[...]
- Janet néni, Janet néni!
A kolléganőm, Erica kislánya. Szőke haja két, masnis copfban lobog orcái mellett, rózsaszín szandáljának talpa csattog a járólapon, ahogy szalad felém. Szó szerint becsapódik a lábamba, és érzem, hogy vékonyka karjainak minden erejével ölel át.
Tündéri kislány, havi egyszer vigyázni szoktam rá, míg a szülei szakítanak a szürke hétköznapokkal, és tartanak egy jól megérdemelt randinapot. Bár a házasságot és gyerekvállalást nem értem, tisztelem és értékelem, hogy néha megpróbálnak kicsit élni is.
- Janet néni, képzeld! Képzeld, kistesóm lesz!
- Ó...
Hát akkor nemrégiben nagyon jól sikerült valamelyik randi - gondolom. Tekintetem Ericára siklik, aki mosolyogva bólogat. Nem mintha úgy gondoltam volna, hogy Vicky lódít, de az anyját is egészen megkedveltem már. A sors fintora, hogy az efféle ismét nem tart örökké.
- Hát akkor gratulálok. Fogsz segíteni anyáéknak a kistesóval?
Kérdésem meg se hallja, máris önti rám, ami a buksijában jár.
- Janet néni, neked is lesz babád?
- Hát, nem hiszem, kincsem.
De nem ám, legalább annyira esélytelen, mint hogy egyszer saját szememmel lássam a Hale-Bopp üstököst.
- Mert nincs férjed sem?
Erica hadarva közbeveti, hogy ilyet nem illik, de engem nem zavar. Vállalom, hogy örök szingli maradok és egyszer majd a vénlány leszek macskákkal. Megingatom a fejem felé, majd leguggolok a kislányhoz.
- Így van, pontosan. Tudod, a legszebb babák akkor születnek, ha apa és anya nagyon szereti egymást.
- Téged nem szeret senki? Jason? Ő se?
- Jasonnel barátok maradunk szivem, semmi több.
- Értem. De majd ha jön egy fiú, akivel nem csak barátok lesztek, és összeházasodtok, akkor lesz babád?
Kuncogok. Érdekes a kérdés, de minden ponton elvérzik. Én egyszerűen nem olyan vagyok. Hogy mondjam ezt el neked, pici ember?
- Tudod, mit? Ha lesz egy fiú, aki nem csak a barátom és el akar venni, és én még hozzá is megyek, akkor lehet, hogy lesz babám.
A kisgyerekeknek sajnos néha hazudni kell, mikor az igazságot még nem tudnák helyén kezelni.
- És lesz kistesója? Legyen kistesója, én nagyon várom az enyémet!
- Lesz.
- Tudod mit, Janet néni?
- Mit?
Megint megölel, szinte megfojt hirtelen.
- Ha mégse szeret majd egy fiú sem, akkor majd én szeretlek.
- Rendben picur, megjegyzem.
Megölelem én is, megsimogatom a hátát. Fura elképzelni, hogy egyszer akkora lesz mint én, ő is dolgozni fog majd és szerelmes lesz, és bekerül ugyanabba a mókuskerékbe, amibe rajtam kívül nagyjából mindenki.
- Janet, ne haragudj. Most, hogy végre hagy szóhoz jutni a kis cserfes. Tudnál rá nézni úgy másfél órányit? El kellene mennem egy vizsgálatra.
- És még mindig itt vagy? Menj-menj! Picúrral addig kiszínezünk valamit. Mit szólsz Vicky? Cicásat szeretnél vagy dinósat?
- Kiskutyát!
- Keresek olyat, te hozd a színest és csüccs oda. Nem vagy szomjas, csináljak teát?
[...]

Egyetlen számjegy vagyok New York City mintegy kilencmillió lakosából. Jelenleg egy hetvenöt négyzetméteres, két hálószobás stúdiólakást bérlek havi 3.878 dollárért a Midtown Westen, a 38th Streeten, ha már úgyis jó vagyok a számokkal.
Van egy macskám, egy jól fizető állásom... A szüleim, Martha és Logan pedig egy kedves, fiatalosnak mondható, lendületes pár. Messziről könnyű őket szeretni legalábbis. Ezzel teljes mértékben tisztában is vannak, ezért gyakran tesznek látogatást nálam (mert nem elég, hogy amúgy is a Miller&Millernél dolgozom), én pedig ha ezt megunom, olyankor beszórom a kevéske cuccom a Ford Broncoba, elköltözöm és pár napig elfelejtek szólni róla.
Nem arról van szó, hogy utálom őket, vagy nem vagyok hálás az életemért és a törődésért, amit kaptam tőlük, de igazán csinálhattak volna nekem egy kistestvért, hogy a rengeteg aggódást és szentbeszédet legalább ketté oszthassák. Vagy, a kisebb nyakába nyomják, mikor én nagykorúvá válva azonnal megdobbantottam.
"Vegyél fel pulóvert. Van mit enned, főzöl egyáltalán magadra? Megint bulizni mész? Elhagyhatnád azt a gördeszkát, egyszer összetöröd magad. Amúgy se való egy ennyi idős komoly hölgynek. És mi ez a szakadt farmer?"
Vagy...
"Még mindig azzal a ronda tragaccsal jársz? Mások a kukoricásba mennek ki vele."
Vagy...
"Nem igaz, hogy egy pasival se bírod ki egy hónapnál tovább. Mi volt a baj Daviddel? Rendes úriembernek tűnt, és nagyon jó munkahelye volt. Mi lesz így veled, mikor mész férjhez, mikor lesz unokám? Így csak összeszedsz egyszer valamit, gyerek."
Ez.
Minden... Áldott... Héten. Van, hogy kétszer is.
Gyerek. Ez amúgy a kedvenc jelzőm huszonhat évesen. Mintha (könyvelő létükre ráadásul) rendre elfelejtenék a kettest a hatos előtt.
Szeretem őket, de ilyen adagban egyszerűen sok, amit művelnek. Ilyen mennyiségben bármi és bárki sok lenne. Nem véletlenül nincs nálam tartós bérlete a bögréknek, nippeknek, gazoknak, és az embereknek sem, legyen szó pasikról, vagy állandó baráti körről. Leszámítva persze Garfieldot. Nincs szükségem drámára, nem akarok senki lelki szemetese lenni, sem a saját életemet a legapróbb részletekbe menően előadni másoknak. Az emberek úgyis jönnek-mennek, hisz néhány óra alatt a bolygó túlfelére is el lehet jutni, és én sem sokáig maradok egyhelyben.
Két életet élek. Az egyik az, ami elvárt és jövedelmező. A tanulmányi eredményem mindig kiemelkedő volt, talán nem is kérdés, hogy jó vagyok a szakmámban, de az egy idő után már úgyis inkább csak rutin, és kevés kihívást tartogat. Mellé viszont komolynak kell lenni, csinosan, kosztümben, nem lehet a tíz körmöm hatféle színű és frizurát kell csinálni minden reggel, mert különben oda a cég profi arculata.
Igazából viszont nem ilyen vagyok. Szeretek új dolgokat kipróbálni, a gördeszkás közlekedés például most bejön, de két hónapja művészetis csoportoknak álltam modellt félakt és akt grafikához. Lehet, hogy még két hónap múlva a vitorlázásba kóstolok bele, motorra ülök, zongoraleckéket vagy rúdtánc órákat veszek, esetleg magam is festeni kezdek - ezt még magam sem látom tisztán. Csak teszem mindig, amihez kedvem van. Ha azt is elunom, akkor jön a következő, és aztán megint valami új. De ezek közt szeretem, ha senki nem szól bele, hogy kócos vagyok, hogy addig fújom a rágógumi-lufit, míg ki nem pukkan, hogy a Netflix előtt ragadás miatt zárás előtt tíz perccel, mackóban és pandamacisra kenődött szemceruza vonallal érek oda a boltba, hogy a nyuszis mamuszomban viszem a ledobóig a szemetet a gangon, vagy hogy egyik nap rock koncerten, a másik nap meg goa partyn ugrálok.
Vallom, hogy az embernek ebben a ki tudja, mennyire rövid életében nem csak az igát kell vonnia, hogy legyen pénze, amit azután nem izgalmas dolgokra költ, hanem további munkára. Élni kell és szórakozni, mindenféle jóval kitölteni azt a pár jó évet, mintha az egész élet a bakancslistás időszak lenne. Egyébként is, mikor élvezzem a létet, ha nem addig, amíg fiatal, fitt és üde vagyok? Amikor már a kanapéról sem bírok majd felkelni nyögdécselés nélkül? Mikor megköhögtet lépcsőn felmenni a másodikra? Ugyan már.
Ráérek megsavanyodni, mikor a szüleim kiöregszenek, és nekem kell tovább vinnem a céget...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Történeted során egy olyan hölgyet mutattál be nekünk, aki még az unalmat is képes lenne táncra perdíteni, ha az próbálná elkapni őt. Jó volt olvasni arról, hogy mások elvárásai ellenére te hű vagy önmagadhoz és nem görcsölsz rá a dolgokra. Nem hagyod, hogy befolyásoljanak a külső vélemények, ahogyan azt sem, hogy az életed csak egy véget nem érő mókuskerék legyen. Szerintem ez jó dolog, elvégre a saját életedet csak te tapasztalhatod meg és amúgy is, általában az a jellemző a kéretlen jó tanácsolók táborára, hogy amikor megfogadjuk az ajánlatukat akkor a következményei hirtelen már 'nem az ő dolguk' lesznek. Én mindig is azt vallottam, hogy előbb önmagunkkal kell együtt élnünk mielőtt másokat is belevonunk a világunkba, mert ha az első képlet sikertelen, akkor a többi még annyira egy káosz lesz.
Valljuk be, ha egész estés műsorszámot tartunk elvárások teljesítéséből akkor is lesz egy aki elégedetlen lesz a végén, szóval mi értelme? Tégy úgy továbbra is ahogyan kedved tartja és keresd ami boldoggá tesz - még ha az lehet egy napig is tart, de legalább a te döntésed volt. A lényeg, hogy elsősorban önmagadnak felelj meg, a többi meg majd alkalmazkodik.
Tetszik a fogalmazásod és a sztori is amit elhoztál nekünk. Kíváncsian várom a folytatást!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!