Ha választanom kellett a Brooklyn, Manhattan és Queens közül, mint kedvenc fellépőhely, meg alapvetően kedvenc városrész, akkor mindenképpen a szerény lakhelyemet, azaz Brooklynt választottam. Tudtam, hogy nem veszélytelen környék, azonban én egy jobb részén béreltem a lakásom, illetve az állandó őrizetem miatt nem igazán volt mitől aggódnom. Valójában kicsit jobban sajnáltam a testőreim, mint bárki mást. Szar lehet folyamatosan a nyomomban járni, mert ha lankad a figyelmük, azért nem csak egy lecseszést kapnak, hanem talán el is távolítják őket a pozícióból és soha többé nem védhetnek egy olyan személyt, mint amilyen én is vagyok. Ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy teljes diplomáciai védelem mellett nem fogok olyan testőröket kapni, akik nem végzik rendesen a munkájukat. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy bárki az életemre akarna törni, viszont ugyanakkor megvolt annak az esélye, hogy bajba keveredhetek. Talán apa azért is volt nagyon megengedő azzal kapcsolatban, hogy a tradicionális, orosz nevemet szimplán szlávosra változtassuk, mert nem akarta, hogy ténylegesen bajom essen. Az utóbbi időben, ahányszor apára gondoltam, többször öntött el iránta egyfajta ritkán tapasztalt szeretet. Sokat dolgozott, de ennek ellenére voltak róla jó emlékeim mielőtt felnőttem volna. Soha nem felejtette el a születésnapomat, mindig tudta, hogy éppenséggel minek örülnék, hogy alapvetően mivel foglalkozom egy-egy életszakaszomban. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag szinte állandóan úton volt. Valójában, mikor rájöttem arra, hogy egy mikrót nem tudok bekapcsolni egyedül, akkor megtapasztaltam, hogy egész életemben túl jól éltem.
És nem állítom, hogy most sokkal életképesebb lennék. Az egyetem által nyert szabadság nem életre nevelt, gyakorlatilag lustává váltam. Kevesebbet edzettem, mivel sokáig aludtam és voltam fenn mindennap. Emiatt mindig elkéstem, egészségtelenül étkeztem, mert főzni nem tudtam megtanulni természetesen és mű kajákat ettem, mert a közelemben több volt a gyorsétterem, mint a salátabár… Nem mintha a világ legnagyobb zöldségrajongója lettem volna bármikor. Mindenesetre eresztettem egy kis hasat, de a rendkívül kritikus barátnőim mind azt mondták, hogy aranyos, mert a kockáim alá híztam, meg amúgy is csak az arcom kerekedett egy kicsit, amitől olyan vagyok, mint az a vigyorgó telihold emoji. A bőrszínem miatt, amire szerintem csak baromira irigyek voltak, mert akkor se lettek volna olyan barnák, mint én, ha egész nap szoliznak, kaptam pár rasszista megjegyzést is. Nyilván fekete telihold voltam.
Szerencsére ezek a banyák ma este békén hagytak, ezek után pedig lényegében az volt a tervem, hogy keményen berúgok a haverjaimmal, mivel az jár nekem. A koncert bár csak negyedórás volt és nagyrészt covereket játszottam, elég jól sikerült. Jelenleg egy kulturkocsmában léptünk fel, ami azt eredményezte, hogy az egész setupom egyetlen akusztikus gitárból állt, meg jómagamból. Pont jó terep volt pár olyan számból covert csinálni, amiből az emberek nagy része egyáltalán nem gondolná, hogy lehetséges ez. Szerettem, amikor a zeném gyakorlatilag rám és egy gitárra vagy zongorára korlátozódott le, mivel ilyenkor tényleg képes voltam az emberek tekintetét magamra vonzani. Szintén adottság volt az, hogy az énekhangom teljes mértékben elütött a beszédhangomtól, ami miatt a legtöbben meglepődtek mikor zenélni kezdtem. Innentől kezdve csak végig fenn kellett tartanom a figyelmüket. Nem állítom, hogy az összes koncertemmel elégedett vagyok, de ma viszonylag sok ember előtt sikerült normális élményt összehoznom, emiatt pedig elég büszke voltam magamra. Nagy mosollyal az arcomon szedtem össze a cuccaimat – ami mindössze egyetlen erősítőből és vezetékből állt – aztán miután mindezt a gitárommal együtt bedobtam a backstage-be, szabad hely után kezdtem el kutatni. Mivel az asztaltársaságunknak jelenleg minden széke foglalt volt és gyakorlatilag rengeteg séta után is összesen egy helyet találtam szabadon, ami felé elindult valami csaj, gyorsan odasprinteltem és leraktam a seggem, majd megpörgettem az asztalra erősített hívógombot.
- Leültem – határozottan néztem a srácra, akinek amint megláttam az arcát, a mosolyom még szélesebbé vált – Ugye nem baj?
Tagadhatatlan volt, hogy kicsit kihívó hangon szólaltam meg, alig félrebillentett fejjel. Sok csinos lánnyal találkoztam New Yorkban, de arra még nem igazán volt esélyem, hogy mondjuk srácokkal ismerkedjek. Ritkán találkoztam olyannal, aki eléggé megfogott volna ahhoz, hogy megérje a befektetett energiát, viszont amikor bulizni mentem mondjuk, határozottan könnyebb dolgom volt, mintha csak egyetlen táborból válogathattam volna.

652 || öltözék || halii   || chanmina - as hell || ●