Sunira és Snowira. Két név, két lány, akik ugyanazon a napon születtek, mindössze három perc eltéréssel. Sun az idősebb, és ő az aki hamarabb is látszott egykor az ultrahang felvételeknél. Snow létezését szinte észre sem vették hetekig.

Sun: A napsugár, a ragyogó mosolyú, az izgága, az örökké középpontban lévő.Igazi társasági ember, akinek nem lehet ellenállni, aki másodpercek alatt kiköveteli magának a figyelmet. Nem szerette a szabályokat, vagy éppen a kötöttségeket. Ő télen is csipkés harisnyába, és pörgős szoknyába akart járni, a haját kiengedve akarta hordani, ki nem állhatta a masnikat és különféle hajdíszeket. Odáig volt a világos és vidám pasztell színekért, a nyári melegekért, a vízpartért. Élt-halt a zenéért, a táncért, a nevetős, nehéz olajfa illatú bódult estékért.
Nem szeretett színházba vagy moziba járni, de imádta a zenés musicaleket, a Broadwayt, a vidám zenéket. Ki nem állhatta a bluest, vagy éppen ahogy ő fogalmazott “depresszióba taszító sötét melankólikus muzsikát.”
Sun mindig tudta mit akar, mindig céltudatosan törekedett arra, hogy egyszer majd nagy karriert fusson be a pénzügyi szektorban. Közgazdász diplomát szerzett, és a bankszektor alján kezdte, majd elég hamar középvezetővé küzdötte fel magát, viszonylag fiatalon, pár hónap alatt.
A férjét is a munkájának köszönheti, boldogságukat pedig sokáig semmi nem árnyékolta be, egészen két évvel ezelőttig, amikor is olyasmi történt, amely alapjaiban változtatta meg a mindig mosolygós nőt.
Sun még nem akart gyereket. Ő még a karrierjére akart összpontosítani, de tudta, hogy ketyeg a biológiai órája, és Mark is egyre többször feszegette a gyerekkérdést. Végül beadta a derekát: 2018. március 5-én világra hozta Iris-Pansy Harp-ot.
Sosem tudott eleget törődni a lányával, fél éves korától szinte állandóan a húga, Snow vigyázott a kicsire. Sun mindent megadott a lányának, csak éppen szeretni nem volt képes. Útban volt neki, túl korán jött, túl sokat sír, túl problémás. Mihez kezdhetne vele?
A család csak annyit látott, hogy Sun ragyogása megkopott, és bár a húga erőn felül próbált segíteni a gyerek körül, ahol csak tudott, úgy tűnik elég volt egyetlen nap, amikor valahogy senki nem tudott figyelni Sun-ra és megtörtént a baj.
Hideg januári éjszaka volt, amikor a kislányt a karjába vette, épp csak betakargatta, majd kisétált vele a szakadó hóesésbe. A többire nem emlékszik. Talán soha senki nem fogja megtudni mi történt. Iris még csak két éves sem volt…..
Sunira Reeves-Harp jelenleg a St Vincent Pszichiátriai és Mentálhigiénés központban van, és a valósággal tökéletesen elveszítve a kapcsolatot csak a húgába, Snowirába tud kapaszkodni.

Snow: A zúzmara, a ragyogó hópelyhek titokzatos melegsége. A szépség, amit senki nem lát, de mindenki érzi. Visszahúzódó, kicsit zárkózott, de kellemes és kedves jelenség volt a fiatalabb Reeves lány. Nem szeretett középpontban lenni, és kifejezetten zavarta, ha összetévesztették a sokkal attraktívabb nővérével. Éppen ezért elég korán másképp kezdte hordani a haját. Gyakran összefogta, számtalan díszt rakott bele, kifejezetten kedvelte a pillangó alakú hajdíszeket. A pillangókat még ma is szereti. Az élénk színek helyett előnyben részesítette a kék és a zöld számtalan árnyalatát, valamint a lilát és a szürkét. A ruhatára is jobbára ezekből állt, noha mostanság már merészebb darabokat is megenged magának néhanap.
Szeretett moziba vagy éppen színházba járni, kifejezetten vonzották a kissé eldugottabb, inkább csak egy bizonyos réteget kiszolgáló szórakozóhelyek, ahol elsősorban bluest vagy éppen olyan zenét játszottak, ami megérintett az ember lelkét.
Sokáig bizonytalan volt a pályaválasztását illetően. Kicsi korától szeretett rajzolni, mesekönyv író édesanyjuk könyveit nem egy alkalommal az ő illusztrációival adták ki, és ez a hobbi a mai napig jelen van az életében. Mégis úgy érezte, már közel a továbbtanuláshoz, hogy képtelen eldönteni mivel akar majd foglalkozni.Abban volt biztos csupán, hogy gyerekekkel akar dolgozni. Mindig is imádta őket. A gyermekek tiszták, ők még tökéletesen látják a világot, és szent meggyőződése volt, hogy egyik fontos feladata a tiszta lelkük megőrzése minél tovább.
Egykori vőlegényét a munkájának köszönheti, az egyik, csoportjába járó gyerkőcnek volt a nagybátyja. Szerelem volt szinte első látásra, melynek úgy hitték mindketten, hogy egy közös jövő megépítése lesz a vége a házasságukkal. Sosem házasodtak össze végül….Tony egy évvel ezelőtt adta vissza a gyűrűt és sétált ki Snow életéből. Feldolgozta felnőtt módjára, de még mindig fáj neki…
Iris-t a kezdetektől imádta. Minden szeretetét ez a kicsi lány birtokolta, és Snow néha úgy érezte duplán kell adnia a szeretetből, ha már Sun erre nem igazán képes. Nem értette miért, ahogy azt sem értette mi történik vele. Észre kellett volna vennie, hogy nagy a baj, hogy Sun szülés utáni depresszióban szenved. Neki ezt éreznie kellett volna….de nem érezte. Minden érzését, gondolatát Iris birtokolta, aki egy januári reggelen örökre elaludt.Snow teljesen összetört.
Egy mobiltelefon. Ennyi jelenleg a kapcsolata a nővérével, meg néha a látogatások, amelyek egyre nehezebbek. Sun még abban a hitben él, hogy Iris nem halt meg, fel sem fogta mit csinált, és egyelőre mindenki jobbnak látja, ha hagyják, hogy magától jöjjön erre rá. Snow számára minden egyes látogatás felér egy szíven szúrással. Hiszen Sun kéri, hogy beszéljen a kislányról, neki pedig mesélnie kell. Egy olyan történetet, amely egy kislány mindennapjairól szól….egy kislányéról, aki valójában nem is létezik már.

   

2022. január 12. - A második évforduló, St John Temető

Drága kicsi Iris….mondanom kellene neked valamit, de ahogy legutóbb, úgy most is belém fagynak a szavak. A  hiányzol az egyetlen szó, amely képes legalább hangzásában lefedni az érzést, ami bennem van, de közel sem képes visszaadni azt a fajta űrt, amit magad után hagytál.Jöhetek hozzád ide minden nap, állhatok itt a márványlap mellett, ezerszer is elolvasva a betűket, mintha abban reménykednék, hogy egyszerre majd hirtelen eltűnnek, mintha csak egy rossz lázálom lenne, de azt hiszem csak magamat áltatom. Mint mindig.Bárcsak elmondhatnád mi történt veled azon a bizonyos januári hajnalon. Bárcsak választ kaphatnék számtalan kérdésre, amely soha nem hagy nyugodni. Nem lenne tőle könnyebb, csak talán egy kicsit. Hogy legalább tudom mi történt. De te hallgatsz, drága kicsi Iris, és veled együtt hallgat egy soha el nem érkező jövő. Milyen élet várt volna rád? Vajon ott lehettem volna, amikor először elindulsz? Elképzelem azt a kis kék kockás kantáros ruhácskát, amivel a második születésnapodra akartalak meglepni. Egy mosolygós eper van az elején, amelyiknek a jobb szeme huncutul kacsint egyet, kackiás kis zöld szárral a feje tetején. Vajon szeretted volna a könyveket? El akartam neked olvasni a Nyuszi koma végtelen utazását…..nekem az volt gyerekkorom kedvenc könyve. A nagymamád írta. És volt még számtalan könyv, amelyet azt hiszem szerettél volna. Vajon kedvelted volna a rajzokat? A betonra rajzolni táncoló balerinát aszfaltkrétával? És karácsonyfát számtalan dísszel, arany csillaggal a tetején….és szaloncukorral. Szeretted volna a szaloncukrot? Nekem a banános-habos volt a kedvencem. Degeszre tudtam magam tömni vele amikor még kicsi voltam, és a mama nagyon sokszor megszidott a torkosságomért.
Vajon te is fordítva írnád a kilencest, mint az anyukád amikor tanulta a számokat? Istenem, mennyit nevettünk, valahányszor a papa elkérte a leckefüzetet, és Sun-nál ott virított az a sok fordított kilences, a kunkori végük bal oldalon meredezett. A papa meg ráncolta dús szemöldökét, és fejcsóválva újraíratta vele. Én ott ültem végig, mintha ugyan én is büntetésben lennék, pedig én már órákkal korábban megcsináltam a sajátomat. De a testvérem számított rám, hát maradtam.
Vajon mi lenne az első kedvenc filmed? Mikor akarnád megtanulni hogyan kell palacsintát sütni, amit fel lehet dobálni, és rém mókás, ha egyik vagy másik lent landol a padlón. Vajon szeretnéd a húsvéti tojáskeresést?
Vajon ki tanítana meg először táncolni, vajon milyen lenne a kedvenc színed, amiből a ruhádat akarnád az első iskola bálra. Milyen virágból lenne a kardíszed? És milyen fiú jönne érted? Hogy hívnák? Jack? Walter? Matthew?
Bárcsak hallgathatnám órákon át, ahogy hazaérve az iskolai bálból, kipirult arccal mesélsz megállás nélkül, hatalmasakat sóhajtva, és ezerszer kérdezve meg, hogy ez vajon szerelem amit érzel? Igen, az, felelném én, te pedig boldogan hunynád le a szemeidet, kezed a mellkasodon pihenne, a másikkal a csillagok felé nyúlnál. Elkezdenéd sorolni a csillagképeket, amit még hét évesen tanítottam meg neked, és te szinte egy hét múlva tökéletesen felismerted őket. Az a gyerek lennél, aki még tudna felfelé is nézni az égre. Aki még ismerné a felhőket, aki még bele tudna képzelni a habos csodákba számtalan figurát. Végtelen fantáziád lenne, mint a nagymamádnak.
Vajon milyen egyetemre akarnál menni? Már tudnád mi akarsz lenni, vagy éppen olyan bizonytalan lennél mint én voltam egykor? Mi érdekelne? Talán orvos akarnál lenni, életeket menteni, talán az űrbe vágynál, végtelen távolságokra, ahol szinte megérinthetnéd az univerzum homlokát. Talán cukrász lennél, vagy színésznő, virágkötő, esetleg kelmefestő.Olyan végtelen és kimeríthetetlen lenne neked a világ, tulajdonképpen az lehetnél, aki csak lenni akarsz.
És vajon boldog lennél, kicsi Iris? Boldog lennél abban az életben, ahol végre eléred a céljaidat, amiben találkozol valakivel, aki pontosan azt látja benned, amit már én is láttam akkor amikor megszülettél? Vajon látná az angyalt, a világítóan zöld íriszek mögött?
Gyönyörű menyasszony lennél. Kipirult arccal, remegve és reszketve kérdeznéd meg ezerszer is, hogy vajon jól áll a ruha, vajon szép a csokor, vajon a vőlegényed is gyönyörűnek fog látni? Hidd el, hogy annak fog….akkor is annak fog látni, amikor immáron gömbölyödő pocakkal várod az első közös gyermeketeket. Csodás életed lehetne Iris. Szerető férj, szép gyermekek, unokák, dédunokák, és egy teljes élet, amelyet magad mögött tudhatsz,és amelyben egy ideig én kisérhetnélek.
Mert az élet rendje, hogy a gyermek temeti el a szüleit a nénikéjét….és nem az, hogy a gyermeket temetjük.Az élet mintha megszakadna. Mintha hirtelen értelmet veszítene.
Fogalmam sincs hogyan lehet folytatni nélküled. Hogyan tudnám azt a mérhetetlen űrt betemetni, amit magad után hagytál.
Kicsi Iris….nincsenek szavaim. De te úgyis tudod mit éreztem. Ott volt minden mosolyodban, amivel megajándékoztál.

2022. május 11. - hajnali kettő óra

Éjszaka a zajok egészen különlegesek. Ott vannak körülöttünk, átölelnek, mesélnek nekünk, miközben mi gyakorlatilag minden érzékszervünket kikapcsoljuk. Mikor a kezem kinyújtom, megérzem magam mellett Tony alakját….aztán ujjaim görcsösen markolna rá az ürességre, az érintetlen párnára, amelyet ki tudja miért rakok magam mellé már egy éve, és ki tudja miért hiszem, hogy egyszer talán mégis ott találja az érintésem. Nem hibáztatom, hogy elment. Belefáradt abba, hogy egy emlékkel, és egy valóságtól eltávolodott árnyékkal harcoljon. Értem. Nem tudtam neki többet adni magamból, talán neki kellett volna újra megtalálnia hozzám az utat. Egy másikat.Ő azonban nem akarta. Inkább elbúcsúzott és elment. Biztatom magam, hogy jobb így. Hiszen ha nem tud megbarátkozni a múltammal és a jelenemmel, akkor meglehet sosem szeretett igazán.
Mély álomból ébredek, a telefonom kitartó csengése az amely felriaszt.Összerezzenek, és kitörlöm az álmot a szememből. Mély sóhajjal nyúlok oldalra, és a lámpát felkattintva szoktatom a szemem a hirtelen fényességhez. A telefon még mindig csörög, és tudom, hogy nem is fogja abbahagyni. Ha mégis, akkor pár másodperccel később újrakezdi. Sosem adja fel. Azt hiszem órákon át képes lenne újra és újra hívni mindaddig amíg fel nem veszem.
- Snow. Sziaaaaaaa felébresztettelek?- a hangja a szokásosnál is izgatottabb, remeg, és szinte érzem, hogy valami komoly trauma érte, ő pedig az egyetlen menedékéhez fordult: hozzám.
- Nem, dehogy. Valami filmet néztem éppen, és azon bóbiskoltam be kissé.- próbálok meggyőző lenni, és magam sem értem miért hazudok. Talán vele szemben már túlságosan megszoktam.
- Miriam….borzalmas dolgokat mondott. Azt mondta Iris meghalt….hogy olvasta az újságban, hogy két éve….és azt is, hogy én tettem, hogy ezért vagyok bezárva. De én nem vagyok bezárva. Mármikor elmehetnék ha akarok, de Dr Trent szerint először rendbe kell jönnöm egészségileg….de Miriam….miért mond nekem ilyeneket?- reszket a hangja, szinte belefullad a saját szavaiba. Még félig az álom másik oldalán járok, és kell egy kis idő, hogy valamennyire összeszedjem a gondolataimat.Nem tudom ki az a Miriam. Talán az egyik ápolt, vagy az egyik gondozó. Ha az utóbbi, akkor sürgősen beszélnem kell Dr Trent-el.Megdörzsölöm a szemeimet, egyúttal az arcomat is. Az álom már kiment a szemeimből, kizárt, hogy egyhamar visszaalszom.
- Nyugodj meg, Sun. Holnap reggel az első dolgom lesz, hogy bemegyek hozzád, és szépen megbeszéljük ezt az egészet, rendben? De először az a legfontosabb, hogy megnyugodj,és próbálj meg aludni.- fel kell hívnom reggel Nelly-t, hogy vállalja el helyettem a délelőttöt, majd délután bemegyek.Néha borzalmasan nehéz átszerveznem az életemet, ha éppen erre van szükség, de azt hiszem valahol én is hibás vagyok azért, hogy a nővérem idejutott.Figyelnem kellett volna. A legapróbb jelekre, de nem tettem. Pokoli ezzel a nehéz bűntudattal együttélni.
- De biztosan jössz? És Snow….kérlek, hozz egy képet Iris-ről. Meg akarom mutatni Miriam-nak, hogy téved. Hogy összekever valakivel. Hozol ugye? Megígéred?
- Hát persze.- válaszolom szinte rutinból és a gyomrom gombóccá ugrik. Ebből fogalmam sincs hogyan másszak ki. Talán ideje lenne elmondani neki az igazat. Beszélnem kell Dr Trent-el….

   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A nevedről legelőször az Egyszer volt... sorozat jutott eszembe és a történet egyik főszereplője, az a bizonyos Snow White. Aztán kiderült, hogy nagyon is sok közöd van a mesékhez - már abban az értelemben, hogy édesanyád mesekönyvíró, Te pedig részt vettél azok illusztrálásában. Milyen jó lenne, ha néha bele tudnánk ugrani ezekbe a történetekbe és olyan életet élnénk, mint a boldog befejezést elérő kis szereplők, akik különböző kalandok során tanulnak meg sok mindent az életről, de végső soron mégis boldogok lesznek, nem igaz? Miért is nem lehetünk mi mind azok, akik erre a világra születtünk? Oly' sok kérdést vetettél fel a szívhez szóló leveledben az unokahúgodnak, aki nincs már közöttünk, hogy megválaszolja, átélje ezeket. Egy családban épp elég lenne feldolgozni egy tragédiát, Neked viszont az a sors jutott, hogy nem csak hogy nem engedheted el a történteket, a testvéred érdekében valami olyat kell alkotnod, kegyes hazugságok hálójába szőni, ami bármelyik pillanatban darabjaira hullhat, mint egy kártyavár. A következményeket, a kárt pedig senki nem tudná felbecsülni, pedig Te magad is érzed már a hatását. Hiszen ott van a vőlegényed, aki nem bírt ezzel a nyomással élni. Ő pedig csak egy néző, egy - mondhatni - kívülálló volt ebben a történetben, nem ő volt az, akinek a vállán annak az éjszaka közepén a végtelenségig csörgő telefonnak és a vonal túlsó végén lévő tulajdonosának a súlya ül.
Részben megvalósult mindaz, amit szerettél volna elérni az életedben - habár még fiatal vagy ahhoz, hogy itt bármit is lezártnak lehessen tekinteni -, részben pedig olyan események törték meg az életed finom fonalát, amelyeket talán lehetetlenség újra összeilleszteni. Vagy mégsem?
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!