New York kellemes és izgalmas város. Eleinte minden útfélen eltévedtem, de hamar hozzászoktam az itteni körülményekhez. Annecy lett volna a menedékem, de a Matteoval folytatott vita és az anyám látogatása után jobbnak láttam, ha odébb állok és egy másik földrészen próbálok szerencsét. A nem jöttünk ki jól enyhe kifejezése annak, hogy mennyire nem illettem bele az olasz étteremvezető csapatelképzelésébe. Igazából nem is a munkával volt a bajom, hanem a személyeskedéssel és a mindenáron segíteni akarok hozzáállásával. Meg kell hagyni értett a dolgához, és utólag kiértékelve az akkori önmagamat, talán szigorúan viselkedtem vele, de egyetlen mondatot se bántam meg, ami kiszakadt belőlem aznap este. Matteoval nem egyezett a véleményem, nem engem keresett én meg nem őt. Másnap igyekeztem feltűnésmentesen kitenni az anyámat, de láttam a vele lakó lányt is futólag. A tekintete nem kereste az alakomat, én meg örültem, hogy nem érdeklődött az állapotom felől. Anyával megint hajba kaptunk, de kiváltotta nekem az injekciókat, így pár napon belül ismételten erőre kaptam és elindíthattam az új tervemet. Apa jelentkezett hamarabb, az is kiderült, hogy miért. Anya a repülőn felhívta, hogy nem vagyok hajlandó vele beszélni, ezért térítsen jobb belátásra. Mondanom se kell, hogy apa egyáltalán nem úgy állt hozzám, ahogyan anya elképzelte volna. A leszidás helyett felajánlotta nekem, hogy költözzek át hozzá, amíg rendbe nem jövök. Kaptam az alkalmon és még az éjszaka folyamán lefoglaltam a jegyemet New Yorkba. Apa szabadságot vett ki miattam és a repülőtéren várt rám. Hetek óta nem éreztem ennyire jól magam…és igen hiányzott az apukám. Teljes mértékben más a kapcsolatunk, mint anyával. Apa nem próbál megváltoztatni, vagy a tökéletes életre rávenni, mert tudja milyen nehezen megy az is, hogy manapság valaki érvényesülni tudjon. A lakását szinte egyedül laktam, mert amint letelt a nekem szentelt három nap ismételten repülőre kellett szállnia. A legtöbb járata Washington környékére szólt, így kétlaki életet folytatott. Cseppet sem bántam meg, hogy elhagytam Franciaországot. Errefelé sokkal elfogadóbbak az emberek, nem néznek úgy meg az utcán, mint odaát. Nem kell a franciát használnom, olyan kávét ihatok, amilyet én szeretek és az injekciókat apa előre beszerezte. Kötött nekem biztosítást és felvetette, ha készen állok rá, akkor elnézzek egy másik orvoshoz is, aki segíteni tud a bajomon. Nem mondtam élből nemet, de viszolyogtam bármilyen érintkezéstől a fehér köpenyesekkel kapcsolatban. A rosszulléteim elmúltak és egy erősebb időszak kezdődött. Az otthonülős délelőttöket meguntam és ráálltam arra, hogy munkát találjak magamnak. A főzésről, mint a legújabb hobbimról nem mondtam le. A kísérletezéssel picit más irányt vettem és ennek megvolt az oka is. A Central Parkban bukkantam rá egy csodálatos tacos helyszínre. Skyler maga volt az energiabomba. Életemben nem láttam még nőt lila hajjal, de neki fantasztikusan állt. A bróker állását hagyta ott, hogy megvásárolhassa a büfékocsit és egyéni vállalkozóként az utca népét etesse. Meg kell valljam éles váltásnak véltem az étterem után, de bejött a szabadban való tartózkodás, a rugalmas munkaidő. Általában délután érkeztem, de előfordult már, hogy délelőtt is besegítettem neki, ha nagy tömegre számítottunk. Egy másik csajjal váltottuk egymást, azt hiszem Anna volt a neve és Magyarországról jött. Mindenki a jobb élet és az amerikai álmot űzi, de valamiért a magyar lány nekem sokkal inkább tűnt realistának, mintsem valami álmodozó fajtának.
A tavasz első illatkavalkádja elvette az eszemet. Minden reggel úgy sétáltam végig a parkon, hogy behunytam a szememet és csakis az érzékeimre hivatkoztam. A friss levegő, a természet hatalma megérintett. Ma lesz a nyárnyitó program egy kinti vetítéssel egybekötve. A mozizást szerettem, de tudtam, hogy ma este nem lesz időm rá, hogy sima néző legyek. Sky megkért rá, hogy már kettő előtt menjek ki, hogy megelőzve a tumultust még időben fel tudjunk készülni a tömegre. A fehér alapon lévő nyári ruhámon különböző virágminták dobták fel a szettemet ezt pedig az egyik fehér Converse cipőmmel egészítettem ki. Csajosan sportos, ahogyan a főnököm fogalmazott. Az előkészületek jó ütemben haladtak, én kipakoltam a kocsi elé a műanyag székeket, felállítottam az asztalokat és kitettem a menüsort. Ma estére minifánkokkal és a tacó mellé hazai szörppel vártuk a vendégeket. Életemben nem láttam ekkora tömeget még, ahogyan közeledett a hat óra és a kinti mozi vetítése. A filmet már láttam…a Római vakáció lesz terítéken. A hangulat adott volt, én felváltva pörögtem Sky-jal. A kígyózó sor meg ékes bizonyítéka volt annak, hogy pörög az üzlet. A pillantásom a következő vásárlóra esett, aki élénk nevetéssel beszélt valakihez, aki nekem háttal állt még.
- Mit adhatok? – mosolyogtam rájuk és egy sárga meg egy lila műanyagtálat pakoltam magam elé, amikor megszólalt a lány.
- Nekem egy minifánk lesz…mogyorós, és neked Fede? – ekkor suhant át a barna íriszem a férfira, aki felém fordulva ugyanúgy le volt sokkolva, mint én.
- Mit adhatok az úrnak? – némi hezitálás után erőt vettem magamon és felé is egy mosolyt küldtem, bár nem annyira őszintét, mint kellett volna az idegenekkel szemben. Mit keresett New Yorkban?

~  ~ 793 ~ ★ ~

Sokszor nem mondják meg előre és a kisbetűs résznél sincsen, de nagyon könnyű elkényelmesedni egy megszokott életmódba. Erre rendszerint akkor eszmél rá az ember amikor bőröndbe pakolja a cuccait és mindenféle túlgondolás nélkül, szinte már ösztönei szerint cselekedve lép le élőhelyéről, hogy talán még nagyobb baromságot műveljen. Aimee izgatott meg én is az voltam kezdetben. Pedro is vállveregetve támogatott és lökdösött egyszerre ki az ajtón, miközben minden oldalról azt hallom: hűha, azta, az mégiscsak Manhattan és nem Annecy. Az étteremnek jót fog tenni a bővítés és Pedro szerint nekem meg a környezetváltozás. Arról meg nagyokat hallgat, hogy titokban szétveti az ideg amiért átmenetileg elfoglalhatja a főnöki széket. Még szerencse, hogy helyette is bízok benne.
El sem tudja képzelni az ember mennyire jó, ha itt meg ott akadnak ismeretségei csak akkor amikor életmódváltásra készül és láttatlanba kell egy lakást keresnie. Devin elsősorban Pedro évfolyamtársa volt, aztán párszor mi is összefutottunk amikor Dev átruccant hozzánk, hogy lecsekkolja régi haverját. Pedro egyből megragadta a lehetőséget amikor a bővítést terveztük, Devin meg ennél készségesebben nem is segíthetett volna. Egy kérése azonban akadt, amiről halogatóan hozzátette, hogy később is beszélhetünk, a később azonban eléggé tág fogalom volt ahhoz, hogy ne idegesítsen. Most itt állunk egy idegen lakás közepén egy idegen városban. Vagyis pontosabban csak én vagyok a szokatlanság rabja, mert Aims velem ellentétben szobáról szobára jár és ha akarná sem tudná elnyomni lelkesedését.
- Enyém a nagyobb szoba! - megragadja a bőröndje fogóját és már húzza is maga után az állított helyiségbe.
- Remélem a könyveidnek kell a nagyobb tér. - egy gúnyos Aims részéről érkezett 'haha' zengi be a teret és épp elég ahhoz, hogy a jelen újra kegyeibe fogadjon.
Amikor Aimee vigyorogva a kezembe nyújtotta a levelet amiben az NYU-ra történt felvétele állt az első mondat ami elhagyta a számat a 'szó se lehet róla' volt. Az a mosoly gyorsabb idősáv alatt tűnt el az arcáról, mint amit ezek után veszekedéssel töltöttünk. A gondolat, hogy egy másik városban él egyedül a bőröm alá kúszott és nyugtalanított minden részében. Aims persze jött a felnőtt kártyával, ami egyáltalán nem segítette a helyzetét, mert addigra megmakacsoltam magamat. Utólag belátva elhamarkodottan. Pedroval abban az időben egyre sűrűbben jött fel az étterem bővítés témája és ahogyan Aimee helyzete lebegett felettem a jövő kardjaként, úgy az étterem téma sem várhatott tovább. Amit azonban biztosra tudtam, hogy nem hagyom magára Aimeet, ő pedig boldogabb nem is lehetett volna hogy végre egy felnőtt nem tiporja földbe önző módon a jövőjét.
Dev üzenete a késő délután fut be.
'Sikeres landolás? Összefuthatnánk valami kajatúrára, hogy megbeszéljük a továbbiakat.'
Aims lelkes telefonálása arról árulkodott, hogy ő velem ellentétben nem érzi magát elveszetten. Az étterem felújítási folyamatai zajlanak, a munkámról meg csak még homályos részleteket tudok csak. Remélhetőleg Devin kitölti ezeket a hiányzó réseket, így öt perc elkészülési időt kértem tőle és mihelyst elköszöntem Aimeetől, már le is léptem egyik ismeretlenből a másikba.
Devin igazából tényleg sok mindenben segített. Beugrottunk a még üres épületbe, ami majd az étteremnek ad otthont, aztán meg beavatott a munkám részleteibe. Visszatérni az orvosi énemhez nem túlzottan lelkesített, de ebben a helyzetben bármilyen lehetőséget meggondolatlanság lett volna elutasítanom. És amúgy is, Devin annyit segített már, hogy időnként felügyelni a csapatát csekély árnak tűnt a részemről.
- Az első amit muszáj megjegyezned, hogy itt a büfé kocsik választékai felülmúlják bármelyik éttermet. - kezd bele fennhangon, miközben beállunk egy sorba. Manhattan nyüzsgése megterhelő Annecy nyugalmához képest, így állandóan oda kell figyelnem a környezetemre, hogy ne sodorjanak el.
- Köszönöm? - kontrázok színlelt sértettséggel.
- Már ne haragudj, de csak felkészítelek. A gazdag rétegnél bevágódhatsz, de az átlag lakók lojalitásáért a büfésekkel kell megküzdened. Tudod sokunknak nincs kapacitása a pénztárcájának a menő cuccokhoz. - vállat von és így már mindjárt más a helyzet.
- Amúgy.. - kezdene bele, de sorra kerülünk és csípőből adja le a rendelését, míg én a menüsort kémlelem. Az egyetlen ami kizökkent ebből az az ismerős hang és a hozzátársult vonások. A sors gúnyos humora Dina-t újralátni. A legutóbbi találkozásunk veszekedéssel zárult, aztán mindketten jobbnak láttuk kerülni a másikat. Egy tacot kérek csak, mellé meg szörpöt, de mivel ő maga úgy tesz mintha nem ismerne, így én is ezt a játékot folytatom.
- Az előbbit folytatva a csapattal tartunk egy kis ünnepléses bulit. A legutóbbi meccsükön lesöpörték az ellenfelet és kijár nekik a lazulás mielőtt a következőre készülnénk. Szóval számítok rá, hogy beugrasz. - kezd bele Devin, az én figyelmem meg egyáltalán nincs a helyzet magaslatán Dina miatt. Dev mintha ezt ki is szúrná így meg sem várva a válaszomat folytatja a kampányszövegét. - Legalább megismered őket a legrosszabb formájukba, aztán a normálisat könnyebb lesz kezelni. - folytatja, de nekem csak az jár a fejemben, hogy vajon mit kereshet itt Dina? - Esetleg a hölgyeknek nincs kedvük egy kis lazuláshoz? - fordul a figyelme most Dináék felé, én meg egyből kapcsolok erre.
- Mi? Biztosan elfoglaltak ahhoz, hogy ilyennel bajlódjanak. - vágok közbe egy mosolyt is erőltetve mellé az arcomra.
- Federico, engedjük meg nekik, hogy eldöntsék mivel bajlódjanak. Szóval? - nyájasan fordul Dev egyszer Dina meg a társa felé a válaszukra várva.

Sky mellett sokkal könnyedebb minden. Szerettem a francia régiót is, de lássuk be nehezen jöttem ki az olasz emberekkel. A pizzájukért sem rajongtam, akkor nem csoda, ha nem ment a nyelvi kommunikáció sem. Matteo talán emberként nem is lenne rossz, de mint főnök…senkinek nem ajánlottam volna. Pedro dicsérte és egy másik oldaláról mesélt, amit én soha nem láttam igazán. A párbeszédjeink nagy része is csak veszekedések sorozatából állt. Meg kell hagyni, de mindig azt akarta, hogy az övé legyen az utolsó szó. Kicsit sem jó emlékekkel búcsúztam el tőle, de ami hetekkel ezelőtt volt, valahogyan kezdett semlegessé válni. New York pezsgőbb közeg és hála istennek elég hamar sikerült új állást találnom, amíg eldöntöm, hogy itt maradok-e, vagy megint a nyakamba veszem a világot. A költözködéssel alapvetően semmi bajom nem lett volna, de a szervezetem kezdte megsínyleni ezt a sok váltást. Az állandóan visszatérő epizódok kicsit rontottak a hétköznapi terveimen, de apának köszönhetően volt utánpótlásom és lakhatásom is. Nem kellett azon görcsölnöm, hogyan fogom kifizetni a lakbért, mert apa fedele alatt éltem. A lakásban alig tartózkodott, nekem meg kapóra jött az egyedüllét. Anyáról hallani sem szerettem volna. Apa lett a központi villámhárító, és habár nem óhajtott állást foglalni a vitánkban, én éreztem, hogy nekem adna igazat, csak anya meg makacs volt. Tudom…tőle is örököltem valami rossz tulajdonságot, de most nagyon messze volt tőlem és az életem is kezdett a helyére rázódni.
Ma délután gyülekeztek az emberek a Central parkban. A kinti mozi jó szabadtéri programnak tűnt, én meg úgy voltam vele, hogy bevállalom az estét is Sky mellett. A pénzre nem mondtam volna nemet és amúgy sem nagyon voltak még barátaim erre. Az ismerkedéssel kicsit visszavettem az elmúlt időszakban. A mostani étlapra a tacón kívül az édességek kerültek fel, mert tudtuk, hogy minden második kocsinál valami sósat fognak kínálni. Skylar szeretett eltérni a szokványostól, amit baromira bírtam benne. Az előérzete bevált, és csak úgy özönlöttek hozzánk. A kígyózó sort látva egy biztató mosolyt váltunk és beállok a pult mögé, amíg a háttérpályát ő viszi. A kiszolgálás jó ütemben telik, csak úgy szórom ki a rendeléseket. A magabiztos énem nyerne valami díjat, de tényleg érzem, hogy hasznos vagyok. Totál belefeledkezem a munkába amíg meg nem hallok egy ismerős hangot. Nem kell sok a fránya belső istennőmnek, hogy azonnal jelezzen. A kezdeti sokkot gyorsan felváltja a tenni akarás, és habár az arcomon időző mosoly már nem őszinte, azért igyekszem kedves maradni. A két férfi közül az egyik a menekülésem egyik alappillére. Nem tetszik, hogy itt látom viszont, de szerintem az érzésnek kölcsönösnek kell lennie. A kis golyókat teszem bele a forró olajba, amíg az úriembernek sikerül eldöntenie, hogy mit akar. A tacóra csak hümmögök egyet, de kikészítem a kis tálat és elé tolom. Szinte megbámul és ez kezd nekem is kényelmetlen lenni. Sky eddig a háttérben mozgott, de felfigyel a srácokra és tündöklő mosollyal csatlakozik hozzánk.
- Mi a helyzet, minden rendben? A fiúk elégedettek? – pillant a Matteo mellett állóra. Eléggé magas és kisportolt a testalkata. Elfoglalom magam az üdítőkkel, de fél füllel hallom a megindult beszélgetést.
- Miféle lazulás lenne? – szakad fel a kérdés a rózsaszín hajú főnökömből. Még nem ismerem annyira, de nekem lejön, hogy mennyire tetszik neki a másik srác. A cicijét majdnem a pultra dobja és minden másik vendéget mellőz.
- Buliii… - csillan fel Sky szeme és tudom, hogy neki ez már egy igennel ér fel, de próbálom menteni a menthetőt.
- Későn végzünk Sky, szerintem utána már nem lenne érdemes belevetni magunkat az éjszakába…mire összepakolunk. – unszolom és látom rajta, hogy tényleg elgondolkodik rajta, de addigra már kontrázik a másik tagbaszakadt pasi.
- Ó, ezen ne múljon. Megvárunk titeket és négyesben megyünk át a bulira. Rendelek egy taxit és akkor még… - ennek nem lesz jó vége. Sóhajtok egyet és kitolom a pult szélére a szörpöt, de Sky lök egyet rajtam és szó szerint ráborítom Matteo-ra a tartalmát.
- Francba… - nyögöm ki és ekkor mindannyian rám néznek.
- Dina… - incselkedik velem a főnököm és segítség gyanánt néhány szalvétát szed össze, hogy a kezembe nyomja.
- Add oda… - tátogja felém, én meg az égnek emelem a tekintetemet.
- Ezután a minimum, hogy eljöttök. – unszolja az idegen, én meg vagyok annyira rendes, hogy kilépjek a pult mögül és odavigyem egyenesen Matteonak a szalvétát, de a kedvességgel ellentétben szinte a mellkasához nyomom.
- Mit keresel itt? – terelem egy kicsit odébb, hogy ne hívjuk fel a turbékoló pár figyelmét.
- Komolyan nem hiszem el, hogy itt találkozunk. Nem volt elég Annecy? – veszek vissza a hangom éléből és csak halkan suttogok.
- Nincs kedvem a buliba menni, és úgy tenni, mintha kedvelnénk egymást. – nézek a szemébe. Talán kezdtem megbocsájtani a dolgokat, de újra látva őt, feléledt bennem a harag…

~  ~ 793 ~ ★ ~