“I Don't Want My Children to Walk in my Shoes. I Want them to Follow in My Footsteps and Go further than I Could Have Imagined

Négy hónapja nem láttam már a lányomat, úgyhogy a ma reggeli kávézással egybekötött villásreggelinek nagyon örülök. Sokkal boldogabb lennék, ha Aaliyah is velünk tartana, de tegnap este írt egy üzenetet, hogy mégsem ér rá. Gondolom az apja megint lebeszélte róla, nehezen tudom elképzelni, hogy a kislányomnak milyen más programja lehet szombaton délelőtt. A kényelem kedvéért a mostani lakóhelyemül szolgáló kis hotel éttermébe hívtam Gianát. Egész jó kis reggelit szolgálnak fel és a kávéjuk kifejezetten finom.
Későn ébredtem fel a reggel, az előző nap éjszakába nyúlóan dolgoztam. Néha itthon is folytatom a bent felébehagyott munkát. Nem lenne kötelező, de szeretem csinálni és társaság híjján nincs mivel eltöltenem az időmet. Izgatott vagyok, hogy végre találkozhatok a gyerekemmel. Mindegy hány éves, mindegy mennyire önálló és felnőtt mindig a kislányom marad. Iszonyatosan büszke vagyok rá, bár ugyanannyira féltem is őt. Az én katonai karrierem bár nagyon gyorsan véget ért, pontosan tudom, hogy mivel jár a munkája, milyen veszélyeget rejt magában és ezért minden alkalommal összeszorul a szívem amikor elköszönünk egymástól. Mai napig nyoma van rajtam a katonaságban eltöltött éveknek, fizikálisan, szellemileg és lelkileg is, valószínűleg amíg élek nem fogom elfelejteni.
Melegítő nadrágban és mályvaszínű pulcsiban trappolok le az étkezőbe, hogy elfoglaljak kettőnknek egy asztalt. Az odaérkező picértől kérek két étlapot és egy kávét, amíg várakozok. Hirtelen köszöntött be az ősz, szinte egyik pillanatról a másikra lett hideg. Alabama után nehezen szoktam hozzá a New Yorki időhöz. Az átlagosnál is csendesebb a forgalom, a gőzölgő fekete szinte pilalnatokon belül az asztalomhoz ér. Imádom a forró kávét. Két kézzel, óvatosan markolok rá a csészére és kortyolok bele az italba. Élvezem a kávé zamatos ízét, imádom ahogy az ízek összeérnek a számban. Szórakozottan játszom az egyik szalvéta sarkával, amikor az ablakon keresztül megpillantom az én gyönyörű lányom. Lelkes integetésbe kezedek, hogy észrevegyen. Ha tehetném bezárnám egy szobába és nem engedném vissza abba a földi pokolba ahol idejének nagy részét tölti.
Felállva intek neki ismét, ezúttal akkor, amikor belép a hotel hangulatos kis éttermébe.
- Na végre. ölelem magamhoz jó szorosan meg sem várva, hogy legalább a kabátot levegye. - Nagyon örülök, hogy végre láthatlak. Ülj le kérlek. intek az üres szék irányába és én is elfoglalom a sajátom. Szemem le sem veszem róla egy pillanatra se, tekintetemmel megvizsgálom, hogy megfigyelem, biztos akarok lenni abban, hogy nincs rajta egyetlen karcolás sem.
- Mesélj, hogy vagy? Meddig leszel itthon? mindig tudni akarok mindenrők, de azt hiszem ez az anyák betegsége és ennyi még talán megbocsétható.
- A húgod sajnos nem tudott eljönni. próbálom rövidre zárni ezt a témát.  

“I Don't Want My Children to Walk in my Shoes. I Want them to Follow in My Footsteps and Go further than I Could Have Imagined

Az élet folyton változó kuszaságában egyetlen stabil pont van az életemben és az a lányaim. Bár nem voltam mindig olyan anya, amilyent érdemeltek volna, de minden hibámmal együtt teljes szívemből szeretem őket. Néha távolságtartó vagyok, máskor túlságosan kemény, máskor meg már idegesítően ragaszkodó. Vannak szituációk amiket ennyi idősen sem sikerült megtanulnom normálisan kezelni, talán egyszer sikerülni fog. Az én anyám keménykezű, szigorú elveket valló nő volt, aki úgy szeretett, hogy közben nem kényeztetett el, amikor kellett gyengéd volt, máskor pedig kitartó. Azt hiszem, hogy ezen tulajdonságomat tőle örököltem. Apa vajszívű volt. Neki is voltak ugyan szabályai, de mindannyian képesek voltunk az orránál fogva vezetni mert nem volt olyan, amit nem tett volna meg értünk. Talán emiatt a gyengédség miatt álltam hozzá sokkal közelebb, mint anyámhoz.
Gianna sokkal jobban hasonlít rám, mint azt szeretné azt hiszem. Az akarata, a távolságtartó viselkedése, a mosolya, az ambíciói. Néha magamat látom visszatükröződni a szemében. Sosem vallaná be azt hiszem, de biztosan ő is látja azokat a tulajdonságokat amik olyanná teszik őt mint én. Az elmúlt közel harminc évben sokszor gondoltam arra, hogy az apja méltán lehetne büszke arra, hogy milyen klassz lánya van, vajon felismerné magát benne? A tekintetét, a göndör fürtöket.
Tudom, hogy milyen veszélyes a szakmája, hogy mennyi félelem és kétely lehet benne minen egyes bevetés alkalmával, én is rettegek. Szeretném itthon tartani őt, biztonságban tudni, de nem akarom letörni a szárnyait. Csak reménykedni tudok abban, hogy hamarosan eljön az idő amikor visszavonul.
Szorosan ölelem magamhoz, kihasználva a pillanatot, hogy megtehetem, talán egy kicsit hosszabb ideig is, mint az már kényelmes. Boldog vagyok, hogy végre itt van velem, hogy láthatom, és első látásra minden rendben van vele.
- Mikor lesz a buli? Remélem anyádat nem felejtitek le a listáról. kedvelem Leot. Első benyomásra voltak vele kétségeim, de látva, hogy Gia szereti elfogadtam én is. Ha a lányom őt választotta rossz ember nem lehet. - Minden rendben veletek? Izgultok nagyon? érdeklődöm tovább miután ebelekortyolok a kávémba.
- Nem túl hosszú idő. Mielőtt vissza utazol még szeretnélek látni. ezt már most leszögezem, mert legutóbb is hirtelen ment vissza a seregbe, engem csak akkor hívott telefonon amikor már a bázison volt. Jó lenne, ha ezt nem játszaná el ismét.
Aaliyah neve hallatán görcsbe rándul a gyomrom. Nem tudom, hogy mit ronthattam el vele kapcsolatban, hogy ennyire távolságtartü velem. Nem kívánja a társaságom, nem akar evlem élni, alig kommunikálunk. Minden szavam támadásnak veszi. Felsóhajtok.
- Nem tudom mihez kezdjek vele. Egyszerűen nem hajlandó normálisan beszélni velem. Minden szavam támadás számára, engem hibáztat a válás miatt. Már mindent próbáltam, de semmi nem hatékony vele szemben. Néha felhív, általában akkor ha pénzt szeretne, két hetente egyszer hajlandó találkozni is velem és ennyi. Teljesen az apja hatása alatt van. úgy gondolom, hogy anyaként is jogom van a boldogságra, arra, hogy úgy éljem az életem ahogyan akarom anélkül, hogy a lányom emiatt ki kiállt örök ellenségnek. Az apja mellett már nem voltam boldog, de a válással nem róla mondok le, hanem az apjával közös életemről.
- Örülnék, ha megpróbálnál beszélni vele és leszervezni egy találkozót, hátha ketten jobb belátásra tudjuk már bírni. kapaszkodok minden szalmaszálba.
- A palacsinta tényleg finom. helyeslek beleegyezően és a melletünk álldogáló pincértől rendelek két adag palacsintát extra adag sziruppal. Ha már lúd legyen kövér.
- Hát velem csak a szokványos dolgok történnek. A meló mindig ugyanaz, számok és számok. Néha kicsit besokkalok, de jelenleg csak ez tölti ki az életem. Ja, jó kis hely, közel van a melóhelyhez és a lőtér is csak pár saroknyira van busszal, de őszintén, már kezdem unni kicsit. Gondolkodom azon, hogy bérelnék egy kis lakást valahol a közelben. Mit gondolsz? már másfél éve szállodákban élek, hol itt hol ott. Bár eleinte volt benne egy kis izgalom, mostanra már unom.
- Giaaaa! kapom fel fejem a kérdését hallva és hogy zavart mosolyomat leplezzem belekortyolok az italomba. Mindig is szabad kommunikáció volt köztünk, olyan ő, mint a legjobb barátom, de azért mégiscsak a lányom, ezt a tényt pedig van amikor jobb szem előtt tartani.
- Nincs semmi komoly, vagy senki említésre méltó. Élvezem a függetlenséget. Egy-két futó kis kalandom volt, de senki olyan, aki említést érdemelne. Nem ismerkedem, nem tervezek kapcsolatot kezdeni senkivel, az elmúlt évben tényleg csak magamra koncentráltam, de azt besimerem, hogy volt egy-két férfi aki közelebb került hozzám, de ennyi. És ez most elég is.
- Mondd csak, mikor tervezitek az esküvőt? fordítom vissza a témát rá, miközben a pincér az asztalra pakolja a gőzölgő palacsintákat. Illatuk betölti az egész teret.
- Jó étvágyat. pakolok át két darabot a tányéromra és jol nyakon öntöm a sziruppal. - Emlékszel papa palacsintáira? Nála jobban senki nem csinálja.

“I Don't Want My Children to Walk in my Shoes. I Want them to Follow in My Footsteps and Go further than I Could Have Imagined

Ha én irányítanám a dolgokat, akkor mindenképp több időt töltenék a lányaimmal, hiszen olyan keveset tudunk együtt lenni és nekem, mint az anyjuknak néha hiányzik, az, hogy tartalmas időt tültsünk el közösen. De felnőttek, más utakon járnak, nem mindig kérnek az érzelgős anyjuk társaságából és ez így is van jól. Az időt amit rám szánnak maximálisan kihasználom.
- Kettesben? Jó anyádat kihagynád belőle? még mit nem! Elfogadom, hogy felnőtt nő, saját élettel, de azért azt már nem nyelném le, hogy a saját esküvőjéről kihagy. Számomra fontos a család, úgy nevelkedtem, hogy a családi értékek mindig előtérben voltak az életemben. Igen, éppen egy válás közepén vagyok, mert azt gondolom, hogy az önbecsülésem is legalább annyira fontos mint a család. Nem voltam szerencsés a szerelemben sem a házasságban, de a gyerekeimet mindennél és mindenkinél jobban szeretem. Róluk nem mondtam le.
Sóhajtva forgatom körbe a tekintetem cinikus bocsánatkérését hallva. Határozott elvekkel és mintával próbáltam őket nevelni, amibe a káromkodás és a csúnya beszéd nem fér bele, de Gia már felnőtt nő, nem fogok a szájára csapni, ha néha elhagyja ajkait néhány nekem nem tetsző szó. Annál is inkább mivel én is szolgáltam a seregben, férfiak között, ennél sokkal cifrább és tartalmasabb káromkodásokat is hallottam már. A jelenleg még férjem is elg gyakran használt ehhez hasonló kifejezéseket, nem igazán érdekelte, hogy engem zavar.
Felnevetek. Azt szeretem legjobban a kapcsolatunkban, hogy nincs bekorlátozva a tipikus anya-lánya keretek közé, sokkal inkább vagyunk egymás barátnői, ami azt hiszem, hogy ebben a rohanó világban nagyon fontos. Nem is akartam soha ráerőltetni, hogy szigorúan csak anyaként tekintsen rám. Szó mi szó, néha azért a csipkelődésével képes túllépni azt a bizonyos képzletbeli határt, de ez most nem az a szituáció.
- Számelemző nagyasszony? szinte nevetve ismétlem a szavait. - Vigyázz mit kívánsz csillagom, még ezzel a rossz csípővel is magam mögé utasítlak persze ez nem igaz. Nem vagyok már olyan fitt mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, a sérülésem is egyre gyakrabban sajog, de azért egy laza kocogást még megbírok. Most, hogy így szóba került fel is írom a képzeletbeli listámra, hogy el kell kezdeni újra sportolni. Tényleg kezdek ellustulni.
Az utolsó korty kávémat is eltűntetem a csészéből, majd a gőzölgő palacsintámra koncentrálok. Ha ezt a hatalmas adagot eltűntetem tényleg el kell mennem szaladni a parkba. A hiúság azért ott motoszkál a fejemben, nem engedhetem meg magamnak, hogy elhízzak vagy slampos legyek. Nekem igenis fontos, hogy hogy nézek ki, kövezzen meg érte bárki.
Aaliyah miatt ismételten lehervad a mosoly az arcomról. Mindig összeszorul a szívem, ha rá gondolok, nem tudom, hogy mit ronthattam el annyira, hogy nemkívánatos személy vagyok az életében. Egy kötelesség, akivel néha szóba áll, főleg ha szüksége van valamire. Lehet, hogy Gia azért lett ennyire talpraesett és ennyire más, mint az ifjabbik lányom, mert őt a családom segítségével neveltem. Csúfosan elbuktam, mint anya. Egy nagyobb darabb palacsintát tömök be a számba, hogy valamivel lefoglaljam magam és ne fakadjak sírva.
- Olyan, mint az apja ez vitathatatlan, de felnéz rád. Fontos neki a véleményed. szólalok meg  miután sikerül lenyelnem a kaját. Komolyan is gondolom a szavakat. Aaliyah már egész kiskora óta felnéz a nővérére, mindig próbálta utánozni, mindig kereste a társaságát. Azt hiszem van egy kis esély arra, hogy meghallgatja őt és hajlik a szavára. Legalábbis annyira, amennyire egy lázadó kamasz képes erre.
- Köszi Gia... simítok végig kézfején hálásan. Minden lehetőséget ki kell használnom, hogy Aaliyah fejébe értelmet magyarázzunk. Nem tudom pontosan, hogy mi, de érzem, hogy valami nincs renben vele. Látom. És elmondhatatlanul zavar, hogy ennyire kihagy az életéből, hogy nem hagyja segítsek neki. Mintha csak egy nemkívánatos szomszéd lennék.
- Ez a munka tökéletes nekem, hidd el. Nyugodtan elvégzem a dolgom, és a napom hátralévő része szabad. Van idpm önmagamra. És...az irodában ülve nem robbant fel senki. ami nem hátrány az életben azt hiszem. Nem azért tanultam éveket a főiskolán, két gyerek mellett, hogy ne azt csináljam amihez értek és szeretek.
- Remek ötlet! helyeslek boldogan a felvetésre két villa pilacsinta között. Minél több időt tülthetek vele ebben a két hétben annál jobb nekem. - Szétnézek az ingatlan piacon a napokban. Beszélek a főnökömmel is, hátha akad valami kis apartman a zég közelében. mégiscsak egy ingatlanokkal foglalkozó cégnek dolgozom, akkor már ki kell használni a lehetőséget. Töltök egy-egy pohár vizet magunkank az asztalon álló kancsóból. Én bele is kortyolok a sajátomba. Az édes szirup kéri a hűsítő italt.
- Semmi köze hozzá, hidd el. Most csak olyan jó egyedül. Ennyi az egész. spkáig voltam gúzsba kötve a házasság által. Meglepetten nézek rá. Néha nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél vagy csak viccel. - Társkereső oldalra? Komolyan? soha nem voltam az ilyen jellegű dolgok híve. - Nem köszi, inkább kihagyom ezt a szuper lehetőséget, öreg vagyok már ehhez. Soha nem hittem az ilyen jellegű társkerersési legetőség sikerében. Online mindenki azt mond magáról amit akar, én jobban hiszek a személyes találkozásokban. Régimódi vagyok. Hátradőlök a székben. Olyan jól laktam, hogy úgy érzem menten szétrobbanok.
- Milyen harapós vagy ma kisasszony. mérem végig jelentőségteljesen. - De nem bánom, ha nincs kedved beszélni róla, akkor nem hozom szóba. Nem kötelező az anyáddal megbeszélni. újra kortyolok a vízből.
- A séta jól hangzik. Ezután az édes reggeli után ránk is fér egy kis mozgás azt hiszem. Aztán megnézhetnénk az új fegyverüzletet, három saroknyira innen. Úgy hallottam, hogy igazi különlegességeket is tartanak ott. teljesen belelkesedem az ötlettől. Ez a téma szerintem örökké közös pont lesz az életünkben.
- Karácsonykor tervezek hazautazni a farmra, rég nem láttam anyát, úgy hallottam, hogy egyre gyengébb. Ha akartok gyertek velem. nem is tudom, hogy mikor volt már együtt a család utoljára. - A nénikéid üzenik, hogy szeretnék látni végre a pofidat.