- Dem! – olyan szigorúan szólalt meg, hogy én nem voltam képes semmi másra azon túl, hogy kíváncsi, kiskutyákra emlékeztető pillantással néztem rá. Csillogó szemekkel – Ha még egyszer előveszed ezt a pillantásod, komolyan mondom, hogy egy ütéssel foglak kifektetni! Maradj veszteg és azonnal feküdj vissza! Agy…
- Tudom, agyrázkódásom is lehet és nem akarod, hogy rád rókázzak – már vagy ötször mondta ezt el, én pedig engedelmesen feküdtem vissza. A srác minden bizonnyal túl sokat füvezett, mint a legtöbb deszkás, bár valószínűleg nem emiatt tűnt nálam jóval véznábbnak. Eléggé fájt a homlokom területe, mivel úgy két perccel ezelőtt nagyon menőnek hittem magam és trükközni próbáltam a deszkával, aminek az lett a vége, hogy ugyan valóban sikerült háromszor megpördítenem azt a levegőben, de én valahol a széle tájékán kaptam el a talpammal, szóval olyan isteni hasast sikerült produkálnom, hogy azt minden bizonnyal öröm volt nézni.
- Feküdhetnék inkább a combodra? – talán ezzel a kérdéssel bizonyítottam azt, hogy nincs semmi bajom, viszont a srác kétkedő pillantása miatt hozzátettem a következőt – Ha hánynom kell, akkor majd elfordulok, ígérem. Amúgy is előbb fulladnék meg, minthogy eltaláljam vele a szép arcodat.
Egy elégedett vigyor költözött az arcomra, amikor végül félig megemelte a felsőtestem és odacsúszott hozzám. Az ujjaival óvatosan próbálta meg kiszedni a hajamat a vérző homlokomból, én pedig egyszerűen lehunytam a szemem, majd a keze után nyúltam és összekulcsoltam az ujjainkat. Nem akartam tőle semmi komolyat, gyakorlatilag ő volt az, aki elkezdett velem flörtölni elég feltűnően, én csak folytattam a dolgot. Egyébként kedveltem a fiút, de nem ő volt az egyetlen, aki lekötötte volna a figyelmem. Gyakorlatilag most is arra a lányra és a szőke hajára gondolok.
- Mindjárt itt vannak a mentők – úgy pattantak ki a szemeim erre a kijelentésre, hogy minden idilli érzelem egyszerűen elszállt a testemből… Lelkemből. Tudom is én honnan. Már megint arra készültem, hogy felüljek, de ezúttal erőszakosan lettem visszanyomva a fiú ölébe.
- Erre semmi szükség nem volt. – csak morogtam az orrom alatt a szavakat, de alapvetően befogtam, miután közölte velem, hogy nem fog egyedül hagyni és eljön velem. Talán valami medikus szakra járhat, nem voltam benne biztos. Szóba került már, viszont felesleges dolgokat sosem jegyzek meg másokról, éppen ezért is csak feltételezni tudtam. De olyan meggyőzően papolt nekem koponyatörésekről és zúzódásokról, hogy végül nyugton maradtam és már sokkal inkább azzal kötöttem le magam, hogy ismét megszerezzem magamnak a kezét és a hüvelykujjammal simogassam a bőrét.
Pontosan tudtam, hogy a kórházak túl vannak terhelve, és nálam sokkal súlyosabb sérülésekkel rendelkező személyek várnak a sorukra, ezért beértem volna azzal, hogy a homlokomra nyomunk egy ragtapaszt, aztán hazamegyek lefeküdni. Maximum összehányom a lakásom és gyorsan feltakarítom, mielőtt a macskáim előkerülnének, nem nagy ügy.
Mikor kinyílt az ajtó, nem szimplán az orvost sikerült megpillantanom, hanem a testőreimet is, akiket alapvetően leráztam, hogy normálisan randizhassak a deszkás srácommal, emiatt azonnal forgatni kezdtem a szemeimet, és valami „fasza, baszd meg” szerűséget mormoltam az orrom alatt. Mindezt oroszul tettem, ami annyiban volt szerencsés, hogy legalább a doki nem érthette.
- Igen… olyasmi – szinte azonnal tudtam, hogy magyarázatot kell adnom a korábbi viselkedésemre, emiatt nagyra tágult szemekkel néztem rá és úgy kezdtem el hadarni konkrétan egy levegővel mondtam el mindent – Nézze, az előbb nem magára káromkodtam, szimplán… Látta azt a két szekrény méretű gorillát kint? Velük volt a problémám. Meg fognak szidni, ha itt végez szóval, ha nincs szükség magára, vagy valaki nem fog meghalni, mert nélkülözik, akkor el tudná húzni a vizsgálatot?
Én magam is beleszédültem a végére, aztán vettem pár mély levegőt és megkapaszkodtam az ágy szélében, hogy ne szerezzek a horzsolásom mellé még egyet a homlokomra, mert akkor már tényleg annyira ronda leszek a végén, hogy se Lorettának, se a deszkás pasimnak nem fogok kelleni a végén. És jelenleg több emberrel nem flörtöltem, bár megállapításaim szerint az orvos, aki ellátott elég cukin nézett ki, mégsem úgy indítok minden beszélgetést, hogy rámászok a pasira, akit megpillantok. Először jó tudni azt, hogy melyik csapatban játszik.
- Én is nagyon örülök – alapvetően mindig örültem, ha új embereket ismertem meg, még ha ilyen körülmények között is történt a dolog – Hát a baleset az erős túlzás csak a… egy barátom ragaszkodott ahhoz, hogy behozzanak. Szerinte eltörtem a koponyámat.
Nem igazán jártam kórházakba, emiatt abban sem voltam biztos, hogy most pontosan mit kellene mondanom még neki, de végül úgy döntöttem, hogy egye franc, elmesélem neki mi történt velem, hátha tud egy jót nevetni rajtam.
- Le kellett volna videózni a dolgot - halkan sóhajtottam fel – Elnyaltam a gördeszkámmal. Mondhatjuk úgy is, hogy rosszak voltak a számításaim, emiatt pedig arccal a betonnak sikerült landolni. Tudja hogyan működik a gravitáció.
Innentől kezdve az már törvényszerű volt, hogy megfejelem a földet. Nem éreztem úgy, hogy halálos balesetet szenvedtem volna, éppen ezért sokkal jobb elviccelni ezt az egészet. A koponyatörés gyanúja pedig egyszerűen nevetséges volt.
- Hát eléggé fáj a fejem amúgy, de kibírható, nem érzem úgy, hogy ne tudnék hazamenni a saját lábaimon – úgy rángattam a vállaimat, mintha tényleg semmiségről lenne szó – Kicsit szédülök, de ennyi. A barátom szerint lehetséges, hogy el fogom magam hányni, azt viszont nem szeretném. Van valami gyógyszerük ez ellen?
Megint ugyanazzal a nézéssel pislogtam az orvosra, mint korábban a majdnem-pasimra. Tényleg az utolsó dolog, amit ma szerettem volna megtenni az, hogy lehányom a fehér köpenyét, vagy az ágytálat szorongatom húsz percig.
- Ugye nem fognak itt tartani? – leginkább ez érdekelt volna. Nem lett volna kinek megetetnie a macskámat, Natashára pedig ráfért volna már egy fürdetés, mert nagyon könnyen begyulladt a bőre, ha nem volt megfelelően kezelve.

907 || öltözék || doktorbácsi könyörüljön   || jeff satur - hide (live session) || ●