A short story

**Tiger Kareem Abbar**

Keressünk hát bűnbakokat. Garrido egyértelműen engem tett meg minden félresikerült balfaszoskodás okozójának, hiába én csak szemtanuja voltam a Dominique és közte lezajlott szó- és tettváltásoknak. De hát én hozam ide, ugyebár, minek hoztam ide. Ez korrekt, ki kellett volna tennem Domit azon az utcán, aminél megkaptam a hívást. Nem tettem. Hogy miért, az jó kérdés. Talán csak nem volt szívem ezt tenni vele. Ellenben nem én invitáltam be a bárba a lányt, ami meg utána jött... nos, végződhetett volna rosszabbul is. Talán megakadályozhattam volna valahogy a teljes káoszt, ami kialakult, csak fingom sincs, mégis hogyan. Talán lehetett volna Domi is felelősségtudatosabb. Sok a talán, de én már leszarom ezeket. Megtörténtek, ez van, csak jó lenne tanulni belőlük. Ellenben lenne itt egy kis gond, mégpedig az, hogy lehet Dominique élete a főnököm részéről veszélyben van és ha nem rajtam akarja megbosszulni a történteket (ezt sem zárom még ki teljesen, de úgy fest, hogy nem ebbe az irányba mutatnak a szálak), akkor hacsak nem jön valami éles fordulat nála, valószínűleg Dominak akar nehéz napokat és jövőt. És én ennek kurvára nem örülök.
Telefonomhoz nyúlok, bár van egy erős sejtésem afelől, hogy ilyen módon nem fogom tudni elérni most őt, szóval jobb ötlet híján autóba pattanok és lassú tempóban elindulok a Grace-ék felé azt remélve, hogy útközben valahol megtalálom Domit és felvehetem. Ennyi idő alatt csak nem ért még haza, már ha oda tart. Amennyiben meglátom valahol, egyből lehúzódom az után, ha akar, beszáll, ha nem, akkor muszáj vagyok én kiszállni és utána menni. Nem tudom, mire számíthatok, de inkább nem is akarok ezen agyalni, mert úgysem az fog történni.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Sok mindennek nem szabadott volna megtörténnie. Sok olyan dolognak, aminek hatalmas következményei lesznek az életemben. Egész testemben remegek az előbb történtek miatt, újra és újra végig gondolom mégsem tudnám megfogalmazni, hogy hol siklott ki a dolog. Nem úgy kellett volna reagálnom ahogyan, de vajon tényleg felelős vagyok teljesen egyedül azért ami történik? Félek. Nem csak attól, hogy nekem bajom esik, hanem attól is, hogy Tiger fogja meginni a levét mindennek. Zúg a fejem a rengeteg gondolattól, fáradt testem szinte magától halad Grace lakásának irányába. Úgy érzem magam, mint egy földönkívüli. A levegővétel is fáj. A félelmen kívül kétségek is gyötörnek. Nem biztos, hogy én beleillek ebbe a világba, nem biztos, hogy nekem egyáltalán itt van a helyem. Qadirnak is Tigernek igaza volt abban, hogy ez egy veszélyes világ, miért akarom kockára tenni a saját és gyerekem épségé?
Néha néha felpillantok, az utat és leginkább a utcaneveket figyelve, mert lassan már percek óta bolyongok itt és nem tudom merre kell haladni tovább. Gyalog sosem tettem meg még ezt az utat, nem tudom merre haladok. Megtorpanok amikor a semmiből felbukkan egy ismerős autó. Megállok. Szinte már kővé dermedten bámulom a fekete autót, szívem olyan sebesen verdes a mellkasomban, hogy szinte elveri a zajos Manhattani utak moraját. Nem mozdulok meg, csak figyelem némán. Ahogy kiszáll az autóból, arcvonásait, mozdulataiat, sérüléseket keresek rajta, de első pillanatra úgy tűnik, hogy jól van. Fizikálisan. Amikor közelebb ér hozzám lesütöm a tekintetem. Nem tudok rá nézni, nem tudom mit mondhatnék. Hibáztam.
- Eltévedtem. mondom nagyon halkan. Máskor mindig annyira könnyedén jönnek a szavak, most meg néma vagyok.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

Ahogy meglátom Domit, lefékezek és egyből megállok a legkülső sávban, leszarom, hogy nem illik ezen részen megállni. Pár heves dudálást kapok, de én azt lesem, hogy Domi észrevesz-e és beszáll az autóba vagy sem. Utóbbi, leginkább, mégsem azért alakulnak így a dolgok, mert mérhetetlen haragot látnék rajta. Inkább félelemnek mondanám, szóval felocsúdva a pillanatból nem állítom le a motort, de kiszállok az autóból.
- Húzz már el, barom! - kiáltom a mögötem dudáját türelmetlenül nyomó egy-két autósnak kissé heves testmozdulat hevében és leszarom, hogy feltehetőleg ő is pont ezt kiáltja a légkondis kocsiján belül nekem. Megkerülöm az autót és Domihoz képek. Az tudtam, hogy most nem lesz baja, Garrido megmondta, hogy szabadon távozhat és ebben én hittem neki. Kérdés csak az, mi lesz később. Szavaira elhúzom számat. Ami azt illeti, mérges vagyok rá, hogy nem tudott viselkedni és engem is roppant kellemetlen helyzetbe hozott, de egyáltalán nem mélyek ezek az érzéseim, pár óra és elillannak belőlem. Másrészről viszont büszke is vagyok rá, mert kiállt magáért, részletkérdés, hogy csak pont egy olyan ember ellen, akivel szemben kivételesen kussolni jobb lett volna. Én sem azért teszem, mert nincs pöcsöm.
- Jah, eléggé - húzom a számat, de alapvetően nem vádló a hangom, inkább beletörődő, hisz a múlton nem lehet változtatni ugyebár. Eltévedt, nem csak hazafele menet, hanem a főnökömmel szemben való viselkedéssel kapcsolatban is, mely hozhat még bajt a jövőben. Noha szememből nem sugárzik kellemes érzelem, leginkább szikra, mely azonban nem ellene irányul, hanem a kapott feladat tüze csillogását testesíti meg, ennek ellenére magamhoz ölelem. Nem jó ötlet ezt itt az ucán, mert a barmok ha meglátják... de igazából már leszarom. Már régóta tudják ők is, ki nekem Domi. Mindenki tudja, szóval elengedem az óvatosság ezen formáját. Jelenleg nem tudok megnyugtató szavakkal szolgálni, szóval marad az ölelés.
- Menjünk - szinte suttogom az ölelést követően. Egyre többet lesznek ingerültek mögöttem, hogy feltartom a kocsimmal azokat az autókat, akik nem bírnak egyből sáávot váltani.
Ezt követően a hazafelé tartó út nem bizonyul túl bőbeszédesnek, sokáig csendben vagyok a fejemben kavargó gondolatoknak köszönhetően. Garrido az én állapotomat is felkavarta, nem csak Domiért, csak az ok más. Végül veszek egy mély levegőt.
- Nem tudom, beszéljünk-e róla, vagy felesleges, mert minden magától érthetődő... - Mire gondolok? A főnökömre, a viselkedésekre, az egész kibaszott világra, amiben én benne vagyok már tíz éve és csodával határos módon még élek. - Miután hazajöttek Kolumbiából, nem véletlenül nem kerestelek. Emlékszel? - pillantok rá. Remélem összerakja a dolgokat. - Nem akartam, hogy ennek részese legyél. - Mert kibaszottul könnyebb lenne, ha már másfél éve teljes szívéből utálna és elkerülne. Én azt azt akarom, hogy tudja, ezidáig nem a semmiért papoltam neki az engem körülölelő veszélyektől.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Értetlenül állok a járdaszegély szélén, tekintetemmel az utat fürkészve. Mit keresek én itt? A kérdés, ami az elmúlt másfél évemre jellemző. Én akartam annyira erőltetni a dolgokat, ellenekeztem, saját magámmal is elhitettem, hogy monden rendben lesz, de minél mélyebben vagyok a dologban annál nagyobb a kétely bennem. Tiger jelenléte mindig megnyugtat, most azonban csak még idegesebb leszek ahogy meglátom. Féltem őt, féltem magamat, a gyerekem, azt a törékeny egységet amit kialakítottunk. Sosem tudnám megbocsátani magamnak, ha az én hibám miatt történne vele valami. Már az is nagy veszély forrás rá nézve, hogy egyáltalán ismer. Én pedig nem könnyítem meg a dolgát. Magágoz ölel én pedig úgy fúrom mellkasom hozzá, mintha soha nem öleltük volna még át egymást. Belélegzem az illatát. Csak azért nem sírok, mert az elmúlt fél órában minden könnyem kisírtam, erről a feldagadt vörös szemeim is tanúskodnak. Mint az elmúlt másfél évben oly sokszor most is ő jelenti nekem a megnyugvást, a szívem verdesése csillapodik. A lelkem már hosszú hónapokkal ezelőtt a kezébe helyeztem, ő pedig most olyan gyengéden simogatja azt, hogy minden nehézkes gondolatom megszűnik. Azt nem tudom, hogy a világában mennyire van helyem, de az biztos, hogy a szívében ott vagyok, akkor is ha ezt nem mindig úgy fejezi ki ahogyan én azt elvárom. Sok mindenben kell változnom, sok mindent kell tanulnom. Testem szorosan simul a testéhez, szívem egy ütemre dobog az övével. Bárcsak így maradnánk.
Minden ellenkezés nélkül követem őt az autóig, jobb is, hogyha odébb állunk mielőtt valamelyik ideges barom be nem húz nekünk egy istenes pofont. Csendben ülöm végig az utat, bár mondanivalóm lenne elég, de nem udom, hogy hogyan és miként formáljam meg a szavakat.
- Emlékszem. mindenre olyan pontosan emlékszem mintha csak tegnap történt volna. - Sajnálom, hogy akkor nem értettem meg mitől is próbálsz védeni és sajnálom ahogyan ma viselkedtem. Tudom, hogy veszélybe sodortalak. semmi ésszerű nem volt a döntésemben, hirtelen haragból cselekedtem, naiv és buta vagyok. De nem biztos, hogy holnap másképp cselekednék.
– Bántott? külső nyomokat nem látok ugyan, de ez nem jelent semmit.
- Nem tudom hogyan lehetnék az életed, a világod részese. akarom, a levegővételnél is jobban vágyom rá, de bizonytalan vagyok abban, hogy sikerülni fog. Hogy megéri neki kockázatot vállalni velem.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

Olyan szempontból örülök, hogy ez a szituáció megtörtént, mert így legalább látta a közeget, amiben nekem működnöm kell nap mint nap. Nem könnyű helytállni, talán következőleg bele is bukom és ezért általánosan is belémivódott az óvaosság, a félelem és a szívósság. Ha olyan erős érzelmesség lenne bennem is, mint Domiban, nagyon más végkimenetele lett volna az életemnek, nem ez. Azonban én sem tudom, hogy a személyiségem ad magyarázatot a munkámra, vagy a munkám miatt alakult így a személyiségem. Fogalmam sincs, de ezeken én nem is szeretek hosszat rágódni. Próbálom úgy felfogni, hogy ha ezt a szituációt most így túlélkük együtt, akkor még erősebb és kölcsönösen megértőbb lehet a kapcsolatunk. Ez valamikor úgyis elérkezett volna, csak nem ilyen formában.
Amilyen vörösek a szemei, az is csoda, hogy nem kezdék el szólongatni, vagy moleszálni eddig az utcán. Fáj így látnom, pláne annak fényében, hogy mióta szabad lettem, azóta főként csak szomorúnak és könnyesnek látom. Nem mindig, de a nagyobb érzései ezeket változzák ki és megfogalmazódik bennem, hogy ez vajon mennyire véletlen. Mennyire jó az, hogy mellettem van, itt, Manhattanban. Szeretném már őszintén boldognak látni de jelenleg fel sem foghatom, hogy én hogyan tudnék számára ilyen alkalmat, vagy környezetet teremteni. Pedig akarnám, de sokszor azt érzem, hogy falnak ütközöm.
- Ezt talán érezni kell. Hallani és elképzelni lehet nem elég ahhoz, hogy egy kívülálló megértse. - Ezzel egyben magamnak is belátom, hogy ökörség volt elvárnom tőle, hogy teljesen komolyan vegye azokat a fenyegetéseket, amiket ő a bőrén sosem tapaszalt. Csakhogy marhára nem akartam, hogy átéljen egy ilyen, szóval jobb híján én is vakon hittem a lehetetlenben.
- Úgy tűnik, hogy engem nem sodortál veszélybe - felelem, miközben leparkolok a lakáshoz. - Ellenben magadat és Assiat lehet, ami rosszabb - mély sóhaj, én sem tudom ezt könnyen elfogadni, talán ezért is olyan gépiesek a mozdulataim, amikkel leállítom a motort és kiszállok az autóból. Menjünk minél hamarabb haza, el innen a tetves utcáról, mielőtt fejbelőnének.
- Nem - felelem miután becsukom magunk mögött az ajtót. Fizikailag nem bántott, mentálisan sem mondanám különösebben ezt bántalmazásnak. Próbára tett, ez így a pontos megfogalmazás. - Miután elmentél, hamar rátértünk a lényegre. - Leveszem a csukám, ahogy látom, nem itt van Grace Assiaval. Erről is szeretnék Domival beszélni majd, de most nem fontos. Lehuppanok a kanapéra fáradtan.
- Meg kell találnom a módját, hogyan lehetsz biztonságban a távollétemben is. - Mert ami most van, az nem elég. - Grace-ék nem tudnak megvédeni Garridotól. És van egy olyan érzésem, hogy ha égő lenne a helyzet, nem is védenének. - Nem akarok ünneprontó lenni, de tényleg ezt érzem Chris-ékkel kapcsolatban. Jófejek és támogatnak, de a saját életüket nem kockáztatnák Domiért. (Se értem.)
- Nem akarom, hogy a világom részese legyél, Dominique! - nézek rá elég komoly arccal. - Ebbe neked nem szabad belekerülnöd véletlenül sem. - Nem neki, sokkal inkább magamhoz intézem ezeket a szavakat. Előre dőlök, összefonom ujjaimat és azokon támasztom meg idegesen az államat. - Inkább az a kérdés, hogy tudunk-e élni egymás mellett úgy, hogy nem döglünk bele másnap egymás hülyeségeibe. - Abba, hogy most ő sem tudott alkalmazkodni Garridohoz és nekem sem lesz könnyű olyanná válnom, amilyennek ő akarna engem. Hajamba túrok. Most elég nagy agyfaszt kaptam és ez nem feltétlenül Domi miatt van, elvégre megtörtént az a szakmai beszélgetést a főnökömmel, ami szintén nem hagy nyugodni.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Annyira különbözőek vagyunk, mint Afrika és a déli sark. Ez sosem volt kérdés, mindig is tudtuk, talán pont ez a különbözőség vonzott minket annyira a másikban. Nem tudom, de ezen már igazából teljesen fölösleges gondolkodni. Itt vagyunk, együtt vagyunk, csak valahogy át kell lendülnünk a szarkupacon ami körülvesz. A kérdés az, hogy erre mennyire leszünk képesek.
Talán hogyha másképp gondolkoznék, hogyha kevésbé lennék érzelmes és helyette gyakorlatiasabb lennék, akkor másképp alakulnának a dolgok. De nem akarok az lenni, aki nem vagyok.
Sok minden történt már velem az életemben, olyan dolgokat kellett megtapasztalnom, ami nem normális. Amikor amerikába költöztem azt hittem, hogy erős vagyok, hogy bátor döntés volt eljönni a földi pokolból, az ismeretlenbe egy magzattal a méhemben, de azt hiszem, hogy itt az ideje beismerni, hogy butaság volt, őrültség és iszonyatosan veszélyes. Pont olyan ésszerűtlen, mint az ami az imént történt Tiger főnökével. Ha nem Qadir lakásába költözök, ha nem ismerkedem meg Tigel talán már réges régen az utcán lennék a gyerekemmel.
- Meg sem próbáltam megérteni. vallom be őszintén. Nem ebben a világban éltem, nem úgy viselkedtem ahogyan az egy felnőtt nőtöl elvárható, sokkal inkább egy szeszélyes, szerelmes tiniként viselkedtem, aki nem volt hajlandó belátni, hogy van amit nem érthet, van az ő álláspontjén kívül más is. - Ezt nagyon sajnálom. Helyette rád erőszakoltam magam. kellett volna hallgatnom az ésszerűségre, de én inkább csak megsértődtem és duzzogtam.
Hosszú percek után most először pillantok rá ismét Tigerre. Tekintetem szomorú, félelemmel teli és csalódás tükröződik belőle. Csalódtam magamban. A pofont ugyan Garrido kapta, de én józanodtam ki tőle. Mintha az agyamat ellepő köd ennek hatására kezdene felszállni.
- Ha kell összecsomagolok és holnap estére már itt sem vagyok. Nem engedhetem, hogy a lányomnak baja essen. sem ma sem pedig bármikor máskor. Nekem meg kell védenem őt, mindegy mekkora gonosszal kell szembenéznem érte. Ha minden kötél szakad felszívódok.
Szótalnul, gondolataimba merülve követem őt a lakás irányába. Nem vagyok nyugodt és ezen az sem segít, hogy sem Grace sem pedig Assia nincs itthon. De megpróbálom nem idegesíteni magam, minden rendben van. Miközben Tig mesél a minibárhoz sétálok, előveszem a múlt estéről maradt whiskeyt és két pohár kíséretében leteszem őket a dohanyzóasztalra. Teletöltöm a poharakat és a sajátommal leülök a fotelbe, szembe Tigerrel. Belekortyolok az italba, ami kellemetlenül marja a nyelőcsövem. Nem szeretem az alkoholt most mégis úgy érzem, hogy erre van szükségem.
- Én nem melletted akarok élni Tiger, hanem veled. nézek rá komoly tekintettel, de arcvonásaim lágyak. Szeretem őt és ezen akkor sem tudok változtatni, ha pisztolyt fognak a fejemhez. - Lakótársam már van nem tudom, hogy érti-e vagy akarja-e érteni, hogy miről beszélek.
- Ha akarod, ha nem már a világod része vagyok. Abban a percben az lettem, ahogyan besétáltál az albérletem ajtaján. Távol tarthatsz, de bármennyire félelmetes nyakig benne vagyok. Tudnak rólam, tudnak Assiáról, mindenről tudnak, ami szerintük fontos. Nem fogok belefolyni az üzleti életébe, nem érintkezek rossza arcokkal, nem találkozom a főnökeivel, elkerülhetek mindent amihez köze van, de ha a tökét akarják elkapni minket úgyis megtalálnak.
- A kérdés inkább az, hogy tudunk-e együtt élni úgy, hogy közben nem döglünk bele. húzom le a pohár tartalmát egy levegővétellel. Bele is szédülök.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

Valamennyire azért fájdalmas érzéssel tölt el, hogy Domi meg sem próbálta érteni mindazt a sok megjegyzést, kérést és figyelmeztetést, ami annyira keményen próbáltam éreztetni vele. Sosem kértem tőle olyan, hogy igazodjon hozzám, vagy az életemhez (sőt, éppen ennek ellentétét kértem tulajdonképpen), én csak azt akartam, hogy legyen önmaga, de úgy akarjon velem lenni, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy ki vagyok, mi vagyok és kiknek dolgozom, valamint ez ő rá és a gyerekére nézve mit jelent. Én megvédem őt, amennyire tudom, de önmagától már nem vagyok képes.
Eleinte azt hittem, egy törékeny, száz százalékban visszafogott, finom és érzéki nő Domi. Sokban nem tévedtem egyébként, de több esemény is rádöbbentett, hogy annyira nem visszafogott és esetlen. Törékeny, de úgy, mint egy macska, akit a krokodilok simán ketté tudnak harapni, de annyira veszettül tud karmolni, hogy inkább nem éri meg vele kockáztatni. Végtére is, a krokodiloknak fél fogukra sem való, nem éri meg vele bajlódni. Ahhoz azért túlságosan fájni tud a csapása, pont mint Garrido becsületének a pofonja. Egy kicsit ezért bízokabban, hogy túl heves következményekkel nem fog járni a mai incidens, noha nem állhatunk így hozzá. A legrosszabbra kell készülnünk és ez sok mindent átszervez az ő és az én életemben is.
- És megérte? - kérdezem egy pillanatra a szemébe nézve. Mert ha megérte rámerőszakolnia magát, akkor kár hibáztatni a múltat. Magam is utólag érzem meg, hogy a kérdésem mennyire fontos és a válaszára nagyon kíváncsi vagyok, mert az egyben az is tükrözi, hogy hogyan érzi magát most velem. Nem fogok nagyon meglepődni, ha fájdalmas választ kapok, sajnos.
Látom szemében a félelmet, tudtam hogy ez lesz, de ki kellett mondanom, hogy a lánya is ezúttal veszélyben van és nem az apja által. Szegény kislány, mennyi mindent megtapasztalt már és mennyi fenyegetés van körülötte, de remélhetőleg ezekből ő nem érez semmit.
- Ebben én nem foglag befolyásolni, sem marasztalni, sem pedig elküldeni. Szóval amikor úgy érzed, hogy nem kockáztathatsz tovább, csomagolj és menj. - Kurvára fáj nekem is, de én is ezt akarom. Ha túl veszélyes, menjen haza. És lehetőleg tényleg haza, mert ott legalább meg tudják védeni.
Tekintetemmel követem (csodálom) Domit, ahogy idehozza az asztalkára a whiskeyt és tőlt is nekünk. Mit nem adtam anno egy nőért, aki hazajött velem és még italt is felszolgált, de most, ahogy elveszem a poharat és megcsapnak az alkoholgőzök, a gyomrom összeszorul. Domival ellentétben én most nem iszok bele. Még nem.
- Én is így értettem - felelem kissé bűnbánóan, alig hallható hangom, így kiveheti testbeszédemből, hogy ezúttal tényleg csak elbasztam a mellett és veled szavakat és nem egy érzéketen barom vagyok. Nem tudom, hogy mondják ezeket...
- Igen. - Tényleg tudnak rólunk már mindent, úgyhogy nem szépítek ezen, ehelyett megdöntöm a poharamat, de még mindig nem akarok beleinni. - Megpróbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy előnyünkre váljon a banda és ne a vesztünk legyen. És akkor elköltöznöd se kell. - Hányni tudnék, lehet tényleg rosszul is vagyok, hogy ilyeneket beszélek, de kicsit azért hiszek ebben a tervben. Mert ha legalább a főnökeim támogatnak engem és Domit, akkor a rivális bandát már valahogy lerendezzük. Nekem egyébként is valami hasonló a tervem az elkövetkező időkre és az, hogy mindezt Dominique épségéért és nyugodt életéért is teszem, egészen motiváló. Nézem, ahogy ő egy levegővel megissza a whiskeyt. Nekem is ezt kellene tennem.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Bárcsak képes lennék arra, hogy visszaforgassam az időt, hogy ne cse halljam azt amit Tiger mond hanem meg is értsem. Teljes szívemből, őszintén, megérteni a szavai mögött megbúvó igaz félelmet. Naiv voltam és mostmár csak abban bízok, hogy nem késő, hogy nem rontottam el teljesen mindent és nem sikerült halálos veszedelmet zúdítani a fejünkre. Bűntudatom van, nemcsak a ma történtek miatt, hanem az elmúlt évek eseményeiért mind. Nézem a férfit, aki olyan volt számomra ebben az időszakban mint a napfény, ami behatol a börtön rácsain keresztül reményt nyújtva a bezártnak. Reményt, fényt és boldogságot hozott az életembe a mindenféle veszéllyel együtt is.
- Minden pillanata. válaszolok kérdésére habozás nélkül. Tekintetem összefonom az övével. Remélem látja benne, hogy komolyan beszélek. Sok hibát elkövettem, sokszor nem értettem meg igazán azt amit mondani akar, makacs vagyok, mint egy öszvér, de az, hogy őt nem engedtem elsétálni életem egik legjobb döntése. - Neked megérte? az, hogy beengedett az életébe, hogy hagyta, hogy kismajomként csimpaszkodjak rajta, az, hogy kinyitotta nekem a szívét. Remélem a makacsságommal és a sok hibámmal együtt sem hoztam bajt a fejére.
Nem vártam, hogy kérlelni fog, maradásra bírni, de az, hogy ennyire könnyen elengedne. Mindig minden körülmények között Assia érdekeit kell szem előtt tartanom, ha a szívem kiszakadna a mellkasomból is eltűnnék. De ha lehetne, Tigert is vinném magammal, de erre soha nem kérném, mert úgyis tudom, hogy mi lenne a válasza rá. Egyenlőre viszont az utazás opciója a fiókban hever, nagyon remélem, hogy nem is kell elővennem sem ma, sem pedig a jövőben bármikor, viszont a gondolatát soha nem verhetjük ki a fejünkből.
Annyira már ismerem ezt a férfit, hogy pontosan tudom a testbeszéde, a szavai milyensége, teljesen mást üzennek, mint amit megfogalmaz. Nem a szavak embere és ezzel nincs is gond.
- Nem akarom, hogy nyűg legyek a nayakadon. Feladat amit meg kell oldani. érdemben nem tudom mivel tudnék javítani a helyzeten, hogyan könnyíthetném meg a dolgát, azon kjvül, hogy meghúzom magam és láthatatlan leszek.
Újra töltöm a poharam de ezúttal a fotel helyett a kanapéra ülök. Fejem óvatosan a vállára döntöm. Jobb kezemmel az üvegpoharat mozgatom és a körbe körbe forgó italt bámulom.
- Mivel tudnék segíteni neki? Hogyan lehetek a társad? A támaszod? mindegy mit mond vagy hogyan fogunk élni ezután a lehető legtöbbet kell kihoznom magamból, hogy ne sodorjam ismét veszélybe. Sem őt, sem pedig magunkat.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

Megérte? Nem tudok egyből felelni, mert úgy érzem, megszégyeníteném a kérdést azzal, ha nem gondolnám át és csak ráböknék valamit, feltételezhetőleg azt, amit hallani akar. Tekintetem leragad az alkoholon, tekintetem komollyá, merevvé változik és magam sem nagyon tudom behatárolni, hogy milyen érzések lepnek el, de hirtelen nagyon hideggé válik minden.
- Én azt gondolom... - hasít végül bele a levegőbe a rekedtté vált hangom, de megtorpanok, mert valahogy nekem is hihetetlen a felismerés. Szembesülni a valósággal. - A legjobb dolog, ami történt életem során az, hogy megismertelek... - azzal iszok is, mert kell valami, ami segít a vallomásból felébredni, noha a mozdulat nem fejeződik be és ajkaim megállnak még mielőt a folyadékhoz érnének. - Sok mindent máshogy is látok már azóta. Annyiban biztosan más lettem, hogy nem vagyok már teljesen elvakult. Nem érzem, hogy csak egy valami miatt élek és nincs más. - Nincs más, ami elvonná a figyelmemet, akiért meghalnék, akiért élnék, akiért két percre végre nem a barmokon jár az eszem. És az a helyzet, hogy de, baszki, van más is és ez egy fontos személy.
Csak remélni tudom, hogy érti, miért bízom rá ennyire a maradás döntését. A lánya felett én nem ítélkezhetek, ellenben nem csak szeretném, de szinte már el is várom Domitól, hogy ha úgy hozza a sors, fogja a lányát és elmennek innen. Mert ő egy anya és nem engem szűlt meg, úgyhogy nem is rám kell vigyáznia, hanem a gyerekére és magára. És én szeretném, ha ez lenne az elsődleges szempont neki. Nekem is jobb, ha ők biztonságban vannak messze, mintsem hogy egyik nap lássam a holttestüket egy szépen becsomagolt ajándékként.
- Sosem gondoltam rád így! - nézek fel ezúttal erőteljesebben a szemébe. Ez a kijelentése nagyon meglepett, mert sosem feladatként tekintettem rá és egy pillanatra sem éreztem őt tehernek. Ha egy lánnyal nem szívesen találkozok, vagy túl sok már nekem, akkor nem egyszerűen nem engedem tovább, hogy az életem része legyen. Régen azt hittem, ez így lesz Domival is, de valahogy teljesen máshogy alakultak a dolgok és így utólag nem tudnám megmondani, hogy ennek mi lehet az oka. Egyszerűen csak így történt.
Már akartam is kérni, hogy jöjjön közelebb, ne tárgyalófelek együnk egymással szemben, mert abból az utóbbi időszak után már nagyon elegem lett. Érezni akarom őt testileg is és mintha olvasna gondolataimban, hozzám bújik. Szabad kezemmel hajtincseibe úrok finomat, mintha félálomban simogatnám csak. Kicsit belassultam, de ezúttal nem a fű tehet róla.
- Ne csinálj hülyeségeket, csak ebben segíts - felelem szinte suttogva. A mai napnak is ez a tanulsága. Ami pedig a kérdése másik felét illeti... - Miért, már nem vagyunk így is társak? Meg egymás támaszai? - ezúttal kissé erősebben érek hozzá, öntudatlanul is mintha magamhoz nyomnám őt, nyilván azért fájdalom mentesen. Én úgy érzem, hogy ő maximálisan a társammá vált az elmúlt időkben, csak éppen egy teljesen másik fogalomtárban, mint mondjuk Sainzék. Nem tudom, mire gondol azzal kapcsolatban, hogy segíteni akar és a társam akar lenni, de ha esetleg arra, hogy...
- De azért az kizárt, hogy még ennél is közelebb engednélek ehhez a pusztulathoz. Tök jó, hogy jóban vagy sok taggal, de azért inkább ne közeled máskhoz. Nagyonnehéz megítélni, hogy kiben lehet tényleg megbízni. - Sainzban szerintem igen. De Chrisben nem vagyok már biztos, ahogy Todban és Grace-ben sem. Csak éljünk együtt nyugalomban, ha kívánhatnék, én ezt kérném.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Szavait hallva kellemes érzések kerítenek hatalmukba. Nem számít, hogy mikor vagy hogyan keresztezte egymást az utunk, egyedül az a fontos, hogy itt vagyunk egymásnak. Bevallom, a tettei már számtalanszor bizonyították a szeretetét irányomba, többször is veszélybe sodorta magát értem vagy miattam, de azért mindig jó érzés hallani az ilyen szavakat. Főleg egy olyan embertől, mint Tigris, aki nehezen találja meg a gondolatait és talán még annál is nehezebben formálja meg őket. Lehajtom a fejem és a szőnyeg mintázatát bámulom, így is megpróbálom elrejteni a pírt az arcom közepén, ami minden alkalommal jelzi a zavarom.
Őszintén bánom, hogy ennyire makacs voltam, hogy úgy tettem, mintha érteném az életét, hogy szinte kiköveteltem, hogy Mellette lehessek, hogy ellenálltam minden szép szónak és önzőn csak magamnak akartam. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy hogyan és miként, de az biztos, hogy változnom kell, nem lehet meggondolatlan mert egy cselekedetemmel mindannyiunk életét veszélyeztetem.
A második italommal már csak játszadozom, nem vagyok az a nagy alkoholfogyasztó. Sokkal jobban esik most Tiger társasága, a közelsége, hangjának nyugtató tónusa. Lehunyom a szemem amikor megérzem ujjait a tincseimmel cicázni. Szeretem amikor ezt csinálja.
- Megpróbálok egyenlőre tényleg csak próbálkozni tudok, hiszen még mindig meg kell értenem nagyon sok mindent. - Azok vagyunk. Legalábbis te az voltál, amikor nekem szükségem volt rád. az én esteem kicsit kérdéses, hiszen a folyamatos hisztin és követelőzésen kívül nem voltam partner sokmindenben. Gyötör a bűntudat és félelem egyvelege. GYűlölöm ezt az érzést, a tehetetlenséget, az önmarcangolást.
- Nem akarok a kelleténél jobban, sőt, amennyire lehet távol maradnék, de pillantok fel rá - Ne zárj ki teljesen belőle. Meg kell értenem. Meg akarom érteni és támogatni téged mindegy milyen feladat áll előtted. Meghúzom magam, nem találkozom senkivel, ha nem muszáj, de kérlek azért ne zárj ki teljesen. Remélem azt nem kell hozzátnnem, hogy bízhat bennem, hiszen az magától érthetődik és ha attól félnie is fölösleges, hogy esetleg elítélem.
- Szerinted nem bízhatok Graceben? Sem Chrisben? De hiszen Grace van mindennap a lányommal, most is vele van például. Nem biztonságos? én úgy ítélem meg a helyzetet, hogy a lány, aki a barátnőm lett az elmúlt hosszú hónapok során megbízható, de nyilván Tig sokkal jobban ismeri őket.
Felegyenesedem, job lábam magam alá húzom és testemmel úgy fordulok, hogy Tiger szemébe tudjak nézni. Megfogom a kezét.
- Nagyon dühöngött miután eljöttem? biztos hatalmas sérülés keletkezett a becsületén.
- Bevallom egy kicsit azért büszke vagyok magamra. Lehet, hogy nagyon nincs miért büszkélkednem, de legyen ő bárki, bármilyen nagykutya, nem ok nélkül kapta azt a pofont.
- Hogyan tudnám kijavítani a hibámat?

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

Ha más nőt akarnék, akkor nem engedtem volna Domit ennyire közel magamhoz és a mai incidens után sem ilyen csökkentett vérmérséklettel ülnék itt vele. Ha mindenáron azt akarnám, hogy változzon, meg, hangosan kérném tőle. A helyzet viszont az, hogy imádon, amiért ennyire kiszámíthatatlan és önfejű, csak éppen ezek a tulajdonságai sodorják veszélybe önmaga és a lánya életét, amennyiben velem szeretne együtt maradni. Bólintok csupán, mert örülök, ha ezentúl komolyan veszi a fenyegetést, azt, hogy ennek a bandának a vezetői nem viccelnek és legfeljebb egyszer figyelmeztetnek, a bólintásom némasága azonban egyúttal egyfajta gyász is a részemről. Fáj, hogy Dominak ezt a fajta cserfességét ki kell ölnem belőle és egy jóval komolyabb, felelősebb női szerepet kell kérnem tőle. De még mindig jobb, mint meghalni. Felpillantok rá, elsőre nem vágom, miről beszél, mikor volt rám igazán szüksége, de azért pár pillanattal később leesik, hogy a néhány napja történt gyerekmentésre gondolhat.
- Az teljesen más helyzet volt. Meg ezek a bajtársiasságok amúgy sem tartozásokon alapulnak. - Vicces, mert így utólag belegondolva nem érzem, hogy érte tettem volna, vagy szívességként kellene kezelni. Az egyszerűen evidens volt. Ha teljes szívemből megharagudnék valami miatt Domira, lehet akkor is ugranék, ha megtudnám, hogy Assia bajban van. Bárhogy nézem, azzal, hogy Matt kikerült a képből, teljes mértékben magamon érzem a felelősséget, hogy feleljek Assiáért. Csak remélem, hogy a jövőben nem lesz rám mérges a lány, amiért olyan dolgokat tettem az apjával. Meg feltéve, ha egyáltalán életben leszek akkor még.
Továbbra is távol akarom tartani a bandától Domit és ebben szeretnék rendíthetetlen lenni. Már így is túl sokan ismerik személyesen is, amit kezdetektől fogva el akartam kerülni.
- Nem biztos, hogy meg akarod teljesen érteni azt, ami itt van. Nem akarom, hogy olyan dolgokkal szembesülj, amik örökké beégnek majd a retinádba, vagy a végén már tőlem is rettegnél. - Persze vágom, hogy hogyan kérhetném tőle azt, hogy érezze a terhet és a fenyegetést, ha közben nem látja, mi van. Egyikőnkön sem fognak könyörülni, rajta meg főleg nem. - De majd… mesélek. Négy fal között. Csak tudd, hogy ami itt elhangzik az nem puszta mese és hiába nem tapasztalod, nem látod és tapintod, attól még nagyon is valós minden. - Tudom, hogy nagyvonalakban fogalmazok, ez most szándékos. Én mindent meg merek osztani vele, mert tudom, hogy nem lesz belőle baj, viszont, ha másoknak is kiderül, hogy folyton megosztom a történteket vele, akkor lehet bajba kerül.
- De, biztonságos - felelem határozottan, hiszen látom, hogy kezd pánikba esni Grace-ék miatt. - Bízhatsz bennük egészen addig, amíg banda nem fordul valamiért ellened, vagy ellenem. - Közben kissé én is mocorogni kezdek. - Nem érzem bennük azt a szívből jövő társiasságot. Jóban vagyunk és támogatjuk egymást, mert most mindannyiunknak ez az érdeke. De ha esetleg Garrido megfenyegetné őket, hogy öljenek meg minket, szerintem megtennék félelmükben, meg hát azért, hogy saját életüket és saját családjukat védjék. Nem halnának meg miattunk. - Ilyen szempontból talán még Tod-ból is előbb nézném ki, hogy inkább ellenszegülne Garridonak, csakhogy engem vagy Sainzot ne kelljen megölnie. De ebbe se mertem sosem belegondolni, mert tényleg elég labilisnak tűnik Tod személyisége. Egyszer meg akar ölni, egyszer meg olyan, mint aki meg is halna értem.
Domira nézek, hogy meglássam rajta, milyen érzelmeket váltott ki mindez belőle. Tudom, hogy szereti Grace-éket és tök rossz kétségeket ébreszteni benne, de ez is egy olyan dolog, amivel beavatom őt a banda dolgaiba. A banda egy család, csak azt felejtik el sokan, hogy a családból könnyen ki lehet esni. Ami meg Garridot illeti a mai nap után…
- Meglepően nem. De azért volt valami kemény a szemében, viszont miután bocsánatot kértem tőle a történtekért, hamar a tárgyra tért és az egészet a szőnyeg alá seperte. - Persze a szőnyeg alatt még nagyon is ott van az a harag Domi iránt, én így érzem. Egy kicsit én is büszke vagyok rá, de emellett ugyanannyira csalódott is. A lány, akibe beleszerettem az pontosan ennyire vagány, ugyanakkor végtelenül felelőttlen cselekedet volt, így összességében mégsem akarom rávágni, hogy én is büszke vagyok. Elmosolyodom azért erre a megjegyzésére és az eddiginél jobban ráfogok a kezére.
- Nem tudod kijavítani. Ha egyszer valamit elrontunk, csak abban bízhatunk, hogy a másiknak nem annyira számít az a hiba, hogy megtoroljon érte. - Egy újabb lecke a bandával kapcsolatban, tessék, nem mondhatja, hogy nem avatom be kellőképpen. Ijesztő, de tényleg kezdek úgy beszélni, mintha ennek már ő is a részese lenne, pedig nagyon nem akarom, hogy ez így legyen.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Nem tudom, hogy hogyan leszek képes megváltozni, de a ma történtek örökre beleégették nyomukat az elmémbe, egyértelművé téve, hogy változásra van szükség. Két dolgot tehetek, fogom Assia lányom és lelépek pontosan ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt vagy megpróbálom változásra sarkalni magam, mindenki kedvéért. Anyaként persze mindig a gyerekem lesz az első, ez nem is kérdés, de ha teljesen őszinte akarok lenni, nem tudnám elhagyni most ezt a férfit. Önzőség vagy nem, de szükségem van arra a szeretetre amit tőle kapok. Ismeretségünk nagy részében kerülgettük egymást, majd lecsukták és hónapokig nem beszéltünk, most, hogy itt van és végre együtt lehetünk nem tudnék elmenni.
Ismételten kiiszom a kristálypohár tartalmát, hogy az üres poharat az asztalra helyezzem. Fejem visszahajtom Tiger ölébe, lehunyom a szemem és csak elvagyok ebben a pillanatban. A fáradtság, félelem, szeretet, aggódás egyvelege kifárasztotta amúgy sem száz százalékos szervezetem.
- muszáj megérteném ahhoz, hogy el tudjam fogadni. Muszáj beavatnod különben becsavarodok. most az a helyzet alakult ki, hogy mindkettőnknek változni kell valamennyire ahhoz, hogy ez a dolog kettőnk között működni tudjon. Tiger szép lassan le kell bontsa a falat maga körül, nekem pedig érettebben, megértőbben kell viszonyulnom mindenhez.
Gombóc keletkezik a torkomban miközben hallgatom őt. Mellbe vág a gondolat, hogy gyakorlatilag senkiben nem bízhatok meg. Mindig nyitott szemmell kell járnom és azokban sem bízhatok, akik közel kerültek hozzám. Grace a barátom lett.
- És te? nyitom ki a szemem, hogy tekintetemmel az övét fürkésszem - Te mit tennél ha megfenyegtnének? nem, nem feltételezem, hogy bántana engem vagy Assiát, de ha ezt kérnék tőle és ellenszegülne annak milyen következményei lennének? - Ugyanolyan veszélyes vagyok rád nézve, mint te énrám főleg a mostani meggondolatlan cselekedetem után. Összeszorul a szívem ha arra gondolok, hogy meg is ölhették volna amiatt a hülye pofon miatt. Ismét lehunyom a szemem. így kevésbé szédülök és egészen emberinek érzem magam. Pedig mostanában kész roncs vagyok.
-Őszintén sajnálom. De ő provokált engem és egyszerűen nem tudtam visszafogni magam. Ígérem, hogy ezentúl megfontoltabb leszek. ez most nem csak sima ígéret, így is gondolom. Bár még nem tudom hogyan fogom kivitelezni, de erőt veszek magamon, amikor csak kell, megváltozom, csak biztonságban legyünk. Mindannyian.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

Dominique zaklatott, nem is kicsit, amit mi sem mutat jóban, mint az, hogy már a második, ha nem épp a harmadik pohár italát húzza le férfiakat megszégyenítő módon. Nekem is ezt kellene, de most nem akarom elbódítani az agyamat, késztetést érzek rá, hogy józan maradjak és hamarosan kitaláljak valamit Garridonak. Nem tudom, mit akar tőlem, de próbálom nem úgy felfogni ezt, mint egy feladatot, hanem mint lehetőséget, hogy végre meggyőzhetek a főnököket az általam vélt helyen módszerről. De ez most mindegy, egyelőre mindezek még agyam hátsó szegmensében várakoznak. Most csak Domira figyelek.
- Legyen - dőlök végül hátra, nem fogok izmozni vele, mert megértem, hogy miért szeretné ennyire, ha beavatnám őt, meg az is igaz, hogy nincs értelme már azzal előállnom, hogy megölik, ha túl sokat tud, mikor az sem egyértelmű, hogy Garrido milyen jövőt szán neki az elmúlt incidens után. Szóval legyen, én elmondom neki a dolgokat, de ha ezek után a hallottak miatt mégis menekülne tőlem, az már késő lesz. De bárhogy gondolkodok, nem igazán tudok olyan kimenetelt, ami biztos pont lehetne, úgyhogy lényegében már minden mindegy. Ebből a helyzetből kell kihozni a maximumot, aztán megpróbálni nem meghalni a jövőben.
Viszont, ha tényleg be akar látni a színfalak mögé, akkor meg kell ismernie az emberek valódi énjét. És ezek sajnos Grace-ékre is igazak. Amit mondok Dominak az nem kőbe vésett tény, pusztán az ahogy én látom őket. Van akiben bízok, van akivel csak szórakozok, mert tudom, hogy amíg jól mennek a dolgok, addig mellettem lesznek, de amint szarba kerülünk, már ez egyáltalán nem biztos semmi sem. De mint mondtam, ezek talán idővel változhatnak. Vagy ki tudja.
- Megfenyegetnének engem azzal, hogy öljelek meg? - kérdezek vissza, csak a pontosítás kedvéért, de gondolom erre utalt. - Fejbe lőném azt, aki ilyet kér. Aztán a következő pillanatban én is a földön feküdnék már. Nem sok híja volt, hogy nem ez a forgatókönyv alakult ki ma is a bárban. - De az segített, hogy megőrizzem a hidegvérem, hogy Domi is ott volt velünk és akkor nem két halott lett volna, hanem három. Annak meg nincs értelme, hogy mindhármunkat eltemessenek. Elmosolyodok. Ami azt illeti, igen, Domi is legalább annyira veszélyes rám, mint én rá. Ez ma este is megmutatkozott.
- Igen, tudom. Észrevettem - nevetek fel elviccelve a helyzetet, valószínűleg azért, mert túl régóta ilyen komoly a hangulat. De örülök, hogy akkor már ő is érzi a cselekedeteinek súlyát. Már ő sem mozoghat, beszélhet kénye-kedvére, mert azzal engem is veszélybe sodorhat.
- Tudom mi történt Domi, nem kell magyarázkodni - fordulok felé suttogva. Nem kell nekem sokszoros bocsánatkérés még akkor sem, ha tényleg vétkezett. Érzi, hogy most rezgett a léc a lábunk alatt, nekem meg ennyi is elég. Végig simítok hátán, nem kell ez a feszültség és jó lenne, ha valahogy ő is el tudna lazulni. Ma mástól nem is, az alkohol lassan megtehetné már a hatását.
- Egyébként meg lehet szokni ezt az életet. Azt, hogy vigyázni kell, mit lépsz és mit mondasz. Ha távol maradsz az eseményektől, próbálsz úgy tenni, mintha nem látnál és nem hallanál semmit és csak éljük a magunk életét, akkor az egészet könnyebb feldolgozni. - Tisztára, mint valami diktatúra. De hát basszus, ez az is. Élje a saját ártatlan életét és akkor a főnökök nem fognak vele foglalkozni, sőt, védeni is fogják. A rivális banda meg… nos, őket majd én elintézem.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

Sok minden kavarog most egyszerre a fejemben, időre lesz szükségem ahhoz, hogy mindent elrendezzek és minden oda kerüljön az elmémben ahol a helye van. Elsősorban magammal kell megvívnom ezt a csatát. Sok minden történt ma, nem csak lelkileg, de fizikailaig is kifáradtam. Normális esetben örülnék annak, hogy végre kettesben vagyunk, valljuk be, erre az utóbbi időben nem igazán volt lehetőség, de bármennyire is igyekszem most nem tudok teljes mértékben csak rá figyelni. Figyelmem el-el vándorol, gondolataimban visszhangoznak a főnöke szavai. Annak viszont örülök, hogy végre sikerült megértenünk egymást, talán mégsincs teljesen veszve minden, talán ennek az egésznek van jövőve. Hirtelen fellángollásból és vonzalomból lett megértés, szeretet, vágyakozás, őszinteség, kapcsolat és család. Sok minden, intenzíven és viszonylag rövid időn belül.
Nyelek egy hatalmasat szavait hallva. Egyszere hatnak és rémisztenek meg ugyanazon mondatok. Ennek nem szabadna megtörténnie, még a gondolata sem merülhetne fel. Azért menekültem el Párizsból már normális életet szerettem volna Assianak és nekem, ehelyett csapdában estem ebben az elképesztően veszélyes és zűrzavaros világban. Lehet, hogy nem teljesen értem még, hogy mi hogyan működik Tig életében, de azt sejtem, hogy innen már nincs visszaút, nem menekülhetek. Nem mondok semmit csak ujjaimmal végigsimítok borostás arcán, hogy ujjaimat követve ajkaim is felfedezzék azt, apró puszikat nyomva egyik fülétől a másikig.
- Semmi mást nem szeretnék annál jobban, hogy nyugalomban éljük a saját életünket. válaszolok hosszú csendet követően neki. Jelen pillanatban nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e vagy csak hiú ábránd marad, de azt hiszem, hogy az esélyét meg kell adnom.
- Most... pillantok rá a telefonom képernyőjére. - Ha a számításaim nem tévednek van még körülbelül negyven percünk amíg Grace hazaérkezik a gyerekkel. Mivel szeretnénk eltölteni? húzom magam az ölébe, hogy szemtől szemben legyünk egymással. Átölelem a nyakát. Nekem jelen pillanatban elég volt ebből a rettegésből, a bizonytalanságból. A változás borítékolható, csak az a kérdés, hogy jó vagy rossz irányba. Most viszont csak szeretném élvezni a pillanatot, vele, mert erre mindkettőnknek szüksége van. Ajkaimat az övére tapasztom, gyengéden de mégis vágyakozva, ízlelve a whiskey és dohány keserédes találkozásának ízét.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

18+ !

Nem fogok neki nyugodt életet adni, de felesleges szavakban kiejtenem ezt, hiszen mindketten tudjuk. Én tudom, hogy ő milyen életre vágyik és kezdtem azt érezni, hogy az én mozgalmas életemet szép lassan cserélném el egy kiegyensúlyozott, adrenalinnal kevésbé megáldott életért. De ez lehetetlen. Az sem biztos, hogy sokáig bírnám „nyugalomban”, de most ez tökre mindegy. Mint ahogy általában, most sem akarok távoli jövőben gondolkodni, egyszerűen azért, mert nem tudom elképzelni sem, hogy mi lesz velem öt-tíz év múlva, vagy egyáltalán mi fog történni New Yorkban. Viszont amit most látom, a kép mi elém tárul, az kezdi elfelejteni velem a Garrido adta feladatomat is.
Nem sokszor van ez így, de úgy tűnik, Dominique-kal teljesen ugyanúgy gondolkodunk. Nekem is sok nyomasztó és megterhelő gondolat kavargott a fejemben, amitől így, hogy beesteledik mellettünk szép lassan New York látképe, kezdek fáradt. Mentálisan fáradni. Innom kellene már valami töményet, de azt azóta sem kívánom, ki tudja, talán Garrido szivarja kellően eltelítette az ilyen vágyaimat. Már nem kívánok semmit, csakis egy személyt.
Kérdésére szám szép lassan felfelé kezd ívelni, pimaszul nézek végig mellkasán, miközben az ölembe ül és én végigsimítok két oldalán. Kihallom hangjából a vágyat, kérdését teljesen máshogy kell értelmezni, mint amennyire nyitva hagyja a válaszok lehetőségét. Jobb kezemmel arcához nyúlok, gyengén, de határozottan húzom ajkaimhoz, de még nem érintem meg. Suttogni kezdek.
- Meg akarlak dugni! - húzom végig hüvelykujjamat alsó ajkain. A homlokunkat összeérintem, de még mielőtt megcsókolnám, mélyet sóhajtok. - Tüzesen akarok szexelni veled, Domi! - hallatom kívánságaimat, hisz ezt kérdezte. Hiszen ő is ezt akarja, érzem rajta, feszül a teste a vágytól, pont, mint az enyém. Egy évet voltam börtönben és mégis olyan, mintha semmit sem változott volna a viszonyunk. Az, hogy érzem és egyszerűen csak tudom, hogy mit akar ő és mit akar a teste. Még mindig ennyire könnyen egymásra hangolódunk, holott annyi minden történt ezekben a napokban is.
- Negyven perc elég lesz. - Benyúlok a pólója alá, nem erősen, de kellően szorosan végigsimítok bőrfelületén és azzal a lendülettel le is veszem a pólóját. Elkapom ajkait, élvezem hajának puhaságát arcomon és vállamon, élvezem ahogy meztelenre vetkőzünk itt a kanapén és már azelőtt hevesen lélegzünk, mielőtt belé hatolnék.
Lefektetem a hátára a kanapéra, de még csak felé dőlve hajolok a csókjába. Nem most érzem testét először a börtön óta, viszont ezúttal teljesen más lelki állapotban vagyunk már. Most nem érzem rajta sem a fájdalom és félelem jeleit, amit Assia eltűnése keltett benne.
- Most sokkal lazább vagy! - Érzem az izmain, ami miatt én is könnyebben ellazulok. Nem emlékszem, mikor kezdett el érdekelni, hogy mit érezhet a lány, vagy épp Domi az ilyen alkalmaknál, de most fogom fel, hogy mennyire máshogy tekintek a szexre, mint régebben. Ami régen kielégített, azt már korántsem érzem elégnek, már kell a hangulat és az összetartozás érzése. Vagy hogy a tökömbe hívják ezt…
Kényeztetni akarom és ami azt illeti, nem igen kérek engedélyt erre. Hallani akarok, ahogy egyre hevesebben veszi a levegőt, míg én kézzel, majd bizonyos idő elteltét követően szájjal is izgatom. Meg is érdemli ennyi nehéz nap után.

- Domi & Tiger stories -

**Dominique Léah Chevaliér**

Tiger & Domi

Sötét a hely, sötétek a gondolatok
Nincs zaj, csak a pillanatok
Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne
Pedig most kezdődik az élet, de van-e értelme?

+18

A régi életemre az volt a legjellemzőbb, hogy minden előre meg volt tervezve. Mikor megyek férjhez és kihez, mikor megyek egyetemre, mikor nyaralunk. Mikor vannak a családi programok, még az is el volt döntve, hogy mikor legyen gyerekünk. A saját szabadságomról nem is álmodhattam. Ezt szoktam meg, ez volt nekem a normális, hiába tudtam, hogy nem helyes, megszoktam és elfogadtam. Ehhez képest a mostani életem - az élet, ami Tiger mellett vár rám- teljesen kiszámíthatatlan. Ez a tény pedig sok minden mással karöltve megijeszt. A kiszámíthatatlanság, a folytonos veszély, a tudat, hogy Tiger nap mint nap kockáztatja az életét és ha valami nem sül el jól, akkor minket is folyamatosan arra késztet, hogy kétszer is tekintsek a hátam mögé, ha kilépek az ajtón. Most viszont úgy érzem, hogy el kell engednem minden negatív gondolatot, kicsit ki kell kapcsolnom az agyam, mert ha ezt így folytatom a legelső repülővel a világ végére bújdosom. Tudom, hogy őt is ugyanúgy kínozzák a gondolatok mint engem, talán sok mindent nem mondunk ki, még több mindenre nincs megoldásunk, de jelen pillanatban arra van szükségünk, hogy belefeledkezzünk a pillanatba. Túlságosan sokat voltunk távol egymástól és még annál is több szar borult a nyakunkba az elmúlt napokban. Mindkettőnknek szüksége van a kikapcsolódásra. Szükségünk van egymásra.
Az ölébe fészkelem magam, szám hamiskás mosolyra görbül, pontosan tudja, hogy milyen terveim vannak vele és örömmel észlelem, hogy ő is hasonlóképpen gondolkodik.
Felsóhajtok a vágyakozástól miközben homlokát az enyémhez érinti. Ujjai nyomán szinte felperzselődik a bőröm. Imádom, hogy milyen intenzív érzéseket vált ki belőlem, imádom azt a tüzet ami lángra lobbant bennem. Egész testemben remegek utána. Amikor végre ajkaimat az övére tapaszthatom szenvedélyesen, vágyakozva csókolom. Nyelvem táncba hívja az övét, miközben olyan közel simulok hozzá, hogy az már fizikailag szinte lehetetlen. Ujjaimmal beletúrok hajába a tarkóján.
Kérlek, ne fogd vissza magad!
Követem példáját és hozzá hasonlóan én is megszabadítom őt a felesleges pólótól, így ajkaim szabad utat kapnak a vándorlásra, fülétől kulcscsontjáig csókolom és harapdálom a puha bőrét, miközben körmeimmel végigszántom mellkasán a puha bőrt. Imádom az illatát, az érintését, a vadságát. A következő másodpercben már a hátamon fekszem a kanapén, beszívom alsó ajkam, szavai hallatán csak felsóhajtok.
- Most csak rád gondolok. - Most nincs helye a negatív gondolatoknak, most nincs ideje a félelemnek. Egyetlen dologra szeretnék koncentrálni és az Ő.
Szinte sikolyként tör fel belőlem a sóhaj amikor kényeztetni kezd nyelvével. Bal kezemmel görcsösen kapaszkodom a kanapé párnájába, jobb kezem ujjai pedig erőteljesen kapaszkodnak a hajába. Ha fizikailag lehetséges lenne még ennél közelebb vonnám magamhoz. Az időt szeretném megállítani, örökre ebben a pillanatban, ezekben az érzésekkel maradva.
Egyre szaporábban lélegzem, testem megfeszül az érzésektől, szívem eszeveszetten zakatol a mellkasomban miközben hangos és elégedett sóhaj tör fel belőlem. Örülök, hogy csak ketten vagyunk a lakásban. A gyönyörtől csak pihegni tudok néhány másodpercig, haját szorító kezem enged miközben elégedetten fekszem a hátamon. Kell ez a néhány másodperc, mert most képtelen lennék a lábamra állni.
-Nem bánnám, ha tíz percet késnének. suttogom szavaimat az ajkára mikor végre sikerül megmozdulnom. Végigcsókolom nyakát, a mellkasát, egészen a férfiasságáig. Ajkaimmal körbe ölelem merevedését és ahogyan ő az előbb most én kényeztetem, egészen addig amíg be nem teljesedik a gyönyöre, vagy amíg hagyja.
Mielőtt azonban lehetősége lenne bármit is mozdulni vigyorogva lököm hátra a kanapén, hogy meglovagolhassam. Most én akarok irányítani. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban mozgatom rajta a csípőm, ajkaimmal folyamatosan kényezetetem az ajkait, vagy nyakának vonalát. Két kezét a fejem fölött kulcsolom össze a sajátommal.

thx.

**Tiger Kareem Abbar**

18+ !

Fájhatna, de mégsem fáj ahogy körmeit végig nyomja mellkasomon, de kelt bennem annyira erős érzéseket, hogy ezt követően annyira se tudjam türtőztetni magam. De nem is áll szándékomban visszafogni a testemet, nincs rá okunk, ráadásul végtelenül ki vagyok éhezve rá. Tetszik a sikolya és ahogy reagál mindazokra, amiket művelek vele. Érzem rajta az akarást, de közben azt is, hogy nem csak egy vagyok neki a sok közül és nem azért akar ma velem lefeküdni, hogy legyen egy jó estéje, vagy talán tetszene neki a testem. Lehet, hogy én is sokáig faltam a nőket, de egyúttal számoltam azzal is, hogy egyik nőnek, kivel ilyen kapcsolatba kerültem egyszer, vagy akár többször is, annak csak a “mai” vagyok. Én sem jelentettem többet nekik, pont mint fordítva és ez akkor elég is volt. Valójában sosem akartam változtatni ezen és szerintem még nem dolgoztam fel igazán, hogy miért érzek máshogy, vagy miért mosolyodom el azokon a dolgokon, amik pár éve teljesen a mindennapjaimat képezték. De élvezem, hogy Dominek én vagyok az egyedüli, én élvezhetem testét és más nem. Ez van annyira jó, hogy én se vágyjak másra. Nincs szükségem másra. Érzem, ahogy elélvez, tetszik, hogy ilyen hamar el tudtam érni nála ezt az érzést.
- Ha nem jönnek meg korábban, akkor tényleg késni fognak - felelem a tapasztalataimmal, de nem akarok most túlságosan belemenni. Grace vagy nagyon siet vissza a gyerekkel, hogy mihamarább szabaduljon és “szabad” legyen, vagy nem érdekli az idő és úgysem pontosan érkezik. De engem az se zavarna, ha végignézné, még ha Domi erről máshogy is vélekedik.
Domi azért nem akarja tényleg megvárni, hogy hazaérkezzen a lánya és ez nekem - ezek szerint - nagyon is kedvemre van. Hátradőlök, míg kényeztet, hajába túrva élvezem ki a perceket és próbálok nem idő előtt elélvezni, ami elég nehéz. Egy fikarcnyi késztetést sem érzek azért, hogy megakadályozzam dominánsságát. Amennyire én aktív tudok lenni szex közben, olyannyira élvezem, ha a nő akar irányítani. Erősen huppan hátam a kanapé háttámláján, egyből megragadom Domi derekát és a heves mozdulataitól teljesen megvadulok. Levegőért kapva vigyorodok el ahogy rám ül és ritmusos mozgásokba kezd, szinte olvadok a gyönyörtől, hogy Domi harciasságát ezúttal rajtam is levezeti, nem csak Garridon, némileg más módszerekkel. Kezemet úgy vezeti, mintha kartonpapír lenne, de fejem fölött erősen rámarkolok kézfejére, hogy ne csak én ne tudjak szabadulni, hanem ő se. Mintha csak tudná, hogy ezzel néhány perc alatt elintézhet, mellkasom hullámzik, arcom elfintorodik és megszorítom a karját ahogy kielégülök. Lihegek párat, de a bennem lévő energia tovább tombol, megragadom derekát, elkapom ajkait és megemelem, hogy a mellettünk lévő asztalra fektessem egy újabb körre. Háta már az asztalt éri, a szélén lévő pohár eldől, de nem esik le egyből, pedig ha csörömpölne, talán nem hallanánk meg a Grace-féle dallamos kopogást.

- Domi & Tiger stories -

The end

Ajánlott tartalom

» Tae Oh & Dae Won | A short story
» Lyn & Ben - short call
» When they’re part of your story
» Don't want no short dick man [Kit&Zhavia]
» Maddie x Jake ~Short horror~