Csendes undorral bámultam bele a tükörbe. Odakint már dübörgött a zene, bennem is volt legalább egy negyedüveg pezsgő és mivel kellően meleg volt, alig ettem korábban, éreztem, ahogy a hirtelen bevitt alkoholmennyiségtől egészen megborul velem a privát szobámhoz tartozó kis fürdőszoba. Szédelegve kapaszkodtam meg a mosdótálban. Csak egy pillanatra futott végig rajtam a pánik, hogy megint megmérgeztek, hogy megint... a szívem kihagyott egy ritmust, úgy éreztem menten megfulladok, de aztán jött a kopogás. Bizonyára Dalton volt az, akit az ágyba fekve hagytam, mikor elkezdtem felöltözni, hogy inkább kint folytassam a játékot. Nagy nehezen kimásztam a fürdőből és kissé szédelegve, de megindultam a másik ajtó felé a tükrös falú kis szoba végében. Az ágy persze össze volt túrva, Daltont pedig úgy löktem félre, mintha nem is ismerném vagy látnám. - Jól vagy? - kérdezte és elkapta a karomat, ahogy mentem volna kifelé. Azonnal ki is téptem a szorításából. - Hagyjál már. Nem kell ez a szentimentális hülyeség - mordultam rá, felkaptam a pezsgős üveget és nagyot kortyoltam belőle. Méregdrága francia vacak volt, amiből apám egy jó adagot betárolt az elmúlt hónapokban. Megigazítottam magamon a leopárd mintás inget, amit éppen csak összegomboltam - természetesen rosszul - magamon, a fekete nadrágon is végig simítottam, hogy a gyűrődések eltűnjenek. A cipőm pedig ugyanolyan fényes volt, mint korábban. Nem is látszott rajtam, hogy Daltonnal mit műveltünk az ágyban. Nem bántam. Mások előtt erősnek, a főnök fiának kellett tűnnöm. Kellett a tiszteletük. Ahogy kiléptem a klub állandó forgatagába, a zene végig lüktetett a testemen. Máskor táncoltam volna, most azonban odabotorkáltam a pulthoz, mintha tényleg megint megmérgeztek volna és Juan Pablora, a ma esti, spanyol csaposunkra pillantottam. - Egy szokásos koktélt... - mutattam, majd megtámaszkodtam a pult mellett. Csendesen mértem fel a mai társaságot. Apám a szokásos boxban ült, ölében két fiatal lánnyal, akik még talán nálam is sokkal kevésbé voltak érettek... elhúztam a számat. Éppen valamiféle fejessel beszélgetett, akit talán már láttam korábban. A többi helyen is a szokásos arcok voltak, a megfelelő nőkkel, pénzzel. A tekintetem egy valakin akadt meg: sötét haj, tetoválás, ismeretlen arc. - Az meg ki a fene, Pablo? - böktem a fejemmel az idegen felé. Talán túl sokat ittam és csak nem ismertem fel, talán tényleg nem járt még erre. - Yo tampoco lo conozco - felelte, majd vállat vonva felém csúsztatta a Long Island Ice Teat. Elvettem, belekortyoltam a kis szívószálon keresztül. Semmi kedvem nem volt ma megint valakit kidobni, de engedély nélkül ide aztán nem léphet be csak úgy. Nem rég valami suhanc lógott be az egyik társasággal, aztán a végén a privát szobámban kötött ki, mintha legalábbis ismernék egymást. Hát én aztán nem fekszem össze mindenféle utcai patkánnyal, legyen akármilyen hatalmas is a szexuális étvágyam. - Szuper... - sóhajtottam, majd a pohárral a kezemben megindultam az ismeretlen felé és levetettem magam a mellette lévő székbe, keresztbe vetettem a lábaimat, majd nagyot kortyoltam az italból. Kellemes, meleg érzést és újabb szédülést váltott ki belőlem. - Nem tűnsz ismerősnek. - közöltem nyíltan a tényeket.
"A star becomes a sun, Under the pressure of darkness."
Az embernek néha rá kell döbbennie, hogy még a lentebbnél is van sokkal lentebb, sötétebb és mocskosabb. Nem elég, hogy a nagybátyám emberei kis híján rám gyújtották az előző házam, ahonnan menekülnöm kellett New York felé, hogy itt bujkáljak tovább, most sikerült belefolynom egy olyan kényes ügybe, ami reméltem mindig is, hogy nem fog bekövetkezni. De hát ha az ember szívességet kér olyanoktól, akik egy kicsit “más” közegben mozognak, akkor az a szívesség egyszer be lesz hajtva... Mondjuk épp most. Tudni kell rólam, hogy nekem nincs olyan nagy hírem az alvilági körökben. Lehet ugyan, hogy volt már pár esetem, de sosem gyilkoltam még, nem vagyok benne az üzletekben, nem terjesztek drogot, szóval viszonylag normálisnak nevezném magam. A nevem az, ami leginkább belehúz ebbe az egészbe, hiszen az apám és a bátyám keze jó mélyen benne van minden mocskos dologban. Ezáltal, ha akarom, ha nem, nekem is részem van ebben az egészben. A jelenlegi helyzetben épp az a szerencsés, hogy nincs valami nagy hírem, s lényegében meg tudok bújni a homályban. Nem ismerik olyan sokan az arcom, ez pedig előnyt jelent a számomra, ha némi információ morzsát akarok bezsebelni egy bizonyos társaságról, akik eléggé elit körökben mozognak. A történet annyi, hogy temérdek pénzt kifizetve lényegében vehetnek maguknak egy tetszőleges embert az üzletfelek. Ez persze nem ennyire egyszerű, mert aki embert akar venni magának, az nem azért teszi ezt, hogy virágokat szórjon a hajába... Namármost, akitől régen kértem egy szívességet, ő a rendőrségnek dolgozik, s most azt akarja, hogy kicsit nyomozgassak az unokahúga után, akit sejtései szerint épp ezek az emberek raboltak el, s ő képes mindent megmozgatni, hogy megtalálja. Lehetőleg még élve. Természetesen kis hal vagyok ebben a tengerben, de azért a kezem a családi körülmények ellenére is messze elnyúlik. Tudok pár helyet azért a városban, ahol megfordulhatnak könnyedén ilyen alakok, s a mai éjjelen az egyik ilyenbe fogok ellátogatni. S mivel az arcom nem annyira ismert, így apám révén kapom meg a belépési engedélyem, aki a tulajdonos egy régi jó ismerőse. Lehet, hogy gyerekként még én is találkoztam vele, de megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy kiről lehet szó. Ám ez most nem is lényeg. Nyomozni jöttem, nem pedig a halál faszára inni magam. Természetesen a megjelenésem most mellőzi a sportos, metálarcos vonalat, sokkal elegánsabbra veszem. Fekete, enyhén simulós nadrág, félhegyes orrú, finoman csillogó cipő, kellemesen feszülő fekete ing, s méregdrága karóra. Sötét hajkoronám zselével hátrafésülve, s oldalt felnyírva. Így lépek be a klubba egy kis egyeztetés után, mantrázva magamban, hogy ne vonjam magamra a figyelmet egy kicsit sem. Ücsörögni fogok, iszogatni, kicsit beszélgetni és hallgatózni. Ez a mai program. Így egy pohár gint kikérek magamnak a pultnál, aminek a társaságában az egyik magányosan tátongó bokszban telepedek le, legalábbis egyelőre, amíg megfigyelem a helyet. Igazából alig tíz perc telik el, a gyomrom érzem, hogy forogni kezd. Már nem szó szerint. Nem vagyok hozzászokva az ilyen helyekhez, s egyszerűen hányingerem van ettől az elit közegtől. Sokáig azonban nem fortyogok magamban, hiszen mikor ajkaimhoz emelem a poharam szélét, váratlanul megjelenik mellettem egy nálam biztosan fiatalabb srác. Remek. Kezdődik. - Te sem tűnsz ismerősnek. - felelem vissza a tényt egy egészen halovány félmosollyal. - Vagy talán ezen a helyen mindenki ismer mindenkit? Ez az első estém itt. - egészítem ki szavaimat, majd lehelyezem magunk elé az asztalra a még háromnegyedig tele levő poharat. Nem sok kedvem van most az alkohol mámorához, de nem is lenne szerencsés. - Angelo. Most már ismersz. - nyújtom kezem, ha elfogadja. Igyekszek normálisan viselkedni, de ha még több ilyen fura stílusú egyénnel akadok össze, akkor meglehet, hogy előjön az olasz temperamentum. S akkor lehet, hogy baszhatom az egész ügyet.
Ahogy leültem mellé, azonnal végig néztem rajta. Távolról, a Séance általános félhomályában és a zenére lüktető fények között szinte nem is tudtam rendesen megfigyelni. Csak a sötéthajat és a masszív izomzatot szúrtam ki, amire kellemesen rátapadt a ruha. Nagyjából hasonlított azokra az alakokra, akik itt megfordultak, én mégis a felsőruházat alól finoman kivillanó tetoválásokat bámultam meg, miközben a szívószálhoz nyomva az ajkaimat, nagyot kortyoltam a Long Island Ice Tea mindig ütős aromájából. Szinte éreztem, ahogy a fejembe száll és a korábbi szédelgés tovább nő. Egy pillanatra sem bántam, szerettem ezt az érzést, mert a nyomás, ami a klubban rám nehezedett ilyenkor enyhébb és elviselhetőbb volt. Aztán a kis asztalra letettem a poharamat és végig simítottam a félre gombolt erősen ocelotmintás vöröses-barna ingemen. Ettől sem néztem ki kevésbé elhasználtnak, de a mai napra egész egyzerűen nem érdekelt a dolog. – Ha nem ismersz az igencsak nagy baj. – Feleltem megjátszott felháborodással, még a mellkasomhoz is kaptam. Végül mosoly nélkül engedtem le a kezemet és belenyúlva a nadrágom szűk zsebébe. A bent feljetettem a privát szobában a cigaretta tárcámat, pedig most aztán szívesen rágyújtottam. – Ide nem jöhet be csak úgy bárki… valójában én döntöm el, ki jöhet be. – Közöltem vele kicsit makacskodva. Aztán a privát szoba felé böktem. – Te még ott sem voltál velem. – Aztán végig néztem a társaságon. Láthatta, hogy hozzánk képest egy-két kivétellel mindenki jóval idősebb volt. Maffiozók, nagynevű bűnözők, politikusok, csupa mocskos alak fordult meg itt, nagy halak. Aki fiatalabb volt az az ő gyerekük volt. – Angelo. – Ismételtem meg a nevét, de nem fogtam meg a kezét azonnal. Hátradőltem az ülésen és az italomban piszkáltam a szívószálat. Nem is tudom, egyszerűen úgy éreztem, most én vagyok a főnök. Tetszett az irányítás és a hatalom, ami apámmal szemben sosem volt az enyém. Őt most lefoglalták az üzletei és a kurvák, akik vagy az ölében ültek, vagy a lábai között térdeltek. Ezekben a pillanatokban volt igazán enyém a Séance. – Liam Read. – Közöltem vele a tényeket. Ha még eddig kitartotta a kezét, hát megfogtam az ujjait és kicsit erősebben megszorítottam, jelezve, hogy tudja, ki az úr ennél a háznál. – A hely egyik tulajdonosa. – Tettem hozzá és egy pillanatra farkasszemet néztem vele. Ahogy elhúztam tőle a kezemet, már dőltem is volna vissza, hogy kényelemeben érezzem magamat. Magamhoz vettem a koktélomat és belekortyoltam. – Nos, nem tudom, hogyan jutottál be, de ez bizony súlyos következményekkel jár. Nyűgözz le és akkor meggondolom, hogy esetleg itt maradhass. – Folytattam pontosan olyan hangon, ahogy apám is beszélt. Én csak követelőzőbb voltam, és ami azt illeti kicsit talán jobb színész is. A beszélgetést azonnal meg is zavarta az egyik biztonsági ember. – Gond van, Mr. Read? – kérdezte Tim. A szokásos, elegáns fekete öltönyt viselte, az oldalán pedig láthatóan ott volt a fegyver. – Dehogy, hagyj csak magunkra. – Feleltem, mire mereven, szögletes fordulattal távozott is az asztaltól. – Hol is tartottunk?
"A star becomes a sun, Under the pressure of darkness."
A szőkeség fürkésző tekintete szinte a húsomba mar, mintha érezném a zsigereimben, ahogy próbál fejtegetni. Nem különösebben zavar, hiszen valamilyen szinten fel voltam rá készülve, hogy néhány tekintet rám szegeződik, arra viszont nem, hogy ilyen hamar akad társaságom, aki elvonhatja könnyedén a figyelmem arról, amiért valójában érkeztem. Elhessegetni azonban nem lenne célszerű, hiszen egy ilyen helyzetben jobb, ha elkerülöm a konfliktus minden formáját, márpedig ez a srác... Nos, így elsőre nem éppen tűnik egy nyugalmas virágszálnak. - Tehát előbb valahol meg kellett volna téged ismerjelek, hogy aztán beengedj ide? És hol fordulsz meg amúgy ezen a helyen kívül, ahol egyáltalán esélyem lett volna találkozni veled? - vonom fel kíváncsian szemöldökeim, enyhén összébb húzva tengerkék szemeimet cinkosan. Egy kicsit azért próbálom behúzni őt a csőbe, de csak finoman, ki tudja elvégre, milyen jellemmel bír? A gazdag kölykök gyakorta hiszik azt, hogy mindent megtehetnek, és bár nem tudom, hogy ő kicsoda is pontosan, de nem kell alábecsülni. Bekavarhat nagyon is, ha akar. - Igazából egy jó pár évvel idősebb verziód által vagyok most itt. Egy idősebb tulajjal beszéltem, aki ismeri a családomat. Nem mondta, hogy van egy társa is. - vagy csak én nem hallottam? Vagy nem érdekelt ez az elenyésző részlet? Lehet, hogy jobban kellett volna figyelnem... - Miért, mi van ott? Ki akarsz talán kérdezni négyszemközt? Ez mindenkivel így megy? - célzóan biccentek egy nagydarab, hegekkel borított, idősebb arc felé, akinek a mogorvaságát szinte harapni lehet. Nehezen tudom elképzelni így hirtelen, hogy ezek ketten leülnek csevegni. Azonban a késleltetett, esetlen kézfogás, a túlzott egoizmus és nagyképűség nem sok jót sejtet. - Ahogy mondtam is, a másik tulaj révén vagyok most itt, de hívd ide nyugodtan, ha nem hiszel nekem. - iszok bele a ginbe, s kis unalommal döntöm hátra a hátam. - Azt mondták, hogy ez a városban a legfaszább hely, úgyhogy amint volt egy kis szabadidőm, azonnal jöttem is ide. Azt senki sem mondta, hogy itt kivallatnak, és le kell nyűgöznöm bárkit azért, hogy egy kicsit kikapcsoljam az agyam. - oké, Angelo, inkább kussolj. - Vagy a hely igazából tényleg kurva jó lenne, csak te unatkozol túlságosan, és kezdesz el baszogatni mindenkit. - döntöm oldalra a fejem egy gonoszkás mosollyal, mikor is megjelenik mellettünk az egyik őr. Nem riaszt meg igazából, tisztában vagyok vele, hogy mennek a dolgok egy ilyen helyen, ezért is csak egy unott sóhajt eresztek el a levegőbe, miután távozik. - Ott tartottunk, hogy szerintem unatkozol, és nem találod fel magad. Nekem nem lenne ellenemre a társaságod, mert van benned valami fura és egyedi, de ezzel a faszom stílussal amúgy eléggé elbaszod ezt az egészet. Mert érdekes is lehetnél, de mire egyáltalán megfoganna az ember fejében a gondolat, hogy esetleg megismerne téged, hamar elbaszod ezzel a hülye faggatózással. - nos, a kussolás inkább az ellenkezőjére fordul, és rázúdítok némi őszinteségi hullámot. Igen, úgy, hogy tisztában vagyok vele most már, hogy ki ő valójában, s a józan eszem is azt diktálná, hogy viselkedjek normálisan, mielőtt kidobnak innen a bús picsába. Efelé meglehet, hogy jó úton haladok... - Nos... Lenyűgöztelek? - toldom meg egy eléggé szar poénnal a végét, természetesen egy eléggé széles vigyorral a képemen. Szóval, Liam Read, mi? Még hasznomra is lehetne. Ha már engem kikérdezne, minden bizonnyal másnál is eljátszotta ezt, így talán olyan információk birtokában van, amiknek a súlyáról nem is tud. Ha nem hajít ki ezek után, akkor lehet, hogy nem ártana magam mellett tartani. A kérdés már csak az, mennyire díjazza, ha önmagamat adom.
Egészen helyes volt az ismeretlen jövevény közelről, habár ezt nem óhajtottam az orrára kötni. Nem. Előbb el akartam játszani vele, még ha többször végig is néztem rajta, a ruha alól elősejlő izmokon és persze a ki-kivillanó tetoválásokon. Tényleg beillett volna a privátszobámba és ha ott is kezdi, hát bizonyára bejutottatom ilyen kis incidensek – mint kérdezősködés – nélkül a klubba. Ahhoz persze tényleg meg kellett volna ismernie, de megvoltak azok a helyek és kapcsolatok, ahogyan eljutott volna hozzám és így a Séance-hoz. Az ajkaira pillantottam, ahogy formálta a szavakat. Csőbe akart húzni és igazából engedtem is volna neki… érdekelt, milyen amikor főlényben hiszi magát, de egyelőre még korai volt ehhez. – Ha nagyon akarod, megtaláltad volna a módját, hogy megismerj engem. – Vontam vállat, majd a szívószálra tapasztottam az ajkaimat, hogy egy kortyot magamhoz vegyek a méreg erős koktélomból. Jobb volt ülni, így nem szédültem és nem éreztem a hányingert, ami korábban a frászt hozta rám. A privátszoba említésére pontosan olyan kérdéseket tett fel, mintha tényleg valami ártatlan jószág volna. Kihallgatni… négyszemközt. Ott ültem vele szemben, ocelotmintás ingben, koktélt iszogatva és komolyan azt gondolta, hogy cseverészni járok a különszobámba. – Hát, ha te így nevezed. – A sebehelyes fazonra éppen csak egy pillantást ejtettem, aki felé biccentett. Végül vállat vontam, nem láttam értelmét kifejteni neki, mi folyik ott hátul. Előbb-utóbb úgyis megtudja, főleg ha apám engedélyt adott neki, hogy ide belépjen és visszatérő vendég legyen. Volt egy korosztály, akiket szívesen környékeztem meg, olyan negyvenig bezárólag. Az felett azonban még az én étvágyamhoz is túl idősek voltak. – Tényleg ez a város legfaszább helye. – Bólintottam. Szándékosan megnyomtam a fasza szót, nem igen használtam magamtól. Mindenesetre, amint Tim arrébb zavargott tőlünk, kihúztam a szívószálat a pohárból és kicsit a végével megkevergettem az italomat. Szerettem a Long Island Ice Teat, kellően ütött ahhoz, hogy ellazuljak. A mérgezésem óta ez is mocskosul nehezen ment. Aztán, hogy beszélt hozzám, finoman lenyalva a végét a műanyagnak, néztem végig a társaságon. Újabb alakok sétáltak be. Apám túl sok embert engedett be, már-már kezdett veszélyesen nem elit lenni a hely a hülye döntései miatt. – Szóval meg akarsz ismerni? – kérdeztem vissza, éppen arra a részre, ami valószínűleg nem is a mondandója hangsúlyos része volt. Fogadni mertem volna, hogy inkább az „elbaszod” és „faszom stílus” volt a hangsúlyos. Tetszett, hogy durvább, mint a legtöbb ember körülöttem. Ebben tényleg volt némi érdekesség. Ha más nem, addig játszok vele, amíg meg nem mutatja a keményebb oldalát. – Ó. Na látod, most kezdesz izgalmasabb lenni. – Közöltem vele szemtelen vigyorral a képemen, ahogy befejeztem a nyalakodást, majd a szívószálat visszadugtam az alkohol és a jégkockák közé. – A fenébe, egészen felmelegedett az italom. – Állapítottam meg, persze a jég nem olvadt el egy perc alatt, csak ürügyet akartam keresni, hogy felálljunk és megnézzük a privát szobámban. A félhomályban persze, kérdéses volt, látta-e, hogy csak trükközök az egésszel és valójában minden rendben van az italommal. – Legyen az, hogy te felszolgálsz nekem valami jobb minőségű italt. A privátszobámban. – Böktem hátra a fejemmel. Nem, nem akartam, hogy ő is leteperjen ma, inkább csak nem óhajtottam végig nézni, ahogy apám tönkre teszi a Séance-t, mert újabb sötét alakokat hívott ide. Láttam, hogy az imént érkezők éppen az ő asztalához vándoroltak. Nem lepett volna meg, ha újabb illegális ügyletbe keveri magát.
"A star becomes a sun, Under the pressure of darkness."
Minél több másodperc telik el közöttünk az alkohol- és parfümmámoros levegőben, annál hevesebben pörögnek az agytekervényeim, s annál inkább tudatosítom magamban, hogy ennek a srácnak a megjelenése kicsit sem jelent jót. Épp ellenkezőleg, veszélyes is lehet, s könnyedén gyanúba keverhet. Vagy csak én reagálom ezt túl magamban, mert tudom jól, hogy egy eléggé súlyos ügy miatt vagyok itt? Tilosban járok és mégsem. Egy rendőrnek teszek szívességet alvilági körökben. Ez a kettő pedig rettentően üti egymást. - És ha a létezésedről sem tudtam, hogy ismerhettelek volna meg? - tolom beljebb abba a bizonyos csőbe, de ezt már tényleg nem bírom ki komoly ábrázattal, muszáj egy egészen vaskos mosolyt megmutatnom felé. Valahol azért szórakoztató ez az arrogáns kotnyelessége, de most nem igazán lenne célszerű, ha kizökkennék a szerepemből. Elvégre sikerült bejutnom, s nem kéne elbaszni ezt a lehetőséget. - Miért ne? Tele van a világ unalmas emberekkel, és meg kell ragadni a lehetőséget, ha már az ölünkbe hullott, nem igaz? Még a végén kellemes csalódás érhet ezen az estén. - szavaim kettősen csengenek, melyeket egyetlen korty ginnel öblítek le. Egyrészt ott van a pozitív része, hogy nem lenne ellenemre megismerni, másrészt viszont ott lebeg a háttérben az is, hogy nem tudom őt egyelőre hova tenni. Első benyomásra egy figyelemhiányos kölyöknek tűnik, akinek apu minden szart megadott, amiért csak füttyentett, de tudom jól, hogy az ilyen egyének hátterében sokkal több minden húzódik, s könnyebb eljátszaniuk, hogy mennyire felszínesek. Holott a legkevésbé sem. Ezek mellett pedig még az előnyömre is tudnám fordítani, ha esetleg elkezdene pár apróságról csiripelni nekem. - Jól sejtem, hogy a társaság nagy része fél tőled? - kérdem tőle már azután, hogy a véleményemet enyhén megvillantottam felé. - Gondolom, nem sokaktól hallhatsz őszinte szavakat. Mindenki csak körbe akar téged nyalni, mindenki csak a kedvedben akarna járni... Nem így van? - vonom fel sötét szemöldökeim egy sejtelmes mosollyal megtűzdelve. Ha mindenkivel így viselkedik, ahogy velem, akkor könnyedén hihető lenne, ha a legtöbben előtte csúsznának a porban. Erős jellemet mutat a külvilág felé, amiről könnyen elhihetik az emberek, hogy valós. Na de mi van, ha ez mind csak egy álca? És én miért agyalok ezen mégis?! Újabb korty csúszik át ajkaimon túlra, a poharat pedig elgondolkodva görgetem meg az asztalon. - Hogy én szolgáljak fel neked egy italt? Felejtsd el! - megint csak nevetnem kell. Őszintén, jóízűen, s most képtelen vagyok látni Liam borzalmasan negatív és követelőző oldalát. Tetszett azért, hogy kinézné belőlem, hogy italokat szolgálok itt fel neki. - Ajánlani viszont tudok egy jó olasz koktélt, ami egészen egyedi az amerikai löttyökhöz képest. Ha van alapanyag itt hozzá, akkor ki tudják neked keverni, és megkóstolhatod. A privát szobádban.- mert hogy annyira ragaszkodik hozzá... Én pedig eddigre átgondolom az egész helyzetet, s arra jutok, hogy Liammel előrébb léphetek, mint azzal, hogy itt ülök egyhelyben, s figyelek. Ha elkezdene csiripelni esetleg azokról a vendégekről, akik gyakran járnak ide... Akkor eléggé szépet kaszálhatok ma. Ehhez viszont el kell vonulnom vele egy kicsit, s magára kell hagynom a népet. - Persze, csak ha bírod az erős alkoholt, és nem fekszel ki tőle az első korty után. - megadó vigyorral állok fel végül helyemről, megvárva, hogy a szőkeség átvegye az irányítást, s elvezessen a bárhoz. Pontosabban ahhoz az emberhez, aki ki tudja keverni neki azt a bizonyos olasz koktélt, már ha egyáltalán díjazza az ötletem. - Más elfoglaltságod is akad azon kívül, hogy itt lefigyeled esténként az embereket amúgy? - kérdem tőle már kissé kekeckedő hangnemben. Ez pedig egyáltalán nem erőltetés, hiszen szeretem cseszegetni a másikat, szeretek viccelődni és beszólogatni, nem véletlenül vagyok annyira közvetlen. Mint most is. Az idióta belépőjének ellenére képes vagyok vele tartani úgy, hogy nem hunyászkodtam meg előtte, s nem úgy tűnik, hogy kényszerből tennék bármit is. Aztán meglátjuk, hogy alakul az egész, főleg ha sikerül eljutnunk egy olyan alakhoz, akinek pontosan lediktálhatom az olasz koktél arányait.
Megigazítottam magamon az ocelotmintás inget, mintha attól kevésbé lett volna rendetlenül félregombolt. Éreztem, ahogy a Gucci erőteljes illata egészen az orromig mocorog, de csak egy kegyetlen mosolyra futotta tőlem. Ennyivel nyugtáztam, hogy nem tudott a létezésemről sem. Veszélyes kijelentések egy számára teljesen ismeretlen terepen, ahol én vagyok az úr. Igenis én, mert az apám inkább a drogügyleteivel és a kurváival törődött, ahelyett, hogy a klubot irányította volna a megfelelő módon. Inkább rátértem a kérdésre, hogy meg akar-e ismerni. Nem is volt igazán kérdés, tudtam, hogy meg akar. Engem mindenki ismerni akart, ilyen vagy olyan módon, mert egész egyszerűen előnyt lehetett belőle kovácsolni. A legtöbben kihasználtak és én is kihasználtam őket. Az érdekesség nem ebben rejlett, hanem abban, hogy Angelo miképpen akarta ezt megtenni. – Nem hinném, hogy bárki is fél tőlem. Inkább tisztelnek, vagy akarnak tőlem valamit, ez pedig elég lehetőség arra, hogy úgy játszak velük, ahogy nekem tetszik. – Vontam vállat és megint megigazgattam az igenemet, mintha csak melegem lenne. Valójában idebent sosem volt túl fülledt a levegő. – Úgy nézek ki, mint aki csevegni szokott az emberekkel? – kérdeztem érdeklődve. Tény, ami tény vele folytattam a húgomon kívül az elmúlt hetek leghosszabb társalgását eddig. – A legtöbben megdugni akarnak, vagy megdugatni magukat, nem különösebben kell őszintének lenniük. Ha dumálni kezdenek, hirtelen elalszom. – Ez őszinte válasz volt részemről. Igazából kíváncsi voltam, mit reagál a kijelentésemre, majd felajánlottam neki a privát szobámat. A két téma egymás után akár félreérthető is lehetett volna és nem tagadom, ettől csak még szórakoztatóbb volt. – Sokkal izgalmasabb lett volna, ha felszolgálod… – Forgattam meg a szemeimet, de végül felkeltem, hogy együtt menjünk oda a pulthoz. Pablo volt még mindig a csapnál és készenlétben várta az oda támolygó vendégeket. – De, ha olyan erős, hogy szerinted kiütne, akkor mindenképpen kipróbálom. – Kacsintottam rá. Valójában már elég sokat ittam eddigre, talán nem volt a legokosabb döntés, de a büszkeségem nem engedte volna, hogy csak úgy elutasítsam az ajánlatot. Így léptünk oda a pulthoz végül. Az utolsó kérdésére nem is akartam válaszolni addig, míg nem evezünk privátabb vizekre. Nekem nem volt kedvem odakint maradni a sok bűnözővel, ő meg egyértelműen akart valamit. Így hát kettesben maradni mégis csak jobb ötlet volt. – Sí, Mr. Read?– kérdezte spanyolul Pablo, majd a tekintete a mellettem álló, tökéletesen öltözött, tetovált Angelora tévedt. Láttam, ahogy végig néz rajta, mintha azon gondolkodna, ez meg mibe akar engem belekeverni. – Pablo minden koktélt ki tud keverni. – Meséltem neki csak úgy mellesleg, majd a pultosra mosolyogtam a legbájosabb mosolyommal, visszaadva neki a félig megivott italomat. – Angelo ajánlani szeretne nekem egy koktélt, készítsd el. – Tettem hozzá és aztán a fejemmel a privát szoba felé böktem. Tudta, hogy ez azt jelenti, hogy oda hozza be. Megvártam, hogy újdonsült ismerősöm lediktálja a receptet, aztán megindultam az ajtóm felé. Egyszerű, vastagfalú, fekete ajtó volt. Rajta aranybetűkkel az állt: Liam A. Read. Ha nem ellenkezett Angelo, úgy lenyomtam a kilincset és csak akkor válaszoltam neki a korábban feltett kérdésére, mikor beléptünk. Szerencsére a korábbi vendégem már távozott, csupán az ágy marad rendetlenül a sötét lila ágyneművel a tetején. – Nem mindig vagyok kint, hogy a vendégeket figyeljem. Ha nyugira vágyok, akkor idebent szoktam „pihenni.” Általában valakivel – Válaszoltam és hanyag mozdulattal megigazítottam az ágyneműt. Aztán levetettem magam a matracra és elterültem rajta háton fekve. Éreztem, ahogy a mozdulattól az ing alól kivillan a hasam. – Szóval, miért jöttél ide? Nem piálni, az tuti… – Közöltem, de a tekintetem a plafont borító tükörre vándorolt. Először a saját szemeimet néztem, aztán pedig őt, ahogy megnézi magának a szobát vagy akármit csinál.
"A star becomes a sun, Under the pressure of darkness."
- Tisztelet? – tűnődök el a szón, miközben az üvegpohár halkan koccan az asztalon, ahogy lehelyezem rá a gint. - És ezt mivel sikerült kivívnod? – vonom fel szemöldököm kíváncsian, melynek ívében mintha enyhe kekeckedést is meg lehetne figyelni, mely párosul halovány, ravaszsággal megfűszerezett mosolyommal. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy egy olyan alaknak, mint Liam, aki eddig nem sok pozitívat mutatott magából, vajon mivel sikerült kivívnia mások tiszteletét? Annyi biztos, hogy ennyi röpke ismeretség után határozottan állíthatom, hogy egy valami nem igaz rá. Mégpedig az, hogy unalmas lenne. Sőt, épp ellenkezőleg, érdekesnek találom az egész jellemét, ami eleinte felszínesnek tűnt, de mintha bőven akadna rejtegetni valója valahol a mélyben. - És te mit akarsz tőlük? - teszem fel egyből a legkézenfekvőbb kérdést. Ő is azt akarja, hogy mindenkit megdugjon és mindenki őt akarja? Halk sóhajjal támasztom meg sima állam a tenyerem mélyén, miközben pár pillanatra tengerkék íriszeimet a tömegre függesztem. Semmi gyanús. Miért is lenne? Ebből a rohadt székből úgysem fogok semmit sem hallani vagy látni. Ezért is megyek bele a szőkeség játékába, s teszünk egy kis kitérőt először a bár irányába. A szemem közben nyitva, s pár szélső szobánál, melyben eltűnnek az emberek, többet egyáltalán nem fedezek fel. - Ez nem fog téged kiütni, nem az a célja, hogy tropára tegyen. Inkább az, hogy egy ízorgiát érezz először a szádban, aztán az agyadban, majd az egész testedben. - azért ez a válasz ütős volt, lássuk be. Ha Liamnek is tetszik, akkor lassan nyilvánvaló lesz számomra, hogy talán unhatja már az átlagos embereket. Egyelőre azonban koncentráljunk a koktélra, melynek receptjét alaposan elkezdem magyarázni Pablonak, miközben a pultra könyökölök. A jellegzetes nagy olasz kézmozdulatok természetesen nem maradhatnak el, s már ebből feltűnhet sokaknak, hogy honnan származom. Miután az utolsó kis részletet kinyögtem, nagy büszkén húzom ki magam, s indulok meg Liam után. Fasza kis koktél, nem véletlenül ez a kedvencem, pedig aztán nem mondanám magam nagy koktélosnak, amint azt az asztalon hagyott üres gines pohár is mutatja. Hezitálás nélkül lépek be utána egyből a szobába, aminek ajtaja mintha egy másik világba nyílna. - Itt bordély is üzemel? - biccentem oldalra fejem mosolyogva. Mert hogy erről a helyről nem éppen a nyugalom szigete jut eszembe, sokkal inkább a vágyaké. Azokon belül is a mocskosabb és betegebb vágyaké. - Miért olyan furcsa, hogy egy huszonnyolc éves férfi nyugalomban iszogatna egy olyan bárban, ami nincs tele csőcselékkel? - vonom meg a vállam, majd zsebre csúsztatom kezeimet, s tekintetem a felettünk levő tükörre szegezem, azon belül is az ágyon heverő szőkeség felé. Bakancsom halk koppanással indul meg körbe, de azért alaposan nem figyelek meg mindent, csupán átcsúsztatom a bent levő tárgyakon a szemem, amíg beszélek. - Szeretek ismerkedni, ugyanakkor gyűlölöm az unalmas embereket. Pénz, szex, drogok... Ezek így önmagukban már halálunalmasak. - megint csak egy hetyke vállrándítás érkezik felőlem, mikor megállok az ágy mellett pár lépéssel. - Miért, ezen a helyen olyan furcsa, ha valaki azért jön, hogy minőségi piát igyon? Talán nem ez a klub rendeltetése, hogy szórakozzon az ember? - vonom fel egyik szemöldököm sejtelmes mosollyal. Érkezne még egy következő kérdés is részemről, de ekkor valaki hevesen kezdi verni az ajtót, s egyre csak a “Mr. Read” nevet kántálja. - A hírnév átka, mi? - ejtem el a levegőbe halk sóhajjal, s tekintetem a bejárat felé függesztem. Kíváncsi lennék azért, milyen Liam akció közben. Legyen az akár egy velős leoltás, vagy egy annál sokkal, de sokkal hivatalosabb ügy.
Kezdőlap
![Angelo x Liam [Séance] 3675886080e56077461d360e94e1c80e](https://i.pinimg.com/originals/36/75/88/3675886080e56077461d360e94e1c80e.gif)
![Angelo x Liam [Séance] D530bd6a63eb908068ef090f12282663](https://i.pinimg.com/originals/d5/30/bd/d530bd6a63eb908068ef090f12282663.gif)
![Angelo x Liam [Séance] 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f30787a6a6152754561624f6f51413d3d2d34362e3135393137643734616135353966633939393633343230373339342e676966](https://img.wattpad.com/7a7f7daa7f9344a8cf14f69f0a35b0ad6b7c89d8/68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f30787a6a6152754561624f6f51413d3d2d34362e3135393137643734616135353966633939393633343230373339342e676966)
![Angelo x Liam [Séance] 71ac87d886e930d2c9ed7c83375906c6](https://i.pinimg.com/originals/71/ac/87/71ac87d886e930d2c9ed7c83375906c6.png)
![Angelo x Liam [Séance] Ef5d14efa5bed35f1725b297b057ba5b2ec50458](https://64.media.tumblr.com/baabe2e3d6f26d058e835a602468dd32/2e7378f4e36da619-13/s500x750/ef5d14efa5bed35f1725b297b057ba5b2ec50458.gifv)
