"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- És ha van egy vezetőjük, aki helyettük is gondolkodik? - azért ezek a katonai eszmefuttatások egészen érdekesek, különösen ebben a helyzetben. - 51-es körzet? - vágunk bele egy újabb érdekfeszítő témába, de ez nagyon hamar bennünk ragad, hiszen hangok és idegenek zavarnak meg minket. A szívem ugyan húzna előre, be a régi erőmű belsejébe, dacolva az ottani őrökkel, az eszem azonban behúzza a vészféket. Ha egyedül lennék, akkor esélyesen más lenne a helyzet, de így, hogy Karin az oldalamon van, és megígértem neki is és magamnak is, hogy vigyázni fogok rá, így egyetlen pillanatig sem gondolkodok azon, hogy meneküljünk vagy sem. Egy ilyen kaland egyáltalán nem ér annyit, hogy egy ártatlan lányt bajba sodorjak a saját idióta adrenalin-függőségem miatt. - Ez jól hangzik. A párosnak meg azt mondjuk akkor, hogy minket is felfedeztek, ezért futottunk. Így jó lesz? - kérdezek vissza azért, hogy a kis Szöszi is pontot tegyen a közös kis hazugságunk végére, aztán nem húzhatjuk tovább az időt, amint kimondja a végszót, én már kézen is ragadom, s megindulok vele futólépésben. Nem szeretném elereszteni, hiszen rohanás közben egy idegen vidéken, főleg az éjjeli sötétben könnyedén elhagyhatjuk egymást. Nagyjából még fejben megvan, merre jöttünk, s az ismerős fák és az út nagyon hamar visszavezetnek a szálló hátsó kapujáig. Itt eresztem el végül a leányzót, s nyitom ki előtte gyorsan a rozoga kaput. - Huhh baszki, ez közel volt! - törlöm meg jelképesen a homlokom, persze, még kár lenne lassítanunk, hiszen akkor leszünk biztonságban, amikor már kattanni fog a szobánk zárja, s lecsitulnak a kedélyek. Ha rajtam múlik, ezért sem akarok megállni, s egészen az emeletig futólépésben szelem át a szállót, hogy aztán gyorsan mindketten bevonulhassunk a kicsit sem bizalomgerjesztő szobába. Most azonban még ez is barátságosabbnak tűnik, mint az a fura erőmű. - Hát ez kemény volt... Azért nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szart ennyire őriznek! - lehuppanok egyből az ágy melletti öreg fotelba, s előkotrok a táskámból egy üveg vizet. - Amúgy csak nekem tűnt ez a páros amatőrnek? Ahogy beszéltek az őrökkel, nem éppen úgy tűnt, mintha jártasak lennének az ilyen legenda-vadászatban, nem? - lecsavarom az üveg kupakját, majd ezernyi kortyot öntök magamba, elvégre a nagy loholásban erősen megszomjaztam. A tüdőm még hevesen emelkedik és csökken, de már kezd csillapodni a légzésem is ennek a különös nyugalomnak köszönhetően. Lehet, hogy elsőre fura volt ez a szoba, de most egészen kellemesnek mondható a körülményekhez képest. - Azt javaslom, ma már ne menjünk semerre. Benne vagy? - amolyan költői kérdésnek is megfelelne ez, főleg azzal a nagy vigyorral társítva, ami épp elterül a képemen. Pihenhetünk ma már, hiszen azt hiszem, hogy mindketten megérdemeljük. Borzalmasan hosszú napon vagyunk túl, ami tele volt izgalommal, úgyhogy most már csak egy forró fürdőre, kajára és nyugalomra vágyok, és sejtésem szerint Karin sem ellenkezne. Úgyis bőven van még ma mit átbeszélnünk.
- Nem tervezheti meg minden lépésüket, mert akkor pontosan ott kellene lenniük mellettük, vagy bennük, ami már inkább robot feltételez. Ha meg robot, akkor nem kell önálló lény. Az olyan filmek is, mint például, az „Én, a robot” is pont arra hívja fel a figyelmet, hogy egy teljesen mesterséges intelligencia is öntudatra ébredhet, és, ha azt mondjuk, hogy egy robot erre sosem lesz képes, de azt nem mondhatjuk, hogy egy önálló lény sem lenne erre képes, főleg, ha szándékosan katonai célra hoznánk létre, pont azért, hogy kombináltabb feladatokat hajtson végre, és ne csak olyan báb legyen, amit ki lehet lőni - érvelek a nézetem mellett. - Vagy rosszul gondolom? - kérdezem meg a véleményét. Már éppen helyeslően válaszolni akartam, hogy „Igen, pont erre gondoltam”, amikor felfigyelek a hangokra. Még meg akartam osztani Angeloval, hogy az 51-es körzetet, sem pár méterre a központtól zárták körbe, hanem akkora távolságra, hogy ne lehessen semmit látni kívülről. És tudom, hogy most éjjel van, és a fák között vagyunk, azért az épület sziluettjét nagyjából ki lehet venni. Ráadásul, nem hiszem, hogy ennyire közel egy túlzottan védett objektumhoz engedélyeztek volna egy szállást turistáknak. Persze én is kíváncsi lennék egy ilyen vízerőmű belsejére, mert lány létem ellenére, szeretem az ilyen dolgokat. Viszont nem illegálisan, ha esetleg van más megoldás is. Ráadásul tényleg nem akarok bajt a hatóságokkal. - …majdnem felfedeztek... - pontosítok, de kifejteni már nem tudom. Azt, ha tényleg felfedeztek volna minket, akkor azt a páros is tudta volna. Féligazságokkal kisebb a lebukás veszélye, de mire erre kitérnék, Angelo már rohan is a kezemet fogva. Így elég nehéz futni, főleg egy ennyire egyenetlen talajon, mint az erdő, de jól esik, hogy ennyire félt, és próbál rám vigyázni. Azért amikor már biztonságosnak érzem a távolságot, megkérem, hogy lassítsunk, mielőtt összetörjük magunkat, mert hasra vágódunk egy kiálló gyökérben, vagy bármi másban. Egy párszor én is megbotlottam, ahogy utána futok. Persze nem sétára gondolok lassítás alatt, csak a konkrét futás szeretném elhagyni, egy futólépésre, aminek a talajviszonyokhoz igazítjuk a tempóját, mert egy párszor megbotlok, ahogy utána futok. A szállás kapujánál előre enged, de valahogy nem akaródzik messze lennem tőle, így csak annyira távolodok el tőle, hogy ő is be tudjon jönni, és bezárjuk a kaput, majd már lépek is vissza mellé. A kapun belül pedig még az én lábam is automatikusan vált vissza szinte futásra. - Ne is mond! - mondom, ahogy becsukom egy pillanatra a szemem és veszek egy mély levegőt, hogy kicsit lenyugodjak. Nem a futás ártott meg, hanem az adrenalin, amit a helyzet váltott ki. - Ezt én sem - értek egyet a férfival. Persze minden komolyabb berendezéssel rendelkező helyen kell lennie személyzetnek, aki hiba esetén beavatkozik, de, hogy ennyire komoly védelemmel legyen ellátva, ez tényleg meglepő. Viszont, ha olyan „bolondok” mászkálnak viszonylag rendszeresen oda, mint az a páros… akkor lehet jogos az elővigyázatosság. - Pancserek? - mondom ki hangosan az első szót, ami az eszembe jut. Én még nem iszok, bár szomjas vagyok, de még várok egy kicsit, hogy lehűljek. Kimelegedtem, és szerintem a víz, ami nálam van, hidegebb a kelleténél. Ráadásul most úgy érzem, hogy nem bírnék lassan inni, hanem az egész üveget lehajtanám egy szuszra. [color=#eeeeee]- Meg kellene néznünk a honlapjukat, amit mondtak. Nem gondolod? - jókor jut nekem is az eszembe. Bár lehet, hogy már mindegy. Angelo szobáját valamiért kevésbé találom nyomasztónak, mint az enyémet, de a helyemet még azért is sem találom igazán. Ez pedig ritka. Általában mindent hamar felmérek, és megtalálom a helyemet, de most nincs így, és ez zavar. - Benne - válaszolok kedvesen. Visszamenni nem fogok most. Hazamanni nem tudok. Így legjobb, ha maradok itt, bár a dolog helyességében nem vagyok teljesen biztos. Viszont, ha azt nézem, hogy az a két őr mennyi ideje lehet itt, és milyen gyakran, és még élnek, és láthatóan semmi bajuk, akkor lehet, fölöslegesen aggódok. Ha nekik ennyire közel hozzánk nincs bajuk, akkor nekünk sem lesz. - Nagy gáz lenne, ha én is itt maradnék? - kérdezem bizonytalanul. Ez mégis csak az Ő szobája, és nekem is van külön egy, lényegében itt a szomszédban. De valahogy akkor sem igazán akaródzik átmennem.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Igazából jól is gondolhatod, ezt mi nem nagyon tudhatjuk, hogy mik mennek a háttérben, és milyen szinten is tart pontosan most a technológia. Lehet, hogy már olyan fejlett, hogy olyan dolgokra képesek, amikről álmodni sem mertünk. - ennyivel zárom le ezt a témát, hiába boncolgatnám még tovább szívesen. A zajok és az őrök felbukkanása arra késztet, hogy most azonnal húzzunk innen, de nagyon gyorsan, mert ennek az egésznek nem lesz jó vége, ha minket is felfedeznek. Szerencsére biztonságban húzódunk vissza a szobába, az persze egyáltalán nem biztos, hogy a nagy loholásunknak nem volt szemtanúja. Megeshet, hogy a túravezetőnk ott leskelődött az ablakon túl, de ezt most már nem fogjuk megtudni. Mondjuk ki tudja, mit hoz még az éjjel? - Pontosan! Lehet én gondolom rosszul, de egy régóta működő legendavadász csapatnak sokkal életrevalóbbnak kellene lennie, mert az ilyen szerintem pont arról szól, hogy emberekkel kommunikálsz, és esetleg olyan helyekre lógsz be, ahova nem lenne szabad. De ezek... Még mi is jobban kibeszéltük volna magunkat teljesen amatőrként úgy, hogy semmiről sem tudunk semmit. - fáradt sóhaj szökik ki belőlem, miközben jobban belesüppedek a fotelba. Egy jó nagy alvás később nem fog ártani, úgyis annyi minden történt ma, hogy lassan túlcsordulnak a gondolataim. - Végül is nem hülyeség, nekem eszembe sem jutott. - egyből elő is kapom a telefonom, amin ugyan van térerő, ezáltal internet is, de eléggé gyenge. Lassan tölt be a google, de mikor sikerül, akkor egy sejtelmes hümmögés száll fel belőlem. - Ez érdekes. Semmit sem dob ki rájuk. Ez volt az oldaluk neve? - felpattanok, majd letelepedek Karin mellé az ágyra, úgy mutatom neki a mobilom. Fura, hogy még hasonló oldalt sem találok, de meglehet, hogy én emlékszek rosszul, de majd a kis Szöszi megmondja. - Egyáltalán, maradj csak nyugodtan. Nem terveztem igazából semmit a döglésen, meg a helyi szar tévék bámulásán kívül. Már ha egyáltalán jó ez az ősrégi doboz. - felpattanok megint, majd az öreg kis szekrényről felkarolom a távirányítót, s bekapcsolom a tévét. Meglepő módon működik, bár a felbontás ócska, és kissé hangyás is az adás, de ettől függetlenül nem vészes. A hang cseppet recseg, de azért ki lehet venni épp valami nyolcvanas évekbeli horrort. - A légy. Tökéletes. - mondom unott sóhajjal, majd lehajítom Karin mellé a távirányítót, jelezve, hogy kapcsolgassa nyugodtan. Én közben elkezdek kutakodni a holmim között, ahonnan előszedek pár dolgot, köztük törölközőt és papucsot is. - Ha nem bánod, én gyorsan dobok egy zuhanyt. Megpróbálom nem elhasználni az összes meleget, és legalább megnézem magamnak, milyen állapotban van, mielőtt a hercegnő bemenne. - kacsintok felé egyet, majd hátamra vetem a törölközőt, s elveszek a fürdő ajtaja mögött, melyet kétszer is be kell basznom magam mögött, hogy ne nyíljon az ki. Pár perc múlva csobogás hangja hallatszik, ami természetesen kiegészül a velős káromkodásommal.
Ahhoz képest, hogy mennyire be akartunk jutni az erőműhöz, és mennyire magabiztosan mondta a másik pár, hogy ők milyen profik, már az első akadálynál fennakadtunk. Az téma, amit Angeloval folytattunk, az is egyik pillanatról a másikra megakadt, mert a lelkes mítoszvadászok, vagy, hogy is hívják magukat, nem tudják magukat kidumálni a bajból, vagy pont bedumálni magukat az épületbe. Persze ezen nem nagyon van időm agyalni, legalább is egyelőre, mert próbálnék valami mentőövet dobni nekik, de végül úgy döntök, hogy magunkat mentem. A pár egy idő után annyira belekavarodik a saját hülyeségébe, hogy félő, ha mi ott vagyunk, akkor még mi is megfővünk abban a lében, amit ők csináltak. - Nem néztem végig, csak néhány évadot az elejéből, de egy ilyen csapatnak, vagy legyen személy, legalább olyan jó kamugépnek kellene lennie, lenniük, mint a Supernatural című sorozatban a testvérek - gondolok bele a dologba amikor már Angelo szobájában vagyunk. - A másik lehetőség egy ilyenre az meg az lenne, szerintem, ha szponzorok által támogatott csapat lenne, és filmeket, meg hivatalos cikkeket csinálnak, és amolyan meghívással dolgoznának, mert akkor nem kellene hazudozniuk - vázolok fel egy másik lehetőséget. A „hivatalos” persze csak azt takarná, hogy képekkel és magyarázatokkal támasztanák alá a leleplezéseiket. - Ez a pár meg valahol a kettő kötött a legrosszabb helyen van - húzom el a számat. - Várj! Nézzük az enyémről, hátha nekem jobb a vételem - veszem én is elő a telefonomat. Néha csak azért nem tölt be egy-egy oldal a tapasztalataim szerint, mert nem jó a vétel, és,ha nagyon őszinte akarok lenni, néha nem is feltétlen jövök rá, hogy két, szinte teljesen ugyan olyan készülék közül az egyik miért csatlakozik a másik meg nem. - Szerintem igen - mondom, ahogy átmásolom a kijelzőjéről az enyémre a honlap nevét. - Várj, keressünk rá a nevükre, az hátha kiad valami értelmes oldalt - és már be is pötyögöm a pár nevét. - Na, itt van valami - tartom úgy a készüléket, hogy Angelo is rálásson. A fősulin megtanuljuk, hogy minél több mindent megtaláljunk a neten, amit akarunk. Persze ésszel, mert a dark-web oldalait jobb nem megtalálni. Bár hulla fáradtan azért produkálunk néha akarat nélkül is olyan dolgokat, amiket sosem akartunk. - Kicsit lassú, de tölt - mondom a nyilvánvalót, ahogy kúszik a betöltési sáv. Közben azért beszélgetünk tovább, és pofátlan módon meghívatom magam a szobájába aludni. - Köszönöm! - mondom hálásan. - Reméljük, már csak azért is, hogy legyen valami alapzaj - mondom bizakodóan a tévé beüzemelését figyelemmel kísérve. Most valahogy nyomaszt a csend, mármint a csend a háttérben. - Ehhez az estéhez csak egy undorító horrorfilm hiányzik - kuncogom el magam. - Végig lapozom, hátha van valami kevésbé témába vágó, ha nem baj - vigyorodok el. Közben egy darabig kíváncsian figyelem a férfi ténykedését. Majd, amikor rájövök, hogy mit is keres, én is visszatérek a tévé képernyőjéhez, és a telefonom kijelzőjének bámulásához. Valamit már betöltött, legalább is a háttér és egy két kép már látszódik, de még az egész oldal úgymond működésképtelen. - Csak egészen nyugodtan - mondom kedvesen elmosolyodva. - Elég annyi, hogy ne jéghideg legyen - biztosítom, hogy én nem feltétlen igénylek túl meleg vizet, csak megfagyni nem akarok a zuhany alatt. - Hidd el, ha hercegnő lennék, akkor az épület közelébe sem jönnék - húzom el egy kicsit a számat. Ha túl finnyás lennék, már régen kivertem volna a dilit, hogy én haza akarok menni. A víz csobogására viszont megszomjazok, és majdhogynem húzóra le is döntök egy teljes üveg vizet. Persze csak addig, amíg meg nem hallom a káromkodást. - Angelo! Jól vagy? Mi történt? - kiabálok be a zárt ajtón keresztül. Hozzáérni persze nem merek, nehogy ok nélkül nyissak rá, ha már egyszer, nagy nehezen sikerült bezárnia.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Én azért holnap rá fogok kérdezni ennél a kettőnél, hogy most mi is ez az egész pontosan. Már ha még itt lesznek ugye... Amilyen hülyén mentegetőztek, még azt is kinézném belőlük, hogy sikerül elintézniük maguknak egy szép kis rendőrségi ügyet. Bár igazság szerint nem volt birtokháborítás, de hát már ki tudja. - aztán elkezdem böngészni a telefonomat immáron Karin mellett, de nem sok mindent találok róluk. Nem lennék meglepődve, ha minden hazugság lenne, amit magukról beharangoztak. Hamarosan azonban átpártolunk a kis Szöszi készülékére, én pedig elrakom az enyém. Nem sok kedvem van vele foglalkozni, s láthatóan az internet most nem éppen az én pártomon áll. - Reggelig csak betölt. - vagy majd megpróbáljuk a holnapi napon, mikor már elhagyjuk a szállást, s egy magasabb hely felé vesszük az irányt. Ha nem tudunk meg a párosról semmit, nem fogok azért eret vágni, de nem bánnám, ha le tudnánk őket buktatni. - Nem szeretsz csendben aludni? Talán zavarnának a kintről beszűrődő hangok? Mondjuk, olyan nagy zaj biztosan nem lesz, eléggé elszigetelt a hely. Inkább a fura hangokat nyomhatja el a tévé... - vetem oda némi hátborzongató éllel. Persze, tudom, a nemrégi menekülésünk után szar poén ez, s nem kéne ijesztgetni Karint, de hát most na, úgysem bírom ezt ki. Aztán elkezdek kotorászni a holmim közt, s pár dolgot felkarolva megindulok a fürdő irányába. - Miért veszik a nők sértésnek, ha hercegnőnek hívják őket? - bárkinek mondtam eddig ezt, jöttek válaszul a mérgesmacska szemek az összeráncolt szemöldökökkel. Pedig ezt mindig egy kedves, csipkelődő megszólításnak szánom, elismerve, hogy a női nem sokkal igényesebb, mint a férfi, ezáltal több minden zavarja őket. No mindegy is, kap még az ajtóból egy mosolygós szemforgatást, aztán végül elveszek mögötte. A hangom azonban hamar felhallatszik odabentről, hiszen a zuhany alatt ácsorogva először megnyugodtam, hogy érkezik a meleg víz húsz másodperces eresztés után, ami viszont egy percen belül ki is fogy. Még arra sem volt időm, hogy egyáltalán megszokjam. - Minden oké, csak túl magasok voltak az elvárásaim. - morgom vissza az ajtón túlra. Úgyhogy a zuhanyból kurva gyors zuhany lesz, s öt perc múlva már csupán egy térd fölé érő fekete rövidnadrágban sétálok ki a hajamat törölgetve a viking rúnás törölközőmmel. - Nézzük a pozitív oldalát, a hideg zuhany jót tesz az ízületeknek. - leterítem a fotel támlájára a törölközőt, mert hogy odabent semmi erre alkalmas dolgot nem láttam. - Amúgy szívesen szerzek neked valahonnan meleg vizet. Kétlem, hogy ilyen későn lennének a konyhán, szóval, ha gondolod, belógok, aztán melegítek neked. Nem lenne nagy erőfeszítés. - vetem fel neki ötletem, miközben letelepedek az ágyra. Szinte ezzel párhuzamban veszekedés hangja üti meg a fülünket, ami kintről érkezik a folyosó irányából. Én hirtelen egyiknek a túravezetőnk hangját ismerem fel, a másikat egyelőre nem.
- Ha nagyon kardoskodnak, akkor még kiharcolhatnak maguknak egy hivatalos közeg munkáját akadályozó valamit - húzom el a számat, bár a megfogalmazás még az én fülem számára is rosszul cseng, de úgy látszik, kezdenek a fáradtság tünetei kiütközni rajtam. - A rákérdezés meg nem is rossz, csak akkor jobban fel kellene készülni, ha nem akarunk megint bedőlni nekik - teszem hozzá várva az oldaluk által adott információkat. Viszont egy idő után kezdem feladni a reményt, hogy ebből ma lesz valami. Úgy tűnik, hogy az én eddig mindenhol megbízható készülékem is most megadja magát. - Az a baj, hogy, ha nagyon soká töltene be, akkor egyszerűen ledob a hálózat az oldalról - mondom szomorúan. Pedig nagyon tudni akarnám végre, hogy mi is ez az egész, és abban bíztam, hogy a honlapjuk közelebb visz a megoldáshoz. - Jobb a hirtelen támadás, amikor a benti zajok elnyomják a lopakodó betörő által keltet neszeket - mondom kihívó tekintettel, próbálva azt az arckifejezést utánozni, amit a horrorsztorik mesélői öltenek magukra. Végül megkomolyodok. - Nem, egyébként csendben szeretek aludni, csak még nem csitultam le annyira, hogy ne nyomasszon a csend - avatom be kérésem hátterébe. Majd végig nézem a táskájánál folytatott ügyködését. Valami nekem is átfut az agyamon az előző mondatok fényében, de olyan gyorsan, hogy csak a hiányérzet marad meg, hogy valamit akartam, de a pontos elgondolás el is suhant. - Szerintem részben azért, mert a mesékből leginkább a védtelen, majdhogynem magatehetetlen nő képe jön le, aki mondhatni csak úgy marad életben, ha mindenki körül ugrálja. Én meg részben azért, mert a bajnak kellene annyi szabály az életembe, mint ami a hercegnőséggel jár - jegyzem meg, és még a hideg is végigfut a hátamon. Ha hercegnő lennék, akkor minden lépésemet figyelnék, kielemeznék, és leginkább soha nem tehetném azt, amit szeretnék, ami jólesik. Mindig mindenre lenne szabály, amit megkövetelnének, és aminek a legtöbbje már rég elavult, és értelmetlen, amit csak a megszokás tart fent. - Valamint, ha hercegnő lennék, akkor ennek az épületnek a közelébe sem jönnék, és már rég kivertem volna a dilit, hogy de engem máris, és azonnal vigyenek haza - világosítom fel. Bár azért azt elismerem, legalább is magamban, hogy már átfutott az agyamon, hogy lehet, jobb lenne hazamanni. Persze azt egy pillanatig nem sajnálom, hogy Angelot megismertem, és minden bizonnyal ő az, aki miatt nem gondolkozok azon, hogy reggel gyalogosan visszafordulok. A túrát visszafelé lazán megcsinálom, és a buszút sem lenne annyira hosszú, hogy lefelé ne érnék a városba estére, főleg, ha elég korán indulok. De Angelo miatt igazán nem tervezem ezt, csak már végigfutott az agyamon, mint lehetőség. - Sajnálom - kommentálom a zuhany zárt ajtaja mögül jövő válaszát. Persze az, hogy túl meleg vagy hideg a víz, vagy más gond van, az ebből nem igazán jött le, de legalább nincs életveszély. A mai történések és mesék miatt pedig azt hiszem, hogy már ennek is örülhetünk. Pár pillanat múlva viszont megjelenik hálóholmiban, és most már a törölközőjét is jobban meg tudom figyelni. A látvány miatt pedig lehet, kicsit jobban elidőzök rajta, mint az illendő lenne. Határozottan nem rossz pasi, a tetoválásai pedig képtelenné tesznek arra, hogy illedelmes legyek. A ruha azért nagyban takarta eddig, bár gondoltam, hogy azok alatt is folytatódnak a minták, de, hogy ennyire, azt nem hittem. - Nos, ez annyira nem igaz, mert elég könnyen kifáznak - jegyzem meg csendesen. - Bár most itt legalább nincs hideg, így át fognak melegedni - bíztatom, hogy ebből még nem lehet baj. - Nem kell, de köszönöm! - mondom mosolyogva. - Tudod, Norvégiából származom - jegyzem meg mosolyogva. Megtanultam alaposan, de gyorsan zuhanyozni. Na, nem mintha nálunk nem lenne melegvíz, de volt már, hogy belefagyott a csőrendszerbe, és, ha mindenkinek akartunk hagyni melegvizet, akkor sietni kellett, és akkor sem forró vízzel fürödtünk. - Egyébként hol találtál ilyen törölközőt? - kérdezek rá egy másik dologra, amin megakadt a szemem, amikor kijött. Bár választ nem hiszem, hogy most kapok, mert hangos egyének zavarják fel a folyósó csendjét. A hangok ismerősek, de nem tudom arcokhoz kapcsolni őket. Kérdőn, és talán kicsit aggódva keresem Angeloval a szemkontaktust, hogy hátha Neki van valami magyarázata a dologra.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Vagy csak egyszerűen hagyjuk a faszba az egészet, mielőtt még valami rohadt nagy szarba kevernek minket is. Maximum meghallgatjuk őket, abból még nem lehet baj. Az oldalukra meg visszatérünk holnap, ha elhúztunk innen. - ennyivel zárom le a témát, kár is lenne rájuk több szót fecsérelni. A szerencse ma Karin és az én oldalamon állt, így szerencsére megúsztuk a bajt. Nem mintha ez annyira tőlem függött volna, én esélyesen fejjel mentem volna a falnak, aztán meglehet, hogy erővel oldottam volna meg a dolgokat... De legalább kettőnk közül a kis Szöszinek volt annyi esze, hogy inkább a visszalépést kezdeményezte. Talán ennek köszönhetően vagyunk most itt. - Én jobban szeretek zajra elaludni, mert ha figyelek valami háttérben menő dologra, akkor nem kezdek el agyalni. Különben megeshet, hogy még jobban felébresztem saját magam. Szóval részemről mehet egy szar horror a háttérben, és elaludhatunk vérfagyasztó sikításra. - vigyorom alól még fogaim is megcsillannak. Csupa romantika vagyok! A mosolyom azonban hamarosan visszahúzódik, s enyhe szemforgatássá változik, mikor Karin elkezdi ecsetelni, hogy ő miért nem hercegnő. - Te még egy ártatlan bókot is képes vagy darabjaira szedni és megmagyarázni? Ne mááár! - ezután vonulok vissza a zuhany mélyére, hogy a nap fáradalmait kihűlő vízzel mossam le magamról. Más esetben lehet, hogy jól esne, de most valahogy inkább nyűgössé tesz, hogy erről a lepratelepről még a melegvizet is kispórolják. Odakint megint csak jelét adom annak, hogy szívesen járnék tilosban Karin kedvéért, de ő megvétózza az ötletem, úgyhogy végső elfoglaltságnak most már tényleg meghagyom az ágy mélyét. - Még Rómában vettem valahol, de már fogalmam sincs, hogy hol. Megvan egy ideje. Tetszik? - volt egy olyan sejtésem, hogy Karin nem éppen a rózsaszín pónik híve. Ám mielőtt még ebbe jobban belemennénk, veszekedés hangja rázza fel a folyosók csendjét. Tekintetem egyből a Szöszi felé szegeződik, egy ideig akaratlanul is őt figyelem, ahogy hallgatózok, aztán tanácstalanul vonom meg a vállam, s feltápászkodok az ágy kényelméből. Fáradtságom jeleként az ajtó mellé húzódva lerogyok a földre, s úgy hallgatózok tovább. Mert természetesen nem tudom megállni, hogy csak úgy elengedjek egy ilyet a fülem mellett... - Mondtam, hogy ne kelts feltűnést, mégis mit nem értesz ezen? Már így is gyanakodnak. - nehezen ugyan, de ennyit sikerül elcsípnem, mikor elhaladnak az ajtónk előtt. Az egyik most már biztosan a túravezetőnk hangja, a másik viszont egy ismeretlen, rekedt tónusú férfitől származik. Veszekedésük szép lassan tompul, majd újra elveszik az éjszakában. Pár pillanatig még tanácstalanul ücsörgök a földön, aztán végül felpattanok. - Ez igazán érdekes volt. Ki és miért gyanakodhat? - töprengek el hangosan, miközben kiterülök újra az ágyon. Erre azonban úgy érzem, hogy majd holnap fogunk választ kapni. - Te menj nyugodtan fürdeni, én őrködök. - nevetem el magam egy pillanatra, főleg mert épp úgy fekszek, mint egy használhatatlan krumpliszsák.
- Ha aludtunk egy kicsit, hátha olyan is az eszünkbe jut, amit most nem, és még kevésbé tudnak belekeverni minket valamibe, amibe nem kellene. A honlappal kapcsolatban pedig nincs más választásunk, mert szétkapcsolt az oldal betöltése - húzom el a számat, és Angelo felé mutatom a készüléket, ahol hibaüzenet látható. - De egy hangot nem akarok, ha éjjel álmomba a füledbe sikítok, vagy egyéb módon teszek kárt benned a horrorfilm miatt - figyelmeztetem előre. Már mondták egy páran, hogy, ha rémálmom van, veszélyes tudok lenni. Az egyik barátomat egyszer így ütöttem arcon, és csak azért nem orrba, mert nem úgy esett kézre. Normál esetben nem bántok senkit, és vele sem volt az égegyadta világon semmi bajom, csak álmomban nagyon nem ő volt ott mellettem, de, hogy mit is álmodtam, az már rég homályba merült. - Nem mindent, és nem mindig - vigyorgok. Majd hagyom, hogy elvonuljon a fürdőbe. A zuhanyzása a kiabálásából adódóan nem lehetett kellemes, így amikor kijön, nem azt a megkönnyebbült arckifejezést látom rajta, amiben ő is reménykedhetett. Engem a megjelenése viszont többszörösen is meglep, de csak a törölközőt jegyzem meg. - Igen - mondom mosolyogva. - Nálunk elég sok helyen, főleg ókori emlékműveknél, építményeknél lehet ilyeneket látni. Az otthonom emlékeit idézi - fejtem ki kicsit bővebben. A kintről beszűrődő zaj viszont megzavar minket. Ahogy pedig Angelo megindul az ajtó felé, én is csendben lemászok az ágyról, ahol eddig ültem, és lábujjhegyen odaosonok mellé, hogy én is jobban halljam a beszélgetést. Még tévét is lenémítom. Lehet az egyetlen rendesen funkcionáló dolog az épület hálórészében az ajtó, ami valóban szigetel? Megeshet, és valahol megnyugtató, de most kifejezetten idegesítő. Angelo könnyedén pattan fel a földről, én viszont sokkal megfontoltabban állok fel. Azt hiszem, valahol most kezd igazán kimenni belőlem az adrenalin, és kicsit utolérni a fáradtság. - Nekem most két tippem lenne. Vagy mi, vagy a másik pár. De egyik sem bíztató - húzom el ismét a számat. - Vagy Neked lenne más ötleted? - kérdezem kíváncsian. - De azért mielőtt elalszol, valami fegyvert tegyél Te is a kezed ügyébe - nevetek vele, de azért próbálom a hangomat visszafogni, nehogy más is meghallja. Angalo most pont úgy is néz ki, mint egy tettre kész őrszem. Közben előveszek egy alvásra használható pólót meg egy rövidnadrágot, valamint a törölközőmet és egyéb fürdéshez használt holmikat. A fürdő ajtajával nekem is meggyűlik a bajom, de vagy a harmadik próbálkozásra sikerül rendesen bezárni. A víz valóban nagyon hideg, de jobb, mint a semmi. Majd én is alvásra készen, legalább is látszólag, mert a víztől kicsit felélénkültem, jövök ki a fürdőszobából. A törölközőt én is egy székre rakom száradni, mert nem igazán van más lehetőség. Mielőtt viszont megszólalok, megnézem, hogy Angelo nem aludt-e el esetleg, és csak akkor szólalok meg, ha még ébren van. - A víz valóban elég hideg volt, de legalább nem úszkáltak benne jégdarabok - vigyorgok, mint a vadalma. Ez részben szándékos, részben viszont egy kicsit talán kényszeredett, mert lehűltem, és kell egy kis idő, mire visszamelegszek a normálállapotra. A piperéket pedig visszateszem a hátizsákomba. A túrakést pedig magamhoz veszem, és feltett szándékom éjjelre a kezem ügyében hagyni. - Volt valami említésre méltó? - érdeklődök, kicsit az ajtó felé peccentve a fejemmel, utalva a nemrég kintről beszűrődő veszekedésre. Nem voltam sokáig bent, legalább is szerintem, de sosem lehet tudni. Azon kívül a párt még nem hallottuk visszaérni, bár lehet nem is erre van a szobájuk.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Igazság szerint ha akarnának sem tudnának semmibe sem belekeverni, hiszen mi ketten csak megcsodáltuk az éjszakai erdőt. Hogy ők mit csináltak ott kint, az már az ő dolguk, nem? - némi aljasság azért beleül a mosolyom sarkába, ahogy Karint fürkészem. Érezhetően egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz azzal a kettővel, az a lényeg számomra, hogy magunkat védjük. Túl sok információt a mai napon úgysem fogunk már róluk szerezni, úgyhogy ezt a történetet most el is engedem mára. - Azt ugye tudod, hogy ez nem éppen normális? Már ha igaz. - utalok az álombeli vérengzésére. - Az ilyeneknél legtöbbször innen gyökerezik a probléma. - mutatok a halántékom felé. - Sejtettem mondjuk, hogy nem vagy annyira tökéletes, mint amilyennek mutatod magad. Az ilyen lányok, mint te is, mindig sántítanak valamiben. - elnevetem ugyan magam, de azért érezheti, hogy ezt most komolyan is gondolom. Érkezik közben némi közjáték a fürdőben, ami felfrissíti a mai napra lefáradt idegrendszerem, de mikor már a szobában vagyok, hamar érkezik a következő kérdésem. - Szóval, miben sántít a kis tökéletes Szöszi? - én várom, hogy elmondja őszintén, persze, nagyobb esély van arra, hogy ennyire azért nem nyílik meg egy idegennek. Szerintem nem tűnök ravasznak, vagy bármiféle toxikus embernek, aki kihasználná ezt, de mégis csak egy belső, személyes dologra kérdezek rá jó szokásomhoz híven. - Nálunk leginkább a rohadtul színes dolgok a jellemzőek minden téren, amik ugyan nem rosszak, de ott előbb találok virágos rétes, mesebeli törölközőt, semmint ilyen menő viking mintásat. - nem sokkal ezután újabb, kintről beszűrődő közjáték zavar meg minket, mintha ez a monumentális hegyvidék nem akarna nekünk nyugalmat hagyni. Pedig azt gondolná az ember, hogy ezekben az órákban a csoport tagjai már rég az édesek álmát alusszák, de nem, valakiknek fontosabb összeszólalkozni épp a folyosó közepén. - Nagyon nincs más ötletem, biztosan a túracsoport tagjaira gondol. Viszont, ha logikusan összekötjük a dolgokat, akkor valami sunyiság tényleg lehet a háttérben, ha így reagáltak. Lehet ennek semmi köze a két kamushoz, lehet, hogy valami teljesen másról van szó. Holnap azért tartsuk nyitva a szemünket, és játsszuk el a jól bevált buta szőke és agyatlan izomagy kombót. Mit szólsz? - nem vagyok képes lenyugodni és csak úgy elengedni ezt a történetet, főleg nem ezek után, amit a folyosón hallottunk. Az óvatosság azonban nem árt, ki tudja, mik mennek a háttérben? - Párna alá rejtett kés tökéletes lesz. - biztonsági zárral van megtoldva, így esély sincs rá, hogy a tarkómban kössön ki. Miközben Karin zuhanyzik, én elnyúlok az ágyon, s mire visszaér, már eléggé bágyadt pofával találhatja szemben magát, aki úgy bámulja a Légy című filmet, mintha ez lenne a világ legérdekesebbje. - Ha jól emlékszek, akkor a következő éjjelen úgyis sátrazni fogunk, szóval maximum valami tóban vagy patakba tudunk fürdeni, úgyhogy ez még egész jó luxus ahhoz képest. - válaszolom neki mozdulatlanul. Nem is nagyon tervezek már semerre sem vándorolni, hiszen nem adok magamnak sokat ahhoz, hogy elnyomjon az álom. - Semmi extra, minden csendes. Maradjon is így. - morgom álmosan, s ha Karin is befészkelte magát, odatolom hozzá a távirányítót. - Tedd, ahova szeretnéd, részemről pónikat is nézhetünk. - még egy elfojtott, kekeckedő nevetésre azért futja, de ezután pár perc telhet csupán el, s horkolásmentes, halk szuszogás hallatszik fel felőlem.
- Végül is jogos - gondolok bele. - Az meg, hogy velük mentük kezdetben, nem jelenti feltétlen azt, hogy támogattuk őket a birtokháborítás kísérletében - fejezem be az érvelést. Nem kell a kitoloncolás, hogy kirúgjanak a suliból. Az a másik kettő kardoskodott, mert az első őr felbukkanásával simán mondhatták volna akár azt is, hogy eltévedtek, és segítséget akartak kérni, hogy visszajussanak a szállásra, vagy ugyan ezen okból fedett helyen akarták kivárni a hajnalt, hogy jobban lássanak. - Mindenkinél van valami az agyban, ami álmában lezárja a mozgásért felelős izmokat, hogy ne csináljuk azt, amiről éppen álmodunk. Ez a valami nem működik rendesen azoknál, akik alvajárók. Nálam csak nagyon ritkán nem kapcsol be, vagy nem elég erősen - mosolyodok el. - Csak mivel az ilyen rendellenességeket akkor lehet a legjobban kiszűrni, ha éppen megtörténik, így bajos a diagnosztizálás, főleg, ha csak néhány évente egyszer a nagy fáradtság és egy éppen telibe találó horrorfilm kombója okozza - világosítom fel, hogy azért nem verekszek állandóan öntudatlanul. - Egyébként meg senki és semmi nem tökéletes, mert, ha így lenne, a világ sem létezhetne - utasítom vissza a gonoszkodását. Tény, hogy próbálok a tökéletesre törekedni, de tudom, hogy nem vagyok az. Egyébként meg a tökéleteset nem lehet szeretni. Főleg nem hosszú távon, mert az unalmas. Elnevetem magam az otthonára tett megjegyzésén, hogy azért úgy tűnik, néha kiakasztja az állandóan vidám színek jelenléte. Ez talán a sok napfény hatása. Nálunk azért kevesebb a napsütötte órák száma, és az eloszlása is elég drasztikusan ingadozik. Főleg, ha Oslotól északabbra vagyunk. Azért sajnálom, és nem csak őt, hanem a többi hozzá hasonlót is, aki szeretne kicsit kevésbé színes holmik között élni. Valóban lehetséges, hogy a kint veszekedőket más zaklatta fel, amiről mi nem tudunk, de a tények ismeretének hiányában mi most nem fogunk előrébb jutni, úgy tűnik. - Az elsővel egyet értek, hogy nyitva kell tartani a szemünket, de… - és tartok egy kis szünetet. - a másik fog menni? - kérdezem egy enyhe vigyorral kísérve. Egyikünk sem hülye. Sőt! Így viszont nem tudom, hogy sikeresen el fogjuk-e tudni játszani a dolgot. Én is a párnám alá teszem a kést úgy, hogy csak szükség esetén, szándékosan legyen veszélyes. - Jogos, csak ott valahogy jobban felkészülsz mentálisan a hidegvízre. Vagy legalább is én eddig így voltam vele. - Nagyon sok minden agyban dől el. Ha eleve hidegvízre készülsz, kevésbé ér kellemetlenül, mintha csak úgy a nyakadba zúdul. - Helyes! Egyet értek - mondom arra értve, hogy több hangoskodó nem volt a közelben. A következő megjegyzésére csak egy csúnya nézést kap ajándékba. - Ha nem gond, én inkább kikapcsolom - jegyzem meg, de azért még megvárom, hogy beleegyezzen. Kikapcsolni szerintem könnyebb, mint vissza. Közben viszont én is bebújok az ágyba, a távirányítót pedig az éjjeliszekrényre teszem, hogy ne érje baleset éjszaka. Angelo hamarabb alszik el, de pár perc múlva már engem is elnyom az álom. Az pedig, hogy meddig tudunk majd nyugodtan aludni kérdéses, de bízom benne, hogy reggelig, és reggel sem lesz semmi kellemetlen meglepetés.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Vagy csak nem tudsz róla, ha fura dolgokat művelsz álmodban. Gondolom nem minden nap fekszik ott valaki melletted, aki felébredhetne rád. - közlöm megállapításom. Már nem is emlékszem, hogy szóba került-e a nap során az, hogy Karin szingli vagy sem, annyi mindenről beszéltünk már. Ám úgy tűnik, egy újabb - számomra biztosan - érdekes témába futottunk bele. - Nem akarok nagyon személyeskedni, meg a múltadban vájkálni, szóval ha nem akarsz, nem kell válaszolnod, de nem történt veled valami komolyabb tragédia vagy esemény, amit nem annyira sikerült eddig feldolgoznod? Vagy azt hiszed, hogy feldolgoztad, de a tudatalattid ilyen “apróságokkal” jelez? - próbáltam mantrázni magamban, hogy nem kezdem el látványosan fejtegetni a kis Szöszit, de sajnálatos módon felkeltette a személyisége az érdeklődésem, hiszen egy egészen különleges és egyedi lány. Ilyenkor pedig hajlamos vagyok egy hatalmas kérdésözönt zúdítani az illetőre, amibe bőven kerülhet személyeskedés és olyan dolgok, amikre nem szívesen válaszolnak. Karin ugyan lazának tűnik, nem egy sértődős nőszemélynek, de biztosan neki is vannak határai, amiket egy egynapos ismeretséggel nem szívesen osztana meg. Teljes mértékben megérteném, hiszen tudom jól, hogy én feszegetem a határokat. Ha túllépem azokat és rábaszok, azt csak is magamnak köszönhetem. - Hááát... - pillantok végig nevetve Karinon. - Az a baj, hogy lehet, hogy szőke vagy, de még az öltözködésed sem olyan, mint egy buta szőkének. Szóval ez a része meglehet, hogy nem fog könnyen menni. Mondjuk így hirtelen nem is tudnám meghatározni a stílusodat. - bökök felé immáron a nem is olyan kényelmetlen ágyon elterülve. Közben elülnek a kinti események, s Karin is berendezkedik az alváshoz. - Nekem rendben, már ha nem zavar, ha esetleg hallasz valami kaparászást a falakból, amit nem fog elnyomni a tévé... - gonosz vigyor kerekedik rám, aztán pár perc elteltével elnyom az álom. Hosszú, izgalmakkal teli napot hagyunk hátra, de úgy érzem, hogy ez még csak a bemelegítés volt. Nem tudom, hányat üthet az óra reggel, mikor egy nagy csattanás váratlanul felver a legszebb álmaimból. Már beszűrődnek a redőny apró résein át a fények, így láthatóan már reggel van. A szívem erősen kezd kalapálni akaratlanul is, s hirtelen pattanok fel, hogy egyből az ajtóhoz ugorva tépjem azt fel. - Mi a fasz?! - kiáltom ki, de egyből megpillantom a zaj forrását. A mellettünk levő szoba előtt vagy tíz piás üveg pihen(t), amit az az melletti szoba középkorú, rettentően kómás lakója telibe felrúgott. - Jaj, bocsi! - mentegetőzik a nő, aki szerintem ettől szintén magához tért teljesen. - Ahj, mindegy... - lépek vissza eléggé meghurcolt, idegbeteg ábrázattal, majd egyből visszadöglök hason az ágyra. Nem szeretem az ilyen ébresztőket, eléggé be tudok tőlük pipulni. - Hé, Szöszi, alszol még? - suttogom felé, már ha egyáltalán ott fekszik még a sötétben, s nem kelt útra az éjjel. Mert megmondom őszintén, olyan váratlanul keltem ki, s jöttem vissza utána a szobába, hogy totálisan kizártam a csörömpölésen kívüli világot.
- Az esetek döntő többségében, de. Tudod! Kolis vagyok egy szobatárssal - mosolyodok el. Igaz, hogy nem mellettem alszik az ágyban, de nem olyan nagy a szoba, hogy ne hallanánk, ha a másik nagyon dobálja magát az ágyban, mert rosszat álmodik. Értékelem a köntörfalazást, a felvezetést, és részben telibe is találta, mert az a fegyveres túszejtés valóban megrázott, de azt elvileg feldolgoztam, hiszen még a családom is ideutazott, a bátyám meg jó darabig maradt is. Viszont szóban forgó éjszakai eset, az jócskán ez előtt volt, így ez nem releváns. - Annál a „verekedős” éjszakánál biztosan nem, csak ott kimaradt egy alvás, vagy legalább is nagyon minimális volt, és a horrorfilm sem segített - mosolyodok el. - Egyébként nem hiszem, hogy ilyenek lennének, mert nincs olyan dolog, amit a családdal ne tudnék megbeszélni, ill. mivel hallgatok pszichológiát, így tudom, hogy mit kell csinálni, és, ha szükséges, akkor szaksegítséget is keresek - válaszolok a kérdésére. Az után a túszejtős dolog után is jártam pszichológushoz, aki segített a család mellett. Nálunk ez nem szégyen a családban, mert ez is egy betegség. Az elménk is pont úgy megbetegedhet, mint a testünk, és kellhet segítség a gyógyuláshoz. A suliban lévő orvostól pedig nyugtatót is kaptam, ami ellen a pszichológusnak sem volt kifogása, csak ő nem írhatta fel. Pár napig szedtem csak, fél adagban, mint amit javasoltak, így még mindig bő félig van az üvegcse. Szóval nem is szoktam rá, csak segített a nyugodt alvásban. - Köszi! De ugye tudod, hogy, bár lehet, hogy ki vagy gyúrva, de minden megjegyzésedről, mondatodról az jön le, hogy bizony nem tartozol az „izomagyúakhoz” - mosolygok rá kedvesen. Tudom én, hogy nem vagyunk egyformák, hogy kell mindenféle ember, de valahogy az üresfejű kirakatbábú pasikat nem bírom, akiknek az egyetlen eredménye, hogy van izmuk. Ha Angelo ilyen lenne, nem is tudnék vele beszélgetni. - Egyébként én kicsit ilyen is vagyok, meg olyan is. Egy buliban lehet, hogy rám sem ismernél - mosolyodok el, és lehet, hogy van benne egy kis kihívás is. Ide túracuccokat hoztam, de otthon rengeteg miniszoknyás ruhám is van, magassarkú cipőkkel. Ez utóbbit pedig lehet, hogy a jelenlegi stílusomból nem is nézné ki. Cserébe viszont, aki nem így ismer, az azon szokott meglepődni, hogy túrázok. - Akkor úgy is Te leszel az első, akit felébresztek, hogy „Te is hallod?” - nézek rá hatalmasra nyílt szemekkel ártatlanságot mímelve. Ha ilyet hallanék, Őt ki nem hagynám. Ahogy észre vettem, szereti az adrenalint, és, lehet, hogy még meg is sértődne, hogy kihagyom a buliból. De ez után nem sokkal mind a ketten elalszunk. Valami kegyetlenül hangos és éles zajra kelek fel én is. Szerintem Angeloval egyszerre keltünk, de ő szerencsésen ki tud szállni az ágyból, és az ajtóhoz megy. Nekem ez nem megy ennyire könnyen, mert a takaró elcsúszott a huzatban, ami kicsit a lábamra tekeredett, így mielőtt ki tudnék kászálódni, minden összegabalyodott dolgot vissza kell rendeznem a helyére. Vagy közel a helyére, hogy semmit ne húzzak magammal a földön. Mire viszont kiszabadítom a lábam, és talajt ér a meztelen talpam, Angelo már visszafelé halad. A beszélgetést is hallom, így már nem is próbálok én is az ajtóhoz jutni. - Ilyen zajban? - kérdezem hitetlenkedve. - Veled keltem, csak én összeakadtam huzattal, ami külön életet élt a takaróval - mondom, és szerintem a hangomon is hallatszik, hogy mosolygok. Tényleg jobb lett volna a sajátom, mert az itteni szerintem egy sima pléd, ami túl kicsi a huzathoz képest, így éjjel, fordulás közben összecsavarodott a burkolatban. - Egyébként mi történt? - kérdezem kíváncsian. - Reggel negyed hétkor - nézek a telefonomra, ami mellettem volt.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Igen, de most úgy értettem, hogy valaki közvetlenül fekszik-e melletted, aki tud nyilatkozni. Mert azért többet tudna mesélni, mint aki a szoba másik felében alszik, nem? - simítok végig államon az ágyon fekve. Azért kíváncsi lennék rá, hogy egy ilyen fárasztó és izgalmakkal teli nap után vajon művelhet valamit az éjjel? Én most úgyis itt fekszek mellette, elég közel hozzá, s azért annyira rettentően mélyalvó nem vagyok, hogy ne ébrednék fel arra, ha valamit alkotna. - Ezek szerint minden kis titkodat megosztod a családoddal? - kérdem tőle sejtelmesen. Nem tudom, miért próbálok keresni valami enyhe sötétséget Karinban, és lehet, hogy nagyon rosszul érzem, de én úgy sejtem, hogy valami akkor is lappang ott benne. Nekem akkor is tökéletes lánynak tűnik ő, akit minden normális férfi akarhat magának. Az ilyen lányok pedig mindig sántítanak valamiben, de hát lesz még pár napom arra, hogy erre rájöjjek. Vagy pont, hogy nem, meglátjuk. - Akkor ezek szerint magadat is szoktad elemezni konkrétan? Azért az más szerintem, ha mást hallgatsz meg. Az ember sokszor nem igazán látja meg a saját problémáit, és megesik, hogy késő lesz, mire ez sikerül. Függetlenül attól, hogy egy neves pszichiáterről van szó, vagy egy takarítóról. - osztom meg a gondolataimat. Az én családomra is szívesen ráküldenék egy pszichiátert, főleg apámra és a bátyámra, mert náluk teljesen biztosan nincs valami rendben. - Köszönöm. Sokan nem így látják, de hát ez már senkit sem érdekel. - mosolygom vissza. - Tényleg? Miért? Talán tele vagy miniszoknyával, magassarkúval, meg köldökig kivágott toppokkal? - ezen megint csak elröhögöm magam. Nehezen tudnám Karint elképzelni ribancos öltözékben, s bár az első kettő azért még nem mutatná ezt, de a túlságosan kivágott felső annál inkább. Lehet, hogy nagyon vonzó egy nő egy ilyenben, de nekem valahogy mindig is jobban tetszettek azok, akiknek a ruhája alatti dolgok a fantáziámra vannak bízva, és inkább sokat sejtetnek azok, semmint sokat mutatnak. A reggeli ébresztőnk után némi unott és elfojtott hisztériával mászok vissza az ágyba Karin mellé. - Csak az egyik nő fellökött egy halom üveget mellettünk, semmi extra. - motyogom valahonnan a párna mélyéről. - Nekem már nincs kedvem visszafeküdni, viszont még bőven van időnk kilencig, hogy elinduljunk. - fordítom felé a fejem. - Nem szoktál néha futni reggelente? Mert ha van kedved, reggeli előtt elmehetnénk az erdőbe egy körre, hogy beindítsuk a napot. Mintha nem lenne elég a sok gyaloglás... - nevetem el magam, aztán feltápászkodok, s az ágy szélére ülök, ahonnan benyomom a tévét pár percre, amíg magamhoz térek. Tíz másodperc után azonban a fejemhez kapok. - Baszki, a kávét hagytam otthon! Nincs nálad valami kávé ízű valami, ami jó lenne a reggeli cigim mellé? - kérdem tőle, de eddigre már a holmim közt kutakodok a mai ruhám után.
- „A szoba másik vége” - teszem idéző jelbe - két éjjeli szekrénnyire van egymástól. Pontosabban kb. kétéjjeli szekrény van a két ágy között, meg egy-egy ujjnyi távolság - avatom be a „hatalmas” koli szobánk méreteibe. A távolság pedig azért van, hogy, ha valaki meglök valamit, az általa keltett lökéshullám ne söpörjön végig mindenen. Persze elférünk, mert van mindennek hely, ami kell, de akkor is jóval kisebb, mint ez a szoba, legalább is a berendezési tárgyak miatt kisebbnek tűnik. Két egyszemélyes ágy, két éjjeli szekrény, két íróasztal, és két személy számára szekrény. Persze polcok is vannak, de azok már ugye a falakon vannak. - De, ha arra akarsz rákérdezni, hogy van-e pasim, az már más - mosolyodok el. - De erre nyíltan is rákérdezhetsz - vigyorgok, de addig nem válaszolok, amíg nem kérdez, csak, hogy piszkáljam egy egészen kicsit. - Igen. Persze nem mindent mindenkivel, de igen. Nálunk nincsenek titkok. A pasi ügyeket leginkább a bátyámmal, cserébe ő meg beavat a nőügyeibe. Alapvetően nem szólunk bele ezekbe, de, mint külső szemlélő lehet jó meglátásunk. Ráadásul régen egy suliba jártunk, és infógyűjtésként indult - nevetem el magam. Más-más infó jut el az emberekhez, és voltak olyan csajok és srácok, akik csak trófeákat gyűjtöttek, amivel nincs baj, ha a másik is így áll hozzá, de se a bátyám, se én nem akartuk egymást ilyen helyzetben találni. Persze most már másabb, mert szinte felnőttek vagyunk, és az egyéjszakás kalandokat is ott kezeljük, ahol kell, de ehhez is kellett egyfajta érettség, ami nem azonnal alakul ki. - Nekem inkább az a fura, hogy ezek szerint Neked nincs egy igazi bizalmasod, akivel kölcsönösen mindent meg tudnál osztani - árulom el neki. - Végig gondolom, amennyire tőlem telik az adott helyzetet, de persze ez más, mintha egy valóban külső, független személy adna tanácsot. Viszont sokszor már az első is eredményes. Ha másban nem, abban, hogy kihez kell segítségért fordulni. Ezt inkább úgy képzeld el, hogy amikor úgy érzem, hogy minden a nyakamba akar zuhanni, akkor megpróbálom végiggondolni, hogy mi lehet az oka, hogy így érzem. Utána lehet, rájövök mi a baj, és hogyan kell megoldani, de ha valamelyik is hibázik, vagy nem vagyok biztos benne, akkor a családhoz fordulok először. Ha pedig kell, akkor szaksegítséget is kérek. Inkább járok egy ideig pszichológushoz beszélgetni, mint, hogy erővel kelljen később elvinni pszichiátriára, ahol hónapokig bent kell tartaniuk, mert mondjuk az idegeim felmondták a szolgálatot - érvelek logikusan. Mostanában mindenkin nagy a teher, mert vagy a suliban vagy a munkahelyen akarják vele megcsináltatni a lehetetlent. Ha valaki ezt nem tudja kezelni, és segítséget sem kér vagy kap, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek az öngyilkosságtól a tömegmészárlásig minden előfordulhat. Nekem egyik sem hiányzik. Sőt! Én elképzelhetőnek tartom, hogy az itteni „legendát” is egy ilyen személy, vagy személyek generálták, és én nem akarok így nyilvánosság elé kerülni. Csak kedvesen elmosolyodok, amikor megköszöni, de egy kicsit meg is sajnálom, hogy ennyire rosszul ítélik meg csak a külseje miatt. - A toppok kimentek a divatból, meg egyébként is nagyon kevés lánynak álltak jól. Hogy valaki olyat hordjon, ahhoz nagyon jó alak kell… kellett. De igen van magas sarkúm is, meg miniszoknyám is. De nálam mindig az volt az első, hogy nekem hogy áll, és, hogy azért ízléses legyen - teszem hozzá komolyan. Egy-egy merészebb darabot is lehet úgy hordani, hogy ne egy hivatásos nő képét mutassa benne valaki. Meg kell találni itt is az egyensúlyt, és akkor nem igazán lehet mellé nyúlni. Az ilyen reggeli ébresztőt azért nem szeretem, és most is kihagytam volna. - Akkor megnyugodtam. Köszi! - mondom a válasza után. Egy hatalmas, kérdő tekintet mered rá a részemről a következő kijelentését követően. - Most pont úgy is nézel ki - nevetem végül el magam. Ahhoz képesz, hogy nincs kedve visszafeküdni, a hasán fekszik, és inkább tűnik úgy, hogy a fejét is csak azért fordítja oldalra, hogy levegőt kapjon, meg valamennyire érthető legyen a mondandója, mint a kicsattanó energiától. - Neked most tényleg van kedved futni? - kérdezem meglepetten. - Illetve van kedved megint a hidegzuhanyhoz futás után? - kérdezem, mert bár tényleg nincs bajom a hideg vízzel, most el sem tudom képzelni, hogy a bőrömhöz érjen, főleg reggeli futás után. kellemes itt a takaró alatt. Kicsit furán hangzik tőlem, de, ha tudatosan készülök az edzésre, és nem olyan spontán a futás, mint tegnap, akkor edzés után igénylem a melegebb vizet, hogy kicsit lazuljanak az izmaim. Közben Angelo kikászálódik az ágy szélére, de én mindig a takaró alatt vagyok félig ülő helyzetben. - Instant, meg van hozzá édesítőm, ha az megfelel - mondom, és én is kimászok az ágyból a táskámhoz. Előveszek két egységnyi csomagolású kávét, meg a doboz édesítőt. - Kiülünk? - kérdezem a terasz felé mutatva. Az ajtaját úgy is ki akartam nyitni szellőztetés gyanánt, mert éjjel csak elhasználtuk a levegőt.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Ez volt az egésznek a lényege, hogy van-e pasid, de igyekeztem rohadtul művészien megfogalmazni. - toldom meg egy mosollyal. - Bár volt egy olyan sejtésem, hogy nincs, mert akkor esélyesen ő is itt lenne. Kivéve, ha egy kapcsolatban ekkora szabadságra és egyedüllétre vágysz. - számtalan ilyet látni, mikor túlságosan nagy igény van a szabadságra, vagy éppen a vágyak nagyon nem egyeznek, s egyik sem akarja feladni a saját békéjét a másik miatt. Én például el sem tudnám képzelni, hogy ha lenne asszony mögöttem, akkor azt ne hozzam el magammal egy ilyen útra, vagy igazából bárhova. Ha nem akarna jönni, akkor keresnénk olyan programot, amit mindketten szívesen csinálunk. - Na ilyet se gyakran hallani, hogy valaki a bátyjával beszéli meg a párkapcsolati dolgait. - állapítom meg államon végigsimítva. Gaia is el szokott ugyan nekem mondani dolgokat a pasijairól, de elég keveset, s megmondom őszintén, nekem nincs egyáltalán bajom azzal, ha az ilyen dolgait inkább a barátnőivel osztja meg, semmint velem. Főleg, mert ismer engem, és teljesen biztosan egy sörétest tartanék a nyomorult pofájához, ha meglátnám... - Dehogynem, bőven akadnak azért “bizalmasaim” Rómában, de én nem vagyok olyan, hogy a legapróbb kis lelki dolgot is képes vagyok darabokra cincálni. Szerintem van, ami jobb, ha bent marad. Nem csak nálam, hanem mindenkinél. - sosem tartottam célszerűnek, ha a legapróbb kis titkunkat is megosztjuk valakivel. Sok olyan lelki folyamat játszódik le bennünk, amihez egyáltalán nincs szükség hallgatóságra, s csak nekünk kell azt lerendeznünk magunkban. - Inkább “kellett”. Ne érts félre, tök jó, hogy mindenki ennyire rohadtul akar érvényesülni, és ennyire nem érdekel senkit semmilyen vélemény, de ezzel csak egy görbe tükröt látnak maguk előtt az emberek. Jó példa erre a túlsúly mondjuk a lányok esetén. Felhúznak szűk ruhákat, kivágott felsőket, hogy látszódjon a nagy cici meg minden, kilónyi smink, póthaj és minden más, amivel tényleg csinosak. Nagyjából. Ez viszont még mindig nem fedi el azt, hogy mocskosul egészségtelenek, és nem tesznek semmit azért, hogy ez változzon. Mindent el lehet rejteni, meg mindent lehet arra fogni, hogy “érvényesülni akarok”, meg hogy “ez vagyok én”. Viszont én úgy gondolom, hogy ezek mögé a fasz szövegek mögé csak a problémát söpörjük be. - fejtem ki gondolatmenetemet eléggé hosszan. Hiába, ha belemerülök a beszédbe, akkor meglehet, hogy néha megfeledkezek magamról, de ezzel szerencsére nem csak én vagyok így. Valahogy le kell vezetnünk a nap fáradalmait... ...melyek úgy néz ki, hogy a következő reggel sem érnek véget. Nem szeretem, ha ilyen hangzavarral ébresztenek, mert akkor a vérnyomásom is képes az egekbe szökni, s nagyon hamar idegbeteg leszek. Ezt most lefojtom azzal, hogy visszamászok Karin mellé. - Elég sokszor szoktam reggelente futni, és bár Manhattanben inkább az épületek között rohangálok meg a parkokban, azért annak is megvan a maga hangulata. Nekem mindig jó napindító a futás, utána meg egy gyors zuhany. Úgyhogy ha neked nincs kedved velem jönni, én majd teszek azért egy negyed órás kört itt a környéken. - ezt már a holmim között kutatva felelem neki. Kiszabadítok a táskámból egy rövid edzőruhát, amit egyelőre az ágy szélére hajítok. Ezt követi két kisebb fémbögre, melyeket tűz fölé is nyugodtan lehet tartani. Ezeket tartva a kezemben lépek tovább a fürdő felé, ahol mindkettőbe merítek vizet, majd visszasétálva lehelyezem mindkettőt az ablakba belülről. - Mehetünk. Ha rám bízod, szívesen megcsinálom mindkettőt, már ha nincs bajod a hideg kávéval. - ha van, akkor valahonnan gyorsan szerzek meleg vizet, ha nincs, s rám is bízza, akkor hamar összekotyvasztom a reggeli kávénkat. Nyújtom is az egyiket a kis Szöszi felé, míg másikkal a kezemben, s immáron egy cigivel a számban lépek ki a folyosóra. Kellemes a kilátás, bár ez a halott csend még mindig szokatlan számomra. Enyhe bezártság érzés uralkodik el rajtam többször, ha arra gondolok, hogy a környéken szinte semmi élő sincs, csak a rengeteg. Ezen a szállón kívül, persze, aminek jelenleg nincs túl sok lakója. - Mi is a mai program? Hova megyünk pontosan a szellemvároson kívül? Arra emlékszek, hogy ma sátrazni fogunk valahol, de azért a város nem egy egésznapos program szerintem. Kivéve, ha minden helyen meg akar állni a vezetőnk, és minden háznak el akarja mesélni a történetét. - forgatom meg szemeimet. Közben hallani mocorgást több szobából, bár az én tekintetem inkább a legendavadász-páros ajtaja felé vetül többször. Onnan bizony semmi zaj nem szűrődik ki. - Vajon mi lehet velük? - kérdem Karintól halkan, miközben az ajtajuk felé biccentek.
Elnevetem magam, amikor elárulja, hogy pont beletrafáltam a kérdése lényegébe. -Sikerült - vigyorgok még mindig. - De nincs, most tényleg nincs. Ha lenne, akkor valóban vagy itt lenne, vagy én nem jöttem volna. De félre ne érts, én támogatom, hogy párkapcsolatban is legyen mindenkinek magánélete is, hogy találkozzon a régi barátaival, de valahol az már aggasztó, ha egy ilyen több napos túrára külön jönnének. Persze ennek is lehet más magyarázata, de ott, ha nem is a kapcsolatban, akkor máshol van baj - adok egy kimerítő választ. Ha munka, tanulás miatt csak az egyik félnek szabadul fel az ideje, mert a másik teljesen el van havazva, akkor az én meglátásom az, hogy az éppen szabadidővel rendelkező félnek nem kell otthon ülnie. Ha meg tényleg az elején vannak egy kapcsolatnak, ahol még korai a családi bemutatás, de otthoni gondok vannak, akkor sem kell a másik félnek otthon ülve várnia a párja hazaérkezését. Bár mindkét esetben a napi kommunikáció valahol elvárás lenne, és én valóban nem tettem ezt. A család tudja, hogy túrázok, mert mondtam nekik, és ilyenkor nem várnak napi jelentkezést, mert tudják, hogy úgy is tartok élménybeszámolót, mert ők is szoktak, ha mennek valahová, és hazaértek. - Nálunk működik, bár tény, hogy csak kicsi a korkülönbség köztünk. De ez nem azt jelenti, hogy a barátnőkkel nem beszélem meg. Most félre ne érts, de egy kapcsolatot egy nő és egy férfi máshogy él meg. Ráadásul egy barátnő, legalább is az enyéim, mindig nekem adnak igazat. A bátyám nem ilyen. Ha én rontom el, akkor megmondja, meg tőle kapok egy őszinte férfiválaszt, amit a pasijaim általában nem mondanak el. Persze, ha megcsal, akkor arra a bátyám is óvó testvérként reagál - vigyorgok kicsit gonoszul. Bryan is megosztja velem a dolgokat, és ő is szokott segítséget kérni nőügyben, főleg, ha a barátnője „homályosan utalgat”, ahogy ő fogalmaz, és nem érti a jeleket. - Az jó, ha van olyan, akivel tudsz személyesebb dolgokról is beszélni. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó, ha „valami bent marad”. A lelki terhek néha nagyon súlyos betegségeket is okozhatnak, még akkor is, ha az illető nem is tudja, hogy az gond. Nemrég mesélte egy ismerősöm, hogy a nagymamája még fiatalon az Államokba költözött, és lényegében itt alapított családot. Az, hogy honnan költözött azt már nem tudom, de valahonnan Közép-Európából. Pár éve viszont rákot diagnosztizáltak nála, és nagyon úgy tűnt, hogy az itteni orvosok kezelései sem sikeresek, és lényegében utolsó kívánságként haza akart menni a családja többi részéhez, mert honvágya volt. És ott pár hónap alatt meggyógyult. Szóval, nagyon úgy tűnik, hogy a honvágy, amiről igazán nem is tudott addig, amíg nem haldoklott, az okozott nála ennyire súlyos testi tüneteket. Szóval ezekre is oda kell figyelni. Persze ez lehet, hogy extrémeset, de… - hagyom nyitva a mondatot. - Persze azt is értem, hogy a titkok kibeszélése által kiszolgáltatottá válunk. Talán ezért is a bizalmasom a bátyám, mert ő csak nem támad hátba - mosolygok kedvesen. Értem minden oldalról a dolgot, és azt is tudom, hogy a férfiak többsége nem szeret a gondjairól beszélni. Én csak ezzel a hosszúra nyúlt válasszal azt akartam, hogy lásson másik példát is, még akkor is, ha veszélyesnek érzi a beszédet, mert a magunkban örlődés is rejt potenciális gondokat. - Ebben igazad van, és egyet is értek. Én csak arra kartam ezzel utalni, hogy mai szemmel nem vonzó, ha egy duci vagy akár túlsúlyos lány felvesz egy csípőnadrágot egy rövid toppal, és a nadrágra ráflittyed a hája, amit a felsője tökéletesen megmutat. A divat változik, mi is változunk az ízlésünkkel együtt, de szerintem az a felfontosabb, hogy az adott ruha nekünk álljon jól, és tükrözze önmagunkat. Az egészség pedig mindig szép, mert sem a csontkollekciók nem szépek, sem pedig a kövér emberek, és mind a kettő egészségtelen is. A társadalom és a média viszont nagyon sokban ront az emberek testképén, mert mindenhonnan az sugárzik, hogy az XS-es méret a szép, meg az agyon plasztikázott és sminkelt nők tudnak érvényesülni. A férfiaknál is van ilyen társadalmi elvárás, csak ők még mindig hamarabb ki tudnak ebből keveredni, mint egy nő. Úgyhogy szerintem leginkább a társadalmi felfogásban van a baj, mert, ha a nagy többség a helyén kezelné azokat a nőket, akik kizárólag a külső jegyei által tudnak érvényesülni, akkor megszűnne ez a gond - fejtem ki én is a véleményemet Angelohoz hasonlóan bő lére eresztve. De még rengeteg olyan példát lehetne hozni, amit a társadalmi felfogás ront el, aminek lehet, hogy az igazi gyökere az, hogy nincs rendes oktatás és kollektív, nem manipulatív kommunikáció. Ha egy nő kihívóan öltözik, akkor a férfiak utána fordulnak, és a nők is jobban megnézik, ami számukra egy pozitív visszajelzés, így folytatják ezt. A szörnyű pedig, hogy gyakran ezek a nők érvényesülnek, és elég nekik ennyit tenni. Elgondolkozok a dolgon, mert ahogy beszél róla én is kezdek hozzá kedvet kapni. - Végül is… nem is rossz ötlet. Annyira én nem szoktam reggel edzeni, de egyszer ezt is ki kell próbálni - egyezek bele végül. Energiám valószínűleg lesz egész napra, mert eddig még mindig végig bírtam mindent csinálni bármennyire is megterhelő volt, így nem lehet gond a túrával sem. [color=#eeeeee]- Köszönöm! Nincs, a lényeg, hogy koffein legyen benne - mosolygok. - Addig én is keresek valamit a futáshoz - mondom és a táskámat túrom fel én is, valami alkalmas gönc után kutatva. A cipő az egyetlen, ami nem ideális, mert a túrabakancs nem futócipő vagy sportcipő, még akkor sem, ha tegnap este egészen jól tudtam benne futni. Ezen a lábbelin kívül viszont csak egy strandpapucsom van, amit a zuhany miatt hoztam, mert az jó szobába is, meg zuhanyzóba is, mert én sosem lépek be közösségi vizesblokkba mezítláb. Nincs kedvem lábgombát vagy bármi hasonlót összeszedni. - Köszönöm! - mondom az elkészített kávére utalva, ahogy kilépünk az erkélyre. - Ha jól emlékszem egészen hosszúra nyúlik a szellemvárosos program, utána meg erdőjárás van - de előveszem a kisokosomat. - Igen - mondom a telefonomat nézve. Jó kicsit kiülni ide. Olyan békés. - Passz! De én most nem megyek megnézni őket, legalább is addig, amíg meg nem iszom a kávémat - majd belekortyolok az italba. - Tényleg! Próbáljam meg betölteni az oldalukat, ha már tegnap nem ment? - kérdezem Angelora nézve, ahogy eszembe jut, hogy esete még ez volt a terv. Mielőtt találkozunk velük, lehet, valóban jó lenne kicsit felkészülni.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Persze, fontos, hogy legyen az embernek egy kis szabad tere, de én ha együtt vagyok valakivel, akkor lényegében nincs szükségem arra, hogy hétvégente például a haverokkal is legyek külön, meg vele is. Meg ha a szabadidőmet mással akarnám tölteni, akkor nem adnám a fejem egy kapcsolatra. Persze, ahányan vagyunk, annyiféle felfogás van erről. - a látszat ellenére ha valakivel összejövök, akkor azt tényleg komolyan szoktam venni, nem szoktam elhanyagolni a kapcsolatom. Ha pedig már azt érzem, hogy nem működik a dolog, akkor sem csábulok el másfele, hanem egész egyszerűen kimondom a végét. Szerencsére gerinccel születtem, nem úgy, mint sokan mások. - Akkor a bátyád az az őszinte ember, aki ha elcseszel valamit, a szemedbe mondja körítés nélkül? Az mondjuk nem rossz. - bár így hirtelen végignézve Karinon egy pillanatra, nem tudnám elképzelni róla, hogy valami mocskosul hatalmas hibát képes lenne elkövetni. Ebből a kis időből, amit megismertem belőle, sokkal intelligensebbnek tűnik annál, mint hogy nagy hülyeséget csináljon. Aztán meg ki tudja? Találkoztam már olyan lánnyal, aki hasonló volt a kis Szöszihez, okos, kedves, intelligens, lehetett vele beszélgetni, aztán mikor közelebb kerültünk egymáshoz, olyan szintű féltékenységi rohamokat rendezett a semmiért, hogy nagyon hamar megváltunk egymástól. Hiába, senki sem tökéletes. - Gyakran meglátogat téged itt az államokban? Vagy inkább éli a kis életét ott Norvégiában? - biztosan élvezhetik a szomszédaink, hogy még ilyenkor sincs nyugtuk tőlünk. A falak nem tűnnek túlságosan vastagnak, én is hallok néha mozgolódást és hangokat odaátról, de szerintem minket senki sem tud felülmúlni. Főleg, hogy egyik téma hozza maga után a másikat épp úgy, ahogy a túránk közben. - Igen, eléggé szar irányba haladunk. A férfi nem konkrétan meglágyult. Az én korosztályom még oké, meg talán a pár évvel fiatalabbak, de az azok alatti... Ez a kurva nagy egyenlőség, amit hirdet a világ. Miért ennyire nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk egyenlőek? Sem a nők, sem a férfiak. - tessék, fel is basztam magam. Egyszerűen a gyomrom kifordul a helyéről sokszor, mikor olyan férfiakkal találkozok, akik egy befőttes üvegnek képtelenek lecsavarni a tetejét, s az alapvető, elvárt dolgokat sem képesek megjavítani. Helyettük a nők csinálják meg mindezt. Szánalmas. - Ez a beszéd! Hidd el, nagyon jól bemelegíted a tested a napra, ha egy könnyed kocogással kezdesz. Utána még a reggeli is jobban fog esni, az agyad is felfrissültebb lesz. - előételnek azért készítek mindkettőnknek egy kávét, majd odakint egy cigivel a számban a korlátnak támaszkodok, s jó nagyot kortyolok belőle. Kellemes az íze, bár igazából ha szar lenne, akkor is meginnám. Nem vagyok finnyás. - Azért arra a városra is rohadt kíváncsi vagyok. Mondjuk ha tényleg nagyobb, akkor sokáig eltarthat, mire végigjárjuk, és mindenhez fűz egy kis történetet a túravezetőnk. Bár bevallom, ezek mellett azért az is izgatja a fantáziámat, hogy történik-e valami... - vonom fel sejtelmesen a szemöldököm. - Kezd sok lenni itt a furcsaság, nem? Mondjuk számomra ez még érdekesebbé teszi az egészet. - és szerencsére Karin személyében partner is van arra, hogy ezt kivesézzük alaposan. No meg az sem utolsó szempont, hogy ő vált a vállamon ülő angyallá, aki visszahúz, ha épp túlságosan meggondolatlan irányba hajt a vérem. Hiába, nehéz megállni, hogy ne menjek fejjel a falnak. - Megpróbálhatod, hátha. Bár én nem sok reményt fűzök hozzá, de talán el tudsz csípni egy kis jelet. - eddigre már a cigaretta fele hamuvá válik, s a kávémból is már csak a fele lötyög a pohárban. Eközben a mellettünk levő szoba ajtaja is kinyílik, ahonnan egy idősebb pár lép ki hasonló felállásban, mint mi. Cigi és kávé. - Jó reggelt. - vetik oda hozzánk. - Huh, jobbat! Rövid volt az este? - kérdem tőlük, mire mindkettejük idegesen horkan fel. - Ne is mond... Hozzátok nem kopogtak be? Mert nálunk vagy tízszer dörömbölt valami idióta az éjjel, és mire az ajtóhoz értünk, addigra elment. Semmit sem aludtunk a férjemmel. Sírni tudnék, esküszöm. - úgy látszik, valakinek sokkal rosszabbul indul a reggel, mint nekünk. - Te hallottál valamit? Mert én a reggeli csörömpölésen kívül semmit. - pillantok Karin felé. Újabb érdekes momentum. Még pár kósza mondaton kívül nem annyira közlékenyek a szomszédok, így nem is nagyon akarok faggatózni, hadd térjenek észhez egy kicsit ezután a rossz este után. Ha megittuk a kávét, akkor én vissza is mászok, s pillanatokon belül magamra öltöm a futó ruhámat, hogy aztán indulásra készen állhassak meg az ajtóban.
- Ez így igaz. Ahány ember annyi féle, és így a kapcsolataik is különbözőek - mosolyodok el kedvesen. Ha van barátom, akkor is hiába szeretek annyira vele lenni, néha igénylem, hogy pár órát csak a csajokkal legyek, vagy csak a családommal, bár tény, hogy annyira komoly kapcsolatom még nem volt, ahol azt a fajta elköteleződést éreztem volna, hogy mélyen beavassam a családi dolgokba. De mentségemre legyen szólva, még csak húsz éves vagyok, és nem akarok még házasodni. - Igen, és vica-verza - mosolyodok el elégedetten. A testvéremmel nagyon szeretjük egymást, és tudjuk, hogy ártani sose ártanánk egymásnak, így, ha mondunk valamit a másiknak, ami, még, ha kellemetlen is, akkor azt minimum meg kell fontolni. - Nem is tudom… - gondolkozok el. - Elég gyakran találkozunk, de akkor általában utazunk is valahova, mert leggyakrabban az iskolai szünetekben találkozunk. A nyáriban én megyek haza, a téliben meg vagy haza, vagy valahova, ahol a családdal töltjük a karácsonyt síeléssel egybekötve. A többiben meg vagy New Yorkban vagy valahol máshol vagyunk, ahogy éppen esik. De a Norvégia New York távolság nem a rendes hétvégés találkozó ideje - mosolyodok el, és egy magyarázatot is adok a kérdés miértjére. Majdnem nyolc óra csak a repülőút, amiben nincs benne a reptérre történő utazás és a becsekkolás. Szóval… Ha minden összeadunk, akkor majdnem huszonnégy óra az út, és, ha pénteken jönnek, akkor is alig vagyunk együtt. Ennek nagyon nincs értelme, főleg, hogy hétköznap mindenki elfoglalt a munka és tanulás miatt. - Nem feltétlen az egyenlőség az oka, hanem az a rengeteg szennyező anyag, ami nap, mint nap éri a szervezetünket az ételekkel és a vízzel, mert piszkosul sok hormont tartalmaz már minden, amit nem szűrnek. Ilyenek például a fogamzásgátlók. A víztisztítás során pedig ezt nem szűrik, mert nem tartják szennyezőanyagnak, pedig rengeteg kárt okoz. Az egyenlőségről pedig csak annyit jegyeznék meg, hogy bár tényleg sosem leszünk egyenlők, és nem is feltétlen ezzel van baj, hanem, hogy az erősebb mindig elnyomja a gyengébbet. De ezt nem csak az emberekre értem - fűzöm még gyorsan hozzá, mielőtt félreért. De ettől jobban nem akarok belemenni, mert látom Angelon, hogy így is kezd ideges lenni. De abban teljesen egyet értek, hogy a mai férfiak kezdenek elnőiesedni, ami nem jó. Határozottan nem jó. - Meggyőztél - mosolyodok el kedvesen. De azt nem ígérem neki egyelőre, hogy beveszem a napi rutinomba a reggeli futást. Most csak kipróbálom. A teraszon kint ülés most inkább esik jól, mint a testmozgás. - Egyet értek, de engem az zavar igazán, hogy nem mi fújjuk-e fel nagyon a dolgot a szellemes történetek hallatán, miközben a valódi tényeket nem ismerjük - gondolok bele, és most a „mi” alatt nem mi kettőnket értem, hanem mindenkit, aki elkezd ebben hinni. Ha furcsaságokat akarunk találni, akkor találunk, mert az agyunk arra koncentrál. Én pedig szeretek ilyen esetekben a „függöny mögé nézni”. - Ha távolabb megyünk az eseményektől, akkor még semmi kézzel fogható misztikumot nem láttunk. A szobák állapotától kezdve az erőműig - teszem hozzá. - A temetős játszótér esetére is lehet racionális magyarázat, csak mi nem találjuk a valódi okot - gondolom végig a történteket. Mivel Angelo is egyet ért, hogy megpróbálhatom, a telefonon elkezdem betölteni az oldalt, amit a pár mondott. Lehet, hogy csak az épület miatt volt, de most elkezdett rendesen betölteni, bár még mindig kicsit lassú. - Azt hiszem, megvan, bár rengeteg a kép, ami lassítja a betöltési sebességet - csúszok Angelohoz közelebb a székkel, hogy ő is lássa a kijelzőt. A kezdő lapon utolsó bejegyzésként annyi szerepel, hogy ide indulnak, de a mögöttes tartalmat még nem próbáltam megnyitni, mert egyelőre nem lehet rákattintani a linkre. De mielőtt rákattinthatanék, nyílik a mellettünk lévő szoba teraszajtaja, és ránk köszönnek. - Jobb reggelt! - köszönök én is Angelohoz hasonlóan. Majd figyelmesen hallgatom a választ, és én is elkezdek gondolkozni az éjszakai eseményeken, hogy hallottam-e valamit. [color=#eeeeee]- Egyszer, de az pont Önöktől jött, mintha valami keményebb dolog esett volna le a földre. Meg azt, amit beszéltünk is mielőtt elaludtunk - nézek a mellettem ülő férfira, a kinti feszült beszélgetésre utalva. De különös, hogy miket hallottak, bár bennem felmerül, hogy nem csak szórakoznak, hogy alátámasszák az igazukat az itteni legendákkal kapcsolatban, amit így nagyobb eséllyel fognak megcáfolni. A kopogószellem nem arról kapta a nevét, hogy „csak kopog”, hanem elvileg másit is csinál, legalább is a „hívő” emberek elmondása szerint. Mivel Angelo megindult átöltözni, így én egyelőre megiszom a kávémat, és csak akkor állok fel, ha Angelo készen van. Nem akarok rányitni. - Gyorsan átöltözök én is - lépek be a szobába. Ha Angelo kint megvár a teraszon, akkor a szobában kapom magamra a kikészített ruhadarabokat, ha nem, akkor a fürdőben. - Mehetünk részemről - jelentem be a férfinak, hogy késznek ítélem magam az indulásra, így a futásra is.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
Át tudom érezni teljes mértékben, milyen az, amikor a család egy másik kontinensen van, s nincsenek karnyújtásnyi távolságra. Bár Karint a tanulás hozta ide, engem pedig a bujkálás, mégis itt van ez az újabb, apró közös pont, ami tovább lendíti a beszélgetésünk fonalát. Hiányzik nagyon Gaia és mindenki más, és jobb, ha minden szarral lefoglalom magam, mint hogy a hiányukon agyaljak, ami előbb vagy utóbb úgyis felemésztene. - Ilyen a világ rendje már az ősidőktől, az erősebb elnyomja a gyengébbet. - ismétlem meg a kis Szöszi szavait. - Szerintem viszont erre szükség is van. - bólintok határozottan. - Hiszen rengeteg ember van, akik igénylik azt, hogy irányítsák őket, mivel nem szeretnek, vagy képtelenek önálló döntést hozni, és a felelősségvállalás túlságosan nagy teher. Ezért sem vagyunk egyenlőek semmilyen módon. Sem a nők, sem a férfiak. Hiába is van ez a nagy küzdés, sosem fog érvényesülni ez a törekvés. - ezzel a mondattal teszek e téma végére pontot a magam részéről, hiszen gördülünk is tovább az időben. - Ezért is kell nyitva tartanunk a szemünket, mert általában a kísértethistóriák mögött nagyon is valós személyek állnak. Én pedig szeretem az ilyen izgalmakat, bevallom. - pislogok felé tettetett ártatlansággal. - Az ilyesmik valahogy számomra feldobják a túrát. Nem csak menetelünk egy szép vidéken, hanem van egy különös rejtélye, misztikuma, ami adhat egy kis pluszt, még akkor is, ha nem hiszünk bennük. Elvonatkoztatva viszont ettől, az is érdekel, hogy miért viselkedik ennyire furcsán a túravezetőnk. Mert hogy nem normális, az biztos... De miért? - igazság szerint költői kérdésként eresztem el a levegőbe két kávékorty között, de szívesen hallanék választ Karintól is. Érzem, hogy inkább engem hoz lázba ez az egész, de hát ezzel nincs baj, mindig szerettem megragadni az efféle rejtélyeket. Közben tengerkék tekintetem a telefon felé irányul, ahol rengeteg képpel és egy ócska oldallal találom magam szembe. - Ez undorítóan amatőr. - forgatom meg szemeimet, hiszen egy minimális minőséget azért elvártam volna, de ez a weblap egy katasztrófa. Közben megérkeznek a szomszédok, akikkel váltunk pár szót, s akiknek láthatóan eléggé borzalmas éjszakájuk volt. Én nem mondanám rossznak az enyémet, nagyjából végig is aludtam az egészet reggelig. Fáradtnak érzem magam még, de hamarosan végre életre fogok kelni egy kis mozgástól. Megvárom odakint Karint, s mikor megérkezik, könnyed sétával indulok meg lefelé, majd ki az udvarra, s át az egyik kapun. - Arra jó lesz? - mutatok el az egyik földes út irányába, mely bevisz minket mélyen a szállót körbeölelő erdőbe. A kísértetiesség eltűnt, hiszen a finom napsugarak kellemesen szöknek át a lombokon, ezáltal varázslatos köntösbe bújtatják a vidéket. Lépteim hamarosan felgyorsulnak, persze, visszaveszek az eredeti tempómból, hogy Karin mellett haladjak. - Nem tartasz az esti sátrazástól itt a semmi közepén? - akaratlanul is a Blair Witch Project ugrik be, amitől elvigyorodok gonoszan, de inkább magamban tartom az ijesztgetős gondolataimat, mielőtt még kapok egy taslit. Én őszintén vágyom rá, hogy történjen valami izgalom, de ahogy elnéztem a társaságot, ők inkább a nyugalmas menetelésre szavaznának. Túlságosan sok beszéddel azonban most nem terhelném a leányzót, így pár perces néma csend következik részemről, amivel felvehetjük a normál tempót. - Huhh, várj egy kicsit! - töröm ezt meg végül hamarosan, s le is fékezek egyből. - Az meg mi a fasz ott? - mutatok az egyik fa tövébe előttünk nem messze, melynek aljában mintha feküdne valami. Mozdulatlannak tűnik, de így hirtelen képtelen vagyok kivenni, mi lapulhat az aljnövényzet között.
- Tudom, hogy szereted, mert le sem tagadhatod - mosolyodok el szélesen. - Passz. De lehet, hogy köze van hozzá - nézek rá egy kis gonoszsággal. Nappal van, ilyenkor minden misztikum még hihetetlenebbnek tűnik, így még kevésbé ijesztőnek. - Bár az is lehet, hogy már csak halálosan unja ezt az egészet - vonom meg érdektelenül a vállam az újabb ötlet miatt. Elkuncogom magam, de válaszolni már nem tudok a szomszédok megjelenése miatt, akikkel váltunk pár szót, majd külön-külön elvonulunk átöltözni a futáshoz. - Persze - egyezek bele az útirányba. Nem hiszem, hogy van sokkal jobb, vagy rosszabb irány, hiszen ez egy erdő, ahol hosszabb távon sehol nincs teljesen sík terület. Az pedig, hogy mennyire csinálunk belőle terepfutást, az csak rajtunk áll. - Mehetünk gyorsabban is, mert azért edzeni én is szoktam, és most látom is, hova lépek - mondom kedvesen, még egyenletesen véve a levegőt. - A legtöbb sátrazás, amiben részt vettem eddig a semmi közepén volt. A vadállatok ellen tudom, hogyan kell védekezni, az emberek ellen pedig nem véd a szálló sem, ha ártani akarnának - mondom tényszerűen. - De Te mire számítasz? - kérdezem kíváncsian. A kérdése mögött most azért érzem, hogy Ő igen is szeretné, ha történne valami, és én most kíváncsi vagyok erre a „valamire”. Bár nem szoktam futni, úgy tűnik, elég jól bírom, még úgy is, hogy a változatosság kedvéért, most is folyamatosan beszélgetünk. Persze lehet, hogy nem olyan gyorsan futunk, mint ahogy azt Angelo megszokta, de a terep sem a legegyenesebb, és nem szeretnék sérülést. Az senkinek sem hiányozna, ha valamelyikünk járásra alkalmatlanná válna, mert mondjuk, kifordulna a bokája egy kiálló gyökér miatt. Egy idő után viszont mindketten abbahagyjuk beszédet, hiszen könnyebben jutunk extra levegőhöz, ha nem csacsogunk. Ennek következtében viszont fel is gyorsítjuk a lépteinket. A hirtelen felszólításra viszont én is megállok. Vagy legalább is ez a terv, a kicsit kavicsos, földrögös talajon viszont megcsúszok a hirtelen fékezés miatt. Egy kietlen tájon vagyunk, ráadásul azért még mindig ott lengi körbe a hangulatot egy kicsit az a mese, amit a szomszédok mondtak, így sosem lehet tudni, hogy milyen veszély fenyeget minket. De, ha nem ez, bármilyen veszélyes vadat is megláthatott Angelo, amit felzavartunk az érkezésünkkel. Szerencsére nem esek el, de nem sok hiányzott a dologhoz. - Hol? - kérdezem, ahogy stabilizálom magam, és felfogom, hogy nem zakóztam egy hatalmasat. - Passz - mondom kapásból. A sűrű aljnövényzet nem segíti a „valami” pontos kilétének meghatározását, ráadásul én egy kicsit kisebb is vagyok Angelonál. - Várj csak! - látok meg egy régen kivágott fatörzset mellettünk, az úttól úgy másfél méterre. Gőzöm nincs, hogy ki vágta így ki, de a törzs nekem majdnem a csípőmig ér, és elég egyenes a teteje, hogy felmásszak rá. Ahogy fellépek, óvatosan irányba fordulok a vékony átmérőjű tuskón. Innen viszont egyből meglátom, mi rejtőzik a fa tövében, és egy mély levegőt veszek a meghatottságtól. - Óh! - adok rendes hangot a meglepettségemnek, nemcsak a sóhajtást. - Két kis őzgida - mondom suttogva, ahogy meghatottan Angelo felé fordulok. Bár ezek nem az európai őzek, vagy rénszarvasok, de nagyon aranyosak. - Megnézed őket Te is? - kérdezem gyermeki ártatlansággal. Az pedig fel sem merül bennem, hogy valószínűleg Angelo sok mindenre számított, de erre nem.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
Mindig is álmodozó típus voltam, szerettem megszínesíteni a néha szürkeségbe forduló hétköznapokat a saját gondolataimmal és tartalmaimmal, s ez most Karinnak is nyilvánvaló lehet, aki már nem először tapasztalja, mennyire képes vagyok szárnyalni. Ebben eléggé különbözünk, hiszen ő sokkal földhöz ragadtabbnak tűnik, mint én, akit nehéz elmozdítani. - Konditerembe szoktál járni, vagy van az egyetemen valami sportklub? - térek vissza egy kicsit a valóságba, s eltolom magamtól a misztikumokat. A kellemes napsütés, mely finoman szökik át a fák lombkoronáin, most úgyis elűzi az efféle gondolatokat. - Azért eléggé ritka ilyet hallani egy lánytól. Mármint hogy ennyire nagyon higgadtan áll hozzá a dolgokhoz. Nem tűnsz egy idegbeteg típusnak. Ki lehet egyáltalán hozni a sodrodból? - még mindig érdekel, hol sántít pontosan Karin “tökéletessége”, hiszen lassan kezdem megkérdőjelezni a létezését. Nem hisztis, teljesen higgadt, egyáltalán nem félős, intelligens, képes az önálló életre és gondolkodásra, nem szippantotta be a modern technika, nem egy műnő, nem ribanc... Biztos, hogy ilyen nem létezik, s most már egyre jobban érdekel, mi lehet a hibája. - Igazából semmi extrára sem számítok. - ami így nem teljesen igaz, de inkább megtartom magamnak a hátsó gondolataimat. Karin érezhetően nem igazán vevő ezekre, s nem célom nekem sem rázúdítani minden ilyen hülyeséget, amit a dolgok mögé látok. Sokkal nyugodtabb típusnak ismertem meg eleve ez alatt az egy nap alatt, aki inkább élvezi azt, amit kap, s nem akar többet. Némi csendes futás után azonban be kell látnom saját magamnak, hogy adrenalinfüggő vagyok, hiszen mikor megpillantom a mozdulatlan, szőrös lényt, melynek kilétéről Karin hamar lerántja a leplet, csalódottan biccentem oldalra a fejem. Mást vártam, nem tagadom, de csak egy magamnak intézett szemforgatással jelzem, hogy ezt bebuktam. - Áhh, már látom őket. Menjünk másfele, ne is riasszuk fel őket. - legyintek enyhe csalódottsággal. Mit is vártam egyáltalán? Egy darabokra szaggatott hullát? Valami torz szörnyszülöttet? Nos, igen. Idióta. Ha Karin kinézelődte magát, akkor részemről indulhatunk is visszafele, hogy egy kanyar után egy másik útra tudjunk rátérni. Ez az erdei út már sűrűbb vidékekre vezet, az árnyékok is hosszabbra nyúlnak a lombkoronák alatt. - Mennyire vagy jártas a tűzrakásban? - töröm meg az újabb kis csendszünetet a felbukkanó gondolataimmal, amik most az esti sátrazás körül keringenek. Jobban fog esni a szabadban éjszakázni, mint ebben a komor szállóban poshadni. Meglehet, hogy a kényelem nem lesz ugyanolyan, de a természet hangjai mellett elaludni felülmúlhatatlan. - Na jól van, részemről ennyi elég is volt. Nem kell túlzásokba esni. - cövekelnek le lábaim egy az út szélén levő kőkupac mellett. - Mehetünk vissza? A futás meghozta az étvágyam. - nem gondolnám, hogy Karin tovább akarna még időzni a futással, ezért ha ő is elégnek érzi, akkor részemről megindulhatunk visszafelé. Lassan úgyis a többiek is ébredezni kezdenek, s szerintem mire végzünk egy gyors zuhannyal és a reggelivel, addigra indulhatunk is. A lelkesedésem most nagyobb, mint tegnap, hiszen jelenleg nem vette el az időnket a civilizációból való kiutazás, egyből indíthatjuk a napot a meneteléssel.
- A sulinak van konditerme, de egyébként is van tesióra, amiből kettőt kötelező felvenni a tanulmányaink ideje alatt, de szabadon is be lehet járni, ha megbeszéljük a tanárralválaszolok Angelo kérdésére. - Meg vannak az otthon végezhető gyakorlatok, amikhez van a neten is videó. Szóval, ha nincs kedvem sehova menni, akkor abból csinálok valamit - egészítem ki a mondandómat. - Persze, de azt általában senki sem akarja - mosolygok rá szélesen. - De miért vagy ennyire meglepődve? - kérdezem kicsit összehúzott szemekkel, mert nem igazán tudom hova tenni a dolgot. Kisgyerekekkel és kisállatokkal foglalkozok, akik mellé kiegyensúlyozott személy kell. Mellettük nem szabad kiborulni, vagy legalább is kimutatni nem tanácsos, amihez erősen igyekszek tartani magamat. A mostani válaszaim is valószínűleg csak elméletiek, és nagy valószínűség szerint, ha valaki megjelenne előttem késsel fenyegetőzve, kiborulnék. Amikor abba a túszejtésbe keveredtem Maddelaine-nel, akkor sokkot kaptam, bár az elején még egészen jól bírtam. Talán valamivel jobban is, mint a Doktornő, de utána teljesen szétestem, és ő volta az, aki tartotta bennem is a lelket. - Remélem, ezt nem veszed zokon, de az előbbi megjegyzésedből nem erre következtetek. Nyugodtan elmondhatod. Ígérem, nem fogok fejvesztve hazarohanni - nézek rá mosolyogva. - Vagy, ha úgy vesszük, inkább készüljünk fel mindenre, amiről később kiderül, hogy képtelenség, minthogy egy, akár életveszélyes dolog váratlanul érjen minket. Én úgy vettem észre, hogy a többiek, még az a „misztikumvadász”, vagy hogy is nevezi magát páros, sem áll a helyzet magaslatán, így szerintem csak magunkra számíthatunk - mondom komolyan, hangot adva az észrevételemnek. Bár valószínűleg ezt Angelo is pont így látja, legalább is az eddigi beszélgetéseink alapján én ezt szűrtem le. Az, hogy ő néha elrugaszkodik az én nézeteimtől, nem gond, mert lehet kifejezetten hasznos a „szörnyek márpedig vannak” nézet is, csak valószínűleg kicsit máshogy „szörnyeteg” az a szörny. Az őzgidák láttán én olvadok, és simán elnézegetném őket napestig. Szeretem az állatokat, és most is a legnagyobb bajom, hogy tudom, hogy nem mehetek oda megsimogatni őket. Gondolataimból Angelo hangja rángat vissza. - Bocsánat! - nézek rá szomorkásan. - Nem akartam csalódást okozni - egészítem még ki, közben pedig lemászok a kilátómról. Majd, amikor már stabil talajon állok, egy másik irányba indulunk, hogy a kisállatokat ne rémisszük még jobban meg; biztos így is nagyon félnek, hiszen ők nem tudhatják, hogy mi nem akarjuk bántani őket. - Gyufával, öngyújtóval nagyon profi, de azzal a két fát összedörzsölünk módszerrel még nem próbáltam - vallom be. - Miért Te? - érdeklődök én is. Ilyen helyre sosem megyek működésképtelen tűzgyújtó felszerelés nélkül, és abból is van több fajta nálam, mert sosem lehet tudni, mikor melyik mondja be az unalmast. De Angelo cigizik, így nála is van öngyújtó, ami az ő esetében mindig kéznél van, nem úgy, mint nálam. - Részemről is indulhatunk - egyezek bele, amikor én is megállok a férfi mellett. Bár én nem érzem magam éhesnek, ez a zuhany közben biztosan változik. Edzés után nekem mindig kell idő, mire éhséget érzek. A szállásra visszaérve, már jóval többen ébredtek fel, de még elég kómásan néznek ki. A gyors zuhanyzás után pedig lemegyünk az étkezőbe, ahol szinte már mindenki a reggelijét fogyasztja, mire mi odaérünk.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
- Még ezen a viharvadászos szakon is van kötelező mozgás? Az érdekes. - simítok végig enyhén borostával borított államon. Az még rendben, hogy nálam a középsuliban, ahol szereztem az elektronikai végzettségem, ott voltak ilyen kötelező töltelék órák, na de hogy egyemetemen/főiskolán is? Na, nem mintha annyira tudnám, hogy működnek a dolgok a felsőoktatásban. Mindenki nagy bánatára úgy döntöttem, hogy nekem bőven elegendő az, ha van egy fasza kis szakmám, amivel maszekolhatok a pankráció mellett. - Eléggé sok mindent csinálsz amúgy. - állapítom meg a sok órás beszélgetésünk után. - Van olyan egyáltalán, amit ki nem állhatsz? Vagy amit sosem próbálnál ki? - lenne ugyan pár tippem, de inkább nem lövöm le a poént. Az extrémebb dolgokat például nem tudnám elképzelni hozzá, valahogy olyan életidegennek tűnik, ha például ejtőernyőzés közben képzelem el Karint. - Mert még nem találkoztam hozzád hasonló ilyen higgadt fiatal lánnyal. Vagy csak rossz körökben mozogtam? - biccentem oldalra fejem mosolyogva, miközben futás közben kellemesen dobálja fekete tincseimet a szél. Valóban nem találkoztam még ilyen “tökéletes” lánnyal, hiszen eddig hamar előbukkant az a bizonyos női jellem mindenkinél. Hisztéria, kényesség, finnyásság, és még tengernyi dolog, amiért imádhatjuk a nőket. - Na jó... - forgatom meg szemeim megadóan. - Nem vagyok egy olyan típus, aki szeret egy helyben ülni és nyomkodni a négy fal között a telefonját, sem olyan, aki nem mer kockáztatni, sem olyan, aki a nyugalmat választaná az izgalmak helyett. Lehet, hogy hülyén hangzik, de én szeretem, ha vannak olyan dolgok körülöttem, amik felkavarják az állóvizet. De úgy elég rendesen. Kissé adrenalinfüggő vagyok, bevallom. - vonom meg a vállam beletörődően. Némi iróniát azért csempészek mondandóm végébe, melyet egy eléggé széles vigyorral zárok le, hiszen minden bizonnyal Karin számára is feltűnhetett már, hogy mindenben próbálok némi izgalmat keresni. Ugyanakkor tudom jól, hogy a túravezetőnk körül valami akkor sem stimmel, és a tegnap esti veszekedése is furcsa volt. Nem véletlenül remélem, hogy a történet itt nem ért véget. - Ha engem ledobnának egy lakatlan szigetre meztelenül és nincstelenül, én úgy érzem, hogy simán túlélném. Rohadt sok könyvet olvastam a túlélési módszerekről, amik közül elég sokat ki is próbáltam élesben. Tüzet is tudnék csiholni csak a természet kincseiből. Úgyhogy amíg engem látsz... Érezd magad biztonságban! - lököm meg enyhén a vállát, miközben eleresztek egy kacsintást. Volt némi nagyképűség a hangomban ugyan, de ennek bőven van alapja, hiszen kicsit sem túloztam, mikor a túlélő képességeimet fényeztem. Mindig is érdekelt ez a téma, de lehet azért, mert gazdag családba születtem, s lényegében mindent megkaphattam – volna -, amit csak akartam. Én azonban mindig lázadó természet voltam, s csak azért is szerettem dacolni mindennel és mindenkivel. A reggeli kocogásunk a végéhez közeledik, s hamarosan visszatérünk a szállásra. Mindkettőnk elvonul egy kis időre a fürdőbe, s amíg Karin van odabent, addig magamra öltöm a túrafelszerelésem, s összepakolok minden holmit, hogy a reggeli után csak fel tudjam kapni a málhám. Ezután megindulunk lefelé az étkezőbe, ahol felkapok egy tányért, melyre bacont, tojást, sajtot és sült paprikát pakolok bőségesen, s löttyintek mellé egy nagy pohár száz százalékos narancslevet. Ezekkel karöltve telepedek le az ablak mellé, szemben a reggeli idősebb házaspárral, akiknek az arca most sem tükröz túl sok vidámságot. - Eléggé gyászos a hangulat, nem? - biccentek enyhén körbe, miközben a kis Szöszi felé szegezem a tekintetem. - Én nem aludtam annyira szarul, és szerencsére te sem haraptad el a torkom álmodban. - vigyorgom felé, miközben egy falat elveszik a számban. - Mi lesz ezekkel ma este, ha sátrazunk? Ott még ilyen “luxus” sem lesz. - állapítom meg az egyértelműt.
- Óh, csak két félév, amit akkor veszel fel, amikor akarsz. A lényeg, hogy legyen meg a két féléved, még az sem kikötés, hogy milyen sport. Bár itt a legtöbben azért sportösztöndíjjal tudnak bejutni, amit visznek is tovább - válaszolok a kérdésre, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Igazából, vannak olyan tesik, amik tényleg csak falból vannak, mert olyan lightosak, hogy, ha előtte fél-egy évet nem mozogtál, akkor sincs izomlázad. - Ja, és, ha szerencséd van, akkor más sportokból is vihetsz igazolást, és be sem kell menni órára. Én például már váltottam ki tesit túrázással, csak a vezetőnek le kellett igazolni, hogy ott voltam - jut eszembe egy eset. Egyéb órák miatt nem tudtam bemenni minden tornaórára, és így ki tudtam váltani, így nem buktam a félévet. Ha a fizikatanszéken megoldják az „egy időben több helyen lenni” problémát, be fogok járni minden felvett órámra, erre eszküszök, de addig képtelenség két órán egyszerre részt venni, csak mert a tanárok kitalálják, hogy variálnak, meg tömbösítenek. - Igyekszek minél több mindent kipróbálni - válaszolok mosolyogva. - Az első kérdést pontosítsd, kérlek. A másikra pedig ott van például a bandzsi jumping. Sosem próbálnám ki, főleg, amióta láttam egy ismeretterjesztő filmet, ahol egy nő mesélte, hogy olyan helyen ugrottak, ahol a bázishíd alatti folyóban..., hát vagy krokodilok, vagy aligátorok éltek, már erre nem emlékszem, de elszakadt a kötele, és ő összekötözött lábbal bezuhant a vízbe. Bár megúszta, és azt mondta, még életében nem úszott ilyen gyorsan normálisan sem, de… nekem elment tőle a kedvem - vigyorgok. A futás miatt viszont határozotton nem ott tartok szünetet, ahol kellene. - De az ízületi sérülések, vagy a gerincsérülés sem annyira vonzó számomra - húzom el a számat. A kötél visszarántásából adódó sérülések kockázata igen nagy, beleértve a gerincsérülést is, amit egyáltalán nem szeretnék. Szerintem egy életre depressziós lennék, ha lebénulnék, csak, mert leugrottam egy szikláról egy szál kötéllel. - És nálad van valami, amit sosem próbálnál ki? - kérdezem annak a tudatában, hogy adrenalinfüggő, bár ezt még nem mondta ki. - Azért én is ki szoktam borulni, főleg, ha nagyon összecsapnak a fejem felett a hullámok, mert nagyon összejönnek a dolgok, és, ha oda becsúszik, mondjuk, egy „nem találom a pénztárcámat” esemény, akkor nehéz megmaradni mellettem - húzom el a számat. Volt példa arra, hogy késésben voltam, és nem találtam a pénztárcámat, amiben az irataim, a bankkártyám is benne szoktak lenni, és eléggé kiborultam, aminek az lett a következménye, hogy az egész szobát felforgattam, és olyan lett, mint egy katasztrófa sújtotta övezet. Vagy a filmszakadás, amikor túszul ejtettek. - Szerintem inkább csak jó formában kaptál el - mosolygok rá kedvesen. - Erre már rájöttem - utalok az adrenalinfüggés bevallására. - De legalább tudod magadról. A függőségből kigyógyulás első lépcsője - mosolygok ártatlanul. - Csak nehogy bajod essen egyszer. De addig szerintem nincs nagy gond - mosolygok. De jobban nem akarok belemenni ebbe a témába még egyszer, mert a végén még vita lesz. - Hidd el, abban érzem, mert egyébként nem lennék itt, nem mentem volna veled este arra a sétára, és nem aludtam volna a szobádban - mosolygok rá kedvesen. - De azért bízom benne, hogy ennyire nem lesz vészes a helyzet, hogy két bottal kelljen tüzet csiholnunk - nevetem el magam. Nem feltétlen akarom kipróbálni élesben mennyire nagy túlélő is Angelo, de abban bízom, hogy ketten csak kiteszünk egy életképes egyedet. Felváltva voltunk a fürdőben, és felváltva pakoltuk össze a cuccunkat, hogy minden indulásra kész állapotban legyen. Valamiért az itt felsorakoztatott kaják ebben a formában nem tetszettek annyira, de az egyik itt dolgozó kisegített, és összesütötte a szendvicsemet. Gőzöm sincs, hogy miért kívántam így jobban, de most a normál szendvicsre még gondolni se nagyon tudtam, nemhogy megenni. Miután kihálálkodtam magam a pincérnek, visszatértem az asztalunkhoz. - Ne haragudj, de így jobban kívántam! - Ülök le Angelohoz. - Most, hogy mondod… - nézek én is körbe tüzetesebben - eléggé nyúzott a társaság. - A következő megjegyzését viszont nem tudom szó nélkül hagyni. - Héé! Én nem harapok - mondom megjátszott sértettséggel. - Én ütök - vigyorgok utalva egy korábbi beszélgetésünkre. - Nem akarok belegondolni! - mondom kiábrándultan. - De lehet, hogy nem alvásra kellene készülnünk éjjelre - húzom el a számat a csapatot nézegetve, arra utalva, hogy a sok nyűgösködés miatt lehet nem fogunk tudni aludni. - Viszont akkor lehet, megtudod milyen a nem higgadt énem - villantok felé egy százfokos műmosolyt, de csak miután meggyőződtem róla, hogy minden sajt, és egyéb szendvicsalapanyag lekerült a fogaimról. Egy kicsit még forró, és ragadós az egész. Fáradtan azért én is nyűgösebb vagyok, kisebb a tűrőképességem, és hamarabb kiborulok, mert nem forog az agyam, és így nem találom a problémákra a megoldást.
"It is only through mystery and madness That the soul is revealed."
Úgy tűnik, hogy az egyetemekről, főiskolákról alkotott képem kissé eltér a valóságtól. Karin szavai alapján inkább tűnik olyannak, mint a filmekben, semmint olyannak, mint amit én elképzeltem, hiszen a középiskolákban még rendben van a mozgás, de felsőbb szinteken minek? Elvégre azért jelentkeznek oda az emberek, hogy megszerezzék a végleges, szakosított tudást. No, erről ennyit is. - Tudod, olyan dolgok, amiket nagyon utálsz. – pontosítok a kérésére, hiszen bekövetkezett egy kis nyelvbeli üzemzavar nálam. Néha megesik, hogy nem megy az angol úgy, ahogy szeretném, s próbálom olasz szövegkörnyezetben kifejezni magam. - Akkor neked nem valók az extrém sportok. Mondjuk ezekben pont a veszély és a kockázat a lényeg, az az adrenalin, ami felszabadul közben. Persze, nem való ez mindenkinek, meg nem is olyan, amit jó erőltetni, mert csak rossz élmény lesz belőle. – felelem az egyik erdei kanyarnál, mely ahogy nézem, az utolsó lesz, hiszen a távolban már látszik a szálló barnacserepes teteje. - Most így hirtelen nem tudnék olyat mondani, amit nem próbálnék ki. Jó, azért maradjunk reálisak, krokodilok közé például nem mennék be, hogy megetessem őket. A vadállatokkal való bohóckodást mindig hülyeségnek tartottam. Őket sosem lehet megszelídíteni, hiába van annyi tigrissimogató videó a neten… Ők bármikor támadhatnak. – ezekből számomra semmi adrenalin nem származna, ostobaság is lenne tőlem, ha feszegetném a vadak határait akár a puszta jelenlétemmel. Meglehet, hogy szeretem a feszült helyzeteket, a különleges sportokat, de azért nincsenek öngyilkossági hajlamaim. - Akkor ezek szerint épp egy jó időszakodat éled? Minden oké a sulival is, meg otthon is? – viszonzom mosolyát, hiszen tényleg nagyon nyugodtnak és lelkesnek tűnik. Ezért is volt furcsa számomra, hogy panaszt még nem nagyon hallottam tőle. - Na, ez a beszéd! – tolom ki büszkén a mellkasom. Szeretem, ha a körülöttem levőknek támaszt nyújthatok, s biztonságba érzik magukat mellettem. Erre az érzésre pedig nekem mindig is szükségem volt, de talán azóta, mióta a nagyapám által hasba szúrtak. Akkor éreztem igazán, hogy egyedül én lehetek a saját magam támasza, mert ha elvesztem önmagam, akkor mindennek vége. - Eléggé guszta. – biccentek Karin összesütött szendvicse felé, mikor letelepedik hozzám az asztalhoz. Rettentően jól esik most ez a reggeli, hiszen a kis kocogásunk nagyon meghozta az étvágyam. A mai hosszú túránkhoz pedig úgyis szükség van a kalóriára, amit el tudunk égetni. - Akkor egész jól megúsztam az estét. – nevetem el magam. Azért meglepődtem volna, ha Karin ökle reggelre sebes lett volna, nekem pedig egy hatalmas monokli díszítette volna az arcom! - Komolyan kíváncsi vagyok arra, hogy milyen a nem nyugodt éned. Szóval, ha úgy alakul, majd hagylak kicsit tombolni, de aztán segítek lenyugodni. Még a bokszzsákod is szívesen leszek! – röhögöm el magam megint, immáron az utolsó falat és utolsó korty után. Hamarosan mindenki végez a reggelivel, s szép lassan kiszállingózunk a szálló elé, ahol már vár minket a túravezető. - Baszki… Eléggé szarul néz ki. – súgom oda Karinnak. - Minden oké, hölgyem? – kérdem tőle végül hangosan, de ő csak egy néma és unott bólintást vet oda hozzám. A tegnapi lelkesedése és kedvessége mintha elveszett volna. - Mindenki megvan? – kérdi végül egy tíz perces toporgás után, majd megnézi a listáját, s miután minden felfirkált névvel szemez egyet, megindul előre a hátsó kapu irányába. Épp arra, amerre mentünk tegnap éjjel… - Te figyelj. Hol van a legendavadász párosunk? – nézek magunk köré, de egyikőjüket sem látom sehol. - Hé, ketten hiányoznak! – kiáltom el magam előre, de a vezetőnk hátra sem néz, csak leint. - Mr. és Mrs. Bakernek sürgős dolga akadt, sajnos távozniuk kellett. – érdekes. Felettébb érdekes.
Kezdőlap
