Mindig másokat helyeztem magam elé és mások boldogsága sokszor sokkalta fontosabb volt a sajátoménál. A munkába menekültem, ha gondjaim akadtak és le kellett csitítanom a háborgó lelkemet, s ott tudtam leginkább a kusza gondolataimat is rendezni, ha volt mivel lefoglalnom a kezem, mert az segített. Annak ellenére, hogy kedveltem a magam körüli rendet, békét és nyugalmat, azt nem, ha kérdezés nélkül az intimszférámba belegyalogoltak és ebbe a kategóriába tartozott bele a személyes holmim.. mindaz, amiért megdolgoztam, amihez valamiféle érzelem kötött vagy nosztalgia. De mégis, idebent a szobám csendjében Jude viselkedése mégsem zavart. Egyáltalán nem féltettem tőle mindazt, amivel rendelkeztem és nem akartam azt sem, hogy ne érjen hozzá a tárgyakhoz. Egyszerűen valahogy úgy gondoltam furcsa módon, hogy joga volt hozzá és ha kérte volna a teljes vacsorámat például, azt is szó nélkül, boldogan osztottam volna meg vele. Nem volt ezt illetően hatalmas felismerés, igazán még én sem realizáltam mindezt, de valahogy természetesnek hatott. Mintha már régóta ezt éreztem volna vele kapcsolatban annak ellenére is, hogy kzdetben döcögve, konfliktusokkal indult a kapcsolatunk - amire nem tudnék igazán jelzőket aggatni, nem is tudnám körülhatárolni azt, ami közöttünk zajlott. És tudod mit? Nem is szeretném... mert most jó volt úszni az árral. Jó volt, hogy csak lebegtem ennek az érzésnek a felszínén, hagyva, hogy tovasodorjon a pillanat. A könyveket illető válaszomra valami teljesen mással indított az ügyvéd, mint amit vártam volna, ezért is a pillanatnyi meglepődést felváltotta a csendes, kíváncsi mosoly, hogy aztán nemlegesen megrázzam a fejem, mert nem éreztem úgy, mintha piszkált volna.
- Az öcséd nincs itt - a hangom megtelt lágysággal. - nincs szükségem előadásra tőle, néha csak.. jó kimondani egyet s mást - vontam meg a vállaimat. - .. gazdasági kérdésekben ígérem, te leszel az első, akitől kérdezni fogok - még cserkész becsületre esküdve fel is emeltem egy mosoly kíséretében a kezem, ahogy azt láttam a filmekben, csak hogy eltereljem Jude gondolatait az öccséről. Tudom, hogy két hete nem is beszéltek, hogy az ügyvéd a mai napig nem bocsájtott meg Sawyernek a tette miatt, de jó volt hallani - tőle - hogy objektíven is képes beszélni róla. A magam részéről inkább kerültem a konfliktusokat és a legtöbb esetben kényelmetlenül érintett az, ha körülöttem zsibongtak, ugyanakkor ha valóban fontos ügyet képviseltem gondolatban, vaskarommal védtem azt meg és ezt tapasztalhatta korábbról az ügyvéd is. Mégsem szorgalmaztam, hogy béküljenek, mert mindazt Jude-nak és Sawyernek kellett megoldania nélkülem.
A kis évődés után aztán hamarosan vissza is tértem az addig magára hagyott férfihoz. Nem tartottam attól, hogy feltúrná a lakást, vagy hogy magamra hagyna, mert ebben is döntött: maradni fog és akárhányszor is forgattam meg fejben ezt a gondolatot, mindannyiszor ugyanoda lyukadtam ki: jól esett és boldoggá tett az adott pillanatban a döntése, sőt, meg is nyugtatott vele egészen addig, ameddig fölém nem keveredett. Egy pillanat alatt felejtettem el minden addigi elhatározásomat és ahogy magamra hagyott, tudtam, hogy csak emlékeztetni akart. Mégis bosszantott a dolog, hogy egy szempillantás alatt képes felhúzni és már megint elgyengültem a közelében. Rendezve a soraimat aztán a víz mindkettőnk kezébe kerül, s nem telik bele sok időbe, hogy egy emlék a felszínre bukkanjon.
- Igen, ott tanult meg igazán lovagolni, aztán kaszkadőrként dolgozott. Egy sérülés következtében tört ketté az a karrierje, de meg sem fordult soha a fejében, hogy lemondjon a szenvedélyéről. Apa csak rátett erre egy lapáttal, szóval... ez van - meséltem tovább csendes békességben, azt kihagyva a történetből, hogy az iskola felső tagozatában párszor a fejemhez vágták, hogy biztosan egy csődör nemzett - nem ezekkel a szavakkal, sokkal gusztustalanabb kifejezéssel élve. Az örökmozgó megjegyzésére elnevettem magam. - Eddig még nem történt nagyobb baj. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni - böktem oldalba, és hogy ne legyen annyira fullasztó a jelenléte - jó értelemben - óvatosan egy negyed lépést elcsúsztam a közeléből, de amikor ő vette át a szót, ittam minden szavát. Habár a legkisebb testvérrel még nem futottam össze, Jude szavait hallva el tudtam képzelni mindazt, amiről beszélt.
- Te vagy a legidősebb. Neked van a legtöbb emléked róluk, ez így helyes és természetes. Ha bosszankodsz is miattuk, egyértelműen azt látom, hogy bármit megadnál nekik a lehetőségeidhez mérten. Fontosak neked.. nagyon is és ha nekik nem is ismernéd be, de szereted őket és számíthatnak rád. Nem igaz? - komolyodtam el én is, hogy tudja, nem kényszeríteném semmire, nem sürgetném.. egyszerűen csak időre volt szüksége ahhoz, hogy mindent a helyére illesszen. A következő kockát Kolumbiának hívtak.. de létezett egy Sawyer nevű kicsi darabka is, amit két héttel korábban messzire söpört magától. Hagytam, hogy ellépjen, egészen vissza a polcig hogy az annak tetején lévő képet érintse meg. Jude arcvonásait néztem röviden, aztán pedig a képet, de az azonnali válaszom helyett elléptem, hogy az ágy elé igazított ülőkére helyezkedjek, bal lábamat magam alá húzva, a poharat pedig az ölembe engedtem, fogva annak alját.
- A gimnázium előtti nyáron készült, borzasztóan várta, hogy oda járhasson, mert az már azt jelentette, hogy felnőtt. Ezen a képen az első hivatalos borotválkozása utáni pillanatokat látod és apu vigyorát nem, mert ő volt a borbély és a fényképész is egyben. Hetekig mondta, hogy neki arany keze van, amiért nem vágta meg Callum bőrét. Nehogy azt hidd, hogy medveszőr borította az arcát, épp, hogy csak elvétve látszott néhány szál és az is olyan puha volt, mint egy kiscsibe tolla - magyaráztam mosolyogba, jobb combomat felhúzva a mellkasomig, ekkor emlékeztem arra, milyen ruha is fedi a testem, gyorsan magam alá igazgattam a hálóingem anyagát, hogy ne látszódjon több belőlem, mint ami elfogadható lenne. - Ki kellett hozzá öltözni... Callum csokornyakkendőt szeretett volna, nekem pedig virágokat kért a hajamba.. anyától, szóval ha valamit kért, akkor annak úgy is kellett lennie - pillantottam Jude szemeibe, ha rám nézett, mert a férfi már tudta, hogy az öcsém milyen betegségben szenved. Pontosan azért kapott ő többet, mint mások. Azért, mert nem tudtuk, mennyi időnk volt még vele. Elmosolyodva néztem el onnan a szegélyléc felé egy csendes sóhajjal.
- Édesapád milyen ember? Melyikőtök hasonlít rá a leginkább? Akár külsőleg, akár viselkedésre vagy gondolkodásmódra? - újra a férfit néztem, de a hangomban érezhette a tapogatózó tiszteletet, mert olyan vizekre eveztem, amit nem ismertem még igazán. - Mesélnél róla?

Ma este elég sokféleképpen kellene éreznem magamat. Egy nővel osztottam meg a lakásomat, aki már nincs többé, de cserébe itt hagyott egy gyereket nekem. Öt évig éltünk egymás mellett és mégsem találtam meg azt mellette, amit mindig is kerestem. Nem vágytam a társas kapcsolatokra sokáig és el se tudtam volna képzelni, hogy örülni fogok egy sima hétköznapi mozzanatnak, mint ez is, ami körülvesz. Corával az első perctől kezdve meggyűlt a bajom, mert nem volt olyan, mint az átlag. A huszonegyedik században a nők többsége nem jön zavarba, ha ránézel, nem kér bocsánatot azért, ha keresztbe tett neked és legfőképpen nem alkalmazkodik annyira, mint ő. Az önzőség és a magamutogatás korszakát éljük, ahol nem számítanak a hagyományos értékek, mint a hűség és az erkölcsi mérce. A tartás kiveszett a szótárból és mégis mellette ezek az érzések jönnek vissza. Nem ebbe a világba való, ahol ennyire sok a rossz és a gonosz tényező. Cora a maga természetességével és kedvességével nyűgözött le, ha ezt a szót használnám rá. Idegesített kezdetben ez tény, de azóta sok minden történt…többek között megismertük egymás testi adottságait és megízleltem, hogy milyen, ha valaki rajong értem. Nem bálványozott, nem így értettem, de a szeme csillogása elárulta, hogy mit érez irántam, mindig előzékeny volt és azt akarta, ami nekem volt jó. Nyilván nem tudom megadni neki azt, ami valójában érdemelne, de ha egy este erejéig boldogsággal tölti el, hogy itt vagyok, akkor miért ne tenném meg? Nemsokára elutazok Kolumbiába és nem tudom, hogy milyen állapotban fogok visszajönni. Mallorie temetése ki fog készíteni és még a családjával is szembe kell néznem. Nem feltétlen jó az sem, ha szóba hozom a közös gyereket. Ingatag a lábam alatti talaj és megannyi kérdés gyűlik körém, de jóformán egyikre se tudom a választ. A jelenben jól akarom érezni magamat egy olyan nővel, aki nem ítél el és nem ismeri a rosszabbik oldalamat. A szobájában lévő felfedező túra alatt is elgondolkodom azon, hogy mit keresek még itt, de foglalkoztat az is, hogy milyen múltja volt. A fotók magukért beszélnek és azt a kislányt nézve nem csodálkozom a lovak iránti szeretetében. Őszinte rajongást vélek felfedezni a szemében, ha egy négylábú mellett van. Ebben a közegben cseperedett fel szerető szülőkkel és egy olyan testvérrel, aki nem volt annyira szerencsés, mint ő. Cora mindig áhítattal beszél az öccséről, soha nem éreztem azt rajta, hogy hátrányként élte volna meg, hogy ő egészségesen látta meg a napvilágot. A szobába való visszatérése alatt kicsit még cicázunk egymással, de aztán a vizes poharakkal a kezünkben megint a polcok és a képek előtt kötünk ki, nyilván immár beszélgetve. Nem tagadom, hogy vonz a látványa, de mégis türtőztetem a vágyaimat. Néha nem árt nemet mondani és más teret engedni a kapcsolat alakulásának. Az irodalom kapcsán beszélgetünk és szóba kerül az idősebbik öcsém.
- Ezt örömmel hallom. – fojtom magamba a dühömet, mert az elmúlt hetekben megromlott a kapcsolatunk Sawyer-rel és el se tudtam volna képzelni egyelőre, hogy megbocsájtok neki. A veszekedés nem az én kenyerem, de Mallorie halálának körülményei felett nem hunyhatok szemet, főleg nem úgy, hogy köze volt hozzá.
- A gazdaság a kisujjamban van. – mosolyodom el a kijelentésen, mert kezd a gyomromban lévő feszültség oldódni. Nem azért vagyok itt, hogy elrontsam a kedvemet és olyasmiket hozzak fel, amivel idegállapotba kerülök. A képeket veszem újra szemügyre és az egyiken az édesanyja tűnik fel. Meghallgatom róla a történetet és egyre jobban azt érzem, hogy mennyire hasonlít rá Cora is.
- Anyukád menő akkor. Sosem gondoltam volna, hogy kaszkadőr volt. – pillantok immár át arra a fotóra, ahol a kislány énje van egy ló mellett. A gyermekkorból felmerülő események mindig szórakoztatóak és ha ezt még el is tudom képzelni mellé.
- Az a jó, hogy nem történt nagyobb baj. – elhúzódom, amikor az oldalamba bök, de a kíváncsisága nem apad, ezért most rajtam van a sor, hogy meséljek egy emléket. Nem voltam valami jó, szóval nem büszkélkedhetek az angyali énemmel.
- Mindkét öcsém szélhámos, de testvérek vagyunk és valóban szeretem őket. Caleb nagyon lázadó típus és többet kerül bajba, mint én magam. Már két kezemen se tudnám megszámolni, hogy hányszor húztuk ki a csávából. – ingatom meg a fejemet, de jó érzés tölt el, hogy még vannak élő rokonaim. A testvérével közös képet fürkészem és ahelyett, hogy a nő mellém állna az ágyhoz megy és odahelyezkedik le az előtte lévő ülőkére. Kortyolok még egyet a poharamból és az asztalhoz megyek át, hogy lepakoljam a tetejére azt. A mellkasom előtt összefűzve a két karomat hallgatom végig a Callum féle kép mementóját. A családja mindent feladott azért, hogy a kisebbik gyermek boldog legyen, amennyire ez adott volt a lehetőségeihez mérten.
- Sosem volt bűntudatod Callum miatt? Az öcséd beteg és egyre rosszabb az állapota, de neked volt lehetőséged elköltözni normális életet élni. Néha úgy érzem, hogy az életed is odaadnád érte úgy nyilatkozol róla. Az önzetlenséged letaglózó. – mondom ki komolyan a véleményemet, de utána elkanyarodunk az én családfám felé. Az apám említése nem egyszerű, de előbb vagy utóbb beszéltem volna róla.
- A minap is ott voltam vele, amikor felhívtak a lovardából. Az apámnak Alzheimere van. Már otthonban van és minden egyes nap látogatjuk, ha esélyünk van rá. Egyre rosszabb az állapota és már előfordult az is, hogy nem ismert fel bennünket. Régebben erősebb alkat volt, mondjuk a szememet az anyámtól örököltem, de apa higgadtsága és béketűrése talán Sawyer-ben látható a legjobban. Apa állandóan dolgozott, hogy nekünk mindenünk meglegyen még úgyis, hogy anya nem tudott magáról. A fizikai határait feszegetve áldozta fel magát. Nagyon becsülöm és tisztelem őt. Az utolsó leheletéig szeretni fogja az anyámat, mert ilyen ember. Neki a hűség örökre szólt az igen kimondása után és a halál sem választhatja el tőle. – pillantok le a földre, hogy levegőhöz jussak.
- Féltjük őt, mert nem tudjuk, hogy még mennyi ideig lehet velünk, ezért értékes az az idő, amit vele tölthetünk. – nyelek egy nagyot.

Ha nem is mondom ki, tudom a felszín alatt, hogy a Jude-dal való találkozások és beszélgetések kavartak fel és égtek bele a gondolataimba és sosem voltam az a nő, aki képes lett volna arra, hogy több vasat tartson a tűzben egyszerre. Hűséges voltam. Az elmúlt hetek eseményei miatt tudtam, hogy Jude sérült, bárhogy is akarta palástolni a legtöbb pillanatban és nem akartam az lenni, aki folyton egyre mélyebbre tépi azt a bizonyos sebet. Annak ellenére, hogy erős és karizmatikus férfiként élte a mindennapjait, úgy gondolom, hogy minden sérelmet igyekezett palástolni, olyan mélyre tuszkolni a gondolataiban, mintha nem is létezett volna. Olyan férfinak tűnik, aki mereven elhatárolja magát attól a lehetőségtől is, hogy mások gyengének lássák őt akárcsak egy pillanatra is. Mindig összeszedett, mindig határozott és ambiciózus, mindig olyan, akire lehet számítani, aki minden nehézség ellenére is buldózerként tör előre. Ezért vált olyan különleges pillanattá az, amikor hagyta, hogy azok a bizonyos falai leomoljanak előttem is akár és nem kihasználva az alkalmat igyekeztem őt segíteni.  Hajlamos voltam megfeledkezni arról, hogy igazán még nem ismerjük egymást hosszú ideje. A magam részéről szeretem a pőreséget... érzelmi szinten és nem azért, hogy kihasználjam a másik felet a párkapcsolatban, hanem azért, mert szeretném őt felemelni, szeretném segíteni és boldognak látni. Olyan nagy kérés ez egy őszinte, felnőtt viszonyban? Amikor elengedte a pillanatnyi feszültséget is a hangja az öccsét illetően és mosoly jelent meg az arcán, megnyugodtam.. tudva, hogy talán közöm lehetett a szavaimmal és a terelésemmel ahhoz, hogy nem zaklatta fel jobban Sawyer említése is őt a kelleténél.
- Ha lesz hozzá szerencséd, hogy erről hallj tőle, hidd el, te is úgy emlékszel majd rá, mintha ott lettél volna vele - szélesedett a mosolyom édesanyámat illetően, mert velem ellentétben benne száz százalékig mediterrán vér csörgedezett és imádott jóízűen sztorizgatni, mesélni és a nevetése olyan hangos volt, hogy mindenki pillantását vonzotta a teremben. S mindezek mellett a mai napig gyönyörű nő volt - és ezt nem csak azért mondom, mert ő szült, hanem mert tisztában voltam az adottságaival. Nem volt annyira feltűnő az, hogy elhúzódott, mégis észrevettem, hogy nem esett neki jól a reakcióm... ezért is fogadtam meg, hogy a jövőben nem fogom így megérinteni őt... miközben azon is igyekeztem, hogy ne bántson a dolog. Mások voltunk és pont. Eltávolodtam és hagytam, hogy úgy mozduljon a szobában, ahogy kedve tartotta, miközben az öccseiről beszélt. Megnyugtatott, hogy egyik testvérét illetően csapott át negatív hangvételűvé a mondandója - mert ez reményt adott arra, hogy Sawyerrel sem veszett fejsze nyele a kapcsolatuk.
- Lásd be, hogy borzasztó lenne, ha mindhárman ugyanazzal a habitussal rendelkeznétek - mosolyogtam fel rá, de valahogy az adok-kapoknak eleget téve én is mesélni kezdtem az öcsémről.  Nem tudom, milyen az, ha a figyelmem osztozik több ember közt és bevallom, nekünk Callummal vált teljessé az életünk, bármilyen nehézségeket is hordozott az magában. Meséltem, mert megkért rá, de a szavai olyan mélységeket érintett, ami miatt a szemeimet elvezetve róla mereven a padló irányába néztem el, még a testtartásom is merevebb lett, óvatos, reszketeg sóhaj szökött ki ajkaimon.
- Próbálok nem bűntudattal élni, néha nem igazán megy, de mindig segít az, hogy a munkába menekülhetek a problémáim elől. Nem igazságos az élet... látni azt, hogy lehetne olyan egészséges is, mint mi, de nem az. Ő elég optimista és mindig a jövőbe tekint, őszintén beszél arról, hogy mit érez vagy hogy mi nem jó, ez nekünk biztonság, mert így tudjuk, hogy nem rejteget semmilyen fájdalmat. Amikor ide költöztem, minden egyes estét azzal töltöttem, hogy a kádban sírtam, mert őt otthon hagytam. Egyetlen egyszer repülte át az óceánt és miután hazamentek.. szörnyen rossz állapotba került. Hetekig hibáztattam magam azért, hogy én tehetek arról, hogy rosszul lett - tartottam egy pillanatnyi szünetet, jobb kezemmel kidörzsölve azt az alázatosan áruló kis könnycseppet, amit az érzéseim csaltak volna elő... remegve bújt meg a szemem sarkában. A családom volt az Achilles-sarkam. - Nem könnyű sokszor.... és bármit feláldoznék értük.. akár magamat is - igazat adtam Jude-nak. Tényleg így volt. Megköszörültem a torkom, összeszedtem magam, csak hogy nehogy magamat belerántsam a bűntudat és a fájdalmas emlékek mocsarába. De nem voltam biztos abban, hogy jobb témát érintettünk, mert nem azt akartam elérni, hogy az én fájdalmam után Jude-ét cincáljuk és boncoljuk. Mégis, amikor a kérdésem után beszélni kezdett, elfelejtettem a saját nyomorom, hogy őt nézhessem, ne csak a szavait halljam, hanem minden egyes arcrezdülését az emlékeimbe véssem.
És habár nem ennek a gondolatnak kellett volna megformálódnia bennem közben - mégis szerettem és hálás voltam ezekért a beszélgetésekért vele. Olyan ajtókat és kapukat nyitott ki előttem és olyan helyre engedett belátást, ahova eddig nem. Ez pedig számított. Eszem ágában sem volt megszakítani a szavaiban és talán ezért is csapódott le bennem érzékenyebben mindez, mert ahogy ők az édesapjukkal, úgy mi Callummal kapcsolatban vagyunk ennyire túlféltőek és ez a folyamatos félelem ott rezonál minden lélegzetünkben. Beharaptam az alsó ajkam... várva pár nehéz másodpercet, hogy valamennyire megemésszem a hallottakat.
- Sajnálom - csúszott ki csendesen, olyan erős együttérzéssel, mert megértettem, mit érzett. - Sajnálom azt is, hogy elrángattunk téged édesapád mellől. Ha esetleg a jövőben is előfordulna ez, akkor szólni fogok Brianéknek, hogy ne sürgessenek és majd jössz, amikor tudsz. Annyira semmi nem lehet fontos, mint apukád. Azért, mert édesapátok megérdemli, hogy vele legyetek, még ha nem is egyszerű a helyzet vagy... elfelejti adott pillanatban, hogy kik vagytok - tanácstalan szomorúság jelezte, hogy megértettem minden szavát. Hogy átérzem a fájdalmát, még ha nekem ebben nem is volt részem. Felkeltem a kényelmes padról, hogy Jude elé lépjek, lepakoltam a poharat az övé mellé az asztalra és csak aztán érintettem meg mindkét kezemmel a felkarjait könnyedén, bátorító mozdulattal. - Tudja, hogy szeretitek. Tudja, hogy szeret titeket és tudom, hogy nagyon nehéz nem rettegni minden pillanatban.. várni azt a telefonhívást, ami esetleg mindent megváltoztat... ez a legnyomasztóbb érzés a világon - ahelyett, hogy ölelést erőszakoltam volna rá, felültem az asztalra, így csak a combom ért a férfi testéhez. - Nehéz minden reggel motiváltan és erősen ébredni.. és mégis muszáj - tenyereimmel az asztalon támaszkodtam meg a csípőm két oldalán. - Te is a munkádba menekülsz sok esetben, ahogy megismertelek... még több önkontrollra van szükséged a munkád miatt. Sokkal lélekcincálóbb lehet, mint azt bárki is képzelné. - ha nem mozdult el onnan, akkor az ujjaim finoman érintették a bőrét, lassan körberajzolva egy már haloványan látszódó zúzódásnyomot az oldalán és a veséje környékén. - ...és.. valami másba is menekülsz. Muszáj kiadnod a folyamatos feszültséget ezek miatt... - nem kérdeztem, nem feltételeztem... mert nem tudtam, hogy mivel tölti ki a szabad perceit és ha őszinték akarunk lenni, akkor a pókerezésben nem sérül meg fizikailag senki sem. Mégis megadtam a lehetőséget arra, hogy meséljen. Ha akart és nem utasított el.

+16-os tartalom


Nem szerettem magamról beszélni és ha most nem is voltam olyan környezetben, ahol a nyomást kellett volna éreznem nekem ez teljesen új és szokatlan helyzet volt. A nőkkel általában jól kijöttem és nem mélyedtünk bele semmilyen tartalmi ismerkedésbe, utoljára Rachel esetében tettem kivételt, Mallorie meg velem élt, ezért előtte nem is nagyon titkolóztam. A kényszeres megnyílás nem az én terepem volt és ha tudtam, akkor elkerültem ezeket az élethelyzeteket. Belemenni önkéntesen meg őrültség lett volna, de ahogyan haladtunk előre Corával valahogyan ezen az ösvényen kötöttünk ki. A képek nézegetésével felültünk a nosztalgia expresszre és meg sem álltunk a múltunk azon állomásáig, ahol már nem volt egyszerű a beszéd sem. Az öccsével kapcsolatban már akadtak teóriáim, hogy miért ragaszkodik ennyire hozzá és miért helyezi mindig maga elé, de más ez, ha tőle hallom személyesen. A magánnyomozó általi aktában sok minden lapult, amiről még nem beszélt előttem, de nem is erőltettem, hogy felhozza ezeket. A vetélés megviselhette és tisztában voltam azzal is, hogy mennyire akar gyereket a jövőben. A családjához visszakanyarodva a mellkasom előtt keresztezem a kezemet és hallgatom az általa feltárt részleteket a testvéréhez fűződő kapcsolatával összefüggésben. Keresem a szemkontaktust, de most minden sokkal érdekesebb, mint az én szemembe néznie. Megértem, hogy ez nehezen megy és hagyok időt arra is, hogy némileg felzárkózzon, ha szükséges.
- Bármennyire is fura, de az olyan emberek, mint Callum sokkal teljesebb életet élnek, mint mi, akiknek mindenük megvan és mégsem vesszük észre. Bátor és erős a maga módján és inspirálni tud másokat. Tanulhatnak tőle, mert élvezni tudja az élet apróságait. Nem kell bűntudat érezned, azt gondolom ő maga is teljesen tisztában volt azzal, ha átrepüli az óceánt ez a mozzanat ki fogja meríteni a testét. Az öcséd szerintem nagyon okos és ismeri a határait is. A betegség számára nem akadály, hanem csak egy pici probléma, amivel megtanult élni. Tekints úgy rá, mint valami tanítóra Cora. Azonban nem egészséges, ha mindenkit magad elé helyezel és nem gondolsz arra, hogy neked mi lenne a jó. Hidd el nekem, hogy ez nem önzőség, hanem egy normális igény. – mosolyodom el halványan hátha ezzel segítettem neki, de én magam sem szeretném, ha jobban belemélyedve ebbe a témába. A saját apukám kerül szóba, és ha eddig neki volt nehéz beszélnie, akkor most szerepet cserélünk. A családfő nálunk nem tabu, de védem is az idegenek előtt. Kevés alkalommal említem meg és annál kevesebb személynek mutatom be. A látogatási lista szigorúan rövid, nem kell még az is pluszban, hogy valaki felzaklassa idős korára. Apa sokat adott nekünk és most rajtunk van a sor, hogy egy kicsit viszonozzuk ezt. Mesélek az állapotáról meg a múltjáról, hogy milyen ember is volt ő. Anyát istenítette, mi hárman a testvéreimmel meg őt. Szépen bezárul a kör, de ilyen egy gyermek-szülő kapcsolat, ahol csak az egyik féltől kaptuk meg a szeretetet.
- Köszönöm. – hallgatok el a mondandóm után, mert nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Felidegesítettek, hogy el kellett jönnöm az otthonból, de végül nem alakult valami rosszul az estém. A lovak jobban leszek az állatorvosnak hála.
- Mostanában többet mentem hozzá mióta meghalt Mallorie. A mindennapjaim részét képezte, hogy meglátogassam, de néha kiborít. – szomorúan mosolyodom el és az anyámra gondolok.
- Azt hiszi, hogy anya még él és folyton várja, hogy mikor megy el hozzá. Tudod nem igazán szeretek az anyámról beszélni, de az ő társaságában kénytelen vagyok feleleveníteni az emlékeket. Neki még hiányzik. – fojtom magamba a mondat végét és most felnézek a szemeibe a nőnek. Cora feláll a padról és az asztalhoz sétál. Eleinte a karomat érinti és a mindennapok nehézségeiről beszél meg a félelemről, hogy valamikor el fogom veszíteni a megmaradt szülőmet. Mikor azt várnám, hogy hozzám fog érni, akkor felül az asztalra és csak finoman ér hozzám, de érzem a testéből áradó hőt.
- Még nem gondolom, hogy most lesz az a hír. Az ijesztőbb, hogy el fog minket felejteni. Az orvosa felkészített arra is, hogy agresszívan léphet fel velünk szemben, sőt meg is ijedhet annyira, hogy el kell jönnünk onnan. Ez az, amire nem vagyunk felkészülve. A halál nem olyan rossz minden esetben. – meredek magam elé, hogy ezt tisztázzam előtte is.
- A munka mindenkinek gyógyír, elvégre ez biztosan elvonja a figyelmet. – úgy gondolom ebben közösek vagyunk.
- Nekem kikapcsolódás, ha másokkal foglalkozhatok. – felelem neki, amikor az ujjai az oldalamon járnak és megérintenek egy bizonyos területet. Nem tudom, hogy mire céloz a következő mondatával, de aztán leesik.
- A feszültséget mindenki a maga módján vezeti le. – kezdek bele és féloldalasan fordulok felé, hogy lássam is az arcát.
- Nálam a szex az egyik ilyen. – felfelé ívelő ajkakkal adom a tudtára, hogy mennyire szeretek elveszni ebben a sportágban, ha lehet annak nevezni. Elé lépek és a két kezére fektetve a sajátomat most egy szemmagasságba kerülünk egymással.
- Mit gondolsz kivel feküdtem le mostanában? Két hete eszik a fene, nem értem még magamhoz se. A pornót be se kapcsoltam és az újságok sem izgatnak. – a zúzódásom lüktet az érintése nyomán, de nem kellemetlen módon.
- Ha azt mondanám, hogy dobjuk sutba a megállapodásunkat, akkor megtennéd? A testem sóvárog, hogy kielégüljek, kizárjam a fejemből a holnapi utazást. Kolumbia nem lesz egyszerű és fogalmam sincs, hogy milyen állapotban fogok hazajönni. Vegyük ezt úgy, hogy egy katona vagyok, aki háborúba indul holnap, de előtte még szeretne egy utolsót szippantani az életből. – közelebb hajolok a szájához és most azt fixírozom, de semmilyen módon nem nyúlok hozzá azonkívül, hogy a kezem az övén fekszik.
- Teljesítenéd egy férfi utolsó kívánságát? – szegezem neki a kérdést és mielőtt felelhetne a tarkójára vezetem a jobbomat és magamhoz rántom erősebben, hogy az ajka az enyémre tapadjon és mohón viszonozza a kezdeményezést. A szavaknak nem látom már értelmét, ezért a másik kezemmel a belső combjára marok és lassan zongorázom befelé, hogy elérjem a célomat.

+16

Valójában nagyon kevesen voltak azok, akiknek ténylegesen is meg mertem nyílni, akik előtt védtelenül és érzelmileg csupaszon álldogáltam. Akiknek engedtem, hogy ha nem is mögém, de mellém álljanak, mert tudtam, hogy abban a helyzetben még sérülékenyebbé válok és az egyik ilyen téma, amit nem sokan tudtak rólam, az a családom helyzete és az abból fakadó érzelmeim, reményeim és kételyeim. Olykor még magamnak sem voltam képes bevallani mindent ezzel kapcsolatban és most mégis ezt tettem Jude-nak beszélve. Tudtam, hogy őt kellett volna néznem. Tudtam, hogy úgy lett volna tisztességes és mégsem ment, mert tartottam attól, hogy gyengének tartana és ha csak erre gondoltam, a rosszullét környékezett és a megszégyenülés. Ha titkon ezt is vártam, a férfi szavai nem ezt a hamis gondolatmenetet támasztották alá, s amikor a gondolatai lassan, biztos magabiztossággal csapódtak le bennem, felpillantottam rá, csak mert annyira igaz volt az, amit mondott... ismeretlenül, csak az elmondásaim alapján ismerve a helyzetet. Callum biztosan kedvelné. Az öcsém lenne a legboldogabb, ha egyszer tényleg találkozna Jude-dal, ha hallhatná, ha láthatná, mert a jog útvesztőiben az öcsém úgy tekint az ügyvédre, mintha éppen egy szuperhős szállt volna le a Földre. Megmosolyogtatott ez a gondolat.
- Tudom, hogy igazad van, és mégsem olyan egyszerű változtatni valamin, ami az egész életemet végigkíséri. Nem szándékosan teszem mindezt és mégis minden a helyére kerül bennem is, ha a körülöttem lévők életében a problémák megoldódnak, ha hallom őket nevetni, vagy bizakodóvá válni - ismertem el csendesen, s tovább is fűzve tán a gondolatot, mert igen, ezek a pillanatok azok, amiért érdemes volt a hátunk mögött hagyni minden korai ellenérzést.. szinte már nem is emlékszem, milyen volt a hetekkel ezelőtti feszültség köztünk.. az a stressz, amit mellette éreztem akkor, amikor elbeszéltünk egymás mellett. Felértékelődtek bennem a jelen pillanatai és ezek váltak igazzá teljes mértékben. S mégis, ahogy továbbfűzzük a beszélgetést válik világossá az, amit eddig is tudtam: minden család életében akadnak nehézségek, amikkel szembe kell néznie mindenkinek. Nincs egyszerű, nincs könnyű pillanat, nincs olyan helyzet, amikor azt mondhatnánk: minden a legnagyobb rendben van... és a gondok távolról kerülnek el bennünket. Csak, ahogy Jude is mondta, megtanulunk ezekkel együtt élni. Lélegezni, miközben igyekszünk a lehető leginkább magunknál lenni, tisztán látni és... egy olyan életet kialakítani, ahol talán nyerhetünk is az adott helyzetben. Jude viszont... úgy tűnt, hogy minden egyes nap elvett belőle. Minden egyes napján a gyász ütötte fel a fejét és kötötte gúsba a lelkét.. mintha nem tudott volna szabadulni abból az ördögi körforgásból, ahol az élet újra és újra megtépázta őt. Azt hiszem, hogy a szavak kevesek... mégis igyekeztem jelezni, hogy együttérzek vele, még ha nem is tudtam levenni a válláról az őt csorbító súlyokat. Nem tudtam igazán segíteni neki és mégis itt állt előttem... vallomást téve, olykor mosolyogva és még közelebb engedve magához. Olyan erős volt! Szabadon, most először említette hosszabban az édesapját, Loriet és az édesanyját is.
- Neked is szükséged van arra, hogy vele legyél - a hangom megtelt lágysággal anélkül, hogy egyértelművé tenném, Lorie elvesztése generálta ezeket a látogatásokat most. - Az ő állapotában a gyász fázisai elcsúsznak és megértem, hogy miért ragaszkodik a múlthoz.. akkor még biztos volt minden gondolata és érzése is. De biztosan vannak tiszta pillanatai is, amikor tudja, hogy mi történt - nem tudhattam biztosan, de az édesapja betegsége még nem kebelezhette be teljesen őt, mert Jude sem mondta ezt. Ameddig van remény, tudják húzni az időt, mindent meg kell próbálniuk. Ezért sem esett jól az a jövőkép, amit lefestett elém, s mégsem makacskodtam. Nem akartam ráerőltetni a naiv pozitivitásomat, hogy minden rendben lesz. Sajnos be kellett látnom, hogy mindketten ugyanabban a hajóban eveztünk, amikor féltettünk egy igen fontos ember életét.. és bármit megadtunk volna, hogy újra egészségesen lássuk őket viszont. Elszomorít a tudat, hogy sem a mellettem álló férfi, sem pedig a testvérei nincsenek felkészülve a legrosszabbra - ahogy én sem. Nekem Callum a világom egyik alappillére, ahogy Jude-éknak az édesapjuk és bele sem merek gondolni abba, hogy ha az élet ezt elveszi... mit fogunk tenni. Tétován megérintettem őt. Szerettem volna a férfit megvígasztalni. Szerettem volna neki azt mondani, hogy minden rendben van és lesz.. hogy ne rettegjen az ismeretlentől... hogy erős volt és mindig van remény. - Ameddig ez nem valósul meg, minden pillanatot érdemes vele kihasználni. Azt is, amikor édesanyádat keresi és azt is, amikor tudja, hogy ti vagytok ott vele. Mert ha a jövőt nem is tudja nektek megadni teljesen, a jelenben ott van veletek - esküszöm, próbáltam nem elpityeredni, olyan erősen kényszerítettem magam! Óvatos, gyengéd mozdulattal értem hozzá, szavakkal terelve kicsit, hogy ahogy ő megpróbált felvidítani, úgy én is valamennyire elkormányozzam attól, hogy ne essen szét újra. Nem lett volna probléma ez, s mégis azt hiszem, hogy Jude-ot ismerve neki jól esett az, hogy irányíthatott. Hogy tudta, mit fog tenni és mondani. Hogy kiszámíthatja a következő lépéseit. Csakhogy a testén látható nyomok nem hagytak nyugodni. Tudtam, hogy nem önsanyargató, de nem tudtam elképzelni, milyen edzés az, amivel zúzódások nyomaival találkoztam. Annyira hirtelen vált témát, hogy csak az ajkaim nyílnak el egymástól a döbbenettől. Vagyis.. TUDTAM, hogy neki fontos a szex.. egyszerűen csak meglepett, hogy ennyire a semmiből jutott el ide gondolatban. Képtelen voltam levenni róla a pillantásom, de az áruló szívem dobbanásai meglódultak, őrült ritmussal figyelmeztettek arra, hogy levegőt is kellene vennem. Elkínzottan haraptam be a nekem csapódó kérdések hallatán az alsó ajkam, s mégsem tudtam egyetlen szót sem kinyögni.. lemaradtam ott, hogy velem feküdt le utoljára.. aztán ott, hogy még csak pornót sem volt képes kapcsolni... de amikor ezeket össze tudtam tenni, már Jude Kolumbiát említette, aztán pedig azt, hogy katona ő... katona...összezavart és felkavart, a vér viszont lüktető forrósággal száguldott végig az ereimben. ki tudja, hogy fog hazajönni.... hogy hazajön-e. Utolsó kívánság.
- Hmmhh - megszeppenten csak ennyit tudtam kinyögni, de szavakat már nem, amikor belehúzott a szenvedélyes csókba és mint ahogy az a nagykönyvben meg volt írva... az ajkam követte az övét.. a hevessége átragadt rám is és azon kaptam magam, hogy helyezkedtem.. a combjaim közé engedve őt, aztán a lábaimat a csípője köré is fontam, mialatt az ujjai egyre közelebb csúsztak a bőrömön az ölem felé. Egy őrült pillanatig engedtem.. és talán tovább is, mert a bal kezem az oldaláról a hasfalára csúszott, hogy aztán a nadrág peremén zongorázzak végig... utolsó kívánság - ez a frázis dübörgött végig a gondolataimban és hamvasztotta el a vágyat bennem, a jobbommal Jude csuklójáért nyúltam, megállítva a mozdulatban is, mielőtt még az általa kiválaszott bugyim anyagát eltolta volna az útvól.. szinte éreztem már az ujjait, egészen hátradőlve tőle szakítottam meg a csókot, hogy a tüdőmbe élesen passzírozzak levegőt... Jude illatától és a csókjának ízétől, vágyódó tekintettel próbáltam észnél lenni és csak egyetlen szót sikerült kinyögnöm: - Nem... - nem elutasításnak szántam és mégis akként csapódhatott le, ezért mielőtt a férfi eltávolodhatott volna.. mielőtt megbánthattam volna, már nyúltam is érte, a két kezem az állcsontjára simult, hogy eszébe se jusson elutasítóvá válni.
- Nem akarom, hogy utolsó kívánságod legyen ez a ma este, mert ez azt jelentené, hogy nem akarsz visszajönni és nem akarom, hogy azt éreztesd, ennyi volt ez.. az egész köztünk - bukott ki belőlem és el is vontam a bőréről az érintésem. Nem tudtam a szemeibe nézni, a mellkasát fixíroztam, de a torkomat fojtogatta a sírás és megértettem volna azt is, ha magamra hagy, ezért is engedtem szabadon, leengedve a lábaim a csípőjéről, hogy eldönthesse, hogyan reagál rám. - Szeretném, hogy érints. Szeretném, hogy elvedd minden józanságom, hogy az őrületbe kergess. Hosszú ideje te vagy az a férfi, akire vágyom, akit szeretnék látni és megismerni is, aki egy pillanat alatt képes belobbantani azt a lángot bennem, amit már régóta senkinek nem engedtem. De nem akarom, hogy kötelességnek érezd az utazásod előtt azt, hogy velem legyél, mert amikor visszajössz, én itt leszek és várni foglak, nem megyek sehová, hacsak te nem kérsz meg rá, Jude - már a szemeit figyeltem és az arcvonásait - megkockáztatva azt, hogy a korábbi ígéretével ellentétben távozik a lakásomról. A szívem szakadt volna meg, de nem akartam kényszeríteni őt semmire. Az istenért, két hete halt meg Lorie! Persze, hogy a gyásza kellős közepén gondolni sem tudott a testiségre.
- Nem megyek sehova - ismételtem meg magabiztosan a szemeibe nézve, ha volt rá alkalmam. - Fogok neked írni.. foglak hívni is ha lehet, ameddig Kolumbiában vagy, mert ebben egyeztünk meg és a fenébe is, hiányozni fogsz, mert az elmúlt két hétben is hiányoztál - lekászálódtam az asztalról, ha még előttem volt, akkor úgy, hogy azzal ne okozzak neki fájdalmat, ne legyen kényelmetlen egyikünknek sem. - Nem szeretnélek kihasználni.. nem akarlak bántani. - csendes, puha vallomás.

+16-os tartalom


Felkavaróan új érzés, hogy megnyíljak egy nő előtt. A példa nem volt szokatlan, csak az elmúlt években kényszeresen ügyeltem rá, hogy amit felépítettem mások ne lássák meg. A falak azért voltak, mert ott akartam őket tudni. A titkaimat őriztem, és akadtak tabuk, mint a családom. Az apámat tiszteltem és féltettem attól a világtól, melyben megfordultam és nem is állt szándékomban senkinek sem elmondani, hogy milyen állapotban van. Gyengeségnek vélték volna és az alvilági figurák egyből itt csaptak volna le rám. A vezetéknevemet sem véletlenül változtattam meg, hogy őt biztonságban tudjam. Az öcséimet szerettem, de mindketten tudtak magukra vigyázni, főleg a középső. Sawyer ugyanúgy átjárót képezett a valóság és a sötétség közé akárcsak én, egyedül Caleb volt az, aki még bontogatta a szárnyait. Hibákat hibára halmozott, de legkisebb révén engedtük neki, hogy elkövesse ezeket. Természetes volt, hogy ugrottunk neki, ha a szükség úgy hozta, csak egy telefonjába került, hogy pénzt vagy éppen magamat vigyem a helyszínre. Mostanság megszaporodtak a problémák az életemben és Mallorie halála csak az egyik ilyen volt a sok közül. A közös gyermek megléte újabb fejtörést hozott magával és egyikről sem tudtam jelenleg dönteni. Az esti elfoglaltságba azért mentem bele, hogy Corával egy kicsit kikapcsolódjak és elfelejtsem, hogy mennyi szar vár rám. Nem tudom, hogy hol ment félre a tervezés, de már arra eszméltem fel, hogy egymás előtt a falakat döntögetjük le és elmondunk olyasmiket is a másiknak, amit eddig hét lakat alatt tartottunk. Tévedés ne essék nem élem meg kényszernek, hogy beszélgessek vele, mert annyira természetes a társaságában lenni, de azért érzem, hogy nekem ez határokat feszegető lépés. Ilyenkor menekülök el és többet nem hívom fel az adott hölgyeményt. Nála annyiszor tettem ígéretet, hogy többet nem fogom zaklatni, hogy már tükörbe se merek nézni a megszegett nyilatkozataim miatt. A családja neki sem könnyű téma, ha az öccse kerül szóba. Önfeláldozó jellem és az áldozatokat azért hozza meg, hogy örömet szerezzen a szeretteinek. Számomra ez egy vonzó tulajdonság és eszem ágában sincs kinevetni érte vagy pejoratív értelemben feltüntetni a gyengeségnek elkönyvelt jellemvonását. Érzékelem, hogy ingovány talajra léptem vele együtt és időre van szüksége, hogy össze tudja szedni a gondolatait. Az asztal mellett állok és azon agyalok, hogy mennyire más ez a nő, mint akiket ismertem eddig. Rachel a tulajdon testvérét is eladta volna pénzért.
- Nem azt mondtam, hogy változtass rajta Cora, csak néha nem árt, ha egy kicsit engedékenyebb vagy magaddal szemben is. A tükör másik oldalát is nézhetnéd, hogy neked mi a jó és téged mi tesz boldoggá. – semmi megrovó nincs a hangomban, csak én másképpen látom ezt az egész helyzetet, de nem is akarom feszegetni a témát tovább, mert hamar átváltunk az enyémre. Az apukám egy olyan példakép, akihez senki sem érhet fel. A világ összes kincsét neki szentelném, ha ezzel egy kicsit visszakaphatná a régi énjét, de az idő kegyetlen és már nem adja meg azt, amire a legjobban vágyom. Cora csendesen hallgatja a történetet az otthonban élő szülőmről és a kapcsolatunk alakulásáról.
- Ezek a tiszta pillanatok már nagyon kevés alkalommal jönnek elő. A doki is azt mondta, hogy a hosszabb távú memória általi emlékek maradnak meg a legtovább. Neki anya még él, vagy éppen fiatal. Sokszor azt veszem észre rajta, hogy elmosolyodik magában, de nem osztja meg, hogy miért. Sejtésem szerint felidéz egy jó emléket és abba kapaszkodik. A fiai vagyunk, de számára még kicsik. Nem tudom elmondani, hogy hányszor szólt rám, hogy miképpen egyem a levest a kanállal és figyeljek oda, hogy ne szürcsöljek közben. – mesélek neki néhány részletet az elmúlt alkalmak felhozásával.
- A keddek az övék szigorúan, de nekem már a mindennapos látogatások is élnek. – eresztem ki a bent tartott levegőt és most elnézek a másik irányba, mert elértem ahhoz a ponthoz, ahol többet nem szeretnék mondani róla. Az érintésére most nem húzódom el csak közelebb merészkedem az oldalammal, hogy élvezzem is annak előnyeit, hogy egy nő társaságában vagyok. A kérdésére eleinte nem is tudom, hogy mit feleljek a sérülések kapcsán vagy hogy éppen mivel vezetem le a feszültséget. A szex központi szükséglet, sosem rejtettem véka alá, hogy szeretek ebben a „sportágban” mozogni, ha van mellé partnerem is. Felgyorsulnak az események közöttünk és bátorkodom átvenni az irányítást is, ha már belement a beszélgetés eme fordulatába. Az elmúlt hetekben nem volt részem abban, hogy örömet szerezzenek nekem vagy én elégítsem ki a másik szükségleteit és a mennybe repítsem. Magától értetődő, hogy csökkentem közöttünk a távolságot és belevonom egy vehemensebben induló csókkezdeményezésbe. Forrón lüktet az ágyékom és már attól kezdve erre vágytam, hogy ma megláttam őt, de a szavak melyeket elmondok mellé úgy törnek fel belőlem, mint a mérgezett nyíl. Mondd azt, hogy megteszed nekem, és nem kell már az sem, hogy egy értelmes mondatban felelj. A szemeibe akarok nézni és ugyanazt kiolvasni, amit én is érzek jelenleg. A fülem membránján érzékelem a pulzáló vért és cseng is a belső fele. A combján időznek az ujjaim és beljebb is merészkedem, de még nem nyúlok be oda, hogy legyen választási lehetősége. Nem sok minden kell ahhoz, hogy felemeljem és átvigyem az ágyra, de hideg meglepetésként ér, hogy eltolja a kezemet a lábáról és még a csókot is megszakítja közöttünk.
- Ez mégis mi volt? – szakad fel belőlem a kérdés, mert nem értem a visszautasítás tényét. Az államra fog rá, de a szemébe se nézek már, mert igyekszem másfelé összpontosítani a megmaradt figyelmemet és józanságomat is. Leemelem a kezét az arcomról és teszek egy lépést hátra, de minden szavával újabb sebet szakít fel bennem és nem éppen azt éri el, amit szeretett volna.
- Kötelességből? Felfogtad, hogy miket mondasz Cora? – emelkedik meg a hangom és most először nézek a két szeme közé, amikor már azzal jön nekem, hogy itt lesz Kolumbia után is.
- Egész nap erre vágytam, hogy hozzád érhessek vagy veled legyek. Azt akartam, hogy a következő napokban legyen mibe kapaszkodnom majd, ha megint magamba zuhanok és most azt mondod nekem, hogy nem akarsz kihasználni? Mi ez valami kibaszott fordított világ? – tárom szét a karomat.
- Hiba volt, hogy itt maradtam. Felnőttek vagyunk és meg tudod küzdeni azzal, ha lefekszünk. Az utolsó? Úgy gondolod nem akarlak már többet látni? Hát ez komolyan valami eszement dolog a fejedben…most beszéltem az apámról, aztán meg jön ez. – túrok bele a hajamba idegesen.
- Azt hiszem most megyek. – villannak rá a kékjeim, de már nem azzal az indíttatással, mint az előbb. Kitrappolok a szobából és a ruháim megkeresésére indulok, hogy minél hamarabb felöltözhessek és elmehessek innen, mert kurvára nem ugyanazt gondoltuk, mint hittem az este alakulásáról.

+16 - hangulatzene

Azt hiszem, hogy olyan mélységeket érintettünk a ma este folyamán, amit nem sokszor és főleg nem mindenki elé tártunk. Első ránézésre Jude magabiztos, törhetetlen és sebezhetetlennek is tűnt a szememben, akinek mindig volt replikája, mindig képes volt a dominanciáját mutatni és azt ki is használni. S közben pedig az az oldala, amit szépen lassan kibontott nekem, fedte fel azt a férfit előttem, akinek igen is fájdalmakkal teli életet kellett megélnie és mégis úgy tűnhet az avatatlan szemeknek, hogy az élete tökéletes.. miközben sokkalta több sebből vérzett, amivel neki egyedül kellett megküzdenie és mivel ő volt a legidősebb testvér, ezért azt hiszem, hogy tulajdonképpen ezekkel a negatív tapasztalatokkal igyekezett nem foglalkozni.. és igyekezett olyan mélyre ásni a lelkében, ami nem törhette meg őt. Azt hiszem, hogy ezért csodáltam őt: vele ellentétben sosem tudtam volna ennyire biztonságosan a falaimat felhúzni... nekem gyakorta tört el a mécses, muszáj voltam kiadni a feltörő feszültséget. Muszáj voltam elmondani és átélni, hogy tovább tudjak lépni.. hogy fel tudjam dolgozni mindazt a sérelmet, ami ért - és mégis akadtak olyan falak nálam is, amiket nem mertem átlépni. Amiket én is abba a képzeletbeli mély kútba ejtettem. Ha az öcsém betegségéről és a negatív jövőképről kellett beszélnem, nehéz volt, de az még inkább, ha a két elvesztett magzat jutott eszembe, mert azzal a saját jövőképemtől estem el. Attól a világtól, amit magamnak akartam megteremteni és az élet újra és újra elvette tőlem a boldogságot. Jude segítő szándékú szavai jól estek nagyon is, azonban szavak nélkül csak hálás pillantással bólintottam, ami minden bizonnyal azt jelentette, minden tőlem telhetőt megteszek a saját boldogságomért, ám ugyanezt kívántam volna a szobámban lévő férfi számára is. Tudtam, ha nekem nehézséget okozott Callumról beszélni, akkor az ügyvédnek tán még nehezebb témakör lehetett az, hogy az édesapjáról beszélt. Igyekeztem óvatosan megközelíteni, nem mélyebbre ásni a kérdéseimnél, mint amennyire lehetett és szabadott és hagytam is, hogy Jude maga dönthesse el, miről is beszél az édesapjával kapcsolatban. Annyira illékonynak és törékenynek tűnt a kapcsolatuk, az édesapja élete és mégis azt éreztem, hogy Jude-nak vele volt a legteljesebb kapcsolata. Talán ezért is fájt neki ennyire, talán ezért is lépett rá ugyanarra az útra ő is, mint amit én Callummal éreztem. És talán mégis csak rosszabb volt ez, mert az öcsém képes volt magát időben és térben elhelyezni, tudta, hogy mi a valóság. Hallgattam, mert mást nem tehettem, ahogy a gondterhelt sóhaj is csak röviden csúszott ki az ajkaimon.
- Az elmúlt két hétben neked is szükséged volt , vagy lett volna arra, hogy valaki ott legyen melletted és természetes is, hogy ezekben a pillanatokban az édesapádat, vagy úgy egyáltalán a szülődet keresed. Már kicsi korunktól kezdve hozzájuk fordulunk, ha baj van.. nekik kell tudniuk a választ mindenre szerintünk, mert ők a szüleink, akik pici korunkban is megvigasztaltak.. csak sokszor ez a szülő-gyerek kapcsolat elhalványodik és mindenki felnő... előbb-utóbb ilyen-olyan indokok miatt - szándékosan nem reagáltam, vagy nem úgy, hogy azt Jude-nak még nehezebb lett volna befogadnia tőlem. S mégis, annak ellenére, hogy az édesapja állapotát már nem forszíroztam, próbáltam minden szavát bevésni, hogy a későbbiek folyamán is emlékezhessek minderre. - A betegségek sokszor igen rút helyzetet kreálnak mindenki számára, de mindig jobb a legjtöbbet kihozni belőle, mintsem hagyni, hogy ez mindig csak negatív élményekkel párosuljon - mégis csak hozzátettem még ezt, mert ha ő azért kampányolt korábban, hogy nekem is gondolnom kellene a saját boldogságomra, úgy neki sem szabadna csak arra gondolnia, hogy milyen volt az apja múltja, mert a jelenben még velük van az apukájuk.. Nem akartam, hogy minden rányomja a bélyegét a mai napunkra, ezért is léptem közelebb hozzá.
Azt hiszem, az sem volt véletlen, hogy mellé kerültem. Hogy megérintettem és mielőtt még gondolkodhattam volna, mielőtt még tán egy újabb fura, faramuci helyzetbe csöppentünk volna, Jude nem tétovázott, egy olyan örvénybe kerültem mellette - előtte, amit már megtapasztaltam. Egyetlen másodperc elég volt a részéről, hogy átkattanjon bennem valami és érinteni akarjam őt, azt érezni, ahogy fölém kerekedik, hogy kiűzzön a fejemből minden értelmes gondolatot és azt kívánjam: még, még, még... Ehelyett a kimodnott szavak éles ellentéteként csapódtak le a gondolataimban a tettekkel: a csókjával, a bőrömön szánkázó ujjaival és ha eleinte el is vette minden józanságom a perzselő csók, az agyam ismételten kattant egyet... és megálljt parancsolt a mozdulataimnak. Mielőtt még tényleg görcsössé váltam - állítottam meg az én és a férfi vágyát is egy kövér nemmel, ami úgy gurgulázott le a számról, mintha sav volna. Rá se kellett néznem, hogy tudjam, mindent elrontottam. Ez akkor lett egyértelmű, amikor a kezemet elvonta magáról, s így azokat tétován az ölembe engedtem.. csak hogy kibeszéljek magamból mindenféle érzést... könnyítsek a lelkemet és próbáljam biztosítani arról, hogy csak ma szeretném a korábbi kérését teljesíteni. Megrezzentem, amikor megemelte a hangját, s ahogy az előbb belőlem, úgy most belőle tódultak a szavak. Azt hiszem, az a legjobb szó az állapotomra, hogy megsemmisültem. A feléledő bűntudatra lehajtottam a fejem és hagytam, hogy a szobámból kiviharzzon a férfi. Egy egészen hosszú, fájdalmas pillanatig néztem el az ágyam irányába, de nem akartam, hogy ez történjen. Megint mindent elrontottam! Félhangosan elkáromkodva magam indultam utána, csak hogy a fürdőben találjak rá, aminek ajtajában megálltam és ha már kezdett öltözködni, akkor végiglestem anélkül, hogy elpirultam volna, de mindezt egészen addig bírtam, ameddig az övével nem kezdett bíbelődni, mert akkor jött el a pillanat, hogy beléptem a szűkösebb térbe mellé, kezemet a férfiéra csúsztatva megállítsam a mozdulatban, és ha nem akart rám nézni, akkor a jobbommal erőszakosabban az álláért nyúlva irányítottam magam felé, és ha levetkőzte a sértettségét felém, csak akkor engedtem el a bőrét, de csak annyira, hogy a kézfejére csússzon a kezem.
- Ha velem akarsz lenni, akkor mondd azt, de ez a katonás utolsó kívánság rám hozta a frászt, mert nagyon sokan nem térnek haza közülük... amúgy is rohadtul nehéz időszakon vagy túl és megadtam neked a távolságot az elmúlt két hétben, mert azt akartad.. szerinted én nem akartalak látni közben? Szerinted én nem akarok veled lefeküdni ma, vagy a jövőben? - azt hiszem, hogy most már én is vehemensebben beszéltem, az angolságom a szenvedélyesebb pillanataimban jobban kihallatszott a hangomból is.
- Azt mondod, hogy legyek egy kicsit önző, hogy akarjak boldog lenni.. azért hívtalak fel magamhoz, mert már az őrületbe kergettél azzal, hogy két hétig nem találkoztunk és utána meg az asztal alatt hozzám értél, mintha nem... - dühös voltam! Annyira dühös voltam rá, de mielőtt elszökhetett volna előlem és elviharzott volna az éjszakába anélkül, hogy biztonságban tudhattam volna, elléptem tőle, de csak azért, hogy becsapjam magunkra a fürdőszoba ajtaját. Ott maradtam az ajtóban, de felé fordulva kötöttem ki a köntöst, azt leengedtem a földre a vállaimról. Feljebb húzva a hálóinget a combjaimon az anyag alá nyúlva lehúztam magamról és kiléptem a Jude által kiválasztott kék bugyit is, amit ahelyett, hogy ledobtam volna a földre, inkább Jude felé hajítottam el, amit ha nem kapott el, akkor a combját találtam el vele, de vissza is léptem hozzá, hogy a nadrágját kigomboljam, ha hagyta.
- Ha el akarsz menni, akkor nem az ajtómon keresztül fogod megtenni azt - ezt már suttogva közöltem vele és ahogy ő az előbb a szobában, úgy most én is a tarkójáért nyúlva vontam bele egy a részemről nagyon is önző csókba őt.

+18-as tartalom erőszakos nyelvezettel


Ez az este kicsit olyan érzés nekem, mintha egy pszichológusnál ülnék és most ki kellene tárnom a belsőmet. Eleinte nem éltem meg kényszernek, mert őszintén érdekelt Cora élete és a velejáró nehézségek. Bennem volt az igény, hogy a színfalak mögé lássak és erre már nem is tudom, hogy mikor volt utoljára példa. A nőkkel hadilábon állok, ha az érzések feltárása a következő szint. A testiséggel hamarabb értem célt és kedveltem is, ha nem bonyolódott tovább a helyzet. Az egyszerűségben láttam a szépet és ebben az ideális világban meg tudtam védeni a saját határaimat is. A csevegés kölcsönös ütemben zajlik és bátorságot merítek abból, ahogyan megnyílik az öccse kapcsán. Tisztában vagyok a betegségével és azzal, hogy ez mennyire megviseli a családot, bár sosem említené meg teherként. Párhuzamot vonok közé és közém, ami miatt úgy érzem, hogy létrejön a bizalmi híd. Annyira törékeny és illékony ez a ma este, mert tudom, hogy hónapokig megint képtelen leszek beljebb engedni őt. Sokkal tovább jutott, mint a többiek és tiszteltem a kitartása végett. Az apám az egyik fekete éter, melyben lubickolok. A felejtéssel nem lenne bajom, de a saját bőrömön tapasztalni azt, hogy az az ember, aki felnevelt már csak ritkán ismer meg, és általában nincs is jelen furán hat rám. Valamikor megcserélődtek a szerepek és bele kellett bújnom a szülői létbe. Az anyám halála is egy be nem gyógyuló seb volt, de az apám még ennél is rosszabb forgatókönyv. Vannak azok a titkok, melyeket senkivel nem akarunk megosztani. A szerettünk elvesztése egy ilyen folyamat és bennem nap mint nap újraéled ez a pánik, csak tartom magamat a jelenlétében. Megannyi kimondatlan érzelem forog bennem, de csak néhányat emelek ki. Cora vezet ezen az úton és nem taszít mélyebbre, mint ahogyan képes lennék úszni. Kedvelem, hogy tapintatos és egyszerre gyengéd is, de tudom, hogy ez nekem sok lesz. Nemrég halt meg Mallorie és ezen sem voltam túl, de ha most még erről is mesélnem kell, akkor össze fogok roppanni. Az utazás küszöbén állok és ott bizony teljesen ott kell lennem fejben. Kolumbia nem az a hely, ahova szívesen menne az ember, ahogyan én sem jelöltem volna meg vonzó desztinációként. Az ígéretemet be fogom tartani és azon vagyok, hogy ezt ép bőrrel megússzam, de semmilyen biztosítékom nincs erre. A vészjelző kong, mert Corát is veszélybe sodorhatom, ha túl sokat beszélek, de a kellő időben fejezzük be a családot érintő témaköröket. A feszültséglevezetést nem értem első körben, hogy mire érti, de aztán hozzám ér és utalgat, mire leesik. A szexben igazán otthonosan mozgok, ha fogalmazhatok így, ezért bátorkodom jelnek venni a kezdeményezését. A mondatokat aztán tettek követik a részemről és minden a maga úján halad, de félresiklunk. Fogalmam sincs, hogy mi történik, mert erre eddig nem volt precedens és ha lehet ilyet mondani, de nem viselem jól a visszautasítást. A kezdeti lelkesedésemet úgy vágja el, mint annak a rendje. A magyarázkodásra már nem igazán vagyok vevő és a kezét is eltolom, hogy ne érintsen meg. Felfogtam, hogy nem akarja, szóval ezt még körülírni csak megalázóbb. A libidóm nagyot veszít és más megoldás híján az lesz a legjobb, ha rövidre zárjuk az itteni tartózkodásomat. Kimegyek a szobából és az ingem keresésére indulok, hogy minél hamarabb a hátam mögött hagyhassam ezt a fullasztó közeget. Követ a fürdőbe is, mint valami árny, de nem hallom meg a szavait. Az övemet babrálom és érzem a tekintetét a hátamon, de csak akkor fordulok felé, amikor megint belekezd. Beljebb lép és mindenáron magára akarja vonni a figyelmemet, de azt nem adom olyan könnyen. Az állam alá csúsztatja a kezét is, hogy időt nyerjen, de a kékjeim hidegen mérik végig őt.
- Akkor ne beszélj, hanem cselekedj Cora. Mit vártál tőlem, hogy érteni fogom a fejedben zajló dolgokat? Kurvára nem fogom elviselni, hogy ezt csináld. Befejeztük. – kíméletlenül rántok egyet az államon, hogy belenézhessek a tükörbe. Hol rontottuk el a hangulatot és mikor vált a kellemes beszélgetés egy olyan közeggé, ahonnan menekülni akartam? Nem volt affinitásom ahhoz, hogy maradjak. A dühöm felpumpálta a vérnyomásomat és félő volt, ha ezt folytatja, akkor még meggondolatlanul is cselekedni fogunk. Mindkettőnk érdeke volt, hogy elengedjen, de ugye Cora sosem azt csinálja, ami a helyes lenne?
- Nem most kell annak lenned. – felelem neki színtelen hangon, mert kicsit paprikásabb lett. A fürdőszobaajtó bánja az indulatát, mert becsapja…még a fülem membránján is hallom ezt. Rezzenéstelen arccal követem végig ahogyan kibontja a köntöse övét és betekintést nyerhetek az előbbi paradicsomba. A testem biztosan reagálna rá, de jelenleg sokkal erősebb bennem a tettvágy az erőszakos megnyilvánulásra, mintsem viszonozzam és úgy tegyek, mint percekkel ezelőtt. A bugyiból kimászva nyelek egy nagyot, de nem pislogok közben. A fehérnemű felém repül, de hagyom, hogy leírja a röppályáját és a földön kössön ki. Felkínálja magát…ez történik? A büszkeségemet simogatja az invitálás és mozdulnék is, de csak mereven állok. Az övemmel kezd el játszani és bontogatni, hogy aztán valami keményet szóljon el. Felmorrannék, ha nem rántana bele a csókba és nem falná fel mohón az ajkaimat. A szitokszavak jutnak eszembe és a nyers erő, amivel le tudnám igázni, de csak annyit teszek egyelőre, hogy ráharapok a szájára. A finomkodás helyett mélyebben merülök el a nyelvemmel a szájában és lassan szívom be a szirmát, hogy a serkenő vére az enyémet színezze meg.
- Térdelj le. – nem várok ellenkezést sem pedig szóbeli reflektálást rá, ha törleszteni akar tegye meg, amire kérem. A döntés az ő kezében van, amennyiben megteszi nekem, akkor lepillantok rá és most a mutatóujjamat csúsztatom az álla alá és belekényszerítem egy szemkontaktusba.
- Meddig vagy hajlandó elmenni? – teszem fel a költői kérdést, mert mondhattam volna azt is, hogy „szopjon le”, de valahogy nem illett volna hozzá. Várakozóan mérem fel és rajta áll, hogy miképpen távozom a lakásból. Kielégítve a sötét lelketlen énemet vagy elásva az érző, rothadó szívemet…

+18  - hangulatzene

Szilánkjaira robbanó üveggömb - ilyenek voltunk, s én voltam az, aki ezt a burkot megrepesztette és nem úgy reagáltam le a közeledését, mint ahogy kellett volna. Nem azért értem hozzá, végigsimítva a halványuló sérülésein, hogy azt jelnek vegye és a korábbi ígéretet felrúgva meneküljünk a testiségbe a szavaink és érzéseink elől. Nem azért érintettem, mert többet akartam volna, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy azzal is közelebb érezhetem magamhoz. Azért léptem le a köztünk lévő távolságot, és ültem mellé, mert úgy éreztem, hogy régen, vagy talán soha nem éreztem magam ennyire szabadnak a lelkemben mások mellett. Komoly és nehéz témáról beszélve úgy, hogy az ne húzza a lelkemet a mélybe. Felszabadító érzésnek kellett volna lennie és Jude távozásával nem csak a kettőnket körbevevő biztonságos burok tűnt tova, hanem az a lassan kibontakozó, de egyre dagadó jó érzés, hogy valami többet is el tudnék képzelni mellette...Mindig igyekeztem tapintattal és elfogadással viseltetni irányában és nem azért, hogy az ő kedvére tegyek, pontosabban nem csak azért. Hanem azért is, mert ilyen voltam. Ismertem azt az érzést, amikor felemésztettek a problémák. Azt is, hogy milyen meggyászolni valakit, milyen érzés elveszíteni valaki olyat, aki a világodat jelentette. Ismertem azt az érzést is, amikor azt érzed, egy végtelen labirintus foglya vagy, ahol minden forduló után egy újabb pokol vár, amikor nem látod a felülről csillanó napsugarak lassan tovakúszó fény nyalábjait sem. Jude hátát és az bőre alatt megfeszülő izmokat figyelve nem kellett sok idő ahhoz, hogy kibukjanak belőlem a szavak. Arra sem kellett sokat várni, hogy megint elé kerüljek, de a mondandómra kapott reakció letaglózott és nem értettem, hogy a korábbi melegség most hogy lehet ennyire égetően fagyos. Az ajkaimon kiszökő gondterhelt sóhaj volt csak a válaszom, mert ismertem már magam annyira, ha most az én igazamat akartam volna érvényesíteni, akkor túlságosan is anyám képe jelent volna meg lelki szemeim előtt. A bilingualitásomnak és a szüleim vérének köszönhetően a csendes éjszakát és a perzselő delet is magamban tudhattam... s most a felszínre csalogatni anyám délies hevességét.. nem feltétlenül lett volna célravezető. Annak ténye pedig, hogy menekültem egy újabb konfliktus elől annak volt betudható, hogy sokkal nagyobb becsben tartottam a köztünk alakulni vágyó kapcsolatot, mint hogy kiálljak magamért. Jude bántó szavai... a pillantása és a látványos elutasítása is újabb és újabb mély árkokat szántottak az addigi hangulatomon. Ahelyett, hogy megfutamodtam volna, ahelyett, hogy kiengedtem volna a markomból őt... az indulatosság keveredett az általában elnyomott hevességemmel - ezt bánta a becsapott ajtó is és a sietve levetett ruhák is. Még ha nem is mozdult... a pillantását nem tudta levenni rólam. Még ha nem is akart volna maradni, annyi ereje nem volt, hogy félretoljon az útból. Ha el is rontottam mindent korábban - most, hogy a mozdulataim egyértelműsítették, mire is vágyom, nem ellenkezett velem. Mégsem azért rontottam rá a kimondott szavaim után az ajkaira, mert be akartam bizonyítani neki, hogy igazam volt... hanem azért, mert szükségem volt rá a mai napon nekem is, s mégsem ezt mondtam neki korábban.
Nem azt mondtam neki még bent a szobában, amit én akartam, hanem azt, amit úgy gondoltam, hogy hallani akart.
Ezeket a gondolatokat a viszonzott csók szenvedélyes keménysége söpörte ki a tudatomból, ahol megszűnt a szobában érzett bizonytalanság. Megszűnt és elillant az a korábbi gondolat, hogy elrontottam mindent. Még csak átadnom sem kellett a dominanciát, egy pillanat alatt söpörte el a kezdeményezésem és amikor a foga az ajkamba marva vért serkentett, halkan nyögtem bele a csókba, mintha nem tudnám eldönteni, hogy megálljt parancsoljak-e ennek a pillanatnyi fájdalomnak, vagy inkább üdvözöljem. Abban biztos vagyok, hogy a testéhez préselődtem a csók alatt, de ameddig ő megszakította azt, én szétesve, megrészegülve próbáltam összeszedni magam... s akkor tudatosult bennem a kérése. Beszívtam az alsó hússzirmot, hogy a vért a nyelvemmel lesöpörjem róla, miközben Jude örvénylően kék szemeibe pillantottam... és azt hiszem, hogy eljött az a pillanat, amikor megint nem volt értelme ellenkeznem - ezért is ereszkedtem a térdeimre - ahogy akarta. Nem a megaláztatás gondolata járt a fejemben, s habár ott rezonált az emlékeim közt a San Franciscoban töltött kaotikus hétvégénk.. Nem éreztem úgy, hogy a kérésének eleget téve kevesebb volnék, s mielőtt még felnézhettem volna rá, a férfi az ujjával kényszerített arra, hogy felpillantsak rá. Azt hiszem az ajkam felfelé rándult egy pillanatra.. mozdultam, de csak annyira, a keze után nyúljak azért, hogy a várt mozdulat helyett a nyelvem az előbb még engem érintő kezének hüvelykjén csússzon végig, hogy azt engedjem a számba lassan, finoman szívva meg azt, csak hogy némileg feljebb tornázva magam a következő mozdulattal már ténylegesen is kibonthassam a nadrágját és lehúzzam azt a csípőjéről, le a combján... hagyva, hogy a farmer anyaga a bokája körül gyűrődjön fel, s amikor közelebb hajoltam hozzá, akkor sem az öle lett az elsődleges... a nyelvem csúszott végig a Bash által vágott seb forradása alatt a bőrén, miközben az ujjaim a férfiasságára fonódtak, lassú ritmusban kényeztetve őt.
- Lépj ki a nadrágodból - suttogtam a bőrére, s ha meg is tette... közben engedtem meg magamnak, hogy az ajkaimon végignyaljak, s azok vették át ujjaim helyét Jude férfiasságán, visszafogott szenvedéllyel kezdve bele a kényeztetésébe, kiélvezve azt, hogy nem csak a férfi irányíhat - legalább is egy ideig. S követelnie sem kellett, hogy pillantsak fel rá.. Mert ezt itt én is élvezni akartam.. mindent belőle: a bőre bársonyosságát, a nyers erejét... s azt, hogy mennyire képes volt engem is felizgatni már csak az is, hogy érezhettem őt az ajkaim közt.

+18-as tartalom

Fájdalmas igazságok hangoztak el ma este a négy fal között. Megengedni egy másik embernek, hogy a lelkedbe lásson kiváltság és egyben a világ legbutább dolga. Megérezni azt, hogy valaki csak egy kis hányadát is felfogja abból, ami benned zajlik felemelő és kiszabadító kábulat. Úgy éreztem, hogy Mallorie halála óta egy kicsit fellélegeztem és nemcsak képletesen szívtam tele a tüdőmet a friss oxigénnel, hanem rendesen is. Megízleltem a szabadságot, hogy végre nem csak a szürkeség és a fekete lepel terül rám. Cora mellett mindig könnyű volt elveszni abban az univerzumban, ahol más is lehettem. Egy olyan képet vetített előre, ami csak egy jövőbeni mozzanat formája lehetett, de létezett egy köztes térben. Ismertem magamat ezt gondoltam még reggel és habár kuszák és zavaros dolgok töltötték ki a fejemet még igenis éltem. Az elmúlt hetekben többször folytattam magánbeszélgetést egymagamban és tettem úgy, mintha ez rendben lenne. Néha azon vettem észre magamat, hogy a kanapéhoz dumálok, de előfordult az is, hogy a tükörképemmel veszekedtem. Mások szerint az őrület határán álltam, de én csak így tudtam kommunikálni a környezetemmel. Mallorie illata és képei betöltötték a lakásom minden zugát és nem menekülhettem előle. Az emlékek örvényében utaztam és nem váltottam visszajegyet. Cora mellett viszont leszállhattam erről a vonatról és kicsit a világból is szünetet engedélyeztem. A lovardában még a puszta vágy sodort ide, de aztán elkezdtünk sebeket felszakítani a múltból és megnyílni egymásnak. Egyetlen nőnek sem öntöttem ki a bennem kavargó érzéseket. Természetellenes volt, hiszen soha nem láttam példát arra hogyan működik egy normális párkapcsolat. A szüleim mintáját nem vettem volna alapul, mert az anyámat és az apámat sem bírtam egy mérlegre tenni. Anya egy vágyott ábránd maradt tele keserűséggel és örökre megpecsételte a nőkhöz fűződő viszonyomat, ellenben az apámmal, akire felnéztem és dicsőítettem. Tisztában voltam azzal is, hogy az apám nem szent, mert voltak hibái, akárcsak a többi embernek, de ezek eltörpültek a szeretete mellett. A jelenben válaszút elé értem, hogy melyik példát tartanám szem előtt és mit követnék a saját életemben. Egy kisfiú apukája voltam, aki szintén elveszítette az anyukáját, de arra nem álltam készen, hogy hivatalosan is átvegyem az irányítást. Felmerült bennem az örökbeadás, hiszen remek emberek álltak sorban azért, hogy gyermeket tudjanak vállalni. A vér nem kötelez, néha fel kell ismerni, hogy valamire nem vagy képes és a legjobbat adni annak, akiért nem tudsz felelősséget vállalni az, ha lemondasz róla. Sóhajtva zárom bele a dobozba a kételyeket és a megannyi problémát, ami megoldásra vár. Az este fényeit a csillagok biztosítják, bent mégis fülledt meleg fogad, melyet aztán a hűvösség vált fel. A beszélgetés elhalásával a testiség lenne az igazi beteljesülés, de a félreértelmezés kapujában szembesülök vele, hogy Cora nem akar tőlem semmit. Sérülékeny mivoltom nem képes lenyelni ezt a keserű békát és a férfias energiáknak hála azonnal bekapcsol a régi énem. Fulladozom a helyiségben és a felsőmet keresem, rá sem nézve a nőre, nehogy olyasmit tegyek, melyet később megbánhatok. Magyarázkodna, de nincs kedvem meghallgatni és ezt a tudtára is hozom. A fürdőajtóban találkozunk újra, ahonnan csak ki szeretnék jutni. Cora természetesen utánam jön és kérlel, de a kommunikációnk elakad a folyamatban. A szavak helyett a tettek beszélnek. Megacélozom magam és felhúzom a falakat. Határozottan mutatja ki a szándékát, de ez még kevés lenne, ha nem bukkanna fel előttem az a látvány…hogy is mondjam. Lassan mérem végig a felkínálkozó lehetőséget és bennem reked a szó. Az ádámcsutkám megemelkedik a nyelés alatt és akkor odalép, mint egy szirén elém. Az ajkaiba marva fogaimmal morranok fel és hajszolom az ösztöneimet. A csókja most egyáltalán nem édes és kutakodó, mint az elején, hanem vadító és fémes. Egyetlen vércseppje az én nyelvemen köt ki és onnan nyalva le fogadom a cserét. A kisfiú bennem sokkal mélyebbre menekül, mint azelőtt és most a férfias vadállat kúszik a felszín alatt. A hangom minden kedvességet mellőz, amikor parancsba adom neki, hogy térdeljen le előttem. Nem uralkodni akarok felette, az egyik énem tönkre akarja tenni a naivitását, hogy a világ megváltható, míg a másik énem ágál ez ellen és megóvná a széltől is a nőt. A háta meghajlik és előttem köt ki…várok ugyan egy picit, de az ujjamat az álla alá csúztatom és belemélyedek a szeme világába. Mosolyféle ülne ki az arcomra a győzelem mámorító ízétől? Ugyan mennyire kicsinyes hozzáállás, hogy ilyen módon marasztal. A nyelve aztán a hüvelykujjamra téved és bármilyen engedélykérés nélkül kapja be. Az altáji érzékeim felerősödnek és megkeményedek ettől az egyszerű mozdulattól. Megalázó lenne, hogy így cselekszik? Felhergel vele és menten gerincre vágnám, de mozdulatlan maradok. Az övemet kicsatolva nyúl a farmerom után és hagyja, hogy a gravitációnak engedelmeskedve lehulljon a földre. Az alsómba akasztva ujjait aztán ettől is megválok és anyaszült férfiasságom képe elevenedik meg előtte. Kissé szuszogva terpesztem szét a két lábamat, amikor megérzem a hegemen a nyelve hegyét és az ujjai fogságát a merevedésem körül. Valahol a fülem membránján zongorázik végig a kérése, hogy lépjek ki a nadrágomból. Felemelem a talpamat és hagyom, hogy kirántsa alólam az anyagot mialatt fogságban tart. A tekintetem tüzesen villan fel és félig lehunyt szemhéjakkal morranok fel, amikor ajkaival fogad magába. A kezem eddig a testem mellett lógott, de kénytelen vagyok kapaszkodót keresni, hogy stabil maradjak a kényeztetése alatt. Tudom, hogy mire vágyom a kezdetek óta és ennek most eleget téve a feje búbjára simítom a tenyeremet és ahogyan ütemesen mozog, úgy én is egyre mélyebbre nyúlok a sűrű hajába. Az ujjaim elvesznek a barna tincsek között és meglelem a tarkója felszínét. Érzékelem a pillantását, de én csak lehunyt szemhéjak mögött látom őt, nincs kedvem kinyitni a kékjeimet, mert ez sokkal izgatóbb számomra. A képzeletem játszik velem…de nem. A lüktetés elviselhetetlen állapotba torkollik át és egy kicsit erősebben marok a nyakára, hogy hátra rántsam a fejét, de nem annyira, hogy megszakítsam a mozdulatát. Hol mélyebben a torkát kitöltve ízlelget, de bármennyit is változtat a tempón, úgy alkalmazkodom én is és húzom meg a haját. Ujjbegyeim bizsergése által nyomást gyakorlok rá.
- Cor…a… - nyögöm ki a nevét abban az eksztázisi momentumban, ahol elérve a végjátékot nem eresztem el őt és bele lövellek a szájába. Megkönnyebbülés lenne, hogy megkaptam őt? Pihegve nyitom ki a szemeimet és nézek most először rá az eltelt percek óta. A mellkasom emelkedése és süllyedése közepette a szájához nyúlok és a sarkát letörölve szemezek vele.
- Menj ki, amíg lezuhanyzom. – a baritonom mély, de még mindig hidegen cseng a füleknek. Eresztem el őt végre és megvárom, hogy felálljon a földről.

+18  - hangulatzene

Kényelmes és otthonos. Ez a két szó jellemezte azt, amit éreztem Jude mellett az otthonom biztonságában, mégis úgy gondoltam, hogy ezt az érzést nem csak itt, hanem bárhol magaménak tudhatnám, bárhol is lettünk volna. Magam mögött hagytam azt az énem, aki egy pillanat alatt képes volt zavarba jönni szinte mindentől és a kétbalkezességem is úgy tűnt, hogy a mai este folyamán elkerült. Szerettem ilyen lenni - nem feszélyezetten létezni, nem azon tűnődve, hogy mit ronthatok el, ahol minőségi időt tölthettem a másik féllel. Ha nem is fordult meg a fejemben élesen, egy aprócska, halk kis hang ott rezonált a tudatomban, hogy ez a pillanat tarthatna örökké is akár. Vagy legalábbis addig, ameddig a körülmények engedik, hogy kiélvezzem ennek az érzésnek minden illékony pillanatát. Nem mással, hanem azzal a férfivel, akivel megosztottam a ma estémet, mert az egymással megosztott érzések és múltbéli események, kapcsolatok kezdték teljessé tenni azt a képet, amit Jude formált meg. Sokkalta több volt, mint egy neves praxissal rendelkező ügyvéd, s hivatalos keretek, amik közé beszorított korábban, nyoma sem volt ezeknek.
Egészen addig, amíg nemet nem mondtam. Formálhattam volna úgy a szavakat, hogy megígértük egymásnak, viselkedünk. Hogy bármennyire is vágytunk a másikra, tudunk uralkodni a robbanásig feszült, szenvedélyes érzéseken. Mondhattam volna akár azt is, hogy nem akarom elrontani azt a pillanatot, bármi mást is suttogtam volna közénk, minden egyes forgatókönyv teljesen más fordulattal végződött volna. Minden másik magyarázkodás ugyanazt eredményezte volna - ott maradt volna a közelemben. Nem menekült volna el azonnal. Nem viselkedett volna velem úgy, mint amikor a kezdeti időszakban ellenkeztem vele. Újra ugyanabban a teljesen más feszültésggel teli ürességben találtam magam, amivel nem tudtam mit kezdeni. A pánik, a bűntudat, az elhagyatottság érzése söpörte el azt az otthonosságot, amibe belesüppedni akartam volna, s ehelyett a szikla ingatag peremén találtam magam. Nem voltam felkészülve arra, hogy Jude-ot marasztaljam a fürdőszoba négy fala közt.. s minden egyes szavammal egyre feljebb tornáztam az ideges pánikot magamban, amit nem szavak, nem kedvesség követett, hanem követelőző csók és Jude parancsoló kérése, aminek nem tudtam nem meghajolni és nem is akartam ellenkezni. Vágytam rá. Szerettem volna, hogy maradjon és habár nem ilyen eszközökkel akartam elérni, mégsem gondolkodtam túlságosan sokat, hogy miért ne engedném. Miért ne akarnám őt érinteni, amikor az elmúlt két hétben még csak nem is hallottam felőle. Hazudhattam volna magamnak és talán tettem is, de lassan-lassan beitta magát a bőröm alá és olyan érzéseket kezdtem iránta táplálni, amit nem biztos, hogy kellett volna még.
Mégsem engedtem Jude-nak azt illetően, hogy a szenvedélyesség átcsapjon kétségbeesett sürgetésbe, mert minden másodpercet ki akartam élvezni, ameddig érinthettem őt. Nem beszéltem.. nem éreztem úgy, hogy meg kellene törnöm a pillanatot és a férfi élvezetét holmi fecsegéssel, oda nem illő szavakkal és hangokkal a részemről. Mégis tetszett, ahogy reagált az apró érintésemre, ahogy az elárulta őt, ha a szavai ellenkeztek is azzal, ami jól esett neki. Tudtam milyen érzés, amikor maga alá gyűrt, tudtam milyen volt az, amikor a hevessége elragadja őt és most is azt vártam a szívem mélyén, hogy nem képes uralkodni magán, s átveszi majd az irányítást a csuklójára tekerve a hajam, hogy ő kezdjen kérlelhetetlenül mozogni az ajkaim közt, mégsem tette. Új, ismeretlen terepre tévedtem mindezzel, s ha nem is akartam, minden egyes kicsalt sóhajjal, s hajamat közrefogó mozdulattal egyre bátrabb lettem hajszolva a férfi élvezetét. Muszáj voltam bal kezemmel megérinteni a combját.. mandulaívű körmeimmel apró, fájdalommentes nyomokat hagyni a bőrén, hogy megtámaszkodjak rajta, ha éppen elkapta volna a hév és erőteljesebben rántott volna a fejemen. Elég lett volna, ha felhúz magához. Elég lett volna, ha a lábaimat a csípője köré fontam volna, mert amennyire ő élvezte, ugyanannyira én is, mégsem adtam meg magamnak azt a megkönnyebbülést, hogy érintsem magam, még ha minden porcikám is erre vágyott. A kielégülésének ténye nem lepett meg, mialatt újra felpillantottam rá.. kiélvezve vele ezeket a másodperceket, lassan elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a nyelvem simítson a férfiasságán végig, ameddig összeszedte magát annyira a nevem kiejtése után.. hogy rám tudjon nézni. Reszketegen felsóhajtottam és már hajoltam volna vissza a csípőjéhez, hogy a nyelvem a csont felett csússzon végig a bőrén, amikor megszólalt. A hangja nem vágytól fűtött volt. A kérése pedig nem marasztaló, amiért meg is merevedtem egy röpke pillanatra. Elhúztam a kezem a bőréről. Nem emlékszem arra, hogy mennyire sután emelkedtem fel előtte, hogy belekapaszkodtam volna-e a bőrébe vagy a kezébe, hogy felhúzzon vagy segítsen egyenesben maradnom. Megköszörültem a torkom és az előbbi élvezetemet felváltotta a ritkán érzett sértettségem.
- Oké. Ha.. ezt szeretnéd - böktem ki csendesen és ha el is mosolyodtam, abban egy fikarcnyi boldogság sem rejlett. Elfordultam tőle, de csak azért, hogy a mosdóhoz lépjek, megnyitottam a csapot, hogy a számat kiöblítsem - ahogy ő tervezte lemosni magáról az érintésem. Egyszerűen képtelen voltam leplezni a csalódottságom és az eszembe sem jutott, hogy esetleg a tükörképem vonásait láthatja addig, ameddig az arcomhoz nem érintettem a törölközőt, hogy megszárítsam a bőröm. Szótlanul léptem vissza elé, de csak azért, hogy a korábban oda dobott bugyimat felvegyem a földről, mégis a szemeibe néztem. - Ha.. esetleg segítségre lenne szükséged.. - nem bírtam folytatni. Épp most készül lemosni magáról, mintha meg sem történt volna az elmúlt pár perc. Mintha nem is vágyott volna erre, mintha nem élvezte volna. Mintha bánná azt, ahogy hozzám ért, mintha nem jelentene neki semmit ez az egész... Amennyire szerettem az elmúlt perceket, most annyira gyűlöltem is az egészet. Anélkül léptem el előle, hogy megvártam volna a válaszát, szinte úgy viharzottam ki a fullasztó helyiségből a földről felnyalábolt köntösemmel egyetemben és hátra sem nézve Jude-ra csuktam be magam mögött a fürdőszoba ajtaját, hogy egyedül lehessen a férfi, ha nem gondolta másképp az ügyvéd, ha nem gondolta meg magát. Mert ha nem, akkor az ajtó előtt akkora levegőt vettem, mintha soha életemben nem passzíroztam volna oxigént a tüdőmbe, de csak azért, hogy ne a bűntudat és az olcsóság érzése kebelezzen be, amitől nem álltam messze. Elkínzott mozdulattal gyűrtem végig az arcomat, mintha azzal mindent meg is oldottam volna. Mintha nem érezném magam mocskosnak... Darabos mozdulattal húztam fel a bugyit a köntösöm magamra kanyarítása után.
Mezítláb sétáltam a konyhába, hogy előszedjek egy újabb poharat, na meg a hűtőből a borostyánszín alkoholt, amiből összesen két ujjnyit töltöttem magamnak, de az üveget nem pakoltam vissza. Felültem a konyhapultra, egyik oldalamon az üveggel, másikon a pohárral, miközben az ajtó felé néztem el, amerre Jude fog kisétálni előbb vagy utóbb. A fejemet nekidöntöttem a mögöttem húzódó felső szekrénynek, mert jobb volt kiegyenesíteni a gerincem, mint hogy látványosan összetörjek.
Nem érdemeltem meg a boldogságot. És ha véletlenül mégis esélyem lenne rá, akkor én voltam az, aki felrúgott mindent. Ahogy most is. Mennyivel egyszerűbb lett volna hagyni, hogy a szobában ragadjon el a hév minket! Pohárral a kezemben, a csuklómmal töröltem ki a szememben a legördülni vágyódó könnyet, hogy aztán egy nagy korty alkoholt engedjek a torkomra. Kiegészítettem a lenyelt mennyiséget, újra két ujjnyi várt rám.
Mert az alkohol segít. Hát hogyne.

+18-as tartalom

A legnagyobb csaták mindig belül történnek meg. A külvilág csak egy szeletet ismer belőlünk, ezért nem is tudhatja, hogy mik leledzenek a hagymarétegek alatt. Az ember nem szimplán egy bonyolult természeti csoda, hanem egy meg nem értett faj. Sosem fogjuk tudni, hogy mitől vagyunk egyediek, mert ez a törvényszerű. Az ikrek sem egyformák, még ha a külső adottságok is ezt mutatják. Mindenki egy alkotás, csak éppen az a fura ebben a művészetben, hogy nem ismerjük az alkotót és ezért a célt sem, hogy mitől vagyunk különlegesek. Túlságosan elkalandozok fejben, mert ezt teszi velem a gyász és az a nő, aki éppen az előbb döfött belém. A megnyílás rizikós volt, az elején tudtam, hogy Cora más. A távolból figyeltem őt hosszú heteken át a lovardában. Kitűnt a tömegből a viselkedése, ahogyan az állatokkal és az emberekkel bánt. A jóság belülről fakad és látva azt, hogy létezik ilyen…még engem is meglepett. Egy belső ösztönzés hajtott afelé, hogy szóba elegyedjünk, aztán ott kössünk ki, ahol most tartunk. A kezdeti nehézségeket éppen az jelentette, ami én vagyok és ami ő. Bennem megvan a rosszra való hajlam, én nem látom azt a szépséget a világban, mint ő. A tapasztalataink nagyon eltérőek és tudom, hogy ezt a hátrányomat soha nem fogom behozni vele szemben. Megvoltak a maga nehézségei is, hiszen nem volt titok a múltja előttem. Nem tártam elé, hogy miket tudok, de ezen információk ott kavarogtak a fejemben. Eleinte az volt bennem, hogy meg akarom semmisíteni őt, össze akarom törni az álmait és megmutatni, hogyan játszik egy férfi. A ragadozó voltam és egy prédát láttam benne, nem többet. Az idő múlásával azt vettem észre, hogy sokkal veszélyesebb, mint a nők többsége. Egyedi érzéke van ahhoz hogyan szelídítsen meg egy vadlovat és ebben az esetben egy sebzett férfit is. Lehetett volna a gyógyír és gyenge pillanataimban vágytam is rá, hogy a közelemben legyen. Vele elképzelhető lett volna a jobb sors, akár egy olyan jövő, amiről csak álmodni mertem. Elfogadtam volna úgy, hogy a világ pénzét ajánlom fel érte, de ismét az arcomba nevetett a sors. Mallorie halála olyan szinten tört meg, ahogyan én sem hittem volna. A sötétség ott burjánzott bennem és sokszor életre is kelt a nő társaságában, de aztán mindig visszatáncolt az árnyékok közé. Lorie elvesztése kitépte a szívemet és a megszületett gyermekünk csak olaj volt a tűzre. Túl sokat veszíthettem már az apámon és a testvéreimen kívül is. Cora belesétált ennek a közepébe és ezzel felkerült a térképre is. Nem élek mintapolgárként és a bosszú kapujában nem engedhetem meg, hogy legyenek eltitkolnivalóim. Erre nem jöttem volna rá, ha nem taszít el. Belesétáltam volna az álomvilágba és úgy égek el a karjai között, hogy észre se veszem a céltáblát a hátán. A valóságban nem lehetek az a férfi, akire vágyik. Egyetlen estét adhattam volna neki, de nem élt vele. Már akkor tudom, hogy mi lesz a vége, amikor a fürdőben ragadunk. A látványa megbabonáz és a halálba vonz, de meg kell acéloznom magamat. A végső ajánlat, ha néma is, amikor letérdel előttem már szinte eldöntött sors. Lehunyt szemhéjakkal igyekszem csak a szekundumra figyelni és megóvni ezt az emléket. Fájón lüktet az ágyékom a megkönnyebbülés után, amit aztán meg is kapok. Minden érzékszervem rá van hangolódva és a hajába túrva aztán át is lök a másik oldalra. Elélvezek a szájában és szinte éteri módon élem át, hogy ez a kettőnké marad. Egy másik univerzumban most valószínű a zuhany alatt is a magamévá tenném és addig dugnám még el nem alszik a fáradtságtól. A jelenben azonban rideg szavaim csak a védelmet nyújtják azért, hogy ne legyen később nagyobb baj. Az egyedüllét segíteni fog…meg is várom, hogy kimenjen. Letörlöm a bizonyítékát is annak, hogy mit tett. Az ajtót én magam ellenőrzöm, hogy zárva van-e, amikor kisétál. Nem mondok semmit az ajánlatra, hogy maradjon, mert már döntöttem. Beállok a zuhany alá, gyorsan akarok végezni, hogy ne legyen kínos a szünet. A tusfürdős flakont az orromhoz emelem és beleszippantok. A szemeimet lehunyva raktározom el, hogy később fel tudjam majd eleveníteni az emlékét. Hosszasan eresztem magamra a vizet, hogy tisztuljon a fejem is, de aztán elzárom a csapot és lepillantok a lefolyóba. Fújtatva egyet kapom fel a törölközőt és előbb az arcomat törlöm meg benne, aztán meg a csípőmre csavarom. A tükör totál párás lett, ezért letisztítom a tenyeremmel. A szárítkozás után aztán összehajtom és leteszem a mosdó szélére és felveszem a földről a ruháimat. Amikor már rajtam van a nadrág is, akkor kilépek a fürdőből. Egy kisebb gőzt engedek ki és egyenesen a hálóba megyek át, hogy összeszedjem a maradékot is. Nem kell sokat kutatnom, hogy meglegyen az összes elhagyott ruhám. A sejtésem az, hogy Cora most kerülne és amikor megállok a konyhaajtónak támaszkodva eleinte észre sem vesz. A konyhapulton ül és whiskey-t iszogat. Látom rajta, hogy sírt…és ez így van jól. Mit kellene mondanom neki? Elég, hogy megköszörüljem a torkomat, és most végre fel is emeli a szemét, hogy rám nézzen. Benne van minden csalódás és keserűség, hogy bántottam. A cipő már a lábamon, szerintem ő maga is tudja, hogy mi következik. Szótlanul engedem le a kezemet a testem mellé és sétálok oda hozzá. A kezéből kiveszem a poharat és a pult másik felére teszem az üveg mellé. A tenyeremmel mellette támaszkodok meg és csak figyelem szótlanul. Lehetnék simogató és kedves, de az nekem is nehéz lenne. Holnap elutazom és ezt kell szem előtt tartanom. Veszek egy mély levegőt és az arcára simítva a karomat a homlokára nyomok egy csókot.
- Vigyázz magadra Cora. – ennyit mondok csak és már fordulok is el, és mielőtt még leugrana a pultról a kezemmel állítom meg a mozdulatban.
- Egyedül is kitalálok. – felelem és már nem nézek hátra. A kilincset megfogva megyek ki és csukom be magam mögött az ajtót. Sóhajtva lesek az ajtóra és megindulok a lépcső irányába. Mallorie halott, Cora még él. Ennek pedig így is kell maradnia, amíg Kolumbiában vagyok. Ölni fogok és ehhez nem kellenek kötelékek…a sötétségnek kell adóznom még.


(Köszönöm szépen a játékot. Nagyon szerettem.     )