Sose szerettem fényezni magam és felsorolni végtelen csodálatraméltó tulajdonságomat. Mert az emberek többsége ezt teszi. Gondolj csak bele, hogy az első randevúnál is mennyire azon vagy, hogy csak a jó oldaladat mutasd meg. Mintha minden csak fekete és fehér lenne. Nem csak jó és rossz létezik. Néha kénytelen vagy rossz dolgokat is tenni a jó ügy érdekében. Üres prédikációnak hiszed szavaim? Ha ismernél, akkor tudnád, hogy az őszinteségemmel mennyire meg tudok bántani másokat. Bunkó dolog, de aki gyerekkorát traumatizálva éli le az kissé nehezen lesz simulékony a hétköznapi szocializációban. Sose gondoltam azt, hogy kívülálló lennék, hogy megrekedtem a világ peremén és nem értem, hogy a többiek hogyan működnek. Egyszerűen csak nehezemre megy a beilleszkedés. Nem kimondottan érdekelnek a kortársaim szórakozási módszerei, de remekül el tudom játszani ennek ellenkezőjét. Mert a nyilvánosság előtt még mindig csak egy báb vagyok. Nem hozhatok szégyent a Rhodes névre. Szívesen mesélnék arról, hogy ki vagyok, de hosszú felfedező út áll még előttem és idővel biztosan sokkal határozottabban tudok majd válaszolni, miután megbékéltem saját magammal.

Az életem elcseszett klisék sokasága. Gazdag családba születtem, de sosem éreztem azt, hogy közéjük tartoznék. Nem, ez nem az a rész lesz, ahol meg kellene sajnálni a gazdag úri ficsúrt mert mindene megvolt, de közben mégis valami egészen másra vágyott. Lépésről lépésre le van írva a jövőm. Elcseszett egy forgatókönyv mondhatom. Szólok, hogy a végén senki sem várjon boldog befejezésre. Előre szaladtam. Most következzen az a rész, amivel kicsikarhatok egy kevéske együttérzést a közönségemtől, feltéve, ha bárkit is érdekel életem szánalmas története.

Átlagos terhesség, de a szülés horrorisztikus formákat öltött. Az a sok vér, egy csecsemő halk életet jelző sírása, amiért az orvosok hosszú percekig küzdöttek. Aznap kicsin múlott, hogy ne jelentsék be a halál pontos idejét a szobában tartózkodó anya és csecsemője számára. Komplikációk adódtak. Végül kivették anyám méhét. Onnantól kezdve be kellett érnie azzal, hogy egyetlen egy gyermeknek tudott életet adni, de azt is milyen áron? Sose mondta ki, de érzem, hogy mélyen megvet érte. Mintha engem hibáztatna azért, hogy elvettem tőle azt, amitől igazán nőnek érezte magát. Évekig nem értettem miért olyan rideg és távolságtartó velem. Aztán egy szép napon minden kiderült. A féltve őrzött családi titok napvilágot látott és engem egyenest lefelé indított meg a lejtőn. Nem egyedül voltam anyám méhében. Volt egy ikertestvérem, de senki se beszélt Róla. Halva született. Leírhatatlan az érzés, amit akkor éreztem. Harag, mardosó bűntudat keveréke melyet tetőztek a fejemben kavargó kérdések. Miért én éltem túl? Miért nem beszéltek soha Róla? Nálunk a dolgok rendje, hogy a szőnyeg alá söpörjük a gyengeségeinket és téma lezárva. Vele is ezt tették. Nem volt életképes ezért még az emlékét is jól elzárva tartották.
Diszfunkcionális család a miénk. Tele ellentmondással és sötét titkokkal, amik jól elzárva vannak a világ szeme elől. Ki gondolná, hogy a szenteskedő hívő apa kedvenc elfoglaltsága levezetni a feszültségét a fián? Gyakran eljárt a keze, de mindig figyelt a látszatra és az arcomat sose érte ütés, de a testem többi része másról árulkodik. Vannak marandandó hegeim gyerekkorom emlékezetes veréseiből. Felmerülhet a kérdés, hogy anyám mégis miért nem lépett közbe? Talán sose szeretett annyira, hogy beavatkozzon, vagy félt apám agresszív énjétől mely csak a zárt ajtók mögött mutatkozott. Oscar Rhodes megbecsült üzletember, örökölt vagyonnal és makulátlan hírnévvel. Tökéletes álarcot mutatott a külvilág felé, kevesen tudták, hogy miféle szörnyeteg lakozik benne valójában. Egyértelműen Oscar volt a domináns fél ebben a házasságban. Monica pedig igazán jól játszotta az alárendelt szerepet. Engedelmes volt. Sose kérdezősködött. Neki csak a jólét és az anyagi biztonság volt a fő szempont. Időbe tellett, hogy felnyíljon a szemem és végre tisztán lássak.
Közhelyes, de tényleg megvan mindennek az ára. Anyám ezt az utat választotta magának. Szemet hunyt, de közben semmiben sem szenved hiányt. Rám is ez a sors várna. Haladni szépen a nekem kitaposott ösvényen és egy szép napon apám nyomdokaiba lépni. Napokig tudnám ecsetelni, hogy mennyire nem ismernek a szüleim. Fogalmuk sincs, hogy ki is vagyok valójában, de mostanában már magamnak is okoztam számtalan meglepetést. Itt az ideje jobban megismernem magam és rájönni, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azt tudom, hogy nem akarok apám cégénél dolgozni és várni, hogy átvegyem a helyét, de minden más még homályos. Nincs jövőképem. Vannak azok a kérdések, hogy hol látod magad öt év múlva? Én még azt se tudom, hogy mit hoz majd a holnap.