A Főnöknek már megint zabszem szorult oda ahova a madár sem jár és valami fickóval beszélt le találkozót, aki a Keselyűnek hívatja magát. Akaratom kívül szaladt fel szemöldököm amikor a Főnök először mesélt róla, de szerencsére lekötötte őt a papírjainak bújása ahhoz, hogy észrevegye mennyire nem díjazom amiért lassan az egész állatkerttel lepaktál. Elmondása szerint jó kapcsolatokkal rendelkezik ahhoz, hogy végre szintet lépjünk a hamisítványokról és a fegyverekről a gyógyszer eladásra anélkül, hogy aggódnunk kellene a határon való szállítástól. Ingoványos terület és ha az ember nincs észnél akkor úgy hullhatnak utána a vevők, mint a legyek. Meg amúgy is csak úgy hozna profitot, ha egyből a mélyvízbe merészkednénk, az meg megint túl kockázatos. A Főnök ennek ellenére bizakodó, én meg ki vagyok hogy felülbíráljam a döntését? Ennyi év után azt feltélezhetné mindenki, hogy legalább kikéri a véleményemet, de nem. Az oldalvonalra állított rám aggatva a verőlegény címkét, ami rendkívül hihető a magam alig átbukdácsoló 170 centijével. Elég csak jobban felmérnie ennek a tagnak és egyből észre is veszi, hogy a polc felső részét már csak nyújtózkodva érem el, így amikor bejön az irodába egyből arrébb húzódok onnan a szintkülönbség figyelemfelhívását elkerülve. A Főnök minden bizonnyal a 'kicsi a bors, de erős' kategóriába próbált beskatulyázni.
A Keselyűbe nincsen semmi kirívó. Származását tekintve brit, habár az akcentusa keveredik az amerikaival. Esélyes, hogy itt él vagy azon kaméleonok csoportjába tartozik, akik begyakorolják a kiejtéseket megtévesztés céljából. Az első verzióba nincsen semmi slussz poén, azonban a második már érdekesebb.
Keselyű csak magyaráz - többet is mint kellene - én meg a cipőm orrát nézem, hogy pofátlanul ne ásítsak bele szövegelésének a közepébe. Amikor azonban a késztetés alábbhagy, egyből újra kihúzom magamat, hogy legalább a látszatát megadjam a szerepemnek.
Odakintről egyre fokozódó nyüzsgés hallatszik be én meg hálát adok az égnek, földnek, miegyébnek amikor utamra bocsájtanak a találkozó után. Már a fellélegzés folyamatába vagyok amikor Nevada majdnem elsodor.
- Hoppá-hoppá. Máskor dudálhatnál vagy tudjam is én. - Nincs jó kedvében és a hülye is látja hogy sikerült elúsznia a munkával.
- Bocs. - tartom fel védekezően mindkét kezemet. - Beállítottak bazári majomnak, de már segítek is. - ennél tovább nem részletezem, hiszen sokan vannak meg amúgy sem lenne időnk rá.
A kiszolgálás ezután a szokásosan telik. Néhány paraszt hőbörög, mások meg csak az orruk alatt puffognak, szóval pont azt kapjuk amit az értelmi szintjük megenged nekik. Az egyetlen kirívó esetet Nevada fogja ki, akinek fennhangon történt felszólítása egyből felkelti a figyelmemet. Eleinte kezeli a helyzetet, de ettől függetlenül rajtuk tartom a tekintetemet. Garcia fészkelődik, Nevada tartása pedig megváltozik, vele együtt pedig az arckifejezése és a reakciója is. No ha valakivel együtt dolgozol akkor kiismered a másikat és egy valamit tudok jól: Nevada nem tűri a tiszteletlenséget, csak ha kényszerítik rá.
- Hé Dax, kaphatok még egy kört? - a pult végéről jön a hang, engem azonban jobban leköt az a jelenet ami az asztalnál folyik.
- Vársz. - bököm oda neki válaszként, majd megkerülöm a pultot és úgy közelítem meg Garciát, hogy ne vegye észre. Ebből a szögből jól látni, hogy előkerült a fegyver, ezt pedig itt nem tűröm. Lehet itt játszani a szarzsákot mindenkinek amíg csak a száját koptatja valaki. Szokták mondani, hogy amelyik kutya ugat az nem harap, de mindig akadnak ilyen kemény legények akik azt hiszik rájuk nem vonatkozik semmi.
Garcia háta mögé megyek, majd azzal a lendülettel szorítom le tarkójánál fogva az asztal lapjára. A fegyver kiesik a kezéből melyet a lábammal arrébb is rúgok, Nevadanak meg a fejemmel intek. - Drágám, kiszolgálnád az urat a pultnál? - Minél távolabb van tőle annál kevésbé kívánok egy golyót ereszteni a tag tarkójába.  
- Mivan Garcia, nem bírsz a véreddel? - nem engedem őt, helyette szorosan fogom le. - Mit pofáztam neked a fegyverekről a bárban? - kérdezek rá idegesen.
- Dax, ugyan már. - erre még szorosabban préselem eggyé a fejét az asztal lapjával, majd a tarkójánál fogva úgy irányítom, hogy teljes rálátása legyen az oldalamhoz szegezett fegyverhez, amiről időközben feljebb húztam egy keveset a felsőmet. - Ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz vagy megközelíted Nevadat akkor lyukat égetek abba a nyomorult fejedbe. Érthető voltam? - kérdésemet figyelmeztetőbb hangsúllyal adom a tudtára. Garcia nyomott hangon nyöszörög valamit, így megismétlem. - Nem hallottam jól. Érthető voltam?
- Igen. - nyöszörgi nagyobb átéléssel.
- Mindjárt jobb. - egy utolsó lökéssel engedem el a tarkóját. - Most pedig takarodj innen és többet ne is lássalak itt. - a távozását megvárom, aztán körbenézek. - Van aki akar még türelmetlenkedni? - kiabálom el magamat. - Mert annak arra van a kijárat! - Egy ideig csend honol, aztán úgy tűnik lezárhatjuk a témát, így megindulok vissza a pult irányába közel sem jókedvűen.
- Megvagy? - mérem őt végig. - Menj ki egy pár perc szünetre, ha szeretnél. Addig én fedezlek. - két poharat szedek elő meg az egyik üveg alkoholt emelem le a polcról, hogy töltsek magunknak belőle. - Vigaszdíj. - vonok vállat, aztán koccintásra emelem a saját poharamat.

Röhej ami a Főnök irodájában zajlik és nem feltétlenül azért, mert annyira mókás a társalgás menete. Az többnyire lehangoló. Leginkább amiatt lenne kedvem szórakozni ahogyan festhetek itt a fal mellé állítva, mintha a fenyegetés a hét törpe egyikének formájában öltött volna alakot. Ha Nevada most belépne azon az ajtón tuti lőtt volna egy képet és bekeretezve kipakolta volna a bárpult fölé csakhogy a véremet szívja vele. Sajnálatos módon vagy éppen a szerencsémre csak az én emlékeimbe vésődik bele az élmény, amitől nem leszek sem okosabb, sem harciasabb. Azért kíváncsi lettem volna arra a verzióra, ami egy nem várt támadás közben zajlott volna le. Okoztunk volna mindannyian meglepetést a másiknak, az nem is kérdés.
Az irodát elhagyva a derűs hangulatomra most Hófehérke is rásegít, aki örömmel cukkol a félinformációkkal, amiket elhadartam neki.
- Még én sem tudom. Elég valószínűtlennek találom, hogy álmatlan éjszakákat okozott neki a jelenlétem. - Aztán ki tudja? Lehetséges, hogy az ottlétem alatt az arcom egy zord külsőt kölcsönzött nekem. Nem volt nálam tükör, hogy felmérjem a helyzet valódiságát.
A hű de nagy örömöm azonban gyorsan elrepül miután visszakeveredek Ada mellé a pulthoz, akit nem sokkal később megkörnyékez a kocsma bolondja, mintha ne lett volna így is elég baja a többi elvetemülttel, aki időnként betéved ide. Garcia mindig is előszeretettel rázta a pofonfát amióta csak ismertem őt és úgy tűnik ez a mai nap sem különbözik a többitől. Máskor hidegen hagy, ha sokat iszik. Amíg a pontos összeg a kasszába kerül, ő meg záráskor az ajtón kívülre, addig nem akasszuk össze a bajszunkat. Azonban léteznek kimondott és kevesebbet hangoztatott szabályok, mert az utóbbi kategóriába esők bizonyára egy-két szövegben megfordultak. A mind közül a legfontosabb, hogy Nevadat nagy ívben kerüljék el. Mint mondtam, máskor nem érdekel Garcia nyomora, de ma az első szabálynak mondott ellent, azt pedig egyetlen percig sem fogom tűrni.
A pultot megkerülni könnyű, meg az is, hogy figyelmen kívül hagyjak mindenki mást - az esetleges következményekkel együtt. Szinte élvezem, hogy végre van indokom kidobni azt a szemetet, bár jobban örülök, amikor saját magukat kísérik ki. Garcia egyből visszavesz, de már csak az hajt, hogy ne rontsa itt tovább a levegőt. Engedelmesen vonszolja magát a kijárat felé, miközben azt várom, hogy feleslegesen jártassa a száját amitől még egy okom lesz megagyalni, de ez most elmarad. Gondolom az előbb mutatott fegyver segített jobb belátásra bírni őt. Az ajtó bezáródása után szokatlan csend lesz úrrá a helyen, ami ismerős nyüzsgéssé alakul amikor újra Ada közelébe kerülök. Futó pillantással tapad tekintetem a Főnök ajtajára és várom, hogy kidugja a képét a fennforgásra, viszont nem teszi. Valahol jobb így, mert ha észrevenné, hogy a készletet ritkítjuk, akkor nem lenne túlzottan együttérző. Még a részletesen leírt magyarázatok ellenére sem. Érdeklődésem közben egy már itallal töltött poharat nyújtok át neki, aztán visszarakom az üveget a polcra.
- Nem hinném, hogy annyira érdekelné. Akkor már rég kijött volna ránk nézni. - Magamban játszok most a lehetőségekkel, bár arra az esetre is megvan a forgatókönyvem. - Ha gond lesz majd elintézem. Te ne is rágódj ezen. - koppintok az orrára, aztán az én italomat is minél gyorsabban eltüntetem, ezután meg a két poharat is.
- Nem halok bele egy kis plusz melóba, Ada. - jegyzem meg, majd elkapom az egyik sörös rekeszt és megfordítva rakom le a pult közelébe. - Legalább ülj le akkor ide pár percre. Most úgysem tolja egyik se ide a képét. Morris már legalább két perce az üres sörös korsóját szuggerálja, pedig máskor már itt liheg a nyakunkba. - a pultot támasztom beszédem közben. - Amennyit itt lebzselnek, minimum lenne az hogy rájöjjenek hogyan töltsék újra az italukat nélkülünk. - vigyorodok el ezen. A gondolat erejét már fel se hozom, mert némelyik gondolatmentesre issza magát mire újra a pulthoz kúszik. Legtöbbször ilyenkor adok hálát a józan eszemnek, hogy papíron tisztességes állampolgár lettem. Aztán általában van egy apró betűs rész is.
- Ja, igen, emlékszem. - ujjaimmal a pulton dobolgatok. Egyszer beszéltük még mikor Ada idekerült, aztán ejtettük a témát. Ő nem hozta fel, én nem erőltettem, de vágom miért jutott újra eszébe.
- Figyelj, zárás után ráérsz? - kérdezek rá gyorsan mielőtt meggondolnám magamat. - Késő van, szóval nem gáz, ha szeretnéd elnapolni, viszont ismerek egy tagot, aki tudna kulcsot adni nekünk a lőtérre. - már éppen azzal folytatnám honnan az ismeretség, amikor felnézve Morris kótyagos tekintetével nézek farkasszemet.
- Mi a következő fogás Morris? - Látom ám, hogy elmereng, de öt perc múlva úgyis kinyögi, hogy a szokásosat. Állandóan ezt csinálja, csak szereti a kiszámíthatatlant játszani, ami a szövegelését hallgatva már kis taknyosként se ment neki.
- Te vagy a feláldozható? - Újabb kérdést teszek fel neki, ő meg úgy néz vissza rám a polc bámulása után mintha valami földönkívüli nyelven társalognék vele.
- Na a fene egye meg, most összezavartam. Így már tíz percig fog boldogítani minket. - szólok oda nem túl feltűnően Adanak, Morristól meg csak egy értetlenségből fakadó huh futja.
- Semmi Mo, csak válogass! - sóhajtok egyet, aztán nekilátok elpakolászni az elmosogatott poharakat.

Elvigyorodok ahogyan azzal jön hogyan is nézne ki ő Diaz mellett, mint bébiszitter.
- Van benned lehetőség. Arra biztosan nem számítanának, hogy legyűröd őket aztán egy óvatlan pillanat és megmutatod az ellenkezőjét. - Szívesen megnézném, de azért jó hogyha minél távolabb marad az ilyen emberektől.
Ha pultosként nyomod az ipart, akkor úgy érzed minden fajta idiótával találkoztál már. Mert hát ott vannak a szolid egy-két pohárral megiszom és az asszonyt meg a kölyköket szidom egyedek, akik általában kinéznek egy világáról nem tudó balekot és elszívják az összes energiájukat. Akkor ott vannak a versengők, a hangoskodók meg a balhésok. Utóbbi kategória egy bizonyos szintig működik, mert vannak akik csak húzogatják az oroszlán bajszát, majd mikor emberekre akadnak, akkor mossák a kezeiket, hogy én ugyan nem akarok balhét, haver. De Garcia egy külön kategória. Az akit még az itt megforduló link alakok se viselnek el, hiszen ahogyan mondani szokás: nem harapunk az ételt adó kézbe. Lefordítva: ha egy ujjal is valaki hozzáér Nevadahoz, annak többet nincs itt semmi keresnivalója. A haragomat még percekkel később is ennek az eseménynek az emléke táplálja még akkor is ha Ada jól van. Nem mintha elmondaná az ellenkezőjét, mert amióta megjelent itt, azóta nem mutatta jelét, hogy félős kislány lenne. Én viszont kétlem, hogy annyira szórakoztatta őt az előbbi, még ha próbálja is leplezni. Olykor megfordul a fejemben, hogy miért van még mindig itt? Mármint okos, ügyes csaj és félre ne értsen senki, jól jön a segítség meg örülök is, hogy ő az, de annyi más lehetősége lenne az életben, mint ez a kupleráj. Mármint megvan még hogy azt mondta szerinte rászálltak, de azóta erre nem volt példa, hisz észrevettem volna ennek bármiféle jelét. Bár ez a bár olyan mint egy süllyesztő. Csak egyszer kell bekerülni ide, utána ki se lehet belőle mászni.
Nem gondoltam volna, hogy még felmerül ez a téma közöttünk, bár igazából meg sem lep. Azok után ami ma történt az emberbe egyből ott a késztetés, hogy felkészüljön minden rosszra amit a külvilág mocska sodor az útjába. Így a legutóbbi alkalommal ellentétben most nem sokat kell győzködnie. A későbbiekben amíg ő Morrissal próbál dűlőre jutni én dobok is egy üzenetet Frankie haveromnak, hogy ne érje őt váratlanul sem az érkezésünk, sem pedig a kérésünk, aztán újra csatlakozom a pulthoz, hogy még egy kis ideig túráztassuk az agysejtjeinket a sok hülyével szemben.


Az utolsó nem normálist kísérem ki a bárból, aztán bezárom magam mögött az ajtót, hogy csatlakozzam Hófehérkéhez.
- Először a kulcs, aztán a lőtér. - A program összefoglalása után az említett két kerekű irányába fordulok majd megrázom a fejemet. - Kössz, de passzolom. Az autóval jobban kijövünk. - Elvigyorodom, majd a kezemben lévő kulcscsomót válogatom át. - Viszont amíg nem vagyunk itt, told be a bár hátsó részlegébe, mert a környéken mindent visznek ami mozdítható. - tanácsom után segítek is neki ebben és felnyitom az eredetileg garázsként működtethető helyiség rész ajtaját.
- Diaz már lelépett, szóval nem fog szólni érte most, de egyébként nem örül, ha szó nélkül bejövök ide. - vallom be. Egyszer mikor átküldött ide, akkor megpróbáltam körülnézni, de minden fiók zárva volt, szóval nem jutottam semmire. Elvileg a bár papírjait tárolja itt, gyakorlatilag meg úgy néz ki semmi közöm hozzá.
Miután bezárunk alaposan mindent a kulcsokat elpakolom a zsebembe, aztán átsétálunk az egyetlen kocsihoz ami még a parkolóba maradt. Előzékenyen ajtót nyitok neki és megnézem még egyszer a telefonomat, de Frankie nem reagált. Ez az ember is olyan, mint a...na mindegy.
- Nem leszünk sokáig, csak néha nehéz a felfogása. Úgy látszik ez is egy ilyen nap. - Sóhajtva egyet szállok ki a kocsiból miután átadtam ezeket az infókat Hófehérkének, majd az ajtó felé vesszük az irányt és becsengetek. - Túlzottan nem veszélyes alakok, szóval tőlük aztán nem kell számítani semmilyen hirtelen kitörésre. - épp befejezem a mellékes megjegyzésemet amikor az ajtó kinyílik és egy nagydarab fickóval találjuk szembe magunkat. Csapzott fekete hajáról meg arról a bajuszról bárhonnan felismerhető lenne.
- Szevasz Gordon. Frankie itthon? - átveszem a kezdeményező szerepét mielőtt bármit is mondhatna.
- A kanapén. Kit hoztál? - biccent Ada felé meg jól fel is méri.
- Magánügy. - vigyorgok fel rá és ennyiben is hagyom a dolgot. Nem kell mindenbe beleütni az orrát. - Frank? - kiabálom el magamat miután bevárom a szárnysegédemet, az emlegetett meg a hátsó szobából jelez vissza.
- Nem találkoztunk mi már valahol? - faggatja Gordie most Adat. - Olyan ismerős vagy nekem. - folytatja még akkor is mikor beérünk a szobához.
- Megkaptad az üzenetemet? - vetem oda Frankienek, aki megemeli seggét a kanapéról, hogy megkeresse a telefonját.
- Én aztán nem. - szól vissza, majd hunyorogva méri fel a képernyőt. - A fene vinne el Dax. Csak akkor találsz meg ha kell valami?
Vállamat megvonom ezzel jelezve, hogy ilyen ez, Gordon viszont tovább magyaráz.
- Én komolyan ismerlek valahonnan. Színésznő vagy?
- Akadj már le róla, Gordie. - szólok oda nem túlzottan jókedvűen, Frankie meg átpasszolja nekem a kulcsot.
- Hétig hozd vissza és pakolj el magad után, mert nem vagyok a bejárónőd. - egyből vissza is ül a kanapéra, én meg a tenyerembe zárom a kulcsot.
- Úgy lesz. Örök hálám.
- Majd felírom a többi közé. - mérgelődik, én meg már fordulok is vissza Ada-hoz, hogy meginduljunk kifelé.
- Lenyugodtál már? - Gordon erre dünnyög csak valamit. - Nézd el neki, nemrég jött ki a sittről és kissé paranoiás. - regélem el ezt az információt a lánynak, hogy ne lepődjön meg a nagy medve viselkedésén. Ugyan mégis honnan ismerhetné Nevadat?

Ha valaki olyan körökben mozog mint amilyenben én is, akkor más értelmet nyer a barátság kifejezés. Az átlag embernél ez bizalommal társul, az egymás fedezésével ha beüt a gond. Az út ezen a felén azonban azokat a tagokat illetjük ezzel az elnagyolt jelzővel, akik haszonért cserébe kisegítenek és nem vernek át. Mert hát nem elég a megegyezés, de valaki szereti az utolsó pillanatban kiteríteni a lapjait. Ha ilyenbe futsz, így jártál, máskor majd jobban ügyelsz. Például nem ugrasz velük egyből a házasság részre, hanem körbeudvarolod őket. Apró kérésekkel keresed fel, hogy megnézhesd mennyire korrekt is az illető, habár olykor ez sem garancia, de legalább nem buksz akkorát, amiből ritkán kelsz fel. Frankie és Gordon abba a szűk körbe tartoztak akikkel oda-vissza alapon működött a kapcsolatunk. Frankie volt az agy, Gordie az izom. Utóbbinak elég huzatos volt odafent a padláson, de ettől még nem lenne bátorságom kicseszni vele, mert ha a helyzet úgy adódik akkor őt sem kell félteni. Így nem éppen meglepő, hogy amikor nyűgöm van egyből Frankiehez rohanok, hogy mozgasson meg egy-két szálat az érdekemben. Ő más körökben mozgott mint én, sőt voltak olyanok ahol el se viselték volna a képemet. Maradjunk abban, hogy a Főnök elég megosztó személyiség és akik neki dolgoznak azok cseszhették. Lehettél te bármennyire hatékony a területeden, előbb megnézték hogy a nap végén kivel bújsz ágyba, aztán paktáltak le veled. Épp ezért tudom jól hogyha arra kerülne sor, akkor Frankie gondolkozás nélkül letagadná az ismeretségünket és elvárná, hogy én is ezt tegyem. Szerinte ez nem személyes - neki sose semmi sem az - így ne sírjam magamat álomba éjszakánként amikor emberszámba se vesz. Én megszoktam, de az újaknak nehéz az ilyet benyelni. Ők legtöbbször gyors szövetségeseket akarnak aztán meg csodálkoznak, hogyha egy héten belül golyóval a fejükbe találnak rájuk a zsaruk egy sikátorban, mert túl sokat zizegtek olyanok körül akik ezt kevésbé tűrték. Voltam már én is hasonló helyzetben a nagy pofám miatt, csak nem jutottam el a végjátékig. Egyáltalán nem olyan szórakoztató mint ahogyan a legtöbben kacérkodnak vele. Összevetve Frankie egy jó arc, csak meg kell találni az előnyösebb profilját. Aztán felfedezel dolgokat nála, közöttük azt is, hogy miképpen méregeti Hófehérkét. Nem tesz nyíltan megjegyzést, de elég egy pillantàs mely hosszabbra nyúlik el a többinél és rájössz, hogy valamit mondana, de inkább kussol. Szerintem mindketten tudjuk hogy privátban majd elmondja mi nyomja a szívét, addig meg ad egy esélyt az ítélőképességemnek. Kezdetben lehet kockázatos is lett volna ez. Frankievel ellentétben Gordon azonban nem tudja befogni és csak nyaggatja a lányt. Én értem Frank miért kedveli, de az ösztönei ettől még csapnivalóak, melyek most úgy tűnik teljes erővel törnek felszínre. Én vagyok az aki odavakkantja egy idő után, hogy jó lenne már lapos állásba tenni a csipogóját, de ismerem már őt jól ahhoz hogy tudjam nemsokára újrakezdi. Frankie szerencsére nem húzza az időnket addig hogy ez bekövetkezzen, így kifelé menet a lőtér kulcsával leszünk gazdagabbak, én meg Gordon szavaival, amiket nem tudok hova tenni. Ada megjegyzése viszont tesz arról, hogy ne is foglalkozzak most ennek jelentőségével.
- Ettől hatékonyak, mert sosem tudod mit várhatsz tőlük. Az egyhangúakkal nem tudok mit kezdeni. - fejtem ki bővebben neki gondolataimat miközben visszatalálunk a kocsihoz.
- Pár órát kint lehetünk, de aztán vissza kell adnunk a kulcsot. Nem szeretnék Frankie haragos oldalának célpontja lenni. - jegyzem meg csak úgy mellékesen miközben az utunkat az általam ismert helyszín felé tereljük. Én most inkább hallgatok és az utat figyelem, de ha a kishölgy szólni szeretne az sem tiltott.
Az épület parkolója csont üres, de én távolabb állok meg. Nem kizárt, hogy a tulaj erre kocsikázik valami okból kifolyólag és nem szeretném ha lebuknánk. Frankie szerint nagy zűr az alak és nem a jó értelemben. Ő nem ért a szép szóból vagy a pénz nyelvén és tuti a nyakunkra hívná a zsarukat. Az meg tudjuk hogyan végződne. Természetesen már ha eljutna odáig, amit nem garantálok.
Sokat nem kell sétálnunk a bejáratig, ott pedig arra kérem a lányt hogy kövessen. Lámpát már csak a hátsó termek felé érve kapcsolok, mert azok odakintről nem látszódnak, majd útközben begyűjtöm a szükséges felszereléseket is.
- Ha lehet, akkor majd ne rám célozz. - némi szórakozottság is vegyül a kérésembe, de bízom benne, hogy nem azért jöttünk ide amiért kiábrándító munkatárs vagyok és most készül leszámolni velem. - A következő héten lesz egy fontos találkozóm a Dalton testvérekkel és a végén rajtad vernék le ha kihagynám a randevúnkat. - Ez is egy mellékes aminek a végén nem a Főnök zsebeli be a zsetont és nem mondom, jól jönne némi zsebpénz. Az már más kérdés, hogy a testvérek nem éppen a normális kategóriába tartoztak, de épp ezért jó nagyokat lehetett velük kaszálni.
- Ezt szépen vedd majd fel. - nyújtom át neki az egyik fülvédőt, aztán a kezembe veszem a fegyvert, de még nem okítom őt. Részben azért sem, mert valamit muszáj megkérdeznem tőle.
- Találkoztatok már Gordonnal? Csak hogy annyira meg volt róla győződve. - És vágom, ott azt mondta Hófehérke, hogy tömegarca van, de én ezt nem veszem be. Ezrek közül is felismerném, ha más körülmények között futottunk volna össze, mint ahogyan kezdődött az ismeretségünk. Az ember nem felejt el egy ilyen pofit amihez grátiszban még ész is jár. Gordie meg nagy ívben kerüli a bárt a régi ismeretségei miatt.

Nem is értem hogyan csinálja az, akinek a gyanakvás nem válik a részévé miután megismeri a környezetében élőket. Lehet a körülmények meg a nevelés is közrejàtszik, de azzal ne próbáljon etetni senki sem, hogy valaki nem verte àt legalább egyszer az èletben. Velem megtörtént, aztán többet már nem annyira. Az ilyen óvatosságra int meg arra, hogy odafigyelj a jelekre; mert vannak, csak időnként àtsiklunk felettük vagy szándékosan nem akarjuk észrevenni. Bàr én is így tehetnék most Nevada esetében. Egy pillanatra elmerengek azon milyen lenne felelőtlenül a szőnyeg alá söpörni a korábban történteket és úgy tenni mintha meg se történtek volna. Hisz mire alapozom a vádjaimat? Gordon zavaros szövegelésére? Valahol tudom, hogy ez őrültség, de közben mégis ott jelez bennem a kevésbé naiv énem, hogy nem árt elővigyázatosnak lenni. A lőpàlyáig ezek a gondolatok foglalnak el, hogy aztán a küszöböt átlépve kívül hagyjam őket. Kár, hogy a bizalmatlanság rugalmas és ahogyan a bőröd alá bekúszik, úgy egy ajtó alatti rés sem fog ki rajta.
Szórakozott figyelmeztetésemet egy hasonló szellemben történő hümmögés követi melyet a válasza vàlt ki belőlem.
- Nyugtató. - ugrik meg egy leheletnyit fejjel a hangszínem. - Talán én most észrevétlenül vissza is sunnyogok egy golyóálló mellényért meg sisakért. - Fél fordulatot is teszek mintha tényleg így cselekednék, de aztán egy mosoly meg a mozdulatlanság marad hátra. Ha le akarna lőni nem ennyire egyértelmű helyen tenné, főleg hogy Gordon és Frankie is tudja a pontos helyzetünket. És ha még így is tenne? Akkor sokaknak egy gonddal kevesebb, Hófehérkének meg néhánnyal több. Én ezt az aránytalanságot a helyében elkerülném. De Ada nem ilyen - vagyis ezzel a feltételezéssel ringatom illúziókba magamat, amíg az ellenkezője végül bizonyosságot nem nyer.
Minden részletét elraktàrozva hallgatom a Gordonnal kapcsolatos futó ismeretségét. Talán később megkérdezem a másik oldalt is róla, de egyelőre nincs bennem kétely. Meg ha lenne is, akkor sem vádaskodhatnék alaptalanul. Azt a legkönnyebb kiforgatni és Ada képes lenne rà.
- Aha. - Tömören reagálok az elhangzottakra. - Ő már csak ilyen szórakoztató fickó. - értek vele egyet. Könnyen lehet igaz és megvallva én sem tudnék mindenkit felsorolni, hogy mikor vagy hol láttam. Aki számomra jelentéktelen, azokat rendszerint gyorsan elfelejtem.
Én a gyakorláshoz szükséges előkészületekkel törődök amikor Ada egy érdekes téma felé terel minket. Eleinte csak felnézek arcvonásaira, majd már kíváncsisággal szemlélem hirtelen közeledését. Mi a fene?
- Valóban ez lenne a helyzet? - kérdezek vissza egyből, de szórakoztat a helyzet. Nevada gyönyörű, okos és igen, valamikor eljátszottam a gondolattal, hogy megtegyem azt a lépést ahonnan nem tudnánk már visszatáncolni. A hely pont adott lenne erre meg hát az is, hogy rajtunk kívül senki sem vállalja magára a zavaró tényező szerepét. A kamu kapcsolatunkra tér ki, aztán már a keze rajtam állapodik meg. Fura köd telepszik az agyamra emiatt és úgy mosolyodok el mintha most vágtak volna hozzám egy jutalomfalatot csak mert jól vittem véghez a tőlem követelt instrukciókat. Nem köt minket szabály, de sosem éreztette, hogy annál többet akar, mint amivel eddig is beértük, így most ez a fordulat számomra is hirtelen és nem kevésbé meglepő.
- Csak egy szabály van és azt nagyon jegyezd meg. - Egy kezem a derekára siklik és segítségével közelebb is vonom magamhoz, hogy szavaimat most a füléhez hajolva adjam át. - Ne hagyd, hogy bármi vagy bárki is elterelje a figyelmedet, mert az öreg hiba és az életedbe kerülhet. - Lusta vigyor terül el arcomon miközben elengedem és a fülvédőt igazítom el rajta. - Állj ide szépen és vesd meg szélesen a lábadat. - mutatom számára a helyes pozíciót, közben pedig a kezembe veszem a fegyvert is, amelyet követően mellé lépek, hogy szavaimat mozdulataimmal is bemutassam neki. - Fontos, hogy a fegyvert mindig tartsd magadtól el és fogd meg erősen. - adom át neki a kezemben lévőt, majd miután átveszi, felmérem a tartását, közben pedig egy kezemmel átkarolom őt, hogy végül a válla környékén állapodjon meg tartásom. - Erősebben. - markolom meg egy pillanatra a kezét figyelmeztetésem után, aztán csak miután megbizonyosodok arról, hogy az ujja nincs a billentyűn, csak ezután folytatom. - Most kibiztosítom neked. Legyen a tartásod biztosabb. Így. - Hangomban némi biztatás is fellelhető, de ezek igenis fontosak ahhoz, hogy pontos legyen. - A fegyvered most már lövésre kész a kibiztosítás után így ha készen állsz, célozz a tábla felé. - nyugodt hangon folytatom, de figyelek közben minden mozdulatára. - Most pedig vegyél egy mély levegőt, majd ha bemérted a célpontot, akkor húzd meg a ravaszt. - Ellépek tőle, hogy teret adjak neki ezáltal majd várok a lövés eltéveszthetetlen hangjára.

Gordon szövegelése jól megzavart és a megérkezésünk első pillanataiban nagyon nyugodni sem hagy a dolog. Felmerül, hogy valóban ismerhetik egymást, de Hófehérke nem az, aki Gordie köreibe mozogna, ahogyan a fickó sem ott ahol a kiscsaj megfordulhat. Mégis szentül meg volt győződve róla, hogy látták már egymást valahol, ez pedig pont elég ahhoz, hogy olyan kérdések fogalmazódjanak meg bennem amiket fel kell majd tennem neki, bár semmi ingerem nincs hozzá, hogy válaszokat is kapjak rájuk. Főleg nem olyanokat amiket talán hallani sem akarok. Az elmúlt időszak pazar volt. Ada a kezdeti nehézségek után jó társnak bizonyult, aki egyre nagyobb részét képezte az életemnek. Volt alkalom amikor elképzeltem, hogy a színjátékot átültetjük a valóságba, de aztán mindig elvetettem az ötletet. Ada akkor vesztette el Eddiet, én meg nem akartam az lenni aki egyből nyomul az első frissen szingli nőre, aki az útjába kerül vagy csak szimplán szól hozzá egy-két kedves szót. Bajos, hogy nem is a háttérben igenis létező házasságom ami engem megakadályoz ebben, bár az is csak papíron köt össze minket, másképp nem. Mindketten a magunk útját járjuk Rubyval, hogy aztán mikor a nálunk nagyobbaknak kell felelnünk akkor megmutassuk a működő frigyet. Az akadályt az képezte, hogy Hófehérke miképpen reagál majd a közeledésemre, de ma pont az ellenkezőjét mutatta annak, ami az aggodalmaimnak adott eddig táptalajt. Fel is kelti vele az érdeklődésemet, mert nem tudom mi késztethette pont most erre. Máskor is maradtunk már így kettesben, de talán csak a bátorságot szedte össze eddig és nem volt különösebb oka. Ugyan elutasító nem vagyok vele vagy olyan aki azt érezteti, hogy ne látná a folytatásban a fantáziát, csak muszáj időt kérnem, még ha ez kimondatlan is marad a részemről. Át kell gondolnom mi is történik most, mert jelenleg nem megy, hogy elkülönítsem mindez csakis amiatt történik, ami Gordonnál történt. Volt már rá precedens, hogy így akarták elterelni a figyelmemet, de Ada csak nem ilyen. Ahhoz viszont, hogy ebben biztosra menjek, kell egy egérút, amit most a lőgyakorlat testesít meg. Ha itt végeztünk, akkor talán külön tudom választani a kettőt. Egyelőre viszont nem megy.
Végiggondolom hogyan magyarázzak jól és érthetően. Közelebb is lépek hozzá közben, hogy segítsem a mozdulatait a vállán vagy a kezén hagyott érintésemmel. És bár kedvem van ahhoz, hogy így mérjem fel őszinte reakcióját, de inkább arra a táblára koncentrálok, amit másodperceken belül szellőssé változtat hogyha mindent jól mondtam el neki. A végső pillanatnál nem messzire, de eltávolodom tőle és várom az eredményt.
- Hát... - szórakozott a hangom. - Most eredt futásnak a célpontod. - fordulok felé könnyed vigyorral, ami akkor sem tűnik el az arcomról amikor menteni igyekszik a hátsóját.
- Így állunk, ha? Hibáztassuk csak az ártatlan oktatót. - visszalépek mellé, aztán megfogom a fegyvert tartó kezét és a megfelelő állásba igazítom. - Erősebben tartsd. - markolok rá kicsit erélyesebben a kezére, de nem úgy, hogy az fájjon is neki. - Jó lesz. Ne engedd lejjebb. - a kezét eközben elengedem és kiigazítom haját a füle mögé. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy ő engem mér fel, ez pedig jobban eloszlatja a korábbi kételyeimet.
- Próbáld meg még egyszer és kiderítjük. - ajánlom, de megvárom amíg végül elsüti a fegyvert mielőtt végső véleményre jutnék. Ez a kör már jobban sikerül neki, így átveszem tőle a fegyvert, leteszem a helyére, Hófehérkét pedig ezt követően magam felé fordítom.
- Nem vagy te béna, csak gyakorolsz majd még. Természetesen továbbra sem rajtam. Senki sem úgy jött a világra, hogy már egy ilyen volt a kezéhez ragadva. - Most rajtam a sor, hogy tekintetem megállapodjon az ajkain és felidézzem korábbi beszélgetésünket. Talán mégsem kell annyira győzködnöm magamat. - Mit is mondtál nemrég? Hogy bejössz nekem? - pörgetem vissza most az emlékezetemet, hátha az is csalást hajtana rajtam végre. - Ez valóban így van. De mi a helyzet veled? Ha jól értem hajlandó lennél kockáztatni a kamu kapcsolatunkat valami valóságos felé? - egy kezemmel mellette támasztom a falat, közben a szemeit vizslatom válaszokért. - Mióta titkolod ezt előlem? - Vagy csak én voltam ennyire vak eddig, ő meg neonfelirattal szaladgált a homlokán, hogy Ricardo vegyél már észre!

Fejben elég egyszerűnek tűntek a Nevadaval zajló terveink. Bezárjuk a bàrt, beugrunk a kulcsokért majd lövünk párat amíg Ada elég magabiztosnak nem érzi magát ahhoz, hogy élesben is használja, ha a helyzet megkívánja. Elég veszélyes emberek között mocorog és bár hiszem, hogy mindig képes leszek megvédeni őt, de előfordul majd olyan amikor nem loholok mellette. Olyankor nem árt, hogy képes legyen megvédeni magát mielőtt valaki éppen rajta verné le az aznapi feszültségét. Már ennek gondolata is méregként ivódik be szervezetembe így megpróbálok nem tudomást venni róla, mert akkor nem haladunk semmit sem. Nem tervezem őt szem elől téveszteni és amíg ez így van, nem kell tartania senkitől. Amúgy is épp elég gondolat foglal le most. Kezdve Gordie süketelésével, majd folytatva Ada témaváltásával amely a közelségével együtt zavarja össze minden épségben lévő gondolatomat.  
Az első lövés kezdőszint, senki sem hibáztatja ha félremegy, de az újrapróbálkozás előtt azért a kezére fogok rá vagy irányítom őt a helyes irányba, amely nem könnyű amikor a szavai éket vernek a fejemben és szüntelenül ismétlődnek. Már egy ideje egymás partnereiként dolgozunk és senki sem mondhatja, hogy nem megy simulékonyan. Ugyanakkor eljátsszuk azt is, hogy ennél többek vagyunk, de eddig mindketten éreztük hol van az a bizonyos határ. Szinte nekiütköztünk, hisz én tudom hogy Ada túl jó hozzám és hittem, hogy ő is érzi mennyire nem vagyok az a fickó akit ő érdemel. Mégis a szavai egy olyan kaput nyitnak meg amiről csak ábrándozhattam két mozgalmas perc között, de sosem bízhattam a valódiságában. Talán épp ezért rázom le először magamról kettőnk esélyét és elkönyvelem pillanatnyi megingásnak. Jó lenne, de olyan lehetetlen kategória. Attól viszont még ott ragad a gondolataimban és egyáltalán nem enged.  
Ada a második lövés során sikerrel jár, de az örömujjongás vagy a haveri ökölpacsi helyett összeszedem nyúlfarknyi esélyeimet és mindent egy lapra pakolva fel kérdezek rá a korábbiakra. Még mindig az a meggyőződésem, hogy valamit félreértettem.  
A barna szemeket fürkészem és a válaszait hallgatom. Oké, talán mégsem vagyok süket, de akkor...aztán kimondja, hogy kedvel és akaratlanul is vigyor szökik az arcomra. Jól van, ezzel már tudunk mit kezdeni.  
Egy pillanatra elvonom arcáról tekintetemet és elnézek a helyiség egyik sarkába, mert ez így egyszerre túl hirtelen. De a jó értelemben.  
- Szóval szexi.. – A fejemet ingatom vigyorogva, aztán lepillantok az ajkaira. Ő kedvel, én is őt, ami nálam nagy szó. Azt se tudtam, hogy maradt még bennem bármiféle ehhez hasonló emóció, de úgy tűnik Ruby nem irtott ki mindent. – Nem, egyáltalán nem őrültség, csak hallanom kellett megint mielőtt meggondolod magadat. – egyik kezem a tincsei közé fut és nem hezitálok amikor szavak helyett cselekszek és megcsókolom. Itt még van lehetősége ellökni, felképelni és az arcomba üvölteni, hogy csak az agyamat húzza és ez az egész őrültség. De nem teszi, így én is felbátorodom amikor elmélyítem kezdeti óvatos kezdeményezésemet és a derekán pihentetett kezemmel csökkentem a közöttünk lévő távolságot. Sok gondolat nem pörög most a fejemben Nevadan kívül. Semmi kétely, semmi megőrültélRicardo? üvöltözés, csak a karjaim között tartott nő. Talán épp ennek okán kerüli el a figyelmemet a kulcs csörgése melyet ajtó nyitódás és beszédhangok követnek. Elszakadok Ada-tól és csendre intem őt a szám elé helyezett mutatóujjammal, mielőtt megfoghatnám a kezét és menedéket kereshetnénk magunknak az egyik szekrény mellett. A férfi hangja ismeretlen, de a szövege miatt van egy tippem kihez lesz szerencsénk.
- A szerencsétlen alkalmazottam mindent szanaszét hagyott. – idegesen nevet egyet a vele érkezőket szórakoztatva, de mi nem moccannunk. Elegendő lenne egy hang és mi lennénk annak a táblának a helyén amit előbb Ada csipkézett ki. Nem volt még alkalmam Frank főnökével találkozni és nem is mesélt róla semmit. Nem mintha érdekelt volna, de most mégis úgy érzem jó lenne többet tudni mire számítsunk.  
- Itt nyugodtan beszélgethetünk. Hol is tartottunk? – kezd bele Frank főnöke majd még másik kettő alak hangját tudom megkülönböztetni. Én közben sem engedem el Ada kezét, sőt egy kicsit meg is szorítom, hogy lenyugtassam, bár nem tudom mi lesz ennek a vége. Azt viszont igen, hogy nem adom magunkat könnyen! A bokámnál húzom fel a nadrágomat és a bokatokból veszem elő a fegyveremet, ha szükség lenne rá.
- A Dalton testvéreknél. Hallottam hogy a városban lesznek és legutóbb kicsúsztak a kezeink közül. – Nem tudom beazonosítani a fickó hangját sem az akcentusát, de azt igen, hogy bármit is terveznek az egy csapda lesz Daltonéknak – és lett volna nekem is...