Kayden mindig is a saját feje után ment. Sosem lehetett befolyásolni sem pedig eltántorítani az előre már rég meghatározott céljától. Sosem szeretett volna a szülei pénzére támaszkodni, azonban fiatalkorában sajnos kénytelen volt. Miután sikeresen felépített egy jól működő építészmérnöki vállalatot, kamatosan törlesztett a szülőknek. Mindent visszafizetett és elszakította magát tőlük, amennyire lehetett. Talpraesett, magabiztos férfinak tartotta magát és túl büszke volt beismerni, hogy bizony neki is vannak hibái. Az egyik ilyen volt a törvényen kívüli tevékenysége is. Még egyetemi évei alatt keveredett egy olyan bandába, ahol kinevelték a mestersége minden apró részletére, azóta pedig egy rejtett, másik életet él titkolva családja elől ezt az énjét.
A szüleivel nem ápol túl jó viszonyt részben a pénzes családokra jellemző közismert klisék miatt, részben pedig azért, mert mindig őt hibáztatták a legapróbb dolgokért is. Mivel egyetlen fiú gyermek volt, mert az anyjának nem lehetett több gyermeke, ezért sajnos rá hárult a családi vérvonal tovább adása, amihez nem túlzottan volt kedve. Ha megtehette volna, inkább kimarad az ilyesféle formalitásokból, de sajnos élete egy fordulóponthoz ért, ahol döntenie kell: megházasodik, elveszi a MacNelly lányt, vagy inkább kitagadtatja magát a családból és soha többé vissza sem néz.

Kayden Manhattan hatalmas, égbe nyúló épületeit bámulta miközben egyik kezében cigarettáját szorongatta. Tudta nagyon jól, hogy ideje lenne leszoknia róla, de úgy gondolta, az életében egyel több rossz szokás nem oszt, nem szoroz semmit. Bámulta az emberek sokaságát, akik mit sem sejtve az ő kilétéről élik mindennapjaikat.
A tetőről kitűnő kilátás nyílt az utcára. Az autók végeláthatatlan sorokban cammogtak az utakon hatalmas füst felhőt hagyva maguk után némelyik. Kayden a zsebében kutakodott telefonja után, hogy felhívja megbízóját. Egy időpontot akart leegyeztetni vele, de sosem érte utol, így pedig nehezére esett bármit is csinálni. Mielőtt tárcsázhatta volna a számot, a tetőre vezető ajtó kinyílt és egy nő lépett ki rajta. Hosszú, göndör fekete haja arcába lógott, magassarkú cipője csak úgy csattogott. Messziről megismerte már ezt a hangot Kayden, de semmi kedve nem volt a nő jelenlétéhez.
- Már megint nem hívtál fel drága fiam - dorgálta meg édesanyja, aki úgy csinált, mintha annyira fontos lett volna a számára, holott csak megjátszotta a dolgot.
- Miért kellett volna telefonálnom? Ha látni akarsz, tudod hol találsz meg - vetette oda neki félvállról. - Amúgy meg sosem volt köztünk szoros kapcsolat, nem értem miért lett olyan fontos ez hirtelen...
Rosalie Carmichael sosem felejtette el emlékeztetni fiát a legapróbb hiányosságaira. Mintha szúrta volna a szemét fia személyisége vagy az, hogy nem függött tőlük oly mértékben, ahogyan azt remélte volna. Minden esetre nem kellett félteni őt sem, sem pedig az anyját, akinek nem titkolt szándéka volt fiát egy jómódú családba beházasítani. Kayden-nek semmi szüksége nem volt egy olyan feleségre, akit csak a látszat kedvéért vett el. Tudta nagyon jól, hogy munkája nem engedi számára a boldog családi életet, hogy folyton mozgásban lenne. Pont ez miatt nem akart belekeverni senkit sem magánéletébe. Futó kapcsolataival bőven meg volt elégedve s nem kellett aggódnia az miatt, mert későn ért haza.
- Apáddal szeretnénk ha hazajönnél az ünnepekre - kezdett bele mondandójába az anyja. - Szeretnénk látni kicsit, már oly rég voltál otthon!
A férfi a szemeit forgatta. Cigarettája már rég leégett, nem volt már mit szívnia - ehhez a beszélgetéshez pedig szüksége volt legalább még két szálra, hogy higgadtan tudja kezelni anyja agymenéseit. Előhalászott még egy szálat a zsebében lévő dobozból, meggyújtotta és egy jó nagyot szívott belőle. Csak ezután fordult anyja felé.
- Na és ki lesz az este sztár vendége? Melyik hajadon huszonéves elkényeztetett, gazdag lányka fogja kelletni magát a vacsorán? - Már előre félt anyja válaszától.
Egyik kezét a zsebébe rakva próbált nyugodt maradni. El is számolt tízig magában, de úgy érezte, nem sokat segített. Sőt, inkább csak olaj volt a tűzre. Ha megtehette volna, inkább elküldte volna anyját a melegebb éghajlatra, de semmi kedve nem volt hallgatni a siránkozását. Inkább hagyta, hátha megunja egyszer az anyja ezt a témát. Ha szerencséje volt, többet talán nem hozza fel.
- Csak mi leszünk és a MacNelly család - sóhajtotta. Rose tudhatta volna, hogy átlátja tervét a fia, de reménykedett benne, hogy végre hajlandó házasságra adnia a fejét. Nem várta el tőle, hogy szeresse is az arát, de sokkal nyugodtabb lett volna, ha legalább papíron elvesz egy jómódú, skót lányt. Tudta nagyon jól, hogy fia elég nehéz eset, de bizakodott abban, hogy talán meggondolja magát.
- Átgondolom és majd hívlak... Így megfelel? - Kayden nemtörődöm módon, félvállról vetette oda válaszát. Remélte, nem kell majd mindent félretéve rohannia szüleihez, de sajnos nem nagyon volt választása. Ha fenn akarta tartani a látszatot, sajnos el kellett játszania a jófiút.
- Rendben, várom a hívásod! Kérlek, még a héten szólj vissza, már nincs sok hátra az ünnepekig!
Elbúcsúzott fiától a nő majd sarkon fordult és elindult hotelszobája felé. Az elkövetkező napokban többször is átrágta magát a dolgon Kayden, de sajnos mindannyiszor ugyanarra a következtetésre jutott: el kell mennie skóciába az ünnepekre, így hát nem volt mit tennie, az itteni dolgokat el kellett halasztania.

Vészesen korán elérkezett a családi vacsora napja. Kayden-nek épp hogy volt ideje repülőjegyet foglalnia az első osztályra valamint sikeresen elnapolta a legfontosabb teendőit. Mivel valamivel fenn kellett tartania a látszatot, vállalkozása ügyeit a repülőn és kevéske szabadidejében volt kénytelen intézni, ezért úgy érezte magát, mintha napokon keresztül nem is aludt volna. Mire a gépe landolt a legközelebbi reptéren, feladatai durván a felére csökkentek. Nem igen volt elragadtatva az ötlettel, hogy interneten keresztül kell a dolgait megoldania, de sajnos más választása nem maradt. Így is épp volt elég ideje egy új öltönyt vásárolnia valamint kicsit rendbe szednie magát a vendégek érkezése előtt.
A Carmichael család birtoka minden képzeletet felülmúlt. Hatalmas volt, közepén egy kastéllyal valamint rengeteg parkkal és szabadidős tevékenységeknek helyet adó sport pályákkal. A kastély mindössze 4 emeletes volt, de az épület alapterülete óriási. A személyzet is tekintélyes mértékű volt, de Kayden sosem szeretett ott lakni. Túlságosan is régimódi volt az ő ízléséhez és örült, hogy el tudott menni onnan.
A társalgó ajtaja nyitva volt, anyjáék épp az utolsó simításokat végezték. A vendégek nemsokára meg is érkeztek, akiket szokásukhoz híven a személyzet fogadott és kísért a társalgóba. Hatan voltak a MacNelly család képviseletében: az anyuka, Elisabeth, az apuka William MacNelly, a két idősebb fiú testvér, Josh és Ben, a legfiatalabb lánytestvér, Sophia MacNelly és az unokatestvérük, Blake. Elképesztően összetartó család volt, hozzánk képest mérföldekről észrevehető volt a különbség köztünk. Kicsiként - emlékezett vissza rá -, sokat nyaralt a Carmichael családnál a MacNelly család és fordítva. Mindig is jó kapcsolatot ápoltak velük, de nem igazán mondható el, hogy olyan jó barátok lettek volna a fiatalok. Inkább csak elvoltak, de semmi különös.
- Úgy örülök, hogy mindenki el tudott jönni! - Kezdte Rose a lelkesítő beszédét. - Kérlek, foglaljatok helyet, ahol tetszik!
Ez volt a felkérés a szokásos kötelező bájcsevejre. Kayden inkább kimaradt volna az egészből, ezért is indult el az italos pult felé. Töltött magának egy kis whisky-t majd körbe kérdezett, ki mit kér. Miután kitöltötte a poharakba a kért italokat, egy tálcára pakolva vitte oda a többiekhez.
- Köszönjük szépen, Kayden! - köszönte meg Elisabeth az italokat. Csak bólintani tudott és próbált úgy tenni, mint aki mit sem sejt az este fő témájáról. Tisztában volt vele, hogy a MacNelly család milyen anyagi helyzetben volt, hogy ők sem panaszkodhattak vagyonuk tetemes mennyiségére. Nyilvánvaló volt, hogy egy idő után eljön ez az este is, de azt remélte Kayden talán megússza. A kezeit tördelve ült szülei mellett és úgy tett, mint akit annyira érdekelt volna a skót belpolitikai helyzet, ezzel is elodázva az elkerülhetetlent.
Az este vége felé jártak már, épp csak a desszert maradt vissza, mikor William MacNelly megköszörülte a torkát. Mindenki felkapta a fejét és őrá koncentrált, az ő mondandójára.
- Mint te is tudod Kayden, nem titkol szándékunk, hogy egyetlen lányunk egy hozzá méltó, az ő rangja béli, tehetős férjet találjon magának... - Megigazította nyakkendőjét és látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát a jelenlétemben. - Úgy érzem, most jött el ennek az ideje...
Nem fejezte be a mondatát, helyette felelősségteljesen vagy sem, Kayden felé fordult. Mélyen a szemébe nézett, Kayden pedig viszonozta a szemkontaktust. Sosem volt az a fajta, aki a legkínosabb helyzetekben elfordította volna a fejét. Helyette inkább egyenesen a szemébe bámult a férfinak és azon tűnődött mit is válaszolhatott volna.
- Mr. MacNelly, kedves öntől, hogy rám gondolt, de nem én vagyok az egyetlen tehetős férfi skóciában vagy akár a világban. Ne vegye sértésnek kérem, de nem áll szándékomban megházasodni, sem Sophia-val sem pedig senki mással!
Kortyolt egy nagyot az italából, mert úgy érezte szüksége van valamire, amivel el tudja terelni az anyja és az apja rosszmájú megjegyzéseit, amik nyilván valóan már nagyon kikívánkoztak belőlük. Szerencséjére ők elnézést kérve hívtak ki a szomszédos szobába, hogy hátha egy kis értelmet tudnak verni a fejembe.
- Kayden... - Kezdte el apám, aki életében először nem találta a szavakat az imént történtekre. - Ugye tudod, hogy ez a házasság milyen fontos mindkét fél részére?! Ne nehezítsd meg a dolgunkat kérlek, és menj vissza fogadd el az ajánlatot! - Dorgálta meg a fiát William. Igyekezett nyugodt maradni, azonban pont mint a fia, ő se tudta sokáig magában tartani az ilyesféle haragot. Le sem tagadhatták volna a rokoni szálakat.
- Apa, nem áll szándékomban megházasodni! Az időm nagy részében otthon sem vagyok, utazok vagy épp a cégem ügyeit intézem... - Kayden felsóhajtott. Úgy érezte magát, mint akkor, amikor 7 éves korában valami rosszat csinált. Egyszerűen nem akarta tovább húzni a dolgokat. - Engem sosem kérdeztetek meg, mit szeretnék. Játszottátok világ életetekben a boldog szerető családot, holott a legkisebb dolog miatt már engem hibáztattatok. Mintha én tehettem volna mindenről. Most meg azt akarjátok, hogy vegyem el a MacNelly család egyetlen lányát, aki talán azt sem tudja, mibe keveredik bele! - Mély levegőt vett, mintha türtőztetni szeretné magát. - Legyetek szívesek és verjétek ki a fejetekből ezt az őrült ötletet! Nem áll szándékomban senkit sem elvenni sem most, sem pedig később!
Nagy léptekkel sietett ki a szobából Kayden. Úgy érezte, nem kap levegőt abban a hatalmas szobában. Friss levegőre volt szüksége, ezért kiszambázott a hátsó teraszra, keresett egy hamutálat és egymás után szívta a cigarettákat.
Nemsokra rá, hogy elszívott már vagy 2 szál cigarettát, magassarkú kopogását hallotta meg a háta mögül. Semmi kedve nem volt most a társasághoz, ezért is már majdnem szólt is volna, ha meg nem látja a fiatal Sophia-t a táskájában kutakodni. Egy doboz cigarettát halászott elő retiküljéből azonban öngyújtó nem akadt nála, így Kayden átnyújtotta sajátját.
- Köszönöm! - Hálálkodott a lány.
Ahányszor csak arra gondolt, hogy Sophia mindössze 23 éves, elszorult a szíve. Hasonló helyzetben voltak azzal a különbséggel, hogy kettejük közül Kayden volt a férfi és az idősebb is. Míg ő 28 évesen elérte álmai csúcsát és viszonylag jó munkája is volt - leszámítva törvénytelen foglalkozását -, addig a lány még túl fiatal volt, előtte állt még az egész élet.
- Téged nem zavar ez az egész érdekházasság téma, ami bent folyik? - Kérdezte Kayden elgondolkodva.
- De igen, csak nem vagyok abban a helyzetben, hogy megengedjem magamnak azt, hogy elutasítsam a dolgot -  Sophia nagyot sóhajtott. Talán még magának sem vallotta be, de tetszett volna neki a házasság. Talán még boldog is lehetett volna benne, persze ha Kayden meggondolta volna magát.
A lány semmit nem tudott a férfiról. Kicsi korában párszor találkozott vele, mindig is csodálta őt határozottsága miatt. Külső szemlélőnek fel is tűnhetett volna a tény, hogy odáig van a férfiért, de még magának sem szívesen vallotta volna be.
- Nézd, én nem vagyok az az álom pasi, akit egy rendes szülő a gyermekének szánna. Nem ismersz és én sem téged, de nem akarom elvenni a jövőd. Azt akarom, bármilyen ostobának is tűnik, hogy boldog életed legyen, ami mellettem nem lenne...
Sophia nem tudott mit válaszolni erre. Sosem volt túl jó az emberi kapcsolatok kialakításában, de azt tudta, hogyha nem gondolja meg magát Kayden, akkor az apja egy olyan jelentkezőnek dobja oda, aki mellett egyáltalán nem élhetne rendes életet.
Csak álltak egymás mellett, mint két idegen, akik élete egymástól függ. Kayden az egész házassági ajánlaton rágódott, nem tudott dönteni. Nem akart megházasodni sem és nem is hagyta, hogy a szülei beleszóljanak életébe, de sok minden volt, ami nem hagyta nyugodni. Egyszerűen nem találta a szavakat és bízott a szerencséjében, hogy nem hagyja cserben.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az őszinteség nagy erény, különösen a mai világban. Ahelyett, hogy a szüleid elítélik azt a döntésedet, hogy nem az ő szabályaik szerint éled az életedet és szolgáltatod ki saját magadat előbb a házasság, majd a családalapítás kötelezettségeinek, valószínűleg értékelniük kellene, hogy talpraesett fiuk van, aki a saját akaratából is felépít egy olyan vállalkozást, ami jövedelmező számára. Persze, valószínűleg megdöbbennének egy-két dolgon, ha megtudnák, hogy milyen törvényen kívüli akciókban is részt veszel, és hogy az építészmérnöki feladatok mellett mit tekintesz a saját munkádnak, de ettől függetlenül sem kellene úgy érezniük, hogy hatalmuk van feletted. Te pedig igyekeztél ezt tettekkel is bebizonyítani, függetleníteni magadat attól, amitől valójában nem lehet. Szokták mondani, hogy a vér nem válik vízzé, mi pedig akárhogy is próbálkozunk, nem tudunk csak úgy elszakadni a családunktól - és valamilyen szinten azt hiszem ez így is van jól.
Ha nincsenek azok a keretek és elvárások, amelyek közé a szüleid szorítanak fiatal korodtól kezdve, ha nincs a nyomás a vagyonuknak köszönhetően, ami inkább volt átok mint áldás, talán nem lennél ugyanaz az ember, aki ma vagy. Minden rosszban van valami jó is, a Te esetedben pedig azt hiszem pontosan ez az, ami megfelel a leírásnak. Már csak az a kérdés, hogy ha nem a szüleid által kijelölt úton haladsz, akkor pontosan mi lesz az, ami a sajátod utadon vár. Hiszen csak azért, mert Te magad választottad, még nem jelenti azt is, hogy teljesen döccenőmentes lesz.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!