgó tenger.
Mi a francot kémlelem a szemeit? Nem baromi mindegy, hogy milyen színű? Rángattam vissza magamat a jelenbe.
- Ami azt illeti akár az is lehetne. – csaptam le azt a bizonyos labdát. Nem akartam ítélkezni és az végképp nem érdekelt, hogy egy ilyen férfi mit és hol csinál kislányokkal az viszont rendkívül zavart, hogy ennek a történetnek én is a részese lettem. Ez a férfi amúgyis pont annak tűnt aki sose tudna megállapodni egy nő mellett, vagy ha igen akkor is folyamatosan csalná. Jóképű volt ez tagadhatatlan és ezt pontosan tudta magáról.
- Tessék? – kérdeztem vissza mikor kezdte úgy beállítani az egészet mintha én lennék a féltékeny csitri akit leváltottak egy fiatalabb nőre. – Én nem… - zavartan kapaszkodtam bele a mellettem lévő székbe. Itt volt az a pont ahol újra megsemmisülni éreztem magamat. A kezdeti elhatározottság elfogyni látszott. Hatalmasat sóhajtottam és mivel éreztem, hogy ez még korántsem egy lejátszott meccs egy lépéssel közelebb léptem hozzá kérdését követően.
- Hamarabb innék sósavat mintsem hogy egy magafajtával ágyba bújjak. – apró, gúnyos mosolyra húzódott a szám és még magamat is megleptem azzal a higgadtsággal amivel ezt a mondatot kipréseltem magamból. Én szívem szerint ennek a beszélgetésnek itt véget is szakítottam volna ha a kislány meg nem jelent volna ismételten a köreikben. Én közben helyet foglaltam az idegen melletti, a pohár borom is megérkezett.
Próbáltam elvonatkoztatni a mellettem lévő kislánytól, de elég nehezen sikerült és pont úgy ahogy percekkel ezelőtt a fürdőben néztem őket, érdeklődésem most is a páros felé irányult. Amikor elkezdtem tanítani mindenki próbált felkészíteni az eshetőségekre. Tudtam én is, hogy nem lesz egyszerű kijárnom az utat, kivívnom a tanártársaim és a diákok tiszteletét, de sokszor jól jött pár tanács. Próbáltam ezeket mindig meghallgatni, megfogadni, elgondolkodni rajta, de lehet elsiklottam afelett a tanács felett, hogy hogyan kell bánni egy hisztis, féltékeny és elvakultan szerelmes kamasszal. Isten bizony nem gondoltam volna, hogy a kis közjátékom ekkora port fog kavarni. Örültem, hogy ezt nem otthon kell megélnem és azt hiszem ez volt az a pont ahol végérvényesen elhatároztam, hogy holnap az első repülővel utazom haza, hogy idejük se legyen az embereknek megjegyezniük.
A vállam fölött néztem a kislány reménykedő tekintetét. Óh annyi ilyen pillantást láttam már az egyetemen, annyi sírást láttam már a folyosó végén megbújva, hogy ezer közül is felismertem volna. Szemeim átsiklottak az ismeretlen férfira. Nem tudtam, hogy miért is voltam még mindig részese ennek az egész jelenetlen, de valahogy ott ragadtam. Egyszerre szórakoztatott és dühített rettenetesen az egész. A férfi arcára íródott közöny már kezdett nekem kellemetlen lenni így inkább elfordítottam a fejemet kivonva magamat ebből a kínos beszélgetésből. Hallottam minden szavukat, a férfi annyira rideg és visszautasító volt, hogy egyszeriben sajnálni kezdtem a lányt, főleg mikor lemondóan közölte, hogy ő ebbe többet látott. Csak meredtem magam elé és ujjaim unottan köröztek a pohár száján mikor ismét megütötte a fülemet a kislány vékony cincogó hangja. Meglepetten fordítottam felé az arcomat, szemeim hatalmasra kerekedtek, fejemet minimálisan oldalra döntöttem és csak meredtem a fiatal szőkeségre. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Olyannyira szürreális volt ez az egész helyzet, hogy képtelen voltam magamhoz térni. Meg se szólaltam, igaság szerint a „szemét kurva” megszólításra túl sokat nem is tudtam volna mondani. Csak meredtem néztem a jelenetet és mindaddig meg se moccantam mígnem a kis csitri a kezeit irányomba nem lendítette.
- Hóóóó – Egy emberként mozdultunk az ismeretlennel még én felpattantam a székemből, hogy hátrálni tudjak, ő a lány kezei után nyúlt. Szemeim csak úgy ugráltak a két ismeretlen között. Élesen fújtam ki a levegőt miközben a két alak távolodni kezdett.
Ez az este ennél rosszabb már úgysem lehet - gondoltam miközben egyszerre húztam le a pohár boromat és intettem a pultosnak még egy körért.
A mellettem helyet foglaló férfi, aki eddig csak megfigyelője volt a történéseknek magányomat kihasználva intett a pultos felé, jelezve, hogy majd ő kifizeti az italomat.
- Erre semmi szükség. - jegyeztem meg. Látszott a férfin, hogy már részeg, bárgyú mosollyal mert rám és a melleimről alig emelte fel pár másodpercre a pillantását. Valamit gagyogott olaszul, de én nem értettem mit mondott. Támolyogva állt fel a pohár borommal a kezében. Előre láttam, hogy ennek sehogy se lesz jó vége, és ahogy ezt a gondolatot elültettem a fejemben a férfi keze megbillent és azzal a lendülettel öntötte mellkasomra a pohár tartalmát.
- Mi az isten történhet még ezen az estén? - keltem ki magamból. Fel sem tűnt mindeközben, hogy ismeretlen ismerősöm azóta helyet foglalt az előző helyén. Üvölteni lett volna kedvem. Sarkon fordultam és a kijárat felé vettem az irányt. Muszáj voltam elszívni egy cigit - vagy többe - mert úgy éreztem, hogy mentem felrobbanok. Csöpögött a pólómból a bor, hányingert keltően büdös voltam, éreztem, hogy a melleim között a hasfalamon át a nadrágomat is áztatni kezdi az alkohol. Remegő kézzel nyúltam a dobozom és gyújtóm után, majd mélyen szívtam az apró rúdból. Ez az egy dolog tudott most életben tartani.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Sokan azt hiszik, hogy a szavaknak nagy ereje van, hogy a szavakkal szúrni lehet, fájdalmat lehet okozni velük, le lehet valakit győzni. Ez valóban így van, de csak akkor, ha hagyod, hogy legyőzzenek, hogy ha gyenge vagy.
Az élet  - nem is a "jó" anyám - már jól régen megtanított arra, hogy bármi is történjék, ne hagyjam magamat eltiporni, helyette én tegyem ezt másokkal. Én ezt már jól régóta meg is fogadom, tehát, ha szavakkal akarok ölni, abban nagyon jó vagyok, főleg, mert nincsenek érzéseim, legalább is nem olyanok, mint a legtöbb normális embernek. Tehát másokkal ellentétben, én ezekkel a szavakkal nem bántani akarok, csak egyszerűen őszinte vagyok.
Így történik ez velem a mai napon is, amikor ezzel a madárkával kezdek szócsatába a mosdóban, ahol megzavarta a kefélésemet.
- Miért, nem csak arra valók!? - reagálok kérdéssel a kijelentésére, amivel nyilvánvalóan most nagyon a nem létező lelkembe szeretett volna gázolni, csak éppen nem sikerült neki. Annyira nonszensz az egész helyzet, hogy azt gondolja, hogy szavai majd hatnak rám, hogy talán még nevetnék is rajta, ha nem lennék ennyire felhúzva.
- Sose kellett úriembernek lennem hozzá, de mint mondtam: nem akarom - azzal megadva a végszót lelépek a fürdőből, hogy a bárban kezdjek valamit magammal.

Azt, hogy a nők a szexen kívül és még néha azzal együtt is csak nyűgöt jelentenek, bizonyítja az is, amikor ugyanez a nő, nem sokkal az összeszólalkozásunk után, megjelenik a kiscsaj elhagyott melltartójával, majd az is, amikor a lány rinyálni kezd.
Sok férfi hazudik, ígérget üresen azért, hogy egy nőt ágyba vigyen, nekem még arra sincs szükségem és nem is tennék olyat soha, de úgy néz ki, még így is nagy az esély rá, hogy jól megszívjam és ne hagyjanak békét nekem.
Nem igazán izgat, hogy egy nálam jóval fiatalabb lányt akartam megdugni, a lényeg, hogy nem kiskorú. S hogy ezt az értebb a fejemhez is vágja valamilyen formában, már nem is vagyok hajlandó lereagálni.
- Hm.  Maga nagyon azt akarja, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét - vonom meg a vállamat lekicsinylőn, amikor a már szintén pultnál ülő, engem kioktató nőszemély ismét csak hevesen tiltakozik a közös affér ellen.
Persze, aztán nincs időm tovább ezzel foglalkozni, hiszen még számomra is kezd kellemetlenné válni a helyzet, amikor magamnak kell már intézkednem. Ezzel együtt pedig érkezik az a furcsa érzés, amiért úgy érzem, mégis csak meg kell védenem ezt a nagyszájú nőt.

Miután elküldöm a fiatal koleszos csajt és visszaülök a pulthoz a whisky-m mellé, néha-néha késztetést érzek arra, hogy ránézzek a pultnál ülő hölgyemény felé, de ezt csak akkor teszem, ha ő ezt nem veszi észre.
Így tehát azt is észreveszem, hogy valami ittas ürge kezdi el őt zaklatni. Ahogy látom, a csaj elég jól kezeli a helyzetet, de valamiért akkor is egyre jobban erősdik bennem az érzés, hogy kiüssem a másik pasast. nem is értem, miért vannak bennem ilyen érzések, és mióta érdekel engem egy másik ember, csak azt érzem, hogy nagyon nem szimpatikus a pasas.
Hamarosan be is következik az, amire számítottam, majd végignézem azt is, amint a nő elhagyja a helyiséget.
- Az a krapek ott, zaklatja a vendégeket. Azonnal dobassa ki vagy én teszem meg - szólok oda a pultosnak fejemmel a részeg férfi felé bökve, de szintén hasonló képpel amint az előbb a kislányt tettem helyre. Ezáltal a pultosnak sincs más választása, mint, hogy elrendezze az ügyet.
Ezek után nem sokára megérkezik végre Amadeo is, akinek azonnal hangot is adok nemtetszésemnek a hely minősége és a megvárakoztatásom miatt. Természetesen az üzlet mindenek előtt elvet vallom, így aztán nem csinálok balhét a dologból, majd félrevonulva egy, a figyelő fülektől távol eső asztalnál megejtjük az üzletet, ami mondhatom, könnyen meg.
Amikor végzünk itt, elkísér az általam kiszemelt hotelhez, ami már hozzám méltó, aztán megmutatja azokat a szórakozóhelyeket, ahol a magamfajták mulatnak. Az este természetesen kielégüléssel végződik egy olyan nővel, aki érti is a dolgát.

Az idő, mint mindig, sürget engem, ezért most ez egy nagyon rövid kiruccanás volt, hiszen másnap már, dolgom végezetével utazom is vissza New York-ba. Ezt most kivételesen nem is annyira bánom, tekintve az elmúlt napi történéseket. Ritka, hogy én valahonnan rossz érzéssel megyek haza, de az helyzet most valami olyasmi.
Hazafelé sem változott meg a véleményem a tömegközlekedéssel kapcsolatban, ezért mogorva arccal szállok fel a repülő első osztályára, majd ülök le az általam lefoglalt ülésre.
A legtöbb ember az ablak mellé kéri a jegyét, hogy ott majd tudjon nézelődni, bámészkodni, tátani a száját a táj látványában gyönyörködve, esetleg felvételeket készítsen róla meg fiszem-faszom egyebek, amik engem rohadtul nem érdekelnek.
Nem azt mondom, hogy nem szeretek repülni, mert akkor hazudnék, de én ezt akkor tudom élvezni, ha a saját gépemen tehetem meg, netalán én magam vezetem azt - mert igen, arra is volt lehetőségem -, az teljesen más élmény, katartikus, az már majdnem olyan, mint az orgazmus és szabadság keveréke. És ha az embernek egyszer  már volt része a tökélyben, akkor nyilván nem elégszik meg rosszabbal.
A mai napon elég sokan béreltek jegyet erre a gépre, úgyhogy esélyem sincs arra, hogy egyedül, nyugodtan elüldögéljek pár órát. Csak abban reménykedek, hogy nem valami idiótát raktak mellém, mert akkor reklamálni fogok...

Egyértelműen ez volt életem eddigi legszörnyebb kiruccanása. El is határoztam, hogy amit hazamegyek le is teremtem Yasmine-t és soha többet nem leszek ilyen bátor, hogy egyedül nekivágok valaminek amiről azt gondolom, hogy milyen szuper kis kaland lesz. Hát nem lett. A fejem fájt a tegnapi bortól, szörnyen aludtam és rettentően fájt a derekam a kifeküdt, dohos ágytól és a gondolataim még mindig a tegnapi fickónál jártak. Nem voltam képes túltenni magamat a lekezelő beszédén, a flegma stílusán és olyan érzésem volt mintha bennem ragadt volna egy csomó ki nem mondott szó. Persze hazudtam volna ha azt mondom, hogy csak a düh miatt fészkelte be magát a gondolataimba - bár nyilvánvalóan a túlnyomó része ez volt -. A női agy elég furcsán működött. Idegesített, bosszantott és képes lettem volna egy kézzel megfojtani, de a rosszfiús kinézete, a jéghideg tekintete valamiért mégis bekúszott a tudatalattimba.
Villám gyorsan pakoltam össze a ruháimat, semmi más nem lebegett a szemem előtt csak az otthoni kényelem, hogy leülhessek a kanapémra és idióta vetélkedőket nézhessek a Tv-ben. Minél hamarabb szerettem volna megszabadulni ettől az egész helytől így a leghamarabbi repülőre foglaltam is jegyet. Nem érdekelt, hogy mennyibe került, hogy hol lesz a helyem, igazság szerind bármire vevő lettem volna és bármit kifizettem volna azért, hogy haza juthassak. Így történhetett az meg, hogy az első osztályra és az ablak mellé sikerült jegyet foglalnom. Nem is bántam. Gondoltam majd ott végre kicsit kikapcsolok, megnézek egy jó filmet, eszek valami baromi édes süteményt, szomorú zenét hallgatok és meredten nézem a gyönyörű tájat. Tudtam, hogy bőven lesz időm mindent átgondolnom és lehiggadnom New Yorkig.
A becsekkolás után nagyot lélegeztem, egyre közelebb voltam a jól megszokott életemhez és úgy gondoltam, hogy ha csak le nem zuhan a repülő itt már nem történhet semmi káosz. Eldöntöttem, hogy nem fogom felidegesíteni magamat se azon ha késik a járat, se azon ha egy büdös öreg úr fog mellettem ülni vagy ha valaki csámcsogva fogja enni a szendvicsét a hátam mögött. Végtelen nyugalommal szálltam fel a repülőre, alig vártam, hogy megihassak egy jó kávét és magam mögött hagyhassam ezt az egész rémálmot.
A számokat néztem az ülések felett és mikor megláttam a jegyen szereplőt automatikusan dobtam be a kis táskámat a fejem feletti csomagtartóba. Aztán jött a fekete leves. Ahogy lenéztem az ülésre szembe találtam magamat a tegnapi fickóval. Éreztem, hogy minden vér kifut az arcomból, a szemeim öklömnyire tágultak, sőt talán még a szám is szétnyílt a csodálkozástól, de erre nem mertem volna megesküdni.
- Ez mos valami rossz vicc ugye? - tettem fel az első és legkézenfekvőbb kérdést ami kibukott belőlem. Nem akartam elhinni, hogy több mint 10 órán keresztül kell ülnöm egy olyan férfi mellett akit jobb szerettem volna inkább elfelejteni.
- Hölgyem kérem foglaljon helyet! - fordultam a hang irányába ahonnan rám mosolygott kedvesen egy 25 év körül barna hajú, és szemű stewardess miközben a kezével a férfi melletti ülésre mutatott.
- Elnézést, de nem lehetne, hogy egy másik helyre üljek? - próbálkoztam be és bármire képes lettem volna, hogy ezt a kínos repülőutat kihagyjam. Azt gondoltam, hogy a lezuhanásnál rosszabb semmi nem történhet. Na most inkább választottam volna a biztos halált.
- Sajnos nem, minden helyünk foglalt, de biztosíthatom róla, hogy innen remek kilátása lesz. - indult el felém a hölgy jelezve, hogy nem tűrt ellentmondást. Tehát vagy itt ülök vagy veszek egy másik jegyet, még itt maradok pár órát és bukom a jegy árát vagy végig szenvedem az utat emellett az önelégült rosszfiú mellett.
- És mikor megy a következő járat New Yorkba? - ahogy közelebb ért hozzám a légiutaskísérő, kissé suttogva tettem fel neki a kérdés miközben az ismeretlen férfi székébe kapaszkodtam. Ő közelebb hajolt és most már nem mosolygott.
- 8 óra múlva. Az ajtókat zárjuk. Foglaljon helyet! - őzbarna szemeiből sütött a türelmetlenség.  Mély levegőt vettem és újra szembe fordultam a tegnapi férfival. Szám papír vékonyra húzódott össze és ha eddig nem lett volna elég kellemetlen a találkozásunk akkor a mostani közjáték tette csak igazán felejtetetlenné.
- Beengedne? - mutattam az ülésre mellette és ha hajlandó felállni, hogy szabad utat biztosítson nekem akkor a szűkös helyen minél kevésbé hozzá simulva próbáltam beülni. Nem sikerült. Mellem végig húztam mellkasán, kézfejem hozzáért az övéhez. Ez a közelség már úgy gondoltam, hogy nem tud rontani a helyzetünkön mégis elvörösödtem és szaporábban kezdtem kapkodni a levegőt.
- Elnézést. - Tudtam, hogy nem ez a repülőút lesz az ahol jókat fogunk storyzni a gyerekkorunkról, számot cserélünk és randizunk majd párszor. Ez lesz az út ami életem legkínosabb pihenésének a legkínosabb hazauta lesz.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Rohadtul idegesítő, hogy ennyi órán keresztül egy székhez leszek láncolva egy fémdobozban, és még csak nem is tehetek azt, amit akarok.
Az ami pedig még jobban zavar, hogy ennyi időn keresztül még csak rá sem gyújthatok, pedig a cigaretta vagy a szivar a kezemben már-már valamiféle védjegyemnek számít.
Néha szeretnék visszarepülni a régi időkbe, minden annyival egyszerűbb volt. Az emberekkel is egyszerűbb lehetett, nem számított egy-két bevert orr, a nőknek nem volt ennyi joga és még nem volt jelen ennyi dohányzásellenes kampány.
Annak idején teljesen természetes volt, hogy a repülőgépeken lehetet dohányozni.  A repülés kezdetén még a gépeken nyitható ablakok voltak, az utasok kifújták a füstöt, aztán kipöccintették a csikket. Istenem, de szerettem volna élni ezekben az időkben!
1973-tól azonban már külön dohányzó és nemdohányzó részt kellett kialakítani a repülőkön. Ezek után folyamatosan szigorítottak és egyre több ország, légitársaság tiltotta be a dohányzás az utakon. Az USA is csatlakozott hozzájuk, így ma már tilos rágyújtani a gépeken, én pedig igazán megszívtam.
Minden esetre eldöntöttem, hogy soha többé nem utazom sehova a saját gépemen kívül.
Ha ez mind nem lenne elég, hamarosan megérkezik az utastársam, aki mellett végig kell szenvednem ezt a kibaszottul hosszú és unalmas utazást. Viszont, amikor meghallom az érkező nő hangját és meglátom az arcát, első körben azt sem tudom, hogy szitkozódjak vagy nevessek.
Ha akarnám se tudnám elfelejteni ezt az arcot, pedig tőlem aztán igazán nagy dolognak számít, ha egy beszélgetés után azonnal emlékszem egy nő arcára, illetve, arra, hogy honnan ismerem. Pláne úgy, hogy még csak meg sem dugtam.
Szitkozódnék, mert tudom, hogy egy ilyen okos tojás nő mellett esélyem se lesz arra, hogy normális hangulatban teljen az út, habár úgyse terveztem társalogni senkivel sem. Ez most így lesz.
Viszont az ő arcát és reakcióját látva, azt hiszem, inkább nevetnem kell, mert, ahogy látom, ő még nálam is ramatyabbul érzi magát. Nem is értem miért pattog, amikor én olyan kellemes úriember vagyok.
Habár meg kell, mondjam, a nők nem szoktak panaszkodni, ha a közelemben kell lenniük.
- Na, ez aztán a kicseszés! – mormogom mégis csak magamban, mert, ahogy azt sejtettem is, a csaj azonnal problémázni kezd, hogy mellém kell ülnie, amit az összes utas kihegyezett füllel végig is hallgat. – Ez valami olyasmi… - reagálok még mindig a bajszom alatt, amikor a szöszi kijelenti, hogy ez egy rossz vicc.
- Kisasszony! – emelem fel én is a kezemet a stewardess-re nézve, mintha csak jelentkezni akarnék az iskolában. – A hölgy át szeretne ülni máshová. Biztos van valahol valami üres hely ezen a gépen – próbálok neki segíteni és önmagamnak, megkímélve mindkettőnket a kellemetlen úttól.
- Nem lehetne ezt valahogy mégis elintézni? – szegezem a kérdést a fejét rázó kissé ideges légiutas-kísérőnek, aki szemmel láthatóan nagyon el van foglalva azzal, hogy mindent jól csináljon. Bizonyára valami újoncka. Még a hitelkártyámat is előkapom a zakóm zsebéből és meglebegtetem, de ennek sincs semmi hatása. Ráadásul már annyira a felszállás előtti pillanatokban történik mindez, hogy a szőkeség váratlanul mégis elfogadja a helyzetet és beül mellém.
Biztos vagyok benne, hogy találtam volna módszert a helycserére is , de az valószínűleg valami piszkos módszer lenne, és azt most valami fura oknál fogva nem akartam megtenni.
Amikor a nő hozzám szól, hogy engedjem be a helyére, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy nem állok fel, oldja meg úgy a helyzetet. Egy ideig, húzva az agyát nem is moccanok ültő helyemből.
- Hát hogyne – kelek fel aztán végül is lassú mozdulatokkal, azonban aztán, ami ezután történik velem, arra meg én nem számítok.
Ahogy óvatosan próbálna elcsusszanni mellettem, előttem, hogy még véletlenül se érjem hozzám, és ami egyáltalán nem is sikerül neki, kezének puha bőrével az enyémhez ér, ami meglepő mód jól esik, de ami még izgalmasabb, hogy melleit szabályosan végighúzza mellkasom tájékán. Én pedig hülye lennék, ha nem pillantanék le azonnal az elegáns fehér ruha által adott V-kivágású dekoltázsába. Tetszik, amit látok, sőt, mi több, azon röpke pár másodperc alatt, amíg hozzám dörgölőzik, képtelen vagyok róla levenni a tekintetem. Komoly arccal, megbabonázva követem az útját egészen addig, amíg ő le nem ül, s meggyőződésem, hogy ha pár másodperccel tovább ér hozzám a melleivel, merevedésem lesz. Pedig életem alatt volt már részem annyi szexben, hogy ilyesmi azért nem forduljon elő velem egy szép nő látványától. Mert meg kell vallani, minél tovább nézem ezt a spinét, annál szebbnek látom. Ahogy a laza kontyba fogott haja mellett a profilját megvilágítja a repülő ablakából beszűrődő fény, még egy darabig legeltetem a szemeimet rajta. Csak azt nem értem, hogy miért, amikor már annyi jó nővel volt dolgom: színésznők, táncosnők, szupermodellek, de őt most valahogy még gyönyörűbbnek látom.
Azonban amikor nekem szegez egy elnézést, a másodperc tört része alatt kijózanodok, még egy picit meg is rázom a fejemet, hogy kiverjem belőle ezeket a nyálas gondolatokat. Mi a faszt gondolok én? Ez a nő nyilvánvalóan egy elkényeztetett hisztérika. Ezt bizonyította az előbbi színpadi kisjelenete is.
- Ó, engem igazán nem zavart – dobom vissza neki a választ egy kéjes mosoly közepette, miközben jó feltűnően ismét dekoltázsára vetül tekintetem. Közben látom, hogy a nő arca ki van vörösödve, olyan kellemetlenül érzi magát, amit én mulatságosnak tartok.
- Hát ez nem jött össze – teszem aztán hozzá még mindig azzal az arcberendezéssel, arra célozva, hogy kénytelen most mellettem ülni.
- És mondja, a zaklatója nem találta meg aztán tegnap este? – szalad ki a számom most egy idióta kérdés, mintha csak azt akarnám, hogy ne érjem véget a köztünk levő kommunikáció. Mi van azzal, hogy meg se szólalok az egész repülőút alatt? Most kellene a fejemet a falba verni. Nem is értem, mi a faszomat csinálok. Eddig életem során soha, de soha nem kezdeményeztem normális beszélgetést egy nőneművel. Maximumom az irodában munka kapcsán, vagy ha az kommunikációt jelent, hogy: „Gyere kefélni vagy szopjál le!” Most meg egyenesen úgy viselkedek, mint valami barom.
Azt hiszem, most nagyon el kellene nekem az a cigaretta.
- Mondja! – szólok ismét az iménti szigorú tekintetű stewardess-hez, hogy jöjjön oda hozzám.
- Hol tudok itt dohányozni? - teszem fel a kérdést, mintha csak azt kérdeztem volna, hol van a mosdó.
- Uram, a gépen nem lehet dohányozni – válaszul egyhangúan a nő, és már menne is tovább, de én még mindig próbálkozok.
- És, ha én mégis megteszem? – emelem fel szemöldököm a kérdés közben.
- Akkor az következménnyel jár, amint leszállunk, hiszen az szabályszegés lenne – feleli ugyanúgy a nő, majd továbbáll.
Anyádat, te ribanc! – gondolom hangosan, de nem mondom ki hangosan, azt hiszem.
- A kurva életbe… - sziszegem magam elé miközben összeszorított ajkakkal az orromon keresztül beszívom a levegőt, majd fejemet idegesen az ülésnek támasztom.

Olyan volt ez az egész mint egy rossz film. Csak a rossz filmeknek egyszer vége lesz és nem tudod meg, hogy hogyan folytatódott. A rossz filmekben te csak kívülállóként szemléled az eseményeket és mindeközben azon töprengsz, hogy mennyire kínos egy-egy jelenet és mennyire jó, hogy nem te vagy ott.  De amikor te leszel annak a filmnek a szereplője akkor egyszerre csak annyit kezdessz el érezni, hogy valaki csípjen meg, hogy felébredhess és visszatérhess a megszokott kis közegedbe. De engem senki nem csípett meg, sőt csak egyre borzalmasabb lett az a bizonyos film.
A sors tökéletes humorérzékkel volt megáldva, az egyszer biztos. A tegnapi viharos találkozóm után ezzel a férfival sose gondoltam volna, hogy valaha újra összefutunk és most itt volt újra teljes nagyságában.
Miután a próbálkozásom nem vezetett sikerre meglepett, hogy az ismeretlen is besegített. Meglepett és egyszerre esett borzasztóan rosszul. Még ő akarja, hogy máshova üljek? Ő aki annyira lekezelően, flegmán és tapló módon bánt velem? Akiből süt a nők iránti gyűlölet? Ő aki azt gondolja, hogy egy szexi pillantással, egy kockás hassal vagy egy hitelkártya meglebegtetéssel mindent meg lehet oldani?
- Pf... - akaratlanul tört elő belőlem a rövid, de annál lényegesebb véleményem. Komolyan azt gondolja, hogy abban a világban élünk ahol a pénz mindent megold? Nem elég, hogy lekezelően bánik az emberekkel, de a felsőbbrendűségét is fitogtatni próbálja. Isten bizony nem találkoztam még hozzá hasonló férfival. Alaposan kutatnom kellett az elmémben, de rá kellett jönnöm, hogy nem, ilyennel még biztos nem hozott össze a sors. Volt már jó pár csúnya szakításom és bunkó, paraszt férfiakhoz is volt már szerencsém, de olyannal aki ennyire semmibe vette a nőket olyannal még sose. Kissé sajnálni is kezdtem a stewardesst, aki látszólag mindenkin szabálynak próbált megfelelni és talán pont ez volt az a pont ahol eldöntöttem, hogy nagy levegőt veszek és kibírom ezt az utat akkor is ha beledöglök. Aztán másodpercek leforgása alatt éreztem azt mintha fordult volna velem a világ. Kezének érintése forróság érzetét hagyta maga után a bőrömön, a gyomrom megremegett ahogy íriszem egy pillanatig összeakadt övével. Mi a fene? Az előbb még a hátam közepére sem kívántam, most meg megremeg a lábam egy érintéstől? Úgy éreztem magamat mint valami elcseszett tinilány akit mágnesként vonzanak a rosszfiúk, aki szabályosan igényli, hogy alázzák meg még jobban.
Az elnézésem után már huppantam is be az ülésbe, lehetőleg minél közelebb simulva az ablakhoz. Még egy kis ideig az előző jelenet hatása alatt voltam így mikor közölte, hogy őt cseppet sem zavarja éreztem, hogy még vörösebbé kezd válni a fejem. Az ablakon kifelé meredve inkább próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- Nem, sajnos nem. - válaszoltam vissza miszerint nem jött össze a helycsere. A következő kérdésre azonban egyáltalán nem számítottam és ezt ha akartam volna se tudtam volna palástolni ugyanis a fejemet rögtön felé rántottam és kikerekedett szemmel meredtem az arcába. Beszélgetni akar?
- A zaklatóm? - kérdeztem vissza mint akinek fogalma sincs, hogy miről van szó. Persze pontosan emlékeztem a tegnap esti fickóra, a boros pólómra és nadrágomra, az utána lévő mérhetetlen dühre, de nem gondoltam, hogy ő is részese volt az eseményeknek.
- Óh hogy az... - még magamat is túlszárnyaltam ami a füllentést illeti. Egész hihetően adtam elő, hogy azt se tudom kiről beszélünk. -...nem nevezném zaklatónak, inkább csak egy részeges próbálkozás volt. - tegnap este képes lettem volna megfojtani a borral leöntős fickót, de igazából vette az adást, így visszagondolva nem volt több valóban mint egy részeges próbálkozás.
A nyelvemen már ott is volt a kérdés, hogy megérdeklődőm a kislány sorsát, de az idegen férfi gyorsabban inti le az előző légiutas-kísérőt. Kissé szétnyílt ajkakkal figyeltem a jelenetet és bár eddig nem éreztem szükségét egy szál cigarettának, most hogy felemlegették mindennél jobban vágytam rá. Csak néztem a távozó stewardesst és elhatároztam, hogy ha felszállunk meg kell látogatnom a mosdót.
A felszállás könnyen és gyorsan ment. Bár utáltam épp úgy mint a leszállást, a kezeimmel szorosan kapaszkodtam az ülés karfájába és a gondolat miszerint elszívhatok mindjárt egy cigit sokkal könnyebbé tett mindent. Amint elértük a megfelelő magasságot kikapcsoltam az övemet és az ismeretlen felé pillantottam. Én magam sem hittem el, hogy feltettem ezt a kérdést, de olya természetességgel csúszott ki a számon, hogy előtte egy percig sem gondolkodtam.
- Meglátogatom a mosdót, velem tart? - miután kimondtam már éreztem, hogy ő minden bizonnyal mást fog ebbe belelátni mint amire én valójában gondoltam így kötelességemnek éreztem tovább fűzni a mondatot.
- A cigarettáját hozza magával! - a hangom ellentmondást nem tűrő volt és ha hajlandó arra, hogy újra felálljon és kiengedjen célirányosan indultam meg az aprócska WC fülke felé miközben zavartan simítottam végig a hajamat. Teljesen megrökönyödötten azon, hogy mikre képes nem vagyok. Pláne, hogy képes vagyok egy olyan férfit invitálni a repülő mosdójába aki egy paraszt? Mi az Isten van velem? A fülkébe érve a farmerem zsebéből elővettem a cigarettát és vártam pár másodpercig, hogy kopogtat-e az ismeretlen utastársam.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Nem viselem túlságosan jól, ha a dolgok nem az én szájízem szerint alakulnak, illetve, ha nem én irányítom a dolgokat, de aki csak egy kicsit ismer, azonnal leolvassa rólam. Ez az olaszországi út azonban valahogy kellemetlen érzéseket kelt bennem, néha úgy érzem magam, mintha nem is én lennék.
Már kezdve azzal, hogy nem tudtam saját géppel utazni, majd aztán egy olcsó lebujban kellett találkoznom az olasz üzletkötővel, mert szerinte ez így biztonságos és kevésbé feltűnő, elvették a kedvem az egésztől, és csak muszájból jöttem ide. Azonban, ha már nekem valamit muszáj vagy kell, akkor már régen rossz és semmi esélye annak, hogy jól szórakozzak.
A mosdóban történteket, ami azzal a fiatal csajjal történt, pedig jobb nem is említeni. Szerintem még soha nem fordult velem elő, hogy nemi aktus közben nem sikerült kielégülnöm. Persze, ez sem az én hibám volt, hanem az az okostojás luvnya tette tönkre.
Szerencsére és megelégedésmre legyen azért mondva, hogy az üzletkötés legalább zökkenőmentesen zajlott le, ami végül is a legfontosabb, hiszen ezért jöttem ebbe az országba. Viszont, ha legközelebb nem áll rendelkezésemre a magánrepülőm, akkor majd szépen Gordon fogja idetolni a seggét, ez úgyis főként az ő üzlete.

S aztán mit ad Isten? A repülőgépen megkapom magam mellé az egyetlen nőt, aki nem úgy ugrált, ahogy én fütyülök, és aki ezzel együtt mégis látta a meztelen valagamat.
Az elmúlt években, mióta multimilliomos vagyok, és már nyoma sincs bennem annak az árvaházi suhancnak - na, talán mégis egy kicsit?  - annyira megszoktam, hogy olyan emberek vannak körülöttem, akik úgymond "értem élnek", hogy az a dolguk, hogy kövessék a parancsaimat, hogy ugorjanak minden kívánságomra, hogy boldoggá tegyenek. Persze, nem vagyok én sem egy naiv idióta, aki azt hiszi, hogy ezek az emberek szeretnek: némelyikük tiszteli a munkásságomat, némelyik fél engem, és talán van köztük pár olyan is, aki valóban jó fejnek tart, mert talán egyszer valamiben kisegítettem. És akkor ott vannak még a nők. Nagyképűen hangzik, mégis igaz, de még sohasem találkoztam olyannal, akit ne vettem volna le a lábamról, vagy a stílusommal, vagy a megjelenésemmel, netalán a pénzemmel. Vannak olyanok is, akik csak élvezik, ahogy az ágyban vehemens módon magamévá teszem őket.
Minden esetre ez a szőkeség semmi jelét nem mutatta ezeknek a jegyeknek, sőt, láthatóan a tudtomra is adta, hogy még csak a társaságomat se kívánja.
- Akkor úgy néz ki, hogy mégis van egy dolog, amiben egyet értünk - nézek rá komoly arccal, amikor ő is még egyszer kifejezi, hogy egyikünknek sem sikerült elérni, hogy külön üljünk és immáron jó pár órán keresztül kénytelenek vagyunk elviselni egymás társaságát.
Mikor azonban felteszem a kérdést azzal a részeg idiótával kapcsolatban, már meg is bánom. Nem is értem, mi a faszért tettem fel neki bármilyen kérdést? Mégis mióta beszélgetek én nőkkel? Mióta érdeklődök a lelki világuk irányában és a jólétük felől?
- Valóban nem lehetet nagy baj, ha még csak nem is emlékszik rá - jegyzem meg színtelen hangon, mert akkor már kezd visszatérni belém az általános Knox, aki nem áll le csevegni nőkkel, még akkor sem, ha ilyen szépek, mint a mellettem ülő. - Ahogy elnézem, maga amúgy is gyakorlott abban, hogy lepattintsa magáról az ilyen próbálkozásokat - jegyzem meg azért kissé epésen, hiszen ezt előző este én kis tapasztaltam. Nem mintha különösebb módon nyomultam volna rá, vagy bepróbálkoztak volna nála, inkább csak úgy az utamba sodorta a sors, így adta volna magát a dolog.

Innentől kezdve úgy döntök, hogy nem is fogok belemenni hasonló beszélgetésekbe, viszont rohadtul untam magam. Filmet nézni nem igazán volt most kedvem, olvasni nem szeretek, telefonálni nem lehetett, hogy legalább az üzleti dolgaimat intézzem. Igazából két dolog lenne, ami ebben a helyzetben egy kissé helyrehozná a közérzetemet: egy minőségi dohány vagy egy kiadós kefélés, de a stewardess-szel folytatott beszélgetés után rájövök, hogy ez sem fog menni.
Persze, nyilvánvalóan találnék a gépen egy bevállalós menyecskét, aki szétteszi nekem a lábát, de egyáltalán nem vagyok olyan hangulatban, hogy bárkivel is csevegnem kelljen, hogy azt tegyék, amit akarok, úgyhogy ezt az ötletet elteszem inkább otthonra.

Ahogy a repülőgép megkezdi a felszállást, úgy kezdek én is egy kicsit nyugodtabb állapotba kerülni és pár perc erejéig még a dohányzásról is megfeledkezem. A felszállást okozta turbulencia valamint füldugulás nem tud érdekelni, hiszen, aki ennyit utazik repülőgéppel, az nyilván megszokta az ilyen jelenségeket. Ráadásul csak arra tudok gondolni, hogy végre elindultunk, azaz haladunk valamerre.
Ahogy megtörténik a felszállás, kissé meglepő dologban van részem, amire elsőre azt sem tudom, hogy mit mondjak, hiszen köpni-nyelni nem tudok. Na, nem azért, mert zavarba jövök egy nőtől vagy bármi ilyesmi, de hogy éppen a mellettem ülő nő mondja ezt, az már igenis meglep. Úgy néz ki, létezik olyan nőszemély a világon, aki még nekem is meglepetést tud okozni.
- Mosdót? És tartsak magával? - kérdezek vissza perverz fejjel, mint, aki nem hallotta jól a másik szavait. - Hát hogyne tartanék - teszem még hozzá kissé halkabban, mert igaz, hogy nálam nem meglepő, ha a nők bizonyos helyekre invitálnak, de valamiért ebből a nőből ezt nem néztem volna ki. És volt itt még valami furcsa érzés? bennem legbelül, mélyen elnyomva, amire azt hiszem, az a szó, hogy csalódottság, de, hogy mi a rákért van ez bennem, azt nem tudom, és nem is akarom tudni, így hát elhessegetem azt.
Szemöldököm felszökik, amikor a csaj hozzáteszi, hogy vigyem magammal a cigarettámat. S nem is akárhogy mondja, hanem parancsolóan, utasítóan. Így inkább én szoktam beszélni a nőkkel, de most inkább mégis meredt pofával bámulok rá, majd utána, amikor kikecmereg az üléséből és valóban elvonszolja a formás hátsóját a mosdó felé, mert időközben természetes, hogy azt is megnézem.
Egy darabig mégis a helyemen maradok, de aztán felpattanok és a nő után megyek. Hülye lennék, ha egy ilyen kibaszott jó nőt nem dugnék meg, ha már azt akarja. A cigarettámat pedig nem kell magamhoz vennem, hiszem midig a zakóm zsebében tartom. Azt mondjuk nem igazán értem, hogy ő miért akarta, hogy azt is hozzam magammal, de nyilván a menet után vagy előtt kérni akar tőlem egy szálat.
Miután elérek én is a fülke elé, bekopogtatok az ajtón, és ha ő kinyitja azt, akkor én is belépek oda.
- Tudtam én, hogy maga követett engem most is, meg a szállodában is... - szólalok meg kéjsóvár fejemmel, amikor belépek a fülkébe, de aztán tekintetem megakad a cigit tartó kezén és abbahagyom, amit még mondani akartam.
- Magának van sajátja? Maga dohányzik? - kérdezem teljes megdöbbenéssel, mert, ahogy az előző kérdését, ugyanúgy ezt se néztem volna ki ebből a nőből. Olyan elegánsnak, olyan konzervatívnak tűnik, hogy még egy ilyen faragatlan pasas se nézte volna ki belőle, mint én. Most ez tényleg csak cigizni akar? Fogalmazódik meg bennem a kérdés, de azért ennek nem adok egyelőre hangot.
Időközben előveszem saját dobozomat is, amely egy fekete színű Sobranie márka, ami természetesen a világ legdrágább dohányárui közé tartozik.
-  Azt hittem, az enyémet akarja megpróbálni, ha ezt kipróbálja, nem akar már másmilyet szívni - jegyzem meg kétértelműen miközben felé nyújtom dobozomat, és ha kivesz belőle, akkor utána, ha nem fogadja el, akkor pedig azonnal kihúzok a dobozból egy kis nikotin rudat és a számba véve meggyújtom azt.
Pár mély slukkot szívok az éltető füstből miközben élvezem, hogy az végigmardossa torkomat.
- Ki gondolta volna magáról, hogy ilyen rossz kislány. Cigarettázik, majd férfiakat invitál egy repülőgép mosdójába. Ha magára néznek az emberek, bárki azt gondolná, hogy egy visszafogott, begyepesedett úri kisasszony - magyarázok szemtelenül miközben nagyok slukkolok a cigimbe.
- Igazán jól álcázza...kéreti magát, igaz? - kacsintok rá egy alig látható vigyor keretében. - A pasik nagy része biztos azt szereti.
Elég gyorsan elfogyasztom a cigarettámat, hiszen nagyon ki voltam rá éhezve, mint ahogy másra is.
Mivel nem sok hely van a fülkében, kénytelen vagyok egészen közel menni a bigéhez, hogy a WC-csészébe dobjam az elszíneződött csikket, majd leöblítsem ezt.
Ahogy közel lépek hozzá, megérzem mézédes illatát, és egy pillanatra megint csak elbódulok tőle.
- Tudja, ha maga is elszívta, felőlem csinálhatjuk azt is, amiért valójában ide hívott - hajolok füléhez, majd halkan belesúgom eme szavakat miközben még egyszer beszippantom illatát, majd hirtelen eltávolodok tőle, úgy bámulom angyali arcát. Határozottan szeretném őt ágyba vinni, de van egy olyan érzésem, hogy nála utasítással semmire se megyek kérni pedig én nem szeretek.

Minden pillanatát megérte az az arc amit az idegen vágott miután a mosdóba invitáltam. Valószínűleg én is ilyen zavart lettem volna fordított esetben és ami azt illeti még így is az voltam, hogy a kérdés tőlem származott. Azalatt a pár másodperc alatt még a fülkét elértem rájöttem, hogy mekkora baromságot csináltam, de már nem volt visszaút.
Odabent a számhoz emeltem a cigarettát, meggyújtottam azt és olyan mélyen szívtam magamba a füstöt, hogy szinte éreztem ahogy a tüdőm szétszakad. Édes fájdalom volt ez az elmúlt időszakot tekintve.
A gyomrom összeugrott a kopogástól én mégis ajtót nyitottam és akkor betódult Ő. Teljesen megtöltötte az apró helyiséget a jelensége, a férfiassága, az illata. A cigarettafüst szúrós szagától elkülönülve kúszott az orromba a parfümje. Annyira illett hozzá, erőteljes volt, karakán mégsem hivalkodó, de pont az ami utána örökre nyomot hagy az agyad szegletében. Én is éreztem, hogy az illat molekulák óvatosan kúsznak fel az agyamig és ott valamiféle emlékké alakulnak.
Pontosan tudtam, hogy ez a helyiség már látott cifra dolgokat és azt is tudtam, hogy ez a férfi sem azért jött utánam, hogy a partnerem legyen egy kis csínyben és épp ezért éreztem magamat talán túlzottan is magabiztosnak. Azt gondoltam a kezemben van és pont ugyanúgy tehetem megalázóvá ezt a szituációt mint ahogy ő tette az én tegnap estémet.
Fél lépésnyire volt csak tőlem, a bőrömön éreztem a közelségét, a hajamon a lehelletét miközben beszélt.
- Igen mint látja, dohányzom....- forgattam meg a szememet majd íriszeimet összeakasztottam övével és csak akkor engedtem el a pillantását mikor az irányomba nyújtotta a cigarettáját egy kétértelmű mondat kíséretében. Szám sarka megrándult miközben feltartottam a kezemet jelezve, hogy nem kérek. Éreztem, hogy vissza kell vágnom vagy ezt a játszmát is ő fogja megnyerni.
- Nem szoktam idegenekét szívni, félő, hogy csalódnék. - támasztottam meg hátamat a fülke falában.
- Attól még lehetek begyepesedett úri kiasszony, hogy arrogáns férfiakat invitálok a WC fülkébe.- Egyre inkább éreztem, hogy újra megy fel bennem a pumpa és abba az állapotba nem akartam ismét kerülni mint tegnap, de valahogy ezt hozta ki belőlem. Igazság szerint azt hozta ki belőlem, hogy kifordultam önmagamból. Olyan dolgokra is képes voltam amire máskor nem, a szám magától nyílt ki és beszélt olyanokat amiket sose és olyan szinten képes volt másodpercek alatt felidegesíteni, hogy féltem menten agyvérzést kapok.
- Chhh.. kéretem? - szaladt fel a homlokom közepéig a szemöldököm. Mit képzel ez magáról? Tényleg azt hiszi, hogy egy útszéli vagyok akit bárki megkaphat? A számhoz emeltem a cigarettát mélyet szívtam belőle és én is a WC csészébe küldtem a maradékot. Addigra már elhangzott az a mondat is miszerint csinálhatjuk azt amiért valójában ide hívtam. Tehát nem voltam elég világos.
Közelebb léptem hozzá, a mellkasommal övének simultam.
- Elmagyarázom, hogy még Önnek is sikerüljön megértenie. Egy kicsit sem az esetem és noss.. amit tegnap előtt magából és a férfiasságából láttam az egy kicsit sem volt csábító. - gonoszul elmosolyodtam miközben még közelebb léptem hozzá, olyan közel, hogy az orrunk hegye összeért.
- Ne rángassa a tigris bajuszát idegen... - hátat fordítottam neki és gondoltam hatásos kilépővel fogok távozni, de az ajtó nem akart nyílni.
- Mi? - Elfehéredett arccal meredtem a zárra amit bármennyire is próbáltam nyitni meg sem moccant.
- Meg ne szólaljon! - emeltem fel a kezemet, hogy előre lecsitítsam és próbáljam megmenteni magamat a kéretlen beszólásoktól. Nyilvánvaló volt, hogy össze kell dolgoznunk mert ha így ebben a helyzetben megtalálnak minket akkor biztos, hogy elővesznek az egyetemen. Lepörgött előttem minden lehetséges verzió a szabadulásunkra és egyik sem tűnt túl kecsegtetőnek.
- Nem találhatnak meg itt magával! Te jó ég! Az micsoda botrány lenne! Még a nevét se tudom! Azt se hogy mivel foglalkozik! Drogok? Fegyverek? Nők? Vagy bérgyilkos? Biztos nem ügyvéd! Óh Istenem! - Kezdett elhatalmasodni felettem a pánik és ezen a ponton elhatároztam, hogy ha ezen egyszer túlleszünk soha többet nem lesznek világmegváltó ötleteim, soha többet nem fogok kilépni a komfortzónámból és soha többet nem fogok találkozni ezzel a fickóval.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Az ilyesféle invitációkhoz, amit most ettől a kis titkárnőtől kapok, teljesen hozzá vagyok szokva. Általában nem is gondolkodok a miérteken, vagy hogy meghódítsam a nőket, hiszen az én életemben minden annyira magától értetődő, annyira evidens. A szőkeség határozott kijelentése azonban most mégis meglep még engem is, még akkor is, ha éppenséggel rólam van szó. Valahogy nem olyan nőnek képzelem el, aki holmi találkára hív meg idegen férfiakat egy repülőgép redvás mosdójba, és lám mégis! Habár fogalmam sincs, hogy miért agyalok egyáltalán ilyeneken, a nőkkel kapcsolatban egyáltalán nem szoktam töprengeni. Ők megadják nekem, amire szükségem van tőlők, és pusztán ennyi érdekel.
Természetesen azért kapok az alkalmon, ha másért nem, a méregdrága dohány íze és a rá való vágyakozás miatt. A csaj már csak hab a tortán.
Mikor persze, megérkezek én is utána a kisméretű mosdóba, nem azt kapom, amire számítok, de még így is jól szórakozok, hiszen egy ültő helyemben nagyon untam már magam. A nikotinhiány pedig kibírhatatlan volt már.
Habár ő hívott, vagyis inkább utasított engem, hogy tartsak vele, arcán mégis csak némi frusztráló pillantást vélek felfedezni,  viszont az is észreveszem, hogy bármennyire is tagadja, hatással vagyok rá, mint minden egyes spinére a Föld kerekén, a tizennyolc évestől a hatvan évesig.
- Fogadni merek, hogy anyu és apu nem tudják - jegyzem meg pofátlanul, amikor a csaj szemét megforgatva, kissé talán lenézően megjegyzi, hogy bizony dohányzik. Annyira látszik rajta, hogy mi teljesen máshogy nevelkedtünk és éljük az életünket. Meggyőződésem, hogy ő a családja kis kedvence és mindene megvolt egész életében. Egy tipikus jó kislány, akiről a szülei és közeli hozzátartózói még a legrosszabb rémálmukban sem tudják elképzelni, hogy bármiféle bűnös élvezetben vesz részt. Nem mintha érdekelne, de általában kimondom, amire elsőre gondolok. Már, ha kommunikálok egyáltalán.
- Hm. Az meglehet, de sajnos így nem fogja megtudni, mi jóról marad le - vonom meg a vállam miközben elhúzom a számat, mikor visszautasítja az általam kínált dohányt, aztán a dobozt vissza is csúsztatom a zakóm zsebébe. Nem fogok erőltteni semmit.
- Nem tudom, ebben azért nem vagyok annyira biztos - rázom meg a fejemet válaszát hallva, de közben azért már inkább meggyújtom a cigarettámat és éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy mélyen letüdőzzem a számomra felszabadulást jelentő füstöt. - De ha maga mondja - teszem hozzá lazán egy mély slukk és egy terjedelmes füstfelhő közepette.
Továbbra is látom rajta, hogy egy kicsit ideges és zavarban van. Már csak azt kéne kitalálni, hogy azért, mert annyira felbosszantottam vagy mert zavarban van férfias jelenlétemtől. Azt hiszem, hogy ebben a helyzetben mindkettőről szó van egyszerre.
- Igen, úgy gondolom, hogy maga fajta nő is csak nő, csupán egy kicsit jobban kéretik magukat - jegyzem meg szemtelen, de komoly arccal, amikor látom rajta, hogy egyre jobban felkapja a vizet és szemöldöke a magasba szökik.
- Na, magyarázza, hogy én is megértsem! - vetem oda farkasszemet nézve miközben melleit mellkasomhoz nyomja. Nem mondom, hogy nincs rám hatással a küzelsége a kinézete és női mivolta miatt, de ha ezzel most azt hiszi, hogy bármiféle konkrét hatást kivált belőlem, akkor azt nagyon elcseszte. Én nem vagyok ő, aki egy-két pajzán megjegyzés hallatán elpirul vagy dühbe gurul, nincs is már ott a tájáshéj a fenekemen, hogy egy formás női test elvegye a józan eszemet. Azt hiszem, ha efféle céljai vannak, akkor nagyon rossz emberrel kezd.
- Akkor majd leszek, ugyanis én mindnkinek az esete vagyok - kacsintok rá teljes meggyőződéssel, miközben azért tűröm, hogy még közelebb férkőzzön hozzám, még akkor is, ha tudom, hogy csak játszadozni próbál. Legalább neki is leesik, hogy nem vagyok egy súlycsoport.
Mikor azonban valami frappáns kis mondással élt, amit igazából még sosem hallottam, nem bírom ki, és hangosan felnevetek. Aki jól ismer - bár ebből nem sok van -, az tudja, hogy csak ritkán engedek meg magamnak egy-két mosolyt, esetleg nevetgélést, de ez a nő folyamatosan ezt válja ki belőlem, hogy jót mulassak rajta.
- És maga lenne a tigris? - kérdezem még mindig az előbbi kacagás közepette, majd hitetlenkedve megrázom a fejemet. - Most aztán rám ijesztett.
Közben konstatálnom kell azt is, hogy a csaj lelépni készül, viszont amikor a diadalittas arckifejezésével felrántaná a mosdó ajtaját, hogy faképnél hagyjon, az a fránya ajtó nem akar kinyíilni.
Ismét nevetni lenne kedvem, de első körben csak megvakarom fejem búbját, mint akinek fogalma sincs, hogy ilyenkor mit kell csinálni.
Igazából egyáltalán nem esek kétségbe, hogy most éppen nem tudok kijutni egy lyukból, hiszen voltam már ennél sokkalta veszélyesebb helyzeteben, másrészt, így látatlanul is tudom, hogy holmi kis ajtózárral csukott szemmel is elbírok akár ésszel,. akár erővel. Persze, ezt a hölgyike egyáltalán nem sejti rólam, én meg ahelyett, hogy azonnal cselekednék, csak a falnak támaszkodva jókat szórakozok rajta.
Főleg amikor elhord engem mindenféle bűnüzőnek és legalja embernek - habár annyira nem is mond valótlanságot -, inkább ismét előkotrom zsebemből a cigarettás dobozomat és újfent rágyújtok.
Úgy látszik, annyira már kiismert, hogy a vergődésére lenne egy-két kelletlen megjegyzásem és azonnal rám förmed,. hogy ne tegyem. Jól van, nem teszem, nem vagyok én annyira rossz ember, helyette ismét csal elvigyorodom.
- Jól van, befejezte? - kérdezek vissza még mindig nagyokat slukkolgatva a nikotinrudamból, miután választékosan elmondja rólam a véleményét
- Ez így mind sorban... - morgom halkan a bajszom alatt komoly arckifejezéssel.
- Csak, hogy nehogy botrány legyen a dologból, mert azt nem viselné el a lelkem - jegyzem meg gonoszan, majd csak akkor miután ismét a bagó végéhez értem, és eldobtam azt, lépek ahhoz a bizonyos ajtóhoz, hogy rákukkantsak a zárra.
Nem mintha nem élvezném a szenvedését, de azért én sem szeretnék a végtelenségig egy budiban ücsörögni, így elhatározom, hogy mégis csak kinyitom azt az ajtót.
Amint ránézek, azonnal tudom, hogy elboldogulok vele, hiszen ez is csak egy kis bütykölés,. mint az autószerelésnél, ráadásul annak idején, amikor még az árvaházban voltam, nem egy autót léptettünk meg a haverokkal, utána pedig, mikor megnyitottam a műhelyemet, volt olyan eset is, amikor egy roncsnál csak a szerszámaim adtak szabad utat egy ajtó kinyitásához.
- Talán van rá megoldás… - jegyzem meg halkan miközben leguggolok, hogy közelebbről is rálássak a probléma okára.
- Vegye le a melltartóját! - utasítom határozott és erőteljes hangnemben és arckifejezéssel. Mást szándékosan nem fűzök hozzá, hogy ezzel is borzoljam a kedélyeket, habár jelenleg nem akarok tőle mast, csupán a melltartó kosarai alatt lévő merevítőre lenne szükségem, ami vagy fémből vagy műanyagból van, de jelen esetben mindenképpen jó eszköz arra, hogy megbabráljam vele a beragadt zárat.

Olyan apróak vagyunk ebben a nagy világban és mégis olyan hatalmas dolgokat tudunk véghez vinni. Olyan hatalmas dolgokat mint például Olivia Samantha Johnson kiléptetése a saját Föld körüli pályájáról. Magam sem hittem el, hogy kinyílt a szám, hogy szemet forgatok és beszólok egy vadidegennek. Ez a felvett viselkedésforma azonban darabjaira kezdett hullani ahogy a szüleimet említette. Anyám és apám képe tolódott elém és éreztem ahogy szám sarka megremegett egy pillanatra. Fogalma se lehetett arról, hogy milyen a viszonyom anyámmal, hogy apám mekkora slamasztikában van jelenleg és arról sem lehetett fogalma a idegennek, hogy ez engem mennyire megvisel mégis olyan érzés volt mintha hasfalon vágtak volna. Nem is válaszoltam, csak meredtem a tekintetébe. Azonban egyszer s mindenkorra kiderült, hogy minden töpprengésből kimozdítható vagyok és bármennyire türelmes embernek gondoltam magam kettő másodperc alatt volt képes ez a férfi kihozni a sodromból.
- Azt hiszem együtt tudok élni ezzel a teherrel.- válaszoltam arra miszerint nem tudhatom mi jóról maradok le. Annyira szemtelen volt és nagyképű, hogy perzselt az arcom a dühtől. Sose találkoztam még olyan férfival aki ennyire szemérmetlen és bunkó lett volna. Lehet szimplán csak azért mert nem olyan körökben mozogtam ahol ez a stílus megengedhető lett volna, de miután sose sodort össze ilyen jellemmel az élet egyszerűen a dühön kívül nem voltam képes máshogy lekezelni a helyzetet. Fröcsögtünk egymásra, dobáltuk a sértő szavakat mégis itt voltunk egymás közvetlen közelében egy repülő WC fülkéjében.
- És ugyebár a magamfajta nő is beadja a derekát a magafajta férfinak... nem szoktak Önnek nemet mondani így minden bizonnyal megrökönyödve fogja hallani, hogy az hogy én "kéretem magamat" - mutattam macskakörmöt a levegőbe - örök életre szól. - vontam meg a vállamat. Baromira zavart, hogy bármit tettem vagy mondtam ignorált. Mindenre volt valami hasonlóan frappáns válasza és bármennyire is próbáltam én zavarba hozni őt mindig úgy fordul a kocka, hogy én éreztem magamat egyre kellemetlenebbül a helyzetben. Így történt ez most is. Azt hittem ha a szavaimmal nem is talán a női mivoltommal kicsit sarokba tudom szorítani de lepergett róla minden. Én pedig kezdtem teljesen megsemmisülni. Szerettem volna akár csak egy másodpercre is egy kis zavart látni a szemében, hogy elengedi íriszeimet, hogy megremeg a hangja, de semmi. Sziklaszilárd volt a tekintete, a mozdulatai, a hangja és bármit mondhattam vagy tehettem meg se rezzent.
- Mondja már el nekem, hogy mire fel ez a fene nagy önbizalom?! Azt gondolja, hogy a rosszfiús külső, egy kockás has és pár pajzán megjegyzés minden nőt levesz a lábáról? - amúgy igen. Talán az zavart az egészben a legjobban, hogy rám is ugyanolyan hatással volt mint az összes többi nőre. Zavart, hogy ki tudott hozni a sodromból. Zavart, hogy sármos volt.  Zavart a mély hangja. Zavart a lelkemig hatoló tekintete. Zavart az illata. Zavart, hogy meg akartam érinteni. Zavart, hogy zavar. Fájt beismerni magamnak is nem hogy még neki.
Itt kellett elhatároznom, hogy túl sok a rám való hatása és én csak egy apró aranyhal vagyok a sós tengerben egy cáparaj közepén... fulladtam.
Nem segített a helyzetem az, hogy az ajtó nem nyílt. Kezdett nyomni a mellkasom, éreztem, hogy kevés a levegő a fülkében, hogy nehezen veszem a levegőt. Miután kipréseltem magamból, hogy ki tudja kivel vagyok bezárva egy mosdóba szembe fordultam vele és csak akkor vettem észre, hogy ő újra rágyújtott. A stressz az ingerültség olyan szinten lett úrrá rajtam, hogy egy másodpercig se gondolkodva kaptam ki a szájából a cigarettát és szívtam belőle mélyet. Kár volt. A tüdőm szétszakadt az erős nikotintól. Köhögni kezdtem, neki tántorodtam a fülke falának és mély levegőkkel próbáltam újra megtölteni friss levegővel szerencsétlenül járt tüdőmet.
- Ez meg mi a szar? - köhögtem még egyet majd megköszörülve a torkomat dobtam bele a félig szívott cigarettát a WC-be.
Utat engedtem neki, hogy letérdelhessen az ajtó elé, magamat a falnak préselve vártam, hogy kiszabadulhassunk innen. Mélyet sóhajtottam mikor közölte, hogy van megoldás. Már láttam lelki szemeim előtt ahogy az idő hátralevő részében meredten fogok kibámulni az ablakon, rá se nézve az idegenre. Alig vártam, hogy az állott cigifüst után valami frissebb levegőt is szívhassak és végre megigyak egy pohár vizet a nagy ijedségre. Arra azonban nem számítottam, hogy a melltartóm kell a kiszabaduláshoz. Csupa meglepetés ez a férfi... ezt én általában pozitív közegben szoktam használni most mégis egészen negatív értelmet nyert.
- Hogy maga mekkora tuskó! Itt vagyunk beragadva egy kibaszott WC-be és maga még most is a melltartómat akarja? - Óh ne. A káromkodás! Legszívesebben ilyenkor a nyelvemre haraptam volna, de fel se tűnt, hogy kicsúszott a számon. - Nem voltam elég egyértelmű mikor azt mondtam, hogy nem az esetem? - villantottam felé a szememet és kezdtem olyan lenni mint egy habzó szájú bulldog.