Sam & Nessa

Hétvégenként szerettem a szabadidőmben önkéntességet vállalni bizonyos szervezeteknél. Ez vagy az állatmenhely volt, vagy pedig a hajléktalanok számára kialakított szállás. Nem azért csináltam, hogy könnyítsek a lelkemen, vagy a látszat kedvéért, ahogyan azt sokan tették. Én tényleg szerettem segíteni, és bizonyos szinten ki is kapcsolt a rohanó hétköznapok után az, hogy olyasmit tehettem, amiből jó származott másoknak. Hogy ezek éppen állatok vagy emberek voltak, az már teljes mértékben részletkérdés v olt számomra.
Mára a választásom az előbbiek csoportjára esett. Tegnap este fogtam magam, és roppant előrelátóan – amiért nagyon büszke is voltam ám magamra! – elkértem a bátyám kocsiját, ahogyan mindig tettem a hasonló esetekben. Szerencsére elég jól tudok vezetni ahhoz, hogy viszonylag nyugodt szívvel bízza rám a négykerekű járgányát, bár mindig újra és újra lefutjuk ugyanazokat a köröket, hogy mennyire vigyázzak rá és egy karcolást se találjon rajta még véletlenül se. A végén már csak a szemeimet forgattam türelmetlenül, amíg nem landolt végre valahára a tenyeremben a slusszkulcs.
Így aztán, mint aki jól végezte dolgát, ma reggel máris az egyik szupermarketben kezdtem a napom. Bevásároltam konzervektől kezdve, a száraz tápon át mindenféle hasznos holmit, ami az állatok élelmezését, és ellátását támogatta. Sőt, hogy kerek legyen az egész, néhány játékot is a kosaramba dobáltam, mert azok szerintem mindig jól jönnek. Akár a gyerekek, úgy a négylábúak is hamar rá tudnak unni ugyanazokra a dolgokra, és szükségük van némi változatosságra, amivel elszórakoztathatják magukat. Meg aztán, gyakran el is ássák a kedvenceiket, aztán meg valahogy örökre felszívódnak az anyatermészet lágy ölén.
Lényeg, a lényeg, hogy olyan tíz óra körülre már mindennel megvoltam, és egy pohár kávéval felszerelkezve már a menhely felé vettem az irányt. Időnként bele-belekortyoltam a még gőzölgő feketébe, de mire megérkeztem és leparkoltam az erre kialakított helyen, már szinte teljesen elhűlt. A fene gondolná, hogy szombat délelőtt ilyen nagy forgalom van a városban, bár Manhattan tipikusan olyan, mintha soha nem aludna.
A vidámság tökéletesen leolvasható volt az arcomról, miközben felnyitottam a csomagtartót, és elkezdtem kirakodni az általam hozott adományokat. Jöttek is ki néhányan még az önkéntesek közül segíteni a behordásban, mert a boltban ugyan remekül be tudtam én is rámolni, de kifelé már valamivel nehezebb volt. Főleg úgy, hogy már a bevásárlókosár sem volt a segítségemre a cipekedésben, és a könnyebb szállításban.
Szerencsére alig néhány perc alatt sikerült majdnem teljesen kiüríteni a rakományom, már csupán egyetlen nagy zsák kutyatáp maradt. Ahogy körülnéztem, nem jött senki kifelé, én meg ezen, és a több hónapnyi konditermi edzésen felbuzdulva elhatároztam, hogy majd én elintézem. Végül is, csak húsz kiló, nehogy ne bírjam már el! Ez egy nagyobb gyerek súlya, semmi több.
Alapvetően nem is lett volna semmi probléma, ám valami gyári hibája lehetett a csomagolásnak, mert ahogy elkezdtem kiemelni a kocsiból, hogy átölelve a zsákot becipelhessem azt, valahol hangos reccsenéssel kísérve megszakadt a csomagolás, a több kilónyi táp pedig nemes egyszerűséggel a parkoló porában landolt, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.
- Neeee! Ezt nem hiszem el! Ilyen egyszerűen nincs! – szitkozódtam félig dühösen, félig kétségbeesetten, ahogy továbbra is fogtam a zsákot magamhoz szorítva, körülöttem meg a földön mindenfelé aprócska kis élelemdarabok gurultak. Teljes tanácstalanságban vergődtem, és azt kívántam, bárcsak elfüstölöghetnék most innen, meg kerülne a pokolba az, aki ezt gyártotta.

Nessa & Sam

Ha tehetem, minden heten meglatogatom a menhelyet, de persze sajnos ez nem mindig jon ossze a munkam miatt. Na nem mintha panaszkodni szeretnek, hisz imadom. Oszinten szolva, nem is tudom mit kezdenek magammal, ha nem lehetnek nover. Nem tehetek rola, engem ez eltet meg akkor is, ha neha irto nehez.
Ma sem aludtam eleget, ugyhogy full komas fejjel ebredtem. Az oramra pillantva nagyot sohajtok. Probaljak visszaaludni?! Esetleg fussak a parkban? Egyedul azt tudtam biztosan, hogy nehany ora mulva indulok vasarolni, majd meglatogatom az en kicsikeimet. Ha tehetnem, mindet hazahoznam, de sajnos nem engedhetem meg magamnak, hisz nem lenne eleg idom rajuk.
Vegul nagy nehezen elhatarozom, hogy egy gyors zuhany utan felkapok magamra egy sportos szettet, iszom egy bogre kavet, setalok egy kicsit, majd gyorsitok a tempon, vegul mikor ennel is jobban kimerultem, indulhatok vasarolni.
Hat mondjuk ugy, hogy a terv szep volt, csakhogy kicsit maskepp alakultak a dolgok.. A gyors zuhanybol habfurdo lett, a futasbol pedig egy kis festes. Igy utolag kicsit buntudatom is van, de nincs idom ezzel foglalkozni, felkapok magamra valami laza szettet - hisz nem balba indulok -, magamhoz veszem a legfontosabb holmijaimat, mint peldaul a taskam, amiben a penztarcam hever, a mobilomat es meg Isten tudja miket, mert tudjuk, milyenek a noi taskak.. Minden IS megtalalhato bennuk. Az az igazsag, hogy egyszeruen nem tudom kovetni mar, hogy miket tettem bele es miket vettem ki. Szoval miutan bezartam magam utan az ajtot, autoba pattanok, be is izzitom a motort. Termeszetesen erzem, hogy valami nem stimmel az en voros kicsikemmel, de most nincs idom beugrani egy szerelohoz. A kutyak amugy is ennel sokkal fontosabbak.
Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nagy a forgalom, de igyekszem turelmes maradni akkor is, ha a tervezettnel egy oraval kesobb erek a bolthoz, ahova mindig jarok. Fogom a hatalmas kocsit, ami szinte csak ram vart, aztan vegigsetalok minden masodik soron es csak dobalom be a kulonbozo tapokat, konzerveket. A jatekok ezuttal kimaradnak, hisz multkor azt hiszem, vittem eleget. Na persze gondolom annak mar a fele sincs meg, mivel sok olyan szepseg akad, mint peldaul Lady, akinek ahogy odaadtam, mar szedte is szet apro darabokra, aztan buszken ult le elem varva a kovetkezo aldozatot.
Kb fel oran belul ugy dontok, ennyi boven eleg lesz, hisz penzzel is segiteni akarom oket, es hat barmennyire is szeretnek az lenni, nem vagyok milliomos.. Ha hirtelen gazdag lennek, nem szeretnek sokat kolteni magamra, en jol elvagyok, mondhatni tokeletes az eletem. Masok viszont ezt nem mondhatjak el magukrol, nekik nagyobb szukseguk lenne a penzre, es amennyiben tudok segiteni, hat minden tolem telhetot megteszek. Ezt azt hiszem, mindenki tudja.
- Hadd talaljam ki.. Innen mar indulsz is a menhelyre, ugye? - teszi fel a koltoi kerdest a penztaros srac.
- Talalt. - felelem mosolyogva, majd fizetek es mar indulok is a kocsimhoz. A kulonbozo cuccok szinte alig fernek be a csomagtartoba, de nincs gond. Mar nincs messze a menhely, ugyhogy fel oran belul meg is erkezem.
- Sziasztok! - lepek be az epuletbe, majd egy szeles mosollyal udvozlom az ismeros arcokat. - Esetleg segitsunk behordani? - kerdezi Tim, en pedig megvonom az egyik vallam. - Csak ha nincs mas dolgotok, kulonben megoldom en is. - pillantok ra. - Mi most szabadok vagyunk. - ki is szurom a kezukben levo szendvicset. - Hat oke, ahogy akarjatok. - eszemben sincs ravenni oket, rajuk bizom a dontest. Az biztos, hogy en a kocsim fele tartok, hogy gyorsan felnyithassam a csomagtartot es lassan nekikezdjek a pakolashoz. Hamarosan megerkezik a ket pasi is, igy joval hamarabb vegzunk. - Kesz is. Nem vitted kicsit tulzasba? - igazabol kicsit de.. viszont ezt eszemben sincs hangosan kimondani, ugyhogy csak megcsovalom a fejem. - Dehogy. - teszem azert hozza, aztan eszembe jut, hogy a penztarcam a kocsimban maradt. - Egy pillanat. - haladok az auto fele, amikor valaki leparkol. Az arcat nem igazan latom igy hirtelen, a balesetet viszont igen. Termeszetesen egybol oda is rohanok hozza, majd lenezek a foldre. - Basszus! - ez aztan eleg csunya latvany, de most nincs sok ido dumcsizni, ugyhogy szinte azonnal hozza is teszem. - Szerintem jobb lesz, ha csak lerakod a foldre vagy vissza a csomagtartoba. - mar jar is az agyam, mihez kezdhetnenk, vegul egyszeruen csak vallat vonok. - Fiuk! Segitenetek? - rebegtetem meg a szempillaimat, melyet ilyen tavolsagbol ugysem lathatnak - hisz ok bent, mi pedig kint -, de azert adjuk mar meg a modjat.. - O.. - fordulok az idegen no fele. - Sam. - nyujtom jobbomat.