Ugyan olyan könnyedén sétálok a Sotheby's felé mintha csak dolgoznék. Ám ez a mai nap nem így van. Kivételesen én is vevőként veszek részt, egy igen érdekes és izgalmas árverésen. Ezért a kék a blézeremet ma otthon hagytam, így még egy hajszálnyi esély sincs arra, hogy valaki alkalmazottnak hisz. Ez az árverés igen különleges, csak meghívott vendégek vehetnek rajta részt, illetve azok a szerencsések akik lecsaptak a maradék jegyekre. Így nem csoda, hogy nem nyílik mindenkinek az aukciósház bejárati ajtaja. - Miss Dodd. – Mosolygok az ajtónállóra, a férfi marcona külsője nem ismerős. Ilyenkor bizony bevetnek külsős cégeket is, így nagy valószínűséggel, sőt egészen biztosan, a férfi is egy ilyen cég alkalmazottja. Az ajtónálló unottképpel nézi végig a kezében lévő listát, majd gondolom megtalálta rajta a nevemet, mert nyitja előttem az ajtót. - Köszönöm! – Mosolygok újra rá, ám ő még mindig csak unott fejjel, szinte tessékelve néz le rám. Rutinosan megyek abba a terembe, ahol megrendezésre kerül az aukció. Időközben, egyik munkatársama kezembe nyomja a táblámat, mellyen a 68-as szám látható. Ahogyan belépek a helyiségbe rögtön a kezembe nyomnak egy pohár pezsgőt. Belekortyolok a pohárba, majd megpróbálok egy jó helyen helyet foglalni. Amint megtaláltam, a táblámmal együtt kapott brosúrát kezdem el nézegetni. A mai árverés különleges lesz, a felhozatal elég vegyes – ami ritkaság – , megtalálható köztük kínai és magyar porcelánok, svéd tervezők bútorai, különböző francia költők kéziratai, sőt a Harry Potter első kiadásának dedikáld példányai is, persze néhány középkori kard is meglapul, sőt pár indiai kincs is, az aukcióra várakozó tárgyak között. Ám ami nekem kell, és számomra az árverés királya, az egy Deinonychus antirrhopus egyik karma. Pontosan lehet ezért az is, hogy kivételesen nem egy ügyfél jóvoltából vagyok itt. Sokkal inkább saját indíttatásból. Egészen kicsi lány korom óta imádom a dinoszauruszokat, így nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget. Ha csak egy kicsi esélyem is van arra, hogy megszerezzem ezt a karmot, hát meg kell próbálom. A becsült ár 1 millió dollár, reálisnak tűnik. Ám közel sem biztos, hogy sikerül is odáig feltornázni az árat, de kelljen bármennyit is fizetni, ez a szépség az én gyűjteményem lesz. Ahogyan végzek a lapozgatással felnézek a füzetből, majd konstatálom, hogy nemsoká kezdődik az. Így belekortyolok még egyet a poharamba.
Kissé komorabban csukom be a mappát. A holnapi érkező, aki horoszkóp olvasást kért, megértettem, hogy nem véletlen, hogy kér. Nagy bajok vannak előtte, és megtapasztaltam, hogy vannak, akik segítenek bennünket, így őt is erre terelték, hogy előzetesen tudjon róla, mert az álmainak nem hisz. Amikről még nem beszélt, pontosan tudja, hogy minél kevesebbet mond magáról, annál jobban kitűnik, ki is a jó asztrológus. Nem vagyok öntelt, hogy tudjam, én is hibázhatok. S azt is előszeretettel alkalmazom, hogy ajándékba, vagy valakinek adott olvasást többet már nem vállalok. Noha azt is jelnek vettem, valójában nem igaz. Akit nem érdekel, az nem jön. Akit nem érdekel, és jön, attól veszem el az időt, akit valóban érdekel. Így az ilyet kihúztam a listáról, és nem vállalok több ilyet. Most azonban Robert kérése van előttem. Nem gyűjtök tárgyakat, csakis a szükségesek kerülnek a tulajdonomba, s amint nincs egymásra szükségünk, azonnal továbbítom is az új társának. A dolgokat nem birtokolhatjuk, nem azért vannak. Használhatjuk, legfeljebb. Ez a pecsétnyomó is ilyen. Elégg hasonlít a harappai hengerre, azonban ez egy eddig nem igazán ismert darab, és szeretném megfejteni, Roberttel együtt. Nekem utána nem lesz rá szükségem, így az ő gyűjteményét fogja egy ideig gyarapítani, míg ki nem derül, miről is van szó egészen pontosan. Örökségből származó, árverésre kerülő darabok között vannak igazi kincsek. - Annyira tudtam, hogy te is eljössz. - Barbra karol belém, már a bejáratnál. Anyagkutató, küldtem már neki anyagot ásatásokról, hogy megvizsgálja, még ha a modern kor megszállotja is, folyamatosan új anyagokat keres, s éppen ezért nem rest a régi korokhoz visszalesni. - Szerintem az arcomra van írva, hogy ha ilyen tétel is van a listán, akkor én is itt vagyok. Csodálatosan nézel ki, mint mindig. - szavaim őszinték. Barbra hetven felé is olyan karizmatikus, amivel kevesen bírnak. Az aukcióra szánt tárgyakat ugyan meg lehet most nézni, ám nem foglalkoztat, hiszen csak egy tárgyért jövök el, így a fogadásra megyek inkább, elvéve egy mentes pezsgőt, átnyújtom Barbra-nak, majd magamnak is veszek egyet. - Ezer szerencse, hogy nem ugyanarra a tárgyra licitálunk. - mosollyal nézek rá erre. - Mert különben elviszed előlem? - nekem is vannak limiteim, amiknél feljebb nem megyek. Akkor nincs még itt az ideje, hogy a kezembe kerüljön, s elengedem. A 72-es számú tábla kerül a nevemre, én meg csak mosolygok. Valaki ismer már, hogy ezt a számot kapom. Barbra-t előre engedem a sorok között, ám ahogy leülnék, egy ismerős arcot pillantok meg. Valójában mindenkit ismerek, ám ez az arc másért emlékezetes. Mosollyal biccentek, s helyet foglalok Barbra mellett. - Ó, ismeritek egymást? Cseréljünk helyet. - Barbra felpattan, mintha nem is hetven felé haladna a korban. - Nagyon kedves vagy, köszönöm. - ha már felállt, akkor helyett cserélünk. Az aukció el is kezdődik, s már hozzászoktam a nullák repkedéséhez. Kezdetben szokatlan volt, hiszen hiába a jómód, azért szerényen élek, nem a professzori fizetésemből tartom fel magam, az képtelenség.
A korty pezsgő után összetekerem a kezemben lévő füzetecskét, és így szorongatom. A terem még bőven zizeg. Még egy pár ember kint várakozik a folyosón, ahogyan felemelem a fejemet, konstatálom, hogy a korlátoknál lévő helyek már mind elfogytak. Már csak lent van pár hely, például itt mellettem van még kettő. A terem sosem lesz teljesen csöndes, egy ennyi és ilyen vegyes felhozatalú árverésnél ez természetes. Nem az elit van csak jelen, ami természetes, és nem is mindenkinek egy az érdeklődési köre. Különben is, hacsak az elit réteg lehetne most itt, én sem ülhetnék ezen a széken. Gondolatmenetemből egy ismerős arc felbukkanása szakít ki. Tekintetemmel követem a mozgását, ami egészen ide vezeti hozzám a férfit. Bólintására válaszul egy mosolyt ejtek felé. A férfi az egyik ügyfelem is lehetett volna, viszont az ajánlatomat nem fogadta el, konkrétabban a szerződést nem írta alá, így ajánlatott sem tehettem. Ilyenkor mindenkinek elengedem a kezét, és be kell vallanom, hogy nem is szokott összehozni az ilyen ügyfelekkel a sors újra. Így most lehetőségem van feltenni neki egy kérdést, ami mindig, minden ilyen megrendelővel kapcsolatban érdekelt. Előbb viszont oldjuk egy kicsit a hangulatot. - Köszönjük. – Mosolygok a vele érkező, idősebb Hölgyre. Ez kedves tőle, így a tudta nélkül is segített, hogy feltegyem majd azt a bizonyos kérdést. - Mr. MacLachlan. Nem gondoltam, hogy újra fogunk még találkozni. – Kezdek a férfivel csevegni. - Ha lehetek egy kicsit indiszkrét. – Mondom sokkal inkább kijelentve, mint kérdezvén. - Mi a vágya? Melyik tárgyat szeretné magáénak tudni? – Mosolygok még mindig. A kérdésem komoly, szeretném tudni, hogy jelent-e majd vetélytársat az én kiszemeltemmel szemben. Míg várom a választ, meghallom a kikiáltó hangját, mire a terem lecsendesedik, ám mint ahogy mondtam, sosem lesz teljes nesztelenség, így bárki zavarása nélkül folytathatjuk tovább a társalgást. Megjelenik a dobogón az első tételen. Anonymus nevezetű kis szoborka, Zsolnay porcelán, ez egy igen modern tétel a listán, és nem is hazudok, hogy ha azt mondom, hogy talán a legolcsóbb is. A jelenlegi értéke 620 $ körül mozoghat, így ennél többet nem is várhatunk érte. A telefonos licitálók viszont ennek ellenére hemzsegnek, ám a teremben lévő vendégek nem igazán rajonganak ezért a tárgyért. Ahhoz, hogy teljes mértékben a társalgó partneremre tudjak figyelni, keresztbe teszem a lábam és kissé felé fordulok.
Kezdőlap
