Patrick and Chace

Jó egy kicsit egyedül. Tegnap késő estig próbáltunk. Eli végül egy üveg Chandon ékes társaságában szakította félbe Pat szólóját, szúrós tekintetével kábé a tökeimet sanyargatta. Senki nem hibáztathatja érte. Ő mindössze csak görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy hangomat a ma estére tartogassam, mint ahogy a lelazulásunk sem volt számára elhanyagolható szempont. Ugyan a kábszit szigorúan tiltólistára tette, gondoskodott róla, hogy miután mindenki elvonult szovelni, hozzám még benézzen egy jóéjt puszira. Nem is akárhová kaptam...
Egy olyan neves együttes előzenekaraként a színpadra lépni, mint a Scorpions, nem épp kicsi andrenalin lavinát indított el bennem. Időm se volt összeszarni magam, pedig volt egy látomásom arról, ahogy az izgalomtól leokádom az első sorban állókat. Aztán BUMM! Mintha bombát robbantottak volna a fejemben, minden kételyem elszállt a negatív gondolatokkal együtt, amik egészen az első ovációig jóízűen zabálták az agyamat. Hallani, ahogy a közönség velem együtt üvölti a dalszövegeinket, különös, korábban még sose tapasztalt eufóriával töltött el. Jobb volt, mint amikor egyszer a vidámpark óriáskerekén beherkáztam, miközben leszopott a gimi legjobb csaja. Valszeg' ő is jót érzett már addigra, józan állapotában közel sem volt ennyire adakozó kedvű...
Hiába az elhúzódó vastaps, őrült tini pinák hajmeresztő sikongatásai, miután lejöttünk a színpadról, furcsa üresség lett úrrá rajtam. Nem kérdezett, egyszerűen csak jött, minden addigi érzést elsöpört az útjából, és úgy döntött le Converse csukás lábaimról, hogy szinte fájt. Az egyetlen megkönnyebbülést az az egy pohár whisky okozta, amivel koccintottam, és egy bizonyos fekete szempár, amivel totál véletlenül összetalálkoztam az egymáshoz csapódó poharak fölött. Csupán néhány másodpercig tartott, ahhoz mégis elég volt, hogy elbassza az estémet, arról nem is beszélve, amikor tök VÉLTLENÜL elkaptam, ahogy valami fiatal kis köcsöggel flörtöl. Cöhh buzeránsok...
Nem tudnám megmondani, hogy melyik volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy ki kell szabadulnom abból az emberszagú káoszból. Talán amikor sorba álltam a budihoz, és valami jóvágású hülye gyerek rámarkolt a gatyámra. N-E-M V-A-G-Y-O-K  B-U-Z-I! Vagy amikor Eli az egyik kicsit sem józan pillanatában a bárban elkapott, hogy aztán a női budi felé citáljon. Na de kérem, ennyire nem vagyok könnyű vérű!
Azt hittem, hogy a biztonságiemberek majd elküldenek a halál kékeres faszára, ha meglátják, ahogy kilazított nyakkendővel, a gatyából gyűrötten kilógó inggel, hanyagul feltűrt ingujjal, s egy üveg whisky bájos kíséretében a szökőkút felé tartok, de legnagyobb megdöbbenésemre nem tettek komolyabb lépéseket az ügyben.
Csukott szemmel, már-már jóízűen belevigyorgok a fölöttem elhúzódó, reflektorokkal megvilágított sötétségbe, amint megérzem hogy a kezemben lomhán leégett cigi vége megégeti mutatóujjam begyét. Végre érzek valamit a tompa ürességen kívül, bassza meg! Jó most így. Kicsit üresbe tenni az agyam, élvezni, ahogy a szökőkút langyos vize elnyeli a belelógatott lábamat, a hátam alatt elterülő beton perzselését, ami még mindig nem hűlt ki. Jó most így...

You're somebody else    | ⚶

Patrick and Chace

A koncert előtt találtam rá az emberemre, akitől nem voltam rest venni néhány gramm nyalánkságot, szal' nem is kell sokat, de leginkább fölöslegesen járatnom a pofámat arról, hogy hova tűntem a fellépés után, és hogy mitől duzzadt, véreres az orrom még mindig. Kellett valami, ami segít lazítani, ami segít abban, hogy elrugaszkodjak a valóságtól, hogy kicsit élvezni, de leginkább érezni tudjam azt a végtelen energiát, ami a minket körülvevő emberekből áradt, és ami józan állapotban valszeg' totál kiborított volna. Mint ahogy az ügyeletes kis hímringyónk behízelgő viselkedése is, amivel látványosan körül zsongott mindenkit, bárkit, akárkit. A lényegen nem változtat. Célja az volt, hogy bassza az idegeimet. Több, mint valószínű, most is már legalább a harmadik faszit szopja épp az egyik vécé fülkébe... Azt se tudom amúgy, hogy mi a bánatos pöcsömet pörgök ezen, hiszen Vegasban vagyok baszki! Élőben hallhatom a rock nagyjainak egyikét, túl vagyok életem első nagyobb dobásán, és végre nem kell feszülten koncentrálnom arra, hogy elkenem-e az alsó szemhéjamra húzott tusvonalat, amihez fingom sincs miért ragaszkodott Eli annyira. Igazából minél jobban megismerem őt, annál inkább érzem úgy, hogy tök kiszámíthatatlan a csaj. Már-már kajak rémisztő néha! Akárcsak azok a bizonytalan léptek, melyek -mint egy elcseszett vokál-, belerondítanak Klaus Meine utánozhatatlan baritonjába. Ki se kell nyitnom a szemem, hogy tudjam, halljam, ki az az őrült, aki totál elázva kimerészkedett hozzám. Továbbra is csukott szemmel, a leégett csikkel ujjaim között, belevigyorgok a reflektorokkal megvilágított éjszakába.
-Előre szólok, nem vagyok hajlandó fogni a hajad hányás közben. - Vetem oda kellő mennyiségű gúnnyal hangomban, éppen csak hunyorogva vetve egy oldalpillantást az immáron mellettem fekvőre. Kibaszottul ég a szemem...
-Pff... én is totál kész vagyok. - Vallom be végül egy gondterhelt sóhajjal egybekötve, a csikket kiejtve a betonra, tenyereimmel végig dörgölve az arcom.
-Nah, milyen volt? Én sztem' soha nem felejtem el. - Önelégülten elvigyorodom újfent, lábfejeimmel ritmusosan csapkodva a szökőkút vizében, kíváncsian fordítva felé a tekintetem.
-Apám, rohadtul büdös vagy! - Először csak krákogva visszanyelem kitörni kívánkozó röhögésemet, de aztán nem bírom tovább, s utat engedek kárörvendésemnek. Milyen kikúrt jókedvem van ma! Aztán persze több se kell, elég egyszer elkapnom a tekintetét, egyetlen egyszer, és nagyjából mindennek lőttek. Mindennek, ami eddig képes volt a józan gondolkodás határain belül tartani, ami féket rakott a nyelvemre. A kokótól mindig olyan őszinte leszek. Na baszd meg...
-Mondtam már, hogy Eli mennyire fura? - Hirtelen -magamat is meglepve-, könnyed csacsogásba kezdek, mintha csak valami laza tea délutánon ülnénk.
-Tegnap este leszopott. Na, de nem is ez a fura az egészben. - Vihogom el a végét. S mialatt én a kokó jótékony hatásának köszönhetően színt vallok, addig az agyam józan fele épp öngyilkosságot kísérel meg...
-Kajak úgy tettem, mint aki élvezi, vágod?! Azt' közben egy nagy szar volt az egész. Csináltál már ilyet? - Elnémulok. Mint egy kisgyerek karácsony reggelén, legalább annyira izgatottan várom válaszát, ám esélyt már nem hagyok neki a feleletre. Máris közbevágok.
-Neeem, biztosan nem! Neked mindegy kivel kefélsz. - Kacsintva oldalba bököm, jelezve, ne vegye annyira komolyan az életet. Most nincs kedvem esdekelni a bocsánatáért. Mekkora farok vagyok! Nem is tenném...
-Figyi, te jó vagy ebben. Szerinted tudja, hogy buzi vagyok? - A fejemben, a rohadt narkós fejemben ez sokkal jobban hangzott. De most, hogy kimondtam, olyan érzés, mintha az igazság ágyúgolyóként csapódott volna a mellkasomba. Hirtelen megannyi dolog kezd el kavarogni az agyamban. Már amennyire ezt a nemrég felszippantott kábszi engedi. Olyan érzés, mintha hideg vízzel nyakon öntöttek volna, valahol mégis megkönnyebbültem. Vagy valami ilyesmi. Egyáltalán mi a faszért beszélek erről???

You're somebody else    | ⚶

Patrick and Chace

Akarva akaratlanul is, de egy kárörvendő, somolygó vigyor fut végig a képemen. Nem kell sok, hogy  kába agyam egyik legmélyebb bugyrából lávaként feltörjenek az emlékek. A régi, megsárgult emlékek, amikor még minden normális volt közöttünk, már amennyire kettőnk kapcsolatát bármikor is annak lehetett nevezni. Az első közös bebaszásunk képei követhetetlenül gyorsan, mint egy régi diavetítő, kezdenek pörögni szemeim előtt. Mindjárt behányok. Az egész valamikor időszámításunk előtt történt. Édes faszom! Már tíz éve csüng az idegeimen ez a kis seggdugasz! Rémlik, hogy kifizettünk két havi kauciót annak a paraszt főbérlőnek, majd jött a matek, hogy mi a rákot csináljunk a maradék lóvénkkal. Akkor egy szar, sarki pizzázóban dolgoztam, amire végül a bolt góréjának valamelyik jóakarója kihívta a népegészségügyet és bezárták a kócerájt, de ameddig ment az üzlet, ingyen hurcoltam haza a pizzát, szóval kajára nem volt szükségünk. A cigit töltöttük, utcai és aluljárós haknikból annyit mindig összekapargattunk, hogy bagónk az legyen, szóval nem volt kérdés, a maradék pár dolcsinkat olcsó piára basztuk el. Természetesen. Pat úgy benyesett még aznap este azoktól az összepacsmagolt szaroktól, hogy mindent összehányt. Jobb programot is el tudtam volna képzelni házavató balhé gyanánt, de ha túl érzelgős akarok lenni, be kell látnom, nem bántam meg. Mármint nem Pat hányásának a vakarását. Hanem hogy ez az egész így alakult. Ez a kis majom igazából olyan, mint egy rossz fog. Rohadtul idegesít, mert minden kaja darab beleragad, amit aztán egésznap próbálsz kipiszkálni a nyelveddel, ugyanakkor nehezen is válsz meg tőle, mert tudod, hogy az kurva fájdalmas lenne. Pláne érzéstelenítő nélkül. Szóval ja, erre készülj, ha egyszer belebotlasz Byersbe. Nincs menekvés.
Ahhoz meg már inkább hozzá sem szólok, mikor azt taglalja, milyen kemény melót csinált odabent. Fáj belátnom, de igaza van, kajak kitett magáért. Mintha világéletében ezt csinálta volna. A lassabb számoknál csak állt a színpad szélén, szinte teljesen megsemmisülve, a reflektorok által megvilágítva, a keményebb hangvételű dalok alatt meg teljesen maga alá gyűrte a színpadot, beleértve a közönséget is. És én igazából rohadtul irígy voltam rá emiatt. A feszülő fekete bőrnadrágja pedig kellemetlen görcsöket idézett elő a gyomromban. Ezt szakkönyvek asszem' úgy nevezik: féltékenység. Most mégis ezt a rohadt bosszantó érzést látom elmélyülni tekintetében, aztán már csak a felém tartó jobbját, vagy balját? Tök mindegy! Kitérhetnék előle, de valahol reménykedem benne, hogy ez a jobbos, vagy balos, kijózanít annyira, hogy végre be tudjam fogni a pofámat. Már így is túl sokat mondtam. Állom az öklöst. Már-már önként hajolok bele. A becsapódás után érzem azt a fájdalmas zsibbadást, aztán egyszerre minden kiélesedik, s ahogy az orromból csordogálni kezd a vérem, úgy röhögöm el magam, kannibálokat megszégyenítő módon nyalva le egy cseppet, ami időközben a számhoz ért.
-Azt a picsa... - Azért felszisszenek, majd átkozódva az orromhoz kapok, elegánsan ingujjamba törölve a kiserkenő vörös lét.
-Faszom... - Szipogva felpillantok rá, de már vigyorgok.
-Mi van Tyson, sok volt a sárgarépa? - Öklömet továbbra is az orrnyergemhez szorítva biccentek egy fájdalmas félvigyor társaságában a keze felé, amit épp rázogat.
-Most hogy így mondod, egyik jobb, mint a másik! - Eddigi komolytalanságomat fenntartva, továbbra is okádom magamból a hülyébbnél hülyébb poénokat, amik valszeg' számára koránt sem olyan viccesek, mint gondolom. Báááár a fejemhez vágott "ajánlatai" között van egy, ami kiemelkedik a többi közül, és amire be is neveznék, mert annyira be vagyok kúrva, hogy a világomat se tudom. És mert az még rémlik, hogy egyszer, nem is annyira régen kibaszott jó élmény volt.
-Pont ezért! Mert egy rohadt nagy seggfej vagyok, és te erre buksz, pedig állítom, bármelyik ratyit megkaparinthatnád a földön. - Ráérősen előhúzok a zsebemből egy szál cigit, egyáltalán nem foglalkozva azzal, mikor fogom megint annyira vérig sérteni, hogy kapjak egy újabb tockost tőle a képembe. Idétlenül kattintgatom a gyújtom többször is mire végre lángra lobban, és meg tudom gyújtani a számból kikandikáló bagót.
-Mi vah'? Asse tudom miről beszélsz. - Rikkantom teliszájjal. Mi a retek az a pán meg demi?! És milyen szivárványról magyaráz? Esküszöm, még józanul is több faszságot hord össze, mint én részegen.
-Miért érzem úgy, hogy most haragszol? - Játszi könnyedséggel, félvállról teszem fel a tíz pontos kérdést, s miután kitamponáltam orrlyukaimat egy-egy zsepivel, megtámaszkodom valahol hátul a kezeimen, úgy tartva a számba több slukk erejéig a cigit, mintha csak egy szál ropi lenne. Érzem a levegőben vibráló feszkót, így hát kénytelen vagyok oldalra pillantani rá.
-Ugyan már Pattybooo! - Harsányan felröhögök, az alig parázsló csikket elnyomom valahol magam mellett, és hozzá közelebb eső kezemmel megpaskolom arcának egyik felét. Óráknak tűnő percek telnek el mire kapcsolok, hogy tenyeremet merő véletlenségből ott felejtettem a képén. A többi pedig már történelem. Ahogy hüvelykujjam lejjebb siklik valahova szájának széléhez, begyemmel végigkövetve annak vonalát.
-Azt hitted mi?! - Szakítom félbe a kínos csendet, fagyasztom meg a jó eséllyel szikrázó levegőt. Mert egy percig én is AZT hittem. Meg valszeg az a hiéna is nem messze, akit Pat mögött pár méterrel látok meg felbukkanni, pofája előtt a csúcsszuper fényképezőgépével.  Hogy szarjál sünt barátom!
-Tiplizzünk, jó? - Artikulálatlanul szűröm fogaim közt, mialatt végig a szaros kis paparazzit sasolom. Ebből talán már sejtheti Byers, hogy akadt egy kis gebasz.
-Gyere! - Ezzel feltápászkodom a földről, hanyagul leporolom a gatyámat, mintha bármit is számítana hogy nézek ki amikor ennyire rohadtul el vagyok ázva. A trikójába kapaszkodom, így kezdem a fennséges Bellagio épülete felé húzni, és ahogy elhaladunk a kis geci mellett, stílusosan beintek középsőujjammal a kamerájába. Odabent javában kántálja a tömeg a Wind of chance című slágert, én meg kishíján elbőgöm magam, hogy itt a lehetőség élőben látni ezt a történelmi eseményt, ehelyett a basszerommal menekülök a hiénák elől. Egy felfuvalkodott köcsög kis pincért kedvesen arrébb lökök a faszomkoktélrákos tálcájával együtt, és mivel jelenleg mindenki a koncerten tombol, így szerencsénkre a lift is üresen érkezik. A felfelé vezető úton nem szólok egy rohadt szót sem, egyszerűen csak begubózok a felvonó egyik sarkába, ameddig ez ki nem dob a legfelső szinten. A tetőteraszon.
-Tyűűű! - Elismerősen füttyentek az elénk táruló kép láttám. Messzire ellátni még sötétben is. Mintha Vegas fölött lennénk. Na jó, tulajdonképpen így is van. Mindenhol van valami színes, vagy világító bárhová néz az ember. Itt fent úgy fúj a szél, mint az állat. Az összes abszurd gondolatot kiűzi a fejemből. A biztonsági peremhez lépek, ami legalább a derekamig felér. Még itt is hallani a tömeget, ahogy átszellemülten fütyülnek az énekessel együtt. Belekapaszkodom a perembe, becsukom a szemem, és csak hagyom, hogy sodorjon az ár, a dal, amit hamarosan én is a többiekkel együtt fütyülök.

You're somebody else    | ⚶

Patrick and Chace

A teraszon elénk táruló, színesen villódzó, végtelen kilátás hamar elfeledteti velem az odalent ólálkodó kis patkányt a rohadék kamerájával együtt. Cseppet sem egyszerű a sztori. Lent maradhattunk volna, hogy a szart is kiverjük a tagból, ezzel elérve, hogy kitörölje az eléggé félreérthető, kompromittáló fotókat, de jelenleg annyira be vagyok állva, hogy még csak le se tojom. Ráérek holnap kattogni ezen két szem aspirin bedobása között, és mint mindig, mindenért  Patet hibáztatni orrvérzésig. Állandóan ezt teszem. Mert annyira kibaszottul egy önző, semmirekellő szar alak vagyok, hogy ilyet még egyet nem baszott a föld az hótziher! De hát ilyen az én formám, ilyen az én kimagasló, rendkívül intelligens, elbűvölő személyiségem. Sokkal egyszerűbb másokat okolni a saját őrültségeimért. Már-már annyira tökélyre fejlesztettem ezt a képességemet, hogy csaknem elhiszem a saját hazugságaimat. Mintha így akarnék könnyíteni a velejéig romlott lelkiismeretemen. De mégis mit várnak az emberek egy senkiházitól, akinek a szülőanyja azóta negatív példaként állt előtte, hogy kipréselte a vaginájából. Bár ne tette volna!
Vakvágányra siklott, nem kevésbé elcseszett gondolataimból idegesítő nyafogása rángat vissza. Még épp időben!
Nem nézek rá, továbbra is a tájat bámulom. Csupán egy, a szám sarkában megjelenő sanda, némi gúnnyal fűszerezett vigyor jelzi, hogy tisztán hallottam.
-Ki gondolta volna?! Hisztis picsa! - Ráharapok az alsó ajkamba szúrt fekete karikára, majd kacsintva leakasztom valahonnan vállaimról a fekete, itt-ott szegecsekkel teletűzdelt bőrzekémet és kábé izomból hozzávágom. Most biztos valami romantikus filmekből kiragadott jelenetre vágytál, ahogy udvariasan rád terítem, és még jól át is dörgölöm a karjaidat, hogy gyorsabban felmelegedj. Te kis langyi.
-Vigyázz, valszeg büdös mint a dög! Utálom ezeket a bőrszarokat. Úgy izzadok bennük, mint az állat. - Azért figyelmeztetem előre, hogy akadhat némi déndzsör, már ami a kabát szagát illeti. Bár belőle pont kinézem, hogy képes kölnit kutyulni az izzadtságomból. Milyen beteg!
Igazából még akár kellemes is lehetne, ahogy néma kussban támaszkodunk egymás mellett, mindketten elmerülve a saját gondolataink között, ő mégis szinte pillanatok alatt lerombolja ezt az idillt. Érzem ahogyan a feszültség lassan elborítja minden porcikámat. Hát elkezdődött!
Görcsösen rászorítok ujjaimmal a peremre, begyeim belefehérednek az erőkifejtésbe. Jön a jóöreg tagadás. Most legszívesebben én is bemosnék neki egy akkorát, hogy a saját anyja se ismerne rá, de egyrészről baromira sajnálnám...magamat. Mert nekem kéne utána heteken keresztül hallgatnom a sipítozásait, másrészről pedig... a kurva életbe is! Valahol talán, ismétlem, csak TALÁN! igaza lehet. Egy egészen kicsit. Alig egy hangyafasznyit. Honnan jön ez a sok szar belőle? Mármint, azonkívül hogy a szájából. Mégis mi készteti őt arra, hogy ezek a gondolatok egyáltalán megszülessenek a különc kis agyában?
-Nem kértem kioktatást, dr.Pöcsfej. - Keserűen rávigyorgok az immár nem a peremet, hanem sokkal inkább egymást szorongató ujjaimra. Majd jó narkóshoz illően szárazon szipogva végig dörzsölöm kézfejemmel az orrom, és újra csak somolygok. Keserűen. Átkozottul elcseszetten. Mint akinek a nyakába ömlött egy vödörnyi szar.
-Ez az egész szerintem hülyeség. Mármint az, hogy a szexualitás nem választás kérdése, a génjeinkbe van meg ilyenek. - Némiképp idegesen kezdem túrni gatyám farzsebét, az utolsó doboz cigim után kutatva, amit hosszas káromkodások után meg is találok a Zippommal együtt. Kapkodva dugok egy szálat a számba, s slukkolok belőle egy jó mélyet, mintha ettől várnám a megoldást, a megnyugvást. Mintha a füstje eltörölhetné Pat ólomsúlyú szavait. De a nikotin most az egyszer nem hoz enyhülést.
-Szerintem... vagyis gondolom, hogy az anyám is tehet arról, hogy ilyen ferde lettem. - Oké, ez a szó elég gáz, nem kevésbé rasszista is.
-Van valami amit el kell mondanom. A faszt! Nem kell. De el akarom mondani. Uhh holnapra ezt kurvára meg fogom bánni. - Kínomban elröhögöm magam. Igazából már most bánom. Nem akarom látni a szemében a szánalmat, a sajnálatot, amikor szembesítem vele, hogy a gyerekkorom a vattacukor illatú szivárványok helyett az állandó erőszakról szólt. De mégis kinek mondanám el, ha nem neki? Tíz év hosszú idő. Tíz éve mellettem van, és bár mindennap ki tud borítani annyira, hogy legszívesebben kilógatnám az ablakon, de attól még ő az egyetlen személy az életemben, akire számíthatok. Aki számít.
-A muter... picsába... - Szégyenkezve lehajtom a fejem, homlokomat ráfektetem a peremre mielőtt ismét felegyenesednék, és továbbra se nézve rá, a szemeibe, folytatom.
-Amikor kölyök voltam, rendszeresen molesztált. Állandóan be volt állva. -Eddig csak a kihallgatáson a zsaruknak vallottam színt az egészről. Meg persze aztán anyám húga is megtudta, mert hát a gyerekvédelmiseknek kötelességük volt őket felvilágosítani, de soha nem faggatózott, én meg nem beszéltem róla. Mert ez nem egy olyan dolog amiről bárkivel jókedvűen elcseverészel egy üveg sör mellett.
-Később meg. Hát... dugnom kellett vele. Szóval... ja. Megerőszakolt. Vagy mi a halál erre a jó kifejezés. - A hideg kellemetlenül, mint az áramütés, végigfut a gerincemen. Elnyomom a csikket a peremen, még bámulom egy ideig amíg a kiesett dohány narancssárgán parázslik utána, és máris újabb bagó után kezdek kutatni.
-A középsuliban azért voltam együtt egy-két csajjal, de mindig fostam, hogy kiderül. Aztán az egyik szomszédnak kezdett feltűnni anyám viselkedése, jöttek a zsaruk, én meg anyám húgáéknál kötöttem ki. Moira volt az első nő az életemben akibe kajak bele voltam esve. Akiről azt hittem, hogy majd vele sikerülhet. Aztán átbaszott. - Egykedvűen megvonom a vállam a szőke démon említésére, majd rákönyöklök a peremre, addig bámulva a semmibe zuhanó hamut, ameddig el nem tűnik.
-És akkor ezekután döntsem el, hogy ki a fasz vagyok valójában. - Zavarodottan elvigyorodom, egyik kezemben a cigit lógatva az alattunk elterülő sötétsèg fölött, másikkal kikönyökölve, a hajamba túrva, így fordítva először felé a tekintetem mióta elkezdtem ezt a rohadt bonyolult témát feszegetni.
-Hogy amit... ketten csináltunk, az mégis mi volt. Mit jelentett. - Újabbat slukkolok a cigiből. Tekintetem hosszan elidőzik az arcán, a szemein, majd lassan visszavezetem a tájra. Én se tudom hova akarok ezzel az egésszel kilyukadni. Hogy miért pont most vallottam színt. Hogy egyáltalán jól tettem-e?!

You're somebody else    | ⚶

Patrick and Chace

Még néha, nagyon ritkán, amikor van időm agyalni, eszembe jut. A szarabbnál szarabb minőségű anyagok okozta állandó imbolygó, bizonytalan járása. Az a kibaszottul gusztustalan leopárd mintás fejpánt, amivel eltűrte a retektől csomókban rasztásodó, lenőtt, szőkére festett haját. A leheletétől legszívesebben a túlvilágra okádtam volna magam. A fél napos, agyoncsócsált rágó szaga keveredett az áporodott, egészségtelen szájszaggal meg persze némi piával. Bármire képes volt, hogy cucchoz juthasson. Volt, hogy három hónapig víz és áram nélkül éltünk. Jó, hát igazából hót mindegy, a herkához elég egy öngyújtó is...
Gyűlöltem a kéretlen, sajnálkozó tekinteteket, a sablonos, támogató szövegeléseket. Szerettem volna venni egy gépfegyvert és kivégezni az összes álszent köcsögöt, akik végig sejtették mi folyik otthon, csak be voltak fosva a ringyótól és a zsernyákoktól, vagy szimplán leszarták az egészet.
Utáltam a nemibeteg gondozóban -ahova önhibámon kívül jutottam-, az ítélkezően mustráló pillantásokat. A szajhának megannyi kétes ügyfele volt... Azok átadták neki a leprájukat, a többi meg már asszem' egyértelmű.
A rengeteg hazug gennyláda után Pat volt az első ember az életemben, akit komolyan érdeklek, akinek nem számít mit teszek, hogy ki voltam, vagyok. Ő látja bennem, mindig is látta azt, amit mások elől elzártam.
Szinte érzem magamon a vallomásom okozta reakcióját. Mint aki alól kihúzták a talajt, igaz te kis majom? Csak zuhansz egy örökkévalóságig, miközben az egész jelenet másodpercek alatt lejátszódik. A fejed hangosan koppan a kövön, mindkét füled fülsiketítően cseng, pár másodpercre még a levegő is beszorul a bordáid közé.
-Nem akarok beszélni róla soha többé, vagy emlékezni. - Meredten bámulom a villódzó fényeket, mint aki teljesen más dimenzióba került. Érzem, hogy matat a karomnál, bármikor elhúzódhatnék, normális esetben meg is tenném, de itt és most semmi sem nevezhető normálisnak.
Mintha egy egész gyerekkor megalázó, gusztustalan részletekkel teletűzdelt traumáit csak úgy csettintésre el lehetne hessegetni, mint a fingot. Én akarom a legjobban.
Némiképp kizökkent váratlan közeledése. És most az egyszer rohadtul hálás vagyok neki ezért. Kíváncsian oldalra sandítok, figyelve rá, hogy elkerüljem a kínos szemkontaktust. Nem akarom látni a sajnálkozást a tekintetében, a szánakozó vonásait, sírásra görbülő száját. Csak hagyom, hogy mindenféle fölösleges dumát mellőzve a karomba csimpaszkodjon. Lehengerlő bókjai hallatán csak-csak elvigyorodom, szemeimet is körbe forgatva.
-Egy homokos seggfej... - Mélyről jövő sóhajjal együtt lehelem ki magamból a nyilvánvalót. Amíg élek, a legnagyobb teher lesz a vállaimon, most mégis úgy érzem, mintha több tonnányi súlytól szabadultam volna meg. Épp időben! Már nem lettem volna képes sokáig cipelni.
-Tudom. - Vonok vállat érzelgős kirohanására, ami őszintébben hangzott, mint bármikor máskor. És talán ez a "tudom" is őszintébb volt, mint bármi, amit a tíz év alatt mondtam neki.

Lassan vezetem végig fáradt tekintetemet a mellettem fekvőn. Mintha ezzel bármit is megváltoztathatnék, titkon talán abban bízva, hogy semmi nem történt az éjjel, ami csak tovább bonyolíthatná ezt az egész szart. Feljöttünk a lakosztályára, ittunk még egy-két sört, tekertünk egy jóéjt füves cigit, és utána kifingottunk.
Nyelvemre harapva fojtom el magamban az őrjöngő üvöltést, aminek feltett szándéka, hogy utat törjön magának a számon keresztül.
Töviről hegyire kielemzem feje alatt pihentetett karján lévő tetoválását. A zongora billentyűk pontos, részletes kidolgozását. Majd veszek egy mély levegőt, és haladok egyre lejjebb. Egészen addig, ameddig véreres szemem meg nem akad meztelen, fehér seggén.
-Ó baszd meg! - Bukik ki belőlem félhangosan, amolyan Jó reggelt gyanánt. Fájdalmasan marok bele hajamba. Legszívesebben körömmel levakarnám a fejbőröm. Sőt! Egyszerűen leskalpolnám magam. Ráhajítom az eddig a csípőmet fedő lepedőt. Nyögve ülök ki az ágy szélére, még legalább egy percig a térdeimen könyökölve, kezeimmel megtámasztva a fejem. Ha lehetséges lenne, most tuti szembe köpném magam. Akaratomon kívül némán mantrázom magamban azt a bizonyos mondatot, amit a legelső alkalom után basztam a fejéhez. Nevetséges vagyok. Egy szánni való balfasz!
Mint akit összevertek, úgy keresgélek az alsógatyám után, s közben a farmeromra is rátalálok. Az ingem meg valahol a holdon... Szarok rá! Kell egy kávé. A bűntudatomon nem, de a mocsok másnaposságomon talán tompíthat valamennyit egy erős fekete. Ennek reményében csoszogok ki a luxus konyhába, amibe egyáltalán nem illek bele.
Beletelik néhány percbe, és minimum három agyvérzésbe mire működésre bírom a kávéfőzőt. Ameddig várom, hogy lefolyjon, elmélázva bámulok ki a több méter magas és széles ablakokon keresztül a napfelkelte által narancssárgán izzó, ébredező városra. Az agyamat ostromló, megannyi gondolataimból a kávéfőző hangja rángat ki. Újabb kurva anyázások végeláthatatlan sora, és egy idegösszeomlás következik, végül csak-csak rájövök hogyan kell kioperálni a helyéről a kávékiöntőt. Ezt követően már viszonylag könnyen hozzájutok a reggeli koffeinadagomhoz, amit úgy döntök, a nappali bőrkanapéján fogok elfogyasztani. Aztán tekintetem megragad a fehér pianínón, amit már fingom sincs milyen indokkal kért Pat, de itt van és kitartón flörtöl velem. Viszonylag sokáig ellenállok, végül mégis csak megtörik az a bizonyos jég. Megkörnyékezem a csalfa ribancot, a bögrét leteszem a tetejére, és helyet foglalok. Bal kezemet lustán lógatom az ölembe, míg jobb kezem ujjaival nyomogatni kezdem a billentyűket. Egy-két hangot el is találok. Régen megtanította Pat lejátszani a Linkin Park egyik számát, de már nagyon halványak az emlékeim.

You're somebody else    | ⚶