Véleményem szerint az ember családi háttere nagyon sok mindent meghatároz. Vagy a családjából vesz példákat és azokra hasonlít a gyermek, vagy pont az ellenkezőjévé válik. Nálam az utóbbi történt.
Én lennék a legboldogabb, ha azt mondhatnám, hogy teljesen átlagos vagy unalmas a családom, de sajnos ez nem így van. Édesanyámról már csak az emlékeim és egy kép maradt. Nem tudom, hogy meghalt vagy csak elmenekült apám elől, de 11 éves koromban eltűnt. Szinte biztos vagyok benne, hogy apám tehet róla, hisz az eltűnése előtt egész éjszaka veszekedtek. Az ő szerelmük tökéletesnek tűnt kívülről. Már középiskolás koruk óta egy párt alkottak. Édesapám a tipikus nagymenő, élsportoló srac volt, aki az tinédzser lányok kedvence, míg az anyám egy belevaló, rátermet, kemény kezű lány, akit minden srác legalább egyszer meg akart kapni, de esélyük sem volt. Egyedül apám tudta az ujja köré csavarni őt és az oltár elé vinni. Édesanyám családja se volt ártatlan, de a Blanchet család a Scarlet Cross maffia egyik alapító családja. A dédnagyapám ott volt a kezdeteknél, amikor még csak egy kis utcai banda volt. Azóta magától érthetődő, hogy minden Blanchet férfi a szervezetben vezetői szerepet tölt be. Az apám is befolyásos vezetője és az álma, hogy mi is azok legyünk. Igen, mi. Van egy bátyám, aki kiköpött apánk. Hiába vagyok kitűnő tanuló és mellette élsportoló, sosem fogom túlszárnyalni a bátyámat, aki a család alvilági hírnevét igyekszik fenntartani. Az apám lebukott, letartóztatták és a bátyám lett a gyámom, a haláláig. Most, hogy ő már nincs, a nagybátyámhoz kerültem. A nagybátyám az, aki az én szememben példakép lehet. Neki sikerült kitörnie a szervezet fogságából és a Blanchet család átkából. Megváltoztatta a nevét, összeházasodott egy gyönyörű nővel és a középiskolám egyik kiemelkedő tanára.

Én úgy gondolom, hogy a családommal ellentétben egy tipikus jó fiú vagyok. Nem ártok senkinek, mindenkivel kedves vagyok, szeretek poénkodni és segíteni másoknak. Rengeteg barátom van, hiszen egy kedvelhető srác vagyok, akiben mindenki megbízik. Van azonban egy sötétebb oldalam is, amit igyekszek elnyomni. Gyakran van, hogy elönt a düh és olyankor olyan, mintha nem én irányítanám magam és olyan dolgokat teszek, amikre nem vagyok büszke.


Az íróasztalomnál ülve agyalok a matematika házifeladatom megoldásán. Pontosabban mondva a szorgalmi feladatom megoldásán, az alap feladatokat már rég megoldottam. Annyira belemerülök a számok rejtelmeibe, hogy észre se veszem, amikor a szomszéd macskája bemászik az ablakomon. Mikor végre sikerül megoldanom, örömömben pörgök egyet a székemmel és akkor pillantom meg az éjjeli szekrényemnél a macskát. Ezzel nem is lenne bajom, de a szájából a tengerimalacom, Goofy lába lóg ki a szájából. A szemem bekönnyezik, de inkább haragot érzek, nem szomorúságot. Rávetném magam a macskára, de az ügyesen elmenekül. Az ablakomon át távozott, de nem hagyhatom ennyiben. Utána rohanok. Szerencsére a földszinten van a szobám, így az ablakon átmászva sikerül elkapnom azt a hülye macskát. Két kézzel fogom és szorítom a nyakánál fogva a földhöz. Kapálózik és a karomat karmolja, de engem nem érdekel, egyre erősebben szorítom és nyomom a földhöz. Nem tart sokáig, mert az állat hirtelen széttörik, mintha porcelánból lenne. Ekkor kelek fel lihegve, az izzadtságtól nedves ágyamba. Nem a macska tört szét, hanem valószínűleg a nagyanyám vázája, amit az édesanyám próbált meg az apámhoz hozzávágni. Már akkor is veszekedtek mikor lefeküdtem aludni, de még mindig tart.

Másnap a konyhába kiérve nem a szokásos készülő reggeli illata csap meg, hanem apám cigijének a füstje. De nem csak ma, hanem ettől a naptól kezdve, minden reggel.



Az utolsó tanítási nap. Ma véget ér egy korszak és egy új kezdődik. Belépek a tinédzserek lázadó, élményekkel és barátokkal teli világába. Végre megtudom, hogy milyen egy középiskolás buli, ahol nem csak a szokásos srácok vannak ott, akikkel yugiohzunk és ropit eszünk egész este. Azért a nagy vad bulik és csajozgatások előtt még utoljára elmegyek a skacokkal egy utolsó kártyapartira.
Sokáig elhúzódott ez a program és már a sötét utcákon gyaloglok hazafelé. Már az utca végéből észreveszem a rendőrautók fényeit, de nem igazán figyelek rájuk. Akkor válnak érdekessé, mikor meglátom, hogy a házunk előtt állnak. A hátizsákomat ledobom magamról és olyan gyorsan futok, mint Flash. Legalábbis én úgy érzem, mintha olyan gyorsan futnék. Nem érek oda időben, csak azt látom, ahogy az édesapámat bilincsben hozzák ki és beültetik egy autóba. Nagyon félek, nem tudom mi lesz velem. Teljesen elhagy minden erőm és a földre rogyva sírok, amíg a bátyám nem vesz észre. Neki mindig is a család volt az első, szóval nem meglepő, hogy rögtön odarohan hozzám és átölel. Azt mondogatja szipogva, hogy nem lesz semmi baj, de most valamiért nem tudok hinni neki.  



Már fél éve együtt vagyok a barátnőmmel, Beevel. Tipikus porcelán baba a lány. A fehér bőre, a szőke haja, a csodálatos alakja és az imádnivalóan aranyos jelleme teszi őt számomra tökéletessé. Állandóan együtt lógunk. Ma is nálam alszik. Pontosabban a bátyám lakásában. Az apánk letartóztatása után ő lett a gyámom. Nagyon jól kijövünk, én szeretek vele lakni, pedig egymás ellentétei vagyunk. Ő az a tipikus rossz fiú, akitől minden anyuka félti a lányát, én pedig az anyukák kedvence, a kis ártatlan jó fiú. Szinte sose balhézunk, mindent meg tudunk beszélni egymással, de ez az este mindent megváltoztat.
Egy utolsó csókot nyomok Bee ajkaira, mielőtt eltűnnék egy fél órára a fürdőben. Egyáltalán nem fordul meg a fejemben az, ami kint történik ez idő alatt. Gyanútlanul lépek ki a zuhanyzóból, miután elkészültem. A konyhába érve olyan látvány fogad, amitől teljesen elönti a düh az elmém. A barátnőm a pulton ülve élvezi, ahogy a bátyámmal falják egymást. Cifra szavak kíséretében rohanok oda és szedem le a bátyám a lányról. Nagyot csalodtam benne, de magamban is, hisz a következő mozdulatom az, hogy behúzok neki. Az ütéstől a földre kerül, de ezzel nem elégszem meg. A felsőtestére térdelek és ökölbe szorított kézzel ütöm az arcát. Bee hiába sír és kérlel, hogy álljak le, nem tudok. Egyre több a vér az öklömön, illetve a padlón, de nem hagyom abba, addig amíg nem döbbenek rá, hogy mit is teszek. Meg is ölhettem volna, ha nem állok le.

A bátyám hamar megbocsát nekem, hisz tudja, hogy én nem ilyen vagyok. Máskor a légynek sem tudnék ártani, de van egy másik oldalam. Egy sötét oldalam, amit apámtól örököltem. Ha az a felszínre kerül, akkor nincsenek gátlásaim. Nem akartam, hogy ezt az oldalam bárki lássa, de a felszínre tört és Bee sosem fog még egy esélyt adni nekem, mert látta, hogy milyen is tudok lenni ilyenkor.



Egy sporttáskával a kezemben állok a szakadó esőben és várom, hogy a nagybátyám ajtót nyisson nekem. Pár hete a bátyám is eltűnt. Arra értem haza, hogy fel van túrva a lakás és minden csupa vér. A helyszínelők töltényeket is találtak és beazonosították, hogy az a rengeteg vér a bátyámé. Még nem nyilvánították halottnak, de mindenki tudja, hogy már csak a holttestét keresik. Már senki sem maradt nekem, csak a nagybátyám. Ő ugyan próbál elszakadni a Blanchet családtól, nagyon ritkán láttam őt életem során, de remélem, hogy nem fog elzavarni. Végül ő fogad be magához és vele élhetek, amíg nem fejezem be a középiskolát.
Azt hittem, hogy sose fogok újra olyan közel engedni magamhoz egy lányt, mint Beet. Mióta szakítottunk egyszerűen nem tudok közeledni úgy a lányokhoz. Már elkönyveltem magamban, hogy szingliként halok meg, mert Bee hallani se akart rólam, de akkor történt valami. Megismertem egy lányt. Xinie. Igazából sokszor találkoztunk már, sőt buliztunk is együtt, de én a srácokkal lógtam, ő meg a barátnőivel. Az egyik ilyen buli alkalmával ittasan lesmárolt és talán ez volt az, ami megtörte az átkot. Ettől a pillanattól kezdve nem egy barátként/ismerősként tekintettem rá. Pár nappal később fel is kerestem őt, hogy jobban megismerjem és rögtön rájöttünk, hogy rengeteg közös van bennünk. Tényleg csak pár nap kellett és rájöttem, hogy ő az életem értelme. Szerintem nagyon boldog és szép pár voltunk, de sajnos nem tartott örökké. Én hamarabb ballagtam el a középiskolából, mint ő. Szerettem volna kilépni az apám árnyékából, ezért jelentkeztem rendőrnek. Azt gondoltam, hogy így biztosan nem térek rá az általa kikövezett útra, hanem a helyes irányba tarthatok. Az oktatásom tavasszal kezdődött, ezért elég keveset tudtunk találkozni Xinivel. Ennek ellenére még együtt maradtunk, de nem tudtam mindig vele lenni. Ő is elballagott és végül egy még távolabbi táncművészeti egyetem mellett döntött. Lett volna közelebb is, ugyan nem olyan jó nevű, de szerintem közre játszott a döntésében az, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól. Végül közösen megegyeztünk abban, hogy mindketten a tanulmányainkra fogunk koncentrálni és ha úgy alakul, akkor egyetem után újrakezdjük. Rengeteg új út nyílt meg előttem, ezért én is egy nevesebb iskola mellett döntöttem és szeptembertől New Yorkban tanultam a Police Academyn.


Sikerült elvégeznem az akadémiát (nem is akármilyen eredménnyel) és már évek óta a Manhattani kapitányság csapatát erősítem, ahol nagyon elégedettek velem. Annyira, hogy elküldtek továbbképzésre és már csak egy hajszál választ el attól, hogy nyomozó legyek. Tényleg azt láttam, hogy végre elértem azt, amit akartam. Apám ellentéte lettem. Egészen addig a napig. Egy sorozatgyilkost üldöztünk, akit már évek óta köröznek. A társammal (aki egyben a legjobb barátom is lett az akadémián) sikerült sarokba szorítanunk és épp ez lett a társam veszte. Valahogy megszerezte a fegyverem az elkövető és azzal lőtte le a társamat, aki rögtön belehalt. Itt megint elpattant bennem valami, mint amikor a bátyámat megláttam a barátnőmmel. Kiütöttem a kezéből a fegyvert és puszta kézzel kezdtem el ütni őt. Már minden vére volt, de még mindig nem hagytam abba. Ha nem jönnek oda a többiek, akkor szerintem képes lettem volna halálra verni, de szerencsére épphogy túlélte.
Pár nap múlva hivatott a főnököm. Tudtam, hogy bajban vagyok emiatt. Meglepetésemre nem ezért hívott, de ez a dolog sokkal rosszabb volt. Már tudtam, hogy apám fél éve kiszabadult a börtönből, de arra nem számítottam, hogy a keze idáig elér. Olyan infókat szerzett meg a NYPD-ről, amit csak belsős embertől tudhatott meg és mivel én vagyok a fia mindenki rám gyanakszik. Persze a főnököm tudja, hogy én nem olyan vagyok és egész életemben azért harcolok, hogy apám ellentéte legyek, de jobbnak látja, ha felfüggesztenek egy kis időre.

A felfüggesztésem már egy éve tart. Ez az időszak nagyon megviselt és úgy érzem, hogy pont ez volt apám célja. Elindultam az általa elképzelt úton. Hirtelen minden tönkrement körülöttem. Elvesztettem a munkám és a barátaim, hisz mindannyian besúgónak hittek. Alkoholhoz és egyéb szerekhez kellett nyúlnom, hogy fel tudjam dolgozni a történteket. Újra elkezdtem bulizni és csajozni. Mintha egyik napról a másikra elvesztettem volna az élet értelmét és most újra próbálom megtalálni, de máshogy. Tudom, hogy vissza kéne térnem a helyes útra, de amíg nem sikerül elkapnom az apámat és visszadugni a börötnbe, addig ez nem fog menni.