Milyen étrendet folytatsz?
- Vegetáriánus vagyok.
- Nagyon ritkán eszem húst vagy halat.
- Gyakran eszem húst, gombát, halat, nehéz ételeket vagy túl sok édességet.

Őszintén kimondhatjuk, hogy a kelleténél sokkal fontosabb számomra, hogy éppen hogyan nézek ki, milyen a testem, az alakom. Ha esetleg fel-felcsúszik pár plusz kiló, utána minél inkább azon vagyok, hogy mihamarabb visszanyerjem az úgynevezett versenysúlyomat és minél hosszabb távon fenn is tartsam azt.
Sajnos, gyerekként meg kellett küzdenem a testsúlyommal és a mellé társuló kétes érzésekkel, érzelmekkel - amiket előszeretettel segített elő az éppen aktuális környezetem a felém irányuló negatív kommentárjaik hadával.
Azóta kifejezetten figyelek magamra - és arra, hogy ne csak magamnak, hanem mindenki másnak is meg tudjak felelni ezen a téren... is.

Fogyasztasz valamilyen élénkítő szert? (Kávé, tea, cigaretta, drogok, alkohol.)
- Soha, szeretném tisztán tartani a testem.
- Alkalmanként kávézom, teázom.
- Igen, ezek az élet kellemes dolgai.

Mekkora az alvásigényed?
- Ha megfelelő időben alszom, elég kicsi.
- Közepes, változó, terhelésfüggő.
- Igen nagy, ha kipihenem magam tudok csak igazán hatékony lenni.

Milyen a szexuális aktivitásod?
- Alacsony.
- Közepes, változékony.
- Természetesen nagy.

Valószínűleg sok ember a környezetemben pontosan ezért tart és nevez előszeretettel - már bocsánat a kifejezésekért - ribancnak, kurvának, pedig szerintem nincs semmi probléma azzal, ha valaki kifejezetten szereti a testiséget és az azzal kéz a kézben járó fizikai kontaktust.
A fiatal életkor nem kizáró ok, sem pedig akadály, ha az ember lánya ténylegesen szeretné minden egyes vágyálmát megvalósítani a másik nem példányával vagy példányaival - ahogy az sem jelent nagy érvágást, ha mindezt párkapcsolaton kívül teszi meg, alkalmanként.
Persze, általában senki más sem lát az adott szituáción túl - pontosan ezért az is gyakori, hogy a sok egyéjszakás kaland mögött nem mérik fel az eredeti, valós szándékot, csak azt látják meg benne, hogy Yolande megint egy másik fiú ágyába keveredett. Azzal viszont már egyáltalán nincsenek tisztában, hogy soha sem úgy indulok neki egy szexuális együttlétnek, hogy csupán egy éjszaka marad majd meg emlékként nekem belőle...

Milyen az érzékeid szabályozottsága, milyen az önkontrollod?
- Jó, kiváló.
- Közepes, olykor nem tudok parancsolni magamnak.
- Nem az erősségem.

Pontosan ez miatt nem is nagyon tudok nemet mondani senkinek, szinte semmire sem, nemhogy magamnak.

Beszéded jellege...
- Nyugodt, megfontolt.
- Izgatott, zenés, fordulatos.
- Tompa, lanyha.

Állandóan és megállíthatatlanul csivitelek - legalábbis a rokonság és a barátok elmondásai alapján.
Lényegében, ami a szívemen, az a számon - tartja a mondás is - , amit őszintén, nem is nagyon bánok, szeretek ugyanis más emberekkel kommunikálni. Még akkor is, ha nem mindig pozitív a társalgás végkifejlete.

Munkavégzésedre jellemző...
- Önzetlenség.
- Személyes célért, elismerésért végzem.
- Lusta, henyélő, legfeljebb muszájból.

Pontosan úgy, ahogy minden mást is teszek az életemben.
Magamnak tartozok elszámolással - bár néha, sőt, igazából elég gyakran más emberek véleményét is ugyanolyan fontosnak, ha nem fontosabbnak látom magammal szemben, mint a sajátomat -, éppen ezért igyekszem úgy alakítani az egész életemet, hogy az nekem feleljen meg a leginkább. Ebben az elvben hinni legalábbis nagyon szeretek...

Szoktál dühös lenni?
- Ritkán, tényleg csak extrém esetekben.
- Csak néha, de akkor oka van.
- Igen, elég gyakran felmegy bennem a pumpa.

A félelem érzése nálad...
- Nagyon ritka.
- Néha jellemző.
- Elég gyakori.

Amióta az édesapám meghalt, azóta szó szerint rettegek az egyedülléttől és a magánytól...
Jó, már a tragikus esemény előtt sem voltam egy félelmet nem ismerő lány, de az, hogy elveszítettem az egyetlen, végletekig szeretett férfit az életemben, nem sokat segített a helyzeten.
Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a testvérem ne lenne ott mellettem, amikor csak szükségem van rá - néha akkor is, ha azt hiszem nincs rá szükség -, de egy báty szerepe azért teljesen más kaliber, mint egy édesapáé.
Talán a Clintonnal való kapcsolatom is ennek a veszteségnek a tükrében jelent olyan sokat nekem - és pontosan ezért is félek tőle annyira...

A vágyak özöne jellemző rád?
- Kevésszer érzem, hogy ellenállhatatlan vágyam van valamire.
- Csak néhányszor.
- Sok vágyam van, amit szeretnék elérni.

Azt hiszem, hogy erről a kérdésről nem is nekem kellene nyilatkoznom... Legalábbis nem csak nekem.
Viszont a testiség és érzékiség egyvelegét már firtattam az előbb, most már nem tenném.
A vágyaim ugyanis egy, de annál erőteljesebb, konkrétabb alappal rendelkeznek, amit el szeretnék érni és amit talán nem is titkolok olyan túlságosan. Nem is vagyok egyedül vele valószínűleg, hiszen rendkívül hétköznapi dolog, éppen ezért annyira szomorú és bosszantó egyaránt, hogy még csak a közelében sem jártam eddig, nemhogy elértem volna...
A csupa, nagybetűs szerelem az, ami mindennél fontosabb... lenne a számomra.

Mennyire vagy büszke?
- Szerény vagyok.
- Önérzetes vagyok.
- Mondjuk ki: hiú vagyok.

Jellemző rád a depresszió?
- Soha.
- Csak néha.
- Igen, elég gyakran elkap.

Ahogy már említettem - az egyedüllét, a magány és a kinézet egyesével vagy akár egymással rendesen elkeveredve segítik elő bennem a legtöbbször ezt az állapotot.

Mi jellemző szeretetkapcsolataidra, a benned lévő szeretetre?
- Egyetemes, mindenki felé irányul.
- Személyes érdek irányítja.
- Szerintem az ember képtelen a valódi szeretetre.

Sokat gondolkodtam az első és a második válasz között, de arra jutottam, hogy mégiscsak az előbbi az, ami a leginkább jellemző rám. De az utóbbi is egészen könnyedén belemagyarázható a gondolkodásomba, ezért kicsit inkább egybegyúrnám a kettőt.
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy szeretek szeretni, ahogyan akkor sem, ha megfordítom a szójátékot és elárulom azt is, hogy szeretem, ha szeretnek. Mégis, az utóbbi vágy elérése közben sokkal jobban előtérbe kerül az első kijelentés - még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy nem mindig a jó embereket jutalmazom meg a szeretetemmel.

Szoktál erőszakosan viselkedni, verbálisan vagy tettlegesen?
- Soha.
- Csak néha, ha tényleg szükséges.
- Igen, ha el kell érnem valamit.

Mennyire ragaszkodsz a pénzhez?
- Csekély mértékben.
- Közepesen.
- Mindenem!

Az anyagi javaknál sokkal jobban meg tudnak mozgatni az emberi érzések, érzelmek.
Bár édesanyám szerint rendkívül fontos, hogy az ember fenn tudjon magának tartani egy átlagosnál jobb életszínvonalat, hogy mindent meg tudjon adni magának, amit csak szeretne, amire vágyik - én mégis úgy gondolom, hogy szeretni és szeretve lenni a világon mindennél fontosabb, még a pénznél is.

Könnyen megbocsájtasz?
- Kifejezetten könnyen.
- Nehezen bocsátok meg.
- Haragtartó típus vagyok.

Talán túlságosan is, sőt. Még akkor is a megbocsájtás felé hajlok, ha az adott illető egyáltalán nem érdemli meg - viszont sajnos nehezen vagyok képes elengedni bárkit is a környezetemből, pláne, ha ahhoz az emberhez érzékeny szálak fűznek kapcsolattéren.

Milyen az akaraterőd?
- Kifejezetten erős.
- Közepes.
- Gyengébb.

Igazmondó, őszinte típus vagy?
- Mindig.
- Legtöbbször.
- Az helyzettől függ.

Mennyire vagy kreatív?
- Nagyon.
- Közepes mértékben, változó.
- Az helyzettől függ.

Mondhatni eléggé.
Szeretem a művészet minden formáját - olvasás, rajzolás, festés vagy zene és tánc, szó szerint mindenre rendkívül nyitott vagyok. Pláne, amikor a művészet a divattal találkozik...
A színek, a formák, lényegében minden apró kis részlete a divattervezésnek nevezhető az örök, megunhatatlan szerelmemnek is.

Kapcsolat? Pontosan ez a szó az, amelyre egész eddigi életem folyamán, ténylegesen vágytam rendületlenül, mégsem kerültem hozzá kicsit sem közel, nem kaptam meg a beteljesülését egyszer sem, bármennyire is igyekeztem annak az elérésén. Most viszont, hallva Clinton szavait, amelyek mintegy megerősítés gyanánt érkeznek el hozzám a talán már túlságosan is felhevült levegőben kettőnk között, képes vagyok azt hinni, hogy talán tényleg az életem azon pillanatához érkeztem el, vele együtt, amelyre nem is olyan titkoltan mindig is szükségem volt. Nem is lehetnék hát biztosabb a kijelentésemben, abban, hogy teljes mértékig, szinte a végletekig meg tudok bízni a férfiban, aki előttem állva éppen a két tenyere közé fogja az arcomat, hogy aztán még egy érzelemdús csókot adjon az ajkaimra, mielőtt az általa leírt; hosszú, hálás és élvezetes kapcsolatnak kölcsönös módon megadjuk azt a bizonyos első, határozott lépést.

(...)

Reggel, még a saját ágyamban felkelve egy pillanat erejéig sem gondoltam volna, hogy a nap, amely csak egy szokványos családi vacsorát rejtett magában, ennyire erőteljes fordulatot vesz majd - mégsem bánom, egyetlen egy másodpercig sem.
Clinton arcát látva magam előtt, érezve a testét és annak minden egyes rezdülését, a csókjaiban rejlő tűz érzetét az ajkaimon, amely érintésének kínzó lassúságában teljesedik ki igazán, úgy érzem magam, mintha éppen a már régen elvesztegetett szüzességem ajánlanám fel neki, hiszen az évek leforgása alatt még egyetlen egy férfi sem foglalkozott velem olyan habitussal, mint azt a leendő apósjelöltem teszi ebben a pillanatban. Szomorú vagy sem; de mindenféleképpen olyan hatással van rám a társaság és az éjszaka leple alatt éppen megtörténő cselekmény, amely talán még magyarázatot sem követel meg a kialakulni még nem igen vágyó, a holnapi napra viszont talán már érezhetővé váló bűntudatérzésem részére. Mindaddig viszont mindenféle ellenérzés nélkül adom át magam teljes egészemben a Clinton által okozott, közössé váló öröm érzésének, minden egyéb, más esetben zavaró tényezőt figyelmen kívül hagyva.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy egy apró, ámde annál jelentéktelenebb másodpercig nem látom Clinton arcán a bizonytalanság jelenlétét, amikor magamhoz húzva őt, arra kérem, hogy teljes egészében vegye birtokba a lelkemet és a testemet és tegyen a magáévá mostmár minden tekintetben - mégsem zavar meg egy pillanatra sem a rövid tétlenség, talán, ha nem éppen a sötétbarna szempárt figyelném, akkor még fel sem tűnne. Viszont a mosoly, amely a gondolata végén az arcára kúszik, majd a következő mozdulat, ahogy a testünk végre-valahára teljesen egybeforr, olyan érzést szabadít fel bennem, amelyet - ha jelenleg képes lennék az értelmes gondolkozásra - valószínűleg nem is tudnék kezelni. Egyelőre viszont nem is kell vele foglalkoznom - legalábbis nem az előbb említett viszonylatban.
Máshogy már igen és nem is esik a nehezemre, hogy látványt és hangot társítsak az élvezetemhez, amelyet a Clinton által bezárt távolságnak köszönhetek. Ha eddig azt hitte rólam, hogy a vokális részem nem is teljesedhetne már ki jobban a ténykedései nyomán, hát nem is tévedhetett nagyobbat. Egy darabig a kettőnk közti szemkontaktust fenntartva zúdítok rá minden egyes sóhajt és nyögést, akaratlan bizonyítékként jelezve felé, hogy mennyire a kedvemre való a tevékenység, amelyet éppen a testemmel művel, viszont, amikor már az élvezetem végezetéhez közeledve már nem igen vagyok képes rá, inkább csak saját magamra figyelni, a hanghatások mellé önkéntelenül is a körmeimmel vájok a nyakának, részben hátának bőrére, egészen addig a pillanatig, amíg el nem következik a pillanat, amelyre - már talán nem is annyira - titkon az első találkozásunk óta vágyok és amelyet megannyiszor elképzeltem, lényegében a gyakran vissza-visszatérő álmaim alatt át is éltem. Vele.
A mámorító eksztázis lecsengése alatt-után, még mindig el nem szakadva Clintontól húzom magamhoz a testét és fonom át a karjaimat-lábaimat rajta, kiélvezve és viszonozva minden egyes csókját és érintését. - Őszintén örülök, hogy megszomjaztál az éjszaka - ajándékozom meg egy játékos mosollyal - és annak is, hogy én lehettem az, aki kielégíthette a hiányodat. A hangszínemből kiérezheti, a szavaimból pedig egyértelművé teheti a maga számára, hogy pontosan mire is gondolok hiányérzet alatt. - Én sem éltem még át senki mással sem ilyen együttlétet - jegyzem meg kissé halkabb hangon, igyekezve nem ismételten belepirulni a kijelentésembe, hiszen olyan információt tárok Clinton elé, amelyet akár érzéki vallomásnak is vehet, ha annak szeretné hallani. - Folytatni? Azt sem tudom, hogy hány óra van, mennyi időnk maradt még egymásra; teljesen elvesztettem tőled az időérzékemet - nevetek fel én is a felvetésére, mialatt az egyik kézfejem ujjait végigvezetem a nyaka vonalán át egészen a mellkasáig - úgy érzem, képes lennék meghalni már attól is, ha akár egy másodpercig nem érinthetném őt. - Nem tudom, hogy képes lennék-e visszanyerni az energiámat - utalok vissza a percekre-órákra, amelyeket az éjszaka folyamán együtt töltöttünk el. - Meg talán jelentéktelen hülyeségnek hangzik, de - veszek egy mély levegőt, mielőtt Clinton íriszeibe nézve folytatnám - én most csak szeretnék veled lenni, melletted feküdni egészen addig, amíg nem kell arra feleszmélnem, hogy véget ért az éjszaka és reggel lett.

(A karakter és a szerepjáték példa egy másik oldalról, már megalkotott karaktertől származik, az átalakítás és újraalkotás miatt kicsit új köntösbe csomagolva.)

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az jutott eszembe az előtörténeted olvasása közben, hogy mennyire érdekes kérdés is valójában az, hogy milyen gyakran mondunk egyes dolgokra igent, vagy épp nemet. Gyakran azt tanácsolják, hogy annak érdekében, hogy izgalmas és emlékekkel teli életünk legyen, mindig mondjuk igent a különböző kalandokra. Arról senki nem beszél, hogy mi történik, ha beleesünk abba a hibába, hogy képtelenek vagyunk már nemet mondani, vagy visszautasítani olyan ajánlatokat, amelyek nem tesznek igazán boldoggá, vagy nem élvezzük őket száz százalékosan. Ugyanakkor honnan tudhatnánk, hogy nem fogjuk élvezni, ha ki sem próbáltuk? Ördögi kör.    
Úgy gondolom téged nem kell félteni attól, hogy ne mondanál igent épp elég dologra ahhoz, hogy izgalmas legyen az életed, a fiatalságod ellenére is - és a helyzet az (de ezzel biztosan nem mondok újdonságot), hogy a java még most kezdődik. Érdekelt volna, hogy milyen választ adsz arra a kérdésre, hogy ha később, amikor idősebb leszel és a gyerekeidnek, vagy unokáidnak mesélsz arról, hogy milyen volt az életed, amikor az ő korukban voltál, vajon minél több őrült jó történetet szeretnél inkább elmondani, vagy csak azt az életbölcsességet osztanád meg velük, hogy egy életük van és érdemes teljes mértékben megélniük azt, belemenni olyan dolgokba is, amire mások ferde szemmel néznének, vagy félnének bevállalni.
Mielőtt még utadra engednélek, egy dologról még mindenképpen szót kell ejtenünk, ez pedig - kitaláltad -, a Clintonnal való kapcsolatod. Hintettél ugyan el információmorzsákat nekünk olvasóknak, de olyan kusza szálakat és bonyodalmakat sejtek itt, amelyeknek a játéktéren a helye. Épp ezért irány az emlegetett hely!
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!