Általában jól szoktam szórakozni a család által összehozott eseményeken. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy felzárkózzunk egymás életével kapcsolatban, nosztalgiázzunk, ha a beszélgetés abba az irányba visz, miközben teleesszük a hasunkat apa jobbnál jobb ételeivel. Ma viszont a még üres kertünkben állva nyomasztónak érzem a délutáni program gondolatát is. Apa ugyan már kipakoltatott pár plusz széket a vendégeinknek, ha a padok már zsúfolttá válnának, anya pedig Byront küldte útnak egy hosszabb bevásárlólistával, de a többszöri telefonhívásra hajazó beszélgetésből ítélve az a lista még gyarapodni fog. Clinton az étterembe ragadt, de ígéretét tette, hogy az összejövetel kezdetére itt lesz, így apánk csak egy tíz percig volt mérgelődő hangulatában mielőtt túltette magát legidősebb fiának átmeneti hiányán. Erin pedig? Ő egy széket foglalt be odakint a kertben és a telefonjába beírt két üzenet között kérdően méreget, mielőtt a készüléket az ölébe fektethetné, hogy teljes figyelmét nekem szentelje.
- Hol jársz gondolatban, tökfej? - tőle nem várok kevesebbet, de valahol örülök is a gúnyos névnek. A kapcsolatunk még egy jó darabig nem lesz az igazi, de legalább levegőnek sem néz.
- Azon gondolkozom melyik irányból lehetne észrevétlenül megszökni. - kezeimet a zsebeimbe mélyesztem.
- Meg..megszökni..anyáék elől? Merész. Gondolom tiszta sor, hogy minden figyelmükkel téged fognak majd felügyelni. - most hogy felkeltettem az érdeklődését már a telefonja sem nagyon érdekli, pedig a beszélgetésünk során már a harmadik üzenetét kapja. Egy részem témát váltana a nevetséges terveimről és inkább abba menne bele kivel társalog ilyen lelkesen. Barátnő? Vagy pasi van a dologban? Az utóbbi még mindig kellemetlen érzésként ver éket bennem, pedig Renata már nem kislány. Nem tekerhetem őt buborékfóliába, amíg készen nem állok arra, hogy a sok paraszt közé engedjem, akiket manapság a korosztálya férfiként könyvel el. Az apja sem vagyok, márpedig családfőnk minden bizalmát egyetlen lányába vetette. Így ha ő nem ellenzi.. nekem minek kellene? De attól még az érzés jelen van és nem múlik el varázsütésre.
- Számítottam erre. - sóhajtva egyet csökkentem le a közöttünk lévő távot, majd helyet foglalok mellette. Anya csak egy futó pillantást vet ránk a telefont a fülére tapasztva, így addig amíg kint tevékenykedik, mi is berekesztjük a beszélgetésünket.
- Byron, nem..ide ne hozd azt nekem, fiam. - szólal fel tiltakozóan, majd ismét eltűnik a ház falai között, mi pedig kettesben maradunk.
- Szóval ott tartottunk, hogy le akarsz lépni. Pedig te mindig egy sztár vagy az ilyen eseményeken. Nolan a kalandor, a család Dóra a felfedezője. - mutogat a kezeivel, de a hangja szórakozottságról árulkodik.
- Elhiheted, másra sem vágyok jobban, mint arra, hogy ne legyek jelen. Gondoltam Lucyt elviszem egy helyre. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne ott, de leginkább ő miatta. - vallom be terveimet, mire csak sóhajtva hátradől a székében.
- Nolan.. -
- Most mit mondtam? - kérdezek rá.
- Mit nem? Mikor fogod abbahagyni ezt a fájdalmas viselkedést és mondod el neki, hogy évek óta veszett ügy vagy miatta?
- Talán pont nem akkor kellene, amikor engem okol a testvére elvesztésével. - grimaszolok egyet.
- Jó, talán nem most, de gondolod ez a Bonnie és Clyde húzás jót fog neki tenni?
- Nem tudom, Ren, de tennem kell valamit. És az egyikünknek sem fog segíteni, ha itt maradunk. - fordulok felé és próbálok rájönni az arckifejezéséből, hogy mire gondolhat. A húgom azonban nagyszerűen tudta kontrollálni azt, hogy ne mutassa ki az érzelmeit. Elég erős bizonyítékként szolgált ez a mi esetünkben is. Tökéletes harmóniában tartott a tévképzeteimmel arról milyen is a kapcsolatunk egymással.
- Segítek, ha veletek mehetek. Útközben kitesztek Marcusnál és utána lehettek kettesben.
- Erin, kettőnknek is necces lelépni. - pillantok rá úgy, mintha plusz feje növekedett volna, ő pedig elhelyezkedik a székében, majd egy kicsit közelebb hajol, hogy ez a beszélgetés tényleg csak kettőnk között maradjon.
- Tudod nem akarok mindig ezzel jönni haver, de tudomásom szerint tartozol nekem. - von vállat lezseren.
- Komolyan ezzel jössz? - hőkölök hátra. - És amúgy is ki az a Marcus?
- Van mit még bepótolnod, Nolan. Kezdjem el újra felsorolni mennyi dologból maradtál ki vagy tudod te magadtól is? - villantja rám legbájosabb mosolyát, mire csak fújtatok egyet.
- Oké, legyen, velünk jöhetsz. - egyezek bele, mire az a mosoly még hangsúlyosabb lesz az arcán.
- Nagyszerű! Akkor én kitalálok valamit, ti pedig várjatok a jelzésemre, aztán meg a többi.. - újra a kezébe veszi a telefont és úgy mosolyog a képernyőre, mintha főnyereménnyel gazdagodott volna.
- Néha kegyetlen vagy, ugye vágod?
- 3 bátyám van Nolan. Mégis mit vártál? - áll fel mellőlem, de mielőtt elléphetne a székektől, a hajamat is összetúrja. - Várj a jelzésemre, tökfej!
Mert komolyan, mi mást tehetnék?

Órákkal később ismerős arcokkal és nyüzsgéssel telítődik meg a kert. Apa grillezett húsos specialitásának illata reked meg a vendégek között, akik nem érzékelik az általam érzett szorongást, hiszen könnyedén merülnek egymással beszédbe.
Tekintetemmel Lucyt keresem, de mielőtt visszamehetnék a házba, hátha ott találom őt, Roger bácsi elkapja a karomat és törődően megveregeti a hátamat, miközben vaskos ölelésébe von.
- Öröm téged is itthon látni, fiam! Elborzasztóak azok a hírek, amik szegény Timothyval történtek. Jó gyerek volt. - csak bólintani tudok, miközben érzem, hogy az ismerős sajgás újra satuba fogja a mellkasomat. Bármiről szívesebben társalognék, mint a fullasztó bűntudatomról meg a legjobb barátom elvesztéséről. - Olvastam az interneten, hogy a te korosztályod már olyan, akik szeretik elfojtani az érzelmeiket. De fiam, ha szükséged lenne egy kis folyékony támogatásra, nálam akad mindig egy flaskával. - veti át karját a vállaimon, szavai mellett pedig a mellkasomat is megpaskolja közben.
- Ez.. hű. Kösz, Roger. - mosolyodok el kényszeredetten, majd kimentem magamat a társalgásból miután sikerül kiszúrnom Lucyt a kert ajtón kilépve. A korábbi beszélgetésünk még mindig lezáratlan közöttünk és az egész helyzetünk annyira illékony, de nem akarom, hogy úgy érezze egyedül kell megbirkóznia ezzel.
- Luce! - szólalok fel, miközben elindulok felé. - Hát eljöttél. - mosolyodok el haloványan, majd szokásunkhoz híven karjaim közé zárom őt, ám mielőtt elengedhetném, még a füléhez hajolva adom tudtára szavaimat. - Erin segít meglépni. Azt mondta várjunk a jelzésére, bármit is jelentsen ez. - vonok vállat. A húgomból elvégre bármi kitelik.

Megint egy újabb program, amin nem akartam részt venni, de több okból kifolyólag is. A Crowe család pörgős, hangos és nagy. Jobban nem tudnám jellemezni őket, mert sokan vannak, nagy a família. A sima grillezés is alaphangon tíz főtől indul, de nekem mostanság nem vette be a gyomromat, hogy nagy társaságban mutatkozzak. A munkahelyemen is a minimálisra csökkentettem le a munkatársakkal való kommunikációt. A főnököm megértette, ha magányra volt szükségem, és nem is erőltette, hogy a többiekkel érintkezzek. Külön feladatokat kaptam, én meg örömmel vetettem bele magamat, mert így gyorsabban telt az idő, és gondolkodnom sem kellett. Szokatlan, hogy ismételten eltelt egy hét, és ez idő alatt a lakás közelébe se mentem. Nolan kiköltözött az ígéretéhez híven, én meg különböző kifogásokra hivatkozva a nagypapám házában töltöttem az estéket. A szüleim hazautaztak Piitsfieldbe, én maradtam egyedül a városban. Jó ürügynek számított, hogy a papa sem lakott egymaga, nekem meg nem jelentett nehézséget, hogy esténként a nappaliban egymás mellett olvassunk, vagy csendben nézzük a vetélkedőket. Timo távozásával a lelkem egy darab is odaveszett, és nem találtam a helyemet a jelenben. Igyekeztem visszarázódni a hétköznapokba, de nem ment, hiába erőszakoskodtam. A „ jókedvű” programokra rátett egy lapáttal az a levél, amit aznap este találtam a postaládában, amikor utoljára beszélgettem Nolannel. A névtelen feladó újságból kivágott betűkkel írta meg a levelet, és az állt benne, hogy a testvéremet megölték, nem baleset áldozata lett. Annyira kiborultam, hogy másnap nem tudtam bent maradni a munkahelyemen és beteget jelentettem, de csak a Central parkban bolyongtam cél nélkül. Senki nem mutathattam meg, amit kaptam, de arra sem jöttem rá, hogy honnan jött a levél, mert egy nyamvadt bélyeg sem volt rajta. Megőrültem, ennél kevesebbet nem is aludhattam volna, ezért a régészetbe menekültem és a szexbe. Soha nem voltam olyan, aki ebben a formában vezette volna le a feszültséget, de jó figyelemelterelés lett. Csak a partnert választottam meg rosszul hozzá. Mentséget kerestem magamnak is, de nem találtam egyet sem, hogy miért csinálom. A gyász el fog múlni, nem fogom keresni a bátyám gyilkosát? Megmondani nem tudnám, de mindenesetre ez a ma délután sokkal rosszabb volt…mert még felmentést sem kaphattam alóla. Anyáék jöttek el értem, és közösen egy autóban érkeztünk a helyszínre. A szülők a köszöntés után el is vonultak egymás társaságában, én meg ott maradtam egyedül a nappali közepén. Árnyékként suhant el a drága Erin, annyit még odavakkantott, hogy üdvözöl, de a színét se láttam többet.
Byron volt az, aki odaszegődött mellém és a szemével jelezte, hogy menjek fel vele az emeletre, ott senki nem fog hallani bennünket. Kelletlenül fordultam vissza többet is. Ez a ház sok emléket őrzött, nem volt kedvem belemenni abba a társalgásba, de még szinte a szobán belül se jutottunk, máris nekem feszült. Az ajtó és Byron teste közé szorultam, kapkodva a levegőt, de úgy csapott le az ajkamra, hogy időm se volt ellenkezni.
- Lucy…nagyon hiányoztál. – kezdett volna bele és a rózsaszín felsőm alá vezette a kezét, amikor a mellkasára helyeztem a sajátomat, hogy némi távolságot tartsak fenn, és észnél maradjak.
- Nem csinálhatod ezt Byron…bárki megláthat bennünket, és akkor mégis mit mondok a szüleidnek, vagy a sajátjaimnak…nem beszélve arról, hogy Nolan már itt lakik. – kerestem a mentőkötelet, de a nyakamba csókolva gyengített el.
- Ne foglalkozz mással. Két napja sem érdekelt, hogy megláthatnak bennünket a parkban. – huncutul vigyorodott el, de most nem voltam vágyakozó hangulatban, ezért eltoltam magamtól.
- Úgy gondolom lassan, hogy hiba volt belemenni. – fordítottam komolyra a szót és el is távolodtam tőle, hogy megigazítsam a felsőmet.
- Miért is? Nem élvezted? Nekem az jött át, hogy nagyon is bennem voltál. – incselkedett tovább és egy kacsintással jelezte, hogy most is benne lenne a dologban, ha nem ellenkeznék.
- Ma nincs kedvem hozzá, ne haragudj. Ennek arról kell szólnia, hogy mi ketten…csakis szexelünk, és ennyi. – indultam meg az ajtó felé, de elálltam az utamat és a kilincsre fonódott a karja. – Lucy…én tudom, hogy nehéz, és nem akarsz többet. Megértem, hogy élvezed…de azért igent mondhatnál egy randira. Nem fogunk belehalni, ha elviszlek vacsorázni. – Byron őzike szemeket meresztett rám, de hajthatatlan voltam. Túlságosan érzéketlenné váltam a temetés óta, és nem kívántam ennél mélyebben belebonyolódni az életébe.
- Byron, ha nem tudod elfogadni a feltételeimet, akkor nincs miről beszélgetnünk. – mélyedtem bele a szemébe, hogy veszi-e a lapot, és amikor látta, hogy már nem viccelek, akkor elvette a kezét, hogy kimehessek.
- Szóljál nyugodtan, ha ma este sem menne az alvás. – vakkantotta még utánam, és körülnézem háromszor is, mielőtt lementem volna az emeletről, hogy nem látott-e meg valaki, de mázlim volt, mert mindenki a kertben tartózkodott. Erin elszelelése aggasztott, és még Nolant sem láttam, de ideje, hogy szembenézzek a kusza valósággal. Jó alkalom lett volna megszökni, de a szüleimnek feltűnt volna, ha egyetlen szó nélkül tűnök el. A kertajtót választottam volna, de Nolan szólított meg a közelből. Azonnal megijedtem, még palástolni se tudtam, hogy mennyire megrémültem. A pillantásommal felvettem a kapcsolatot az övével, és végigmértem őt.
- Igen, el. – forrt a torkomra a szó, mert azonnal a karjaiba zárt. Sokkal melegebb és puhább volt ez, mint Byroné, de mégis fájt. Timo halála nem volt véletlen, nem bocsájtottam meg neki, hogy nélküle jött haza. Ő jött haza. A fülembe súgott apró megjegyzésre nem reagáltam, csak elmosolyodtam.
- Nincs kedvem itt lenni, de a húgod és az ötletei… - húztam el a számat, mégsem mozdultam. – Anyukád csinált megint sajtosat? – érdeklődtem, hogy eltereljem a figyelmét az éppen belépő bátyáról…