Skeleton in the closet



Tudjátok mit jelent a sejtemlékezés? A tested a remekműve mindannak, amit biológiából, kémiából vagy éppen pszichológiából tanultál. Fizikailag a legtöbb ember úgy működik, ahogyan megszületett, de ott van az a koponyádban leledző két agyféltek, mely átírja a forgatókönyvet. Az irányító központban megannyi neuron és idegrost a felelős azért, akivé válsz fogsz, aki lenni akarsz és aki lehettél volna. A tested legapróbb sejtelemeiért felel, melyek saját emlékezettel rendelkeznek. Bizony megdöbbentő feltárás egy magadfajtának, aki a popmagazinok hasábjain tájékozódik a nagyvilág dolgairól, de éppen amíg ezeket a sorokat is értelmezed, a testedben zajló folyamatok szüntelenül dolgoznak és emlékekből tevődnek össze. Lássuk, hogy mit rejt egy szőke kislány emléktára.

Olivia Heeger ’97 őszén már jócskán nagy pocakkal járt-kelt és az anyai feladataira készült. Férje a dúsgazdag örökös Cooper Heeger éjjel és nappal dolgozott, hogy megadja mindazt a születendő gyermekeinek, melyet ő maga nélkülözni kényszerült. Nehezen emésztette meg az apai szigort és a szülei közti szakadék meglétét. Szemellenzőt is felhúzhatott volna, hiszen Jonathan és Violet Heeger házassága kifogástalan volt a nagyérdemű előtt. Egyetlen rossz szó vagy hangos megjegyzés sem hagyta el a szájukat társaságban. A színfalak mögött azonban egy kihűlt frigy tetemén táncoltak a jónépek. A családra jellemző egy szem utód ki lett pipálva a képzeletbeli lista elejéről, ráadásul fiúként nem is kellett megerőltetni magukat. A jó száz évre visszanyúló üzlet biztosítva volt. A gyógyszervállalkozás dübörgött és addig nem látott nyereséget hozott, ami bőven táptalajt adott egy nagyobb örökség meglétére. Cooper elköteleződésének hiánya színtisztán abban mutatkozott meg, hogy egy ünnepelt színésznőt vett feleségül. Lázadása nemcsak abban rejlett, hogy a kedves nej nem tudott illendően viselkedni, hanem abban is, hogy nem volt képes a nagybetűs fiú nemzésére. Az első ultrahangos vizsgálat közepette a várva várt örömöt káromkodás váltotta fel. „Apuka Önnek kislányai lesznek”. Azt gondolom sokan vették volna a szájukra istent, vagy más égi nagyságot, ha ikrekről hallanak. A nagyszülőket nem avatták be eme gyalázatosnak induló hírekbe, de azon a novemberi napon minden megváltozott. Nagy részben a Heeger klán hozzáállása az utódlás pótlására. Olivia az áldott kilenc hónap alatt az orvosi tanácsok ellenére sem mellőzte az alkoholt. Imádott a Heeger-birtok területén található pincében hosszú sétákra indulni és elveszni a dohos hidegségben. A számításait akkor rosszul mérhette fel, vagy szimplán a lépcsők váltak nyirkossá a hűvös időben, amikor a szerencsétlen nő elcsúszott és veszélynek tette ki a méhében növekvő gyermekeket. A csapódásnak köszönhetően a szülés is beindult, a természet a jussát követelte. Terhes órák következtek a színésznő számára. A fertőtlenítőszag és a vér fémes illata keveredésében adott életet Pandorának. Annak a szőke és sírás nélküli angyalnak, aki elvesztette másik felét az anyja hibájából.

A vad és féltő ölelések váltakozásában égő angyalka az idő múlásával már nem tudta azonosítani az érzelmek valódiságát. Honnan lehet felismerni, ha szeretnek? Megkapsz mindent, amit kiejtesz a szádon. Központi szereped lesz a családban, te leszel a piedesztálra emelt égi tünemény. A nagyszüleid első lányunokája, apukád szeme fénye és anyukád bűnös emlékeztetője. Megannyi szerepből származó ellentétes emóció száll rád, hogy jóformán nem megy a különbségtétel. Azt suttogják a füledbe, hogy nincs lehetetlen, a világ a lábaid előtt hever. El fogod hinni, mert a szüleid és a nagyszüleid mondják, ki hazudna mégis neked? Pandora önelégült és hisztis primadonna lesz, akárcsak az édesanyja. Toporzékolva követeli a legdrágább babát, a drágakövekből kirakott koronát és nem utolsó sorban az azonnali figyelmet. Kevés! Mindenből a legjobbat akarja, de mégsem érzi az elégedettséget a mesékből hallott boldogságot. Illékony állapot az öröm, a sírás. Hírből sem ismeri a szomorúságot, az apja maga Aladdin. Fizikai tárgyak tömkelege veszi körül és mégis a legnagyobb ajándék hiányzik. A társaság. Leopold a cica lesz, akit a barátjának fogad ötödik születésnapja alkalmából. Szürke gombolyag, puha tapintással. Pandora érdeklődő vele szemben, az ágyában altatja, eteti és valóban vigyáz rá. Aztán egyik nap történik valami. Az apja megtagadja tőle az új ruhát. Tombol és tobzódik magában. Leo mellette ül és kíváncsian figyeli. A pisze orrát a lábához dörgöli. Pandora dühe kimeríthetetlen a délelőtt kezdete óta. Párnák hevernek a padlón lúdtollakkal, de nem apad el a haragja. A cica nyávogva pillant rá és akkor Pandora felfedez valamit. A félelmet a másik szemében. Kénytelen engedni a benne ébredező sötétségnek. A fülébe suttog, hívogatja a kielégülés felé. Alkonyodik. Már nem tombol a szőke kislány, csak mosolyog. Hatalma van mások felett. Életében először érzi, hogy mi is az a boldogság. Vérben tocsogó karja macskaszőrrel vegyített.

Pandora már nagy és tudja mi az a manipuláció. Napi szinten provokálja a családja tagjait, és titkon (néha direkt módon) a hobbijának él. Késeket gyűjt, íjakat vásárol a neten, vagy éppen aukciókon vesz részt, hogy a pénzét költse. Az unalmas családi kötelezettségek mellett egyre többször ízleli meg a halál hívó szavát. A megszállottja lesz annak, hogy másokból rettegést váltson ki, a hatalmát megszilárdítva meneteljen előre, akárcsak egy királynő. Olykor még előveszi a drágakövekkel kirakott tiaráját és akkor apuci kicsi lányaként kedvenc késével szabdalja szét a kezeit, ha ott már nincs szabad felület, akkor a lábán folytatja. A bentlakásos iskola berkein belül összesúgnak mögötte. Unokatestvére Molly is vele egykorú. A Heegerek nem igazán kíváncsiak a Reed família tagjaira, de Cooper kénytelen a felesége kedvében is járni olykor. Molly folyton kényeskedik és arra vágyik, ami Pandorát illeti. A csillogás és a gazdag élet reménye miatt költözik hozzájuk. A két lány vetélytárs az iskolában, amíg a szőke démon meg nem elégeli a nyávogást. A véletlennek köszönhető? Ó, talán. Molly és ő veszekedésbe bonyolódnak egy fiú miatt. Nem járja, hogy az unokatestvérének az kell, ami neki is. Osztozkodni soha nem tanult meg, és nem is fog. Mi történik ekkor? A sötétség ismét táncba hívja. Őrültség, de a határok megszűnnek. Nevetése csendben burkolódzva fojtódik el a közönség láttán. Az apja ekkor szembesül először Pandora igazi arcával. Mi az? Boldognak lenni is bűn? A temetésre nem mehet el. Ujjakkal fel!

Azt mondják nárcisztikus szociopata a megfelelője annak, amit képviselek egy kis bipoláris zavarral. Szavak ezek és meghatározások csúnya egyvelege. Mit tudok én? A testem sejtjeinek emlékeiből tájékozódom. Most már tudom, hogy mi szerez örömöt, mi az, ami felhúz. Huszonnégy évem volt rá, hogy kiismerjem magamat. Megleszek egyedül is az analízisek nélkül. Olyan világot élünk, ahol az önzőség erény, önmagad szeretete erősség. A vér iránti imádat? Istenné tesz. Legyőzhetetlenné. Apának igaza volt, mi lennék, ha nem a tüneményes angyalkája?

+18-as tartalom

A sötétség nem volt ismeretlen fogalom számomra. A betontenger közepén állva csak ámulok az embereket körülölelő dzsungelre. Mindenhol felhőkarcolók és hivatali központok sokasága kapaszkodik egymásba, mint régi barátok, vagy éppen ellenségek, akik árgus szemekkel figyelik az áldozatuk következő lépését. Szürke ballonkabátba burkolózom a hideg karmai elől, de a fekete farmer sem igazán segít azon, hogy jobban érezzem magam ezen a kihalt órán. A rendőrök többsége már hazament, vagy éppen járőrszolgálatot teljesít, mégis a zsigereimben van az az ellenszenv, hogy tilosban járok. A megbeszélt találka előtt három perccel érkeztem a helyszínre. Takarásban vagyok a hátsó bejárattal szemben. Az idegesség ritka velejárója az amúgy is silány érzelmi skálámnak, de ma valamiért a szokásosnál is feszültebb vagyok. A szabadságom félig borítékolható volt, hiszen már nem abban az elmeroggyant intézetben sínylődtem sokak legnagyobb bánatára. A szökésem nem volt mesébe illő, és a károkat is igyekeztem minimálisra szorítani, de a tűzesetek mindig követelnek áldozatot. A két ápoló és a pszichiáter segédje az épület martalékává lettek, de magukra vessenek, hogy vissza akartak tartani. A gyógyszerek végül nem bennem találtak otthonra, hanem a három jómadár szervezetében, ezért mondhatni kegyetlenségtől mentesen segítettem át őket a túloldalra. Az alvás jótékony hatással bír és ennél szebb véget csak kevesen tudhatnak magukénak. A gyorsaság kellett és a bizonyítékok eltüntetése. A papírjaimat is felégettem a dossziékkal meg zárójelentésekkel együtt. Sokszor sétáltam már bele különböző csapdákba, de ahhoz, hogy ezt a pechszériát lezárjam most okosabbnak kellett lennem és terveznem. Megőrjített a tudat, hogy még napokig a hülyét kellett játszanom, amíg a kapcsolattartóm jelentkezett a kívánt hírekkel. Az éjszaka némi megsavanyodott étel és az utcára szórt szemét illatát hordta erre. Gyűlöltem a bűzös helyeket, de máshol nem tudtam volna várakozni. Két perc elegendő lesz, hogy elszívjak még egy cigit is. Komótosan nyúlok bele a bal zsebembe és kotrom elő a nikotinszálat. Az öngyújtó a másik oldalon fekszik és húzza lefele a kabátom súlyát. A kis halálfejjel ellátott szerkezet mosolyt csal az arcomra, ahogyan előveszem. Pár órával ezelőtt ennek köszönhetően menekültem meg a hónapok óta tartó mentális börtönömből. A saját apám űzött idáig, de kár lenne most rajta és a számtalan jövőbeli áldozatomon agyalni, amikor a terv még nem fejeződött be. Ahogyan a szikra felpattan és megízlelhetem a tüdőmbe áramló mérget, akkor nyílik ki a rozsdás ajtó és jelenik meg a sötét dzsekis egyed.
- Késtél. – jegyzem meg szemrehányóan miközben kilépek az árnyak világából és szemügyre veszem a nyomozót.
- Beszéltem még Stephan-nal. – nem érdekelnek a részletek, ha egyszer megbeszéltünk valamit, akkor elvárom a másiktól, hogy pontos legyen.
- Megszerezted? – a kérdésem sürgető, de a szemében csillogó fény hamiskás mosollyal párosul.
- Meg, de velem kell jönnöd. – ellenkezhetnék, de helyette csak lassan letüdőzöm a nikotinadagomat és kieresztem a füstöt az ajkaimon keresztül.
- Túl sokat kérsz Strickland. – zöld íriszeimmel tartom fogva a pillantását.
- Tartozol nekem, amiért segítettem. – már megint ez a fránya követelőzés.
- Én nem tartozom neked semmivel. Jól emlékszel a két évvel ezelőtti szívességkérésedre? – érdeklődöm színtelen hangon, de mindketten nagyon jól tudjuk, hogy mire célzok.
- Hányszor fogod még felhozni? – korántsem tartja viccesnek a válaszomat és bele is hal a próbálkozásba, hogy tovább szekírozzon. Az út másik felén álló épület felé biccent.
- A gondoknak jeleztem az érkezésünket. – milyen megható találkozás, de csak rezignáltan bólintok és a padkáról lelépve igazítom a lépéseimet a nyomozóéhoz. A talpa belesüpped az aszfaltba. A cipője eredeti olasz bőrből készült, de nem mostanában vásárolta már, mert az eleje ki van kopva. A szokásos szürke garbó és barna nadrág van rajta, mint általában, ha összesodor bennünket a sors. Az út szélére ejtem az elhasznált cigi végét és még a cél előtt taposom el a parázs utolsó lélegzetét. A Bronx-i hullaház jellegtelen sárgás színe elveszik a lámpák narancsos egyvelegében, miközben az ajtó dupla szárnya hívogatóan szólít fel bennünket a belépésre. A zörgés még egy holtat is felébresztene ezen a hajnali órán, de senki nem jön elénk még biztonsági őrrel sem találkozunk a liftig.
- Innen tűnik inkább egy titkárságnak, mintsem egy patológiai központnak. – a kíváncsiságomnak általában hangot adok, de Strickland csak vállvonással nyomja meg a gombot.
- Nem minden olyan, mint a filmekben. A valóságban nagyon is unalmas tud lenni egy hullaház. – jegyzi meg és előre enged, amikor a felvonó a szintünkre ér. Utálok bezárva lenni, így valahol középen állok meg kerülve a kamera képét és a napszemüvegemet is feltolom az orromra.
- Nem kell aggódnod, kikapcsoltam. Senki nem fog felismerni. – komolynak tűnik, de a hangjából némi büszkeséget hallok ki.
- Az ördög sohasem alszik. – négy szintet ereszkedünk le a kabinnal és ez idő alatt csak a számok csökkenését figyelem a kijelzőn. A lift ajtaja kitárul és egy őszes, a helyes tartást mellőző középkorú férfi vár ránk az előtérben. A falak pasztell színűek, és korántsem azt a benyomást keltik, mintha hullák menedéke lenne ez a terület.
- Jó estét nyomozó úr…azt mondták, hogy egyedül jön. – mondanom se kell, hogy nekem se tetszett a megoldás, hogy csatlakozzak.
- Változott a terv Paul. A hölgy az új társam. – a gondnok nem felel rá semmit, hanem két kék köpenyt nyújt át nekünk. Nem vagyok túlságosan jártas a hivatali protokoll szabályzatában, de fura ezen az oldalon látni az ellenség munkásságát. A beöltözés nem tart sokáig és meg is kezdjük az utat a bizarr termeken át. Bennem fura vonzódás ébred a holtak iránt, de itt nem látok egyelőre semmit.
- Az első három teremben lévő hullák hajléktalanok és illegális bevándorlók. A társadalom számára nem léteznek, hiszen papírok nélkül nem szerepelnek a rendszerben sem. Előfordul, hogy hiba csúszik a gépezetbe és azonosítás alatt a rokonok véletlenül nem a megfelelő hullát kapják ki, de ez éves szinten csak néhány eset. – tovább haladva újabb érdekességek kerülnek a felszínre.
- Igen…itt vannak az öngyilkosság és a balesetek áldozatai. A törvény előírja, hogy minimum tizennyolc hónapig kell megőrizni őket, ha nem kerülnek azonosításra. Utána adják csak meg az engedélyt a hamvasztásra. – nem igazán foglalkoztatnak azok a dolgok, melyekhez érdemben hozzá sem tudok tenni, de a nyolcadik terem végül mégis felkelti az érdeklődésemet.
- Itt fekszenek a megoldatlan gyilkossági ügyek áldozatai. A holttest addig a nyomozás tárgyát képezi, mint bizonyíték, amíg az elhunytat be nem azonosítják. Sajnos rengeteg ügyben nincs név, sem adat a vizsgálatok és a boncolás után sem. Ezeket meg kell őriznünk. – igazán nem akarok pofátlan lenni, de az ötlet tetszik. Név nélkül elsüllyedni…porból lettél és porrá leszel. Minő bölcs megfogalmazás a régi időkből.
- Melyik hulla érdekli? – áll meg a hűtőkamrák előtt a férfi, mire a mellettem álló nyomozó szólal meg.
- Az AHG-47-K225-ös nyilvántartási szám alatt futó. – meg sem lepődöm, hogy Strickland készült, én meg ügyesen félreállok, amíg a gondnok a megfelelő cédulával rendelkező hullát meg nem találja. Kinyitva az ajtót kihúzza előttünk és félreáll.
- Tessék. Én előre megyek, majd szóljanak, ha végeztek. – a szőke nő egy mellkasi lövés által hunyt el, ez még egy laikusnak is szemet szúró tény.
- Ejha…ki ez a szépség? – felfelé görbülő ajkaimmal lépek közelebb, hogy megérintsem az ujjait. Jéghideg a test, és merev is. A tekintete a végtelenségbe tekint, mint aki még most is azt várja, hogy valaki leleplezze a gyilkosa kilétét.
- Te. – kissé megemelkedik a szemöldököm a kijelentésre.
- Mire akarsz ezzel célozni? – finoman követem végig az Y vágás nyomát a mellkason és borzongok bele az érintésbe.
- Elizabeth Kessler a hölgy neve. – kíváncsi lennék, hogy honnan tudja a nyomozó a nevét, ha a megoldatlan gyilkosságok listáján szerepel, de nem temetkezem bele a részletek ismeretébe.
- Mi közöm lenne Ms. Kesslerhez Strickland? – kérdezek rá, de közben a tekintetem a lány örökkévalóját fürkészi.
- 2018.04.13-án tűnt el egy egyetemi buli után. A lakótársai jelentették be az eltűnését, aztán meg is kezdődött a keresése. Hosszú hónapokon át semmilyen nyomra nem bukkantak. A szülei és a barátai is reménykedtek benne, hogy életben van, de sajnos ugye vajmi kevés esély volt már a harmadik nap után. Végül bizonyítékok és további fejlemények hiányában az ügyet lezárták. Egy építkezés alkalmával került meg a holttest…és hát mondanom sem kell, hogy újranyitották volna az egészet, ha találnak egyezést az adatbázisban, de sajnos nem akadtak a nyomára. Az adatai archiválásra kerültek és csak az eltűnt személyekkel foglalkozó osztály, alias mi vettük nyilvántartásba. Ő lesz az új személyazonosságod. A papírokat elkészítettem és itt vannak, de előtte… - még végig se mondja, de csak az utolsó mondatokra kapom fel a fejemet. Megzavarja a kontaktust a lánnyal. Olyan sima a bőre és a gyomromban lévő bizsergető érzés kezd átmenni valami izgalmi állapotba. Gyűlölöm a nyomozót, hogy jelen van.
- Mi? – förmedek rá türelmetlenül, de akkor esik le, hogy neki köszönhetem az új élet lehetőségét, ezért tompítok a hangom élén.
- Tudni akarom az igazi nevedet. – már majdnem kinevetem, de csak megkerülöm a hullát és odalépek a férfi elé. Könnyedén simítom rá a kezemet az arca élére.
- Klaus maximum akkor fogod megtudni az igazi nevemet, ha a kezem által halsz meg. Megér ennyi kockázatot neked? – kérdezek vissza vágyakozóan, ahogyan a füle mögé csúsztatom az egyik ujjamat.
- Nem…de izgató vagy… - nem hagyom végigmondani, mert lecsapok az ajkaira és keményen csókolom szájon. A levegőt is elszívom előle mialatt az agyamban egészen más jelenet zajlik. A lány izgat.
- Add ide. – nyögöm ki az elfúló kérésemet és már veszi is elő a borítékot, amit átad nekem.
- Hálás vagyok, de ne feledd jobban jársz, ha többet nem találkozunk. – közlöm vele és elszakadva a nyomozó ajkaitól még egy pillantást vetek a szőke tüneményre.
- Kár érte. Majd jelentkezem, de most vár az apám… - sokat sejtetően mosolyodom el és indulok meg a kijárat felé…

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hűűű, izé... hát... Nem is tudom, hol kezdjem.
Egyrészt imádtam a lapod minden sorát. Élvezet volt olvasni az elejétől a végéig, és bár nem lett egy rövid darab, nagyon szívesen olvastam volna még tovább. Sajátos volt a hangulata, egyedi világot idéztél meg, egyszerre volt hátborzongató, bizarr és érdekes. Sokszor volt meghökkentő és nem egyszer pislogtam nagyokat, de sajnálom, hogy vége lett.
Az a kis gif a jellemednél... Elég abszurd, de valahogy aranyosak azok a csontvázak. Rólad is azt hinné az ember, amíg meg nem ismer, hogy egy kedves, aranyos lány vagy, aztán kiderül, hogy igazából nem, abszolút manipulatív vagy. Szereted irányítani az embereket, neked kell kontrollálnod és kézben tartanod, amit csak lehet, különben kiborul a bili. A sok csillogó-villogó dolog, a drága holmik, lényegében bármi, ami az öledbe pottyant nem volt elég ahhoz, hogy boldogságot és örömet okozzon. Ez szomorú, sokszor a szülők nem fogják fel, hogy pénzzel nem lesz minden egy csettintésre tökéletes. Aztán a képbe került egy cica, aki végül nagyon pórul járt. Miért pont a cica? :'( Aki kicsiként állatot gyilkol, arról tudni lehet, hogy súlyos problémák lesznek vele. Ehhez képest egész későn "utaltak be". Kívülállóként én sem tudnék jobb megoldást találni egy ilyen helyzet kezelésére, de úgy tűnik, ez csak olaj volt a tűzre a te esetedben. Nagyon morbid, amit csináltál, nagyon groteszk volt a történeted vége a hullával és a nyomozóval. El sem merem képzelni, mit tervezel az apáddal csinálni tudván, hogy miatta vontak ki a forgalomból egy időre. Ahogy tapasztaltam, tőled bármi kitellik, a rokonaiddal sem bánsz kesztyűs kézzel. Azért legalább a saját apádat próbáld meg életben hagyni, ha van rá mód.
Nem akarlak tovább feltartani, úgyhogy utadra engedlek. Ajjjj, imádtam az egészet, tényleg.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is szabad előtted a pálya, érezd magad otthon.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!