You opened up the door cause you know what you want but you don't and I can't believe that you want to. Believe me, I can't take it anymore. Please just let me go and I promise I do my best and try to burn your love alive.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön majd az ideje annak, hogy Clinton egy messzebbi, lényegében hosszabb - pár napos - üzleti megbeszélésre induljon, de szerencsére az iskolai tanulmányi kirándulás alatt véletlenül megejtett röpke találkozónk után pár héttel máris lehetőség adódott rá, hogy beteljesítse az akkor megígért utazást. Az meg, hogy erre a bizonyos pár napra éppen a tavaszi szünet ideje alatt kerül majd sor, már csak hab a tortán. A szerencse most végre-valahára elkezdett kedvezni nekem, neki, de főként kettőnknek, ha már két teljes hónapig váratott az ominózus éjszaka után.
Azóta is rendesen szenvedtem Clinton hiányától, pedig ez a pár nap-hét már babapiskóta volt a majdnem két és fél hónaphoz képest. Akkor és ott a hálószobájában azt hittem, hogy igen egyszerűen képesek leszünk majd folytatni ezt a megkezdett titkos kapcsolatot és időt szakítani egymásra, amikor csak lehetőségünk engedi, ennek ellenére az élet és legfőképpen talán a sors úgy hozta, hogy hol nekem voltak a már nem is olyan távoli esküvő vagy éppen az iskolai utolsó éves tanulmány miatt megteendő feladataim vagy pedig Clinton volt az, akinek a családi élete, a volt foglalkozása vagy éppen a jelenlegi vállalkozása kívánt meg fontos és halaszthatatlan dolgokat. Szinte egyetlen egy pillanat sem maradt meg nekünk, amit csak és kizárólag egymással kettesben tölthettünk el, helyette viszont éhesen sóvárgó tekintetek és amikor csak adódó, lopott érintések töltötték ki a majdnem kilencven napnyi szenvedést.


Anyának azt mondtam, hogy Augusttal leszek és ketten együtt meglátogatjuk Mr. Ledger régi házát. A mostohaapám nem érdeklődött, őt aztán teljesen hidegen hagyta, hogy pontosan merre és miért is utazom el pár napra otthonról. A testvéremnek már nehezebb volt hazudnom, hiszen úgy ismer akárcsak a saját tenyerét, viszont az sokat segített a helyzetemen, hogy csak mobiltelefonon keresztül kellett beszélnem vele, nem pedig személyesen - így nem is láthatta, amikor az alsó ajkam szélét rágva ecseteltem neki az éppen random kitalált programtervet. Végül ő és Aaron is ugyanazt a háttértörténetet kapta válasz gyanánt, mint amit az édesanyám is, Clinton pedig úgy intézte a saját családját élén a feleségével, ahogy csak ő akarta - mondjuk, azzal szerintem ő is teljesen tisztában volt, hogy talán nem lenne a legoptimálisabb megemlíteni sem neki, sem pedig a fiának, hogy édeskettesben igyekszünk majd éppen eltűnni a világ elől vállalkozásfejlesztés címszó alatt. Mondjuk, Aaront valószínűleg ugyanannyira hidegen hagyta az apja bármilyen magyarázata, mint az enyém, szóval vele kétlem, hogy nehéz dolga volt.
A lényeg úgyis az volt, hogy péntek este mind a ketten megjelenjünk a megbeszélt időpontban a repülőtéren a kis csomagjainkkal és mint két ismerős, nekiinduljunk a világ egyik másik városának.

- Sokszor repültem már, de azt hiszem, hogy most teljesen más lesz majd az egész. Sokkal - nézek fel rá sokatmondóan, miután áthaladunk az utasfelvételen - izgalmasabb lesz minden - villantok meg egy pajkos mosolyt is felé, majd egyik kezemben a beszállókártyával haladok tovább a repülőgép felé. - Viszont a business class-en spórolhattál volna, tökéletesen megfelelt volna egy szimpla ülőhely is a turista részen. Pláne, mert nekem jelen pillanatban - meg amúgy is - aztán teljesen mindegy a kényelem, mint szempont, ha Clinton mellett lehetek.

Dee & Clint

Egyrészt jó ötletnek tartotta azt, hogy eltitkolják ezt a közös utazást, másrészről viszont vészesen nagy butaságnak. Jó ötletnek, mert így senki nem fog kérdezősködni, senki nem fog ferde szemmel nézni rájuk, és senkinek nem fog olyan gondolat megfordulni a fejében, amelyeknek amúgy van valóságalapjuk. Butaság viszont, mert ha meglátják őket együtt, akkor lesz csak igazán kellemetlen kimagyarázniuk, hogy miért is nem az igazat mondták el, miért próbálták ennyire rejtegetni az utazásukat. Bonyolult ez az egész helyzet, ezért is próbál a lehető legnagyobb elővigyázatossággal lépkedni Clinton. Ha esetleg mégis meglátja őket valaki, akkor ne adjon a kelleténél több pletykának lehetőséget. A külvilágnak továbbra is azt kell mutatniuk, amit eddig – az pedig, hogy édeskettesben mit művelnek, az már egy teljesen másik dolog.
- Nekem sem ez lesz az első rodeóm, de az szinte biztos, hogy megkedvelni sem most fogom - a kisebb utazásokkal kapcsolatosan semmi problémája nincs, de az ilyen hosszú utak, mint ami New York és London között van, az már erőteljesen próbára teszi az ő türelmét is. Nem arról van szó, hogy nem szeret túl sokáig egy helyben ülni, hanem arról, hogy nem bír. Ha az irodájában van, akkor is igyekszik minél többet talpon lenni, minél többet sétálgatni, máskülönben belebolondul.
- Ha egyszer van pénzem, néhanapján miért ne használhatnám ki a vele járó előnyöket? A mostani utazás egyébként is más, mert végre olyasvalaki társaságában tölthetem el ezt a pár órát, akitől nem kívánkozok kiugrani az ablakon - arról nem beszélve, hogy szeretné minél jobban levenni a lábáról, és a lehető legemlékezetesebbé tenni ezt a pár napos kirándulást. Tisztában van vele, hogy Dee nem a pénze miatt választotta az ő társaságát, de nem is ezzel akarja elnyerni a szívét, hanem a teljes csomaggal, amit kínálni tud.
- Remélem pakoltál ruhákat. Tartozol nekem egy bemutatóval - kacsint rá játékosan, gondosan odafigyelve a hangerejére, és hogy csakis Dee hallja a mondandóját. Túlzás azt állítani, hogy tartozik neki vele, de a tanulmányi kirándulása alkalmával történt összefutásukkor már felvázoltak egymásnak egy olyan tervet, amihez illő lenne tartaniuk magukat. Ha nem is illő, de élvezetes mindenképpen. - Folytatjuk még ezt a beszélgetést - szólal meg, mielőtt bármit felelhetne a korábbi megszólalására, ahogy egyre nagyobb tömegbe érnek, és elkezdődik a beszállás.

[…]

Legközelebb csak akkor fordul oda a lányhoz, miután már felpakolták a csomagjaikat, és elfoglalták a helyüket egymás mellett. A közvetlen közelükben nem ül még senki, és Clinton méltán reméli, hogy ez így is fog maradni az utazás végéig.
- Szóval, hol is tartottunk? Ó, igen, a ruháknál! Szóval? Készültél nekem valami meglepetéssel? - kérdezi mosolyogva, apró, gyors, sietős csókot nyomva a lány arcára, majd nyakába.
Ahogy a hangszórókból megszólal a pilóta hangja, felkészítve az utasokat az indulásra, felsóhajt a férfi. - És most megkezdődhet a 7 óra egy helyben ülés... Alig várom - le sem tudná tagadni a hangjából feltörő feszültséget, amit az időtartam kimondása váltott ki belőle. - Mit szeretnél csinálni, míg odaérünk? - Clint szerény véleménye szerint egy kis pihenés lehet nem ártana egyiküknek sem, de ezt egyelőre megtartja magának, és megvárja, mit felel a menye.

You opened up the door cause you know what you want but you don't and I can't believe that you want to. Believe me, I can't take it anymore. Please just let me go and I promise I do my best and try to burn your love alive.

- Szóval mostmár azt is felírhatom rólad a kis, titkos noteszembe, hogy nem rajongsz annyira a repülésért? - kérdezem kuncogva, mintha csak egy őrült rajongó lennék, aki éppen fontos - vagy legalábbis neki annak tűnő - információkat gyűjt az imádata tárgyáról. Persze, szimplán csak őszintén érdekel, hogy milyen ember is valójában Clinton azok mellett a tulajdonságok mellett, amiket már megismertem tőle - és amikért odáig meg vissza vagyok. - Én gyermekkorom óta annyiszor költöztem már országról országra meg városról városra, hogy olyan, mintha csak egy átlagos metróra szállnék fel. A családom ugyanis bár Franciaországból származik, édesapám halála után szinte azonnal elköltöztünk egy másik országba, majd miután anya megismerte élete másik szerelmét, New York vált az aktuális célponttá. Viszont mivel a nagyszülők és a rokonság nagyrésze Toulouse-ban él továbbra is, ezért igen sokszor utazunk vissza oda - legalábbis anya és én, mivel a testvéremet annyira nem érinti meg a szokásos, féléves-éves családegyesítés. Az ismerősökről pedig inkább ne is beszéljünk - annyi embert hagytunk már a hátunk mögött családként, illetve egyenként is, hogy nem csoda, hogy nem is rendelkezünk sok, szorosnak minősülő barátsággal. Éppen ezért a kelleténél talán jobban is értékelem azoknak a személyeknek a társaságát, akik előbb vagy utóbb az életembe kerülnek - így vagyok Clintonnal is. - Ahogy gondolod, meg amúgy is, azt teszel a pénzeddel, amit csak akarsz, de - hajolok menet közben egy kicsit közelebb hozzá, hogy csak ő hallja, amit mondani szeretnék neki, más körülöttünk ne - nekem aztán minden teljesen mindegy, ha veled, melletted lehetek. Őszinte vallomás - pontosan olyan, amilyet már megszokhatott tőlem, mert mostanában - legalábbis a bizonyos éjszaka óta - nem nagyon fogom vissza magam a társaságában, sem szavakkal, sem pedig tettekkel nem győzöm ugyanis a tudtára adni, hogy mennyit is jelent nekem.
A korábban beígért ruhás bemutatóval kapcsolatban ugyan szóhoz egyelőre nem engedi, hogy jussak, viszont jelzésértékűen emelem a karjaimat a fejem fölé egy egészen rövid pillanatra, hogy a mozdulattal együtt a halványrózsaszín egyberuha, amit viselek, a combomnál egy kicsit elkezdjen az ég felé húzódni, felfedve ezáltal a bőröm hófehér mivoltját, végezetül pedig egy sok mindent magába foglaló mosolyt is küldök a mellettem sétáló felé.

- Azt hittem, hogy az előbbi kis mutatványommal már sikerült választ adnom a kérdésedre - jegyzem meg szintén mosolyogva, a felettébb rövid csókok alatt lehunyt szempárral. - Viszont annyit talán még elárulhatok - ha magát a meglepetést nem is -, hogy most nem a feleséged fehérneműjével készültem - nevetem el magam, remélve, hogy nem érinti majd őt sem érzékenyen a téma, de megelőzve a reakcióját, a kézfejemmel végigsimítok az arcélén, majd a karján keresztül egészen le az oldalán, pontosan az övtartójánál megállva.
- Hát, nem is tudom. Csak unatkozni nem szeretnék. Van esetleg valamilyen ötleted? A válaszra várva - érzékelve és látva, hogy még mindig nincs a közvetlen közelünkben senki sem, aki megzavarhatná a pillanatot, a fejemet a vállának döntve pillantok fel rá, miközben az ujjaimat a tenyerébe bújtatom - pontosan úgy, mintha csak egy normális szerelmes pár lennénk, akik éppen együtt utaznak el valahova.

Dee & Clint

- A micsodádba? - vonja fel a szemöldökét játékos kihívással az arcán. - Na mesélj csak, mi is van ebben a te kis titkos noteszedben rólam? - még ha tudja is, hogy ez valójában nem létezik, nem engedi el olyan könnyen a témát. Főleg, mert a koponyája hátuljában egy apró lámpa ott pislákol, hogy mi van, ha mégis van egy ilyen kis füzetecskéje Dee-nek? Ha ez kiderülne, az valami elképesztően kellemetlen módja lenne annak, hogy kiderüljön, mégsem minden az, amit elsőre látott ebben a lányban. Nem. Biztosan csak viccelődik.
- Nekem pedig a régi munkám volt az, ami megkövetelte, hogy néha havonta három-négy különböző országba is ellátogassak. Ebből volt olyan is, mikor nem közvetlen járat közlekedett a két hely között, hanem még át is kellett szállni… - arra próbál ezzel utalni, hogy ugyan nem szereti, de már bőven volt ideje megszokni. Nem fél a repüléstől, és nem feszeng, ha menetközben jön egy kisebb, vagy akár egy nagyobb turbulens áramlás, mert a lezuhanáson kívül már majdhogynem mindent megélt belőlük.
- Ezt örömmel hallom, Dee - feleli halványan elmosolyodva, egy röpke, de annál sokatmondóbb, őszinte boldogságról árulkodó pillantást vetve rá, mielőtt visszafordítaná a figyelmemét a beszálló közönségre. Egy apróságot még odaszúr azért a lánynak. Válaszra nem marad idő, de a röpke, mégis sokat sejtető, megkérdőjelezhetetlenül szándékos cselekedete azonban egy pillanatra megtorpantja Clintont, főleg ahogy a lány combjából is egyre nagyobb terület kerül felszabadulásra. Aprót nyel, és amilyen gyorsan csak tud, visszafordul a hétköznapiság felé, mielőtt túlságosan elkalandoznának a gondolatai. Két hónap az két hónap.

[…]

- Ha fel akarod kelteni a figyelmemet, akkor ne a feleségem fehérneműiről beszéljünk - nem veszi magára, és nem lesz rossz kedve a neje említésekor, amit a játékos mosolya, és a kedves hangneme is elárul. - Arra viszont roppant kíváncsi vagyok, hogy te mégis milyeneket hordasz - de ha a sejtése nem csal, akkor erre sem a mostani kirándulásuk alatt fog választ kapni. Vagy ki tudja, lehet olyanokat visel a hétköznapokban is, mint amilyenekkel Clintonnak készült. Ennek már pusztán a gondolata is egy kellemes bizsergés formájában szalad végig a gerincoszlopán.
Arra pedig csak egy apró sóhajtást ejt meg, mikor Dee keze az övén áll meg. Lehet nem szándékosan tette, nem is állítja ezt, neki mégis rögtön elkalandoznak a gondolatai. Szerencsére nem játszadozik vele túl sokáig, és először szavakkal tereli el a figyelmét, utána pedig azzal, hogy a férfi ujjai közé fúrja a sajátjait. Clint az arcához emeli az összefont kezeket, és nyom egy apró csókot a kézfejére.
- Nem sok, de ha még hosszabb ideig az övemen marad a kiskacsód, akkor biztos eszembe jutna pár dolog - nevet fel halkan, majd ő is megdönti a fejét a lány irányába, és lehunyt szemmel pihen pár lélegzetvételnyi ideig rajta. - Egy apró érdekesség: az elsőosztályon a mellékhelyiségek is sokkal komfortosabbak, és nagyobbak - suttogja a fülébe, majd megejt egy apró, játékos harapást a fülcimpáján, mielőtt visszahelyezné a fejét a fejtámlára.
- De én személy szerint a pihenéssel is kiegyezek. Hosszú utunk lesz. Szóval rád hagyom a döntést, szívem.

You opened up the door cause you know what you want but you don't and I can't believe that you want to. Believe me, I can't take it anymore. Please just let me go and I promise I do my best and try to burn your love alive.

- Hát, semmi érdekes. Esetleg csak egy lista azokról a dolgokról, amikben egyelőre úgy látszik, hogy rendkívül jó vagy - élcelődök továbbra is a titkos kis notesz ötletével, holott szerintem Clinton is tisztában van vele, hogy annyira nem vagyok őrült nőszemély, hogy a hajszálait vagy a használt zsebkendőit gyűjtsem és azokat ragasztgassam egy Mrs. Morgan elnevezésű füzetbe - legalábbis remélem. - Mondjuk, már most van egy-két olyan tulajdonságod feljegyezve, amit nehéz lenne letaszítani az első pár helyről, pedig még meg sem mutattál nekem mindent - és egy szintén jelzésértékű pillantást vetek rá egy apró kacsintással fűszerezve, hogy pontosan értse azt, amire jelenleg gondolok. - De amúgy nem kell aggódnod: szimplán csak fejben tartom, hogy mit érdemes még tudnom rólad - hintem el finoman a számára, hogy tényleg nem egy mániákus emberrel áll szemben - már ha a szerelemmel kapcsolatos érzéseim nem tesznek néha talán pontosan azzá. - Akkor te még világlátottabb ember vagy, mint én. Melyik volt a kedvenc országod? Olyanra gondolok, ahová esetleg szívesen visszatérnél még, nemcsak egy üzleti úr erejéig - kíváncsi mosollyal várom a válaszát, miközben oldalról az arcát fürkészem, egészen addig, amíg a tömeg egy darabig el nem nyel minket. A következő mondatára már csak egy halvány, kissé pirult mosolyt engedek meg magamnak, reménykedve abban, hogy hasonló érzést vagyok képes én is kiváltani belőle, bár a percekkel később hallatott sóhaja sem árulkodik másról, mintsem, hogy hatással vagyok rá, pláne, ha azt szánt szándékkal akarom.

- Ó, szóval eddig még nem sikerült felkeltenem? Az arcomon arra kiülő, félig-meddig megjátszott szomorúságot láthat, viszont az apró gondolatot, miszerint talán mégsem sikerült teljes mértékben megnyernem magamnak a személyét, nehezen tudom palástolni. Sajnos mindig is fogékony voltam az ilyen kétes gondolatmenetekre és egészen könnyen vájtam bele magam csak még jobban azokba, ha az éppen aktuális helyzet úgy hozta. Uralkodni azért persze megpróbálok magamon és inkább nevetéssel palástolom a kósza, hirtelen jött sugallatot. - Ki mondta, hogy egyáltalán hordok? Meglehet, hogy jobban szeretek teljesen meztelen aludni - vonom meg a vállaimat, mintha csak egy szimpa kijelentő állításról lenne szó, majd oldalra billentett fejjel folytatom. - De ne aggódj, nem azért vásároltam fel a fél plázát, hogy pont neked ne mutassam meg a friss szerzeményeimet. Őszintén kíváncsi vagyok ugyanis a véleményedre - és a hangomban talán érzékelheti, hogy ennek az utolsó mondatnak már nincs akkora szexuális töltete, mint az eddigi szavaknak, amiket egészen eddig egymással váltottunk.
- Még fel sem szállt velünk a repülőgép és te máris a mosdóba hurcolnál? Kezd úgy tűnni, mintha egy kicsit ki lennél már éhezve - húzom direkt az agyát, hiszen tisztában vagyok vele, hogy két hónap is eltelt már azóta, mióta együtt töltöttük az éjszakát a hálószobájában. Persze, nem tagadom, az is megfordult már azóta a fejemben, hogy az eltelt hetek alatt nem-e enyhítette már más valakivel a vágyát, de mivel azon az ominózus estén teljes bizalmat szavaztam neki mindenben, ezért inkább csak elhessegettem magam mellől a bizonytalanságot és most sem engedek teret neki. A hastájékon jelentkező bizsergésnek viszont, ami a kézcsóktól és a szavaitól keletkezik bennem, már igen. Ám még mielőtt válaszolhatnék a légiutaskísérő pár utolsó, megkésett utast az előttünk lévő ülésekhez terel, a repülőgép pedig percekkel később megkezdi a felszállást. - Talán egyelőre a helyünkön kellene maradnunk - mondom kedvesen, a szívem megnevezéstől még mindig láthatóan pirospozsgás arccal, észre sem véve, hogy még mindig a tenyerében pihentetem a kezemet.
- Amúgy kiválasztottuk a menyasszonyi ruhámat. Fogalmam sincs miért hozom fel pont ezt a mindkettőnk számára igencsak kényes témát, ami az Aaronnal hamarosan létrejövő esküvőt jelenti, mégis valamiért úgy érzem, hogy megoszthatom vele ezt a történést - talán azért, mert titkon egyre jobban reménykedem benne, hogy egyszer majd azt mondja, hogy mégsem kell hozzámennem a fiához. Vagy inkább azt, hogy ne hozzá menjek...

Dee & Clint

- Áh, nem… ez véletlenül sem hangzott elvetemülten - nevet fel halkan, játékosan reagálva arra, hogy igyekszik Dee mindent fejben tartani. Az ilyen nők egyszerre számítanak áldásnak, és átoknak. Áldás, mert tudják, hogy mivel lehet levenni a másikat a lábáról, viszont átok, mert ugyanúgy tudják azt is, hogyan tehetik pokollá az életét. Őszinte reménye, hogy csak az előbbi verziót fogja Yolande-tól megtapasztalni. Ne váljon a feleségévé, röviden-tömören ennyit kér.
- Erre a kérdésedre majd később válaszolok, drágám, mert mindjárt elnyel minket a tömeg. Csak juttasd eszembe! - nem lekoptatni akarja, de tény és való, hogy egyre kevésbé tudnak kényelmesen beszélgetni, ahogy egyre közelebb kerülnek a beszálláshoz.

[…]

- De, sikerült. Két hónapja más sem jár az eszemben, mint te - legalábbis, ha a nőkről van szó. Az az egy éjszaka olyan hatással volt Clintonra, hogy azóta képtelen másokra intimebb viszonyban tekinteni, mert érzi, hogy úgysem tudják felülmúlni azt a teljesítményt, és azokat az érzéseket, amik aznap este kerítették hatalmába.
- Én pedig igyekszem minél mélyreszántóbb véleményt alkotni róluk - bár hogy ténylegesen figyelni tudjon, ahhoz először ki kellene engedniük magukból azt a feszültséget, amit az elmúlt hetek okozta kihagyás épített fel bennük. Clintonban legalábbis mindenképpen, de valószínűleg ezzel Dee sincsen másképpen.
- Miért, te talán… - nem is rá nézve, hanem a terep tisztaságát vizsgálva engedi el a kezét, és simít először a combjára, majd szinte rögtön be a lábai közötti területre. -… nem vagy kiéhezve? - kérdezi mosolyogva, röpke pillantást vetve a lányra, de nem áll le. Gondosan, céltudatosan, és sokatmondóan érinti meg odalent, és nyomja hozzá ujjait, fel-alá simítva párat azon a területen, aminek látványát, és érzését már alig bírja kivárni, hogy újra megtapasztalhassa.
Mikor azonban meglátja, hogy érkezik valaki, kihúzza onnan a kezét, és újra Yolande ujjai közé fűzi a sajátjait. A beszállás befejeződik, a légiutas kísérők megkérik őket, hogy csatolják be az öveiket, rövidesen pedig el is emelkednek a Földről. - Egyetértek. De vajon meddig fogjuk bírni? - röviden válaszol, majd nyom egy apró, mégis hosszúra nyújtott puszit az arcára, mielőtt visszaülne a helyére, és jó utas módjára engedelmeskedne a követelményeknek.
Pár perccel később azonban olyasmit mond Yolande, amire a legkevésbé sem számított Clinton. Rápillant felvont szemöldökkel, értetlenül, szavak azonban nem jönnek ki a száján. - Hm… - tudja, hogy ez a mostani reakciója mennyire kézzel meg-nem-fogható, de elképzelése sincs, hogy erre mit kellene mondania. A gondtalannak ígérkező utazást, és a felhőtlen hangulatot tudja jól, hogy nem akarta elrontani Yolande, mégis sikerült belerondítania egyetlen mondattal. Clint gyomra görcsbe rándul, a gondtalan mosoly eltűnik az arcáról, és ismét eszébe jut, hogy mennyire rossz ötlet ez az egész, ami köztük folyik. Hogy mennyire elárulja ezzel a fiát, hogy mennyire szembe megy ezzel egy rakat társadalmi normával, és hogy mennyire rosszul fognak járni, ha vagy amikor ez kiderül. Általában a megrendíthetetlen optimizmus jellemzi a férfit, és ki nem állhatja, mikor ilyen állapotba kerül, mint amibe most.
Ettől függetlenül megerőlteti magát, és ha már felhozta a témát, akkor lenyeli minden kétségét, minden gondját, a lány felé fordul, és mosolyt erőltet az arcára.
- Mesélj róla! - érdekli, ettől függetlenül nem tudja leplezni a gondterheltséget, ami egy röpke pillanatra elengedte, most azonban újra magához láncolta. Már titkolni sem tudja, és ezzel tisztában van ő is. Elvonja a kezét Yolande-tól, majd lehunyt szemmel simít végig az arcán, az állcsúcsa alá érve megvakarva borostáját. - Nem, sajnálom… Ne haragudj, de nem akarok erről beszélni. Egyszerűen nem. Ezt a kis utazást is azért szerveztük le elvileg, hogy elfelejtsük a gondjainkat, és ne beszéljünk az otthoniakról, nem? - épp ezért nem érti, hogy miért pont most kellett felhoznia az esküvőjét, alig pár perccel azután, hogy nekikezdtek egy hétórás utazásnak. Most tényleg így fogják végig ülni ezt az utat, ilyen feszült hangulatban? Mi értelme volt ennek?

You opened up the door cause you know what you want but you don't and I can't believe that you want to. Believe me, I can't take it anymore. Please just let me go and I promise I do my best and try to burn your love alive.

- Miért, talán nem nézek ki elvetemült nőszemélynek alapjáraton? Hiszen annyira még nem is ismersz - nevetek fel somolyogva, mielőtt sokkal halkabb hangon hozzátenném. - Legalábbis nem minden téren. Mert az, ami azon az ominózus éjszakán megtörtént köztem és Clinton között, ugyan sok mindent elárul a másikról, mégsem képes az ember személyiségét teljes mértékben átadni és megmutatni, bármennyire is szeretné azt az adott illető. Én legalábbis szeretném, nagyon is, ha nemcsak a hormonzavaros tinédzserlányt látná bennem, aki nagy valószínűséggel egy kis apakomplexusban szenved, éppen ezért egyáltalán nem zavarja, hogy a szeretett férfi az életében teljes húsz évvel idősebb nála és nemcsak az apósa, de a saját édesapja is lehetne, hanem inkább azt a nőt, aki minden zavaros körülmény ellenére teljes szívéből képes szeretni azt az embert, aki hónapokkal ezelőtt, már az első találkozáskor teljesen elvette az eszét és a szívét egyaránt. - Rendben van, de szavadon foglak majd. Tudod, jó memóriával rendelkezek, túlságosan is - mosolygok fel rá, tudomásul véve a lehetséges válaszának későbbi kifejtését.

Szinte teljesen el is pirulok a vallomástól, ami lepereg az ajkain és a kezdetleges zavarodottság helyét igen hamar átveszi a szívemet megtöltő melegség, ahogy rá és azonbelül is a szemeibe nézek. - Azt hiszem, hogy ezzel nemcsak te vagy így - jelzem felé, hogy az én két hónapom is hasonló gondolatmenettel telt el, hiszen csak és kizárólag ő járt végig a fejemben, ő foglalta el és le minden egyes gondolatomat a szinte elviselhetetlenül hosszúnak ható idő alatt. - Elég nehéz volt visszafognom magam, hogy ne jelenjek meg mégegyszer a konyhában pontosan úgy, mint akkor este tettem - és nem is hazudok ebben. Ha a felesége nem lett volna mostanság olyan sokat otthon, főleg éjszakánként, akkor valószínűleg hasonlóan történhetett volna minden, ami akkor és ott lezajlott kettőnk között. De Mrs. Morgan sajnos túlságosan sokszor jelentett akadályt az elmúlt hetekben, ahogy egyre inkább elhatalmasodott rajta az esküvővel kapcsolatos mániája.
- De, hogy is ne l-lennék - szinte már suttogom a hirtelen felforrósodott levegőbe a szavakat, amikor megérzem az érintését magamon, majd a pár másodpercnyi kényeztetés és ingerlés keverékét inkább lehunyt szempárral élvezem ki, mielőtt egészen - talán túlságosan is - hamar abba nem maradna. - Nem mintha most sokat segítettél volna a helyzeten. Ellenkezőleg, csak tovább tüzelte a véremet iránta, a kérdésére pedig éppen ezért jelzésértékű pillantást vetek válaszként. - Hát, az előbbi kis mutatványodnak köszönhetően inkább erre már nem is felelek semmit sem...
A repülőgép perceken belül felszáll velünk és elkezdődik a hosszúnak ígérkező utazás, ami alatt a mosdó ötlete szinte másodperceken belül válik egyre csábítóbbá számomra is, viszont a szavak, amiket meggondolatlanul kiejtek az ajkaimon, még hamarabb le is hűtik az eddig igencsak forrónak vélt kedélyeket. Bár eleinte nem jelzi semmilyen módon sem a zavarát a kijelentésemet illetően, mégis, amint az alsó ajkamba harapva lopva felé pillantok és meglátom az arcát, illetve az arra összetéveszthetetlenül kiülő érzést, máris megbánom, hogy felhoztam a közeli esküvő témáját, mégha azért is tettem meg, mert szerettem volna, ha Clinton maga nyugtat meg azzal kapcsolatban minden téren - mert, ahogy telnek-múlnak a napok, úgy érzem egyre inkább magamon, hogy nem sok dolog tart vissza attól, hogy fogjam magam, lemondjam az egész egybekelést és felajánljam neki, hogy legyünk együtt nyilvánosan is, mit sem törődve a külvilág véleményével. Csakhogy ezt a magyarázatot valamiért képtelen vagyok őszintén megosztani vele, helyette talán úgy tálalom a témát, mintha ténylegesen az előkészületekről, a menyasszonyi ruhámról és az emeletes esküvői tortámról szeretnék beszélni - pedig egyáltalán nem. Ahogy elengedi a kezemet és elmondja a véleményét a hirtelen témaváltásról, igencsak meg kell erőltetnem magam, hogy egyetlen egy könnycseppnek se engedjek szabad utat. Gratulálok, Yolande, szokás szerint mindig, mindent elszúrsz. - Persze, semmi gond, teljesen megértelek - bólintok szinte gépies hanggal kísérve a gesztust, miközben a ruhám alját kezdem el piszkálni, a zavar melléktevékenységeként. - Egy idióta vagyok, fogalmam sincs, hogy mit gondoltam - teszem még hozzá megrázva a fejemet. - Csak... Talán, ha elmondanám neki az előbbi gondolatmenetemet, megértene - de nem teszem, helyette megvárom, amíg a légiutaskísérő felhívja az utasok figyelmét az öv kikapcsolására. - Azt hiszem, hogy ideje megnézem azt a bizonyos, sokat emlegetett mosdót magamnak - erőltetek magamra egy félmosolyt, mielőtt felállnék. Soha sem tudtam kezelni a feszült élethelyzeteket, most sem tudom, egyszerűen képtelen vagyok a bocsánatkérés után úgy folytatni a beszélgetést, mintha semmi sem történt volna. A reakció ugyanis kicsit kizökkentett az eddigi folyamatból, pedig az eszem tudja, hogy Clintonnak teljesen igaza van - csak kár, hogy a szívem ennek ellenére még mindig az szeretné hallani, ami a kettőnk helyzetében igencsak lehetetlennek tűnik.

Dee & Clint

- Megspórolhattál volna egy utat, és a konyhát, mint úticélt kihagyhattad volna teljesen nyugodtan - kacsint rá játékosan. Bár tény és való, hogy ha akkor el is tudták titkolni az együttlétük, az elmúlt hetekben már nem lett volna ilyen egyszerű dolguk. Semmi nem úgy alakult, ahogy kellett volna, és ha meg is próbálták volna, nagy valószínűséggel lebuknak. Ezt lássuk be, egyikük sem akarta. Clintnek viszont nem újdonság ez sem - általánosságban elmondható, hogy azok történnek meg körülötte, amikhez a legkevésbé fűlik a foga. Elég csak arra gondolni, hogy a neje mostanság mennyit van otthon, és igyekszik fontoskodni.
Szíve szerint addig folytatná ezt a hirtelen felindulásból érkezett ingerlést, amíg már könyörögve húzza magával a férfit Yolande, de egyelőre megelégszik azokkal a reakciókkal is, amelyekkel a másik ajándékozza meg.
- Pedig kíváncsi vagyok a válaszodra. De majd erre is visszatérünk - vigyorog rá, ahogy az összekulcsolt kezüket az arcához emeli, és nyom egy apró csókot a lány kézfejére.
A felszállást követően azonban olyan fordulatot vesz az utazásuk, amire a legvadabb álmaiban sem volt felkészülve Clinton. Igyekszik, tényleg igyekszik legalább egy kicsit megtartani lélekjelenlétét, de ez körülbelül abban a pillanatban meghiúsult, ahogy kimondta a szavakat, és mesélésre kérte a lányt. Próbál higgadtan, és kimérten fogalmazni, bár lehet, hogy talán egy kicsit hűvösre sikerül. Ahogy a helyzet mutatja, célt ért a szavaival. Túlságosan is.
Nem reagál a feleletre, mert fél, hogy a diplomatikussága annyiban kimerült, amit az imént mondott el neki. Szívesen vágott volna oda neki keményebb szavakat, de ismeri már a leányzót annyira, hogy tudja, milyen érzékeny lelke van. Pont ez az egyik, amit annyira kedvel benne.
Pár pillanat erejéig lehunyja a szemét, és vesz egy mély levegőt, mielőtt azt csinálná, amit helyénvalónak érezne ebben a helyzetben. Jelenleg nem ő volt az, aki felhozta ezt az egészet, és nem tartja magát hibásnak sem azért, amit és ahogyan reagált. Még azt sem lehet elmondani róla, hogy hevesen kifakadt volna, pedig meg lett volna rá mind a lehetősége, mind az indoka. Végre hónapok után találtak egy lehetőséget arra, hogy néhány napra maguk mögött hagyjanak mindent, hogy ne kelljen foglalkozniuk azzal a sok gonddal, ami odahaza várja őket, és ezt ő úgy gondolta, hogy ki is fogják tudni élvezni. A sértettségét ezért sem tudja, hova tenni. Legszívesebben az útjára engedné, és hagyná, hadd menjen csak szomorkodni a semmin, de ha már ő az, aki a legnagyobb szószólója annak, hogy próbálják meg magukat jól érezni, ezért a lány csuklójáért nyúl, mielőtt túl messzire juthatna. Nem tessékeli vissza a székbe, de igyekszik jelezni az enyhe húzással, hogy szeretné, ha visszaülne. Ha kirántja magát a kezei közül, az valószínűleg olyasmit fog eredményezni a kis utazásukban, amit nem fog tudni már Clinton se lenyelni, ha viszont legalább egy kicsit hallgat a józan eszére Yolande, akkor még van rá esély, hogy ezt rendezzék.
Körülnézésre sem pazarolja az idejét, amint visszaül a székbe, elengedi a csuklóját, az arcára simítja a tenyerét, és mit sem törődve másokkal hajol közelebb hozzá, és csókolja meg olyan szeretetteljesen, mint azon az éjjelen. Talán egy kicsit visszafogottabban… - Ha el akarsz menni abba a mosdóba, akkor azt velem együtt fogod megtenni - pajkos mosolyt villant rá, és ellenkezés hiányában újra egy csókot lop tőle. - Szóval… még mindig szeretnél elvonulni? - teszi fel a kérdést a második csók után, apró mosollyal az arcán.

You opened up the door cause you know what you want but you don't and I can't believe that you want to. Believe me, I can't take it anymore. Please just let me go and I promise I do my best and try to burn your love alive.

- Azért annak a konyhai kis incidensnek is megvolt a maga varázsa, szerintem - pillantok fel rá sokatmondó mosollyal. Hiszen azóta az este óta teljesen másként tekintek a Morgan ház bizonyos részeire - az ebédlőre, ahol mikor kettesben maradtam Clintonnal, úgy simított végig a combomon, mintha már akkor tisztában lett volna vele, hogy mit is tartogat majd nekünk az aznap éjszaka, a konyhára, ahol a félmeztelen, törülközőbe csavart testének látványa képes volt annyira elvenni a józan eszemet, hogy akaratlanul ugyan, de felsértettem magam egy pohárral zavarodott meglepettségemben és a hálószobája, ahol nemcsak a friss sebemet segített ellátni, de a szívemet és a lelkemet is kellőképpen sikerült ápolnia. A testi vágyak teljesítéséről pedig, amiket már az első találkozásunk alkalmával, az eljegyzési parti alatt elkezdtem érezni iránta, talán szót sem kell ejtenem, elég, ha visszagondolok arra az estére és minden egyes porcikám bizseregni kezd az emléktől...
Pontosan úgy, ahogyan a mindösszesen pár perc alatt is teszi a testem, amíg Clinton gyorsan, mégis gondosan ismételten feltérképezi a combjaim takarásában rejlő területet, én pedig önkéntelenül is engedek kicsit a lábaim szorításán, mielőtt amilyen hirtelen érkezett, ugyanolyan elánnal távozik az ismerős érintés tőlem. - Azt hittem, hogy a válasz, amit titkon úgyis nagyon jól tudsz, már az arcomra is van írva, pláne ilyen kis emlékeztetés után - hiszen elég nehezen is tudnám palástolni az érzést, ami minden egyes alkalommal, amikor Clinton rám tekint és-vagy hozzám ér, a teljes uralma alá von. És nemcsak fizikailag van rám ekkora hatással, de olyan szeretetteljes érzést élesztett fel bennem, amit bár mindig azt hittem, hogy megtapasztaltam már az előző kapcsolataim alatt, de egyáltalán nem így volt, tévedtem. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem ismertem őt, igazán soha sem voltam szerelmes...
Talán éppen ezért érint ennyire rosszul, amikor nem teljesen úgy reagál a kijelentésemre, mint ahogyan azt én elképzeltem - vagy inkább reméltem, szerettem volna, ha teszi. A magyarázkodás szinte úgy csúszik ki az ajkaimon, mintha betanultam volna, mégsem hangzik még számomra sem valósnak, ellenkezőleg, én is érzem benne a pillanatnyi sértettségnek ható zavarodottságot, ezért igyekszem minél előbb magam mögött hagyni a kényes szituációt - és vele együtt Clinton kissé ridegnek ható tekintetét és szavait. A mosdó felé venném az irányt, hogy a magány mellett egy kissé megnyugodjak - meg van rá ugyanis a módszer, amivel az évek alatt sikerült már sokszor célt érnem, ha szükség volt a stressz kezelésére -, de amint ellépnék a széktől, Clinton ujjait érzem meg a csuklóm köré tekeredni.
Szinte rá sem nézek - még mindig a lehető legnagyobb zavarban -, amint egy enyhe nyomással visszahúz maga mellé, mégsem ellenkezek, nem próbálom meg kivonni magam a kezei közül és játszom el a sértődött tinédzserlányt. Ellenkezőleg, ismételten helyet foglalok az ülésen és talán egészen addig tovább hallgatnék, nem tudva, hogy pontosan mit is kellene ebben a helyzetben tennem, ha nem érezném meg a tenyerét az arcom oldalán, majd a jóleső közeledését, mielőtt az ajkai simogatni kezdenék az enyémeket. Mit sem törődve a minket körülvevő környezettel kezdem el gyengéden viszonozni a csókját, a szívem pedig majd kiugrik a helyéről, amikor másodpercekkel később meglátom azt az ismerős, sármos mosolyt tükröződni az arcán. - Túlságosan sokszor került már említésre az a bizonyos mosdó - hasonló pillantással igyekszem a második csók után egy kicsit visszanyerni a normális, rendezett lélegzetvételemet, de elég nehezemre esik, hogy ne úgy pillantsak fel éppen Clintonra, mint egy lány, aki annyira odáig meg vissza van érte, hogy egyszerűen képtelen ellenállni neki - bármit is mondjon, tegyen. - Talán tényleg tarthatnál egy kis idegenvezetést benne. Megmutathatnád, hogy miben is más annyira, mint az átlagos társai - a hangszínem pedig pontosan azt a kétértelműséget rejti magában, ami olyan sokszor kísér el mind a kettőnket a találkozásaink alkalmával - pláne azóta, amióta megtörtént az az éjszaka.
Clinton válaszát megvárva jobbnak látom, ha nem egyszerre, kéz a kézben sétálunk el a mosdó felé, hanem először ő, majd percekkel később én indulok el, utána, bár így sem vagyok benne teljesen biztos, hogy a szintén az első osztályon utazó társaság vajon tisztában van-e vele, hogy mire is készülünk mi ketten most pontosan... De őszintén, nem is érdekelhetne kevésbé más emberek véleménye, ha Clintonról van szó - és ez a felismerés valamilyen szinten kissé megijeszt. Ugyanis, ha egy nap arra kerülne a sor, hogy a levegőben mindig benne rejlő lebukás után választás elé állítana az élet - a család leginkább -, gondolkodás nélkül tartanék ki mellette, kísérje a döntésemet bármilyen következmény is. Most sem érdekel az egyik időskorú nő értetlen és kissé rosszalló tekintete, amivel végigkísér az úton, valószínűleg - a háttér ismerete nélkül - egy majdnem negyvenéves férfit lát maga előtt egy tinédzserkorú lánnyal, viszont a megrökönyödése egyszerre tölt el szomorúsággal, méreggel és egy kis... büszkeséggel is. Hogy az utóbbi érzés miért is kerít hatalmába, arról fogalmam sincs, de nincs is most rá elég időm, hogy át tudjam gondoljam.
Helyette a mosdópultnak dőlő férfialak kezd el máris teljesen lefoglalni, amint belépek Clinton után a helyiségbe. A sokatmondó mosolyától egy kicsit talán még zavarba is esek, mégis megpróbálom mihamarabb összeszedni magam, hogy az érzelmileg instabil, bizonytalan kislány helyett azt a nőt lássa meg ismételten bennem, aki azon a bizonyos éjszakán az ágyába került. - Szóval, - lépek a lehető legközelebb hozzá, ujjaimat a mellkasához érintve - mit is szeretnél nekem itt pontosan megmutatni? Az egyik karomat átlendítem a nyakán, a szabad kézfejemmel pedig a hajába túrok, mielőtt én válnék a csókot kezdeményező féllé és húznám már szinte teljesen magamra a testét.

Dee & Clint

- Annak a konyhai incidensnek nem csak szerinted, hanem tényleg megvolt a maga varázsa. De egy-két részletet szívesen kihagynék belőle. Többek között a kezed elvágását. Tényleg, megnézhetem? Csak, hogy mennyire gyógyult be - nem hinné, hogy túlságosan nagy heg maradt volna a helyén, vagy hogy kifejezetten feltűnő lenne a tenyere vonalai mellett. Ettől függetlenül mégis kíváncsi rá, hiszen a legutóbbi találkozásuk idején szinte eszébe sem jutott az a sérülés, annyira lefoglalta az, hogy végre egy-egy röpke pillanatra újra találkozhattak, újra kettesben lehettek. Az elmúlt két hónap kínzó volt Clint számára is, mert egyedül csak nagyon ritkán tudtak maradni, annál is egy-két percnyi idő volt a legjellemzőbb intervallum, és bármikor visszatérhetett az adott harmadik, vagy sokadik fél. A legnagyobb szenvedést az okozta, hogy láthatta, milyen tekintettel néz rá a lány, mikor épp senki nem figyel, és hogy ezt ugyan viszonozta a saját szemeivel, de tettekkel már nem tudta. Ez a kis párnapos út hátha esélyt ad nekik, hogy bepótoljanak mindent.
Ennek megvalósításában viszont rögtön a felszállás után akadályokba ütköznek. Olyan témát hoz fel a menye, amire most a legkevésbé sem számított, és még kevésbé volt rá szüksége. Próbálja megmagyarázni a maga részéről, de érzi Clinton, hogy ez nem elég. Ezt most vagy szépen megoldják, vagy az egész utazásuk ilyen hangulatban fog telni. Nagyon reméli, hogy ez a mostani stílusa nem fog minden alkalommal előbújni belőle, és hogy ez csak egy rosszkor, rossz helyen előjött, egyszeri állapot nála – máskülönben fogalma sincs, hogy mit fog kezdeni. Érzi, hogy szüksége van Yolande-ra, arra viszont a legkevésbé sem vágyik, hogy még nevelnie is kelljen.
Visszahúzza magához, és a legjobbakat remélve próbálja elűzni az előző percek okozta kellemetlenségeket. Egyelőre úgy fest, hogy sikerrel jár ezügyben, mert rögtön érződik a lány tartásán, hogy enged a feszességéből, ahogy az ajkaik egymáshoz simulnak. - Nem véletlenül, szívem - ha nem első osztályról, és erről a járatról lenne szó, neki még akkor is megérné, hogy elvonuljanak a szűk helyiségbe, és kicsit együtt lehessenek. Nem tudja, hogy bírná ki az előbbi kis játszadozása után, hogy csak annyit érinthesse őt, amennyit abban a pár másodpercben tehette. - Ott találkozunk. Várj egy kis időt, és jöhetsz - majd szeretetteljesen nyom még egy csókot a füle mögé, és az ajkaira, mielőtt kihúzva magát állna fel és indulna el az említett helyiség felé.
Hálát ad az égnek, hogy ha sajátos módon is, de sikerült elérni a lánynál, hogy hagyja maga mögött a tinédzserkori sértettségét, és inkább próbálja meg élvezni az olyan nehezen megszerzett, és hasonlóan hosszú ideje áhítozott együttlétüket, és nem, nem a szexuális értelemben véve, annak egyelőre még váratni kell magára – még ha nem is túl sokáig.
- Megmutatni? Ugyan, nem értem, miről beszélsz. Azt se tudom, hogy mit keresel itt, ez egyszemélyes legjobb tudomásom szerint - nem mintha ketten olyan kényelmetlenül férnének el ebben a tágas térben. Volt már ennél szerényebb, és ennél kirívóbb elsőosztályú mosdóban is, ez pedig valahol a kettő között helyezkedett el, az utóbbihoz közelítve. Zuhanyzó az éppen nincs benne, de kellően tágas ahhoz, hogy átöltözni is át tudjon az ember, vagy mint amire most készülnek – levetkőzni. Jóval kisebb, mint az otthoni, de szerencsére van akkora mozgásterük, hogy ne kelljen lehetetlen pózokba vágniuk magukat. - Te azonban megmutathatnád, hogy mit rejtegetsz ezen lenge szerelésed alatt - feleli neki most már kevésbé viccelődve, és sokkal kiéhezettebben, ahogy a csókjuk félbeszakad. Kezeivel kényelmesen végig simít a fedetlen lábain, egyre feljebb haladva a combján, egészen addig, míg már a feneke nem kerül a két tenyere közé. Két-két ujjvége már be is akaszkodott a fehérnemű és a bőre közé, készen állva bármilyen folytatásra. Feltéve, ha Yolande-nak nincsenek más tervei. Mondjuk valami, ami kevésbé sietős, és egyben sokkal élvezetesebb is. Csak hadd lássa, és hadd érezhesse őt.

You opened up the door cause you know what you want but you don't and I can't believe that you want to. Believe me, I can't take it anymore. Please just let me go and I promise I do my best and try to burn your love alive.

- Megnézheted, persze, - a Morgan konyhai emlék felhozatala után Clinton kérésére a kezemet nyújtom felé, amin már szinte nyoma sincs a több mint két hónappal ezelőtti sérülésnek - de alig látszik rajta valami - teszem még hozzá, hogy meg tudjon róla bizonyosodni tényleg így van. - Viszont, ha akkor és ott nem vágom el a tenyeremet, lehet, hogy tényleg csak egy pohár víz lett volna az aznap éjszakai táplálékom. Még ígyis -, az előzmény ismeretében - érdekes belegondolni abba, hogy mi lett volna, ha tényleg nem történik meg az az ominózus pillanat köztünk. Vajon lett volna rá más alkalom, mód? Vagy még mindig csak kerülgetnénk egymást, mint a forró kását?
Én viszont a házassággal kapcsolatos témát, ami minduntalan körbeleng engem és őt, egyszerűen nem tudom elengedni, akármennyire is szerettem volna New York városával együtt magam mögött hagyni, éppen ezért nem sokkal a felszállás után már meg is említem, de a Clinton arcára költöző érzelem láttán rögtön bánni is kezdem a szavaimat. A rosszérzés pedig csak egyre inkább fokozódik bennem, amikor meghallom a válaszát. Amint elengedi a kezemet, már a sírást is nehezen tudom visszafogni, éppen ezért minél előbb szeretném elhagyni az ülést és a mosdó felé menekülni, ami jelenleg az egyetlen mentsvárat jelenti a repülőgépen nekem.
A pár másodperc alatt lezajló jelenet viszont szó szerint megállít és bár eleinte nem nagyon tudom pontosan mit is jelent a csuklóm köré fonódó érintés, mégsem kezdek el ellenkezni. Az enyhe húzásra szófogadóan reagálok, visszaülök a székre és a hirtelen csók hatására mindent el is felejtek, ami az előbb történt. Szinte... Ugyanis annak ellenére, hogy viszonzom az ajkak játékát és igyekszem minél jobban belefeledkezni az egész momentumba, mégsem tudom magam teljesen átadni az érzésnek. Clinton reakciója még igen erőteljesen él bennem és bármennyire is szeretnék túllépni rajta és a látszólagos érdektelenségén, egyszerűen képtelen vagyok rá. Ennek ellenére viszont odaadóan vonom kicsit közelebb magamhoz és hasonló intenzitással csókolom, mint azt ő is teszi velem, azt pedig, hogy a gondolataim még mindig a percekkel ezelőtti közjátékon járnak, jobbnak látom, ha elhallgatom előle, ahogyan mutatni sem fogom a kétséget, ami egyre inkább eluralkodik rajtam.
Az őszinteség helyett pedig azt a módszert választom inkább, ami már korábban is kifizetődő volt Clintonnal szemben: a testiség lehetőségét. Két hónap telt el ugyanis azóta, amióta először együtt töltöttük az éjszakát és a szavak, amik elhagyják a száját, nem is igazolhatnák jobban, hogy hasonló élményre vágyik velem jelen pillanatban is, én pedig a kétes gondolatok miatt sem szeretnék ellenkezni vele, ahogy a mosdó, mint helyszín, ismételten felmerül témaként. - Rendben, nemsokára akkor találkozunk - szinte suttogom a levegőbe és nézem, amint az említett helyiség felé kezd el sétálni.
Nem sokkal később ténylegesen követni kezdem és igyekszem kevésbé foglalkozni néhány utas érdeklődő tekintetével - illetve a bennem még mindig munkálkodó rosszérzéssel.
Azt hiszem, hogy egészen jól sikerül is figyelmen kívül hagynom a gondolatot, ami úgy fészkelte be magát korábban a fejembe, hogy egyelőre meg sem próbálkozok a kiűzésével - úgysem menne Clinton nélkül -, helyette ténylegesen arra kezdek el fókuszálni, hogy ne látszódjon rajtam a kétség és a zavar kettőse. Könnyedén fonom a nyaka köré mindkét karomat, mielőtt válaszolnék a kijelentésére. - Szóval egyszemélyes? Hát, akkor lehet az lenne a legjobb, ha én mégiscsak megvárnálak odakint, amíg végzel - somolygok fel rá - mintha meg sem fordult volna már ez a lehetőség a fejemben. - Hogy mit is? Azt hiszem, hogy ezt neked kellene kiderítened - csókolom odaadóan, talán kicsit hevesebben, mint az előbb még az ülésekben. - Persze, csak azért, hogy még izgalmasabb legyen ez az egész helyzet. Éppen ezért nem is állítom meg, amint a kézfejei végigszaladnak a testemen át, meg-megállva, amíg el nem érnek a szoknya alá, a fenekem vonaláig. - Te aztán most nem szórakozol tényleg - utalok mosolyogva a tényre, hogy pár perc alatt máris a fehérneműm anyagáig jutott - viszont kicsit önkéntelenül is jobban összezárom a lábaimat az érintésére. Hogy ez pontosan milyen érzést kelt majd Clintonban, fogalmam sincs, de mintha mi sem történt volna folytatom inkább tovább a kis játékunkat. - Megbizonyosodott róla Mr. Morgan, hogy zárva van-e az ajtó? Nem szeretném ugyanis, hogy az a lilás hajú öregasszony ránk nyisson éppen akkor, amikor már a legjobb pillanatnál járunk - jobb kezem ujjait jelzésértékűen vezetem végig a tarkóján le a vállaiig, majd a mellkasára tévedve megállok az izmos résznél, hogy aztán a már érintett övcsatra essen a tekintetem a kezeimmel együtt.

Dee & Clint

Ahogy Clint felé nyújtja a kacsóját, ő azt a tenyerébe veszi, és rögtön nézegetni kezdi a seb helyét, már amennyire az emlékei engedik felidézni, hogy pontosan mit is vágott el. Arról az estéről sok dolog megmaradt a fejében, de szinte mindent háttérbe szorítanak a csendben, édeskettesben, és egymás sóhajaiban eltöltött percek, melyek azóta rengeteg álmatlan éjszakát okoztak neki. Egyszerre vágyik arra, hogy átélhesse ugyanazokat az érzéseket a mellette ülővel, ugyanakkor tudja, hogy már azzal is kiegyezne, ha végre gondtalanul ölelhetné magához, és suttoghatna szeretetteljes szavakat a fülébe, mielőtt elalszanak.
Óvatosan simít végig másik keze ujjaival a hegen, majd az ajkaihoz emeli, hogy egy apró csókot nyomhasson rá, mielőtt gyengéd mosollyal az arcán pillantana fel a lány szemeibe. - Úgy gondolom, ezt hívják szerencsés szerencsétlenségnek - sokatmondó pillantást vet rá, mielőtt visszaadná neki a kezét, és rövid ideig visszafordítaná a figyelmét a repülőútra.
A meghitt, nyugodalmas pillanatokat azonban megszakítja egy olyan kérdés a lány részéről, amire tudja ugyan Clinton, hogy lehetett volna kicsit… empatikusabban is válaszolni, ő viszont megfeledkezett magáról, és arról, hogy ki ül mellette. Ez lehet, hogy bármelyik más nőnél megállná a helyét, de Yolande jóval érzékenyebb az átlagnál, ezzel pedig teljes mértékben tisztában kellene lennie, mielőtt megfontolatlanul mond bármit. Továbbra sem érzi úgy, hogy a jelenlegi végkifejletben egyedül ő a hibás, mert ahogy Clint nem megfelelően válaszolt, úgy Dee egy borzalmas témát hozott fel rögtön az útjuk elején.
A helyzet viszont azt mutatja, hogy talán sikerül rendeződnie ennek a röpke nézeteltérésnek, mikor megbeszélik, hogy a kis utazásukat megfűszerezik annak a bizonyos estének az emlékével. Clinton a maga részéről könnyen túllendül az ilyen vitának sem nevezhető vitákon, és aztán nem foglalkozik többet velük, így csak remélni tudja, hogy a lány sincs ezzel másképpen.
- Isten ments a bajtól! Nem mondtam ám, hogy nem kérek a segítő kezekből, van itt valamim, amit nyugodtan megfoghatsz. Nyilván csak segítés céljából, semmi másból - szórakozik kicsit azokban a pillanatokban, mikor épp nem egymás csókjaiba igyekeznek belefulladni. Még ha akarná sem tudná megállni, hogy ne sóhajtson bele ebbe a hevességbe, amiben most van része olyan hosszúnak tűnő idő után, és ezért sem képes megállni, hogy ne igyekezzen mihamarabb egyről a kettőre lépni. Tenyerével odaadóan simít végig a lány lábain, majd rá a fenekére. Az erre adott szavak, és a testbeszéd azonban két külön dologról árulkodnak. A mosoly rögtön enyhül Clinton arcán ennek hatására, és ugyan próbálja fenntartani annak a látszatát, hogy ez nem tűnt fel neki, a koponyája hátsó szegleteiből nem tudja kizárni az imént tapasztaltakat.
A kérdésére nem felel érdemben, helyette ráfog a már övcsatjánál járó csuklóra, és megállásra készteti a másikat. Felpillant a lányra, majd óvatosan rásimít az arcára, és egy apró csókot lehel az ajkaira. - Itt vagy, mégis teljesen máshol jársz, drágám. Mi a baj? És ne próbáld azt állítani, hogy nincs semmi probléma, kellően öreg vagyok már ahhoz, hogy felismerjem - készen állt volna a folytatásra, erről mi sem árulkodott jobban, mint a Yolande által kiváltott testi reakciók, ő mégsem akarja kihasználni a lány szeretetéhségét. Ha beszélniük kell, hát beszéljenek. Előrenyúl a lány mellett, hogy megbizonyosodjon az ajtó zárt voltáról, és amint ezzel végzett, visszaül, és reméli, hogy a lány is követi őt az ölében. - A kíváncsi fülek miatt továbbra is azt mondom, hogy maradjunk itt. Szóval? - kedvesen, empatikusan dönti oldalra a fejét, és simít rá a lány hátára, míg másik kezének ujjait az övéi közé fűzi, és úgy várja a válaszát.