we popping pills and pouring champagne ✘ Leila & Ah In

**Jeong Ah In**

Leila & Ah In

- Parancsolj, érezd jól magad – nagyot nyeltem, amikor a nyakkendőm a helyére került. Még mindig nem tudtam megkötni, de szerencsére a testvérem ügyvéd volt, ami miatt ezzel már többé nem volt problémám. Hozzátenném, hogy a fizimiskája annyira követeli a nyakkendőt, hogy az már szinte fáj. Szerintem anélkül lazán kinézne valami maffiózónak, viszont míg ő apára, addig én sokkal inkább anyára hasonlítottam a magam finom vonásaival.
- Igyekszem – már csak megszokásból is próbáltam átsimítani a hajam, de a meleg, nyári idő miatt már nem nagyon volt mit. Ilyenkor mindig megszabadultam a hajam nagy részétől, mivel nagyon nehéz volt azzal a lobonccal élni, amivel rendelkeztem a szebb, téli napokon. Őszintén, utáltam a meleget, most pedig kifejezetten kényelmetlennek hatott az öltöny. Egy fehér inget szeretnék viselni, minimum két gombot szabadon hagyva.
Egész magabiztosan léptem be az épületbe, de az első utam határozottan a mosdóba vezetett. Szerettem volna megejteni a kötelező kézmosást, meg ezen a ponton már tényleg nehezen bírtam a nyakkendővel, így egyszerűen megoldottam azt, majd végül ténylegesen kihúztam a helyéről és egyszerűen a mosdókagyló szélén hagytam. Nem az enyém volt természetesen, hanem a bátyámé, de volt neki bőven elég a kiegészítőből, nem fog neki feltűnni, hogy egy unalmas fekete darab hiányzik.
Emiatt kissé késve érkeztem meg az ötvenkettes asztalhoz, ami ezúttal kétszemélyes volt. A mai esemény nem olyannak indult, mint a többi. Pontosan tudtam, hogy ez a lelkünk kiárusításáról szólt, nekem pedig egyáltalán nem fűlött a fogam az eseményhez, viszont apa nyomatékosan megmondta, hogy ha nem jövök el, annak következményei lesznek. Én pedig egyszerűen jobban féltem a saját szüleimtől, mint bárki mástól. Annak érdekében, hogy ne kelljen találkoznom velük, képes voltam egy másik kontinensre költözni, de így sem szabadultam meg tőlük. Ez pedig mindennél nyomasztóbb volt.
- Szia – egyetlen mozdulattal intettem felé a tetovált kezemmel, hogy jelezzem: nem szükséges megfognia, lehet kezet fogni ülve is. Miattam aztán nem kell haptákba vágnia magát egy lánynak, szóval egyszerűen nyújtottam neki a kezem, amikor helyet foglaltam – Jeong Ah In.
Sosem voltam túl beszédes és kifejezetten utáltam a felesleges fizikai kontaktust, de ennek ellenére sem neveltek parasztnak, szóval benne voltam egy kézfogásban. Nekem az amerikai normára épülő puszi vagy ölelés túl személyes volt egy idegenhez.
- Átnézted már az étlapot? – fogalmam sem volt arról, hogy pontosan miről kellene beszélgetnem vele, hiszen nem ismertem őt – Mit gondolsz, ebben az étteremben melyik ajánlott menü lesz a legfinomabb? Nem ebédeltem.
Emiatt lényegében mindegy volt az, hogy mit raknak elém, meg amúgy is, amióta egyetemista vagyok, ismertem már meg nem túl elit éttermeket is. Gondolok itt a sarki, koszos kis gyrososra, ahol még a készítő közel-keleti srác izzadsága is belecseppen a kajámba, de ennek ellenére hajlandó vagyok megenni… Mert éhes vagyok.
- Mivel foglalkozol? – ha már bele lettünk kényszerítve egy randihelyzetbe, és jelenleg én voltam a férfi, igyekeztem kezdeményezni és olyan szinten képes voltam magam megerőltetni, hogy egy pillantást is vetettem rá a menüsorból. Egészen le voltam nyűgözve magamtól.

Ruha ✘ 464 szó ✘

Vendég

Ah In & Leila

remélem egynek elmegy we popping pills and pouring champagne ✘ Leila & Ah In 2624752903

- 516 szó - ruha

- Azt elmondanád, hogy erre mi szükség? - kérdezem apámat, aki a telefonvonal másik végén csak ciccen egyet, mintha olyan jól tudnám, hogy mi szüksége van erre a randevúra. Mármint, ezt mondhatom annak? Vakrandi lenne? De minek? - De most tényleg... Már megvan a nagy jelöltetek, akkor minek kell találkoznom még valakivel? - mert azt tudjuk mindannyian, hogy a voksukat szinte már letették az első mellett, és én ezen nem változtathatok. Vagyis, de megtehetem, de akkor eláll a pénzcsap, és magamnak kell megteremtenem az életemet a nulláról. Mert apa még talán segítene, ha úgy döntenétek, hogy ideje a saját tappancsomra állnom, de a mostohám kirakna szó szerint. Őt nem érdekelné, hogy megtudok élni, vagy sem, csak az, hogy eltűnjek onnan, amilyen gyorsan csak lehet. Mindig elmondja, hogy nem utál, biztosan nem utál, de gondolom ő sem szeretné ha a tökéletes család képét elrontanám. Az már más kérdés, hogy igen sok ügyfele van már csak amiatt is, mert apám sok embert ismer, így a kapcsolataik ma már közösek.
Hallgatom, ahogy arról magyaráz, hogy ez nem ugyanolyan lesz, ne gondoljak azonnal rosszra, mégis nagyon fishy nekem az egész, és cask arra tudok gondolni, hogy még ők sem biztosak. Vagy azt gondolják ha több jelöltet raknak elém, akkor majd választok, és könnyebben beleegyezek ebbe az egészbe? Hát azt leshetik! Mi vagyok én? Puffogva köszönök el tőle azzal, hogy erre nekem most nincs időm, és teszem is el a telefont, miközben az étterem mosdójába veszem az irányt, hogy kicsit felfrissítsem magam. Mély lélegzeteket veszek, míg megmosom kezeimet, és arcomat is, hogy kissé összeszedhessem magam mielőtt helyet foglalok az asztalnál.
Épphogy elhelyezkedem, és a táskámat felakasztom a székem támlájára mikor megpillantom, és egy apróbb mosolyt engedek meg magamnak, még felállni is felállnék, ha nem jelezné, hogy ne tegyem. - Szia, igazán örvendek, Leila Hong vagyok - mondom neki, ahogy kezét elfogadom és magamat meglepve is egy egész tűrhető emberi mosolyt sikerül varázsolnom az arcomra. Szerencsétlen nem tehet erről az egészről, bár nem tudom neki mennyire fűlik ehhez a foga.
- Igazából még nem, ebben a pillanatban érkeztem meg én is - nyitom is ki az étlapot, még itt nem jártam, így elég ismeretlen számomra, de nem mondhatnám kifejezetten válogatósnak magamat. - Huh, hát ez egy remek kérdés, itt még nem jártam, de az ebéd nálam is kimaradt - nem azért mert annyira éheztetni szerettem volna magam a mi ebédünkre, hanem csak kiment a fejemből. Annyira minden másra figyelek, hogy már néha azt is elfelejtem, hogy a testemnek nem csak ételre, de vízre is szüksége lenne olykor.
- Kereskedelmet és marketinget tanulok az egyetemen - már ha éppen bejárok, bár eddig nem sok órát hagytam ki, inkább csak nem figyeltem oda arra amit a professzor nagy hévvel magyarázott. - És te mivel foglalkozol? - pillantok fel rá, nem tudom hova tenni ezt az egész találkozót, és kíváncsi vagyok, hogy ő miért ment bele, a szókimondó természetem meg nem hagy nyugodni, így muszáj megszólalnom. - Mivel vettek rá, hogy belemenj ebbe? - a kérdés csak úgy kibukik belőlem, ahogy az étlapot végül lehajtom és csak az arcát figyelem, hogy milyen reakciót vált majd ki belőle a kérdésem.

» Leila Hong
» As we're riding down the 95, we leaving in a hole ⌑ Leila & Ah In
» Leila van der Welt
» Tengerparti móka Yena & Leila
» Leila Hong