Tartja a mondás, hogy egy emberhez ezer érzelem társul, és éppen így ezer vélemény is...
Seon-jun már fiatalként is kitűnt társai közül. Nem csak éles látása, befogadó attitűdje miatt, hanem kivételes magatartása miatt is. Bár benne volt a legmenőbb fiú bandákban és minden buliban részt vett, sosem cselekedett helytelenül. Ő volt az a srác, akiről titokban az érzékenyebb lányok fantáziálhattak, hiszen nem csak kitűnően végzett minden évben, élsportolóként, de ő volt az is, aki felvette a leejtett, pillangókkal tele matricázott füzeteket, védelmére kelt a csúfolt társainak és csillapította a kedélyeket villámhárítóként is, amikor balhé akart robbanni egy banános süti miatt. Mindig tartotta magát ehhez a viselkedéshez, és talán pont emiatt az egyenes magaviselete miatt lett később aztán hasonlóan karakán felnőtt.
Most is elsőként kel védelmére a gyengébben teljesítő gyakornokoknak, de a kapcsolatait nem mélyíti el egyikükkel sem. Most is kitűnő eredményei vannak a cégnél, az egyik mozgatóeleme a vállalatuknak és a legtöbb programfejlesztés alappillére az ő keze munkája. Ennek ellenére nem dagad a mellkasa konok büszkeségtől és nem sérti fel álla mások látóterét. (Ergo nem flegma. A csendességet ugyanis gyakran keverik vele, ha valaki nem arcmimikái ura.) Kellően befogadó és talán kissé elemző is. Csendessége nem azt jelenti, hogy nem figyel a jelenlévőre - sokkal jobban koncentrál, mint azt bárki gondolná. Szimplán csak atomjaira próbálja bontani az előtte állót, mint egy kódrendszert, és pontról pontra elemzi őket.
Sajátos stílusa miatt a munkahelyen kívül nem a legjobb társaság. Nem pocsékol időt rá, hogy a megfelelő szavakkal játsszon és hízelgő szócsokrokat alkotva ámulatba ejtse társaságát, helyette ami a szívén, az a száján. Emiatt időnként nyers és elviselhetetlen alak. Habár a rosszindulat sosem volt a vezérlőjébe kódolva, gén ellen nincs orvosság. Az egész családjára jellemző egyfajta rideg magaviselet, melyből -még- nem sikerült levetkőznie. Talán a szándék sincs meg benne. Egyelőre legalábbis nem talált magának okot arra, miért kellene felfednie önmagát. Azt a férfit, aki gyengéd, törődő és gondoskodó. Ezt mi sem bizonyítja jobban, csak a lakásában pompázó dzsungel-had. A növények iránt kitüntetett figyelmet szentel, ahogy az állatok iránt. Leginkább macskája, Kaktusz élvezi a szeretetét. És az igazság az, hogy bár az ember társas lény, Seon-jun egyelőre ezzel a kijelentéssel nem képes azonosulni. Sőt, olyannyira nem, hogy bár a barátai és a húga társaságát kimondottan élvezi, ha szabadna őszintén beszélni, leginkább egyedül tölti szabadidejét. Otthonában, vagy a nyaralójában. Mely életérzéshez bizonyosan hozzátett a családja viselkedése is, a közeg amiben fel kellett nőnie. Nem beszélve a teljes rokonságról, hisz mind ugyanolyan számító, hűvös, pletykaforrás...
Ettől eltekintve párkapcsolatai akadtak. De az igazság az, hogy egy nővel sem lepte el a fészekrakó ösztön. Az összeköltözés emlegetése elég indok volt rá, hogy bármelyik kapcsolata véget érjen. S talán meg is maradna ebben a státuszban, ha a családja nem akarna olyan erőszakosan feleséget, vagy legalábbis vállalható partnert tudni mellé. Mivel a név kötelez, az érdekházasság is pakliban szerepel legnagyobb bánatára. Sürgető probléma, melyre mihamarabb szeretne megoldást találni. S talán a megoldás már ott is van az orra előtt, csak nem volt elég figyelmes hozzá, hogy észre vegye. Éppen ő?!

- Dahee, együtt érkeztetek? - mintha ott sem lenne a nőcsokor között, pedig igen csak kimagasló onnét. Tekintete ridegen ugrál a kérdő, faggatózó szempár és a mellette esetlenül magyarázkodó között.
- Nos, az úgy volt, hogy... - kezdi el, de olyan halovány magabiztossággal és gyönge erővel, hogy még meg is sajnálja a nőt. Szembogarai valahová a lift plafonja (ha lehet így nevezni) felé terelődnek, hogy egy sovány sóhajjal aztán visszazuhanhassanak az új csámcsogóra. Milyen alapos valaki, talán listát készített arról, hol lesznek a szinglik?!
- Mindketten plusz egy fő nélkül jeleztetek vissza. - lepillant a cipője hegyére, tenyereit valahol a zsebeiben felejtve ácsorog és próbál úgy tenni, mint akit egyáltalán nem zavar, hogy konkrétan a társalgás témájává vált. Mint egy az asztalra hajított disznó...
- Áá!  Mert egymás plusz egy fői vagytok..? - és akkor jön a kérdés, ami visszhangozni kezd a fejében. Hogy is kérdezhet egy ilyen hétköznapi, látszólag kevés intelligenciával megáldott nő ilyen konkrétan zseniálisan becsomagolva a szavai közé kettejük jelen pillanatának nagy lehetőségét? - Jártok, ugye?
- Nem! - várható volt, hogy nem fog vele együtt ráreppenni erre a lehetőségre.
- Igen. - de az is várható volt, hogy a férfi viszont igen.
Ahogy az is, hogy tökéletes magabiztosággal, már szinte lesajnálón pillant a hölgyekre, miközben kezét a mellette álló Dahee dereka köré építi fel. Nonverbálisan is alátámasztva korábbi füllentését. Ha már lúd, legyen kövér?

- Szóval kísérő nélkül, facéran akarsz berobbanni a bulira? - a lány a tőle telhető leglazábban, bármiféle empátia, vagy előzékenység hiányával teszi fel a kérdését. Eközben a szájából kilógó jégkrém formájú nyalókával játszadozik.
- Nahh. - a fejét csóválva reagál. Kezei közben a zöld levelek között matatnak, épp nedvességgel és némi gyengéd érintéssel próbálja virágai tudtára adni, mennyire fontosak a számára.
- Ugye tudod, hogy a családunk kréme-java ott lesz? Apáék is! Ha most nem választanak neked menyát, akkor sose. - a kuncogásában Seon-jun nem talál semmi megmosolyogni valót, ahogy a kijelentésében sem. Maga is tökéletesen tisztában van a helyzetével, ugyanis hosszú évek fodrozódnak mögötte, melyek mind ugyanazzal a témával vannak feldíszítve.
- Ha eddig eredménytelenül próbálkoztak, azt hiszem nem most fogják megoldani ezt a problémát. - fel sem pillant a gondos-munkásságából, míg vele szemben a húga a lábát lógatja a szemközti pulton és jókedvűen fürkészi őt. Seon-junban van annyi tartás és figyelmesség, hogy ne terelje egyébként hasonlóan facér húgára a szót. Hiszen nagy valószínűséggel korából adódóan valóban ő lesz az, akivel inkább foglalkozni fognak a vendégszemek, nem pedig a tőle fiatalabb húga.
Micsoda iszonyú teher az ember kora. Nem elég, hogy évről évre arra emlékeztet bennünket minden nyavalyás gyertya, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos kapuhoz, most még béklyóba is zárnak általuk. Egyszerűen, pofátlan módon emlékeztetve bennünket rá, mi az a bizonyos szám, ami fölött és/vagy alatt már szégyen nem lenni bizonyos státuszokban. De ugyan ki dönti el, hogy hol az igazság? S hogy személyiségünk mikor és hol, hogyan érik meg arra, hogy át- belépjen egy bizonyos státuszba?! A férfi számára bizonyos, hogy nem a szülei lesznek azok, akik majd megmondják, mikor, kivel és hogyan tegye meg az életre szóló esküjét.
- Seon-jun! Van valakid? - számított rá, hogy hasonló kérdés üt szöget a fejében, s valószínűleg nem csak neki. Egy másodpercre, a tőle szokásos érzelemmentes ábrázattal gondolkodóba zuhan. Mit is kellene felelnie? Hazudnia? De ha a húga úgy hiszi, biztos alapokon állna a védelme, akkor is, ha kísérő nélkül jelenik meg.
- Olyan hihetetlen? - épp csak lopva felpillant. Ebből a tekintetből azonban sem a testvére, pláne egy számára idegen nem mondhatná meg, hogy van füllentés szavai mögött. A lánynak azonban ennyi elég ahhoz, hogy leugorjon a pultról és tenyereit összecsapva mellkasa előtt, izgatott - Seon-jun számára kifejezetten idegesítő - pattogásba kezdjen.
- És nem is mesélsz róla?! Seon! - közelebb ugrik, de a férfi továbbra sem tünteti ki különösen a figyelmével. Féloldalas mosolya mögött meglapul mindenféle érzelem. Egyrészt az elégedettség. Elég titokzatosan válaszolnia ahhoz, hogy azt higgye, van valakije. Akkor, talán a szüleinek is elegendő lesz a kotnyeles rokonsággal karöltve, ha csupán képzeletbeli barátnőjéről áradozik. Aki bizonyára elfoglalt hozzá, vagy kellően rideg, hogy megjelenjen egy ilyen rendezvényen az oldalán... Másrészt kissé bántja is, hogy ennyire nem ismeri a tulajdon testvére, hogy tudja, hazudik. Ezen nem lepődhet meg senki, sosem volt túlságosan bőbeszédű, ha az érzéseiről volt szó, s ha már nem tiltakozik vörös fülekkel, kidüllesztett mellkassal a leendő ara jelöltek ellen, hanem sztoikus nyugalommal fogadja az esélytelenek küzdelmét, akkor már biztosan az igazat és csakis az igazat mondja.
- Nem. - kihúzva magát, igazi fültől fülig érő görbével ajkain villantja elégedett arckifejezését, a másik tapintható kíváncsiságát látva.
- Van egy nő, aki felkeltette Hwa Seon-jun figyelmét és képes vagy eltitkolni előlem, hogy ki az? - látványosan duzzad az-az aprócska ér a homloka közepén, ami az egész szituációt nevetségessé teszi a férfi számára - de nem nevet.
- Valószínűleg addig van biztonságban, amíg a családom nem ismeri. Te sem. - illetve ő maga van addig biztonságban és nyugalomban, bár sejti, ennyi valóban nem lesz elegendő a számára, sem pedig a vére számára. Egy légből kapott, névtelen, arctalan lánnyal nem lehet meggyőzni senkit sem. És okkal és joggal lesz a türelmükből egy idő után mélyen gyökerező harag, hiszen ez már szinte olyan - még ha nem is létezik a nő -, mintha szégyellné őket.
- Ouch. De az esküvőre elhozod? Úgy hallottam nem jelöltél kísérőt magadnak... - megváltozott arcjátékáról látszik, hogy gyanakvóvá válik. Így a férfi azt teszi, amit általában azok a férfiak, akik a jó és nyugalom érdekében bármire képesek; tovább füllent.
- Meglepetésnek szántam.


És most itt áll, karjával magához ölelve a nőt, akit egyébként már hosszú évek óta ki nem állhat. Mégis, a lehetősége, hogy általa egy kis időre békére - vagy legalábbis a ma estére - nyugalomra leljen, és a családja is hátra dőlve szórakozhasson (tudván a fiúk mégis csak érdeklődik a szerelem iránt, így hát nem hagyja szégyenben őket).
- Meglepetésnek szántuk. - valószínűleg a nő még a sokkos állapota miatt nem fog tudni pár másodpercig, vagy akár percig megszólalni, így hát ez az ő feladata lesz. Tisztázni és hazudni egy szép, tartalmas köretet aköré, hogyan is jutottak el ők ketten, mint két ősellenség arra a pontra, hogy most bármit megtennének egymásért.  - Csak úgy megtörtént. - lepillant a nőre az oldalán, és magára erőltet egy kedves mosolyt. (Melyet igazából bárki elhinne, csak az nem, aki ismeri őt. De mivel olyan ember nem igazán ácsorog a liftben, így ez akár valóban lehetne egy gyöngéd mosoly is a részéről.)

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem szoktam hagymához hasonlítani embereket, de tudod van az a mondás, ami szerint mi mind hagymák vagyunk. Sok-sok réteggel, amit csak egymás után lehet lehámozni, így ismerve meg újabb és újabb tulajdonságokat, gondolatokat valakivel kapcsolatban. A jellemzésed kezdeténél pont valami hasonló jutott eszembe. Mintha mindenki, aki röviden megpróbált leírni, valójában egy-egy különböző rétegről beszélt volna. Aztán a soraidat tovább olvasva arra jutottam, hogy igaz lehet ez a hagyma dolog... De talán jobb lenne, ha az ezer érzelemnél maradnánk, ahogyan Te is említetted. Éles eszű, céltudatos embernek tűnsz, aki mondhatjuk, hogy néha kissé a magány híve is. Viszont még mindig jobb egyedül lenni és olyan dolgokkal tölteni az időt, ami a kedvedre való, mintsem hogy olyan emberek társaságát kelljen elviselned, akik az idegeidre mennek és félremagyarázzák a szavaidat, nemde?
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a történeted és az a bizonyos esküvőn való megjelenés, ahol talán nagyobb bombát dobtál le, mintha az ifjú pár egyúttal azt is bejelentette volna a gyűrűk felhúzása után, hogy gyereket várnak. Sikerült meglepned néhány nappal korábban a húgodat, a nőket akik szívesen benne lettek volna egy folyosói - vagy ha már stílusosak vagyunk, liftes - pletykálásban, és leginkább a nőt, akivel ki nem állhatjátok egymást. Ha az ellentétek vonzzák egymást, akkor ti sokkal inkább olyanok lehettek, mint két mágnes azonos végei, amelyeket minél inkább egymás felé erőltetünk, annál inkább próbálnak kitérni egymás irányából és lökik el a másikat. Most hogy így belegondolok... Még jó, hogy téged nem dobott úgy ki Dahee a liftből, mint az a bizonyos mágnes, meg az azonos pólusok. De vajon sikeresen megtévesztitek a vendégeket, a családjaitokat és a kíváncsiskodó, kotnyeleskedő rokonokat és barátokat? Vagy hamarabb lehull a lepel arról, hogy valóban nem is randiztok, mint hogy a szüleid kinézzenek neked valakit, hogy legyen a hitvesed? Csupa izgalom - ami nélkül nem is élet az élet -, így nem is tartalak fel tovább, irány a játéktér, ahol már biztosan várnak! (Remélhetőleg nem egy pofonnal az akciódért. )
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!