Ethan a tipikus hülye gyerek, legalábbis első látásra, ha valaki nem ismeri és csak a felszínen tapogatózik, ezt fogja gondolni. Erre joggal meg is van az ok, hisz a pasi komolytalan, állandóan viccelődik, és vadabbnál vadabb ötletei vannak, ráadásul a reflektorfénytől sem tántorodik el, sőt, szinte úszik annak fényében. Szeret középpontban lenni,  imád sztorizgatni és szívesen ki is áll hogy elmeséljen párat, csak hogy ezzel is szórakoztasson, és lekösse a figyelmed. Van, akinek ez bejön, de akadnak, akik éppen ezért nem szívlelik. Emiatt megosztó személyiségnek számít.
Jóképű, sportol és még a médiában is feltűnt, emiatt pedig a nők kétféleképp néznek rá. Egy nagy részük odavan Dokiért, sokan áhítoznak is utána, mások viszont azt gondolják, hogy egy médiabohóc, bunkó pöcs, skalpvadász. Nos, bármely oldalt is nézzük, mindegyik megítélésben van némi igazság, ugyanis Ethan valóban cuki, kedves és jófej,  de nem tudná letagadni a benne rejlő sármőrt sem, akinek még mindig nem nőtt be a feje lágya annyira, hogy egyetlen nő mellett lehorgonyozzon.
Vagyis…ez nem a teljes igazság. Ethan mindig is vágyott rá, hogy legyen családja, hisz ő maga árvaházban nőtt fel. Soha nem adatott meg neki az otthon melege, éppen ezért titkon az egyik legfőbb vágya a család. Viszont azt, hogy gyermekkorában eldobták a szülei, soha nem tudta feldolgozni igazán, emiatt pedig kialakult benne a kötődésektől való félelem. Így még ha valakivel el is jutna addig, hogy komolyabbra forduljon a kapcsolatuk, az utolsó pillanatban mindig visszahátrál.
Szakmai életét tekintve a látszattal ellentétben nagyon is megfontolt, céltudatos és kitartó, szereti a munkáját, szívvel és lélekkel csinálja. Olyan doki, akit nem csupán a pénz motivál, hanem az érzés, hogy segítsen. Nem ő a legprofibb orvos a világon, de mindent megtesz azért, hogy napról napra jobb legyen és a legjobbaktól tanuljon.
Rengeteg érzés és gondolat lapul meg benne, de míg valaki csak a tévéképernyőn keresztül nézi őt, és csak a felszínt kapirgálja, addig soha nem fogja megtudni, hogy valós értékek is megbújnak doktor Ramsey-ben.

Pozitív tulajdonságok:
# laza és jófej
# humoros és felvidít
# szeret és tud is táncolni
# partiarc
# értelmes
# megértő
# segítőkész

Negatív tulajdonságok:
# nehezen nyílik meg
# rendetlen
# retteg a macskáktól
# heves természetű, ha dühös, akkor olyat vág a fejedhez, amivel megbánt
# nem képes palacsintát sütni, mindig elrontja
# egy kicsit piperkőc

- Lássuk csak… - szemüvege alól alaposan végig mért, arcán nem láttam rezzenést, tipikusan a faarcú munkaadók közé volt sorolható, aki bármire is gondolhatott. Emiatt a kelleténél kicsit jobban izgultam, de mosolyt erőltettem az arcomra, hogy lássa rajtam, akarom ezt a munkát és az önbizalmam is a helyén van.

Szemüvegét feljebb tolta az orrán, s az önéletrajzom sorait kémlelve újra beszélni kezdett. - Árvaház, nem túl jó középiskola, de az eredményei kiválók… Helyi egyetem, Columbia Orvosi Kar, általános sebészet, belgyógyászat. Televízió,  A Doki…, Exatlon… - egyre feszültebbé váltam, s kíváncsian fürkésztem vonásait, amint ezen sorokhoz ért, de ekkor már nem is fürkészte a papírlapot. Az asztalra helyezve levette a szemüvegét és hosszan fixírozta a tekintetem, már-már zavarba ejtő módon.

- Doki…láttam  ebből a műsorból néhány részt, ez az a tipikus talk-show, ahol a hétköznapi háziasszonyok feltehetik a kérdéseiket különböző betegségekkel kapcsolatban, Ön meg megválaszolja. Aztán meg ez az erőverseny, meg a Nagy Ő? - nyeltem egyet, neki meg a szemöldöke szaladt feljebb.  - Az…khm, igen - éreztem a zsigereimben, hogy ez egy rossz ómen, már szörnyen bántam, hogy annak idején elvállaltam azt a műsort, de kellett a pénz.  

- Nézze, szakmailag nem látok kivetni valót, mert remek eredményekkel zárt az orvosin, és a gyakorlati helyéről is remek referenciákat hozott. Még abban a talk-showban sem mondott hülyeségeket, de…őszinte leszek Önnel. Nem értem, hogy egy orvos, aki az elmúlt évek jó részét média karrier építésével töltötte, az most miért akarna visszajönni egy kórházba, kötött munkaidőbe? Itt nincsenek kamerák, rajongók, ráadásul…nem vagyok biztos abban, hogy a kórházunknak jó megítélése lenne, ha Önt alkalmaznánk - határozott szavak hangoztak el, de egy pillanatra megtorpant, én meg döbbenten néztem rá, s már elég nehéz volt palástolnom a kétségbeesést, az idegességet meg még nehezebb volt elnyomnom.
Tudtam azt, hogy most azonnal fel kell hoznom valami jó érvet, noha a nő indokai is elfogadhatók voltak. Mégis, kellett mondanom valamit, mert nem akartam feladni mindazt, amiért olyan sokat küzdöttem az iskolapadban.

- Nézze, megértem a kétségeit és hogy furcsának tartja a helyzetemet. Nem is akarok mentségeket felhozni, mert az is én voltam aki ilyen feladatokat elvállalt és igen, élveztem is a médiás szereplést, nem tagadom. De orvos vagyok, és nekem borzasztóan hiányzik a kórház, a műtő. Azt a szolgálatot, amit ebben az intézményben tudnék nyújtani, azt nem tudnám megtenni a tévéképernyőn keresztül. Nem tagadom le azt az időszakomat, anyagilag nem voltam jó passzban és jobban fizetett. Nekem nem volt stabil hátterem, kénytelen voltam jobban fizető munkákat is bevállalni, de már rendbe jöttem anyagilag, és ezt akarom csinálni. És higgye el, ha kapok egy esélyt Önöktől, akkor bebizonyítom azt, hogy tényleg jó orvos vagyok, számíthatnak rám és talán még jól is elsül - védőbeszédembe igyekeztem belevinni őszintén a gondolataimat, hisz tudtam, hogy hazugsággal hosszútávon nem érnék el semmit. A nő arcán pedig láttam azt, hogy gondolkodóba esett.
- Dr. Ramsey, nagyra értékelem az őszinteségét, de nem is tudom. Miért gondolja azt, hogy a hasznunkra válna? Tartok attól, hogy a médiaszereplései végett kételkednének a kórházunk jó hírnevében.

- Nem csináltam semmi törvénybe ütközőt. Jó, ismerik az arcomat, de Ön is mondta, hogy látta a Dokit és nem mondtam benne hülyeségeket. A nézők onnan megismerhettek, a kérdéseikre választ kaptak, éppen ezért miért is riadnának vissza attól, ha Önöknél dolgoznék? Lehet, hogy lennének, akiknek éppen ezért lenne felém bizalma.  Kérem, tényleg nagyon szeretném ezt az állást - úgy éreztem, mindent megtettem, ezt követően már csak csöndben fürkésztem a nő tekintetét.
- Nos, mint tudja, ezután a beszélgetés után még a jelentkezők anyagait megvitatjuk a kórház vezetésével, és csak utána hozunk döntést. Köszönöm Dr. Ramsey, hogy befáradt hozzánk, hamarosan értesíteni fogjuk - köszönt el, komolynak tűnt, s még csak egy bátorító mosoly sem tűnt fel az arcán. Ennyi volt.
Kissé csalódottan álltam fel, megköszöntem hogy meghallgatott, majd elköszönve hazamentem. A telefonom pittyegett párszor, jó néhány helyről kaptam meg a visszautasítást, kezdtem úgy érezni, hogy véget ért a karrierem, s mehetek vissza a tévé képernyőre. Onnan volt is ajánlatom, nem is egy, de már nem vágyódtam vissza. Gyógyítani akartam, kórházban dolgozni.
Még aznap este lementem a közeli sörözőbe, hogy néhány sör társaságában meggyászoljam kudarcba fulladt orvosi karrieremet, mikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Unottan szóltam bele a készülékbe, de ahogy meghallottam a nő hangját, azonnal felpattantam ültemből.
- Hogy mi? Komolyan? Köszönöm! Imádom magát! Köszönöm! - széles vigyorral nyomtam ki a telefont, és ujjongva öleltem meg a mellettem ácsorgó, ismeretlen nőt. - Felvettek! Érti? Van munkám! - s ezzel a nagy örömmel hirtelen meg is csókoltam a szőkét. Ezt követően azonban hirtelen egy ököllel találtam szembe magam,  időm sem volt válaszolni, elsötétedett előttem minden, s mikor magamhoz tértem, egy kórházi ágyon feküdtem a new yorki Presbyterian kórházban.
- Hahó, ébresztő  - lassan nyíltak fel a szemeim, egy doktornő szólongatott. - Ne aggódjon, kórházban van, megverték, de túléli. Kövesse az ujjamat…- tettem, amit mond, a fejem még mindig fájt, de ezt leszámítva egész jól voltam, s ahogy kitisztult előttem a kép, úgy vettem észre a köpenyén a Presbyterian feliratot.
- Szóval ilyen csini kolléganőim lesznek? - kérdeztem szemtelen mosollyal, mire a nő értetlenül nézett rám.
- Tessék?
- Itt fogok dolgozni - feleltem büszkén, mire a nő hirtelen elröhögte magát.
- Na persze…nem hinném, hogy itt a Nagy Ő-re lenne szükség - jegyezte meg kicsit mogorván.
- Szóval nézte a műsort? Csak nem egy rajongó? - erre már nem reagált, láthatóan nem voltam neki szimpatikus, csak megforgatta a szemeit, majd a kórlapomat visszahelyezve az ágyam végére, magamra hagyott. Nem hitt nekem, de én már nagyon vártam azt a pillanatot, mikor az első munkanapomon majd bemutatkozhatom a doktornőnek.