Amikor az embernek van egy ügynöke, az... hát, az olyasmi, mintha két anyánk lenne. Megmondja, mikor keljünk, mikor feküdjünk, mit ehetünk, mit ihatunk, mit vegyünk fel, hova menjünk és mikor, hogyan viselkedjünk, hogyan ne viselkedjünk... Mikor az embernek két anyja van, meg egy élete, egy családja, és plusz még jó nagy és sokrétű munkája, nem könnyű mindent és mindenkit összeegyeztetni, hogy mindenhová annyi jusson belőlünk, amennyit szeretnénk. Ugye, én is, a városba érkezésem napján elég jól elgondoltam, hogy másnap a lehető legtöbb időt a húgaimmal töltöm majd, hiszen úgy hiányoztak már, és különben is, megígértem nekik is. Csak ugye, aztán még az este ott volt a koncert, aztán az after party, és az ilyen bulikon azért még zajlik az élet rendesen. Nekem se volt épp nyugis a buli, mármint... elég, ha csak számolom, hogy ennek során szembetaláltam magam az exemmel... aki miatt a pályára álltam, meg aki a múzsám, meg... akit szívem szerint simán feleségül vennék, ha nem volna ilyen átkozottul nehéz eset, és nem tenné ki folyton a szűröm az életéből... De mindegy, tőle függetlenül is történt ez meg az a bulin. Az ügynököm, az én drága második anyám sem tétlenkedett, hisz szent kötelességének tekintette, hogy legalább akkora sikereket érjek el Amerikában is, mint Európában. Az első koncert jól ment, a netes portálok szerint a hazai közönség imádott az este, és ez szuper, szóval nem is szabad itt megállni! Így persze, mára is szépen sikerült belenyúlni a remélt napirendembe. Szívem szerint sokáig aludtam volna, és aztán a családdal reggeliztem volna, stb... de nem volt ez ilyen egyszerű. Korán reggelre leszerveztek nekem egy rádióinterjút, egy kis mini koncertezéssel egybekötve élő adásban, szóval ez azt jelentette, hogy reggel 7 után már a stúdióban kellett lennem Manhattanben, el lehet képzelni, így mennyit aludtam az éjjel. Hát igen, jó sokat. De ez még nem is igen zavart volna, az már inkább, hogy így a lányokkal reggelizés is kimaradt... persze ennek ők sem örültek... de végül sikerült picit meglágyítanom a szívüket, mikor később, miután hazaértem a rádiósdi után, megkapták a tegnap beígért zártkörű fellépésem, melynek keretei közt, kizárólag nekik, a hátsó kertünkben, szépen előadtam az esti koncert legjobb részeit. Utána pedig, rádumáltak, hogy amíg anyánknak dolga van, mi hárman ugorjunk el valahova szórakozni, meg kajálni, meg ami épp eszünkbe jut... Nekem meg persze nem volt szívem nemet mondani nekik... báááár már jól tudtam, hogy este megint nem fogok korán ágyba kerülni, mert meghívtak egy esti tévéműsorba meglepifellépőnek, meg egy kis beszélgetésre... szóval, így ma egész pontosan háromszor hódítom majd meg Manhattant... hát nem irigyeltem saját magamat. De minden hiába, egyikre sem mondtam volna nemet, sem a lányoknak, se a munkára... ettől volt teljes az életem, a családomtól és az énekléstől, szóval... mit nekem egy kis futkosás, túrázgatás, és némi kimerültség. Mondhatná bárki, hogy merész ötlet volt a nyakamba venni a várost két cserfes, örökmozgó, és nagyon lelkes kislánnyal, akik ráadásul fél perc alatt képesek az ujjuk köré csavarni, mintha nem is én lennék a felnőtt, akinek őket kell irányítani, dehát... legyünk őszinték, ez nem a kortól függ, ez simán csak a nagybetűs ÉLET ténye, mely szerint, mindegy milyen felállással nézzük, akkor is mindig az lesz, amit a nők mondanak, ha mi férfiak jót akarunk magunknak, és ez akkor is így van, ha a "nők" valójában még távolról sem nők, mert még csak... hát, az egyik 7 éves, a másik meg 9, de... úgyis az lesz, amit ők akarnak, pont. Szóval, végülis voltunk ebédelni, aztán megjártunk két játékboltot, egy könyvesboltot, fagyiztunk, voltunk játszóházban, ahol a lányok falat mászhattak, én meg drukkolhattam nekik, hogy ki fog nyerni, és végül teljesíthettem a győztes kívánságát, ami az volt, hogy üljünk be valahova sütizni is. Szóval a két kis energia bombával az oldalamon, elindultunk süteményvadászatra. Sikeresen ki is választottunk egy helyet, ami megtetszett a csajoknak, és bevettük magunkat oda. Persze a lányok egymás szavába vágva próbálták kitalálni, melyik süti is tetszik nekik legjobban, mert azt azért hamar tisztáztam velük még útközben, hogy jófej vagyok, de nem fogjuk megvenni az összes sütit amit találnak... szóval muszáj lesz egyet-egyet kiválasztaniuk. Ami meglepően nehéz feladatnak bizonyult nekik már azelőtt, hogy én a számat kinyitottam volna, hogy köszönjek a pult mögött álló, hozzám hasonló korú lánynak.
Most egy kicsit bezsúfolódott a sok tanulni való, és az elmúlt hetekben ki sem láttam a könyvekből és jegyzetekből. De letudtam az utolsó zárthelyit is, bár az eredményét még nem tudom, azért bizakodó vagyok. Nem mondom, hogy ötös lesz, de karó biztos, hogy nem lesz, és szerintem a kettesnél is jobbnak kell lennie. Minden esetre tényleg abban bízok, hogy nem kell javítóra mennem, és kicsit ismét lazíthatok. Szeretem a szakomat. Tényleg szeretem a szakomat, és nem bántam meg, hogy váltottam, de kezdek besokalni. Kell valami végre, ami elvonja a figyelmemet a tanulásról, mert még egy képlet, amivel leírjuk egy légtömeg mozgását, és én végleg kikészülök. Annyi képletet dobáltam mostanában be a fejembe, hogy még az is csoda, hogy nem látok mindenhol fizikai folyamatokkal foglalkozó képleteket. Bővel elég nekem ilyeneket látnom a papíron, a laptopom kijelzőjén, és a rémálmaimban. Igen! A múltkor már rémálmom is volt ezzel kapcsolatban. Persze ez nem az, amit a filmeken mutogatnak, hogy a könyvekből előjövő különböző képletek üldöznek, és én nem tudok előlük elfutni. Nem. Én pusztán ezekkel álmodok, és, hogy olyan képtelen kombinációit hozom létre, aminek se füle, se farka, de meg akarom győzni a tanárt, hogy Ő rosszul tudja, mert a belső energiának semmi köze az erőhöz, mert az az F, az a fluor vegyjele. Ami mellesleg valóban így van, de ez semmiben sem befolyásolja termodinamikai változásokat. Szóval, hogy én álmomban miről hadováltam a tanárnak, azt senki ne merje az éber énemtől megkérdezni, mert biztosan nem fogja felfogni, de lehet, hogy a „mit vettél be?” kérdés is jogos lenne. Annyi viszont biztos, hogy álmomban nagyon meggyőzően adtam elő a hülyeséget, amit a tanár egy egyessel díjazott. Ezért is örülök, hogy egy időre vége ezeknek, és hogy most hétvége jön, és a diákmunkáimmal elfelejthetem az iskolai számonkéréseket. Hétfőn meg majd meglátjuk az eredményt. De most úgy érzem, hogy nagyon jót fog tenni, hogy Sandrara, az öt éves cserfes kislányra vigyázhatok. Hiányzik az az egyszerűség, ahogy még ő látja a világot. Már bele is élem magam, hogy milyen játékokat fogunk játszani, hogy kimegyünk a parkba, és hintázunk, amit annyira imád. De ez most úgy tűnik, hogy mégsem jön össze, mert az anyukája kivette a szombati napot, így most ő vigyáz rá. Ezzel a lendülettel, amit a telefonhívás adott, meg is csörgettem a kávézó vezetőjét, ahol mostanában szintén dolgozni szoktam, hogy nincs-e szüksége a segítségre, mert szabad vagyok. Azt mondta, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk, mert pont hívni akart, hogy nem tudnék-e bemenni, mert náluk sérülés miatt kiesett egy pincér. Azért megnyugtatott, hogy nincs túl nagy baj, csak a kolléga ráesett a kezére, és bár nem tört el, egyelőre korlátozottan tudja csak használni. Én pedig kapva kaptam az alkalmon. A kávézóban viszont elvárásaimmal ellentétben túl nagy nyugi van egész nap. Vendég akad, de nincs nagy forgalom. Azt a pár vendéget pedig én és a bártenderünk lazán kiszolgáljuk. Jó, azt elismerem, hogy egyedül nem tudta volna vinni a helyet. Szóval a kávézó maga nyugalom, amire most nekem nem igazán volt hangulatom. A csend és a nyugalom viszont megszakad, amikor két kislány szinte berobban az ajtón. Már éppen keresni akartam, hogy kihez is tartoznak, mert ránézésre egyik sem volt még tíz évesnél több, de hamarosan egy körülbelül velem egyidős srác is belép az ajtón. Mivel egyértelműen egymáshoz tartoznak, így már tudok a kiscsajokra is figyelni. Vagy legalább is próbálok, mert egymás szavába vágva próbálnak választani a sütikből. Bár lehet, azt lenne könnyebb megmutatniuk, hogy melyikből nem kérnek. - Hát kávéra nekik biztos nincs szükségük - állapítja meg a bártenderünk a két energiabomba láttán, amin én kicsit elnevetem magam. Egyetértek, de ezt nem mondom ki hangosan. - Sziasztok! - köszönök a hármasnak. - Tudok segíteni esetleg a választásban? - kérdezem kedvesen, bár ez talán leginkább a srácnak szól, mert a lányok még mindig nem igazán figyelnek rám, ő viszont, hátha el tud látni hasznos infókkal a kiscsajok ízlésével kapcsolatban. Illetve a saját ízlésével kapcsolatban.
Kezdőlap
