Az elmúlt két hetet alapul véve nem igazán voltam arról meggyőződve, hogy egyáltalán lesz-e alkalmam Jude-ot látni, de megint csak tévedtem. A kezdetekben ugyanaz a forgatókönyv zajlott le köztünk, mint amit megszoktam korábban tőle: ideges, meghoz egy döntést, senki ne mondja meg neki, mit csináljon és amit kér, azt igen is kutya kötelességünk teljesíteni, mert ő volt az aranytojást tojó tyúk a Kensington háza tájékán. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem mentem volna utána. Ha nem ült volna be mellém, ha nem húzott volna fel, ha nem érintett volna, ha aztán nem menekített volna be a fürdőbe, ahol az izgalmas játékunkat folytattuk. Nem tudtam, hogy mit higgyek már, mert egyszerre izgatott, hogy ekkora hatással voltunk egymásra és mégis ott volt bennem a félsz, hogy bármikor betarthatja az ígéretét és egyetlen nap leforgása alatt nem csak a lovarda, hanem az én életemből is egyszerűen csak kilép. Nem tudom pontosan, mit vártam tőle, mit éreztem iránta, de egyben biztos voltam: sokkal több van benne, mint amit másoknak mutat magából. Olyan mélységei vannak a személyiségének, amit meg szerettem volna ismerni, mert néha azt éreztem, hogy nem elég az, amit ad... hogy olyan, mint a hagymának minden egyes rétege, amit szeretnék lehántani róla, hogy alá leshessek, hogy megismerjem az újabb oldalát, hogy tudjam, mikor hogyan viselkedik. Mit szeret, mi érdekli és izgatja.. A címemre tett megjegyzésére hevesebben dobbant a szívem, és ha nem is akartam, de úgy viselkedtem mellette, mintha életemben soha, senkihez sem lett volna közöm. Odakint némileg fellélegeztem és igyekeztem is a munkámra koncentrálni, amikor visszaült Michael mellé, Beth kacér megjegyzéseivel viszont nem foglalkoztam, csak azt vettem észre, hogy a pillantása más valakire vándorolt róla, elhallgatott, az érintésre pedig végigbizsergett a bőröm, s ahogy a férfi felé fordultam a széken, az illata újra az orromba kúszott, s csak nyeltem egy mosoly kíséretében a megjegyzésére... nyolcra érkezik.
- Egy percet se késs - suttogtam vissza felé, végignézve azt, ahogy eltávolodott tőlem és rámosolyogtam akkor, amikor visszapillantott rám. Zavartan a combomra pakoltam a kezeimet és csak azért ijedtem meg, mert Beth köhintett.
- Oooooooooohh sshhiiiiiiiiiiit - nevetett fel halkan, de megráztam a fejem és mielőtt még rákérdezhetett volna arra, ami érdekelte, elmenekültem előle. Húsz perccel később már Sunny hátára segítettem fel Marcust és vezettem ki a lovat, hogy megkezdjük a foglalkozást. Délután négykor pedig, ahogy elment Zoya, az első utam Pandorához vezetett, akivel egészen hatig foglalkoztam.. és csak azért hagytam magára a csikót, aki szerencsére nem volt levertebb, mint eddig, mert mennem kellett. Fellixszel beszéltem a kicsi állapotáról, megegyeztünk abban, hogy ameddig én otthon tartózkodom, akkor sem marad a két ló egyedül és mindenképpen megfigyelés alatt tartják kettejüket, holnap pedig vizittel kezdünk, felmérve mindkettejük állapotát. Bíztam benne. Mégis elmosolyodtam szomorúan egy ölelés kíséretében, hogy ne aggódjon, nem fog elmenni Jude Cowen... ezt nem tudhattam biztosan, de nem volt kedvem ahhoz, hogy a bűntudat miatt azt érezze, nem végzi tökéletesen a munkáját. Tudom, hogy csak értem aggódott, de ettől függetlenül még neki volt a helye a lovardában. Imádta  a munkáját és ettől nem akartam megfosztani őt.
Hét óra előtt huszonöt perccel értem haza, hogy hét után negyed órával lélegezzek fel, miután a lakást rendbehoztam Hattie hányaveti széthajigálása után. Amint felmostam a padlót, a késő nyári kereszthuzat melege tökéletes volt ahhoz, hogy felszáradjon az, ameddig gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, hidratáló krémet vittem fel az arcbőrömre, csak hogy egy törölközőbe csavarva parkoljak le a hálómban a beépített szekrénysor előtt. Mindkét szekrény minden ajtaja tárva nyitva volt és eljutottam arra a pontra, hogy nincs egy rongyom sem. A pillantásom megállapodott a két héttel ezelőtt viselt ruhán, akaratlanul is felsóhajtottam az emlékre.. Mert bármennyire is élveztem eleinte azt az estét, a további része szürreális élménnyé varázsolta az egészet. A tenyereimmel dörgöltem végig az arcomon, és mielőtt megvétózhattam volna a saját döntésemet, hirtelen választottam ki azt a két darabot, amit aztán magamra is öltöttem. Nem vittem túlzásba, fekete body és egy a fenekemet éppen takaró tengerészkék rövidnadrágot húztam, elvetve azon ötletemet, hogy majd a saját lakásomban magassarkút húzzak. Felesleges volt. Csak hatféleképpen próbálkoztam meg a hajammal, hogy mi és hogyan állna jobban, de megmaradtam a teljesen leengedett haj verziónál, a pánik pedig ezt a pillanatot választotta, hogy bekopogtatott hozzám. Mit fogunk enni? Szívesen főztem volna... és miatta egy üveg whiskyt is már bekészítettem, ahogy beléptem a lakásba, mert nem terveztem azzal, hogy az éjszaka kellős közepén hazamenne...
Megköszörültem a torkom. Elbizonytalanodtam, ahogy újra belenéztem a tükörbe, mert volt ott fehér rövidnadrág. Vagy szoknya, rövid romper... egy hosszú, lágy esésű ruha..
Elég! Hirtelen, szinte úgy vágtam be a szekrényajtókat és a szobám ajtaját csak azért nem hajtottam be magam után, mert egyedül voltam itthon. Hattie szobájának látványát viszont kizártam, mert nem volt arra szükségem, hogy a játékszereivel Jude találkozzon. Idegesen jártam körbe a lakást, felvillantva a telefon kijelzőjét is.. 7:54pm. Mennyire szánalmas, ha most leszek rosszul? Beharaptam az alsó ajkam, és egy újabb hirtelen jött ötlettől vezérelve már hívást is kezdeményeztem Jude felé, s ha felvette, nem is pazaroltam az időmet:
- Szia! - ha köszönt, akkor: - Szia... Csak azért hívtalak, hogy majd az ötös kapucsengőt kell megnyomnod.. és a másodikra feljönnöd. Van lift - zaklatottan mosolyodtam el, ahogy egy újabb sziával köszöntem el tőle, amikor jelezte, hogy máris itt van. Becsuktam az ablakokat, hogy kizárjam az utcáról érkező zajt is, az ajtót pedig kinyitottam, hogy jelezzem, hova kell jönnie. Aztán ott is ragadtam az ajtóban, a félfára gyógyulva, mereven a lift felé bámulva, hogy mikor érkezik meg és mikor lép ki belőle Jude. Az ujjaim jéghidegek voltak, ahogy tördelve érintettem azokat. Alsó ajkamba haraptam, amikor végül megjelent, csak hogy aztán elmosolyodjak szélesebben. - Szia! Sikerült találnod parkolóhelyet? - a  pillantásom végigkövette a ruházatát és az alakját is. - Gyere.. talán semmi kompromittálót nem találsz majd itt - nevettem el magam, ellépve az útjából, hogy beengedjem a birodalmamba.. de valahogy az izgalmam mértéke nem csökkent. Utoljára Nicholas járt itt hosszú hónapokkal ezelőtt. Azóta férfit a részemről nem látott a lakás. Ha belépett, csak utána csuktam magunkra az ajtót.. és fordítottam el a zárat. Megszokás.. tudom, hogy a filmekben ilyenkor mi következik, de leszögezném, nem azért zárkódtam ennyire hirtelen. Vagyis.. Magam sem tudom. - Üdv.. nálam - a lakás ízléses, natúr színekben pompázott, visszafogott eleganciával, ahol nem voltak kirívó árnyalatok. Kedveltem a fehéret, a természetes fa színét, a bézs árnyalatait, az elefántcsontszínt. Semmi túlzó.. csak olyan.. én.
El kellene mondanom neki, mennyire vártam? Az ujjaimat zavartan összefűztem az ölem előtt.

Kemény heteken vagyok túl és nem igazán érzem azt, hogy készen állnék újabb döntések meghozatalára. Felidegesítettek a lovardában is, a sajátjaim állapota érdekelt és aggódtam is a patásokért, de mégsem lehettem elkötelezett csak irántuk, amikor várt rám egy utazás, az édesapám és ott voltak a rendezetlen ügyeim a testvéreimmel szemben is. Néha megfáradtam és csak arra vágytam, hogy a világ feledkezzen meg rólam. A kívánságok ideje lejárt, mert a Kensington vezetősége nem akart a kedvemben járni és majdnem feladtam ama tervemet is, hogy végleg búcsút intsek az istállóknak, de ugye a terapeutát nem olyan fából faragták, aki könnyedén az utamra engedne. Corának kifinomult érzéke volt ahhoz, hogy a lehető legrosszabb percben jöjjön utánam, de utólag már nem bánom, hogy megtette. A két hét távolság hosszúra nyúlt közöttünk, de akkor a kórházban úgy gondoltam, hogy valóban nem lenne jó dolog, ha ismételten találkoznánk. Mallorie halála váratlanul ért és még nem álltam készen, hogy teljesen elengedjem őt. A gyász időszakát megjósolni nem lehet, és habár voltak tisztább pillanataim mégsem gondoltam azt, hogy túl lennék a nehezén. A fiamra rá se tudtam nézni, pedig többször tájékoztattak az állapotáról és a nővére noszogattak, hogy legalább egyszer vegyem a kezembe. Nem bírt rá a lélek, hogy megtegyem, mert az anyjára és annak elvesztésére emlékeztetett. Vajon apa is emiatt fordult el akkoriban Calebtől, mert anya emléke kísértette? Sosem gondoltam bele abba a szituációba, de most már kezdtem megérteni a másik oldalt is. Egy ember fontossága nem akkor csap arcul, ha még ott van melletted, hanem akkor, amikor eltávozik valaki. A hiány az egyik része volt annak, amiért menekültem a lakásomból, mert mindenről Lorie jutott eszembe, de a másikkal nem tudtam mit kezdeni. Bűntudatot éreztem, hogy elvettem tőle az újrakezdés lehetőségét és belekényszerítettem a baba megtartásába. Nem volt anyának való és mégis szülés közben az arcába hazudtam, hogy remekül csinálja. Fura dolgokra vesz rá az élet és most sem volt ez másképpen a barna hajú terapeutával sem. Az egyik percben még azt kívántam, hogy épületek válasszanak el tőle, aztán meg a mosdóban találtuk magunkat egymásnak esve. Felfoghatatlan, hogy mennyire másképpen gondolkodom az egyik pillanatban, mint a másikban. Odabent a mellékhelyiségben egy kis időre kiléptem a valóságból és megengedtem azt az elmémnek, hogy eljátsszon egy másik fantáziával. Mi lenne, ha nem lennének ezek a problémák körülöttünk és csak arra kellene fókuszálnom, amit valójában akarok? Egyértelműen vonzódtam Corához és nehezen mondtam le róla, hogy ne érjek hozzá, de más volt ez és más az, ha az elmémet is uralta. Vágytam a közelségére és nemcsak fizikai értelemben. Innen eredeztethető az a meginvitálás is, amikor felvetem az este folytatását. Nyomaszt a reál világ, de még van egy kis időm, hogy megéljem a jelent. Az öcsém azt mondaná erre, hogy éltem a kínálkozó lehetőséggel. Nem sokat agyalok és szinte egy tinédzser szintjére süllyedek vissza, amikor titkos pillantásokkal és félmondatos megjegyzésekkel utalok rá, hogy mi történhet az este. Beth és Michael biztosan sejtik, hogy nem csak kezet mostunk odakint, de cseppet sem izgat, hogy min agyalhat az öreg vagy a pultos. A búcsúzáskor még egy utolsó tekintettel mérem végig a nőt, és elmosolyodom azon az elsuttogott mondaton, hogy ne késsek.
Az elhatározás megvan bennem, hogy időben érkezzek a megfelelő címre. Elmosolyodom az uber fuvarban azon, hogy mennyire nem kapcsol. Az első perctől kezdve megvoltak az elérhetőségei, de még nem vetemedtem rá, hogy éljek is velük. A telefonszám más tészta volt, de a személyes megjelenés már felért egy jelentőséggel. Akárkiket nem látogattam meg, és nem is szívesen időztem másnál, mert jobban szerettem a semleges vagy éppen a saját terepemet, de ma este kivételt tettem. A lakásom most egy mauzóleum és nincs kedvem azokat magyarázni, hogy miért vannak szanaszét női ruhák, kiégetett párnák a nappaliban, vagy szétdobált sörösüvegek. Megígértem, hogy fel fogom hívni a takarítónőmet, de lefoglaltak a teendők. A lovarda után még benéztem apához és vittem neki egy sportújságot is, meg a szokásos édességet. Későn érkeztem, ezért már aludt, de az ápolónak odaadtam. Sok pénzt perkáltam azért, hogy tisztességesen álljanak hozzá. Nemcsak a szokásos havidíjat fizettem ki, hanem az ápolókra is gondoltam. Mindenki lefizethető, de nekem megérte, hogy biztonságban tudjam az apámat. Hazafelé még beugrottam a sushi bárba is, hogy elvitelre kérjek egy tálat meg egy kis mochit. A kedvem kezdett fokozódni a ruhaválasztásnál, de előbb vettem egy hideg zuhanyt is. A fejemet kijózanította és kellően fel is tüzelt ahhoz, hogy kiemeljek egy fekete farmert és egy világoskék inget. A könyökömig feltűrve igazítottam el, és hiába volt odakint meleg, mégsem lettem volna én, ha rövidnadrágban jelenek meg a megbeszélt időpontban. Estére megfelelő lesz az öltözék és hűen tükrözi a jellememet is. A kis zacskóval meg a pakli kártyával szállok ki az autóból. A kártyámat odaérintem a terminálhoz és máris szabaddá válik az út, hogy meginduljak a bejárat felé. A telefonom éppen akkor szólal meg, amikor elérek az ajtóhoz.
- Helló…rendben, akkor…érkezem is. – bontom a vonalat egy mosollyal az arcomon, mert máris hallani a hangján, hogy ideges. Egyetlen kattanás és bent is vagyok. A liftet nem preferálom és két emelet nem a világvége, ezért ruganyos léptekkel szelem a lépcsőfokokat és a helyes irányba fordulva szusszanok egyet.
- A liftből vártál? – érdeklődöm a lakását megközelítve. – Uberrel jöttem és nem kocsival. – toldom meg a válaszomat, ha hajlandó beengedni, de egy kicsit mégis az útban szobrozunk. Igencsak lazára vette a figurát, de jobban is illik hozzá ez, mint a kisestélyi. Végül bejutok a birodalom kapuján és első ízben a folyosóra és a nappalira nyílik rálátásom.
- Naturista…de kellemes. – jegyzem meg lepillantva rá, de úgy áll ott, mint aki menten bepisil.
- Elmehetsz mosdóba, ha kell…nem kell görcsölnöd…feltalálom magam. – nézek körbe sokat sejtetően a bútorzaton.
- Hoztam egy kis sushit meg mochit. – nyújtom át neki a zacskót és aztán kibújok a cipőmből is és felhelyezem a tartóra, hogy ne legyen útban.
- Nem mondtad, de van lakótársad is? – tessékelem beljebb magamat és otthonosan mozogva keresem meg a konyhát szinte azon nyomban.
- Öhm…igazán helyes kis lakás. Meg sem kínálsz egy kis itallal…mondjuk vízzel? – mérem végig őt és nekidőlök lazán a konyhapultnak a tomporommal és a mellkasom előtt keresztezem a két karomat is.
- Van benne egy pakli kártya is a folytatáshoz. – fűzöm mellé, hogy azért az ne kerüljön bele a tányérba.
- Körtúrát nem tartasz…egészen izgat a szobád. – vezetem fel és pajkosan figyelem a reakcióját. Még nem lángol, de jó úton járok felé…

Mindennek annyira egyértelműnek és egyszerűnek kellett volna lennie.. ezzel szemben az életemben történt események közel sem voltak az előbbi két jellemző közé sorolhatóak. Olyan új lehetőséget adtak a kezembe, amivel nem tudom, hogy egyáltalán élnem kell-e, élhetek-e vele, ábrándozhatok-e róla, vagy egyszerűen csak a félelem telepedett rá az elmémre. A hivatásom során minden egyes nap a gyerekek és a lovak közt ingáztam egy olyan területen, ami nem volt számomra ismeretlen és kihívásokkal teli. Úgy értem.. évek óta ezzel foglalkoztam, az életem részei voltak ők és nem tudnám azt mondani, hogy nem tartottam attól, hogy kudarcot vallok tréneri minősítésben majd... holott el sem kezdtem még igazán a munkát Pandorával. A levegőben lógott minden egyes tényleges megbeszélésünk az ügyvéddel. A szerződéssel sem haladtunk és ha őszinte akarok lenni magamhoz - leginkább -, akkor.. nem tudnám azt állítani, hogy magabiztos lettem volna Pandorával kapcsolatban. Nem a csikó tehetett róla, egyszerűen csak nekem volt üres vászon az, ami hozzá kellett volna, és ezért is akartam, hogy édesanyám segítsen benne, ahogy édesapám jelenlétét sem utasítottam volna el - mindketten a szakma elismert alakjai voltak és születésem előtti időkre nyúlt vissza a szakértelmük. Az pedig, hogy Jude napokon belül elutazik, csak még inkább összezavart, mert ismételten tolnunk kellett mindazon, ami a következő hónapok-évek munkájának alapja lesz majd az életemben... és egészen biztos vagyok abban, hogy minden napomon képes leszek azon görcsölni, hogy nem fogom jól csinálni.. hogy többször fogok sírni és megijedni azért, hogy valamit elronthatok a csikóval. Annyi bizonytalanság és kétely mérgezte a gondolataimat, amivel nem tudtam igazán mit kezdeni egyedül.. de ameddig nem kellett ténylegesen az új kihívással szembenéznem, a hétköznapjaimat lefoglalta a megszokott ritmus.. a munka a lovardában.
Nem úgy, mint most.. most csakis azért szaggatta a gyomromat az idegesség, mert olyasvalakit akartam beengedni az életem egy újabb szakaszába, akit még én magam sem tudtam, hova helyeznék az életemben... egyszerre idegesített az egyik percben, akit a következőben meg akartam fejteni, hogy az azutániban csak arra vágyjak tőle, hogy megérintsen végre. Felkavarta az bennem rejlő állóvizet és az izgalmam vegyült a zavart reakcióimmal, ha róla volt szó.. talán ezért is kellett biztosnak lennem abban, hogy érkezik.. perceken belül itt lesz és az idegesség fogott el, amikor a telefonban meghallottam a hangját. Lázas pillantással mértem fel a lakást az utolsó percekben.. nem mintha bármit is tudtam volna tenni még azért, hogy Jude Cowenre várjak.. és már akkor az ajtóban ácsorogtam, amikor épp, csak letettük a telefont. Eligazgattam a hajam. Lejjebb húztam a nem létező redőket a bodyn a hasfalamon és az apró rövidnadrág alját is igyekeztem egy picit megigazítani magamon, hogy a varrás még csak véletlenül se gondolja azt, hogy felpöndörödik. Tétován értem az ujjammal az ajkamhoz és haraptam rá az ujjpercemre, miközben az idegességet igyekeztem a mélyre taszítani magamban, nagyot nyelve akkor, amikor megláttam őt a lépcső felől érkezni, újra lesimítva a ruhát magamon.
- Ühüm... Ó, így.. már értem - pillogtam fel rá, bólintva is arra, hogy a saját autóját otthon hagyta.. de ha megkérdezné, hogy a szerződés rá eső részénél az adatoknál mi szerepelt, nem biztos, hogy meg tudnám mondani, melyik utcában lakott.. azt tudom, hogy a Google maps-en megnéztem.. és azt hiszem ez a gondolat is közrejátszott abban, hogy egy ideig még elállva az útját szerencsétlenkedtem, végül csak beengedve őt a lakásba kapcsoltam és ameddig azzal szöszöltem, hogy az ajtót zártam be, mögötte megállva csak pislogni tudtam felé.. rá.. belélegezve az illatát. Azt hiszem, hogy elfelejtettem mindent, amire addig - készülnöm kellett volna? Megeshet. - Tessék? Jaj.. nem, csak.. csak itt vagy - zavartan sütöttem le a pillantásomat a padló irányába, mert nem pisilnem kellett, csak még mindig nem hittem el, hogy tényleg itt volt, hogy meghívtam.. hogy milyen régóta nem lépte át a küszöbömet apán kívül más férfi, akit én hívtam volna fel és meg magamhoz... sután a csípőmbe martak az ujjaim inkább, csak hogy aztán átvegyem tőle a csomagot biztos kezekkel, mielőtt még leejtettem volna.
- Ha bombát robbantanak is, de megesszük a sushit... sokadszorra próbálkozunk vele. - nevettem fel bohókásan, mert tényleg.. volt már pár alkalom, amikor majdnem sikerült a japán csemegét elfogyasztani.. de valami mindig közbeszólt, hálás voltam, hogy ő legalább képes volt arra is gondolni, ennünk is kell majd valamit. Az én józanságom éppen kirándulni ment - Jude jelenléte miatt mindenképpen. Megvártam, ameddig a cipőből kibújt és mielőtt még átvehettem volna az iránymutató szerepét, már meg is indult, felfedezni a lakást, ezért engedve a pillanatnak a hátának és csípőjének ívét figyeltem csak mögötte lépdelve némán. Olyan otthonosan mozgott, mintha mindig is itt lakott volna. Olyan könnyedén vette az akadályokat (amik nem voltak még), amivel meglepett, nem is kicsit. Megköszörültem a torkomat, ahogy a konyhában a férfi mellé lépve lepakoltam a pultra a zacskót, minden szavával egyre jobban zavarba hozott és már arra is képtelen voltam, hogy a szemeibe lessek. Az elvörösödés lassan kúszott a nyakamon át az arcom felé.
- Öhm... Hmmm.. - makogtam, teljes átéléssel túrva bele a zacskóba inkább, hogy eltereljem azt a zavart, amit a jelenléte, a hangja és a szavai okoztak, futó, lopott pislantással nézve csak fel a szemeibe. - Tényleg vizet szeretnél inni? Mert betettem korábban egy üveg whiskyt is, amit ha szeretnél, megbonthatunk.. amúgy sem autóval érkeztél, úgyhogy az a veszély nem fenyeget most, hogy.. azt mondd, vezetned kell még ma - haraptam be az alsó ajkam tétován, miközben a szatyrot kiürítettem és könnyed mozdulatokkal összehajtottam az anyagot. Attól függően, hogy mit kért, vettem elő a poharat és ha az alkohol mellett döntött, akkor neki nyújtottam át az üveget, hogy megbonthassa azt. És ha a whiskyre tette a voksát, akkor az ígéretemmel ellentétben magamnak is lepakoltam a pultra egy poharat. - Hattie most nincs itthon.. igazából váltottuk egymást és most ment el a nagyszüleihez a következő két hétben... egyébként sem töltünk sok időt együtt.. vendéglátásban dolgozik, szóval nem ritka, ha néha napokig sem látjuk egymást.. úgy igazán - ejtettem a vállaimon tétován. Ő is rengeteget dolgozott, nekem sem lett több szabadidőm. - Egyébként ez itt.. a konyha - mutattam körbe, ha már amúgy is ott voltunk. A mosolyom egyszerre volt várakozó, visszafogott és türelmetlen is. - Fáradt vagy? Hoooogy a hálóm izgatja a fantáziád? - a nyelvem lassan csúszott végig az alsó ajkamon, mielőtt beharaptam volna a hússzirmot tétován. - De.. gyere, körbevezetlek - szélesen elmosolyodva léptem el mellette, eljátszva a gondolattal, hogy az ujjaim alig és lágyan érintsék a testét, mégis ellenálltam a kísértésnek. Igazából nem kellett messzire menni, hogy a nappaliban kössünk ki, ha utánam lépett. A kanapéval szemben a falsíkra szerelt síkképernyős tévét néha sikerült be is kapcsolnom, noha a saját szobámban is volt egy. - Ha meguntad.. a kártyát, akkor játszhatunk mással.. itt akár - a szavaim olyan ártatlannak tűntek.. hogy bele sem gondoltam azok mögöttes és pajzánnak is hihető tartalmába és elég nagy volt a hely, hogy igazán.. bármire lett volna lehetőségünk ott. De már mentem is tovább, ha Jude sem marasztalt, csak hogy a fürdő ajtaját nyissam ki és lépjek csak annyira beljebb, hogy ott is körbenézhessen a férfi. - Ha esetleg szeretnél gumikacsát is a fürdésed mellé, fogok tudni adni - nevettem fel halk vidámsággal.. mindig volt itthon plusz fogkefe... férfi tusfürdő, szappan.. egy akkora köntös, amibe még a The Rock is kényelmesen elfért volna.. Hattie tavalyi ajándéka volt a születésnapomra, azzal a lábjegyzettel, hogy.. hát vibrátort nem akart nekem venni, szóval be kell érnem a gazdaságos kacsával. A zavarom napokig eltartott és azt hiszem, a pont ivptt vizet is félrenyeltem, amikor ezt a megjegyzést hangosan is tudtomra adta. - Kíváncsi vagy Hattie szobájára is? Vagy... - pillantottam fel azokba a nagyon is kék szemekbe, amik minden alkalommal levettek a lábamról. Persze, soha nem mondanám ki hangosan, hogy úgy érzem, az volt az egyik gyengém. Ha Hattie szobája nem érdekelte, akkor a fürdőt hátrahagyva léptem az enyémhez, aminek az ajtaját amúgy is nyitva hagytam... Két lépéssel engedtem be magamat a szobámba sután körbe is mutatva ott. Az ágytól balra a beépített szekrénysor kapott helyet, a vaskeretes ággyal szemben pedig egy egész alakos tükrön túl egy komód és annak felületére pakolt tévé.. a sarokban pedig egy nagyra nőtt fikuszon túl egy asztal, amin most a lehajtott laptopom várta, hogy bekapcsoljam valamikor.. Zavartan pillantottam körbe a padlón.. a szőnyegen, a keretes ágyon is... hogy tényleg minden a helyén volt-e. Az ágyvéghez tolt puha felületű padon lévő takaró anyagát simítottam el, ahogy odalibbentem hozzá, onnan pislogva el Jude felé. - Itt.. szoktam aludni - ha nem lett volna egyértelmű... hogy a túra itt, ebben a helyiségben ért véget. A keretekben a családtagjaim képei kaptak helyet, én már ismertem a szobám minden négyzetméterét is, ezért is pillantottam el Jude felé izgulva. Biztos voltam, hogy feltalálja magát itt is.. nem fogja megkérdezni, átlépheti-e a küszöböt.

Ma délután még nem éreztem jól magam és csak az üresség és a tehetetlenség egyvelege körözött bennem, mint egy lesújtásra váró hóhér. Az apánál tett látogatásom nem dobott fel, mert olyan kérdéseket forszírozott, amire nem akartam felelni még magamnak se. Anyát felemlegetni századjára már unalmas volt, de tudtam, hogy neki mit jelentett a szeretett nő hiánya. Apa a saját világában létezett és sokszor már azt sem vette észre, hogy ki van vele. Nem haragudhattam rá az állapota miatt és be kellett látnom, hogy talán rám is ez a sors vár, ha ennyi idős leszek. A betegsége örökölhető és egyikünk úgyis bele fog esni a három fiú közül. A genetikámat nem tagadhattam meg és elkerülni se tudtam volna. Mindenesetre a lovardás hívás nem a legjobbkor jött, mert munkával már nem óhajtottam foglalkozni az utazásom előtt, de mindig akad valami probléma, amit meg kell oldani. A lovardában terjedő kór nem most fordult elő első ízben, de féltettem a kis csikót. Pandora az anyjától függött és Serenity beteg lett, akkor a csikónak is opcionális táplálkozási forrást kellett találnunk sürgősen. Nem bújtam a szaklapokat és nem rendelkeztem akkora tudással a lovak terén, de azért az évek alatt már ragadt rám ez meg az. A személyes látogatásom mégsem sül el jól, mert megint azzal szembesülök, hogy a kívánságaim ellen mennek és még pénzt is ki akarnak belőlem szedni. Ész érvekkel alátámasztott kezelésekre fizetnék is, de Brian Howard csak egy újabb csekket akar tőlem, amit aztán zsebre tehet. Utánanéztem már a fickónak és voltak gondjai a pénzügyi helyzetével. Két jelzáloghitel, egy személyi kölcsön…és a felesége is nemrég hagyta el egy másik félnótásért. A szerencse nem mellette pártolt le, de azt hiszem, hogy rossz bolondra tett, ha engem szeretett volna átverni. A sikkasztásos ügyek a kedvenceim voltak és csak egy cérnaszálon függött a munkája…még egyetlen rossz szó és felhasználom ellene a birtokomban lévő információkat. Az eszem megáll, hogy mit meg nem engedhet magának valaki, aki hatalmat kap a kezébe. A fülemet sem kerülte el a párbeszéd, melyet az alkalmazottakkal folytatott. A kirúgás túl kegyes lenne neki, ha robbantom a bombát, akkor elérem azt is, hogy egy jó ideig ne kapjon melót a közelben. A hangulatomon talán már érezhette, hogy átlépett egy határt, de a napot mégis a terapeuta mentette meg. Corának szemernyi félelemérzete sincs, ha rólam van szó. A világvégére is utánam jönne és ezért tisztelettel adóztam előtte. Megpróbált a kedvemre tenni és valamennyire sikerült is, mert aztán a kávézóban felgyorsultak az események. Az asztal alatt tevékenykedő kezek és a mosdóban folytatott kis jelenetünk teljesen felvillanyozott és magától értetődő volt, hogy az esti találkozó lenne az ideális lezárás. Napokon belül elhagyom az Államokat és ki tudja, hogy mikor jövök vissza. A szórakozás mellett a kíváncsiság is hajtott, hogy vajon Cora miképpen viselkedik a saját környezetében, ahol nincsenek befolyásoló emberek. Az ígéret sok mindent takart a nap folytatására, de ez már csakis kettőnkre tartozott, amikor elhagytam a lovardát és elindultam haza, hogy rendbe tegyem a gondolataimat és a külsőmet is.
A kinti hőmérséklet egyre feljebb kúszott, de én akkor is megmaradtam a hosszúnadrág mellett. A ruhatáramban fellelhető volt a rövidebb fazon is, de csak ritka alkalmak esetén vettem elő. Manhattant sosem kerülte ki a kánikula és ma este is hasonlóan szép időt jósoltak a meteorológusok. A terveim nem nyúltak messzire, még beugrottam némi vacsoráért és ubert hívattam, mert nem akartam józanul távozni hajnalban. Az ivászat remekül ment, már a kávézóban is felhajtottam egy kis borostyánszínű nedűt, de a társaságommal ezt még ki is bővíthetem a későbbiekben. A telefonom megcsörren, amikor leparkolunk a ház előtt a kocsival és amint rendezem a fuvart, máris felpillantok az épület tetejére. A környék jó ahhoz képest, hogy csak lakást bérelnek. Az árak errefelé ingadozóak, de inkább magasak szoktak lenni. A lépcsőházba belépve ki is kerülöm a liftet a mozgás sosem árt, ezért gyalog megyek fel a megadott emeletre. Cora már az ajtóban vár. A kinézete laza és egyben szexi is, de a tekintetünk találkozásában felfedezem az izgalmát. Vörösre színeződő orcái mindig elárulják nekem, hogy mennyire természetes. A nők többsége csak megjátssza a szendeséget, de neki az egész lényéből sugárzik. Könnyed mozdulattal állok meg és lógatom a testem mellett a zacskót, amit aztán át is adok neki a köszönés után. Eltelik pár másodperc, hogy beljebb kerüljek. A cipőmből kibújva aztán egyenesen a konyha felé tartok mindenfajta útbaigazítás nélkül. Nem nehéz rálelnem a helyiségre és a jobb oldali sarkot választva fékezek le. A fenekemet nekidöntöm a konyhapultnak és magam előtt keresztezem a két karomat. A felhozott poénkodásom a vízzel beletrafál és már azt sem tudja, hogy mit keressen a zacskóban.
- Nem azt kellene innom? Megígértem, hogy nem alkoholizálok, de csak vicceltem. Elő a nagy skót készleteddel, ne aprózd el. – biztatom őt és addig a kékjeimet átvezetem a konyha berendezésére.
- Még jó, hogy ketten laktok csak itt, mert bizony elég szűkös lenne a tér. – mosolyodom el, ha belegondolok mondjuk egy négyes randi felvetésébe a másnapi kínos reggelen.
- Add ide az üveget Cora. – nyújtom a karomat és egy laza mozdulattal nyitom fel, hogy aztán visszaadjam a kezébe és megvárjam, hogy töltsön mindkettőnknek belőle.
- Hattie-vel mióta laksz együtt? Nem sok időt tölthettek egymás társaságában, ha ő vendéglátós…esetleg az éjszakai pultozás híve? – vetem fel az ötletemet, ha már váltott műszakban vannak. A lelkemnek megnyugvást hoz, hogy nem ronthat ránk senki ma este, de azt gondolom, hogy Cora úgy intézte volna a lakótársával az ügyet, hogy ne legyen gyertyatartónk úgy sem.
- Észrevettem. – felelek neki a konyhára tett megjegyzése kapcsán és elveszem a felém kínált poharat. Csak egy kortyot iszok belőle, mert vannak itt bőven olyan helyiségek, amik izgatják a fantáziámat, mint például a hálója.
- Mostanában éjjeli bagoly lettem és nappal alszok. – felelem a kijelentésére és ha már elindulunk akkor egy kis lendületet véve követem őt a nappaliba.
- Az én ízlésemnek túl világos. – inkább csajosabb a beltér, nálam mindenképpen a fekete dominál. A szemöldököm is megdobódik a célzására.
- Mi mást tudnánk itt csinálni? Sorozatot nézni? Várj…itt szoktál testgyakorlatokat is végezni? – kajánul mosolyodom el és azért megvárom, hogy kissé elpiruljon.  – A jógára gondoltam…belőled azt nézném ki a lovaglás mellett. – a hátam mögé utasítom a kezeimet, hogy véletlenül se csábuljak el egy kósza érintésre. A szememnek már így is kánaán a feneke látványa. Még az is előfordulhat, hogy ma este leejtek valamit és megkérem vegye fel nekem. Oldalra döntöm a fejemet és most tovább sétálunk a fürdő irányába. Itt csak kinyitja az ajtót, ezért bekukkantok, de nem lépek be.
- Hmm…sötétkék…ez tetszik. – fejezem ki a véleményemet, de már alig várom, hogy elérjünk a szentélyébe.
- Szerinted én olyan fürdős típus vagyok? El kell, hogy szomorítsalak, mert jobban szeretem a hideg zuhanyt. – említem meg, de most már sürgethetnékem van.
- Miért érdekelne Hattie szobája? Hacsak nem szexuális segédeszközökkel van tele, akkor nem az én világom. – vigyorodom el most már, mert ezzel touche-t adtam a kis lelkének. A szobája nem sokban tér el színvilágban, mint a lakás többi helyisége, de mégis van benne valami egyedi, ami Corára vall. Hümmögve lépem át a küszöböt és mint egy kis tudós fedezem fel a teret. Az ágyra direkt nem nézek és csak a szekrényt figyelem meg első körben. Az egyik komódon végighúzom az ujjamat is, aztán felé irányítom a törzsemet.
- Igazán? – kérdezek rá egy felfelé ívelő mosollyal és most minden teketória nélkül ugrok rá az ágyra és rugózok egy sort rajta. Végül a tarkómra vezetem a két karomat és az ujjaimat összefűzve fekszem el.
- Kényelmes és nincs hangja sem. Előnyös bizonyos szituációkban. – felelem neki és innen szuggerálom őt.
- Nem jössz ide mellém? – paskolom meg az ágytakarót és az ágy keretét vizslatom körbe.
- Kifejezetten otthonos. Tetszik. – foglalom össze és a kékjeim ismét rávetülnek.

Olyan biztos voltam pedig abban, hogy ma tényleg és igazán alkoholmentes italt fogok fogyasztani.. nem merült fel bennem az, hogy Jude esetleg túlzásba esett volna, holott tudtam, hogy már a délelőtt folyamán is a whisky mellett tette le a voksát, ameddig én teáztam a Kensington kávézójában. Távol állt tőlem, hogy szembesítsem vele, esetleg rákérdezzek, hogy minden rendben volt-e vele, tudtam, hogy nem.. Két héttel ezelőtt született meg idő előtt a kisfia, aki ha egészségesen is fejlődött, még aprócska volt és képtelen arra, hogy egyedül létezzen. Szüksége volt minden segítségre, mert koraszülöttként nem fejlődött még ki teljesen a picur szervezete és ha ő életben is volt, Lorie nem... két hét borzasztóan kevés idő arra, hogy az elmúlt időszakot Jude feldolgozza, hogy túllépjen a veszteségen, hogy azt mondja, jobban volt, hogy minden rendben, hogy.. ennek így kellett történnie. Tudtam, hogy ez még bőven a gyász időszaka nála, és pontosan emiatt is engedtem át neki a whiskys üveget, nem kérdőrevonva semmiért sem, csak hagyva, hogy azt tegye, amihez igazán kedve volt. Nem segített volna neki az, ha megpróbáltam volna őt jobb belátásra bírni, megkérdezzem, hogy érzi magát, s anélkül akartam mellette lenni, hogy ráerőszakoltam volna magam. Még mindig azt gondoltam, hogy mindenkinek szüksége volt menedékre, biztonságra, olyasvalakire, aki mellett lehetünk gyengék, aki nem támaszt feltételeket és követelményeket felénk, aki láthat a legrosszabb és a legjobb pillanatainkban is. Ilyen gondolatokkal készítettem elő mégis csak a borostyánszínű folyadékot és aztán nyújtottam is a férfi felé azt, hogy kinyithassa nekünk, aztán a poharakkal foglaltam le magam némi mozgással egybekötve, mert jobb volt, ha nem szorosan mellette maradok - úgy nem tudtam volna tiszta fejjel gondolkodni, nos, relatíve tiszta fejjel. Mégis szinte minden pillanatban kínlódtam, mert szívem szerint hozzáértem volna, de két indokom is volt, hogy ne tegyem: már nem voltam tizenéves kis csitri, és kettő: alighanem az mindent elrontott volna.
- Annyira azért nem szűkös a lakás, hé. Egyikünk sem olyan nagy - mosolyodtam el hirtelen, csak hogy a poharak aztán ne üresen várjanak minket. - Hattie.. úgy nagyjából egy éve költözött ide. Nem akartam volna eladni ezt a lakást és úgy éreztem, hogy jobb, ha én választom ki azt, kivel szeretném megosztani a mindennapjaimat, mint hogy nekem kelljen versengenem azért, hogy engem válasszanak. Igazi örökmozgó lány, sokkal vagányabb, mint amilyen én valaha is lehetek - a mosolyom kitartott, mert a lányt nagyon is kedveltem. Azt hiszem, hogy soha nem tudnánk vitatkozni - persze velem nehezebb is, mert alapvetően nem kedveltem a feszültséget. - Sokkal több időt töltök a konyhában, mint ő és ha tudom, hogy hosszú éjszakája volt, a pulton szoktam hagyni neki a reggelit, mielőtt megyek dolgozni, vagy egy cetlit, hogy hol keresse. Ha másra vágyna, előre szokta jelezni.. vagyis valamikor hajnalban, amikor épp eljut pisilni és van ideje üzenettel bombázni - sokkal többet beszélt, mint én és nem egyszer ijedtem fel az első hetekben, amikor éjjel úgy gondolta, hogy leírja az élete legnagyobb csalódásait és boldogságát.. azóta némítottam a telefonom éjszakára. A konyha bemutatása nyilvánvaló volt, és ha látni akarta a lakást, akkor ideje volt elindulni. Vele ellentétben egyelőre nem kortyoltam a nedűből, mert az alvást illető szavaival foglaltam le a gondolataimat. Nem mertem rákérdzeni nála, hogy miért.. hogy mit csinált esténként, mert nagyon is jól tudtam, hogy este lehettem egymagam igazán, amikor a város alszik, nincs ki megzavarja a háborgó gondolatokat.
A színekre tett megjegyzésére megköszörültem a torkomat, segítségkérően pillantva el Jude felé is egy másodperc erejéig, de aztán úgy éreztem, hogy valóban igaza lehet. Eltérő ízléssel rendelkeztünk és ha neki nem is nyerte el a tetszését teljesen, nekem ez volt az otthonom. Valószínűleg egy Picasso-ihlette lakásba nem szívesen tértem volna haza. - Jobban tetszene neked a barlang-stílus? Vagy inkább valami Moulin Rouge-jellegű piros-bordó nyerné el a tetszésed? - billentettem oldalra a fejem évődő pillantással.. mert kíváncsi voltam, hogy mi az, ami neki bejött, mint stílus - noha nem hiszem, hogy a következő alkalommal a kedvében járnék és nem ugyanez várná itt.. Mármint ha lesz valaha is legközelebb. - Szeretek jógázni és tornázni itthon is, igen. Ez valami klisé egyébként? Vagy.. hogyan találtad ki ezt? - nevettem el magam halkan. Amilyen hirtelen jött ez a felvetés, hogy feljöhetne hozzám.. nem akartam illúzióként megélni a jövőnket, mert fogalmam sem volt, hogy beszélhetünk-e bármilyen jövőről. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz, de jelenleg csak a jelenben szerettem volna vele lenni, egy kicsit kihasználva azt, hogy szabad és lehet vele lenni. A nappaliból áttérve a fürdőhöz jegyeztem meg a gumikacsámat neki, de a válaszára röviden elnevettem magam, zavartan pillantva a szemeibe. A férfiak és a hideg zuhany esete... Csak megvonva a vállaimat jegyeztem meg, hogy néha bizony jól esik egy hosszú fürdőzés, amikor mindent és mindenkit ki lehet zárni, de nem sokkoltam a részletekkel. A habfürdővel, a fürdőbombával, gyertyafénnyel, lekapcsolt villannyal vagy a bekapcsolt zenével - mert tartottam attól, hogy minden bizonnyal kifordulna a lakásból. És akkor még csak nem is említettem meg a fürdőkád tálcáról, ami remek étel vagy könyvtartó is.
- Te jó ég, Jude! - felnevettem halkan a Hattie szobáját illető megjegyzésére, miközben elvörösödve igyekeztem előle eltűnni egy picit, hogy ne lássa rajtam a nyilvánvaló zavart, és mielőtt még belegondoltam volna abba, hogy mik is érdeklik őt igazán.. nem akartam ezzel foglalkozni. - Kihagyjuk inkább. És amúgy sem kellene átkutatnod a fehérneműit, hogy esetleg találsz-e valamit ott - mégis milyen segédeszközökre gondolhat? Megköszörültem a torkomat gyorsan, de mindhiába, az alsó ajkamat is benedvesítettem, mégsem lett jobb. Elérve a szobámba nem kellett sokáig várnom, éreztem, hogy a hátam mögött lépett be oda, s ahogy megvizsgálta a szobám berendezését, szemmel tartottam a férfit. A mozgását, az arcának rezdüléseit, hogy milyen könnyedén, tényleg mennyire otthon érezve magát mozgott ott előttem. Hatalmas kő gördült le a vállaimról őt látva.. s igyekeztem a mellette érzett feszültséget a lehető legmélyebbre tuszkolni magamban, hogy ugyanolyan lazán és természetesen kezeljem ezt itt.. kettőnk között. Mégsem ment teljes mértékben.
- Igazán. Hidd el, nem valaki más lakásába lettél hívva - motyogtam arra, hogy igen, ez bizony az én szobám. Arra, ahogy bevetette magát az ágyamba, enyhén elnyíló ajkakkal néztem végig azt, akaratlanul is felnevetve a szavaira és arra, ahogy végignyúlt az ágytakarómon. Reszketegen véve a levegőt nyeltem egyet aztán, egyetlen oldalpillantással kinézve a szobámból, mintha bármilyen választ is várnék az ajtómon kívüli fehérre meszelt faltól. Ahelyett, hogy válaszoltam volna, megkerültem az ágyvégi padot, balommal érve hozzá és húzva végig a kereten lágyan az ujjaimat, csak hogy Jude mellett csússzak rá az ágyamra, bal lábamat magam alá húzva ültem le a férfi mellé. - Szeretnél idebent vacsorázni? Mert akkor.. fel kell készülnöm rá, még mindig malac módon eszem. Az nem változott - nem mondtam volna neki nemet. Erre sem, de ha tényleg itt szeretne enni, akkor bizony kénytelen leszek törölközőkkel leteríteni az ágyam, mielőtt valami baleset történne és szójaszószban füröszteném meg a textíliát. Annak ellenére, hogy elterveztem valamit, még nem tudtam betartani azt, mert a kezem tétován érintette meg Jude combját a nadrágon keresztül, lágy tapintással simítva felfelé, a cspője irányában, csak hogy aztán az ujjaim a nadrág dereka felett a hasára csússzon, s az ing anyagát érintsem ujjaimmal, körkörös mozdulattal. Jude szemeibe néztem, a testem és én is a folytatásra vágyott volna, de az előbbi másra is, hangos korgással szólt közbe. Annyira meglepett a hang, hogy elrántottam a kezem is a férfiről, elnevetve magam szakítottam meg a szemkontaktust aztán.
- Bocsánat - dörzsöltem végig a halántékomat az ujjaimmal. - Ha jól hallom, akkor farkaséhes vagyok.. napok óta először - a végét motyogtam egészen halkan. Igazság szerint mióta két hete elküldött a kórházból, nagyjábl öt kilóval voltam kevesebb és az éhségérzetem sem volt a régi. Nem vágytam semmire, nem akartam édességet sem enni és nem véletlenül volt most sem öv a rövidnadrágom bújtatóiba fűzve. Nem kellene, hogy ilyen mértékben számítson az, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz Jude-dal. Nem kellene, hogy megviseljen ennyire mindez, de nem volt véletlen. Talán még magamnak sem vallottam be igazán, hogy igen is számított a férfi. Valamikor minden megváltozott kettőnk közt és ha nem is tudtam, merre haladunk, haladunk-e egyáltalán, attól még fájt volna, ha soha nem látom őt többé. Komolyan gondoltam azt, hogy nem akarom, hogy másik lovardába vigye át a lovait.

Tiffany volt az első nő, akihez felmentem az egyetem alatt. A gimnáziumban nem voltam valami népszerű mondhatni a jófiúk táborát erősítettem. Akkoriban nem voltak nagyszabású terveim, de még célom se igazán a jogi karrieren kívül. A nagyapám nyomdokaiba akartam lépni és megmutatni a családnak, hogy anya nélkül is remekül szerepeltünk. Apa nem bukott el, és mind a hárman vinni fogjuk valamire. Erősen buzgott bennem a tettvágy és emiatt nem is igazán koncentráltam másra a tanuláson kívül. A jó eredmények és a sport kiemelt helyen álltak a listámon, de valahogyan a fősuli első félévében valami megváltozott. A bulis hétköznapok nemcsak az ismerkedéssel jártak együtt, hanem a szexuális feszültséggel és a hormonok ugrálásával is. A koedukált emeletek és a koli csak abban segítettek, hogy a figyelmem a másik nem irányába forduljon át. Tiff az egyik mentorunk volt, és mindenben a rendelkezésünkre állt. Tőle kaptuk a tippeket, hogy melyik tanárnál olvassuk el az ajánlott irodalmat, melyik órán üljünk hátra és engedjük át az első sorokat, de még azokat a tanácsokat is tőle szereztük be, hogy hol lehet kapni a legjobb sört vagy hol érdemes kezdeni az alapozást egy jó bulihoz. A fiúk közül sokan rástartoltak, de a hárítás nagymestere volt. Nem is tudom, hogy miért mentem fel hozzá (talán a könyvtárban nem találtam meg az egyik kötelezőt), a lényeg, hogy a tanulás volt az akkori mozgatórugóm, de éppen zuhanyzás után nyitott ajtót. Mondanom se kell, hogy még a füzet is kiesett a kezemből. A törölköző csak sejtetni vélte, hogy mi lehet alatta, de pont elég volt arra, hogy másra ne is bírjak gondolni. A hormonok átvették felettem az irányítást és mondanom se kell, hogy aznap este nem a joggal voltam elfoglalva. Tiff nem kérkedett a tapasztalatával (nem volt okom panaszra), és jóval előttünk járt úgy igazából az életben is. Bénának éreztem magam az első alkalommal, de megnyugtatott, hogy ő is élvezte és legközelebb legyek felkészültebb (ergo hozzak magammal gumit). A srácok nem is akarták elhinni nekem, hogy sikerült bemásznom a bugyijába és talán innen lehet keltezni azt a dátumot is, hogy megszűntem a jófiú lenni. Rendesen bántam vele amíg jártunk és ez nem volt több, mint három hónap. A szexuális életem ekkor lendült fel és áldottam az eget, hogy egy idősebb nővel vesztettem el a tűzkeresztségemet. A kezdő szerencséje vagy csupán az, hogy volt kellő agyam ahhoz, hogy fejlődjek és belássam, ha valamit nem csináltam jól. Tiffany megmondta, ha rossz érzést okoztam neki, vagy nem ment jól az előjáték. Visszanézve már csak nevetek a bénaságokon, de az biztos, hogyha egyszer összefutnék vele a világban nem hagynám ki, hogy ennyi év után is megmutassam neki, hogy mire mentem és mennyi mindent tanultam az eltelt években. Nőkből nem volt hiány, hiszen aztán jött Rachel és még számtalan másik jelölt és a kör bezárult Corával. Érdekes, hogy éppen egy olyan nővel feküdtem le immár legalább harmadjára, akitől eleinte nem akartam többet és nem is terveztem, hogy megfektetem. Túlságosan szende és tiszta volt ahhoz, hogy egy magamfajta megrontsa. Az elképzelések azóta változtak és a rövid eszmefuttatás végére csak jókedvvel tekintek vissza a történetünkre. A közösen töltött hétvége hozott jót és rosszat is, de az egyszer biztos, hogy nem tudtam kiverni a fejemből és lassan már a bőröm alá is bekúszott. A gondolatokat hamarabb uraltam, mint az érzéseimet. Valaki adhatna gyorstalpalót belőlük, de örülnék egy gurunak is, aki mutatja az utat nekem. A lényeg, hogy a sok szarban már alig vártam, hogy ma este egy kicsit több időt töltsek a terapeutával. A lakása pedig az a szentély volt, ahol kevés férfi járt…vagyis bízom benne, hogy a tökkelütött exén kívül más nem. Nicholas nem lesz a kedvencem, de elég messze van ahhoz, hogy bezavarjon a képbe.
Az érkezésem viccesre sikeredett, amikor a lift felől várt. A nap legtöbb részében a felvonót választom, de ma este nem ártott egy kis bemelegítés. A zacskó a karomon lógott, de nem sokáig, mert hamar adtam át a házigazdának. Cora ismételten meglepett, hogy ennyire lazára vette a figurát hiszen a legutóbbi alkalommal az irodában szinte ki volt rittyentve. Az üzleti megbeszélés mondjuk dress code-ért kiált, de tetszett ez a látvány is. A konyha csajos és letisztult, mondjuk nekem még így is világos és akad bőven konyhai kiegészítő, ami nekem sok, de nem én lakom itt. A lányok biztosan élvezik a közös csevegős reggeleket, ha alkalmuk nyílik rá és egyazon időben tartózkodnak itthon. A hallottak alapján azonban erre nem gyakran kerül sor és Hattie a legnagyobb nyugalomra most is távol van a lakástól.
- Szóval tiéd a lakás? – lepődtem meg, mert ez valahogyan kimaradt a jelentésből. – Az egy év nem olyan sok idő, bár ki lehet már ismerni a másikat és a rossz szokásait. – mosolyodtam el és beleittam a poharamba is. A whiskey a második barátom és már lassan meg sem kottyan az alkoholtartalma, de ezt most nem fogom a másik orrára kötni. A körtúrát ezek után a nappaliban kezdtük meg és szépen haladtunk az elvárt folyamat vagy éppen a lakás elrendezése alapján. Tőlem mehettünk volna egyenesen a szobájába, de nem akartam udvariatlan lenni.
- Hát egyik sem. A fehér falak és a minimalista bútorok dominálnak nálam. Nem szeretem a sokszínűséget, mert az nem engem jellemez. – fűztem ennyit mellé és követtem őt, de a jógát nem hagyhattam ki.
- Nem vagyok jós…a sarokban maradt az egyik jóganadrágod…ott. – mutattam előre, hiszen jól látszott, hogy mi foglalkoztatja. – Na és az gondolom egy matrac…összegömbölyítve a sarokban. – emeltem meg az ujjamat, hogy az adott tárgyra irányítsam, de azt hiszem pont elég volt a bizonyítékokból. A fürdő nekem kicsi volt, szeretem a nagyobb tereket.
- Mi a baj azzal, hogy zuhanyozok? Tudod a nagy és átlátszó üveg igenis jó, és nem utolsó szempont, hogy elférjek a kezeimmel és a széles vállammal is. – hangsúlyoztam ki a végét a mondandómnak. Végül maradt két helyiség, de Hattie szobája nem izgatott.
- A fehérnemű a legszexisebb dolog nála? – verődtem mellé a szobája ajtajában, de aztán el is hallgattam, mert lekötötte a figyelmemet a berendezés és az ágy. Meg sem kell mondanom, hogy mi járt a fejemben első felindultságomban. A komód egyszerű volt, de annyira vonzott az ágya, hogy rávetettem magam és kényelmesen elhelyezkedtem jelezve neki is, hogy csatlakozzon, ha akar. Kislányosan siklott végig az ujja a tartón, de bátorságot vett magán és leült mellém, de éreztetve a tisztes távolságot egyelőre.
- Öhm…malac vagy. – támasztottam meg a fejemet és minden rezdülésemmel most őt fürkésztem. Kissé meglepődtem a folytatás kapcsán, amikor a keze önálló életre kelt és megindult felfelé a combomon. Ki is hagyhatjuk a vacsorát nincs ellenemre a dolog, de a hasa közbeszólt az elméletembe.
- Ne kérj bocsánatot, mert éhes vagy. Menjünk ki. – ültem fel és előre csúsztam, hogy felálljak, de gyorsabb voltam, mint ő. A kezemmel fogtam meg az övét és rántottam fel az ágyról egyenesen a mellkasomhoz, hogy fentről nézhessek le a szemeibe.
- Itt még nem végeztünk. – emlékeztettem rá, aztán a hátára simítottam a tenyeremet és kikísértem a szobából, hogy be is hajtsam az ajtót mögöttünk. A nappaliban álltam meg és szóltam utána.
- Hozd be a zacskót és a whiskey-t is. – kértem meg őt mialatt én meg fogtam két nagyobb párnát és a kanapéról leszedve a földre terítettem le őket. Az egyikre rá is tettem a fenekemet és a kisebb asztalt rántottam közénk, ha közben ő is megérkezett a kért finomságokkal. A zacskóba belenyúltam és a kisebb műanyagtárolót emeltem ki a sushi-kal meg a hozzáadott gyömbérrel és wasabi-val.
- Na és mesélj, hogy miért éppen a sushi az egyik kedvenc ételed? – nyúltam is a kérdés közben a bontatlan evőpálcikákért és bújtattam ki őket a csomagolásból, hogy nekilássak a lazacos ételnek.

Mennyivel másabb volt, hogy egy férfi az én vendégemként volt jelen a lakásban. Nem kellett sűrű bocsánatkérésekkel eltűnnöm és azon imádkozni, hogy amikor visszaérek, akkor nem éppen egy pucéran slattyogó férfivel találom magam szemben. Nem kell hallgatnom, hogy ők jól érzik magukat és ez kevésbé volt frusztáló, mégis olyan idegennek tűnt egy-egy pillanatban. Nem, nem változtattam volna a döntésünkön, hogy ez ma egy ilyen este lesz, inkább úgy döntöttem, ahogy szinte eddig is mindig alakultunk Jude-dal.. ússzunk az árral, engedve, hogy az történjen, aminek kell, tőlünk talán függetlenül is, mert egy valamiben biztos lehettem mellette: nem tudtam igazán tervezni előre, mert akkor biztos, hogy keresztülhúztuk mind a ketten a számításaimat. Nem hibáztattam ugyanakkor azért, hogy megleptem, megléptem azt, hogy nekem is legyen tulajdonom ebben a városban. Habár Brooklynban laktam, az itteni életvitel is költségekkel járt.
- Amikor felültem a repülőre két bőrönddel, hogy itt próbálok szerencsét, az első hónapokban albérletben laktam, de aztán számolgattam és tudod.. ha egész életemben másnak fizetem a bérleti díjat, egy polcot nem tudok felfúrni a falra és egy rakat olyan szabályt kell betartani, ami nem feltétlenül engedi azt, hogy úgy érezzem, otthon vagyok. Volt önerőm, de a szüleim nem engedték, hogy mindent én fizessek, úgyhogy hetekig fenyegettek - mosolyodtam el, és valóban, azt hiszem, ezt is otthonnak tudom már hívni. Egy olyan hely ez, ahol nem kell attól tartanom, kiteszik a szűrőmet. Egy cseppnyi bizonytalanság sincs bennem. Ettől függetlenül amikor megvettem a lakást, rászorult némi változtatás, akkor döntöttem el, hogy a természetes színekre teszem le a voksomat és hetekig kutattam a tökéletes bútorok után, hogy a színek harmonizáljanak és emlékszem, hogy sokszor éjszakába nyúlóan is ébren voltam, csak hogy inspirálódjak. Interiőr lapokat bújtam, képes voltam egy tervezőprogramot is letölteni ahhoz, hogy lássam én is azt, amit elterveztem és ráadásul még egy kiállítást is elcsíptem. A milliónyi lakberendező videóról pedig ne is beszéljünk. Aztán nem telt el sok idő és azon kaptam magam, hogy Nicholas hozzám költözött, csak hogy amikor egészen San Francisco-ig menetelt az új munkájáig, elhatároztam, hogy a lakásra rászorult egy újabb változtatás. A nappali és a hálószoba akkor kapta meg a jelenlegi formáját és azt hiszem, hogy ezeket a színeket és formákat jobban kedveltem, mint azt, amit megosztottam azzal a férfivel, akiről azt hittem, az utolsó lesz az életemben, akivel létre tudom hozni azt a családot, amire szinte egész életemben vágytam.
Hattie-vel más volt az élet, már ha annak lehet nevezni azt, ha a lakótársát az ember annyiszor látja, mintha fehér holló volna. Elfogadtuk egymást és az is igaz, hogy totálisan az ellentétei voltunk egymásnak. Jude-dal egyetértettem, amit Hattie-ről mondott, ezért is bólintottam, de aztán megvárva, hogy annyit igyon, amennyire szüksége volt, a javaslatára, és mert nem az én ötletem volt, elindultunk, hogy bemutassam neki a lakást, minden egyes helyiségéhez fűzve egy-egy megjegyzést, hogy ne csak falakat és bútorokat lásson, de már a nappaliban elakadtunk, amikor megfogalmazta a véleményét, elraktározva magamban azt, hogy milyen is lehet a lakása. Valóban nem tudtam volna elképzelni őt káoszban, mert kívülről nett, a környezetére való igényesség és szigorúság jellemezte őt, amit az irodájában is tapasztalhattam két héttel ezelőtt.
Először zavarba hozott a szavaival, az elől hagyott nadrágommal, csak hogy a pillantásom kövesse azt, hova mutatott a nappaliban, ami ékes bizonyíték volt a szeretett mozgáskultúrámra, de aztán hetyke mosollyal sütöttem le a pillantásom. Pedig annyira figyeltem, hogy mindent rendben találjon! Kényszeresen lépni akartam volna, hogy eltűntessem a bizonyítékokat, de.. már mindegy alapon csak beszívtam az alsó ajkam évődőn.
- Ez olyan ciki - motyogtam zavarodottan, minél előbb elsunnyogva a tetthelyről is a fürdő felé, ahol végül megmosolyogtam a szavait. Kedvem lett volna lemérni a vállait, hogy odaigazítsam a kádhoz, befért volna-e... de minden bizonnyal, és habár ott volt a nyelvem hegyén, hogy megkérjem, mégis csak sikerült visszafognom magam egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Szerintem elférnél. Egy kádhoz nem lehetsz.. túl nagy - inkább emellett a válasz mellett maradtam meg, habár nem biztos, hogy jól tettem. A hirtelen jött őszinte válasz ismételten zavarttá tett, főleg úgy, hogy a férfi a közelemben volt. Mióta csak belépett a lakásból, nem igazán került távolabb sokkal. A Hattie szobáját érintő kérdésre elnevettem magam. Nem tudhattam, hogy mit tartott az ágyában vagy a fiókjában és nem is érdekelt különösebben. Pontosabban láttam nála a bilincseket, mert az első időszakban, amikor még csak összeszokó fázisban voltunk, sokszor meglepett a pikánsabb témákkal, amivel belém forrasztott minden szót és a döbbenetemet váltotta ki, mert soha nem voltam olyan, aki erről nyíltan beszélt volna a oárján kívül bárkivel is. Mert igenis voltak vágyaim, voltak olyan dolgok, amire nem mondtam volna nemet, de nem bíztam volna rá ezen információkat bárkire akár. Különös volt őt látni a hálószobámban, és pár lélegzetvételnyi ideig nem is tudtam feldolgozni ezt az újfajta élményt. Talán ezért is hezitáltam akkor, amikor a saját ágyamra hívott, mintha csak láván lépkednék el addig, a bizonytalanságomat pedig érezhette a tétova mozdulataimon is, ameddig a korgó gyomrom közbe nem szólt.
Jude hirtelen mozdulatát végigkövettem a pillantásommal, és az előtt vont magához felhúzva az ágyról, hogy akár megmozdultam volna magamtól. Megilletődve lestem fel a szemeibe is, a tüdőmbe engedve a kölnijének illatát is, alig érve hozzá a mellkasához, megtartva azt a minimális távolságot, amit magunkra erőltettem nagy nehezen.
- Tetszik neked az ágyam - jelentettem ki elhaló, remegő hangon arra reflektálva, hogy itt még nem végeztünk. Lágyan húztam végig a nyelvemet az alsó ajkamon is, mielőtt még újabb szavakat fogalmaztam volna meg, s ahogy irányt váltott, hogy kitereljen a saját hálómból, a plafon felé irányítottam a pillantásom, hogy némileg összeszedjem magam. Igazából bárhova kísérhetett volna, mert követném. A vállam felett pillantottam rá, ahogy a szobám ajtaját behúzta, s lágy mosollyal indultam meg a konyhába is, hogy begyűjthessem azt, amit Jude kért. Visszapakoltam minden dobozkát a zacskóba, amivel aztán a nappaliba soroltam a whiskys üveggel. Azt lepakoltam Jude könnyed piknikező helyénél, s már fordultam is, hogy begyűjtsek néhány szalvétát, az alkoholokkal töltött poharakat. A harmadik körrel sikerült mindent a helyén tudnom, plusz szójaszósz, két kicsi tálka és pluszban víz került az asztalra. A két pakli kártyát a kanapéra tettem, s még azelőtt, hogy elhelyezkedtem volna törökülésben, egyenes háttal a nekem szánt párnán, a tévé alatti szekrény fiókjából kiszedtem egy csatot, hogy a hajamat a tarkómon összefogjam. Nem akartam összekoszolni azt evés közben.
- Sztereotípia, de mindig is sok halat ettünk otthon, a fish & chips a mai napig nagy kedvencem. Seafordban van egy szeretett helyem, ahol istenien készítik el - magam elé húztam a megmaradó dobozt, azt felnyitva illatoztam meg az ételt is, a kapott szójaszószhoz pedig a sajátomból is öntöttem az aprócska tálkába. - Kék ajtós utcafronti  aprócska étterem, ahol éppen négyen tudnak csak leülni és déli időszakban pont nincsenek nyitva, de... ott még a borsó is édesebb, mint bárhol a világon - nevettem el magam, az egyik zöldséges rollt belepakolva a pálcikákkal a sötét szószba. - Anyáék mellett nagyon sok fajta ételt sikerült már megkóstolnom és ez amilyen egyszerűnek tűnik, olyan komplex is egyben. A megfelelő ízeket kombinálva pedig éppenolyan különleges élmény, mint amivel megleptél a kaviárral.. amikor utaztunk San Franciscoba - olyan könnyedén sikerült kimondanom ez utóbbi élményt, amit vele éltem át először. Jude-ra mosolyogva gondoltam vissza arra a pillanatra, azt az egy darab, eddig szójában úszó darabot a nyelvemre helyezve kóstoltam rá az ételre. A következő falatokra már került a wasabiból is, de nem rontottam ajtóstul a házba. Tudtam, hogy szükségem lesz zsepire is amiatt. - Valószínűleg nem fogom tudni megenni az összeset, úgyhogy nyugodtan csipegess csak majd tőlem is, nem fogok harapni - szélesedő mosollyal pillantottam a szemeibe. - Ha nem lenne sushi, akkor még milyen ételek mozgatnának meg téged? Biztos van olyan, hogy ölni tudnál, ha valamihez nem jutsz hozzá most és azonnal... nem gondolnám, hogy salátán és fehérjeporon élnél csak, még ha oda is figyelsz arra, hogy ne legyen sörhasad - ha ráláttam volna, lehetséges, hogy elnéztem volna a hasa irányába. A kis csipkelődő él ott rejlett a hangomban, de sokkal kíváncsibb voltam annál és azt hiszem, hogy ma.. több mindent meg akartam volna tudni róla, mint amit az átlaggal megoszt. Ma kérdezni akartam tőle, megtudni róla minél többet. - Mivel lehet kikergetni téged a világból? - még egy kérdés, de a következő falattal a wasabi mennyiséggel kicsit túllőttem, ezért is rezzentem meg hirtelen, úgy rágva a falatot, mintha éppen megfújni akarnám az ételt, miközben szipogni kezdtem, meg is köszörülve a torkom, amit egy tüsszentéssel zártam. Azonnal a pohárért nyúltam, abban reménykedve, hogy a whisky segít a kínomon, két nagy kortyot tüntettem el, a harmadikat finoman lötyögtetve a számban is.

A nőknél általában nem időztem sokat, ha a szexuális aktus volt a lényeg…és ha őszinte akarok lenni az egyetem után nem is mentem lakásra, kivéve Rachelét. A menyasszony témakör érdekes múltra tekint vissza és nem hinném a jövőben ezt a státuszt bárki is birtokolni fogja, ha rajtam múlik. Mindenesetre ez a mai este kivétel mind közül és izgatottan állok elébe az új kihívásoknak. Az életem igencsak fenekestül felfordult, de a csendes és kikapcsolódó élményért a világ végére is elutaztam volna, most azonban elég volt egy közel negyven perces kitérő a városon belül. Sokakkal ellentétben szerettem New Yorkban lakni és tevékenykedni is. A nagyvárosi lét nekem kedvezett és ügyvédként elhelyezkedni egy ekkora fellegvárban…bizony előnyökkel járt. Az utcán megbámultak és a kedvemben akartak járni, sok nő már attól összepisilte magát, ha meglátott, de én sem voltam ostoba. A mai világban a pénznek nagy értéke van és jól kell tudni használni, vagy akár növelni. Az aranyásók táborát messziről ki lehetett szúrni, mert folyton bókoltak és érintéssel meg egyértelmű flörtöléssel próbálták felhívni magukra a magamfajták figyelmét. A méregdrága öltöny egyenlő volt egy láthatatlanba klubba való belépéssel és nagyon kellett vigyázni, hogy ne a szemünk és a farkunk igényei szerint válasszunk a kínálkozó jelöltekből. Összeakadtam nem is egyszer olyan nőkkel, akik két mondat után már a pénztárcámban kutakodtak és messzemenő következtetéseket vontak le arra nézve, hogy milyen érzés lenne a barátnőmnek lenni. Szomorúan kellett letörnöm a szarvukat és átengedni más férfiaknak a lehetőséget. Amennyire adtam magamra és a környezetemre, annyira voltam fukar is, ha randevúról volt szó. Nem fizettem ötcsillagos szállodákat egyetlen éjszakáért és az ajándékokkal is finoman bántam. Nem jelenti azt, hogy nem vittem, csak a gyémánt és társai elképzelések elmaradtak a valóságban. Még Rachel-nek se vettem csak úgy ékszert vagy virágot. Szerelmes voltam belé, de egy férfi legyen kreatív és ne csak azzal tudja kifejezni a szerelmét, hogy tárgyakkal halmozza el a kiválasztott nőt, mert az a nő annyit is ér akkor. Megvoltak a magam szabályai, de most egy olyan nő lakásában vagyok, aki nem mellesleg szerény és szarik rá, hogy milyen öltönyben járok az utcán. Cora nem foglalkozott annyit a kinézetével, mint az exeim és nem is érdekelte nagyon, hogy a külsőjével nyűgözzön le. Tetszett a naturális hozzáállása a hétköznapokhoz, nem vágott fel azzal sem, hogy a szülei gazdagok. Tanított és a lovak mellett ugyanúgy kivette a részét, mint a lovarda alacsonyabb beosztású személyzeti tagjai. A lócitrom eltakarításától nem ijedt meg, nem félt bekoszolni a kezeit sem. Értékeltem, hogy a pénzügyi helyzetem sem izgatta és nem is kíváncsiskodott arról, hogy miből telik nekem a Kensingtonra. A sushi már nem luxusétel, elérhető másoknak is, én viszont azért hoztam ezt vacsorára, mert tudtam, hogy kedveli a keleti gasztronómiát és nem veti meg a nyers halat sem. A konyhában való diskurzus és a lakásával való ismerkedés alatt még nekem is akadnak új információk. A magánnyomozó nem végzett tökéletes munkát, de most ezt nem fogom felróni neki.
- Cora ez akkor is értékelendő. A veled egykorú társak nem rendelkeznek saját ingatlannal, főleg nem ebben a városban. Önerővel vagy segítséggel érted el, akkor is becsülendő, hogy okosan gondolkodsz a jövőről. Nem éri meg hosszabb távon bérleti díjat fizetni, hacsak nem a mobilitás a lényeg és nem a letelepedés. Más szemszögből nézve pedig jó üzletet kötöttél azzal, hogy lakótársat kerestél. A költségek megoszlanak és többet tehetsz félre vagy fektethetsz be. Az amerikaiak jó nagy százaléka nem jön ki a fizetéséből és hitelkártyákkal egészítik ki a havi fedezetet. Mondjuk úgy, hogy a szerencsés öt százalékban vagy benne, akárcsak én. – kacsintok rá és belekortyolok a borostyánszínű italomba. Már a napját se tudnám megmondani, hogy mikor beszélgettem nővel pénzügyi dolgokról. Michelle okos, de a beosztottam. Talán az egyetlen nő a cégnél, akiben bízok is és felnézek rá a tudása miatt. Kellemes meglepetés ezen oldala a terapeutának és biztosan elraktározom későbbre is. Hattie kivesézése után elindulunk a jól megérdemelt túrámra. Színekben nem az én világom, de a berendezés ízléses és letisztult mindezek ellenére. A nappaliban a szemem megakad egy-két dolgon, de csak akkor hozom szóba a látottakat, amikor a jóga kerül terítékre.
- Nem ciki…ugyan, mert láttam a nadrágodat? Ennél azért már több ízelítőt is kaptam belőled. – köszörülöm meg a torkomat és végül megállunk a fürdő előtt. A bekukkantás után sok véleményt nem fűzök hozzá.
- A kád más, de jobban szeretek a zuhany alatt lenni. – átjön a célozgatás lényege, de én nem az a pasi vagyok, aki órákig elveszik a forró vízben. Hasznosabb dolgokkal is el tudom ütni az időmet és végre rátérhetünk a szobájára is. A szobában aztán önállósodom és hamar az ágyon kötök ki. A vasszerkezetre még nem mondanék semmit, mert majd annak is elérkezik a várva várt ideje, de azért meginvitálom, hogy üljön le mellém. A rövid sziesztámnak és a rögtönzött simogatásnak aztán a korgó gyomra vet véget. Még vártam volna a kajával, de ha éhes, akkor előbb koncentráljunk arra és meglátjuk mit hoz az este folytatása, de azért a felsegítése közben nem vagyok rest megjegyezni, hogy a függő végeket nem szeretem. Látom az arcán, hogy elpirul, így át is veszem az irányítást. Behajtva magunk mögött az ajtót telepszünk át a nappaliba. Az étel megszerzését azt rábízom, én addig kicsit átrendezem a nappalit. A kis asztalt arrébb tolom és két nagyobb párnával toldom meg a kajálásunk helyszínét. Az otthonosság jegyében a földre ülök le és átveszem tőle a zacskót, amikor csatlakozik hozzám. A sushi bár figyelt arra, hogy mindent külön kis tartóba tegyen, ezért könnyebb dolgom is van a wasabi meg a gyömbér előkészítésével. A hajfelfogás pillanatát még elkapom a kékjeimmel és hümmögve kapom be az első falatot is.
- Fish egy chips…megjegyzem. – kíváncsian hallgatom őt miközben a következő nigirit a szójába mártom és a nyelvem hegyére csúsztatom a két pálca segítségével. A hátamat a kanapénak vetem neki és az egyik térdemet felhúzva a tv irányába nyújtom ki a másikat, némileg megtartva a féloldalas pozíciót is a társammal szemben.
- A kaviár jó dolog, de abból is megárt a sok. A különleges alkalmak pont ezt eredményezik. – egy uborkásat csenek el Cora tartójából és forgatom meg a szószban is a bekapása előtt.
- Azt gondolod én olyan edzős pasas vagyok? – öblösen nevetek fel, mert edzőtermet nem sokat látok a rengeteg meló mellett.
- Otthon szoktam mozogni, vagy futok…és ha az időm engedi, akkor ketrecharcolok is. – hajtom hátra a fejemet, de a kérdésére is úgy érzem, hogy felelnem kell.
- Volt szerencsém Japánban járni pár éve egy üzleti út alkalmával, de ami igazán meglepő az arab kultúra. Nagy szenvedélyem lett a nyelv és el is kezdtem tanulni, de a konyhájuk isteni. A taboulé és a roston sült birkacomb verhetetlen páros, de a lepénykenyerük is… - bólogatva adok hangot neki és most megint a lazacos szusit részesítem előnyben. - Igazából egyszer már a böjtölést is kipróbáltam. Nemcsak a testnek, de a léleknek is felemelő, sőt javítja az állóképességet is. – a vízhez nyúlok most és töltök egy keveset az új poharamba is. Egy szuszra hajtom fel és gondolkodom el azon, amit kérdezett.
- A hazugsággal. – egyszerűsítem le, de sikerül félrenyelnie és az alkoholt meghúznia.
- Nem lesz abból baj? – évődöm vele és előrehajolva a füle mögé tűröm az egyik elszabadult hajtincsét.
- Óvatosan Cora. – törlök le egy kis wasabit a szája sarkából és a poharamat is leteszem az asztalra.
- Igen akad még egy…ha újságolvasás közben zavarnak meg, azt nem igazán szívlelem. Milyen kínos szokásaid vannak? – vetem fel a következő kérdést és mialatt rágcsál, én kinyújtom a másik lábamat is és keresztezem őket egymáson a nagypárnát kilökve a fenekem alól.

Hiába láttam a férfit hosszú hónapok óta a Kensington területén felbukkanni, miközben felváltva foglalkozott ő is a lovaival heti szinten, ha a munkája engedte. Sok tulajdonos csak a pénzt és a befektetést látta a versenylovakban és azt hiszem, hogy mindketten túlságosan is kritikusak voltunk az első, a második és a harmadik találkozásunk idején is. A nem megértettség olyan mély sebeket szántott az önérzetünkön, hogy egy ponton úgy gondoltam, semmi közös nincs bennünk és távolabb nem is lehetnénk egymástól felfogásban. Nem volt sok párkapcsolatom azóta, hogy felnőttem fejben annyira, hogy vágyódjak valaki társaságára és inkább a hosszú, mély kapcsolatok híve voltam, mintsem a felszínes külcsínyben. Nicholas azért volt különleges, mert épp, hogy csak elhelyezkedtem a jelenlegi pozíciómban, az életem részévé vált. Nem volt tolakodó, talpig úriemberként viselkedett és azt nézte, hogy nekem hol kedvezhet. Talán túlságosan is sokat és mindent megadott nekem, ami nem volt feltétlenül kedvező és nem éreztem azt, hogy igenis elértem valamit. Hosszú hetekig kételkedtem abban, hogy ennyire egyszerűen az ölembe kellene pottyannia a boldogságnak és nem is hittem, hogy tartós lesz az az egész, ami egykor köztünk volt. Nem mertem neki beszélni arról eleinte, hogy mennyire tartok attól, nem tudom kezelni majd a gyerekeket, nem tudok rajtuk segíteni, arról, hogy az öcsém beteg.. arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznünk családként. Nem mertem neki arról beszélni sem jó ideig, hogy mennyire el tudok bizonytalanodni és azt sem mertem neki bevallani, hogy az édesanyámék sokkal régebben meghívták hozzánk, mint azt elmondtam és továbbítottam volna az irányában. Ideges voltam, amikor a bőröndöket pakoltuk, gyomorgörcsöm volt akkor, amikor a repülőn leültünk és rosszul voltam akkor, amikor a talpam az Anglia földjét érintette leszálláskor. A legszívesebben sírva fakadtam volna a felesleges stressztől, amit magamban generáltam csak azért, mert rettegtem attól, hogy Callum mennyire fogja kedvelni Nicket.
Ezzel szemben Jude-nak már a második személyes találkozásunk alkalmával vallottam az öcsémről, olyan nézeteltéréseket generálva kettőnk közt, amire még soha nem volt az életemben korábban. Olyan rögös út állt mögöttünk, amit nem feltétlenül mondanék követendő példának, mégsem változtattam volna rajta egy cseppet sem, mert amiatt volt jelen a lakásban most, amiatt beszéltem neki arról, hogy milyen indokok vezettek oda, hogy úgy gondoljam, sokkal jobb egy saját lakás, mint másokét bérelni. A korábbi nézeteltéréseinknek még csak halovány lenyomatát sem érzékeltem, de ami sokkalta jobban meglepett, és kedvessé vált a szívemnek az a támogatása és a dicsérete volt. Nem hazudok, ha azt mondom, ittam minden szavát és igyekeztem elraktározni magamban a mondandóját, az arcának rezdüléseit közben, mert ha egy valamiben biztos voltam vele kapcsolatban: a lehető legtöbbször szerette, ha nála volt az utolsó szó, s ha csak egy aprócska kiskaput is talált, akkor azon mindenképpen továbbhaladt, miközben a saját és tanult igazságát jelezte. Furcsa volt a támogatása, de úgy igyekeztem beburkolni magam vele, mint egy lágy takaró egy hűvös téli estén. Nem hallgattam mellette sokáig, olykor bólintottam a szavaira, s jeleztem is, hogy igaza volt. Mert célok nélkül ma már nem jut senki sehova. Muszáj, hogy tudjuk, mi az, amiért küzdünk és hiába kerültem egy metropoliszba, hiába volt nem csak nekem, de elsődlegesen a szüleimnek is rengeteg pénze, attól itt még csak egy valaki voltam a majdnem nyolc és fél millió lakos közül. Nem engedhettem meg magamnak azt a fajta luxust, mint amiben egyesek tespednek, mert büszke akartam lenni arra, amit leteszek az asztalra. Reméltem, hogy Jude ezen szavaimat úgy értelmezi, ahogy szerettem volna, mert ő is pont az az ember volt, aki tudta, hogy mit jelent megküzdeni a saját magunk sikeréért. Csak azért is menni tovább, még ha rengeteg problémával is szembesülünk.
Nem sürgettem akkor, amikor még kortyolt a whiskyből, csak hogy aztán a pír halovány rajzolattal jelenjen meg a bőrömön akkor, amikor a szavaival jelezte azt, hogy már több is történt köztünk, amire csak beharaptam az alsó ajkam, de a sorra vett helyiségeknél tett megjegyzései egyszerre voltak zavarba ejtőek és mégis természetesnek tűntek. Annak ellenére, hogy inget húzott magára, könnyedebb, szabadabb férfiként volt jelen a lakásban, és talán ezért is kezdtem lassan én is feloldódni a környezetében, míg le nem ültem a nappaliban a rögtönzött, asztallal módosított piknikünkhöz, miután mindent a helyszínre vittem és úgy ítéltem meg, semmi sem hiányzott ahhoz, hogy nekiláthassunk a vacsorának. Habár a gyomrom is jelezte, hogy éhes voltam, nem faltam be az ételt, nem siettünk, elcsípve a rajtam felejtett pillantását mosolyogtam Jude-ra akkor, amikor a hajammal bíbelődtem, s nem is várattam meg a válaszommal, tán túl sokat is elmélázva a szeretett ételemmel kapcsolatban. Mialatt beszéltem, nem kerülte el a figyelmemet a testének újrapozícionálása sem, a nem létező bajszom alatt somolyogva figyeltem.
- San Francisco különleges volt - lágyult el a hangom, mert azóta sem kóstoltam újra a kaviárt, ámbár Jude szavaira már a nyelvem hegyén volt, hogy jelezzem neki, a következő alkalommal, amikor hazalátogatok, jöjjön el és felkeressük Seafordot. Ajkamba harapva hallgattam el ezen vágyamat, mert nem akartam, hogy hirtelen sok legyen neki minden - már csak abból is kiindulva, hogy feljött a lakásomra, s ha már felajánlottam, úgy élt is azzal, hogy tőlem is csenjen falatot, amit egyáltalán nem bántam.
- Te mondtad, hogy széles vállaid vannak és egyébként meg ne felejtsd el, hogy én is láttalak ruha nélkül, szóval feltételezhetem, hogy igen is edzel... - bólogattam a saját szavaimra mosolyogva, mintegy alátámasztva, s azt hiszem, most felejtettem el talán először pirulni azért, mert ezek a szavak hagyták el a számat. Talán azért, mert jól esett hallani a nevetését. Ritkán tette, legalábbis mióta ismertem. Vonzó férfi volt, kár lenne tagadnom ezt magunk előtt. - Sérültél már meg a ketrecben? - mert hát.. ott nem simogatják egymást az emberek, kőkeményen egymásnak esnek különböző stílusú harcművészeti formákat alkalmazva. Muszáj voltam újabb kérdéseket feltenni, amire a válaszát anélkül hallgattam végig, hogy közbeékeltem volna szavakat. Addig kiválasztottam a tökéletes darabkát, amit aztán a szójába helyeztem el, a nori lappal borított kis tekerecs szigetet képezve maradt ott, ahova lepakoltam.
- Nem tudlak elképzelni úgy, hogy lenne időd konyhában ácsorogva azon agyalni, hogy mennyi kuszkuszt tegyél az ételbe, vagy hogy hány fokosnak kell lennie a sült húsnak, hogy tökéletes legyen - meg is ráztam a fejem., s bizony lekötött minden szavával. Ha rajtam múlt volna, mindenre rákérdezek. Mindent tudni szerettem volna. - Amiket kipróbálsz és megtetszik az ilyen-olyan útjaid során, azt otthon is megpróbálod elkészíteni? Vagy csak kivárod a következő alkalmat? - élénkültem fel, amiből láthatta, hogy nekem viszont nem esett nehezemre az, hogy ne csak hashbrownt vagy black puddingot süssek ki, és igen, nekem az angol konyha nem jelentett egyet csak a full English breakfasttal. Szerettem szöszölni, új dolgokat kipróbálni és szívesen látogattam volna el egy sushi készítő tanfolyamra is, már ha nem dolgoztam volna annyit.
Az újabb kérdésemre adott válasza sokkal komolyabbra sikerült, nekem pedig az, hogy már megint hozzam a formámat, miközben a wasabival küzdöttem meg, nedvesség lepte el a szemeimet is a tormát megérezve.
- Nem, nem, megleszek - hárítottam azt illetően, hogy baj lesz-e. Az alkohol segített, de annyira nem, hogy ne nyúljak egy szalvétáért pont akkor, amikor Jude úgy döntött, kisegít a bajból. Megszeppenve pislogva néztem felé, ahogy az ujjai a hajamat, majd a számat érték, gyorsan le is nyeltem a lötykölgetett kortyot. Minden mozdulatát úgy lestem, mintha többet nem látnám, de meg kellett köszörülnöm a torkomat, mert még azt is elfelejtettem, ami az előbb még itt volt a nyelvem hegyén, ahogy minden gondolatomat is. - Köszönöm - Elfordulva fújtam ki az orromat végül felhasználva a szalvétát is, ezért is mosolyogtam meg az újságos szokását. Azt San Francisco óta tudom, hogy kardinális pont nála, és ha eddig mosolyogtam, akkor a ficergésére csak még inkább. Nem találta meg a kényelmes pózt. - Mint ahogy látod, mindig kínos helyzetbe tudom magam hozni melletted.. - nevettem el magam, megpiszkálva az ételt is a pálcikákkal, ahogy lesütöttem a szemeimet. Tényleg sportot űztem ebből. - Szeretnéd, ha kapcsolnánk zenét vagy bármilyen műsort alapzajnak? - pillantottam el felé, megmozdulva, hogy kinyújtózva Jude mellett csak annyira, hogy kanapé egyik párnája alól kihalásszam a távirányítókat, amiket aztán a keze ügyébe pakoltam le, hogy nyugodtan válasszon, a magam részéről visszahelyezkedtem, de most már csak a jobb lábamat magam alá húzva, a balt felhúztam a mellkasomhoz. - Ha ideges vagyok, általában beszélek. Ha zavarba hozol, akkor beszélek és nagyon sokat tudok, csak hogy lenyugtassam magam közben. Nem tudom, ez mennyire kínos, de valahogy mindig történik velem valami, ami miatt a föld alá tudnék süllyedni amúgy pár pillanatra. Ha bezárom az ajtót, mindig muszáj vagok kétszer visszamenni, hogy tényleg bezártam-e. Működik ez ajtónál és autónál is. Van egy kabalamacim. Mindig velem kell lennie, úgyhogy volt már, hogy mentőakciót kellett szerveznem, mert mindig megszökik. Kis csenevész, tíz centis, harmincon túli öreglány ő is. Az egyik nagymamámtól kaptam, amikor először találkoztak velem - avattam be egy újabb olyan információba, amit nem sűrűn és nem sokaknak szoktam elmondani. Óvatosabban tüntettem el menet közben a következő falatokat, de most már nem küldtem szabadságra sem az agyamat a wasabi hatására.
- Ha már a kínos helyzeteknél tartunk.. neked mi volt a legemlékezetesebb, legkínosabb élményed? Nyugodtan elgondolkodhatsz rajta, hagyok időt - széles, kihívó mosollyal néztem rá, mert lehet, hogy most már előzőlegesen átgondolta minden lépését szinte, de ő is járt egyetemre, középsuliba.. volt két öccse.. szóval kell lennie nála is, amire azt mondja, Ó basszus! Úgy néztem rá, mintha a világ legértékesebb államtitkára várnék és addig nem is voltam hajlandó enni, ameddig meg nem tudom az ő ciki sztoriját.

Nem sokszor mondhattam el azt, hogy egy nővel csak étkeztem és közben beszélgettünk. A tartalmas esték nekem átlagban nem ebből álltak. Rachellel amikor együtt voltam, akkor éttermekbe jártunk meg lovas eseményekre, de az otthon ülős esték kimaradtak, Lorie-val meg éppen ellenkezőleg történt. A négy fal között töltöttük az időt, de csak veszekedtünk vagy szexeltünk. Az értelmes csevegésnek helye nem volt és megjelenni vele szinte a lehetetlennel ért fel. A személyes tapasztalataim alapján még nem akadt olyan nővel dolgom, aki ezt a kettőt testesítette volna meg. Előre nem ittam volna a medve bőrére, amikor igennel feleltem a mai estére, de sok szempontból érdekelt a folytatás. Cora lakása már amúgy is izgatta a fantáziámat és kíváncsi voltam a lakóterére. Az ember szinte olvashat a tárgyakból, a színekből és a hangulatból is. A körtúra alatt szembetűnő pasztell a lágyságra és a női energiákra utal, nem véletlen, hogy ebben utazott a hölgyemény. A hivalkodó és luxusra hajazó szekrények és eszközök elmaradtak, ami szintén azt hivatott jelképezni, hogy a terapeuta az élmények híve volt és nem az anyagiasság mozgatta. Az én lakásomban a drága és modern bútorok uralták a teret és bizony senki elől nem rejtettem el, hogy mennyire fontos az egzisztenciális szintem megtartása. Bennem mély nyomott hagyott a gyerekkorom és a lemondások időszaka és nem szerettem volna felnőttként is nélkülözni. Mindenkinek a legjobbat akartam adni, és megtartani egy olyan életformát, amihez az évek alatt hozzászoktam. Nem feltétlen tisztességes módon fizettem meg ennek az árát, de a mai világban megtaláltam annak az eszközét, hogy pénzt csináljak. Információkat gyűjtöttem és raktároztam el, majd a megfelelő pillanatban használtam fel mások ellen, ha éppen arra volt szükségem, hogy előrébb jussak. Az alvilágban nemcsak a pénz által válhatsz fontos emberré…nekem az információk által volt hatalmam. Chang összetehette volna a két kezét, hogy még nem csukattam le. A kétes múltja és a jelenben elkövetett bűnlajstroma már tovább ért, mint egy normális bűnöző határai, na és ha már beleköpni készült a levesembe, akkor számolnia kellett azzal is, hogy nagyot fog bukni. Nem feledkeztem meg arról sem, hogy Bastien megkéseltetett. A sebem szépen gyógyult, de mostanság nem fitogtattam a fizikai erőmet, mert a testem még nem volt százszázalékos. Ergo bőven akadt ellenségem, akiket a markomban tarthattam más módon is, mint a szimpla fenyegetés. Fejben nagyon elkanyarodtam a jelentől és meg is feledkeztem egy pillanatra magamról, amikor egyedül maradtam a túra végén és a nappali közepén álltam a kezemben lévő két párnával. A földre helyeztem le őket és az asztallal egyetemben egy vacsorához teremtettem meg a közeget. Az éttermekben zárórával számolhattunk volna, hangos zenével, de itt megvolt minden ahhoz, hogy nyugisan együnk és ha úgy adódik, akkor beszélgessünk is. Az elmúlt napokban úgyis sokat voltam egyedül, nem ártott egy kis változatosság. Cora három körrel teríti meg az asztalkát mialatt én kibontom a műanyagtartót és a szusikkal együtt vetem bele magamat az étkezésbe. A kisasszony nem zavartatja magát, amikor kontyba fogja a haját. Jobban szeretem, ha ki van engedve neki, de mégsem teszem szóvá, nehogy kellemetlenül érezze magát a saját lakásában.
Az ételek ismerete és a kedvencek kibeszélése másoknak klisé téma lenne, de engem szórakoztat, hogy belesomfordál mindenbe és csillogó szemekkel figyel rá, hogy mit fogok reagálni. A kaviár megemlítésére megelevenedik a fejemben a kép és igen tetszett, hogy mennyire élvezte a pezsgővel együtt. Biztosan kerítünk még rá alkalmat, hogy hasonló afrodiziákumokkal pörgessem fel az ízlelőbimbóit.
- Szerettem régebben edzeni, mi tagadás. – helyeselek a felvetésre. – Manapság azonban nincs időm még ezt is belekalkulálni a napomba. A futást megoldom munka előtt vagy után, a ketrecharcolás meg éppen alkalomadtán vetődik fel. Régebben úsztam is, de ha bevallom…otthon is van medencém a tetőn. A társasház előnyei…ha már a lakásom is magasan van. – hümmögök egyet és bekapom az eddig tartogatott nigirit. Szeretem a japán gasztronómiát, de nem eszem olyan gyakran. Egy kicsit más az íze, mint az eredeti, de attól még felfedezhető benne a keleti ország ízvilága.
- Sajnos sérültem meg. Egyszer olyannal akadtam össze, aki kétszer akkora volt, mint én. A ketrec falának nyomott és a torkomat szorította el. Már alig láttam, mert a fejemet is bevertem előtte…egy kis szerencsém akadt, hogy állon tudtam vágni. Pár napig szédültem utána és azt hiszem egy komolyabb agyrázkódást is kaptam. – emlékszem vissza az ominózus esetre. Ritka alkalmak egyike, ha ringbe szállok, de most lenne jelöltem is, akit péppé vernék. Lorie halála felkavarta bennem az állóvizet és megkísértett a dolog, hogy jelentkezzek a következő estére. Minden lehetőséget ki kell használnom, hogy levezessem a felesleges energiákat. Az apám állapota is aggasztó…nem tudom, hogy mi lesz, ha tényleg elfelejt bennünket. A szó elterelődik az ételek felé, és felhozom a kedvenc konyhámat.
- Senki nem mondta Cora, hogy főzök. – mosolyodom el a kijelentésén. – Hidd el, hogy nem én leszek az, aki nekiáll vacsorát készíteni. Megfizetem a megfelelő szolgáltatót, vagy privát séfet fogadok. Nem is tudom, hogy mi van a konyhámban…mármint a felszerelések között. Néha csinálok tojást vagy valami egyszerűbb ételt, de ennyiben kifújt a mesterségem. – rázom meg a fejemet és inkább kortyolok egy kis whiskey-t, mert kezd a nyál is összefutni a számban a felsorolt ínyencségek után.
- Látva a konyhádat te azért otthon vagy a témában, vagy tévedek? – dobom vissza a labdát, de megint kényelmetlen a felvett pozitúra, így kinyújtom a másik lábamat is és most a tomporomat nyomom neki a kanapé aljának.
- Utazás alatt éttermekben eszek, itthon meg rendelek. – fejtem ki a végleges formáját annak, hogy képben legyen.
- Az öcsém tud főzni…vele kijönnél. – hallgatok el, mert kényes pontra tapintottam. Találkozott már Sawyer-rel és egy részről érzem, hogy ők ketten jól meglennének, de bennem ez nem kis feszültséget okoz. A wasabival sikerül elterelnie a figyelmemet és előre is hajolok, hogy letöröljem az ujjammal az ott maradt zöld foltot a szája sarkából. Úgy meghúzza a borostyán színű alkoholt, hogy nem hagyhatom szó nélkül.
- Legyen is így. – jelentem ki egy féloldalas mosollyal és saját poharamat az asztalra helyezve döntöm egy kicsit hátra a fejemet. A kínos szituációk nagymestere, hát rá is kérdezek, hogy mi van még a tarsolyában ebből a témából. A tekintetem tüzesen égeti végig a nyaka peremét és a haját vizslatom, de az a tincs megint el fog szabadulni. A távirányítót nyomja a kezembe, de csak arrébb teszem én is, mert nem akarok zenét kapcsolni. A háttérzaj más esetben jó lenne, de most hallani akarom a történetét.
- Na nem mondod… - ugratom egy kicsit a sok beszéddel, de aztán eltérünk a dologtól és napvilágra kerül egy titok. – Kabalamaci? – ismétlem meg a szóban forgó plüsst. – Vele is alszol? – vonom fel az egyik szemöldökömet, de aztán abban marad a mondat.
- Látnom kell majd ezt a macit. – jegyzem meg és veszek egy újabb uborkás szusit a táljából.
- Töltenél nekem még whiskey-t? – emelem fel a poharamat és odatartom neki, ha teljesíti a kérésemet.
- Igen…akad cikis történetem. Hol is kezdjem…a gimiben nem igazán voltam népszerű, mert állandóan tanultam, de nekem is akadt plátói szerelmem. Abigail az osztálytársam volt és elég okos. Úgy gondoltam tetszeni fog neki, ha csinálok egy egyenletet és a megoldás a neve lesz, de valami félremehetett, mert nem a neve jött ki, és nem ő találta meg a táblán. Az anális szó…hogy is mondjam nem tetszett a matek tanárnőmnek és az igazgatóiban kötöttem ki. Az apám totálisan lesokkolódott, de ahelyett, hogy megbüntetett volna…kiröhögött. Ki az, aki egyenlettel udvarol? – a magasba emelem a szabad kezemet, a másikkal meg a számhoz viszem a poharat és belekortyolok az alkoholba.
- Átmentem a vizsgán? – kérdezek rá, de elszabadul a nyamvadt tincse. A poharat leteszem és most fel is emelkedem, hogy áthajoljak és eligazítsam neki, de sikerül kiborítanom a vizet, ami egyenesen a kezemre, meg az ingemre fröccsen.
- A francba… - szólalok fel, de már késő bánat.

Nem csak gondolom, de tudom is, hogy teljesen más életutat jártunk be a lakásomban tartózkodó férfivel. A kezdetben feszültséggel teli kapcsolatomat vele nem tudnám megmondani, mikor fordult át olyanná, ahol nem azt vártam, mikor hagy magamra és mikor köszönhetek el tőle. Azt az időszakot nem fogom soha visszasírni, de tudom, hogy az élet furcsa játéka alapján nekünk akkor és ott konfrontálódnunk kellett, sőt! Olyan karcosan megkeseríteni a másikat is, hogy abból tudjunk építkezni és konszenzusra jutni. Annak ellenére, hogy munkakapcsolatot építettünk volna ki magunk közt, majdhogynem azzal nem jutottunk előrébb, mert minden egyes próbálkozásunk kudarcba fulladt ezidáig és csak a problémák gyülekeztek a fejünk felett. Tudom, hogy nem kellene addig a lovakkal foglalkoznom, ameddig nem tartom a kezemben a vele kötött szerződésem. Tudom, hogy nem kellene odaadóan aggódnom a lovak állapota miatt, de ha egyetlen szó nélkül hátat fordítok és nem törődök, azzal meghazudtoltam volna magam. Sosem érdekelt annyira a pénz - talán azért, mert a családom nem szűkölködött, a lótartás pedigkifizetődött, hogy még többet akarjak hajszolni, egyszerűen csak meg kellett tanulnom gazdálkodni vele, kigyomlálni a felesleges költéseket és értékelni azt, amivel rendelkeztem. Talán ezért sem hajszoltam a társaságomban lévő férfit, hogy haladjunk a szerződéssel, mert tudtam, hogy anélkül is a saját időmet beosztva és azzal gazdálkodva mindent meg fogok tenni, hogy az újabb feladataimat is úgy tudjam ellátni, hogy azzal sem magamra, sem a szüleimre nem hozok szégyent. A lakás körbejárása után volt időm ilyeneken gondolkodni, ameddig felkészültünk a vacsorához és örültem annak, hogy Jude feltalálta magát és önállóan döntésre jutott. Minden egyes köröm alatt egy picit tán tovább felejtettem rajta a pillantásom egy mosollyak karöltve, de csak amiatt, mert annyira új volt, olyan természetesen mozgott, mintha mindig is itt lakott volna mellettem.  Muszáj voltam eldönteni, hogy ma este nem fogok előtte bénázni, nem fogom magamat ciki helyzetbe hozni, de persze már azzal keresztülhúztam a számításaimat, hogy a rögtönzött takarításom közepette előhagytam a bizonyítékokat, amit nem kellett volna. A párnán ülve csippentettem fel a pálcikával a keleti finomságot, miközben muszáj voltam megtudni róla olyan információkat, amiket eddig még nem fedett fel előttem.
- Biztosan gyönyörű kilátás nyílhat a városra odafentről a fényszennyezés ellenére is - a helyében biztosan minden estémet a vízen lebegve nézném az eget, már ha rálátni arra. A téma elterelődött az MMA irányába, amit eddig csak videómegosztások alapján ismertem, de minden egyes csonttörés borzalommá változtatta a küzdelmet a fejemben. A legutolsó képkocka, aminél ijedten zártam be az ablakot az volt, amikor egy rosszul megtervezett rúgást az ellenfél hárított és egyben vissza is rúgott, ami azt eredményezte, hogy nagyjából derékszöget írt le a roppanó csont. Már a felelevenített gondolatra is kirázott a hideg. Jude szavaira egyre döbbentebbé vált az arckifejezésem. - Voltál orvosnál azután a meccs után? - volt egy sanda gyanúm, hogy nem. - Mikor voltál ringben utoljára? - nem akartam megkérni, hogy hagyja abba, mert nem volt jogom hozzá. Akkor sem, ha most már tudtam, hogy egy védtelen kisgyermek is függött tőle. Nem lehettem az, aki visszafogja őt bármitől is az életben és soha nem akarnék ilyen szabályozást hozni, mert én magam sem szerettem, ha megmondták, mit tehetek és mit nem. Mielőtt azonban rossz szájízt hagynánk magunk után e témát illetően, elterelve a beszélgetés fonalát az ételek kerültek terítékre és azt hiszem, sikerült fellelkesednem, amit persze megint szavakkal adtam a másik fél tudtára. Igazából vártam már, hogy mikor lő le, hogy sok vagyok és csak egy kis csendet várt volna, nyugalmat, de úgy tűnt, hogy nem mentem Jude idegeire, sőt! Az ő nyelve is megeredt, így ameddig beszélt, addig a pillantásom végigkövethette az arcának rezdüléseit, elraktározhattam magamban a hangjának zöngéit... mondjuk ki, szerettem rá odafigyelni. Tényleg figyelni rá.
- Mi az, hogy nem tudod, mi van a konyhádban? Biztosan nem a kismanók rendezték be a lakásod - nevettem el magam, természetesen csak viccelve, mert ha privát séfet fogad fel, amikor szükségesnek ítéli, akkor minden bizonnyal volt valaki, aki az interiőrt is megtervezte, csak hogy ő ne bajlódjon vele. A kérdésére megfontoltan bólintottam. Aztán megráztam a fejem és utána még egyszer bólintottam. Hogy otthon lennék-e a konyhában? Nem gyújtok fel semmit... - nevetve csúsztak ki ezek a szavak halkan, mert az igaz, hogy szerettem alkotni, enni és illatozni a különféle finomságok közt. Már szinte alig használtam recepteket, egyedül mama és anya főztjeinél figyeltem oda erre, hogy mindent ugyanúgy csináljak, de sosem sikerült ugyanolyan ízűre. Aztán.. ahogy az öccse került szóba, láttam, hogy némileg elkomorult, vagy ha azt nem is talán, de az biztos, hogy tudtam, mi lehetett a háttérben. Úgy éreztem, hogy a kettejük közt történt borzalmat azóta sem sikerült elintézniük. Halkan felsóhajtottam, előre dőlve simítottam végig a felém eső felkarján is lágyan. - Lehet, hogy vele is kijönnék. De veled vacsorázom, nem Sawyerrel - egészen csendes kijelentés volt ez. Bátorításnak szántam? Azt hiszem, mégsem tudtam sokáig időzni ezen gondolataimnál, mert persze nem sikerült a nem bénázás, a wasabi megszökött a koponyám irányába és azt hiszem, hogy egy időre a brain freeze állapotát is előidézte bennem, mialatt igyekeztem egyben maradni, de Jude a segítségemre sietett és ha őszinte lehetek, akkor a szerencsétlenségemen fel is nevettem halkan, pontosan akkor, amikor a kínos helyzeteimbe avattam be és olyan részletbe, ami szinte csakis az én titkom volt. A szavaira szélesen elmosolyodtam, de harmincon túli nőként kihúzva magam bátran vállalhattam, hogy még mindig plüssel alszom. (Nem így volt.) Vagyis...
- Misty a neve. Elméletileg fiú, de piciként nem tudtam kimondani, hogy mister - nevettem el halkan. - Csak akkor kerül az ágyba a párnám mellé, ha pocsék időszakom van. Egyébként az éjjeliszekrényről felügyeli a rendet - konferáltam fel nagy komolyan, de a szám sarkában megülő játékos mosoly elárult, s csak akkor falatoztam ráérősen, amikor épp nem beszéltem. - Igen! Persze, Add csak a poharad - bólintva tekertem le a kupakot és igyekeztem úgy tölteni az alkoholból, hogy amikor elemeltem a pohártól, ne folyassam végig az üvegen a folyadékot. Magamnak vizet töltöttem a kiürült pohárba, amit arrább is toltam, mert útban volt hirtelen, mialatt Jude osztotta meg az ő kínos esetét, amin nem tudtam nem felnevetni. - Nem tudtad elhitetni, hogy véletlen volt? - széles mosollyal ráztam meg a fejem. - És mi lett végül? Elnyerted Abigail szívét? Vagy totálisan a másik véglet lett és elkerült utána téged zavarában? - érdekelt, természetesen. Nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy Jude már másodjára nyúlt felém, hogy a szökevény tincsemmel foglalatoskodjon, de most nem úsztuk meg ennyivel, szó szerint. Megakadályozni se tudtam, hogy a poharamban lévő két ujjnyi víz ki ne boruljon az asztalkára, ami nem csak a felületet úsztatta el, hanem Jude is kapott belőle. - Hopp! - a szalvétákra martam rá, hogy hármat az asztalra fektessek végig, hogy feligya a nedvességet, a negyedikkel pedig Jude kezéért nyúltam, hogy letöröljem a bőréről a vizet gyengéden, de nem bírtam ki nevetés nélkül. - Megfertőztelek.. - haraptam be az alsó ajkam, aztán begyűjtöttem a nedves kendőket és a zacskóba pakoltam egy kézzel. - Gyorsan megszárad az inged.. - pillantottam a szemeibe évődőn, az őt érintő kezemet még mindig nem húztam el róla, és talán pont ezért is pillantottam le oda, ahol az ujjaim játszottak a bőrével. Elhúzódtam tőle, de csak azért, hogy úgy helyezkedjek, félig-meddig háttal neki, hogy a vállam felett nézzek rá immár közelebbről, megköszörültem a torkom is a szavaim előtt. - Csak azért tűztem fel a hajam, mert ismerem magam és a fél menü belekerülne.. De ha neked nem tetszik, akkor.. pakolhatod úgy, hogy ne vonjam el a figyelmed étkezés során - szerény mosollyal fordultam meg aztán úgy, hogy Jude könnyedén hozzám érhetett. - Ha viszont nem sikerül szépen ennem, akkor már most mondom, hogy te fogsz etetni - nevettem el magam ott előtte, neki háttal, várva arra, hogy vajon mit tesz.. Hátraejtve a fejemet egy picit mozgattam meg a nyakamat jobbra és balra is, azon gondolkodva, hogy egyébként szerettem, ha a hajammal babrálnak. A fodrászom fejmasszázsát nem számoltam bele a sorba. - Na!? - csusszant ki ez a várakozó, sürgető aprócska szó, és ha nem történt semmi, akkor igyekeztem szembefordulni vele, hogy rálessek, történt-e valami. Vagy kiszökött-e az ablakon át, csak mert mégis túl sok voltam neki ma.

A tervek gyorsan változnak, ha kapcsolatokról van szó. Sok elvem dőlt már dugába, amikor valakit közel engedtem magamhoz, de a végén mindig visszatértem a startmezőre és ragaszkodtam a poros elképzelésekhez. Rachel akkora törést okozott bennem, mint majdnem az anyám. Az első minta az alapvető és attól nehéz elrugaszkodni. Szokás mondani, hogy minden nő olyan férfit keres, mint az apja és minden férfi olyan nőt keres, mint az anyja. Nekem nem volt magasan a mérce, simán beértem volna egy normális csajjal, aki megbízható és nem csap be. A hűség annyira komoly helyre lépett elő, hogy manapság el sem tudnám képzelni, hogy ne ez legyen a mérvadó. A megcsalás nemcsak a kapcsolaton ejt csorbát, hanem az ember önismeretén is. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt az érzést, amikor egy gyermek rádöbben, hogy a körülötte lévő világ nem is annyira csodálatos, mint elsőre hitte volna. A keserűség csak egy átmeneti állapot, de a folytonos bizalmatlanság már hosszabb távon kísér el. Az élet minden területére kiterjedt és szerintem a saját testvéreimet is egy időre kizártam. Megtanultam örökre, hogy az egyetlen személy, akiben bízhatok az saját magam. Naiv elgondolás, ha az emberek azt hiszik, hogy egy társaskapcsolat ezt biztosítani tudja. Még sokszor magunkban is csalódunk, nemhogy egy másik élőlényben. Illékony határvonal az, ahol valaki átadhatja másnak az irányítást és nem kell attól félnie, hogy belé fogják döfni a kést. A nők nálam amúgy is kényes témának számítottak, de már nem vettem fel a szemellenzőt, ha velük kellett üzletelnem, vagy kapcsolatba lépnem. A magam útját jártam, és sosem engedtem azt, hogy valaki más mondja meg nekem, hogy mi lenne a helyes vagy a választható útvonal. A magammal való viszonyon is javítani kellett, hogy keményebben álljak ki a saját igazam mellett és ne érezzem azt, hogy rossz, ha nem értek valamivel egyet. Az önzőség metaforája ez, de én azt mondom, hogy így tanultam meg felépíteni a védekező mechanizmusomat. Meghallgattam bárkit, de az már más tészta volt, hogy mit vontam le belőle. Nem véletlen az sem, hogy mindenki előtt egy lépéssel járok. A mai világban könnyedén hagyunk digitális nyomokat és ez a legjobb módja annak, hogy lekövethetővé váljunk. Csak úgy repülnek az információk, és ha valaki elég okos, akkor ezekkel kereskedik. Mi biztosíthatna nagyobb hatalmat, mint a tudás? A magamban tartott titkok néha soknak bizonyultak, de még mindig jobb volt ez, mint megosztani mással és aztán nézni, hogyan hullik szét a megteremtett életem. A felvett vezetéknév is ezt hivatott védelmezni, ahogyan az is, hogy nem beszélek az apámról, vagy a testvéreimről úgy általában. Mallorie pedig a belső kör fellegvára volt a fiammal együtt. Megnyílni nem akartam, de Cora mégis beférkőzött valahogy a várfalak mögé. Mivel tette ezt meg? Túlságosan érdeklődő és kitartó abban, hogy bosszantson, de ezt olyan édes módon tudja tenni, hogy hosszabb távon nem lehet rá haragudni. Idegesített és bevallom nem az esetem az ilyen nő, aki ennyire ügyetlen és fecsegő, és mégis volt benne valami más is, ami vonzott. A természetessége, a jószívűsége, hogy még elhiszi, hogy valaki érdemes a bizalomra…akár olyan férfi is, mint én. A lakásában zajló este felüdülés az egyedül töltött éjszakák után. A gyász bőröm alá szivárgott és minden sejtembe beépült. Mallorie hiánya keményen kikezdett és ugyan nem vigaszdíjat kerestem, vagy menedéket, mégis azt éreztem, hogy Cora mellett egy időre elfelejthetem a lelki fájdalmakat és egy gondtalan férfi lehetek hétköznapi problémákkal. Mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz, de a valóság kizárása most többet jelentett nekem minden másnál.
Lássuk be nem a szokásos ismerkedési körökön vagyunk túl a terapeutával, de ez az első este, ahol nincs feszültség és zavaró tényezők se közöttünk. Nem szakítja félbe senki a beszélgetésünket és végre egy kis nyugalommal körbeölelt burokban falatozunk. A hobbijaim nem átlagosak, ahogyan a választott sportos tevékenységek sem, de nem szerettem a mindenki által csinált dolgokat, jobb volt külön utakon járni.
- Nem voltam orvosnál. – mosolyodom el a döbbent arcvonásain. Képzelheti, ha a késszúrás után se akartam elmenni, akkor egy verekedésből nem csinálok nagy ügyet.
- Néhány hónapja…de lassan van egy éve is. Néha rám jön a kényszer és akkor elmegyek. – nem folytatom az okok kibontását. Az agresszió ott lappang bennem, ahogyan a dühkezelés hiánya is, ami néha megmutatkozik a szexuális igényeim levezetésében. Sokkal jobban elmerültem most a pillanatban, mint szoktam, szóval ezért nem tettem szóvá, ha már határokat feszegettünk. Kellemesen térünk át az ételek kontra konyhahasználat művészetére, de sosem titkoltam, hogy nem értek ehhez. Akadt mindig fontosabb teendő, mint a főzés.
- Kismanók nélkül is sikerült, de nem sok közöm volt hozzá. Nem éledt fel az az oldalam, aki lakásdekorokat keres, vagy éppen maga választja ki mindenhová az adott bútort. Megbíztam valakit és nem csalódtam benne. – vonom meg a vállamat, mert szerintem fontosabb, hogy egy nő tudjon, mintsem egy férfi.
- Sajnos én hiszek a régi szerepekben. Nem mondom, hogy egy nőnek a konyhában a helye, de szívesebben nyírok füvet vagy szerelek fel egy polcot, mintsem megfejtsek egy receptet. – osztom meg vele a véleményemet. Sokan nem értenek velem egyet, de azért a modernizációnak is megvannak a maga hátrányai. Nem várom el a leendő partneremtől, hogy dolgozzon, ha nem akar. Természetesen nem szándékozom egy otthonülőt választani, de nem is a férfi ízlésétől lesz egy lakás, mondjuk otthon. Kár felemlegetni az öcsémet, de szerintem Cora az ő esete lenne és nem az enyém. A kijelentésem után egy kis szünet áll be közöttünk, de már sejtem, hogy ezt nem fogja átugorni. A karomon simít végig és kifejezni a kételyem ellentétét.
- Az hiányozna még. – mormogom az orrom alatt, de mindez a háttérbe szorul, amikor elkapja a köhögés meg a könnyezés a wasabi miatt. Előrehajolok, amikor elszabadul a tincse és a füle mögé igazítom neki. Nem értem, hogy miért keresem a fizikai érintkezést, de jólesik a közelsége meg az illata is. Kényszeresen mozdulok bele a pozícióba, de hamar elillan és egy másik könnyed titokkal folytatjuk a beszélgetést.
- Misty? – mosolyodom el a mackó neve hallatán. – Nem is vettem észre, de ha legközelebb bemegyünk a szobádba, akkor meg kell mutatnod. – ugratom őt és a poharamat nyújtom felé, hogy töltsön bele egy kis whiskey-t. Bátorításnak szánom az italt mielőtt belemennék a régi matekos szerelem részleteibe.
- Aj…dehogy nyertem el a szívét. – nevetek fel két korty között. – Mondjuk úgy, hogy lebőgtem az egész osztály előtt és még délutánonként büntetésként bent kellett maradnom és minden osztályteremben lemosni a padokat. – fejezem be az emlék felelevenítését. A sztori után megint elszökik a tincse és az ígéret, hogy nem érek hozzá…nem jön össze. A haja után kapok, de a jutalmam csak egy kis vizes ing lesz. A megmentő akció abban merül ki, hogy törlőkendőkkel itatja fel a folyadékot, de a kezemen valahogy a véletlennek (kétlem) hála a keze landol. Óvatosan cirógatja, de bennem kisebb kisüléseket okoz. Megrázkódom ültömben az érintésre és libabőrös leszek.
- Igen, mondhatjuk így is. – mélyül el a hangom és most a kezünket figyelem vele ellentétben. A hirtelen beállt évődés után nekem háttal fordul és a haját hozza szóba. Kissé sem mosolygok már, mert a szám kezd kiszáradni, de mit is mondjak rá? Türelmetlenül várakozik, hogy csináljak valamit, és végül meg is emelkedem, hogy közelebb menjek hozzá. A csatot kiszedem és az ujjaimmal zongorázom át a barna hajzuhatagot, hogy kihúzzam belőle a kisebb csomókat. A mozdulat bensőséges, ahogyan a végén eltolom az útból és a vállára hajtom ki oldalra.
- Szeretem a hosszú hajat. – bármelyik férfitársam egyetértene abban, hogy ennél nincs is szexisebb dolog a világon. A blúzát figyelem és most megengedem az ösztönösség felülkerekedését. A nyaka peremén cirógatom végig, hogy lássam milyen hatást váltok ki belőle. Lassan és ráérősen bizsergetem az ujjbegyeimet és élvezem, hogy a puszta bőre találkozik az enyémmel. Könnyedén hajolok oda és csókolok bele a vállgödrébe.
- Hmm…finom puha. – eltartva az ajkaimat lehelek rá és folytatom a tarkója felé, aztán gyorsan ragadom meg a haját és húzom meg egy kicsit oldalt, hogy még nagyobb rálátást kapjak hátulról a dekoltázsára. Ritmikusan emelkedik és süllyed a mellkasa, ahogyan a számmal birtokba veszem a felső hámrétegét és a füle mögött puszilom végig a porcos területet.

A szüleim sosem bíztattak arra, hogy legyek más, tűnjek ki a tömegből, arra sem, hogy különcnek lenni kiváltságos, de tudtam, hogy mégis csak kilógok valamennyire. Nem érdekeltek az önös érdekek, nem érdekeltek a pletykák és minden esetben kimaradtam abból is már kisiskolás koromban, hogy klikkesedjek. Megtanultam, hogy az én világom más, mint a többségé. Habár nem éltem burokban, mégis gyorsabban kellett alkalmazkodnom, mint a többieknek és az igényeim már nem csak magamra terjedtek ki, hanem megtanultam azt, hogy valaki másnak az életemben sokkalta nagyobb szüksége volt az odafigyelésre és törődésre, mint nekem. Anya és apa viszont igyekezett odafigyelni, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben sem - de nekem leginkább szeretetre volt szükségem. Nem akartam a hatodik babát vagy beállni a sorba, hogy ugyanazok a ruháim és játékaim legyenek, mint a többieknek. Elég volt, ha csak egy könyvet a kezembe kaptam és az öcsémnek felolvashattam az aktuális meséből, vagy beszélgethettem a kedvenc lovammal, akinek eleinte még csak a hasa aljáig se értem, akkora állattal volt dolgunk. S annak ellenére, hogy sosem álltam be a sorba, mégis bíztam, olyan könnyedén kúszott át másokra a bizalmam - ameddig végig nem karistolták és lyukat nem égettek belé, hogy én magam sem tudtam, miért bizakodom. Talán azért, mert az öcsém betegsége reménykedésre adott okot, hogy sose adjam fel, hogy nem mondhatok le másokról - róla leginkább, de nem érdekeltek a felszínességbe burkolt szavak, vagy azok a játszmák, amiket akár San franciscoban is játszottak többeken. Annak ellenére, hogy hallottam, láttam dolgokat, le tudtam vonni a következményeket és megérthettem összefüggéseket, a mai napig nem voltam hajlandó a sekélyességre, ám az előítéletesség olykor a felszínre tört bennem. Mint az első találkozásaink alkalmával is a férfivel, aki a nappalimban ült jelen pillanatban. Kezdetben eltökéltem, hogy  nem vagyok hajlandó fejet hajtani neki és egyik problémánk generálta a másikat, szinte rosszullétbe hajszolva az ellenszenvességet. Nem értettem, hogy ha emberileg akkora különbségek voltak kettőnk közt, hogy ragaszkodhatott azért foggal-körömmel, hogy nekem adja a munkát. Aztán pedig én makacsoltam meg magam és amikor végre elengedte a kezem, mintegy azt jelezve, hogy menjek utamra, akkor pedig én magam voltam az, aki kiállt azért az ügyért, ami összehozott végül minket - részben. Mert ha nem is akartam úgy igazán, lassan-lassan olyan részleteket is felfedett előttem Jude, ami azzá tette, mint amilyen most a szememben. Az a férfi, akinek butaságokról is beszélhetek, megoszthatom vele az életem egyes részleteit is, és annak ellenére, hogy az intimitást átéltük már, hogy a vágyakozást seperc alatt felkorbácsolta bennem.. még mindig éreztem a magam részéről felé néminemű tartózkodást. Lehet, hogy csak a zavar tette ezt velem. Lehet, hogy csak így akartam megakadályozni magamban azt, hogy jobban fájjon, ha pofára esek.. de amennyire kerestem a társaságát, úgy éreztem még mindig, mintha egy kicsit feszélyezett is lennék mellette. Nem tudnék ennyire természetesen mozogni az ő lakásában. De mégis azt érzem, hogy ez az ismerős környezet, az otthoni miliő nekem kedvez, s ezáltal lassan-lassan feloldódhatok mellette, amiért nem lehetek elég hálás Jude-nak.
Lemondóan megráztam a fejemet akkor, amikor a kivizsgálás hiányát említette. Tudom, hogy határozott elképzelései voltak, de az egészségével játszott.. Mégsem volt ahhoz jogom, hogy azt mondjam, nem teszi jól.. nem volt jó döntés, mert bíztam abban, hogy képes mégis csak megítélni azokat a vészhelyzeteket, ahol kénytelen igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat. A kisfia is éppen a legjobb ellátást kapja. Mallorie is az egyik legjobb kórházba került, mindent megadva neki egészen... addig, ameddig képes volt rá. A mai napig elszorul a torkom - és el is fog, ha csak arra gondolok, hogy mi történt a nővel. Nem ismertem, nem tudtam róla semmit igazán és mégis osztoztam a fájdalmában. Megértettem, min mehetett keresztül a terhessége idején és ha nekem más döntéseim is lettek volna, mint Lorienak voltak, még nem ítélhettem el őt. Azt pedig, hogy mekkora fájdalommal járt Lorie elvesztése Jude számára, mellbevágó élmény volt ott lenni és mint külső szemlélő végignézni azt a szenvedést. A beszélgetés fonala kiragadott abból az állapotból, mielőtt a még túlságosan elragadnának, s a lakberendezésnél kötöttünk ki és a szerepvállalásoknál.
- Talán a szerepeknek köze van ahhoz, hogy ma már a nők önállóbbak és függetlenebbek, mint régebben voltak, amikor még csak a családalapítás és az anyai szerepek voltak előtérbe helyezve. Mi van akkor, ha mondjuk a nő - hangsúlyoztam ki - szeretne segíteni neked a polcszerelésben? Tudod, nem azért, hogy lábatlankodjon, hanem mert.. a közös dolgok összehozzák az embereket, vagy mi. Mi az, amit soha nem csinálnál meg? - házimunka viszonylatban. Mert voltak sejtéseim, de nem tudtam, hogy egy irányban gondolkodunk-e. Jude egész viselkedése megváltozott, amikor Sawyert hozta fel, s igyekeztem őt biztosítani arról, hogy minden rendben, ám koránt sem gondoltam úgy, hogy segítettem volna a megjegyzésemet kísérő érintéssel. Csendes sóhajjal fogadtam a félhangos megjegyzését és habár bántott, hogy nem rendezték a köztük lévő nézeteltéréseket, hosszú út állt előttük, mert Sawyer bűne nem csak annyi volt, hogy elfelejtette bezárni az ajtót. Nem! Súlyos dolgok kerültek ki, s Jude-ból kiindulva némileg megértettem a fenntartásait, de kevesen voltak a világban, hogy örökös haraggal szakadékot képezzenek egymás közt. Ezért sem forszíroztam a továbbiakban, mert az ő dolguk. Az ő életük..
A bakimat követően a mackóm története kerül előtérbe és nem tudom, de sikerült szerintem harmincon túl is hülyét csinálnom magamból már csak azzal is, hogy kiderítette a férfi, még mindig képes vagyok plüssel egy ágyban aludni, de hát.. már mindegy. Jól esett az érintése, mert habár tudtam, hogy a rend miatt igazított a hajamon, attól még a bőrének melege az enyémhez ért. - Eldugtam.. azért nem láttad. De akkor előszedem, ha visszamegyünk a szobába - zavartan sütöttem le a szemeimet, mert a nagy rendrakásban bepakoltam Mistyt a komódom legfelső fiókjába az Üvöltő szelek kötet mellé. Három hete olvasom már a kötetet, de csak azért, mert minden napra öt oldalt engedélyezek belőle magamnak. A cikis helyzetekből sportot űzök, szóval nehéz túltenni rajtam, azonban a nevetés közepette elismertem, hogy Jude múltjában is fellelhető valami borzalmas butaság, ami persze így visszagondolva nagyon is vicces, ott, akkoriban pedig inkább csak.. égő volt. Széles mosollyal hallgattam a szavait, még akkor is, amikor a büntetésről ejtett szót. - Többször nem is próbálkoztál matekos példával? Mi volt a legnagyobb sikered? - kíváncsiskodtam, hogy milyen irányban indult el aztán a hódításai során, mert hát.. az is hozzá tartozott és azt hiszem, hogy nagyon is kezdett érdekelni, a baki viszont most nem a részemről szakította félbe a beszélgetést, hanem ő járt szerencsétlenül, amit igyekeztem megoldani és eltüntetni a nyomokat, csak azzal nem számoltam, hogy ahogy ő érintett korábban, úgy nekem is jól esett. Az ujjaim a bőrén simítottak végig, csak hogy aztán elé ülve, háttal forduljak neki, hogy kezdjen, amit szeretne, csak ne tereljem el a figyelmét a vacsoráról. Sokáig nem történt semmi, mire sürgetni kezdtem, de pózt váltva felhúztam a térdeim, átölelve a lábaimat vártam, hogy mit tesz.... lassan bomlott a hátamra a hajam, s minden egyes simításra, amivel a tincseimet választotta szét, lúdbőr szánkázott végig a bőrömön. Lehunyt szemekkel döntöttem hátra kissé a fejem is, csak azzal nem számoltam, hogy a hajam okozta meleget Jude teste váltotta fel, a bőrömre adott csókba pedig beleborzongtam.
- Üühüm.. - suttogva sóhajtottam el neki ezt a szavaira... hogy szereti a hosszú hajat és arra is, hogy mi puha.. Mély lélegzetet véve igyekeztem kontroll alatt tartani a testem, mert csak az érintésével, a puszijaival vált egyértelművé számomra is, hogy mennyire hiányzott az érintés(e). Nem érdekelt az sem, hogy a hajam a markában végezte, hogy lágyan feszítő érzéssel tette szabadabbá az utat a nyakamhoz, sürgetőn haraptam be az ajkam, elnyelve némileg a kitörni vágyó élvezettel teli hangot is.
Mégis megmozdultam előtte. Úgy, hogy a markában maradjon a hajam is, de szembe kellett vele fordulnom, miközben a lélegzetvételeim szaporábakká váltak már csak ennyitől is. Felé kellett fordulnom és látnom kellett őt, s meilőtt meggondoltam volna magam, jobbomat a nyakára simítottam, hűvös érintéssel tapintottam ki az ütőereit a bőre alatt, egészen közelről a szemeibe nézve, miközben a szívverésem meglódult. A fene vigye el, de tényleg!
- Szereted kiengedve? - bukott ki belőlem a kérdés a hajamra gondolva, de megmoccanni, kezdeményezni már nem mertem, annak ellenére is, hogy ajkának ívét figyeltem.. hüvelykemmel érve és simítva az állát fedő borostán lágy tépelődéssel. - Folytatjuk...? - újra a szemei, aztán a szája, és megint vissza az örvénylő kékségbe. Meg fogok őrülni így, a francba is! - előbb.. fejezzük be ezt itt - minden erőmmel azon voltam, hogy a sushira gondoljak.. de a kezem lecsúszott az inge gallérjáig, hogy kibújtassam a legfelső gombot, megigazítva az anyagot is. - Mit szólsz hozzá? Nem lenne jó, ha éhesek maradnánk - hosszan fújtam ki a bennrekedt levegőmet. Kényszerítve is magamat elvontam róla az érintésemet, de ahelyett, hogy a jó helyre nyúltam volna megtámaszkodva a padlón, visszatornázva magam az eredeti pozícióra, a párnámra, a kezem Jude térdét érte.

Mallorie hiánya úgy tapadt rám, mint egy rossz szellem, akit nem lehetett elűzni. A gondolataim közé férkőzött olykor aludni sem hagyott, de a legrosszabb az volt, hogy a hangulatomra is kihatással volt. A gyászt még nem dolgoztam fel és minden apró dolog, ami kimozdított a komfortzónámból az idegrendszeremmel játszott. Észrevehetően többször reagáltam hirtelen és átgondoltság nélkül. Az a Jude, akit ismertek most valahol mélyen szunnyadt és arra várt, hogy ismét a felszínre törhessen. A mostani énemmel még barátkoztam és óvatos tapogatásokkal érintkeztem a környezetemmel. Tudtam, hogy mennyire könnyedén indulhatok meg a lejtőn…ékes példa volt erre az elmúlt pár napom. A lakásban ittam és a részegség mögé bújva játszottam az online oldalakon. A póker megszállottja voltam, na meg a fogadásoké. A számlám három nap leforgása alatt sokkal karcsúbb lett. Még mindig költhettem volna, de már túlléptem a lélektani határát annak, amit szerettem volna. Az önpusztítás az egy dolog, de a kényszeres szerencsejáték egy másik volt. Régebben is nehezen álltam meg, hogy ne költsek többet a kelleténél, de akadt egy józanabb énem és egy szuper pénzügyi tanácsadóm. Róla nem sokat meséltem, mert a világ számára igyekeztem a színfalak mögött tartani, de nagyon jól értett ahhoz, amivel foglalkozott. Sharon-t az egyik pókerparti alkalmával ismertem meg Vlagyimir mellett. Kiderült, hogy az alvilágban sokan rá támaszkodnak és intézik vele a személyes anyagi forgalmukat. Egy próbát tettem én is vele, és azóta se bántam meg, hogy üzleti kapcsolatba kerültünk. Tagadhatatlan, hogy szép nő volt és a legtöbb ügyfele férfiként vonult be a történelembe, de még egyszer sem jutottunk el oda, hogy lefeküdjünk egymással. A saját elveim is azt tartották, hogy a munkát nem keverem az élvezetekkel (na ezt Cora esetében nagyon elbasztam, többször is) és nála ez működött is. Jó….nem mondom, hogy nem volt forró a levegő, ha találkoztunk, de tiszteltem őt és a hivatását is. A férje az egyik legnagyobb kutya volt az alvilágban, de sajnos eltették láb alól és azóta a vagyonát arra használta, hogy felépítsen egy saját kört. Sosem kérdeztem, hogy hol tanulta meg a szakmát, de jó volt a szimata és ebben bíztam én is. A napokban megcsörgetett, amikor látta, hogy a számlám elindult a lejtőn. Rövidke, ámbár velős lebaszást kaptam tőle és meglátogatott. Váratlanul ért a jelenléte abban a lakásban, ahova általában senkit sem engedtem be. A címemet valamikor régen adhattam meg neki, mert az sem éppen a kirakatba való. Halálos mosollyal rúgott belém és mutatta fel azt a kimutatást, amire aztán kénytelen voltam eltenni a piát és egy hideg zuhanyt venni. Elbeszélgettünk a magánéletéről, meg a sajátomról is…és neki köszönhettem, hogy ennyire hamar révbe ért a temetési mizéria is. Az elszállíttatás sokba fájt, de neki megvoltak a kapcsolatai ehhez is, és itt álltam a kapujában annak, hogy elhagyjam az országot. Kolumbia nem a szívem csücske és más esetben nem is terveztem volna utat ide, de Mallorie halála felülírt mindent. Gyötrődtem eleget, ezért sem akartam túlagyalni a Coránál töltött estét. Spontán érkezett a meghívás, vagy én voltam annyira rámenős, hogy felajánljam a lehetőségét annak, hogy egy kis időt kettesben töltsünk. Nem szabadott volna ránéznem és a kórházas incidens után az lett volna a legjobb, ha elfelejtem őt, de a sors fintora, hogy ma este itt ülök a lakásán és a régóta ígért sushi mellett beszélgetünk. Már az is felért volna egy csodával, hogy csak beszélgetünk, mégis jól esett a lelkemnek, hogy még nem történt semmi. Vágytam rá, és meg is akartam érinteni, de a tűzzel játszottam a közelében. A drogokat elítéltem, de a szexre nem tudtam nemet mondani. Cora eleinte egy kis szendeség volt a szememben, de aztán történtek dolgok és megváltozott a véleményem róla. Még mindig naivan tekintett a világra, de azért az ártatlanság mintaszobrát sem ítéltem volna neki. Nem azért, mert ne lett volna jószívű és nemes…csak már láttam a vadócabb énét is, ami nekem imponált.
Érdekes témákat feszegetünk azzal a nővel, aki munkatárs, alkalmazott, vagy már a fene se tudja, hogy mi nekem. A lényeg, hogy a férfi és női szerepeknél kötöttünk ki, én meg kíváncsian hallgatom őt, mielőtt válaszolhatnék a kérdésére.
- Igen…nagyot változott a világ, de akadnak még olyanok, akik ragaszkodnak a tradicionális családmodellhez. Mit szólnék? – mosolyodom el. – Ha elég ügyes és nem esik ki minden a kezéből, akkor hagynám neki, hogy segítsen. A közös élményekre nem mondok nemet. – fejezem be és kortyolok egy keveset a sushi-ra.
- Hát nem vagyok oda a mosogatásért…még szerencse, hogy van mosogatógépem, sem a mosásért…a főzés tiltólistás…és a vasalás. Mosodai szolgáltatást használok..ezért élek Manhattan közepén. Az öltönyök drágák, és karban kell tartani őket. – vonom meg a vállamat és egy kicsit ki is nyújtóztatom a lábamat, mert elzsibbadt. A nyugalmam a felszínen van, de egy helyben megmaradni nem tudok, hacsak nem eszek vagy alszok. Sawyer említése nem esik jól, és morgással felelek rá. Az öcsémet felhozni nem volt jó ötlet, és hiába biztosít róla, hogy most velem van, jobb ezt az egészet ejteni. A cikis történetek már jobban bejönnek és a titkos maci megléte is.
- Minek dugtad el…úgyis előkerült volna…és ha magamtól fedezem fel, akkor arra hogyan reagáltál volna rá? – dobom vissza a labdát. Az őszinteségnek éppen az a lényege, hogy többet tudjunk meg a másikról. Harminc évesen plüssel aludni nem akkora vétek, mint drogozni és veszélybe sodorni a gyereked életét. Meg tudok vele békélni, mert ez nem akkora bűn, hogy ne lehessen megbocsájtani neki. Cora kihasználja, hogy nyitottabb vagyok vele szemben és csak úgy záporoznak a kérdések felém. A matekos példa nem hozta el a nagy szerelmet, de nem is bánom, hogy nem jöttem össze Abbie-vel.
- Hát ez elég egyértelmű. A jogi diplomám megszerzése…és még nem is csúsztam meg a félévekkel sem. Elsőre átmentem. – húzom ki a hátamat, mert valóban erre vagyok a legbüszkébb. A saját erőmből jutottam el oda, hogy a kezemben tartsam az oklevelet és senki nem támogatott anyagilag, hogy elérjem ezt az álmomat. A váltás óriási a következő percekben, mert a víz rám borul és Cora oda is kap. A kezemről itatja fel a vizet, aztán meg hátat fordít nekem. A helyén kellett volna tartanom a mancsomat, de zavart a kiálló hajtincse…és most meg abban a slamasztikában vagyok, hogy szabad kezet ad a hajával kapcsolatban. Még az elején hezitálok is, de aztán bátorkodom kivenni a csatot és leengedni a barna hajzuhatagot. Az ujjaimmal terítem szét a hátán és fésülöm át…annyira selymes és gyönyörű neki. Kevesen említik, de erre is be lehet indulni, csak a megfelelő alany kell hozzá. Corának hosszú a haja és meglehetősen dús is. Megrántom egy kicsit a fejével együtt, de kárpótolom a lusta puszikkal a vállgödrébe, aztán meg a füle mögé hintett csókokkal. Beleborzongunk mind a ketten abba, amit csinálok vele. A játékos énem kerekedik felül és már érzem, hogy a folyamat megkezdődött, de akkor felém fordul és a nyakam ívére vezeti a kezét. Farkasszemet nézünk, ahol nekem a középpontban az ajkai vannak. Nagyot kell nyelnem, hogy ne támadjam le azonnal őt.
- Még szép… - nyögöm ki a véremet szívva, meg a fogamat a belső ínyembe mélyesztve. A kétes megjegyzései nem segítenek, de aztán leesik a tantusz, hogy a kajára gondolt.
- Éhesek…én másképpen vagyok az. – morranok fel, ahogyan eltávolodik, de még van annyi esze, hogy a térdemhez érjen. Megragadom a csuklóját és a tenyerét felfelé fordítom.
- Ne játssz a tűzzel Cora, mert ma megégethet. – figyelmeztetem őt, de aztán el is eresztem.
- Kérek egy pohár vizet kezdésnek, és kimegyek a mosdóba is, mert elveszed a maradék eszemet is. – túrok bele a szőke üstökömbe és felemelkedem a padlóról, hogy megkeressem a mellékhelyiséget. Gyorsan végzek, de még engedélyezek pár percet, hogy egyedül maradhassak. Az ingemet feljebb tűröm a könyökhajlatomig és kibontom a felső gombokat is.
- Istentelen meleg van ebben a lakásban. – mondogatom és az arcomat is bevizezem meg a hajamra is szórok pár cseppet. Összeszedetten megyek vissza a nappaliba és most figyelek rá, hogy a párna a seggem alá kerüljön.
- Élnék azzal a zenével, vagy kártyázzunk…akkor talán az étel is elfogy. – ajánlom fel a rögtönzött ötletemet.

Alig három hete fenekestül felfordult az életem és ezt annak a férfinek köszönhettem, aki itt ült velem szemben, nem kihasználva a kényelmes kanapét a fenekünk alatt, hanem sokkalta lazábban kezelve az egész helyzetet a padlón üldögélve. Olyan szinten magába szippantott az élete, amit még azt hiszem, ő sem akart korábban megosztani velem, mert szigorúan csak munkakapcsolatra kellett volna építenünk, ehelyett egy ostoba pillanatban engedtünk a vágyainknak. Aztán azzal felültünk a hullánvasútra is, aminek egyik stációja alatt kiderült, hogy apa lesz. A következő kanyarban megtudtam, hogy a gyermekének anyja már nem érdekli úgy, függetlennek hitte magát, hogy aztán arculcsapásként érjen az, ahogy az öccsével a szemem láttára és a fülem hallatára estek egymásnak, amikor kiderült, hogy tulajdonképpen Sawyer tehetett arról, hogy Mallorie a drogok áldozata lett. Kezdetben még ki sem mertem gondolatban sem mondani a nő nevét, mert tiszteletben tartottam azt a titkot, ami őt övezte. Jude magánéletének egy fontos állomása volt a nő, amihez nekem nem kellett volna, hogy közöm legyen. S csak annyi ideig volt hozzá közöm, ameddig a kórházból a lehető legrosszabb hírrel keresték fel a férfit és azt hiszem, hogy a két héttel ezelőtti események olyan mélypontot jelentett az életemben, amit nem hittem volna, hogy ilyen könnyedén meg tudnám ugrani.. nem, egy pillanatra sem felejtettem azt el, hogy tulajdonképpen nem kellene itt lennie az ügyvédnek, hisz kiadta az utam és úgy tűnt, minden addigi kapcsolatot kettőnk közt egyetlen tollvonással húzott át, csak hogy elérkezzünk a mai naphoz. Gyötrődtem, talán ez a legjobb szó arra, amit éreztem, de ne értsen félre senki, az én problémáim jelentéktelenek voltak ahhoz a fájdalomhoz, amit Jude-nak kellett átélnie. Nem voltam része a mindennapjainak, nem láthattam, hogy mennyire készült ki Lorie elvesztésétől. Nem tudtam, hogy a kisfia jobb állapotban van-e.. olyan aprócska kis csomag volt, amikor megszületett. Nem tudtam, hogy rá milyen hatással voltak az anyja függősége és nem tudtam, hogy Jude életét mennyire változtatta meg ez a két hét. Most pedig, a nappalimban ülve is bizonytalanul tépelődhetnék az elmúlt heteken. Rákérdezhetnék arra, hogy hogy van, felajánlhatnám neki a segítségem, de azt hiszem, a délelőtt folytatásaként egyszerűen csak jól esett a társaságában élvezni a jelent, a pillanatot, beszélni semmiségekről és még többet megtudni belőle és róla annyit, amennyit hagyott is. Már csak hogy a ma estét adta nekem, úgy kezeltem, mint egy kedves fejezetet az életemben, aminek legalább annyira tudtam örülni, mint a kisgyerekek a karácsony estének.
Szerettem volna kiélvezni ezt az estét vele, mielőtt elrepül Kolumbiába és aztán ki tudja, mikor fog majd visszatérni. A legkisebb dolgokba igyekeztem belekapaszkodni és engedni, hogy bizakodó lehessek Jude-dal. A kérdéseimre adott válaszaira is jobban figyeltem, mert igyekeztem minden apró részletet elraktározni belőle, s ezért is lehetett, hogy egy kósza, lemondónak is ható mosoly keretezte az arcvonásaimat akkor, amikor kiemelte, hogy csakis akkor élvezné a közös időtöltést, ha a másik fél nem ügyetlen.
Mindketten tudtuk, hogy még egy üres papírlapot se kellene a kezembe adni, mert még tűz nélkül is képes lettem volna lángra lobbantani azt. Ha a szerencsétlenség szobrát bárki is felállítaná, akkor minden bizonnyal toplistás lehetnék a versenyben. Visszatérve Jude-ra, bólogattam a szavaira, megjegyezve, hogy mit nem vállalna be és részben a kényelemért, részben pedig a minőség megóvása érdekében mosodákra bízza az öltönyeit. Én sem tenném és merném másként, ebben biztos vagyok. Nekem a porszívózás a halálom, szóval ezért is vettem egy robotporszívót még hónapokkal ezelőtt és büszke vagyok arra, hogy eddig még nem sikerült orrabuknom benne. Szerettem a rendet, ha minden a helyén volt és Hattie után itthon, ha ő nem is, én mindig elpakoltam, ha nem a személyes dolgairól volt szó.
- Mit keresnél a fiókjaimban? - nevettem el magam, hogy Jude fedezné fel Mistyt. - Borítékolhatod, hogy biztosan zavarba hoztál volna a szembesítéssel és színt vallottam volna. És csak elérted volna azzal, hogy biztosan az ágyban aludjon a plüss - széles mosollyal vázoltam fel a lehetőséget, csak hogy aztán felbátorodva a velem megosztott emlékekre annyi kérdést tehessek fel, amennyit nem szégyelltem. Részben más választ vártam, mégis olyan ő volt az, ahogy egyszerűen a legbüszkébb a tanulmányaira volt. Oldalra biccentettem a fejem is, csak hogy egy hosszú pillantással nézzem végig azt a magabiztos győzelmet a mozdulataiban, amivel kifejezte önmagát, az elért sikereit, s ez megmosolyogtatott.
- Ritka az ilyen eredmény. Tudod, ha régen ciki is volt ügyesnek és jónak lenni, az az egyetemen kifizetődő. Odahaza is egyfajta... misztikum vette körbe azokat a hallgatókat, akik a jogi kart könnyebben vették, mint a nagy többség - vezettem fel. - Azt már tudom, hogy nehéz veled vitatkozni - nevettem el halkan a szavaimat, mert igaz volt. Másrészről viszont fel is néztem rá a tudása miatt. Soha nem lennék képes akkora tudást elraktározni a fejemben a törvényekkel, paragrafusokkal és bekezdésekkel. Ráadásul alapvetően a jog minden formájával találkozott a tanulmányai során. Időm sem volt még több kérdéssel bombázni, mert a kis szerencsétlenkedés most kivételesen nem a részemről volt adott, s azok után, hogy mindent elintéztem és megoldottam - tőlem szokatlan módon, neki háttal ülve találtam magam, csak hogy aztán a pillanatok lustán, izgatott sóhajjal teljenek el akkor, amikor az ujja a hajamat érte, a szája pedig a bőrömet. Beharaptam az ajkam is, hogy fel ne nyögjek, csak azért, hogy megállítsam őt némileg, szembe kellett vele fordulnom... csak azt nem vettem számításba, hogy a józan gondolkodásom a vészkijáraton távozott, én meg ott maradtam azokkal a gondolatokkal, hogy mindenképpen meg kellett érintenem őt.. hergelve a férfit is és ezzel együtt saját magamat is. Nyeltem, amikor a szavaimat követően Jude is beszélni kezdett, az intésre pedig megköszörültem a torkom, mielőtt még kiböktem volna, hogy csak ne hagyja abba, ne merészelje visszafogni magát. Mégsem tettem, egyszerűen csak engedtem, hogy a kezemet eleressze, s már csúsztam is egy kicsit hátrébb. Félbemaradt a mozdulat akkor, amikor azt jelezte, hogy őrültséget követne el a társaságomban, s mielőtt lereagálhattam volna egy zsibbadt, bazsalygó mosolyon túl, már el is tűnt a mosdóban. A fejemet ráhajtottam az asztalka szabad felületére egy hosszú pillanatra csak, homlokommal érve annak hűvösét, miközben hosszan fújtam ki a levegőmet.
Feltoltam magam, a hajcsatot visszasüllyesztettem a helyére, a koszos szalvétákat pedig a konyhában lévő kukába dobtam ki, hogy új, tisztákkal térjek vissza az asztalhoz. Jude kérésének eleget téve töltöttem a poharába vizet, ahogy magamnak is, aztán még egyszer, hogy kicsit lehűtöttem magam. A jóganadrágomat már el se pakoltam. Úgyis látta. Kicsit helyezkedtem, de csak annyira, hogy én is a hátammal a kanapénak dőlhessek, s akkor húztam fel a lábaimat, amikor megjelent a nappalimban a férfi.
- Ha kártyázunk, biztos, hogy összekenem, mert ahhoz kellenek a kezeink - egy pillanatra sem veszítettem szem elől egyetlen mozdulatát sem. Megszereztem a távirányítót onnan, ahova pakolta korábban, csak hogy bekapcsoljam a tévét. - Nem muszáj zenét hallgatnunk, Jude. Ha gondolod, akkor megpróbálkozhatunk azzal is, hogy egy olyan filmet keresünk, amit te is, meg én is szívesen néznénk.. és ne aggódj, nem foglak rávenni arra, hogy a Büszkeség és balítélelet nézdd végig velem. Abból különben is jobb a hat részes sorozat - oldalra pislantottam és utána félig-meddig oldalra is fordultam, hogy a felkarom érje a kanapé ülőpárnáit. - Válassz nyugodtan.. bármit, mert egyébként nem tudom, milyen filmeket vagy zenét szeretsz - folytattam kérdés nélkül, remélve, hogy újabb részleteket oszt meg magából, amiről eddig nem tudhattam.
- Az előbb elragadtattam magam. Ne haragudj - pillantottam a szemeibe, ha rám nézett, de aztán visszafordultam teljes testtel a tévé felé, kinyújtva a lábaimat is, úgy ügyeskedve, hogy a sushis alátétet a combjaimra pakoltam, a szójaszószos kis tálkát pedig az asztalka szélére húztam. Csak nem fogom leborítani. Ugye? Ameddig a mellettem ülő kikereste a tökéletes szórakoztatást - filmet, zenét, két újabb falattal birkóztam meg - elfelejtve azt, hogy honnan fog így lopva, ha tőlem is kérne utánpótlást. - Örülök, hogy itt vagy - sóhajtottam két falat közben, csak egészen halkan.

Legalább annyira élveztem ezt az estét, mint Cora, csak rajtam nem látszott meg annyira, de aki ismert tudta, hogy nehezen engedek be bárkit is a magánéletembe és még ritkábban csevegek semmiségekről egy magánlakás kellős közepén. A lovardában nem gondolkodtam akkor, amikor felhoztam annak lehetőségét, hogy az este folyamán folytassuk a megkezdett kis játékunkat. A szexuális feszültség adott volt az eleje óta és mióta megízleltem egy kis szeletet abból, amit a terapeuta nyújtani tudott nem is igazán néztem más nőre. Mallorie-t aljas árulás lenne felhozni, mert több ponton vérzett volna el a kijelentés. A múltam nagy alakjai nem fognak eltűnni egyik pillanatról a másikra, és ha valaki arra féltékeny, aki a múlt része az inkább ne is kezdjen kapcsolatba. Az érzés lehet helyénvaló, de jobb, ha ebben az esetben mindenki lejátssza magában. Érdeklődni szabadott a nőkről, akikkel dolgom volt, de más kérdés volt az is, hogy mennyire akarok róluk beszélni. Gyűlöltem az olyan lányokat, akik mindig az alapján mérték fel az adott férfit, hogy milyen nőkkel volt addig dolga. Kisanyám, ha számítana, akkor most nem lenne veled. Az egyéjszakás kalandokból nem volt hiány, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy ebből mennyi számított igazán. Cora a harmadik, ha ebbe a kategóriába…na jó a negyedik lenne a sorban az első exem, Rachel és Lorie után, akikhez hosszabb távon volt közöm. A közöttünk lévő valami még csak hetek óta tart, de már most érzem, hogy nehezen zárnám ki az életemből. Két héttel ezelőtt sokként ért Lorie halála és akkor jobbnak láttam, ha minden szálat elvarrok, de nehéz parancsolni a vágyaknak. Egyetlen délután elég volt a lovardában, hogy rájöjjek erre még nem állok készen. Megvontam a jót az életemből és örökké vezekelni fogok azért is, hogy az exemmel így jártam el, de ma este önző voltam. A mélyponton nem volt velem senki, még sírtam is, de legfőképpen részeg voltam. A tompítás ment a legjobban, de bármerre is néztem sajnos mindenhonnan az ő emléke köszönt vissza. Nem pakoltam el a ruháit, még arra se voltam hajlandó, hogy lecseréljem az ágyneműjét. A pillanatban őriztem meg és úgy szerettem volna elengedni (nem tudom, hogy mikor fog menni), hogy megkapja a neki járó tiszteletet. Bűnösnek vallottam magamat, mert régebben szabadon kellett volna eresztenem és akkor még most is élne, de nem tudom megváltoztatni a jelent. A Corával töltött órák feledtetik egy időre, hogy mi áll előttem és mi van a hátam mögött. A napját sem tudnám már megmondani, hogy mikor volt utoljára olyan, mint ez az este. A nappaliban ücsörgünk és a házimunkáról, a férfi és női szerepekről beszélgetünk. Felüdülés, hogy az evés mellett erre is sort kerítettünk, mert ha a szobában maradtunk volna…mindketten tudjuk, hogy annak nem étkezés lett volna a végeredménye. Jókor szólt közbe a hasa és még nekem is megmaradt a józan eszem annyira, hogy élvezzem a testi kontaktus nélküli perceket. A sushi-t arról a helyről hoztam magammal, ahol korábban is jártunk már. A szakácsot személyesen ismertem és tudtam, hogy rosszat nem tenne elém. Élvezettel kapom be a falatokat és öblítem le őket egy kis whiskey-vel. A víz nem az én terepem, de azért az is van, ha egyikünk megszomjazna. A lábamat kinyújtva hallgatom a lányt és megpróbálok bővebb válaszokat adni neki.
- A te fiókodban? – gondolkodom el hangosan. – Bugyikat, mint minden férfi…valami titokra hajazó tárgyat. Honnan tudnám, hogy nem használsz más szexuális segédeszközöket? – megvárom, hogy lenyelje a falatot, mert nem hiányzik egy félrenyelés, de már így is égővörös az arca.
- Misty érdekes figura, de nem kell elrejtened őt. – vigyorodom el, mert valóban nem figyeltem fel a mackóra, de azért szemet szúrt volna, ha elől hagyja. A legbüszkébb egyértelműen a diplomámra vagyok, és az elért sikereimre általa. A nagyapám is ügyvéd volt, kellett valaki, aki a nyomdokaiba lép.
- Nem is szeretem, ha vitatkoznak velem. – fintorodom el, de aztán ott bújik meg az a mindentudó mosoly is az ajkaim szegletében.
- A jog nem könnyű, de ha megtalálja az ember benne az összefüggéseket, akkor izgalmas is tud lenni, nem olyan száraz, mint ahogyan sokan gondolják. – avatom bele a gondolataimba, aztán elmerengek ezen, mert fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha nem erre a pályára megyek. Az apám kétkezi munkát végzett, én viszont nem akartam életem végéig megszakadni és napi nyolc órában annyit keresni, ha nem többel, mint ami csak a kenyérre futja. Elkalandozunk, mert sikerül kiborítanom a vizet is az asztalon, de a segítsége félremegy. Az egyik percben a keze az én kezemet égeti végig, utána meg azt akarja, hogy érjek hozzá a hajához. Nem kell sok, hogy a gatyám is szűkebb legyen, mint kellene, de még tartom magamat. Nem állítom, hogy könnyű a közelében annak maradni, de mit érnék el vele, ha most rávetném magamat? Mindketten tudjuk, hogy ez az este nemcsak arról szól majd. Valahol mégis elveszítem az utamat és én vagyok az, aki pirosat fúj. A mosdóig hátrálok és megpróbálom lehűteni a kedélyeket. Őrültségekre szánnám el magamat és most nem vagyok benne biztos, hogy nem bánnám meg holnapra. Mallorie emléke túl friss és a fülemben zubog a rosszabbik énem kijelentése. A visszatérésem némi kínos pillanatot eredményez közöttünk, de én még állok egy kicsit és csak utána ülök le az eredeti helyemre a kanapé elé. A lábamat kinyújtva élvezem a csendet, de aztán bekapcsolja a tv-t és felém adja a távirányítót.
- Nincs kedvem filmet nézni Cora, sem zenét hallgatni. Mi lenne ha inkább kártyáznánk? – vetem fel, mert ez az egyetlen járható út, ahol nem döntöm meg őt idő előtt. A kanapéról elemelem a paklit és kiveszem a tartóból. A lapok ismerősen suhannak végig az ujjaim között, ahogyan megpörgetem őket és a nőre nézek.
- Milyen játékot ismersz? – bevezetőnek ez talán jó lesz, mert nem egyből a lényegre térnék. – Nem muszáj azonnal pókerezni, mert akad más is, mondjuk a huszonegy. Láttál már olyasmit vagy tisztában vagy a szabályokkal? – kérdezek rá és a kis asztalra helyezem le az összekevert kártyákat miközben a jobbommal támasztom meg a karomat és aztán az államat is.
- Römiznék is, de arra már nem emlékszem. – ráncolom össze a homlokomat és most már a testemmel is felé fordulok, hogy ne legyen közöttünk ez a fal. A vizet most lehúzom egy szuszra és a kézfejemmel törlöm le a számról a cseppeket is.

Ha minden úgy alakult volna, ahogy azt megálmodtam, akkor nem Jude ülne itt mellettem, hanem Nicholas feleségeként a csivitelő gyerekeink mellett próbálnám a tea mellett kávéval is ébren tartani magam. Nem hiszek a predesztinációban, mégis azt érzem, hogy valamiért meg kellett ismernem az ügyvédet és az életünknek jobban kellett kereszteznie egymást, mint amikor még az exem jegyeseként láttam őt meg a lovaihoz sétálni a Kensingtonban. Valószínűleg ezért sem álltam be a sorba a lovardában dolgozó lányok mellett, hogy ácsingózzak, amikor megjelent, mert teljesnek éreztem az életem és nem gondoltam azt akkoriban, hogy hűséget fogadtam, nem pedig vakságot. Lovak között, szinte egy villának is beillő vidéki hatalmas házban nőttem fel, ahol sosem hallottam azt, hogy pénz szűkében lennénk, a szüleimmel többször sikerült külföldi utakon is részt vennem, s ez a családi háttér sem vett rá arra, hogy Jude pénze érdekeljen. Hogy azt szeretném, hogy ő fizessen, s tudom, hogy ebből korábban voltak problémáink és nézeteltérésünk is, de ha én is megtehettem, akkor nem akartam mások nyakán élni. Mások voltak a prioritásaink is, de valahogy már nem az érdekelt, hogy az ő világlátása mennyire idegen tőlem, és hogy nem akarom, hogy közöm legyen ahhoz a világhoz, amelyet ő képviselt. Valamennyire megszelídültem mellette, amihez nem kicsit rögös út vezetett és egyáltalán nem éreztem azt, hogy könnyű lett volna eljutnunk a mai estéhez - kettesben, nyugodt körülmények közt tölteni egy kevés időt, ahol megismerhettem őt - az öltönyön és a jogon túli világban, ahol nem csak a lovak kaptak főszerepet kettőnk közt.
Élveztem! Szabadon, mindenféle megbánás nélkül ezt a mai napot, egy kis időre elfeledve mindazt, ami eddig vezetett és nem is akartam volna hangulatgyilkos lenni azzal, hogy a történtekre felhívjam a figyelmét. A sushi kétségkívül jól esett, a csomagolása annak pedig egyértelműen jelezte, hogy honnan is érkezett az. Jude a mackómmal kapcsolatos kijelentése szórakoztatott egészen addig, ameddig a fiókom tartalmát nem taglalta, hogy szerinte az mit rejthetett. Zavartan tuszkoltam arrébb az egyik falatot a szavaira a pálcikámmal, és kínosan ügyelve megköszörültem a torkomat is, nem tudva, hogy mégis mit feleljek erre.
- Nem vagyok felkészülve még erre a témára, Jude - zavartan elnevettem magam, lopott pillantással nézve el csak felé, mert lehet, hogy nem tudtunk parancsolni a vágyainknak korábban és lekerültek rólunk a ruhák, de még mindig sokkalta gátlásosabb voltam nála és ritkán beszéltem bárkivel is nyíltan a szexuális életemről. Szerencsére továbbhaladtunk, más dolgokat említve meg és nem leragadva annál, hogy ki hogyan elégíti ki a szükségleteit, szóval én magam is fellélegezhettem egy kicsit, s ha odáig jutunk, hogy be kell mutatnom neki a gyerekkori "barátom" Misty személyében, akkor Jude kezébe fogom adni a plüsst.
Jude szavai elgondolkodtatnak. Sosem terveztem a jogi pályát, mert csapnivaló lennék benne a meggyőző képességemmel és a határozottságom hiányában, de neki tökéletesen állt ez a hivatás. Hinnem kellett neki abban is, hogy nem olyan száraz anyag volt a törvények és paragrafusok útvesztője, és több ízben is elgondolkodtam azon, hogy - egyértelműen nem ellenem, de - végignézném azt, ahog ügyvédként végzi a mindennapjait. Hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie, hogy milyen akkor, ha egy ügyet képes megoldani és az is érdekelt, hogy Michelle is szokott-e aggódni érte. Kedves nőnek tűnt, aki ismeri Jude-ot, s nekem eszembe sem jutott, hogy rákérdezzek, mennyire mélyrehatóan, mert a magam részéről úgy gondoltam, hogy nem egészséges a munkahelyi párkapcsolatok kialakítása, s Jude sem tűnt úgy, hogy a munkát keverné az élvezetekkel - nos.. talán miattam ez nem helytálló kijelentés, de mi nem is voltunk összezárva 0/24-ben és egymást sem zaklattuk egész nap, hogy megbeszéljük a csikó későbbi tréningelését. Annak ellenére, hogy délelőtt egyetlen pillanat és érintés elég volt ahhoz, hogy fellobbanjon a vágyam, most.. ha csak egy pillanattal tovább is ott maradtam volna előtte, akkor minden bizonnyal megint én kezdeményeztem volna. Ez a gondolat uralta az elmémet akkor is, amikor visszatért a kis intermezzónk után a nappaliban, zenét kérve... és pontosan ezért is kapcsoltam be a tévét, hogy az ő kívánságainak megfelelően válasszunk bármit, ami nem a kínos csendet hozta magával kettőnk közt, amiért visszavonulót fújtunk ismét.
- Ó! Oké, akkor.. nem lesz rá szükségünk - Jude aztán visszakozott a korábban kért zenétől is, ezért egy pillanat alatt kapcsoltam ki a készüléket, csak hogy egy utolsó falatot eltüntessek a számban, amikor felvetette a kártya ötletét. Oldalra pillantottam, hiszen átköltöztem a kanapéhoz, nekivetve a hátamat is. Kíváncsian figyeltem, elmosolyodva mozdultam meg, hogy az ölembe vett sushi tálat a kanapéra pakoljam és az italokon kívül mindent annak a felületére tettem, hogy legyen hely a kártyázáshoz. Visszacsúsztam az eredeti helyemre, az asztalka rövidebb oldalára. Mosolyogva hallgattam őt végig.
- Otthon papával és apuval is pókereztem, szóval azt hiszem, hogy felkészültem rád is.. mármint - nevettem el magam. - Biztos vagyok abban, hogy te olyan vagy ellenem, mintha a sakkmesterek elé ülnék ésszerű gondolkodás és logika nélkül - széles maradt a mosolyom, kétségkívül minden egyes kört a férfi fog megnyerni, de azt nem akartam volna, hogy miattam valaha is visszafogja magát. Ha enged, ha "csal", akkor épp, hogy az eredetiségét veszítené el - megtagadva tőlem a tanulás és a fejlődés lehetőségét is. - Blackjackezhetünk kezdésnek. Tudok römizni is és nem tudom, hogy te mennyire ismered a kanasztát.. vagy valaha játszottál-e már. Nem olyan nehéz és végtére is, ott is számolni kell - nyerhetsz és veszíthetsz is. Nagyon szívatós sok esetben - élénkültem fel, három nagy korty vizet tüntettem el a poharamból, aztán feltornáztam magam, elindulva a konyha felé, de félúton a mosdó felé vettem az irányt. - Hozzak valami nasit? Vagy elég lesz a mochi? - kíváncsiskodtam, aztán eltűntem a mosdóban, mert most már valóban kellett két perc, legfőképpen a body miatt. A kézmosás után az ujjaimat nem a törölközőben töröltem meg, hanem a tincseimen futtattam végig, elrendezgetve némileg a hajamat, és ha Jude bármit is kért a konyhából, akkor azt beszereztem. Magam miatt egy kistálra oreót és kesudiót is pakoltam, csak hogy visszaüljek a párnámra, az elém lepakolt kártyalapokra, mert volt egy sejtésem, hogy Jude addigra eldöntötte, mit is játszunk, s ha már ott volt az asztalon, akkor egy oreót azonnal eltüntettem a számban, lassan ropogtatva el a kekszet. Az volt a kedvenc részem, a krémet csak azért viseltem el, mert azzal volt összeragasztva a két feketének tűnő korong.
- Egy követeléssel élnék.. sakkoznunk is kell még és nem mondhatsz rá nemet - pillantottam hosszan a szemeibe, mosolyogva, mert komolyan gondoltam, de eltereltem a témát, hogy ha nemet akart rá mondani, egy másik topik elvonja a figyelmét. - Mikor voltál utoljára moziban? És melyik filmet láttad? - felemeltem a lapokat, hogy megnézzem, miket osztott korábban. Arról nem volt szó, hogy nem tudhatok meg róla többet, mik érdekelték. Szerettem kérdezni.

Az elmúlt heteim történései összefolytak és kezdtem azt érezni, hogy nem igazán vagyok a helyzet irányítója. Mindig tudtam, hogy mit kell tennem, már azelőtt megterveztem a következő lépésemet, hogy bárki elgondolkodott volna rajta, de Mallorie halála alapjaiban írta át a mindennapjaimat. Ürességet és veszteséget éreztem egyszerre, aztán akadtak pillanatok, hogy az elveszettség érzése támadt fel bennem, mert bármennyi érték és tárgy vett körbe, most egyáltalán nem boldogított a tudat, hogyha most is visszavonulnék bőven eléldegélhet halálom napjáig is. Hiányzott egy sarkalatos összetevő abból a bizonyos nagybetűs életből. A családalapítás nem vonzott igazán, nem is akartam gyereket egy ideig, de amikor kiderült, hogy Lorie gyermeket vár tőlem, valamiért örültem a hírnek. Ideges voltam és szomorú is a körülmények miatt, de vártam, hogy hova fejlődik a kapcsolatunk és a későbbi jövőképünk is. Elképzelni egy olyan hétköznapot, ahol a fiamat vagy a lányomat tologatom egy babakocsiban és közösen beülünk reggelizni…megvalósíthatatlan álomnak tűnt és most már az is marad. Az egyik fele valóra vált azzal, hogy megszületett a fiam, de elveszítettem közben az édesanyját. Rögös út vezetett oda, hogy érezzek is valamit, mert rendszerint elzárkóztam a félresikerült jegyességem óta attól, hogy kötődjek is bárkihez. Amennyire vágytam rá, úgy taszított is a tudat, hogy valaki tőlem függjön és fordítva is igaz legyen ez a kapcsolódás. Mallorie-nak hosszú évek munkája fekszik abban, hogy most keserű szájízt hagyjon maga után a távozása. Fel sem fogtam szerintem, hogy mennyire mélyen éreztem iránta. Az anyámhoz hasonlítottam, de közben akadtak közös pontok is. Előtte nem kellett megjátszanom magamat, mert úgy ismert, ahogy senki más. A legsötétebb pillanataimban is jelen volt, elő tudta csalogatni azt az énemet, amit Cora csak kapargatott. A múltam egy szakasza lezárult és még nem tudtam hogyan lépjek tovább ezen. A jelenben kapálóztam, hogy ne süllyedjek és a ma este talán egy mentőöv arra nézve, hogy a felszínen maradjak. A testi vonzalom egyértelmű volt közöttünk a terapeutával, de a másik felével, hogy közelebb kerüljünk még nem tudtam mit kezdeni. Az érzések állandóan rossz tanácsadó szerepben tetszelegtek, és nem is szerettem rájuk hallgatni, de ma kivételt tettem. Az utazásra kellene készülnöm, de most ahhoz sem volt kedvem, hogy egyedül tébláboljak a lakásom mélyén és sajnáltassam magamat. Eleget ostoroztam a lelkemet azzal, hogy nem tudom visszacsinálni a dolgokat, de most valami másra vágytam. Önfeledten ki akartam kapcsolni és nem gondolni a másnapra, vagy a következményekre. Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz, mégis nagyszerű partnert választottam mellé. Cora és a lakása pont összhangban állnak egymással és ezért nekem is sikerült kitekinteni a komfortzónán kívül és a figyelmemet arra fordítani, hogy szórakozzunk. Az elmaradhatatlan japán ételek mellett beszélgetésbe bonyolódunk az élet nagy dolgairól, de még ez is élvezettel tölt el, ameddig nem zavarnak be a testi vágyak. A hajával való babrálás átmenetileg a szexet helyezi a fókuszba, de talán mindkettőnk esze megjön, mert én kimegyek a fürdőbe mielőtt nagyobb bajba keverednénk és ő is eltávolodik egy kisebb időre. A szünet kellemesen ellazítja a fejemet és már nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy leteperjem. Bennem vagy a vadászösztön, de ma este nem feltétlen ennek kellene dominálnia. A visszatérésem után aztán próbálkozunk azzal, hogy bekapcsoljuk a tv-t és valami zenét betegyünk háttérzajnak, de most ez sem tetszik, pedig korábban én kértem rá. A megfelelő távolság segít abban, hogy észnél maradjak, és a távirányítót is visszaadjam neki, amint a fenekem a földre ér le és a hátamat nekitámasztom a kanapénak. Jobb ötlet híján marad a kártya és egy kis játék, hogy oldódjunk egymás társaságában. Féloldalasan helyezkedem el és kiveszem a dobozból a paklit, hogy aztán összekeverjem a lapokat.
- Nem élet-halál játékra készülünk, egy kis szórakozásra. – sejtelmesen mosolyodom el, mert tudtam, hogy játszott már, vagy nem idegen neki a póker fogalma. Más tétekben játszani és a nagykutyákkal egy asztalnál ülni, de annak is megvan a bája, hacsak egy nővel bonyolódik az ember némi játékba.
- A kanasztáról hallottam csak, de nem ismerem a szabályokat. – folytatom én is, de aztán kikéredzkedik a mosdóba, de előtte még megkérdezi, hogy kérek-e valamit.
- Ennék valami jó chipset, vagy ropit, ha van és jeget a pohárba. – emelem fel az emlegetett tárgyat és amíg távol van az egyik kezemből a másikba szórom át a lapokat, hogy véletlenül se maradjon egymás mellett ugyanolyan értékű a leosztás alatt. Nemsokára visszatér a kért dolgokkal meg egy kis édességgel is.
- Nem tudtam, hogy ennyire szereted az oreot. – sandán mérem végig őt az evés művelete közben, aztán kiterítem a paklit és egy-egy lapot lefelé fordítva helyezem elé, aztán meg magam elé.
- A Blackjack mellett maradtam….hmm…sakk. – gondolkodom el hangosan és megvakarom az államat, mialatt felfordítom a sajátomat egy pikk J-t.
- Neked mid van? – nyújtom ki a nyakamat, hogy jobban lássam az övét is. – A nagypapám tanított meg sakkozni, aki ügyvédként is működött. Mindig azt mondta nekem, hogy egy jóravaló úriember ismeri a fontosabb logikai játékokat, mert csak úgy tud érvényesülni az üzleti életben is. Mára megértettem, hogy mennyire igaza volt. – átnyúlok a keze felett, hogy elvegyek egy marék chipset és egyesével dobáljam a számba.
- Mozi? Jesszusom…már évek óta nem jártam olyan helyen. Jobban szeretem a kikapcsolódás exkluzívabb formáját, de otthon szeretek filmezni. – gondolkodom el és most rajtam van a sor, hogy az agyam mélyéről előássak valami emléket. A kártyája egy kőr ász, szóval mindketten kapunk egy újabb lapot. A káró kilencessel közel járok, de megkockáztatom, hogy húzzak még egy lapot, vagy ne.
- A John Wick volt az utolsó film, amit láttam. Szeretem az akciókat meg drámákat is, de ha olyan hangulatom van, akkor megnézem a horrort is. – felelem neki, és megvárom, hogy mit választ.
- Még egy lap, vagy beéred ennyivel? Angliában nőttél fel, szóval neked a Halloween új dolog lehetett, voltál már ilyen beöltözős bulin? – teszem fel a saját kérdésemet és rá kell jönnöm, hogy Cora megnyerte az első kört.
- A kezdők szerencséje… - hümmögök és összeszedem a lapokat, hogy újra megkeverjem őket, de közben agyalok. – Szeretsz fogadni? – nézek mélyen a szemébe.
- Mert akkor tétre is játszhatunk pókert…vagy a vetkőzős fajtával hogy állsz? – vigyorodom el kisfiúsan, mert rajta áll, hogy mennyire akar merész lenni, én nem fogok semmit sem ráerőltetni.

Talán az öcsém betegsége ébresztett rá arra, hogy nem kell minden érzést, minden pillanatot és gondolatot másokkal megosztani, mert van, amit az intimitás vont körbe és az a momentum csakis az enyém volt és azokat értékeltem a leginkább. Másokkal ellentétben, akik minden egyes kirándulást, felkeresett helyet közkinccsé tettek és jelezték, hogy merre vannak, kivel és mit csinálnak, addig nekem ez sosem jelentett kielégülést. Az Instagram és a Facebook profilom sem mutatott több információt rólam, mint az önéletrajzaim, amiket az esetleges munkáltatóimnak küldtem és a Kensington vezetősége sem tudott rólam többet az alapinformációknál akkor, amikor öt és fél éve megérkeztem az óceán innenső felére. Pontosan azért is kezeltem intimem a velem kapcsolatos történéseket, mert ha hallgatok másokra, akkor életem első barátjához már évekkel ezelőtt hozzá kellett volna mennem és azóta is el válnom és minden bizonnyal minden döntésemet az ő megítélésük szerint kellett volna meghoznom, de akkor csak a leglényegesebb dolgot nem tudtam volna vállalni magamat illetően: önmagamnak lenni. S persze, változtam, ahogy a legutóbbi kapcsolatom is kihatással volt a jelenemre, mert Nicholas volt az, akivel megéltem a jegyességet, az elvesztést is: nem csak kapcsolati szinten, hanem két olyan aprócska életet, amivel ha nem is teljessé váltam volna, de a régóta vágyott egyik életcélomat elértem volna vele: anyává válni.
Sosem merném azt kimondani és ténylegesen úgy gondolni, hogy az élet csupa rejtély és igazságtalan is, de be kellett vallanom magamnak azt, hogy két héttel ezelőtt, amikor a nappalimban ülő férfi gyermeke a világra jött, szerettem volna ott lenni akkor, amikor a világon magára maradt az apróság. Szerettem volna nem csak azért sírni, mert elküldtek és kijelentették, hogy soha többé nem akarnak látni és nincs rám szükség, hanem a kicsi egészségügyi állapota miatt is könnyeket akartam hullajtani. Aggódni a mindennapjaiért, hogy mennyire képes levegőt venni. Hogy az aprócska kezei és lábacskái mennyire erőtlenek és akaratlanul is az jutott eszembe, hogy legalább egyetlen pillantást vethessek egy újszülöttre.. mert bármilyen helyzetben is történt a fogantatása és Mallorie terhessége, attól még valamiféle boldogságnak kellett volna jelentenie a baba megszületésének.. ehelyett csak a gyász, az egyedül maradás, és a mélységes csend uralta azokat a napokat és heteket, amit a fáradt nevetésnek és a kimerült boldogságnak kellett volna jelentenie. Akkor elfogadtam azt a kívülálló döntést, amit a fejem felett hoztak meg. Talán ez jellemzett engem leginkább: az elfogadás, a megalkuvás, az, hogy igazán magamért sosem tudtam kiállni, mert a lényemből és jellememből fakadóan nem az a típus voltam, aki vérszemet kapott volna. Aki karommal-körömmel kapaszkodott volna a maga igazába, mert.. nem éltetett a versengés, nem volt a vesszőparipám az, hogy érvényesítsem mindenáron az akaratom. Mindezek ellenére voltak vágyaim, céljaim, s mindaz, amit szerettem volna az élettől, a mindennapjaimtól és ezek egyike az volt, hogy bár elfogadtam, attól függetlenül még fájdalmas volt az elmúlt két hét. Most sem igazán én nyitottam Jude felé először.. mert ha nem ült volna mellém pár órával ezelőtt a kávézóban, akkor valószínűleg most nem lennénk itt, a lakásban. Ha nem is ismertem őt úgy igazán számottevően régóta, attól függetlenül elmondhatom, hogy jó néhány dolgot megéltünk és átéltünk egymás mellett és nem mondanám azt sem, hogy könnyed kapcsolatunk lenne (a kapcsolat legáltalánosabb megfogalmazásában). Vesszek meg, ha tudom, mi volt az, ami köztünk zajlott, de úgy döntöttem, hogy nem szeretném nevén nevezni, egyszerűen csak hagyom, hogy magával sodorjon, bármi is legyen ez. Rá kellett jönnöm, hogy valamennyire reflektáltam arra, ahogy Jude viselkedett. Ha nyugodt volt, én is.. ha elragadta a pillanat és fellobbant benne a szenvedély, én sem voltam adós.. és valahogy könnyedén ment az, hogy idomuljak hozzá, hogy igazodjak hozzá anélkül, hogy feladtam volna az elveimet vagy kivetkőztem volna magamból. Ez pedig nagyon is tetszett. Ahogyan a kártyajáték ötlete is, elmosolyodtam a szavaira, hogy ne vegyem annyira véresen komolyan a következő perceket.
- Ha érdekel, megtaníthatlak a kanasztára, a gyakorlatban is akár, mindent úgy a legjobb megtanulni - ajánlottam fel gyorsan még a mosdóba menet a kérésére biccentve, csak hogy megadjam neki a lehetőséget arra, ne csak pókerben alázzon meg és legyek én az állandó vesztes a játékban. Ha nekem nem is, Hattienek chips-birodalma volt, ezért két csomagot bontva felesben szórtam bele egy tálkába, illetve a jég is a kezembe került, így csak egy kicsit néztem ki sherpának, ahogy visszatértem, csak hogy elnevessem magam az oreoval a számban a szavakra.
- A legjobb része a keksz, azt valahogy istenien csinálják, és ha tehetném, akkor valaki másra testálnám rá a krémjét. Túl édes, na nem mintha a sajttorta mániámmal ezt kimagyarázhatnám azt, hogy egyébként nem vagyok édesszájú - visszafogtam magam és nem nyúltam a második karikáért. - Az irodámban van egy nasis fiók, úgyhogy ha arra jársz és valami édesre fájna a fogad, kifoszthatsz.. egy kicsit - átgondoltam. - De nem nagyon.. vagy ki kell engesztelned - nem voltam hajlandó abba belegondolni, hogy elvinné a lovait és a kapcsolatát a Kensingtonnal megszakítaná, mint ahogy a ezzel a fenyegetéssel is élt ma. Amennyire kusza volt a jelenem és hogy egyáltalán még neki dolgozok-e, vagy meddig... nem akartam, hogy eltűnjön onnan is. A szavaim közben kiosztott lapok egyértelműsítették a játékot, s ezt Jude szavai is alátámasztották.
- Kőr ász - a kíváncsiságának eleget téve fordítottam a lapomat, hogy láthassa ő is. mert hát nem titok, a chips ropogtatására egy mosolyt nyomtam el. - Igaza volt a papádnak. Remekül megtanít taktikázni. Én már csak azt mondom, hogy a hazáért és a becsületért vagyok hajlandó apa és papa ellen játszani.. ha ők ülnek le, akkor iszonyú sokáig tart köztük egy-egy kör - magyaráztam beleéléssel, mert nekem ők az otthont jelentették és a biztonságot, a szórakozást és a biztos hátteret, akikre bármikor, bármiben számíthattam. - Életed játékait játszanád velük - jegyeztem meg hirtelen, nem belegondolva abba, hogy ez mit is jelenthet igazán. Emiatt is hirtelen váltottam témát a mozik világára, s ameddig beszélt, a figyelmem teljes egészében neki is szenteltem, a pillantásomat le nem vettem róla, csak az asztalhoz közelebb eső kezemmel felkönyököltem annak lapjára, hogy az államat megtámasszam az öklömmel. - Nehezen tudom azt elképzelni, hogy a Titanicot megnézve elsírtad magad akkor, amikor Jack nem fért fel Rose mellé - már ha drámákat említette. Megcáfolhatott a szavaimban. Ami neki bejött a John Wickkel, én messziről elkerültem azokat a filmeket, mert ha Keanu remekelt is abban a filmben, valahogy a kutyusát sajnáltam a leginkább. - Milyen exkluzív kikapcsolódásra gondolsz? A lovakon.. és a pókeren kívül persze - biccentettem csak arra, hogy kérek még lapot, és ha megkaptam, akkor a hozzám kerülő lapot felfordítva egy treff királlyal néztünk szembe.
- Jól osztottál. Ha gondolod, megkeverhetem újra, úgy, hogy te nyerj a következő körben - pimasz pillantással vontam fel a szemöldökömet, várva a reakcióját. A kis csipkelődésben azt hiszem, hogy az édesség segített. És ha már itt tartunk, az oreo után egy chipsért nyúltam. Ha már az is itt volt. - Csak kisebb összejövetelen voltam halloween idején. Szerették volna, ha bevállalós nővérke kosztümbe bújok, de valahogy nem tetszett az ötlet, úgyhogy könyvtárosként vonultam be a történelembe ott. Ahhoz volt kellékem és ruhám itthon is - mosolyogva avattam be, mert ha mellette még nem is vettem fel a szemüveget, attól még volt. - Neked mi a kedvenc szetted, aminek beöltöztél? - csak volt erre is példa. Épp, hogy csak kíváncsiskodtam, már befutott a következő kérdéshalmaz is, amire megköszörültem a torkom.
- Nem úgy volt, hogy szedjük össze magunkat? Ha most nekiállunk vetkőzni, nem biztos, hogy megússzuk azt, hogy csak kimész a fürdőbe.. egyedül - nevetve ráztam meg a fejem. Naivan azt hittem, hogy ő is megválna a ruhától - még ha csak az egy zokni is legyen. - Meguntad a blackjacket, hogy máris váltanál pókerre? - kíváncsi voltam, közelebb hajoltam hozzá, csak hogy kedvesen elorozzam a paklit, megkeverve a lapokat is, csak úgy osztva pár lapot, ameddig el nem döntjük, hogy mi legyen a következő játék. Maradunk az eddigieknél, vagy áttérünk a pókerre. - Miben szeretnél fogadni? Ne kímélj! - vetkőzhetek is, ha azt szeretné, csak nem akartam, hogy egyoldalú legyen az.
- Ha már halloween, és most picit visszatérek rá.. van egy sejtésem, hogy mi lesz a válaszod, de melyik ünnepet tartod a legfontosabbnak? Egyébként mint ügyvéd, mennyire vagy benne a július negyedikei fanatizmusban? Tényleg olyan jó azon a napon a hamburger és a hotdog? - billentettem oldalra a fejem, érdeklődve.

Tipikusan nem tudtam, hogyan működik egy kapcsolat azon aspektusa, ami nem a szexről szól. Az egyetem alatti kapcsolatok nagy része kimerült egy személyben, de Rachel mellett nem is kellett arra törekednem, hogy az eszemmel nyűgözzem le. Lássuk be, de eléggé felszínesen funkcionáltunk, mert neki a testem és a státuszom számított. Megkapta az évfolyamelsőt és igen…népszerű pár voltunk, de mégsem ért jó véget a közös történetünk. Emlékszem, hogy az eljegyzés előtt Sebastian véleményét kértem ki arról, hogy melyik verziót válasszam a lánykérésre. Nekem tökéletesen megfelelt volna, ha a lovardában neki szegezem a kérdést, vagy féltérdre ereszkedem és megmutatom neki a gyémántot. Bármelyik is lett volna biztosan nem kell ömlengős szöveget mondanom neki, de mivel azt terveztem, hogy vele fogom leélni az életemet egy kicsivel több energiát fektettem bele. Az édesapjától már előtte elkértem őt, és mily meglepő, de áldását is adta. Az anyja a háttérben szipogott és totál fel volt spannolva. Bíztam benne, hogy nem fogja elszólni magát és nem fogunk ott kikötni, hogy a nagy meglepetésből nem lesz semmi. Szerencsére nem jutotta el a fülébe az, hogy mire készülök, de Bastien aznap este érdekes ajánlatot tett. Mi lenne, ha nem kettesben történne ez a nagy bejelentés, hanem a születésnapi buliján Rachel-nek? Túl klisésnek tartottam, de mégis elfogadtam a segítséget. Rachel tündökölt és be nem állt a szája egész este, én mégis feszengtem, mert mindenki jelen volt a baráti körből, sőt még a szülei meg a rokonai is ott voltak. Valahogyan elszállt a személyes varázsa a folyamatnak, látnom kellett volna, hogy az egész arra megy ki, hogy a gyűrűfelhúzás után máris a gratulációkat fogadjuk és ne kelljen senkinek se lemaradnia a nagy eseményről. Az eljegyzés meghittsége odalett és egy társas összejövetel hírforrássá váltunk, hogy aztán a megjósolt gratulációk a leendő anyós és após társaságában jöjjenek felénk. Később kiderült, hogy Rachel már tudatosan készült arra, hogy el fogom venni őt, sőt zokon vette, hogy eddig vártam vele. Manapság nem sokban térnek el a nők, mint Rachel, ha lánykérésről van szó, de megfogadtam, hogy soha többet senkinek sem kérem meg a kezét. A házasság szentsége elcsépelt intézmény lett és több pénzt profitált belőle a bíróság, mint bármelyik másik állami szektor. Mostanra még nagyobb lett a vagyonom is, és nem óhajtottam egy kényes szituációba csöppenni, ahol a leendő nejem már azt tervezi, hogyan fog kisemmizni. Hogyan jutottam el idáig abból, hogy nem tudok kommunikálni? Ott sem ment már, hogy kifejezzem a véleményemet és meg kellett volna mondanom a menyasszonynak, hogy nem vágyok a nagy felhajtásra. Apának és a testvéreimnek másnap délelőtt mondtam el úgy, hogy Rachel velem se volt, mert a barátnőivel ment villásreggelire meg pletykálkodásra. Nem jó emlékek, és Mallorie hiánya is rátesz egy lapáttal, de ma este nem az elvesztett lehetőségeken akarok siránkozni, hanem az a cél, hogy elengedjem magamat egy másik nő társaságában. Cora érdeklődő és lelkes minden téma iránt, ami cseppet sem lep meg. Az első találkozások is abban a hangulatban teltek el, hogy kérdezett még akkor is, ha nem szerettem volna válaszolni. A magánéletem rám tartozik, de néha bizony jólesik az embernek, ha valódi érdeklődéssel találja szembe magát. Cora nem játszott semmilyen szerepet és pusztán beérte azzal is, ha apróságot osztottam meg vele. Tény, hogy többet látott belőlem, mint mások, de nem volt tolakodó, és a legfontosabb, hogy tapintatlan. Felhúztam magam, amikor észrevettem, hogy Mallorie kórtermében bent volt és a szemtanújaként csinálta végig az összeomlásomat. Szerelmet vallottam egy másik nőnek, akit nem is ismert…de akkor és ott ez volt a minimum, ami járt Lorie-nak. Hetek teltek el a halála óta, de még előttem volt a legnagyobb lezárás és addig nem akartam semmi bonyodalmat érzelmileg, ezért is tetszett ez az este. Elvárások nélküli csevej, ahol a tabu is lehet elfogadható, persze nem tagadhattuk le a fizikai vonzódást és már kétszer majdnem belesétáltunk abba a hibába, hogy egymásnak estünk. Nehezen tartottam önuralmat, de szükségem volt rá, így kapóra jött a kártyapakli és annak a lehetősége, hogy játsszunk.
- Sosem mondok nemet egy új kártyajátékra. – vonom meg a vállamat, amikor kijelenti ezt és elvonul a mosdóba. Előtte még kértem jeget és egy kis chips-et is a folytatásra, mert mindig nassoltam, és erről nem tudtam lemondani. Az edzések majd kárpótolnak egyszer, de nem mostanság. A japán édesség mellett előkerül más is, és nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy mennyire másképpen eszi, mint ahogy én megszoktam.
- Megoldható, hogy nekem add oda a következő kört. – mosolyodom el, de már azon vagyok, hogy megkeverjem a paklit és belekezdjünk a huszonegyezésbe. Kezdetnek kell valami lazulós bevezető mindkettőnknek, és ennél jobbat nem is választhattam volna, mert közben lehet beszélgetni és még nem kell annyira figyelni, mint a póker alatt.
- Az irodában is bűnözöl? – teszem fel az evidens kérdést, mert nekem ilyesmik nincsenek a sajátomban. Michelle mondjuk egyből ugrana, ha arra kérném vagy éppen megkívánnék valamit. Az ebédemet is rendszerint ő intézi, meg a foglalásokat is, ha ebédidőben megyek ki tárgyalni. A napirendem sűrű, de most a szabadságolás miatt az összes ügyfelemnek várnia kell, és ez alól az alvilági szektor sem kivétel. A gyász az elsődleges és egy tisztességes temetés megszervezése nem beszélve arról, hogy nem tudom, hogy mi vár rám Kolumbiában, ha megérkezem. A sakk sem idegen nekem, csak kevés alkalommal találok megfelelő ellenfelet hozzá, de ha jók voltak a mentorok, mint Cora esetében is, akkor ki tudja, hogy mit művelnénk a táblán.
- Még arra is sor kerülhet. – válaszolok neki és felfordítom a saját lapjaimat is, de eddig ő áll jobban, nem én. A mozizás maximum otthon szokott megvalósulni nekem, ezért picit fejtörős kérdésnek vélem a filmmel kapcsolatos felvetését.
- Nem láttam a Titanicot. – sóhajtok egyet színpadiasan. – Egyetlen nőnek sem sikerült rávennie eddig. – mosolyodom el és most leosztom a második kört is, de azt hiszem, hogy elhamarkodott voltam.
- Hát…szeretek vitorlázni is, de ezt még nem sajátítottam el, illetve a nyelvek területén is jó vagyok. Össze se mertem számolni eddig, hogy hányon beszélek, de a mostani kedvenc az arab. – bezsebeli az első kört, és már látom rajta, hogy ebből évődés lesz.
- Na..lássuk milyen a te osztásod. – engedem át neki a terepet, de közben hallgatom a jelmezes kreációkat, amibe belebújt az elmúlt években.
- Könyvtárosként…hmm a nővérke jobb lett volna. – csenek el egy oreos kekszet és ketté bontom, jelezve, hogy az egyik felét neki adom, de a másikról lassan nyalom le a krémet.
- Nem tudod mit hagysz ki, mert ez a legjobb. – imádom a kakaós dolgokat, és ez valóban jó ötlet volt a részéről a sós mellé.
- Zorro voltam…nagyon menő, és a feketét is preferálom. – a tétek és az alkuk világa felé kanyarodunk el, mert feléled bennem a versenyszellem.
- Nem feltétlenül kell azonnal vetkőzni, hosszú még az este. Legyen még egy kör blackjack, ha azt akarod. – hagyom rá a döntést én meg kortyolok egy kevés whiskey-t úgy, hogy a felhúzott térdemre fektetem a pohár talpát.
- Én a hálaadást szeretem a legjobban. A karácsony túl giccses és az ember már eladta a lelkét is, de a hálaadás nemcsak a családról szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk-e egy kicsit is örülni a jelennek. – mélázok el ezen, aztán elveszek még egy kekszet.
- Mit szólnál ahhoz, hogyha a következő kör vesztese megetetné a nyertest úgy, ahogy a nyertes kéri? – vetem fel az ötletemet neki.

San Francisco egy másik világot szimbolizált, olyat, amihez magamtól és önszántamból nem akartam tartozni, mert az csak a fennhéjazásról, a külsőségekről szólt és arról számomra, hogy mindenki a mellét döngetve jelzi másoknak, hogy mit tehet meg és meddig érhet a takarója, s az ilyen viselkedést valahogy sosem tudtam elsajátítani. Nem gondoltam magam önző embernek, ami egyrészről talán negatívum is, mert mindig is mások érdekeit és jólétét tartottam szem előtt és csak utánuk következtem én. Visszavezethetném ezt teljes mértékben az öcsémre és "hibáztathatnám" őt, ám egyszerűen csak könnyebb volt. Nem fájt mások elégedettsége és boldogsága és a környezetem jóléte valahogy átragadt rám is, könnyebben tudtam érvényesülni abban a helyzetben akér én is. Nem számított, hogy mások előrébb jutottak. Nem számított, hogy mások még többet engedhettek meg maguknak és többre vitték az életben, hiszen én is elértem azt, amit célként tűztem ki magam elé. Nekem a kevesebb is boldogságot jelentett. Elég volt az, amit az élet görgetett elém és megtanultam értékelni az apróbb dolgokat és eredményeket is - főleg a gyerekekkel való foglalkozás tanított meg arra, mint amit Neil Armstrong is megfogalmazott: "Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek." A foglalkozásokon történtek mindig erőt adtak arra, hogy folytassam és ne adjam fel. Hogy valami értéket is adok a világnak és nekem ennyi elég volt. Tényleg.
Egy részem pedig még többet, még nagyobb szeletet óhajtott, amivel eddig az élet nem ajándékozott meg tartósan. A nyugati parti város nem azért lett különleges, mert a köztünk lévő feszültséget a szexualitásban vezettük le a nappalimban ülő férfivel, hanem azért, mert az odafelé vezető úton is lehetőséget kaptam, hogy megismerjem őt. Voltak kényes és kényelmetlennek tűnő kérdéseim is az életével kapcsolatban, de sosem szerettem a felszín kapargatását, mert ha valami felé érdeklődni kezdtem, abban szerettem magam mélyre ásni. Talán ezért is osztottam meg Jude-dal akkor, amikor a fél kezem éppen a sebében járt fertőtlenítés gyanánt, hogy még soha, egyetlen alkalommal sem volt részem egyéjszakás kalandokban és nem is vonzott ez. Akkor, abban a pillanatban nem gondoltam, hogy a vallomásom olyan lavinát indított el kettőnk közt, amiben nem bírtunk megálljt parancsolni magunknak. S valóban igazam lett. Jude sem tartozott az egyéjszakások táborába, így a sosem kimondott, magamnak tett ígértetet bizony képes voltam betartani. Mégsem kérkedtem vele, nem vártam el, hogy Jude emiatt büszke legyen rám és másként kezeljen, nem is azt vártam el, hogy úgy kezeljen, mintha cukorból lennék. Tudtam, hogy tud nyers is lenni, kíméletlen és olyan tisztán objektív, hogy rá az valóban igaz, hogy csakis az eszére hallgat, mintha nem is léteznének enyhítő körülmények és érzelmek. Mégis valahogy bántott az, ha velem is olyan volt, mintha nem lennék több egy senkinél. Nem viseltem túl jól a megalázottságot, sem pedig a degradáló kijelentéseket, vagy ha olyanért hibáztattak, amiről nem tehettem vagy nem értettem.
A mai este könnyedségére azt hiszem vágytam azután a két hét után, amit magunk mögött tudtunk. Nem voltak elvárásaim, nem akartam, hogy azt érezzem, meg akarok felelni Jude-nak, egyszerűen csak engedtem, hogy magukkal sodorjanak a történések és azt hiszem, hogy a közénk beékelt fizikai távolság józanító volt és jót is tett nekünk, így talán mindketten teljes egészében a másik emberre koncentrálhatott és előtérbe helyezhettük az érdeklődésünlet. Jude teljesen új oldalát mutatta, mert nem gondoltam volna, hogy a nassolás jellemezné a napjait. Eddig abban a hitben voltam, hogy csakis az egészséges táplálkozás híve, ahol a bűnözés ilyen formája nem megengedett számára.
- Előfordul, hogy magányos perceim vannak, amikor nem a teára vágyom - megvontam a vállaimat, mert hát az itteni nyarak sokkal forróbbak, mint Anglia alapvető óceáni éghajlata és nyirkossága. - A leggyorsabb módja annak, hogy pillanatok alatt egy kicsivel boldogabbak lehessünk - megjegyeztem, hogy benevezne az oreo körre is. A nasi-kártya-sakk triumvirátusban elveszve pusztán szerencsém volt a lapokkal, mert esélyem sem volt kiszámolni, vagy akár fejben is tartani a lapokat, mint ahogy a póker vagy a kanaszta esetén tudtam volna, így a felmenőimről kifejezett gondolatokra kapott reakciónál hosszan néztem Jude-ra.. mintha csak próbálnám magamban elraktározni a lehetőségét annak, hogy megismerhetik őt. Hogy beengedhetem abba a világba, amelyből a mai napig építkeztem és egy pillanatra hagytam, hogy elmerüljek ebben a gondolatban. Reményt adott.
- Ezt nem hiszem el! - csattantam fel, egy kissé vehemensebben ahhoz képest, mint amilyennek megismerhetett. - Nem azt, hogy még egy nő sem vett rá a filmre. Csak.. a tizenegy Oscar-díj.. james Cameron rendezte.. Céline Dion egyik leghíresebb dala - soroltam az indokokat. - És ne aggódj, nem az lesz a következő programunk, hogy rád erőszakolom a filmet. Velem amúgy is a Büszkeség és balítélet lenne a porondon- nevettem el magam, mosolyogva megrázva a fejem, csak hogy aztán a szórakozási lehetőségeit hallgassam végig figyelmesen. - Mit szeretnél kezdeni az arabbal később? - a céljai és a tervei felől érdeklődtem. Egyszer már említette a hajózást is, ahol ha minden igaz és jól emlékszem, felajánlottam a nagybátyám hajóját is.. odahaza. Túl sok lett volna, ha folyton ajánlgatok neki mindent az életemből. Amint a kártya hozzám került, egy újabb alapos keverést követően leosztottam a lapokat, s a sajátomat felfordítottam: káró négyes.. és itt eldőlt, hogy minimum három lapra szükségem lesz, ami egyenes út lesz a vesztésemhez - sosem volt akkora szerencsém, hogy még tizenhetet összeszedjek. - Ez a te köröd lesz - csak úgy mellékesen megjegyezve, miközben elterelte a figyelmem az oreos mutatvánnyal. Le sem vettem róla a pillantásom, amikor a krémet eltüntette, de a szabad kezemmel a kekszért nyúltam. - A kekszre ugyanezt mondtam, úgyhogy ez döntetlen, Jude - gyors mozdulattal pakoltam be a számba és ropogtattam azt el, csak hogy somolyogjak a jelmezén. - Van róla képed? - általában ilyen esetekben szokták megjelölni az embert valami borzasztó arckifejezéssel vagy pózban.
- Nem azonnal? - nevettem el magam, miközben a pikk királya mellé lepakoltam még egyet, aztán magamnak egy káró ötöst. Mondtam, hogy vesztettem. - Még egy kör. Ha valaki nyer, nyerjen tényleg - döntöttem el már most, de az ünnepet érintő szavaira halkan felsóhajtottam és elgondolkodtam azokon. A pillantásom valahol az asztal és a padló közé vándorolt kettőnk közt, s már a nyelvem hegyén volt egy újabb kérdés, talán a legnehezebb, amit valaha feltettem volna neki, de az újabb szavaival minden bátorságom elszállt. A felvetésre elmosolyodtam mégis, felpillantva a szeretett kék szemekbe is.
- Végesek a lehetőségeink a lakásban, de bízom abban, hogy elég kreatív vagy és leszel.. de csak hogy tudd, az activityben a mutogatást kedvelem a legkevésbé.. - ha már lúd, legyen kövér alapon, hogy komolyan gondoljuk az alkut mégis csak, a kezemet nyújtottam felé, hogy kézfogással pecsételjük meg mindezt. Nem hagytam a kezében hosszabb időre a kezem, mint az szükséges volt és azonnal a tál felé nyúltam, az oreo helyett egy chipset vettem el, lenyalva róla a fűszert, aztán bekaptam azt. - Nekem az öcsém születésnapja a legfontosabb ünnep, és könnyű dolgom van, mert innen mindig én lehetek az első, aki felköszönti őt neki éjfél után három másodperccel üzenetben. Az öt óra időeltolódás ilyenkor aranyat ér. Otthon már mindenki alszik olyankor - röviden mosolyodtam el és nem is igen Jude-ra, egyszerűen csak.. mert a sok rossz és szomorúság mellett hihetetlenül hálás voltam Callumért, hogy az életében helyet kaphattam.
- Az asztalon nyugvó lapok mindenképpen Jude nyertes körét jelezték, így ő közelebb volt a huszonegyhez, mint én. Az ő döntése volt, hogy valóban lép-e még egy lappal, vagy a biztosra megy az én kilencemmel szemben. Már egy lapja többet ért, mint nekem kettő. A vesztést elfogadtam, és ha kérte vissza a kártyát, úgy nekiadtam azt. Egyébként még egyszer megkevertem a paklit.
- Azt eddig is tudtam, hogy szereted a különleges ételeket. Most már azt is, hogy lekenyerezhetlek édességgel.. is. Mi volt a legfurább étel, amit megettél? Lehet akár amolyan terhes-nős kombináció is, mint uborka mogyoróvajjal és lekvárral... vagy banán srirachaval... - ha nem nálam volt a pakli, egy oreot szétszedve a krémes kekszet Jude felé nyújtottam, hogy lenyalja azt.

Tartózkodtam az olyan programoktól, ahol az ember többet mutat magából, mint szeretné. A randevúzás is fura kifejezés lett volna, de valahol a fejem hátsó zugában tudtam, hogy Cora lakásán lenni pont az a határvonal volt, amit már nem nevezhettünk simán találkozónak, és egy baráti légyottnak sem. A barátaimmal rendszerint nem szoktam lefeküdni és nem is vágyom rá, hogy alattam legyenek. Bonyolult címkék jutottak az eszembe, de egyik sem illett volna a mostani helyzetünkre. Corának saját lakása volt a városban és ez már alapvetően meglepett, mert a vele egykorú nők arra pályáztak, hogy valami gazdag pasi a seggük alá tegye az ingatlant. Sejtés ide vagy oda egyértelműen a szülei segítettek neki, de még ezt sem róhatnám fel, mert nem kérkedett vele, hogy gazdag családból származik. A ruhái nem hirdették a lógókkal együtt, hogy többe kerülnek, mint másnak az ebédje. A visszafogottság jellemezte és talán ez különböztette meg a legjobban azoktól a nőktől, akikkel eddig ismeretségben álltam. Mallorie is kivételt képezett ez alól, de ma este nem óhajtottam több percet arra áldozni, hogy rajta rágódjak. Az érzéseim kuszák voltak, de a legjobban sérültek és engem is azzá tettek. Megízleltem, hogy a világom nem egy erőd, és bárki széttörheti egyetlen momentum alatt. A kikapcsolódás volt az elsődleges célom a mostani órákra, és nem az agyalás vagy az ivászat. Cora rendkívül gyorsan el tudta érni, hogy ne kattogjak, és ez már magában egy piros ponttal ért fel. A saját testvéreim nem voltak képesek rá, hogy kiszedjenek a gödörből, pedig jobban ismertek, mint ő. A lovardában nem viselkedtem vele fair módon, de ellenkezhetett volna a mosdóban is, mégsem tette. Az asztal takarásában történtek dolgok, de éppen ezt szerettem a lopott pillanatokban. Az izgalmas játék kettőnkre tartozott, és nem szerettem volna, ha valaki megrongálja ezt a kis buborékot. Védeni kívántam a területemet és a belső körömet? Máskor csak akkor cselekedtem így, ha a számomra fontos emberekről volt szó. A nő kezdett a hétköznapjaim részévé válni és fel sem tűnt, hogy mennyire kedvelem őt, csak ma este, amikor a semmiségek kerülnek terítékre. Vonzódom hozzá és több ízben majdnem egymásnak estünk, de akkor sem érezném helyesnek, ha ma este lefeküdnék vele. Kimondatlan zűr van bennem Lorie miatt, és nem lenne tisztességes, ha megint egy másik nő karjaiba rohannék. A gyógyulás és a gyász része az is, hogy elengedjem a múltamat. Lorie egy fiúval ajándékozott meg és ez tette azt velem, amitől részegen feküdtem napokon át a lakásom padlóján. Nem voltam jól és a testi szükségletek sem fogják kielégíteni a lelki zűrjeimet. A kékjeim többször futnak rá a nőre mialatt a nappalijában ülünk és a kártyát választva egymásnak kérdéseket teszünk fel. Máskor azt mondtam volna neki, hogy küldje el a kérdéseit és majd e-mailben megválaszolom őket, de most élvezem, hogy óvatosan tapogatózik és megpróbál úgy tenni, mintha nem lenne még vagy száz kérdése, amit rám akarna zúdítani. Az édességek világa nem az enyém, de nem is vetem meg őket, ha már előttem van az oreos keksz és a ténye annak, hogy nem szereti a krémet benne.
- A boldogság kulcsa a csoki lenne? – érdeklődöm egy naiv feltételezéssel. – A fiókot akkor sem indokolja az asztalodban. – hümmögök egyet, de csak átmenetileg, mert az első körben kikapok a huszonegyezés alatt. A filmek meg annyira nem az én hatásköröm, mint hobbi, hogy szinte elmosolyodom azon, ahogyan a Titanicra reagál.
- Érdekel hogyan épült meg a hajó és abban az időben az egyik legjobbnak tartották, de azt mégsem várhatod el tőlem, hogy végigszenvedjek egy romantikus csobbanást, amiben az egyik fél meghal a vízben. – majszolom el a kekszemet és a Büszkeség és balítéletre csak megrázom a fejemet.
- Messze áll tőlem a klasszikus. Nincs aranyközépút? Mindenképpen ebben a kategóriában kell mozognunk? – vetem fel, mert beláthatjuk mindketten, ha arra kerülne a sor, hogy egy közös mozit válasszunk, akkor annak vita lenne a vége, ha nem rosszabb. A hobbik közé sorolom a nyelvek elsajátítását, mert abban jó vagyok.
- Ki szeretnék menni néhány hónapra az egyik arab országba, ha már a konyhát is szeretem, talán valami új üzletágba vágni…annyi minden érdekelne, mint az olaj vagy az ottani turizmus. – folytatom az eszmefuttatásomat, ha már belementünk a részletekbe. Beleegyezem időközben a második körbe és megkapjuk az első lapokat is. A szerencse csillaga most mellettem áll és érzem azt is, hogy az ujjbegyeim bizseregnek.
- Talán. Nem akarom elszólni magamat. – jegyzem meg, mert még nem dőlt el minden, és ha ő nyerne, akkor nem lenne alapom az alkudozásra sem. A Halloween amolyan amerikai ünnep, de már ő is egy ideje itt él az Államokban, szóval biztosan beöltözött már valaminek.
- Ha lenne, akkor sem mutatnám meg. – kortyolok egy keveset a whiskey-ből és most megint latolgatni kezdem az esélyeimet. A kezét nyújtja felém, amit el is fogadok, de azonnal kellemes elektromos kisülés szalad végig a kezem aljától a fejem búbjáig végződően, mire reakcióként megrázkódom, ha már elengedi a tenyeremet.
- Kreativitásból nem lesz hiány. – mondom a vetkőzős témára, mire lekerül a harmadik kör első pár lapja elénk.
- Hmm..az öcséd szerencsés. – felelem neki és most megnézem a leosztást.
- Kérek még egy lapot. – mondom neki és megint a kajára terelődik a szó, és már nem állok messze attól sem, hogy meg legyek etetve.
- Ez az. – szólalok fel, de most odahajolok, hogy le tudjam nyalni a krémet a kekszről, aztán meg a nyelvemet visszahúzva a két tenyeremet összecsapjam.
- Vesztettél, és ez azt jelenti, hogy én mondom meg a formáját az etetésnek. – csillan meg a szemem és körülnézek a választékon.
- Legyen még egy keksz…és – kinyújtom a lábaimat is, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni a földön.
- Az ölembe kell ülnöd és közösen megenni azt, mit szól hozzá a kisasszony? – meresztem rá a búzakék íriszeimet.

Kinek mi okoz boldogságot. Volt, akinek a csokoládé édessége jelentette a komfortérzetet és a megnyugvást, másoknak az edzés, vagy az, ha elmehettek a hegyekbe minden szocializációt addig nélkülözve. Volt, aki a testiségben teljesedett ki és volt, akinek épp elég volt annyi, hogy valaki meghallgassa. Nem feltétlenül hittem, hogy az édesség tartósan tudna felemelni engem, hiszen jobban szerettem a földön állni két lábbal, meg- és átgondolva minden lehetőséget, hogy mire miként reagálok, mit lenne jó megtennem, de azért nem mehettem el egy szó nélkül a csokoládé evésekor endorfin szabadul fel az agyban. Jude kérdésére lassan rajzolódott ki az arcomon egy mosoly, a hangom pedig tükrözte a nyugodt, kellemes környezet egységét, ami körülvett mindkettőnket. A boldogságot nem lehet csak egyetlen tárgy köré felhúzni és nagyon is nehéz meghatározni, hogy kinek mit jelent a boldogság. Más igények, más vágyak, más és más környezeti behatás határozza azt meg.. Hogy nekem mit jelentett boldognak lenni? Amikor csak a pillanatnak éltem. Amikor azt éreztem, hogy nem történhet baj ott, ahol voltam - fejben, lélekben és szívvel - Jude-dal ezen gondolatokat osztottam meg könnyedén, a vonásait, a testtartását figyelve és azt éreztem, hogy most egy kicsit neki is sikerült feloldódnia - nem pedig a ki nem mondott feszültséget és ezernyi problémát véltem benne felfedezni. Tudtam, hogy pár nap múlva az egyik legnehezebb útjára fog indulni majd, de igyekeztem nem jobban aggódni, mint amit ő elviselt volna. Ha gondolok rá, írhatok neki, akár fel is hívhatnám, és titkon abban reménykedtem, ha úgy érzi majd, hogy egy kicsit kiszakadna Kolumbiában a valóságból, úgy talán eszébe fogok jutni én is. Most, hogy itt volt realizáltam igazán azt, hogy mennyire szükségem volt egy ilyen pillanatra. Nem mással - vele. Mégis makacsul ellenálltam, hogy a vele eltöltött időt felcímkézzem és tudatosítsam magamban, hogy milyen folyamat indult el közöttünk.
Érdeklődve hallgattam végig a Titanic és a brit klasszikusról alkotott véleményét és, a végére már egy szélesedő mosoly rajzolódott ki az arcomon.
- Ha megvétózod, hidd el, hogy nem erőszakoskodnék. Biztosan van és lenne olyan, amit mindketten szeretnénk. Meggyőzhető vagyok. Mondjuk.. - gondolkodtam el hirtelen. - Talán a félelmetes és a kisgyerekes horror filmeket nem szívesen. Tudod, egyszer régen pont egy ilyen filmre esett a voksunk és a legnagyobb sötétségben és csendben ijesztett meg az, aki mellettem ült - nem csak Nicholas játszotta ezt el velem, de mellette akkorát sikkantottam itthon, hogy azt hittem, a jobb fülére halláskárosodása lett hirtelen. - Mondjuk úgy, hogy nem örültem. Mit szólnál ahhoz, ha filmre esne a választásunk - valaha, bármikor, ha eljutnánk addig.. - az elsőt te választanád ki - ajánlottam fel neki ezt visszautasíthatatlanul. Legalábbis én úgy gondoltam, ez az volt.
Nem csak most, hanem korábban is a szenvedélyei közé sorolta a nyelvek tanulását, s emlékszem, mennyire meglepett az, hogy spanyolul is beszél. Akkoriban imponált ez és akkor kezdtem el egy picit más szemszögből is látni vele kapcsolatban a dolgokat, bizonyos értelemben a vele szemben érzett ellenérzéseim is akkor kezdtek csillapodni, s egy részem akkor kezdett iránta érdeklődni. Jude intelligens és vitathatatlanul karizmatikus férfi. Nem gondolnám, hogy az efféle vágyairól sokszor beszélne, mert korábban még azt is nehezen vallotta volna be, hogy egyébként vágyna egyedüllétre egy lakatlanabb területen ideig-óráig, ahol nem temeti maga alá az ezernyi munkája és kötelessége.
- Csak azt tudom mondani, hogy menj.. Tudod, amikor ez a lehetőség, hogy átjöhessek ide Angliából, felkínálkozott, több ismerősöm is azt mondta, hogy nem fog sikerülni, féltettek, óvtak és minden létező rosszat mondtak az Államokról. New Yorkról, olyan sztereotípiákat, amikkel ha félig-meddig találkoztam is, de az egyik legjobb döntésem az volt, hogy itt vagyok. Ha menni szeretnél, menj.. csináld.. munkát bárhol fogsz találni, mert ismerlek annyira, hogy tudjam, a jég hátán is képes vagy megélni - a bal kezem ujjai bátorításképp az alkarjához értek, lágyan simítva meg a bőrét és fogva rá aztán a csuklójára finoman. Tudtam, hogy nem volt szüksége arra, hogy rávegyem, menjen, ha menni akar. Változtasson, ismerjen meg más kulturákat, de.. úgy éreztem, hogy még ő is visszafogja néha magát ilyen-olyan okok és indokok miatt - amit megértettem, természetesen. Rettenetesen hiányzik az öcsém például és ha csak annyitól meggyógyulna, hogy nonstop mellette vagyok, akkor azonnal visszaköltöznék - és tudom, hogy ezzel nem gyógyíthatom meg őt sajnos. Elhúztam a kezem róla, csak hogy teljes mértékben a lapokra és a játékra tudjak koncentrálni, de az alku elfogadás miatt ismét hozzáértem. Jól esett a tenyerének melege a bőrömön. Nem vettem előtte magamra, hogy nem mutatna magáról képeket.. ott még nem tartottunk, hogy ilyesmiket is felfedjünk egymás előtt, s ha kért lapot, akkor osztottam neki, minden bizonnyal jó lapot, de addig még totálisan elvonta a figyelmem. A pillantásom rajta ragadt akkor, amikor nem elvette a kekszet, hanem odahajolt, hogy a kezemben lévőről nyalja le a krémet. A kifújt levegőjének melege a bőrömet borzolta végig, hosszú, reszketeg sóhaj hagyta el ajkaimat a művelet közben. A nyelvem végigcsúszott szolidan az alsó ajkamon is, s a kekszet tartó kezemet lassan visszahúztam magam elé.. el kellett számolnom tízig, mielőtt a kekszet megettem volna. Épp akkor, amikor kijelentette a vesztésem, amin nem tudtam nem felnevetni. Ilyen az én szerencsém.
- Úgy tudtam, hogy nem szereted az édeset - ellenkeztem nevetve a döntésénél, de csak ennyit, természetesen elfogadtam a büntetésemet. - Legyen még egy keksz - egyeztem bele jókedvűen, miközben elhelyezkedett a lábait is kinyújtva. Felpillantottam a kékjeibe, s olyan áthatóan nézett, hogy szinte beleszédültem, még azt is elfelejtettem, hogy ellenkezhetnék vele. Hogy azt mondhatnám, hogy rossz ötlet oda helyezkednem.. hogy amúgy is bénán vagyok képes flörtölni vele. F-L-Ö-R-T-Ö-L-N-I V-E-L-E. Már ez a gondolat olyan szinten fejbevágott, hogy a pír lassan kúszott fel a nyakamon és öntötte el az arcom, de.. egyszerre találtam izgalmasnak, újnak és.. az istenért, vágytam is rá, mégis kit áltatnék?
- Sajnos a kisasszonynak vállalnia kell a bűneit - bólogattam lassan, megfontoltan Jude alkujára, két korty vizet még ittam, mielőtt az asztalt lassan hátrébb toltam, hogy könnyebben odaférhessek Jude-hoz. Nem kellett annyira vigyáznom, hiszen sem étel, sem italok nem voltak a felületen a poharakon, kártyán és a nasis tálon kívül. Felemelkedtem, átcsúsztam mellé és mielőtt engedélyt kértem volna tőle, hogy hogyan is szeretné, most én voltam az, aki szabadon döntött erről.. Ezért is támaszkodtam meg kanapén Jude válla mellett, hogy szemből helyezkedjek el rajta, combjaim közé engedve a lábait, és ha nem volt neki kényelmetlen, csak akkor engedtem rá a teljes testsúlyom. Nem voltam nehéz.. annyira, talán nem most rokkan le itt, bűntudatot keltve bennem. - Egy keksz elég lesz, Mr. Cowen? - túlságosan is közel került így az arca, a szeme.. a szája, ám mielőtt elcsábulhattam volna, már félig-meddig fordultam is el, nem kipottyanva az öléből, hogy elorozzak egy kekszet és azzal fordultam vissza felé. Hosszabban pillantottam a szemeibe, őszinte mosollyal. Mielőtt meggondolhattam volna magam, ujjaim az állvonalát fedő borostán futottak végig óvatos mozdulattal, hogy végül a pillantásomat elszakítva a kettőnk közt tartogatott kekszet figyeljem nagy odaadással.
- Hogy szeretnéd? Mint az előbb, vagy esetleg van másik.. tálalási javaslatod? - érdeklődtem kicsit sem semleges hangon. Nem azért suttogtam, mert ennyire közel volt, hanem azért, mert a közelsége lefoglalta minden józanságom. - Nem vagyok nehéz? - haraptam be az alsó ajkam, ahogy felpillantottam a szemeibe ismét, s ha rajtam múlt volna, megint szétszedném a kekszet, felemelném, hogy lenyalhassa azt.. az.. biztonságosabb lett volna. Csak úgy, futólag a bal kezemmel elengedtem a kanapét, hogy Jude mellkasán támaszkodhassak meg, a kulcscsontja alatt teljes tenyérrel érintve őt. Elkövettem azt a hibát, hogy nem csak a szemeit néztem, hanem az ajkát.. megint. Kínlódva köszörültem meg a torkomat is. Erős vagyok.. és menekülnöm kellene.

Cora lakásában lenni nem fojtogató, hanem egyszerű és kellemes érzést hagy a mellkasom közepén. Annyi minden történt az elmúlt két hétben, hogy most egy kicsit örülök annak, hogy az agyam kattogása abbamaradt és csak arra kell fókuszálnom, hogy legyőzzem a kártyázásban és feleljek a kérdéseire. Nem érzem zavarónak, hogy érdeklődik, de úgy gondolom ez más esetben és helyszínen nem lenne így. Az ismeretségünk hetekben és nem években mérhető, ami nagy csoda, mert ekkora szabadságot nem sokan szoktak kapni tőlem. A védővonalakat csak hosszas kutatómunka és reményteli hónapok után engedem le, de nála másképpen működött az egész folyamat. Eleinte nem vettem komolyan, mint nőt. Távolról csodáltam a munkásságát és megfigyeltem a hozzáértőségét, mert láttam, hogy mire képes a lovakkal és a gyerekekkel egyszerre. Csendben és alázatosan tette a dolgát és nem kérkedett vele, hogy milyen családból származik. A neve alapján nem volt nehéz dolgom, hogy kiderítsek róla ezt meg azt. Az elővigyázatosság mondatta velem, hogy így cselekedjek, de mindenkivel ezt csináltam, akit nem ismertem. Hozzám már nem lehetett bekerülni úgy, hogy ne tudtam volna a másik életrajzát. A tudás hatalom és éltem is vele, de az ő esetében nem alkalmaztam fegyverként. A magánnyomozó idővel olyan információkat is meglebegtetett előttem, ami még szóba sem került. Az exe nevét, vagy a jegyessége tényét, de még a gyerekeke elvesztését is. Mélyen benne voltam a múltjában, de tiszteletlenségnek véltem volna, ha visszaélek vele. Cora annyira jószívű, hogy a légynek sem tudna ártani. A munkahelyén nem a saját állása miatt aggódik, hanem másokért, a lovakat előre veszi, és még az sem izgatja, ha aznap nem evett semmit. Az öccséhez fűződő viszonya páratlan, és példamutató is. Nem ismeri az első helyen való fogalmat, mert mindig mások érdekeit nézi. Könnyen kizsákmányolható érzelmileg, de tudom, hogy ott a másik oldal is. Az érdeklődése őszinte, nem akarja ellenem felhasználni, mert már megtehette volna. A gyerekem ténye és Mallorie titka megtartása pedig tényleg kialakított valamit közöttünk. A bizalmi híd erősödött és én nem bírtam tenni ellene semmit. Az egyik testvéremmel is találkozott már, nem emlékszem rá, hogy Rachel-t konkrétan bemutattam volna, de ennek lehet az is az oka, hogy volt egy rossz előérzetem, és hinnem kellett volna apám szavának. Apa mindig megmondta, ha valaki nem illett hozzám. Az emberismerete nem tévedett…vajon mit mondott volna Coráról? Elfantáziálgatok arról, hogy egyszer elvigyem az apámhoz? Nem tudom…mert a jövő is kiszámíthatatlan és olyan kevés alkalommal élem meg a jelent, hogy most ezt akarom mindennél jobban. A bajok megvárnak holnap is, és nem kell innom most ahhoz, hogy tompítsam a fájdalmat. A társaság kellő löket és az a kis mennyiségű whiskey is, hogy a felszínen maradjak. A tűzzel eljátszottam ma már több alkalommal is, de még nem léptük át a határokat. Sejtem, hogy neki sem lenne ellenére, hogy belemenjünk a testi vágyakba is, de akkor elrontanék mindent. Felismerem, ha a lelkem sóvárog törődésre, és nem a testem. Előtte se ismerném be, de jól esik a figyelme és az állandó beszélgetés. A kaja és a helyszín csak egy plusz mellé, de nem is feszengek ezen most, csak bekapom a kekszet és a kártyáimra pillantok ismételten vissza.
- Szóval a horror nem a te világod, már meg sem lepődöm. – rázom meg a fejemet, de tovább hallgatva az is nyilvánvaló válik, hogy nem szereti, ha valaki ijesztgeti.
- A gyerekes témákkal én sem vagyok kibékülve. Mondjuk azt, hogy ezt el tudom fogadni érvelésnek. – húzom ki magam és megvárom, hogy a mondat végére érjen.
- Engem érne a megtisztelő feladat, hogy filmet válasszak? Tudod szeretem a win-win helyzetet, ezért ebben a szituációban, akkor te választhatnád ki, hogy honnan rendeljünk kaját. – előtör belőlem a jogász énem, de csak a játékos határokkal, mert az tény, hogy szerettem a konszenzusra való jutást. A kompromisszum nem szép, mert akkor valakinek le kell mondania az igényeiről, de a közös előnyök előterjesztése már sokkal kedvezőbb helyzetet tudott generálni.
- Nem ígéret, de hazajövök az utamról… - direkt nem fejtem ki, hogy merre indulok, mert mindketten tisztában vagyunk vele. - …utána csinálunk egy mozis estet, de akkor már az én lakásomban. – nem vagyok benne biztos, hogy nem fogom eladni az ingatlant, mert minden Lorie-ra emlékeztet, de akkor lesz más, ahol megejthetjük a filmezős programot. A lényeg, hogy beszéljünk róla, a többit már a sors dönti el. Valahogyan a filmekről áttérünk a nyelvekre is, nekem meg nem titkolt szándékom, hogy elutazzak majd egy arab országba is, ha lesz rá esélyem.
- Hmm…nem kizárható, és menni fogok. – hagyom ennyiben, mert a lelkesedése New York iránt meglep engem is. – Milyen sztereotípiákkal találkoztál ebben a meseszép városban? – nevetem el a végét, mert sokan nem tudják…azért el tudnék más helyet is képzelni a lakhatással kapcsolatban. New York a lehetőségek városa és valóban nincs lehetetlen, de egy idő után sok is, és mérgezi a lelket. Az enyémet mondjuk nehéz, de néha betelik a pohár és akkor ki kell szabadulnom a szmogból. Az érintése kicsit megzavar és el is hallgatok egy időre, mert nem tudom, hogy mi lenne a következő lépés. A kékjeim a kezét figyelik, máskor meg a kártyákat, de visszatérünk a játékhoz. A vesztés és nyerős kör után naná, hogy kell egy mindent eldöntő is. Nem menne ez másképpen, ha nem kötnénk előtte alkut. Feléled a kisfiús énem, amit annak köszönhetek, hogy immár tétekkel játszunk és nyerhetek, illetve veszíthetek is valamit. A kekszes incidens csak ösztönszerűen jön, mert ízlik a krém, de látom rajta, hogy zavarba hoztam a nyalással. Kivel ne tenném meg, de kell egy kis szünet, hogy észhez térjen.
- Mai kivétel. – teszem mellé és beavatom, hogy mi lesz a büntetése, aztán ki is nyújtom a lábamat, hogy oda tudjon majd jönni. A kékjeim pajkosan futnak fel rá miközben eltolja az asztalt és helyet csinál a merényletre, vagy a behajtásra. Nézőpont kérdése, de izgatottan várom a fejleményeket is, amikor lábait szétnyitva szemből helyezkedik le rám. Megvárom, hogy egy szemmagasságban legyünk és a karjaimat a dereka húsába vájva csökkentem a távolságot közöttünk immár ebben a pozícióban.
- Megvagy? – kérdezek vissza, de megérinti az államat és kisebb időt hagyva a szemezésnek most csak őt fürkészem. A keksz sem érdekelne, ha nem venné elő, de ez adja az alkunk tárgyát. A zakatolás abbamarad, a mellkasomban lévő szerv egy gyorsabb ütemet diktál és máris érzem, hogy kezd melegem lenni. A pillantása elveszik az enyémben, a tenyere pedig támasztást nyújt abban, hogy elengedje a kanapét, és rám nehezedjen.
- Nem vagy az. – ismerem el, mert a súlya aztán a legkisebb gondom a jelenlegi helyzetben. Lassan simítok a felsője alá és a keresztcsontja tájékán támasztom ki a két karomat is.
- Hmm…vedd be a szádba. – adom ki az ukázt és ha eleget tesz neki, akkor előrehajolok és beharapom a kis keksz egyik felét, de még ügyelek rá, hogy az ajkunk ne érjen össze. Az édes kakaós íz azonnal elolvad a nyelvemen és folytatást követel, de csak finoman súrolom a szirmát első körben. Lehunyt szemhéjakkal húzom fel az egyik térdemet így közelebb kerül, és képes vagyok végre kapcsolatot teremteni az ajkával. A fenekére csúsztatva a jobbomat most elmélyítem a csókot és csak élvezem, hogy ennyire közel van hozzám…

Nem volt titok, hogy másképp működtünk, más és más dolgokat tartottunk fontosnak az életben. Ameddig ő - első ránézésre legalábbis - az a típusú férfi volt, aki könnyedén hódított: tette is, mert élvezte - ebben biztos vagyok - addig nekem a stabilitásra volt szükségem. Hazudhatnék, mondhatnám, hogy a Nicholasszal való szakításom nem viselt meg, s hogy a vetéléseim nem hagytak bennem fájdalmat és űrt. Ahelyett, hogy ténylegesen feldolgoztam volna, időben - az tudom, relatív, valamint felettébb emberfüggő - inkább a munkába temetkeztem, s gyakorta túlhajszoltam magam, addig húzva azt a bizonyos "én bírom" kijelentést, ameddig már kimerülés határára kerültem. Nem beszéltem róla senkinek, orvoshoz sem mentem el, de voltak olyan hétvégéim, amikor egyszerűen képtelen voltam kikelni az ágyból és mégsem bírtam aludni. Órákon át néztem a falakat, hallgattam a kintről beszűrődő zajokat, hallgattam azt, hogy Hattie mit bazsalyog és perlekedik a telefonban. Mindig csak akkor mozdultam ki az ágyból, ha már hosszú ideje nem hallottam motoszkálást. Voltak alkalmak, amikor a kimerültségtől a remegő kezemből kiesett egy-egy üvegpohár, amikor a hűtőbe tettem a kocsikulcsom, amikor nem emlékeztem arra, hogy azt beszéltük meg az otthon maradt családommal, hogy aznap este feltétlenül beszélünk.
Tudtam, hogy én sem nyitottam a világra, a világ felé. Hogy az érdeklődésem egészen addig tartott, ameddig nem kellett ténylegesen ismerkedni. Nem bírtam arra gondolni, hogy bárkinek is megnyíljak, hiszen csúnyán fogalmazva eldobtak. Az exemnek fontosabb volt a munkája, a jól fizető állása és presztízs kérdéssé tette a megélhetést. Azt hittem, hogy neki mindaz elég, amink volt, amink lehetett volna, habár mindent megbeszéltünk és beleegyeztem, hogy távkapcsolat nélkül folytassuk, külön utakon. Bezárkóztam, nem csak kedvem, de affinitásom sem volt arra, hogy valakit beengedjek azok közé a falk közé, ahol bízhatok valaki másban úgy igazán. Jude viszont elérte azt, hogy két parázsvita között valljak az öcsém helyzetéről a sushi bárban és azt hiszem, ha nem is hosszú hónapok alatt alakult ki mindaz, ami jelenleg közöttünk volt, attól még számos eseményt tudhattunk magunk mögött, s minden helyzetben más oldalát ismerhettem meg.
Nem hittem volna, hogy valaha is látom őt könnyezni, hogy szemtanúja lehetek az élete egyik veszteségének. Annak, hogy az öccsével való viszonya a szemem láttára romlik meg, s ha tippelnem kellene, a mai napig egyetlen szót sem szólt Sawyerhöz. Nem a büszkesége miatt nem vehette fel neki a telefont vagy nem amiatt zárta ki az életéből, mert olyasmibe tenyerelt bele, amibe nem kellett volna, hanem azért, mert a döntése miatt egy nagyon is fontos személyt vettek el tőle. A kezdetben arrogáns, önző, határozott, karizmatikus, mindent is mások helyett döntök el férfi lassan-lassan olyan oldalait fedte fel előttem, ahol már el mertem volna neki mondani mindazt, amit valójában is éreztem, amitől tartottam, amilyen vágyaim voltak, mert már én sem a csak az egocentikus férfit láttam benne, s élveztem, hogy a mai este teljes egészében a zöld lámpás jelzést kapta meg, s még többet tudhattam meg róla. A filmeket illetően egy emléket is megosztottam vele, az indokom elfogadására halkan felnevettem, érdeklődve hallgatva végig az ajánlatát és eszem ágában sem volt közbeszólni, nehogy aztán hátraarcot vegyen. Jobban már nem is tudtam volna csak őt figyelni, izgatottan fészkelődtem arra az ötletére, hogy amint hazatér, úgy megejtünk egy nem kisgyerekes nem horrort.
- Megbeszéltük. Tied a film, enyém a kaja és nem mondhatsz nemet semmire sem ott - csak addig húztam azt a bizonyos takaró csücskét, ameddig engedte, de.. semmi vadulás, csak egy kis huncutság.
A repülőn ülve kijelentette, hogy nem létezik számára szabadság, mégis lakatlan szigetre vágyna, csendre. Most ott tartott, hogy szívesen költözne arab országba. Mindannyian változunk. Mindannyiunkban több rejlik, mint amit magunkról tudunk, eszem ágában sem lett volna őt visszatartani - volt már benne gyakorlatom. Ha egy részem vissza is várná őt, tudom, hogy egyszer már képes voltam arra, hogy valakit elengedjek - akihez tartoztam, akinek az életének részese voltam. Mégis támogattam volna az ügyvédet is, hogy menjen, merjen, éljen és létezzen a maga tökéletességre törekvő világában. Az érdeklődésére elmosolyodtam.
- Nekem ezeket mondták: New Yorkban sokan vannak, állandóan sziréna hangját hallani, nyomorúságos, nagyon drága a lakhatás, az emberek borzasztóan gorombák és munkamániásak - kezdtem sorolni, miközben az angolságom előtérbe került, ahogy az otthoni ismerősem, családom szavai visszacsengtek a fülembe, valahogy az ő hangjuk és kiejtésük elevenedett fel. - Mindenki őrült, hogy az emberek tesznek a másikra, patkányokkal teli a város és hogy nem csak a lehetőségek városa, minden lakosra érvényes az, hogy legalább egy fegyvere van, Bronxban még nappal se sétáljak végig - már-már panaszkodásnak is beillő felsorolás végén elnevettem magam, mert nem szoktam mímelni másokat. - Tényleg sok a sziréna, de az lenne a fura, ha nem mennének a mentők, tűzoltók és rendőrök probléma esetén. Tényleg egy kicsit őrült mindenki, és tényleg vagy rengeteget, vagy semennyit sem dolgoznak az emberek. Mindig nyüzsgés van, nem tudsz egyszerűen végigsétálni a Brooklyn hídon, mert minden pillanatban elsodornak, hatezer vaku villan az arcodba és biztos, hogy kétszáz képen szerepelsz, ahol éppen eltüsszented magad - dohogtam, de a vicces éle megmaradt a szavaimnak. - Neked ezek feltűnnek? Amikor ti ideköltöztetek Chicagoból, milyen volt a váltás? - emlékeztem, hogy ott született, de azt nem mesélte, mikor jött ide. - Visszavágyódsz néha oda? - eredetileg nem terveztem, hogy megérintem. Hogy kezdeményezek és Isten a tanúm, hogy eszembe se jutott a Rachel-féle európai hátizsákos sztori, de valahogy könnyed volt, természetesnek hatott az, hogy érintettem. Már nem görcsöltem, nem esett nehezemre sem, miközben épp az ő világába csöppentem bele a kárytázással és a tétekkel. Most már nem akartam megkérdőjelezni a szerencsejáték világát, az életét,a döntéseit. Most csak élvezni akartam a jelent, hogy egy egyszerű játék is lehet több, s azáltal is megismerhetem őt. Annak ellenére, hogy inkább sós párti volt, mégis a sokadik oreot tüntette el, de veszteni tudni kell és ha már döntött, mi legyen az ő nyereménye, nem ellenkeztem. Hümmögtem a mai este kivételességére, elkaptam a pillantását is, ahogy várta, mit is művelek. Amikor már az ölében kötöttem ki, kényelmesen el és ráhelyezkedve, a kezeivel nem tétlenkedve kerültem hozzá egészen közel, reszketeg, felületes légvételt szakítva ki belőlem ezzel.
- Igen, persze. Egész stabilan ülök - évődőn figyeltem őt a "megvagy?" kérdése után, csak addig nem őt figyelve, ameddig a kekszért nyúltam. A tenyerem alatt éreztem a meleg bőrét, miközben megmoccanni sem mertem Jude ölében. Túlságosan is intenzív élmény volt már ez is, s csak reméltem, hogy a hangom nem remegett meg a keksz elfogyasztását illetően. Főleg akkor nem, amikor a keze végigsimított a fenekem felett. - Hmm... - szusszantam fel hirtelen. Mielőtt a kekszet az ajkaim közé helyeztem volna, a nyelvem futott végig a hússzirmon, miközben a Jude mellkasát érintő kezeim lassú mozdulattal simított végig az ingén a mellkasán, a szegycsontja irányában. Ha bennem is volt az a reflex, hogy hátrébb dőljek kicsit, amikor odahajolt hozzám, nem tettem. Csak lehunytam a szemeimet a közelségére. Hallottam a keksz roppanását, a megmaradt felet pedig úgy loptam el és kezdtem rágni, mintha az életem múlt volna rajta. Reszketegen vettem egy újabb levegőt, mielőtt megéreztem volna a férfi ajkait a sajátomon, finoman, nem tolakodón. Nem volt kedvem elhúzódni, csak alig mozdult meg az ajkam az övén. Alig hajoltam hozzá közelebb, hogy jobban elérjen. Egészen addig képes voltam tartani magam, ameddig a lába meg nem mozdult, amivel az alhasam, a mellkasom a férfihez préselődött, a tenyere pedig a fenekemre nem csúszott.. tudtam, hogy elvesztem a csókjában. Nem követelőzőn, de szenvedéllyel merültem el a csókban, balom a tarkójára csúszott fel, hogy ujjaim finoman az ott rövid hajába túrjanak, a jobb kezem pedig a füle alatt a borostával fedett nyakára, majd állvonalára csúszott. Már nem hallottam Hattie szobájában lévő falióra kattogásait. Nem hallottam a távolabbi szomszédban üvöltő tévéjét, ahogy a saját gondolataimat sem, mert elvesztem a pillanatban és megszűnt az a külvilág, ami mindig itt rezonált és amit otthonnak tekintettem már.
Nem vettem el többet, mint amit Jude felajánlott és a másodperceket sem számolva, csak a szám reagált az övére, az ő ritmusára, arra, kiélvezve minden egyes pillanatot. Mégis levegőt kellett a tüdőmbe préselni, ezért is szakítottam meg a csókot lassan. Ahelyett, hogy eltávolodtam tőle, apró puszikkal haladtam az álla vonalán a füléig, hogy aztán még közelebb, szinte már teljes egészében rásimulva a nyakán nyaljak végig hosszan, ráérősen, átölelve a testét a balommal a kanapé felett. Mielőtt azonban teljesen ráépültem volna, újra visszatértem az ajkához, egy újabb csókot lopva róla, bele is mosolyogva a mozdulatba.
- Szeretem az ilyen kóstolást - suttogtam rekedtebb hangon a szájára, mert a részemről tökéletes lett volna az is, ha innentől kezdve ki sem szállok az öléből. Eszem ágában sem volt felhozni a kártyát, hogy játszunk még egy kört, vagy váltsunk, helyette inkább csak belemerültem a belőle áradó melegbe, de az fix, hogy nem mozdulok meg rajta, mert akkor a következő pillanatban gombolnám is az ingét. Nem akartam elrontani a pillanatot. - Megölelhetlek? Úgy.. igazán és nagyon - halkan, egy kissé bátortalanul tettem fel a kérdésem, mert nem voltam benne biztos, hogy igényelné-e. Hogy szeretné-e, vagy hogy.. ez is megfelelne-e neki a jelen helyzetünkben.