Az elmúlt pár hét alatt egyszer sem gondoltam azt, hogy New York számomra végállomás lenne. Lehet, hogy az előző rejtekhelyem a lángok martalékává vált, s újra el kellett szöknöm, de függetlenül attól, hogy itt talán jó helyem lesz, nem gondoltam azt sosem egy pillanatra sem, hogy örökké maradnom kellene. Az örökké pedig... Kurva hosszú idő, s ezt pár hét után már érzem is a zsigereimben. Sosem voltam az a kategória, aki képes volt arra, hogy megüljön egy helyben. Mindig mennem kellett, mindig csinálnom kellett valamit, mindig mozognom kellett. Nagyon ritkán láttam abban élvezetet, ha csak eldöglök a kanapén, s a telefonomat nyomkodom hosszas órákon keresztül. Engem nem szippantott be a technológia világa, jobban szeretem az életet kint élni, mint bent egy kütyüben. Ennek fényében pedig alig telt el már pár hét, én már egy igazán fasza kis eseménnyel szemezgetek. Egy motoros túrával, melyet egy ismerősöm ajánlott. Ez történt egy héttel ezelőtt, megfogant egy kósza gondolat, most pedig már azon kapom magam, hogy két termetes motoros táskát függesztek fel az én gyönyörűm két oldalára, amibe az elkövetkezendő hét holmijait pakoltam. Nem igazán mozdultam el a városból, mióta megérkeztem, s most már nagy szükségem van minden formában arra, hogy újra útra keljek, s esetleg új ismeretségeket is kössek. Az pedig egy hatalmas plusz, hogy ezt motorbuzikkal tehetem. Még pakolászok kicsit, felöltöm magamra a fekete motoros felszerelésemet, s nagyjából egy óra múlva robogok be egy külvárosi retro hamburgeres parkolójába. Pár mesés járgány már ott parkol, de láthatóan mindenki nem érkezett még meg. Én leparkolom a szépségem - ami egy fasza kis matt és csillogó fekete keverékű Yamaha – a többi mellé, zsebre hajítom annak kulcsát, majd megindulok a kis étterem irányába. Beérve halk csengő jelzi jöttöm, mire jó páran felkapják a fejüket a csapatból. - Á, Angelo, igaz? - áll fel az egyik pirosas bőr bokszból egy hosszú, ősz szakállú férfi, aki a főszervező volt. A bátyám révén van egy halovány ismeretségünk, bár személyesen nem találkoztam még az öreggel. Megindulok hát feléjük, hiszen jó páran már összegyűltek egy kupacba, és épp tolják befelé az ebédjüket, ami egy hatalmas burgerből, s temérdek sültkrumpliból áll. Tökéletes! Pár alap infót lebeszélek az öreggel, aki szerencsére kicsit sem fogja sietősre, hiszen még bőven várunk másokat is, így fogom magam, s a társaság mögötti szabad bokszba letelepedek. Pillanatokon belül ott terem mellettem a pincér kisasszony, akitől egy hatalmas sajtszószos hamburgert rendelek fűszeres édesburgonyával, s vagy fél liter kólával. Ezt követően amíg várom a rendelésem, elkényelmesedve dőlök hátra a bőr ülésen, s az ablakon túlra függesztem tengerkék íriszeim, hogy gyönyörködjek a kinti motorokban.
Lassan már egy hete be voltam zsongva a motoros túrától amire jelentkeztem. Jó lesz már elszakadni a főnöktől és a debil kollégáktól. Csak azért mert azt hiszik csaj vagyok egyből ők a nagy ászok. Hát rohadtul ráfaragtak a dologra nem is egyszer, de már kezdem megszokni a faszságaikat, és megtanultam kezelni őket. Pár beszólás és akkor napokig kuss van. Olyanok ők is mint a kutyák. Amelyik ugat az nem harap az is biztos. Mondjuk még szerencse, hogy a főnök nem tud magyarul mert külön melóba csináltam egy pólót aminek a hátán a Köcsög a főnököm felirat volt. Elég gyakran viseltem ezt a pólót a műhelyben. És a tegnapi naptól fogva végre szabin vagyok, szóval nyugodt lelki világgal indulok neki az útnak, és remélhetőleg egy bitang jó túra lesz. Már hiányoltam a motoros találkozókat amik otthon voltak. És leginkább ez az egy hetes túra volt ami ezekhez hasonlított. Egy csapat motormániással összezárva, nem is lehetne ennél jobb. És végre hosszabb távon is meghajthatom az én drágámat. Mióta megérkeztem New Yorkba egyszer se voltam hosszabb úton vele mint max két óra. És ez a jószág igényelte a törődést. Különben egy lelketlen szörnyeteggé válik a jó öreg Hatitage classic. Pedig evés volt rá a szabad időm. Munkamániás lennék? Lehetséges. De a motorok és a zene az én igazi szerelmem és ettől még a munkamániám sem tántoríthat el. Már reggel óta készülődtem, így miután kétszer is ellenőriztem, a csomagjaimat Magamra kaptam az ujjatlan fekete bőrkesztyűket a motoros kabátom és a két nyeregtáskát meg a málhazsákot a vállamra kapva már mentem is le, hogy felszereljem a motoromra. A biztonság kedvéért az öreg ütött kopott sátramat is bedobtam, sose lehet tudni hol ér minket az éjszaka. Miután mindennel megvoltam, az arcom elé húztam ami Darth Vader maszkjára hasonlított majd felvettem a napszemüvegem és végre indulhattam is. Kellemes mély hangon indult a motor ami már megnyugtató volt számomra és ezzel megindultam a megadott gyülekező pont felé. Alig egy órába telt eljutni a hamburgerezőig, szerencsére a nagy dugó előtt eltudtam menekülni a városból, bár így is elég sokan megbámulták a mocimat. Egy igazi klasszikus szörnyeteg volt még ha újra gondolva is. Elég feltűnő volt a fekete és króm kombináció. Végül leparkoltam a többi csoda mellett, majd körbe néztem a többi motor között miközben az enyémet sztenderdre raktam végül leszálltam, a kulcsokat meg zsebre vágtam. Ahogy beléptem az épületbe, az ajtó feletti csengő azonnal megszólalt én meg körbe néztem, miközben a napszemüvegemet feltoltam a fejem tetejére a sálat meg lehúztam. Hamar észre vettem az egybe gyűlt társaságot, egy nagy csapat talpig bőrben ha akart volna sem tudott volna szolid lenni. – Üdv, remélem nem késtem sokat. – Tudakoltam meg vajon miről maradhattam le. Majd sorra bemutatkoztak, ahogy én is, majd a magányosan ücsörgő sráchoz fordultam. Már ő sem fért el a másik boxban. – Üdv neked is, Blue vagyok. – Nyújtottam a kezemet felé.
Az esetek többségében azért figyelek arra, hogy ne egyek össze mindenféle egészségtelen szart a nap huszonnégy órájában, hiszen így az edzőteremnek és a folyamatos sportnak nem lenne semmi értelme. Az izmoknak meg kell adni a megfelelő tápanyagot, nem pedig túltelíteni temérdek zsírral és szénhidráttal. Azonban néha muszáj bűnözni, s jó messzire elrakni a kötelességeket, csak hogy a lelkem egy kicsit megkönnyebbüljön bármiféle bűntudat nélkül. S tessék, a reggeli elhatározásom után már a találkozó első tíz percében egy hatalmas hamburger után nyúlok, mely olyan csodásan fest a tányéromon, hogy bűn elrontani ezt a szépséges összképet. Én azért megteszem! S az ízorgia annyira magával ragad és annyira hiányzott már, hogy közben fel sem tűnik a párszor felcsillanó csengő az ajtó felett. Csupán akkor eresztem el a tekintetem az ételről és a motorokról, mikor a látóterembe egy leányzó alakja úszik be. - Hello, Blue! - pillanatok alatt megtörlöm a kezem, majd nyújtom felé magam is. - Nem ülsz le? Úgyis van még időnk az indulásig, szerintem nem érkezett meg még mindenki. Mondjuk rád így hirtelen nem is emlékszek a Facebook csoportból... - pillantok végig arcvonásain kicsit hosszabban, de nem, nem rémlik így hirtelen. Az ilyen kisebb eseményeknél néha végig szoktam nézni a tagokat, csak hogy ne legyen halálismeretlen mindenki. - Én Angelo vagyok. Na de a Blue az milyen név? Itt Amerikában rendesen elfogadott, vagy csak becenév ez neked? - kérdem tőle egy szélesedő mosollyal, mintha csak nem venném észre a színesedő hajkoronát. Úgy látszik, ő sem szeret külsőleg elvegyülni a tömegben, ahogy sokan mások itt. - Te nem rendelsz valamit? Ha jól tudom, sokára fogunk megállni nagyobb pihenőre, nem árt az energia. Na, nem mintha olyan sokat mozognánk. - röhögök fel halkan. Újabb falatok következnek, újabb kortyok gurulnak le a torkomon, s hamarosan eltűntetem az ebédem utolsó morzsáját is. - Ismersz amúgy valakit a társaságból? Mert ahogy nézem, vannak itt olyanok, akiknek nem ez az első közös útjuk. Én azonban senkivel sem találkoztam még, teljesen új vagyok. A terepet sem ismerem, nem jártam még a Sziklás-hegység irányába, úgyhogy fasza kis felfedezés lesz. És neked? Gyakran megfordulsz ilyeneken? - dőlök hátra kényelmesen. Érezhetően nem vagyok egy magamba fordulós, emós depresszív alkat, sőt, eléggé sokat tudok beszélni, s hamar kifejezem az érdeklődésem. Pozitív a jellemem, s hamar képes vagyok egy bús arcra mosolyt varázsolni. Meglátjuk, lesz-e erre szükség az úton, de elnézve a társaságot, nem éppen olyan embereket fújt ide össze a szél, akiknek hatalmas világfájdalmuk lenne.
Teljesen be voltam sózva és alig vártam az indulást. Teljesen olyan voltam mint valami kisiskolás az első kirándulásán. Azalatt a pár hónap alatt amióta itt voltam, nem nagyon voltam semerre és már hiányzott egy kiadós túra. Ezt semmi pénzért nem lehet kihagyni, hisz egy motoros túra a Sziklás – hegységbe? Ezen csak nyerni lehet. Amúgy sem vagyok az a visszahúzódó fajta, hogy csak gubbasszak a négy fal között. Szóval ez minden téren nekem való volt. Motorok, buli, utazás, mi kell még? Miután sikerült megérkeznem, a megadott gyülekező pontra a kajálda előtt megcsodáltam a gépeket, és némelyiknél nagyot dobbant a szívem meg kellett hagyni. Eltéveszthetetlen a banda így oda mentem, hozzájuk minden para nélkül és lepacsiztam velük, majd a magányosan falatozó sráchoz léptem, bemutatkozni. – Ez lett volna az első kérdésem, hogy leülhetek e. A másik boksz telt házas – dobtam le magam velem szemben és helyet foglaltam. – Amúgy jó étvágyat. Hogy őszinte legyek nem is nagyon irkáltam a csoportba. Nem volt időm, túl sokan jöttek egyszerre a műhelybe, és persze mindenkinek tegnapra kellett volna a kocsi. Így csak szabadidőmben átolvastam mire számítsak. – Válaszoltam neki. Csak elmosolyodtam, mikor kezet fogtunk és rákérdezett a nevemre. – Üdv Angelo. Amúgy csak becenév, még annak idején az öcsém ragasztotta rám mikor befestettem a hajamat. De egyszerűbb így bemutatkozni, mert eddig nem találtam senkit aki megbirkózott volna a rendes nevemmel. Így maradt a Blue.– Mondtam miközben az étlapot néztem át. A nagy adag kávéban már biztos voltam. Azt ha agyon vernek sem hagyom ki sehol engem a koffein meg a nikotin tartott egybe valószínűleg. – Gondolkoztam, rajta, hogy enni kéne valamit indulás előtt. Attól mert nem mozgunk sokat, kelleni fog az energia. Fárasztó tud lenni a hosszú út bár már volt, hogy egyhuzamban levezettem kb. négyszáz hatvan kilométert. Mondjuk az kocsival volt, és mindenki más aludt fene a mázlijukat. – Tettem, hozzá, majd mikor végre megtaláltam a kedvemre valót, meg is rendeltem a dupla húsos, csilis hambit egy kis extra csilivel. Meg persze mellé a nagy adag kávét az semmiképp sem maradhat ki. – Senkit nem ismerek a bandából, hogy őszinte legyek, csak úgy féléve vagyok itt – válaszoltam és én is nyugodtan hátra dőltem. – A terepet én se ismerem. De otthon rengeteget jártam motoros találkozókra, és túrákra. Tavasztól őszig folyton találkozókon sátraztunk. Napokon át nem volt más téma mint a zene, pia és a motorok. Szóval maga a túra nem ismeretlen vagy szokatlan, csak az emberek. De jó fejnek tűnt mindenki. –Teszem hozzá. Ő sem más, hisz azonnal beszélgetésbe elegyedett velem, pedig a kék hajam a fura stílusom miatt kerülni szoktak. – Melyik a te csodád? – bökök fejemmel a motorok felé kíváncsian, ő vajon mivel jött. – Belőled valami sportos fenevadat néznék ki. – Utalok a motorra és ő magára is.
- A műhelybe? - vonom fel kíváncsian sötét szemöldökeim, s még a hamburger is megakad a kezemben félúton. Vannak azért olyan dolgok, amikre egy férfi hamar felkapja a fejét, s nem, most nem a szilikonos cicababákra gondolok. - Talán titkárnő vagy egy autós műhelyben? - kérdem tőle az első gondolatomat, ami eszembe jutott, mert más melót hirtelen nem tudnék hozzá elképzelni. Persze, ne ítéljünk külső alapján, mert nagyot koppanhatunk, de azért na, titkárnőnek simán elmehetne egy olyan helyen, ahol tolerálják a külsejét. - Akkor nehezen is engedtek el téged a melóból? Kell mindenkinek egy kis kikapcsolás. - felelem, majd folytatom az ebédemet. Szerencsére Blue is egészen közlékenynek tűnik, nem egy magába forduló nőszemélynek, aki nem akar maga köré társaságot. Engem ez a része is motivált, hogy itt New York lakói közül új arcokat ismerjek meg, akikkel néha el lehet menni megbőgetni a kicsikét. - Miért, olyan kacifántos a rendes neved? Tégy próbára! - tolom ki a mellkasom büszkén, hogy na majd én megmutatom, hogy tökéletesen ki tudom mondani a rendes nevét. Ez persze úgysem lesz így, még az angolomban is lehet érzékelni egy csepp olasz akcentust, amit minden bizonnyal sosem fogok tudni kiirtani onnan. - Egy kávé és egy cigi majd odakint, ha végeztél te is? - biccentek a tányérja felé, mikor megérkezik az ő ebédje is. Csak remélni merem, hogy ő is dohányzik, mert társaságban mindig jobb szívni egy kis füstöt. - Hol van az az otthon amúgy? Ezek szerint te sem amerikai vagy. - szeretek kérdezősködni, de hát ez hamar feltűnhetett már Bluenak. Kíváncsi vagyok az emberekre és a történeteikre, persze addig, amíg le nem állítanak a nagy pofám miatt. Belefuthatok pár kellemetlen kérdésbe, ami megakaszthatja őket, de azért erre igyekszek figyelni. - Nekem innen New Yorkból ez lesz az első utam. Én meg pár hete érkeztem, és azóta leginkább csak egyedül motoroztam esténként. Szóval ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. - közben az én tányéromat elviszi a pincér leányzó, akinél fizetek is némi borravalóval megtűzdelve a pénzt, s még pluszban egy kávét is kikérek magamnak. Feketét, kevés cukorral. - Az én gyönyörűm az a fekete Yamaha. - mutatok kifelé az ablakon. - Megy, mint az állat! Ha valaki kibírja ezt az utat karcolás nélkül, na ő lesz az. És a tiéd melyik? Elbambultam, aztán nem is láttam, mikor érkeztél, pedig feltűnt volna a hajad. Egészen különleges. - biccentek határozottan. Közben a percek telnek és múlnak, s ha a leányzó végzett és fizetett, én egyből kicsúszok a bokszból indulásra készen. - Na van kedved kijönni kicsit? Megkínállak olasz cigivel. - biccentek az ajtó felé.
Mikor rá kérdezett a műhelyre és meglepetten pillantott rám sejtettem, hogy nem arra fog asszociálni, hogy szerelő vagyok és be is igazolódott a gyanúm. Az hitte irodán vagyok én meg csak jót mosolyogtam rajta. – Igen műhelyben és nem – ingattam meg a fejemet egy mosollyal. – Nem titkárnő vagyok hanem szerelő. És nem akarok dicsekedni, de az egyik legjobb és emellett még is leggyorsabb. – Válaszoltam teljes nyugalommal. Nem sok dologhoz értettem, de az egyik amihez nagyon az a szerelés volt. Bármit képes vagyok megszerelni ehhez van érzékem. – Amúgy igen. Majdnem egy hétig könyörögtem a szabadságért. De pár túlórával kiváltottam, és ha vissza megyek melózni vár még pár nap túlóra, hogy egyenlítsek. Kicsit szigorú a főnök, de Manhattan egyik legjobb és legnagyobb műhelye szóval érthető a főnök részéről is a dolog. – Örültem, hogy ő is egy laza figura akivel el lehet beszélgetni, hisz ez az ilyen túráknak a lényege. Kötetlenül haverkodni, bulizni kikapcsolódni. És vele is gyorsan megtaláltam a közös hangot. Majd a nevemre terelődött a téma és jót nevettem mikor büszkén kijelentette, hogy tegyem próbára. – Hát, oké – mosolyodtam el. – Felkészültél? Na jól figyelj Annamária Rutkay. Ha kimondod fizetek egy sört az esti megállóban. – Tettem hozzá és kíváncsian vártam, hogy miként birkózik meg a nevemmel. Néha jókat nevettem, mikor próbálkoztak vele. Így mindig maradt a Blue mindenkinek könnyebb volt. Mikor a kávéra meg a cigire rákérdezett egyből felcsillantak a szemeim. – Gondolat olvasó vagy. – Jelentettem ki határozottan mert erre mindig vevő voltam. – Igazad van amúgy nem amerikai vagyok. Magyarországról származom Közép – Európából – próbáltam neki felvázolni merre is kutakodjon fejben. – De te sem ide születtél ha jól sejtem. – Mondtam két falat között, hisz közben nekem is meg jött az ebédem. És isteni volt oda voltam a csiliért és a húsért. Nem az a fajta voltam, aki csak salátát eszik mert az a divatos. Kivoltam idegileg a vega és a vegán mániásoktól a falra tudtam volna mászni tőlük. Én a húsevő nők közé tartozom. És a húsok között is első sorban azokat szeretem ami picit még vérzik, picit nyüszít esetleg mellette fekszik a kicsinye a tányéron. Tehát szeretem ha van egy hangulata az étkezésnek. – Innen nekem is. De már Eutópa nagy részét körbe motoroztuk a haverokkal és az öcsémmel. Sőt Norvégiába is elmentünk motorral mert az egyiküknek volt az a mániája, hogy menjünk el Keiko a gyilkos bálna sírjához és ott nyissunk egy üveg Vilmoskörte pálinkát – ingattam a fejemet miközben magamban jót nevettem. – Mondjuk az út jó volt. Nagyon is élveztem, bár voltak éjszakák mikor nem kaptunk szállást, a sátorban majd meg fagytunk. De gyönyörű volt a táj. – Meséltem neki. Lassan az én tányéromról is elfogyott az étel miközben a motorokra terelődött a szó. És elmondta melyik az övé. – Pont azt bámultam meg befele jövet. Ott van a szeren meg kell hagyni – dicsértem a gépet, hisz tényleg remekül festett, és biztos voltam benne, hogy hasít mint az ágyúgolyó. – Az enyém az a fekete batár nagy Harley. A Haritage classic. Igen többen említették már a hajam. Tizenöt évesen nagyanyám szerint teljesen bekattantam mert kék hajjal állítottam be hozzájuk. És igazuk is lehet, de azóta mindig ilyen. – Válaszoltam vállat vonva miközben befejeztem az ebédet, majd még rendeltem egy kávét és fizettem. – Mehetünk. Kaja után jól esik a cigi meg a kávé – keltem fel én is. – Ó olasz. Olyat még nem szívtam, leragadtam itt a Marlbolo és a Lucky Star – nál – majd kicsit elgondolkoztam. – Most, hogy jobban bele gondolok a körtúrákból kimaradt Olaszország pedig terveztünk arra felé is utat. De valahogy mindig a keleti régiók felé indultunk el mint Görögország, Bulgária, Törökország Oroszok például. – Gondolkoztam el hangosan kifele menet. És még annyi helyen nem jártunk. Néha rossz volt bele gondolni, hogy már csak egyedül tudom megtenni ezeket az utakat. Ahogy kiléptünk már a zsebeimben kutattam a gyújtóm után. Egy jó kis zippo volt amire Szent Kristóf volt gravíroztatva. Kincsként őriztem, rendszeresen karban volt tartva nehogy valami baja legyen. Mindig csak túrákon hordtam, hisz a műhelyben hamar annyi lett volna neki. – Tessék. – Nyújtottam felé, hogy ő is rátudjon gyújtani ha akar közben ha megkínál akkor elő veszek egy szálat én is.
- Szerelő? Az nem semmi. Még sosem találkoztam nővel a műhelyben. Jó, mondjuk ez olyan, hogy otthon általában a nők főznek, de mégis több férfi séfet látsz a tévében, akik kurva jók abban, amit csinálnak. Szóval... - villannak meg kíváncsian tengerkék szemeim. - Merre van a te műhelyed? Lassan úgyis szükségem lesz egy hozzáértőhöz, mert bár a kisebb dolgokat én szoktam megbütykölni a motoromon, a nagyobb szervízt azért nem vállalnám be, hiszen nem értek úgy hozzá, elcseszni meg nem szeretném. - és ez kivételesen a büszkeségemet sem csorbítaná meg, hiszen az én szépségem a legjobbat érdemli. Ezt pedig még ki kell tapasztalnom, melyik szerelő tud a legfinomabban hozzáérni. - Na gyerünk. - csapom össze tenyereimet. - Annamária Rutkay! - ejtem ki közvetlenül utána a betűket, bár nem éppen tökéletesen. Eléggé erős olasz akcentust viszek be mögéjük, amiktől teljes más lesz a hangzása. - Oké, nyertél. Tényleg nincs egyszerű neved, de hát ez nem baj. Legalább nem tévesztenek össze mással. - bólintok határozottan. Azért maradnék a Blue mellett, ez a becenév sokkal könnyebben szökik ajkaimra. - Magyarországról? Akkor jó messze keveredtél. Mi hozott ide? - kérdem tőle még az utolsó falataim egyik szünetében. Egyáltalán nem bánom, hogy hamar társaságra akadtam, de ezzel hallhatóan nem csak én vagyok így. Hátrapillantva tapasztalatom, hogy mindenki eléggé közvetlen, s hamar megtalálja a másikkal a közös nevezőt. - Én Rómából származom, pár hete vagyok csak itt New Yorkban. És amint látod, már vágyódom is el innen. - biccentek ki mosolyogva az ablakon túlra. Én pont abba a kategóriába tartozom, akit ha bezárnak egy szobába a telefonjával napokra, akkor ahelyett, hogy faszán el lenne a sorozatokkal pötyögéssel, játékkal és minden szarral, nagyon hamar belehalnék az unalomba. Szó szerint. - Az ilyen túrák, főleg amik tele van random helyzetekkel, elég faszák tudnak lenni. Bár azért a norvég sátrazásért nem irigyellek... Jól bírta a motor a havat? - én bevallom férfiasan, még nem járattam a kicsikét hóban, de ami késik, nem múlik! Ő is olyan, mint én, nem annyira rajong a hidegért. Közben hosszasan vizsgálom a szépséges Harleyt, ami tökéletesen passzol Blue stílusához így első benyomásra. - Nőt látni ilyen motoron szintén ritka! Eléggé szembe mész a szokásokkal, azt meg kell hagyni. De tetszik! - bólintok lelkesen, majd kézbe fogom a kis kávémat, s megindulunk kifelé. Az idő egészen kellemes ezekben a késő délelőtti órákban, talán még egy kicsit el is nyom az ebéd után ez az enyhén fülledt levegő. - Fasza kis utak vannak Róma körül például, oda ajánlom, hogy egyszer látogass el. Persze, nem csak a motorozás miatt. Róma egy igazi élmény lehet egy idegennek. Nekem, nos... Olyan, mint a te szülővárosod. Te is biztosan megszoktad már, és amire rácsodálkozik más, azt te szinte észre sem veszed. - magyarázom lelkesen a motorok mellett, aprót kortyolva a kávéból. A cigarettám is előrángatom a zsebemből, amiből megkínálom Bluet is, cserébe pedig elfogadom a gyújtóját. - A részletes programnak amúgy nem néztem utána. Láttam, hogy jó pár helyen meg fogunk állni pihenni, de még a szállókra sem kerestem rá, szóval minden új lesz. Te utána néztél valaminek? - kérdem tőle kíváncsian. Szép lassan a többiek is kezdenek utánunk szállingózni, szinte kivétel nélkül mindenki egy cigivel a szájában. A hosszúszakállú vezetőnk közben előkap egy papírt, s hangosan elkezdi olvasni a jelentkezők nevét. A sajátom hallatán magasba tartom a kezem, s nincs ellenemre, ha hamarosan megindulunk.
Kezdőlap
️️️️️️️️️️
Lassan már egy hete be voltam zsongva a motoros túrától amire jelentkeztem. Jó lesz már elszakadni a főnöktől és a debil kollégáktól. Csak azért mert azt hiszik csaj vagyok egyből ők a nagy ászok. Hát rohadtul ráfaragtak a dologra nem is egyszer, de már kezdem megszokni a faszságaikat, és megtanultam kezelni őket. Pár beszólás és akkor napokig kuss van. Olyanok ők is mint a kutyák. Amelyik ugat az nem harap az is biztos. Mondjuk még szerencse, hogy a főnök nem tud magyarul mert külön melóba csináltam egy pólót aminek a hátán a Köcsög a főnököm felirat volt. Elég gyakran viseltem ezt a pólót a műhelyben. És a tegnapi naptól fogva végre szabin vagyok, szóval nyugodt lelki világgal indulok neki az útnak, és remélhetőleg egy bitang jó túra lesz. Már hiányoltam a motoros találkozókat amik otthon voltak. És leginkább ez az egy hetes túra volt ami ezekhez hasonlított. Egy csapat motormániással összezárva, nem is lehetne ennél jobb. És végre hosszabb távon is meghajthatom az én drágámat. Mióta megérkeztem New Yorkba egyszer se voltam hosszabb úton vele mint max két óra. És ez a jószág igényelte a törődést. Különben egy lelketlen szörnyeteggé válik a jó öreg Hatitage classic. Pedig evés volt rá a szabad időm. Munkamániás lennék? Lehetséges. De a motorok és a zene az én igazi szerelmem és ettől még a munkamániám sem tántoríthat el. Már reggel óta készülődtem, így miután kétszer is ellenőriztem, a csomagjaimat Magamra kaptam az ujjatlan fekete bőrkesztyűket a motoros kabátom és a két nyeregtáskát meg a málhazsákot a vállamra kapva már mentem is le, hogy felszereljem a motoromra. A biztonság kedvéért az öreg ütött kopott sátramat is bedobtam, sose lehet tudni hol ér minket az éjszaka. Miután mindennel megvoltam, az arcom elé húztam ami Darth Vader maszkjára hasonlított majd felvettem a napszemüvegem és végre indulhattam is. Kellemes mély hangon indult a motor ami már megnyugtató volt számomra és ezzel megindultam a megadott gyülekező pont felé.
